EGYHÁZI KÖNYVTÁRAK EGYESÜLÉSE CÍMTÁR 2013



Hasonló dokumentumok
MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI. Szerkesztette: BLAZOVICH LÁSZLÓ MÜLLER VERONIKA

Szakmai beszámoló a 3508/01141 sz. pályázathoz

Unitas Egyházi Könyvtárak Közös Katalógusa és Információs Portálja

Név Város Iskola Felkészítő tanár összesen

17.00 Klimo Könyvtár és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtárának megtekintése

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

HATÁROZATOK TÁRA. A Közgyűlés egyhangúlag megszavazta Török Márkot, az SZTE HÖK elnökét a Közgyűlés levezető elnökének.

Szögi László: Az egyetemi és akadémiai ifjúság politikai szerepvállalása között. ELTE Levéltári Nap November 3.

Név Város Iskola Felkészítő tanár összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Név Iskola Felkészítő tanár összesen

Név Város Iskola Felkészítő tanár összesen

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató Dr. Varga Zoltán Balázs

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, április Nyilvános sorsolás Budapest, március 25.

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók

Diákhitel Központ Zrt.

Pedagógusok képesítése

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt

Név Évf Iskola.Név Város m1 m2 m3 f1 f2 f3. 1 Tamás Ambrus 10 Bencés Gimnázium Pannonhalma

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter

AZ EGYHÁZI KÖNYVTÁRAK EGYESÜLÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPSZABÁLYA

Név Évf Iskola.Név Város m1 m2 m3 f1 f2 f3. 1 Géczi Péter 10 Radnóti Miklós Gimnázium Szeged

SORSZÁM (NYILV.SZÁM) Esztergomi Járásbíróság. Bíróság Székesfehérvári Járásbíróság. Kerületi Bíróság. dr. Gremspergerné Drippey Mária Anna (alapító)

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Közép-Magyarországi régió pályázatainak miniszteri döntése

Név Telefon Mellék Ajtó Keller Anikó. 74/ igazgató

9. évfolyam. 10. évfolyam

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK

MEGÚJULÓ GYŰJTEMÉNYEK PÁLYÁZAT EREDMÉNYE

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár

A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19.

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA

MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége ( )

4. osztály. Felkészítő tanár(ok) neve. Grófné Györkös Valéria Körmend 46 D. Sándorné Balla Judit Debrecen 45 D. Némethné Vida Erzsébet Szeged 45 D

Tanári fogadóórák rendje. általános formátum:

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Név Város Iskola Felkészítő tanár összesen. 1. Elek Péter Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter

A felkészítő tanár neve I-II. Rus Lilla es Számú Általános Iskola Szatmárnémeti Erdély Rus Annamária

Eredménylista. Megye: Szatmár. Körzet: Szatmár. Osztály: 5. osztály

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Mûhely. Tízéves az Egyházi Könyvtárak Egyesülése. (Az EKE története folytatás) 3.3 Az Egyházi Könyvtárak Egyesülésének szervezeti felépítése

Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv

Lotz helyesírási verseny országos versenyzők Tolna megye - 7. évfolyam

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal 9300 Csorna, Csornai Járási Hivatal elérhetőségei és ügyfélfogadási rendje

MSSZ Országos Bajnokság

Megyei matematika verseny 2009.

Eredménylisták Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület

APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei

ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/ , fax: 88/

4. évfolyam: Hely Tanuló neve Iskola neve Pontszám Város Felkészítő tanár

AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. Általános rendelkezések

2016. június június 6.

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként tanév

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés

Atlétika - Mezei futó Diákolimpia országos döntő

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET

A Budapesti Ügyvédi Kamara évi választás. A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak

A MAGYAR GERMANISTÁK TÁRSASÁGÁNAK ALAPSZABÁLYA 2., MÓDOSÍTOTT VÁLTOZAT

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

7Km összetett eredmény:

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként tanév

Munkalap1. Makó

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.)

4M HÁLÓZAT ELÉRHETŐSÉGEI

4M HÁLÓZAT ELÉRHETŐSÉGEI

Szaktanácsadói lista szakterületenként

Egyesületi alapszabály

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK

A Laky Ilonka Általános Iskola Intézményi Tanácsának ügyrendje

Tápanyag Gazdálkodási Tervkészítő szolgáltatás kapcsolattartói

TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest II. korcsoport fiú csapatbajnokság

Név Város Iskola Felkészítő tanár összesen. 1. Fialovszky Márk Budapest Baár-Madas Református Gimnázium Horváth Norbert

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

Vezetők, pedagógusok, ügyintézők és elérhetőségük

XVIII. Nyírerdő Futás és Hajdú Bihar megyei Mezei Bajnokság Aradi János Emlékverseny

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

35. SZÉP MAGYAR BESZÉD VERSENYE KAZINCZY FERENC ORSZÁGOS DÖNT ÁPRILIS 2-3. A HAZAI ÉS A HATÁRON TÚLI FELSOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a október 26-i közgyűlés) (Módosította a november 19-i közgyűlés)

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje

2011-ben a park területén végzett munka (bozótírtás, kapálás, gyomlálás, levélszüret, tüzelés, kerítésjavítás stb.) ledolgozott.

