Törvényen kívül - Simon Tibor -
Csütörtök Száraz, fojtós volt a cigarettafüsttől a kiskocsma levegője. Kevés vendég fordult meg ilyenkor, fél kettőkor, este. Talán jobb is így. Az ember nem a társaság miatt ül be egy sötét helységbe, ahol reggel-este csak egy műsor van, motyogó tévé, és bagózó csapos. A bárpult fölötti italmárka neonreklámja néha hunyorgott, amikor egy-egy kései légy nekirepült, és szénné lényegült át, némi sercegéssel kísérve. A másik szobában talán biliárdoztak is, mintha koccanó csontgolyók hangja hallatszana. A pult előtti bárszékeken senki sem ült, az utolsó poharat már órákkal azelőtt tették le, leszámítva egy alakot a pult végénél, egészen. A csapos bezárta a kasszát, és mérgesen vette észre, hogy van még egy vendége, aki ha fizet, újra ki kell nyitni. Biccentett a másik szobából kilépő két embernek, akik a biliárdasztalt használták, és most léptek ki az utcára. Már csak egyvalaki ül, ott, a sank végénél. A csapos zsíros, viseletes kötényben lépett oda, ahol a kései vendég kortyolta az italát. - Ehm, elnézést uram, de már zárnék, ha nem gond. - szólította meg a kabátban ülő férfit. - Jó, mindjárt megyek. - morogta, és némi aprót szórt az asztalra. - Óvatosan hazafelé! - szólt az ajtón kilépő alak után a csapos - Errefelé sok, a hogy is mondjam...? Negatív figura. - Résen leszek. - fordult meg a távozó vendég még egyszer az ajtóban. Kilépett a kis sikátorra. Szeptember vége volt, az autók füstjét odahordta a hulló falevelekkel együtt a hűvös nyirokos levegő. Igen, ma jött el a nap, ma kell elkezdeni. Ma végre minden egybevág, minden tervezés befejeződött. Ma elkezdi. Annyi felkészülés és gondolkodás után elindul a lavina. Mit veszhet? Semmit, a siker garantált. Az utcán senki sem járt. A figura elővett a kabátzsebből egy mobiltelefont. A készülék kijelzője egy pillanatra megvilágította a vonásait. Száját félmosolyra húzta, amikor tárcsázott. Cigarettára gyújtott, miközben elindult egy közeli park felé, hallgatva, ahogy kicsöng a vonal. Száraz fénnyel duruzsoló tévé világította meg a szobát. A szegényes vacsora maradékai a sarokba dobva, a távirányító az ölben, a negyvenes, bajszos nyomozó úgy aludt el, ahogy a meccset nézte. Kis lakás, semmi komfort, a harmadik emelet nem a Rózsadomb. Egy lyuk, a szó szoros értelmében. Egyedül élt, jó ideje nem volt kivel nyomorogni itt. Talán lett is volna pénze nagyobbra, de kit zavar? Érződött a magára erőltetett igénytelenség burka alatt, hogy az élet azért nem volt ínyére. Egész nap aktákat tologatni a kerületi kapitányságon, míg egyik ismerőse, aki tízesnél többel fiatalabb, maholnap már a rohamrendőröknek dirigál. Más is tudja, hogy unja már a fakabát melót. Kiábrándult. Mikor bűnözőként hoztak be tizenéves kölyköket, úgy érezte, megszakadt benne valami. Sose lesz a régi. Hogy bízott régen abban, amit csinál! De ennek már sok-sok éve. Azóta sok minden jött. Válás, végrehajtók, balszerencse/csőstül. Csipogásra ébredt. Nagyot horkantva vette észre, hogy a szobaantenna elmozdulása miatt a szürkeséget sugárzó készülék lidérces fényben világítja meg a bútorokat. Újra csipogást hallott, nem álmodta. A szekrényen fekvő mobilja volt. Ezt utálta a legjobban. Éjjeli meló, biztos valami lopás, vagy... Álmosan nyúlt érte. - Halló, ki a fene ez az öngyilkosjelölt? - Jó estét Szijj nyomozó! - kissé vidám hang szólt bele. - Van fogalma róla, mennyi az idő? Mit akar? - morgott a felébresztett. - Megváltoztatni az életét! - válaszolt. - Figyelmeztetem, ha valami lökött szekta akkor... - a nyomozó nem volt vallásos, és idegesítette, ha be akarták szervezni ilyesmibe. - Nem, ez halálosan komoly. Információk vannak a birtokomban... - Nem érdekel, ha nem a jövő heti lottószámok! Alásszolgája!
- Nyomozó, megbánja, ha leteszi! - váltott a hang egy árnyalattal sötétebbre. - Nézd kisfiam, ha nem komoly ügyben hívtál, megkereslek és bajod lesz! Ne piszkálj, rendőr vagyok! - Tudom, ezért fordultam magához. Egy merénylet fog történni és... - Nézd - kezdte a nyomozó, csak később kapott a szón - várjál, mit mondtál? Tudsz egy merényletről? - Hát persze, Szijj nyomozó! Én fogom elkövetni! - a hang felnevetett. Szijj tisztán látott. - Ebből elég, rossz viccet találtál ki! Azonnal tedd le! - Nyomozó, ha nem hallgat meg, megölöm a célszemélyt! - Szijj nyomozó agyán rengeteg gondolat futott át. Lássuk csak: biztos, hogy hazudik, és nem érdemes vele szórakozni. Viszont vissza már úgysem fog tudni aludni, és mit csinálhatna az éjszaka közepén, hát elszórakozik egy kicsit. - Hallgatlak- egyezett bele. - Ez a beszéd, nyomozó! Nagyközönség előtt fog történni a dolog. Sok ember fogja látni, ahogy lelövök egy nagyon fontos embert! Kész tervem van rá, nem fognak elkapni. - De akkor miért szól nekem? - Hogy megakadályozzon, mert maga képes rá! - Azt meg honnan veszed? - Ugyan, ne legyen szerény! Mi is volt a heroin-balhé? - a nyomozóban megállt a pulzus. Ez nem tudhat róla! Majdnem egyedül számolt föl egy drogbalhét a rendőrségen belül. Több rendőrtiszt került rács mögé. Erről csak az ellenségei, és a legfelső vezetés tudhat! - Beszélj! - Én esélyt adok önnek, hogy megakadályozza a merényletet! Híres, gazdag lehet, újra elismert, és végre kezd valamit a nyomorult életével. Nem kell éhbéren nyomorognia a harmadik emeleten! - Mit kell tennem? - a nyomozó még nem hitt neki, de felkavarta, hogy tudott az ügyéről. - Játékszabályok vannak. Egy, nem értesíthet senkit, egyedül nyomoz! Kettő, az iramot én diktálom, mert nyomokat és utalásokat fogok hagyni magának a merényletet illetően! Három, ne keressen engem, majd én keresem, a merényletre koncentráljon, mert soha nem fogja megtudni, ki is vagyok! Ha elfogadja, és meg tudja akadályozni, akkor megváltozik az élete! Ha nem vállalja, a célszemély meghal. A célszemélyt bármikor lelőhetem egyébként, mondjuk akkor, ha maga mást is bevon a nyomozásba. De én nagyközönség előtt akarom jégre tenni! A szabályok egyszerűek, elfogadja, nyomozó? - Szijj gondolkodni kezdett. Üldözzön valami esze ment telefonbetyárt? Bár amaz tudott az ügyéről is... Vajon nem egy volt haragosa piszkálja éjnek idején? - Elfogadom. - egyezett bele, talán akkor békén hagyja már. - Jól van nyomozó. De van egy rossz hírem! Sajnos nem vagyok őrült, pontosan tudom, mit csinálok! Erre készültem, amíg bent voltam, és most, hogy kikerültem, semmi em állhat az utamba! Tartsa magát a szabályokhoz, és akkor új életet adok magának! - És miért akarja, hogy megakadályozzam a merényletet? - tette fel a kérdést Szijj. - Az egyelőre az én dolgom. Az utazása kezdetét vette! További jó estét nyomozó! - Várjon, és... - tárcsahang volt a válasz. Letette. Szijj megdörzsölte a szemét. Talán harmincas ipse, éjnek idején felhívja és... Egy kisiskolásnak is van annyi esze, hogy ne hívogasson rendőröket viccből. Most mi legyen? Kár volt elfogadni! Miért nem küldte a fenébe? Egy idegesítő ficsúr, aki azt hiszi jó vicc, ha... egy pillanat! Honnan tudta, hogy harmadik emeleti lakásban él? Honnan szedte a számot, amit csak privát hívásokra tart fenn? És legfőképpen, honnan tudott az ügyről? Megpróbált aludni, de nem ment. Akárhogy is próbálta elhitetni magával, hogy hülyével van dolga, a hang nem egy őrülté volt, ezt meg tudta állapítani, és a felébredő ösztön nem hagyta nyugton aludni abban a tudatban, hogy egy gyilkos mászkál szabadon Budapest örökké éber utcáin. Álmatlan, nyugtalan éjszaka volt.
