LÉGY OTT Termény- virágkiállítás és vásár a Turnovszky István Kertbarát Kör szervezésében augusztus 20-án 10 órától 19 óráig a Petőfi Sándor Művelődési Házban 2015. július-augusztus programfüzet 1
JÚLIUS Szent Jakab hava nyárhó áldás hava hétfő kedd szerda 14.00 SZAK játszó Corvina téri játszótér 1 Sarlós Boldogasszony napján, 2-án kezdődik az aratás. A nap elnevezése utal az aratás egykori módjára, amikor még a nők arattak sarlóval. Az aratás szertartással, a szerszámok temlomfalhoz támasztása általi szenteléssel kezdődött. Jézus, segíts! fohásszal indultak, a föld szélén letérdeltek, keresztet vetettek. Nagy jelentőséget tulajdonítottak az első kévének. Ebből a baromfinak adtak egészség- és termékenységvarázsló céllal. Betegségelhárító szerepe is volt. Aratás végén kis darabon talpon hagyták a gabonát a madaraknak, hogy a következő esztendőben is jó termés legyen. Az utolsó kalászokból készített aratókoszorút a legszebb búzakalászokból fonták, gyakran mezei virágokkal és szalagokkal is díszítették. Aratóbál zárta a nagy munkát. Illés napja viharos a népi megfigyelés szerint. E nap munkatilalom volt, hogy a mezőn dolgozóba ne csapjon a villám, a termést ne verje el a jég. A gazdálkodók féltek ettől a naptól, hogy a vihar szétveri vagy a villám felgyújtja az asztagot, a kazlakat. A kender töve Anna napján szakad meg, ezért ilyenkor kezdték a kender nyűvését. 28. hét 8.00 13.00 Kincsesláda kézművestábor katolikus plébánia 8.00 Különleges lovastábor Zengő Nyíl tanya 29. hét 6 13 8.00 16.00 Gyermektábor a baptista imaházban Nyitva tartáskor Internetes játszóház a könyvtárban 8.00 Lovastábor Zengő Nyíl tanya 30. hét 80.00 16.00 Kalandtábor SZAK 17.00 19.00 5 Napos Klub 20 8.00 Lovastábor Zengő Nyíl tanya 31. hét 27 8.00 16.00 Animália tábor műv.ház 14.00 20.00 Minden hétköznap Nyitott kapuk a SZAK-ban 8.00 Lovastábor Zengő Nyíl tanya 2 Evangélikus gyermektábor Keszőhidegkúton 7 14 21 28 14.00 SZAK játszó Majorszegi játszótér 14.00 SZAK játszó horgásztó melletti játszótér 8 15 22 29
csütörtök péntek szombat vasárnap 2 3 4 20.00 Csengeri Attila és a csömöri zeneiskola magánékesei a Művházteraszon 9 10 11 5 12 20.00 Mándoki Ferenc Kispál-estje és kultúrkvíz Művházterasz 20.00 Élő rockzenei koncert és lecsófőző verseny Művházterasz 16 23 20.00 Beugró Zsöbivel Művházterasz 17 24 8.00 Termelői és bolhapiac Hősök tere 14.00 Bajnokok tornája, 18 25 megyei II. Bajnokságot nyert csapatok részvételével. nagypálya 19 26 20.00 Redneck Roadkill koncert Művházterasz 30 31 1 2 3
AUGUSZTUS Kisasszony hava nyárutó új kenyér hava A hónap első napján, Vasas Szent Péterkor nem szabad a szőlőben dolgozni a néphit szerint. Ha esős a nap, jó lesz a kukoricatermés. Lőrinc napja, ha szép,/ Sok a gyümölcs és ép. Hosszú őszt ígér a napsütés. E naptól a dinnye és az uborka meglucskosodik, Lőrinc belepisil. Aug. 15 szept. 