Széles Tamás 2015 Kiadja az Apostoli Episzkopális Egyház Magyarországi Főegyházmegyéje Minden jog fenntartva! Bármilyen másolás, sokszorosítás, a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásához kötött. Apostoli Episzkopális Egyház Magyarországi Főegyházmegye 2015
Tartalom Bevezető... 7 1. Az apostolság... 14 2. Az apostoli igehirdetés... 20 3. Az Egyház... 40 4. A hit ortodoxiája... 47 5. A dogma... 65 6. Az egység... 78
Ezúton szeretnék köszönetet mondani Prof. Em. Nils Bertil Perssonnak az arám nyelvi lektorálásért.
Bevezető 2014 novemberében Budapesten járt az Apostoli Episzkopális Egyház korábbi prímás érseke, Dr. Nils Bertil Persson vallástörténész professzor, aki a magyar missziónál tett látogatása során szentelést végzett, igehirdetést és előadást tartott a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsában megrendezésre került alkalmon. A három napos budapesti látogatásból mintegy huszonnégy órát töltöttünk beszélgetéssel, s ez a beszélgetés-folyam indított arra, hogy egyházunk tradícióját, apostoli örökségét írott formában újragondoljam, s igyekezzem tiszta szívvel, hittel és teológus fejjel újra elmélkedni az apostolság fogalmáról, az Úr Jézus Krisztustól kapott felhatalmazásról. Ez a tanulmány nem katolikus, nem protestáns, nem is ortodox, ám az a szándék hatja át, hogy felekezeti teológiától függetlenül a kétezer év távlatából elérhető, rekonstruálható teológiai igazság nyombába szegődjön, s amennyire az ilyen távolságból, a történelem sűrű múltján áttekintve lehetséges, felvázolja az apostoli, szub-apostoli, poszt-apostoli kor, vagyis az első száz-százötven év kereszténységének apostoli teológiáját és annak alakulását, változásait; hogy közelebb kerülhessünk az Úr Jézus Krisztustól kapott eredeti küldetés tisztább megértéséhez. Vallástörténeti közhely, hogy minél távolabb kerülünk Jézus személyétől és szavaitól az időben, annál nagyobb változásokat találunk az egyház tanításában és a Jézussal, igehirdetésével, szolgálatával kapcsolatos iratokban. 1 I gy van ez magával a Szentírással, sőt az Egyetemes Egyházzal is. Minél távolabb kerülünk az időben Jézus korától, a kereszténység annál jobban tükrözi a saját egyházi felfogását, gondolkodásmódját, értelmezéseit. Tudományos kutatások igazolták, hogy a generációk élő emlékezete, mely még szájhagyomány útján feleleveníthető, legfeljebb nyolcvan évnyi múltra képes visszatekinteni. 2 Ez a nyolcvan év mindig, minden emlékkel kapcsolatban az emlékező személyiségén keresztül szűrt és közvetített 1 Hubai Péter, ΘΗΣΑΥΡΟΙ ΑΠΟΚΡΥΦΟΙ, in Vallástudományi szemle, 177. 2 vö. Assmann, J., A kulturális emlékezet, II. fejezet 7
emlékanyag, tehát személyes lenyomat, történeti hitelessége csak fenntartásokkal és szigorú ellenőrzésekkel írható jóvá. Ez az úgynevezett kommunikati v emle kezet, mely az apostolok tekintetében legfeljebb a Kr.u. 80-90-es évekig tarthatott. Az utánuk következő generáció már nem őrzött személyes emlékanyagot a földön járt Jézusról, csupán azt tudták tovább adni, amit maguk is a tanítványoktól kaptak. A kereszténységben, ahogy minden egyes társadalomban, vallásban, a kulturális örökség a kollektív emlékezetben nyugszik és hagyományozódik át. Míg az egyéni, kommunikatív emlékezet tulajdonképpen a felejtéstörténethez tartozik hiszen személyessége és az egyén emlékezőkapacitása erre rendelteti addig a kollektív vagy kulturális emlékezet a csoport, közösség identitásának legfontosabb megjelenítője és tárhelye. Az ősi időkben a kulturális emlékezet örökítő és tároló közege egyetemesen, minden nép életében a szájhagyomány volt, melyet a tudomány az oral history rendszerébe sorolt. 