A bögre kávé kevés volt ahhoz, hogy életet verjen magába. Nem tett neki túl jót az a telefonbetyár este, így sem alszik jól. Kevés híja volt, hogy nem aludt el a volánnál, amikor a IX. kerületi kapitányság felé igyekezett. Sokan ugratták, hogy ő a rohamrendőr, a kis lerohadt-járgány miatt. Régi fehér Opel Astra, esélye sem volt a délelőtti csúcsban elérni a Haller utcába. A szokásos hanyagsággal állt be a helyére a parkolóban, végigsétált a tele plakátolt, hámló vakolatú utcafront előtt. Mocskos egy utca, egymásra pakolt házak, szmog, csikorgó villamosok, kátyú, tükrösre kopott padka, és a szokásos, pesti káosz, a Haller utcai kapitányság, mint valami bolondokháza. Élvezet ide bejönni minden reggel! Még mindig az az agyatlan járt a fejében. Komolyan venni egy ilyet? Ugyan már! Persze volt egy-két perc, amikor elhitte, amit mondd, olyan hangja volt, hogy nem lehetett komolytalanul venni. Megkereste az emeleti irodát, és benyitott. Három-négy asztal odabenn, rajta régi monitorok, két kollégájával együtt ez volt a börtöne. Álló nap jelentéseket tanulmányozni? Röhejes meló annak, aki szinte az egész belügyminisztériumot átkutatta a drogbalhé alatt. Fiatal volt, és ambiciózus. Kelletlenül döccent le a forgószékbe, kabátját a fogasra dobva. Telefoncsörgés és ébredező rendőrök botladozása törte meg az egyhangúságot. Szijj egy pillanatra lehunyta a szemét, és megdörzsölte a homlokát. - Na nézd már! A mi öregedő kopónk! Hogy vagy Gábor? - Paksi Márton volt, a belső ügyosztály embere. A rendőrpalotában megszokottabb látvány, mint itt. - Hogy lennék Marcikám? Megint lapátolom a ganét mások után! - a fiatal rendőrtiszt leült az asztal sarkára. Huszonhat éves volt, a nyakkendőjével babrált éppen. - Hallom nem megy a meló mostanában. Min melózol mostanában? - Paksi végigfuttatta az [ ujját az asztallapon heverő aktákon - Hm... Fegyveres rablás egy közértben? Izgalmas. Mikor is voltunk utoljára horgászni? - Régen Marcikám! Belegebedek ebbe a marhaságba. Tegnap este is... - elharapta a mondatot. Nem szólhat senkinek! Jutott eszébe. De ha csak egy idióta volt, akkor miért törődik vele? Na mindegy, úgyse érdemes megemlíteni. - Mi volt tegnap? - nézett rá Paksi. - Mindegy. Hogy áll a korrupciós ügyed? - Nem halad. Vagy senki sem korrumpált a főkapitányságon, vagy valaki keresztbe tesz folyamatosan. Van rá esély ebben az országban, hogy az első fordul elő? - Nincs. - Én is azt gondolom. Ja, hívott a főnököd! Ha beszéltél vele, gyere, rendeltem valami falnivalót! Pizza, jó babosan, hagymával! Tömegoszlató fegyver! Ja, és vigyázz a főnökkel, elég raplisnak tűnt. - Fogatlan medve az öreg. Korán reggel pizza? - váltott témát - Már ettem. - Én még nem, én fizetem! - jelentette ki Paksi. - Akkor benne vagyok! - ásított Szijj, miközben a kapitány irodája felé igyekezett. Szomori, a kapitány energikus ötvenes emberke volt. Rendőrkapitányi rang, minden, ami kell, saját iroda, tisztelet, felelősség, gyomorfekély. Agresszíven vetette magát a bűn ellen, és ténykedése nyomán több nagyobb bűnbanda tagja került hűvösre. Igaz megvoltak a módszerei, és kijönni sem lehetett vele könnyen. Becsülte az áldozatos munkát, de kellemetlen embernek tűnt első ránézésre. Szijjnek másodikra is. - A, Gábor, jó hogy látlak! - üdvözölte Szomori. - Miben lehetek a segítségedre kapitány? - morgott Szijj. - Mi ez a borús hangulat? Élvezd, hogy olyan munkád van, ami másokat ment meg! -Szomori nem jól leplezte a mérgét. Látszott, hogy valamire készül. Az ilyen hegyi beszédek után mindig ez jött. - Miről beszélsz? Akták közt rohadok! - nézett nagyot Szijj. - Ezt a melót is el kell végezni. - tárta szét a karját Szomori.
- Miért nem az újoncokat gyűröd ezzel? - kérdezte, miközben kibámult az ablakon. A forgalom csúcson volt, és a járdán néhol hajléktalanok feküdtek. - Tudod, kapitány, én régen bármikor egy bérgyilkos hálózat után vetettem volna magam, hogy rács mögé vágjam a legelvetemültebb embereket. De mit látok ma? Tizenhárom évest visznek a kórházba arany lövéssel. Dobj valami nagyhalra, ne falra rondítók éjszakai bulijainak nyomai között turkáljak! - Minden emberre szükség van manapság. Akárhogy is, barátom, a munkád nagyon is nélkülözhetővé válik, ha nem embereled meg magad! - tért vissza a vesszőparipájához Szomori - Ma sem sok választott el a késéstől! - Mint ahogy Kovács zászlóst, vagy Nagy nyomozót! - vágott vissza Szijj. - Mit akarsz? - pedig pontosan tudta, mit akar. Szijjnek ugyan nem voltak kéznél annak idején bizonyítékai Szomori ellen, még a drogbalhé idején, de meg mert volna esküdni rá, hogy sáros az ügyben. Talán volt is bizonyíték, de csak ketten tudják, hogy hova is tűntek, mielőtt bemutathatta volna a bíróságnak. Az egyik most az ablaknál álló megtört detektív, a másik a karszékben pöffeszkedő kapitány. - Nézd, tudom, hogy nehéz az élete, pláne egyedül, és... - a nyomozót elfutotta a méreg. - Mi közöd ahhoz, hogy hogyan élek? Szállj le rólam, és hagyd, hogy dolgozzak! És ha végre rájössz, hogy terepen nagyobb hasznom veszitek, akkor kettes iroda, egyes asztal! - Szijj, értsd már meg, hogy jót akarok! Mit hiszel rólam? Hogy füves cigiket árultam azért, hogy most itt lehessek? - Ne magyarázz nekem kapitány! Alásszolgája! - bevágta maga mögött az ajtót. Ezt mégse kéne. Szomori egész biztos sáros volt régen, de az a kudarc, hogy nem tudott bizonyítani ellene, volt a kezdet a nyomozónak. Teljesen megváltozott az utóbbi három-négy évben. Itt van ez a Paksi gyerek. Még a bátyjával voltak haverok, a két nyomozó elválaszthatatlan volt, egészen addig a napig, amikor egy részeg állat elütötte egy gyalogátkelőn. A nyomozó a szárnyai alá vette, és támogatta, hogy rendőr legyen. Szijjnek nem volt családja, első házasságából sem volt gyereke, de fiaként bánt Paksival, annál is inkább, mert nehezen tette túl magát az eseten. Az öcsi tényleg messze jutott, mint fakabát, talán a baleset is késztette erre. Ma már úton van, hogy a főkapitány jobb keze legyen, már most bűnügyi helyettes, huszonhat évesen! Gyakran jöttek össze régen, és ez valahogy megmaradt. Szijjnek egyetlen öröme volt, hogy a tanítványa boldogul. - Már megint a müzlidbe köpsz? - fordult Szijj elé egy kövérkés figura. Fülig érő száj, és elálló fülek. - Hagyjál már Nagy! - vágta oda a nyomozó. - Hé, haver, ne lovald bele magad! Fel a fejjel! Egy rossz nap miatt ne rakjál magad alá, jó? - dobott le valami prospektust az asztalra Nagy. - Rajta leszek. Na, mentem. - Szijj folytatta az útját az irodájáig. - Mi volt? - kérdezte Paksi. - Semmi. Elmerengtünk a régi szép időkről. - Ja, hallatszott. Ki fogod magad vágatni innen! - Figyelmeztette. - Inkább együnk! Megjött a kaja? - Igen, babos-hagymás! Finom, de társaságba már nem megyünk! - Naná! - csapta fel a pizzás doboz tetejét a nyomozó. - Figyelj Gábor, azért mégse kéne magad alá raknod a lapátot! Igen, volt pár nehéz éved, az igaz, de ha valami gondod van, igaz, lenézel, de én segítenék neked! - Én nem nézlek le! - csámcsogott - De túl vagyok már azon az időszakon, amiben te vagy! És már nem látom az egészben a szépet! Hajkurászni tizenéves apagyilkosokat? Ilyen lett a világ? Inkább nem kérek belőle! Nem úgy, mint ebből a szeletből! Gyere csak! - emelte fel a következő darab ételt a nyomozó. - Ahogy gondolod. Kimegyek retyóra, egy pillanat. Remélem ezen a kapitányságon legalább van szappan. Hajnal óta vizitelek az őrszobákon, most jövök a nyolcból, ott még ajtó sem
volt! - ugrott fel Paksi. Szijj tovább evett az asztalon ülve, és a tekintete egy pillanatra letévedt oda, ahonnan a szeletet elvette. A vér meghűlt az ereiben. A doboz zsíros alján, ahol a szelet feküdt egy tollal írt sor vált olvashatóvá. A falat megakadt a torkán. Ez meg hogy lehetséges? Hősök tere, 11.50 kor. Legyen ott, nyomozó!" Mi akar ez lenni? Nem kétséges, a telefonáló írta. Ez az alak túl messzire megy! Paksi ekkor tért vissza a mosdóból. Szijj rögtön észbe kapott. - Marcikám, ez nagyon rossz poén! Felhívni az éjszaka közepén, és most ez is! Tudod, hogy nehéz időket élek! - lökte elé a dobozt a nyomozó. - Miről beszélsz? - nézett nagyot a másik. - Ne tagadd! Átlátszó poén, és ízléstelen! Fogadjunk, hogy az a humorzsák Nagy is benne volt! - mutatta a feliratot. - Ez nem az én írásom! - mentegetőzött Paksi. - Becsszó, de miért firkálnék én össze egy pizzás dobozt? - Nem tudom, de valaki csúnyán megfizet! - Miért, lehet, hogy egy titkos imádó! - röhögött Paksi. - Azt kétlem. - az órájára nézett. Ennek utána kell járni. Még odaérhet. - Figyelj Marcikám, én most elmegyek, ha a főnök kötekedik, rád bízom, mit csinálsz, ments ki! - kapta fel a kabátját Szijj. - Miért, elmész a térre? Minek? - Van itt valaki, aki szórakozik velem! Lehet, hogy vén vagyok, de betöröm a száját annak, aki csúfot űz belőlem! - kapta fel a kulcsait. - Horgászat mikor? - kiáltott utána Paksi. - Szombat! Majd jövök! - ugrott ki az utcára a nyomozó. Gyorsan indított, és északnak gurult, az Andrássy út felé. Akárki is csúfolódik vele, most megfizet érte! Nem azért túrta át az öszszes rendőr sötét múltját, hogy most valami ficsúr szórakozzon Szijj Gábor nyomozóval! Idegölő tusa után jutott ki a térre. A szobrok között most kevés ember mászkált, ebédidő lévén. A széles, mintázott köveken csak a galambok botladoztak, meg az őket kergető szeplős kiskölykök. Szijj leparkolt a tér jobb oldalán, ha valami őr kötekedik, majd meglóbálja az igazolványt. Mogorva hangulatban gyalogolt a vezérek elé, amiket most valami japán turistacsoport fényképezett. Ezeknek is most kell itt kattogtatni? Zúgott a feje, bárkinek nekiment volna ilyen állapotban. Ideges volt, nem akarta ezt az egészet, de kis kesernyés örömmel töltötte el, hogy most beveri a zaklató arcát. Nagy levegőt vett, és megállt a térkövezett terület közepén, majd várni kezdett. Az órája akkor mutatott 11.49-et. Pár járókelő, a csoportot leszámítva, és persze az elmaradhatatlan forgalom. A nyomozó folyamatosan járatta a tekintetét, de nem látott semmi szokatlant. Egy parkoló őr diadalmas arccal szerel fel éppen egy kerékbilincset, mintha most írná alá a világbéke szerződést. De még ez sem volt túl szokatlan. Ha most idejön az az elvetemült telefonbetyár, hát betörik az arca! - Elnézést uram, ön nyomozó? - rántotta meg a kabátját valaki. Megpördült. Egy megnyerő arcú fiatalember állt mögötte, szemüveges, szelíd pofa, csöves hátizsákkal, fekete Rock-ant feliratú pólóban, amit egy ing takart félig. - Miért? - kérdezett vissza Szijj. - Mert akkor ez magának szól! - nyújtott át egy darab papírt az ismeretlen. Szijj a kezébe vette. - Ez honnan van? - kérdezte. - Igazából az előbb még itt toporgott egy ideges pacák, aztán meglátott, és egy kétezressel együtt a kezembe nyomta. Azt mondta, adjam át mindenképpen Szijj nyomozónak, és elmondta, hogy milyen ruhában lesz. - Hol van ez az ember? - Kapta el a fiatal kezét a nyomozó.