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

ÁMK AKT

Átírás:

EGYHÁZI KÖNYVTÁRAK EGYESÜLÉSE CÍMTÁR 2013 BUDAPEST 2013

A címlapon látható kép: Bibliotheca Marckiana. Hagae-Comitum: De Hondt, 1712 (a Ráday Könyvtár tulajdona) EGYHÁZI KÖNYVTÁRAK EGYESÜLÉSE 2013 HU ISSN 1586-4375

ELŐSZÓ Az Egyházi Könyvtárak Egyesülése 1994-ben alakult meg. A cél az volt, hogy az új szervezet érdekképviseleti-, egyúttal munkaközösségbe szervezze a magyarországi egyházi és felekezeti könyvtárakat. A megalakulás egybeesett a kilencvenes évek elejének politikai változásaihoz kapcsolódó ágazati és szakmai megújulással. Ebbe szinte azonnal bekapcsolódhattak az újjáéledt egyházi felekezeti könyvtárak is. Az egyesületet 1995-ben jegyezte be a Fővárosi Bíróság, és a következő évben, 1996- ban elkészült az első címtár is. Ennek messze önmagán túlmutató jelentősége volt: sok egyházi könyvtár évtizedes kényszerszünet után szerveződött újra, ám a meglévők is a szakmai köztudat peremére szorultak. Így nemcsak az egymás közötti kapcsolattartás, hanem a szélesebb közönség számára is fontos volt az összegzés. 1999-ben jelent meg az újabb névtár, majd 2004-ig minden évben készült egy frissített kiadás, mely rövid lelki és szellemi olvasmányokat is közölt (általában az előző évi szakmai konferencia előadásait). A következő évben (2005) is készült nyomtatott címtár; az éves összejövetelen mutatta be az akkor már működő PR-es munkacsoport. A technikai fejlődés lehetőségeire gondolva honlapunk és levelezőlistánk is működött már akkor a 2005. évi közgyűlés úgy határozott, hogy ezentúl háromévenként, a tisztújító közgyűlések után készüljön nyomtatott címtár. 2007-ben és 2010-ben, három év elteltével, a tisztújító közgyűlések után vehették kézbe az új névtárat a Kollégák. A frissített címtárat kiegészítettük a 2012. évi közgyűlésen elfogadott új alapszabályunkkal, melyben az új passzusokat vastag betűkkel emeltük ki. Azóta ismét eltelt három év, és most hasonló módon újra a tisztújító közgyűlést követően adjuk közre névtárunkat az új tisztségviselők elérhetőségeivel és a tagkönyvtárak frissített adataival. Noha az elektronika egyre nagyobb teret nyer világunkban, még mindig hasznosnak bizonyul egy bármikor kézbe vehető praktikus kiadvány. A megújított honlap és a beindított közös portál (Unitas) mellett is forgassa mindenki haszonnal.

5 AZ EGYHÁZI KÖNYVTÁRAK EGYESÜLÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPSZABÁLYA 1.. AZ EGYESÜLÉS NEVE, SZÉKHELYE, CÍME, MŰKÖDÉSI TERÜLETE 1. Az Egyházi Könyvtárak Egyesülése (a továbbiakban: egyesülés, rövidítése: EKE) az 1989. évi II. tv. alapján létrehozott és a mindenkor hatályos egyesülési törvény alapján önállóan működő társadalmi szervezet. 2. Jelen alapszabály a Fővárosi Bíróság PK. 61685/1995/1 számon bejegyzett Egyesülés új, egységes szerkezetbe foglalt változata. 3. Székhelye: 1092. Budapest, Ráday utca 28. 4. Az ügyintézés a megválasztott elnök és titkár címén történik. Az aktuális változásokat folyamatosan regisztráltatjuk, bejelentjük. 5. Az egyesülés működése kiterjed a Magyar Köztársaság és a szomszédos országok területére. 6. Az egyesülés alapításának ideje: 1994. november 8. 7. Az egyesülés működésének időtartama: határozatlan idejű. 8. Az egyesülés önálló jogi személy. Pecsétjének felirata: Egyházi Könyvtárak Egyesülése 1994. A három példányban készült pecsétet az elnök, a titkár és a kamarás őrzi. 9. Az egyesülést kifelé az elnök, a titkár, valamint szükség esetén az elnök vagy a titkár megbízása alapján egy megválasztott elnökségi tag, gazdasági ügyekben az elnök, a titkár és a kamarás képviseli. 2.. AZ EGYESÜLÉS CÉLJA ÉS FELADATAI 1. Az egyesülés célja a magyarországi egyházi könyvtárak együttműködésének előmozdítása, lehetőség szerinti közös álláspont kialakítása és tapasztalatok kicserélése az alábbi területeken: a. az egyházi könyvtáraknak egyházukban és a társadalomban betöltendő szerepe, b. könyvtári feldolgozó munka és gyűjtőkörök, valamint c. muzeális értékek őrzése. 2. A közös álláspont kialakítása és a tapasztalatcsere érdekében az egyesülés konferenciákat, szakmai napokat szervez.

