LELTÁRI SZÁM HALLGATÓ NEVE SZAKDOLGOZAT CÍME KONZULENS NEVE

Hasonló dokumentumok
LELTÁRI SZÁM HALLGATÓ NEVE SZAKDOLGOZAT CÍME KONZULENS NEVE

LELTÁRI SZÁM HALLGATÓ NEVE SZAKDOLGOZAT CÍME KONZULENS NEVE

LELTÁRI SZÁM HALLGATÓ NEVE SZAKDOLGOZAT CÍME KONZULENS NEVE. 266 Baksa Dávid Gyapjaslepke gradáció között magyarországon Pogrányi Kálmán

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2012. augusztus Szakiskola

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95%

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. Terület 2010/2011 tanév. Budapest, március 19. V-VI. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei január

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

OSZTÁLYOK OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

4. osztály. Felkészítő tanár(ok) neve. Grófné Györkös Valéria Körmend 46 D. Sándorné Balla Judit Debrecen 45 D. Némethné Vida Erzsébet Szeged 45 D

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap: (+36-32)

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok

ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe.

Ideiglenes felvételi jegyzék március 11. O1. INFORMATIKA SZAKKÖZÉPISKOLA

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: , Kp. fax:

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

III. Zalaegerszegi Fodrász és Kozmetikus Tanulóverseny Eredményei

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

Hatvan félmaraton Km abszolút eredmények

Név Tárgy Tanár Kezd

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Szóbeli időpontja. 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) november sz. vizsgabizottság (francia)

Budapest, április 21. Vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek I. forduló április 4.

A jelentkező által elsőhelyen megjelölt terület. 09 szakképzés virágkötő és virágkereskedő. 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2003/2004 tanév Debrecen, március III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

- eredmények - 5. osztály

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Járási tantárgyi vetélkedők

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I.

2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick

SZÉTV Vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek Budapest, március Helyezés Név Intézmény Város

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09

Eredménylista Erdővidék

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

Eredménylista. Megye: Szilágy Körzet: Sarmaság 2. osztály. Sorszám

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016

XVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny Eredménylista

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók

II. S.Pártai Félmarathon

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

2003-ban végzett 8/A osztály Osztályfőnök: Bencze Mihály

KISGYAKORLATOK IDEJE ÉS BEOSZTÁSA SZOCIÁLEDAGÓGIA BA, NA ÉS LA SZAK /2. FÉLÉV

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

5.Mikulás Futás - eredménylista

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny szeptember 22.

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz.

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

2016. június június 6.

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

Eged Futás és Érsekkert Körök 2019

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám

Baranya kerékpáros túra. Négy Évszak Futás (tavasz) Négy Évszak Futás (nyár) 2012 másodperces. DÖKE kerékpáro s túra

AMV megyei eredmények 8.osztály

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó

Eredménylista. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

1. turnus június Táborvezető: Krak Ildikó

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

HEVES MEGYEI DIÁKOLIMPIA - ALPESI SÍ

név megye iskolanév helység tanárnév

Átírás:

LELTÁRI SZÁM HALLGATÓ NEVE SZAKDOLGOZAT CÍME KONZULENS NEVE 2 André Mónika Turisztikai fejlesztések a Mátrában a XIX. századtól napjainkig Galgóczy-Németh Andrea 3 André Zsuzsanna Falusi turizmus az Észak-magyarországi régióban Dr. Remenyik Bulcsú 4 Bereczki Krisztina Turisztikai kereslet-kínálat analízis Gödöllőn Galgóczy-Németh Andrea 5 Bocsa Viktória Bioélelmiszerek és a bioközétkeztetés lehetőségei a magyar gasztronómiában Kerekesné dr. Mayer Ágnes 6 Bódi Anett Az arab konyha és a turizmus kapcsolata Marokkó alapján Dr. Dávid Lórát 7 Boros Anita A tokaji borvidék és Tokaj város borturizmusának bemutatása Pallás Edith Ilona 8 Bóta Nikoletta A falusi turizmus fejlődése és lehetőségei Egerszalókon Baloghné Varjú Valéria 9 Czakó Szabolcs Operatív vizsgálati módszerek, valamint a vizsgálatok nyomán alkalmazott szankció hatása az adózói morkatonáné dr. Erdélyi Edit 10 Csomós Alexandra A pezsgő története, gyártása, fajtái és felhasználása a vendéglátásban Kerekesné dr. Mayer Ágnes 11 Csörgő Viktória A magyarországi csárdák és a turizmus kapcsolata Dr. Dávid Lóránt 12 Csukás Anilla A Corinthia Grand Hotel Royal marketingtevékenységének átfogó elemzése Ujvári Krisztina 13 Dankovics Donát Borturizmus Tokaj-hegyalján Pallás Edith Ilona 14 Dombovári Andrea Észak-magyarországi régió turisztikai látványossága Nagy Lászlóné 15 Drótos Gabriella Falusi turizmus Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Dr. Remenyik Bulcsú 16 Dulai Dávid Az italok jelentősége a magyar gasztronómiában Hungarikum borok és pálinkák Dr. Remenyik Bulcsú 17 Dzaszohova Jana Batrazova Észak-Magyarország aktív turizmusa Bagdi Róbert 18 Farkas Mónika Magánszemélyeket érintő adókedvezmények változása az elmúlt öt évben Katonáné Dr. Erdélyi Edit 19 Farkas Viktor Máriapócs jelenlegi helyzete és jövőbeli termékfejlesztési lehetőségei a vallásturizmus perspektívájából Tőzsér Anett 20 Fehérvári Adrienn Rácalmási ökoturisztikai központ bemutatása és fejlesztési lehetőségeinek számbavétele Dr. Dávid Lóránt 21 Ferenczi Zsuzsanna Távol-Kelet kultúrájának és ízvilágának megjelenése Magyarországon Dr. Dávid Lóránt 23 Halász Lilla Az egri borvidék története és gasztronómiája Dr. Bujdosó Zoltán 1/30

24 Harsányi Márton Gyula város fejlődése és az idegenforgalom kapcsolata Dr. Bujdosó Zoltán 25 Hubai Zsuzsa Tibolddaróc borturizmusa és fejlesztési lehetőségei Pallás Edith Ilona 26 Jávor Artemon Internet, mint turisztikai reklámhordozó Ujvári Krisztina 27 Kerek Ildikó A kávé szerepe a magyar gasztronómiában Kerekesné dr. Mayer Ágnes 28 Kerekesné dr. Mayer Ágnes Konferenciaturizmus Magyarországon a Hunguest Grandhotel Galya, az északmagyarországi régió konfergalgóczy-németh Andrea 29 Kiss Georgina Magyarországon jelenlevő utazási irodák marketing/marketingkommunikációs tevékenysége Galgóczy-Németh Andrea 30 Kovács Emőke Turizmus- és falusi turizmus BAZ megyében Galgóczy-Németh Andrea 31 Kövesdi Mária Az Észak-alföldi régió gasztronómiája Kerekesné dr. Mayer Ágnes 32 Lakatos Dóra Az olasz konyha remekei Dr. Bujdosó Zoltán 34 Lente Rita Észak-magyarországi régió kulturális és vallási kínálatának értékelése Tőzsér Anett 35 Lózs Judit Vác idegenforgalmi kereslet-kínálat analízise Ujvári Krisztina 36 Lőrincz Emese Ökoturizmus a Tisza-tavi régióban Dr. Remenyik Bulcsú 37 Magyar Krisztina Borturizmus Tokaj-hegyalján Pallás Edith Ilona 39 Mezőszállásiová Katrina Vallásturizmus napjainkban Bagdi Róbert 40 Mischinger Zsófia Görögország gasztronómiája Tőzsér Anett 41 Molnár Anikó A falusi turizmus Észak-magyarországon Galgóczy-Németh Andrea 42 Molnár Brigitta Értékcsökkenés a számviteli és a társasági adótörvényben Katonáné Dr. Erdélyi Edit 43 Nagy Eszter Borturizmus a Tokaj-hegyaljai borvidéken Dr. Remenyik Bulcsú 45 Pintér András Török gasztronómia Európában és Magyarországon Bagdi Róbert 46 Pituch Anna Édes élet: kakaó és csokoládé a vendéglátásban Kerekesné dr. Mayer Ágnes 47 Puskás Attila Tea a magyar gasztronómiában Kerekesné dr. Mayer Ágnes 48 Ravasz Orsolya Ökoturizmus a Hortobágyon Galgóczy-Németh Andrea 2/30

