A járási hivatalok és szakigazgatási szerveik tevékenységét, működését meghatározó alapvető jogszabályok



Hasonló dokumentumok
Általános közzétételi lista II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok

A járások működését szabályozza:

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 39. szám 3979

A Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága alaptevékenysége, feladat- és hatásköre

A rendelet november 1-jén lép hatályba. A rendelet október 15-én lép hatályba

Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés

A mindenkori hatályos ágazati jogszabályok:

A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke (az agrárpiaci rendtartásból eredõ rendeletek nélkül, lezárva:

Ágazati jogszabályok évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól,

Jogszabályváltozások január

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Ágazati jogszabályok. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. Törvény (továbbiakban: Ákr.),

A Polgármesteri Hivatal feladatát, hatáskörét és alaptevékenységet meghatározó jogszabályok

A rendelet egyes rendelkezéseit kivéve a kihirdetését követő napon december 11-én lép hatályba. rendeletek. rendelet.

Kormányablak ügyintézéssel kapcsolatos jogszabályok

KIVONATOS JOGSZABÁLYGYŰJTEMÉNY KERESKEDŐK SZÁMÁRA FEBRUÁR 15. / A GYŰJTEMÉNY CSAK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ

Ágazati jogszabályok. A hatályos szöveg elérhető: Nemzeti Jogszabálytár. Több ágazatot érintő jogszabályok

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról. A járási hivatalok feladatai

71/2012. (XII. 14.) BM rendelet a járások kialakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról Hatályos:

Törvények évi a munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény évi LXXXIV. az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről

A baromfi valamint a sertéságazatban igénybe vehető támogatáshoz szükséges hatósági bizonyítvány

A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke

A Hivatal elsődlegesen az alábbi jogszabályok alapján látja el feladatait: - Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) évi CCIII. tv.

Jogszabályok listája

Kivonatos jogszabálygyűjtemény vendéglátás számára március / a gyűjtemény csak tájékoztató jellegű /

2. AZ NMH (OMMF) MŰKÖDÉSÉVEL ÉS A MUNKAVÉDELEMMEL ÖSSZEFÜGGŐ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE. Az OMMF működésével kapcsolatos fontosabb jogszabályok

Ágazati jogszabályok:

6. számú melléklet AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSÉT SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE

Tájékoztató a jogszabályváltozásokról

Jogszabályváltozás július hó

A Kórház működését szabályozó legfontosabb jogszabályok

A Népegészségügyi Főosztály tevékenységét általánosan meghatározó jogszabályok:

Szervezeti egység neve: Tolna Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály

EGYES HATÓSÁGI ÜGYEK, ÜGYLEÍRÁSOK. Zala Megyei Kormányhivatal Keszthelyi Járási Hivatala Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály

Nyírbátori Járási Hivatala

A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÖNGYÖSI JÁRÁSI HIVATALA TEVÉKENYSÉGÉRE VONATKOZÓ ALAPVETŐ JOGSZABÁLYOK

Jogszabályváltozások szeptember

- a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény (Szt. 18./B. )

Kisvárdai Járási Hivatala

Szervezeti egység neve: Tolna Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatal Hatósági Főosztály

A Projekt Igazgatóságon alkalmazott rendeletek és jogszabályok

Szervre vonatkozó alapvető jogszabályok

Sorszám Osztály Ágazati jogszabály(ok)

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE

Jogszabályváltozások március

A Kormányhivatal feladat- és hatáskörét meghatározó. ágazati jogszabályok listája

TERVEZET. Az emberi erőforrások minisztere. /2015. ( ) EMMI rendelete

A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLYÁNAK ELSŐFOKÚ HATÓSÁGI ÜGYKÖREI

A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke

TERVEZET. A nemzetgazdasági miniszter. ./2012. (.) NGM rendelete

Joghelyek: gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök

Az Önkormányzat alaptevékenységét meghatározó jogszabályok évi XV. törvény a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájáról szóló,

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége alaptevékenysége, feladat- és hatásköre

A KÓRHÁZ MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ ALAPVETŐ JOGSZABÁLYOK. Törvények

Környezetvédelmi jogszabályok listája JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA TÉMAKÖR: 1 / 30

Ellenőrzési időszak: január 1-december 31. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