6 3. Az egyesülés segíti az egyházi könyvtárak ismertségének növelését, a könyvtári hálózatban elfoglalt helyének erősítését. Ennek érdekében honlapján, az Unitas portálon és kiadványok segítségével mutatja be a tagkönyvtárakat, közös katalógussal segíti az információkeresést. 4. Kapcsolatot tart a határon túli egyházi könyvtárakkal. 5. Az egyesülés munkáját az egyházi gyűjteményi központokkal, gyűjteményi tanácsokkal együttműködve végzi, azok elnökeit közgyűléseire tanácskozási joggal meghívja. A hasonló profilú világi szervezetekkel partneri kapcsolatot tart fenn. 6. Az egyesület tagkönyvtárai érdekében párbeszédet folytat a kormányzat kulturális és egyházügyi irányító szerveivel, a pályáztató szervezetekkel és az egyházi fenntartókkal. 7. Az egyesülés munkájában az egyesülés elnökségének meghívása alapján tanácskozási joggal, de szavazati jog nélkül részt vehetnek az egyházi könyvtárak munkájában érintett személyek. 8. Az egyesülés ajánlásai nem kötelezőek az egyesülés munkájában tagként részt vevő könyvtárak számára. 3.. AZ EGYESÜLÉS TAGJAI A. Intézmény tagság 1. Az egyesülést a történelmi múlttal és állománnyal rendelkező egyházi könyvtárak hozták létre 1994-ben, további egyházi könyvtárak csatlakozására is számítva. További tagok felvételéről a belépni szándékozó könyvtárnak írásban benyújtott kérvénye alapján évente dönt a közgyűlés. 2. Az egyesülésnek tagja lehet felekezeti megkötés nélkül minden olyan egyházi könyvtár, amely az egyesülés szabályaival egyetértő könyvtárosát a részvétellel megbízza és a megbízott személy az egyesülés munkájában aktívan részt vesz. 3. A könyvtárfenntartók által kijelölt személyek az egyesülés tevékenységében egyenlő jogokkal és kötelességekkel vehetnek részt, a közgyűlés által bármely tisztségre megválaszthatók. 4. A tagkönyvtárak tagdíj fizetésével járulnak hozzá az egyesülés fenntartási költségeihez. A tagdíj összegéről az elnökség javaslata alapján a közgyűlés dönt. 5. A tagság megszűnik: a. kilépéssel, melyet a könyvtár vezetőjének írásban kell bejelentenie az egyesülés elnökének. Az elnök a kilépést köteles elfogadni, s azt a következő közgyűlésen közzétenni. b. törléssel. Amennyiben valamely tag az elnök írásos felszólítása után sem tesz eleget pénzügyi kötelezettségének, e kötelezettség elmulasztását kilépési nyilatkozatnak kell érteni.

7 B. Személyi tagság 1. Az egyesülés tagja lehet minden olyan magánszemély, aki az egyesülés szabályaival és céljaival egyetért, és akinek tagságát az elnökség javaslata alapján az egyesülés közgyűlése megszavazta. 2. A személyi tagság lehet pártoló tagság és tiszteletbeli tagság. a. Pártoló tag lehet olyan magánszemély, aki az egyesülés működését erkölcsi, szakmai és anyagi támogatásban kívánja részesíteni. Felvételi kérelmét írásban kell eljuttatnia az elnöknek. Felvételéről az elnökség javaslata alapján a közgyűlés egyszerű szótöbbséggel dönt. A pártoló tag tagdíjat fizet, melynek minimális összegéről az elnökség javaslata alapján a közgyűlés dönt. b. Tiszteletbeli tag lehet minden olyan magánszemély, akit az egyházi gyűjtemények érdekében kifejtett tevékenysége vagy tudományos munkája alapján az egyesülés meghív a tagjai közé. A meghívást valamely szavazati joggal rendelkező tagkönyvtár munkatársa írásbeli előterjesztése és az elnökség véleménye után a közgyűlés egyszerű szótöbbséggel szavazza meg. A tiszteletbeli tagot tagdíjfizetési kötelezettség nem terheli. 3. A személyi tagok jogosultak részt venni az egyesülés valamennyi rendezvényén. A közgyűlésen tanácskozási joggal, szavazati jog nélkül vehetnek részt, tisztségre nem választhatók. Az elnökség írásos megbízása alapján képviselhetik az egyesülést a szakmai rendezvényeken. 4. A személyi tagok javaslatokat tehetnek az Egyesülés működésével kapcsolatban. Az Egyesülés tiszteletbeli és pártoló tagjai kötelesek az Egyesülés alapszabályának és egyéb szabályzatainak, valamint az Egyesülés vezető szervei és tisztségviselői által hozott határozatoknak a végrehajtására; elősegítik az Egyesülés, annak vezető szervei és tisztségviselői által meghatározott célkitűzések megvalósítását. A pártoló tagok a pártoló tagok tagdíjának megfizetésével járulnak hozzá a szervezet működéséhez. 5. A személyi tagság megszűnik a személy írásban benyújtott lemondásával, vagy ha a közgyűlés (az elnökség vagy valamely gyűjtemény javaslata alapján) a tagság visszavonásáról szavaz. Amennyiben valamely pártoló tag az elnök írásos felszólítása után sem tesz eleget pénzügyi kötelezettségének, e kötelezettség elmulasztását kilépési nyilatkozatnak kell érteni. 4.. AZ EGYESÜLÉS SZERVEI A KÖZGYŰLÉS 1. Az egyesülés legfőbb szerve az évente tartott közgyűlés. Ha a tagkönyvtárak 1/3-a ok és cél megjelölésével, írásban kéri a rendkívüli közgyűlés összehívását, az elnök 30 napon belülre köteles azt összehívni. Rendkívüli közgyűlés összehívható az elnökség döntése alapján is.

