I. Speciális szakiskolai képzés összesen



Hasonló dokumentumok
OKJ kód gyógynövénytermesztő B.K.M.Ö. Bajai Közoktatási Intézménye és 38450

Település. Kecskemét parkgondozó Kecskeméti Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Speciális Szakiskolája

11/2008 (III.29.) OKM-rendelet, 2. (1) b) "Jó gyakorlat" Önkormányzati fenntartók. sorszám fenntartó fenntartó székhelye intézmény OM azonosító

Somogy Megyei Kormányhivatal felnőttképzést folytató intézmények jegyzéke érvényes január 6-tól

TÁRsadami Szolidaritás Program Nyertes pályázatok Abaújkér

ZALA MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2011/2012. TANÉVBEN

Intézmény neve OM száma Címe

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Csongrád megye

Győr-Moson-Sopron megyei Szándékfelmérés december Megyei Összesítés. keretszám

GYİR MOSON SOPRON MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK BEN VÉGZİS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE

Győr-Moson-Sopron megyei összesítés

E l ő t e r j e s z t é s a Megyei Közgyűlés május 5-i ülésére

MEGÁLLAPODÁS fejlesztési támogatás nyújtására 1. sz. melléklet 1. / 5

BELÜGYMINISZTÉRIUM. DR. PINTÉR SÁNDO R miniszte r

Választ adó intézmények jegyzéke

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2009/2010 Regionális forduló eredményei

BankVelem Utazó Iskola Program. 2015/2016-os tanévben meglátogatott iskolák

Diákolimpia Mezei Futóverseny Országos Döntő

SZÉTV Gépészeti alapismeretek Budapest, március Helyezés Név Intézmény Város

Battonya Battonyai Szent István Általános Iskola Ft Becsvölgye SZEGI SULI Általános Iskola Ft Békés

Az elmúlt évek tapasztalata alapján tájékoztatom a szülőket, hogy ezen a tagozaton 61. rangsorig kerültek felvételre a jelentkező tanulók.

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Veszprém megye

KOSÁRLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

2015/2016. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ. VI. korcsoport - LEÁNY EREDMÉNYEK

MEGYE BOLT NÉV IR.SZ. VÁROS CÍM

Az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft Védőnői Szolgálata által ellátott iskolák

A Tolna Megyei Kormányhivatal által támogatott ajánlott (csoportos) képzések TERVEZET

Szakképzési Híd. A Debreceni Szakképzési Centrum OM (4030, Debrecen Fokos utca 12.)

Tájékoztató Vas megye középfokú intézményei által a 2013/2014. tanévre meghirdetett és elindított osztályokról

Strandkézilabda Diákolimpia V-VI. Korcsoport Hajdúnánás június Forgatókönyv

A Tolna Megyei Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány 5/2008. Sz. pályázatának végeredménye

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév

A Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium bemutatása

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA VAS MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Heves megye

Zsűri jegyzőkönyv Komolyzene - hangszerszóló Arany

Pályaválasztási Kiállítások Dunaújváros

/5 20_Mezogazdasagi_I._fordulo

ALAPÍTÓ OKIRAT. /egységes szerkezetben/

ALAPÍTÓ OKIRAT. /egységes szerkezetben/

2015/2016. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ

Az épületgépészeti szakmák helyezettjei: Gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. Terület 2009/2010 tanév Budapest, március 20. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

Intézmény neve. Budai Városkapu Óvoda, Általános Iskola és Szakiskola. Városközponti Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmén

FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÉVI TELJESÍTÉSE. Eredeti Módosított Teljesítés előirányzat előirányzat ezer Ft-ban

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN MONOR

VESZPRÉM MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA

Környezetvédelem ( 3-4-.évfolyam ) 1. Budapest Sütő Lászlóné Batthyány Ilona Általános Iskola. 3. Bonyhád Scheiber Györgyné Vörösmarthy Ált.Isk.

Pályaválasztási Kiállítás Győr

Paksi I. István Szakképző Iskola Ideiglenes felvételi jegyzék 2015/2016


Középfokú oktatási intézmények 2008/2009. évi beiskolázási terve 1. sz. melléklet

A Békés Megye Népmûvészetéért Alapítvány, Békéscsaba a Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület, XI. és a. (Békéscsaba, Gyulai út 5.

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS

ALAPÍTÓ OKIRAT. /egységes szerkezetben/

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG

Név Város Iskola Felkészítő tanár összesen

Sorszám Teljes név Iskola Eredmény

2. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Dr. Páva Zsolt s. k. Dr. Lovász István s. k.

támogatási összeg témánként sz.

100 m fiú "A" döntő - V. kcs. 11,16 11,38 11,40 11,48 11,60 11,61 11,62 11, m fiú "B" döntő - V. kcs. 11,48 11,51 11,57 11,63 11,70 11,72

2015/2016. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ. V. korcsoport - LEÁNY EREDMÉNYEK

F.2. számú függelék. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása. Törölt: 4. Törölt: október

Pályaválasztási Kiállítás 2010

Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - IV.korcsoport

Szakképesítések jegyzéke

SZKTV. Hild József Szakközépiskola Szakiskola Speciális Szakiskola

2014/15. tanév Eredményességi Pontverseny Általános iskolás rangsor

E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek

M i n i s z t e r i r e n d e l e t

6000 KECSKEMÉT, SZOLNOKI ÚT LEVELEZÉSI CÍM: 6000 KECSKEMÉT, KVARC UTCA

2011/2012. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ


FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

Nógrád megye. A 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet szerinti szakképesíté, azonosító száma Ács Ács, állványozó

Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában működő nevelési-oktatási intézmények alapító okiratának módosítása

2007. évi "Élen a tanulásban, élen a sportban" Fıvárosi kitüntetı cím díjazottjai ÁLTALÁNOS ISKOLA

VI. korcsoport leány párbajtõr diákolimpia

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata december 18-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megyei szerepe, jövőbeni céljai. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.

2015/2016. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ. IV. korcsoport RAJTLISTA. Székesfehérvár - Regionális Atlétikai Központ május 30.

29 Villanyszerelő Sorrend Tanulóazonosító Név Beküldő iskola neve Beküldő iskola székhelye Felvételi javaslat

Országúti Kerékpár Diákolimpia Országos Döntő - Egyéni összetett Debrecen-Bocskaikert, április 23.

Az országos döntőbe jutott tanulók, iskolájuk, és felkészítő tanáraik

KIVONAT. A Megyei Közgyűlés

Bodnár Bertalan teljesítménytúra és verseny 2015 Terepfutás Helyezés Rajtszám Név Város/Egyesület Korcsoport Idő 1. kör 2. kör 3.

