(BVD) elleni védekezés és mentesítés egyes igazgatási és szervezési kérdései

szarvasmarha 2014. február 14. A szarvasmarha vírusos hasmenése (BVD) elleni védekezés és mentesítés egyes igazgatási és szervezési kérdései A magyar Állatorvosok Lapja 2013. novemberi számában (643 654.oldalon) megjelent cikk ismétlô közlése. Szabára Ágnes 1 *, Hajtós István 2, Földi József 3, Ózsvári László 1 1 SZIE-ÁOTK, Állategészségügyi Igazgatástani és Agrárgazdaságtani Tanszék, 1078 Budapest, István u. 2., *E-mail: Szabara.Agnes@aotk.szie.hu 2 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal, Miskolc 3 Euvet Bt., Gödöllõ Összefoglalás A szarvasmarha vírusos hasmenése (BVD) ellen számos európai ország sikeres védekezési, ill. mentesítési programot alkalmaz. A hazai szarvasmarha-ágazat Európai Unión belüli verseny képességének megtartása érdekében a BVD-vel szembeni védekezés Magyarországon is aktuális. A szerzôk a BVD elleni védekezés és mentesítés egyes szervezési és igazgatási kérdéseit a vonatkozó külföldi és hazai elôírások, valamint szakmai ajánlások figyelembevételével elemzik. Megállapítják, hogy bármely védekezési progra mot tájékozódó, ill. felmérô vizsgálatnak kell megelôznie, amelynek célja kettôs: (1) az állomány BVDV-fertôzöttségének megállapítása vagy kizárása ellenanyag- (szerológiai) vizsgálattal, és (2) perzisztens vírushordozó (PI) állat(ok) jelenlétének felderítése vírusantigén-vizsgálattal. Termelési és üzemszervezési okokból a szelekciós mentesítés csak kismérvû fertôzöttség esetén alkalmazható. A generációváltás külföldön nem alkalmazott, de hazai viszonyok között lehetséges mentesítési eljárás a tejtermelô állományokban. A teljes állománycsere gyors és hatékony, viszont igen költséges módszer. Új állományok kialakításakor az adásvételi szerzôdésben a gümôkór-, a brucellózis-, az EBLés az IBR mentességen kívül célszerû kikötni a megvásárolt állatok BVDV-tôl való egyedi mentességének laboratóriumi vizsgálaton alapuló igazolását is. A nôivarú tenyészállatok továbbtartási célú belföldi szállításának állat-egészségügyi feltételeként szükséges lenne elôírni az egyedi vérmintából végzett, 30 napnál nem régebbi BVDV-antigén- és ellenanyagvizsgálat negatív eredményét, hasonlóan a hímivarú tenyészállatokra már érvényben lévô követelményhez. A szerzôk az országos szintû mentesítés elsô lépéseként a szarvasmarha-állományok perzisztens BVDV-fertôzöttségtôl (PI) való mentességének rövid távú elérését javasolják. Ehhez az egész állományt reprezentáló, célszerûen pool -ozott mintákból végzett, tájékozódó vizsgálat, majd szükség esetén a PI-állatok egyedi azonosítására irányuló felmérô vizsgálat szükséges. A PI-állatok selejtezése az állományok aktív (cirkuláló) BVDVfertôzéstôl való mentességének ellenôrzésére a 8 12 hónapos korcsoportba tartozó állatok (10 15 egyed) vérmintáiból 6 havonta végzett szerológiai vizsgálat költségtakarékos eljárás lehet. A hazai szarvasmarha-ágazat számára a legnagyobb közvetlen (termelési) vagy közvetett (kereskedelmi) kárt okozó fertõzõ betegségektõl való sikeres mentesítések Európai Unió általi elismerésének elmaradása (szarvasmarha-gümõkór, brucellózis), vagy a mentesítési programok nem megfelelõ kivitelezése, elhúzódása (enzootiás bovin leukózis, IBR) tartós versenyhátrányt jelent azokhoz az uniós tagállamokhoz képest, amelyek ezen betegségektõl már hivatalosan is mentesek. Ezen túlmenõen, a szarvasmarhák vírusos hasmenésétõl (BVD) való mentesítés is számos európai országban már folyik vagy hivatalosan lezárult. Magyarországon az MTA Állatorvos-tudományi Bizottsága már 1998-ban rámutatott a betegség elleni védekezés jelentõségére és idõszerûségére (16). A 2000-es évek elején az állat-egészségügyi fõhatóság, valamint a témakör szakértõi egyetértettek abban, hogy BVD tekintetében a mentesítési munkát el kell kezdeni, mégpedig ez a legkedvezõbben és 01-2014-SZM-HUN-LIT-01-2016 1

a legolcsóbban az IBR-tõl való mentesítéssel egybekötve lehetséges. A laboratóriumi vizsgálatok jelentõs része az IBR-rel együtt, ugyanabból a vérmintából elvégezhetõ és az igazgatási intézkedések egy része is kapcsolódik az IBR-mentesítéshez. A BVD elleni védekezésrõl hazai jogszabály eddig nem készült. A BVD jelentõsége A szarvasmarha vírusos hasmenésének vírusa (BVDV) által elõidézett kórképek világszerte jelentõs gazdasági károkat okoznak. A vírus széles körû elterjedtsége, a szarvasmarha-állományok jelentõs fertõzöttsége, az okozott gazdasági károk, valamint a mentesítési programok költség haszon elemzése ismeretében a skandináv országok (Finnország, Norvégia, Svédország, Dánia) már az 1990-es évek végén, ill. a 2000-es évek elején BVD-mentesítési programba kezdtek (9, 10, 12) (táblázat). A mentesség a hatékony járványmegelõzõ intézkedésekkel, a PI egyedek idõbeni felismerésével és az állományból való eltávolításával, viszonylag rövid idõn belül, az irodalmi adatok és a skandináv