1139 BUDAPEST, ROZSNYAI UTCA 3.



Hasonló dokumentumok
1139 BUDAPEST, ROZSNYAI UTCA 3.

350 fős színházterem. 20 és 60 fős kistermek. Érdeklődni lehet. Támogatóink: előadásokra, közgyűlésekre, és egyéb rendezvényekre.

1139 BUDAPEST, ROZSNYAI UTCA 3.

1139 BUDAPEST, ROZSNYAI UTCA 3.

Derecskei Zenei Esték

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Október óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet)

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény.

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN

A Solti György Zeneiskola 2012/2013. tanév éves intézményi munkaterve

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN MÁJUS 1. Program

A Váci Mihály Művelődési Ház szakkörei, klubjai, kiscsoportjai

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály november havi programok

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín Kedd Farsangtemetés Pilisvörösvári Német Nemzetiségi

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár

PROGRAMFÜZET február június

Pedagógusok továbbképzésére akkreditált tanfolyamaink a 2008 / 2009-es tanévben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás.

Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010-ben tervezett nagyrendezvényei

múzeumi programok január szombathely Gatyás ölyv - Savaria Múzeum


Monor város évi I. féléves programtervezete

Legyünk együtt az év minden napján gondolatainkban és cselekedeteinkben tervezzük együtt a magunk és városunk jövőjét.

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat

Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Mecsek Egyesület Ifjúsági osztály 2016.

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

A 2011-es év rövid értékelése 4

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben

Időpont Esemény Helyszín Felelős hónapban minden nap

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

Miskolci Musical- és Dalszínház bemutatja: A lányok a lányok című műsorát május 04. péntek óra helyszín: Dallmayr Kávézó Jegyár: 400 Ft

Újra indul a Teleház! Folyamatosan bõvülõ szolgáltatásokkal várjuk vendégeinket a Mûvelõdési Központban. Szolgáltatások:

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

Minden kedves barátomnak, munkatársamnak, kedves közönségünknek nagyon boldog, sikerekben és maradandó zenei élményekben is gazdag új évet kívánok.

Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

Munkaterv 2015/2016. Dátum Idő Program szeptember 1. 8:00 Évnyitó szeptember 1. 16:30 Zeneiskolai szülői

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

4/2009. számú körlevél

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.

A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése

Országos Könyvtári Napok október A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai

Programok, rendezvények

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai


IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése BTSSZ

Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával

január :00 Lengyel táncosok a SzólóDuó 2018 Nemzetközi Tánc Fesztiválon.

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

A VOKE VASUTAS MŰVELŐDÉSI HÁZ

augusztus 2-9. közötti időszakra

Szolgáltatási terv előlap. Város

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

II. NEGYEDÉV Természetjáró Alapismereti Oktatás 1 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia u. 3. BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20)

PREVENT ART ÁPRILIS 7.

Hűvösvölgy / Móricz Zsigmond körtér M

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap


A Solti György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév.

Az esti klubnapot rövid bevezetővel Dr.Duray Gergő főigazgató úr, mint vendéglátó és Dr. Soós Ágnes a MEM Klub elnöke nyitotta meg,

MUNKAREND ÜTEMEZÉSE 2006/2007-es tanév

III. NEGYEDÉV Jelzett turistaút karbantartása Helyszín: Pilis-Visegrádi-hegység BTSSZ Technikai Bizottsága Információ:

XII. Őrségi Tökfesztivál

1950-ben alakult meg a Lovassy László Gimnázium Vegyeskara

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

KÖRÖSLADÁNY VÁROS ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA

2015. január 12 április 16. Terem: E ép. fszt. 1. Csoportkód: 04/2015/M Időpont: hétfő és szerda, 13:00 16:15

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

Programok, rendezvények

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

A játszóház nyitvatartása Helyszín:

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

Tanítási nap Dátum Naptári nap Óra Feladat

Átírás:

