Tököli Tükör melléklete 2023. III. szám A Városházi Hírmondóban megjelenő döntések, terjedelmük miatt nem minden esetben kerülnek be teljes szövegben, ezért tájékoztatjuk a kiadvány olvasóit, hogy a teljes terjedelmű döntések a http://info.tokol.hu/dokumentumok/jegyzokonyvek oldalon, valamint a könyvtárban megtekinthetők. 2023. augusztus 24-ei képviselő-testületi döntés a Tököl Közétkeztetés két év időtartamra tárgyú közbeszerzési eljárás nyertesének kiválasztását zárt ülésen tárgyalja., 1. a Tököl Közétkeztetés biztosítása tárgyú közbeszerzési eljárás bírálóbizottságának javaslata alapján megállapítja, hogy a kiírás szerinti 1-4. rész esetén a) érvényes ajánlatot nyújtott be a Prizma-Junior Közétkeztetési Zrt. (2209 Péteri Bereki utca 30.), akinek ajánlata a hiánypótlást követően mindenben megfelel az ajánlati felhívás és közbeszerzési dokumentum előírásainak. b) érvénytelen ajánlatot nyújtott be Eatrend Kft. (2730 Albertirsa Pesti út 65.) Kbt. 73. (1) e) pont alapján. Klassz Menza Kft. (1055 Budapest Markó utca 1/B. II. em. 19.) Kbt. 73. (1) e) pont alapján. Foodelico Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1039 Budapest Királyok útja 291.) Kbt. 73. (1) e) pont alapján. FH Gasztro Kereskedelmi és Vendéglátóipari Kft. (1121 Budapest Rege út 8.) Kbt. 73. (1) e) pont alapján. 2. a Tököl Közétkeztetés biztosítása tárgyú közbeszerzési eljárásban megállapítja, hogy valamennyi rész eredményes és az egyedüli érvényes ajánlatot benyújtó ajánlattevőt a Prizma-Junior Közétkeztetési Zrt. (2209 Péteri Bereki utca 30.) az eljárás nyertesének nyilvánítja. 3. felhatalmazza a polgármestert, hogy a közétkeztetés ellátására a vállalkozási szerződést megkösse azzal, hogy a kiírás szerinti 4. rész nyertes ajánlati ár (5 614 670 Ft/év) és a tervezett anyagi fedezet (4 800 000 Ft/év) közötti különbözetét a tárgyévi költségvetéseinek terhére biztosítja. a tulajdonát képező tököli 414/2 hrsz. alatti ingatlan értékesítése ügyében születetett 322/2019. (XI.28.) számú képviselő-testületi határozatot és 7/2020.(III.26.) számú polgármesteri határozatot visszavonja, ezzel egyidejűleg a beérkezett, ingatlanvásárlásra vonatkozó szándéknyilatkozatokat elutasítja és felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Horváth Olga 2316 Tököl, Máltai u. 1/D 2/10. szám alatti lakos fellebbezési kérelmét elutasítja, egyúttal a Szociális és Egészségügyi Bizottság 4908-2/2023. számú, Horváth Janka 2316 Tököl, Máltai u. 1/D. 2/10. szám alatti lakos gyermek bölcsődei felvételét elutasító döntését helybenhagyja, egyben felkéri a Polgármestert a határozat mellékletét képező határozat kibocsátására. Tököl 3. számú felnőtt háziorvosi körzete területi ellátási kötelezettséggel járó háziorvosi szolgálat működtetésére megkötött Feladatellátási szerződésének 6) pontját az alábbiakra módosítja, egyben felhatalmazza a polgármestert a szerződés módosítás aláírására: 6.) Az Egészségügyi szolgáltató hetente 20 órát rendel. Az Egészségügyi szolgáltató az alább meghatározott időrendben köteles rendelni, folyamatos ellátást biztosítani: Hétfő: 8,30-12,30 óráig, Kedd: 8,30-12,30 óráig, Szerda 11,00-15,00 óráig, Csütörtök: 12,00-16,00 óráig, Péntek: 8,30-12,30 óráig. A rendelési időt és az elérhetőséget (telefonszám), valamint a Rendeletben szereplő ellátási terület meghatározását a rendelőhelyiség bejáratára közérthetően és jól látható helyen ki kell függeszteni. További tájékoztatási kötelezettségek körébe tartozik az ügyeleti ellátás, a betegjogi képviselő elérhetősége, a panaszjog gyakorlásának lehetősége, továbbá az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendelet 3. és 4. -ában előírtak. a) felhatalmazza a polgármestert arra, hogy meghatalmazza a Cívis Komplex Mérnök Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhely: 4034 Debrecen, Nagybánya utca 17., adószám: 23108800-2-09) mint Tervezőt, hogy a Tököl és Szigetújfalu közötti kerékpározható közutak tervezése feladat
2 teljesítése során az egyedi vizsgálati eljárás lefolytatása során Tököl Város Önkormányzata, mint Építtető helyett és nevében eljárjon, azzal a feltétellel, hogy az eljárás során felmerülő eljárási díjak és szakhatósági díjak költségviselője a megrendelő, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. (székhely: 1037 Budapest, Szépvölgyi út 39., adószám: 26768496-2-41). b) egytért a Cívis Komplex Mérnök Korlátolt Felelősségű Társaság, mint Tervező meghatalmazásával annak érdekében, hogy a Tököl és Szigetújfalu közötti kerékpározható közutak tervezése feladat teljesítése során az engedélyezési és kiviteli tervek elkészítéséhez kapcsolódó kezelői és üzemeltetői egyeztetések során, az adatszolgáltatások, jóváhagyások beszerzése ügyében; továbbá az útépítési és műtárgy építési engedélyezési; a vízjogi létesítési engedélyezési; közművezetékekkel kapcsolatos kiváltási vezetékjogi, bányakapitányi és szolgalmi jogi; erdészeti, ingatlanügyi és építésügyi hatósági eljárásokban, továbbá földhivatali és egyéb engedélyek megszerzése ügyében Tököl Város Önkormányzata, Szigetújfalu Község Önkormányzata és Szigetcsép Község Önkormányzata mint Építtetők helyett és nevében eljárjon azzal a feltétellel, ha az Tököl Város Önkormányzata számára a későbbi megvalósítás során sem jár költségvetési forrás biztosítással. c) felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére., a lejárt határozatok végrehajtásáról és a két ülés között történt eseményekről szóló beszámolót elfogadja. az alábbiak szerint határozza meg a 2023. II. félévi munkatervét: Képviselő-testületi ülések: SZEPTEMBER - 2023. évi költségvetés módosítása - 2023. évi gördülő fejlesztési terv - Környezetvédelmi program elfogadása - Közösségi pályázatok elszámolása - Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2023. évi fordulójához - Az óvodák tájékoztatója a 2023/2024. nevelési év beindításáról NOVEMBER - A 2023. évi költségvetést megalapozó döntések meghozatala és 2024. évi költségvetés - Helyi adó rendeletek felülvizsgálata - Belső ellenőrzési stratégiai terv Előterjesztő: belső ellenőr - 2024. évi belső ellenőrzési ütemterv Előterjesztő: belső ellenőr - A Képviselő-testület 2024. I. félévi munkaterve - Nemzetiségi önkormányzatokkal megkötött megállapodások felülvizsgálata - Társulások működéséről szóló beszámoló - Az uszoda 2024. évi nyitva tartása az óvodák működéséről szóló (2022/2023. nevelési év) beszámolókat tudomásul veszi. 