3 Számunkra ma, különösen a Szentírással kapcsolatban, a szájhagyomány az írott, írásos átörökítéssel szemben lenézett, kevésbé hatékony módszernek tűnik, pedig ez a nézet alapvetően helytelen és hibás. Minden nép, vallás és közösség identitásának alapja a szájhagyomány. Különösen igaz volt ez az apostolok korára, hiszen Jézus maga nem írt egyetlen könyvet sem, hanem élőszóban tanította a Tizenkettőt. Mindez nem véletlen. Szent Pál az aki így tanít: A hit tehát hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából. (Róm 10,17) nagyon fontos, hogy hallásból és nem írásból vagy olvasásból. A Bibliában mindenhol ezt találjuk Isten Igéjével kapcsolatban. De nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. (Jn 17,20); Elküldtük hát Júdást és Szilást, ők majd élőszóval is elmondják nektek ezeket. (ApCsel 15,27); 3 1961-ben, Jan Vansina vezette be az Oral History és a Floating Gap elméletét, De la tradition orale címuű munkájában. Az Oral History nem csupán a történeti kutatás interjútechnikáját jelenti, de a történeti léptékben megjelenő, nem írásos, vagyis szóbeli kulturális átörökítés technikáját is. 8
Erről az evangélium igaz tanításában hallottatok... (Kol 1,5); Eszményed az a tanítás legyen, amelyet Krisztus Jézus hitében és szeretetében tőlem hallottál. (2Tim 1,13); és sorolhatnám hosszan. A tanítás tehát hallásból van, azaz szóbeli átadás útján lehet elsajátítani, a Szentlélek által indított, hitben élő tanítványok és hívek élő szava által, mivel az élő beszédben tud leginkább jelen lenni a Szentlélek hathatós módon, ahogy Istennel kapcsolatban sosem írásokra hivatkozik az O szövetség, hanem eleven beszédre (dabar sel Jahve): A lelkem, amely rajtad nyugszik, és a szavaim, amelyeket ajkadra adtam, nem hagyják el ajkadat, sem gyermekeid ajkát, sem gyermekeid gyermekeinek ajkát, mostantól mindörökre - mondja az Úr. (Iz 59,21). I gy öröklődik a hit, így nemződnek a hívő lelki gyermekek az Egyházban. Az oral history a keresztény tanúságtétel és igehirdetés magja, mely az igazságot, mint egy szakadatlan láncolat képviseli, mely az Úr Jézus Krisztusban lett tökéletes Isteni kinyilatkoztatássá, s melyet az apostolok és az örökükbe lépő püspökök, tanítványok adtak tovább. Mit mond erről a Szenírás?...állhatatosan kitartottak az apostolok tani tásában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. (ApCsel 2,42). Nem az I rások tanulmányozásáról van szó, hanem arról, hogy állhatatosak maradtak az apostolok tanításában, vagyis abban, amit tőlük hallottak, a hallásból fakadt hitről. Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és példámon láttatok, azt váltsátok tettekre, s veletek lesz a béke Istene. (Fil 4,9) Megintcsak a hallott és hagyományozott tanításról van szó. Mondjátok el fiaitoknak, s fiaitok az ő fiainak, azok meg az újabb nemzedéknek. (Jo 1,3); amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak. (2Tim 2,2). Kétségtelen, hogy az Újszövetség számunkra elsősorban egy írott könyv, ám az élő kereszténységben az élő szó a döntő. Ahol nincs mód a távolság miatt a személyes igehirdetésre, ott mintegy kényszermegoldás az i rott levelek küldése. Legyetek hát állhatatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok. 9
(2Tessz 2,15) ; Még sok mindenről tudnék írni, de nem akarom papírra és tintára bízni. Remélem, hogy egyszer eljutok hozzátok, és élőszóval mondom el, hogy örömünk teljes legyen. (2Jn 1,12) Mire tanít hát a Biblia? Nos, nem arra, hogy ami nincs leírva a kanonizált könyvekben, az nem igaz, hanem arra, hogy a hit igazsága a megbízható, a hallott hitet állhatatosan megtartó és életmódjukban felmutató emberek élő szavában rejlik és öröklődik tovább. Elsősorban a szóbeli és a Szentlélek által inspirált átadásban, mely mindig hű marad ahhoz, amit Jézus tanított....hallottátok az igazságról szóló tanítást, üdvösségetek evangéliumát, és hittetek benne. (Ef 1,13) Olyannyira igaz ez, hogy Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el... (Lk 10,16). Nem véletlen az sem, hogy a hit próbája az ehhez az élő tanításhoz való hűség. Te azonban tarts ki amellett, amit tanultál, s amiről meggyőződtél, hiszen tudod, kitől tanultad. (2Tim 