- Ott, annál a kocsinál! - mutatott Szijj háta mögé. A nyomozó nagy levegőt vett. Jól van, most vége a mulatságnak! Megfordult. Egy barna kabátos, magas, hosszúkás rosszarcú, napszemüveges egyén állt, úgy harminc méterre tőle, egy fekete Audi mellett, de csak egy pillanatra látta, mert akkor fordult el. - Hé, maga! - ordított rá Szijj. Az autók hangja elnyomta a kiáltást. Amaz nem vette észre, és beült a kocsiba. - Azonnal szálljon ki, rendőrség! - kiáltott Szijj, de már késő volt. A jármű indított, és elhagyta a parkolót. Szijj futott, ahogy a lába bírta, de nem érte el. A madarak ijedve rebbentek fel, az ócska bőrcipők csattogtak a kövezeten. A kocsi már mozgásban volt, amikor a nyomozó fellökte az egyik turistát, és a letámasztott kerékpárokat. - Álljon már meg! - ordította, de hiába. Még a rendszámot sem tudta leolvasni. Hangosan káromkodott. Elvétette. Ilyen Audi vagy ezer szaladgál, ez alapján soha nem éri utol. Ez vagy tényleg őrült, vagy komoly dolgok húzódnak a háttérben. Elővette a zsebébe gyűrt papírt, mikor végre kifújta magát. Úgy érezte, mintha a szíve kihagyna pár ütemet, hogy aztán behozva a lemaradást, felpörögjön. Hol lehet az egyetemista, aki adta? Mindegy, lássuk mit írt. Géppel rótt sorok köszöntek rá a papírról. Nyomozó, ön engem nem vesz komolyan, attól tartok. Mint látja, el tudom érni, ha kell még a pizzás dobozára is írok, ha akarok! Ajánlom, tartsa magát a megállapodáshoz! Ma este lesz némi nem túl legális mozgolódás ezen a címen, amit mellékeltem. Lesz ott egy jó ismerőse, tőle kiszedhet egy kis infót a következőre. Nem vagyok kapcsolatban az alvilággal, de közvetve sokat fog megtudni az ügyemről. Ajánlom, legyen a címen ma este tizenegykor, és ahogy tud, segítséggel, vagy anélkül, de szerezzen infókat! Keresse a csapost, és mondja, hogy Steier küldte! Legyen óvatos, nyomozó, én figyelem magát. Tartsa magát a szabályokhoz, és megváltozik az élete! Üdvözlöm" - Jé, ez mintha már megtörtént volna ma! - nézett Nagy nyomozó, amikor Szijj visszaért a kapitányságra. - Hülye. Már egyszer bejöttem. - lökte oda mérgesen. - Jól van, az ember csak viccelni akar! - nevetett idegesítően Nagy. - Én akkor nevetnék, ha egyszer közlekedési rendőrként látnálak! - Csak irigykedsz a humoromra, és a kiegyensúlyozott testi-lelki életemre! - sápítozott a testes kopaszodó detektív. - Hogy legyek irigy arra, ami nincs? Vagy te az alkoholizmusodra gondoltál? - nyitotta ki az iroda ajtaját Szijj. - Na, ott volt? - állt fel Paksi, amikor a nyomozó belépett leizzadva. - Fenét! - morogta. Valami halvány gondolat fogant meg benne. Vívódott belül. Elmenjen a címre? A bár neve ismerősen csengett, amit a lapon olvasott. Sok rendőrségi tudósítás tárgya volt, késelések, egyszer lövöldözés, lopások, fel is akarták már gyújtani. - Akkor valaki jól felültetett! - nevetett fel Paksi. Energikus, előtte a pálya. Szijj féltékeny lett a karrierjére. Hogy tudna már ő kitörni innen, mire bármit is elérne, ez a titán már főkapitány lesz. Egy esélye azért van. Elmegy a címre. - Fel hát! Ö, figyelj Marcikám! Úgy gondoltam kiveszem a holnapi napot a hétvége előtt, nem érzem túl jól magam. Talán egy kis hosszú víkend helyrerak! - három nap alatt csak megtud valamit arról a klubról. - Remélem szombatra azért jobban leszel, mert akkor hogy bírod el a botot, ha fogsz egy megtermett kárászt? - Csak ne bízd el magad! Na lássunk ezekhez a rohadt aktákhoz! - Jó, én megyek a Teve utcába, ha bármikor kell valami, mondjuk egy szakasz rohamrendőr, akkor szólj! - nevetett fel Paksi. - Rajta leszek!
- Kezdj magaddal valamit, tedd magad rendbe, rossz bőrben vagy! - szólt még az ajtóból viszsza, mielőtt kiment volna. Igaza volt. Ezt most komolyan gondolta, tényleg lógni fog, hogy elmenjen a klubba? Lássuk csak: amikor a hernyóbotrány volt, mozgolódott már alvilági körökben. Az irodán kívül alig ismerik. Honnan tudnák, hogy rendőr? Mellesleg ez csak egy bár, bárki bemehet, attól, hogy körülnéz, semmi baja nem lesz. Érdeklődik a csaposnál, azt mondja, hogy Steier küldte, mi baj lehet? A jó életbe, ha nem történik valami az életében, akkor hajítófát se ér a megélt negyvenkét éve! Meg kell mutatnia, hogy elbírja még a jelvényt, és nem fulladt az aktákba. Rossz esetben lógott egy napot. Jobb esetben rendőrautó kilincséhez bilincselhet egy merénylőt. Egyre többet játszott az ötlettel, hogy mi van, ha mégis létezik a gyilkos, és elkaphatná. Na, mit ír ez a rohadt akta? D. Lajosról (l.kép) alapos személyleírást adott özv. Galambos Erzsébet, amikor az belépett a Boglárka csemegeüzletbe..." Kicsit körülnéz éjjel, és még ott a szabadnapja is másnap... A gyanúsítottnál fegyvernek látszó tárgy volt..." ezt a marhaságot! Este akkor is elmegy a bárba! Próba szerencse, ebbe még senki sem halt bele! Nyolckor szabadult a kapitányságról. Első útja haza vezetett, meg akart szabadulni az igazolványától, de sokat vacillált azon, hogy a pisztolyt magával vigye-e? Lecserélte a ruházatát, megmosdott. Evett valamit, de a gyomra össze volt zsugorodva. Kicsit örült neki, végre történik valami, végre újra azt érzi, amit a pályája elején, amikor éjfélkor is még a helyszíni jelentésekben kereste a döntő bizonyítékot. Talán visszatérhet még az az élet? A közvilágítás derengő lámpái lassú egymásutánban húztak el az Astra felett, a város éjszakai klubjai még csak most nyitottak. Ilyenkor indul az éjszakai élet, a kirakatban kamu keménylegényekkel, akik szeretnének alvilági figurának látszani a zselézett fejükkel és a szétfurkált autóikkal, de az igazi mocsok mélyebben rejtőzik a sikátorokban extasival seftelő fiataloknál, és ez a bár talán egy belépő oda ezzel a Steierrel. Szijj még egyszer megnézte a címet a kezében tartott levélben. Igen, ez lesz a külvárosi utca. Pokolkő bár, jó kis név. A bár előtt sötét BMW-k és Audik álltak, a gazdik odabenn mozgolódhattak, de a kocsikat őrizni itt nem kell. Lopd csak el, és halott ember vagy. Ilyen világot élünk. Szijj kicsit távolabb parkolt, nem akarta, hogy kiszúrják a sok luxusautó között a lerobbant Astrát. Látta, hogy a bár bejáratánál két tagbaszakadt gorilla állt, ezért a pisztolyt, a fogát szívva dobta be a kesztyűtartóba. Most mi legyen? Csak besétál, beleszagol a fertőbe, megkérdezi a csapost, és már jön is ki. Essünk túl rajta. A bár előtt már gyűltek az éjszakai pillangók, a fal mellett nagydarab emberek jöttek és távoztak. Szívből utálta ezt a népséget. Azt hiszik, mindent megtehetnek. Versenyezve darabokra gyűrnek egy autót, és a halott sofőrnek, akinek az volt az egyetlen bűne, hogy szabályosan közlekedett, a hozzátartozói semmit sem kapnak. Bármit elérnek, és ez elbizakodottá tette őket. Szijj méregbe gurult. Hát nem! Még itt van, addig nem lesz mocsok a városban! - Téged még nem láttalak errefelé. - morgott a kétajtós szekrényszerű biztonsági hegyomlás. - Új vagyok. Nemrég szabadultam. - vetette oda Szijj. Még jó, hogy nem mozgott eddig itt, és nem tudják, hogy rendőr, bár azért ránézésre elég sok korrupt zsaru tölthette itt az estét. Odabenn sötétség, és tomboló elektronikus zaj fogadta. A rudakon vonagló alakok alig látszottak a tomboló stroboszkóp lámpa villogásától. Száraz, elhasznált levegő, és dögletes meleg, izzadságszaggal keverve. Szijj nem bámészkodott, hanem folytatta útját a csapos felé. A bárpult neonvilágítása bántotta a szemét. Valahogy úgy érezte itt magát, mint egy partra vetett hal. - Hé, adj valamit inni! - kiáltotta a cingár pultosnak. A szeme már alig látott valamit a bárpulton sorakozó üvegeken visszaverődő villogástól. Mellette egy bőrdzsekis fehérhajú ficsúr hirtelenszőke felpumpált nőjével őt nézik. - Nem hallja! Adjon valami nyakolajat! - ordított már a csaposnak, mire az végre megfordult. Szijj egy régi ügyének egyik jelentős szereplőjét ismerte meg. Balogh Sanyi, a futár. Mikor anno megszorongatta, jó sok pontos fülest kapott arról, hogy melyik fakabát kitől szerzi az