A földhivatalok tevékenységi körét, feladatait meghatározó fontosabb jogszabályok

II. Kormány- és miniszteri rendeletek

Tájékoztató a jogszabályváltozásokról

Kapuvári Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. számú függeléke

Magyar Építész Kamara

PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

2008. évi XXI. törvény a humángenetikai adatok védelméről, a humángenetikai vizsgálatok és kutatások, valamint a biobankok működésének szabályairól

Népegészségügyi Főosztály

1. számú melléklet a 45/2009. (IV. 11.) FVM rendelethez

4. melléklet a 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelethez. Közreműködő bevonására vonatkozó magánokirat adattartalma

A baromfi valamint a sertéságazatban igénybe vehető támogatáshoz szükséges hatósági bizonyítvány

Mangalica tanácskozás Debrecen Augusztus 18. Dr. Radnóczi László

az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről

Ágazati jogszabályok. Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály. Családtámogatási Osztály

A Kormányhivatal feladat- és hatáskörét meghatározó legfontosabb jogszabályok listája

A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes előírások jegyzéke

KIVONATOS JOGSZABÁLYGYŰJTEMÉNY VENDÉGLÁTÁS SZÁMÁRA FEBRUÁR 15. / A GYŰJTEMÉNY CSAK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ

Jogszabályfigyelés november. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 182/2013.

PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

MOSONMAGYARÓVÁRI JÁRÁSI HIVATALA

b.) az a.) pontban nem említett kereskedelmi tevékenységek esetében a kereskedelmi tevékenység helye szerinti települési önkormányzat jegyzője.

ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ÉLELMISZERLÁNC-BIZTONSÁGI ÉS FÖLDHIVATALI FŐOSZTÁLY

A földművelésügyi miniszter. rendelete. az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások

Földmérési és Távérzékelési Intézet Költségvetési alapokmánya év

Jogszabály megnevezése. Környezet- és településegészségügyi tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályok

A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke

Ágazati jogszabályok. Építésügyi Osztály

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

A földművelésügyi miniszter /2017. ( ) FM rendelete

8/2012. (II. 15.) NFM rendelet A vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságáról szóló 30/2010. (XII. 23.) NFM rendelet módosításáról

Törvények. Kormányrendeletek

TERVEZET. Az emberi erőforrások minisztere..../2016. (...) EMMI rendelete

95/2008. (VII. 25.) FVM rendelet

Szervezeti folyamatok korszerűsítése Rákosmente Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalában ÁROP-3.A.1/B

2017. évre érvényes TÖRVÉNYEK, RENDELETEK GYŰJTEMÉNYE

Békés Város Képviselő-testületének december 2-i ülésére a fontosabb jogszabályi változásokról 1

Békés Város Képviselő-testületének február 29-i ülésére a fontosabb jogszabályi változásokról 1

A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok

AGRÁR-KÖRNYEZETI JOG JOGSZABÁLYJEGYZÉK

EMBERBARÁT ALAPÍTVÁNY AZ ALAPÍTVÁNY MŰKÖDÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE

A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete

A Népegészségügyi Főosztály tevékenységét általánosan meghatározó jogszabályok:

Átírás:

A járási hivatalok és szakigazgatási szerveik tevékenységét, működését meghatározó alapvető jogszabályok 2012. évi XCIII. törvény a járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról 2010. évi CXXVI. törvény a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános 218/2012. (VIII. 13.) Korm.rendelet a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról 288/2010. (XII.21.) Korm.rendelet a fővárosi és megyei kormányhivatalokról Okmányiroda 2009. évi CXV. törvény az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről 2009. évi LXII. törvény a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról 2009. évi LX. törvény az elektronikus közszolgáltatásról 1999. évi LXXXIV. törvény a közúti közlekedési nyilvántartásról 1998. XII. törvény a külföldre utazásról 1992. évi LXVI. törvény a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról 326/2011. (XII.28.) Korm. rendelet a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról 218/2003. (XII.11.) Korm. rendelet a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról 168/1999. (XI.24.) Korm. rendelet a személyazonosító igazolvány kiadásáról és nyilvántartásáról 101/1998. (V.22.) Korm. rendelet a külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény végrehajtásáról 146/1993. (X.26.) Korm. rendelet a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény végrehajtásáról Szabálysértés A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény

71/2014. (XII.19.) BM rendelet a büntetőeljárásban, a szabálysértési eljárásában, valamint a büntetés-végrehajtás során elrendelt elővezetés, a terhelt, illetve az elítélt vagy a kényszergyógykezelt elfogása és megtalálása esetén meghatározott bíróság, ügyész, illetve nyomozó hatóság vagy végrehajtásáért felelős szerv elé állítása, továbbá az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott kérelmére történő előállítása során felmerült költség megtérítésének részletes 57/2014. (XII. 5.) BM rendelet a szabálysértési elzárás végrehajtásának részletes 21/2012. (IV. 13.) BM rendelet a szabálysértési nyilvántartási rendszer egyes nyilvántartásai részére történő adatközlés formájáról, módjáról és rendjéről, a szabálysértési nyilvántartó szerv által teljesített adatközlés rendjéről, valamint az egyes szabálysértési nyilvántartásokban kezelt adatokra tekintettel kiállított hatósági bizonyítvány kiadásának eljárási rendjéről 22/2012. (IV. 13.) BM rendelet a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény végrehajtásával kapcsolatos rendelkezésekről, valamint ahhoz kapcsolódó egyes rendeletek módosításáról 55/2014. (XII. 5.) BM rendelet a szabadságvesztés, az elzárás, a rendbírság helyébe lépő elzárás, az előzetes letartóztatás és a szabálysértési elzárás végrehajtását foganatosító büntetés-végrehajtási intézetek kijelölésének Szociális igazgatás 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról 102/2011. (VI.29.) Korm. rendelet a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről 62/2006. (III.27.) Korm. rendelet az egyes pénzbeli és szociális ellátások elszámolásának Környezetvédelmi igazgatás 2011. évi CCIX. törvény a víziközmű-szolgáltatásról 306/2010. (XII.23.) Korm. rendelet a levegő védelméről A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 145/1999. (X.1.) Korm. rendelet a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról 120/1999. (VIII.6.) Korm. rendelet a vizek és a közcélú vízilétesítmények fenntartására vonatkozó feladatokról 178/1998. (XI.6.) Korm. rendelet a vízgazdálkodási feladatokkal összefüggő alapadatokról 58/2003. (II.27.) Korm. rendelet a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról

Állatvédelmi ügyek 245/1998. (XII.31.) Korm. rendelet a települési önkormányzat jegyzőjének az állatok védelmével, valamint az állatok nyilvántartásával kapcsolatos egyes feladat- és hatásköreiről Járási Gyámhivatal 2010. évi I. törvény az anyakönyvi eljárásról 2009. évi LXXII. törvény a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről 1959. évi IV. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről 1952. évi IV. törvény a házasságról, a családról és a gyámságról 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról 1979. évi 13. törvényerejű rendelet a nemzetközi magánjogról A Tanács 2201/2003/EK rendelete (2003. november 27.) a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről 331/2006 (XII.23.) Korm. rendelet a gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről 63/2006. (III.27.) Korm. rendelet a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes 3/2012. (VI.8.) EMMI rendelet a 2012/2013. tanév rendjéről 180/2005. (IX.9.) Korm. rendelet a közigazgatási hatósági eljárásban a személyes költségmentesség megállapításról 15/1998. (IV.30.) NM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről 235/1997. (XII.17.) Korm. rendelet a gyámhatóságok, a területi gyermekvédelmi szakszolgálatok, a gyermekjóléti szolgálatok és személyes gondoskodást nyújtó szervek és személyek által kezelt személyes adatokról 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról

Járási Munkaügyi Központ 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 2011. évi CVI. törvény a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról 1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról 323/2011. (XII.28.) Korm. rendelet a Nemzeti Munkaügyi Hivatalról és a szakmai irányítása alá tartozó szakigazgatási szervek feladat és hatásköréről 375/2010. (XII.31.) Korm. rendelet a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról 355/2009. (XII.30.) Korm. rendelet a harmadik országbeli állampolgárok Magyar Köztársaság területén történő engedélymentes foglalkozatásának 355/2007. (XII.23.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság által a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek tekintetében alkalmazott, a munkaerő szabad áramlásával összefüggő átmeneti szabályokról 16/2010. (V.13.) SZMM rendelet a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának engedélyezéséről 2/2010. (II.16.) SZMM rendelet a felnőttképzési tevékenység megkezdésének és folytatásának részletes 6/1996. (VII.16.) MüM rendelet a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint a Munkaerőpiaci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről 1990.évi XCIII. törvény az illetékekről 312/2012. (XI.8) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról 85/2012. (IV.21) Korm. rendelet az elektronikus ügyintézés részletes 194/2009. (IX.15) Korm. rendelet az építési beruházások megvalósításához szükséges eljárások integrált intézésének részletes és a közreműködő hatóságok kijelöléséről 176/2008. (VI.30) Korm. rendelet az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról 343/2006. (XII.23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről

245/2006. (XII.5) Korm. rendelet az építésügyi bírság megállapításának részletes 238/2005. (X.25) Korm. rendelet az építésfelügyeleti bírságról 180/2005. (IX.9) Korm. rendelet a közigazgatási hatósági eljárásban a személyes költségmentesség megállapításáról 113/1998. (VI.10) Korm. rendelet a felvonók és a mozgólépcsők építésügyi hatósági engedélyezéséről, üzemeltetéséről, ellenőrzéséről és az ellenőrökről 253/1997. (XII.20) Korm. rendelet az Országos településrendezési és építési követelményekről 24/2011. (VII.21) BM rendelet az építésügyi hatóságot mint szakhatóságot a szakhatósági eljárásért megillető, továbbá az építési, a bontási és a használatbavételi bejelentésre vonatkozó igazgatási szolgáltatási díjról Járási Földhivatal 2012. évi XLVI. törvény a földmérési és térképészeti tevékenységről 2010. évi LXXXVII. törvény a Nemzeti Földalapról 2007. évi CXXIII törvény a kisajátításról 1997. évi CXLI. törvény az ingatlan-nyilvántartásról 1996. évi LXXXV. törvény az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról 1994. évi LV. törvény a termőföldről 1993. évi II. törvény a földrendező és a földkiadó bizottságokról 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról 356/2007. (XII.23.) Korm. rendelet a földhasználati nyilvántartás részletes 338/2006. (XII.23.) Korm. rendelet a földhivatalokról, a Földmérési és Távérzékelési Intézetről, a Földrajzinév Bizottságról és az ingatlannyilvántartási eljárás részletes 16/2002. (II.18.) Korm. rendelet a termőföldre vonatkozó elővásárlási és előhaszonbérleti jog gyakorlásának részletes 176/2009. (XII.28.) FVM rendelet a számítógépes ingatlan-nyilvántartási rendszerből lekérdezés útján szolgáltatható egyes ingatlan-nyilvántartási adatok szolgáltatásáról és igazgatási szolgáltatási díjáról, valamint az ingatlan-nyilvántartási eljárás igazgatási szolgáltatási díjának megállapításáról és a díjak megfizetésének részletes 109/1999 (XII.29.) FVM rendelet az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény végrehajtásáról Járási Népegészségügyi Intézet

2004. évi XXIX. törvény az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról 2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról 1999. évi XLII. törvény a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről 1991. évi XI. törvény az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről 321/2009. (XII.29.) Korm. rendelet a szociális szolgáltatók és intézmények működésének engedélyezéséről és ellenőrzéséről 239/2009. (X.20.) Korm. rendelet a szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeiről és a szálláshely-üzemeltetési engedély kiadásának rendjéről 210/2009. (IX.29.) Korm. rendelet a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről 78/2008. (IV.3.) Korm. rendelet a természetes fürdővizek minőségi követelményeiről, valamint a természetes fürdőhelyek kijelöléséről és üzemeltetéséről 96/2003. (VII.15.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról 201/2001. (X.25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről 121/1996. (VII.24.) Korm. rendelet a közfürdők létesítéséről és működéséről 18/1998. (VI.03.) NM rendelet a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről 12/1991. (V.18.) NM rendelet a tanuló ifjúság üdülésének és táborozásának egészségügyi feltételeiről 44/2000. (XII.27.) EüM rendelet a veszélyes anyagokkal és a veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes eljárások, illetve tevékenységek részletes 37/2007. (VII.23.) EüM-SZMM rendelet az egyes nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelyek üzemeltetésének egészségügyi feltételeiről 60/2003. (X.20.) ESZCSM rendelet az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal 1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 1993. évi CXIV. törvény az állattenyésztésről