8 2. Az évenként tartott rendes közgyűlés helyszínét, témáját és idejét az egyesülés munkájában részt vevő, szavazati joggal rendelkező személyek határozzák meg az előző évi közgyűlésen. 3. A közgyűlésen a könyvtárakat csak egy-egy szavazati jog illeti meg, de azon az egyesülést létrehozó (vagy tagkérelmüket már beadó) könyvtárakban tényleges munkaviszonyban álló könyvtárosok is részt vehetnek. A könyvtárat képviselő személy akadályoztatása esetén szavazati jogát átruházhatja; ezt írásban kell megtennie. 4. A közgyűlés akkor szavazatképes, ha a szavazattal rendelkező könyvtáraknak több mint a fele a tagkönyvtár által megbízott személlyel képviselteti magát. 5. A közgyűlést az elnök vezeti. Akadályoztatása esetén az elnökségből általa megbízott személy helyettesíti. 6. A közgyűlés egyszerű többségi, nyílt szavazással hozza határozatait (az elnök és a kamarás megválasztásának kivételéve, melyekre az 5. 5. és 10. pontjában foglaltak az irányadóak). A jelenlévő, a könyvtárakat szavazati joggal képviselő személyek egyharmadának kérése alapján azonban a nyílt szavazás alá tartozó kérdésekben is titkosan kell szavazni. 7. A közgyűlés az egyesülés szervezetét, működését, céljait és feladatait érintő bármely kérdésben jogosult dönteni. Az egyesülés szervezetét és céljait érintő kérdésekben azonban a döntéshez a tagkönyvtárak legalább 3/4 részéből jelen kell lennie a szavazati joggal megbízott személynek. Amennyiben a közgyűlésen a tagok a határozatképességhez szükséges számban nem jelennek meg, az azonos napirenddel, de legalább fél óra elteltével, illetve legkésőbb 8 napon belül összehívott megismételt közgyűlés a megjelent tagok számától függetlenül határozatképes az eredeti meghívó napirendjén szereplő kérdésekben. 8. A közgyűlésről (és az elnökségi ülésekről) jegyzőkönyvet kell vezetni, melyet az elnök, a titkár és a jegyzőkönyvkészítő is aláír. 9. Az éves közgyűléshez kapcsolódva az aktuális ügyek megbeszélése mellett egy-egy (az egyesülés feladatait érintő) témáról előre felkért előadókat hallgatnak meg a résztvevők, akik az előadásokról igény szerint vitát folytatnak. 5.. AZ EGYESÜLÉS SZERVEI AZ ELNÖKSÉG ÉS A TISZTSÉGVISELŐK 1. Két közgyűlés közt az egyesülés ügyeit tíztagú elnökség bevonásával intézi az egyesülés elnöke. Végzi az Egyesülés céljainak megvalósítása érdekében szükséges feladatokat, pályázatokat nyújt be, a tagkönyvtárak érdekében egyeztet az egyházak vezetőivel, a kormányzati és pályázati szervekkel. Az elnökséget az elnöknek évente legalább kétszer össze kell hívnia. 2. Az elnökségi tagok felekezeti aránya a 2007. évi közgyűlés határozata szerint: 5 katolikus, 3 református, 1 evangélikus és 1 egyéb felekezetű. Az elnökségi tagokat az egyes felekezetek szavazati joggal rendelkező képviselőinek javaslata alapján választja meg a közgyűlés.

9 (Amennyiben a résztvevő könyvtárak száma és felekezeti aránya változik, az elnökség számának és felekezeti arányának megváltoztatására csak a közgyűlés jogosult.) 3. Az elnökség hatáskörébe tartozik a közgyűlés határozatainak szorgalmazása, az egyesülés közgyűlésére való javaslattétel és a közgyűlés külön felhatalmazása alapján a hazai és külföldi társadalmi szervezetekkel és egyházi intézményekkel való együttműködés. Tevékenységét a közgyűlés által hozott határozatok alapján végzi, évente beszámol a közgyűlésnek. 4. Az elnökségi tagok megbízatása három évre szól. Az elnökségi tagok korlátlanul újra választhatók. 5. Az elnököt az elnökséget alkotó felekezetek (katolikus protestáns) három évenként felváltva adják. Személyét a soron következő felekezet képviselőinek véleményét kikérve az elnökség jelöli a közgyűlés által nyílt szavazással megválasztott elnökség tagjai közül, és a közgyűlés választja meg titkos szavazással három évre. Az elnök megválasztásához a szavazásra jogosult tagok abszolút minősített többség szükséges (az összes tag 50%-a + 1 fő). A leköszönő elnök az új elnököt a folyó ügyekbe bevezeti, és átad minden, az egyesülést érintő információt, dokumentumot és tárgyi eszközt. 6. Az elnöki és elnökségi tagi megbízatás személynek szóló, azt csak a közgyűlés változtathatja meg, a személyt küldő intézmény nem. A hivatalban lévő elnököt akadályoztatása esetén az előző ciklus végén leköszönt elnök, vagy - az elnökség felhatalmazása alapján - az elnökség egyik tagja helyettesíti. 7. Az elnök személyre szólóan választ munkájának segítésére titkárt. Titkár csak valamelyik tagkönyvtár munkatársa lehet. Szavazati joggal csak akkor rendelkezik, ha valamelyik tagkönyvtár megbízott képviselője. A titkár megbízatása három évre szól. A leköszönő titkár az új elnököt és az új titkárt a folyó ügyekbe bevezeti, és átad minden az egyesülést érintő információt, dokumentumot és tárgyi eszközt. 8. A titkár az egyesülés banki aláírási joggal is bíró, hivatalos képviselője. A titkár az elnökkel, az elnökséggel együttműködve végzi a szervezési, gyakorlati munkát, vezeti az egyesülés irattárát, szerkeszti a kiadványokat. 9. A közgyűléshez kapcsolódó anyagi kiadásokat a rendezvénynek helyet adó intézmény (teremdíj, esetleges reprezentáció), illetve a személyeket küldő könyvtárak, intézmények (útiés szállásköltség, szakmai kirándulás) biztosítják. Az egyesülés vagy a közgyűlést rendező könyvtár lehetőség szerint pályázati lehetőségekkel is él a közgyűlés megszervezéséhez. 10. A közgyűlés az egyesülés pénzügyeinek intézésére a közgyűlési tagok közül nyílt szavazással, a szavazásra jogosult tagok minősített többségével (az összes tag 50%-a + 1 fő) kamarást választ, aki tanácsaival segíti az elnök és a titkár munkáját. A kamarás megbízatása 3 évre szól. Az egyesülés hivatalos, külön-külön banki aláírási joggal bíró képviselői: az elnök, a titkár, a kamarás. Az egyesülés pénzéből az elnök, a titkár, a kamarás külön-külön aláírása alapján lehet pénzt elkölteni. A kamarás minden közgyűlésen beszámol az egyesülés anyagi helyzetéről. 11. Az egyesülés a közgyűléshez kapcsolódó ülésszak előadásait, a vita összefoglalását illetve a közgyűlésen történteket közzé teszi.

