A L A P Í T Ó O K I R A T



Hasonló dokumentumok
Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

Alapító Okirat Módosítása

A DIÁKSPORTÉRT KÖZALAPÍTVÁNY Jász-Nagykun-Szolnok Megye Diáksportjának Támogatására

E L Ő T E R J E S Z T É S

Ezen Közalapítvány a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróságnál nyilvántartásba vett

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

A L A P Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetbe foglalva)

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

3.2 Az oktatás, tájékoztatás eszközrendszerének felhasználásával bemutatni:

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE ESÉLY SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNYA MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosításokkal egységes szerkezetben)

A PÁLFY ALAPÍTVÁNY AZ OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. Budapest,

alapító okirat (egységes szerkezetben)

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

A L A P Í T Ó O K I R A T

Bankszámlaszám:

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetbe foglalva

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

Szervezeti és Működési Szabályzat

E l ő t e r j e s z t é s

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT

A L A P Í T Ó O K I R A T

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

ALAPÍTÓ OKIRAT - egységes szerkezetben a február 22. napján, a december 13-án és a 2011.

LEGYETEK JÓK ALAPÍTVÁNY az óbudai ifjúságért

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

IDŐSEINKÉRT ALAPÍTVÁNY

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

BAKONYKÚTI KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. (A módosításokkal egységes szerkezetben február 24. napjával)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A Veszprém megye közoktatásáért Közalapítvány módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata.

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

JÁSZKISÉR GYERMEKEIÉRT

TÁMASZ ALAPITVÁNY Pécs ALAPITÓ OKIRAT

SÁSD KUL TÚRÁJÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó O K I R A T ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Kivonat a Fegyvernek Önkormányzat Képviselőtestülete február 24-i soros ülésének jegyzőkönyvéből:

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

ALAPÍTÓ OKIRAT - a módosításokkal egységes szerkezetben -

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY


Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

ÁSOTTHALOM-ért KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/1997. (VI. 25.) Ör. sz. rendelete

Átírás:

"Községi Szociális Otthont Létesítő" Alapítvány Adószáma:19221506-1-16 Egységes szerkezet Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az 1990. évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. / 1/ bekezdése alapján Községi Szociális Otthont Létesítő Alapítványt hozott létre az alábbi alapító okiratban leírtak szerint: A L A P Í T Ó O K I R A T melyben a jászdózsai Önkormányzat képviselő-testület mint alapító az itt megjelölt célra és feltételek mellett az 1990. évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A-F. -ira figyelemmel A L A P Í T V Á N Y T létesít és működtet. 1./ Az alapítvány neve: Községi Szociális Otthont Létesítő Alapítvány 2./ Az alapítvány székhelye: J á s z d ó z s a Kossuth u. 15. 3./ Az alapítvány jogi személy. Az 1997. évi CLVI. tv. rendelkezéseire figyelemmel közhasznú szervezetnek minősül. 4./ Az alapítvány jellege:

a) A közalapítvány csak olyan gazdálkodó szervezetben vehet részt, amelyben legalább többségi befolyással (Ptk. 685/B. ) rendelkezik, és amelyben felelőssége nem haladja meg vagyoni hozzájárulása mértékét. Közalapítvány által létrehozott gazdálkodó szervezet további gazdálkodó szervezetet nem alapíthat, és gazdálkodó szervezetben részesedést nem szerezhet. b) A közalapítvány alapítványt nem hozhat létre, ahhoz nem csatlakozhat, azzal nem egyesíthető, a közalapítvány alapítvány alapító jogainak gyakorlására nem jelölhető ki. c.)az alapítvány közvetlen pártpolitikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. Pártoktól támogatást nem kap, országgyűlési képviselőjelöltet nem állíthat és nem támogathat valamint ezt a továbbiakban is kizárja. d) A közalapítvány tevékenysége újabb közfeladat ellátásával nem bővíthető, a közalapítvány alapító jogainak gyakorlására más személy nem jelölhető ki. e.) A közalapítvány nyílt, ahhoz hazai és külföldi magán és jogi személyek csatlakozhatnak, amennyiben az alapítvány céljával egyetértenek. A csatlakozás lehet pénzbeli és természetbeni adomány. Azok a szervezetek, amelyek közalapítvány létrehozására a 2006. évi LXV. Törvény 1. (1) e törvény hatálybalépése előtt a Ptk. 74/G. -a alapján jogosultak voltak, alapítványt e törvény hatálybalépését követően sem alapíthatnak, ahhoz nem csatlakozhatnak és annak alapítói joga gyakorlására nem jelölhetők ki. 5./ Az alapítvány célja és fő tevékenységének meghatározása: Jászdózsa községben a helyi önkormányzat beruházásban megvalósítandó 25 férőhelyes szociális otthon tervdokumentációja elkészítésének, a beruházás területelőkészítésével kapcsolatos költségeinek fedezete. A megvalósítandó 25 férőhelyes otthon beruházási /kivitelezési/ költségeihez hozzájárulás, a beruházás lebonyolításának segítése /szervező munkával stb./, a már felépült otthon üzembe helyezése után a működtetés anyagi és egyéb formában történő segítése. Idős, rászoruló emberek otthonba történő elhelyezésének elősegítése, támogatása. A szociális otthon elhelyezésére szolgáló telek az önkormányzat tulajdona, létesítéséhez szükséges költségeket az önkormányzat fedezi. Ezen alapítvány az itt meghatározott célok érdekében az 1997. évi CLVI. tv. 26.. C/2. pontjában meghatározott szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása közhasznú tevékenységet folytat.

6./ Az alapítvány jogi személy céljára rendelet vagyon: Az alapítvány induló vagyona Erdős István svájci állampolgár volt jászdózsai lakos 101.000 Ft. adománya. Az alapítványi cél kibővítéséhez rendelt vagyon jelenleg a következők szerint: a./ Ház, udvar belterületi ingatlan Jászdózsa, Honvéd utca 3. sz. alatt 500.000 Ft. b./ Meglévő építési anyag, berendezési tárgyak építési tervdokumentáció c./ Kárpótlási jegy /névértékben/ d./ Készpénz és valuta 3.059.000 Ft. 2.164.000 Ft. 3.720.000 Ft. e./ Idősek Otthona megnevezésű, összesen 490.88 m 2 földszinti, valamint 412,55 m 2 tetőtéri/mindösszesen kerekítve: 903 m 2 / területű helyiségeket magában foglaló épület,szennyvíztárolóval 2/5 arányban, továbbá a közös tulajdonból a Jászdózsai Önkormányzattal együtt 8767/10.000 tulajdoni hányad. Az alapítvány pénzeszközeit e célra nyitott bankszámlán kezeli. E rendelkezés nem zárja ki egyéb elhelyezés /pl.: értékpapír/ lehetőségét. Az alapítvány vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljának megvalósítása érdekében, azt nem veszélyeztetve végzi. Gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, az a cél megvalósítását szolgálja. Az alapítványi cél megvalósítására az alapítói vagyon a hozadékokkal együtt és a támogatásokkal bővülő részei teljes egészében felhasználhatók. Az alapítvány működése során felhalmozott vagyont csak az alapítványi cél megvalósítására és az alapítvány működésére lehet felhasználni. Az alapítvány a rendelkezésre álló anyagi /vagyoni/ eszközeivel a Kuratórium által jóváhagyott költségvetés szerint gazdálkodik. 7. Az alapítvány vagyonának kezelője, a képviselet és működés szabályai: Az Alapító az alapítvány kezelésére 7 tagú kuratóriumot, mint kezelő szervet hoz létre. A kuratórium megbízatása 2011. december 31-ig szól. Az Alapítványt a kuratórium elnöke képviseli.

