BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Foglalkoztatási Főosztály MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2016. JANUÁR Kecskemét, 2016. február Másodlagos publikálás forráshivatkozással történhet. 0
A megyei munkanélküliség jellemzői A nyilvántartott álláskeresők arányának alakulása (a gazdaságilag aktív népesség %-ában) Járás A nyilvántartott álláskeresők aránya, % a/ 2016 2015 január december január Kecskemét 7,2 7,0 8,2 Baja 8,2 8,0 10,9 Kalocsa 11,1 10,2 13,5 Kiskőrös 9,7 9,1 10,5 Kiskunfélegyháza 6,9 6,6 8,8 Kiskunhalas 8,6 8,2 12,3 Bácsalmás 11,9 10,7 13,7 Kiskunmajsa 11,1 10,4 13,6 Kunszentmiklós 10,9 9,6 12,9 Tiszakécske 6,4 5,9 8,7 Jánoshalma 17,9 16,7 22,3 Összesen 8,9 8,3 10,8 a/ Nyilvántartott álláskeresők aránya = a nyilvántartott álláskeresők száma a tárgyidőszakot megelőző év gazdaságilag aktív népesség %-ában. Bács-Kiskun megyében, 2016 januárjában az előző hónaphoz képest nőtt, egy év távlatában csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. A zárónapon 20266 fő nyilvántartott álláskereső szerepelt a regiszterben, az egy hónappal korábbi állapothoz képest 1200 fővel több, az egy évvel ezelőtti helyzethez viszonyítva 4321 fővel (17,6%-kal) kevesebb. Az év első hónapjában a nyilvántartott álláskeresők aránya (a gazdaságilag aktív népesség százalékában) 8,9% volt a megyében. Ez a múlt havi aránynál 0,6%-ponttal magasabb, az egy évvel korábbinál pedig 1,9%- ponttal alacsonyabb. A nyilvántartott álláskeresők aránya januárban Jánoshalma (17,9%), Bácsalmás (11,9%), Kalocsa és Kiskunmajsa (egyaránt 11,1%) járásban volt a legmagasabb a megyében. A munkanélküliség mértéke legalacsonyabb Tiszakécske (6,4%), Kiskunfélegyháza (6,9%) és Kecskemét (7,2%) térségében volt. 2016 januárjában a múlt havihoz képest erőteljesebb regisztrációba lépő forgalom jellemezte megyénket. A tárgyhónapban 2746 fő kérte a nyilvántartásba vételét a megye foglalkoztatási osztályain, a decemberinél 468 fővel (20,5%-kal) többen, az elmúlt év azonos hónapjánál pedig 269 fővel (8,9%-kal) kevesebben. 1
A nyilvántartásba lépők 7,6%-a (209 fő) most regisztráltatta magát első ízben. E létszám 8 fővel, az ismételten belépőké pedig 460 fővel több az elmúlt havinál. Múlt év januárjához képest az új belépők száma 12 fővel nőtt, az ismételten belépőké 281 fővel csökkent. A regisztrációból kilépők 2016. januári 1546 fős létszáma az előző havinál 51,2%-kal, az egy évvel korábbitól pedig 13%-kal kevesebb. A regisztrált állományon belül a férfiak létszáma 9,2 százalékkal, a nők létszáma 3,8%-kal növekedett az elmúlt hónaphoz képest. Előző év januárjához viszonyítva a férfiak létszáma 18,2%- kal, a nőké 17%-kal fogyott. A férfiak regisztrált állományon belüli aránya januárban 47,5%, míg a nőké 52,5% volt. A nemek aránya a férfiak esetében egy hónap alatt 1,3%-pontot emelkedett. A férfiak aránya 2015 januárjához képest 0,4 százalékponttal alacsonyabb lett. Nemek szerinti megoszlásban Bácsalmás járásban a legmagasabb (52,9%) a férfiak aránya, míg a nők esetében Tiszakécske áll az első helyen, 55,6%-kal. Az álláskeresők iskolai végzettségenkénti összetételén belül az elmúlt hónaphoz viszonyítva valamennyi összevont iskolai szint létszáma növekedett. A szakmunkások száma 7,9 százalékkal, a legfeljebb általános iskolát végzettek létszáma 6,1%-kal nőtt. Továbbá januárban az érettségizettek és a diplomások létszáma is emelkedett (öt és 3,7%-kal). Megoszlásukban egy hónap alatt emelkedés a szakmunkások esetében tapasztalható (0,5%-pontos), ugyanakkor az érettségizők, a legfeljebb általános iskolát végzők és a diplomások esetében mérséklődés látható. A tavalyi állapothoz képest enyhült a szakmunkás végzettségűek és az érettségizettek aránya 0,6 és 0,4%-ponttal, a legfeljebb általános iskolát végzettek és a diplomások esetében emelkedett (0,6 és 0,4%-pontot). Január végén Bács-Kiskun megyében a nyilvántartott álláskeresők 42,3%-a átlagosan legfeljebb 8 osztályt végzett, 30,5%-a szakmai középfokú végzettséggel 2
