1) Az alapítvány neve: Gyulai István és Zsivótzky Gyula Alapítvány a Magyar Atlétikáért



Hasonló dokumentumok
1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

2. oldal A KÖZHASZNÚ JOGÁLLÁS MEGSZERZÉSÉNEK FELTÉTELEI, VALAMINT A KÖZHASZNÚ SZERVEZETEKET MEGILLETŐ KEDVEZMÉNYEK A közhasznú jogállás megszerzésének

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

E L Ő T E R J E S Z T É S

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

BAKONYKÚTI KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. (A módosításokkal egységes szerkezetben február 24. napjával)

Egységes szerkezetbe foglalt módosított Alapító Okirat

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

A L A P Í T Ó O K I R A T

Alapító Okirat. A jelen Alapító Okirat 1. pontjában megnevezett Alapító

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. Budapest,

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény célja. A közhasznú szervezetek típusai

ALAPÍTVÁNYI ALAPÍTÓ OKIRAT (A 2011.augusztus 22.-i módosításokkal egységes szerkezetben)

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

LEGYETEK JÓK ALAPÍTVÁNY az óbudai ifjúságért

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT - egységes szerkezetben a február 22. napján, a december 13-án és a 2011.

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

DEBRECEN HATÁROK NÉLKÜL

Szeged Biztonságpolitikai Központ Közalapítvány Alapító okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT Székhelye: Kecskemét-Hetényegyháza, Belsőnyír 202.

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

Civil törvény változásai. Péteri Község Önkormányzata

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény célja. A közhasznú szervezetek típusai

Körmend Város Önkormányzata Képviselő-testülete augusztus 25-i zárt ülésére. Tárgy: Közalapítvány alapító okiratának módosítása

ALBERT FLÓRIÁN SPORTALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

VÁCZI PÁL Sport-támogató és tehetségkutató Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA 2007.

ZSEBOROSZLÁN VAS MEGYEI KORASZÜLÖTTEKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

E L Ő T E R J E S Z T É S. Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 28-i ülésére

ESZTERGOM ÉS TÉRSÉGE EGÉSZSÉGÉÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT - a módosításokkal egységes szerkezetben -

Bankszámlaszám:

2011. évi Egyszerűsített éves beszámoló

A DIÁKSPORTÉRT KÖZALAPÍTVÁNY Jász-Nagykun-Szolnok Megye Diáksportjának Támogatására

alapító okirat (egységes szerkezetben)

A Szellemi Köztársaságért Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

A Napkereszt Hagyományorzo Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

1 A MAGYAR BÉKESZÖVETSÉG egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA (tervezet)

ALAPÍTÓ OKIRAT AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 1. Az Alapítvány neve: Jelky András Ruhaipari és Művészeti. Jelky Szakközépiskola Alapítvány

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

Nyíregyháza Megyei Jogú Város. Közbiztonsági Közalapítvány. Alapító Okirat

MEMENTO 2010 A vörösiszap-károsultakért Alapítvány

2. AZ ALAPÍTVÁNY SZÉKHELYE Az Alapítvány székhelye: 1025 Budapest Csalán u. 55. fszt. 1.

FARKAS JÁNOS. SZERTELEN KÉK Alapítvány. Alapító Okirata

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

A SZENTENDREI REFORMÁTUS GIMNÁZIUMÉRT ÉS KOLLÉGIUMÉRT EGYESÜLET. Alapszabálya

A L A P Í T Ó O K I R A T ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A L A P Í T Ó O K I R A T

JÁSZKISÉR GYERMEKEIÉRT

SíTV Sportegyesület ALAPSZABÁLY

Alapszabály. (2) Az Egyesület székhelye: 9700 Szombathely, Bolyai u 11. NymE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetbe foglalva)

1997. évi CLVI. törvény a közhasznú szervezetekről

A LOGOS-HUNGARY Alapítvány. ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetben a december 8. napján és március 5. napján elfogadott módosításokkal)

Átírás:

1 EGYSÉGES SZERKEZETŰ ALAPITÓ O K I R A T Az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. tv., az 1959. évi IV. tv. és az 1997. évi CLVI. törvényben foglaltaknak megfelelően az alapítók - 2008. május 15-én elhatározták Gyulai István és Zsivótzky Gyula Alapítvány a Magyar Atlétikáért elnevezésű társadalmi szervezet (alapítvány) létrehozását, az alábbiak szerint. 1) Az alapítvány neve: Gyulai István és Zsivótzky Gyula Alapítvány a Magyar Atlétikáért 2) Az alapítvány székhelye: 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. IV. 405. 3.) Az alapítvány képviselője: Klenóczky Beáta Katalin lakcím: 2120. Dunakeszi, Csomádi u. 10. Az alapítvány képviselője a kuratórium elnökével együttesen jogosult az alapítvány bankszámlája felett rendelkezni. 4) Az alapítvány felügyelőszerve: Az alapítvány működése felett az ügyészség a reá irányadó szabályok szerint törvényességi felügyeletet gyakorol. Ha az alapítvány működésének törvényessége másképp nem biztosítható, az ügyész a bírósághoz fordulhat. A bíróság határidő kitűzésével kötelezi az alapítvány kezelőjét, hogy az alapítvány jogszabálynak megfelelő működését állítsa helyre. A határidő eredménytelen eltelte után a bíróság az alapítványt megszünteti. 5.) Az alapítvány induló vagyona: 400.000- Ft, azaz Négyszázezer forint, amelyet az alapítók az alapítvány CIB Banknál nyitott 9. pontban részletesen meghatározott számlaszámú számlájára fizettek be. Alapítók: 1. Magyar Atlétikai Szövetség székhely: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. képviselő: Dr. Schulek Ágoston, elnök nyílvántartási szám: Fővárosi Bíróság 2. sz. alatt 2. CIB Bank Zrt. székhely: 1027 Budapest, Medve u. 4-14. képviselő: Dr. Török László és Dr. Ráth András cégjegyzékszám: 01-10-041004 3. Civis Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt székhely: 4025. Debrecen, Simonfy u 4-6. képviselő: Mester János cégjegyzékszám: 09-10000224

2 4. Széles József anyja neve: Labancz Eszter lakcím:1118. Budapest, Rozmaring u. 6. 6.) Az alapítvány jogi személy. Az alapítók az alapítványt határozatlan időre, tartós közérdekű célra hozták létre. 7.) A közhasznú alapítvány célja, tevékenysége: Az atlétika sportág népszerűsítése. Tehetséges, 6-15 éves korú gyerekek kiválasztásának elősegítése. Tehetséges és (vagy) hátrányos helyzetű atléták számára ösztöndíj biztosítása meghatározott időtartamra. Alap közép-és felsőfokú oktatási intézmények atlétikai életének fejlesztése, támogatása. Edzőképzés elősegítése. Regionális edzőközpontok, szakmai műhelyek kialakításának elősegítése. Edzők részére külföldi tanulmányutak szervezése, finanszírozása. Hazai és nemzetközi versenyek szervezésének, rendezésének támogatása. Önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került atléták, edzők, versenybírák anyagi támogatása. Kiemelkedő edzői tevékenység díjazása, Atlétika sportágban tanúsított kiemelkedő munka és versenyeredmények jutalmazása kitüntetéssel, díjazással. Sportújságírók elismerése, díjazása. Az atlétika sportág felhasználása a lakosság egészségének védelme, megőrzése, az egészséges életvitel kialakítása érdekében. Atlétika tárgyú folyóiratok, szakmai, ismeretterjesztő anyagok kiadása. Hazai és külföldi edzőtáborok szervezése. Az atlétika sportágban megsérült versenyzők rehabilitációjának elősegítése, a rehabilitáció egészségügyi hátterének biztosítása. Fedett és szabadtéri versenypályák építésének elősegítése, hozzájárulás az üzemeltetési költségekhez. Nyugdíjkorhatárt elért edzők, valamikori versenyzők rászorultsági alapon történő támogatása. Atlétika tárgyú továbbképzések szervezése, rendezése, vendég és hazai előadók költségeinek fedezése. Versenydíjazás. Továbbtanulás elősegítése. Egyéni szervásárlás támogatása. Versenyhelyszínre történő utazás finanszírozása. - közhasznú tevékenység: a társadalom és az egyén közös érdekeinek kielégítésére irányuló következő - a szervezet létesítő okiratában szereplő - cél szerinti tevékenységek: - 1. egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység, 2. nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, 3. kulturális tevékenység, 4. gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, 5. hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, 6. sport, a munkaviszonyban és a polgári jogi jogviszony keretében megbízás alapján folytatott sporttevékenység kivételével, 8.) Az alapítványi vagyon felhasználási módja: Az alapítvány vagyona korlátozás nélkül felhasználható az alapító okirat 7. pontjában meghatározott célokra. Az alapítványi vagyon felhasználásáról kuratórium kérelemre, illetve saját kezdeményezése alapján dönt. A kuratórium a rendelkezésre álló vagyon adott időpontbeli nagyságának és a megoldásra váró feladatoknak együttes figyelembe vételével határoz az aktuális felhasználás konkrét céljáról (céljairól). Az ülések gyakorisága: szükség szerint, de legalább évi egy alkalommal. Az ülések számát és gyakoriságát a kuratórium maga határozza meg. A kuratóriumi üléseket az elnök hívja össze.