40/2013. Korm. rendelet az állatkísérletekről 312/2012. (XI.8.) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról 66/2012. (IV.2.) Korm. rendelet a kábítószerekkel és pszichotróp anyagokkal, valamint az új pszichoaktív anyagokkal végezhető tevékenységekről, valamint ezen anyagok jegyzékre vételéről és jegyzékeinek módosításáról 328/2010. (XII.27.) Korm. rendelet a fővárosi és megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szerveinek kijelöléséről 158/2010. (V.6.) Korm. rendelet a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek exportjával összefüggő intézkedésekről 41/2010. (II.26.) Korm. rendelet a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról 321/2009. (XII.29.) Korm. rendelet a szociális szolgáltatók és intézmények működésének engedélyezéséről és ellenőrzéséről 210/2009. (IX.29.) Korm. rendelet a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről 158/2009. (VII.30.) Korm. rendelet a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek, valamint a szeszes italok földrajzi árujelzőinek oltalmára irányuló eljárásról és a termékek ellenőrzéséről 66/2009. (IV.2.) Korm. rendelet a kísérleti és egyéb tudományos célokra felhasznált gerinces állatok védelméről szóló, Strasbourgban, 1986. március 18-án aláírt Európai Egyezmény kihirdetéséről 55/2009. (III.13.) Korm. rendelet a vásárokról és a piacokról 220/2008. (VIII.30.) Korm. rendelet az élelmiszerlánc területén kötelező előírások és ajánlott szakmai irányelvek gyűjteményei kiadásának rendjéről 322/2007. (XII.5.) Korm. rendelet a kölcsönös megfeleltetési szabályok betartását ellenőrző szervekről 222/2007. (VIII.29.) Korm. rendelet a cirkuszi menazséria létesítése és működtetése engedélyezésének, valamint fenntartásának részletes 348/2006. (XII.23.) Korm. rendelet a védett állatfajok védelmére, tartására, hasznosítására és bemutatására vonatkozó részletes szabályokról 113/2006. (V.12.) Korm. rendelet a jogosult állatorvos hatásköréről és a működésével kapcsolatos részletes szabályokról 259/2002. (XII.18.) Korm. rendelet a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenység engedélyezéséről, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi vállalkozói engedélyről 201/2001. (X.25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről 98/2001. (VI.15.) Korm. rendelet a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről

25/1989. (III.17.) MT rendelet a gyorsan romló élelmiszerek nemzetközi szállításáról és az ilyen szállításhoz használt különleges szállítóeszközökről szóló, Genfben, 1970. szeptember 1. napján kelt Európai Megállapodás kihirdetéséről 33/2010. (V.13.) EüM FVM együttes rendelet az élelmiszerekkel kapcsolatos tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokkal kapcsolatos egyes szabályokról 59/1999. (XI.26.) EüM rendelet a vásári, piaci és vásárcsarnoki árusítás közegészségügyi 52/2004. (VI.2.) ESZCSM rendelet egyes állati eredetű szövetek felhasználásával gyártott orvostechnikai eszközökről 37/2004. (IV.26.) ESZCSM rendelet az étrend-kiegészítőkről 36/2004. (IV.26.) ESZCSM rendelet a különleges táplálkozási célú élelmiszerekről 62/2003. (X.27.) ESZCSM rendelet az élelmiszer eredetű megbetegedések esetén követendő eljárásról 38/2003. (VII.7.) ESZCSM FVM KvVM együttes rendelet a biocid termékek előállításának és forgalomba hozatalának feltételeiről 66/2010. (V.12.) FVM rendelet a növényi és állati eredetű élelmiszerekben és takarmányokban, illetve azok felületén található megengedett növényvédőszer-maradékok határértékéről, valamint ezek hatósági ellenőrzéséről 57/2010. (V.7.) FVM rendelet az élelmiszerek forgalomba hozatalának, valamint előállításának engedélyezéséről, illetve bejelentéséről 52/2010. (IV.30.) FVM rendelet a kistermelői élelmiszer-termelés, - előállítás és - értékesítés feltételeiről 38/2010. (IV.15.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 33/2010. (IV.7.) FVM rendelet az állatgyógyászati termékekről szóló 128/2009. (X.6.) FVM rendelet módosításáról 79/2004. (V.4.) FVM rendelet a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának 182/2009. (XII.30.) FVM rendelet juh- és kecskefélék egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről 180/2009. (XII.29.) FVM rendelet a szalmonellózis elleni védekezés egyes 179/2009. (XII.29.) FVM rendelet a fertőző szivacsos agyvelőbántalmak megelőzéséről, az ellenük való védekezésről, illetve leküzdésükről