10 12. A közgyűlés 3 éves megbízatású, korlátlanul újraválasztható háromtagú felügyelő bizottságot választ. A bizottság vezetőjét is a közgyűlés választja. 13. A felügyelő bizottság ellenőrzi az elnök és az elnökség alapszabály szerinti működését és a költségfelhasználás szabályszerűségét. Ennek során beletekinthet az egyesülés irataiba, kérdéseket tehet fel a tisztségviselőknek, amelyekre azok kötelesek válaszolni. Szabálytalanság észlelése esetén nyolc napon belül köteles a szabálytalanságot az elnökség tudomására hozni. Ha az elnökség a közléstől számított 30 napon belül a szabálytalanságot nem szünteti meg, a felügyelő bizottság elnöke jogosult a közgyűlést összehívni. 14. Az elnökség meghatározott célokra szakértői bizottságokat állíthat fel. E bizottságok feladatuk teljesítése után megszűnnek. 6.. AZ EGYESÜLÉS MEGSZŰNÉSÉRŐL l. Az egyesülést a szavazati joggal megbízott személyek legalább 3/4-ének jelenlétével tartott közgyűlés oszlathatja fel, vagy rendelkezhet működésének szüneteltetéséről. Záradék Az egyesülés eredeti alapszabályát az 1994. november 8-án tartott közgyűlés fogadta el. Az alapszabály első módosításának időpontja: 2001. július 4. A bejegyeztetés időpontja: 2002. február 18. Az alapszabály második módosításának időpontja: 2004. június 21. A bejegyeztetés időpontja: 2004. október Az alapszabály harmadik módosításának időpontja: 2007. június 25. A bejegyeztetés időpontja: 2007. július 31. Az alapszabály utolsó módosításának időpontja: 2012. június 25. A bejegyeztetés időpontja: 2012. november 27.

11 JELMAGYARÁZAT Intézmény székhelyének címe Intézmény telefon száma Intézmény fax száma Honlap ill. e-mail cím

12 EGYHÁZI KÖNYVTÁRAK EGYESÜLÉSE 1092 Budapest, Ráday utca 28. 06-1/2176-321 ELNÖK: Dr. Hubert Gabriella Evangélikus Országos Könyvtár 1085 Budapest, Üllői út 24. 06-1/3172-532 gabriella.hubert@lutheran.hu TISZTSÉGVISELŐK TITKÁR: Muszka Ibolya Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerületének Könyvtára 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 2-4. 06-1/3114-237 muszka.ibolya@gmail.com KAMARÁS: Orosz Anna Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Könyvtára 1092 Budapest, Ráday utca 28. 06-1/2176-321 oroszanna@hotmail.com ELNÖKSÉG: Baranya Péter Piarista Központi Könyvtár 1052 Budapest, Piarista köz 1. 06-1/486-4478 raday.konyvtar@hotmail.com Dr. Berecz Ágnes Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Könyvtára 1092 Budapest, Ráday utca 28. 06-1/2176-321 raday.konyvtar@hotmail.com

13 Fischerné Grócz Zita Főszékesegyházi Könyvtár 6300 Kalocsa, Szentháromság tér 1. 06-78/465-280 kalbib@asztrik.hu Dr. Gáborjáni Szabó Botond Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára 4044 Debrecen, Kálvin tér 16. 06-52/516-856 gszabo@silver.drk.hu Köntös László Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei Könyvtár 8500 Pápa, Március 15. tér 9. 06-89/324-240 ref.lib@papacollege.hu Kövécs Ildikó Gál Ferenc Hittudományi Főiskola Könyvtára 6720 Szeged, Dóm tér 6. 06-62/425-738 kovecs.ildiko@gfhf.hu Dr. Löfflet Erzsébet Egri Főegyházmegyei Könyvtár 3300 Eger, Eszterházy tér 1. I/221 06-36/325-211 ig@efkt.hu Muszka Ibolya (TITKÁR) Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerületének Könyvtára 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 2-4. I/10 06-1/3114-237 muszka.ibolya@gmail.com Török Beáta Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Könyvtára 1052 Budapest, Piarista köz 1. 06-1/4864-421 torok.beata@sapientia.hu

14 TISZTELETBELI ÉS PÁRTOLÓ TAGOK TISZTELETBELI TAGOK: Boda Miklós Boda Miklósné Rozsondai Marianne PÁRTOLÓ TAGOK: Popovics Dávid

15 KATOLIKUS EGYHÁZ GYŰJTEMÉNYEI

16 EGYHÁZMEGYEI ÉS ÉRSEKI KÖNYVTÁRAK Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár 2500 Esztergom, Pázmány Péter utca 2. 2500 Esztergom, Pázmány Péter utca 2. 06-33/510-130 bibliotheca@invitel.hu www.bibliothecaesztergom.hu Fenntartó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye 1014 Budapest, Úri utca 62. Kutathatóság: nyilvános könyvtár Vezető: Czékli Béla bibliotheca.esztergom@gmail.hu Munkatársak: Balogh Péter Attila Kotz Eszter Mechler Katalin Szakály Mónika Török Zsoltné Dobó Judit - 8-14 8-16 8-14 - -

