KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. február 4., XXVI/6.
2 2015. február 4. Látogatási tilalom a kórházban Keddtől látogatási tilalom lép érvénybe a Bács-Kiskun megyei kórházakban! Felhívom a tisztelt lakosság figyelmét, hogy a megyénket is elérő influenzajárvány miatt, 2015. február 3-tól a Bács- Kiskun Megyei Kórház mindhárom telephelyén (Kecskemét, Kalocsa, Kiskunfélegyháza) LÁTOGATÁSI TILAL- MAT rendelek el, saját hatáskörben, határozatlan időre. Ez alól az alábbi két esetben tudunk kivételt tenni: a.) Súlyos állapotú beteget az osztályvezető írásos engedélyével egy hozzátartozó látogathat. b.) Az ún. apás szülések esetén csak olyan édesapa tartózkodhat a szülőszobán, aki írásos igazolást hoz arról, hogy az influenza elleni védőoltást felvette és e mellett aláírásával igazolja, hogy influenzára vagy influenzaszerű megbetegedésre utaló tünete nincs, melyről a szülést vezető orvosnak is meg kell győződnie. A betegek gyógyulása érdekében kérem a fentiek szíves betartását! Kecskemét, 2015. február 2. Tisztelettel: Dr. Svébis Mihály főigazgató Hegmanné Nemes Sára lett a Kecskeméti Főiskola kancellárja Orbán Viktor miniszterelnök 2015. január 23-ától a Kecskeméti Főiskola kancellárjává nevezte ki 3 évre Hegmanné Nemes Sárát. Örülök annak, hogy személyében a főiskola olyan kancellárt kapott, akinek szaktudása, tapasztalata, kapcsolati rendszere megkérdőjelezhetetlen. Hegmanné Nemes Sára, a Kecskeméti Főiskola kancellárja fotó: kormany.hu Kecskemét most olyan korszakot él meg, amelyben Magyarország egyik legjelentősebb erőközpontjává válhat. Ehhez adott a kormányzati támogatás amelynek legutóbbi bizonyítéka a vidékfejlesztési államtitkárság Kecskemétre költöztetése és adottak azok az eszközök, elképzelések, amelyekkel maga a város is rendelkezik. A fejlődésben kiemelt szerepe van a Kecskeméti Főiskolának, amely az utóbbi néhány évben jelentős változásokon ment keresztül. A közeljövő feladata az, hogy egyetemi várossá váljunk, és pénzügyi területen is elindulhasson a felsőfokú képzés. Hegmanné Nemes Sára kancellári kinevezése a garancia arra, hogy a rábízott intézmény gazdasági háttere rendezett és átlátható legyen, valamint eredményes és költséghatékony működése révén a Kecskeméti Főiskola egyre sikeresebb, versenyképesebb és vonzóbb felsőoktatási helyszínné váljon. Szemereyné Pataki Klaudia KMJV polgármestere kecskemet.hu
www.keszin.hu 3
4 2015. február 4. Ciróka Bábszínház Előadások: NAGYTEREM TÜNDÉR BALLONKABÁTBAN február 11. szerda 14.00 óra február 12. csütörtök 14.00 óra február 13. hétfő 14.00, 18.00 óra TI-TI-TÁ február 15. vasárnap 9.30, 11 óra FARKAS ÉS PIROSKA február 23. hétfő 14 óra február 24. kedd 14 óra február 25. szerda 14 óra február 26. csütörtök 14 óra február 27. péntek 14 óra Otthon Mozi Moziműsor: Február 5-6. és 8-10. 18.00 MÁSODIK ESÉLY (16) Színes, feliratos, dán dráma R.: Susanne Bier Sz.: Ulrich Thomsen, Nikolaj Coster-Waldau, Thomas BoLarsen, Nikolaj Lie Kaas Február 6. 20.00, február 7. 16.00 BIRDMAN, AVAGY A MELLŐZÉS MEGLEPŐ EREJE (16) Színes, feliratos, amerikai vígjáték R.: Alejandro González Inárritu Sz.: Michael Keaton, Emma Stone, Edward Norton, Naomi Watts, Zach Galifianakis Február 7. 14.00, február 8. 16.00 SWING (12) Színes, magyar, romantikus vígj. R.: Fazekas Csaba Sz.: Ónodi Eszter, Csákányi Eszter Február 7. 18.00 U. Giordani: ANDRÉ CHÉNIER Royal Opera House Cinema ea. Jegyár elővételben 2.300 Ft, a vetítés napján 2.500 Ft Kecskemét,Kossuth tér 4., 06-76/481-523, www.otthon-mozi.hu Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Programok: "A MASZAT-HEGYEN INNEN ÉS TÚL" - Varró Dániel gyerekműsora Február 14., szombat 10.30 óra Felolvasás régi és új gyerekversekből, mondókás könyvekből, mesejátékokból és nonszenszátiratokból, vetítéssel. Belépődíj: 800 Ft. Jegyek kaphatók a kulturális központ jegypénztárában munkanapokon 14.00-19.00 óra között, a MALOM információs pultjánál, valamint rendelhető online. FÉRFI ÉS NŐ ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉS - Joós István előadása Könyvbemutató Az Én Útja - Egy könyv az emberi Útról Február 26., csütörtök 18.00 óra Belépődíj: 800 Ft. Jegyek kaphatók a kulturális központ jegypénztárában munkanapokon 14-19 óra között, a MALOM információs pultjánál, valamint rendelhető online. Kecskemét, Deák Ferenc tér 1., Tel.: 76/503-880, www.efmk.hu Katona József Színház Előadások: NAGYSZÍNHÁZ BALFÉK február 5. csütörtök 19.00 Apáczai Cs. J. bérlet február 7. szombat 19.00 Berky L. bérlet PÁRCSERE február 6. péntek 19.00 - bérletszünet február 15. vasárnap 19.00 - bérletszünet CSÓKOS ASSZONY február 8. vasárnap 15.00. Hallásés látássérültek számára akadálymentesített előadás - bérletszünet február 27. péntek 19.00 - bérletszünet CSONGOR ÉS TÜNDE február 13. péntek 19.00 Bemutató - Katona J. bérlet február 14. szombat 19.00 - Arany J. bérlet február 17. kedd 19.00 - Dajka M. bérlet február 18. szerda 19.00 - Törzs J. bérlet február 21. szombat 19.00 - Radó V. bérlet február 22. vasárnap 15.00 - Gombaszögi E. bérlet február 24. kedd 19.00 - Gózon Gy. bérlet február 25. szerda 19.00 - Latabár K. bérlet február 26. csütörtök 19.00 - Nagy L. bérlet február 28. szombat 15.00 - Honthy H. bérlet A NÉGY ÉVSZAK február 19. csütörtök 17.00 - Petőfi S. bérlet (Nulladik óra) február 20. péntek 19.00 - bérletszünet KAMARASZÍNHÁZ KISTEREM A HÁROM PILLANGÓ február 6. péntek 10 óra február 8. vasárnap 16 óra február 10. kedd 10 óra február 11. szerda 10 óra február 12. csütörtök 10 óra február 13. péntek 10 óra február 17. kedd 10 óra február 18. szerda 10 óra február 19. csütörtök 10 óra február 20. péntek 10 óra Kecskemét, Budai u. 15., www.ciroka.hu, 06-76/482-217 A DIÓTÖRŐ február 8. vasárnap 10.00 február 10. kedd 10.00, 15.00 február 11. szerda 10.00, 15.00 CSOPORTTERÁPIA február 5. csütörtök 19.00 február 7. szombat 19.00 február 15. vasárnap 15.00 február 21. szombat 15.00 február 22 vasárnap 19.00 STÚDIÓ SZÍNHÁZ AZ ÓRIÁSCSECSEMŐ február 20. péntek 19.00 Bemutató február 21. szombat 19.00 Kecskemét, Katona József tér 5. Tel.: 06-76/501-170 www.kecskemetikatona.hu
www.keszin.hu 5 02.05-02.11. A SZÜRKE ÖTVEN ÁRNYALATA (18) PREMIER ELŐTT 11-én 21.30 JUPITER FELEMELKEDÉSE 3D (16) PREMIER 13.00, 15.45, 18.45, 21.30, 7-8-án 10.15 is RENDÍTHETETLEN (16) PREMIER 5-6-án és 9-11-ig 12.45, 18.00, 20.45 CSINGILING ÉS A SOHARÉM LEGENDÁJA 3D (6) PREMIER 12.15, 14.15, 16.15 és 7-8-án 10.15 is CSINGILING ÉS A SOHARÉM LEGENDÁJA (6) PREMIER 7-8-án 11.15, 13.15 BLACKHAT (16) 5-10-ig 18.30, 21.15 JOKER (18) 19.45, 21.45 MANCS (6) 16.30 A MINDENSÉG ELMÉLETE (12) 17.00 MORTDECAI (12) 15.30, 19.30 ANNIE (6) 12.15, 14.45 ELRABOLVA 3 (16) 17.15, 21.30 HŐS6OS (6) 12.30, 14.30 és 7-8-án 10.30 is PADDINGTON (6) Csak 7-8-án 10.00 Népi Iparművészeti Gyűjtemény Időszaki kiállítás A MISKEI ANTEUS II.: Tóth Menyhért munkáit bemutató tárlattal egy időben Czár Jánosnak, a Miskén élő Népművészet Mesterének paraszti kézműves alkotásaiból láthatunk válogatást. Látogatható 2015. február 14-ig. MESTEREK ÉS TANÍTVÁNYOK AZ ALKOTÓ NÉPMŰVÉSZET MÚLTJA, JELENE ÉS JÖVŐJE A DUNA-TISZA KÖZÉN: A Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület kiállításán a hagyományőrzés és átadás szellemében a Népművészet Mestere, a Népművészet Ifjú Mestere és a népi iparművész címmel kitüntetett alkotók és tanítványaik együtt mutatkoznak be, egyidejűleg képviselve a múltat és a jelent, mely előremutat a jövőbe. Látogatható 2015. március 31-ig. Támogató: Nemzeti Kulturális Alap Kecskemét, Serfőző u. 19. www.nepiiparmuveszet.hu Tel.: 76/327-203 Kecskeméti Ifjúsági Otthon Februárban sok programhoz, rendezvénysorozathoz kapcsolódunk. Lesz Házasság Hete, Kultúrházak Éjjel-Nappal és mi más, Valentin nap. Ajánljuk magunkat: Február 7-én, szombaton 16 órakor - Tükörtermi családi mesehangverseny - A hattyúk tava - keresztmetszet Február 12-én, csütörtökön 18 órakor - Szerel-Mesék. Helyszín: Otthon Mozi. A program kapcsolódik a Házasság Hete rendezvényeihez Február 13-án, pénteken 18 órakor - Köz-tér, irodalmi kávéház Február 14-én, szombaton 19 órakor - A kutya vacsorája - Újra Ugatok - filmszínházi hősbemutató (Valentin nap) Február 14-én, szombaton 15-18 óráig - Kreatív anyuci - Csábító sajtok (Valnetin nap) Február 19-én, csütörtökön 17 órakor - Szülők iskolája "Kisfiúból nagyfiú, kislányból nagylány" Február 21-én, szombaton 16 órakor "Ahogyan a víz tükrözi az arcot" A sepsiszentgyörgyi Osonó Színház előadása Február 26-án, csütörtökön 17 órakor Milyenek a magyarok? Pót-közönségtalálkozó Lackfi János költővel Február 8-án, szombaton 9.30 órakor - Mackó Kuckó. Játszóház Boribon történeteivel, verseivel. Boribon születésnapja - A programot kézműves foglalkozás zárja. Kecskemét, Kossuth tér 4., www.kio.hu, ifjotthon@gmail.com Tel.: 06-76/481-686