anyagot. Mocskos dolog ugyan köpni, mondta sokszor, de a nyomozó cserébe elintézte, hogy feltételesen szabadlábra kerüljön a drágalátos öccse. Balogh ledermedve vette észre korábbi partnerét. Meglepetésében kifordult a cigaretta a szájából. - Szijj, maga itt? - nézett rá értetlenül. Amolyan menő-jenő külsejű huszonéves volt, suhogós melegítőben, kefehajjal, és tele fuxszal. Valami idétlenség is volt a kezére tetoválva, de amikor készült csak egyvalaki volt részegebb Baloghnál, és az maga a tetováló mester volt. - Miért, mi van, nem ihatok egy sört ebben a bárban? - Nyomozó, szögezzünk le valamit! - hajolt át a pulton Balogh - Segítettem magának, maga kihozta az öcsém, tovább senkinek semmi! Hagyjon élni, jól van? Tiszta vagyok! - Igen, tiszta bizsu, ahogy látom. Ki intézte el neked ezt a melót itt? Ez eléggé alvilági hely. - Ne célozgasson nyomozó! Ha valamit akar, akkor mondja meg, vagy menjen a francba! - Jól van. Valami Steier küldött ide. - jelentette ki Szijj, nem tudva, milyen hatást vált ki. - Nézze nyomozó, én... - Balogh elfehéredett. - Mit mondott, kicsoda? Kövessen! - a melegítős kilépett a pult mögül, és az ajtó felé vette az irányt. Szijj erre nem számított. Meglepetten követte a másikat. Odakinn pangott a forgalom, a parkoló is tele volt, csak néhány gorilla mászkált a járdán. Balogh összehúzta magán a bőrkabátot, és Szijj felé fordult. - Jól van nyomozó, ki a fene ez a Steier? - kérdezte zaklatottan. - Ezt neked kéne tudnod. - Már miért? Eddig ezt a nevet két embertől hallottam. Az egyik maga. - mondta Balogh. A nyomozó hátán zsibbadás futott végig. - És ki a másik? - Valami állat, aki éjnek idején telefonálgat. - köpött Balogh. A nyomozó úgy érezte, kezd belefulladni a nyaka körül tornyosuló meglepetésekbe. - Mit mondott?! - kapta el a kezét. - Azt, hogy egy ismerősöm erre a névre hivatkozva fog keresni. - morogta Balogh. - De ennek mi jelentősége? - Idefigyelj te anyaszomorító! Most komolyan válaszolj, mondott mást is? Nagyon fontos! - rázta meg a nála magasabb fiatalt. - Nem. Semmit, csak hogy valaki jönni fog. Gondolom magára célzott. De mit akart ezzel? Épp azt álmodtam, hogy három nővel... - Őszintén válaszolj, vagy börtönbe vágatlak! Készül valaki ellen merénylet a városban? - rázta meg Sanyit a nyomozó. - Mi van? Ön szerint ha készülne is, én arról tudnék? Régebben is csak futár voltam, most meg csak pultos. Mondja, honnan a fenéből kéne ezt tudnom? - igaza volt, rossz ajtón kopogtat. - Balogh, ha erre válaszolsz, akkor nem piszkállak többé! Ha ilyesmit akarok megtudni, honnan kérdezzem? - Ezt úgy érti, hogy? - nézett nagyot Balogh. - Igen. Vigyél valami főnökhöz, aki válaszolni tud. - Maga nem ép! - szívott nagyot idegesen a cigijéből a kérdezett. - Mit gondol, ül a bárban szivarfüstbe burkolózva egy keresztapa, aki csak úgy válaszolgat a kérdéseire? Ez nem valami maffiacsalád! - Meg kell tudnom, ki ellen készül merénylet, és te ebben segíteni fogsz! - erősködött Szijj. - Nézze, válaszoltam, most hagyjon békén, megígérte! - Valakit meg fognak ölni, Balogh! Meg akarom akadályozni! - Nélkülem! - jelentette ki amaz, és a bejárat felé sietett. - Ha megszervezel egy találkát azzal, aki segíteni tud, akkor örökké hálás leszek neked! - Sokra megyek vele! - lökte oda félvállról Balogh, de megállt. - Gondold meg! Én csak egyszer kérek szépen, és ha akkor benne vagy, a jutalom nem marad el!
- Meglátom, mit tehetek! Na kotródjon nyomozó, vagy meglátják milyen züllött környéken ólálkodik! - az ajtó csukódott, de a határozott mozdulat mögött valami más is megbújt. Talán félelem? Mindenesetre biztos találkoznak még, elég terhelő dolgot tud róla. Szijj a kocsija felé indult, nem vette észre a mögötte sétáló két nagydarab válltömést. - Jó estét nyomozó! - tette a vállára valaki a hatalmas tenyerét. Szijjban megállt az ütő. Ki fedezte fel? Az alvilági figurák nem nagyon örülnek a nem korrupt rendőröknek, és ez a két figura biztos nem esti kocsikázásra invitálja. Lassan megfordult. Rossz ötlet volt, alig vette észre a két nagyra nőtt gorillát, egy hatalmas pofont kapott. Egy pillanatra kivilágosodott, de az is lehet, hogy egy elhaladó autó fényszórója volt. A füle csengett, és kicsúszott a lába alól a talaj. Hatalmas pofon volt. Szijj szinte élettelenül esett a hatalmas BMW terepjáró motorháztetejére. Háton feküdt rajta, mire megragadták a vállát, hasra fordították, az egyik hátracsavarta a kezét, és a fejét a fém tetőre nyomta. - Ki vele, mit keres itt? Ha hazudik, meghal! - ez nem lehet rosszabb! A reszelős hang tulajdonosa maga volt Alex az ukrán, akit ő küldött sittre! Nem gondolt rá, hogy valaki itt felismerheti, de a dealer úgy látszik, már kint van. Mi folyik itt? Ki alkalmazza a bárjában a válogatott alvilági szemetet? Balogh, mint csapos rendben van. De, hogy egy gyilkos és cukros bácsi legyen a kirakatban a kidobó ember. - Egy kis séta. - nyögte ki a nyomozó, egy erős kéz által a kocsira szorítva. A lába a földön volt még. Ezt kéne kihasználni, mert itt nem segítenek észérvek. - Ne hazudj! - ordított egy másik ismeretlen hang, és jól hallható kabátsurranás árulta el, hogy egy pisztoly is előkerült. - Kaptam egy fülest, és utánanézek éppen! - szólalt meg Szijj. - Igen, rögtön gondoltam! De az ilyeneknek jobb a föld alatt lenni. Túl sok ügyfelem tetted hidegre! Többek között engem is! - lihegte Alex a nyomozó fülébe. - Indulunk autózni egyet! - Most vagy soha, ha a kocsiban lesz, nem marad esélye! Így talán megpróbálhatná. A szélvédőben észrevette, hogy a másik éppen nem figyel eléggé. Ahogy erejéből kitellett, rárúgott Alex bokájára. Nem volt nagy ütés, de meglepte, és elvonta az őt leszorító ukrán figyelmét. Az nem számított a folytatásra, de Szijj ekkor kirántotta a meglepett kidobó markából a kezét, és előre rántotta, majd tiszta erőből könyökölt hátra, pillanat alatt. Sikerült eltalálnia a gyomorszájat, és a szélvédőből látta, ahogy ellenfele hátranyúl a fegyverért. Minden erejét megfeszítve rántotta hátra a fejét, és hatalmas erővel ütötte a koponyáját a meglepett kidobó ember fogsorába. Hallott valami reccsenést, mielőtt a fájdalomtól üvöltő Alex elengedte. Szijj megfordulva gyomorszájon vágta még egyszer, hogy a másik meglepett gorilla mellett centikkel zuhant el. A nyomozó futásnak eredt. A lebénult smasszer felocsúdott, és utána eredt. A nyomozó érezte, hogy a feje vérzik, és kettőt látott a fájdalomtól, meg az ijedtségtől, de egy valamiben biztos volt. Ha nem éri el időben a kocsit, akkor vége. A másik nem lesz könyörületes. Futott, ahogy bírt, de szúrni kezdett az oldala. Amaz egyre közelebb ért. Szijj megkerült egy parkoló autót, és az úttest felé futott. Hol lehet az Astra? Ha nem éri el időben a kocsit... Egy Mercedes ért a közelbe, és a tetején sárgán derengett a lámpa. - Taxi! - ordította a nyomozó, ahogy kitelt tőle, és már nyitotta is a fékező autó ajtaját, közben hálát rebegve annak, aki ilyen kései órán éppen errefelé hajt. - Mindegy hova! - kiáltott be, és az anyósülésre vetette magát. A kövér taxis indított. A kidobó káromkodva ért oda. A sofőr nem vette észre, és gyorsított. A kocsi otthagyta az akkor érkező smasszert. Alig haladtak pár tucat métert, a taxis a visszapillantóba nézett, és észrevette a fújtató kidobót az úton mögöttük. A fékbe taposott. - Kifelé! - ordított Szijjre. Világos, az alvilággal nem szívesen szórakoznak a taxisok. - Akármennyit fizetek! kérlelte a nyomozó. - Kevés lenne! Kifelé! - tuszkolta ki Szijjt. A kidobó ember újra futni kezdett, hogy beérje a megálló taxit. A nyomozó gondolkozott. Most már úgyis mindegy! Tiszta erőből mosott be a
taxisnak, az ütés elcsúszott, de valami reccsent. Kinyitotta a sofőr oldali ajtót, és kilökte az útra az eszméletlen testet, szerencse, hogy nem volt becsatolva. Átmászott a vezetőülésbe, és sebességbe kapcsolt. Hideg verejték csurgott rajta végig. A kocsi meglódult, mielőtt a sprintelő gorilla odaért volna. A sötétkék Mercedes elrobogott az éjszakában, otthagyva egy vérző szájú kidobót, egy meghajszolt smasszert, és egy ájult taxist. Még most sem hitte el, mit csinált. Miért támadták meg? Nyilván Alex ötlete volt. Na de akkor is! Egy bár előtt csak úgy megvernek valakit, itt valami nem vág egybe. Balogh nem mondott semmit a merényletről, de igaz, honnan tudna ő ilyet? Biztos igazat mondott. Ez az egész egyre komolyabb. Egy vicc miatt nem küldik olyan helyre az embert, ahol megverik. Hacsak nem... A nyomozóban borzalmas gyanú ébredt. Mi van, ha az áldozat ő maga? És mi van, ha őt akarja megölni a telefonáló, csak mással végezteti el? Ej, hiszen lett volna már alkalma... Akárhogy is, a végére kell járnia. Vérzett a feje, és duplán látott. Valahol otthagyja a taxit, hogy gyalog megy majd haza, az Astrát most nem keresi meg. Zúgó fejjel folytatta útját a járdán. Volt valami homályos emléke arról, hogy felkereste egy régi orvos iskolatársát, és az sűrű káromkodások közepette bekapcsozta a fejbőrét az otthoni klinikáján, de arról, hogyan került haza, arról már sejtelme sem volt, csak azt tudta, hogy egyre jobban benne van az ügyben, és a végére kell járnia. Péntek A szabadnap húzósan kezdődött a nyomozó számára, már ami a folyton hasogató fejet, és a ki tudja miért háborgó gyomrát illeti. Kilenckor mégis kidobta az ágy, az ébresztős rádió miatt. Főzött egy kávét, elropogtatott egy hétfői kenyérből készült kőkemény pirítóst, és leült a tévé elé. Hogyan tovább? Két nyom van, ha lehet annak nevezni, arra nézve, hogy kiderítse a