3,14). Szent János apostol komolyan int ennek a hagyománynak a megtartására: Ha valaki túllép ezen, és nem marad meg Krisztus tanításában, akkor Isten sem az övé. Ha azonban valaki megmarad a tanításban, akkor az Atya is és a Fiú is az övé. (2Jn 1,9). Máshol ugyanígy: Amit kezdettől fogva hallottatok, maradjon meg bennetek. Ha megmarad bennetek, amit kezdettől fogva hallottatok, ti is megmaradtok a Fiúban és az Atyában. (1Jn 3,24). Hallásból való a kezdettől fogva, azaz Jézustól kapott hit és az ehhez való hűségesség. A kommunikatív emlékezethez hasonlóan az írásos információtárolás is leginkább a felejtésnek dolgozik, hiszen ami egyszer leíródott, azt többé nem kell fejben tartani, bármikor előkereshető, leemelhető a polcról. O náltatásnak tűnik az a gondolat, hogy a leírt, kinyomtatott szöveg akár ez a tanulmány maradandóbb, mint a féltő gondossággal fejekben tárolt és személyesen áthagyományozott, a teljes kulturális örökségbe, hagyományként ágyazott tudásanyag. Ezért az írott szöveg csak passzív tárhely. Ezzel szemben a szóbeli örökítés eleven módon tárolja anyagát abban a személyben, aki hallotta a tanítást, s aki ismétléssel, gyakorlással tartja azt karban saját emlékezetében. Különösen igaz ez az apostolok 10
tekintetében, akik a Szentlélek inspirációjával tették ezt. Ahogy az írásos emlékeket könyvtárakba gyűjtjük és rendezzük, úgy az élő kulturális örökség tára maga a közösség, a gyülekezet, az egyház, vagyis a tudás és annak tudója nem válik szét. Kivétel nélkül valamennyi ókori nép vallása, kultúrája, hagyományai, eredettörténetei, legendái és mítoszai leírásuk pillanatáig az oral history gyakorlatában éltek. A szóbeli hagyományozás megkövetelte a tudás pontos felidézését és gyakorlását is, másképpen nem lehetett volna változatlan formában továbbadni. A közösség identitási erejének fokmérője e tudásanyag elevenségével volt egyenesen arányos. Minden közösség identitását az határozta meg, mennyire volt képes hagyományait a napi gyakorlatban életben tartani és a folyamatos örökítéssel és a gyakorlás által megőrizni a felejtéssel szemben. A kereszténységben pontosan ezt a szerepet tölti be az apostoli hagyomány vagy szenthagyomány, mely az eleven emlékezetben őrzött meg olyan tradíciókat, melyek nem szerepelnek a kanonikus Bibliában, ám Jézustól eredeztetve mindig a valláshoz tartoztak. Az írásbeliség megjelenése egészen más viszonyulást hívott életre. A Biblia írott anyagát különböző történeti korokban kanonizálták, azaz tették me rte kado vá és megváltoztathatatlanná tartalmát. A korai zsidó irodalom lezárt kánonjának kialakulása viszonylag tiszta volt: a Pentateukhoszt Kr.e. 400 körül, a próféták könyveit Kr.e. 200 körül, a zsidó kánon harmadik és utolsó részét, a hagiográfokat Kr.e. 90 körül kanonizálta a Jamniai Zsinat. 4 Nem csak az O szövetség, de az Újszövetség tartalmának kialakulása is lassú folyamat volt. A korai kereszténységben még nem különítettek el kanonikus könyveket, sem olyan szövegrészeket, melyeket ilyennek ismertek volna el. Ez az anakronizmus csak a tizenhatodik században bukkant fel. E teológiai kérdések a sola scriptura és az I rások ipsissima verba inspirációja körül keringtek, és a kanonikus szövegek eszméjéhez vezettek. 5 4 Sanders, J. A., The Issue of Closure in the Canonical Process, in The Canon debate, 252. 5 Van Seters, J., The edited Bible: the curious history of the editor in biblical 11