6 2015. február 4. A tea egészségre gyakorolt hatása A teáknak számtalan változata létezik, ami függ a levelek minőségétől, a szárítási, fermentálási eljárásoktól, és a hozzáadott természetes ízesítőktől. Jó minőségű leveles teát fogyasszunk. Cukrozás, citromozás hatására a teában lévő hasznos csersavak hatása csökken. Ügyelni kell a tea fajtájának megfelelő elkészítésre is. Evés után, és közben hasznos lenne forró teát innunk, a hideg víz helyett. A hideg ital megszilárdítja a zsírokat az ételben. ÁLTALÁNOSSÁGBAN A TEA HATÁSA AZ EGÉSZSÉGRE: élénkít, immunrendszert erősít és méregtelenít, szerepe van a daganatok megelőzésében, szív-, és érrendszeri betegségek megelőzése, megakadályozza, csökkenti a csontritkulást, ízületi gyulladások, Alzheimer-kór megelőzése, csökkenti a koleszterinszintet, gátolja a fogszuvasodást, véd az emésztőszervi fertőzések ellen, csökkenti a vércukorszintet, javítja az emésztést, segít zöldhályog esetén is. ZÖLD TEA EGYÉB HATÁSAI: B-vitamin, kálium, fluorid található benne, C vitamin tartalma magas, epe-, vese-, hólyagkövek kialakulásától véd, vizelethajtó, rendezi a bélműködést, éberségnövelő és látásjavító. DR. MARKÓ LÁSZLÓ sebészeti és onkológiai szakrendelés. EMLŐRÁK szűrész, "csomó" eltávolítás szövettani vizsgálat. ARANY- ÉR betegség kezelése-, műtét nélküli megoldás. VISSZÉR betegség injekciós vagy műtéti kezelése, SÉRVEK és egyéb kisebb műtétek = egynapos sebészet, Vastagbél, emlő és egyéb daganatok konzíliuma. Rendelési idő: H, Sze., P: 15-18-ig Bejelentkezés: 9-18-ig T: 06-30/78-500-69 (76/328-756) DR. NYILAS GÁBOR szülészet, nőgyógyászati és terhes szakrendelés. Rákszűrés, meddőség, klímax, hasi-hüvelyi ultra hang, műtéti előkészítés, szülés vezetés. Rendelési idő: H: 18-20, Cs.: 14-16 óráig Bejelentkezés: 8-17-ig T: 76/328-756 DR. MECSÉRY ILONA főorvos mammográfiás rendelés. Mammográfiás és ultrahangos emlővizsgálat. Hasi ultrahang. Rendelési idő: hétfő 13:30-15:30 óráig. Bejelentkezés: 76/325-481 este is MÁRKI NÓRA JÁZMIN Spirituál Terapeuta. Sorselemzés, önsimeret, lelki életmódvezetés, függőségek kezelése, Trauma és stressz okozta lelki sebek oldása, párkapcsolat harmonizálása, áldott állapot, szülés, anyaság, új generációs gyermekek. Rendelési idő: Sze.: 9-18, Bejelentkezés: 06-30/911-03-91 www.szentmihalyakademia.hu Téli vitaminforrások Sokan csak rejtett zsiradékként gondolnak a különféle olajos magvakra, és így száműzik diétájukból. Pedig ezek az apró finomságok felbecsülhetetlen értéket jelentenek szervezetünk számára. A magokban található illóolajok jelentős része antioxidánsokban gazdag, nagy segítséget jelentenek a szabad gyökök ellen. A különféle olajos magvak számos gyógyhatással bírnak, melyek az egyik legfontosabb táplálék-kiegészítővé teszik őket. A mogyoró a nyírfafélék családjának egyik nemzetsége, az ide tartozó növények ehető termésük miatt már az őskorban is kedveltek voltak. Őshonos Nyugat-Ázsiában, a Balkán-félszigeten, Kelet-Ázsiában, Észak- Amerikában. Meglepően magas az ásványtartalma: találunk benne káliumot, cinket, mangánt, magnéziumot is, de főképp magas kálium tartalma miatt a mogyoró kiváló vértisztító is. Minden más élelmiszernél több rezet tartalmaz, amely elengedhetetlen a növekedéshez és a fejlődéshez. Rézre van szükség a vörös és a fehér vérsejtek fejlődéséhez, a szív és az izmok összehúzódásához, a vasszállításhoz, a csontok szilárdságához és az agy fejlődéséhez. A mogyoró pozitív hatással van a vérnyomásra, illetve elősegíti a koleszterin szint csökkenését is, mivel a testet esszenciális zsírokkal látja el. Meglehetősen sok B1-, B2-, H- és E-vitamint találhatunk benne. A dió nálunk is régóta ismert és kedvelt növény, honfoglaló magyarjaink már az őshazában is ismerték és fogyasztották. Perzsiából és Közép-Ázsiából származik. A dióban található vitaminok, ásványi anyagok és esszenciális zsírsavak kincset érnek: rendszeres fogyasztásuk segíthet a vérnyomás egészséges szinten tartásában, és csökkentheti a koleszterinszintünket. Mindehhez egy maréknyi dió bőven elég egy nap, amit gyerekek is nyugodtan ehetnek édesség helyett. A benne található sok omega-3 zsírsav az ő agyi fejlődésüknek is nagyon jót tesz. Ha ez még nem lenne elég, a dió meglehetősen sok E-vitamint is tartalmaz, mely nemcsak bőröd szépségéről gondoskodik, de fontos antioxidáns is. A diót még cukorbetegségre hajlamosak is fogyaszthatják, igaz, csak mértékkel; a már említett omega-3 zsírsav az inzulintermelést is segíti. Ha ősszel vagy télen nem akarsz vitaminkészítményeket szedni, akkor markolj bele a pucolt diós zacskóba minden nap, rengeteg mangán, réz, kálium, kalcium, vas, magnézium, cink és a szelén kerül így a szervezetedbe. A dió olaja kiváló bőr- és hajápoló. A mandula bőségesen tartalmaz E-vitamint, fogyasszuk a méregtelenítő folyamatok serkentésére, ellenállóképességünk erősítésére. Sok benne a B1-vitamin, a folsav, a riboflavin (B2-vitamin), a P-vitamin és a foszfor. Gazdag ásványi anyagokban. A magnézium erősíti a csontozatot, serkenti a fehérjeképzést és fenntartja a szervezet kálcium-kálium egyensúlyát. Remek rézforrás, elősegíti az oxigén szállítását, jó hatású a véredényekre és az idegrendszerre. Cinktartalmánál fogva serkenti a sebgyógyulást. Vastartalma miatt javasolják lábadozás, vagy vérképzési gondok esetén.