49 Sándor Mónika Vidéki rendezvények jelentősége a Jászságban Bagdi Róbert 50 Seszták Adrienn A falusi turizmus helyzete BAZ megyében Dr. Remenyik Bulcsú 51 Szabó Gabriella Gyöngyös és környékének nevezetes-hagyományos rendezvényei Galgóczy-Németh Andrea 53 Szabó Zsolt Falusi turizmus Kárpátalján Dr. Remenyik Bulcsú 54 Szalai Ádám Aktív turizmus a Dél-Alföldön Galgóczy-Németh Andrea 55 Szalontai Petra A torkos csütörtök a magyar gasztronómia marketingeszköze Kerekesné dr. Mayer Ágnes 56 Szamek Szandra Tequila a nemzetközi gasztronómiában Kerekesné dr. Mayer Ágnes 57 Szekér Anita Debreceni Gyógyfürdő Kft. Régi Vigadó éttermének értékesítési tevékenységének elemzése Ujvári Krisztina 58 Szeles Edit Az Alföld étkezési kultúrája Kerekesné dr. Mayer Ágnes 59 Szeles Éva Eger gyógyturizmusa Dr. Bujdosó Zoltán 60 Szilágyi Zoltán Bor és wellness turizmus Tokaj-hegyalján az Andrássy pincészet és Andrássy Kúria Hotel wine and spa bedr. Remenyik Bulcsú 61 Sztána Csilla Miskolc-Tapolcai barlangfürdő turisztikai szempontjának értékelése Tőzsér Anett 62 Tari Ágnes Mezőkövesd és a Zsóry gyógy- és strandfürdő idegenforgalmi fejlesztési koncepciója Patrovics Klára 63 Tarjányi-Horváth Anita Egy város két rendezvény. A kecskeméti Hírös Hét Fesztivál és a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap éstőzsér Anett 64 Tormási Renáta Az Apeh, mint szolgálati szervezet az Apeh ügyfélkapcsolati tevékenységének elemzése Katonáné dr. Erdélyi Edit 65 Tóth Barbara A Menjünk világgá utazási kiállítás szerepe Miskolc város életében Tőzsér Anett 66 Tóth Eszter A marketingkommunikációs tevékenység bemutatása a Hunguest Grandhotel Galya**** Galyatető szállodágalgóczy-németh Andrea 67 Tóth Kinga Aktuális trendek Magyarországon Kerekesné dr. Mayer Ágnes 69 Török Andrea Szandra Falusi turizmus a Zemplén-hegységben Dr. Remenyik Bulcsú 70 Török Rita Falusi turizmus Deszk községben Dr. Dávid Lóránt 71 Új-Tózsa Mária A gyógy- és egészségturizmus lehetőségei Eger és környékén Dr. Bujdosó Zoltán 72 Üsztöke Gabriella Csilla Gyöngyös város városfejlesztése és kulturális turizmusa Dr. Bujdosó Zoltán 3/30

73 Varga Andrea Tokaj és Eger borvidékének bemutatása és gasztronómiája Dr. Remenyik Bulcsú 74 Varga Edit A Tisza Balneum Thermal Hotel emberi erőforrás menedzsmentje Ujvári Krisztina 75 Vasicza Zoltánné Mindennapi kenyerünk Kerekesné dr. Mayer Ágnes 76 Zoboki Anett A lovas turizmusban érdekelt szolgáltató kisvállalkozások szerepe BAZ megye idegenforgalmában Ács Csaba 77 Zsebik Anita A kínai és az amerikai konyha összehasonlítása Tőzsér Anett 78 Bobákné Szabados Márta Maglódi Általános és Vermesy Péter Művészeti Iskola bevételének és kiadásának vizsgálata Ficzeréné Nagymihály Kornélia 79 Csergő Diána A Heves Megyei Rendőr Főkapitányság vagyoni pénzügyi helyzetének elemzése Ficzeréné Nagymihály Kornélia 80 Palotainé Lovas Marianna Veresegyház város Önkormányzata vagyoni és pénzügyi helyzetének elemzése Ficzeréné Nagymihály Kornélia 81 Toldi Józsefné Isaszeg város Önkormányzata vagyoni és pénzügyi helyzetének elemzése Ficzeréné Nagymihály Kornélia 82 Vámos Rita Az ózdi Bolyai Farkas Szakképző Iskola pénzgazdálkodásának vizsgálata Ficzeréné Nagymihály Kornélia 83 Váradi György Károlyné Az ÉletFa Rehabilitációs Intézet vagyoni és pénzügyi helyzetének elemzése Ficzeréné Nagymihály Kornélia 84 Antali Brigitta Kisújszállás város önkormányzata vagyoni helyzetének vizsgálata Kurcsinka Tamásné 85 Bagi Stella Az apeh, mint szolgáltató szervezet. az apeh ügyfélkapcsolati tevékenységének elemzése Kurcsinka Tamásné 86 Csányi Erika Isztambul, mint a világ leginspirálóbb városa Tőzsér Anett 87 Csunderlikné Juhász Krisztina Teljeskiőrlésű pékáruk szerepe napjaink gasztronómiájában Kerekesné Dr. Mayer Ágnes 88 Dancs Rozália Turisztikai lehetőségek bemutatása eger és környékén Galgóczy - Németh Andrea 89 Deme Annamária A fellendülőben lévő gyógyturizmus, az egri török fürdő példáján Dr. Dávid Lóránt Dénes 90 Dorogi Dalma Vendég előtt készíthető ételek a vendéglátásban Kerekesné Dr. Mayer Ágnes 91 Erdélyi Kitti Egerszalóki gyógyfürdő Galgóczy - Németh Andrea 92 Farkas Gitta Ágota A bükki nemzeti park turisztikai koncepciója Galgóczy - Németh Andrea 93 Fazekas Attila A vendéglátás és a gasztronómia globalizációja a coca-cola esetében Kovács Gyöngyi 94 Forgon Georgina Rimaszombat város önkormányzata vagyongazdálkodásának finanszírozása 4/30 Ficzeréné Dr. Nagymihály Kornélia

95 Ilcsik Gyöngyi 96 Imre Kinga A rekreációs turizmusban rejlő lehetőségek kibontakozásának hatásai egy kistelepülés szemléltetésén keresztül A munkavállalók szabályos foglalkoztatásának operatív ellenőrzése, a mulasztások szankcionálása, különös tekintettel a munkaszerződéssel és az alkalmi munkavállalói könyvvel foglalkoztatottakra Dávid Lórát Csomós Tamás 97 Jekkel Bettina A víz Dr. Dávid Lóránt Dénes 98 Jónás Lívia Az állami adóhatóság hatáskörébe tartozó adókötelezettségek nyilvántartása és kezelése Vanó Gábor 99 Juhász Bernadett Az ázsiai és a nyugat-európai gasztronómia Kovács Gyöngyi 100 Kacsi Gábor Török gasztronómia budapesten Kovács Gyöngyi 101 Kapitány Gabriella A mezőgazdasági őstermelők adózása, biztosítási és járulékfizetési kötelezettsége Csernák József 102 Kecskés Anna A gyöngyösi ibusz utazási iroda marketingtevékenysége Remenyik Bulcsú 103 Kendi Tímea Idegenforgalmi kereslet-kínálat analízis sárospatakon Galgóczy - Németh Andrea 104 Kériné Gömöri Orsolya Átány község önkormányzatának gazdálkodása Ficzeréné Dr. Nagymihály Kornélia 105 Királyné Rábai Eszter Hagyományos és korszerű konyhatechnológiák Kerekesné Dr. Mayer Ágnes 106 Kiss Anna Településfejlesztés és turizmus kapcsolata palotáson Játékos Edit 107 Kiss Brigitta A város ahol lakom, gyöngyös bemutatása rendezvényturizmus szempontjából Dávid Lóránt 108 Kiss Edina A freesoft nyrt. akvizíciói a tőzsdei teljesítés tükrében Zakár Tivadar 109 Kissné Polgár Szabina A turizmus szerepe és hatása a gazdaságra bogács településen Bujdosó Zoltán 110 Komjáti Enikő Nagy-brittania gasztronómiája Kovács Gyöngyi 111 Kovács Nóra Galga-menti étkezési szokások Dr. Dávid Lóránt Dénes 112 Kőrösi Alexandra Falusi turizmus szilvásváradon Galgóczy - Németh Andrea 113 Lajtos Alíz Tvk triatlon nagyhét szerepe tiszaújváros életében Tőzsér Anett 114 Maschekné Torda Amália A bagi arany jános általános iskola és alapfokú művészetoktatási intézmény bevételeinek és kiadásainak vizsgálata Ficzeréné Dr. Nagymihály Kornélia 115 Misinszki Mónika Ingatlanértékesítésből származó jövedelmek ellenőrzése Dr. Juhász István 116 Monoki Ivett Száraztészták felhasználása a vendéglátásban Kerekesné Dr. Mayer Ágnes 5/30