3 Összehívásának rendje: ajánlott levélben és ezzel egy időben e-mailen is, a napirendet is tartalmazó meghívóval, az ülést megelőző 8 nappal A napirend közlésének módja: levélben és ezzel egy időben e-mailen is az ülést megelőző legalább nyolc nappal, Üléseinek nyilvánossága: A kuratórium ülései nyilvánosak, azon bárki részt vehet és a kuratórium résztvevőként is meghívhat bárkit. Határozatképesség: A kuratórium határozatképes, ha azon a tagok 50%-a + 1 fő jelen van. Határozathozatal módja: A kuratórium határozatait nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. 9.) Az alapítvány pénzforgalmi számláját kezelő szerv: CIB Bank Zrt. 1146. Budapest, Istvánmezei út 6. szám alatti fiókja számlaszám: 10701049-47704008-51300009 10.) A vagyonkezelés döntéshozó testülete (kuratórium), annak felépítése és működése: 11.) A kuratórium felépítése: A kuratórium 6 főből áll. 1. Dr. Schulek Ágoston (a kuratórium elnöke) lakcím: 1121 Budapest, Beatrix u. 5.)- elfogadó nyilatkozat csatolva 2. Zsivótzky Gyuláné (szül: Komka Magdolna lakcím: 1037 Budapest, Csillagszem u. 17. I/2.- elfogadó nyilatkozat csatolva 3. Gyulainé Kollár Katalin Krisztina (szül: Kollár Katalin Krisztina lakcím: 1121 Budapest, zugligeti út 59/b. - elfogadó nyilatkozat csatolva 4. Klenóczky Beáta Katalin (aki jogosult az alapítvány képviseletére), szül: Klenóczky Beáta Katalin lakcím: 2120 Dunakeszi, Csomádi u. 10. elfogadó nyilatkozat csatolva 5. Bognár Károly lakcím: 1124. Budapest, Tornalja u. 1. elfogadó nyilatkozat csatolva 6. Mérei László lakcím:1022 Budapest, Tövis u. 24. elfogadó nyilatkozat csatolva A kuratóriumi elnök és tagok kijelölése határozatlan időre jön létre. A kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki, vagy akinek közeli hozzátartozója a (Ptk. 685. b) pont), élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozója) a határozat alapján a) kötelezettség, vagy felelősség alól mentesül, vagy b) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás. A közhasznú szervezet megszűnését követő két évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be- annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. 12.) A kuratórium feladata: Gondoskodás az alapítvány céljának folyamatos valóra váltásáról és az alapítványi vagyonnal történő felelős gazdálkodás. Közelebbről:

4 - a vagyon érdemi kezelése - a kijelölt cél megvalósítására, illetve a vagyon felhasználására irányuló döntések, meghozatala, - a vagyon növelését, illetve a gyarapítását célzó döntések meghozatala, - éves időközönkénti mérleg készítése az alapítványi vagyon alakulásáról és az alapítványi cél megvalósulásáról 13.) A kuratórium működése: A kuratóriumi működési rendjének kialakítása a kuratórium elnökének feladata. A kuratórium szükség szerint ülésezik (üléseinek számát illetve gyakoriságát maga határozza meg) A kuratórium tevékenysége nyilvános, arról a közvéleményt tájékoztatni szükséges. A tájékoztatás módját a kuratórium elnöke köteles kialakítani. A kuratórium ülésein a tagok kívánságára esetenként meghívottak is részt vehetnek. A meghívottak a kuratórium munkájába tanácskozási joggal kapcsolódhatnak be. A kuratórium döntéseit egyszerű szótöbbséggel hozza. Minden kurátornak egy szavazata van. 14.) Az alapítványhoz való csatlakozás lehetősége: Az alapítvány nyílt, ahhoz bárki csatlakozhat, aki annak céljával egyetért. Az alapítványi vagyon növelésében részt vehetnek magánszemélyek (természetes személyek) és vállalatok, intézmények (jogi személyek) egyaránt. Az e célra szánt hozzájárulás, pénzösszeg nagysága tetszőleges. 15.) Az alapítvány gazdálkodásának felügyelete: Ha a közhasznú szervezet éves bevétele az ötmillió forintot meghaladja, vezető szervtől elkülönült felügyelő szerv létrehozása akkor is kötelező, ha ilyen kötelezettség más jogszabálynál fogva nem áll fenn. A felügyelő szerv tagjai sorából elnököt választ. Nem lehet a felügyelő szerv elnöke vagy tagja, illetve könyvvizsgálója az a személy, aki - a) a vezető szerv elnöke vagy tagja, - b) közhasznú szervezettel a megbízatásán kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha a jogszabály másképp nem rendelkezik. - c) A közhasznú szervezet cél szerinti juttattatásából részesül kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, és a társadalmi szervezet által tagsági viszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatatást - d) illetve az a - c) pontokban meghatározott személyek hozzátartozója. A felügyelő szerv ügyrendjét maga állapítja meg. A felügyelő szerv ellenőrzi a közhasznú szervezet működését és gazdálkodását. Ennek során a vezető tisztségviselőktől jelentést, a szervezet munkavállalóitól pedig tájékoztatást kérhet, továbbá a közhasznú szervezet könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja. A felügyelő szerv tagja a közhasznú szervezet vezető szervének ülésén tanácskozási joggal vehet részt. A felügyelő szerv köteles az intézkedésre jogosult vezető szervet tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy - a szervezet működése során olyan jogszabálysértés vagy a szervezet érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése, vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése az intézkedésre jogosult szerv döntését teszi szükségessé,