www.keszin.hu 7 Hogyan legyen arcunk újra fiatalos! A Thermage kezelés a bőrfeszesítés, és kontúr javítás biztonságos és ellenőrzött módja. A szervezett saját kollagénjének stimulálását végzi, a bőr tónusát, kontúrját és szerkezetét újítja meg. A Thermage teljes mértékben non-invasív eljárás. Nincs szike, nincs injekció, nincs komplikáció. A kezelés alatt, a bőr meglévő kollagénjét feszíti meg és a továbbiakban pedig stimulálja a kollagén termelést. A hatás, ezért részben azonnali és látható, másrészben elhúzódó és állandóan javuló, a kezelést követő hatodik hónap végéig. Az eredmény évekig látható. A Thermage kezelés minden bőrtípusnál és minden bőrszín esetében alkalmazható. Nincs évszak függőség, a Theramge télen, nyáron, minden évszakban használható. Bőrünk 3 rétegből áll. A látható külső réteg az epidermis, középső, kollagénben gazdag réteg, a dermis és a legmélyebben fekvő réteg, amely zsírszövetéről és a benne található kollagén rostok hálózatáról ismert, az pedig a subcutis. Ha ebben a három rétegben csökken a kollagén rostok mennyisége, a korábbi, túlzásba vitt napozás, genetikai okok, vagy a normál öregedési folyamat miatt, akkor az arc bőre megereszkedik és ráncosodik. Azok a módszerek, amelyek csak a felületen fejtik ki hatásukat, nem képesek, a mélyebb rétegek kollagén termelését befolyásolni. A Thermage, olyan nem invasiv módszer, amely feszesíti a bőrt és megújítja a bőr mindhárom rétegének kollagén termelését. ez pedig azonnali feszesedést okoz, mellette pedig megújítja a bőr tónusát és szerkezetét. Az új kollagén termelés beindulásának köszönhetően, a bőr megújulása, 4-6 hónapon át tart a kezelést követően. Thermage az egyetlen eljárás, amely kisimítja és feszesíti a bőrt és csökkenti a ráncokat,a előtte utána szem letakarásával, a kezelés alatt, a szem környékén, a felső szemhéj felett, műtét és injekció nélkül. Az eljárás előnyei: Csökkenti a ráncokat, a szem körül Feszesebb kontúrok a szem körül Csökkenti a szem alatti táskákat Lágyítja finom ráncokat és szarkalábakat Kisimítja a bőrt, a szemhéj fölött A Thermage kezelés, képes bárhol a testen feszesíteni, a bőrszövet mélyebb rétegeiben található kollagén rostokat, így a szemhéjon is alkalmazható. A módszer a bőrszövetben felmelegedést okoz, ez azonnal stimulálja a kollagén rostokat, de még hetekig dolgozik, így a beavatkozást követő hat hónapig egyre javul a bőr állaga. Kezelési lehetősége, számos bőrproblémára nyújt, hosszantartó, vagy akár végleges megoldást Nyitrai Ildikó Barnító és Alakformáló Stúdió
8 2015. február 4. SZÉCHENYIVÁROS új építésű részén eladó egy 60 nm-es lakás amely 2004-ben épült, egy liftes ház 4. emeletén de nem záró szint. Újszerű állapot garázs opció. Iá:13,7 MFt Tel:06-20/396-6997 KECSKEMÉTEN a Hunyadiváros legelegánsabb részén a Béke fasor közelében eladó egy ikerház. 350 nm-es telken lévő 90 nm ház 50 nm-es melléképülettel benne garázzsal. Iá:11,5 MFt Tel:06-20/396-6997 KECSKEMÉT, Bocskai utcában 96 nm, 2+2 félszobás, 2. emeleti, két erkélyes lakás garázzsal együtt eladó. I.ár:21,2 MFt Tel: 20/296-22-24 KECSKEMÉT belvárosában, 2006-os építésű, földszinti, 71 nm, nagy teraszos lakás 18 nm garázzsal együtt eladó. I.ár: 21,9 MFt Tel:20/296-22-24 NAGYKŐRÖS Bokros részén 3 szobás, 2 konyhás, összkomfortos családi ház eladó. Iá: 15.1 MFt Tel:20/314-9455 SZÉCHENYIVÁROSBAN, cseréptetős társasházban eladó, lakáson belül kétszintes, nappali + 3 szobás, erkélyes, szép állapotú, felújított lakás. Iá: 13.9 MFt Tel: 20/296-2494 KECSKEMÉTEN a Műkertváros ban 2.5 szobás, főzőfülkés, egyedi gázfűtésű szép lakás, garázzsal eladó. Iá:10.9 MFt Tel: 20/296-2494 KECSKEMÉT belvárosában a Jókai utcában, 94 nm-es, 3 szobás, erkélyes, új, tégla építésű társasházban lakás eladó garázzsal. Iá:19,9 MFt Érd. 06-20/296-2332 KECSKEMÉT-KADAFALVÁN 90 nm, 3 szobás, felújított családi ház, 2000 nm telekkel, garázzsal eladó. Iá:12 MFt Tel. 06-20/296-2332 NAGYKŐRÖSÖN 4 szobás, 122 nm-es, emeletes, tetőteres, felújított, klímás lakás sorházban garázzsal eladó. Iá:15,5 MFt Tel:06-20/314-9455 HELVÉCIÁN 1901 nm-es ipari terület eladó, 80%-s beépíthetőséggel, 7,5 m épületmagasságig, TV-2 besorolási övezetű. Közművek az utcában. Iá:8,5MFt Tel:06-20/314-9455 TISZAKÉCSKE-KEREKDOMB- ON 1996-ban épült, alápincézett, tetőtér beépítéses, fűthető, jó állapotú nyaraló eladó. Iá: 7.5M Ft Tel: 20/296-2494 INGATLAN KECSKEMÉTEN villanegyedben 71 nm-es, 3 szobás, összkomfortos ikerház garázzsal eladó. 