8., a két Boldogasszony köze szerencsés időszak, fontos asszonyi munkák ideje: a téli holmit ilyenkor kell szellőztetni, hogy a moly ne essen bele, a búzát át kell forgatni zsizsiktől és dohtól megóvandó, a kendertilolás és gyékényszedés ideje, tyúkokat is ilyenkor kell ültetni, hogy jó tojók legyenek a kikelt csibékből. Az ekkor tojt tojások lemeszelve sokáig elállnak. Tiszaháton úgy tartják, hogy István-napkor mennek el a gólyák, e napon vágják le a szúnyogkirályt, ezután már fogyatkozik számuk. István király a Szent Korona által Nagyboldogasszony napján ajánlotta fel Magyarországot a Szűzanyának. 1083. augusztus 20-án avatták szentté István királyt, mely napot évezreden át körmenettel ünnepeltek. 1948-tól augusztus 20. az új kenyér ünnepe, ma államalapításunk nemzeti ünnepe. 32. hét hétfő kedd szerda 8.00 16.00 Csicsörke tábor óvodásoknak műv.ház 14.00 20.00 Minden hétköznap Nyitott kapuk a SZAK-ban 33. hét Felkészítés pótvizsgára SZAK 8.00 16.00 Csicsörke tábor kisiskolásoknak műv. ház 34. hét 35. hét 36. hét 3 10 17 24 31 4 4 11 18 25 5 12 19 26
csütörtök péntek szombat vasárnap 6 7 8 9 20.00 Greenfields koncert és kultúrkvíz Művházterasz 20.00 Francia sanzon est Művházterasz 13 14 8.00 Termelői és bolhapiac Hősök tere 15 16 20 10.00 Ökumenikus imaóra CsTHH 10.00 Termény- és virágkiáll. műv.ház 17.00 Ünnepi műsor Hősök tere 18.30 Berka koncert és táncház, szalonnasütés Művházterasz 17.00 Társasjáték Klub műv. ház 20.00 Terasz záró Balkán est Művházterasz 27 18.00 Kiállításmegnyitó: Veres József ikonfestő kiállítása műv. ház 21 28 9.15 10. Gyalogos zarándoklat Máriabesnyőre plébánia 22 29 8.00 16.00 Csicsörke tábor (vasárnaptól-szerdáig) műv. ház 23 30 13.00 Kéfás-kupa ökumenikus horgászverseny 16.00 Schultütte a német nemz. iskolásoknak horgásztó 16.00 Kolompos koncert és táncház műv. ház rövidítések: CsTHH = Csömöri Tót Hagyományaink Háza műv. ház = Petőfi Sándor Művelődési Ház SZAK = Szociális Alapszolgáltatási Központ iskola = Mátyás Király Általános Iskola 5
Július 2. csütörtök, 20:00 Musical terasz Csengeri Attila, majd Krammer Teréz Zeneiskola magánénekeseinek koncertje és a sütiverseny Szeretnéd, ha a te sütid lenne a legjobb? Akkor hozd be, add le és a zsűri elbírálja, melyik a legfinomabb. 9. csütörtök, 20:00 Alter terasz Mándoki Ferenc Kispál estje, kultúrkvíz A büfében a hangulathoz illő roséfröcss és zsírosdeszka vár. 16. csütörtök, 20:00 Rock Terasz Élő rockzenei koncert, bográcslecsó parti és verseny. Hozd a bográcsod és az alapanyagokat, és mutasd meg, a te lecsód a legízletesebb. Előzetes bejelentkezés alapján gázrózsát és hozzá palackot korlátozott számban tudunk biztosítani. 23. csütörtök, 20:00 Beugró terasz Beugró Zsöbivel. Karaoke 30. csütörtök, 20:00 Country terasz Redneck Roadkill koncert A texasi hangulat a büfében is folytatódik amerikai whiskyvel és sok más finomsággal. Augusztus 6. csütörtök, 20:00 Ír terasz Greenfields koncert, kultúrkvíz 13. csütörtök, 20:00 Francia terasz Francia sanzon koncert A valódi francia hangulatot a sajt és bor találkozása teszi felejthetetlenné a büfében. 20. csütörtök, 18:30 Moldvai terasz Berka együttes koncertje és táncház szalonnasütéssel Lobogó lánggal és jó hangulatú szalonnasütéssel várunk mindenkit. A tüzet, hangulatot mi adjuk, nektek csak a nyársat és az alapanyagokat kell hoznotok. 27. Terasz záró Balkán est Balkán koncert, Rosica bolgár gyermektáncegyüttes bemutatója és táncház A süti- és lecsóverseny győztesei nyereményben részesülnek, valamint receptjeiket a facebookon közzétesszük, hogy a remek ízeket bárki újrafőzhesse vagy süthesse. Bővebb információ a Petőfi Sándor Művelődési Házban vagy annak Facebook oldalán olvasható. 6