5 - a vezető tisztségviselők felelősségét megalapozó tény merül fel. Az intézkedésre jogosult vezető szervet a felügyelő szerv indítványára annak megtételétől számított harminc napon belül össze kell hívni. E határidő eredménytelen eltelte esetén a vezető szerv összehívására a felügyelő szerv is jogosult. Ha az arra jogosult szerv a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedést nem teszi meg, a felügyelő szerv köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó szervet. 16.) A közhasznú adománygyűjtés szabályai: A közhasznú szervezet nevében vagy javára történő gyűjtés nem járhat az adományozók, illetve más személyek zaklatásával, a személyhez fűződő jogok és az emberi méltóság sértésével. A közhasznú szervezet nevében és javára történő adománygyűjtést csak a közhasznú szervezet írásbeli meghatalmazása alapján végezhető A közhasznú szervezet részére juttatott adományokat a könyv szerinti érték szerinti, ennek hiányában a szokásos piaci áron kell nyilvántartásba venni. 17.) A gazdálkodás általános szabályai: A közhasznú szervezet a gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, azt a létesítő okiratán meghatározott tevékenységére kell fordítani. A közhasznú szervezet az államháztartás alrendszereitől normatív támogatás kivételével csak írásbeli szerződés alapján részesülhet támogatásban. A szerződésben meg kell határozni a támogatással való elszámolás feltételeit és módját. Az előző bekezdésben foglaltak szerint igénybe vehető támogatási lehetőségeket, azok mértékét és feltételeit az elektronikus sajtó ( www.masz.hu) útján nyilvánosságra kell hozni. A közhasznú szervezet által nyújtott cél szerinti juttatások bárki által megismerhetők. A közhasznú szervezet a felelős személyt, a támogatót, valamint e személyek hozzátartozóját a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető szolgáltatások, illetve a tagsági jogviszony alapján nyújtott létesítő okiratnak megfelelő juttatások kivételével cél szerinti juttatásban nem részesítheti. A közhasznú szervezet bármely cél szerinti juttatását pályázathoz kötheti. Ebben az esetben a pályázat nem tartalmazhat olyan feltételeket, amelyekből az eset összes körülményeinek figyelembevételével megállapítható, hogy a pályázatnak előre meghatározott nyertese van (színlelt pályázat). Színlelt pályázat a cél szerinti juttatás alapjául nem szolgálhat. A közhasznú szervezet váltót, illetve más hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt nem bocsáthat ki. Közhasznú szervezet a közhasznú tevékenységet veszélyeztető mértékű hitelt nem vehet fel. Az államháztartás alrendszereitől kapott támogatást hitel fedezetéül, illetve hitel törlesztésére nem használhatja fel. Vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. A befektetési tevékenységet folytató közhasznú szervezetnek befektetési szabályzatot kell készítenie, amelyet a legfőbb szerv fogad el.