06-30/390-6143 SZOLNOK Megyében Mesterszálláson 100 nm-es családi ház gazdasági épülettel, garázzsal eladó. Iá.:4,5 MFt. Érd.:06-30/910-5555 KECSKEMÉT, belvárosában felújított, 2 szobás, erkélyes lakás tulajdonostól eladó. 06-20/314-1471 KATONATELEPEN 6 szobás családi ház nagy kerttel eladó. Irányár: 22,97 MFt. Tel.:06-20/977-5446 ELADÓ/KIADÓ Kecskemét, Nektár utca (Halasi út) 719 nmes építésre alkalmas gyümölcsös, villany, fúrottkút van, telek előtt műút, gáz, víz. Iár: 3,5 MFt. 76/483-547, 30/426-5809 A BELVÁROSBAN, liftes házban eladó egy 2. emeleti, 1 + 2 fél szobás, újszerű lakás erkéllyel Ár: 22.000.000,- SZALAGHÁZ mögött eladó egy 57 m2-es, 1,5 szobás, 1. emeleti, új építésű lakás, erkélylyel. Ár:16.900.000,- BELVÁROSBAN 93 négyzetméteres 2 + 2 félszobás, 2 fürdõszoba, 2 WC-s lakás eladó. Ár:15.500.000,- HORVÁTH Döme krt-on eladó egy 75 m2-es, 3 szobás, egyedi fűtéses, szép állapotú lakás. Ár: 12.600.000,- A BELVÁROSBAN a Cifrapalota mögött eladó egy első emeleti, 2 szobás, 63 m2-es lakás. Ár: 16.800.000,- A BELVÁROSBAN eladó egy harmadik emeleti, 1+2 félszobás, 63 m2-es lakás. Ár: 17.300.000,- A BELVÁROSBAN a Cifrapalota mögött eladó egy földszinti, 36 m2-es iroda. Ár: 11.800.000,- A KŐHÍD utca sarkán kiadó egy 65 m2-es földszinti üzlet. Ár 140.000,- Ft + Áfa /hó KECSKEMÉTEN Akadémia krt.-i III.em 1,5 szobás felújított lakás eladó 7,9MFt 30/859-7005 KECSKEMÉT Hunyadivárosban, 1szobás, 40m2-es, 1.em-i, erkélyes lakás eladó. 7,49 MFt 20/925-3248 KECSKEMÉT belvárosban, e.fűtéses, egyszobás, felújított, erkélyes lakás udvari beállóval eladó.9,5mft 20/925-3248 KECSKEMÉT belvárosában irodának alkalmas pince helyiség wc-zuhanyzóval felszerelve eladó. 3,9MFt 20/925-3248 KECSKEMÉT Mária-hegyben, 2-3 lakóház építésére alkalmas 3700m2 földterület közművesítve eladó.10,5mft 20/925-3248 TÁMOGATÁS NEHÉZ helyzetben élő kecskeméti, egyedülálló kisgyermekes (0,8-1,5 éves) szülőket támogatnánk pl. játékokkal, ruhákkal, akár hosszabb távon is! Hívjon bizalommal Hétfőtől-péntekig 9-14 óráig. 06-30/401-1269
www.keszin.hu 9 SZOLGÁLTATÁS BURKOLÁST, felújítási munkákat, kandalló építést, fakivágást vállalunk, akár elszállítással. 06-20/996-0917 ADÁS-VÉTEL KÖNYVEKET, hanglemezt, folyóiratokat, képeslapot, játékot, órákat, hagyatékot gyűjtő vásárol. 06-20/316-3220 KÉSZPÉNZÉRT vennék retró, régi érdekes tárgyakat, teljes gyűjteményt, sok féle hagyatékot. Hívjon bizalommal! Fiatal gyűjtő. 06-30/213-2989 RÉGIPÉNZ, képeslap, bélyeggyűjtemény, papír-régiség, antik tárgyak vétele. Kecskemét, Ceglédi út 74. 06-20/573-2599 www.krozus. gportal.hu TŰZIFA! Tölgy, bükk, gyertyán hasítva 24,5 Ft/kg, akác hasítva 29 Ft/kg, lignit szén 15,5 Ft/kg, hercules szén 55 Ft/kg Kecskeméten, az Agroker udvarában. 06-30/220-7041 FAMILY Bizományi Kisáruházban farsangi ruhák széles választékban! www.facebook.com/family BizomanyiKisaruhaz, Kecskemét, Izsáki 56/a. SZARVASAGANCS felvásárlás (Hagyatékból származó is..) 2000-4500 Ft/kg. Tel.:06-30/981-3095 VEGYES TŰZIFA vastag akác 2600 Ft/100kg, vékony akác 2300 Ft/100kg házhoz szállítva, hasítva is. 06-30/576-7261 VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrót, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, dinamót, műszerész esztergát, kompresszort, esztergakéseket. 06-70/624-5475 KÉREM ne dobja ki, ne törje össze, díjmentesen házhoz megyek érte. Vásárolnék régi konyhaszekrényt, ruhásszekrényt, sublótot, padot, fateknőt, zománcozott teknőt, boros demizsont, 5 l-es uborkás üveget, szabó vagy disznóvágó asztalt, sokfiókos bolti berendezést, falikutat, komplett hagyatékot. Hívjon bizalommal! 