Győr-Moson-Sopron megye

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. Terület 2010/2011 tanév. Budapest, március 19. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

Melléklet KÖZÉPISKOLA NEVE Székhelye OKTV OSZTV Egyéb verseny

24. Kossuth Lajos Általános Iskola Egységes Pedagógiai Kisújszállás Szakszolgálat és Diákotthon Méri Marcell 5 Fazekas Irén 21

Komárom-Esztergom megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Jász-Nagykun-Szolnok megye

Országos döntőre bejutott (D=döntős; MD=meghívott döntős)

Duális szakképzés. Együttműködési lehetőségek a Nyíregyházi Szakképzési Centrummal. Nyíregyháza, március 01.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT ZALAEGERSZEGI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT

13 Pécs Pécsi Szakképzési Centrum OKJ rendszerszerelő 14. Baranya Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi

A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Borsod-Abaúj-Zemplén megye

A tolnai és mözsi szavazókörök utcajegyzéke

Átírás:

1/31 A végzős létszámból a várható munkaerőpiaci megjelenésre vonatkozó adatok a megkérdezés időpontjában az iskolák által történt becslés alapján kerültek feldolgozásra, így azok eltérhetnek a ténylege kialakult helyzettől! OM szám Iskola neve I. Speciális szakiskolai képzés össze Szakképesítések szerint: Végzős létszám össze továbbt anul elhelyez 27983 Kocsis Pál Szakközépiskola Speciális Szakiskola Kecskemét (Nyíri úti Speciális Szakiskola) Kecskemét 21-5276-01 lakástextil varró-javító 6 3 2 1 27983 Kocsis Pál Szakközépiskola Speciális Szakiskola Kecskemét (Nyíri úti Speciális Szakiskola) Kecskemét 21-6207-05 parkgondozó 5 0 3 2 27983 Kocsis Pál Szakközépiskola Speciális Szakiskola Kecskemét (Nyíri úti Speciális Szakiskola) Kecskemét 31-5216-17 szobafestő-mázoló, tapétázó 8 1 5 2 Farkas Gyula Szakképző Iskola, Gimnázium, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, és 31786201 ABC eladó 8 1 1 6 28390 Gyermekotthon Békés Farkas Gyula Szakképző Iskola, Gimnázium, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, és 31-7822-02 gyorsétkeztetési eladó 8 4 0 4 28390 Gyermekotthon Békés Farkas Gyula Szakképző Iskola, Gimnázium, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, és 21-6201-02 mezőgazdasági munkás 6 3 0 3 28390 Gyermekotthon Békés Farkas Gyula Szakképző Iskola, Gimnázium, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, és számítógép kezelő-használó 8 0 0 8 28390 Gyermekotthon Békés 33-4641-01 Farkas Gyula Szakképző Iskola, Gimnázium, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, és 31529303 szőnyegszövő 3 0 0 3 28390 Gyermekotthon Békés 29680 József Attila Általános Iskola és Szakiskola 31-5291-03 fajátékkészítő 5 2 1 2 29680 József Attila Általános Iskola és Szakiskola 21-6207-05 parkgondozó 11 6 2 3 29680 József Attila Általános Iskola és Szakiskola 31-5276-03 varrómunkás 4 4 0 0 38450 Bács-Kiskun Megyei Önkorm. Bajai Közoktatási Intézménye Baja 31-5262-02 asztalosipari szerelő 9 7 0 2 38450 Bács-Kiskun Megyei Önkorm. Bajai Közoktatási Intézménye Baja 31-5233-04 géplakatos 6 5 1 0 38450 Bács-Kiskun Megyei Önkorm. Bajai Közoktatási Intézménye Baja 31-7822-02 gyorsétkeztetési eladó 13 10 1 2 38450 Bács-Kiskun Megyei Önkorm. Bajai Közoktatási Intézménye Baja 33-6601-01 házvezetőnő 8 3 0 5 38450 Bács-Kiskun Megyei Önkorm. Bajai Közoktatási Intézménye Baja 31-5237-01 kerékpárszerelő 8 3 1 4 38450 Bács-Kiskun Megyei Önkorm. Bajai Közoktatási Intézménye Baja 31-5276-03 varrómunkás 7 7 0 0 38450 Bács-Kiskun Megyei Önkorm. Bajai Közoktatási Intézménye Baja 21-6207-08 zöldség és fűszernövény termesztő 11 6 0 5 álláskere sővé válik

OM szám Iskola neve Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Duna Menti Egységes Szakképesítések szerint: Végzős létszám össze továbbt anul 2/31 elhelyez Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Óvodája, Általános 31-5216-16 szerkezetlakatos 3 0 3 0 38458 Iskolája, Szakiskolája, a és Gyermekotthona Dunavecse Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és 31-5262-02 asztalosipari szerelő 38485 Gyermekotthon Makó 10 4 2 4 Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és 21-6207-04 kerti munkás 38485 Gyermekotthon Makó 11 5 2 4 Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és 31-5276-03 varrómunkás 38485 Gyermekotthon Makó 4 3 1 0 Rigó Alajos Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és 31-5237-01 kerékpárszerelő 38486 Gyermekotthon Szentes 4 1 1 2 Rigó Alajos Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és 31-5276-03 varrómunkás 38486 Gyermekotthon Szentes 6 1 1 4 28376 Hunyadi János Közoktatási Intézmény Mezőkovácsháza 21-5272-01 bőrtárgykészítő 10 6 0 4 28376 Hunyadi János Közoktatási Intézmény Mezőkovácsháza 33-4641-01 számítógép kezelő (-használó) 8 8 0 0 28376 Hunyadi János Közoktatási Intézmény Mezőkovácsháza 21-6207-08 zöldség és fűszernövény termesztő 12 2 0 10 28452 Esély Pedagógiai Központ Békéscsaba 21-6207-08 parkgondozó 5 3 1 1 28452 Esély Pedagógiai Központ Békéscsaba 31-7862-01 virágkötő 4 0 2 2 28452 Esély Pedagógiai Központ Békéscsaba 21-6207-05 zöldség és fűszernövény termesztő 5 3 0 2 Kozmutza Flóra Óvoda Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és életkezdésre felkészítő egyszerű 38484 Gyermekotthon Hódmezővásárhely betanulást igénylő munkafolyamatok 8 0 0 8 álláskere sővé válik 224 101 30 93