merénylő kilétét. Sovány egy lehetőség, de ott van a név, Steier. Csak van valami értelme, csak valami célzás ez valamire? Majd később visszatér rá. A másik a pizzás doboz. Ki írhatott rá? A legbiztosabb hogy a kihordó. Délelőtt jó lenne elmenni a pizzériába, megérdeklődni, hogy ki hozta ki az ebédet tegnap. Mindenesetre lerendezett egy hívást, de a kihordó is szabadnapos volt, de szerencse, hogy szombaton épp bent lesz, meg lehet kérdezni. Lássuk csak, mi van még? Csak nem függ ezzel az üggyel össze, hogy este meg akarták verni. Alex kint van, jó lesz vigyáznia, viszont megint a klubba kell mennie, ha Baloghnak sikerül valami infót kiszedni a merényletről, de ez nem valami nagy eséllyel bír. A legdurvább az egészben, hogy már látta egyszer a merénylőt, ott a Hősök terén, de most így nem tudja visszaidézni az arcot, tehát nem rajzoltathat az őrsön fantomképet. Gondoljuk végig. A hívás tegnap hajnalban mit is mondott? Merénylet sok ember előtt. Van itt valami, ami segíthet! Igen! Azt mondta, erre a merényletre készült, amíg bent volt! Ezt mondta a telefonban! Mit jelenthet a bent? Börtönt, nyilván. Meg kell néznie az adatbázisban, kik szabadultak nemrég. Hajrá. - Halló, ki az? - szólt bele egy vidám hang a telefonba. - Gábor vagyok Marcikám! Megtennél nekem egy szívességet? - kérdezte a nyomozó. - Ezzel visszahozlak a normális életbe? - kérdezte kétkedve a hang. - Meglehet. - Akkor mondjad! - Kellene azoknak az aktája, akik egy éven belül szabadultak valamelyik fegyintézetből, mindegy melyikből! Az is kell, aki szökött! - Atyaég, már megint min töröd az agyad? - Csak van valami, aminek utána kéne néznem.
- A telefonáló, igaz? - a nyomozó meglepődött. - Miért? - kérdezte gyanakodva. - Csak gondoltam. Te figyelj, mi volt az a tegnap esti balhé? Már mindenki arról beszél, hogy kidobó emberekbe kötsz bele, és autókat lopsz. Ez tényleg igaz? - Ismersz Marcikám, nem? - Igen, azért kérdezem. - de Paksi hangja nyugodt volt, tudta, hogy a nyomozó semmit nem tesz ok nélkül, és a pletyka kicsit más, mint ami valójában történt. - Egy perc, és küldöm e- mailben az aktákat, ezek úgyis nyilvánosak a rendőrségi dolgozóknak. Egyébként ezeket az aktákat a kapitányságon is megnézhetnéd, minek kell nekem megkeresni? - Szabadnapon vagyok, amellett, hát ezek a pletykák is... - Értem, öt perc, és küldöm. - Jó, kösz, megnézem! - készült lerakni a telefont a nyomozó. - Horgászat mikor? - Mondom, hétvége! - Jó, viszhall! - lerakta a telefont, és bekapcsolta a számítógépet. Illett a lakáshoz a parányi monitor, és a lerohadt gép a nyikorgó asztalon. Várt egy kicsit, majd megnézte a levelet. Paksi szorgalmas volt, vagy háromszáz akta jött le, akik az ország börtöneiből egy éven belül szabadultak. Nagyon remélte, hogy benne lesz a merénylő ebben az éves listában, különben nagy munka lesz. Megnyitotta az elsőt. Kocsilopás. \A második is idegen pofa, testi sértés. Úgy látszik nem abc szerint van a sor, mert össze-vissza állnak az akták. Szijj bekapcsolta a rádiót, sokáig fog ez tartani. Eltelt vagy másfél óra, a háta fájt, a szeme fáradt, de tovább nézegette a képeket, meg is lett az eredménye, a kétszázadik akta magasságában egy nyúlánk arc, nagyon mogorva pofázmány, de igen, ez ő, ez az az ember, akit a téren látott az Audi előtt. A név, Steier Péter, harminchat éves, és hat hónapja szabadult a Csillagból. Feltételesen szabadlábra helyezték a többszörös gyilkossági kísérlet vádja alól, új bizonyítékok felbukkanása miatt. Többszöri magánzárka verekedések miatt. Steier! A kép kezd összeállni! A szabadult fegyenc most végre elvégzi a gyilkosságot, ami nem sikerült eddig. De kit akart ez megölni? Nem írja az akta. - Megint én vagyok Marcikám! Utánanéznél nekem még valaminek? - Naná, mi kell már megint? - A Csillag börtönből fél éve szabadult rab, száma három-ötvennyolc. Azt írja az akta, emberölési kísérlet miatt zárták be. Meg tudnád nézni, hogy kit akart jégre tenni? - Persze egy pillanat, megnézem a gépemen. Várjál, itt valami nem stimmel! - Mi történt? - futott végig a félelem a nyomozón. - Nem írja, úgy értem, az akta azon része, amit nem küldtem át, nem, hogy titkos, de hiányzik! Nincs meg! - És ez mit jelenthet? - Nem tudom, de valami stikli van itt, mert nem titkosítottak, hanem mintha kivágták volna az adatbázisból. - a nyomozóban egy újabb gondolat fogant meg. - Figyelj Marcikám, mikorra tudnád elintézni, hogy elmehessek látogatóba a Csillagba? - Mit csinálsz? - hüledezett Paksi. - Nevezz hülyének, de ennek a fegyencnek csak voltak cellatársai, akiknek elmondta, hogy miért került be. Ha megkeresném őket, csak beszélnének, tehát... - Tehát tényleg meg kéne már nősülnöd. - Már Nagy is ezzel piszkál, legalább te hagyj békén! Szóval? - Embert ne küldjek neked a holdra? Szóval indulj Szegedre, mire odaérsz, én elintézem neked a belépést. - Isten vagy! - Azért ne túlozzunk! - Alig tette le a telefont, az újra megcsörrent. Szijj felvette. - Na mi az, mégsem tudod elintézni?
- Dehogynem. Könnyebben, mint gondolná nyomozó! - a hang hideg és kimért. A merénylő volt. - Steier. - állapította meg Szijj. - Már ezt is tudja? Nagyon jó! És most mit fog tenni? - Elkapom! - jelentette ki a nyomozó. - És hogyan? Kezd érdekelni! - Nézze, nem tudom, ki törölte az adatait, de akkor is, rájövök, ki is maga valójában! - Sok sikert nyomozó! Mellesleg, tegnap szépen elintézte a két smasszert. Ja, és ha kimozdulna otthonról, csak hogy ne kelljen buszoznia. Nézzen ki az ablakon! - A nyomozó kezéből kiesett a kagyló. A lakótömb parkolójában ott állt az Astra. Az ő autója. Akármi is történik a merénylő is azt akarja, hogy elmenjen a börtönbe. Vette a kabátját, és ledöcögött a lépcsőn. A poros lépcsőházban is csak arra tudott gondolni, hogy valami nem stimmel a telefonáló, és az aktában szereplő ember között. Ha tegyük fel, most akarja megölni azt, akit már eddig is megpróbált eltenni láb alól, akkor miért figyelmeztette most? Ennek semmi értelme. A kocsi úgy állt ott, ahogy előbb látta, pont a háztömb előtt. Lassan közelítette meg, biztos, ami biztos. Lehajolva átnézte a padlólemezt, de nem volt rajta semmi különös. Egy sárga cetlit vett észre az autó kormányán. Kinyitotta az ajtót, és elolvasta: Nincs benne bomba. Használja nyugodtan!" A kesztyűtartóban is bent volt a pisztolya, ahogy este otthagyta. Szijj félmosolyra húzta a száját. A fickónak sok esze van, de akkor is horogra fog akadni. Három órás út végeztével érkezett meg Szegedre. Paksi elintézte a belépőt, a beszélőn fog találkozni Steier egyik régi zárkatársával. Ebédelni ráér a beszélgetés után. Régies épület, a szegedi büntetés végrehajtó intézet több mint százhúsz éves. Szijj feldöcögött az emeletre. A beszélőn egy kicsit állott a levegő, és az őrök is kissé ingerültek, de be tudták szorítani a látogatást, pláne egy kis rátelefonálás után, Paksi részéről. Azért elég meredeken indul a hétvége. Egy nap telt el azóta, hogy éjjel felhívta egy ex-fegyenc, és most már utána nyomoz. Itt ül a beszélőn, az üvegfal mögött, és várja, hogy a másik oldalon feltűnjön egy újabb darab a kirakós játékban, a régi cellatárs. Két fegyőr kíséri, farmerban, és a jellegzetes sittes ingben jelenik meg, leül a nyomozóval szemben, végigméri. Negyvenes, mint ő, szemüveget visel, kopaszodó, és abszolút nem látszik sorozatgyilkosnak. Nem is az, az akta tanulsága szerint csak felgyújtott egy gyárat. - Jó napot, a nevem... - kezdte a nyomozó, de a fegyőr közbevágott. - Hogy értsük egymást 422-es, az úr a 318-asról akar kérdezni! - dörrent a bajszos tányérsapkás. - Nos, igen, hajól értesültem, - húzta elő Szijj Steier képét kinyomtatva - egy darabig maguk ketten cellatársak voltak. - Igen. - a fickó igyekezett takarni, de mintha valami végigfutott volna az arcán a képtől. - Gyilkossági kísérlettel zárták be. - Tudom, és? - a fegyenc valamit sejthetett. - Most kint van. - Szijj érezte, a kevés alvás hatását, kezdett belefáradni, és nem tudta, miért nyúz most egy fegyencet. - Tudnom kell, kit akart megölni, mielőtt idekerült. - És ezt miért tőlem kérdezi? A rendőrségnek csak megvan az aktája! - nézett nagyot az elitélt. Kezdett kizökkeni a flegmaságból. - Igen, de valamiért törölték, a... mindegy! Nem tudja, kit akart megölni? Nem mondta? - Nézze, ő nem beszélt sokat. Annyit elmondhatok, kellemetlen ember. Csak azt leste, mikor kerülhet ki. - Értem, de nem mondta soha, kit akar megölni? - Szijj kezdett kijönni a béketűrésből. - Hát hogyhogy kit? Azt, aki leültette! Aki részt vett a nyomozásban ellene! Steier mesélgette néha, amikor mégis beszélt, hogy meg fogja keresni, és akkor. - De ki volt az? - Szijj feljebb ült. Újabb darab fog az ölébe hullani a kirakósból. Kezdett izzadni.