Ma már azt is tudjuk, hogy nem csak a Bibliát alkotó írások száma változott az időben, de a tartalmuk is jó ideig alakult. A kánon egy hermeneutikai konstrukció, nem csak a körülményeket, de bizonyos mértékben elgondolását tekintve is. 6 Úgy vélem, tisztán látható, hogy míg a szóbeli hagyományozás a minél pontosabb átörökítés feladatát tölti be, az írott változat épp ellenkezőleg, az uniformizált e rtelmeze s átörökítésének letéteményese. Mindebből logikusan következik, hogy minél visszább haladunk időben, minél közelebb kerülünk a körülményekhez képest legtisztább forráshoz, annál inkább megközelíthetjük az eredeti igazságot, annál jobban megismerhetjük az egykori hiteles szándékot. Az újszövetségi evangéliumok közül Jánosé bizonyosan jóval később keletkezett a szinoptikus evangéliumoknál 7 (Máté, Márk Lukács). Pontos adat nem maradt fenn, de annyit tudunk, hogy keletkezését valamikor az I. század végére datálják a tudósok. 8 János Jézusa a másik három evangélium ábrázolásától teljes mértékben eltér 9, elsősorban krisztológiai, teológiai mű. 10 A tudományos kutatás jelenlegi állása szerint, minden bizonnyal Márk evangéliuma keletkezett időben legkorábban. 11 Ezt nem csak egyszerű, arámi háttérre utaló nyelvezete igazolja. Euszebiosz Egyházto rte nete is úgy ír Márkról, mint aki különösen ügyelt arra, hogy csak azt írja le, amire emlékezett, hogy ne kerüljön az evangéliumba semmilyen idegen tani tás, vagyis joggal feltételezhetjük, hogy az oral history egyik hiteles, írott lenyomatával van dolgunk. Az ősegyházi hitelesség mellett azonban criticism, 397. 6 Gamble, H., The Formation of the New Testament Canon in A Hystory of Biblical Interpretation, 424. 7 Bultmann R., Az Újszövetség teológiája, 287. 8 op. cit., 292. 9 Vermes G., A kereszténység kezdetei, 185. 10 op. cit., 183. 11 Kocsis I., Bevezetés az Újszövetség kortörténetébe és irodalmába, I., 188. 12
érvként kell megemlítenem, hogy mind Máté, mind Lukács evangéliuma tartalmazza Márk szövegeinek jelentős részét. Régóta felfigyeltek a hittudósok arra, hogy Lukács evangéliumában Márk anyagának 80%-a, Máténál 55%-a megtalálható. 12 A 19. század vége óta ezt úgy magyarázza a tudósok nagyobb része s e nézetet én is osztom, hogy Máté és Lukács felhasználta az általuk már ismert Márk evangéliumot művében, s emellett kellett léteznie egy olyan mondásgyűjteménynek is, mely Jézus szavait tartalmazta. Mindez messze több, mint feltételezés, ugyanis Papiasz, Hieropolisz püspöke, aki Kr.u. 100-körül élt, még megemlékezett egy ilyen beszédgyűjteményről (P6 to rede k), ami azonban nem maradt fenn. Ezt a legvalószínűbb keletkezéstörténetet ke t forráselme letnek nevezzük. Jézus Krisztus feltámadása és mennybemenetele után, már az első tanítványi generáció korában, az apostoli korban komoly változások történtek az Egyház tanításában. Vizsgálódásom során arra keresem a választ, hogy az apostolság, a hit és az apostoli igehirdetés mennyiben alapszik Jézus személyes szavain és tanításán, hol és milyen arányban lelhető föl az apostoli igehirdetésben ma az ő tanítása, illetve igyekszem választ találni arra is, hogy ahol eltérést találunk, ott mi lehet a különbség oka, s az vajon honnan eredhet, milyen okok és meggondolások álltak a változások hátterében? 12 op. cit., Bevezetés az Újszövetség kortörténetébe és irodalmába, I., 184. 13
1. Az apostolság A Római Katolikus Egyház az apostolságot kifejezetten Szent Pálhoz, a tizenkét tanítványhoz és néhány őskeresztény misszionáriushoz köti. 13 Úgy tartja, hogy a Jézussal való személyes kapcsolat és a tőle eredő felhatalmazás az apostolság záloga, mely által az apostolok prédikációval, példával és intézmények alapi tásával 14, a Szentlélek által sugalmazottan teljesítették küldetésüket. Maga a Szentírás tesz tanúságot arról, hogy Jézus kiválasztotta a tizenkét tanítványt, majd hatalmat adott nekik, hogy ugyanazt cselekedjék, amit Ő maga tett földi tevékenysége során: prédikáljanak, imádkozzanak, ördögöket űzzenek, betegeket gyógyítsanak (Mt 10,1-4; Mk 3,15), továbbá hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek fölött (Mk 6,7), valamint a bűnbocsánatra vagy épp a bűnökben való megtartásra (Jn 20,23). Jézus maga nevezte őket apostoloknak (Lk 6,13). A katolikus értelmezésben az intézményi szemlélet dominál. Az apostolság mai örököseiként, a katolikus püspökök elsősorban tanítói, pásztori és főpapi 15 tisztséget látnak el, melyben a leghangsúlyosabb elem a rájuk bízott tanítás hamisítatlan továbbadása (2Tim 1,14), valamint a hívek tanítása és vezetése (ApCsel 20,28; 1Pt 5,1). 