OM szám II. Szakiskolai képzés össze (a spec. szakiskola nélkül) A végzős létszámból a várható munkaerőpiaci megjelenésre vonatkozó adatok a megkérdezés időpontjában az iskolák által történt becslés alapján kerültek feldolgozásra, így azok eltérhetnek a ténylege kialakult helyzettől! Iskola neve Végzős létszám össze 3/31 Álláskere Továbbt Elhelyezk sővé válik anul edik 29799 Bedő Albert Középiskola, Erdészeti Szakiskola, és Ásotthalom 33-6262-01 erdészeti szakmunkás 48 25 20 3 27940 Hunyadi János Gimnázium, Szakiskola és Bácsalmás 31-5233-14 fémforgácsoló 6 5 0 1 27965 Bányai Júlia Ker. és Vend. Szakképző Iskola Baja 33-7826-01 cukrász 10 2 1 7 27965 Bányai Júlia Ker. és Vend. Szakképző Iskola Baja 33-7862-01 élelmiszer és vegyáru-kereskedő 22 14 3 5 27965 Bányai Júlia Ker. és Vend. Szakképző Iskola Baja 33-7862-02 kultúrcikk kereskedő 12 8 0 4 27965 Bányai Júlia Ker. és Vend. Szakképző Iskola Baja 31-5212-10 pék 12 2 1 9 27965 Bányai Júlia Ker. és Vend. Szakképző Iskola Baja 33-7862-03 ruházati kereskedő 15 11 1 3 Bereczki Máté Kertészeti, Élelmsizeripari és Mezőgazdasági - Gépészeti Szakképző 27975 Iskola Baja 31-6207-01 dísznövény- és zöldségtermesztő 14 10 2 2 Bereczki Máté Kertészeti, Élelmsizeripari és Mezőgazdasági - Gépészeti Szakképző 27975 Iskola Baja 31-5212-07 húsipari szakmunkás 20 5 10 5 Bereczki Máté Kertészeti, Élelmsizeripari és Mezőgazdasági - Gépészeti Szakképző 27975 Iskola Baja 31-6280-07 növénytermesztő gépész 10 2 4 4 28006 Jelky András ÁMK Baja 33-5262-01 asztalos 14 4 7 3 28006 Jelky András ÁMK Baja 31-5216-04 cserépkályha- és kandallókészítő 4 1 1 2 28006 Jelky András ÁMK Baja 31-5233-14 fémforgácsoló 5 3 2 0 28006 Jelky András ÁMK Baja 31-5233-04 géplakatos 12 2 7 3 28006 Jelky András ÁMK Baja 33-5241-02 karosszérialakatos 10 0 0 10 Battonya Városi Önkormányzat Mikes Kelemen Gimnázium, Szakképző Iskola és 28378 Battonya 33-3404-02 gépíró és szövegszerkesztő 12 4 1 7 Farkas Gyula Szakképző Iskola, Gimnázium, Speciális Szakiskola, Egységes asztalos 28390 Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, és Gyermekotthon Békés 33-5262-01 5 0 0 5 Farkas Gyula Szakképző Iskola, Gimnázium, Speciális Szakiskola, Egységes 33-7812-01 fodrász 28390 Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, és Gyermekotthon Békés 10 0 0 10 Farkas Gyula Szakképző Iskola, Gimnázium, Speciális Szakiskola, Egységes Békés 33-6280-01 mezőgazdasági gépész 28390 Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, és Gyermekotthon 31 8 13 10 Farkas Gyula Szakképző Iskola, Gimnázium, Speciális Szakiskola, Egységes 33-5276-05 nőiruha-készítő 28390 Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, és Gyermekotthon Békés 6 0 0 6 Farkas Gyula Szakképző Iskola, Gimnázium, Speciális Szakiskola, Egységes 31-5216-17 szobafestő-mázoló és tapétázó 28390 Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, és Gyermekotthon Békés 10 0 0 10 200913 BÉKSZi Kós Károly Építő-, Fa- és Szolgáltatóipari Tagiskola Békéscsaba 33-5262-01 asztalos 15 6 4 5 200913 BÉKSZI Trefort Á.Székhelyiskola Békéscsaba 31-5216-02 bádogos és épületbádogos 2 0 1 1 200913 BÉKSZI Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény Békéscsaba 33-7826-01 cukrász 8 1 4 3 200913 BÉKSZI Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény Békéscsaba 33-7862-01 élelmiszer- és vegyi áru-kereskedő 19 5 14 0 200913 BÉKSZi Kós Károly Építő-, Fa- és Szolgáltatóipari Tagiskola Békéscsaba 33-5233-01 fényező-mázoló 12 4 4 4 200913 BÉKSZi Kós Károly Építő-, Fa- és Szolgáltatóipari Tagiskola Békéscsaba 33-7812-01 fodrász 38 12 8 18 200913 BÉKSZI Trefort Á.Székhelyiskola Békéscsaba 31-5216-10 gázvezeték és készülékszerelő 9 1 5 3 200913 BÉKSZi Kós Károly Építő-, Fa- és Szolgáltatóipari Tagiskola Békéscsaba 33-3404-02 gépíró és szövegszerkesztő 8 4 2 2 200913 BÉKSZI Trefort Á.Székhelyiskola Békéscsaba 31-5233-04 géplakatos 10 2 3 5 200913 BÉKSZI Trefort Á.Székhelyiskola Békéscsaba 31 5233 06 hegesztő 17 5 8 4 200913 BÉKSZI Trefort Á.Székhelyiskola Békéscsaba 31-5236-01 ipari és ker. hűtőgépszerelő 11 5 3 3 200913 BÉKSZI Trefort Á.Székhelyiskola Békéscsaba 33-5241-02 karosszérialakatos 22 9 10 3 200913 BÉKSZi Kós Károly Építő-, Fa- és Szolgáltatóipari Tagiskola Békéscsaba 31-5216-14 kőműves 7 4 3 0 200913 BÉKSZI Trefort Á.Székhelyiskola Békéscsaba 33-5237-01 kötő- és varrógépműszerész 1 0 1 0