1) a 2023. évi költségvetésben helyi önszerveződő közösségek számára meghatározott 1.500 eft pályázható keretösszeget 400 eft-tal megemeli a 2023. évi többlet bevétele terhére. A civil közösségeknek nyújtott támogatásokat az alábbiak szerint építi be a 2023. évi költségvetésbe: Tököli Darts Klub Sportegyesület Pályázó Felhasználás célja 2023. évi támogatás (Ft) szövetségi tagdíjak, versenyengedélyek, nevezési díjak 150.000.- Tököli Sváb Hagyományőrző Énekkar kórustagok részére fellépő blúz vásárlása 150.000.- Magyar Máltai Szeretetszolgálat Tököli Csoportja Tököl Népművészetéért Egyesület Tököli Általános Iskoláért Alapítvány tököli rászoruló iskolás gyermekek Balatoni táboroztatása táncházak, énekes és táncos családi programok tartása szakkörök, Vöröskereszt Bázisiskola, diákönkormányzat működésének segítése 250.000.- 250.000.- 350.000.-
3 y g Tököli Lovassport Egyesület pálya karbantartás 150.000.- Művelődési Központ és Könyvtár: Gyöngyvirág nyugdíjas Klub Művelődési Központ és Könyvtár: Komšije népdalkör Művelődési Központ és Könyvtár: Babamama Klub Mikecz Kálmán Huszár Bandérium kistérségi találkozó, buszköltség, fürdőbelépők 200.000.- fellépő ruhák, útiköltség 150.000.- eszközbeszerzés 50.000.- egyenruhák, felszerelések, pótlása, javítása, készítése 200.000.- ÖSSZESEN 1.900.000.- 2) A Tököli Római Katolikus Plébánia esetében a pályázatra beérkezett kérelem elbírálására a 2022. évi támogatási elszámolások beadását követően kerülhet sor. 3) Felkéri a Polgármestert, hogy az 1. pontban meghatározott támogatottakkal kössön szerződést., és intézkedjen a határozat szerinti költségvetés módosítás előterjesztéséről., az Önkormányzat 2022. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról szóló kiegészített és egységes szerkezetbe foglalt beszámolót elfogadja. Tököl 2200 hrsz.-ú ingatlan (Hősök tere) terület- és tulajdonjogi rendezése kapcsán Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. (Mötv.) 42. 16. pontja szerint át nem ruházható hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy a) a határozat mellékletét képező 111-3-97/2022. munkaszámú változtatási vázrajz szerint kialakuló Tököl 2200/2 helyrajzi számú ingatlannak a térítésmentes, Magyar Állam tulajdonába és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vagyonkezelésbe kerülésével egyetért, és a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII törvény 40/H pontja és a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 29. (6) bekezdésében foglaltakra tekintettel az országos közúttal érintett ingatlan részt az állami vagyonkörbe és a Magyar Közút vagyonkezelésbe térítésmentesen átadja. b) felhatalmazza a Polgármestert a terület- és tulajdonjogi rendezéssel kapcsolatos feladatok teljes körű lebonyolítására és a szükséges jognyilatkozatok megtételére, valamint a kisajátítást helyettesítő ingyenes területátadásról szóló megállapodás aláírására., az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvényt 23. -ban foglaltak alapján, a védőnői ellátás 2023. július 1-től az állam általi ellátásának biztosítása érdekében felhatalmazza a polgármestert a védőnői ellátásra szolgáló ingó és ingatlan vagyon ingyenes használatba adására vonatkozó jognyilatkozatok megtételére, az Ingatlan és ingó vagyon ingyenes használatáról és a használat során felmerülő költségek elszámolásáról szóló, határozat mellékletét képező Megállapodás aláírására. a 2023. évi útkarbantartási munkák elvégzése érdekében a legalacsonyabb ajánlati árat adó Vitép 95 Kft. (2319 Szigetújfalu, Fő u. 1/A., képviseli: Vígh Tibor ügyvezető) - gréderezés anyagpótlás nélkül (egységár nettó Ft/m 2 ) 260 Ft - földút sóderkulés vagy mart aszfaltos terítéssel való ellátása (egységár nettó Ft/m 2 ) 1.550 Ft, - meglévő földárok tisztítása, profil igazítása és a felesleges föld elszállítása (egységár nettó Ft/m 2 ) 18.650 Ft, - belövéses kátyúzás 10 cm vastagságig (egységár nettó Ft/m 2 ) 9.200 Ft egységárakat tartalmazó ajánlatát választja ki és felhatalmazza a polgármestert, hogy a 2023. évi költségvetés terhére legfeljebb nettó 8.800. e Ft erejéig szerződést megkösse. 1) a Tököl Város Önkormányzatának tulajdonát képező Tököl, 1408/4 hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányadára elkészített értékbecslést tudomásul veszi, azonban az ingatlan induló árát 25 millió Ft-ban határozza meg. 2) a Tököl Város Önkormányzatának tulajdonát képező a Tököl, 1408/4 hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányadának értékesítéséhez Tököl Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2012. (IX.17.) számú rendeletének 15. (3) bekezdése szerinti nyilvános árverésen hozzájárul. 3) az ingatlan Tököl Város Önkormányzat Képviselőtestületének 15/2012. (IX.17.) számú rendeletének 15. (3) bekezdése szerinti nyilvános árverésen való értékesítéséhez szükséges Árverési hirdetményt elfogadja. felkéri a polgármestert, hogy nyújtson be kérelmet a Földhivatalhoz a 0109/3 hrsz-ú ingatlanból a leválasztandó terület más célú hasznosításának engedélyezéséhez, melyhez a szükséges fedezetet a 2023.évi költségvetés terhére biztosítja.