rendelkezett. Az állástalanok 23%-a a középiskola befejeztével érettségit szerzett, míg a diplomás álláskeresők aránya csak 4,2% volt. Iskolai végzettség alapján a kunszentmiklósi járásban legnagyobb a legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezők aránya (55,2%). A jánoshalmi járásban legalacsonyabb a diplomát szerzettek aránya (2%). A legtöbb középfokú végzettségű 1 nyilvántartott álláskeresővel a kecskeméti járás rendelkezik, azonban a megoszlás tekintetében a bajai járás az első 61,2 százalékkal. Az álláskeresők összevont kor szerinti összetételében a regisztráltak 16,2%-a 25 éves vagy fiatalabb, 54,1%-a 26 és 50 év közötti, 29,7%-a pedig 50 év feletti személy. A múlt hónap óta az 50 év felettiek aránya 0,7 százalékponttal mérséklődött. Előző év januárjához viszonyítva emelkedett az 50 év feletti állástalanok aránya 4,7%-ponttal, a 25 év alattiak és a 26-50 év közötti korosztályé azonban mérséklődött 3 és 1,7%-ponttal. A jánoshalmi járásban legmagasabb a fiatal korosztályhoz tartozó álláskeresők aránya. Első helyen áll a 26 és 50 év közöttiek esetében Kiskunhalas, míg az 50 év felettiek tekintetében Tiszakécske járás. A nyilvántartott álláskeresők regisztrációjának időtartamát tekintve a nyilvántartottak 30,8%-a: 6252 fő már több mint egy év óta nem talált megfelelő munkalehetőséget. Ez az arány december óta 1,6%-ponttal csökkent, tavaly januárhoz képest pedig 4,9%- ponttal emelkedett. Az álláskeresők ellátását az álláskeresési járadék és az álláskeresési segély, valamint szociális ellátásként a foglalkoztatás helyettesítő támogatás (FHT) szolgálja. A hónap végén a nyilvántartott 1 Tartalmazza a szakmai középfokú végzettségűeket és az érettségivel rendelkezőket. 3
álláskeresők 11%-a (2234 fő) álláskeresési járadékot, 5,6%-a (1139 fő) álláskeresési segélyt, 35,3%-a (7155 fő) pedig foglalkoztatás helyettesítő támogatást kapott. Az előző hónaphoz képest az álláskeresési járadékra jogosultak köre 12,9%-kal emelkedett. A múlt év januárjával összehasonlítva ugyanez a létszám 4,2%-kal csökkent. Foglalkoztatás helyettesítő támogatást az egy hónappal 4,1%- kal többen, az egy évvel ezelőttinél 7,7%-kal kevesebben kaptak. Továbbá álláskeresési segélyre az előző hónaphoz képest 14 fővel, előző év azonos hónapjánál 193 fővel többen voltak jogosultak. Az év első hónapjában az álláskeresők 48,1%-a, 9738 fő nem részesült ellátásban. Számuk egy hónap alatt 7,2 százalékkal magasabb, egy év alatt 28,2%-kal alacsonyabb lett. Arányuk december óta 0,4 százalékponttal nőtt, egy év távlatában 7,1%-ponttal csökkent. Pályakezdők A nyilvántartott pályakezdő álláskeresők száma januárban az előző havinál 73 fővel (3,5%-kal) több, az egy évvel korábbinál 1094 fővel (33,7%-kal) kevesebb. Létszámuk a zárónapon 2150 fő. Arányuk a nyilvántartott álláskeresők körében 10,6%-os, decemberben 10,9%-os, tavaly ilyenkor 13,2%-os volt. A belépőkön belül januárban 14,3%-ot, tavaly ilyenkor 14,8%-ot képviseltek a pályakezdők. Belépő létszámuk a tárgyhónapban 392 fő volt, amely az elmúlt hónaphoz viszonyítva 29 fővel magasabb, az előző év azonos időszakához képest 12,3%-kal alacsonyabb. A pályakezdők e havi 319 fős kilépése a decemberi létszámnál 297 fővel, a 2015. januárihoz viszonyítva 23 fővel lett kevesebb. A pályakezdőkön belül a nők aránya a magasabb, 53,9 százalék. 37,5%-a legfeljebb általános iskolát végzett, 22%-uk szakmai középfokú középiskolát, 36,3%-uk érettségizett, míg a diplomát szerzettek a pályakezdő nyilvántartott álláskeresők 4,2%-át teszik ki. A pályakezdők közül ellátásra 424 fő jogosult, ők mindannyian foglalkoztatás helyettesítő támogatásban részesültek 2016 januárjában. A pályakezdő álláskeresők 14,2%-a már több mint egy év óta nem talál munkát, számuk 306 fő. A munkaerő iránti kereslet 4