OM szám Iskola neve Végzős létszám össze 4/31 Álláskere Továbbt Elhelyezk sővé válik anul edik 200913 BÉKSZI Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény Békéscsaba 33-7822-01 pincér 29 6 17 6 200913 BÉKSZI Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény Békéscsaba 33-7862-03 ruházati kereskedő 17 5 6 6 200913 BÉKSZI Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény Békéscsaba 33-7826-02 szakács 24 5 19 0 200913 BÉKSZI Trefort Á.Székhelyiskola Békéscsaba 31-5236-03 szellőző- és klímaberendezés-szerelő 12 2 6 4 200913 BÉKSZi Kós Károly Építő-, Fa- és Szolgáltatóipari Tagiskola Békéscsaba 31-5216-17 szobafestő-mázoló és tapétázó 8 4 2 2 200913 BÉKSZI Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény Békéscsaba 33786204 vas- és műszaki kereskedő 7 3 0 4 200913 BÉKSZi Kós Károly Építő-, Fa- és Szolgáltatóipari Tagiskola Békéscsaba 31-5220-04 vasbeton-és műkőkészítő 1 0 1 0 200913 BÉKSZI Trefort Á.Székhelyiskola Békéscsaba 33-5222-03 villamos gép- és kész.szerelő 11 7 2 2 200913 BÉKSZI Trefort Á.Székhelyiskola Békéscsaba 33-5216-03 villanyszerelő 11 2 6 3 200913 BÉKSZI Trefort Á.Székhelyiskola Békéscsaba 31-5216-20 vízvezeték- és központifűtés-szerelő 6 1 3 2 201050 Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola Békéscsaba 21-5272-01 bőrtárgykészítő 11 7 0 4 201050 Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola Békéscsaba 31-5216-04 cserépkályha- és kandallóépítő 8 4 0 4 201050 Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola Békéscsaba 21-5291-07 kosárfonó és fonottbútor-készítő 2 1 0 1 Sághy Mihály Szakképző Iskola, Középiskola és a Csongrádi Oktatási Központ Tagintézménye Csongrád 33-5262-01 asztalos 12 0 0 12 Sághy Mihály Szakképző Iskola, Középiskola és a Csongrádi Oktatási 31-7822-01 falusi vendéglátó Központ Tagintézménye Csongrád 27 5 0 22 Sághy Mihály Szakképző Iskola, Középiskola és a Csongrádi Oktatási 31-7822-02 gyorsétkeztetési eladó Központ Tagintézménye Csongrád 10 0 0 10 Sághy Mihály Szakképző Iskola, Középiskola és a Csongrádi Oktatási 31-5216-14 kőműves Központ Tagintézménye Csongrád 7 0 0 7 Bársony István Mezőgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és a Csongrádi 33-6280-01 mezőgazdasági gépész Oktatási Központ Tagintézménye Csongrád 18 4 12 2 Sághy Mihály Szakképző Iskola, Középiskola és a Csongrádi Oktatási szellőző- és klímaberendezés-szerelő Központ Tagintézménye Csongrád 31-5236-03 10 2 2 6 Farkas Gyula Szakképző Iskola, Gimnázium, Speciális Szakiskola, Egységes élelmiszer és vegyáru-kereskedő 28390 Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, és Gyermekotthon Dévaványa 33-7862-01 7 0 0 7 Farkas Gyula Szakképző Iskola, Gimnázium, Speciális Szakiskola, Egységes élelmiszer és vegyáru-kereskedő 28390 Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, és Gyermekotthon Dévaványa 33-7862-01 16 6 0 10 28414 Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Gyomaendrőd 31-5212-01 baromfifeldolgozó-ipari szakmunkás 7 2 3 2 28414 Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Gyomaendrőd 31-7822-01 falusi vendéglátó 29 9 8 12 28414 Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Gyomaendrőd 33-5212-02 pék-cukrász 14 2 8 4 28414 Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Gyomaendrőd 31-5212-17 sajtkészítő 6 2 2 2 28414 Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Gyomaendrőd 33-7822-02 vendéglátó eladó 24 5 15 4 28430 Göndöcs Benedek Középiskola, Szakiskola és ai Gyula 31-5012-01 ápolási asszisztens 19 12 5 2 28430 Göndöcs Benedek Középiskola, Szakiskola és ai Gyula 33-7862-01 élelmiszer és vegyáru-kereskedő 18 10 6 2 Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyula 33-5262-01 asztalos 10 2 5 3 Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyula 31-6207-01 dísznövény és zöldségtermesztő 8 1 7 Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyula 33-7862-01 élelmiszer és vegyáru-kereskedő 14 5 5 4 Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyula 31-5216-10 gázvezeték és készülékszerelő 7 3 3 1

OM szám Iskola neve Végzős létszám össze 5/31 Álláskere Továbbt Elhelyezk sővé válik anul edik Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani 31-7822-02 gyorsétkeztetési eladó Intézmény és Gyula 14 2 6 6 Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani 31-5212-06 hentes és mészáros Intézmény és Gyula 12 0 10 2 Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Gyula 31-5216-14 kőműves Intézmény és 17 3 10 4 Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Gyula lótenyésztő Intézmény és 31-6203-09 9 3 3 3 Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Gyula 33-6280-01 mezőgazdasági gépész Intézmény és 3 1 2 0 Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani 31-5212-10 pék Intézmény és Gyula 10 4 2 4 Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani 33-5212-02 pék-cukrász Intézmény és Gyula 18 7 2 9 Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani 31-5216-22 szárazépítő Intézmény és Gyula 1 1 0 0 Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani 31-5216-17 szobafestő-mázoló és tapétázó Intézmény és Gyula 17 2 10 5 Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani vadász-vadtenyésztő Intézmény és Gyula 33-6203-02 13 13 0 0 Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani 33-5216-03 villanyszerelő Intézmény és Gyula 2 0 2 0 Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani 31-5216-20 vízvezeték- és központifűtés-szerelő Intézmény és Gyula 5 2 2 1 29770 Corvin Mátyás Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Hódmezővásárhely 33-7826-01 cukrász 10 5 2 3 29770 Corvin Mátyás Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Hódmezővásárhely 33-7862-01 élelmiszer és vegyáru-kereskedő 25 15 6 4 200308 Kalmár Zsigmond Ipari Szakközépiskola és Szakiskola Hódmezővásárhely 33-5216-01 ács-állványozó 4 1 3 0 200308 Kalmár Zsigmond Ipari Szakközépiskola és Szakiskola Hódmezővásárhely 33-5262-01 asztalos 15 4 6 5 200308 Kalmár Zsigmond Ipari Szakközépiskola és Szakiskola Hódmezővásárhely 31-5216-06 épületburkoló 10 5 5 0 200308 Kalmár Zsigmond Ipari Szakközépiskola és Szakiskola Hódmezővásárhely 31-5233-14 fémforgácsoló 9 0 9 0 200308 Kalmár Zsigmond Ipari Szakközépiskola és Szakiskola Hódmezővásárhely 33-7812-01 fodrász 7 0 2 5 200308 Kalmár Zsigmond Ipari Szakközépiskola és Szakiskola Hódmezővásárhely 31-5216-10 gázvezeték és készülékszerelő 4 0 4 0 200308 Kalmár Zsigmond Ipari Szakközépiskola és Szakiskola Hódmezővásárhely 31-5233-06 hegesztő 5 0 5 0 200308 Kalmár Zsigmond Ipari Szakközépiskola és Szakiskola Hódmezővásárhely 33-5241-02 karosszérialakatos 7 0 4 3 200308 Kalmár Zsigmond Ipari Szakközépiskola és Szakiskola Hódmezővásárhely 31-5292-08 kerámiakészítő 5 0 4 1 200308 Kalmár Zsigmond Ipari Szakközépiskola és Szakiskola Hódmezővásárhely 31-5216-14 kőműves 24 11 8 5 200308 Kalmár Zsigmond Ipari Szakközépiskola és Szakiskola Hódmezővásárhely 33-5276-05 nőiruha-készítő 3 0 1 2