SZENT ISTVÁN-NAP Augusztus 20. csütörtök 10.00 Ökumenikus imaóra. Igét hirdetnek a helyi egyházak vezetői. Közreműködik az Egri Érseki Fiúkórus, a Vox Animi Vegyeskar és Takács László. Helyszín: Csömöri Tót Hagyományaink Háza, Gorkij fasor. A Petőfi Sándor Művelődési Házban és a Hősök terén: 10. 00 19.00 Termény- virágkiállítás és vásár a Turnovszky István Kertbarát Kör szervezésében 17.00 18.00 Ünnepi köszöntő Amantis Kamarakórus Batki László (Four Fathers) Báló Lipót Kulturális Egyesület Csicsörke Néptáncegyüttes Utánpótlás csoportja Monori Strázsák Néptáncegyüttes Pannónia Néptáncegyüttes (Kistarcsa) 18.30 22.00 Berka Zenekar moldvai táncháza 15.00 19.30 Művészbolha: csömöri művészek alkotásainak vására Nyári rendezvények Július 02. 09. 16. 23. és 30., augusztus 06. 13. 20. és 27. 20 óra Művházterasz Augusztus 27. csütörtök 17.00 20.00 Társasjáték klub, a belépés ingyenes. 28. péntek 18.00 Kiállításmegnyitó: Veres József ikonfestő kiállítása Arannyal s égi kékkel címmel. Közreműködik a Csömöri Katolikus Kórus 30. vasárnap 16.00 Kolompos koncert és táncház, belépő 600 Ft 7
Kincsesláda kézművestábort szervez a Szent Rita Karitász Közösség július 6 10. 8 órától 13 óráig között a plébánián 9 14 éves gyerekeknek. A foglalkozásokat Nagy Éva tervezőművész vezeti. Jelentkezési lapok a templomban és a plébánián átvehetők. Gyermektábor a baptista imaházban 2015. július 13 17-ig reggel 8-tól délután 4-ig. Jelentkezés és információ Eszes Zoltán baptista lelkésznél: 20/886-0715. Evangélikus gyermektábor Keszőhidegkúton 2015. július 7 11-ig és ifjúsági tábor Nagyvelegen 2015. július 27 augusztus 1-ig. Jelentkezés az evangélikus lelkészi hivatalban 28/445-030. 5 Napos Klub július 20 24-ig. Felekezetközi gyermekevangelizáció minden nap 17 19 óráig a Vágóhíd utcai játszótéren. Bibliai történetek, játékok, énekek. A részvétel ingyenes! Információ: dr. Vermes Péter Ivánné (06/20 320-2792). Zengő Nyíl különleges lovastábor július 6 11. (lovas tapasztalat nem szükséges!) Hagyományos lovas jurtatáborok július 13 18. július 20 25. július 27 aug.1. Lovas foglalkozások: gyakorlati és elméleti képzések a lovak történetéről, anatómiájáról, a lóápolás alapjairól, az etetésről és a szerszámozásról sétalovaglással, futószárazással, illetve osztálylovaglással és lovaskocsikázással. Fedett pályánknak köszönhetően a programokat rossz idő esetén sem kell elhalasztanunk. A lovak és a lovas sport meghatározó lehet egy gyermek számára, akár egy életen át. 8 Információ: (30) 982 65 05 www.zengonyilegyesulet.hu www.facebook.com/zengonyil A gyermektábor-összeállításhoz a jövőben is kérjük a táborszervezők segítségét. A megjelentetni kívánt információt a programfuzet2141@gmail.com címre várjuk! (Szerk.)