tapasztalatok alapján, 5 10 év alatt elérhetõ. A sikeres és költséghatékony skandináv mentesítési programok hatására számos európai ország megkezdte a BVD elleni szervezett védekezést. Alsó-Ausztriában 2004-ben, Svájcban 2008-ban, Németországban 2011-ben, Skóciában 2012-ben, Írországban pedig 2013-ban kezdõdött a kötelezõ mentesítés (19, 20, 27). Táblázat: A BVD-fertõzöttség alakulása Európában 2000 2010 között Ország 2000-es évek eleje 2 01-2014-SZM-HUN-LIT-01-2016 2008 2009 2010 Finnország ~1% <0,01% 0 eset Norvégia 19% <0,01% 0 eset Svédország 46% <0,1% 2 eset Dánia 64% <0,1% 2 eset Anglia 95% >90% Ausztria <10% Franciaország, Olaszország Spanyolország, Portugália, Németország, Hollandia, Svájc, Belgium, 30 90% >90% Hazai helyzet Hazánk nagy létszámú állományaiban a fertõzöttség széles körben elõfordul. Az 1999. évi reprezentatív nyugat-dunántúli regionális felmérés adatai alapján hazánkban a szeropozitivitás 95%-ra tehetõ (6). A legújabb, 2008. évi, állattartó telepi szintû felmérés adatai alapján a fertõzöttségi arány az egyedeket tekintve 42,5%-os, míg a gazdaságok esetében 67,8%-os volt (15). Amennyiben a fertõzött állományok arányát Magyarországon 95%-ra becsüljük, akkor az 5% mentes állomány fertõzõdésének éves kockázata 30 50% közöttinek tekinthetõ, vagyis a teljes szarvasmarha-állomány 1,5 2,5%-ánál lehet heveny, klinikai BVD elõfordulásával számolni (27). Mentes állomány BVD-vírussal történõ fertõzõdése esetén az állatok a heveny betegség különbözõ tüneteit mutathatják: hasmenés, átmeneti légzõszervi betegség, szaporodásbiológiai zavarok (korai embrióelhalás, vetélés, fejlõdési rendellenességek), gyenge borjú tünetcsoport. A betegség két különleges formája a vérzéses szindróma (haemorrhagic syndrome), amelyet a BVDV II. genotípussal történt fertõzõdés idéz elõ, valamint a végzetes kimenetelû nyálkahártya-betegség (mucosal disease MD), ami (nem citopatogén BVDV-t hordozó) PI-egyed citopatogén BVD-vírussal történt felülfertõzése után következik be (5, 28). Tünetekben nem látható ugyan, mégis nagyon lényeges kártétel a BVDV immunszuppresszív hatása. Elsõdleges oka a fehérvérsejtekben átmeneti viraemia esetén is hosszú ideig (60 90 nap) fennálló vírusszaporodás és annak sejtkárosító hatása (19, 24). Hazánkban, 2012-ben a BVD által okozott, becsült gazdasági kár 1,26 milliárd forint, ami tehenenként 3834 Ft (12,6 ) veszteséget jelentett. Egy ezer tehenet tartó tehenészetben a heveny, klinikai tünetekben megnyilvánuló BVD több mint 46,5 millió Ft, az idülten fertõzött állományokban a BVD és az MD pedig 2,9 millió Ft éves becsült veszteséget okozott (27). Nemzetközi és hazai igazgatási vonatkozások A BVD 2006 óta a nemzetközi élõállat-forgalom szempontjából fontos, ún. OIE-listás betegségek közé tartozik (12). Ennek ellenére az Állat-egészségügyi Világszervezet (OIE, Párizs) szárazföldi állatokra vonatkozó Nemzetközi Állat-egészségügyi Szabályzatának (Terrestrial Animal Health Code) 2012-es online kiadása sem határozta meg a BVD szempontjából mentes állomány, régió vagy ország fogalmát, valamint az ehhez kapcsolódó vizsgálati és igazgatási követelményeket. Ez valószínûleg összefügg azzal, hogy a szarvas marhák kereskedelmében meghatározó országok a BVD ellen különbözõ védekezési stratégiákat alkalmaznak, és eddig nem sikerült megállapodniuk a nemzetközi kereskedelemre irányadó szabályokról. A Terrestrial Code-nak a szarvasmarhák szaporítóanyagai (sperma, petesejt, embrió) elõállítására és forgalmazására vonatkozó alfejezeteiben a donorállatokat illetõen általános követelmény a BVDV-tõl való mentesség, amelyet laboratóriumi vizsgálatok (antigénfogó ELISA-próba vagy RT-PCRmódszer) negatív eredményével kell bizonyítani.

Az Európai Unióban a többször módosított 82/894/ EGK tanácsi irányelv a BVD-t nem sorolta a közösségi szinten bejelentési kötelezettség alá tartozó fertõzõ betegségek körébe. A szarvasmarhák Közösségen belüli forgalmának állat-egészségügyi követelményeit meghatározó, többször módosított 64/432/ EGK tanácsi irányelv E (II) mellékletében az IBR-tõl eltérõen a BVD nem szerepel azon betegségek között, amelyekre az EU tagállamai a Bizottság által jóváhagyott nemzeti ellenõrzési vagy mentesítési programot dolgozhatnak ki, majd ennek alapján a Közösségen belüli kereskedelemben a más tagállamból érkezõ állatokkal kapcsolatban ún. kiegészítõ garanciákat követelhetnek meg. Az utóbbi években a gyakorlatban dolgozó kollégáink egyre gyakrabban tapasztalják azt is, hogy a tenyészállatok ún. harmadik országokba irányuló kivitelekor az export egyik feltétele a szarvasmarhák BVDV-tõl való egyedi mentességének igazolása. Hazánkban a többször módosított 113/2008. (VIII. 30.) FVM rendelet 1. számú melléklete tartalmazza a bejelentési kötelezettség alá vont fertõzõ állatbe tegségeket. A BVD jelenleg nem tartozik e betegsé gek csoportjába. A 41/1997. (V. 28.) FM rendelet mellékleteként