4, a hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladatok átalakulásáról szóló MOHU tájékoztatót tudomásul veszi. a Tököl Városi Uszoda nyitva tartását a 2023. október 1-2023. december 31. napjáig tartó időszakban az alábbiak szerint fogadja el: Szokásos nyitva tartás: Hétköznap 6.00 21.00 Kivételek: Szombat 8.00 21.00 Vasárnap 8.00 19.00 2023. november 1. (szerda): Zárva 2023. december 24. (vasárnap) 2023. december 26. (kedd): Zárva 2023. december 31. (vasárnap): Zárva a TOP Plusz 3.3.1-21-PT1-2022-00033 kódszámú, projekt keretében megvalósítandó Napsugár és Horvát Óvoda felújítása és bővítése projektjének építése építési beruházás megvalósítása műszaki ellenőri feladatok ellátásával a legalacsonyabb összegű ajánlatot tevő Ház Plusz Kft. (2316 Tököl, Szentmiklósi út 38.) céget bízza meg. A vállalási ár összegét 4.850.000 Ft + Áfa (1.309.500 Ft) vállalási ár erejéig, a pályázat elszámolható költségei terhére biztosítja. a Bölcsődében megüresedett dajka álláshely betöltését 2023.09.01.napjával engedélyezi. a Szivárvány Óvodában 2023. szeptember 1. napján megüresedő óvodapedagógus álláshely, továbbá a tartósan távol lévő dajka álláshely határozott idejű, illetve határozott feltétellel történő betöltéséhez 2023. szeptember 1. napjával hozzájárul. Hagyományőrző Óvodában megüresedett dajka álláshely betöltését 2023.09.01.napjával engedélyezi., a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 25. (7) bekezdése alapján a Szivárvány Napközi Otthonos Óvoda Süni Csoportja esetében a maximális csoportlétszám 20%-kal történő eltéréséhez hozzájárul. a Jászberény Városi Önkormányzat által gesztorált Tököl várost is érintő földgáz beszerzés tárgyú közbeszerzési eljárásról szóló beszámolót tudomásul veszi. a Tököl, Aradi utca 56. szám alatt található Városi Sportcsarnok villámvédelmi hálózatának kiépítésével a legalacsonyabb összegű ajánlatot tevő Nakama-Team Kft. (2314 Halásztelek, Új utca 15., ügyvezető: Gáspár Andrásné) céget bízza meg. A vállalási ár 4.556.367,- Ft + ÁFA (bruttó 5.786.586,- Ft) összegét a 2023. évi költségvetés terhére biztosítja, egyben felhatalmazza a Polgármestert a vállalkozási szerződés megkötésére. a térfigyelő kamerarendszer beszerzésére, hálózatának kiépítési munkáira és a rendszer üzemeltetésére a legalacsonyabb összegű ajánlatot tevő Printer-Fair Kft. (2517 Kesztölc, Ady Endre utca 29., ügyvezető: Trengerné DudicsValéria) céget bízza meg. A kamera rendszer beszerzésének és kiépítésének vállalási árát 4.048.000,- Ft + ÁFA (bruttó 5.140.960,- Ft), a kamera rendszer üzemeltetésének költségét 133.200,- Ft + ÁFA/hó (bruttó 169.164,- Ft/hó) és 4 végpont internet szolgáltatásának összegét 48.000,- Ft + ÁFA/hó (bruttó 60.960,- Ft/hó) a 2023. évi költségvetés terhére biztosítja, egyben felhatalmazza a Polgármestert a vállalkozási szerződés megkötésére. 1.) a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 11. -a alapján, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz benyújtandó Beruházási tervet a határozat melléklete jóváhagyja. Felkéri a polgármestert, hogy a 2011. évi CCIX. törvény 11. (2) pontja alapján nyújtsa be a Hivatalhoz. 2.) Felkéri a Polgármestert, hogy a Beruházási Tervben szereplő 2024. évre tervezett feladatok elvégzéséhez szükséges költségeket, valamint a Vhr. 90/D (4) bekezdésében a tervezési időszakban előre nem látható körülmények miatt a rendkívüli helyzetből adódó azonnali feladatok elvégzésére az előzetes költségvetés 1-5%-át a 2024. évi költségvetés tervezése során vegye figyelembe, s a 2024. évi költségvetésbe történő lehetőség szerinti beépítésükről gondoskodjon. 3.) a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 11. -a alapján, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz benyújtandó Felújítási Pótlási Tervet a határozat melléklete jóváhagyja. Felkéri a polgármestert, hogy a 2011. évi CCIX. törvény 11. (2) pontja alapján intézkedjen a víziközmű szolgáltató felé a Hivatalhoz történő benyújtás okán. a) a Tököl, Fő utca 92. (588 hrsz.) szám alatt található üzletháznál létesítendő központi WC építési munkáinak elvégzésével kapcsolatos 83/2023. (V.30.) számú képviselő-testületi határozatát módosítja. b) a Tököl, Fő utca 92. (588 hrsz.) szám alatt található üzletháznál és a Tököl Fő u. 117. mögötti játszótérnél létesítendő központi WC építési munkáinak megvalósításával a Kisép-Generáli Építőipari KFT-t bízza meg 5.190.582.- Ft + ÁFA vállalási ár ellenében. c) a KÖZLEKEDÉS Tervező Iroda Kft. által elkészített tanulmánytervek alapján felhatalmazza a polgármestert a közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzések szabályait figyelembe véve bonyolítsa le az Árpád köz burkolat szélesítésével (becsült költség nettó 608 e Ft), és az Alkotmány utca József Attila utca és Kertész utca közötti szakaszának forgalomcsillapításával (becsült költség nettó 1.360 e Ft) kapcsolatos építési munkák megvalósítását. d) a b) és c) pontok szerinti feladatokhoz szükséges előirányzat összegét legfeljebb nettó 7.208 eft erejéig a 2023. évi költségvetés terhére biztosítja, egyben fel-
5 hatalmazza a Polgármestert a szükséges szerződések megkötésére. 2023. szeptember 28-ai képviselő-testületi döntés, a lejárt határozatok végrehajtásáról és a két ülés között történt eseményekről szóló beszámolót elfogadja. 1. felkéri a polgármestert, hogy a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2024. évi fordulójához történő csatlakozás érdekében a Nyilatkozat a csatlakozásról, valamint az elektronikus adatbázis használatáról szóló csatlakozási nyilatkozatot az NKTK részére 2023. szeptember 29. napjáig küldje meg az alábbi tartalommal: a) Az önkormányzat a jogszabályoknak megfelelően kifejezett és visszavonhatatlan döntést hozott arról, hogy csatlakozni kíván a hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetőleg felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2024. évi pályázati fordulójához. b) Az önkormányzat a felsőoktatási hallgatók számára, valamint a felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok részére kiírandó Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2024. évi pályázati fordulójának Általános Szerződési Feltételeit elfogadja, és kötelezettséget vállal arra, hogy a pályázatok kiírása, elbírálása és a települési önkormányzat által nyújtott támogatás összegének továbbítása során maradéktalanul az Általános Szerződési Feltételekben foglaltaknak megfelelően jár el. c) Az önkormányzat kötelezettséget vállal arra, hogy a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2024. évi fordulója keretében a beérkezett pályázatokat és a pályázatokról hozott döntését a https://bursa.emet.hu/ onk/tonkbelep.aspx internet címen elérhető EPER - Bursa rendszerben rögzíti. d) Az önkormányzat nyilatkozik arról, hogy az EPER - Bursa rendszerben általa meghatározott és a pályázóktól bekérendő, a szociális körülmények igazolására fontosnak tartott nyilatkozatok és mellékletek nem állnak ellentétben a pályázati kiírás feltételeivel. 