OM szám Iskola neve Végzős létszám össze 6/31 Álláskere Továbbt Elhelyezk sővé válik anul edik 200308 Kalmár Zsigmond Ipari Szakközépiskola és Szakiskola Hódmezővásárhely 31-5216-16 szerkezetlakatos 6 0 5 1 200308 Kalmár Zsigmond Ipari Szakközépiskola és Szakiskola Hódmezővásárhely 33-5233-02 szerszámkészítő 4 0 3 1 200308 Kalmár Zsigmond Ipari Szakközépiskola és Szakiskola Hódmezővásárhely 31-5216-17 szobafestő-mázoló és tapétázó 21 4 10 7 200308 Kalmár Zsigmond Ipari Szakközépiskola és Szakiskola Hódmezővásárhely 31-5292-12 üvegfestő és ólomüvegező 10 0 2 8 200308 Kalmár Zsigmond Ipari Szakközépiskola és Szakiskola Hódmezővásárhely 33-5216-03 villanyszerelő 5 2 3 0 27986 FVM Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Jánoshalma 31-7822-01 falusi vendéglátó 12 7 1 4 27986 FVM Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Jánoshalma 33-6201-01 gazda 12 6 6 0 27986 FVM Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Jánoshalma 31-6280-07 növénytermesztő gépész 13 8 5 0 27972 Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola Kalocsa 33-7862-01 élelmiszer és vegyáru-kereskedő 8 7 1 0 27972 Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola Kalocsa 33-7862-02 kultúrcikk kereskedő 14 6 4 4 27972 Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola Kalocsa 33-7862-03 ruházati kereskedő 6 2 2 2 27978 Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kalocsa 33-5262-01 asztalos 23 4 15 4 27978 Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kalocsa 33-5241-02 karosszérialakatos 8 2 4 2 27978 Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kalocsa 31-5212-10 pék 12 3 7 2 27978 Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kalocsa 33-5212-02 pék-cukrász 8 3 4 1 27978 Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kalocsa 33-1812-01 porcelánfestő 3 3 0 0 27978 Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kalocsa 31-5216-16 szerkezetlakatos 10 3 6 1 27978 Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kalocsa 33-5216-03 villanyszerelő 5 0 5 0 28012 T.G.-Virágdekor Szakképző Iskola és Kecel 31-7862-01 abc-eladó 1 1 0 0 31-6207-01, 21- dísznövény- és zöldségtermesztő, T.G.-Virágdekor Szakképző Iskola és 28012 Kecel 6207-05 parkgondozó 1 1 0 0 31-6207-01, 31-7862- dísznövény- és zöldségtermesztő, T.G.-Virágdekor Szakképző Iskola és 28012 Kecel 08 virágkötő 11 5 2 4 28012 T.G.-Virágdekor Szakképző Iskola és Kecel 31-7822-01 falusi vendéglátó 3 0 2 1 28012 T.G.-Virágdekor Szakképző Iskola és Kecel 33-7826-02 szakács 1 1 27973 Szent-Györgyi Albert Középiskola Kecskemét 33-8933-02 szociális gondozó és ápoló 23 4 17 2 27979 Gáspár András Szakközépiskola, Szakiskola és Kecskemét 33-5216-01 ács-állványozó 3 0 3 0 27979 Gáspár András Szakközépiskola, Szakiskola és Kecskemét 31-5216-06 épületburkoló 20 2 18 0 27979 Gáspár András Szakközépiskola, Szakiskola és Kecskemét 33-5233-01 fényező-mázoló 5 0 5 0 27979 Gáspár András Szakközépiskola, Szakiskola és Kecskemét 33-7812-01 fodrász 12 2 8 2 27979 Gáspár András Szakközépiskola, Szakiskola és Kecskemét 31-5216-10 gázvezeték és készülékszerelő 6 1 5 0 27979 Gáspár András Szakközépiskola, Szakiskola és Kecskemét 31-5233-04 géplakatos 2 0 2 0 27979 Gáspár András Szakközépiskola, Szakiskola és Kecskemét 33-5241-02 karosszérialakatos 18 1 17 0 27979 Gáspár András Szakközépiskola, Szakiskola és Kecskemét 33-5262-06 kárpitos 8 0 8 0 27979 Gáspár András Szakközépiskola, Szakiskola és Kecskemét 31-5216-13 kőfaragó 5 0 5 0 27979 Gáspár András Szakközépiskola, Szakiskola és Kecskemét 31-5216-14 kőműves 12 0 10 2 27979 Gáspár András Szakközépiskola, Szakiskola és Kecskemét 31-5278-06 könyvkötő asszisztens 9 0 4 5 27979 Gáspár András Szakközépiskola, Szakiskola és Kecskemét 31-5234-01 motorkerékpár szerelő 9 0 9 0 27979 Gáspár András Szakközépiskola, Szakiskola és Kecskemét 31-5216-16 szerkezetlakatos 5 0 3 2 27979 Gáspár András Szakközépiskola, Szakiskola és Kecskemét 31-5216-17 szobafestő-mázoló és tapétázó 12 1 11 0 27979 Gáspár András Szakközépiskola, Szakiskola és Kecskemét 31-5216-20 vízvezeték- és központifűtés-szerelő 5 0 5 0 Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környeztvédelmi Szakközépiskola, Szakiskola és Speciális 27983 Szakiskola Kecskemét 33-6207-01 dísznövénykertész 11 5 6 0 Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környeztvédelmi Szakközépiskola, Szakiskola és Speciális 27983 Szakiskola Kecskemét 33-7898-01 környezetvédelmi szakmunkás 24 11 10 3 27995 Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kecskemét 33-7826-01 cukrász 18 1 13 4 27995 Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kecskemét 33-7822-01 pincér 20 4 14 2 27995 Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kecskemét 33-7826-02 szakács 26 2 20 4 28011 Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola Kecskemét 33-5262-01 asztalos 24 6 16 2

