A piaci kirándulás Írta: Belme László János Kettő BKK jeggyel utaztunk az újpesti piacra és megnéztük a zöldségeknek és gyümölcsöknek az árát, és hogy honnan származnak. Mindent le kellett írni. Lehetett hozni 200-300 Ft-ot és lehetett belőle valami zöldséget vagy gyümölcsöt vásárolni. Több szülő is elkísért bennünket. Fotók is készültek!
A N Y Á K Írta: Csőke Adrián N A P J A Úgy készültünk az Anyák napjára, hogy Ágota néni hozott verseket, amiből mindenki választhatott. Tanultunk egy színdarabot is, énekeket, táncot. Készítettünk ajándékot: egy fakanál virágot és meghívót is. A szüleim nagyon örültek, amikor megkapták a meghívót. Az előadás napján át volt rendezve a terem: a szülők a digitális tábla előtt, székeken és padokon ültek, mi a díszes hátsó fal előtt álltunk, a lányok pedig padon ültek, ölükben egy-egy babát ringatva. Én ezt a verset mondtam: Bősze Éva: Nagyanyák Illatuk harmatos rózsalevél, Simogatásuk enyhe nyári szél. Válluk gödre biztos, zárt világ, Hová a gyermek ölelésre vágy... Az előadás végén igazi virágot is adtunk az anyukánknak. Nagy szeretettel fogadták és az ajándékot is. A műsort is örömmel nézték. Mindenről készült emlékbe fotó is.
Gyermeknap Írta:Bene Botond Bánk A Gyermeknap nagyon jó volt! Gyalog mentünk a Béke-téri játszótérre, ahol kaptunk ajándékba ugrókötelet és buborékfújót és jégkrémet is. Játszottunk a játszótéri játékokon, próbálgattuk az ugrókötelezést, gyönyörű buborékokat fújtunk és boldogan nyaltuk a fagyit. Pár szülő is velünk volt, ők fotóztak is. Ágota néni ötlete volt, hogy mit kapjuk ajándékba, de a szülők vették az ő pénzükből és még több meglepetést is vettek nekünk. Itt nagyon jól éreztem magamat!
Osztálykirándulás Írta: Büki Szonja Éva és Czene Magdolna Hajnalka Május 30-án volt az osztálykirándulásunk, a Pál-völgyi Cseppkőbarlangba mentünk. Amikor elindultunk az iskolából, rögtön buszra szálltunk. Három közlekedési eszközön utaztunk: az első busz után a HÉV-vel mentünk, aztán megint buszon. Azon három osztály is volt! Amikor megérkeztünk, Magdi osztálytársunk ott várt már minket, mert őt autóval vitte az apukája. A bejáratnál volt egy büfé és a büfé mellett volt egy kis bolt, annak az volt a neve, hogy ARANYBÁNYA. Amikor bementünk, ott volt egy néni, aki elmesélte, hogy hogyan keletkezett a barlang. Lehetett fotózni és kérdezni. Volt még a néninek egy lámpája és azzal megvilágította a különleges részeket. Volt egy olyan kő, ami olyan formájú volt, mint egy teknős, amelyik belebújt a páncéljába. Aztán kijöttünk a barlangból. Ott voltak asztalok és ott ettünk. Aztán elindultunk visszafelé, visszamentünk az iskolába. Akinek jött az anyukája vagy az apukája, az hazament.
Májusi Móka A hagyományos iskolai előadáson az osztályunk egyik tehetséges tanulója is részt vett: Jozó Petra Nadin. Neki is tapsolhattunk az előadás végén. Emlékül a sikerről állon itt pár fotó!
SPORT CSIVIT Írta:Rudolf Kíra Tanév eleje óta készültünk a CSIVIT versenyre. Tavaly is volt, akkor is én mehettem a mi osztályunkból egyedül az iskolai csapatba. Ibi néni készített fel bennünket. A budapesti döntő június 4-én volt. Reggel 9 órakor indultunk az iskolából. Odafelé busszal és trolival mentünk. Nagyon izgultam Amikor megérkeztünk, különösen! De nagyon jól szerepeltünk! Aranyérmet kaptunk és elhoztuk a vándorkupát! A verseny után fürödtünk egy medencében, azt is nagyon élveztem. KOSÁRLABDA Írta:Kaczmarczyk Péter Patrik Páli Gábor bácsival újabb kosárlabda meccsen voltam, amit szerencsére meg is nyertünk! Nagy fölénnyel! VERSENYEREDMÉNYEINK 2. c osztály 2013-2014. név verseny szint helyezés felkészítő pedagógus Jozó Petra Nadin W. S. versmondó iskolai I. K. Fülöp Ágota Gégény Márk Richárd W. S. versmondó iskolai III. K. Fülöp Ágota Ulrich Henrietta Szép füzet iskolai I. K. Fülöp Ágota Banyó Lili Szép füzet iskolai II. Vichor Edina Rudolf Kíra Szép füzet iskolai III. K. Fülöp Ágota Bene Botond Bánk Lázár E. mesemondó iskolai II. K. Fülöp Ágota Tóth Marcell Manó Környezetvédelmi országos kategória különdíj K. Fülöp Ágota rajzpályázat Büki Szonja Éva W. S. rajzpályázat kerületi I. K. Fülöp Ágota Bene Viktória Blanka Homoktövis kerületi különdíj K. Fülöp Ágota rajzpályázat Rudolf Kíra CSIVIT fővárosi I. Somogyi Ferencné Bene Botond Bánk Büki Szonja Éva Jozó Petra Nadin Rudolf Kíra matematika csapat iskolai II. Vichor Edina