kiadott, többször módosított Állat-egészségügyi Szabályzat 202. (1) bekezdése lehetõséget ad(na) arra, hogy a minisztérium a továbbtartásra és tenyésztésre szánt nõivarú állatok belföldi forgalomba hozatalának feltételeként BVDV-re irányuló és negatív eredményû elõzetes vérvizsgálatot írjon elõ. Hazánkban a gazdasági haszonállatok szaporításának, a szaporítóanyag elõállításának és belföldi forgalomba hozatalának állat-egészségügyi követelményeit a többször módosított 61/2002. (VIII. 1.) FVM rendelet határozza meg. Ezek a követelmények egyenértékûek az OIE és az EU vonatkozó elõírásaival. E rendelet 1. számú melléklete szerint a mesterséges termékenyítõ állomásokra csak BVDV-tõl mentes tenyészbikák szállíthatók be és ilyen minõsítésû állatok tarthatók ott, továbbá e feltételnek való megfelelést laboratóriumi vizsgálatokkal félévenként ellenõrizni kell. A belföldi állatszállítás állat-egészségügyi feltételeit meghatározó 87/2012. (VIII. 27.) VM rendelet 3. mellékletének I. 5. alpontja e követelményeket kiterjesztette a természetes fedeztetésre használt tenyészbikákra is. Ez utóbbi rendelkezés a BVD húshasznú tenyészállományok közötti terjedésének megelõzése szempontjából fontos, mert az elkülönítés ideje alatt végzett vérvizsgálattal a tünetmentes PI- vagy heveny, átmeneti viraemiás BVDV fertõzöttség is felismerhetõ. A 61/2002. (VIII. 1.) FVM rendelet 17. (2) bekezdése a megyei állat-egészségügyi hatóságnak lehetõséget ad arra, hogy a BVDV-tõl mentes szarvasmarha- állományok védelme érdekében a felsorolt elõírások szigorú betartását és ellenõrzését írja elõ, valamint a vakcinázásra alapozott mentesítés során a szeropozitív, de BVDV-tõl igazoltan mentes, értékes apaállatok továbbra is tenyésztésben maradjanak. A BVDV állományok közötti terjedésének megelõzésében fontos, hogy a belföldi állatszállításhoz kapcsolódó elkülönítés (karanténozás) alatt megköveteljék az Állat-egészségügyi Szabályzat 12. számú függelékének I. szakaszában elõírtakat. Külföldrõl (EU-tagállamokból vagy ún. harmadik országokból) származó tenyészállatok behozatalakor az elõbbieken túl érvényt kell szerezni az Állategészségügyi Szabályzat 12. számú függelékének II. szakaszában meghatározott külön követelményeknek is. Ezek az elõírások más fertõzõ betegségek behurcolásának kockázatát is jelentõsen csökkentik. A BVD esetében a mentességnek a gyakorlatban két szintje fordul elõ: 1.) a kórokozó vírustól való mentesség és 2.) a kórokozó vírustól és a vírussal szemben termelõdött ellenanyagoktól való mentesség. Ez alapján a szerzõk, egy jövõbeni jogi szabályozás esetében, a következõ kategóriák megfogalmazását megfontolásra javasolják: a) BVD-mentes az az állat, amelynek vérsavójából vagy bármilyen váladékából vagy szervébõl semmilyen laboratóriumi vizsgálattal nem mutatható ki BVD-vírusantigén vagy BVD-vírusellenanyag; b) BVD-mentes az az állomány, amelynek minden egyede BVD-mentes, azaz egyedileg megvizsgálták BVD-vírusantigénre és -ellenanyagra és megfelel az egyedi mentesség leírt kritériumainak; c) BVD-vírushordozástól mentes az az állat, amelynek vérsavójából vagy bármilyen váladékából vagy szervébõl semmilyen laboratóriumi vizsgálattal nem mutatható ki BVD-vírusantigén; d) BVD-vírushordozástól mentes az az állomány, amelynek minden egyede BVD-vírushordozástól mentes. A betegség elleni védekezés lehetõségei A BVD elleni tervszerû védekezés a vírus elõfordulásának ágazati, területi és nemzeti szinten történõ csökkentését célozza (27). A BVD felszámolása az általános járványmegelõzési elveknek megfelelõen vagy a kórokozó behurcolásának megelõzésével, továbbá a fertõzéstõl való mentesítéssel lehetséges. A behurcolás megelõzése A betegség megelõzése során a járványvédelmi rendszabályok szigorú betartásával el kell kerülni, ill. minimálisra kell csökkenteni a kórokozó bevitelének lehetõségét a mentes állományba, ill. fertõzött, esetleg tünetmentes állományban fel kell ismerni a PI-egyedeket (2, 4, 11, 12). A BVDV behurcolása szempontjából kiemelt jelentõségû a PI-állat, a fertõzött magzattal vemhes anyaállat ( trójai tehén ), a fertõzött ondó, ill. petesejt, a fertõzött embrió. A fertõzést közvetítõ tárgyak, a vérszívó paraziták és az egyéb háziasított vagy vadon élõ 01-2014-SZM-HUN-LIT-01-2016 3