117 Nádudvari Rita Gyöngyöspata falusi turizmusban betöltött szerepének értékelése Tőzsér Anett 118 Nagy Bernadett Az adó- és járulékadminisztráció egyszerűsítése, elektronikus adóbevallás, internet használat az adózásban 119 Nagy Dávid Egyszerűsített vállalkozói adó szabályai és alkalmazásának tapasztalatai 120 Oravecz Mariann Horvátország idegenforgalma Játékos Edit 121 Pári Anna A gyógyturizmus fejlődése és jelentőssége magyarország viszonylatában Dr. Dávid Lóránt Dénes 122 Rohács Kinga A mezőgazdasági őstermelő adózása, biztosítási és járulékfizetési kötelezettsége 123 Sáfrány Zoltán Buják község önkormányzata finanszírozásának a bemutatása, elemzése 124 Steirich Mercédesz Rábapaty község önkormányzata gazdálkodásának finanszírozása Ficzeréné Dr. Nagymihály Kornélia Ficzeréné Dr. Nagymihály Kornélia 126 Sütő Beáta Az ingatlanértékesítés adózási szabályainak változása 127 Szabó Tünde Sörökhöz komponált ételek Kerekesné Dr. Mayer Ágnes 128 Szabó Viktória A gyógy- és termálturizmus fejlődése az egri kistérségben Molnár Csilla 129 Szabolcsi Katalin Internetszolgáltató kft. szektorbeli helyzetének elemzése és piacbővítési lehetőségeinek vizsgálata Dr. Erdélyi Tamás 131 Szalay Andrea Mezőtúr város önkormányzata bevételeinek és kiadásainak vizsgálata Kurcsinka Tamásné 132 Szász Renáta Debreceni virágkarnevál bemutatása Tőzsér Anett 133 Széles Annamária Gyöngyös turizmusa a tdm tükrében Dr. Dávid Lóránt Dénes 134 Széll Sándor Adó- és járulékadminisztráció egyszerűsítése, elektronikus adóbevallás, internet használat az adózásban 135 Szikura Jánosné A munkajövedelmek közteherviselése 2010 és 2011 években Dr. Juhász István 136 Szőke Alexandra Mária Az apeh, mint szolgáltató szervezet. az apeh ügyfélkapcsolati tevékenységének elemzése 137 Takó Norbert India gasztronómiája Dr. Dávid Lóránt Dénes 138 Tátrainé Algács Gabriella A munkavállalók szabályos foglalkoztatásának ellenőrzése, a mulasztások szankcionálása, különös tekintettel a munkaszerződéssel és az alkalmai munkavállalói könyvvel foglalkoztatottakra Csomós Tamás 139 Tóth Edina Az otp részvényárfolyam elemzése fundamentális módszerrel 2006-2010 Dupcsák Zsolt 140 Tóth Viktória A magyar nyugdíjrendszer kialakulása és módosulásai napjainkig Csernák József 6/30

141 Torma Viola Turisztikai fejlesztési lehetőségek a mátrában Galgóczy - Németh Andrea 142 Török Barbara Egri bikavér, a várvédők itala Dr. Remenyik Bulcsú 143 Valaska Valéria A munkavállalók szabályos foglalkoztatásának operatív ellenőrzése, a mulasztások szankcionálása, különös tekintettel a munkaszerződéssel és az alkalmi munkavállalói könyvvel folglalkoztatottakra 144 Varga Mariann A járulékfizetési kötelezettségre vonatkozó speciális szabályok Vanó Gábor 145 Varga Viktória Eljárási szabályok az elleőrzésben, különös tekintettel az ellenőrzési típusokra, az ellenőrzésre történő kiválasztás szabályai, ellenőrzést támogató rendszerek Vanó Gábor 146 Vas Felícia A gasztronómia fejlődése az őskortól napjainkig Kovács Gyöngyi 147 Bakondi Anikó A Crocus Gere**** Borhotel - Wine and Spa vizsgálata a mo-i borhotelek viszonylatában Ujvári Krisztina 148 Bakos Annamária Eger, a szőlő és a bor városa Dr. Remenyik Bulcsú 149 Baková Kristina Nógrádi ízek Kovács Gyöngyi 150 Ballagó Anett Árokszállásiak Baráti Köre 151 Bánszki Tamás A szőlő- és bortemelés helyzetének és lehetőségeinek értékelése a Délkelet-mátrai hegyközség területén Lefler Péter 152 Barcsik Anett Egy rendezvényszervező kis-és középvállalkozás gazdasági tevékenységének bemutatása Dupcsák Zsolt 153 Batta Nikolett A szelektív hulladékgyűjtés feladatai, problémái és a kitűzött célok Budapesten a IX. kerületben Ambrus Andrea 155 Berta Barbara Szőlőben okozott vadkár értékelése és az ez elleni védekezés lehetőségei Lefler Péter 156 Berta Gabriella Tarnaméra hulladékgazdálkodási tevékenységének vizsgálata Dr. Bíró Tibor 157 Bíró Eszter Egy magyarországi világörökség várományosi helyszín, Ipolytarnóc Őslelőhely turisztikai értékelése Dr. Tőzsér Anett 158 Bocsi Diána A magyar lakosság utazási szokásainak vizsgálata 1945 után napjainkig Galgóczy-Németh Andrea 159 Bodor Alexandra A mikro-, kis-, és középvállalkozások támogatási és finanszírozási lehetőségei Dr. Mérai Györgyi 160 Bor Mariann A NAV, mint szolgáltató szervezet. A NAV ügyfélkapcsolati tevékenységének elemzése 161 Borbély Péter Különböző égetésű fahordókban erjesztett és érlelt tokaji hárslevelű borok összehasonlító értékelése Dr. Barócsi Zoltán 162 Bordás József A Lehel Vadásztársaság gazdálkodásának értékelése Dr. Herczeg Béla 163 Budai Anna A fellendülőben lévő gyógyturizmus Galgóczy-Németh Andrea 7/30

164 Cinger Szabolcs A kávé és a tea története, kávé- és teakülönlegességek Kerekesné Dr. Mayer Ágnes 165 Csatordai Bettina A NAV, mint szolgáltató szervezet - A NAV ügyfélkapcsolati tevékenységének elemzése 166 Csonki Viktória Az állami adóhatóság hatáskörébe tartozó adókötelezettségek nyilvántartása és kezelése 167 Dér Annamária A napelem gyártás technológiai hulladékai Dr. Bíró Tibor 168 Farkas Bernadett Az egri építési és bontási hulladékfeldolgozó üzem működése 2006 és 2011 között Dr. Tury Rita 169 Farkas Réka Orsolya A dm Kft. "active beauty" törzsvásárlói hűségprogramja Dr. Mérai Györgyi 170 Fecskovics Fruzsina A Herman Ottó Általános Iskola és Munkácsy Mihály Alapfokú Művészetoktatási Intézmény pénzügyi helyzetének elemzése 171 Fehér Gabriella Idegen nyelvű üzleti kommunikáció a turisztikai szolgáltatóknál Dr. Mérai Györgyi 172 Fehér Sándor A Budapest Bank üzleti tevékenysége Dr. Mérai Györgyi 173 Fehér Tamás Az OTP Bank Rt. üzleti tevékenysége Dr. Mérai Györgyi 174 Fehérné Békési Krisztina Az Egressy Béni Kéttannyelvű Általános Iskola gazdálkodásának elemzése 175 Fehérné Héring Erika Gyógynövények a népi gyógyászatban az erdélyi Pottyandon Lakatos Márk 176 Fenes Tamás Törzsvásárlói program kidolgozása és bevezetése a Family -Friss Kft-nél Dr. Mérai Györgyi 177 Fiam Nóra Enikő A Ráspi pincészet szőlőtermesztése és borászati technológiájának bemutatása Lefler Péter 178 Fodor Katalin 2720-06 Civil társadalom - civil-nonprofit szervezetek 179 Gilan Tibor Kotlóssal történő fácánnevelés Monorierdőn Dr. Herczeg Béla 180 Gonda Tímea Borturizmus a Mátrában Galgóczy-Németh Andrea 181 Gulyás Marcell Sörök a nemzetközi gasztronómiában Kovács Gyöngyi 182 Gyenge Viktória Anikó A tokaji borvidék borturizmusának és borainak bemutatása Dr. Tőzsér Anett 183 Gyetvai Andrea Az ellenőrzésre történő kiválasztás szabályai, az ellenőrzést támogató rendszerek Dr. Juhász István 184 Gyüre Krisztián A szőlőfeldolgozás technológiájának értékelése a gyöngyösi Borpalota Kft-nél Lefler Péter 185 Hajdú Anita Befektetési lehetőségek a Brokernet által közvetített befektetési alapok 8/30

