TANKÖNYVEK SZAKKÖNYVEK KÖNYVAJÁNLÓ 2016



Hasonló dokumentumok
ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓ. Modul Tantárgy Kód Könyv cím Oldal Foglalkoztatás I Foglalkoztatás II Munkahelyi egészség és biztonság

TANKÖNYVLISTA A 2015/2016-os TANÉVRE

Jegyzék azokról a könyvekről, amelyeket a tankönyvvé nyilvánítási eljárás befejezése előtt a tankönyvekre vonatkozó eljárás szerint hoznak forgalomba

Tankönyvek Szakkönyvek. Könyvajánló 2016

TANKÖNYVLISTA A 2016/2017-es TANÉVRE. V É G L E G E S Nappali rendszerű képzések. Szakiskola. TANKÖNYVLISTA A 2016/2017-es TANÉVRE 1/9.

Hivatalos tankönyvjegyzék a 2012/2013-as tanévre

Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

VSZC Király Endre Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája szeptember 1-től érvényes szakközépiskolai helyi szakmai programok

Kiadványaink megtekinthetőek és megvásárolhatóak az alábbi címen: Megrendelést csak írásban fogadunk el az alábbi elérhetőségeinken:

Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola Budapest, Széchenyi u. 93. Tel.: (1)

A 2018/2019-es tanév képzéseinek nappalis helyi tanterve

TANKÖNYVLISTA A 2014/2015-ös TANÉVRE

Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mi. Mihály Ipari Szakgimnáziuma és. Szakközépiskolája

Szakmai tankönyvjegyzékre felkért könyvek

Szakképzések tantárgy és óratervei

Jegyzék azokról a könyvekről, amelyeket a tankönyvvé nyilvánítási eljárás befejezése előtt a tankönyvekre vonatkozó eljárás szerint hoznak forgalomba

Veress Ferenc Szakképző Iskola Hajdúböszörmény

Építési ismeretek Építésszervezési alapismeretek 1 1 Kitűzési ismeretek 1 1 Kitűzési gyakorlat 2 2 Építési gyakorlat

Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola. Szakmai Programok

TANKÖNYVRENDELÉS A 2012/2013-AS TANÉVRE

FODRÁSZ SZAKMA HELYI ÓRATERVE

HELYI TANTERV. 2016/2017 tanév

Tankönyvlista a 2015/2016-os tanévre

Szakmai vizsga eredmények 2016 év. Szakmai vizsga eredmények 2015 év

Tankönyvek Szakkönyvek. Könyvajánló 2015

TANKÖNYVJEGYZÉK. 1/9. osztály szakközépiskola asztalos

FESTŐ, MÁZOLÓ, TAPÉTÁZÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA

Tankönyvjegyzék a kölcsönözhető tankönyvekről

Tel., Fax: +36 (66) Békéscsaba, Gyulai út 32/1.

FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE. 2019/2020. tanévre. Kaposvári Szakképzési Centrum OM:

Építő- és anyagmozgatógép kezelője Építési anyagelőkészítő gép kezelője

1. számú melléklet a Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium Pedagógiai Programjához. Szakképzések tantárgy és óratervei

Tájékoztató A szakmai előkészítő tantárgyak tankönyveiről

Sz e g a Bo o k s Kf t. Kö n y v k ata l ó g u s 2009

BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016/17-es tanév. OM azonosító:

Építő- és anyagmozgatógép kezelője Építési anyagelőkészítő gép kezelője

ÓRATERVEK. A 2013/2014-es tanévtől induló helyi tantervhez

Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium tanév i állapotnak megfelelő tanulólétszáma:

Építőipari Szakképző Iskolája 9024 Győr, Nádor tér 4.

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM

292. sorszámú Kőműves megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2.

KAPOSVÁRI SZC ÉPÍTŐIPARI, FAIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZC OM: Kaposvár, Cseri út 6.

5310 Kisújszállás, Arany János utca 1/A 59/ OM azonosító:

HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1

A Győri Eötvös József Általános Iskola és Szakiskola tankönyvei a 2015/2016-os tanévben

A 258. sorszámú Burkoló megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2.

Szakiskolai közismereti tankönyv 10. évfolyam

FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE. 2017/2018. tanévre. Kaposvári Szakképzési Centrum OM:

szövegszerkesztés 2* 2* - - alapképzés operációs rendszerek 2* 2* - - programozási ismeretek - - 2* 2* V táblázatkezelés - - 3* -

Építő- és anyagmozgatógép kezelője Építési anyagelőkészítő gép kezelője

A betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége. Végzettség Munkakör Szakképzettség Tantárgy

AJKAI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM BERCSÉNYI MIKLÓS INTÉZMÉNYEGYSÉG Ács-állványozó szakképesítés. Minimumkérdések. 1/11.

Tankönyvlista Barilla Tímea

S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V

Belsőépítési szerkezet- és Árnyékolástechnikai szerelő Belsőépítési szerkezet- és. burkolatszerelő

Építő- és anyagmozgatógép kezelője Építési anyagelőkészítő gép kezelője

Belsőépítési szerkezet- és Árnyékolástechnikai szerelő Belsőépítési szerkezet- és. burkolatszerelő

Az iskolarendszerű és felnőttképzés kapcsolata és egymásra épülése a Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégiumban

TANTÁRGYFELOSZTÁS. a 2017/2018-as tanév I-II. félév. Heti

ÁCS SZAKKÉPESÍTÉS KOMPLEX SZAKMAI VIZSGAPROGRAM

Belsőépítési szerkezet- és Árnyékolástechnikai szerelő Belsőépítési szerkezet- és. burkolatszerelő

A 2. sorszámú Ács megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2.

Pedagógiai Program Szakmai Program 2010 D. SZAKMAI PROGRAM Építőipari, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium, 7400 Kaposvár, Cseri út 6.