kérõdzõkkel történõ érintkezés az elõbbiekhez képest kisebb jelentõségû (4, 19, 28). Ugyanakkor, elvétve bár, de elõfordulhat szarvasmarha fertõzõdése nem bovin pestivírusokkal (border disease, egyéb pestivírusok), aminek semmilyen járványtani, klinikai következménye nincs, ugyanakkor ellenanyag-vizsgálatokban esetleg zavaró keresztreakciót okozhatnak. A vírusürítõ állat behozatalának elkerülése érdekében ajánlott az adásvétel során, az állat eredeti tartási (származási) helyén vérmintából, esetleg ondóból víruskimutatást végezni (4). PI-egyedek továbbtenyésztés céljából történõ értékesítését meg kell tiltani. Az ilyen állatokat a lehetõ legrövidebb idõn belül le kell vágni. Több helyrõl felvásá rolt növendék szarvasmarhákat célszerû még a származási helyen, a víruskimutatás negatív eredménye után BVD ellen alapimmunizálásban részesíteni (1, 28). BVDV-tõl mentes szarvasmarha-állományokban a vakcinás védekezés helyett elõtérbe kell helyez ni a hatékony járványmegelõzõ intézkedéseket, amelyek szigorú betartásával az állomány megvédhetõ az újrafertõzõdéstõl. Ezek a nem specifikus járványmegelõzõ intézkedések egyidejûleg más jelentõs vagy kevésbé jelentõs kórokozók behurcolásának megelõzését is szolgálják (11, 12). Vakcinázás A BVD elleni szervezett védekezés egyik eszköze a vakcinázás (18). A világ számos országában, különösen az intenzív állatforgalmú és nagy állatsûrûségû régiókban, vakcinázással védekeznek a BVD ellen (10, 12, 28). A betegség ellen hazánkban jelenleg már csak inaktivált vakcinák vannak kereskedelmi forgalomban (25, 30). Élõvírusos vakcinával történt immunizálás során a kis mennyiségben bejuttatott vírus az állatban elszaporodik, ezért az egyszeri vakcinázás is gyors és megfelelõ protektív immunitás kialakítására képes (1, 4, 8, 25). Az élõvírusos vakcinák egyértelmû hátránya, hogy a (7 8 hónaposnál rövidebb ideje) vemhes tehenek immunizálása során számos esetben a vadvírusra jellemzõ magzatkárosító hatásról számoltak be (2, 12, 28). További hátránya, hogy a vadvírushoz hasonlóan immunszuppresszív hatású, ill. idegen ágenssel (akár más BVDV-vel) szennyezett lehet (4, 12). Minthogy élõ vakcinákat csak citopatogén BVDV törzs(ek)bõl készítettek, PI-egyed(ek)ben a vakcinavírus MD-t válthat ki. Vitatható, hogy ez a jelenség a vakcina hátránya vagy elõnye: egyfelõl igaz, hogy elhullásra vezetõ megbetegedést okoz, másfelõl viszont a PI-állatok olcsó és egyszerû kiszûrése járványtani szempontból kifejezetten elõnyös. A VÉDÉVAC oltóanyag alkalmazását követõen, a 70-es és 80-as években, szórványosan ilyen eseteket hazánkban is megfigyeltek. Az inaktivált vakcinával történõ alapimmunizáláshoz általában 2 4 hetes idõközzel, kétszeri védõoltás szükséges, amelyet a gyártó utasítása 4 01-2014-SZM-HUN-LIT-01-2016 szerinti idõközönként (jellemzõen 6 12 hónap) újabb (booster) vakcinázásnak kell követnie. Az inaktivált vakcinák elõnye, hogy az élõvírusos vakcinákra jellemzõ hátrányos következmények nem jelentkeznek, az elõállítás során esetleg fel nem ismert járulékos (kontamináló) ágensek is inaktiválódnak, vemhes tehenekben nincs magzatkárosító hatása és nem immunszuppresszív (5, 25). A modern vakcinázási programok célja nemcsak a klinikai tünetekkel járó betegség megelõzése, hanem a viraemia kialakulásának és ezzel együtt a magzat fertõzõdésének megakadályozása (5, 12, 18, 23, 28). Inaktivált vakcinák használata során a vakcinavírus nem szaporodik. Ebbõl következõen nem képzõdik a pestivírusok nagy, nem strukturális proteinje, az NS3 (régebbi nevén p80). Az NS3 jelentõs ellenanyag-termelõdést kiváltó antigén. Mivel léteznek NS3 ellenanyagokra specifikus ELISA-tesztek, ezek a diagnosztikumok az inaktivált vakcinával együtt DIVA-rendszerként mûködnek, vagyis a vakcinázott, nem fertõzött (NS3-negatív) állatok elkülöníthetõk a BVDV-fertõzöttektõl (NS3- pozitív). A módszer használati értékét némileg korlátozza, hogy a termelés során, inaktiválás elõtt elszaporított vakcinavírus szuszpenziójában jelen van maradék NS3, és ez többször oltott, nem fertõzött állatokban (a diagnosztikai teszt érzékenységétõl függõen) nemritkán hamis pozitív reakciót okoz (13). Ezért az eredmények inkább állományszinten és nem egyedre vonatkoztatva értelmezendõek (7). A módszer pontossága az inaktivált vakcinák NS3- tól való tisztításával elvben növelhetõ. Hazánkban a (szakirodalmi adatoknak megfelelõen) vemhesített és igazoltan vemhes tehenek, ill. üszõk, továbbá a tenyészbikák és a tenyészbikajelölt növendék állatok immunizálása csak inaktivált BVD-vírust tartalmazó oltóanyaggal lehetséges. A vakcinás védekezést folytató állományokban az alapimmunizálásban részesített teheneket és üszõket a termékenyítés elõtt kb. négy héttel, majd a várható ellés elõtt 4 héttel inaktivált vakcinával emlékeztetõ oltásban kell részesíteni, egyrészt a méhen belüli fertõzõdés megelõzése, másrészt a borjak megfelelõ kolosztrális védelme céljából (4, 5). E programnak ugyancsak hatékony alternatívája lehet a 6 havonkénti állományvakcinázás. Azokon a telepeken, ahol jelenleg önkéntes alapon BVD-tõl való mentesítés történik, ott a sikeres mentesítés érdekében a mentesítésbe vont szarvasmarha-állománnyal azonos telepen, de külön istállóban elhelyezett és hizlalásra megtartott növendék marhákat BVD ellen inaktivált vakcinával rendszeresen immunizálni kell (4, 16). A BVDV állományon belüli terjedésének csökkentése, valamint megszüntetése céljából végzett megelõzõ immunizálás során minden esetben be kell tartani az alkalmazott vakcina használati utasításában elõírtakat.