OM szám Iskola neve Végzős létszám össze 7/31 Álláskere Továbbt Elhelyezk sővé válik anul edik 28011 Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola Kecskemét 31-5233-14 fémforgácsoló 8 2 6 0 28011 Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola Kecskemét 31-5233-06 hegesztő 3 0 3 0 28011 Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola Kecskemét 33-5237-02 mechanikai műszerész 18 4 13 1 28011 Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola Kecskemét 33-5276-05 nőiruha-készítő 8 3 4 1 28011 Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola Kecskemét 33-5216-03 villanyszerelő 10 3 7 0 200 930 Lestár Péter Egységes Középiskola, Szakiskola Kecskemét 33-7862-01 élelmiszer és vegyáru-kereskedő 12 2 7 3 200 930 Lestár Péter Egységes Középiskola, Szakiskola Kecskemét 33-7862-03 ruházati kereskedő 13 2 7 4 28424 FVM Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kétegyháza 31-7822-01 falusi vendéglátó 8 3 2 3 28424 FVM Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kétegyháza 31-4641-01 informatikai hálózatirendszer-telepítő 20 12 4 4 28424 FVM Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kétegyháza 33-6280-01 mezőgazdasági gépész 19 4 5 10 200955 KTKT Általános Iskola és Középiskola Wattay Középiskola és Szakiskolája Kiskőrös 33-5262-01 asztalos 17 5 10 2 200955 KTKT Általános Iskola és Középiskola Wattay Középiskola és Szakiskolája Kiskőrös 33-7862-01 élelmiszer és vegyáru-kereskedő 9 2 5 2 200955 KTKT Általános Iskola és Középiskola Wattay Középiskola és Szakiskolája Kiskőrös 31-5233-14 fémforgácsoló 12 0 11 1 200955 KTKT Általános Iskola és Középiskola Wattay Középiskola és Szakiskolája Kiskőrös 33-7812-01 fodrász 9 1 5 3 200955 KTKT Általános Iskola és Középiskola Wattay Középiskola és Szakiskolája Kiskőrös 33-3404-02 gépíró és szövegszerkesztő 13 9 1 3 200955 KTKT Általános Iskola és Középiskola Wattay Középiskola és Szakiskolája Kiskőrös 33-5241-02 karosszérialakatos 9 1 7 1 200955 KTKT Általános Iskola és Középiskola Wattay Középiskola és Szakiskolája Kiskőrös 31-5216-16 szerkezetlakatos 13 1 11 1 200955 KTKT Általános Iskola és Középiskola Wattay Középiskola és Szakiskolája Kiskőrös 31-5216-17 szobafestő-mázoló és tapétázó 10 1 9 0 200986 Petőfi Sándor Gépészeti és Informatikai Szakképző Iskola és Kollgium Kiskunfélegyháza 31-5233-14 fémforgácsoló 10 0 10 0 Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény és Mezőgazdasági és Élelmiszeripari 31-5212-06 hentes és mészáros 201030 Középiskolája és Szakiskolája Kiskunfélegyháza 17 9 8 0 Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény és Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiskunfélegyháza 31-6203-05 lótenyésztő 201030 Középiskolája és Szakiskolája 13 5 2 6 Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény és Mezőgazdasági és Élelmiszeripari 33-5212-02 pék-cukrász 201030 Középiskolája és Szakiskolája Kiskunfélegyháza 24 13 7 4 28007 GKMÖ Garbai Sándor Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kiskunhalas 33-5262-01 asztalos 21 3 17 1 28007 GKMÖ Garbai Sándor Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kiskunhalas 31-5212-01 baromfifeldolgozó-ipari szakmunkás 6 0 5 1 28007 GKMÖ Garbai Sándor Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kiskunhalas 33-7862-01 élelmiszer és vegyáru-kereskedő 19 4 15 0 28007 GKMÖ Garbai Sándor Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kiskunhalas 33-7812-01 fodrász 23 5 17 1 28007 GKMÖ Garbai Sándor Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kiskunhalas 31-5233-04 géplakatos 20 2 16 2 28007 GKMÖ Garbai Sándor Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kiskunhalas 31-7822-02 gyorsétkeztetési eladó 12 1 10 1 28007 GKMÖ Garbai Sándor Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kiskunhalas 31-5216-14 kőműves 15 3 12 0 28007 GKMÖ Garbai Sándor Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kiskunhalas 33-5276-05 nőiruha-készítő 5 1 4 0 28007 GKMÖ Garbai Sándor Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kiskunhalas 31-5212-10 pék 6 1 5 0 28007 GKMÖ Garbai Sándor Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kiskunhalas 33-7862-03 ruházati kereskedő 14 3 10 1 28007 GKMÖ Garbai Sándor Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kiskunhalas 31-5216-17 szobafestő-mázoló és tapétázó 16 2 12 2 28007 GKMÖ Garbai Sándor Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kiskunhalas 33-7862-04 vas- és műszaki kereskedő 7 3 3 1 28007 GKMÖ Garbai Sándor Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kiskunhalas 33-5222-03 villamos gép- és kész.szerelő 11 2 4 5 28007 GKMÖ Garbai Sándor Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kiskunhalas 33-5216-03 villanyszerelő 11 3 7 1 28009 Virág Gedeon Szakközépiskola és Szakiskola Kunszentmiklós 33-5262-01 asztalos 7 0 4 3 28009 Virág Gedeon Szakközépiskola és Szakiskola Kunszentmiklós 31-5233-06 hegesztő 13 0 10 3 28009 Virág Gedeon Szakközépiskola és Szakiskola Kunszentmiklós 33-5276-05 nőiruha-készítő 9 0 2 7 28009 Virág Gedeon Szakközépiskola és Szakiskola Kunszentmiklós 31-5216-17 szobafestő-mázoló és tapétázó 14 0 10 4 28009 Virág Gedeon Szakközépiskola és Szakiskola Kunszentmiklós 33-5216-03 villanyszerelő 6 0 6 0 29741 Juhász Gyula Református Szakközépiskola és Gimnázium Makó 34-8919-01 biztonságszervező II. 18 7 0 11 Galamb József Szakképző Iskola, a Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Tagintézménye Makó 33-5216-01 ács-állványozó 9 1 4 4 Galamb József Szakképző Iskola, a Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Tagintézménye Makó 31-5216-06 burkoló 8 2 3 3

OM szám Iskola neve Végzős létszám össze 8/31 Álláskere Továbbt Elhelyezk sővé válik anul edik Galamb József Szakképző Iskola, a Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Tagintézménye Makó 33-6207-01 dísznövénykertész 9 8 1 0 Galamb József Szakképző Iskola, a Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Tagintézménye Makó 31-5233-14 fémforgácsoló 8 2 0 6 Galamb József Szakképző Iskola, a Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Tagintézménye Makó 33-5241-02 karosszérialakatos 11 1 3 7 Galamb József Szakképző Iskola, a Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Tagintézménye Makó 31-5216-14 kőműves 8 1 3 4 Galamb József Szakképző Iskola, a Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Tagintézménye Makó 33-6280-01 mezőgazdasági gépész 9 2 4 3 Galamb József Szakképző Iskola, a Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Tagintézménye Makó 33-5276-05 nőiruha-készítő 6 0 0 6 Galamb József Szakképző Iskola, a Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Tagintézménye Makó 31-5216-17 szobafestő-mázoló és tapétázó 11 3 5 3 28376 Hunyadi János Közoktatási Intézmény Mezőkovácsháza 33-6249-03 belovagló (bereiter) 3 2 1 28376 Hunyadi János Közoktatási Intézmény Mezőkovácsháza 31-5233-14 fémforgácsoló 6 0 2 4 28376 Hunyadi János Közoktatási Intézmény Mezőkovácsháza 31-5233-06 hegesztő 8 3 5 28376 Hunyadi János Közoktatási Intézmény Mezőkovácsháza 31-5216-14 kőműves 8 0 2 6 28376 Hunyadi János Közoktatási Intézmény Mezőkovácsháza 33-6203-01 mezőgazdasági gépész 8 3 5 28376 Hunyadi János Közoktatási Intézmény Mezőkovácsháza 33-6203-01 mezőgazdasági kovács (patkolókovács) 6 4 2 28376 Hunyadi János Közoktatási Intézmény Mezőkovácsháza 31-5276-03 varrómunkás 13 3 2 8 28410 Orosháza Városi Önkormányzat Kossuth Lajos Közoktatási Intézménye Orosháza 21-6203-01 állatgondozó 7 0 2 5 28410 Orosháza Városi Önkormányzat Kossuth Lajos Közoktatási Intézménye Orosháza 33-5262-01 asztalos 5 0 2 3 28410 Orosháza Városi Önkormányzat Kossuth Lajos Közoktatási Intézménye Orosháza 31-7822-01 falusi vendéglátó 33 7 10 16 28410 Orosháza Városi Önkormányzat Kossuth Lajos Közoktatási Intézménye Orosháza 31-5233-14 fémforgácsoló 11 1 1 9 28410 Orosháza Városi Önkormányzat Kossuth Lajos Közoktatási Intézménye Orosháza 33-7812-01 fodrász 11 2 5 4 28410 Orosháza Városi Önkormányzat Kossuth Lajos Közoktatási Intézménye Orosháza 31-5233-04 géplakatos 13 7 0 6 28410 Orosháza Városi Önkormányzat Kossuth Lajos Közoktatási Intézménye Orosháza 31-5216-14 kőműves 11 1 3 7 28410 Orosháza Városi Önkormányzat Kossuth Lajos Közoktatási Intézménye Orosháza 31-5216-17 szobafestő-mázoló és tapétázó 21 3 8 10 28410 Orosháza Városi Önkormányzat Kossuth Lajos Közoktatási Intézménye Orosháza 33-5216-03 villanyszerelő 4 0 1 3 39270 Ügyviteli Szakképző Iskola Orosháza 33-3404-02 gépíró és szövegszerkesztő 7 3 2 2 39270 Ügyviteli Szakképző Iskola Orosháza 54-3404-02 idegennyelvi ügyintéző titkár 8 3 2 3 39270 Ügyviteli Szakképző Iskola Orosháza 52-3404-04 ügyintéző titkár 11 2 4 5 Szarvas Város Közoktatási Intézménye Vajda Péter Gimnáziuma, Szakközépiskolája és élelmiszer és vegyáru-kereskedő 28425 a Székely Mihály Szakképző Iskolája Szarvas 33-7862-01 18 3 3 12 29680 József Attila Általános Iskola és Szakiskola 31-6207-01 dísznövény- és zöldségtermesztő 6 2 4 29680 József Attila Általános Iskola és Szakiskola 33-5262-07 faműves 3 1 2 0 29680 József Attila Általános Iskola és Szakiskola 31-5216-17 szobafestő-mázoló és tapétázó 14 4 8 2 29751 Kossuth Zsuzsanna Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Szakképző Iskola 33-5012-01 ápolási asszisztens 25 10 10 5 29777 Csonka János Műszaki Szakközépiskola és 33-5241-02 karosszérialakatos 31 10 11 10 29794 Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola 33-7826-01 cukrász 12 6 2 4 29794 Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola 33-7862-01 élelmiszer és vegyáru-kereskedő 15 11 2 2 29794 Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola 33-7862-02 kultúrcikk kereskedő 17 4 10 3 29794 Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola 33-7862-04 műszaki kereskedő 10 6 2 2 29794 Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola 33-7862-03 ruházati kereskedő 5 2 1 2 29796 Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola 33-7822-01 pincér 3 0 0 3 29796 Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola 33-7826-02 szakács 14 0 0 14 29800 Fodor József Élelmiszeripari Szakközépiskola, Szakiskola és 31-5212-07 húsipari szakmunkás 11 1 5 5