- Valami muki a főkapitányságon. Azóta már jól felvitte a dolgát a... - De ki az? Tudja, hogy hívják? - Szijj már felállt, a kopaszodó elítélt gondolkodóba esett. - Valami városnév... igen, amikor beszélt, csak ezt emlegette... igen, megvan! Paksi Márton! - a nyomozót jeges rémület öntötte el. - Ez egészen biztos? - Az. - hagyta rá a fegyenc. A nyomozó szíve hevesen vert. - És nem mondta, mikorra tervezi? - Hát azt nem tudom. Biztos a közeljövőben. Most meg hova megy? - a nyomozó ezt már nem hallotta. Rohant a beszélőről, ki a folyosóra, onnan az utcára. A fülében dobogott a szíve. Megvan hát a rejtély! Paksi a célpont! Azonnal figyelmeztetni kell, talán még nem késő! Gondolkodj! Rajta kell ütni! A fickó sok mindent megtudott eddig, nem szabad, hogy erről Paksin, és rajta kívül más is tudomást szerezzen. Úgy érezte, az izgalomtól kiugrik a szíve, és a tüdeje úgy követelte a levegőt, mint régen, amikor megtalálta a hiányzó bizonyítékot. Meg fogja akadályozni a merényletet! Tárcsázott. - Na, megvolt a látogatás? - Szijj hálát rebegett, amiért még idejében elérte a rendőrt. - Marcikám, van itt valaki, akit azonnal el kell kapni! Steier Péter, szabadult fegyenc, valahol Pesten lakik, és azonnal küldj érte rohamosztagot, tankokat, nemzeti gárdát, tudom is én! A lényeg, hogy te ne hagyd el a kapitányságot, amíg be nem hozták! - Meg vagy veszve? Minek? Rohamosztagot? Ki az, egyszemélyes terrorszervezet? - Azt most nem mondhatom el, de minél előbb rács mögött az ürge, annál jobb! És mondom, ki ne mozdulj, amíg nincs meg! - De miért, Gábor? - Megbízol bennem, Marci? - a vonalon túl egy ideig néma csend honolt. - Megkeresem, és behozzuk! - jött a válasz. - Hálás vagyok! - letette. Ez megvolt. Pár óra múlva vége a dalnak, a hal horogra kerül. Óvatlan volt, bár ki tudja, hogy tudta törölni az aktája egy részét, akárhogy is, most már megvan. Az utca most fényben fürdött. Az ősz még nem akart betörni ide. Azért jól felhajtotta az ügyet, nem egész két nap alatt! Ez már figyelemre méltó. Egy sarki büfében vett lángost, és ráérősen fogyasztotta el az utcai padon. A merénylő ma rács mögé kerül. Ez jó volt, nyomozó! Ez igazán szép munka volt! Emeletes ház a hetedik kerületben. Steier Péter a szekrénybe akasztotta a kabátját. Az autója felvágós volt, nem úgy, mint a lakás. Nem élt rosszul, de azért jó lett volna új életet kezdeni. Lehuppant a fotelbe. A falak nem voltak túl vastagok, így felhallatszott, hogy mintha több ember egyszerre akarná megrohanni az emeleti vécét. Dörömbölésre figyelt fel. - Ki az? - fordította az ajtó felé a fejét. Most ült le, hát nem fog felkelni valami házaló ügynökért. - Azonnal kinyitni! Rendőrség! - Steierben megállt az ütő. Ezek mit keresnek itt? Hiszen semmi hibát nem vétett! Ledöbbent, és nem tudott mozdulni. Nem is kellett, az ajtó három darabra szakadva tört szét, és a porfelhőn keresztül három rendőr rontott be, előreszegezett fegyverrel. Steier szájából kiesett a cigaretta. - Mi akar ez lenni? - A nappali rendőrbálra emlékeztetett, és Steier azonnal három pisztolycsővel nézett szembe. Semmi értelme sem lenne menekülni. Lassan felemelte a kezét. - Jó, és most mit csináltam? - Pofa be, álljon fel, lassan, és forduljon meg tarkóra tett kézzel. - Nem csináltam semmit! - védekezett, de kattant a bilincs. Fogalma sem volt, miért találták meg, és mi lesz vele, de egyvalamit sejtett. Ha akarják, ezek simán visszajuttatják a Csillagba. Délután háromkor a nyomozó még mindig az autójában ült, és lassan elérte a fővárost. A rádió nem számolt be Steier leültetéséről, ami érthető, hiszen csak ketten tudják, miért van most
egy szigorúan őrzött helyen, a nyomozó, és maga a merénylő. Jó, meglépte az első lépést, de mi van, ha tagad majd? Akkor Szijj kellemetlen helyzetben lesz, mert csak vele beszélt, simán rásüthetik, hogy kitalálta az egész történetet, és egyetlen tanúja a volt cellatárs lesz. Kicsit ideges lett erre. Nem hajtott egyenesen haza, a Haller utca felé vette az irányt, azonnal látni akarta Steiert. Odabenn már várták. Paksi egy felgyűrt ujjú ingben, és még egy meglepetés, Nagy nyomozó mellett Szomori, a kapitány, idegesen dobolva a kezével az asztalon. Láthatóan mérges volt. Szijj kicsit megszédülve lépett be a levegőtlen helységbe. Odabenn csak az asztal a két székkel, és egy másik ajtó. - Üdv mindenkinek. Behoztátok? - Na jól figyelj, nyomozókám! - kezdte Szomori. - Azt, hogy a kapcsolataidat felhasználva rendőröket küldesz egy szabadult fegyencre, már őrültnek állít be a szememben, de, hogy még azt sem mondod meg, hogy miért kellett behozni! - Most már elmondhatom. Tegnap hajnalban fülest kaptam egy készülő merényletről, amit ez az ember fog végrehajtani. - Szijj úgy gondolta, nem baj, ha kicsit rövidít a dolgokon - Utánanéztem ennek az embernek. A volt cellatársa azt mesélte, hogy a gyanúsított többször állította, ha kikerül, meg fogja ölni Paksit. - Micsoda? - húzta fel a szemöldökét Paksi. - De miért akarna megölni? - Mert te ültetted le. - magyarázta Szijj. - Erre nem emlékszem, érdekes. - gondolkodott el Paksi. - Ez az egész zavaros. Nem ejtett át a fegyenc? - vetette fel Nagy. - Kiderítem. Bemehetek hozzá? - Ahogy akarod, de figyelmeztetlek, ha ez még egy a baklövéseid közül, akkor véged! Érted? - Öt percet kérek! - szólt Szijj, és benyitott a másik ajtón. Odabent a szürke falú szobában csak egy asztal, és egy szék, rajta ott ült a képen már látott merénylő, Steier, most pulóverben, kócosan, és a szemüvege nélkül, de ennek ellenére Szijj felismerte a téren látott fickót. Steier felkapta a tekintetét a belépőre. - Örvendek! Megismer? - kérdezte vigyorogva Szijj - Más így élőszóban, mi? - Biztos igaza van. Egyébként ki maga? - Steier hangja mintha kicsit mélyebb volna így, élőben. - Csak egyet áruljon el! Hogy csinálta azt, a pizzával? - Miről beszél? - nézett fel, mint aki tényleg nem tudja, miről van szó. - Jaj, ne packázzon már! Maga ajánlott tisztességes játékot, és én győztem. Már csak azt mondja meg, hol akarta elvégezni a gyilkosságot? - Micsodát? Uram, ön téved, én... - Ne vágjon közbe! Mondom, lebukott! Törődjön bele! Voltam a börtönben a cellatársánál... - Hol beszélt vele? - vágott közbe Steier. - A Csillagban, hol máshol? - nézett nagyot Szijj. - A cellatársam két hónapja kint van. - Várjon, egy alacsony, kopaszodó emberről beszélek, a... - Az meg ki? Én egy magas, horgas orrú, kigyúrt gorillával voltam egy cellában! - Szijjel megfordult a szoba. Nem, most tagad, biztos félre akarja vezetni. - Jól van, uram, én türelmes vagyok, csak legalább azt mondja meg, miért tartanak itt? - kérdezte Steier. - Nagyon figyeljen! Most már nincs értelme tagadni! Miért akarta megölni Paksi Mártont? - Na az meg aztán tényleg kicsoda? - nézett még nagyobbat a vádlott. Szijj megszívta a fogát. Valahogy ma nem megy ez a vallatósdi. - Magát gyilkossági kísérlet miatt ültették le. A cellatársa elmondta, hogy ha kiszabadul, újra meg fogja próbálni megölni az áldozatát, Paksi Mártont. - Na várjunk egy pillanatot! - szakította félbe Steier. - Tisztázzunk valamit! Én a szomszédomat akartam megverni, mert kikezdett a nőmmel! Erre feljelentett a szemét! De valamilyen
oknál fogva, alighogy bezártak, jobblétre szenderült. Utólag kiderült, hogy paranoid skizofréniában szenved, ezért azt képzelte, hogy üldözöm, és meg akarom ölni, ezért engedtek ki fél éve. - Szijj hápogott. Itt valami fatális félreértés van. Gondolataiból egy belépő rendőr zökkentette ki. - Elnézést uram, ezek az ön személyes dolgai? - mutatott egy kis kartondobozra a hóna alatt. A vádlott beletúrt az asztalra helyezett tárolóba, és bólintott. A dobozban azok a dolgok voltak, amit a letartóztatáskor elkoboztak tőle. Pénztárca, kulcsok, ilyesmi. - Akkor itt egy aláírást. - mutatott a rendőr egy papírra. - Csak formaság. - Értem - mondta Steier, és aláfirkantotta a cetlit. A jó életbe, gondolta Szijj, ez így nem lesz könnyű. Jól beugrott a csapdába! Itt a kezében a zsákmány, és semmi bizonyítéka. Úgy írja itt alá az a papírt, mintha a. Várjunk csak! Kikapta a távozó rendőr kezéből a cetlit, és előhúzta az autóban talált sárga jegyzettömb lappal. Az egyiken normál, egyenes, nagybetűs sorok, a vádlott írása meg dőlt, apró betűk. A két írást nem ugyanaz írta! Biztos, hogy nem változtatott az írásán, erre nem gondolhatott! Még egy kérdéses pont van, ami eldönti, hogy igazat kell-e adnia a fejét feszítő kósza gondolatnak, vagy nem. Kitámolygott a szobából. - Na mi van, Sherlock? - kérdezte karba tett kézzel Szomori. - Valamit el kell intéznem! Mindent megmagyarázok, csak ne engedjék el! - szólt az ajtóból, mielőtt magára kapta a kabátot. Lerohant a kocsihoz. A pizzéria innen pár sarok, de kocsival hamar megjárja. Egyvalaki láthatta azt, aki rá firkált a dobozra és az a kihordó! Ha az sem vall Steier ellen, akkor csúnyán megszívatták. Idegesen dobolt a kormányon. A legrosszabb, hogy nincs ütőkártyája. Nemhogy azt nem tudja bebizonyítani, hogy Steier a gyilkos, még azt sem hiszik el, hogy