Belsőépítési szerkezet- és Árnyékolástechnikai szerelő Belsőépítési szerkezet- és. burkolatszerelő

Tanulható nyelvek. Megjegyzések

Magyar joganyagok - 5/1997. (III. 5.) IKIM rendelet - egyes ipari, kereskedelmi és ide 2. oldal Szárító- és égetőkemencék kezelése, a Kerámiaégető tec

Ideiglenes középiskolai felvételi rangsor - módosítási lehetőséget követően tanév

ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA

Jelky András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

Belsőépítési szerkezet- és Árnyékolástechnikai szerelő Belsőépítési szerkezet- és. burkolatszerelő

Munkahelyi egészség biztonság

Tervezett szakképesítés / szakképesítés-ráépülés OKJ száma (xx_xxx_xx) Közlekedés Közlekedés

Belsőépítési szerkezet- és Árnyékolástechnikai szerelő Belsőépítési szerkezet- és. burkolatszerelő

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

ÁCS SZAKKÉPESÍTÉS KOMPLEX SZAKMAI VIZSGAPROGRAM

Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /007

Szakmai vizsgák eredményei

A 204. sorszámú Szárazépítő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2.

TEMI MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI ÉS IFJÚSÁGI HÁZ ALAPÍTVÁNYA 4400 NYÍREGYHÁZA, SZABOLCS U. 10. Telefon:

2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése

KŐMŰVES ÉS HIDEGBURKOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS KOMPLEX SZAKMAI VIZSGAPROGRAM

EUROPASS BIZONYÍTVÁNY-KIEGÉSZÍTŐ (*) 1. A SZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE 1MINTA MAGASÉPÍTŐ TECHNIKUS

Álláslehetőségek 46. HÉT /Makói Járási Hivatal illetékességi terület, hirdethető/

Álláslehetőségek 47. HÉT /Makói Járási Hivatal illetékességi terület, hirdethető/

HISZK_Kalmár_PÁV_adatlap_2011

ECDL vizsgára felkészítés: ---- Nyelvvizsgára felkészítés: ---- OKTATOTT IDEGEN NYELV. Angol vagy német. Angol vagy német.

Rendkívüli felvételi eljárás

Belsőépítési szerkezet- és Árnyékolástechnikai szerelő Belsőépítési szerkezet- és. burkolatszerelő

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Pápai Szakképzési Centrum ACSÁDY IGNÁC SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

Belsőépítési szerkezet- és Árnyékolástechnikai szerelő Belsőépítési szerkezet- és. burkolatszerelő

Nyílt órák Szent László Szakképzı Iskola Székhely Intézmény Szekszárd, Széchenyi u (volt Ady Endre Középiskola)

2017/2018-as tanévben, felnőttoktatásban tervezett képzéseink

Szakmai vizsgák ütemezése

Álláslehetőségek 49. HÉT /Makói Járási Hivatal illetékességi terület, hirdethető/

XVI. ÉPÍTŐIPAR ágazathoz tartozó MAGASÉPÍTŐ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA

KŐMŰVES ÉS HIDEGBURKOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS KOMPLEX SZAKMAI VIZSGAPROGRAM

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015-es tanév

Barabás György Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola

Pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége hozzákapcsolva a helyi tanterv szerinti tantárgyfelosztáshoz

Átírás:

TANKÖNYVEK SZAKKÖNYVEK KÖNYVAJÁNLÓ 2016

SZAKMACSOPORTOK KÖZÖS KÖNYVEI 4;&3}/:* "55*-" BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉS FELTÉTELEI "; }1 5æ*1"3#"/ MUNKAJOGI ÉS VÁLLALKOZÁSI ISMERETEK Munkajogi és vállalkozási ismeretek GS 0-25 B/5, 96 oldal GS 0-29 B/5,136 oldal Bruttó ár: 1100 Ft Bruttó ár: 1600 Ft #0(/u3/} 5 5) 3},"» 0-u) u(/&4 BALOGH ÁGNES ANGOL NYELVKÖNYV }4 '&-"%"5(:ì+5&.}/: SZAKISKOLÁSOKNAK Bognárné Tóth Réka - Oláh Ágnes Angol nyelvkönyv és feladatgyűjtemény szakiskolásoknak Balogh Ágnes NÉMET NYELVKÖNYV }4 '&-"%"5(:ì+5&.}/: SZAKISKOLÁSOKNAK Német nyelvkönyv és feladatgyűjtemény szakiskolásoknak GS 0-32 B/5, 192 oldal GS K-01 B/5, 200 oldal Balatonyi-Venczel Rita Balatonyi-Venczel Rita Matematika 9. szakiskolásoknak Matematika szakiskolásoknak 9. GS K-03 B/5, 204 oldal C B A Fleischmann Anna - Stelcz István - FLEISCHMANN ANNA STELCZ ISTVÁN SZERÉNYI ATTILA Biztonságos munkavégzés feltételei az építőiparban Szakmai nyelvkönyvek Kőműves Burkoló Szakmacsoportok közös könyvei Festő Építőipari szakmák könyvei Ácsállványozó Faipari szakmák Magasépítő technikus Gépész szakmák Asztalos 2 Faipari technikus

