23/2010. (III. 3.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő egyes intézmények alapító okiratának módosítása



Hasonló dokumentumok
E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK MÁRCIUS 3-I ÜLÉSÉRE

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

33/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat. Baranya megye gyógypedagógiai intézményrendszerének komplex átszervezése

19/2011. (II. 22.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő egyes intézmények alapító okiratának módosításáról

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK FEBRUÁR 22-I ÜLÉSÉRE


K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

89/2008. (VI. 26.) Kgy. határozat

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

21/2010. (III. 3.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ alapító okiratának módosítása

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

szakközépiskola 4;5 szakiskola évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

118/2007. (XII. 5.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat intézményei alapító okiratainak (technikai) módosítása

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

A L A P Í T Ó OKIRAT

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca Pécs-Somogy, Bányatelep Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.

30/2007. (III. 22.) Kgy. határozat

67/2008. (V. 29.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő közoktatási intézmények alapító okiratainak módosítása

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK DECEMBER 8-I ÜLÉSÉRE

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

A L A P Í T Ó O K I R A T. Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

56/2011. (VI. 16.) Kgy. határozat. Alapító okiratok módosítása

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

4.) Az alapítás éve: Az alapító szerv neve: Kaposvár Város Tanácsa Az alapító jogutódja: Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 39. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

Határozat Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata:

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

OM azonosítója: A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt)

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata

Szám: VI /2010. Alapító Okirat

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

K I V O N A T. 297/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosításáról.

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

E l ő t e r j e s z t é s a Közgyűlés 2006.szeptemberi ülésére

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)

A L A P Í T Ó O K I R A T. 1./ A költségvetési szerv neve: Celldömölki Városi Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

/ egységes szerkezetben/

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 321/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNYEINEK ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT

81/2010. (IX. 16.) Kgy. határozat

E L Ő T E R J E S Z T É S

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT. Kippkopp Óvoda és Bölcsőde tagóvoda 8172 Balatonakarattya, Bakony utca 7.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

A közgyűlés felkéri a főjegyzőt, hogy az alapító okiratot a Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Területi Igazgatóságának küldje meg.

Magyarországi Evangélikus Egyház -

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

A l a p í t ó O k i r a t

151/2011. (VIII. 16.) MÖK

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az évi XXXVIII. törvény 87. és 90 -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

A l a p í t ó O k i r a t

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 28/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról

Tisztelt Képviselő-testület!


ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 85/2014. (V. 28.) számú. h a t á r o z a t a

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL

1. Az intézmény neve: Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda (OM azonosító: )

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 145/2012. (IX. 11.) számú határozata. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról

Átírás:

23/2010. (III. 3.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő egyes intézmények alapító okiratának módosítása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a fenntartásában működő költségvetési szervek módosító okiratait és egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratait a mellékletek szerinti tartalommal jóváhagyja, az alábbiak szerint: - Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona (Mohács) költségvetési szerv módosító okirata a határozat 1. a) számú, az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata a határozat 1. b) számú melléklete; - Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma (Komló) költségvetési szerv módosító okirata a határozat 2. a) számú, az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata a határozat 2. b) számú melléklete; - Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona (Bóly) költségvetési szerv módosító okirata a határozat 3. a) számú, az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata a határozat 3. b) számú melléklete; - Baranya Megyei Levéltár (Pécs) költségvetési szerv módosító okirata a határozat 4. a) számú, az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata a határozat 4. b) számú melléklete. Határidő: azonnal Felelős: dr. Hargitai János, 2. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése felkéri a t, hogy az 1. pontban megjelölt költségvetési szervek módosító okiratait és az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratait a törzskönyvi nyilvántartáson történő átvezetés céljából a Magyar Államkincstár Déldunántúli Regionális Igazgatóságának küldje meg. Határidő: 2010. március 11. Felelős: Lászlóné dr. Kovács Ilona