Gazdasági, pénzügyi kérdésekben a kuratórium elnöke jogosult eljárni. A pénzügyi kifizetések teljesítéséhez az alábbi három személy közül két személy együttes aláírása szükséges. Palotai Lászlóné elnök Túri Lászlóné gazdasági vezető Kiss József kuratóriumi tag a./ Az alapítvány legfőbb döntést hozó, illetve képviselő szerve a kuratórium. A kuratórium elnöke: Palotai Lászlóné 5122. Jászdózsa, Bozóky János utca 3/a. A kuratórium gazdasági vezetője: Túri Lászlóné Jászdózsa, Dózsa Gy. út 4. A kuratórium tagjai: Kiss József Jászdózsa, Vermek u. 1/a. Somodi Tiborné Jászdózsa, Bercsényi utca 23. Kiss László Jászdózsa, Lehel u. 10 Szabó Károly Jászdózsa, Nefelejcs utca 4. Darázsné Bugyi Rozália Jászdózsa, Vásártér u. 13. b./ A kuratóriumi tagság megszűnik: - lemondással, - ha az alapító valamely tag visszavonásáról rendelkezik, határozott idő elteltével.

c./ A kuratóriumot szükség szerint, de legalább évente 2 alkalommal kell összehívni. A határozatképességhez a tagok több mint felének jelenléte szükséges. A kuratórium több mint fele írásban szintén kezdeményezheti az ülés összehívását. A kuratórium ülését legalább 3 munkanappal korábban az elnök hívja össze írásos meghívóval, mely tartalmazza az ülés napirendjét. A kuratórium ülése nyilvános. A kuratórium zárt ülést tart azokban az esetekben amelyek személyiségi jogokat, vagy törvény által a nyilvánossággal szemben védelmezett adatokat érintenek. A Felügyelő Bizottság elnökét és tagjait a kuratórium üléseire meg kell hívni, akik az ülésen tanácskozási joggal vehetnek részt. A kuratórium döntéseit szótöbbséggel hozza. A szavazás általában nyílt és egyszerű szótöbbséggel történik. A kuratórium titkos szavazást is elrendelhet. A kuratórium ülését a Felügyelő Bizottság indítványára is össze kell hívni, az indítvány beterjesztéséről számított 30 napon belül. Amennyiben a határidő eredménytelenül telik le, a kuratórium ülését a Felügyelő Bizottság Elnöke is összehívhatja. A kuratórium munkáját az elnök vezeti, ő gondoskodik az ülés összehívásáról és levezetéséről. A kuratórium üléséről jegyzőkönyvet kell vezetni, melyet a kuratórium elnöke és a jegyzőkönyvvezető ír alá. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az ülés helyét, idejét, a jelenlévők nevét, a napirendi pontokat, az elhangzott hozzászólások lényegét, a hozott határozatok teljes szövegét és a határozathozatal módját. A kuratórium a döntéseiről / határozatairól/ a meghozatalát követő 5 napon belül köteles írásban és rövid indokolással értesíteni az érintett személyt. Bármely döntés nyilvánosságra hozatali módjáról a kuratórium dönt. A kuratórium elnöke köteles olyan nyilvántartás vezetéséről gondoskodni, amelyből a kuratórium döntéseinek tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya /ha lehetséges: személye/ megállapítható. Az alapítvány működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba az adományozó valamennyi kuratóriumi tag jelenlétében, bárki más csak a kuratórium elnökének engedélyével tekinthet be. Az alapítvány céljához, közhasznú tevékenységéhez kapcsolódó szolgáltatások nyilvánosa, igénybevételi lehetőségeiről a kuratórium részéről rendszeresen tájékoztatni kell az érdeklődőket.

Az alapítványt az elnök, vagy általa meghatározott kuratóriumi tagok képviselik. Az alapítvány vagyona felett utalványozási joga a kuratórium elnökének van. A kuratórium feladatát társadalmi munkában látja el, de munkájuk során a felmerült költségeket az alapítvány megtéríti. Az alapítvány titkári teendőit az elnök által megbízott kuratóriumi tag, gazdálkodási feladatait a kuratórium gazdasági vezetője látja el. A kuratórium elnöke gondoskodik az alapítvány cél szerinti tevékenységének és a gazdálkodás legfontosabb adatainak Dósai Hírek helyi lapban történő nyilvánosságra hozataláról. Az alapítvány évenként beszámolót és közhasznúsági jelentést köteles készíteni. Elkészítése a kuratórium elnökének a feladta s azokat a kuratóriumnak kell jóváhagynia. A beszámoló és a közhasznúsági jelentés nyilvános, abba bárki betekinthet, illetve abból saját költségére másolatot készíthet. A kuratórium elnöke évenként beszámol az alapítvány működéséről, gazdálkodásáról, valamint az alapítványi célok megvalósításáról az alapítónak. A beszámoló elfogadásáról az alapító határozattal dönt. d./ A közalapítvány pályázat kiírása nélkül évente vagyona 5 %-ának mértékéig, de legfeljebb 1 millió forint (közvetlen vagy közvetett) támogatást nyújthat az alapító okiratban foglalt célokra. 8./ A Felügyelő Bizottság: Az alapítvány működésének és gazdálkodásának ellenőrzését elnökből és két tagból álló Felügyelő Bizottság látja el. A Felügyelő Bizottság megbízatása 2011.december 31-ig szól. A Felügyelő Bizottság elnöke: Gulyás Gáborné Jászdózsa, Ady Endre utca 22. Felügyelő Bizottság tagjai: Banka Erika