BALOGH ÁGNES BALOGH ÁGNES KAPORNAKI GYÖRGYNÉ SZABÓ IMRE KÁTAI ANDREA OLÁH TIBORNÉ KAPORNAKI GYÖRGYNÉ BALOGH ÁGNES KÁTAI ANDREA SZABÓ IMRE SZAKMAI NYELVKÖNYVEK Bognárné Tóth Réka Angol építőipari szakmai nyelvkönyv GS 0-13 B/5, 240 oldal Bruttó ár: 2000 Ft magasépítő technikus,, kőműves, burkoló, ács-állványozó NÉMET NYELVKÖNYV Balogh Ágnes Építőipari német nyelvkönyv OLÁH ÁGNES BOGNÁRNÉ TÓTH RÉKA Bognárné Tóth Réka - Oláh Ágnes Építőipari angol nyelvkönyv GS 0-31 B/5, 176 oldal ács-állványozó, burkoló, kőműves,, magas- és mélyépítő technikus, felsőoktatás GS 0-33 B/5, 184 oldal ács-állványozó, burkoló, kőműves,, magas- és mélyépítő technikus, felsőoktatás FAIPARI NÉMET NYELVKÖNYV Balogh Ágnes Faipari német nyelvkönyv GS 0-34 B/5, 200 oldal asztalos, faipari technikus FAIPARI ANGOL NYELVKÖNYV Oláh Tiborné Faipari angol nyelvkönyv GS 0-35 B/5, 200 oldal asztalos, faipari technikus ELŐKÉSZÍTÉS ALATT! EGÉSZSÉGÜGYI ANGOL NYELVKÖNYV Kapornaki Györgyné Egészségügyi angol nyelvkönyv EGÉSZSÉGÜGYI NÉMET NYELVKÖNYV Kapornaki Györgyné Balogh Ágnes Egészségügyi német nyelvkönyv GS 0-36 B/5, 256 oldal ápolók, szülésznő, fogászati asszisztens, idősgondozó GS 0-37 B/5, 264 oldal ápolók, szülésznő, fogászati asszisztens, idősgondozó KERESKEDELMI ANGOL NYELVKÖNYV Szabó Imre Kátai Andrea Kereskedelmi angol nyelvkönyv KERESKEDELMI NÉMET NYELVKÖNYV Szabó Imre Kátai Andrea Kereskedelmi német nyelvkönyv GS 0-38 B/5, 280 oldal kereskedő, eladó GS 0-39 B/5, 260 oldal kereskedő, eladó ELŐKÉSZÍTÉS ALATT! 3

VERES RÉKA DR. SYDORKÓ GYÖRGY BÁRSONY ISTVÁN PAGONY PÉTER SZERÉNYI ATTILA VERES RÉKA SZERÉNYI ISTVÁN VERES OPPE SZERÉNYI ÁGFALVI FLÓRA BÁRSONY ISTVÁN SZERÉNYI ISTVÁN FAIPARI SZAKMÁK Ágfalvi Flóra Faipari szerkezettan szakrajz I. Ágfalvi Flóra Faipari szerkezettan szakrajz I. GS 4-05 A/4, 184 oldal Bruttó ár: 3400 Ft asztalos, faipari technikus Ágfalvi Flóra Faipari szerkezettan z szakrajz II. Ágfalvi Flóra Faipari szerkezettan szakrajz II. GS 4-06 A/4,184 oldal Bruttó ár: 3400 Ft asztalos, faipari technikus FAIPARI ANYAG- ÉS GYÁRTÁSISMERET Veres Réka Faipari anyag- és gyártásismeret GS 4-07 B/5, 368 oldal Bruttó ár: 4500 Ft felsőoktatás, faipari technikus A BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉS FELADATAI A biztonságos munkavégzés feladatai RSZ 4-11 B/5, 232 oldal Bruttó ár: 900 Ft asztalos, faipari technikus DR. SYDORKÓ GYÖRGY SZERÉNYI ATTILA A BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉS FELADATAI A FAIPARBAN Dr. Sydorkó György - A biztonságos munkavégzés feladatai a faiparban GS 4-11 B/5, 148 oldal Bruttó ár: 1800 Ft asztalos Veres Réka Oppe László Szerényi István Gyártás-előkészítési és minőség-ellenőrzési feladatok GS 4-12 B/5, 336 oldal, B/5 Bruttó ár: 2000 Ft asztalos GYAKORLATI MUNKAFÜZET ASZTALOSOKNAK Dr. Sydorkó György Gyakorlati munkafüzet asztalosoknak GS 4-14 A/4, 148 oldal asztalos, faipari technikus FAIPARI SZAKRAJZ Ágfalvi Flóra - Bársony István - Szerényi István Faipari szakrajz GS 4-15 A/4, 240 oldal Bruttó ár: 4500 Ft asztalos FAIPARI ANYAGISMERET Veres Réka Faipari anyagismeret GS 4-16 B/5, 200 oldal Bruttó ár: 2800 Ft asztalos, ács-állványozó Dr. Sydorkó György Műszaki dokumentáció a faiparban GS 4-17 B/5, 64 oldal asztalos ÉPÜLETASZTALOS SZERKEZETEK Bársony István-Pagony Péter- tila Épületasztalos szerkezetek Dr. Sydorkó György - Szerényi István Alapvető tömörfa megmunkálás GS 4-20 B/5, 240 oldal Bruttó ár: 4500 Ft asztalos, faipari technikus GS 4-21 B/5, 224 oldal asztalos, faipari technikus ELŐKÉSZÍTÉS ALATT! 4

Szerényi István - Gazsó Anikó Szerényi István - Schiszler Attila Szerényi István Gazsó Anikó Szerényi István Schiszler Attila Szerényi István ÉPÍTŐIPARI SZAKMÁK KÖNYVEI Szerényi István Gazsó Anikó Építőipari alapgyakorlatok RSZ 0-01 A/4, 224 oldal, kőműves, burkoló, ács-állványozó Szerényi István Bársony István Építőipari alapismeretek GS 0-02 B/5, 300 oldal magasépítő technikus,, kőműves, burkoló, ács-állványozó Szerényi István Gazsó Anikó Építőipari rajzi alapismeretek GS 0-03 A/4, 216 oldal magasépítő technikus,, kőműves, burkoló, ács-állványozó Szerényi István Építőipari szakrajz GS 0-04 A/4, 256 oldal Bruttó ár: 4350 Ft magasépítő technikus, kőműves, burkoló, ács-állványozó ÉPÜLETSZERKEZETEK SZAKRAJZA Szerényi István Épületszerkezetek szakrajza GS 0-05 A/4, 296 oldal Bruttó ár: 5000 Ft mérnökképzés, magasépítő technikus, kőműves, burkoló, ács-állványozó Szerényi István Schiszler Attila Építőipari szakmai számítások GS 0-06 B/5, 324 oldal Bruttó ár: 3950 Ft kőműves, burkoló, ács-állványozó Szerényi István Schiszler Attila Építőipari szakmai számítások II. RSZ 0-07 B/5, 232 oldal, B/5 magasépítő technikus, kőműves,, burkoló, ács-állványozó Szerényi István Építőipari költségvetési számítások GS 0-08 B/5, 232 oldal Bruttó ár: 2700 Ft magasépítő technikus Szerényi István Gazsó Anikó Építőipari gépek GS 0-10 B/5, 52 oldal Bruttó ár: 1950 Ft magasépítő technikus,, kőműves, burkoló, ács-állványozó Épületek fenntartási, karbantartási Szerényi István Bársony István Épületek fenntartási, karbantartási és felújítási munkái, műemlékvédelem GS 0-11 B/5, 296 oldal magasépítő technikus,, kőműves, burkoló, ács-állványozó 5