A 23/2010. (III. 3.) Kgy. határozat 1. a) számú melléklete A Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona (Mohács) alapító okiratának módosítása A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 8. (2) bekezdés a) pontja alapján a Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona (Mohács) költségvetési szerv 2009. szeptember 17. napjától hatályos, a 101/2009. (IX. 17.) Kgy. határozatával elfogadott alapító okiratát a bejegyzés napjával történő hatályba lépéssel az alábbiak szerint módosítja és ezzel egyidőben a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. (2) bekezdés a) pontja alapján dönt a közoktatási intézmény névhasználatáról: Az intézmény neve: Meixner Ildikó Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon Szakágazat: 852010 számú megjelölése az alábbi szöveges résszel egészül ki: Alapfokú oktatás Alaptevékenysége (szakfeladatai) közül törölni rendeli el a: 841401 Önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggő szolgáltatások 841901 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai számú és elnevezésű szakfeladatokat.

A 23/2010. (III. 3.) Kgy. Határozat 1. b) számú melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv Neve: Meixner Ildikó Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon Székhelye: 7700 Mohács, Kórház u. 1-3. Telephelye: 7700 Mohács, Perényi u. 13. Jogszabályban meghatározott közfeladata: Közfeladat ellátásának módja: közoktatás helyi önkormányzati költségvetési szerv OM azonosító: 038442 Az intézmény típusa: Óvodai csoport száma: Iskolai évfolyamok száma: Szakmacsoportok: Többcélú, közös igazgatású intézmény: - gyógypedagógiai nevelési- oktatási intézmény - gyógypedagógiai nevelési intézmény - szakiskola - kollégium - egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény - egységes konduktív pedagógiai intézmény - nevelési tanácsadó - nevelőotthoni és nevelőintézeti ellátás - oktatási célok és egyéb feladatok 1 gyógypedagógiai óvodai csoport általános iskola 1-8. évfolyam + 4, 5 szakiskolai évfolyam Mezőgazdaság; egészségügy; vendéglátás-idegenforgalom Maximális tanulólétszámok: Óvodai létszám: 10 fő Általános iskola: 160 fő Szakiskola: 90 fő Kollégiumi férõhely: 84 fő Gyermekotthon (gyermekvédelmi szakellátás): 20 fő Szakágazat: 852010 Alapfokú oktatás 559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára 562912 Óvodai intézményi étkeztetés 562913 Iskolai intézményi étkeztetés 562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése 562917 Munkahelyi étkeztetés 851012 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása Középsúlyos értelmi fogyatékos, halmozottan fogyatékos, enyhe értelmi fogyatékos sajátos nevelési igényű tanulók integrált és szegregált oktatása. 852012 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1 4. évfolyam) Középsúlyos értelmi fogyatékos, halmozottan fogyatékos, enyhe értelmi fogyatékos sajátos nevelési igényű tanulók integrált és szegregált oktatása. 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5 8. évfolyam)

Középsúlyos értelmi fogyatékos, halmozottan fogyatékos, enyhe értelmi fogyatékos sajátos nevelési igényű tanulók integrált és szegregált oktatása. 853132 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9 10. évfolyam) Halmozottan fogyatékos, enyhe értelmi fogyatékos sajátos nevelési igényű tanulók integrált és szegregált oktatása. 853212 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon Halmozottan fogyatékos, enyhe értelmi fogyatékos sajátos nevelési igényű tanulók integrált és szegregált oktatása. 853222 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon Halmozottan fogyatékos, enyhe értelmi fogyatékos sajátos nevelési igényű tanulók integrált és szegregált oktatása. 855915 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése 855918 Sajátos nevelési igényű középiskolai, szakiskolai tanulók tanulószobai nevelése 855922 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése 856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység Nevelési Tanácsadó a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt, valamint a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra nem visszavezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű tanulók oktatása Egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény, egységes konduktív pedagógiai intézmény - Logopédiai ellátás, - Gyógytestnevelés, - Konduktív pedagógiai feladatok, - Utazó szakember hálózat működtetése, - Szaktanácsadás, gyógypedagógiai módszerek ismertetése, pedagógusok képzése, továbbképzésének, önképzésnek segítése, - Tanuló tájékoztató, tanácsadó szolgálat. 856012 Korai fejlesztés, gondozás Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás testi fogyatékos (mozgáskorlátozott), érzékszervi fogyatékos (látás- és hallássérült), középsúlyos értelmi fogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, enyhén értelmi fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt, valamint a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra nem visszavezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű tanulók szegregált oktatása 856013 Fejlesztő felkészítés 856099 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység - egészségügyi intézményekben tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek oktatása 869042 Ifjúság-egészségügyi gondozás 879014 Különleges gyermekotthoni ellátás 879015 Utógondozó otthoni ellátás 931205 Fogyatékossággal élők iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása Működési köre: Baranya megye Egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény, egységes konduktív pedagógiai intézmény és nevelési tanácsadó esetében Mohács és kistérsége Létrehozó neve: Baranya Megyei Tanács A létrehozás éve: 1960 Az irányító szerv neve, székhelye: Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 7621 Pécs, Széchenyi tér 9. Az fenntartó neve, székhelye: Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 7621 Pécs, Széchenyi tér 9.