6 18.) Nyilvántartási szabályok: Az alapítvány kuratóriuma gondoskodik: a.) olyan nyilvántartás vezetéséről, amelyből a kuratórium döntésének tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya (ha lehetséges személye) megállapítható, b) a kuratórium döntéseit az érintettekkel írásban közlési, illetve a döntéseket az alapítvány székhelyén kifüggeszti 30 napig, utána azokba előzetes bejelentkezés alapján az alapítvány székhelyén bárki betekinthet, a személyiségi jogok és az adatvédelemi szabályok figyelembevételével. c) a közhasznú szervezet működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba való betekintés rendjéről. Azokba előzetes bejelentkezés alapján az alapítvány székhelyén bárki betekinthet, a személyiségi jogok és az adatvédelemi szabályok figyelembevételével) d) a közhasznú szervezet működésének, szolgáltatási igénybevétele módjának, beszámolói közlésének nyilvánosságáról. Azokat székhelyén kifüggeszti, illetve azokba előzetes bejelentkezés alapján az alapítvány székhelyén bárki betekinthet, a személyiségi jogok és az adatvédelemi szabályok figyelembevételével. A közhasznú jelentést az alapítvány a www.masz..hu (A Magyar Atlétikai Szövetség honlapja) oldalon is megjelenteti. A közhasznú szervezetnek a cél szerinti tevékenységéből, illetve vállalkozási tevékenységéből származó bevételeit és ráfordításait elkülönítetten kell nyilvántartani. A közhasznú szervezet bevételei: - az alapítótól, az államháztartás alrendszereitől vagy más adományozótól közhasznú céljára vagy működési költségeire kapott támogatás, illetve adomány, - a közhasznú tevékenység folytatásából származó ahhoz közvetlenül kapcsolódó bevétel, - egyéb cél szerinti tevékenység folytatásából származó, vagy ahhoz közvetlenül kapcsolódó bevétel - a szervezet eszközeinek befektetéséből származó bevétel, - tagdíj, - egyéb, más jogszabályokban meghatározott bevétel, - a vállalkozási tevékenységből származó bevétel. A közhasznú szervezet költségei: - a közhasznú tevékenység érdekében felmerült közvetlen költségek (ráfordítások, költségek) - egyéb cél szerinti tevékenység érdekében felmerült közvetlen költségek, - a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült közvetlen költségek - a közhasznú és egyéb vállalkozási tevékenység érdekében felmerült közvetett költségek (ráfordítások, kiadások) amelyeket bevételarányosan kell megosztani. A közhasznú szervezet nyilvántartásaira egyebekben a reá irányadó könyvvezetési szabályokat kell alkalmazni. 19.) Beszámolási szabályok A közhasznú szervezet köteles az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági jelentést készíteni A közhasznú jelentés elfogadása a legfőbb szerv hatáskörébe tartozik. A közhasznú jelentést a kuratórium nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel fogadja el. A közhasznú jelentésnek tartalmaznia kell: - a számviteli beszámolót, - a költségvetési támogatás felhasználását, - a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást, - a cél szerinti juttatások kimutatását. - A központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól,

7 a települési önkormányzatok társulásától, és mindezek szerveitől kapott támogatás mértékét, - A közhasznú szervezet vezető tisztségviselőinek nyújtott juttatások értékét, illetve összegét, - A közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmú beszámolót. A Közhasznú szervezet éves közhasznú jelentésébe bárki betekinthet, illetőleg abból saját költségére másolatot készthet. A számviteli beszámoló készítése, az éves beszámoló készítésének kötelezettségére, letétbe helyezésére és közzétételére vonatkozó számviteli szabályok alkalmazását nem érinti. A közhasznú szervezet a közhasznú jogállásának megszűnésekor köteles esedékes köztartozásait rendezni, illetőleg közszolgáltatás ellátására irányuló szerződéséből eredő kötelességeit időarányosan teljesíteni. 20.) Egyéb rendelkezések: A közhasznú szervezet közvetlen politikai tevékenységet nem folytathat (pártpolitikai tevékenységet nem folytat, továbbá országgyűlési képviselői, megyei, fővárosi önkormányzati választáson jelöltet nem állít), szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. A létesítő okirat szerinti tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait (a www.masz.hu weblap) útján is nyilvánosságra hozza. A közhasznú szervezetet, annak támogatóit és a közhasznú szervezet szolgáltatásai igénybevevőit, a mindenkor hatályos jogszabályokban foglalt mértékben és feltételek szerint kedvezmények illetik meg. Az a közhasznú szervezet, amelynek az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozása áll fenn, a kedvezmények igénybevételére nem jogosult. Az alapítók és a kuratórium tagjai nem felelnek saját vagyonukkal az alapítvány tartozásaiért. Amennyiben az alapítvány megszűnik, akkor vagyonát az alapítványban megjelölt célra kell fordítani. Jelen alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben az 1959. IV. tv (Ptk), a Közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. tv, az 1989. évi II. tv., rendelkezései az irányadóak. Az alapító okirat kelte: Budapest, 2oo8. július 24... Magyar Atlétikai Szövetség.. CIB Bank Zrt Civis Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt. Széles József