ÉPÍTŐIPARI SZAKMÁK KÖNYVEI Szerényi István Szerényi István Építőipari anyagés gyártásismeret I. Építőipari anyagés gyártásismeret II. GS 0-15 B/5, 240 oldal GS 0-16 B65, 232 oldal Bruttó ár: 1800 Ft Bruttó ár: 1800 Ft magas- és mélyépítő technikus, felsőoktatás ÉPÍTŐIPARI ANYAG- ÉS GYÁRTÁSISMERET II. Szerényi István Épületszobrász szakmai ismeretek GS 0-17 B/5, 180 oldal RSZ 0-18 A/4, 160 oldal Bruttó ár: 1800 Ft Tóth József ÉPÜLETSZOBRÁSZ SZAKMAI ISMERETEK Szerényi - Bársony 6=È5$=e3Ë7ė SZAKMAI ISMERETEK A MUNKAVÉGZÉS KOMPLEX FELTÉTELEI Dr. Széll Mária Transzparens épületszerkezetek RSZ 0-19 A/4, 232 oldal RSZ 0-20 A/4, 212 oldal Bruttó ár: 4500 Ft Bruttó ár: 2500 Ft szárazépítő felsőoktatás A munkavégzés komplex feltételei Bruttó ár: 1600 Ft ács-állványozó, burkoló, kőműves, Építési alapismeretek ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK GS 0-28 B/5, 232 oldal ács-állványozó, burkoló, kőműves,, magas- és mélyépítő technikus 6 kőfaragó, műköves, épületszobrász Szárazépítő szakmai ismeretek GS 0-26 B/5, 128 oldal SZERÉNYI ATTILA Szerényi István Bársony István SZERÉNYI ATTILA Tóth József Építőipari anyagés gyártásismeret III. magas- és mélyépítő technikus, felsőoktatás magas- és mélyépítő technikus, felsőoktatás SZERÉNYI ISTVÁN }1 5æ*1"3*.ì4;",* 3"+; Szerényi István Építőipari műszaki rajz GS 0-27 A64, 240 oldal Bruttó ár: 4500 Ft ács-állványozó, burkoló, kőműves,

KŐMŰVES SZERÉNYI ATTILA SZERÉNYI ISTVÁN FALAZÁS, VAKOLÁS I. Szerényi Isván Falazás, vakolás I. SZERÉNYI ATTILA SZERÉNYI ISTVÁN FALAZÁS, VAKOLÁS II. Bruttó ár: 2000 Ft Bruttó ár: 2000 Ft kőműves BETONOZÁSI FELADATOK, MONOLIT BETON KÉSZÍTÉSE Szerényi István Betonozási feladatok, monolit beton készítése kőműves Szerényi István Bársony István SZERÉNYI ISTVÁN BÁRSONY ISTVÁN SZÉRÉNYI ATTILA 9Ë= +ė e6 +$1*6=,*(7(/e6(..e6=Ë7e6( Bruttó ár: 3950 Ft Bruttó ár: 2000 Ft kőműves kőműves FALAZÁS, VAKOLÁS III. Bársony István Szerényi István Bársony István Falazás, vakolás III. Víz-, hő- és hangszigetelések készítése GS 1-08 B/5, 264 oldal GS 1-07 B/5, 280 oldal SZERÉNYI ISTVÁN SZERÉNYI ATTILA BÁRSONY ISTVÁN Falazás, vakolás II. GS 1-05 B/5, 344 oldal GS 1-04 B/5, 252 oldal SZERÉNYI ATTILA SZERÉNYI ISTVÁN Szerényi Isván BÁRSONY ISTVÁN GYAKORLATI MUNKAFÜZET Gyakorlati munkafüzet kőműveseknek.ė0ĥ9(6(.1(. SZERÉNYI ISTVÁN SZERÉNYI ATTILA GS 1-11 A64, 276 oldal Bruttó ár: 3200 Ft kőműves kőműves, magasépítő technikus Szerényi István Vegyes kőműves feladatok SZERÉNYI ATTILA SZERÉNYI ISTVÁN FALAZÁS, VAKOLÁS Szerényi István Falazás, vakolás GS 1-12 B/5, 92 oldal GS 1-13 B/5, 400 oldal Bruttó ár: 3600 Ft kőműves kőműves és hidegburkoló S N 9 * 6 ė ĥ9 6 2 9(*<(6.ė0ĥ9(6 )(/$'$72. GS 1-10 B/5, 208 oldal Szerényi István SZERÉNYI ATTILA SZERÉNYI ISTVÁN MONOLIT BETON ÉS VASBETON SZERKEZETEK Monolit beton és vasbeton szerkezetek Szerényi István SZERÉNYI ATTILA SZERÉNYI ISTVÁN (/ė5( *<È57277 9$6%(721 6=(5.(=(7(. Előre gyártott vasbeton szerkezetek GS 1-14 B/5, 264 oldal GS 1-15 B/5, 144 oldal kőműves és hidegburkoló kőműves és hidegburkoló A könyvek/tankönyvek részletes leírását, tartalomjegyzékét, mintaoldalakat, valamint a tantárgyakhoz való megfelelőségét a www.szega.hu oldalon találja. Szeretnénk felhívni a figyelmüket arra, hogy a tankönyvlistán nem szereplő könyveinket csak közvetlen tőlünk, a kiadótól rendelhetik meg. Ezen kiadványok egy részét folyamatosan kivezetjük a tankönyvpiacról, így csak a készlet erejéig rendelhetők. 7 7