16 Ha a Jézus korabeli arám hátteret vizsgálom és azt kutatom, hogy kétezer évvel ezelőtt, Gelileában, Jézus eredetileg hogyan gondolkodhatott, akkor az apostolság tisztsége árnyaltabbá válik. Jézus arámi nyelvén az apostol kifejezés, a selekha ( ) 17 olyan személyt jelölt, akit valamilyen konkrét feladattal, küldetéssel bíztak meg és menesztettek valahova. Nem általános, mindenre kiterjedő jogkör, 13 Müller, Katolikus Dogmatika, 49. 14 Dei Verbum, 7. 15 Lumen Gentium, 21. 16 op. cit., Katolikus dogmatika, 87. 17 Persson, B., An Apostolic Episcopal Ministry, 4. 14
különösen nem közigazgatási jog 18 kapcsolódik a feladatokhoz, hanem csak és csupán annyi, amennyivel a megbízó a feladat teljesítőjét felruházta. Mindez a selekha héber változatában is benne foglaltatik. Az 1Kir 14,6- ban azt olvassuk, hogy Ahiás egyetlen, Jeroboámnak szóló üzenet átadására kapott küldetést, ahol az arámi megfelelője, a héber salah ( 15 ) áll. Ahogy Joseph Barber Lightfoot püspök és teológus magyarázta a kifejezést, olyasfajta küldetésről van szó, mint azok esetében, akiket az uralkodó a fővárosból azért menesztett el népekhez vagy külföldi missziókba, hogy beszedjék a templomadót. 19 Az ószövetségi példák alapján a küldöttet mindig az őt küldőnek kijáró tisztelettel kellett fogadni (2Sám 10), amely tiszteletadás mindenkor a küldőnek szólt. Nem véletlen, hogy Saul ajánlólevelet kért, amikor a damaszkuszi zsinagógában szerette volna elfogni Jézus híveit (ApCsel 9,2), mivel a főpap küldöttjeként kívánt föllépni. Ha szeretnénk megérteni, Jézus hogyan gondolkodott az apostolságról, amikor konkrét felhatalmazással elküldte tanítványait, nem téveszthetjük szem elől az Ő ezzel kapcsolatos szavait: Bizony, bizony mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki őt küldte. Miután ezeket tudjátok, boldogok vagytok, ha meg is teszitek. (Jn 13,16-17) Jézus itt kifejezetten az apostoli hivatalról szólt és egyértelművé tette, hogy annak nem hatalomgyakorlás vagy bizonyos előjogok birtoklása a lényege, hanem a hűséges és alázatos szolgálat. Tehát az apostolság eredeti értelmében körülhatárolt, mi több, korlátozott feladatot jelentett, küldöttséget és elküldöttséget, mely nem a saját tekintélyen vagy képességeken, hanem a küldő személy megbízásán és felhatalmazásán alapszik. 20 18 Erdő P., Az ókeresztény kor egyházfegyelme, 19. 19 Lightfoot, Galatians, 93. 20 Szent Pál apostolságát a szó eredeti értelmében nem nevezhetjük selekhanak, mivel a Szentírásban nem található olyan szöveg, amely arról tanúskodna, hogy Jézus Krisztus vagy bárki, bárhova küldte volna. Személyes damaszkuszi élménye ugyanakkor számára
Vagyis Jézus idejében az apostol nem a Jézusi hatalom örököse, nem megbízott vagy az Ő helytartója, nem intézményalapító főpásztor vagy tanítóhivatali elöljáró, egyházi tekintély vagy keresztény misszionárius volt, hanem egyszerűen meghatalmazott követ 21, aki azt a feladatot kapta, hogy konkrétan a gyógyításban, ördögűzésben, halott-feltámasztásban, imádságban, prédikációban, bűnbocsánatban és bűnben való megtartásban, valamint a tisztátalan lelkek megtisztításában szolgai hűséggel járjon el. 22 Mindez a tizenkét tanítványra volt legszorosabban igaz. A fogalmat először Szent Pál terjesztette ki olyanokra, akiket nem a földi Jézus választott ki, hívott és küldött el. Ezek sorában maga Szent Pál volt az első, aki látomásban vagy személyes kinyilatkoztatásban találkozott a feltámadt Úrral, a damaszkuszi úton (1Kor 15,1kk). Leveleiben az apostol kifejezést a fentebbiekhez képest sokkal tágabban értelmezte, elsősorban saját missziós tevékenységét tekintette apostolkodásnak (Róm 11,13; Gal 2,8), és az egyes gyülekezetek vezetőire is elkezdte alkalmazni, például Júniászra, Andronikoszra (Róm 16,7), Barnabásra (Gal 2,1.9.13), sőt vélelmezhető, hogy minden missziós küldöttet apostolnak tekintett 23 (2Kor 8,23; Fil 2,25), valamennyi személyes munkatársával együtt (1Tessz 2,7). 