Január hónap folyamán a bejelentett új álláshelyek száma 1254 darab volt, szemben az előző év januári 956-tal. Az időszak elején meglévő 1694 álláshellyel együtt 2948 álláshelyet tudtunk a hónap során felkínálni munkát kereső ügyfeleinknek. Az összes munkalehetőségből 1590 állás maradt a hónap végén betöltetlen. Ezzel 100 nyilvántartott álláskeresőre az időszak végén még 7,8 üres álláshely maradt, szemben a decemberi 8,9 álláshellyel, tavaly ilyenkor pedig 4,5 volt e mutató értéke. A munkaerő-piaci támogatások A nyilvántartott álláskeresők munkába történő visszatérését segítik a foglalkoztatási támogatások, melyek nagy része munkaerő-piaci programok keretében valósul meg, de a másodlagos munkaerőpiacon elhelyezkedési lehetőséget nyújt a közfoglalkoztatás is. Bács-Kiskun megyében a támogatások által érintettek létszáma 2 2015 decemberében 3 1879 fő, amely az előző havitól 27,1%-kal (698 fővel) több, az előző év azonos időszakitól pedig 41,1%-kal 4 marad el. A támogatottakon belül legtöbben a bérköltség támogatást (704 fő), a foglalkoztatást elősegítő képzést (475 fő), valamint bértámogatást (182 fő) igénybe vevők vannak. Munkahelymegőrző támogatásban 306 fő részesül, amely a novemberi létszámnál 25 fővel, az előző év azonos időszakinál 107 fővel kevesebb. Lakhatási támogatás érintett létszáma 98 fő. A támogatottak jelentős része, 1210 fő a GINOP 5 programokon keresztül jut a támogatáshoz, mely létszám az előző havinál 33%-kal magasabb. Közfoglalkoztatás 6 A közfoglalkoztatás keretén belül 2015 decemberében 8947 fő 7 dolgozott a megyében, amely az előző havi 2 Tartalmazza az előző hónapról áthúzódó létszámot is. 3 Legutolsó adat 4 A TÁMOP programok lezárása miatt jelentősek a változások. 5 GINOP: Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 6 Legutolsó adat 7 Érintett nettó létszám 5
létszámnál 8,8%-kal alacsonyabb, az előző év azonos időszakánál pedig 35,5%-kal magasabb. A legtöbb közfoglalkoztatottat ebben a hónapban Kalocsa járásban alkalmazzák (1265 főt), de jelentős létszám tartozik a bácsalmási (907 fő), a bajai (768 fő), valamint Kecskemét (758 fő) térséghez is. Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás érintett létszáma 3413 fő volt az év tizenkettedik hónapjában, mely az összes közfoglalkoztatott 38,2%-át jelenti. Iskolai végzettségüket tekintve a legfeljebb általános iskolát végzettek vannak a legnagyobb arányban (55,6%, 1898 fő), de a középfokú szakmai végzettségűek részaránya (26,5%) is közelít a háromtizedhez. Országos közfoglalkozatás keretében 1981 fő dolgozott, melynek több mint fele (1063 fő) középfokú végzettségű 8. A felsőfokú intézményben diplomát szerzettek aránya (3,5%) e támogatási formában a legmagasabb. Az országos közfoglalkoztatásban dolgozók körében a férfiak vannak többségben, 57,4 százalék az arányuk. Kistérségi startmunka mintaprogramban érintettek létszáma 3553 fő 2015 decemberében. E kategóriában szinte egyenlő arányban vannak a nők és a férfiak, az iskolai végzettségi fokot tekintve hasonló a hosszabb időtartamú támogatási paraméteréhez. Kistérségi startmunka program keretében az alapfokú végzettségűek vannak a legnagyobb arányban (52,1%), számuk 1852 fő. A közfoglalkoztatottak közül, ebbe a programba tartozók körében legalacsonyabb a diplomások aránya. Kor szerinti összetétel alapján mindhárom támogatási paraméter esetében a 26 és 50 év közötti dolgozók vannak a legmagasabb létszámmal: kistérségi startmunka mintaprogramon belül 2110 fő, ami majd hattizedes arány; a hosszabb időtartamú közfoglalkoztatásban érintettek 57,2%-a (1951 fő), míg e korosztályt képviselők száma 1113 fő az országos közfoglalkoztatáson belül (arányuk 56,2%). Foglalkoztatás helyettesítő támogatásra az érintettek több mint fele jogosult a hosszabb időtartamú közfoglalkoztatásban dolgozók közül. A munkaadó gazdálkodási formáját tekintve mindhárom támogatott programban igen jelentős a költségvetési szerv aránya, 56 és 92,9% között mozog. Emellett 44,2%-os aránnyal képviseltetik magukat a vállalkozások az országos közfoglalkoztatás esetében. 8 Szakmai és érettségizett 6