Típus szerinti besorolás: - a tevékenység jellege alapján: közszolgáltató - a közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény - a feladatellátáshoz kapcsolódó önállóan működő és gazdálkodó funkciója szerint: A költségvetési szerv vezetője megbízásának rendje: Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony: Pályázat útján a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése határozott időre bízza meg a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényben foglaltak szerint. A foglalkoztatottak jogviszonya alapesetben közalkalmazotti, amelyre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény az irányadó. A gazdasági vezető kinevezésére a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya lehet munkavállalói, amelyre a Munkatörvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény az irányadó. A foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény az irányadó. A feladatellátást szolgáló vagyon: a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 26/1999. (XII. 30.) Kgy. rendeletében foglaltak alapján az intézmény használatába adott vagyon, amellyel önállóan gazdálkodik. A vagyon felett rendelkező: a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 26/1999. (XII. 30.) Kgy. rendeletében foglalt eltérésekkel a Baranya Megyei Önkormányzat. Záradék: a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a költségvetési szerv módosított alapító okiratát a 23/2010. (III. 3.) Kgy. határozatával jóváhagyta. Az alapító okirat a bejegyzés napjától hatályos.

A 23/2010. (III. 3.) Kgy. határozat 2. a) számú melléklete A Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma (Komló) alapító okiratának módosítása A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 8. (2) bekezdés a) pontja alapján a Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma (Komló) költségvetési szerv 2009. szeptember 17. napjától hatályos, a 101/2009. (IX. 17.) Kgy. határozatával elfogadott alapító okiratát a bejegyzés napjával történő hatályba lépéssel az alábbiak szerint módosítja: Szakágazat: 852010 számú megjelölése az alábbi szöveges résszel egészül ki: Alapfokú oktatás Alaptevékenysége (szakfeladatai) közül törölni rendeli el a: 841401 Önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggő szolgáltatások 841901 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai számú és elnevezésű szakfeladatokat. Alaptevékenysége (szakfeladatai) az alábbi szakfeladatokkal egészül ki: 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése

A 23/2010. (III. 3.) Kgy. határozat 2. b) számú melléklete A költségvetési szerv Neve: ALAPÍTÓ OKIRAT Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma Székhelye: 7300 Komló, Tompa Mihály u. 14. Jogszabályban meghatározott közoktatás közfeladata: Közfeladat ellátásának módja: helyi önkormányzati költségvetési szerv OM azonosító: 038441 Az intézmény típusa: Többcélú, közös igazgatású intézmény: - gyógypedagógiai nevelési- oktatási intézmény - gyógypedagógiai nevelési intézmény - szakiskola - kollégium - egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény, egységes konduktív pedagógiai intézmény Óvodai csoport száma: 1 gyógypedagógiai óvodai csoport Iskolai évfolyamok száma: általános iskola 1-8. évfolyam + 4 szakiskolai évfolyam Szakmacsoportok: kereskedelem- marketing, üzleti adminisztráció; informatika Maximális tanulólétszámok: Óvodai létszám: 10 fő Általános iskola: 140 fő Szakiskola: 90 fő Kollégiumi férõhely: 66 fő Szakágazat: 852010 Alapfokú oktatás Alaptevékenysége (szakfeladatai) 552001 Üdülői szálláshely-szolgáltatás 559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára 562912 Óvodai intézményi étkeztetés 562913 Iskolai intézményi étkeztetés 562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése 562916 Üdülői, tábori étkeztetés 562917 Munkahelyi étkeztetés 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 851012 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása Testi fogyatékos (mozgáskorlátozott), érzékszervi fogyatékos (látás- és hallássérült), középsúlyos értelmi fogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, beszédfogyatékos, enyhe értelmi fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű tanulók integrált és szegregált oktatása. 852012 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1 4. évfolyam) Testi fogyatékos (mozgáskorlátozott), érzékszervi fogyatékos (látás- és hallássérült), középsúlyos értelmi fogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, enyhe értelmi fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű tanulók integrált és szegregált oktatása. 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5 8. évfolyam) Testi fogyatékos (mozgáskorlátozott), érzékszervi fogyatékos (látás- és hallássérült), középsúlyos értelmi fogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, enyhe értelmi fogyatékos,

a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű tanulók integrált és szegregált oktatása. 852024 Általános iskolai felnőttoktatás (5-8. évfolyam) 853131 Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9 10. évfolyam) 853132 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9 10. évfolyam) Testi fogyatékos (mozgáskorlátozott), érzékszervi fogyatékos (látás- és hallássérült), autista, enyhe értelmi fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt, valamint a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra nem visszavezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű tanulók integrált és szegregált oktatása. 853134 Nappali rendszerű szakiskolai felzárkóztató oktatás (9-10. évfolyam) 853135 Szakiskolai felnőttoktatás (9-10. évfolyam) 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 853212 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon Testi fogyatékos (mozgáskorlátozott), érzékszervi fogyatékos (látás- és hallássérült), autista, enyhe értelmi fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt, valamint a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra nem visszavezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű tanulók integrált és szegregált oktatása. 853214 Szakképzés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás 853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon 853222 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon Testi fogyatékos (mozgáskorlátozott), érzékszervi fogyatékos (látás- és hallássérült), autista, enyhe értelmi fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt, valamint a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra nem visszavezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű tanulók integrált és szegregált oktatása. 853224 Szakképzés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás 855912 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése 855915 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése 855917 Középiskolai, szakiskolai tanulószobai nevelés 855918 Sajátos nevelési igényű középiskolai, szakiskolai tanulók tanulószobai nevelése 855921 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése 855922 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése Testi fogyatékos (mozgáskorlátozott), érzékszervi fogyatékos (látás- és hallássérült), középsúlyos értelmi fogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, beszédfogyatékos, enyhe értelmi fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt, valamint a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra nem visszavezethetően tartós és súlyos rendellenessége sajátos nevelési igényű tanulók integrált és szegregált ellátása. 856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység Egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény, egységes konduktív pedagógiai intézmény - Gyógypedagógiai tanácsadás testi fogyatékos (mozgáskorlátozott), érzékszervi fogyatékos (látás- és hallássérült), középsúlyos értelmi fogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű tanulók szegregált ellátása, - Logopédiai ellátás, - Konduktív pedagógiai feladatok, - Gyógytestnevelés,