2. Felkéri a polgármestert, hogy gondoskodjon az A és B típusú pályázatok határidőben október 3. napjáig - és az Általános Szerződési Feltételekben foglaltaknak megfelelő kiírásáról a határozat 1. és 2. számú melléklete szerinti tartalommal., az óvodák beszámolóját a 2023/2024. nevelési év beindításáról tudomásul veszi. az alábbi javaslatot terjeszti fel a. Pest Megye Díszpolgára cím adományozására: Gnyálin Istvánt b. Nemzetiségekért Díj adományozására: Malaczkó Istvánt c. Év Kisvállalkozása Díj adományozására: Novara Coop Kft.-t d. Pest megye Művészetéért Díj adományozására: Csollák Mihályt, Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskolát e. Pest Megyei Sport Díj adományozására: Szigetszentmiklós-Tököl SE-t Felkéri a javaslatot tevőt, hogy javaslata indoklását, a szakmai tevékenység tömör leírását a Polgármesteri Hivatal titkárságán írásban nyújtsa be. felhatalmazza a polgármestert, hogy Tököl, Dunai Repülőgépgyár Vagyonkezelő Kft. területére vonatkozó szabályozási tervről és építési szabályzatról szóló 17/2002. (IX.17) számú rendelet módosítása érdekében az előterjesztés szerint településrendezési szerződést kössön a Dunai Repülőgépgyár Magyarország Kft.-vel és három oldalú tervezői szerződést a Dunai Repülőgépgyár Magyarország Kft.-vel a Bau-Urb Kft.-vel az alábbi feltételekkel: a) a Képviselő-testület egyetért a KM besorolású terület IG8 besorolás alá kerülésével, amennyiben azt a szabályozási terv megalapozó munkarésze is javasolja. b) a Dunai Repülőgépgyár Magyarország Kft. a rendelet módosítás minden költségét (különösen a tervezési költségek/díjak) viseli., a Pest Vármegyei Kormányhivatal PE/030/01618-1/2023. számú törvényességi felhívását elfogadja és a közterület-használat szabályozásáról, díjazásáról szóló 17/1999. (IX.7.) számú önkormányzati rendeletét a felhívásban foglaltaknak megfelelően módosítja. jóváhagyja a Napsugár és Horvát Óvodák bővítése és felújítása tárgyú nemzeti nyílt közbeszerzési eljárás, határozat mellékletét képező közbeszerzési felhívást, szerződés-tervezetet, valamint a közbeszerzési dokumentációt, útmutatót és felkéri a polgármestert az eljárás megindítására vonatkozó a ME-KFF támogató tartalmú tanúsítvány kézhez vételét követően az eljárás megindítására. egyetért a BAU-URB Tervező és Tanácsadó Kft. által készített Tököl Integrált településfejlesztési stratégia módosítása Véglegesített dokumentációjához a 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet alapján készült záró véleményben foglaltakkal, egyben felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. 2023. október 1. napjától a Narancsliget Óvodába (2310 Szigetszentmiklós, Csépi út 186.) beutalt KT tököli gyermek esetében biztosítja az 54.000.-Ft/hó összeggel megemelt, a gyermek nevelésével
6 kapcsolatos támogatást, egyben felhatalmazza a polgármester a Narancsliget Alapítvánnyal megkötött feladatellátási szerződés módosítására. a Tököl Szociálpolitikai Lehetőségeinek Fejlesztéséért Alapítvány részére 1.440.000 Ft összegű támogatást nyújt az alábbi célra: Szigethalom Egyesített Népjóléti Intézménye (2315 Szigethalom, Rákóczi F. u. 47.) fogyatékosok nappali ellátását igénybe vevő 4 fő tököli lakos (Feith Zoltán, Vaskó György, Rajt Balázs László, Szegedi László) részére 2023. szeptember hónaptól 2024. augusztus 31. napjáig személyenként havonta 30.000 Ft vissza nem térítendő támogatás biztosításához. A támogatás fedezetét 480.000 Ft erejéig a 2023. évi általános tartalék terhére, 960.000 Ft erejéig a 2024. évi költségvetés terhére biztosítja. 2023. október 26-ai képviselő-testületi döntés, a lejárt határozatok végrehajtásáról és a két ülés között történt eseményekről szóló beszámolót elfogadja. a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 23. -ában kapott felhatalmazás alapján a Helyi Választási Bizottság tagjait az alábbiak szerint határozza meg: HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG Tag Tag Tag Tag Tag Kunzer Ferenc Barits Lászlóné Bagyó Kinga Czirkó Ferenc Tököl Város Képviselõ-testülete Kovácsy György 1) Dr. Medveczkyné Jakab Katalin kérésére hozzájárul az 1. számú felnõtt háziorvosi körzet ellátása tárgyában az Aesculap Gyógyító és Egészségügyi Szolgáltató Kft kötött feladatellátási szerzõdés 2023. november 30. napjával, közös megegyezéssel történõ megszüntetéséhez, ez úton is megköszönve a körzetet ellátó néhai Dr. Medveczky Sándor áldozatos munkáját, 2) a feladatellátás biztosítása érdekében 2023. december 1. napjától kezdõdõen határozatlan idõre Tököl 1. számú háziorvosi körzet feladatainak helyettes orvossal történõ ellátására a Co-Medi-Catus Kft-vel (cégjegyzék szám:13-09- 073810, képviseli: Dr. Békássy Szabolcs) szerzõdést köt. 3) felhatalmazza a polgármestert, hogy a Tököl 1. számú felnõtt háziorvosi körzetben az egészségügyi alapellátás biztosítása és annak finanszírozása érdekében a szükséges jognyilatkozatokat és kötelezettségvállalásokat megtegye, a szerzõdéseket és az egyéb szükséges dokumentumokat aláírja, valamint a szükséges hatósági engedélyeket beszerezze. 4) az 1. számú háziorvosi körzet feladatainak helyettesítéssel történõ ellátásához szükséges forrást a Nemzeti Egészségbiztosítási Alappal kötendõ finanszírozási szerzõdés alapján befolyó bevétel terhére, valamint a 2024. évi költségvetés terhére biztosítja. 