06-20/368-8602, 06-53/656-960 jakab0303@ freemail.hu RÉGI fa kalapformát vásárolnék. Tel.: 06-20/368-8602, 53/656-960 E-ma il: jakab0303@freemail.hu JÁRMŰ MAZDA E2200-as kisbuszt vennék, lejárt műszakival is. 06-20/9586-160 KÉSZPÉNZÉRT autóját, teherautóját megvásároljuk állapottól függetlenül. Házhoz megyünk! 5705 Tel.:06-70/520- VÁLLALKOZÁS KECSKEMÉT Petőfivárosban Pipacs presszó vagy italdiszkonti, élelmiszerbolti tevékenységre kiadó 20/932-1812 ÁLLAT 18 HETES tojóhibrid jérce: 2.000 Ft/db. Tel.:06-20/941-55-40 TÁRSKERESÉS 45 éves férfi lakással, rendezett anyagiakkal keres barátnőt hosszú távra! Tel.:06-70/501-2535 35 éves, független férfi keresi párját 25-39 év közötti hölgy személyében komoly kapcsolat céljából. Tel.: 06-70/247-6955 TÁRSKÖZVETÍTÉS mindenkinek, aki komoly kapcsolatot keres! Tel.: 06-70/427-1960 GÁZKÉSZÜLÉKEK javítása, beüzemelése, karbantartása. 06-30/6311-611 ÁRUSZÁLLÍTÁS, költöztetés rakodókkal hétvégén is garanciával! Huszár Lajos 06-20/426-2040 SZOBAFESTÉST, mázolást, külső fal szigetelést, gipszkartonozást és hidegburkolást vállalunk. 06-20/338-9876 PADLÁSSZIGETELÉST, burkolómunkát téli kedvezménnyel vállalok. (Csempe, padlólap, laminált.) 06-30/891-5509. FESTÉST, mázolást, hőszigetelést vállalok. Korrekt munka, korrekt ár! 06-30/9686-066, 76/328-500 TÁSKAJAVÍTÁS rövid határidővel! Kecskemét, Wesselényi u. 4. Zsisska Á. Ny.:H- P.:9-12,14-17-ig REDŐNY Expressz! Leszakadt, hibás fa-műanyag re - dőnyök, reluxák javításacseréje, gurtnicserék. Tel.: 06-30/639-1070 DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül. Non-stop gyorsszolgálat, 1 év garancia. 06-76/411-517, 06-30/9686-150 REDŐNYÖK készítése, javítása, gurtnik cseréje. 06-20/543-6161 ÚJ Női Divatáru üzlet nyílt Kecskeméten a Piramis udvarban! Márkáink: Warp Zone, Masca, NedyN, Missq, Naomi, Miss Extrem. facebook.com/mstyledivat BETEGÁGY otthoni használatra, idősgondozáshoz, gurulós, állítható, ágyrácscsal, bérelhető 10000 Ft/hó 30/899-1249 BURKOLÁST, felújítási munkákat, kandalló építést, fakivágást vállalunk, akár elszállítással. 06-20/996-0917 ELŐZŐ életek feltárása reinkarnációs hipnózissal: -szorongások oldása, -érzelmek feldolgozása, -lélek és test harmonizálása. Jutalom Szépségszalon. Bejelentkezés: 06-20/362-77-35 KAZO-DO harcművészet, küzdősport, önvédelem gyermek és felnőtt edzések JKA 3 DAN Káló Zoltán mesterrel Tel: 30/747-6527 Tagdíj: 5.000 Ft/hó heti 2x1 óra REDŐNY Szerviz! Műanyag és fa redőnyök javítása, újak készítése rövid határidővel korrekt áron, hétvégén is! Műanyag nyílászárók cseréje, bontás nélkül! Hívjon bizalommal! 06-70/227-6273, 06-30/735-0746 REDŐNY javítás! Új redőnyök készítése, javítása a hét minden napján, gyors precíz munka. Hívjon bizalommal! Telefon: 06-30/436-2148 VILLANYSZERELÉS, bojlerek, háztartási gépek, szivatytyúk javítását vállaljuk! 06-20/4292-113, www.robivill. hu REDŐNY készítés, teljes körű javítás, gurtnicsere akár hétvégén is. 06-70/265-6065, 06-30/919-0446 KIS létszámú idősek otthonába havidíjjal, illetve lakrész megváltásával szobák elfoglalhatók, teljes ellátás, szakápolással. 06-70/362-4291 REDŐNY Doktor! Redőnyök javítása, újak készítése, garanciával. Hétvégén is. 06-20/245-5213 ÉPÜLETEK bontását, felújítását, átalakítását vállalok. 06-30/941-8090 ÜDÜLÉS HAJDÚSZOBOSZLÓI márciusi üdülés 18000Ft/fő/hét. 06-30/867-6550 HAJDÚSZOBOSZLÓI akciós üdülés (visszavonásig) 19300 Ft/fő/7 éjszaka, 13900 Ft/fő/3 éjszaka félpanzióval. Tel: 06-30/944-9398 www.frankvendeghaz.hu BARLANGTÚRÁK 2015. március 07. 7.900 Ft MAGYAR KASTÉLYOK 2015. március 14. 7.500 Ft A MECSEK KAPUJA, Pécs 2015. március 21. 7.500 Ft CSILLAGOK EGER FELETT 2015. március 27-29. 23.900 Ft KOMÁRNO ÉS A MONOSTORI ERŐD 2015. április 04. 7.500 Ft KRAKKÓ 2015. április 04-06. 36.900 Ft MEGJELENT 2015-ös prospektusunk!