186 Himberger Zita Anna Lakossági gyógynövény-alkalmazási szokások vizsgálata Lakatos Márk 187 Horváth Csilla Az esküvőszervezés sarkalatos pontjai Kovács Gyöngyi 188 Horváth Ferenc Az elegyetlen lucfenyvesek jelene és jövője a Vargavölgyi erdőbirtokosság területén Dr. Pogrányi Kálmán 189 Horváth Katalin A helyi adók szerepe Budapest XV. Kerületi önkormányzatának költségvetésében 190 Horváth-Szőke Veronika A helyi adók szerepe, Jánoshida önkormányzatának gazdálkodásában 191 Hős-Nagy Henrik Vörösbor készítés a Demeter Pincészetben Dr. Barócsi Zoltán 192 Huszár Máté Az egerészölyv táplálkozása és vadgazdálkodási vonatkozásai Tóth László 193 Ignácz Emőke Szilvia Borturizmus az Észak-magyarországi régióban Dr. Remenyik Bulcsú 194 Kachnics Vanda Desszertrendek a Nemzetközi Gasztronómiában Kerekesné Dr. Mayer Ágnes 195 Kaló Erzsébet A nyugdíj melletti munkavégzés adó- és járulékszabályai Vanó Péter 196 Karnis Roland Az akác által okozott erdőfelújítási problémák a Karancsság környéki cseres-tölgyesekben Dr. Pogrányi Kálmán 197 Kerekes Tímea Magánszemélyeket érintő adókedvezmények változása az elmúlt öt évben 198 Kisbalázs Anna Jászberény turizmusának marketingtevékenysége Galgóczy-Németh Andrea 199 Kisnémeth Nóra A rendezvényturizmus és a gasztronómia szerepe Jászberény életében Bagdi Róbert 200 Kiss Gergő A Baktai-erdő jellemzése vadászati és erdészeti szempontból Dr. Pogrányi Kálmán 201 Kiss Tamás A Fauna Zrt. fácántenyésztési technológiájának vizsgálata és értékelése Antal Gábor 202 Kocsis Szandra Szeged turisztikai elemzése, kitérve a helyi társadalom és a turizmus kapcsolatára Bujdosó Zoltán 203 Komjáti Ágnes A helyi adók szerepe Gyöngyöshalász önkormányzatának költségvetésében 204 Kovács Diána A belga csokoládé ismeretsége Magyarországon Dr. Bagdi Róbert 205 Kovács Dóra Az egyéni vállalkozók nyilvántartása és az adóalany nyilvántartás közötti egyablakos adatközlés működése 206 Kovács Kitti Nagyréde falusi turizmusa és fejlesztési lehetőségei Dinya Anikó 207 Köles Zsófia Eljárási szabályok az ellenőrzésben, különös tekintettel az ellenőrzés típusokra, az ellenőrzésre történő kiválasztás szabályai, ellenőrzést támogató rendszerek 9/30

208 Kui László A kotorékozás jelentősége, bemutatása Abayné Dr. Hamar Enikő 209 Kulcsár Alexandra Magánszemélyeket érintő adókedvezmények változása az elmúlt öt évben 210 Küss András A dolby laboratories vállalat értékelése Dupcsák Zsolt 211 Lengyel Orsolya A szennyvíztisztítás helyzetének bemutatása a nagykátai szennyvíztisztító telepen, 2008-2009-2010-2011-es adatok alapján Dr. Tury Rita 212 Lukács Zsuzsanna Kunhegyes hulladékgazdálkodási helyzete 2008-2011 Dr. Tury Rita 213 Menyhért Tibor A Kéked és környéke Földtulajdonosi Vt. Gímszarvas gazdálkodásának értékelése Dr. Tóth László 214 Miskolczi Sándor Különböző derítőszerek hatásának értékelése mátrai száraz fehérborok esetében Dr. Barócsi Zoltán 215 Mituchovic Tamás Komárom-Esztergom megye gasztronómiájának és az Érsekújvári járás gasztronómiájának összehasonlítása Kovács Gyöngyi 216 Móczár Blanka A vallás és a turizmus kapcsolata Dr. Tőzsér Anett 217 Molnár Dávid Zsolt A szerves sav koncentráció és a biogáz hozam vizsgálata az újgalambosi biogáz üzemben Dr. Bíró Tibor 218 Kiss Anikó Sárospatak idegenforgalmi kereslet-kínálat analízise Dr. Bujdosó Zoltán 219 Nagy Judit Közösségi -civil szervező szak 220 Nagyné Harkácsi Klára Az árbocakác jelentősége a Nyírségben Pogrányi Kálmán 221 Németh Tibor Value at Risk módszer alkalmazása a KRF Befektetési Team portfóliójának menedzselésében0 Zakár Tivadar 222 Nyilas Kitti Gyöngyös város marketingtevékenysége Dinya Anikó 223 Nyiresi Zsanett A történelmi tokaji borvidék kultúrája Dr. Remenyik Bulcsú 224 Oncsik Valéria Békés megyei gasztronómiai fesztiválok turisztikai szerepe Bagdi Róbert 225 Orincsay Tamara A gyógyszeripari termékek marketingkommunikációja Dr. Mérai Györgyi 226 Orosz István Olasz konyha Kerekesné Dr. Mayer Ágnes 227 Pajkos Zoltán Eger történelmi borvidéke és a város borturizmusa Dr. Remenyik Bulcsú 228 Páll Mónika Adó- és járulékadminisztráció egyszerűsítése, elektronikus bevallás, internet használata az adózásban Vanó Péter 229 Papp Anita Pálinka a gasztronómiában Kovács Gyöngyi 10/30

230 Paziczki Hajnalka BOGART DIVAT kereskedelmi tevékenységének elemzése Dr. Erdélyi Tamás 231 Pető Levente Aktív turizmus a Bükki Nemzeti Parkban Galgóczy-Németh Andrea 232 Petrény Róbertné Valóban érték a diploma" Dr. Magda Róbert 233 Piller Zsanett A hatvani strand fejlesztési terve Dr. Bujdosó Zoltán 234 Poór Krisztina Magyarország állományalkotó fafajainak dendrológiai és felhasználhatósági jellemzői Dr. Pogrányi Kálmán 235 Puska Péter Pál A Gyöngyösi KRF Diákhotel, mint vendéglátó vállalkozás üzemeltetésének és sajátos vonásainak bemutatása Ács Csaba 236 Rákóczi Ádám Különböző borbírálati módszerek összehasonlító elemzése Balga Irina 237 Rákos Adrienn Bátonyterenye hulladékgazdálkodása 2006 és 2011 között Dr. Tury Rita 238 Ratalics András Levente A természetes felújítás tervezésének lehetőségei a Gyulaj Zrt-nél Dr. Pogrányi Kálmán 239 Réz Eszter A kávé gasztronómiája Magyarországon és a világban Kovács Gyöngyi 240 Richter Ramóna A zempléni kistérség turisztikai vonzereje Bagdi Róbert 241 Romfa Fruzsina Az egyszerűsített vállalkozási adó szabályai, alkalmazásának tapasztalatai 242 Sáfár Dániel Zoltán Az apróvadállomány felmérése a kaskantyúi Nimród Vadásztársaság területén Dr. Bagocsay Gergely 243 Sápi Dániel A Samsung Zrt. logisztikai rendszerének vizsgálata Dr. Taralik Krisztina 244 Seres Eszter Georgina Vámosgyörk községi Önkormányzat gazdálkodásának elemzése 2008-2010 között 245 Soós Ádám Gábor A matyó kultúra napjainkban Dr. Bagdi Róbert 246 Sütő Gréta Az ózdi Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola bevételeinek és kiadásainak bemutatása 247 Sütő Marietta A nagyrédei Önkormányzat gazdálkodásának elemzése 2006-2010 között 248 Szabó Krisztina A helyi adók szerepe Tarnaméra önkormányzat költségvetésében 249 Szabó Zsolt A Hajdúság termőhely viszonyai dr. Pogrányi Kálmán 250 Szarvas Anett Kertészeti nyesedékek energetikai célú hasznosítása napjainkban Lefler Péter 251 Szász István Tivadar A mátrai borvidék helyzete, Gyöngyöstarján, Gyöngyös és Markaz vizsgálatában Kovács Gyöngyi 11/30