LÁNG MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1139 BUDAPEST, ROZSNYAI UTCA 3. Telefon: 349-6308, 349-6309 Fax: 349-6307 E-mail: lang.muvelodesi@gmail.com Keressen minket a Facebookon is! www.facebook.com/langmuvelodesikozpont 2013. MÁJUS

Versajánló Juhász Gyula: Egy régi nőnek A múltak májusába Eljössz-e még velem? A múltak májusába, Mely csupa szerelem. Az én holt ifjúságom A legszebbik halott, Az én holt ifjúságom Vígan föltámad ott! Az én tűnt édenkertem Csupán neked terem. Az én tűnt édenkertem Az első szerelem.

Rendezvények Május 7. 15-19 óráig ZENÉS-TÁNCOS RENDEZVÉNY A Láng Sárgarózsa Nyugdíjas klub rendezésében. Május 11. 18-21 óráig KEIL ERNŐ KÖZHASZNÚ FÚVÓSZENEI EGYESÜLET MINŐSÍTŐ DÍSZHANGVERSENYE Május 15. 15-19 óráig MŰSOROS-TÁNCOS RENDEZVÉNY NYUGDÍJASOKNAK Az Életet az éveknek Budapesti klub szervezésében. Május 15. 15-17 óráig DÍJMENTES MAGYAR NÓTA DÉLUTÁN AZ ANGYALFÖLDI NYUGDÍJASOK RÉSZÉRE A Csizmadia Imre Zenebarát Kör rendezésében. Május 16. 10-15 óráig ELŐADÓMŰVÉSZEK ORSZÁGOS BARÁTI KÖRÉNEK és a VERS- ÉS PRÓZAÍRÓK BARÁTI KÖRÉNEK találkozója. Május 17. 18-23 óráig PÜNKÖSDI BÁL A TE+ÉN táncest keretében. Május 21. 9-14 óráig KÖZGYŰLÉS Nyugdíjasklubok és Idősek Életet az éveknek Pest Megyei Egyesület szervezésében. Május 22. 9-14 óráig KÖZGYŰLÉS Nyugdíjasklubok és Idősek Életet az éveknek Országos Szövetség szervezésében. Május 23.-24. 9-14 óráig Május 28.-30. 10-14 óráig PÁVAKÖRÖK III. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA KIÁLLÍTÁS a diákok iskolai szakköreinken készített munkáiból. Rendezvényeinkre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Ismeretterjesztő programok ERE - ESZPERANTÓ ROVARTANI CSOPORT Május 10., péntek 18.30-kor előadás Fókuszban a gazdaság. Kötetlen beszélgetés a gazdaságról. Előadó: Zoltán András. Május 11., szombat Túra a Budai-hegységbe gyalogtúra Útvonal: Lejtő utca > Sas-hegyi Természetvédelmi Terület bejárása vezetővel > Farkasréti temető > Ördög-orom > Apáca-rét > Széchenyi-hegy> Normafa. Találkozó: 9.00-kor a Bástya étterem (Rákóczi út 29.) elől induló 8-as busz végállomásánál. A Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület megújult Látogatóközpontja minden korosztály számára tartogat izgalmakat. Tavasztól őszig rendszeresen tartanak kisemlősbemutatót borzzal, nyesttel, görénnyel és más, városokban élő kisállatokkal. A belépődíj 550 Ft. Előre jelentkezést kérünk! Túravezető: Romcsek Kálmán (06/70 277-1037, 264-9840). Május 24., péntek 18.30-kor előadás A fényadás, mint eszköztelen gyógymód. Előadó: Pünkösd Katalin. KÖNYVTÁR Kölcsönzés: hétfőn és szerdán 14-18 óráig. RÁKGYÓGYÍTÓ LÉGZÉS - TANFOLYAM Kedden 9 órától kezdőknek, 10 órától haladóknak. Vezető: Eöry Ajándokné RINGATÓ - VEDD ÖLEDBE, RINGASD, ÉNEKELJ Kisgyermekkori zenei nevelés. Hétfőn 10-12 óráig a földszint 6-os teremben. Vezető: Balogh-Czoller Andrea. UNIVERZÁLIS ÉLET ŐSKERESZTÉNY EGYESÜLET Vasárnap 10-13 óráig a 112-es teremben. (Kozmikus Életiskola az Isten szellemétől kapott belső út). VAKOK ÁLLAMI INTÉZETE (05. 07.-én és 15.-én 15 órától) Látássérültek által készített kézműves termékek vására.