A járásokat tekintve, a hosszabb időtartamú közfoglalkoztatásban dolgozók száma Kecskemét (758 fő), Kiskunhalas (459 fő), Baja (458 fő) járásban volt a legmagasabb. Kistérségi startmunka mintaprogram esetében az előző hónap megoszlásához képest szinte alig változott a járások aránya. Kalocsa járásban foglalkoztatták a legtöbb munkavállalót, aránya 24,7% az összes kistérségi létszámból, Bácsalmás 21,6, míg Kunszentmiklós 12,7 százalékot képvisel. Közérdekű munkavégzés 2016 januárjáig közérdekű munkavégzéssel kapcsolatos ügyek száma 3608 db volt Bács-Kiskun megyében. A legtöbb üggyel a kecskeméti (1167 db) és a kalocsai (728 db) járásban foglalkoztak. Az ügyek több mint fele már teljesített, 27,8%-a lezárt státuszú, míg 5,6 százaléka folyamatban lévő. 9 A közérdekű munkát vállaltak ( elkövetők ) száma 2213 fő 10 volt eddig, a létszám 35 fővel növekedett 2015 decembere óta. A közérdekű munkát vállalók számára az osztályok a foglalkoztatók által megadott igényekhez kapcsolódó munkalehetőségeket ajánlanak fel. 2016 januárjában összesen 48 db munkalehetőség-bejelentés érkezett Bács-Kiskun megye foglalkoztatási osztályaira. 9 2014. január 1-jétől halmozódó adatok. 10 2014. január 1-jétől halmozódó adat. 7
Összefoglaló adatok 1. sz. melléklet 2016. 2015. 2015. Változás az előző Változás az előző év január december január hónaphoz képest azonos hónapjához képest fő főben a bázis % -ában főben a bázis % -ában Nyilvántartott álláskeresők Nyilvántartott álláskereső 20266 19066 24587 1200 106,3-4321 82,4 nemenként férfi 9620 8808 11759 812 109,2-2139 81,8 nő 10646 10258 12828 388 103,8-2182 83,0 < = 8. ált. isk. 8578 8082 10249 496 106,1-1671 83,7 végzettségenként szakmunkás 6178 5727 7636 451 107,9-1458 80,9 érettségi 4652 4430 5771 222 105,0-1119 80,6 diplomás 858 827 931 31 103,7-73 92,2 pályakezdő 2150 2077 3244 73 103,5-1094 66,3 pályakezdő aránya (%) 10,6 10,9 13,2-0,3 %-pont -2,6 %-pont <= 25 év 3279 3089 4721 190 106,2-1442 69,5 korcsoport >25 & <= 50 éves 10959 10176 13711 783 107,7-2752 79,9 > 50 éves 6028 5801 6155 227 103,9-127 97,9 nyilvántartásba összesen 2746 2278 3015 468 120,5-269 91,1 belépők első alkalommal 209 201 197 8 104,0 12 106,1 tartósan regisztrált * 6252 6182 6374 70 101,1-122 98,1 tartósan regisztráltak aránya (%) 30,8 32,4 25,9-1,6 %-pont 4,9 %-pont álláskeresők aránya ** (%) 8,9 8,7 10,8 0,2 %-pont -1,9 %-pont Foglalkoztatási támogatások*** 2015. december 2015. november 2014. december Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző év azonos hónapjához képest fő főben a bázis % -ában főben a bázis % -ában Közfoglalkoztatás 8947 9805 6605-858 91,2 2342 135,5 ezen belül Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás 3413 3944 2929-531 86,5 484 116,5 Országos közfoglalkoztatási program 1981 2211 804-230 89,6 1177 246,4 Kistérségi startmunka mintaprogram 3553 3650 2872-97 97,3 681 123,7 Támogatási eszközök 1879 2577 3192-698 72,9-1313 58,9 * Egy éve, vagy annál régebben megszakítás nélkül minden hónapban szerepel a regisztrált álláskeresők állományában ** A gazdaságilag aktív népesség %-ában *** Legutolsó adat
A nyilvántartott álláskeresők száma 2. sz. melléklet (járás) 2016. Változása az előző hónaphoz január Index, Index, fő fő % % Álláskeresők száma (fő) Változása az előző év azonos időszakához Kecskemét 5295 188 103,7-719 88,0 Baja 2260 66 103,0-726 75,7 Kalocsa 2461 209 109,3-534 82,2 Kiskőrös 2360 156 107,1-190 92,5 Kiskunfélegyháza 1154 54 104,9-324 78,1 Kiskunhalas 1627 84 105,4-690 70,2 Bácsalmás 922 93 111,2-136 87,1 Kiskunmajsa 910 57 106,7-199 82,1 Kunszentmiklós 1424 165 113,1-275 83,8 Tiszakécske 648 49 108,2-233 73,6 Jánoshalma 1205 79 107,0-295 80,3 Bács-Kiskun megye 20266 1200 106,3-4321 82,4 Összetétel adatok (járás) Nem résztvevő járadék Ellátási típus szerint Álláskeresési segély Álláskeresők száma (fő) Kecskemét 2133 598 291 2273 5295 Baja 1097 270 166 727 2260 Kalocsa 1267 295 155 744 2461 Kiskőrös 1272 231 142 715 2360 Kiskunfélegyháza 685 142 93 234 1154 Kiskunhalas 802 143 34 648 1627 Bácsalmás 398 124 55 345 922 Kiskunmajsa 444 87 36 343 910 Kunszentmiklós 712 141 87 484 1424 Tiszakécske 335 90 53 170 648 Jánoshalma 593 113 27 472 1205 Bács-Kiskun megye 9738 2234 1139 7155 20266 FHT Összesen 9