24 Szeretném felhívni a figyelmet a tizenkettes kör és a Szent Pál által felvázolt apostolság közti különbségekre. A tizenkét tanítványt az élő Jézus hívta el (Mk 3,16), Szent Pált a feltámadt és mennybement Krisztus (Gal kétségtelenül személyes elhívást jelentett. Lásd a Róm 1,1-ben: "Pál, Jézus Krisztus szolgája, meghívott apostol, akit Isten kiválasztott evangéliuma számára". A páli apostolság már a görög gondolkodás szerinti apostolság-fogalmat tükrözi, mely elszakadt az élő Jézus általi küldés eredet értelmétől. 21 Biblikus Teológiai Szótár, 73. 22 D. A. Carson vitatja az apostol kifejezés küldött értelmét, szerinte a hírnök fordítás a pontos, ám meg kell jegyeznem, hogy a hírnök csupán a hír továbbítója, míg a küldött szmélyes képviseletben jár el, ezért meglátásom szerint a küldött fordítás a helyénvalóbb. Vö. Carson, D. A., Exegetikai tévedések, 31. 23 Keresztyén bibliai lexikon, I., 102. 24 Rahner Vorgrimler, Teológiai kisszótár, 44. 16
1,1). A tizenkettő körülhatárolt szolgálatra kapott felhatalmazást és küldetést (Mt 10,1; Mk 6,7; Lk 9,1; Jn 20,23), Szent Pál azonban ezzel szemben maga definiálta az apostolságot, elsősorban missziós, igehirdetői és intézményalapítói összefüggésben (1Kor 9,2). A tizenkét tanítvány apostolsága az embereknek történő személyes Jézusi szolgálatra irányult, Szent Pál szolgálata inkább a térítésre és az egyházszervezet felépítésére (Kol 1). Ugyanarról az akkor még valóban egy és Egyetemes Egyházról van szó, mégis meglehetősen eltérő két értelmezésről. Ha ennek okait kutatom, akkor két mozzanatot kell kiemelnem. Az egyik, hogy mivel Szent Pál nem ismerte, nem hallotta a földön élt Jézust, tanítását és igehirdetését sem ismerte olyan mélységben, mint az apostolok. Ezért aztán apostoli igehirdetése szükségszerűen nem a földi Jézus tanítására épült, hanem a feltámadt Krisztussal való találkozására és a húsvéti eseményre. A tanítványok számára apostolságuk alapja a testben köztük élt Jézustól kapott oktatás, tapasztalat, élmény és hatalom volt, mi g Szent Pál elhi vása, apostolsága, igehirdetése mindenestül a feltámadás után kezdődött és teljes egészében a feltámadás tényén és értelmezésén alapult. A másik momentum a helyi egyházak sorsának alakulása a Kr.u. 1. században. Jézus idejében, az Ő és apostolainak szolgálata Galileára és Jeruzsálemre terjedt ki. A feltámadás utáni apostoli korban (cca. Kr.u. 33-65) nyugati irányba terjedt Jézus tanítása, Jeruzsálem, Antióchia és Korintus vált az Egyház központjává. A nyugati nyitást azonban az eredeti közösségek gyengülése kísérte. Szent Pál megtérésének városa, Damaszkusz a későbbiekben egyáltalán nem játszott szerepet, Szamária megszűnt missziós terület lenni, a transzjordániai misszió bezárt. Észak felé, Fönícia és Szíria vált a keresztény misszió területévé, valamint Macedónia és Görögország 25. A szub-apostoli korban (cca. Kr.u. 66-100) a jeruzsálemi ősgyülekezet szerepe és fontossága tovább csökkent, míg Efezusé és Rómáé egyre hangsúlyosabbá vált. 26 Kr.u. 100 körül, a római egyház kiterjesztette befolyását 25 Bauer, W, Orthodoxy and Heresy in Earliest Christianity, 232-233. 26 vö. Lake, Landmarks in the History of Early Christianity 17