1) a 73/2023. (V.30.) számú képviselő-testületi határozatát az alábbiakra módosítja: hozzájárul, hogy a SONO Dentál Kft. (képviseli Dr. Turopoli Éva) a Tököl, Fő utca 90. szám alatti egészségház 9. számú fogorvosi rendelőjét heti két óra időtartamra fogorvosi magánellátás céljára bérbe vegye. A bérleti díj összegét 20eFt/hó+ÁFA összegben határozza meg, egyben felhatalmazza a polgármester a határozat mellékletét képező bérleti szerződés aláírására. 2) a 74/2023. (V.30.) számú képviselő-testületi határozatát az alábbiakra módosítja: hozzájárul, hogy Dr. Részegh-Staufer Norbert Tibor fogorvos a Tököl, Fő utca 90. szám alatti egészségház 10. számú fogorvosi rendelőjét heti két óra időtartamra fogorvosi magánellátás céljára bérbe vegye. A bérleti díj összegét 20eFt/hó+ÁFA összegben határozza meg, egyben felhatalmazza a polgármester a határozat mellékletét képező bérleti szerződés aláírására. hozzájárul, hogy a Zámbó Medicin Kft. (2317 Szigetcsép, Jókai Mór utca 36., Adószám: 32183441-1-13, képviseletre jogosult, ügyvezető: Dr. Zámbó Mónika Magdolna) a Tököl, Fő utca 90. szám alatti egészségház 1. számú háziorvosi rendelőjét heti két óra időtartamra belgyógyászati magánellátás céljára bérbe vegye. A bérleti díj összegét 20eFt/hó+ÁFA összegben határozza meg, egyben felhatalmazza a polgármester a határozat mellékletét képező bérleti szerződés aláírására. 1) hozzájárul ahhoz, hogy polgármester a határozat 1. számú mellékletét képező alapcsomagra (levél- és csomagküldemények felvételének és kézbesítésének elősegítése, csekk- és utalványbefizetés, postai forgalomban használatos kereskedelmi áruk, értékesítése (pl. boríték), egyéb tevékenység (POS-en keresztül történő pénzfelvétel; stb.) vonatkozó Partneri szerződést kösse a Magyar Postával, annak érdekében, hogy a Pesti úti lakótelepen a postai szolgáltatás a továbbiakban is biztosított legyen, 2) vállalja a Partneri szerződés 9. számú melléklete szerinti bankgarancia kibocsátását, 3) biztosítja a Pesti úti lakótelepi posta működéséhez szükséges, szerződés 6. számú melléklete szerinti tárgyi feltételeket a 2023. évi költségvetés többletbevételei terhére, 4) felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1) szerinti feladat biztosítására a Kisfaludy Sándor utca 1/7. szám alatt található helyiség bérletére 70.000.-Ft/hó összegű, inflációkövető bérleti szerződést kössön, a bérleti szerződés a határozat 2. számú mellékletét képezi,
5) a Pesti úti lakótelepi posta nyitva tartását napi két órában határozza meg (hétfőtől csütörtökig 15-17 óráig, pénteken 8-10 óráig), melyhez biztosítja a személyi feltételeket (postai szakember(ek), takarítás) és a eft/hó összegű személyi juttatás és járulékait és. Ft/hó összegű dologi előirányzatot a 2024. évi költségvetés terhére. 6) felhatalmazza a polgármestert, hogy a postát jelenleg működtető szolgáltatótól a posta helyiségének berendezését pultrendszert 120eFt-os összegért történő megvásárlásáról gondoskodjon. a Hagyományõrzõ Óvodában megüresedett dajka álláshely betöltését 2023. december 1.napjával, valamint az üres óvodapedagógusi álláshely betöltését november 1. napjával engedélyezi. a Szivárvány Óvodában 2023. november 1. napjától a megüresedõ tartósan távol lévõ dajka álláshely határozott idejû, illetve határozott feltétellel történõ betöltéséhez hozzájárul. Tököl Város Képviselõ-testülete a Budapest Környezeti Állapotértékelése 2023. címû dokumentum tervezetrõl kapott tájékoztatást tudomásul veszi. Tököl Város Képviselõ-testülete a Szigetcsép Község Képviselõ-testületének a köztisztaságról, az elhagyott hulladék felszámolásáról és a helyi környezetvédelmének szabályairól szóló önkormányzati rendelet tervezetrõl kapott tájékoztatást tudomásul veszi. Tököl Város Képviselõ-testülete a Tököl Város Önkormányzatának tulajdonát képezõ Tököl, 1408/4 hrsz.-ú ingatlan 1) 2023. június 21. napján készült értékbecslésének - árverési hirdetmény megjelentetése elõtti -aktualizálására felhatalmazza a polgármestert. 2) nyilvános árverésen történõ értékesítéséhez hozzájárul az aktualizált értékbecslés szerinti, de legalább 25 millió Ft összegû induló árral. 3) az ingatlan Tököl Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 15/2012. (IX.17.) számú rendeletének 15. (3) bekezdése szerinti nyilvános árverésen való értékesítéséhez szükséges melléklet szerinti árverési hirdetményt elfogadja. Tököl Város Képviselõ-testülete elfogadja a Töves Gold Magánnyomozó és Állatmentõ Kft. (2230 Gyömrõ, Tövesmajor D ép. fszt. 1 képv. : Aranyi János) árajánlatát a gyepmesteri tevékenységre vonatkozóan és felhatalmazza a Polgármestert, hogy a megbízási szerzõdést a vállalkozással kösse meg. Tököl Város Képviselõ-testülete a 73/2022. (V.12.) számú képviselõ-testületi határozatának b) pontját az alábbiak szerint módosítja: b) 2023. évre 350. 000.-Ft támogatást biztosít a Kutya Mentsvár Alapítvány számára (2230, Gyömrõ, Állomás u. 72/A. adószáma: 18711970-1-13) menhely fejlesztési és fenntartási céljainak fedezetéhez. Rendeletek Tököl Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2023. (VIII. 25.) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetési és egyéb térítési díjak megállapításáról szóló 4/2018.(II.16.) számú rendelet módosításáról Tököl Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében foglalt feladatkörében eljárva, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 29. -ában foglalt felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja: 1. A gyermekétkeztetési és egyéb térítési díjak megállapításáról szóló 4/2018. (II. 16.) önkormányzati rendelet 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép. 2. Ez a rendelet 2023. október 1-jén lép hatályba, és 2023. október 2-án hatályát veszti. 7 1. melléklet a 6/2023. (VIII. 25.) önkormányzati rendelethez 1. melléklet Intézményi térítési díjak bruttó árai Óvoda egész napos: 525.- ebből tízórai: 105.- ebéd: 315.- uzsonna: 105.- Általános Iskola A gyermekétkeztetési, illetve egyéb étkezési intézményi térítési díjtételek 7-10 éves korosztály 685.- ebből tízórai: 135.- ebéd: 415.-