A BVD elleni mentesítés eszközei Mind a védekezés, mind a mentesítés során fontos szempont a BVDV állományok közötti és állományon belüli terjedésének megelõzése a járványmegelõzõ intézkedések szigorú betartásával és ellenõrzésével, szükség szerint pedig vakcinázással. A BVDV-fertõzöttség szempontjából ismeretlen státusú állományokban tájékozódó vizsgálatot kell végezni, és az eredmény ismeretében lehet az állományban a védekezés további teendõit meghatározni. Skandináv tapasztalatok (11) szerint a BVDV-tõl való sike res mentesítési programok három alappillére a következõ. 1. A járványmegelõzõ intézkedések (biosecurity measures) keretében meg kell akadályozni a vírusürítõ állatok, valamint az (elõzményi adatok alapján gyaníthatóan) ilyen magzatokkal vemhes üszõk és tehenek más állományokba való bevitelét. A vemhesség korai szakaszában lévõ anyaállatokat megbízhatóan el kell különíteni azért, hogy az állományban esetleg jelenlévõ vírusürítõ egyedekkel sem közvetlenül, sem közvetve ne kerüljenek kapcsolatba. (A vemhesség korai szakaszában nagy a kockázata annak, hogy a vírusürítõ állattól fertõzõdött anya utóda vírushordozóként születik meg.) 2. A fertõzött állományokban fel kell ismerni a BVDV fõ forrását jelentõ PI egyedeket, és azokat az állományból mielõbb el kell távolítani (célszerûen vágóhídon történõ levágással). A fertõzött állományban egyidejûleg valamennyi 6 8 hónaposnál idõsebb egyedre kiterjedõ felmérõ vizsgálatot kell végezni a fertõzöttség, ill. a PI-állat(ok) jelenlétének megállapítása vagy kizárása céljából. Ehhez költséghatékony módszer lehet a MARS és VAN MAANEN által közölt, ún. quick scan (állomány gyorsteszt), amely az összes tejelõ tehén tejmintájának, az összes szárazonálló tehén szérummintájának pool -ozott antigén- és ellenanyagvizsgálatát, valamint 10 15 növendék (8 12 hónapos) állat szérummintájának egyedi ellenanyag-vizsgálatát foglalja magában (14). Hazai körülmények között javasolt az egyedi minták gyûjtése és ezek laboratóriumi pool -ozása a választott RT PCR-, ill. ELISA-tesztek használati utasításainak megfelelõen. Ezen adatok ismeretében lehet dönteni a védekezés további teendõirõl és lehet tájékoztatni az állattartót a mentesítés várható idõtartamáról. 3. Szervezett ellenõrzõ vizsgálatokat kell végrehajtani egyrészt a fertõzött állományokban a BVDV-tõl való mentesítés érdekében végzett elõbbi intézkedések hatékonyságának értékelése, másrészt a mentes állományokba behurcolt BVDV fertõzés korai felismerése céljából. Az ellenõrzõ vizsgálatok célcsoport jaként a fiatal, 8 12 hónapos állatok meghatározott számú egyedét kell kijelölni egyedi szerológiai vizsgálatra. A vakcinázás és a mentesítés LINDBERG és HOUE a BVD elleni vakcinázást a védekezés/mentesítés kiegészítõ eszközének tartják (11). Vakcinázási programok bevezetésérõl a helyi/regionális járványügyi körülmények és költség haszon elemezések alapján lehet dönteni. A vakcinák használata esetén sem nélkülözhetõ az 1 3. pontokban leírt intézkedések szigorú betartása. A perzisztensen fertõzött, vírusürítõ egyed felismerésének és eltávolításának jelentõsége az állományban Egy szarvasmarha-állományban a legfõbb fertõzési, ill. BVDV-fenntartó forrás a PI-egyed, mivel élethosszig tartó viraemiás állapota miatt minden testned vével, nagy (az átmeneti viraemiához képest 10 100-szoros) mennyiségben üríti a vírust (5, 12, 17, 19, 28). A skandináv országok jellemzõ védekezési programja a PI-egyedek felismerése és állományból való eltávolítása, vakcina használata nélkül (10, 12). Egyes megfigyelések szerint, ha a PI-egyedeket, mint fõ vírusforrást, idõben eltávolítják, akkor a vírus minden különösebb beavatkozás nélkül, fokozatosan eltûnhet az állományból (26). Ezzel párhuzamosan meg kell akadályozni azt is, hogy idegen helyrõl származó állatokkal a BVDV-t ismételten behurcolják (5, 12, 28). Más források ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy zárt állományban, PI-állat jelenléte vagy behurcolása nélkül is elõfordulhat aktív BVDV-cirkuláció, ami (anyaállat korai vemhesség alatti fertõzõdése esetén) akár PI-borjú születésével is járhat (17). Joggal valószínûsíthetjük, hogy a PI-állattal nem terhelt, vakcinázatlan állományokban a BVD járványmenete megegyezik a BHV-1 vírus esetén ismertekkel: a nem fertõzött vemhes üszõk (vagy fiatal tehenek) az idõsebb állatokkal kapcsolatba kerülve fertõzõdnek. Ilyen esetekben kulcsfontosságú a vemhes üszõk védettségének biztosítása PI-borjú születésének megakadályozása céljából. A PI-egyedek kevés kivételtõl eltekintve szeronegatívak, ezért azok a vírus izolálásával, a vírusantigén vagy a víruskomponensek kimutatásával szûrhetõk ki (4, 5, 12, 19, 28). A vizsgálat idõpontjában szeronegatív, de vírust ürítõ állat vagy PI-egyed, vagy a heveny, viraemiás szakaszban lévõ, átmenetileg vírust ürítõ egyed lehet. Ennek elkülönítésére kb. 3 hét múlva meg kell ismételni a vizsgálatot. Heveny fertõzés esetén, a megismételt vizsgálatban az immunkompetens állat szeropozitív, ám vírusantigénre negatív lesz, míg a PI-egyed továbbra is szeronegatív és vírusra pozitív marad. Borjak BVDV-fertõzöttségének felismerését, különösen az élet elsõ három hónapjában, a maternalis ellenanyagok zavarhatják, mert meg nehezítik a vírus, ill. a vírusantigén kimutatását. Ezt megelõzendõ, a borjak alvadásban gátolt vérmintáit vagy a kolosztrummal történõ itatás elõtt, 01-2014-SZM-HUN-LIT-01-2016 5