10 2015. február 4. ÁLLÁST KÍNÁL MINŐSÉGELLENŐR munkakörbe munkatársakat keresünk. Minőségügy területén szerzett tapasztalat előnyt jelent. utca 10.Tel.:76/504-735,vagy önéletrajz elküldésével az alább e-mail címen: com Munka e rő-kölcsönzői ny.sz.: 379 61/2001-0100 Magán-munkaközvetítői DÁNIÁBA keresünk állatgondozói, mezőgazdasági, farm körüli munkákra munkavállalókat alap angol nyelvtudással. 06(70)607-0067. tivadar. janos@andreasagro.com; www. andreasagro.com PIACVEZETŐ cég férfi munkatársat keres irodai asszisztens pozícióba. 06-20/2745-880 HAGYOMÁNYOS gépekre gyakorlattal rendelkező maróst keresünk! 06-30/427-8635 NEMZETKÖZI gépkocsivezetőket keresünk flottabővítés miattnemzetközi gyakorlattal és E kategóriás jogosítvánnyal, napidíjas elszámolás szerint. Jelentkezni H-P: 8-17 óra között a 53/500-645 telefonszámon, illetve fényképes önéletrajzzal a krisztina.szabo@ronixtrans. hu e-mail címen lehet. ESTI gimnázium Kecskeméten, egyetemi végzettségű tanárokat keres szeptembertől induló érettségi oktatására: matek, magyar, biológia, földrajz, fizika, kémia, történelem, angol-német, informatika. Önéletrajzokat az iskolakmet01@ freemail.hu-ra kérjük. BETANÍTOTT varrónőket keresünk kecskeméti telephelyre (Szabó-Cseh Kft., Írisz u. 3., Auchan mellett), teljes munkaidőben, határozatlan időre. Szakképzettség nem szükséges, de varrni tudjon! Érdeklődni: Seres Anett 30/417-2504 KERESKEDELMI Kft. keres, női dolgozókat egy eladó és pénztárosi munkakörre és egy áruátvevői és egyben magas szintű számítógépes adatrögzítőt, legalább 10 éves szakmai gyakorlattal, 2 műszakos munkarendben (5.30-17.30). Kecskeméti lakosok jelentkezését várjuk. Jelentkezni e-mail-ben, fényképes önéletrajzzal: e.king. box@gmail.com TEHERGÉPKOCSI vezető munkakörbe keresünk munkatársat. Elvárás: B, C, E kat. vez. engedély, PÁVII, GKI kártya. Jelentkezni személyesen irodánkban: Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 76/504-735 vagy önéletrajz elküldésével az alábbi e-mail címen: HuJobKecskemet@ trenkwalder.com. Munkaerő-kölcsönzői ny.sz.: 379 61/2001-0100 Magán-mun - ka köz vetítői 29338/ 2000-0100 GYÁRTÁS előkészítő munkatársakat keresünk német nyelvtudással Kecskemét és környékéről. 735 vagy önéletrajz elküldésével com. Munkae rő-kölcsönzői ny.sz.: 37961 /2001-0100 Magán-munkaközvetítői GIPSZKARTONOZÁSBAN jártas festő és hidegburkoló munkavállalókat keresek Budapest és kecskeméti munkára február 1-i kezdéssel.. Tel.: 06-70/509-3913 MEGBÍZHATÓ munkatársakat keresünk lakatos munkakörbe több műszakos munkarendbe. 735, vagy önéletrajz elküldésével com. Munkae rő-kölcsönzői ny.sz.: 37961 /2001-0100 Magán-munkaközvetítői HOSSZÚTÁVRA keresünk e lek - tromos karbantartó munkatársakat több műszakos munkarendbe. 735, vagy önéletrajz elküldésével com Munkae rő-kölcsönzői ny.sz.: 379 61/2001-0100 Magán-munkaközvetítői AZONNALI kezdéssel CNC gépkezelő munkatársakat keresünk több műszakos munkarendbe. 735, vagy önéletrajz elküldésével com. Munkae rő-kölcsönzői ny.sz.: 37961/2001-0100 Magán-munkaközvetítői 29338/2000-0100 KERESÜNK AWI hegesztő munkakörbe munkatársakat több műszakos munkarendbe. Jelentkezni személyesen irodánkban: Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány 735, vagy önéletrajz elküldésével com. Munka e rő-kölcsönzői ny.sz.: 37961/ 2001-0100 Magán-munkaközvetítői KÖNNYŰGÉPKEZELŐ engedéllyel raktáros munkatársakat keresünk több műszakos munkarendbe. 735, vagy önéletrajz elküldésével com. Munka erő-kölcsönzői ny.sz.: 379 61/2001-0100 Magán-munkaközvetítői PÁLINKÁS cég tapasztalattal rendelkező üzletkötőket keres. info@magnapalinka.hu VILLANYSZERELŐKET és segédmunkásokat felveszek. Érdeklődni: 06-30/504-9595, 06-70/361-8415 TERÜLETI Képviselő Ételfutárokat felveszünk Kecskemétről, Matkópusztáról, Helvéciáról, illetve környékéről, saját személygépkocsival! Magyarország kedvelt, dinamikusan fejlődő, piacvezető cégéhez azokat várjuk szeretettel, akik kedvelik és értik is a Területi Képviselői munkát! Tel: 06-30/9491-461. E-mail: juhaszfe@t-email.hu GÉPKEZELŐ munkatársakat keresünk több műszakos munkarendbe. 735, vagy önéletrajz elküldésével az alábbi e-mail címen com. Munka erő-kölcsönzői ny.sz.: 37961 /2001-0100 Magán-munkaközvetítői JÓ fizikummal rendelkező operátor munkatársakat keresünk, több műszak vállalása előny. 735, vagy önéletrajz elküldésével com. Munka e rő-kölcsönzői ny.sz.: 379 61/2001-0100 Magán-mun ka közvetítői KECSKEMÉTI cég keres ügyes, gyors, precíz kollégát, betanított kézi munkára és varrónőket. 06-20/263-8598 MEGBÍZHATÓ és önállóan dolgozni tudó targoncaszerelő (szerviztechnikus) munkatársat keresünk, emelőgépek és targoncák javítására, karbantartására kiemelt bérezéssel! Szakmai önéletrajzot az alábbi címre kérjük küldeni szerviz@ targoncatrade.hu vagy érdeklődni telefonon az alábbi számokon lehet +36/30/927-9584, +36/30/688-7193 MALOM Központban MY77 Márkaboltunkba dekoratív, kedves, fiatal lány jelentkezését várjuk alkalmi munkára. Fényképes önéletrajzot a következő e-mail címre várjuk: my77malom@ gmail.com KONZUM hölgyeket keresünk. Jó kereseti lehetőség! Érdeklődni: 06-20/263-5182 OKTATÁS NYELV 400Ft/órától +Kémia Biológia +Sakk oktató, fordító: Angol, Német, Francia, Orosz 06-70-539-3711 oktato. fordito@gmail.com SZÍNVONALAS és tanulóorientált OKJ-s képzések Kecskeméten: fodrász, kozmetikus. Elmélet és gyakorlat egy helyen. Nysz: E-000879/2014. 