BURKOLÓ Szerényi István Gazsó Anikó ÉPÜLETBURKOLÓ SZAKMAI ISMERETEK I. Épületburkoló szakmai ismeretek I. Szerényi István Gazsó Anikó ÉPÜLETBURKOLÓ SZAKMAI ISMERETEK II. Épületburkoló szakmai ismeretek II. GS 2-01 B/5, 316 oldal GS 2-02 B/5, 332 oldal Bruttó ár: 1800 Ft Bruttó ár: 1800 Ft burkoló burkoló SZERÉNYI ATTILA SZERÉNYI ISTVÁN Szerényi István ÉPÜLETBURKOLÓ SZAKRAJZ MELEGBURKOLÁSI FELADATOK GS 2-03 A/4, 316 oldal GS 2-05 B/5, 340 oldal Bruttó ár: 4350 Ft burkoló kőműves, burkoló Melegburkolási feladatok GYAKORLATI MUNKAFÜZET BURKOLÓKNAK PARKETTÁZÁSI FELADATOK Bársony István Veres Réka Parkettázási feladatok GS 2-07 B/5, 256 oldal Bruttó ár: 1800 Ft Bruttó ár: 5000 Ft burkoló burkoló Gyakorlati munkafüzet burkolóknak GS 2-08 A/4, 216 oldal 8 BÁRSONY VERES SZERÉNYI GS 2-06 B/5, 92 oldal Schiszler Attila SCHISZLER ATTILA Szerényi István Hidegburkolási feladatok SZERÉNYI ATTILA HIDEGBURKOLÁSI FELADATOK Épületburkoló szakrajz SZERÉNYI ATTILA SZERÉNYI ISTVÁN HIDEGBURKOLÁSI FELADATOK Szerényi István Hidegburkolási feladatok GS 2-09 B/5, 384 oldal Bruttó ár: 6200 Ft kőműves és hidegburkoló burkoló 8

SZERÉNYI RUPPERTNÉ BOTOS SZERÉNYI ISTVÁN BERNÁT VIKTOR RUPPERT FERENCNÉ SZERÉNYI ISTVÁN Szerényi István - Botos Andrea SZERÉNYI BOTOS RUPPERTNÉ LENCSÉS SZERÉNYI ISTVÁN SZERÉNYI ATTILA FESTŐ Ruppert Ferencné - Szerényi István SZOBAFESTÕ, MÁZOLÓ, TAPÉTÁZÓ ANYAG- ÉS GYÁRTÁSISMERET I. Ruppert Ferencné Szerényi István Szoba, mázoló, tapétázó anyag- és gyártásismeret I. Ruppert Ferencné - Szerényi István SZOBAFESTÕ, MÁZOLÓ, TAPÉTÁZÓ ANYAG- ÉS GYÁRTÁSISMERET II. Ruppert Ferencné Szerényi István Szoba, mázoló, tapétázó anyag- és gyártásismeret II. GS 3-01 B/5, 168 oldal GS 3-02 B/5, 124 oldal Bruttó ár: 950 Ft Bruttó ár: 950 Ft Szerényi István Botos Andrea Szoba, mázoló, tapétázó szakrajz I. Szerényi István Botos Andrea Szoba, mázoló, tapétázó szakrajz II. GS 3-06 A/4, 224 oldal GS 3-07 A/4, 144 oldal Bruttó ár: 1800 Ft Bruttó ár: 1700 Ft FALFELÜLETEK Szerényi István Ruppert Ferencné Botos Andrea Falfelületek előkészítése, festése I. FALFELÜLETEK Szerényi István Botos Andrea Ruppert Ferencné Lencsés Ernő Falfelületek előkészítése, festése II. GS 3-08 B/5, 380 oldal GS 3-09 B/5, 384 oldal MÁZOLÁS, FESTÉS, FELÚJÍTÁSI MUNKÁK Szerényi István Mázolás, festés, felújítási munkák TAPÉTÁZÁS, PLAKÁTRAGASZTÁS Szerényi István Tapétázás, plakátragasztás GS 3-10 B/5, 272 oldal Bruttó ár: 3950 Ft GS 3-11 B/5, 168 oldal Bruttó ár: 2800 Ft GYAKORLATI MUNKAFÜZET Bernát Viktor Gyakorlati munkafüzet knek GS 3-12 A/4, 216 oldal FALFELÜLETEK FESTÉSE, DÍSZÍTÉSE Szerényi István Lencsés Ernő Falfelületek festése, díszítése GS 3-13 B/5,356 oldal Bruttó ár: 6500 Ft FESTÉSI MUNKÁK ANYAGISMERETE Ruppert Ferencné Szerényi István Festési munkák anyagismerete GS 3-14 B/5, 124 oldal Bruttó ár: 2500 Ft 9

BÁRSONY ISTVÁN SZERÉNYI ISTVÁN SZERÉNYI ATTILA SZERÉNYI GAZSÓ BÁRSONY SZERÉNYI ATTILA VERES RÉKA VERES SZERÉNYI BÁRSONY SZERÉNYI ATTILA SCHISZLER ATTILA ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓ ÁCS SZAKRAJZ Bársony István Szerényi István Ács szakrajz FASZERKEZETEK ÉPÍTÉSE I. Veres Réka Szerényi István Bársony István Faszerkezetek építése I. GS 4-04 A/4, 200 oldal GS 4-09 B/5, 352 oldal Bruttó ár: 4350 Ft ács-állványozó ács-állványozó MINŐSÍTÉS ALATT! FASZERKEZETEK ÉPÍTÉSE II. Szerényi István Gazsó Anikó Bársony István Faszerkezetek építése II. Hagyományos, cső- és keretes állványzatok GS 4-10 B/5, 240 oldal GS 1-06 B/5, 236 oldal ács-állványozó ács-állványozó HAGYOMÁNYOS ÉS RENDSZER- ZSALUZATOK KÉSZÍTÉSE Hagyományos és rendszerzsaluzatok készítése GS 1-09 B/5, 216 oldal Bruttó ár: 3800 Ft ács-állványozó GYAKORLATI MUNKAFÜZET ÁCS - ÁLLVÁNYOZÓKNAK Schiszler Attila Gyakorlati munkafüzet ács-állványozóknak GS 4-13 A/4, 196 oldal ács-állványozó, magasépítő technikus FAIPARI ANYAGISMERET Veres Réka Faipari anyagismeret GS 4-16 B/5, 200 oldal Bruttó ár: 2800 Ft asztalos, ács-állványozó ÁCSSZERKEZETEK Szerényi István Bársony István Ácsszerkezetek GS 4-18 B/5, 328 oldal Bruttó ár: 6200 Ft ács-állványozó A könyvek/tankönyvek részletes leírását, tartalomjegyzékét, mintaoldalakat, valamint a tantárgyakhoz való megfelelőségét a www.szega.hu oldalon találja. Szeretnénk felhívni a figyelmüket arra, hogy a tankönyvlistán nem szereplő könyveinket csak közvetlen tőlünk, a kiadótól rendelhetik meg. Ezen kiadványok egy részét folyamatosan kivezetjük a tankönyvpiacról, így csak a készlet erejéig rendelhetők. 10