egyáltalán van merénylő! Van bizonyítéka? Nincs semmi! Belesétált a csapdába, és most két pofára megszívta! A merénylő most biztos jót röhög, miközben tölti a puskát! Mi a legrosszabb? Az, hogy még mindig nem tudja, ki a merénylő, ki az áldozat, hol és mikor lesz a merénylet. Briliáns nyomozásnak indult a dolog, és mit ért el? Gazdagabb lett egy akkora fiaskóval, mint a ház! Satufékkel állt meg a pizzéria előtt. Gyorsan kiszállt, és belökte az ajtót. - Mit parancsol, mit adhatok? - Egy pisztolyt, hogy főbe lőjem magam. Gondolta Szijj. - Beszélhetek a kihordóval? - a pultos arca kicsit elszíneződött. - Közlöm, ha az az átok kölyök már megint elütött valakit, hát én... - Nem, de rendőrségi ügy! Azonosítania kell egy gyanúsítottat. - hadarta Szijj, és elővette a képet. - Pisti, gyere ide, de rögtön! - ordította hátra a pultos a konyha felé. Hihetetlenül szeplős szőke gyerek ugrott ki, motoros dzsekiben, tizenkilenc lehetett. - Ez az ember szeretne kérdezni valamit! - mutatott a nyomozóra a pultos. - Szia, Szijj Gábor vagyok, te hoztad ki tegnap dél körül a pizzát a kerületi kapitánysághoz? - Szigeti István. Ohm, gondolom én vittem ki, csak én vagyok itt kihordó, a másik beteg egy hete. - Felismered ezt az embert? - mutatta Steier képét neki. - Nem ismerős. - tanulmányozta a képet a kihordó. - Tudtam. - csalódott bizsergés futott végig Szijjen. - Kapitányság... Ja, igen, nem a maga névnapjára rendelték a pizzát? - jutott eszébe valami a gyereknek. - Micsoda? - pördült meg a nyomozó. - Az nagyon furcsa volt! Alig állok meg a motorral, odajött egy férfi, azt mondta, egyik kollégájának megy a pizza, akinek ma van a névnapja. Megkért, hogy hadd írhasson jókívánságot a dobozba. Hülye lettem volna elküldeni, pláne, mert kezembe nyomott egy ötszázast. Elkérte a dobozt, felemelt egy szeletet, szalvétával, még ezt is megfigyeltem, írt bele valamit, aztán, ahogy mondta, visszaadta, és eltűnt. Aztán kézbesítettem a pizzát. - Elkérte és írt is bele? - Szijj csak hápogott.
- Vigyáztam, hogy ne tegyen benne kárt! - mentegetőzött a fiú. - És biztos, hogy nem ez az ember volt az, aki elkérte a dobozt? - lobogtatta meg a képet. A kihordó megrázta a fejét. - Le tudnád írni, hogyan nézett ki? - reménykedett a nyomozó. - Kicsit sántított a bal lábára, de nem bottal járt. Térdig érő szürke kabátban volt, olyan tizenöt milis fekete haja volt, barnás szemek, kicsit hosszúkás arc, olyan könyvelő pofa. - Szijj megszédült. - Azt meg honnan tudod, milyen hosszú a haja? - Anyu fodrász. Mellette a hülye is tudja, hogy tizenöt milissel volt vágva, ja és a csávó frissen borotvált volt. - a kis fickó tele szájjal vigyorgott. - Felírnád a számod egy darab papírra, ha valami kérdésem még lenne, el tudjalak érni? - Persze uram! - véste fel egy szalvétára. - Nagyon köszönöm, fiú! Nagy szolgálatot tettél. Valószínű, hogy még megkereslek. - Viszlát, szívesen. - Felemás érzéssel távozott. Egyre biztosabb volt abban, hogy nem Steier a merénylő, de az alaktalan gyilkos már kezdett arcot ölteni. Sovány infó a hajhossz, és a sántítás, mert ilyenből vagy ezer lehet Pesten. Még egyetlen dolog maradt, ami Steier bűnössége mellett szólt. Egy utcai fülkéből tárcsázott, biztos, ami biztos. - Halló, Szijj Gábor nyomozó vagyok, kilencedik kerületi kapitányság, még ma délelőtt jártam maguknál, és beszéltem az egyik rabbal, a 422-essel. Oda tudná hívni a telefonhoz? - Telefonhoz egy fegyencet? Még látogatási idő sincs! - Rendőrségi ügy. - Rendben. Bele fog telni pár percbe, visszahívom. - Jó, köszönöm. - az utcán járókelők mentek-jöttek. A gyilkos is itt röhöghet rajta valamelyik sarok mögött. Szijj Gábor, a lecsúszott nyomozó még lejjebb került. Lecsukatott egy szabadult ártatlan embert, bizonyíték nélkül. A telefon csörgött. - Halló, a 422-essel beszélek? - Majdnem, nyomozó. - a hang ismerős volt. Túlságosan is. Hideg borzongással töltötte el. - Halló, elnézést, az előbb félrekapcsoltunk! - Szijj úgy érezte, csak képzelődött. - Adom a 422- est. Kis szünet. - Halló? - Na ki vele, mit kapott az alakításért? - dörrent a kagylóba Szijj. - Magával beszéltem délelőtt, igaz? - kérdezett vissza a fegyenc. - Igen, engem vert át, gratulálok! Mit kapott érte? - Miről beszél? - hebegett a fegyenc. - Nézze, én nem tudom, mit fizetnek magának, de a hatóság szándékos félrevezetése megér pár amolyan Csillagos" évet. - De mégis... - Tudom, hogy nem maga volt Steier zárkatársa, és, hogy hazudott nekem! Csak egyvalamit mondjon meg, és akkor talán kijön hosszabbítás nélkül a szabadságáról. Ki kérte, hogy hazudjon nekem? - Úgysem tudna megvédeni! - Miért akarnám? Viszont maga még bent maradhat egy darabig. És elintézhetek magának pár drabál Danit szobatársnak. - a vonal végén csönd lett, majd nagy sóhajtás. - Jól van, maga győzött. Két napja hívott fel valaki. Azt ígérte, hogy ha leülöm a büntetésem, ötszázezer fog itthon várni. Miért ne mentem volna bele? Elmondta, mit kell majd hazudnom annak, aki Steier felől érdeklődik. Annál is inkább belementem, mert a fickó el tudta intézni, hogy a számítógépes nyilvántartásban engem írt be, hogy én voltam Steier volt zárkatársa. - Tehát, amit mondott a gyilkossággal kapcsolatban, semmi sem igaz? - Sajnálom nyomozó. Ön nem fogadta volna el az ajánlatot? - a hang keserű volt. - Maga egy féreg. Végeztem. - Szijj lecsapta a kagylót. Talán még soha nem érezte magát ennyire rosszul. Élete nagy kiugrásának készült, de most a legnagyobb bukás lett belőle. Ki
fogják röhögni, sőt, talán el is küldik, amiért behozatta azt az embert. Mindegy! Csak egy apró jel, egy gondatlanul hátrahagyott nyom, és elkapja! Ha addig él, akkor is kézre keríti a gyilkost, és akkor úgy intézi, hogy ne legyen ott a rendőrség, senki nem fogja megvédeni, egyedül fogja elkapni, és megmutatja, hogy ő a jobb. Macska-egér harc? Hát jöjjön az egérfogó, felkötheti a gatyáját. De előtte még el kell intézni valamit, ami nem lesz kellemes. - Tehát vázolom: rendőröket küldtünk egy veszélyes gyilkosra, akiről kiderült, hogy ártatlan? Ez a helyzet, nyomozó? - Szomori tajtékzott. A plafonon lévő neon kezdett hunyorogni, és a villódzás sokkal gonoszabbá tette a főnök arcát. - Nézze kapitány, bevallom tévedtem, de csak mert hamis bizonyítékok... - Leszarom az észérveit! - vesztette el a türelmét Szomori - Maga évek óta nem csinál semmi hasznosat, hát utolsó balhénak még megalázza a kapitányságot? Örülünk, ha nem vág pert a nyakunkba ez a fickó! - Fogja már fel, hogy félrevezettek! Maga sem csinálta volna jobban! - Már meg sem kérdezem, miért verekedett két kidobó emberrel a Pokolkő bár előtt, és miért lopott el egy taxit! - Micsoda? Szijj, te egyre szimpatikusabb vagy nekem! - vetette közbe vigyorogva Nagy. - Az a két tag belém kötött, mert én ültettem le régen az egyiküket! Meg akartam lógni, erre majdnem agyonvertek! Beugrottam egy taxiba de az nem akart elvinni! Mivel nem volt kedvem szétveretni az agyam az aszfalton, ezért kidobtam a taxist, de a kocsit pár utcával lejjebb otthagytam! Majdnem megöltek! - Hú, ez nagyon jó, kár, hogy nem láttam! - röhögött Nagy. - Nem érdekel a kifogás, Szijj! Évek óta el kellett volna küldjem magát! - Szomori majdnem felrobbant. Szijj dühbe gurult, mert igazságtalanul vádolták, és ezt utálta a legjobban. - Miért nem mondja ki, hogy mi a baja? Azóta utál, amióta közel jutottam az ügyeihez! - betalált, de felesleges izmozás volt. Szomori elfehéredett. - Világéletemben tisztességes ember voltam nyomozó! Soha, még a kisujjamat sem piszkítottam be, egy rohadt fillérért sem! Ne rágalmazzon engem! Még egy dobás, nyomozó, és nem nézem többé, hogy mit tett eddig, úgy kivágom innen, hogy a legmocskosabb Isten háta mögötti kis falu őrsére se veszik fel! Hálás lehet, hogy sikerült megegyeznem ezzel az emberrel, és nem perli magát! Elsimítottam az ügyét, taknyos! Végeztem, takarodjon! - Kérem! ugrott fel Szijj, és bevágta maga után az ajtót. A szíve nagyon vert, le kellett ülnie. Bizony, a ketyegőt is kezdi tönkretenni, ez a munka már semmi jót nem tartogat. Egy dolog miatt nem vágta az asztalra a jelvényt. Civilként lehetetlen lenne elkapnia a merénylőt. A fehér falak között volt jövés-menés, de nem néztek a nyomozóra. Szijj megdörgölte a szemét. Ez eddig a legrosszabb napja. A folyosón Paksi tűnt fel, papírokkal a kezében, meglátva a nyomozót, mellé ült. - Nézd, Gábor, én nem is tudom, mit mondjak, olyan zavaros az egész. - Figyelj Marcikám! Én nem tehetek róla, de valaki félrevezetett, és azt mondta, hogy veszélyben vagy. - Én jól ismerlek, tudom, hogy megbizonyosodtál arról, hogy igaz-e; mielőtt ráküldetted a zsarukat. - Megbizonyosodtam? Hogyan? Félrevezettek, és két pofára haraptam a csalira! - a kezébe temette az arcát. - Ezt elfelejtjük holnap egy horgászat mellett, jó? - vigyorgott Paksi. - Az lesz. - Na mi van bogaraim? Jó, hogy nem lövetted halomra Steier lakóblokkját, rambókám! - röhögött Nagy. - Pofa súlyba! - mordult rá Paksi. - Jól van na, csak lassan. Na, a büfében leszek, ha kellek!