Nálunk mindig történik valami érdekes, izgalmas! Jó hangulat, folyamatos programok, meglepetések várnak! Barátaiddal együtt kellemes környezetben, kreatív módon töltheted el szabadidődet. Különféle csapatjátékok, sportolási lehetőség, alkotó foglalkozás és egyéb lehetőségek közül válogathatsz. NYITOTT KAPUK hétköznapokon14 20 óráig 2015. július 27 augusztus 7-ig bejelentkezés nélkül 6 16 éveseknek, óvodásoknak szölői kísérettel. Csapat- és társasjátékok, túrázás, versenyek, csocsóbajnokság, söprűtánc, meglepetésvendégek, nyeremények. Tündérkonyha, léghoki és lengőteke bajnokság. Vidám társaság, sok-sok élmény, új barátok várnak Rád! Végül fergeteges záróbulival búcsúzunk egymástól. INTERNETES JÁTSZÓHÁZ 2015 július 13 július 17. Helyszín: Sinka István Közsági Könyvtár és a Gyermekjóléti Szolgálat a könyvtár nyitvatartási idejében. Előzetes bejelentkezés szükséges! Ingyenes program! Házszabályaink: Nem használunk trágár kifejezéseket A játékok, berendezési tárgyak épségét megőrizzük Indulatainkat oly módon fejezzük ki, hogy az ne sértsen másokat. A programokon részvétel érdeklődésnek megfelelően önkéntes. Uzsonnát, innivalót minden résztvevőnek biztosítunk. Programjainkat támogatásokból, pályázati forrásból próbáljuk finanszírozni. A jelképes, 200 Ft-os belépődíj nem fedezi költségenket. Ezért szívesen fogadunk adományokat: gyümölcsöt, édességet, alkotó foglalkozáshoz kellékeket, pénzbeli támogatást. Célunk: minél több csömöri gyermek töltse hasznosan a szabadidejét, segítve a családok mindennapjait. Mindenkit szeretettel várunk! KALANDTÁBOR 2015. július 20 24. Napközis tábor 7 11 éveseknek Csapatversenyek, játékok, kézműves foglalkozások Számtalan meglepetés kirándulás a Tarzan parkba bátorságpróba Előzetes jelentkezés szükséges! 28/544-062 Közös játékra, alkotó foglalkozásra hívunk szerdánként Csömör játszótereire: Corvina téri játszótér 2015. július 1. Majorszegi játszótér 2015. július 8. Horgásztó melletti játszótér 2015. július 15. 14 16 óráig várnak a Szociális Alapszolgáltatási Központ dolgozói: szociális munkások, pszichológus, önkéntes segítő fiatalok. mert A záró napon teadélután 14 órától, melyre meghívott vendégünk: Bisztray György bábművész és Ékes Ilona, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége és az ERGO elnöke. Kötetlen beszélgetés a szülői szerepkörről a BOLDOG CSALÁDOKÉRT program keretében. Rossz idő esetén a program elmarad! foglalkoztatnak? Inkább gyere el hozzánk, segítünk felkészülni a pótvizsgára! Bővebb információ és jelentkezések: Gyermekjóléti Szolgálat Szociális Alapszolgáltatási Központ Csömör, Kossuth u. 71. Tel/fax: 28/544-062 szak.csomor@gmail.com 9 A felkészítés során segítünk rendszerbe szedni azt az ismeretanyagot, melyet pótvizsgáig át kell venned. Jelentkezés: Hegyesiné Nagy Ibolya inrézményvezetőnél: 28/544-062 30/821-1916