3. sz. melléklet (járás) Férfi Nemenként Nő Iskolai végzettségenként 8. ált.-nál Általános Szakmunk. Szakközépi. Főiskola Gimnázium kevesebb iskola Szakisk. Technikum Egyetem Álláskeresők száma (fő) Kecskemét 2493 2802 183 1827 1388 1005 531 361 Baja 1145 1115 60 700 865 383 136 116 Kalocsa 1168 1293 120 882 839 388 136 96 Kiskőrös 1067 1293 165 924 723 308 178 62 Kiskunfélegyháza 513 641 23 426 317 231 104 53 Kiskunhalas 727 900 194 510 532 237 113 41 Bácsalmás 488 434 44 360 339 74 82 23 Kiskunmajsa 456 454 102 367 242 92 84 23 Kunszentmiklós 658 766 119 667 362 145 97 34 Tiszakécske 288 360 39 241 223 62 58 25 Jánoshalma 617 588 126 499 348 102 106 24 Bács-Kiskun megye 9620 10646 1175 7403 6178 3027 1625 858 (járás) Korcsoportonként <=20 >20 & <=25 >25 & <=35 >35 & <=45 > 45& <=55 > 55 Kecskemét 231 550 1046 1224 1192 1052 Baja 88 235 461 472 519 485 Kalocsa 121 279 469 591 547 454 Kiskőrös 134 266 449 542 530 439 Kiskunfélegyháza 51 144 216 261 220 262 Kiskunhalas 62 203 322 407 369 264 Bácsalmás 56 99 196 198 199 174 Kiskunmajsa 46 111 166 228 207 152 Kunszentmiklós 72 183 270 312 298 289 Tiszakécske 26 69 100 152 146 155 Jánoshalma 83 170 246 299 232 175 Bács-Kiskun megye 970 2309 3941 4686 4459 3901 éves Álláskeresők száma (fő) 10
A bejelentett betöltetlen álláshelyek havi mérlege 2016. január 4. melléklet (járás) Előző havi záró állomány A hónap folyamán bejelentett álláshelyek száma Havi érvényes bejelentések A hónap folyamán megszűnt álláshelyek Tárgyhavi záró állomány db Kecskemét 233 393 626 315 311 Baja 119 135 254 150 104 Kalocsa 119 105 224 83 141 Kiskőrös 150 72 222 75 147 Kiskunfélegyháza 368 294 662 389 273 Kiskunhalas 213 48 261 141 120 Bácsalmás 15 26 41 30 11 Kiskunmajsa 25 22 47 24 23 Kunszentmiklós 371 57 428 85 343 Tiszakécske 12 41 53 16 37 Jánoshalma 69 61 130 50 80 Bács-Kiskun megye összesen 1694 1254 2948 1358 1590 A. - mezőgazdaság, erdőgazd., halászat 199 68 267 82 185 B. - bányászat, kőfejtés 0 0 C. - feldolgozóipar 542 471 1013 420 593 D. - villamosenergia-, gáz-, gőzellátás 0 0 0 0 E. - vízellátás, szennyvíz gyűjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás 17 8 25 21 4 F. - építőipar 37 77 114 31 83 G. - kereskedelem, gépjárműjavítás 166 123 289 126 163 H. - szállítás, raktározás 26 26 52 28 24 I. - szálláshely-szolgáltatás, vendégl. 36 34 70 37 33 J. - információ, kommunikáció 15 6 21 19 2 K. - pénzügyi, biztosítási tevékenység 24 4 28 9 19 L. - ingatlanügyletek 3 14 17 7 10 M. - szakmai, tudományos, műszaki tev. 33 26 59 23 36 N. - adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység 219 41 260 99 161 O. - közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás 287 271 558 351 207 P. - oktatás 10 19 29 14 15 Q. - humán-egészségügyi, szociális ellátás 36 41 77 45 32 R. - művészet, szórakoztatás, szabadidő 3 2 5 5 0 S. - egyéb szolgáltatás 37 22 59 37 22 T,U. - egyéb tevékenység, kitöltetlen 4 1 5 4 1 Bács-Kiskun megye összesen 1694 1254 2948 1358 1590 támogatott 439 430 869 503 366 nem támogatott 1255 824 2079 855 1224 Bács-Kiskun megye összesen 1694 1254 2948 1358 1590 megoszlás, % Kecskemét 13,8 31,3 21,2 23,2 19,6 Baja 7,0 10,8 8,6 11,0 6,5 Kalocsa 7,0 8,4 7,6 6,1 8,9 Kiskőrös 8,9 5,7 7,5 5,5 9,2 Kiskunfélegyháza 21,7 23,4 22,5 28,6 17,2 Kiskunhalas 12,6 3,8 8,9 10,4 7,5 Bácsalmás 0,9 2,1 1,4 2,2 0,7 Kiskunmajsa 1,5 1,8 1,6 1,8 1,4 Kunszentmiklós 21,9 4,5 14,5 6,3 21,6 Tiszakécske 0,7 3,3 1,8 1,2 2,3 Jánoshalma 4,1 4,9 4,4 3,7 5,0 Bács-Kiskun megye összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 támogatott 25,9 34,3 29,5 37,0 23,0 nem támogatott 74,1 65,7 70,5 63,0 77,0 Bács-Kiskun megye összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 11
Sorrend Munkaerő-piaci helyzetkép Bács-Kiskun megyében, 2016. január 5. sz. melléklet A nyilvántartott álláskeresők keresett foglalkozás szerint és a bejelentett üres álláshelyek száma, megoszlása, Bács-Kiskun megyében, 2016. január végén 30 leggyakoribb foglalkozás Összes álláskereső Bejelentett üres állások Pályakezdő álláskeresők 1 Foglalkozások Regisztrált, fő megoszlás, % Állások (db) megoszlás, % Foglalkozások Regisztrált, fő megoszlás, % 9239 Egyéb, máshova nem sorolható egyszerű szolgáltatási és szállítási foglalkozású 5041 24,9 9310 Egyszerű ipari foglalkozású 195 12,3 9239 Egyéb, máshova nem sorolható egyszerű szolgáltatási és szállítási foglalkozású 504 23,4 2 5113 Bolti eladó 1608 7,9 9239 Egyéb, máshova nem sorolható egyszerű szolgáltatási és szállítási foglalkozású 173 10,9 4112 Általános irodai adminisztrátor 241 11,2 3 4112 Általános