- Utazó szakember hálózat működtetése, - Szaktanácsadás, gyógypedagógiai módszerek ismertetése, pedagógusok képzése, továbbképzésének, önképzésnek segítése, - Tanuló tájékoztató, tanácsadó szolgálat. 856012 Korai fejlesztés, gondozás Testi fogyatékos (mozgáskorlátozott), érzékszervi fogyatékos (látás- és hallássérült), középsúlyos értelmi fogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű tanulók szegregált ellátása 856013 Fejlesztő felkészítés 869042 Ifjúság-egészségügyi gondozás 931205 Fogyatékossággal élők iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása Működési köre: Létrehozó neve: A létrehozás éve: Az irányító szerv neve, székhelye: Baranya megye Egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény, egységes konduktív pedagógiai intézmény esetében Komló és kistérsége Komló Városi Tanács Művelődési Osztálya 1956 (Kisegítő Iskola, Komló) Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 7621 Pécs, Széchenyi tér 9. A fenntartó neve, székhelye: Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 7621 Pécs, Széchenyi tér 9. Típus szerinti besorolás: - a tevékenység jellege alapján: közszolgáltató - a közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény - a feladatellátáshoz kapcsolódó önállóan működő és gazdálkodó funkciója szerint: A költségvetési szerv vezetője megbízásának rendje: Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony: Pályázat útján a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése határozott időre bízza meg a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényben foglaltak szerint. A foglalkoztatottak jogviszonya alapesetben közalkalmazotti, amelyre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény az irányadó. A gazdasági vezető kinevezésére a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya lehet munkavállalói, amelyre a Munkatörvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény az irányadó. A foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény az irányadó. A feladatellátást szolgáló vagyon: a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 26/1999. (XII. 30.) Kgy. rendeletében foglaltak alapján az intézmény használatába adott vagyon, amellyel önállóan gazdálkodik. A vagyon felett rendelkező: a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 26/1999. (XII. 30.) Kgy. rendeletében foglalt eltérésekkel a Baranya Megyei Önkormányzat. Záradék: a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a költségvetési szerv módosított alapító okiratát a 23/2010. (III. 3.) Kgy. határozatával jóváhagyta. Az alapító okirat a bejegyzés napjától hatályos.

A 23/2010. (III. 3.) Kgy. határozat 3. a) számú melléklete A Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona (Bóly) alapító okiratának módosítása A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 8. (2) bekezdés a) pontja alapján a Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona (Bóly) költségvetési szerv 2009. szeptember 17. napjától hatályos, a 101/2009. (IX. 17.) Kgy. határozatával elfogadott alapító okiratát a bejegyzés napjával történő hatályba lépéssel az alábbiak szerint módosítja: Szakágazat: 873000 számú megjelölése az alábbi szöveges résszel egészül ki: Bentlakásos nem kórházi ápolás Alaptevékenysége (szakfeladatai) közül törölni rendeli el a: 841401 Önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggő szolgáltatások 841901 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai számú és elnevezésű szakfeladatokat. Alaptevékenysége (szakfeladatai) az alábbi szakfeladatokkal egészül ki: 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése

A 23/2010. (III. 3.) Kgy. határozat 3. b) számú melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv Neve: Székhelye: Lakóotthonai: Jogszabályban meghatározott közfeladata: Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona 7754 Bóly, Hősök tere 5. (235 fh.) 7754 Bóly, Eötvös u. 8. (12 fh.) 7754 Bóly, István u. 2. (11 fh.) 7754 Bóly, Rákóczi u. 48. (12 fh.) szociális szakellátás Közfeladat ellátásának módja: helyi önkormányzati költségvetési szerv Szakágazat: 873000 Bentlakásos nem kórházi ápolás Alaptevékenysége (szakfeladatai) 562917 Munkahelyi étkeztetés 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 852012 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1 4. évfolyam) (OM azonosító: 200391) - a tanköteles korú ellátottak fogyatékosságuktól függő, egyéni és csoportos habilitációs, fejlesztő célú felkészítése, képzése és foglalkoztatása középsúlyos értelmi fogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos tanulók szegregált ellátása, - fejlesztő iskolai oktatás testi fogyatékos (mozgáskorlátozott), középsúlyos értelmi fogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos tanulók szegregált oktatása. 856012 Korai fejlesztés, gondozás - korai fejlesztés és gondozás középsúlyos értelmi fogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos tanulók szegregált ellátása. 856013 Fejlesztő felkészítés - fejlesztő felkészítés testi fogyatékos (mozgáskorlátozott), középsúlyos értelmi fogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos tanulók szegregált ellátása. 873021 Fogyatékossággal élők tartós bentlakásos ellátása - 1 éves kortól a súlyos és középsúlyos értelmi fogyatékos, illetve halmozottan sérült gyermekek ápolása, gondozása, akiknek nevelése, oktatása a koruknak megfelelő óvodában, iskolában nem oldható meg, - 1 éves kortól a súlyos és középsúlyos értelmi fogyatékos, illetve halmozottan sérült, gyermekvédelmi szakellátásban részesülő, különleges ellátást igénylő gyermekek ápolása, gondozása, akik máshol nem helyezhetőek el, - súlyos és középsúlyos értelmi vagy halmozottan fogyatékos, 18 éven felüli, nem tanköteles korú személyek ápolása, gondozása, akiknek képzésére, foglalkoztatására és gondozására csak intézményi keretek között van lehetőség. 873022 Fogyatékossággal élők ápoló-gondozó célú lakóotthoni ellátása 890431 Szociális foglalkoztatás munka-rehabilitáció keretében 931205 Fogyatékossággal élők iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása Működési köre: Létrehozó neve: Baranya megye Képzési kötelezettség esetén Bóly és környéke Egészségügyi Minisztérium A létrehozás éve: 1956