9/31 OM szám Iskola neve Végzős létszám össze Álláskere Továbbt Elhelyezk sővé válik anul edik 29800 Fodor József Élelmiszeripari Szakközépiskola, Szakiskola és 31-5212-10 pék 16 3 5 8 29800 Fodor József Élelmiszeripari Szakközépiskola, Szakiskola és 33-5212-02 pék-cukrász 30 15 5 10 200902 -Móravárosi Szakközép- és Szakiskola 33-5216-01 ács-állványozó 6 0 4 2 200902 -Móravárosi Szakközép- és Szakiskola 33-5262-01 asztalos 19 5 11 3 200902 -Móravárosi Szakközép- és Szakiskola 31-5216-06 épületburkoló 20 2 15 3 200902 -Móravárosi Szakközép- és Szakiskola 33-5233-01 fényező-mázoló 13 2 7 4 200902 -Móravárosi Szakközép- és Szakiskola 33-7812-01 fodrász 31 8 19 4 200902 -Móravárosi Szakközép- és Szakiskola 33-3404-02 gépíró és szövegszerkesztő 6 1 4 1 200902 -Móravárosi Szakközép- és Szakiskola 31-5233-04 géplakatos 14 0 10 4 200902 -Móravárosi Szakközép- és Szakiskola 31-5244-02 gumigyártó és feldolgozó 8 0 6 2 200902 -Móravárosi Szakközép- és Szakiskola 33-5262-06 kárpitos 14 1 8 5 200902 -Móravárosi Szakközép- és Szakiskola 31-5237-01 kerékpárszerelő 6 0 3 3 200902 -Móravárosi Szakközép- és Szakiskola 31-5216-14 kőműves 13 0 8 5 200902 -Móravárosi Szakközép- és Szakiskola 33-5237-02 mechanikai műszerész 9 1 6 2 200902 -Móravárosi Szakközép- és Szakiskola 33-5276-05 nőiruha-készítő 7 1 3 3 200902 -Móravárosi Szakközép- és Szakiskola 31-5216-22 szárazépítő 15 0 11 4 200902 -Móravárosi Szakközép- és Szakiskola 31-5236-03 szellőző- és klímaberendezés-szerelő 11 1 7 3 200902 -Móravárosi Szakközép- és Szakiskola 31-5216-17 szobafestő-mázoló és tapétázó 21 2 15 4 200902 -Móravárosi Szakközép- és Szakiskola 33-5216-03 villanyszerelő 9 1 5 3 200902 -Móravárosi Szakközép- és Szakiskola 31-5216-20 vízvezeték- és központifűtés-szerelő 8 1 4 3 37828 Péter András Gimnázium és Szigeti Endre Szakképző Iskola Szeghalom 335420501002101 fehérnemű-készítő 7 2 5 0 37828 Péter András Gimnázium és Szigeti Endre Szakképző Iskola Szeghalom 31-5233-04 géplakatos 11 2 9 0 29772 Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola Szentes 31-5212-05 baromfifeldolgozó-ipari szakmunkás 4 1 3 0 29772 Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola Szentes 33-6207-01 dísznövénykertész 9 2 2 5 29804 Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola Szentes 33-7862-01 élelmiszer és vegyáru-kereskedő 21 13 5 3 29804 Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola Szentes 33-7812-01 fodrász 12 2 5 5 29804 Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola Szentes 31-5233-06 hegesztő 15 3 5 7 29804 Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola Szentes 33-5241-02 karosszérialakatos 7 4 2 1 29804 Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola Szentes 31-5216-14 kőműves 22 7 10 5 29804 Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola Szentes 31-5216-16 szerkezetlakatos 7 7 0 0 29804 Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola Szentes 31-5216-17 szobafestő-mázoló és tapétázó 26 3 15 8 29804 Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola Szentes 33-5216-03 villanyszerelő 9 4 4 1 29804 Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola Szentes 31-5216-20 vízvezeték- és központifűtés-szerelő 13 2 5 6 27955 Móricz Zsigmond Oktatási Intézmény, Szakképző Iskola Tiszakécske 31-5216-06 burkoló 4 0 4 0 27955 Móricz Zsigmond Oktatási Intézmény, Szakképző Iskola Tiszakécske 51-7812-01 kozmetikus 11 2 8 1 27955 Móricz Zsigmond Oktatási Intézmény, Szakképző Iskola Tiszakécske 31-5216-14 kőműves 9 0 9 0 27955 Móricz Zsigmond Oktatási Intézmény, Szakképző Iskola Tiszakécske 31-6280-07 növénytermesztő gépész 6 0 5 1 27955 Móricz Zsigmond Oktatási Intézmény, Szakképző Iskola Tiszakécske 31-5216-16 szerkezetlakatos 9 0 9 0 27955 Móricz Zsigmond Oktatási Intézmény, Szakképző Iskola Tiszakécske 33-7822-02 vendéglátó eladó 17 2 13 2 3 080 804 1 414 862