- Nem kellesz! - kiabált Szijj utána. - Kellemetlen ember. - jegyezte meg Paksi - Holnap hatkor nálad leszek, addigra készülj el, a pontyok nem várnak! - Miről beszélsz? - nézett rá Szijj - Pontyok, neked? Csak kárászokat hagyok a vízben, azokat foghatod ki! - Rajta leszek! - ugrott fel Paksi. - Holnap, nyomozó! Legyen ott, vagy kommandósok törik magára az ajtót! - nevetett fel. - Viszlát! - intett a folyosón távozó barátja után Szijj. Igaza van, ideje elfelejteni ezt az istenverte ügyet. Holnap kimennek, és horgásznak egy jót! - felkelt, hogy kimenjen a kocsihoz. Szomorúan bandukolt a parkolóban. Egy ismerős hang szakította ki a világvége hangulatból. - Nyomozó! Egy pár percre! - Steier volt, kiengedték. Na már csak te hiányoztál, hogy a földbe döngöld az önbizalmam - gondolta Szijj. Steieren zakó volt már, nyakkendővel, nem a pulóver. - Nézze, nem tudom, miért hozatott be, de amit elmondott. - Őszintén bocsánatot kérek a tortúráért, megértem, ha perelni fog. Felhívott valaki tegnap, és azt mondta, merényletet fog elkövetni. Hátrahagyott pár nyomot, amiből kiderült, hogy hát... maga a merénylő. Persze a fickó ezt akarta elérni, félrevezetett. Azt hittem, maga a gyilkos. Nem mentegetőzök, hibáztam. - Hát, nem a maga hibája, ahogy hallom. - vonta meg a vállát Steier. - Úgysem volt elég izgalmas az életem! - vigyorgott - Nem perelek, ha cserébe elintézik a parkoló céduláimat, és a jelzálogot a házamra. - Megpróbálok intézkedni. Valamit elmondana nekem, uram? - kérdezte Szijj - Bár közöm nincs hozzá, de hogy lehet az, hogy a rendőrök egy szakadt bérházból hozták be, ahogy mondta, amin jelzálog van, de közben meg Audival jár zakóban. - Ezt nehéz lesz megértenie nyomozó, de a legfontosabb dolog az életben, a látszat. - húzódott közelebb Steier, előhúzva egy napszemüveget - Mit lát? Na, használja a fantáziáját! - Öhm, egy bankigazgatót? - találgatott Szijj. - Bizony. Nem gondolná, hogy a napszemüveges, fekete Audival járó jól vasalt inges ember nem diplomata, hanem néha úgy kapargatja össze a reggelire valót. De a látszat a lényeg! Meglátja az autót, és engem, mit mond? Ez egy gazdag ipse! És jobban megbízik benne, mintha mindig pulóverben járkálnék, mert így utána se néznek, hogy börtönviselt vagyok-e? A látszat a legfontosabb! Meglátott a téren a kocsimmal, és ezzel a nem túl óvóbácsis arccal, és mit gondolt? Hogy én vagyok a merénylő! És nem volt könnyű elhinni rólam? Könnyebb volt, mint azt gondolni, hogy kis lyukban élek! - Igaza van! A látszat átvert! - kapott észbe Szijj. - Maga elképzelte, hogy nézhet ki egy merénylő, és rám illett! De figyeljen csak ide! Maguk berángattak bilinccsel, ezt fél Pest látta, ez nekem nem jó, mert lerombolja az imázsom. Viszont az érem másik oldala, hogy valaki visszaélt a nevemmel, az ügyben. Nem perelek, és nem támadok magára! De most mennem kell! Egyvalamit ne felejtsen el, nyomozó, a látszat mindig csal! Ezt jól jegyezze meg! A viszontlátásra! - Steier beült a kocsijába, és elhajtott. Igen. A látszat. Félrevezetés. Minden egybevág. A legkedvesebb arc is lehet sorozatgyilkosé. Mától új irányt vesz a nyomozás. Hazatámolygott. A feje megfájdult a mai kudarcsorozattól, erre még rátett a sérülése is. Későre járt, és le akarta zárni a napot. Levedlett, bevágta magát az ágyába, hálótársnak magával rángatta a vigyorgó árnyékot, a merénylő szellemét, itt volt vele, és nem hagyta aludni. Szombat
Elmúlt éjfél, és csak forgolódott. Néha autó húzott el odalenn, ekkor egy pillanatra halvány fény borította be a hámló tapétájú szobát. Az ébresztős rádió órája zölden világított, a konyhából behallatszó ketyegés, egy falióra. Szijj nem bírt aludni. Vegyük sorra, onnantól, hogy Steiert behozták! Beszélt a pizzás fiúval. Mit is mondott? Ha látta volna, ahogy a fickó beleír a dobozba, most már lenne egy arc, amin elindulhat, egy pofa, amit a villanyoszlopokra ragaszthat, tudja is ő, mit tesz majd, de legalább egy valami lenne. Ki láthatta? Járókelők? Mit tudhatna meg? Ugyanazt, ha nem kevesebbet, amit a pizzás mondott. Ki láthatta? Az ablakon keresztül néhány lakóblokkban látszott, hogy világos van. Talán házibuli. A város soha nem alszik. Most ő sem. A város szemei mindig nyitva, mint az övé. A város szemei. Szemek. A szemek látták. - Szijj, te ostoba barom! Ostoba, vak, vén hülye! Erre miért nem gondoltam előbb? - felugrott az ágyból - Megvagy te rohadék! Megvagy te kis szemét! Most elkaptalak! - Miért nem jutott eszébe ez előbb? Mivel mindig volt bőven nyom, nem kellett neki nyomokat keresni! A merénylő jól taktikázott! Ha elég csontot dobál hátra, minek keresne a kopó még, ha úgyis van belőle sok? De most magára utalva megtalálta a nyomot. A csont a lába előtt hevert. Tárcsázott. - Gábor, hajnali fél kettő van! - közölte az álmos hang. - Nem a pontos idős hölgyet hívtam, hanem téged! - hadarta idegesen Szijj. - Azonnal szükségem lenne pár dologra! - Nekem is! Hagyj aludni még egy kicsit! - követelte Paksi. - Most nem lehet, Marcikám, csak egy valami kell! - Mit adjak, ami hajnali fél kettőkor kellhet? Nem vagyok házasságközvetítő! - Hülye. Ki férhet hozzá a város térfigyelő kamerái által rögzített képekhez? - Bárki a kapitányságon. Minek? - Van most bent nálatok valaki? - kérdezte elfúló hangon. - Hol? - ásított Paksi. - A rendőrpalotában, hol másutt?! - Minek mennél oda? Bemész a kapitányságotokra, ott a saját számítógépeden feljelentkezel a szerverre, neveddel, jelszavaddal, és ott megkeresed a térfigyelő kamerák felvételeit a hálózaton. - Előbb hajtok fel egy szeszcsempész bandát, mint ezt meg tudom csinálni! Szólj valakinek a Teve utcában, hogy odamegyek! - Harmadik szint, ott lesz egy szoba, negyedik ajtó balra, valaki csak van most is ott! De sokba fog ez neked kerülni. - Nagyon köszönöm! Még meghálálom!», - Inkább ne! Felébresztesz még ma? - Remélem nem. - morogta Szijj. - Én is. Jóccakát. - a vonal elhallgatott. Szijj nem volt álmos többé. Ma végre szembenéz a merénylővel. A vigyorgó árnyék testet ölt! Irány a főkapitányság! Percek múlva már a Teve utca betonján robogott. A Teve utca. Ide nem látszott el a Haller utcai káosz, se a kőbányai lakótelepek bűze. Üvegpaloták, acélvázas épületek magasodtak a tükörsima aszfalt fölé. Jó kis környék, pesti oldal, az új belváros, vagy minek készül. A csillogó-villogó tükörtorony, az Országos Rendőr Főkapitányság épülete ott pöffeszkedett a placc közepén. Néhány emeleten fény látszik, de a legtöbbje sötét. Az egész nyomasztó komplexum kimondatlan üzenete az volt, hogy eltaposlak kisember. Szijj leállította a kocsit a parkolóban, magához vette az igazolványt, és lekapcsolta a rádiót. Egyedül volt a parkoló azon sarkában, ahol nem volt rendes világítás. Vala-