Az irányító szerv neve, székhelye: Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 7621 Pécs, Széchenyi tér 9. Típus szerinti besorolás: - a tevékenység jellege alapján: közszolgáltató - a közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény - a feladatellátáshoz kapcsolódó önállóan működő és gazdálkodó funkciója szerint: A költségvetési szerv vezetőjének kinevezésének rendje: Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony: Pályázat útján a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése határozatlan időre nevezi ki a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényben foglaltak szerint. A foglalkoztatottak jogviszonya alapesetben közalkalmazotti, amelyre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény az irányadó. A gazdasági vezető kinevezésére a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya lehet munkavállalói, amelyre a Munkatörvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény az irányadó. A foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény az irányadó. A feladatellátást szolgáló vagyon: a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 26/1999. (XII. 30.) Kgy. rendeletében foglaltak alapján az intézmény használatába adott vagyon, amellyel önállóan gazdálkodik. A vagyon felett rendelkező: a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 26/1999. (XII. 30.) Kgy. rendeletében foglalt eltérésekkel a Baranya Megyei Önkormányzat. Záradék: a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a költségvetési szerv módosított alapító okiratát a 23/2010. (III. 3.) Kgy. határozatával jóváhagyta. Az alapító okirat a bejegyzés napjától hatályos.

A Baranya Megyei Levéltár (Pécs) alapító okiratának módosítása A 23/2010. (III. 3.) Kgy. határozat 4. a) számú melléklete A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 8. (2) bekezdés a) pontja alapján a Baranya Megyei Levéltár (Pécs) költségvetési szerv 2009. szeptember 17. napjától hatályos, a 101/2009. (IX. 17.) Kgy. határozatával elfogadott alapító okiratát a bejegyzés napjával történő hatályba lépéssel az alábbiak szerint módosítja: Szakágazat: 910100 számú megjelölése az alábbi szöveges résszel egészül ki: Könyvtár, levéltári tevékenység Alaptevékenysége (szakfeladatai) közül törölni rendeli el a: 841401 Önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggő szolgáltatások 841901 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai számú és elnevezésű szakfeladatokat. Alaptevékenysége (szakfeladatai) az alábbi szakfeladatokkal egészül ki: 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése

A 23/2010. (III. 3.) Kgy. határozat 4. b) számú melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv Neve: Baranya Megyei Levéltár Székhelye: 7621 Pécs, Király u. 11. Az intézmény telephelyei: Pécs, Rét u. 9. Pécs, Nyírfa u. 3. Pécs, Dobó István u. 89. Jogszabályban meghatározott közfeladata: közgyűjtemény Közfeladat ellátásának módja: Szakágazat: helyi önkormányzati költségvetési szerv 910100 Könyvtár, levéltári tevékenység Alaptevékenysége (szakfeladatai): 182000 Egyéb sokszorosítás 559099 Egyéb m.n.s. szálláshely-szolgáltatás 581100 Könyvkiadás 581900 Egyéb kiadó tevékenység A levéltári tevékenységek keretében végzett tudományos kutatások eredményeinek közzététele, könyvek, füzetek szerkesztésével, lektorálásával, fordításával kapcsolatos kiadói tevékenység. 592014 Zeneműkiadás 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 910131 Levéltári állomány gyarapítása, kezelése és védelme - kizárólagos joggal átveszi és megőrzi az illetékességi körébe tartozó szervek nem selejtezhető köziratait, - jogszabály alapján átveszi, illetőleg gyűjti, valamint ingyenes letétként megőrzi a maradandó értékű magániratot, - az átvett, illetőleg a gyűjtött levéltári anyagot nyilvántartja, szakszerűen kezeli, biztonságosan megőrzi, és az őrizetben lévő anyagot - annak szükség szerinti átselejtezésével, rendezésével, valamint a tudományos igényű áttekintést biztosító segédletek készítése és közzététele útján - feldolgozza, s az anyag használatát lehetővé teszi, az őrizetben lévő levéltári anyagról hiteles másolatot vagy tartalmi kivonatot ad ki, - a levéltári anyag védelme érdekében ellenőrzi a közfeladatot ellátó szervek, valamint a tartós állami tulajdonú társasági részesedéssel működő gazdasági társaságok irattári selejtezését és iratkezelésének rendjét, megrongált, vagy pusztulásnak indult levéltári anyagának konzerválásáról és a restaurálásáról gondoskodik, ezekről, illetőleg különösen jelentős levéltári anyagáról biztonsági másolatot készít, vagy készíttet, és annak egy példányát - ha jogszabály másként nem rendelkezik - a Magyar Országos Levéltár biztonsági filmtárának átadja. 910132 Levéltári szolgáltatás, tudományos, publikációs és információközvetítő tevékenység - levéltári és történettudományi kutatásokat végez a levéltári munka fejlesztése és a levéltári anyag felhasználásának elősegítése céljából, s közzé teszi a kutatás eredményeit, illetve a tudományos munkamegosztás keretében részt vállal az általa őrzött iratanyag publikálásban, - a levéltári anyag oktatási, illetőleg közművelődési célú felhasználását, valamint a levéltári tevékenység megismertetését kiadványokkal és egyéb módon elősegíti, - a maradandó értékű magániratok kiválogatására, szakszerű kezelésére vonatkozóan szaktanácsadás, a maradandó értékű magániratok védetté nyilvánításában közreműködés, - A Mecseki Szénbányák munkaügyi dokumentációjának megőrzése,

- A munkaügyi iratok feldolgozása, kezelése és azokból történő adatszolgáltatás. Működési köre: Létrehozó neve: Baranya megye Baranya Megyei Tanács A létrehozás éve: 1950. Az irányító szerv neve, székhelye: Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 7621 Pécs, Széchenyi tér 9. Típus szerinti besorolás: - a tevékenység jellege alapján: közszolgáltató - a közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény - a feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója szerint: A költségvetési szerv vezetője megbízásának rendje: Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony: önállóan működő és gazdálkodó Pályázat útján a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése határozott időre bízza meg a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényben foglaltak szerint. A foglalkoztatottak jogviszonya alapesetben közalkalmazotti, amelyre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény az irányadó. A gazdasági vezető kinevezésére a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya lehet munkavállalói, amelyre a Munkatörvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény az irányadó. A foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény az irányadó. A feladatellátást szolgáló vagyon: a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 26/1999. (XII. 30.) Kgy. rendeletében foglaltak alapján az intézmény használatába adott vagyon, amellyel önállóan gazdálkodik. A vagyon felett rendelkező: a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 26/1999. (XII. 30.) Kgy. rendeletében foglalt eltérésekkel a Baranya Megyei Önkormányzat. Záradék: a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a költségvetési szerv módosított alapító okiratát a 23/2010. (III. 3.) Kgy. határozatával jóváhagyta. Az alapító okirat a bejegyzés napjától hatályos.