Jászdózsa, Nagy Lajos utca 2. Gulyás Lászlóné Jászdózsa, Budai u. 10. A felügyelő bizottság évenként legalább egy ülést tart. A felügyelő bizottság üléseit az elnök hívja össze, írásos meghívóval, mely tartalmazza az ülés napirendjét- Az ülés határozatképes, ha az elnök és egy tag jelen van. A határozathozatalhoz két egybehangzó szavazat szükséges. A felügyelő bizottság feladatát társadalmi munkában látja el, de a munkája során felmerült költségeket az alapítvány megtéríti. A felügyelő bizottság ügyrendjét maga határozza meg. A felügyelő bizottság jogosult: - ellenőrizni az alapítvány működését és gazdálkodását, - a kuratóriumtól jelentést kérni, - az alapítvány munkaszervezetének tagjaitól tájékoztatást és felvilágosítást kérni, - az alapítvány könyveibe és irataiba betekinteni, - a kuratóriumot, illetve alapítót tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha: - tudomására jut, hogy a működés során olyan jogszabálysértés, vagy mulasztás történt, amelynek megszüntetése, következményeinek elhárítása, illetve enyhítése a kuratórium vagy az alapító döntését teszi szükségessé, - a vezető tisztségviselők felelősséget megalapozó tény merült fel. Ha a kuratórium a törvénye működés helyreállítás érdekében szükséges intézkedést nem teszi meg, a felügyelő szerv köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyelet ellátó szervet. 9./ Az összeférhetetlenség szabályai: A kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója /Ptk. 685.. b./ pont/, élettársa/ továbbiakban: hozzátartozója/ határozat alapján:

- kötelezettség, vagy felelősség alól mentesül, - bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletekben egyébként érdekelt. /nem minősül előnynek az alapítvány célszerinti juttatásai keretében bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás./ A felügyelő bizottság elnöke, vagy tagjai, illetve könyvvizsgálója nem lehet az a személy, aki: - a kuratórium elnöke, vagy tagja, - az alapítvánnyal a megbízatásán kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha a jogszabály másképpen nem rendelkezik. - az alapítvány célszerinti juttatásából részesül kivéve bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, - az első három bekezdésben meghatározott személyek hozzátartozója. Nem lehet az alapítvány tisztségviselője két évig az a személy, aki más olyan közhasznú szervezetnél tölt be annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig vezető tisztséges, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. 10./ Az alapítvány megszűnik az alapítványban meghatározott cél megvalósításával. Megszűnése esetén az alapítvány tiszta vagyona a jászdózsai Önkormányzatot illeti meg, melyet a létesített szociális otthon működtetésére lehet felhasználni. 11./ Jelen alapító érvényességéhez szükséges az, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság nyilvántartásba vegye. 12./ Az alapítvánnyal kapcsolatos minden kérdésben a Ptk. szabályai, a mindenkor hatályos rendelkezések és a 96/1998./XII.22./ MT rendelet alkalmazandók. 13./ A közalapítvány alapító okiratának módosítását (módosítással egybeszerkesztett szövegét) a Magyar Közlönyben, illetve az önkormányzat hivatalos lapjában - ennek hiányában a helyben szokásos módon - közzé kell tenni. Jászdózsa, 2009 március 30.

Dr. Szerencsés István polgármester