Korintusra és a következő negyed század során a kisázsiai egyházak zöme, valamint Filippi és Antióchia egyházainak egy része is Róma irányvonalát követte. 27 A római kereszténység, melyet Szent Péter és Pál jegyzett, a kezdetektől a zsidó-kereszténység meglehetősen konzervatív ágát képviselte 28, amire az erős ekkleziológia és a gyenge krisztológia volt jellemző. 29 Azt nem tudjuk, hogy Szent Péter mikor érkezett Antióchiából Rómába, azt azonban igen, hogy Szent Pál a Kr.u. 60-as években már ott volt 30 és erőteljesen rányomta teológiai bélyegét a római kereszténységre. A korai római közösség még szoros kapcsolatban állt Jeruzsálemmel és a judaizmussal, azonban még az apostoli korban, Kr.u. 58 táján, mikor Szent Pál rómaiakhoz írt levele napvilágot látott, már felismerhetők benne a korai római katolicizmus jegyei. 31 Ahogy Goppelt pontosan kimutatta: a második században Efezus és Róma lett az ecclesia catholica bázisa. 32 A fentebbiekből látható, hogy a római katolikus apostol-értelmezés elsősorban Szent Pál interpretációján alapszik, aki egyedi teológiájával új alapokat vetett meg, s az egyház terjeszkedésének és nyugatra tolódásának következtében ez az értelmezés lett általánosan elfogadott, szemben Jézus és a tizenkét tanítvány korábbi apostol-értelmezésével. Szent Pál mivel soha nem találkozott a földi Jézussal 33 és nem is hallgatta Őt nem követte mindenben a tanítványok örökségét, hanem a maga egyéni elhívása és értelmezése mellett állt ki. Ezért lehetséges, hogy a Szent Pál apostolkodása alá tartozó közösségek elkülönültek mind a judaizmustól, mind a 27 op. cit., Orthodoxy and Heresy in Earliest Christianity, 229. 28 Brown, The Churches the Apostles Left Behind, 18. 29 ibidem, The Churches the Apostles Left Behind 30 Brown Meier, Antioch & Rome, 89. 31 op. cit., Antioch & Rome, 90. 32 Goppelt, Apostolic and Post-Apostolic Times, 90. 33 Brown, The Churches the Apostles Left Behind, 64. 18
szinkretizmustól 34 és az apostolság új értelmezését erősítették és vették át. Az apostolság eredeti, Jézushoz és a tizenkét tanítványhoz kötődő jelentése azonban a küldöttség, a hírnöki szerep volt, mely mindig a küldő személyében és megbízása szerint járt el, a leghívebben ragaszkodva a köztük élt Jézus cselekedeteihez és tanításához. A tanítványok, mint apostolok, Jézust képviselték és ugyanazt tették, amit Ő tett földi szolgálata során. 35 34 ibidem, Apostolic and Post-Apostolic Times 35 op. cit., Apostolic and Post-Apostolic Times, 20. 19
2. Az apostoli igehirdetés A kortárs keresztény hit s ez felekezettől függetlenül igaz Jézus Krisztus keresztre feszítésének, halálának, feltámadásának, mennybemenetelének és második, végidei eljövetelének hitét vallja meg egyetemesen. A Római Katolikus Egyház 1997-es Katekizmusa így vall erről: Krisztus a halálával megszabadít bennünket a bűntől, föltámadásával pedig megnyitja utunkat az új életre. (654). Ugyanez az evangélikus A gostai Hitvallásban:... keresztre feszíttetett, meghalt és eltemettetett, azért, hogy kiengesztelje irántunk az Atyát és áldozattá legyen az emberek minden elkövetett bűnéért... (I/III.) A Kálvinista Második Helvét Hitvallás szövege:... minden híve iránt kiengesztelte a mennyei Atyát; eltörölte a bűnt, meggyőzte a halált; a kárhozatot és poklot megszüntette; halálból való feltámadásával pedig visszaszerezte és helyreállította az életet és halhatatlanságot... (Je zus Krisztusro l, 13.) A Heidelbergi Káté ezt így fogalmazza meg:... feltámadásával legyőzte a halált, hogy minket is részesítsen abban az igazságosságban, amelyet halálával szerzett. (HK 45.) Ugyanez az Anglikán Egyház hitcikkelyeiben is változatlan jelentéssel:...keresztre feszi ttetett, meghalt és eltemettetett, hogy az Atyát irántunk kiengesztelje és áldozat legyen nem csupán az eredendő bűnért, hanem az emberek összes cselekedetbeli vétkeiért is. (II.) A teológiai árnyalatok figyelmen kívül hagyásával látjuk, hogy a hit fókuszában egyetemesen a kereszt és a kereszt körüli események és azok értelmezései állnak. Jézus Krisztus kereszthalála a bűn és a gonosz legyőzésének aktusa volt, feltámadása pedig minden keresztény hívő feltámadásának és örök életének előképe, biztosítéka és záloga. Az általánosan elfogadott vagy a felekezetek által legalább részben elismert keresztény hitvallási szövegeknek három változata ismert: az Apostoli Hitvallás, Nicea-Konstantinápolyi Hitvallás, Athanaszioszi Hitvallás. 20