32/1999. (III.31.) FVM rendelet a mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi 163/2009. (XI.27.) FVM rendelet a Newcastle-betegség elleni védekezés 128/2009. (X.6.) FVM rendelet az állatgyógyászati termékekről 81/2009. (VII.10.) FVM rendelet a kölcsönös megfeleltetés körébe tartozó ellenőrzések lefolytatásával, valamint a jogkövetkezmények alkalmazásával kapcsolatos szabályokról 139/2007. (XI.28.) FVM rendelet a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről 140/2007. (XI.28.) FVM rendelet a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről 31/2009. (III.27.) FVM rendelet a kéknyelv betegség elleni védekezés 30/2009. (III.27.) FVM rendelet a sertésállományok Aujeszky-betegségtől való mentesítésének és a mentesség fenntartásáról 5/2009. (I.27.) FVM rendelet a baromfikeltető állomások üzemeltetésének engedélyezéséről és működésüknek rendjéről szóló 121/2007. (X.18.) FVM rendelet módosításáról 164/2008. (XII.20.) FVM rendelet a veszettség elleni védekezés részletes 127/2008. (IX.29.) FVM rendelet a tenyésztett víziállatokra és az azokból származó termékekre vonatkozó állat-egészségügyi követelményekről és a víziállatokban előforduló egyes betegségek megelőzéséről és az azok elleni védekezésről 113/2008. (VIII.30.) FVM rendelet az állatbetegségek bejelentésének rendjéről 88/2008. (VII.18.) FVM rendelet az állatoknak a szállítás és a kapcsolódó műveletek közbeni védelmére vonatkozó 1/2005/EK rendelet végrehajtásáról 56/2008. (IV.25.) FVM rendelet az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról 15/2008. (II.15.) FVM rendelet a hagyományos különleges terméknek minősülő mezőgazdasági termékek és élelmiszerek elismerésének és ellenőrzésének rendjéről 12/2008. (II.14.) FVM rendelet az egyes Brucella fajok elleni védekezés részletes 8/2008. (I.23.) FVM rendelet a földművelésügyi ágazathoz tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményei kiadásáról 148/2007. (XII.8.) FVM rendelet az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről

143/2007. (XII.4.) FVM rendelet a madárinfluenza elleni védekezés részletes 140/2007. (XI.28.) FVM rendelet a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről 139/2007. (XI.28.) FVM rendelet a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről 121/2007. (X.18.) FVM rendelet a baromfikeltető állomások üzemeltetésének engedélyezéséről és működésüknek rendjéről 120/2007. (X.18.) FVM rendelet a Baromfi Információs Rendszer létrehozásáról és működtetésének rendjéről 119/2007. (X.18.) FVM rendelet a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről 68/2007. (VII.26.) FVM EüM SZMM együttes rendelet az élelmiszer-előállítás és forgalomba hozatal egyes élelmiszer-higiéniai feltételeiről és az élelmiszerek hatósági ellenőrzéséről 52/2007. (VI.28.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 49/2007. (VI.26.) FVM rendelet az egyes mezőgazdasági állatfajok spermatároló központjainak létesítéséről és üzemeltetésüknek rendjéről 27/2007. (IV.17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 23/2007. (IV.17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános 66/2006. (IX.15.) FVM rendelet az állati eredetű élelmiszerekre vonatkozó egyes élelmiszer-higiéniai szabályokról 123/2005. (XII.27.) FVM rendelet a tenyésztő szervezeti- és fajtaelismerés rendjéről 52/2005. (VI.4.) FVM PM együttes rendelet a takarmányok harmadik országokból való behozataláról 23/2005. (III.23.) FVM rendelet a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezésről 128/2004. (VIII.19.) FVM rendelet az állatok és állati eredetű termékek bizonyítványainak kiállításáról 19/2005. (III.22.) FVM rendelet az emberi fogyasztásra szánt állati eredetű termékek előállítására, feldolgozására, forgalmazására és behozatalára vonatkozó állategészségügyi követelmények megállapításáról 172/2004. (XII.23.) FVM rendelet az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program kihirdetéséről

