Minősülési lista Diamond Holiday Rally Porec 2019

Hasonló dokumentumok
Beosztás a június között tartandó záróvizsgára

OSZTÁLYOK OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Eredménylista Sarmaság

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

III. éves tanító szakos hallgatók beosztása VMT csoportos tanítási gyakorlat névsora B-TAKG /2014. tanév II. félév

2012. augusztus Szakiskola

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap: (+36-32)

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015. NYKS Zsiráfok

Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95%

cukrász cukrász rang rang sor sor

2003-ban végzett 8/A osztály Osztályfőnök: Bencze Mihály

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2003/2004 tanév Debrecen, március III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

Név Telefon Mellék Ajtó Keller Anikó. 74/ igazgató

KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: , fax: ,

304. terem (20) 305. terem (27)

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Eredménylista Erdővidék

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Futakeszi. 10 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória: Fiatal (19 éves korig) Tempó Hátrány

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea

Beosztás a január között tartandó záróvizsgára. Bizottság száma: 1. sz. Terem szám: B 052.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz.

Jogász-nappali-osztatlan képzés

22. sz. Záróvizsga bizottság

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

A augusztus 29-től szeptember 30-ig kiírt LAKÁSPÁLYÁZAT EREDMÉNYE

Bizottság száma: 6.sz. Terem szám: B Záróvizsga időpontja: június óra

2016. június június 6.

130-as terem (új szárny, 1. emelet)

SPORT...SPORT...SPORT

Osztály: 2. osztály. Feladat -lap 1. Iuhasz Salomé Uzoni Ildikó Bölöni Farkas Sándor Általános Bölön 27, ,5

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

FIÚ. I. korcsoport január 1. és utána születettek

IV. Tovafutók - Liget

Észak-Alföld.xls. 1. oldal, összesen: :38

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó

TORNA DIÁKOLIMPIA BUDAPESTI TERÜLETI DÖNTŐ 2006/2007 tanév Budapest, március V-VI. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A választók névjegyzéke

földszint 01-es terem Aranyi János Dávid Balogh Benjámin Belme Anikó

II. S.Pártai Félmarathon

Ötpróba Rióba - Margitsziget

Ipari - Tokle (10-40, 10-27, 13-33, 15-28)

Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal

1. évf. Tanító (nappali) Egyéni komplex pedagógiai gyakorlat I. (TN00A08) Időpontjai

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM

Bárányné Bucsi Ilona szülő neve 18:00 18:10 Árvai Katalin 18:10 18:20 Bercziné Keszthelyi Emőke 18:20 18:30 Nemeslaki Edina (Torda Panna 7.

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

8. Győr-Lipót futóverseny

Pedagógus szakvizsga Tanári mesterképzési szak. Dr. Hostyisószkiné Jászai Valéria Erika ének - zene tanár

2003-ban végzett 8/A osztály Osztályfőnök: Bencze Mihály

Szóbeli időpontja. 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) november sz. vizsgabizottság (francia)

Be Kezd Ki Kedd

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09

Hely. Cím Csapatnév Össz.

Eredménylista. Megye: Szilágy Körzet: Sarmaság 2. osztály. Sorszám

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I.

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve

Eredménylista. Fürkész verseny, megyei szakasz, Szilágy megye. 5. osztály. Pataki Ida Simion Bărnuțiu Általános Iskola Zilah

III. S.Pártai Félmaraton

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

I. Szigligeti félmaraton

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

2002/2003-as tanév versenyeredményei. Aszalós Krisztina, Busi Alma Mater Oktatási Központ Száraz Anna 5.b 13.

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Veszprém Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága

Ideiglenes felvételi jegyzék március 11. O1. INFORMATIKA SZAKKÖZÉPISKOLA

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény

Átírás:

Ádám Annamária Ákoshegyi Márta Aleksandrov Gordana Almási Gergely & Bakos Barbara Andjelic Aleksandra Andric Branislav Aranyi Ágnes Avdija Naser Babics Mónika Bachné Faják & Valéria Edina Bacsáné Németh Diána Badicu Ágnes Bajsanski Dusan Bakiné Nagy Andrea Bakó Tímea Bakosi Miklósné Balogh Lászlóné Baloghné Tóbel Adrienn Balogh-Sótér Katalin Bányi Boglárka Barkóczi Zsoltné & Czimmermann László Barta Boglárka Barta-Szöllõsi Nikolett Basa Alexandra Beller Renáta Belosa Stjepan & Belosa Snjezana Bezbradica-Fábos Martina Blaskó Tibor Blaskó Viviána Bódi Alexandra Bõhmné Darázs Ibolya Bokros Adrienn Bús Eszter Calusic Nikolina Cerne Novak Darja Cvikl Matej Romana Czerula Dávid Czinege Attila Minősülési lista Diamond Holiday Rally Porec 2019