Kirándulások EGY ÓRA A KISFÖLDALATTI MÚZEUMÁBAN Május 11., szombat 13 óra 55 perc A kontinens első földalatti vasútja épült meg Budapesten 1896-ban. A villamos motorkocsik műszaki bravúrt valósítottak meg helykihasználásukkal és hattyúnyakú alvázukkal. Egy 1955-ben felhagyott eredeti alagútszakaszban nyílt meg a múzeum 1975-ben. Két eredeti, milleniumi motorkocsi és a később készült egyik mellékkocsi a fénypont, emellett a vonal írásos és tárgyi relikviáival, fényképeivel ismerkedhetünk a 117 esztendős alagútban. Emellett a budapesti metróvonalak dokumentációit is tanulmányozhatjuk. Az emlékezetesnek ígérkező látogatás végén közlekedési emléktárgyakat is vásárolhatunk. Találkozó a Deák Ferenc téri gyalogos aluljáróban, a múzeum bejárata előtt. Belépőjegy 350 Ft, diák, nyugdíjas: 280 Ft. Előzetes jelentkezés nem szükséges, mindenkit nagy szeretettel várunk a találkozón! Túravezető: Haraszti Gábor, +36 20 946 4659. LÁNG - BARÁTSÁG KLUB MÁJUSI KIRÁNDULÁSA Május 24-27. (4 nap/3 éjszaka) - Nagyatádi kirándulás Elhelyezés kétágyas szobákban. Utazás külön autóbusszal a Népligeti pályaudvarról. Svédasztalos reggeli és vacsora, és egyik este élőzenés, táncos mulatság. Fakultatív programok: termálfürdő látogatás, ill. sétahajókázás a Dráván. Részvételi díj: 24.710.- Ft/fő. Kirándulásokról bővebb információ kérhető Csohány Gábortól, 06 1 387-5942. LÁNG SÁRGARÓZSA NYUGDÍJAS KLUB Május 23. - Martonvásár Kirándulás Martonvásárra, ahol megtekinthető a Brunswick kastély, amiben ma a Beethoven Emlékmúzeum található. A kirándulásról bővebb információ kérhető Sós Lászlónétól, 06 1 3392651.

Minősítő Díszhangverseny 2013. május 11. én, szombaton 18 óra kezdettel tartja minősítő díszhangversenyét a Keil Ernő Közhasznú Fúvószenei Egyesület. Műsor 1. F R A N Z V O N S U P P É: ÜNNE P I N Y I T Á N Y 2. H I D A S F.: FAN T Á Z I A É S F Ú G A 3. D. SOSZ T A K O V I C S: II. JAZ Z - S Z V I T T - I N D U L Ó 4. D. SOSZ T A K O V I C S: II. JAZ Z - S Z V I T T - K E R I N G Ő 5. D. SOSZ T A K O V I C S: II. JAZ Z - S Z V I T T - T Á N C 6. G.GE R S H W I N : KÉ K R A P S Z Ó D I A ( Z O N GO R A S Z Ó L Ó ) SZÜN ET 7. T. M A S H I M A: M E M O R I E S O F H A N R Y M A N C I N I 8. N. IW A I : FRAN K S I N A T R A H I T S M E D L E Y 9. L. ANDE R S O N : CLARINE T C A N D Y ( K L A R I N É T D U Ó ) 10. N. IW A I : B E N N Y G O O D M A N M E M O R I E S 11. M I C H A E L J A C K S O N : TH R I L L E R K Ö ZR E MŰKÖDN EK : Zongora: INESSZA SZVIRIDOVA Klarinét: KOVÁCS TIBOR ÉS CSÁSZÁR PÁL Karmester: KOVÁCS TIBOR Műsorközlő: BERECZKY RÉKA Belépődíj: 1000 Ft.