MAGASÉPÍTŐ TECHNIKUS Papp Dóra Kálmán Tibor Szabó Krisztián Papp Dóra, Kálmán Tibor, Szabó Krisztián Takács Ákos - Dr. Neszmélyi László - Somogyi Miklós Építéskivitelezés-szervezés Földméréstan és kitűzés Építéskivitelezés-szervezés ) OGPpUpVWDQ pv NLWĦ]pV GS 5-01 B/5, 208 oldal GS 5-02 B/5, 308 oldal Bruttó ár: 2500 Ft Bruttó ár: 3400 Ft Statika Takács Ákos Dr. Neszmélyi László Somogyi Miklós SZERÉNYI ZERÉN ATTILA Statika STATIKA STATIKA GS 5-03 B/5, 228 oldal GS 5-03-II B/5, 232 oldal Bruttó ár: 2700 Ft SZERÉNYI ATTILA LA A Szilárdságtan SZILÁRDSÁGTAN Szilárdságtan SZILÁRDSÁGTAN GS 5-04 B/5, 216 oldal GS 5-04-II-T B/5, 252 oldal Bársony István 0ĥ6=$., È%5È=2/Ï *(20(75,$ Bársony István - Szerényi István Bársony István #u340/: u u340/ * Műszaki ábrázoló geometria.ì4;",* u#3u;0-u4 }4 4;"#"%,};* 3"+; u/ u/ 4;&3}/:* ;&3}/ 3 * u/ u/ GS 5-05 A/4, 272 oldal Műszaki ábrázolás és szabadkézi rajz GS 5-05-II A/4, 280 oldal Bruttó ár: 2000 Ft Bruttó ár: 4500 Ft Bársony István Szerényi István Botos Andrea Szabadkézi rajz Bársony István GS 5-07 A/4, 352 oldal RSZ 5-06 A/4, 224 oldal Bruttó ár: 5400 Ft Bruttó ár: 2500 Ft 6]HUpQ\L,VWYiQ %RWRV $QGUHD magasépítő technikus, felsőoktatás magasépítő technikus, felsőoktatás Szabadkézi rajz Schiszler Attila Bársony István Bársony István - Schiszler Attila - Walter Péter Magasépítéstan II. MAGASÉPÍTÉSTAN II. GS 5-08 A/4, 384 oldal Bruttó ár: 5400 Ft magasépítő technikus, felsőoktatás Magasépítéstan I. MAGASÉPÍTÉSTAN I. Schiszler Attila TERVEZÉSI ISMERETEK Tervezési ismeretek (+ajándék minta kiviteli tervdokumentáció) GS 5-09 A/4, 56 oldal Bruttó ár: 2250 Ft magasépítő technikus, felsőoktatás 11

SZERÉNYI ISTVÁN SZERÉNYI ATTILA TAT MÁS ATTIL A SZERÉNYI ATTIL A A Farkasházi SZERÉNYI ATTILAA Térfogatsúly y( Anyag [kn/m Hi degbur olatok Beton járdalap Keramitlap ap Útburkolatok tok Öntöt aszfa l fa e o Masztixaszfalt zf alt Forrón he enge relt a zf alb burk olato atok Kereszt- Terület metszet bh szárú háromszög 2 Kör r 2 Húzási ültség met etsz [mm 84 115 157 MAGASÉPÍTŐ TECHNIKUS MUNKA- ÉS KÖRNYEZETVÉDELEM Szerényi István Munka- és környezetvédelem GS 5-10 B/5, 256 oldal Bruttó ár: 2500 Ft ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET, Bársony István Építészettörténet, műemlékvédelem GS 5-11 B/5, 320 oldal Bruttó ár: 5500 Ft magasépítő technikus, felsőoktatás VASBETON SZERKEZETEK Vasbeton szerkezetek SZILÁRDSÁGTANI TÁBLÁZATOK Tamás Szilárdságtani táblázatok GS 5-12 B/5, 280 oldal ELŐKÉSZÍTÉS ALATT! Hidegburkolatok Öntött t aszfalt/aszfaltbeton a zfaltbeton Forrón r hengerelt elt aszfalt Falburkolatok at k Húzási feszültség metszet A S [mm GS 5-13 B/5, 72 oldal Bruttó ár: 1000 Ft GÉPÉSZ SZAKMÁK ÁLTALÁNOS GÉPÉSZETI MUNKA-, BALESET-, Walter Péter Általános gépészeti munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi feladatok GS 6-01 B/5, 204 oldal Bruttó ár: 2600 Ft gépész szakmák A könyvek/tankönyvek részletes leírását, tartalomjegyzékét, mintaoldalakat, valamint a tantárgyakhoz való megfelelőségét a www.szega.hu oldalon találja. Szeretnénk felhívni a figyelmüket arra, hogy a tankönyvlistán nem szereplő könyveinket csak közvetlen tőlünk, a kiadótól rendelhetik meg. Ezen kiadványok egy részét folyamatosan kivezetjük a tankönyvpiacról, így csak a készlet erejéig rendelhetők. 12