irodai adminisztrátor 1119 5,5 9225 Kézi csomagoló 125 7,9 5113 Bolti eladó 160 7,4 4 9112 Intézményi takarító és kisegítő 631 3,1 9331 Egyszerű mezőgazdasági foglalkozású 95 6,0 5132 Pincér 60 2,8 5 8417 Tehergépkocsi-vezető, kamionsofőr 377 1,9 9332 Egyszerű erdészeti, vadászati és halászati foglalkozású 61 3,8 5211 Fodrász 42 2,0 6 9331 Egyszerű mezőgazdasági foglalkozású 338 1,7 5113 Bolti eladó 53 3,3 5133 Pultos 36 1,7 7 9236 Konyhai kisegítő 324 1,6 9119 Egyéb takarító és kisegítő 39 2,5 5134 Szakács 36 1,7 8 7321 Lakatos 317 1,6 7114 Pék, édesiparitermék-gyártó 38 2,4 7321 Lakatos 36 1,7 9 9119 Egyéb takarító és kisegítő 312 1,5 8425 Targoncavezető 38 2,4 8211 Mechanikaigép-összeszerelő 36 1,7 10 7511 Kőműves 289 1,4 9329 Egyéb egyszerű építőipari foglalkozású 38 2,4 9331 Egyszerű mezőgazdasági foglalkozású 35 1,6 11 9310 Egyszerű ipari foglalkozású 285 1,4 7524 Épületvillamossági szerelő, villanyszerelő 32 2,0 9310 Egyszerű ipari foglalkozású 34 1,6 12 5132 Pincér 276 1,4 4112 Általános irodai adminisztrátor 31 1,9 7511 Kőműves 26 1,2 13 7535 Festő és mázoló 273 1,3 8212 Villamosberendezés-összeszerelő 30 1,9 9112 Intézményi takarító és kisegítő 26 1,2 14 9231 Portás, telepőr, egyszerű őr 270 1,3 7212 Szabó, varró 28 1,8 9119 Egyéb takarító és kisegítő 22 1,0 15 9223 Rakodómunkás 255 1,3 9112 Intézményi takarító és kisegítő 28 1,8 9236 Konyhai kisegítő 22 1,0 16 9329 Egyéb egyszerű építőipari foglalkozású 253 1,2 7341 Villamos gépek és készülékek műszerésze, javítója 24 1,5 9329 Egyéb egyszerű építőipari foglalkozású 22 1,0 17 5254 Vagyonőr, testőr 248 1,2 9321 Kubikos 22 1,4 7223 Bútorasztalos 21 1,0 18 8211 Mechanikaigép-összeszerelő 226 1,1 2312 Szociális munkás és tanácsadó 20 1,3 7114 Pék, édesiparitermék-gyártó 19 0,9 19 8425 Targoncavezető 165 0,8 9223 Rakodómunkás 19 1,2 3623 Anyaggazdálkodó, felvásárló 18 0,8 20 7223 Bútorasztalos 157 0,8 7511 Kőműves 18 1,1 5135 Cukrász 18 0,8 21 5211 Fodrász 153 0,8 7333 Mezőgazdasági és ipari gép (motor) karbantartója, javítója 17 1,1 3332 Fizioterápiás asszisztens, masszőr 17 0,8 22 6115 Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész, csemetenevelő 148 0,7 8219 Egyéb termék-összeszerelő 17 1,1 7535 Festő és mázoló 17 0,8 23 5134 Szakács 146 0,7 3135 Minőségbiztosítási technikus 16 1,0 3513 Szociális gondozó, szakgondozó 16 0,7 24 3513 Szociális gondozó, szakgondozó 145 0,7 5133 Pultos 16 1,0 3611 Pénzügyi ügyintéző (a pénzintézeti ügyintéző kivételével) 15 0,7 25 4190 Egyéb, máshova nem sorolható irodai, ügyviteli foglalkozású 144 0,7 8125 Fafeldolgozó gép kezelője és gyártósor mellett dolgozó 16 1,0 3910 Egyéb ügyintéző 15 0,7 26 8421 Mezőgazdasági, erdőgazdasági, növényvédő gép kezelője 137 0,7 9211 Szemétgyűjtő, utcaseprő 16 1,0 6121 Szarvasmarha-, ló-, sertés-, juhtartó és -tenyésztő 15 0,7 27 7111 Húsfeldolgozó 135 0,7 5134 Szakács 14 0,9 7323 Forgácsoló 15 0,7 28 7114 Pék, édesiparitermék-gyártó 128 0,6 8122 Ruházati gép kezelője és gyártósor mellett dolgozó 14 0,9 6115 Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész, csemetenevelő 14 0,7 29 7212 Szabó, varró 128 0,6 8152 Fémmegmunkáló, felületkezelő gép kezelője 13 0,8 2152 Rendszergazda 13 0,6 30 7333 Mezőgazdasági és ipari gép (motor) karbantartója, javítója 127 0,6 5254 Vagyonőr, testőr 12 0,8 4190 Egyéb, máshova nem sorolható irodai, ügyviteli foglalkozású 13 0,6
6. sz. melléklet Munkaerő-piaci támogatások eszközei 2015. december* 2015. 2015. 2014. Változás az előző Változás az előző Érintett bruttó létszám a/ december november december hónaphoz képest évhez képest fő főben a bázis %-ában főben a bázis %-ában Foglalkoztatást elősegítő képzés támogatása 475 1121 1400-646 42,4-925 33,9 Bértámogatás 182 143 548 39 127,3-366 33,2 Álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatások 107 117 156-10 91,5-49 68,6 Bérköltség támogatás 704 763 520-59 92,3 184 135,4 Helyközi utazás támogatása 7 7 1 0 100,0 6 700,0 Munkaadós képzés támogatása 0 0 0 0 0,0 0 0 Lakhatási támogatás 98 95 154 3 103,2-56 63,6 Munkaerő-piaci támogatás eszközei b/ Ezen belül: 1573 2246 2779-673 70,0-1206 56,6 Ifjúsági Garancia