JÁTÉK Tudja-e, mennyi jelenleg a Csömörre bejelentett lakók száma? A helyes megfejtők közül kisorsolt nyertes ajándéka egy Csömör logós kerámia házszám. A megfejtéseket a programfuzet2141@gmail.com címre várjuk 2015. augusztus1-ig! Előző havi megfejtés: Csömörön Sápi Csabának van kézműves gyümölcsbor manufaktúrája. A programok szervezőinek elérhetőségei Krammer Teréz Zeneiskola Csömör, Szabadság út 3. Tel./fax: 543-670, 543-671 E-mail: krammert@digikabel.hu, www.zeneiskola-csomor.hu Mátyás Király Általános Iskola Csömör, Major út 7-9. Tel./fax: 543-920, 543-921 E-mail: csomorisuli@vipmail.hu, www.iskolacsomor.hu Kéknefelejcs Óvoda Csömör, Laki u. 3. Tel./fax: 543-940, www.csomoriovi.hu E-mail: keknefelejcsovoda@csomor.hu Nefelejcs Óvoda Csömör, Kacsoh P. u. 6. Tel./fax: 543-950, E-mail: nefelejcsovoda@csomor.hu Petőfi Sándor Művelődési Ház Csömör, Vörösmarty u. 1. Tel./fax: 543-790 E-mail: info@muvhazcsomor.hu, www.muvhazcsomor.hu Csömör Nagyközség Önkormányzata Csömör, Szabadság út 5. Tel.: 544-020 E-mail: tajekoztatas@csomor.hu, www.csomor.hu, facebook: Csömör aktuális Sinka István Községi Könyvtár Csömör, Tompa M. u. 1. Tel./fax: 543-680 E-mail: konyvtar@csomor.hu Csömör Sportcsarnok és Szabadtéri Sportcentrum Csömör, Major út 7 9. (bejárat a Palotai u. felől) Tel.: 744-440 (iroda), 744-441 (porta) E-mail: ugyvezeto@csomorsport.hu www.csomorsport.hu, facebook: Csömör Sport Szociális Alapszolgáltatási Központ Csömör, Kossuth L. u. 71. Tel./fax: 544-065, 544-064 E-mail: szak.csomor@gmail.com, Programokra bejelentkezés: 30/8211-916 Csömöri Német Nemzetiségi Önkormányzat Elnök: Dunavölgyiné Konczer Piroska Tel.: 30/474-3789 Csömöri Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Elnök: Szabó Erzsébet, Csömör, Gorkij fasor 11. Tel.: 632-292, E-mail: szlovakhaz.csomor@hotmail.com, www.csomoriszlovakok.eoldal.hu Légy OTT programfüzet kulturális információs kiadvány Szerkesztő: Tenczer Ágnes Grafika, nyomdai előkészítés: Szántó János, A-MariartGrafikai Stúdió Kft. Légy OTT logo: Morva Pálné Fényképek: Csömöri Hírek, Hartmann József, Varga Gábor (Vargosz) Nyomdai kivitel: Visit Nyomda & Stúdió 2008. Kiadja: Csömör Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Fábri István polgármester Megjelenik 4000 példányban. A kiadványt minden csömöri háztartásba eljuttatják a terjesztők, valamint megtalálható a fontosabb találkozási pontokon és a környező települések nagyobb közösségi helyein. 10
Ha szeretsz futni, ugrani, dobni akkor várunk a csömöri atlétikai szakosztályba! Az edzéseket kedden, csütörtökön és pénteken 18 és 19 óra között tartjuk egész nyáron! Felső korhatár nincs, 5 éves kortól bárki csatlakozhat! További információ az edzőktől kapható: Tömör Balázs 06 30 726 0964; Berendi Antal 06 30 466 5080 Szabadtéri Sportközpont Csömör, Major út 7 9. A sportcsarnok nyári nyitvatartása augusztus 23-ig Hétköznap 7-től 21-ig, hétvégén zárva. A futópálya és a szabadtéri kondipark mindennap napkeltétől napnyugtáig használható! A teniszpálya és a műfüves focipálya bejelentkezéssel vehető igénybe. Telefon: 06 70 443 3581 www.csomorsport.hu, facebook.com/csomorsport