8 uzsonna: 135.- 11-14 éves korosztály 720.- ebből tízórai: 140.- ebéd: 440.- uzsonna: 140.- Bölcsőde egész napos (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna): 655.- ebéd: 320.- Szociális étkeztetés (ebéd): 855.- Szociális étkeztetés (ebéd) kiszállítással: 1.720.- Személyzeti étkezők (ebéd): 855.- Tököl Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2023. (VIII. 25.) önkormányzati rendelete helyi önkormányzati rendeletek technikai deregulációjáról Tököl Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 31. cikk (1) bekezdés a) pontjában, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 10. (2) bekezdésében, 13. (2) bekezdésében, valamint a 22. (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. Hatályát veszti A helyi támogatások rendszeréről szóló 2/1990. (III. 12.) 2. Hatályát veszti a közterület-használat szabályozásáról és díjazásáról szóló rendelet módosításáról szóló 3/2001. (II. 22.) 3. Hatályát veszti a közterület-használat szabályozásáról, díjazásáról szóló 17/1999.(IX.7.) szám rendelet módosításáról szóló 12/2001. (IV. 9.) 4. Hatályát veszti a talajterhelési díjról szóló 18/2004. (VII. 27.) sz. rendelet módosításáról szóló 7/2005. (III. 1.) önkormányzati 5. Hatályát veszti a talajterhelési díjról szóló 18/2004. (VII.27.) számú rendelet módosításáról szóló 16/2005. (IX. 13.) önkormányzati 6. Hatályát veszti az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletének egyes szabályairól szóló 13/2003. (V.13) számú rendelet módosításáról szóló 8/2006. (III. 28.) 7. Hatályát veszti a talajterhelési díjról szóló 18/2004. (VII.27.) számú rendelet módosításáról szóló 15/2007. (XI. 29.) önkormányzati 8. Hatályát veszti a Dunai Repülőgépgyár Vagyonkezelő Kft. területének Építési Szabályzatáról szóló 17/2002. (IX.17.) számú rendeletének módosításáról szóló 5/2008. (II. 15.) önkormányzati 9. Hatályát veszti a közterület használat szabályozásáról, díjazásáról szóló 17/1999. (IX.7.) számú rendelete módosításáról szóló 13/2008. (VII. 15.) 10. Hatályát veszti a mezei őrszolgálatról szóló 21/2002. (XII.10.) számú rendelet módosításáról szóló 14/2010. (IX. 16.) 11. Hatályát veszti a köztisztviselők jogállásáról szóló 22/2002. (XII.10.) számú rendelet módosításáról szóló 1/2011. (II. 1.) 12. Hatályát veszti a közterület-használat szabályozásáról, díjazásáról szóló 17/1999. (IX.7.) számú rendelet módosításáról szóló 2/2011. (II. 1.) 13. Hatályát veszti a Tököl önkormányzat címerének és zászlajának megalkotásáról, a címer és zászló használatáról szóló 2/1992.(III.2.) számú rendelet, a közterület-használat szabályozásáról, díjazásáról szóló 17/1999.(IX.7.) számú rendelet, a temetők fenntartásáról, rendjéről és üzemeltetéséről szóló 7/2000.(II.15.) számú rendelet, a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról és a helyi hulladékgazdálkodási tervről szóló 9/2002.(III.26.) számú rendelet, a köztisztaságról szóló 21/2004.(VII.27.)számú rendelet, és a zaj- és rezgésvédelem szabályairól szóló 14/2009.(V.26.) számú rendelet, valamint a helyi állattartási szabályokról szóló 8/2010.(III.30.) számú rendelet módosításáról szóló 3/2011. (II. 1.) önkormányzati 14. Hatályát veszti a szociális támogatások és a gyermekvédelem
9 helyi rendszeréről szóló 7/1998. (III.3.) számú rendelet módosításáról szóló 4/2011. (II. 1.) 15. Hatályát veszti a Tököl Város Képviselő-testületének a 2011. évi költségvetésről szóló 5/2011. (II. 15.) 16. Hatályát veszti a Tököl Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló, többször módosított 4/2010.(II.16.) számú rendeletének módosításáról szóló 6/2011. (III. 1.) önkormányzati 17. Hatályát veszti a köztisztviselők jogállásáról szóló 22/2002. (XII.10.) számú rendelet módosításáról szóló 7/2011. (IV. 1.) 18. Hatályát veszti a Tököl Önkormányzat 2010. évi költségvetésének a végrehajtásáról szóló 10/2011. (IV. 28.) önkormányzati 19. Hatályát veszti a Tököl Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 5/2011.(II.15.) számú rendeletének módosításáról szóló 12/2011. (VI. 3.) 20. Hatályát veszti a temetők fenntartásáról, rendjéről és üzemeltetéséről 7/2000.(II.15.) számú rendelet módosításáról szóló 13/2011. (VI. 3.) 21. Hatályát veszti a 7/1998. (III.3.) számú, a szociális támogatások és a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló rendelet módosításáról szóló 14/2011. (X. 13.) 22. Hatályát veszti a Tököl Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló, módosított 5/2011.(II.15.) számú rendeletének módosításáról szóló 15/2011. (XII. 16.) 23. Hatályát veszti a köztisztviselők jogállásáról szóló 22/2002. (XII.10.) számú rendelet módosításáról szóló 1/2012. (I. 26.) 24. Hatályát veszti a szociális támogatások és a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 7/1998. (III.3.) számú rendelet módosításáról szóló 2/2012. (I. 26.) 25. Hatályát veszti az önkormányzat által fenntartott intézmények étkezési térítési díjáról szóló 2/2001. (II.21.) számú rendelet módosításáról szóló 3/2012. (I. 26.) 26. Hatályát veszti a költségvetés előterjesztésekor, illetőleg a zárszámadáskor beterjesztendő kimutatások, mérlegek tartalmáról szóló 3/2004. (I.27.) számú rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 4/2012. (II. 15.) 27. Hatályát veszti a Tököl Város Képviselő-testületének a 2012. évi költségvetésről szóló 5/2012.(II.14.) számú rendelete című 5/2012. (II. 14.) 28. Hatályát veszti a Tököl Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 18/1995. (X.10) számú rendelet módosításáról szóló 6/2012. (III. 1.) 29. Hatályát veszti a Tököl Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló, többször módosított 5/2011. (II.15.) számú rendeletének módosításáról szóló 7/2012. (III. 1.) önkormányzati 30. Hatályát veszti az elektronikus ügyintézésről szóló 20/2005. (X.25.) számú rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 8/2012. (III. 1.) 31. Hatályát veszti a Tököl közigazgatási területén vízi-állások létesítésének és fennmaradásának szabályozásáról szóló 12/1999. (VI.8.) számú rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 9/2012. (III. 30.) 32. Hatályát veszti a Tököl Önkormányzat 2011.évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 10/2012. (IV. 27.) önkormányzati 33. Hatályát veszti a 2013. évi költségvetésről szóló 2/2013. (II. 16.) 34. Hatályát veszti a Tököl Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló, módosított 5/2012.(II.14.) számú rendeletének módosításáról szóló 4/2013. (III. 20.) 35. Hatályát veszti a Tököl Város Önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 5/2013. (V. 2.) önkormányzati 36. Hatályát veszti a Tököl Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 2013. évi költségvetésről szóló 2/2013.(II.16.) számú rendeletének módosításáról szóló 9/2013. (XI. 4.) önkormányzati