17 Főszékesegyházi Könyvtár 6300 Kalocsa, Szentháromság tér 1. 6300 Kalocsa, Szentháromság tér 1. 06-78/465-280 06-78/465-280 kalbib@asztrik.hu konyvtar.asztrik.hu Fenntartó: Kalocsa-Kecskeméti Érsekség 6300 Kalocsa, Szentháromság tér 1. Kutathatóság: nyilvános könyvtár Vezető: Fischerné Grócz Zita Munkatársak: Kiss Györgyné Matula Imre Rabb Mihály Rákné Váradi Mónika Takács Karolina Vasárnap Kutatás Kutatás Kutatás Kutatás Kutatás - - 8-17 8-17 8-17 8-17 8-17 Turisták - Turisták 9-17 Turisták 9-17 Turisták 9-17 Turisták 9-17 Turisták 9-17 Turisták 9-17

18 Főegyházmegyei Könyvtár 3300 Eger, Eszterházy tér 1. I/221 3300 Eger, Eszterházy tér 1. I/221 06-36/520-400/2214 06-36/325-211 06-36/325-211 efkt@efkt.hu tourist@efkt.hu olvasoszolg@efkt.hu www.efkt.hu Fenntartó: Érseki Vagyonkezelő Központ 3300 Eger, Széchenyi utca 1. Kutathatóság: nyilvános könyvtár, tudományos szakkönyvtár Vezető: Dr. Löffler Erzsébet Munkatársak: Balogh Ferenc, ig. helyettes Pálos Zsófia Edit Pap Péter Pozsgay Lászlóné Sós Ildikó, idegenvezető Szász Zoltánné ig@efkt.hu balogh.ferenc@efkt.hu palos.zsofia@efkt.hu pap.peter@efkt.hu sos.ildiko@efkt.hu szasz.zoltanne@efkt.hu Vasárnap Kutatás Kutatás Kutatás Kutatás Kutatás - - 8-16 8-16 8-18 8-16 8-16 Turisták * Turisták 9.30-15.30 Turisták 9.30-15.30 Turisták 9.30-15.30 Turisták 9.30-15.30 Turisták 9.30-15.30 Turisták 9.30-15.30 ** *** 9.30-13.30 9.30-13.30 9.30-13.30 9.30-13.30 9.30-13.30 9.30-13.30 9.30-13.30 9.30-13.30 * Május 1-jétől október 15-ig ** Október 16-tól december 9-ig és február 1-jétől március 15-ig *** Március 15-től április 30-ig Minden más időpontban egyeztetés szükséges.

19 Érseki Simor Könyvtár 2500 Esztergom, Mindszenty tér 2. 2500 Esztergom, Mindszenty tér 2. 06-33/510-124 06-33/411-085 info@primarch.hu Fenntartó: Esztergom-Budapesti Érsekség 2500 Esztergom, Mindszenty tér 2. Kutathatóság: nem nyilvános könyvtár* Vezető: Dr. Hegedűs András hegedus@primarch.hu Munkatársak: - - - 8-14 8-14 - - *A könyvtár előzetes bejelentkezés alapján fogadja a kutatókat. (Adategyeztetés nem érkezett.)

20 Érseki Könyvtár 8200 Veszprém, Vár utca 16. 8200 Veszprém, Vár utca 16. 06-88/426-088 06-88/426-287 konyvtar@veszpremiersekseg.hu www.vek.veszprem.hu Fenntartó: Veszprémi Érsekség 8200 Veszprém, Vár utca 18. Kutathatóság: nyilvános könyvtár* Vezető: Dr. Kredics László Munkatársak: Jámbor Tamás Szvitek Miklósné Győri Éva jambortamas@ersekseg.veszprem.hu - 9-16 9-16 9-16 - -

21 Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Levéltár és Könyvtár 4024 Debrecen, Varga utca 2. 4002. Debrecen, Pf. 230 06-52/349-849/504 06-52/431-632 debrkonyvlev@vipmail.hu archiv.dnyem.hu Fenntartó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye 4024 Debrecen, Varga utca 2. Kutathatóság: nem nyilvános könyvtár Vezető: Takács József Munkatárs: Gyarmati Barnáné - 14-17.30 9-12.30 9-12.30 - -

22 Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár 9021 Győr, Káptalandomb 26. 9021 Győr, Káptalandomb 26. 06-96/525-090 gyekk@t-online.hu www.gyor.egyhazmegyeikincstar.hu Fenntartó: Győri Püspökség 9021 Győr, Káptalandomb 5. Kutathatóság: nem nyilvános könyvtár* Vezető: Kiss Tamás 8-12 8-12 8-12 8-12 8-12 - * Kutatókat csak előzetes bejelentkezés alapján fogad.

23 Egyházmegyei Könyvtár 7624 Pécs, Ferencesek utcája 37. 7624 Pécs, Ferencesek utcája 37. 06-72/513-060 Fenntartó: Egyházmegyei Hatóság 7624 Pécs, Szent István tér Kutathatóság: nem nyilvános könyvtár* Vezető:** - Munkatársak:- - - - - - - Jelenleg nincs alkalmazottja. A könyvtár állományának használatát a Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtára biztosítja. (Adategyeztetés nem érkezett.)