Ezek közül szeretném kiemelni a Konstantinápolyi Zsinat hitvallását, mely eltérően az Apostoli és Athanaszioszi Hitvallástól rögzítette, hogy Jézus Krisztust értünk keresztre feszítették. 36 A másik két hitvallási szöveg csak általánosságban beszél arról, hogy Jézus Krisztus egész földi szolgálata az emberiségért és annak üdvösségéért történt. Az emberiségért történő megváltó halál legkorábbi írott hitvallási formuláját Szalamiszi Szent Epiphaniosz hitvallásában leltem föl (Kr.u. 374). 37 A korábbi hitvallások egyáltalán nem kapcsolták össze a kereszt eseményét és és annak az emberiségért való váltságát, csupán magában a testté lett Isteni Ige valóságos szenvedésében, halálában és feltámadásában való hitet taglalták, bűnváltó hatás nélkül. Talán nem véletlen, hogy a IV. században jelent meg először hitvallási szimbólum formájában az engesztelő áldozat. Ha a Szentírás szövegeiben időben visszafelé haladunk, akkor ezt a hitet a kései keletkezésű, Szent János 1. levelében már megtaláljuk: Ő az engesztelés a mi bűneinkért, de nem csak a mi bűneinkért, hanem az egész világ bűneiért is. (1Jn 2,2);...elküldte Fiát engesztelésül bűneinkért. (1Jn 4,10), mely szimbólum és levél az első század fordulóján született. A Krisztusi áldozat teológiai csúcsának tekinthetjük János evangéliumának hitvallási tömörségű mondatát, mellyel Jézus Krisztust egyetemes megváltóként hirdeti: I me az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit. (Jn 1,29). Időben visszább lépve, a Kr.u. 80-90-ben íródott Zsidókhoz címzett levél 9-10. részében találjuk a legkiforrottabb nézetrendszert, mely Krisztus kereszthalálának véres engesztelő áldozatáról szól: Krisztus vére, aki az örök Lélek által önmagát adta szeplőtlen áldozatul Istennek, megtisztítani lelkiismeretünket a halott tettektől (Zsid 9,15). Pál egyenesen azt állítja: vérontás nélkül nincs bocsánat! (Zsid 9,22). 38 36 DH 150 37 Denzinger, 52-53. 38 További igehelyek: Zsid 9,28; 10,10; 10,12; 10,14; 10,19. 21
Az ugyanebben az időszakban íródott Titusznak címzett levél is a kereszt véresáldozatáról vall: Ő önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket jótettekre törekvő, tulajdon népévé. (Tit 2,14). De a szintén ebből az időszakból származó Efezusiakhoz írt páli levél is tanúskodik a kereszt bűnökkel kapcsolatos megváltásáról: Benne van számunkra a megváltás az ő vére által, a bűnök bocsánata... (Ef 1,7). 39 Szent Péter első levele, mely kicsit korábban, valamikor Kr.u. 60 és 80 között íródott, ugyanebben a hangnemben szól: Mert Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért... (1Pt 3,18). Azonban a Zsidókhoz írt levélhez hasonló gazdagsággal tárja fel ezt a hitet Szent Pál Rómaiakhoz írt levele: kiengesztelődtünk Istennel Fiának halála által (Róm 5,10). Ez az újszövetségi irat Kr.u. 56-57-ből származik. 40 I gy jutunk el a Kr.u. 55-56-os esztendőkhöz. Az ez előtt keletkezett levelekben és evangéliumi anyagokban jóformán alig találkozunk a kereszt bűnmegváltó teológiájával vagy engesztelő voltával. Kivétel az első korintusi levél, amely ennek az értelmezésnek a legkorábbi biblikus megjelenési helye: a mi Pászkánkat, Krisztust feláldozták. (1Kor 5,7), illetve Krisztus meghalt a bűneinkért! (1 Kor 15,3). E ponton azonban elfogynak az igehelyek, a kereszt és a bűnbocsánat kapcsolatának nincs korábbi bibliai jelenléte. A megváltás gondolata természetesen megjelenik a korábbi szövegekben is, de érdekes módon egyáltalán nem kapcsolódik a bűnökhöz. Sőt, egészen más jelentésárnyalatot találunk. A korábbi iratokban a megváltás a törvényhez kapcsolódik. A Kr.u. 55-56-os keltezésű Galatákhoz írt levél így szól: Krisztus megváltott minket a törvény átkától. (Gal 3,13), illetve leírja, hogy Jézus jövetelének célja, hogy akik a törvény alatt voltak, megváltsa. (Gal 4,5). 39 Lásd még Ef 5,2; 5,26. 40 További igehelyek: Róm 3,24-25; 4,9; 4,25; 5,6; 5,9-10; 6,10. 22