vagy a maternalis ellenanyagok kiürülése után, célszerûen 4 6 hónapos korban kell vizsgálni. Egyes megfigyelések szerint PI-borjakban a maternalis ellenanyagok mennyisége 2 3 hónap alatt a kimutathatóság szintje alá csökken (22). A PI-egyedek állományból történõ eltávolítása a vírus elsõdleges forrásának megszûnését jelenti, és az állományban újabb szeropozitív egyedek megjelenése nem várható ( self clearance jelenség). Ilyen esetekben különösen fontos a BVDV újabb behurcolásának megakadályozása, többek között az állatvásárlást követõ, megfelelõ elkülönítés és a vírusantigén kimutatására is kiterjedõ laboratóriumi vizsgálat, a vemhesség kezdeti szakaszában lévõ anyaállatok fertõzésmentes környezetben való tartása, csak PI-fertõzéstõl igazoltan mentes tenyészbikákkal való fedeztetés, ill. ilyen apaállatoktól származó spermával való mesterséges termékenyítés, valamint a petesejtet vagy embriót szolgáltató donor anyaállatok PI-fertõzéstõl való mentessége (4, 12, 21, 28). PI-borjak születésének megakadályozása céljából számos járványmegelõzési és korlátozó intézkedésre van szükség. Mesterséges termékenyítõ állomásokon csak BVDV-fertõzéstõl is mentes tenyészbikák tarthatók. A mentes tenyészbikák ellenõrzõ vérvizsgálatát félévente, emellett minden mesterséges termékenyítõ állomásra beszállított tenyészbikát a karanténozás ideje alatt BVDV-re és BVDV-vel szembeni ellenanyagokra vérvizsgálattal ellenõrizni kell. A spermatermelésbe állítás elõtt kb. 3 4 héttel, egy alkalommal, a vérminta és a spermaminta BVDV-re irányuló vizsgálatát ismételten el kell végezni. Embrióátültetéshez csak BVDV-fertõzéstõl is mentes anyaállatoktól származó zigóta/embrió használható fel (21). Bikanevelõ tehenek kizárólag PI-mentes egyedek lehetnek. Szeropozitív állományban tartott, BVDvírusra negatív bikanevelõ teheneket inaktivált vakcinával immunizálni kell (4, 16). A továbbtartásra, tenyészutánpótlásra szánt borjakat, a maternalis ellenanyagok kiürülését követõen, kb. 4 6 hónapos korban BVDV-re és BVDV-vel szembeni ellenanyagokra vérvizsgálattal ellenõrizni kell. A sikeres vakcinázás alapfeltétele az állomány, ill. a korcsoportok ellenanyagszintjének pontos ismerete. A BVDV-fertõzéstõl való mentesítés egyes igazgatási kérdései Az endémiásan elõforduló fertõzõ betegségektõl való mentesítés három klasszikus módszere a fertõzött állatok eltávolításán alapuló szelekció, az utódok fertõzésmentes felnevelésére és a fertõzött felnõtt állomány ezen utódokkal való lecserélésére alapozott generációváltás, valamint a teljes fertõzött állomány felszámolását (levágatását) követõen a kitakarított és fertõtlenített tartási helyre, 6 01-2014-SZM-HUN-LIT-01-2016 az adott betegség kórokozójától mentes állatok (állomány) betelepítésével járó állománycsere (29). Az IBR és az EBL elleni mentesítés szabályairól szóló, az MTA Állatorvos-tudományi Bizottságának állásfoglalásai alapján készült hazai jogszabályok [19/2002. (III. 8.) FVM rendelet és 21/2002. (III. 20.) FVM rendelet] tételesen meghatározzák a szelekciós, a generációváltásos és az állománycserés mentesítés alapvetõ járványügyi és igazgatási elõírásait, valamint a mentesítési tervek tartalmára vonatkozó legfontosabb követelményeket. Ezek az elõírások vezérfonalként felhasználhatók a BVD elleni mentesítésben (akár egyes állományok, akár egyes régiók szintjén), de figyelembe kell venni a BVDV-tõl való sikeres mentesítés három alappilléreként korábban említett, sajátos járványtani szempontokat is. Az elmúlt másfél évtizedben, külföldön, a BVDVtõl való mentesítés regionális vagy országos szintû programjaiban, elsõsorban a szelekciós módszert alkalmazták. Itthon, a jogszabállyal kihirdetett országos mentesítési program kezdetéig a BVDV-tõl való mentesítésre önkéntes alapon vállalkozó gazdaságok esetében (az adott szarvasmarhatartó telep sajátosságaihoz igazodó) egyedi mentesítési terveket kell kidolgozni a korábbi külföldi és hazai ajánlások figyelembevételével. A VM/NÉBIH szakmai irányelv/útmutató kiadásával segíthetné a BVDV-tõl való mentesítésre vállalkozó gazdaságok ez irányú tevékenységét. Véleményünk szerint az útmutatóban többek között a következõket kellene meghatározni: a fertõzöttség jelenlétének felderítésére irányuló tájékozódó szerológiai vizsgálatok rendje (az állomány nagyságához igazodó minimális mintaszám, az érintett korcsoportok köre, a húshasznú és a tejhasznú állományokra érvényes külön szabályok); az állományon belüli fertõzöttség mértékét felmérõ vizsgálatok követelményei (valamennyi egyedre kiterjedõ, egyidejû ellenanyag- és vírusantigén-/ vírusnukleinsav-kimutatás rendszere); a laboratóriumi vizsgálatok során igénybe veendõ, validált (és a külföldi gyakorlatban már bizonyított) diagnosztikai eljárások (pl. szerológiai vizsgálatra indirekt ELISA vagy monoklonális ellenanyagokkal mûködõ, blokkoló ELISA-próba, a vírus/víruskomponensek kimutatására antigénkeresõ/antigénfogó ELISA- és/ vagy RT PCR-próba alkalmazása); kétes eredmények esetén a megerõsítõ vizsgálatok rendje; a vizsgálatok végzésére jogosult diagnosztikai intézetek és laboratóriumok köre; a mentesítés módszertani kérdéseiben illetékes nemzeti referencialaboratórium kijelölése; a minõsítõ vizsgálatok rendje és a BVDV-fertõzött ség/mentesség tekintetében alkalmazható állományminõsítési kategóriák; a mentesítési tervek hatósági jóváhagyása és