24 Székesfehérvári Püspöki Könyvtár 8000 Székesfehérvár, Városház tér 5. 8000 Székesfehérvár Városház tér 5. 06-22/510-697 06-22/510-697 konyvtar@szfvar.katolikus.hu http://www.szfvar.katolikus.hu/gyujtemenyek/konyvtar/konyvtarbemutatas Fenntartó: Székesfehérvári Egyházmegye 8000 Székesfehérvár, Városház tér 5. Kutathatóság: nyilvános könyvtár* Vezető: Mózessy Gergely mozessyg@szfvar.katolikus.hu Munkatárs: - 9-16 9-16 - 9-16 - -

25 Egyházmegyei Könyvtár 9700 Szombathely, Szily János utca 1. 9700 Szombathely, Szily János utca 1. 06-94/509-763 konyvtar@martinus.hu www.martinus.hu Fenntartó: Szombathelyi Egyházmegye 9700 Szombathely, Berzsenyi tér 3. Kutathatóság: korlátozottan nyilvános könyvtár Vezető: H. Simon Katalin Munkatársak: Káhl Eszter Horváthné Vizvári Csilla Magyar Ákos (tárlatvezető) muzeum@martinus.hu k.eszter@martinus.hu v.csilla@martinus.hu magyar.akos@martinus.hu - 10-18 10-18 - - -

26 Váci Egyházmegyei Könyvtár 2600 Vác, Migazzi Kristóf tér 2. 2600 Vác, Migazzi Kristóf tér 2. 06-27/814-140 06-27/814-101 konyvtar@vaciegyhazmegye.hu konyvtar.vaciegyhazmegye.hu Fenntartó: Váci Egyházmegye 2600 Vác, Migazzi Kristóf tér 1. Kutathatóság: nyilvános könyvtár Könyvtárprefektus: Dr. Varga Lajos Könyvtárvezető: Szabó Gergely Munkatársak: Gyenes Lászlóné Kocsis Ivánné Sipos Norbert Varga-Kohári Mária szabo.gergely@vaciegyhazmegye.hu gyenes.laszlone@vaciegyhazmegye.hu kohari.maria@vaciegyhazmegye.hu 11-18 10-17 10-16 8-12 - -

27 Római Katolikus Egyházmegyei Könyvtár 410161 Nagyvárad, Kanonok sor 2. Str. Sirul Canonicilor nr. 2, Oradea 410161, jud. Bihor, Romania - 0040/259-411180 - Fenntartó: Római Katolikus Püspökség, Nagyvárad Kutathatóság: nem nyilvános könyvtár* Vezető: - Munkatársak: - - - - - - - * A könyvtár használatához előzetes bejelentés szükséges.

Szatmári Római Katolikus Egyházmegyei Könyvtár (Bibliotheca Laurenziana) 440010 Szatmárnémeti, 1918. December 1. utca 4. Str. 1 Decembrie 1918, nr. 4. Satu Mare 440010, Romania 0040/261-717180 - bibliothecalaurenziana@gmail.com www.bibliothecalaurenziana.ro Fenntartó: Szatmári Római Katolikus Püspökség RO - 440010 Szatmárnémeti, 1918. December 1. utca 2. Kutathatóság: nyilvános könyvtár Vezető: Schmidt Dániel drd. Munkatárs: Schmidt Annamária 0040/740-989557 daniel.dschmidt@gmail.com annamaria.palinkas@gmail.com 13-16 13-16 13-16 13-16 13-16 - Hám János Líceum: Lengyel Rita sritus81@gmail.com Nagykárolyi Kalazanci Szt. József Iskolaközpont: Széri Gabriella szerigabi@gmail.com

SZERZETESI KÖNYVTÁRAK Főapátsági Könyvtár 9090 Pannonhalma, Vár 1. 9090 Pannonhalma, Vár 1. 06-96/570-142 06-96/470-011 fokonyvtar@osb.hu www.bences.hu Fenntartó: Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság 9090 Pannonhalma, Vár 1. Kutathatóság: nyilvános könyvtár Vezető: Dejcsics Konrád OSB Munkatársak: Ásványi Ilona Bitai Judit Hegedüs Józsefné Nagy Balázs Samodai Éva konrad@osb.hu ilona@osb.hu bjudit@osb.hu hegeva@osb.hu balu@osb.hu se@osb.hu 8-15.30 8-15.30 8-15.30 8-15.30 8-13.30 -

30 Szent Mór Bencés Perjelség Könyvtára 9022 Győr, Széchenyi tér 9. 9022 Győr, Széchenyi tér 9. 06-96/513-040 06-96/314-310 - Fenntartó: Magyar Bencés Kongregáció Szent Mór Perjelség 9022 Győr, Széchenyi tér 9. Kutathatóság: nem nyilvános könyvtár* Vezető: Csóka Gáspár OSB gaspar.osb@gmail.com Munkatársak: - - - - - - - * Kutatókat csak előzetes bejelentkezés alapján fogad.

31 Zirci Apátság Újkönyvtára 8420 Zirc, Rákóczi tér 1. 8420 Zirc, Rákóczi tér 1. 06-88/593-666 06-88/593-830 ujkvt@ocist.hu Fenntartó: Ciszterci Rend Zirci Apátság 8420 Zirc, Rákóczi tér 1. Kutathatóság: nem nyilvános könyvtár* Vezető: Hervay Ferenc Levente O.Cist Munkatárs: Kiss Sándorné 8-16 8-16 8-16 8-16 8-16 - * külső kutatóknak korlátozottan hozzáférhető.