10 37. Hatályát veszti a Tököl Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 2014. évi költségvetésről szóló 2/2014. (II. 28.) 38. Hatályát veszti a Tököl Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló, módosított 2/2013.(II.16.) számú rendeletének módosításáról szóló 3/2014. (II. 28.) önkormányzati 39. Hatályát veszti a Tököl Önkormányzat 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 6/2014.(05.05.) önkormányzati 40. Hatályát veszti a 2015. évi költségvetésről szóló 4/2015(II.17.) számú 41. Hatályát veszti a 2014. évi költségvetés végrehajtásáról szóló Tököl Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2015(V.29..) számú rendelete. 42. Hatályát veszti a Tököl Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 2015. évi költségvetéséről szóló 4/2015.(II.17.) számú rendeletének módosításáról szóló 9/2015. (VI. 15.) 43. Hatályát veszti a gyermekétkeztetési és egyéb térítési díjak megállapításáról szóló 2/2015.(II.4.) számú rendelet módosításáról szóló 11/2015. (X. 9.) 44. Hatályát veszti a Tököl Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 14/2014. (X.28.) számú rendeletének módosításáról szóló 12/2015. (X. 9.) 45. Hatályát veszti a Tököl Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 2015. évi költségvetéséről szóló 9/2015.(VI.25.) számú rendeletének módosításáról szóló 14/2015. (XII. 21.) 46. Hatályát veszti az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről szóló Tököl Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2016(II.16..) számú rendelete. 47. Hatályát veszti a Tököl Önkormányzat 2015. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 9/2016(V.31.) számú 48. Hatályát veszti az Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 3/2017(II.15.) számú 49. Hatályát veszti a Tököl Önkormányzat 2016. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló Tököl Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2017(V.31..) számú rendelete. 50. Hatályát veszti az Önkormányzat 2018. évi költségvetéséről szóló Tököl Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2018(II.16..) számú rendelete. 51. Hatályát veszti a köztisztviselők juttatásairól és támogatásáról szóló 3/2015.(I.29.) számú rendelet módosításáról szóló 8/2018. (IV. 27.) 52. Hatályát veszti a Tököl Önkormányzat 2017. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló Tököl Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2018(V.30..) számú rendelete. 53. Hatályát veszti az Önkormányzat 2019. évi költségvetéséről szóló 3/2019.(II.15.) számú 54. Hatályát veszti a szociális támogatásokról, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról szóló 6/2018. (III.1.) számú rendelet módosításáról szóló 8/2019. (IV. 10.) 55. Hatályát veszti a Tököl Önkormányzat 2018. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 9/2019.(V.10.) számú 56. Hatályát veszti az egészségügyi alapellátás körzeteiről szóló 18/2018.(XII.21.) számú rendelet módosításáról szóló 14/2019. (VII. 31.) 57. Hatályát veszti a szociális támogatásokról, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról szóló 6/2018.(III.1.) számú rendelet (továbbiakban R,) valamint a gyermekétkeztetési és egyéb térítési díjak megállapításáról szóló 4/2018. (II.16.) számú rendelet módosításáról szóló 18/2019. (IX. 27.) 58. Hatályát veszti a Tököl Város Önkormányzat Képviselő-testületének az Önkormányzat 2019. évi költségvetéséről szóló 3/2019.(II.15.) számú rendeletének módosításáról szóló 1/2020. (I. 24.) 59. Hatályát veszti az anyakönyvi események esetén többletszolgáltatásért fizetendő díjak, valamint az anyakönyvvezetőt, köztisztviselőt megillető díj mértékéről szóló 8/2017.(VII.28.) rendelet módosításáról szóló 3/2020. (I. 24.)
11 60. Hatályát veszti az Önkormányzat 2020. évi költségvetéséről szóló 6/2020(II.14.) számú 61. Hatályát veszti a szociális támogatásokról, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról szóló 6/2018. (III.1.) számú rendelet módosításáról szóló 8/2020. (II. 14.) 62. Hatályát veszti a Tököl Önkormányzat 2019. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 16/2020.(VII.3.) számú 63. Hatályát veszti a helyi állattartás szabályairól szóló a 8/2010. (II.30.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről, valamint a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 11/2014. (VII.1.) számú rendelet egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló 20/2020. (X. 22.) 64. Hatályát veszti az Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről szóló 3/2021.(II.8.) számú 65. Hatályát veszti a Tököl Önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 8/2021. (V. 21.) önkormányzati 66. Hatályát veszti az Önkormányzat 2022. évi költségvetéséről szóló 3/2022. (II. 14.) 67. Hatályát veszti a Tököl Önkormányzat 2021. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 7/2022. (V. 13.) önkormányzati 68. Hatályát veszti a Tököl Önkormányzat 2022. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 4/2023. (V. 30.) önkormányzati 69. Ez a rendelet a kihirdetését követő második napon lép hatályba, és a kihirdetését követő harmadik napon hatályát veszti. Tököl Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2023. (IX. 29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2023. évi költségvetéséről szóló 1/2023. (II.14.) számú rendeletének módosításáról az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az önkormányzat 2023. évi költségvetéséről szóló 1/2023.(II.14.) számú rendeletét az alábbiak szerint módosítja. 