Művészeti csoportok ANGYALFÖLDI LÁNG - ACÉLHANG DALEGYLET Énekkari próba: csütörtökön 16-18 óráig az 5-6-os teremben Karnagy: Gerenday Ágnes. CSIZMADIA IMRE ZENEBARÁT KÖR Próba: szerdán 15-17 óráig a 110-es teremben. Minden hónap első és harmadik szerdáján díjmentes műsort adnak az angyalföldi nyugdíjasok számára. Vezető: Molnár Edit. HEVESI SÁNDOR SZÍNTÁRSULAT Próba: kedden 17-20 óráig a könyvtárba. Vezető: Rácz Ferenc. JAZZ AND MORE VEGYESKAR Próba: hétfőn és csütörtökön 17-21.30 óráig a 110-es teremben. Művészeti vezető: Halkovics Ágnes. KEIL ERNŐ FÚVÓSZENEI EGYESÜLET Zenekari próba: hétfőn és csütörtökön 18-20 óráig a nagyteremben. Karmester: Kovács Tibor. KÉZFOGÁS KÓRUS Énekkari próba: hétfőn 15-17 óráig a 6-os teremben. Vezető: Kovácsné Váradi Edit. STELLA KONCERTKÓRUS EGYESÜLET Énekkari próba: kedden és pénteken 18-20 óráig az 5-6-os teremben. Karnagy: Zongor Attila.

Klubbok-szakkörök ELŐADÓMŰVÉSZEK ORSZÁGOS BARÁTI KÖRE ÉS VERS- ÉS PRÓZAÍRÓK BARÁTI KÖRE Minden hónap 3. csütörtökjén 10-14 óráig a 110-es teremben. Vezető: Krizsán Sándorné. ERE (Eszperantó Rovartani Csoport) Klubnapok: páratlan héten, pénteken 18-21 óráig a 110-es teremben. Vezető: Romcsek Kálmán. GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI VASÚTMODELLEZŐ SZAKKÖR Pénteken 15-18 óráig a 202-es teremben. Vezető: Pataki László. KÉZFOGÁS HíD NYUGDÍJAS KLUB Páros héten, csütörtökön 14-16 óráig a 6-os teremben. Vezető: Kovácsné Váradi Edit. LÁNG - VASAS NYUGDÍJAS KLUB ÉS HAJÓGYÁRI NYUGDÍJASOK KLUBJA Hétfőn 9-12 óráig a 112-es teremben. Vezető: Csohány Gábor. SAKK - KÖR Edzések: kedden és csütörtökön 16-20 óráig a 112-es teremben. "SÁRGARÓZSA" NYUGDÍJAS KLUB Kedden 14-17 óráig a könyvtárban. Vezető: Soós Lászlóné. TERMÉSZETJÁRÓK KLUBJA Klubnapok: páros héten, szerdán 17-20 óráig a könyvtárban. Vezető: Haraszti Gábor. TÖRTÉNELMI EMLÉKBIZOTTSÁG ÜLÉSEI "Életet az éveknek..." Klubszövetség Minden hónap 1. csütörtökjén 10-13 óráig a 110-es teremben.