GINOP 5.2.1 1017 910 0 107 111,8 1017 0,0 GINOP 5.1.1 193 0 0 193 0,0 193 0,0 GINOP összesen 1210 910 0 300 133,0 1210 0,0 Visszatérő 2015 165 161 0 4 102,5 165 0,0 Egyéb programok** 198 1175 2779 Munkaerő-piaci Programok 1573 2246 2779-673 70,0-1206 56,6 Munkahelymegőrző támogatás c/ 306 331 413-25 92,4-107 74,1 Támogatások összesen 1879 2577 3192-698 72,9-1313 58,9 * Legutolsó adat ** A TÁMOP-programok 2015. október 31-gyel véget értek, így 2015. decemberi adatokban már nem jelenik meg azokhoz tartozó létszám, nem összehasonlíthatók a korá a/ Tartalmazza az előző hónapról áthúzódó létszámot is. b/ NFSZ Adattárház adatai c/ A Foglalkoztatási Osztályok nyilvántartása alapján (járás) Foglalkoztatást elősegítő képzés támogatása Álláskereső klubban való részvétel idejére keresetpótló juttatás Bértámogatás Álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatások Bérköltség támogatás Helyközi utazás támogatása Munkaadós képzés támogatása Munkahelymegőrző támogatás Lakhatási támogatás Kecskemét 9 0 16 16 158 0 0 97 0 296 Baja 106 0 34 18 86 7 0 91 0 342 Kalocsa 79 0 50 16 119 0 0 28 0 292 Kiskőrös 60 0 10 23 73 0 0 45 0 211 Kiskunfélegyháza 32 0 4 5 29 0 0 3 0 73 Kiskunhalas 68 0 15 8 56 0 0 18 0 165 Bácsalmás 45 0 21 5 60 0 0 0 0 131 Kiskunmajsa 30 0 3 8 24 0 0 6 0 71 Kunszentmiklós 22 0 4 1 40 0 0 12 0 79 Tiszakécske 11 0 12 4 31 0 0 6 0 64 Jánoshalma 13 0 13 3 28 0 0 0 0 57 Foglalkozási Főosztály 0 0 0 0 0 0 0 0 98 98 Bács-Kiskun megye 475 0 182 107 704 7 0 306 98 1879 Munkaerőpiaci támogatás eszközei 13
7. sz. melléklet Érintett nettó létszám** 2015. 2015. 2014. december november december fő főben a bázis %-ában főben a bázis %-ában Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás 3 413 3 944 2 929-531 86,5 484 116,5 támogatása Országos közfoglalkoztatási 1 981 2 211 804-230 89,6 1 177 246,4 program támogatása Kistérségi startmunka mintaprogram 3 553 3 650 2 872-97 97,3 681 123,7 támogatása Támogatási paraméter 8 947 9 805 6 605-858 91,2 2 342 135,5 * Legutolsó adat ** Tartalmazza az előző hónapról áthúzódó létszámot is. Közfoglalkoztatás 2015. december* Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest (járás) Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás támogatása Országos közfoglalkoztatási program támogatása Kistérségi startmunka mintaprogram támogatása Támogatási paraméter Kecskemét 758 0 0 758 Baja 458 0 310 768 Kalocsa 387 0 878 1 265 Kiskőrös 271 0 225 496 Kiskunfélegyháza 217 0 101 318 Kiskunhalas 459 0 287 746 Bácsalmás 141 0 766 907 Kiskunmajsa 197 0 29 226 Kunszentmiklós 164 0 452 616 Tiszakécske 130 0 58 188 Jánoshalma 231 0 447 678 Foglalkoztatási Főosztály 0 1 981 0 1 981 Bács-Kiskun megye 3 413 1 981 3 553 8 947 14
8. melléklet A közfoglalkoztatottak száma, összetétele Változása az előző Változás az előző év 2015. hónaphoz azonos hónapjához képest (járás) december Index, Index, fő fő % % Kecskemét 758-119 86,4 369 194,9 Baja 768-127 85,8-63 92,4 Kalocsa 1 265-24 98,1 150 113,5 Kiskőrös 496-117 80,9-145 77,4 Kiskunfélegyháza 318-58 84,6 34 112,0 Kiskunhalas 746 78 111,7 60 108,7 Bácsalmás 907-50 94,8 221 132,2 Kiskunmajsa 226-57 79,9-5 97,8 Kunszentmiklós 616-20 96,9 219 155,2 Tiszakécske 188-29 86,6 73 163,5 Jánoshalma 678-105 86,6 252 159,2 Foglalkoztatási Főosztály* 1 981-230 89,6 1177 246,4 Bács-Kiskun megye 8947-858 91,2 2342 135,5 Nemenként Iskolai végzettségenként 8. ált.-nál Szakmunk. Szakközépi. Főiskola (járás) Férfi Nő Általános iskola Gimnázium kevesebb Szakisk. Technikum Egyetem Kecskemét 434 324 61 389 170 79 43 16 Baja 414 354 22 318 288 93 28 19 Kalocsa 673 592 64 631 393 122 33 22 Kiskőrös 280 216 25 242 149 56 22 2 Kiskunfélegyháza 175 143 11 151 78 48 24 6 Kiskunhalas 421 325 108 325 218 55 28 12 Bácsalmás 487 420 36 403 318 75 67 8 Kiskunmajsa 113 113 22 100 61 18 23 2 Kunszentmiklós 353 263 47 346 142 44 33 4 Tiszakécske 119 69 13 97 59 6 12 1 Jánoshalma 363 315 55 283 224 47 63 6 Foglalkoztatási Főosztály* 844 1137 66 782 642 287 134 70 Bács-Kiskun megye 4676 4271 530 4067 2742 930 510 168 15