252 Szebenyi Zoltán A pálinka és a pálinka alapú koktélok Dr. Remenyik Bulcsú 253 Szigetvári Andrea Enikő Az EU hatása a külkereskedelmre, ezen belül a Mátra Gépipari Kft-re Dr. Mérai Györgyi 254 Szivák Barnabás Hatvan város szelektív hulladékgazdálkodása 2008 és 2011 között Dr. Tury Rita 255 Titz Tamásné A "Tihanyi levendula" termesztése a Zátonyi család vállalkozásában Lakatos Márk 256 Tóth Dóra Falusi turizmus Heves megyében Dr. Remenyik Bulcsú 257 Tóth Erika A fűszerpaprika kiemelkedő szerepe a magyar gasztronómiában Kovács Gyöngyi 258 Tóth Erika A jegyzetbolt tevékenysége a Károly Róbert Főiskolán Dr. Mérai Györgyi 259 Tóth Judit Az atkári Önkormányzat gazdálkodásának elemzése 260 Tóth Norbert Az egészséges életmód, avagy a sport és táplálkozás kapcsolata Kovács Gyöngyi 261 Tősér Zsanett Tokaj-Hegyalja borturizmusa Dr. Remenyik Bulcsú 262 Varga Nóra Hagyományőrző rendezvények egy palóc identitású településen Ujvári Krisztina 263 Vassné Doró Eleonóra Árvízkárosult fiatalok táboroztatása. Döntéshozatal és megvalósítás egy konkrét nonprofit szervezetben 264 Zentai Zita Katalin A vendéglátás szerepe a rendezvényszervezésben Kovács Gyöngyi 265 Posztós Petra Konferenciaszervezés a Hotel Boscoloban Kovács Gyöngyi 266 Baksa Dávid Gyapjaslepke gradáció 2003-2006 között magyarországon Pogrányi Kálmán 267 Balogh Adrienn E-tele sped kft. szállítmányozási- fuvarozási vállalat logisztikai tevékenységének vizsgálata Dr. Tégla Zsolt 268 Becsei Beáta Hulladékok energetikai célú hasznosítása a tcg-uc berendezéssel Dr. Bíró Tibor 269 Bogdán Péter "bogisoft internetes konyhasúdió" alkalmazás logikai, fizikai megtervezése és kivitelezése Pántya Róbert 270 Bozsik Nóra A béren kívüli juttatások adózási szabályrendszere Dr. Juhász István 271 Csillag Béla A mikroklíma hatása a csemeték kezdeti fejlődésére Pogrányi Kálmán 272 Dózsa Dorina Mátrai erőmű zrt. hulladékgazdálkodása 2008-2011 Dr. Tury Rita 273 Erdélyi Imréné Promtherm agria kft. vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének vizsgálata Dr. Bakos-Tóth Eszter Ilona 12/30

274 Fábián Ferenc A nyírerdő zrt. fehérgyarmati erdésztének bemutatása Pogrányi Kálmán 275 Fehér Mónika A belső marketing hatékonysága és a dolgozói elégedetsség vizsgálata a bosch gyakorlatában Tamus Antal Ferencné Dr. 276 Fülöp László Szennyvízcsatorna-hálózati infiltráció salgótarjánban és környékén Dr. Tury Rita 277 Gerő Máté Vadászati jog és személyi sérüléssel járó vadászbalesetek Dr. Marosán Miklós 278 Horváth Katalin Karcagi többcélú kistérségi társulás szociális szolgáltató központjának finanszírozása Dupcsák Zsolt 279 Hunyadvári Szilvia Békéscsaba megyei jogú város önkormányzatának vagyoni és pénzügyi helyzetének értékelése 2007-2011 évek beszámolói alapján Kurcsinka Tamásné 280 Kiss Enikő A veszélyes hulladékok kezelése a berettyóújfalui gróf tisza istván kórházban Dr. Tury Rita 281 Kovács Ágnes Vendégek fogadása ellátása vállalaton belül Dr. Kuthy Erika 282 Kovács Péter Pétervására és társközségei szennyvíztisztítása Dr. Tury Rita 283 Kovács Zsoltné Az art glass parád kft. gazdálkodásának elemzése Dr. Bakos-Tóth Eszter Ilona 284 Kozák Zsuzsanna Befektetési stratégiák összehasonlító értékelése demo kísérletek alapján Dr. Takács István 285 Mészáros Rajmund Szerkezetátalakításos erdőrészletek az ipoly erdő zrt. kelet-cserháti erdészeténél Pogrányi Kálmán 286 Mozsár Mónika Rendezvények szerepe egy település kommunikációjában Pallás Edit Ilona 287 Pataki Sándor Géza Vadászfegyver fejlődésének vizsgálata Dr. Marosán Miklós 288 Pető Bálint A robert bosch gmbh pr tevékenységének elemzése Pallás Edit Ilona 289 Petrik Bettina A veronika hotel marketingtevékenysége Szabó Rozália 290 Puskás Brigitta A pélyi önkormányzat gazdálkodásának elemzése Csernák József 291 Rádlerné Iványosi-Szabó Márta Az üzletzárások és tevékenység felfüggesztésének helye a szankciók között, gyakorlati lebonyolításuk és a vállalkozásokra gyakorolt hatásuk Dr. Juhász István 292 Rados Bernadett A szent imre kórházban keletkezett veszélyes hulladékok kezelése a 2006 és 2010 év adatai alapján Dr. Tury Rita 293 Szabó Mariann A pr tevékenység a debreceni 2-es villamos projektben Pallás Edit Ilona 294 Sztankó Miklós A gyöngyösi arany jános általános iskola weboldalának elkészítése és tovább fejlesztése Pántya Róbert 295 Tadics Evelin A hotel residence ózon **** superior mint rendezvények szintere Bárdos Éva 13/30

296 Tar Fruzsina Egy pályázat megírásának menete és elbírálásának szempontjai Dr. Hágen István Zsombor 297 Tóth Adrienn A rendezvények a novotel budapest centrum szállodában Hangosi Andrea 298 Tóth Attila Pál Részvényopciós stratégia tesztelése a chicagói opciós tőzsdén Dr. Novák Tamás 299 Tóth Boglárka Rendezvények szervezése a hevesi háziipari és népművészeti szövetkezeten belül Hangosi Andrea 300 Törökné Kárpáti Éva A származás meghatározás szerepe és gazdasági hatásai Dr. Takács István 301 Váradi Szabina Nemzetközi szállítmányozás a magnetec-ungarn kft-nél Dr. Tégla Zsolt 302 Venczel Nikolett A budai-hegység erdőgazdálkodási és természetvédelmi viszonyai Dr. Herczeg Béla 303 Zimány Éva Diána Jótékonysági est megszervezésének folyamata a kunhegyesi általános iskola, alapfokú művészetoktatási intézmény és szakiskola dózsa úti tagintézményében Simon Veronika 304 Zórád Anita A bobek kft. vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetének vizsgálata Dr. Bakos-Tóth Eszter Ilona 305 Zrinyi Vera Magyarországon a szelektív hulladékgyűjtés házhoz jön Dr. Tury Rita 306 Ács Arnold Zoltán Start rehabilitációs foglalkoztató és intézményei közhasznú nonprofit kft. által működtetett otthon étterem elemzése Dr. Herczeg Béla 307 Ambruzs Klaudia A coop üzletlánc marketing elemzése. Dr. Herczeg Béla 308 Anderkó Barbara Afrodiziákumok, avagy vágykeltő ételek és italok a vendéglátásban Dr. Fodor László 309 Apró Klaudia Az erste bank zrt és a magyarországi jelzáloghitel-piac elemzése Dr. Fodor László 310 Bakos Beatrix Nyersanyag beszerzés a közétkeztetésben a gyöngyöstarjáni napköziotthonos óvoda példáján keresztül Dr. Fodor László 311 Bakos Tamás Dezső A gímszarvas dél-dunántúli állomány-dinamikájának vizsgálata Dr. Fodor László 312 Bakos-Tóth Eszter Ilona Oktatói ügyvitel a károly róbert főiskolán Tamus Antal Ferencné Dr. 313 Balla András Különböző méretű üzemek jellemzése a technológia szempontjából a soproni borvidéken Tamus Antal Ferencné Dr. 314 Ballagó János Zoltán Hulladékkezelés az ave hevesi városfenntartó kft.-nél Tamus Antal Ferencné Dr. 315 Baranyai Csilla Erika A zsálya (salvia officinalis l.) szerepe a középkori kolostorkertek életében Tamus Antal Ferencné Dr. 316 Barócsi Andrea Gyógy- és fűszernövények kiskereskedelmi értékesítése, felhasználói szokások vizsgálata Dr. Bozsik Norbert 317 Barta Éva A hotel kumánia*** marketingtevékenysége Dr. Bozsik Norbert 14/30