SZEGA BOOKS KFT. H-7621 Pécs, Teréz u. 11-13. Tel: +36-72-212-943 Fax: +36-72-510-799 info@szega.hu www.szega.hu TANKÖNYV ÁRLISTA 2016/2017 TANÉV Megrendelő adatai Számlázási név: Szállítási név: Számlázási cím: Szállítási cím: Telefonszám: Kért szállítási határidő: OM azonosító: Adószám (Kérjük kötelezően kitölteni): A könyv értékesítésével megbízott, vagy terjesztő neve, elérhetőségei (telefonszám és e-mail): Kód Cím Státusz Rendelt darabszám Ár SZAKMACSOPORTOK KÖZÖS KÖNYVEI GS 0-25 Biztonságos munkavégzés feltételei az építőiparban Tankönyvlista 1 100 Ft GS 0-29 Munkajogi és vállalkozási ismeretek Tankönyvlista 1 600 Ft GS 0-32 Angol nyelvkönyv és feladatgyűjtemény szakiskolásoknak Tankönyvlista 1 500 Ft GS K-01 Német nyelvkönyv és feladatgyűjtemény szakiskolásoknak Tankönyvlista 1 500 Ft GS K-03 Matematika szakiskolásoknak 9. Tankönyvlista 1 500 Ft SZAKMAI NYELVKÖNYVEK GS 0-13 Angol építőipari szakmai nyelvkönyv 2 000 Ft GS 0-31 Építőipari német nyelvkönyv Tankönyvlista 3 000 Ft GS 0-33 Építőipari angol nyelvkönyv Tankönyvlista 3 000 Ft GS 0-34 Faipari német nyelvkönyv ÚJ 4 000 Ft GS 0-35 Faipari angol nyelvkönyv ÚJ Előkészítés 4 000 Ft GS 0-36 Egészségügyi angol nyelvkönyv ÚJ 4 000 Ft GS 0-37 Egészségügyi német nyelvkönyv ÚJ 4 000 Ft GS 0-38 Kereskedelmi angol nyelvkönyv ÚJ Tankönyvlista 4 000 Ft GS 0-39 Kereskedelmi német nyelvkönyv ÚJ Előkészítés 4 000 Ft GÉPÉSZ SZAKMÁK GS 6-01 Általános gépészeti munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelem Tankönyvlista 2 600 Ft FAIPARI SZAKMÁK GS 4-05 Faipari szerkezettan szakrajz I. Tankönyvlista 3 400 Ft GS 4-06 Faipari szerkezettan szakrajz II. Tankönyvlista 3 400 Ft GS 4-07 Faipari anyag és gyártásismeret Tankönyvlista 4 500 Ft Rsz 4-11 A biztonságos munkavégzés feladatai (2009. évi) 900 Ft GS 4-11 A biztonságos munkavégzés feladatai a faiparban (2013. évi kiadás) Tankönyvlista 1 800 Ft GS 4-12 Gyártás-előkészítési és minőség-ellenőrzési feladatok 2 000 Ft GS 4-14 Gyakorlati munkafüzet asztalosoknak Tankönyvlista 3 500 Ft GS 4-15 Faipari szakrajz Tankönyvlista 4 500 Ft GS 4-16 Faipari anyagismeret ÚJ Tankönyvlista 2 800 Ft GS 4-17 Műszaki dokumentáció a faiparban ÚJ Tankönyvlista 1 500 Ft GS 4-20 Épületasztalos szerkezetek ÚJ Tankönyvlista 4 500 Ft GS 4-21 Alapvető tömörfa megmunkálás ÚJ Előkészítés 4 000 Ft A feltüntetett árak bruttó árak. Érvényes 2016. január 1-től visszavonásig, de legkésőbb 2016. december 31-ig. Jelen oldal kitöltésével a Megrendelő elfogadja a Bizományosi keretszerződésben foglaltakat. A tankönyvjegyzéken nem szereplő szakkönyveinket, segédanyagainkat csak közvetlen tőlünk, a kiadótól rendelhetik meg, és csak a készlet erejéig. 13

SZEGA BOOKS KFT. H-7621 Pécs, Teréz u. 11-13. Tel: +36-72-212-943 Fax: +36-72-510-799 info@szega.hu www.szega.hu TANKÖNYV ÁRLISTA 2016/2017 TANÉV Kód Cím Státusz Rendelt darabszám Ár ÉPÍTŐIPARI SZAKMACSOPORT KÖZÖS KÖNYVEI, ÖNÁLLÓ KIADVÁNYOK Rsz 0-01 Építőipari alapgyakorlatok 1 500 Ft GS 0-02 Építőipari alapismeretek 1 500 Ft GS 0-03 Építőipari rajzi alapismeretek 1 500 Ft GS 0-04 Építőipari szakrajz Tankönyvlista 4 350 Ft GS 0-05 Épületszerkezetek szakrajza Tankönyvlista 5 000 Ft GS 0-06 Építőipari szakmai számítások Tankönyvlista 3 950 Ft Rsz 0-07 Építőipari szakmai számítások II. 1 500 Ft GS 0-08 Építőipari költségvetési számítások Tankönyvlista 2 700 Ft GS 0-10 Építőipari gépek Tankönyvlista 1 950 Ft GS 0-11 Épületek fenntartási, karbantartási és felújítási munkái, műemlékvédelem 3 500 Ft GS 0-15 Építőipari anyag- és gyártásismeret I. Tankönyvlista 1 800 Ft GS 0-16 Építőipari anyag- és gyártásismeret II. Tankönyvlista 1 800 Ft GS 0-17 Építőipari anyag- és gyártásismeret III. Tankönyvlista 1 800 Ft Rsz 0-18 Épületszobrász szakmai ismeretek 3 500 Ft Rsz 0-19 Szárazépítő szakmai ismeretek 4 500 Ft Rsz 0-20 Transzparens épületszerkezetek 2 500 Ft GS 0-26 A munkavégzés komplex feltételei Tankönyvlista 1 600 Ft GS 0-27 Építőipari műszaki rajz Tankönyvlista 4 500 Ft GS 0-28 Építési alapismeretek Tankönyvlista 3 500 Ft KŐMŰVES GS 1-04 Falazás, vakolás I. 2 000 Ft GS 1-05 Falazás, vakolás II. 2 000 Ft GS 1-07 Betonozási feladatok, monolit beton készítése 2 000 Ft GS 1-08 Víz-, hő- és hangszigetelések készítése Tankönyvlista 3 950 Ft GS 1-10 Falazás, vakolás III. Tankönyvlista 3 200 Ft GS 1-11 Gyakorlati munkafüzet kőműveseknek Tankönyvlista 3 500 Ft GS 1-12 Vegyes kőműves feladatok Tankönyvlista 1 500 Ft GS 1-13 Falazás, vakolás ÚJ Tankönyvlista 3 600 Ft GS 1-14 Monolit beton és vasbeton szerkezetek ÚJ Tankönyvlista 4 000 Ft GS 1-15 Előre gyártott vasbeton szerkezetek ÚJ Tankönyvlista 3 000 Ft BURKOLÓ GS 2-01 Épületburkoló szakmai ismeretek I. 1 800 Ft GS 2-02 Épületburkoló szakmai ismeretek II. 1 800 Ft GS 2-03 Épületburkoló szakrajz 4 350 Ft GS 2-05 Hidegburkolási feladatok 3 000 Ft GS 2-06 Melegburkolási feladatok Tankönyvlista 1 800 Ft GS 2-07 Parkettázási feladatok Tankönyvlista 5 000 Ft GS 2-08 Gyakorlati munkafüzet burkolóknak 3 500 Ft GS 2-09 Hidegburkolási feladatok ÚJ Tankönyvlista 6 200 Ft A feltüntetett árak bruttó árak. Érvényes 2016. január 1-től visszavonásig, de legkésőbb 2016. december 31-ig. Jelen oldal kitöltésével a Megrendelő elfogadja a Bizományosi keretszerződésben foglaltakat. A tankönyvjegyzéken nem szereplő szakkönyveinket, segédanyagainkat csak közvetlen tőlünk, a kiadótól rendelhetik meg, és csak a készlet erejéig. 14