a mentesítési programok járási/ megyei szintû hatósági felügyelete; a mentesítésben való elõrehaladást, valamint a BVD-mentességet ellenõrzõ vizsgálatok rendszere [pl. az állomány valamennyi egyedének szerológiai vizsgálata vagy tejhasznú állományokban az elegytej ellenanyagok és/vagy BVDV jelenlétére történõ vizsgálata, vagy a 8 12 hónapos korcsoportból meghatározott számú állat egyedi szerológiai vizsgálata, a vakcinázásra alapozott védekezést folytató üzemekben a (perziszetens) BVDV-fertõzöttségtõl való mentesség bizonyítása állomány DIVA -teszt segítségével, vagy a még nem vakcinázott fiatal állatok 5 15 egyedének vérmintáiból egyidejû szerológiai és virológiai vizsgálat elvégzése stb.]. Az önkéntes BVDV-mentesítési programok végrehajtására vonatkozó szakmai útmutató késõbb az országos mentesítési program igazgatási intéz kedéseinek lehet az alapja. Országos BVD-mentesítési program Valamennyi hazai szarvasmarha-állományra kötelezõ, országos BVD-mentesítési program tervezése és szervezése során a fõhatóság szakembereinek mindazokra az általánosan érvényes szempontokra tekintettel kell lenniük, amelyeket DÉNES az endémiás fertõzõ betegségek elleni szervezett védekezés (mentesítés) követelményeiként közel három évtizede meghatározott (3). Hazánkban a BVDV állományok közötti terjedésében jelentõs korlátozó tényezõ lehetne, ha az Állategész ségügyi Szabályzat, ill. a belföldi állatszállí tás állat-egészségügyi követelményeirõl szóló 87/2012. (VIII. 27.) VM rendelet módosításával a nõiva rú tenyészállatok és a 12 hónaposnál idõsebb tenyésznövendékek továbbtartásra való szállítása kor megkövetelnénk a BVDV-tõl való egyedi mentesség 30 napnál nem régebbi laboratóriumi vizs gálattal való igazolását is. E követelményt a Magyarországról kiszállítandó tenyészüszõk és tehenek importfeltételei között egyes harmadik országok már jelenleg is érvényesítik. Emellett a különbözõ állattartók által szervezett, idõszakos (nyári) legeltetés engedélyezésekor meg kellene követelni a közös gulyába kihajtandó állatok BVDV-tõl való egyedi mentességét is. A vírustól való mentességet állatkiállítások, bemutatók esetében is meg kellene követelni. Külföldrõl származó tenyészállatok/tenyésznövendékek behozatala elõtt a hazai vásárlóknak is ki kellene kötniük a BVDV-tõl való egyedi mentesség igazolását. Ezen állatok hazai karanténozásakor az Állat-egészségügyi Szabályzat 12. számú függelékében elõírtak betartása nemcsak a BVD, hanem más fertõzõ betegségek kórokozói behurcolásának megelõzését is szolgálja. Külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy a BVD elleni szervezett védekezési/ mentesítési programokban az állam pénzügyi szerepvállalása nem nélkülözhetõ. Az Európai Unióban a BVD a szarvasmarhafélék és a sertések Közösségen belüli kereskedelmét érintõ állat-egészségügyi problémákról szóló 64/432/EGK számú tanácsi irányelv alapján nem tartozik a bejelentési kötelezettség alá vont szarvasmarha-betegségek közé, így a mentesítéshez uniós támogatás nem igényelhetõ, és ezáltal az Európai Bizottság által évente jóváhagyott, az egyes állatbetegségek felszámolására és ellenük való védekezésre és figyelemmel kísérésükre irányuló nemzeti programok társfinanszírozása, vagyis az uniós mentesítési támogatások hazai költségvetésbõl történõ kiegészítése sem adható. Ugyanakkor a BVD elleni önkéntes mentesítés hazai felgyorsítását nagyban elõsegíthetné, ha a szarvasmarhatartó kis- és középvállalkozások által igénybe vehetõ, az egyes állatbetegségek megelõzésével, ill. leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjérõl szóló 148/2007 (XII. 8.) FVM rendelet lehetõséget adna, BVD esetében is, a mintavétel és laboratóriumi diagnosztikai vizsgálatok nemzeti támogatására, ill. a C001 technikai kód támogatási feltételeinek módosításával a BVD elleni vakcinázás szélesebb körû állami támogatására. A mentesítés folyamatát szintén gyorsítaná, ha a 38/2010. (IV. 15.) FVM rendelet alapján védett õshonos, ill. veszélyeztetett mezõgazdasági állatfajták közé sorolt magyar szürke szarvasmarha és magyar tarka szarvasmarha után meghatározott átmeneti idõ elteltével csak abban az esetben lehetne igénybe venni a nemzeti támogatást, ha az állomány BVDV-tõl való mentessége hatóságilag igazolt. Következtetések 1.) A BVD vírusától való mentesség a szarvasmarhafajba tartozó tenyészállatok nemzetközi (Közösségen belüli és ún. harmadik országokba irányuló) forgalmában egyre gyakrabban elõírt állat-egészségügyi követelmény. 2.) Az állattartóknak, az állatorvosoknak és a döntéshozóknak egyértelmû tájékoztatást kell adni a BVDV okozta kártételekrõl, a szervezett védekezés (mentesítés) alapvetõ követelményeirõl, valamint a mentességhez kapcsolódó közvetlen és közvetett gazdasági elõnyökrõl, exportpiaci lehetõségekrõl. 3.) A szarvasmarha-állományok BVDV-tõl való mentesítése vakcinák használata nélkül (pl. Svédország, Dánia,) és vakcinák szakszerû használatával is lehetséges (pl. Hollandia, Németország) akkor, ha a tájékozódó, a felmérõ, a nyomon követõ és az ellenõrzõ laboratóriumi vizsgálatokat, valamint a fertõzött állatokra, a fertõzött és a mentes(ített) állományokra vonatkozó járványügyi és igazgatási intézkedéseket szervezetten hajtják végre. 4.) A külföldön már bevált laboratóriumi vizsgálati módszerek és eljárások a BVDV-tõl való mentesítés- 01-2014-SZM-HUN-LIT-01-2016 7

hez itthon is rendelkezésre állnak, továbbá a mentesítés elméleti megalapozását és gyakorlati végrehajtását segítõ szakmai ismeretek magyar nyelven is elérhetõk. 5.) Az önkéntes vagy kötelezõ mentesítési programok költségtakarékos és szakmailag megalapozott végrehajtása érdekében az állat-egészségügyi fõhatóságnak (VM/NÉBIH) szakmai útmutatót (BVD-mentesítési irányelvet) vagy rendeletet kelle ne kiadnia, amely szabályozza többek között a különbözõ vizsgálatok rendjét, a vizsgálati módszereket, a felügyelõ hatóság feladatait, az állományok minõsítésének követelményeit, a védekezési program elõrehaladását, valamint a mentesség megtartását ellenõrzõ vizsgálatok rendszerét is. 6.) Jogszabály-módosítással elõ kell(ene) írni azt, hogy a 12 hónapnál idõsebb nõivarú tenyészállatok belföldön csak akkor értékesíthetõk továbbtartásra, ha a szállítást megelõzõ 30 napon belül vizsgált egyedi vérmintájuk BVDV szempontjából negatív eredményt adott. Hasonló követelményt kell(ene) meghatározni a közös legeltetésre kihajtott állatok ra is. A vizsgálat a PI-egyedek kiszûrését, valamint a BVDV állományok közötti terjedésének megelõzését szolgálná. 