318 Batta-Istók Adrienn Hotel bodrog wellness**** reklámtevékenysége Dr. Bozsik Norbert 319 Beer Ildikó Kis- és középvállalkozások számára elérhető speciális hitelkonstrukciók Dr. Bozsik Norbert 320 Berecz Balázs Az európai uniós pályázatok hatása mezőkövesd város fejlődésére Dr. Bozsik Norbert 321 Berta Dániel Veszélyes áruk közúti árufuvarozása a pozbai és neje kft.-nél Dr. Bozsik Norbert 322 Besze Dóra Dolgozói elégedettség a vamav kft-nél Dr. Bozsik Norbert 323 Binderné Rapi Mária Éva A kálvária általános iskola és sportiskola 30 éves fennállásának rendezvényzerv Pántya Róbert 324 Bódi Ágnes Az európai uniós mezőgazdasági támogatások hatása magyarországra Pántya Róbert 325 Bodri Orsolya A magyar szőlő-, borkultúra és gasztronómiai történeti áttekintése és jelene a bodri pincészetben Pántya Róbert 326 Bohácsi Bianka Rózsa A tass-pusztán található "károly-kert" internetes alkalmazásának logikai megtervezése és megvalósítása - különös tekintettel egy webes alkalmazás integrálására Pántya Róbert 327 Bujdák Mónika Zsófia Nagyréde falusi turizmusának alalkulása Pántya Róbert 328 Bukovics Gerda Ügyiratkezelés bemutatása a róbert bosch energy and body systems kft-nél Pántya Róbert 330 Csecsődi Klára A szőlő növényvédelmi technológiájának bemutatása Dr. Taralik Krisztina 331 Csecsődi Nóra Az oltványtermesztés értékelése az abasári csemegeszőlő és oltvány centrumban Dr. Taralik Krisztina 332 Csillag Béláné Gyógynövények méhészeti célú felhasználásának lehetőségei Dr. Taralik Krisztina 333 Csordás Melinda A magyar borok értékesítési lehetőségei Dr. Taralik Krisztina 334 Csordásné Petrovics Márta A nemzeti védelmi szolgálat gazdálkodásának bemutatása Dr. Taralik Krisztina 335 Dányi Réka Falusi turizmus észak-magyarországon Dr. Taralik Krisztina 336 Dávid-Szász Mária Magdolna Békés megyei rendezvények és fesztiválok szerepe a turizmusban és a vendéglátásban Dr. Taralik Krisztina 337 Dinea Ivett Szabina Nemzetközi éttermikalauzok jelentősége a magyar vendéglátásban Dr. Taralik Krisztina 338 Drótos Evelin Kávékultúra magyarországon Dr. Taralik Krisztina 339 Fekete Csilla Az ügyiratkezelés bemutatása a salgótarjáni polgármesteri hivatalon keresztül Dr. Domán Szilvia 340 Fekete Roland Ital és borkultúra magyarországon Dr. Baranyi Aranka 15/30

341 Főző Gábor Japán történelemét, kultúráját és szokásait bemutató oldal megtervezése és elkészítése Dr. Baranyi Aranka 342 Fülöp Péter Magyar ízek és borok Dr. Baranyi Aranka 343 Gaál Tamás A károly róbert főiskolán és csatolt kft-inél keletkező veszélyes hulladékok keletkezése és kezelése Dr. Baranyi Aranka 344 Garai Gergely Az ócsai tájvédelmi körzet természetközeli erdőgazdálkodása Dr. Baranyi Aranka 345 Gergely Brigitta Fehérborok különböző erjesztés technológiájának bemutató elemzése Dr. Baranyi Aranka 346 Gergye Mónika Az aldi magyarország élelmiszer bt áruforgalmi tevékenysége a hazai diszkont piacon Kurcsinka Tamásné 347 Görögh Éva Egy elfeledett borvidék: érmellék Kurcsinka Tamásné 348 Görömbei Roberta Rendezvények a vállalaton/intézményen belül: tiszatrján község önrkormányzatának rendezvényei Kurcsinka Tamásné 349 Gulyás Judit A lidl magyarország bt. pr tevékenysége Dr. Erdélyi Tamás 350 Gyügyei Ágnes A pbs hungária kft tevékenységének bemutatása Dr. Nagy-Kovács Erika 351 Hajdu Mercédesz Esküvőszervezés a világban és magyarországon Dr. Nagy-Kovács Erika 352 Halas Tamara Gyógynövények az állatgyógyászatban Dr. Nagy-Kovács Erika 353 Halász József Ejot hungária kft. stratégiai üzleti terv 2013-2015 Dupcsák Zsolt 354 Hegyi Mónika Teodóra A balaton turisztikai fejlesztési lehetőségei Dr. Tégla Zsolt 355 Hidvégi Zoltán A fácánállomány és élőhelyének változása romhány térségében Dr. Tégla Zsolt 356 Hódi Laura Falusi turizmus szabolcs-szatmár-bereg megyében Dr. Tégla Zsolt 357 Horváth Ákos János A globális recesszió hatása a hazai blue chipek árfolyamára, jelen és jövő Dr. Tégla Zsolt 358 Horváth Georgina A citromfű (melissa officinalis) termesztése kálban Dr. Tégla Zsolt 359 Horváth Zsanett A forrástransz kft. fuvarszervezési tevékenységének vizsgálata és hatékonyságának növelése a lean módszer alkalmazásával Dr. Tégla Zsolt 360 Ispán Lóránt Kombinált árúfuvarozás összehasonlító értékelése esettanulmányok formájában Dr. Tégla Zsolt 361 Jáborcsik Dániel A társasági adó korrekció változásai 200-2013 Dr. Bakos-Tóth Eszter Ilona 362 Józsa Mónika Rendezvényszervezés az üzleti életben Dr. Bakos-Tóth Eszter Ilona 16/30

363 Juhász Fruzsina A gyógynövények szerepe az emberek mindennapjaiban Dr. Bakos-Tóth Eszter Ilona 364 Juhász József A mátra vidék gyógyturizmusa Dr. Bakos-Tóth Eszter Ilona 365 Juhász Péter A biológiai növényvédelem lehetőségei a szőlőtermesztésben Dr. Dávid Lóránt Dénes 366 Juhász Tamás Észak-magyarország konferencia és kongresszusi turizmusa Zakár Tivadar 367 Kamarás Gergely Mátrai borvidék bemutatása, főbb pincészetek marketing tevékenységei alapján Vanó Péter 368 Kanyuk Zsuzsanna "invesztáció a jövőért" - a diákhitel szerepe a magyar felősoktatásban Vanó Péter 369 Karajz Ágnes Borturizmus egy választott régióban - tokaj Zörög Zoltán 370 Kerékgyártó Beáta Az egri csillagok zrt. lengyelországba irányuló borexportja Zörög Zoltán 371 Kisbenedek Edina 2012-es londoni olimpia turisztikai szempontból történő értékelése Zörög Zoltán 372 Kiss Attila Különböző erjesztési technológiák összehasonlító elemzése mátrai rozé borok esetében Zörög Zoltán 373 Kiss Kitti Katalin Falusi turizmus hajdúböszörményben Zörög Zoltán 375 Kolozsvári Krisztina Vamav vasúti berendezések kft. gazdálkodásának elemzése beszámoló alapján Pallás Edit Ilona 376 Kósa Richárd A partner kft gazdasági helyzetének elemzése Pallás Edit Ilona 377 Kotoláciová Kinga Az alföldi borvidék és a frittmann borászat bemutatása Pallás Edit Ilona 378 Kovács Orsolya Egy fan pages oldal megtervezése és elkészítése Pallás Edit Ilona 379 Kovácsik Krisztián Az illatos borok előállításának technológiai elemzése a nagyrédei bárdos és fia pincészetnél Pallás Edit Ilona 380 Kovácsné Horváth Ildikó Az rtc automatika kft. marketingterve Pallás Edit Ilona 381 Kovácsné Nagy Tünde Tiszapalkonya önkormányzat gazdálkodásának elemzése Hangosi Andrea 382 Kozma Nikolett Verpelét borturizmusa Galgóczy - Németh Andrea 383 Kövesdi Péter Bogyós gyümölcsök komposztálhatósága Galgóczy - Németh Andrea 384 Krizsó Kristóf Szállítmányozási és kereskedési folyamatok a standard-skin kft-nél Galgóczy - Németh Andrea 385 Kun Asztrid A vaddisznóállomány nagyságának és terítékének alakulása egy heves megyei vadásztársaság területén 17/30 Galgóczy - Németh Andrea