SZEGA BOOKS KFT. H-7621 Pécs, Teréz u. 11-13. Tel: +36-72-212-943 Fax: +36-72-510-799 info@szega.hu www.szega.hu TANKÖNYV ÁRLISTA 2016/2017 TANÉV Kód Cím Státusz Rendelt darabszám Ár FESTŐ GS 3-01 Szoba, mázoló, tapétázó anyag- és gyártásismeret I. 950 Ft GS 3-02 Szoba, mázoló, tapétázó anyag- és gyártásismeret II. 950 Ft GS 3-06 Szoba, mázoló, tapétázó szakrajz I. 1 800 Ft GS 3-07 Szoba, mázoló, tapétázó szakrajz II. 1 700 Ft GS 3-08 Falfelületek előkészítése, festése I. 3 000 Ft GS 3-09 Falfelületek előkészítése, festése II. 3 000 Ft GS 3-10 Mázolás, festés, felújítási munkák Tankönyvlista 3 950 Ft GS 3-11 Tapétázás, plakátragasztás Tankönyvlista 2 800 Ft GS 3-12 Gyakorlati munkafüzet knek ÚJ Tankönyvlista 3 500 Ft GS 3-13 Falfelületek festése, díszítése ÚJ Tankönyvlista 6 500 Ft GS 3-14 Festési munkák anyagismerete ÚJ Tankönyvlista 2 500 Ft ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓ GS 4-04 Ács szakrajz ÚJ Minősítés alatt 4 350 Ft GS 4-09 Faszerkezetek építése I. 3 000 Ft GS 4-10 Faszerkezetek építése II. 3 000 Ft GS 1-06 Hagyományos, cső- és keretes állványzatok Tankönyvlista 4 000 Ft GS 1-09 Hagyományos- és rendszerzsaluzatok készítése Tankönyvlista 3 800 Ft GS 4-13 Gyakorlati munkafüzet ács-állványozóknak 3 500 Ft GS 4-16 Faipari anyagismeret ÚJ Tankönyvlista 2 800 Ft GS 4-18 Ácsszerkezetek ÚJ Tankönyvlista 6 200 Ft MAGASÉPÍTŐ TECHNIKUS GS 5-01 Földméréstan és kitűzés Tankönyvlista 2 500 Ft GS 5-02 Építéskivitelezés-szervezés Tankönyvlista 3 400 Ft GS 5-03 Statika (2008. évi kiadás) 1 500 Ft GS 5-03-II Statika (2012. évi kiadás) Tankönyvlista 2 700 Ft GS 5-04 Szilárdságtan (2008. évi kiadás) 1 500 Ft GS 5-04-II-T Szilárdságtan (2014. évi kiadás) Tankönyvlista 3 000 Ft GS 5-05 Műszaki ábrázoló geometria 2 000 Ft GS 5-05-II Műszaki ábrázolás és szabadkézi rajz Tankönyvlista 4 500 Ft Rsz 5-06 Szabadkézi rajz 2 500 Ft GS 5-07 Magasépítéstan I. Tankönyvlista 5 400 Ft GS 5-08 Magasépítéstan II. Tankönyvlista 5 400 Ft GS 5-09 Tervezési ismeretek Tankönyvlista 2 250 Ft GS 5-10 Munka- és környezetvédelem Tankönyvlista 2 500 Ft GS 5-11 Építészettörténet és műemlékvédelem ÚJ Tankönyvlista 5 500 Ft GS 5-12 Vasbeton szerkezetek ÚJ Előkészítés 3 000 Ft GS 5-13 Szilárdságtani táblázatok ÚJ Tankönyvlista 1 000 Ft A feltüntetett árak bruttó árak. Érvényes 2016. január 1-től visszavonásig, de legkésőbb 2016. december 31-ig. Jelen oldal kitöltésével a Megrendelő elfogadja a Bizományosi keretszerződésben foglaltakat. A tankönyvjegyzéken nem szereplő szakkönyveinket, segédanyagainkat csak közvetlen tőlünk, a kiadótól rendelhetik meg, és csak a készlet erejéig. 15

TANKÖNYVEK SZAKKÖNYVEK H-7621 Pécs, Teréz u. 11-13. Tel.: +36-72/212-943 Fax: +36-72/510-799 http://www.szega.hu e-mail: info@szega.hu