7.) A mentesítési program eredményességének egyik feltétele az érdekeltek, ill. érintettek (tenyész tõ szervezetek, állattartók, állatforgalmazók, állományt ellátó állatorvosok, vakcinaforgalmazók stb.) és az állat-egészségügyi hatóság szoros együttmûködése. 8.) Regionális vagy országos kiterjedésû védekezési/ mentesítési program sikeres végrehajtásához állami (pénzügyi) szerepvállalás és rendszeres hatósági ellenõrzés szükséges. Köszönetnyilvánítás A közleményben ismertetett vizsgálatok a TÁMOP 4.2.2. B 10/1 és a TÁMOP 4.2.1.B 11/2/ KMR-2011-0003 projektek támogatásával készültek. Irodalom 1. ÁLDÁSY P. BARTHA A. CSONTOS L. MÉSZÁROS J. SZENT-IVÁNYI T. SZENTMIKLÓSSY CS.: A szarvasmarha vírus okozta légzôés emésztôszervi betegségei elleni védekezés különbözô tartási rendszerekben. Magy. Állatorv. Lapja, 1978. 33. 555 661. 2. BÁLINT Á.: A szarvasmarha vírusos hasmenése vírusának molekuláris jellemzése, különös tekintettel a citopatogenitásra (PhD-értekezés). SZIE, Állatorvostudományi Doktori Iskola. Budapest, 2005. 3 4. 3. DÉNES L.: Fertôzô állatbetegségek tervszerû felszámolása mentesítési eljárással. Magy. Állatorv. Lapja, 1985. 40. 87 91. 4. KECSKEMÉTI S. KISS I. TANYI J.: A szarvasmarha vírusos hasmenésének leküzdése. Magy. Állatorv. Lapja, 1998. 120. 323 328. 5. KECSKEMÉTI S. KISS I.: A szarvasmarha vírusos hasmenése. Magy. Állatorv. Lapja, 1999. 121. 344 348. 6. KUDRON E.: A nyugat-dunántúli szarvasmarha-állományok vírusos fertôzöttségének alakulása 1972 1996 között. Magy. Állatorv. Lapja, 1999. 121. 264 266. 7. KUIJK, H. FRANKEN, P. et al.: Monitoring of BVDV in a vaccinated herd by testing milk for antibodies to NS3 protein. Vet. Rec., 2008. 163. 482 484. 8. LIESS, B. B. ORBAN, S. et al.: Studies on transplacental transmissibility of a bovine virus diarrhoea (BVD) vaccine virus in cattle. Vet. Med., 1984. 31. 669 681. 9. LINDBERG, A. L. ALENIUS, S.: Principles for eradication of bovine viral diarrhoea virus (BVDV) infections in cattle populations. Vet. Microbiol., 1999. 64. 197 222. 10. LINDBERG, A. L.: Bovine viral diarrhoea virus infections and its control. Vet. Quart., 2003. 25. 1 16. 11. LINDBERG, A. L. HOUE, H.: Characteristics in the epidemiology of bovine viral diarrhea virus (BVDV) of relevance to control. Prev. Vet. Med., 2005. 72. 55 73. 12. LINDBERG, A. BROWNLIE, J. et al.: The control of bovine viral diarrhoea in Europe: today and in the future. Rev. Sci. Tech. Off. Int. Epiz., 2006. 25. 961 979. 13. MAKOSCHEY, B. SONNEMANS, D. et al.: Evaluation of the induction of NS3 specifi c BVDV antibodies using a commercial inactivated BVDV vaccine in immunizataion and challenge trials. Vaccine, 2007. 25. 6140 6145. 14. MARS, M. H. VAN MAANEN, C.: Diagnostic assays applied in BVDV control in the Netherlands. Prev. Vet. Med., 2005. 72. 43 48. 15. MESTER A.: Reprezentatív felmérés hazai szarvasmarha-állományok BVDV-fertôzöttségérôl (TDKdolgozat). SZIE, Állatorvos-tudományi Kar. Budapest, 2009. 16. MÉSZÁROS J.: A szarvasmarha-tenyésztés perspektíváját néhány vírus okozta betegségtôl való mentesítés is javíthatja. Az MTA Állatorvos-tudományi Bizottságának állásfoglalása. Magy. Állatorv. Lapja, 1998. 120. 707 710. 17. MOEN, A. SOL, J. SAMPIMON, O.: Indication of transmission of BVDV in the absence of persistently infected (PI) animals. Prev. Vet. Med., 2005. 72. 93 98. 18. MOENNIG, V. EICKEN, K. et al.: Implementation of two-step vaccination in the control of bovine viral diarrhoea (BVD). Prev. Vet. Med., 2005. 72. 109 114. 19. NETTLETON, P.: Bovine viral diarrhoea virus: biology, diagnosis and control. Vet. Rec., 2013. 172. 447 448. 20. OBRITZHAUSER, W. KLEMENS, F. et al.: BVDV infection risk in the course of the voluntary BVDV eradication program is Styria/Austria. Prev. Vet. Med., 2005. 72. 127 132. 21. OIE, Paris: Terrestrial Animal Health Code (2012). URL: http://www.oie.int/internetional-standardsetting/terrestrial-code/access-online 22. PÁLFI, V. HOUE, H. PHILIPSEN, J.: Studies on the decline of bovine virus diarrhoea virus (BVDV) maternal antibodies and detectability of BVDV in persistenly infected calves. Acta Vet. Scand., 1993. 34. 105 112. 23. PATEL, J. R. SHILLETO, R. W. et al.: Prevention of transplacental infection of bovine foetus by bovine viral diarrhoea virus through vaccination. Arch. Virol., 2002. 147. 2453 2463. 24. PETERHANS, E. SCHWEITZER, M.: Pestiviruses: How to outmaneuver your hosts. Vet. Microbiol., 2010. 142. 18 25. 25. SOÓS T. TUBOLY S.: Vakcinológia. A fertôzô állatbetegségek immunprophylaxisa. A/3 Nyomdaipari és Kiadói Szolgáltató Kft. Budapest, 2009. 187 188. 8 01-2014-SZM-HUN-LIT-01-2016

26. STAHL, K. LINDBERG, A. et al.: Self-clearance from BVDV infections a frequent fi nding in dairy herds in an endemically infected region in Peru. Prev. Vet. Med., 2008. 83. 285 296. 27. SZABÁRA Á. ÓZSVÁRI L.: A BVD-vírus elôfordulása, gazdasági kártétele és mentesítési programjai Európában. Magy. Állatorv. Lapja, 2013. 135. 285 292. 28. VAN CAMPEN, H.: Epidemiology and control of BVD in the U. S. Vet. Microbiol., 2010. 142. 94 98. 29. VARGA J TUBOLY S. MÉSZÁROS J.: A háziállatok fertôzô betegségei (Állatorvosi járványtan II.). Mezôgazda Kiadó. Budapest, 1999. 413 417. 30. VIDENOVA, K. MACKAY, D. K. J.: Availability of vaccines against major animal diseases in the European Union. Rev. Sci. Tech. Off. Int. Epiz., 2012. 31. 971 978. 01-2014-SZM-HUN-LIT-01-2016 9