386 Kurucsó Éva A magyar turizmus zrt tevékenységeinek és a londoni külképviseletének bemutatása, kiemelten a magyar turizmus nap szervezésével kapcsolatos kommunikációs és adminisztrációs feladatok elemzése Galgóczy - Németh Andrea 387 Lángi Zsuzsanna Jobbágyi hulladékgazdálkodási sajátosságai Galgóczy - Németh Andrea 388 László Kitti Vendéglátás a gellért szállóban Galgóczy - Németh Andrea 389 Lehotai Tamás A lovasközelítés jelentősége szálaló erdők esetén Galgóczy - Németh Andrea 390 Lex Tímea A lakossági hitelek bemutatása Lefler Péter 391 Literáti-Nagy Máté A zalaegerszegi termálfürdő reklámtevékenységének elemzése Lefler Péter 392 Lizák Gábor Rosé bor készítése az egri borvidéken Szabóné Pap Hajnalka 393 Magda János Ezüst sólyom antikvárium webprtáljának megtervezése és elkészítése Szűcs Csaba 394 Maksiné Pécsi Zsuzsanna Gizella Induló kozmetikai szalon üzleti terve Szűcs Csaba 395 Márki Sándor Tokaj-hegyalja borturizmusa Simon Veronika 396 Matolcsi Anita Rendezvények a hovány autószalonnál Szabó Rozália 397 Mátyás Mariann A bankkártyák jellegzetességei az erste bank zrt-nél Dr. Juhász István 398 Mérész Csilla A hatvani önkormányzat gazdálkodásának elemzése Dr. Takács István 399 Mészáros Beatrix Dohányzás a vendáglátóegységekben Dr. Takács István 401 Metercsik Dániel A"tour de info" elnevezésű informatikai tanulmányi verseny adminisztrációs oldalának elkészítése és működtetése Dupcsák Zsolt 403 Miklós Marianna Vendégek fogadása vállalaton belül Dr. Barócsi Zoltán 404 Milibák Nóra Az ügyiratkezelés rendjének, szabályainak bemutatása a mátrai erőmű központi karbantartó kft példáján keresztül Dr. Barócsi Zoltán 405 Misi Mónika A gyöngyösi városi televízó helyi társadalomban betöltött szerepe Dr. Barócsi Zoltán 406 Molnár Eszter A formula 1-es magyar nagydíj bemutatása mint sportrendezvény Dr. Bujdosó Zoltán 407 Molnár Tímea A rendezvényszervezés bemutatása egy pr rendezvényen keresztül Dr. Bujdosó Zoltán 408 Molnárné Jánosi Erzsébet Népi gyógynövényhasználat bátonyterenyén Dr. Hangyel Lászlóné 409 Mucsicsné Bajnok Zsuzsanna Egy intézmény számítógépes információs rendszerének bemutatása Ambrus Andrea 18/30

410 Munkácsiné Kilbinger Mónika Dabas város rétegvízvizsgálata Ambrus Andrea 411 Nagy Bence Alkohol tartalmú italok fogyasztásának vizsgálata az agria drink kft. tevékenységén keresztül Dr. Tóth László 412 Nagy Bence A kossuth lajos általános iskola és jogelődjei számítógépes ügyviteli folyamatainak elmezése, javaslatok megfogalmazása Dr. Tóth László 413 Nagy Katalin Nagyréde község európai uniós pályázati lehetőségei Dr. Tóth László 414 Nagy Marianna Választható adózási módok az általános forgalmi adóban 2013 Lakatos Márk 415 Nagy Nikolett Szekszárdi borvidék Lakatos Márk 416 Nagy Noémi Andrea Tavaszi árpa (hordeum vulgare l.) termesztéstechnológiájának vizsgálata a kompolti fleischmann rudolf kutatóintézetben Lakatos Márk 417 Nagy Roland A vamav kft logisztikai rendszerének szerepe a vasút fejlődésében Lakatos Márk 418 Nagy Sándorné Tárkony a "sárkánynövény" Lakatos Márk 419 Nagy Szilvia Nóra Globális tanulmányi renszer alkalmazása a károly róbert főiskolán Lakatos Márk 420 Nagypál Antal Borfogyasztási szokások és borok egészségmegőrző hatásainak értékelése magyarországon Lakatos Márk 421 Németh Éva A fegyverneki idősek otthona Lakatos Márk 423 Oroszi Zoltán Őszi búza termesztéstechnológiája családi gazdaságban Lakatos Márk 424 Őzséné Kecső Nikolett Gyöngyös város zöldhulladékának kezelése Lakatos Márk 425 Pál Tünde A sajóvölgye takarékszövetkezet fizetési forgalma Lakatos Márk 426 Pálinkás Zsanett A palóc népi kultúra őrzője, hollókő Dr. Remenyik Bulcsú 427 Pálinkás Zsófia Lakossági gyógynövény-felhasználási szokások Dr. Remenyik Bulcsú 428 Papp Szilvia Éva A magyar posta zrt logisztikai rendszerének fejlődése0 Dr. Remenyik Bulcsú 429 Pataki Nikoletta Három bükkaljai település kulturális turizmusának, népi hagyományainak bemutatása Dr. Remenyik Bulcsú 430 Péli Tamás A fogyasztási hitelezés bemutatása az otp bank nyrt gyakorlatában Dr. Tury Rita 431 Petrovics Tamás A balaton borturizmusa Dr. Tury Rita 432 Plesovszki Katalin A közönséges orbáncfű (hypericum perforatum l.) vetőmag vizsgálata Dr. Tury Rita 19/30

433 Pócs Erika Tejtermékek piacának bemutatása, elemzése a coop gyakorlatán keresztül Dr. Tőzsér Anett 434 Póka Annamária Vadon termő gyógynövények felhasználása a népi gyógyászatban az alföldön Dr. Tőzsér Anett 435 Pongó Alexandra Mária Borturizmus a mátrai borvidéken Dr. Tőzsér Anett 436 Purger Anett Böjt trans cargo kft. fuvarszervezési rendszerének vizsgálata Dr. Tőzsér Anett 437 Reha Tímea Marketingeszközök hatékonyságának vizsgálata a quasimodo fitnessben Bagdi Róbert 438 Román Erika A román kft marketing tevékenységének áttekintése és értékelése Bagdi Róbert 439 Rózsa Jánosné A kukorica termesztése és növényvédelme Bagdi Róbert 440 Sándor Antónia Debrecen városában megszervezett virágkarnevál bemutatása Dr. Futó Zoltán 441 Scheigl Márk József A kínai konyha Balga Irina 442 Sebák Renáta A radír reklám kft. marketingkommunikációs eszközrendszere Balga Irina 443 Somogyi Józsefné A szűcsi önkormányzat által alkalmazott irodai szoftverek működés a gyakorlatban Balga Irina 444 Steuer Róbert Tibor Falusi turizmus heves megyében és egyik gyöngyszemén, sirokon Balga Irina 445 Subicz Donatella Extrém esküvők Balga Irina 448 Szántai Gyula Hungarian esports league versenyszervező oldal megtervezése és elkészítése Balga Irina 449 Szatmári Zsolt Nyugat-dunántúl gyógyturizmusa Balga Irina 450 Székely Attiláné A levendula termesztése és üzleti lehetőségei Csernák József 451 Szendrei Júlia Az omch egészségügyi szolgáltató kft. marketing tevékenysége Csernák József 452 Szikszai Hajnalka Napraforgó termesztésének vizsgálata családi gazdaságban Csernák József 453 Szikszai Péterné Az ocimum basilicum biotermesztése babaton Csernák József 454 Szolarova Klaudia Felvidéki sajátosságok a magyar konyha tükrébnen Kovács Gyöngyi 455 Szűcsné Bocsa Viktória Az őszi búza termesztése tarnabod térségében Kovács Gyöngyi 456 Tóth Andrea A magnetec-ungarn kft-nél alkalmazott pr eszközök céljaink megvalósításához. Kovács Gyöngyi 20/30