162/2004. (XI.16.) FVM rendelet az állatorvosi bizonyítványminták közzétételi rendjéről 147/2004. (X.1.) FVM rendelet a kedvtelésből tartott állatok nem kereskedelmi célú mozgásának állategészségügyi 142/2004. (IX.30.) FVM GKM együttes rendelet a mezőgazdaság és az ipar területén folytatott géntechnológiai tevékenység egyes 89/2004. (V.15.) FVM rendelet a növényvédő szerek forgalomba hozatalának és felhasználásának engedélyezéséről, valamint a növényvédő szerek csomagolásáról, jelöléséről, tárolásáról és szállításáról 82/2004. (V.11.) FVM rendelet a gyümölcs és zöldség ellenőrzéséről 65/2004. (IV.27.) FVM ESZCSM GKM együttes rendelet a természetes ásványvíz, a forrásvíz, az ivóvíz, az ásványi anyaggal dúsított ivóvíz és az ízesített víz palackozásának és forgalomba hozatalának 55/2004. (IV.24.) FVM rendelet a harmadik országokból az Európai Unió területére behozni kívánt állatok állategészségügyi ellenőrzésének 54/2004. (IV.24.) FVM rendelet az egyes élő állatok és termékek Európai Unión belüli kereskedelmével kapcsolatos állategészségügyi és állattenyésztési ellenőrzésekről 53/2004. (IV.24.) FVM rendelet a harmadik országokból az Európai Unió területére behozni kívánt termékek állategészségügyi ellenőrzéséről 52/2004. (IV.24.) FVM rendelet az állati eredetű termékek Európai Unión belüli kereskedelmének állategészségügyi ellenőrzéséről 24/2004. (III.2.) FVM rendelet az egyes hormon- vagy tireosztatikus hatású anyagok és a béta-agonisták állattenyésztésben történő felhasználásának tilalmáról 116/2003. (XI.18.) FVM rendelet a sertések jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről 111/2003. (XI.5.) FVM GKM ESZCSM KvVM együttes rendelet a géntechnológiai módosításnak tekintendő, valamint annak nem minősülő eljárásokról és a géntechnológiai tevékenység ellenőrzésére 82/2003. (VII.16.) FVM rendelet a géntechnológiai tevékenységre vonatkozó nyilvántartás és adatszolgáltatás rendjéről, valamint a géntechnológiai tevékenységhez szükséges engedély iránti kérelemhez csatolandó dokumentációról 75/2003. (VII.4.) FVM rendelet a vágóállatok vágás utáni minősítéséről 74/2003. (VII.1.) FVM rendelet a tojótyúktartó telepek nyilvántartásba vételének 70/2003. (VI.27.) FVM rendelet a méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről

44/2003. (IV.26.) FVM rendelet a Magyar Takarmánykódex kötelező előírásairól 14/2003. (II.14.) FVM rendelet a sertések hólyagos betegsége elleni védekezés 7/2003. (II.4.) FVM rendelet a ló fertőző arteritise elleni védekezésről 99/2002. (XI.5.) FVM rendelet a szarvasmarha-fajok egyedeinek jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről 81/2002. (IX.4.) FVM rendelet a zoonózisok elleni védekezés állategészségügyi feladatairól 75/2002. (VIII.16.) FVM rendelet a klasszikus sertéspestis és az afrikai sertéspestis elleni védekezésről 65/2002. (VIII.9.) FVM rendelet a gümőkór elleni védekezésről 61/2002. (VIII.1.) FVM rendelet az egyes állatok szaporításának, a szaporítóanyag felhasználásának, valamint behozatalának és kivitelének állategészségügyi feltételeiről 49/2002. (V.24.) FVM rendelet a szalmonellózis és a baromfitífusz elleni védekezésről és a mentesség megtartásáról 31/2002. (IV.19.) FVM rendelet az afrikai lópestis megelőzéséről és leküzdéséről 25/2002. (IV.12.) FVM rendelet a bovin somatotropin és egyéb biotechnológiai úton előállított somatotropinok forgalomba hozatalának tilalmáról 21/2002. (III.20.) FVM rendelet a szarvasmarhák enzootikus leukózisától való mentesítés 19/2002. (III.8.) FVM rendelet a szarvasmarhák fertőző rhinotracheitise elleni mentesítés 10/2002. (I.23.) FVM rendelet az állati eredetű élelmiszerekben előforduló, egészségre ártalmas maradékanyagok monitoring vizsgálati rendjéről 99/2001. (XI.30.) FVM rendelet az egyes állategészségügyi igazgatási szolgáltatások díjáról szóló 46/1999. (V. 19.) FVM rendelet módosításáról 53/2001. (VIII.17.) FVM rendelet,,magyarország SAPARD Terve 2000 2006.'' kihirdetéséről 42/2001. (VI.15.) FVM rendelet a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter felügyelete alá tartozó szervek katasztrófák elleni védekezésének irányításáról és feladatairól 16/2001. (III.3.) FVM rendelet a Mezőgazdasági Biztonsági Szabályzat kiadásáról 29/2000. (VI.9.) FVM rendelet az egyes állatfajok egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről 36/1999. (IV.2.) FVM KöM GM együttes rendelet a kísérleti állatok tenyésztésének (szaporításának), tartásának, szállításának és forgalomba hozatalának

32/1999. (III.31.) FVM rendelet a mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi 56/1997. (VIII.14.) FM IKIM NM együttes rendelet az élelmiszerek megsemmisítésének feltételeiről és módjáról 41/1997. (V.28.) FM rendelet az Állategészségügyi Szabályzat kiadásáról 27/1996. (X.4.) FM rendelet a földművelésügyi ágazathoz tartozó szakképesítésekre szervezhető mesterképzés szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról 21/1996. (VII.9.) FM rendelet a marhalevél kiváltásáról és kezeléséről 39/1994. (VI.28.) FM rendelet a mesterséges termékenyítésről, az embrió átültetésről, az állati szaporítóanyagok előállításáról, felkínálásáról, forgalmazásáról és felhasználásáról 35/1994. (VI.28.) FM rendelet az állami tulajdonú apaállat és szaporítóanyagellátás módjáról, feltételeiről, valamint költség hozzájárulásáról 3/2001. (II.23.) KöM FVM NKÖM BM együttes rendelet az állatkert és az állatotthon létesítésének, működésének és fenntartásának részletes 8/1999. (VIII.13.) KöM FVM NKÖM BM együttes rendelet a veszélyes állatokról és tartásuk engedélyezésének részletes 55/2011. (IX.20.) NEFMI rendelet a vitaminok, ásványi anyagok és bizonyos egyéb anyagok élelmiszerekhez történő hozzáadásának egyes kérdéseiről 140/2012. (XII.22.) VM rendelet a vágóállatok leölésének és levágásának állatvédelmi 94/2012. (VIII.30.) VM rendelet az inaktivált telepspecifikus vakcinák előállítására és felhasználására vonatkozó állat-egészségügyi szabályok megállapításáról 87/2012. (VIII.27.) VM rendelet az élő állatok belföldi szállításának állategészségügyi 65/2012. (VII.4.) VM rendelet a takarmányok előállításának, forgalomba hozatalának és felhasználásának egyes 63/2012. (VII.2.) VM rendelet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei előtt kezdeményezett eljárásokban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak mértékéről, valamint az igazgatási szolgáltatási díj fizetésének 53/2012. (VI.19.) VM rendelet az egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolására, az ellenük való védekezésre és figyelemmel kísérésükre irányuló nemzeti programok 2012. évi finanszírozásának 45/2012. (V.8.) VM rendelet a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról 22/2012. (III.9.) VM rendelet a hús marha és a juh ágazatokban nyújtott kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági

Garancia Alapból finanszírozott különleges támogatásának igénybevételéhez kapcsolódó feltételek megállapításáról 17/2012. (II.29.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a genetikai erőforrások megőrzése intézkedés keretében a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzéséhez nyújtandó támogatások igénybevételének részletes feltételeiről