9. sz. melléklet Ügyek száma* Közérdekű munkavégzés adatai Elkövetők száma* Elkövetők Munkalehetőség bejelentések Járás Folyamatban Kijelölt Munkavégzés Teljesített Lezárt Elévült Összesen fő számának változása előző hónaphoz képest db fő db Kecskemét 96 44 503 352 172 1167 645 12 19 Baja 7 8 9 189 49 10 272 184 5 5 Kalocsa 21 26 475 204 2 728 393 6 11 Kiskőrös 6 7 19 158 64 10 264 194 4 4 Kiskunfélegyháza 2 7 59 37 3 108 80 0 0 Kiskunhalas 2 11 13 236 93 355 244 1 5 Bácsalmás 7 1 72 33 113 81 2 1 Kiskunmajsa 25 83 38 146 92 2 0 Kunszentmiklós 27 93 78 16 214 128 1 0 Tiszakécske 3 2 12 26 11 1 55 40 1 2 Jánoshalma 6 1 4 127 44 4 186 132 1 1 Bács-Kiskun megye 202 106 58 2021 1003 218 3608 2213 35 48 *2014. január 1. óta halmozott adat
MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ Nyilvántartott álláskeresők: a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában lévő álláskereső, az a személy, aki a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkezik, oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat, öregségi nyugdíjra nem jogosult, rehabilitációs járadékban nem részesül, az alkalmi foglalkoztatásnak minősülő jogviszony kivételével munkaviszonyban nem áll, egyéb kereső tevékenységet sem folytat, és elhelyezkedése érdekében az állami szervvel együttműködik, és akit az állami foglalkoztatási szerv álláskeresőként nyilvántart. Zárónapi (stock jellegű) adatok: zárónapra, a tárgyhónap 20-ára vonatkozó időponti adatok. A tárgyhónap alatt bekövetkezett eseményekre, áramlásokra vonatkozó (flow jellegű) adatok: az előző hónap zárónapja és a tárgyhónap zárónapja közötti időintervallumra vonatkoznak. Érintett létszám: tárgyidőszaki nyitó + tárgyidőszaki belépő létszám együtt. Az adatok forrása: NFSZ Adattárház. A területi adatok 2013. július 1-jétől illetékesség-változás miatt a 44/2012. (XII. 22.) NGM rendelet (a munkaügyi központok, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala munkaügyi kirendeltségének illetékességéről) alapján járásokra vonatkoznak. A 67/2015. (III. 30.) Korm. rendelet módosításának 2015. július 22-i hatályba lépését követően megváltozott az állami foglalkoztatási szervként eljáró Bajai, Bácsalmási, Kiskunhalasi és a Jánoshalmi Járási Hivatalok illetékességi területe. 2015. április 1-jétől a 2010. évi CXXVI. törvény (a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításáról és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról) értelmében a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának jogutódja a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya. Relatív mutatók: Az országon belüli különböző szintű területi egységek munkaerő-piaci helyzetének összehasonlítására szolgálnak. a) A nyilvántartott álláskeresők aránya: a nyilvántartott álláskeresők száma a KSH Nemzetgazdasági Munkaerőmérlegében publikált (a tárgyévet megelőző év április 1-jére vonatkozó) gazdaságilag aktív népesség adat százalékában b) Relatív mutató: a nyilvántartott álláskeresők száma a munkavállalási korú népesség százalékában. Ennek a mutatónak a nevezője is a KSH-tól származik (eredeti forrása a Népesség nyilvántartás) településenként is meg lehet határozni, ellentétben az a) mutatóval. A településsoros adatok megtalálhatók az NFSZ (Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat) http://nfsz.munka.hu/engine.aspx?page=full_afsz_stat_telepules_adatok_2015 honlapján, a Foglalkoztatás/Statisztika/Településsoros munkanélküliségi adatok menüpont alatt. Közérdekű munkavégzés tartalma: a közérdekű munkával sújtott, illetve a meg nem fizetett pénzbírság vagy helyszíni bírság megváltása érdekében közérdekű munkát vállalt elkövetők, továbbá a helyi önkormányzat rendeletében meghatározott magatartást elkövetőkre kiszabott közigazgatási bírságot közérdekű munkával megváltó kötelezettek, valamint közérdekű munkával sújtott elítéltek közérdekű munkavégzésével kapcsolatos információk. 17
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának havi rendszeres gyakorisággal megjelenő Munkaerő-piaci helyzetképe 2012-től megtalálható weblapunkon a Statisztika Munkaerő-piaci tájékoztató elérési útvonalon: http://bacs-kiskun.munka.hu/engine.aspx?page=bacs_statisztika_munkaeropiaci_tajekoztato 18