1. (1) Az Önkormányzat 2023. évi költségvetéséről szóló 1/2023. (II. 15.) önkormányzati rendelet 3. (1) (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek: (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal és az intézmények tárgyévi költségvetésének összes bevételét és kiadását 3.227.861.000 Ft-ban, azaz - Hárommilliárd-kettőszázhuszonhétmillió-nyolcszázhatvanegyezer - forintban állapítja meg, melynek jogszabály szerint előírt bontását e rendelet 1.B. Város összesen jelű tábla (továbbiakban 1. melléklet) tartalmazza. (2) A Képviselő-testület az Önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal és az intézmények a) költségvetési bevételét 1.945.665.816 Ft-ban, b) költségvetési kiadását 2.945.533.626 Ft-ban, c) finanszírozási bevételét 1.282.195.184 Ft-ban, d) finanszírozási kiadását 282.327.374 Ft-ban, e) finanszírozási többletét 999.867.810 Ft-ban, f) költségvetési hiányát 999.867.810 Ft-ban, g) költségvetési működési hiányát 50.180.810 Ft-ban, h) költségvetési felhalmozási hiányát 949.687.000 Ft-ban, i) a költségvetés belső finanszírozását (maradvány) 1.085.072.810 Ft-ban, j) költségvetési hiány külső finanszírozását 0 Ft-ban állapítja meg, így egyensúlyban tartva a költségvetést, öszszességében hiányt nem eredményezve. A fentiek jogszabály szerint előírt bontását, mérlegszerűen e rendelet 1. melléklete tartalmazza. (3) A Képviselő-testület az alábbi mellékletek szerint hagyja jóvá az Önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal és az intézmények összes bevételét és kiadását, a jogszabály szerint előírt bontásban és tartalommal: a) a b)-i) pont szerinti bevételeket és kiadásokat összesítve az 1. melléklet 1.B. Város összesen jelű tábla, b) az Önkormányzat bevételeit és kiadásait a 2. melléklet, c) a Polgármesteri Hivatal bevételeit és kiadásait a 3. melléklet, d) a Hagyományőrző Óvoda bevételeit és kiadásait a 4. melléklet, e) a Horvát Óvoda bevételeit és kiadásait az 5. melléklet, f) a Napsugár Óvoda bevételeit és kiadásait a 6. melléklet, g) a Szivárvány Óvoda bevételeit és kiadásait a 7. melléklet, h) a Bölcsőde bevételeit és kiadásait a 8. melléklet, i) a Művelődési Központ és Könyvtár bevételeit és kiadásait a 9. melléklet, (2) Az Önkormányzat 2023. évi költségvetéséről szóló 1/2023. (II. 15.) önkormányzati rendelet 3. (5) (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
12 (5) A Képviselő-testület az Önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal és az intézmények tárgyévi költségvetésének összes felújítási kiadását 22.389.000 Ft-ban, azaz Huszonkettőmillió-háromszáznyolcvankilencezer - forintban állapítja meg, melynek bontását e rendelet 10. melléklete tartalmazza. (6) A Képviselő-testület az Önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal és az intézmények tárgyévi költségvetésének összes beruházási kiadását 987.142.000 Ft-ban, azaz Kilencszáznyolcvanhétmillió-egyszáznegyvenkettőezer - forintban állapítja meg, melynek bontását e rendelet 11. melléklete tartalmazza. (7) A Képviselő-testület az Önkormányzat tárgyévi a) általános tartalékát 1.071.626 Ft-ban, azaz Egymillió-hetvenegyezer-hatszázhuszonhat - forintban állapítja meg, b) felhalmozási céltartalékát 110.000 Ft-ban, azaz Egyszáztízezer - forintban, működési céltartalékát 0 Ft-ban, azaz nulla- forintban állapítja meg. 2. (1) Az Önkormányzat 2023. évi költségvetéséről szóló 1/2023. (II. 15.) önkormányzati rendelet 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép. (2) Az Önkormányzat 2023. évi költségvetéséről szóló 1/2023. (II. 15.) önkormányzati rendelet 2. melléklete helyébe a 2. melléklet lép. (3) Az Önkormányzat 2023. évi költségvetéséről szóló 1/2023. (II. 15.) önkormányzati rendelet 4. melléklete helyébe a 3. melléklet lép. (4) Az Önkormányzat 2023. évi költségvetéséről szóló 1/2023. (II. 15.) önkormányzati rendelet 5. melléklete helyébe a 4. melléklet lép. (5) Az Önkormányzat 2023. évi költségvetéséről szóló 1/2023. (II. 15.) önkormányzati rendelet 6. melléklete helyébe az 5. melléklet lép. (6) Az Önkormányzat 2023. évi költségvetéséről szóló 1/2023. (II. 15.) önkormányzati rendelet 7. melléklete helyébe a 6. melléklet lép. (7) Az Önkormányzat 2023. évi költségvetéséről szóló 1/2023. (II. 15.) önkormányzati rendelet 8. melléklete helyébe a 7. melléklet lép. (8) Az Önkormányzat 2023. évi költségvetéséről szóló 1/2023. (II. 15.) önkormányzati rendelet 9. melléklete helyébe a 8. melléklet lép. (9) Az Önkormányzat 2023. évi költségvetéséről szóló 1/2023. (II. 15.) önkormányzati rendelet 10. melléklete helyébe a 9. melléklet lép. (10) Az Önkormányzat 2023. évi költségvetéséről szóló 1/2023. (II. 15.) önkormányzati rendelet 11. melléklete helyébe a 10. melléklet lép. (11) Az Önkormányzat 2023. évi költségvetéséről szóló 1/2023. (II. 15.) önkormányzati rendelet 12. melléklete helyébe a 11. melléklet lép. (12) Az Önkormányzat 2023. évi költségvetéséről szóló 1/2023. (II. 15.) önkormányzati rendelet 13. melléklete helyébe a 12. melléklet lép. (13) Az Önkormányzat 2023. évi költségvetéséről szóló 1/2023. (II. 15.) önkormányzati rendelet 17. melléklete helyébe a 13. melléklet lép. (14) Az Önkormányzat 2023. évi költségvetéséről szóló 1/2023. (II. 15.) önkormányzati rendelet 19. melléklete helyébe a 14. melléklet lép. (15) Az Önkormányzat 2023. évi költségvetéséről szóló 1/2023. (II. 15.) önkormányzati rendelet 20. melléklete helyébe a 15. melléklet lép. (16) Az Önkormányzat 2023. évi költségvetéséről szóló 1/2023. (II. 15.) önkormányzati rendelet 22. melléklete helyébe a 16. melléklet lép. 3. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és a kihirdetését követő második napon hatályát veszti. Tököl Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2023. (IX. 29.) önkormányzati rendelete a közterülethasználat szabályozásáról, díjazásáról szóló 17/1999. (IX.7.) számú rendelet módosításáról Tököl Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a közterület-használat szabályozásáról, díjazásáról szóló 17/1999. (IX.7.) számú rendelet módosításáról a következő rendeletet alkotja: 1. A közterület-használat szabályozásáról, díjazásáról szóló 17/1999.(IX.7.) önkormányzati rendelet 5. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) A fő közlekedési utak mentén (Fő út, Kossuth L. út, Csépi út) a közterület nem vehető igénybe a 3.. (2) bek. a) és b) pontjában meghatározott célokra. A 3. (2) bekezdés c) pontja szerinti kereskedelmi és vendéglátóipari célokra kizárólag a Piac téri közterület igénybe vétele engedélyezhető, csak szombati napon. 2. Hatályát veszti A közterület-használat szabályozásáról, díjazásáról szóló 17/1999.(IX.7.) önkormányzati rendelet 1. mellékletében foglalt táblázat 41. és 42. sor. 3. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és a kihirdetését követő második napon hatályát veszti. Kiadja: Tököli Polgármesteri Hivatal Szerkesztő: West-Graph Kft. Szerkesztőség: West-Graph Kft.