Csengõdi Péter Cserna Gábor Cserné Varga Tímea Csíkné Somogyi Krisztina Danicskáné Gémes Éva Gyöngyi Dányi Éva Davidovic Milan Deák Szabina Dega Flutura Delitsa Anastasia Demeter Mónika Dimitrijevic Tihana Dr Stanic Vukobrad Zora Dr. Banizs Beáta Dr. Csisztu Attila Dr. Hudák Adrienn Dr. Kakuk Timea Dr. Késmárki Ildikó Julianna Dr. Kiss Annamária Dr. Kiss Katalin Dr. Kolonics Judit Dr. Mendl Károly Dr. Nagy Attila Dr. Szûcs József Dr. Vörös Mariann & Sámoly Ferenc Emõdi István Emõdiné & Csapó Barbara Farkas Noémi Ferko Milota Ficze Tünde Fögleinné Göbl Kitti Franka József Fritz Róbert Füleki Panka Galgóczi Alexandra Gecse Andrea Gede Barbara Giczi Ildikó Gjinaj Miknela Glatter Róbert Graljuk Ivana Grubic Marija György Józsefné József Gyulai István H. Pezenhofer Brigitta & Henc Krisztián

Haim Tibor Hajdúné Dinnyés Gabriella Hajdu-Sóla Angelika Halili Selim Halmi Bajnok Hofer Ágnes Horváthné Csíki Mariann Huric Ilhama Huszné Sebõk Orsolya Ihász Norbert Ilijev Violeta Illés Imréné Imre Imecs Boglárka Jakovljevic Slavica Jenei Zalán Jerkovic Ankica Jocic Srdan Juhász Tatjána Eszter Juhászné Megyeri Dóra Jungic Nada Kadric Edina Károlyi József Sándorné Katona Zsuzsanna Kelemen-Balogh Gréta Kerényi Ádám Kéri Sára Kertész Ottó Király-Varjú Eszter Kiscsatári Alexandra Kishta Adelina Kiss Istvánné István Kiss Tiborné Kiss Tiborné Klujber Tamásné Kocsis Dávid Kocsis-Kovács Adrien & Kocsis Imre Koleszár-Bese Beáta Kondákor László Kopas Orsolja Kõszegfalvi Péter Kovács Cecília Kovács Imre Kovács Kincsõ Kovács Renáta

Kovács Xénia Kovácsné Grubits Marianna Kovácsné Lukács Ágnes Kovács-Tirpák Orsolya Kozma Ferencné Kőrösi Hajnalka Kötél Henrietta Krasznai Cintia Kreicsik-Csordás Tünde Kristof Timea Kubinyi Ida Kukucka Dusan Kunovac Sead László Zoltánné Lebbenszki Ditta Lovrencich Dóra Lucic Stipo Ludvigné Szigeti Zsuzsanna Lugosi Mónika Lukács-Szabó Szilvia Lűr-Pataki Tímea Madarné Gárdonyi Brigitta Magyari-Martos Mónika Mangné Keresztes Beatrix Markó Józsefné Mártonffyné Nádasi Tünde Máté-Tolonics Beáta Ilona Menkó Éva Mészáros Zsuzsanna Mészárosné Hrabovszki Márta Mezei Bianka Mijovic Tijana Mikecz András Miskolczi Orsolya Miskovic-Vukojevic Aleksandra Momcilovic-Puljic Sofija Mózes Bernadett Murnyák Gertrúd Mursits Ferdinánd Nagy Ildikó Nagy Katalin & Munkácsi György Nagy Krisztina Nemes Róbert Németh László

Némethné Biczó Krisztina Németh-Papp Erika Nochta Józsefné Nyerki Tibor Oláh Attila Oláh Zoltan & Oláhne Tari Erika Orbán Tamás Ostojic Boro Ostovic Goran Ördögné Kuklis Anna Pálfiné Mészáros Klaudia Pálinkás Nikolett Papp Sándor Pappné Hubai Katalin Pavlovszky Gabriella Pellei Enikõ Pribelszky Andrea Rabi László Attila Rácz Zoltán Rádóczi Katalin Raikovici Erika Rajnai Éva Reichardt Nikolett Rigó Mónika Rózsáné Virág Alexandra Ruskó Noémi Ruszbach Rita Sakic Nina Sáringer István Savic Natasa Schell Diána Sehagic Mirsada Simai Hajnalka Smailbegovic Adisa Soldatovic Andrijana Somogyi Erika Somogyi Ildikó Somogyi Tibor Sporcic Harak Monika Stegnjaic-Mirnic Jelena Stojkovic Jelena Sucic Elmira Svantner-Nagy Orsolya Szabó Ádám

Szabó Lénárd Szabó Péter Szabóné Iványi Erika Szeicz Gabriella Szilágyi Csaba Szkobajláné Slezák Zsuzsanna Szolga Bernadett Szrapkó Krisztina Szûcs Boglárka Szûcs Istvánné Takac Branislava Takácsné Klepács Adrienn Toma Aleksandra Tóth Attila Tóth Emese Ágnes Tóth Zsuzsanna Tóthné Ferenczi Éva Tóthné Kotroczó Edit Mónika Tóthné Molnár Erzsébet Tõzser Csilla Trkulja Marija Turbic Dragana Vágóné Ugró Szilvia Váradi Katalin Váradi Marianna Varga Erika Varga Erika Varga Ferenc Péterné Varga Zsanett Varga Zsuzsa Veres Vivien Veress-Bakosi Brigitta Versits Viktória Vichor Kinga Andrea Vincic Biljana Virovecz Angelika Vrus Snjezana Vujacic Tatijana Vukobrad Srdan Wiederschitz Csilla Zunic Valentina