Magyarország köztársasági elnöke felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére 2014. október 23-ai hatállyal ELŐLÉPTETTE VEZÉRŐRNAGGYÁ DR. BÉRES JÁNOS dandártábornokot a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat KINEVEZTE DANDÁRTÁBORNOKKÁ FILÓTÁS ISTVÁN GYÖRGY EZREDEST a Honvédelmi Minisztérium Hadfelszerelési és Vagyonfelügyeleti Főosztály, főosztályvezetőjét; Szolgálati elfoglaltság miatt távol. HAJDÚ GYÖRGY PÉTER EZREDEST a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat ; DR. KÁDÁR PÁL EZREDEST a Honvédelmi Minisztérium Tervezési és Koordinációs Főosztály, főosztályvezetőjét; TAKÁCS ATTILA GÉZA EZREDEST a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár, parancsnokát; UGRIK CSABA IVÁN EZREDEST a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, bázisparancsnokát; felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, 2014. október 23-ai hatállyal a kötelező várakozási idő letelte előtt ELŐLÉPTETTE EZREDESSÉ DR. BALOGH ANDRÁS JÓZSEF alezredest a Honvédelmi Minisztérium Jogi Főosztály, főosztályvezetőjét. Nemzeti Ünnepünk, 2014. október 23-a alkalmából, A Honvédelmi Minisztérium törekvéseinek támogatása, a szlovák-magyar katonai kapcsolatok fejlesztése terén nyújtott kimagasló tevékenysége elismeréseként,
- 2 - I. FOKOZATÁT DR. BALOGH CSABA úrnak a Külgazdasági és Külügyminisztérium pozsonyi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének; Beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége, valamint szakmai érdemei elismeréséül, A SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL BABÉRKOSZORÚVAL ÉKESÍTETT ARANY FOKOZATÁT DR. KESZELY LÁSZLÓ a HM Védelmi Hivatal DUNDICS FERENC a HM Védelemgazdasági Hivatal A SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL ARANY FOKOZATÁT BORSOS JÓZSEF TAMÁS ORBÁN SÁNDOR DR. TÖLL LÁSZLÓ DRÁBIK GÉZA DR. KERTI ANDRÁS LUKÁCS RÓBERT TAJTI ÁKOS URBÁN LÁSZLÓ CSAPÓ LÁSZLÓ DEÁK ILONA TÍMÁRNÉ SZABÓ EDIT TOMOLA ZOLTÁN a HM Tervezési és Koordinációs Főosztály a HM Közigazgatási Államtitkári Titkárság a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály, főosztályvezetőjének Helyőrség Dandár a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar a HM Közigazgatási Államtitkári Titkárság az MH Kiképzési és Doktrinális Központ az MH Bakony Harckiképző Központ az MH Nemzeti Összekötő Képviselet
- 3 - A SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL EZÜST FOKOZATÁT KRISTON ISTVÁN főtörzs a Magyar Honvédség vezénylő zászlósának GÖRBE BÉLA az MH Anyagellátó Raktárbázis KÁSA ISTVÁN SZABÓ TAMÁS TAJTI NORBERT JUHÁSZ GÁBORNÉ KEVICZKI GÁBOR PALATINUS KATALIN RAGÁNY RÓBERT SZALÓKI ANDRÁS VECSERI SZILVIA AULECHLA JÓZSEFNÉ DERESNÉ ERŐS MAGDOLNA LAKI RÓBERT SZALAI FERENC KÖRMENDI JÓZSEF RÓZSÁS NORBERT DR. SZABÓNÉ HAKLÁR ANITA törzs törzs törzs törzs A SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL BRONZ FOKOZATÁT az MH Katonai Közlekedési Központ a HVK Személyzeti Csoportfőnökség Helyőrség Dandár az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis BOLLER ANDREA KISS-VÁMOSINÉ DR. SIRKÓ IVETT ANNA KŐVÁRI KÁROLY OROSZ ANTAL az MH Geoinformációs Szolgálat a HM Hatósági Hivatal a HVK Haderőtervezési Csoportfőnökség
- 4 - BÉLAVÁRI MIKLÓS GÁBOR CSERI CSABA HEGYI LÁSZLÓ KAPOLI ISTVÁN KORMOS PÉTER KREZINGER-FORGÁCS ERIKA DR. SZAKÁCS VERONIKA SZALAI TIBOR HORVÁTH ÉVA főhadnagynak az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis a HVK Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnökség az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred Helyőrség Dandár DR. TORDAI BERTALAN főhadnagynak az MH Altiszti Akadémia TÓTH SZABOLCS főhadnagynak az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj VÁRADI JÓZSEF BALÁZS főhadnagynak GAJÓ PÉTER MEZEI JÁNOS KÁROLYNÉ TÓTH ATTILA az MH Balatonkenesei Rekreációs Központ KATONA INGRID az MH Pápa Bázisrepülőtér KOVÁCS GYÖRGY SIKLÓSI LÁSZLÓ az MH Ludovika Zászlóalj SIPOS TIBOR SZIRÁKI KRISZTINA BABÉRKOSZORÚVAL ÉKESÍTETT FOKOZATÁT az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj DR. JANKÓ ANNAMÁRIA főtanácsosnak a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum
- 5 - BOLYÓS LÁSZLÓNÉ SUSZTA LÁSZLÓNÉ II. FOKOZATÁT Helyőrség Dandár SZEDERI JÁNOSNÉ az MH Logisztikai Központ III. FOKOZATÁT SCHŐN-VIKMAN ZSUZSA SÜLINÉ JÓZSEF MERCÉDESZ BARTHÁNÉ GYOVAI ANDREA FEHÉR ZSUZSANNA KUMI ANDREA MOLNÁR JÁNOSNÉ PRESZTER ZOLTÁN RÉFINÉ SZITÁS ERIKA SIPOS LÍVIA SZABÓ LÁSZLÓ JÓZSEF kormánytisztviselőnek kormánytisztviselőnek a HVK Haderőtervezési Csoportfőnökség az HM Igazgatási és Jogi Képviseleti Főosztály Helyőrség Dandár az MH Légijármű Javítóüzem az MH Anyagellátó Raktárbázis Eddig végzett tevékenységüket megköszönve, további munkájukhoz sok sikert, erőt, egészséget kíván a határozatokat aláíró Áder János Magyarország Köztársasági elnöke Hende Csaba