06-30/908-2864 SPANYOL Kecskeméten. Ha kezdő vagy: spanyolos.hu, ha nyelvvizsga kell: spanyolkecskemeten.hu ANGOL nyelvtanítás, korrepetálás egyéni tempóban, kezdőtől felső fokig. Tel.:06-70/77-255-41 OKJ-s Dajka és Pedagógiai aszszisztens tanfolyam indul márciusban Kecskeméten, órák szombatonként, kidolgozott tananyaggal részletfizetési lehetőséggel. 06-30/ 287-4808 NÉMET beszédközpontúan, változatosan, egyénre szabottan, nagyon hatásosan!!! Új célok!!! 06-20/410-8139 ANGOL nyelvoktatás 15 éves nyelvtanári tapasztalattal, szakmai nyelv is! 06-30/443-2021 TANULÁSI olvasási, szövegértési képességek javítása. Diszlexia kezelése. Kovács Judit 20/522-9228 www.tudasletoltes.hu SHIATSU alaptanfolyam kezdőknek 2014.02.13-15. Tanuld meg az alapkezelést és kényeztesd családtagjaidat már másnap! További információért és a kedvezményekért keressen a norashiatsu.xls.hu oldalon, vagy a 30/496-9791 telefonon. ARANYKALÁSZOS gazda (90.000 Ft), Óvodai dajka (70.000 Ft), Élelmiszer eladó (65.000 Ft), Boltvezető (65.000 Ft) OKJ tanfolyamok indulnak! Részletfizetés, egyéni felkészüléssel is! Tel: 06-30/860-7046 AL:2923
www.keszin.hu 11 Álláslehetőségek a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárságán! Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkársága 2015. február 28-ig több pozícióra várja a pályázók jelentkezését. A munkavégzés helyszíne Kecskemét. Az álláslehetőségekről bővebb információt a https://kozigallas.gov.hu portálon, a Bács-Kiskun megyei hirdetéseknél olvashatnak. kecskemet.hu Az osztrák, német élet és munkavállalás ABC-je Osztrák munkakeresés 10 lépésben - 1. rész Legfontosabb, hogy kommunikatív szinten beszéljünk németül. Tehát tudjuk közölni, kik vagyunk és mit akarunk. Majd válaszolnunk kell néhány alapvető kérdésre. Legjobb, ha már belépéskor elmondjuk, amit magunkról a jövendőbeli munkaadónk tudni szeretne. Ha nem beszélünk folyamatosan németül, abban az esetben önállóan nem tudunk munkát keresni Ausztriában. Ha mégis próbálkoznánk: Ich spreche langsam (lassan beszélek). Ne azt mondjuk, hogy wenig deutsch (kevés német). Lassú beszéddel még elboldogulhatunk, kevés némettel szinte lehetetlen telefonon beszélgetni. Pedig minden a telefonálással indul. Ritka a kivétel. Ha ismerős segít vagy magyar céggel megyünk, ez persze nem szükséges. 1. lépés: munkakeresést mindig a helyi (vagy a legközelebbi) AMS-nél (munkaerő hivatal) kezdjük. Legjobb, ha a hét közepén megyünk, mert ekkor adják ki az új álláslistát. Ezt kinyomtatva el is vihetjük, vagy a hivatalból mindjárt fel is hívhatjuk a munkaadót. Igyekezzünk minél több állásra bejelentkezni. Ezt itthonról is megtehetjük az alábbi link alatt:http://jobroom.ams.or.at/ jobroom 2. lépés: Általában telefonon pályázzunk. Ehhez vásároljunk Ausztriában T-mobile kártyát 15 euróért. Ezzel 1500 percet kapunk havonta minden hálózatba Ausztriában. A mobiltelefon használata sokszor előnyös is lehet a számunkra. Ha ezzel érdeklődünk munkaügyben, de nem sikerül elérni a keresett személyt, később is visszahívhat bennünket. Mindig legyen életrajzunk, lehetőleg színes fényképpel ellátva. 3. lépés: Mindig legyen szállásunk néhány napra. Csak állandó munka birtokában béreljünk lakást. Találkozhatunk olyan lakásokkal is, ahol nem kell fizetni kauciót. Ezek általában teljesen üresek, vagy önkormányzatiak. Ha gyerekeink vannak, igényelhetünk is önkormányzati lakásokat. 4. lépés: Általában hasznos, ha gépkocsival rendelkezünk, mivel még nem tudhatjuk, hogyan juthatunk el jövendő munkahelyünkre. A helyi (helyközi) közlekedés általában eléggé korlátozott Ausztriában, kivétel a nagyvárosokban. Magyar rendszámú gépkocsinkat minél hamarabb honosítsuk Ausztriában. 5. lépés: Legjobb (ha nem vendéglátás) Grazban vagy Linzben munkát keresni. Esetleg Bécs is jó lehet, mivel oda akár Sopronból vagy más határközeli városból is ingázhatunk. A havi bérlet nem túl drága Bécsbe vagy más közeli osztrák városba: A sorozat folytatását jövő heti lapszámunkban olvashatják! Plavecz Tamás Segítség Ausztriában és Németországban hivatalos (munka) és magánügyben jogi háttérrel wortgrube@gmail.com IMPRESSZUM Kecskeméti Szuperinfó Megjelenik minden szerdán 38.600 példányban. Lapzárta: hétfõ 12 óra. Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft. Felelõs szerkesztõ: Zakar László Szerkesztõség: 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17. Tel./fax.: 76/498-479 www.keszin.hu info@keszin.hu Nyomda: Ipress Center Hungary Kft., 2600 Vác, Nádas utca 4. Terjeszti: Hírös Modul Kft. Terjesztési területek: Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva, Katonatelep, Kecskemét, Kerekegyháza, Lajosmizse, Orgovány, Városföld. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám 75.480/1997
12 2015. február 4.