32 Ciszterci Nővérek Boldogasszony Háza Monostor Könyvtára 2623 Kismaros, Szuttai Dűlő 8328. 2623 Kismaros, Pf. 10 06-27/583-055 06-27/350-029 ocist.kismaros@invitel.hu Fenntartó: Ciszterci Nővérek Boldogasszony Háza Monostor 2623 Kismaros, Szuttai dűlő 8328 Kutathatóság: nyilvános könyvtár* Vezető: Dr. Horváth Olga O.Cist. Munkatárs: Kernács Henriett O.Cist. Vasárnap 8.30-8.30-8.30-8.30-8.30- - 10-12 11.45 11.45 11.45 11.45 11.45 13-15.45 13-15.45 13-15.45 13-15.45 13-15.45 * Kutatókat csak előzetes bejelentkezés alapján fogad.

33 Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomány Levéltára és Rendtörténeti Könyvtára 1085 Budapest, Horánszky utca 20. 1085 Budapest, Horánszky utca 20. 06-1/3274-059 leveltar@jezsuita.hu www.jezsuita.hu Fenntartó: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomány 1085 Budapest, Horánszky utca 20. Kutathatóság: nyilvános könyvtár* Vezető: Mihalik Béla Vilmos Munkatárs: Bikfalvi Géza mihalik.bela@jezsuita.hu bikfalvi.geza@jezsuita.hu 8-16 8-12 8-12 8-16 8-12 - * előzetes bejelentkezés szükséges

34 Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár 1024 Budapest, Margit körút 23. 1024 Budapest, Margit körút 23. 06-1/3151-209 bibliotheca@ofm.hu www.mfkl.ferencesek.hu Fenntartó: Magyarok Nagyasszonyáról nevezett Ferences Rendtartomány 1024 Budapest, Margit körút 23. Kutathatóság: nem nyilvános könyvtár* Vezető: P. Kálmán Peregrin OFM bibliotheca.ofm@gmail.com Fáy Zoltán 06-1/3151-209 bibliotheca@ofm.hu Munkatársak: Benda Borbála benda.toth@gmail.com 10-16 10-16 10-16 10-16 10-16 - * Kutatókat csak előzetes bejelentkezés és kutatási engedély alapján fogad.

35 Magyar Ferences Könyvtár Gyöngyösi Műemlékkönyvtára 3200 Gyöngyös, Barátok tere 2. 3200, Gyöngyös, Barátok tere 2. 06-37/311-971 06-37/311-971 bibliotheca@ofm.hu Fenntartó: Magyarok Nagyasszonyáról nevezett Ferences Rendtartomány 1024 Budapest, Margit körút 23. Kutathatóság: nem nyilvános könyvtár* Vezető: Fáy Zoltán Munkatárs: Sarkadi József - 14-16 14-16 - 14-16 9-12 * Kutatókat csak előzetes bejelentkezés és kutatási engedély alapján fogad.

36 Magyar Ferences Könyvtár Szécsényi Műemlékkönyvtára 3170 Szécsény, Haynald Lajos u. 9. 3170 Szécsény, Haynald Lajos u. 9. 06-32/370-076 06-32/370-357 Fenntartó: Magyarok Nagyasszonyáról nevezett Ferences Rendtartomány 1024 Budapest, Margit körút 23. Kutathatóság: nem nyilvános könyvtár* Vezető: Varga Kapisztrán OFM Munkatársak: - - - - - - - * Kutatókat csak előzetes bejelentkezés és kutatási engedély alapján fogad.

37 P. Szeghy Ernő Karmelita Könyvtár 1134 Budapest, Huba utca 12. 1134 Budapest, Huba utca 12. 06-1/3408-109 06-1/7878-704 06-1/7878-704 Fenntartó: Szent Istvánról nevezett Sarutlan Karmelita Rendtartomány 1134 Budapest, Huba utca 12. Kutathatóság: nem nyilvános könyvtár Vezető: Vörös Imre András OCD Munkatársak: - - - - - - - (Adategyeztetés nem érkezett.)

38 P. Szeghy Ernő Karmelita Könyvtár, Győri Rendház Könyvtára 9021 Győr, Aradi vértanúk útja 2. 9021 Győr, Aradi vértanúk útja 2. Fenntartó: Szent Istvánról nevezett Sarutlan Karmelita Rendtartomány 1134 Budapest, Huba utca 12. Kutathatóság: nem nyilvános könyvtár Vezető: P. Puvák Tarzicius OCD Munkatársak: - - - - - - - (Adategyeztetés nem érkezett.)

39 P. Szeghy Ernő Karmelita Könyvtár, Attyapusztai Rendház Könyvtára 8596 Pápakovácsi, Attyapuszta 5. 8596 Pápakovácsi, Attyapuszta 5. 06-89/351-002 attyapuszta@gmail.hu Fenntartó: Szent Istvánról nevezett Sarutlan Karmelita Rendtartomány 1134 Budapest, Huba utca 12. Kutathatóság: nem nyilvános könyvtár Vezető: - Munkatársak: - - - - - - - (Adategyeztetés nem érkezett.)

40 P. Szeghy Ernő Karmelita Könyvtár, Keszthelyi Rendház Könyvtára 8360 Keszthely, Tapolcai út 1/A 8360 Keszthely, Tapolcai út 1/A 06-83/311-601 06-83/311-601 terezpleb.keszth@gmail.com Fenntartó: Szent Istvánról nevezett Sarutlan Karmelita Rendtartomány 1134 Budapest, Huba utca 12. Kutathatóság: nem nyilvános könyvtár Vezető: - Munkatársak: P. Péceli Bence Imre OCD - - - - - - (Adategyeztetés nem érkezett.)