457 Tóth Eszter A mezőkövesdi zsóry gyógy-és strandfürdő gyógyturizmusa Kovács Gyöngyi 458 Tóth Judit Mikszáth kálmán művelődési központban megrendezésre kerülő ifjúságnevelési konferencia és diákparlament bemutatása Kovács Gyöngyi 459 Tóth Máté Szolnoki éttermek marketingstruktúrája a borértkesítés szempontjából Kovács Gyöngyi 460 Tóth Nóra Veszélyes áruk közúti és vasúti szállítása Kovács Gyöngyi 462 Ujhelyi László Szentgáli földtulajdonosi közösség vadásztársaság éves vadtakarmányozási terve Kovács Gyöngyi 463 Unghváry Tamás Hús értékesítési módszerek bemutatása és értékelése a kedvenc jm kft-nél Kovács Gyöngyi 464 Vanczó Melinda Tiszaújváros turizmusának főbb jellemzői Kovács Gyöngyi 465 Varacskai Ferenc A felszolgálálás múltja és jelene magyarországon Kovács Gyöngyi 466 Varga Judit Az ügyiratkezlés rendjének, szabályainak bemutatása a heves megyei kormányhivatl földművelésügyi igazgatóságának példáján keresztül Dr. Nagy Péter Tamás 467 Varga Nikoletta A sör szerepe a vendéglátásban Dr. Nagy Péter Tamás 468 Varga Zsolt Gyógyszeripari veszélyes hulladék kategóriájú hulladékvizek kezelése, ártalmatlanítása Dr. Nagy Péter Tamás 469 Vaskó Erzsébet Rendezvények a vállalaton/intézményen belül; rendezvények előkészítése, tervezése; a rendezvények lebonyolítása; javaslatok Dr. Rechtoriszné Herédi Éva 470 Vass András Kristóf Az őzállomány nagyságának és terítékének alakulása a zalavölgyi vadásztársaság területén Antal Gábor 471 Vég Levente Letermelt fenyőerdő felújításának alternatív vizsgálata a cégléd körzet 231 e erdőrészleten Antal Gábor 472 Vég Róbert György Felújítási redszerek összehasonlító vizsgálata a cegléd 231 n erdőrészletben Antal Gábor 473 Vicián Károly Rozé- és vörösbor készítés technológiája a nagygombosi borászat kft-nél Antal Gábor 474 Vida Nóra Ingatlanértékesítéssel kapcsolatos adótörvények és adószabályok változása az utóbbi időben Antal Gábor 475 Vincze Tamás Damisol lombtrágya hatásvizsgálata az egri borvidéken Dr. Dávid Lóránt Dénes 476 Zólyomi Renáta Rendezvényszervezés a korona étterem és panzióban Bagdi Róbert 478 Zsidai Zoltán Gímszarvas okozta fehér akác vadkár a hevesi-dombvidéken Dr. Bujdosó Zoltán 479 Bakos Izabella Mária A károly róbert diákhotel elemzése a "7p" alapján Tamus Antal Ferencné Dr. 480 Bálint Ádám A magyar telekom nyrt külső public relations tevékenységének elemzése Tamus Antal Ferencné Dr. 21/30

481 Bárkányi Dóra Rendezvényen belüli protokoll Pallás Edit Ilona 482 Basa Edit Barbies and the city - réspiaci bomba budapesten Ujvári Krisztina 483 Blaskó István Akác termesztése Dr. Koncz Gábor 484 Blaskó Istvánné A nyárfa termesztése Dr. Koncz Gábor 485 Bogoly Adrienn A cyprotel faliraki hotel reklámtevékenysége Dr. Domán Szilvia 486 Bondor Györgyi Vendéglátás vállalaton belül Dr. Erdélyi Tamás 487 Dávid Tamás A mátrai erőmű zrt rekultivációs területein telepített energetikai faültetvények fakihozatalának vizsgálata Antal Gábor 488 Gazdag Dávid A komposztálás tedchnológiai és biológiai megoldásai Dr. Szegedi László 489 Győri Kálmán A biodízelgyártás és -felhasználás jelenlegi és potenciális vidékfejlesztési jelentősége magyarországon Dr. Koncz Gábor 490 Hegedüs Szilvia Biomassza energetikai felhasználása Dr. Szegedi László 491 Kalmár Róbert Az elektronikai hulladékok helyzete Magyarországon Dr. Szegedi László 492 Keresztesi Gábor A biogáz energetikai célú hasznosításaánakhelyzete magyarországon Dr. Szegedi László 493 Kocsis József Geotermikus energia hasznosításának lehetőségei hazánkban Dr. Szegedi László 494 Kovács Anett Marketingeszközök hatékonysága és alkalmazása a gyakorlatban a "the coca-cola company" példáján keresztül. Szabó Rozália 495 Laskai József A gyöngyösi szennyvíztisztító telep komposztálási technológiájának bemutatása Dr. Szegedi László 496 Nagy Béla Helyi élelmiszer és energiatermelés lehetőségei tardon Dr. Gergely Sándor 497 Papné Kovács Anna A hotel opál superior szálloda bemutatása a vendég elégedettségi mérések alapján Pallás Edit Ilona 498 Roppantó Orsolya Zöldenergia, zöldtermékek értékesítése a fogyasztói társadalomban Dr. Szegedi László 499 Szabolcs Janka 500 Valyon Beáta 501 Varga Xénia Ildikó Ügyiratkezelés rendjének szabályainak bemutatása a tokaj és vidéke takarékszövetkezet példáján keresztül. Mátrai erőmű zrt. nox emisszió csökkentő eljárása, szelektív nem - katalitikus sncr technológia alkalmazásával A hatvani oktató központ (hok) tevékenysége és eredményessége a robert bosch elektronikai kftnél Dr. Nagy-Kovács Erika Dr. Tury Rita Pallás Edit Ilona 502 Albertus Gábor A viszneki - nagyfügedi béke vadásztársaság őzgazdálkodásának értékelése Dr. Tóth László 22/30

503 András Dániel Veszélyes áruk szállítása a közúti forgalomban jász-plasztik kft-nél Dr. Tégla Zsolt 504 Angyal Tünde Autóalkatrész előgyártmány raktározása és közúti fuvarozása Dr. Erdélyi Tamás 505 Bágyi Tünde A magyar lakosság fizetési szokásai Dr. Baranyi Aranka 506 Bajzáth Levente István Az őszi árpa termesztéstechnológiájának vizsgálata és értékelése családi gazdaságban Dr. Fodor László 507 Bakos András József Az európai uniós támogatások hatása a mátrai borvidéken Kozsdáné Bata Mária 508 Balázs Brigitta A rendezvényszervezés lépéseinek bemutatása a kedvenc j&m családi napján keresztül Pallás Edit Ilona 509 Balla Zsanett A behajthatóság vizsgálata az adóvégrehajtásban; egyes végrehajtási cselekmények Dr. Juhász István 510 Barbalics Mártin István A dél-pesti szennyvíztisztító telep működésének elemzése és értékelése Dr. Szegedi László 511 Bátori Kata Az 'oázis' fajta kerti körömvirág (calendula officinalis l.) vizsgálata budatétényben Lakatos Márk 512 Benkő Adrienn A ló alkalmazásának környezetvédelmi és gazdasági hatása a vadgazdálkodásban Dr. Herczeg Béla 513 Bere Melinda A valódi levendula (lavandula angustifolia) termesztése és forgalmazása a green trend kft-nél Lakatos Márk 514 Betembuk Zaránd Azt lenksysteme hungaria kft göngylegkezelésének optimalizásási lehetőségei Dr. Zörög Zoltán 515 Bihari Sára A dohányzás és fogyasztásának alakulása a változások hatására Tamus Antal Ferencné Dr. 516 Bodnárné Gyetvai Andrea Terézia Egy nemzetközi fuvarozással foglalkozó kisvállalkozás története, piaci helyzetének vizsgálata hard-trans kft Dr. Erdélyi Tamás 517 Boros Csilla Tea Gyógynövények forgalmazásának problémái Lakatos Márk 518 Czene Levente A régi és az új hulladékgazdálkodási törvény összehasonlítása és hatásai az ave gyöngyös kft-re Ambrus Andrea 519 Csákány Ervin Lego játékokat forgalmazó kiskereskedelmi webáruház megtervezése és fejlesztése Dr. Pántya Róbert 520 Csépány Szilvia Az ügyiratkezelés rendjének, szabályainak bemutatása a gyöngyösi polgármesteri hivatalon keresztül Csernák József 521 Cseresznye Rozália Kábítószer készítmények szállításának vizsgálata életciklus elemzés alapján Dr. Erdélyi Tamás 522 Csillag-Rajna Renáta Erzsébet Gyógynövénytermesztés bevezetésésnek lehetőségei a havas'92 növénytermesztő gazdaszövetkezet gazdálkodásában Ambrus Andrea 523 Danyi László Egy számítástechnikai kisvállalkozás webshopjának megtervezése és elkészítése Dr. Pántya Róbert 524 Daragó Dalma Az európai uniós csatlakozás hatásai az e-tele sped kft nemzetközi szállítmányozási tevékenységében Dr. Takács István 23/30