Kihelyezett rendezvények HEVESI SÁNDOR SZÍNTÁRSULAT Május 23., kedd 19 óra Az MSZOSZ-díjjal kitüntetett Hevesi Sándor Színtársulat bemutatja SZÁMVETÉS c. produkcióját - Rácz Ferenc önálló estje. Helyszín: MSZOSZ Székház, Budapest VI. Városligeti fasor 46-48. JAZZ AND MORE VEGYESKAR Május 11., szombat 19 óra A Hangold Újra! lemezbemutató nagykoncerten a Jazz And More Vegyeskar közreműködésével több, mint 200 fős kórussal csendülhet fel a most megjelent 14 új dalból álló lemezanyag. A hét művész kezdeményezésének célja, hogy az együtténeklés és zenélés öröme minden fiatal számára elérhető és átélhető legyen. Továbbá közreműködnek Gergely Éva, Bársony Bálint, Rieger Attila, Tar Gergely, Elek Norbert, Máthé László, Végh Balázs, Kós Gyermekkar, Kós Kicsinyek Kórusa, Ádám Jenő Általános Iskola Gyermekkórusa, és a Solti György Zeneiskola Leánykara és a Zugligeti Gyerekkórus. Helyszín: MOM színházterem, 1124 Budapest, Csörsz utca18. Május 19., vasárnap 11 óra 75 esztendős a salgótarjáni Szent József templom Angster orgonája. A Jazz And More Vegyeskar a 29. Nemzetközi Dixieland Fesztivál keretein belül ad Gospel koncertet Salgótarjánban. Helyszín: Szent József Plébániatemplom, Salgótarján, Acélgyári út 1.

Iskolai-óvodai szakkörök ÓVODÁSOK KREATÍV (KÉSZSÉGFEJLESZTŐ) JÁTÉK-KLUBJA Tüzér és a Petneházy utcai óvodákban. KÉZMŰVES ÉS TERMÉSZETJÁRÓ SZAKKÖRÖK Berzeviczy Gizella Általános Iskolában. KÉZMŰVES NAPKÖZIS SZAKKÖR Csata utcai Általános Iskolában. KÉZMŰVES-FAZEKAS ÉS SZÍNJÁTSZÓ SZAKKÖRÖK Ének-Zenei Általános Iskolában. RAJZ ÉS SZÍNJÁTSZÓ SZAKKÖRÖK Hegedűs Géza Általános Iskolában. ALSÓ TAGOZATOS KÉZMŰVES ÉS FELSŐ TAGOZATOS RAJZ ÉS KÉZMŰVES SZAKKÖRÖK Számítástechnikai Általános Iskolában. KÉZMŰVES ÉS GRAIKUS SZAKKÖRÖK Tomori Pál Általános Iskolában. 5 NAPOS NYÁRI TÁBOR GYERMEKEKNEK - 2013. július 8-12. Helyszín: Láng Művelődési Központ Báli Péter művésztanár vezette szakköreinkben, kiscsoportban olyan vizuális fejlesztő feladatokat oldunk meg, melyek a tanulmányi előmenetelt (logikus gondolkodásuk fejlődése által) előnyösen befolyásolják. Idén két tábort indítunk: - Délelőtt 8-12 óráig LogIQs GrafIQs bejárós tehetséggondozó versenytábor. - Délután fél 2-től fél 6-ig rajzos bejárós tehetséggondozó versenytábor. A két táborra külön-külön és egyben is lehet jelentkezni. Aki mindkét táborra jelentkezik, azoknak a két tábor közötti időben ebédelési lehetőség áll rendelkezésre a szomszéd étteremben. A tábor díja: 25.000 Ft/tábor.

Minden héten SZOMBATON 9-12 óráig Belépődíj: 200.- Ft (csak felnőtteknek) Asztaldíj: 1000.- Ft Vasútmodell börze (csere-bere, vétel-eladás) PÉNTEKEN 18-22 óráig és VASÁRNAP 17-21 óráig Belépődíj: 800.- Ft Belépődíj: 800.- Ft TE + ÉN táncest - játszik a Láng zenekar -

TEREMBÉRLÉS 350 fős színházterem előadásokra, közgyűlésekre, és egyéb rendezvényekre. 20 és 60 fős kistermek tanfolyamok tartására. Érdeklődni lehet hétköznap 9-15 óra között telefonon vagy személyesen a művelődési központ titkárságán. Támogatóink: A programfüzeteket szerkeszti és kiadja a Láng Művelődési Központ.