III. Érettségit adó képzés - szakközépiskolában össze (Szakmunkások szakközépiskolája is!) A végzős létszámból a várható munkaerőpiaci megjelenésre vonatkozó adatok a megkérdezés időpontjában az iskolák által történt becslés alapján kerültek feldolgozásra, így azok eltérhetnek a ténylege kialakult helyzettől! 10/31 OM szám Iskola neve Képzés típusa 28382 Ady Endre - Bay ZoltánKözépiskola és Sarkad postaforgalmi szakmacsoport 12 0 0 0 0 0 0 0 0 0 12 0 0 kereskedelem, marketing, üzleti 27985 ÁFEOSZ Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Kecskemét adminisztrációs szakmacsoport 35 11 6 35 0 0 27985 ÁFEOSZ Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Kecskemét közgazdasági szakmacsoport 35 9 2 35 0 0 magyar-angol két tanítási nyelvű kereskedelem-marketing, üzleti 16 21 0 0 27985 ÁFEOSZ Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Kecskemét adminisztráció szakmacsoport 21 magyar-német két tanítási nyelvű kereskedelem-marketing, üzleti 17 17 0 0 27985 ÁFEOSZ Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Kecskemét adminisztráció szakmacsoport 17 27965 Bányai Júlia Ker. és Vend. Szakképző Iskola Baja ifjúsági tagozat 48 1 28 17 3 kereskedelem, marketing, üzleti Baja 27965 Bányai Júlia Ker. és Vend. Szakképző Iskola adminisztrációs szakmacsoport 26 26 0 0 vendéglátás-idegenforgalom Baja 27965 Bányai Júlia Ker. és Vend. Szakképző Iskola szakmacsoport 28 28 0 0 Bársony István Mezőgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és környezetvédelmi és vízgazd 21 a Csongrádi Oktatási Központ Tagintézménye Csongrád szakmacsoport 21 0 0 Bársony István Mezőgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és mezőgazdasági szakmacsoport 23 a Csongrádi Oktatási Központ Tagintézménye Csongrád 23 0 0 29772 Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola Szentes általános képzés 34 1 30 2 2 28409 Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola Békéscsaba énekes (klasszikus magánénekes) 2 2 0 0 28409 népzenész (a hangszer és a szak Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola Békéscsaba megjelölésével) 2 1 2 0 0 28409 Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola Békéscsaba táncos (néptáncos) 8 1 4 0 4 28409 zenész (a műfaj, a szak és a hangszer Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola Békéscsaba megjelölésével) 5 1 1 5 0 0 Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola a Csongrádi Oktatási oktatás szakmacsoport Központ Tagintézménye Csongrád 29 28 0 1 Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola a Csongrádi Oktatási vendéglátás-idegenforgalom Központ Tagintézménye Csongrád szakmacsoport 34 4 2 34 0 0 29799 Bedő Albert Középiskola, Erdészeti Szakiskola és Ásotthalom mezőgazdasági szakmacsoport 19 10 5 4 28395 Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Békéscsaba festő 6 6 0 0 28395 Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Békéscsaba grafikus 12 2 11 0 1 28395 Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és kerámikus Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Békéscsaba 5 5 0 0 28395 Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Békéscsaba textilműves 6 2 5 1 0 továbbta nul elhelyez állásker esővé válik

OM szám Iskola neve Képzés típusa továbbta nul 11/31 elektronika-elektrotechnika 200913 BÉKSZI Trefort Á.Székhelyiskola Békéscsaba (informatika) 31 3 31 0 0 elektronika-elektrotechnika 200913 BÉKSZI Trefort Á.Székhelyiskola Békéscsaba szakmacsoport 23 23 0 0 200913 BÉKSZI Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény Békéscsaba kereskedelem-marketing 36 36 0 0 200913 BÉKSZI Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény Békéscsaba kereskedelem-marketing 28 28 0 0 200913 BÉKSZI Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény Békéscsaba vendéglátás-idegenforgalom 30 1 28 2 0 Bereczki Máté Kertészeti, Élelmsizeripari és Mezőgazdasági - Gépészeti Baja kertész-gépész 27975 Szakképző Iskola 26 1 12 6 8 Bereczki Máté Kertészeti, Élelmsizeripari és Mezőgazdasági - Gépészeti Baja rendvédelmi pályára előkészítő képzés 27975 Szakképző Iskola 36 2 20 5 11 28414 Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Gyomaendrőd kereskedelmi-marketing 32 25 2 5 28414 Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Gyomaendrőd nappali tagozatos felnőtt oktatás 21 8 1 12 Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakiskola, a Horváth Mihály Gimnázium kereskedelem, marketing, üzleti 29737 és Szakképző Iskola Tagintézménye Szentes adminisztrációs szakmacsoport 15 10 2 3 Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakiskola, a Horváth Mihály Gimnázium közgazdasági szakmacsoport 29737 és Szakképző Iskola Tagintézménye Szentes 28 14 0 14 Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakiskola, a Horváth Mihály Gimnázium 29737 és Szakképző Iskola Tagintézménye Szentes közismereti 16 8 3 5 Corvin Mátyás Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és 29770 Szakiskola Hódmezővásárhely kereskedelem-marketing 26 1 24 1 1 Corvin Mátyás Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és 29770 Szakiskola Hódmezővásárhely szakmunkások szakközépiskolája 14 4 0 10 Corvin Mátyás Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és vendéglátás-idegenforgalom 29770 Szakiskola Hódmezővásárhely szakmacsoport 52 52 0 0 29777 Csonka János Műszaki Szakközépiskola és egyéb 31 30 0 1 elektronika-elektrotechnika 29777 Csonka János Műszaki Szakközépiskola és szakmacsoport 21 21 0 0 29777 Csonka János Műszaki Szakközépiskola és gépészeti szakmacsoport 23 23 0 0 29777 Csonka János Műszaki Szakközépiskola és közlekedés szakmacsoport 24 1 22 2 0 29777 Csonka János Műszaki Szakközépiskola és közlekedés szakmacsoport 24 18 5 1 elektronika-elektrotechnika 29778 Déri Miksa Ipari Szakközépiskola szakmacsoport 23 20 2 1 29778 Déri Miksa Ipari Szakközépiskola gépészeti szakmacsoport 27 21 3 3 29778 Déri Miksa Ipari Szakközépiskola informatika szakmacsoport 54 50 2 2 Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és elektronika-elektrotechnika 27978 Kalocsa szakmacsoport 7 7 0 0 Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és gépészeti szakmacsoport 27978 Kalocsa 19 19 0 0 Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és informatika szakmacsoport 27978 Kalocsa 23 1 23 0 0 Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és szakmunkások szakközépiskolája 27978 Kalocsa 18 5 11 2 27947 Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kiskunmajsa informatika szakmacsoport 20 3 14 2 4 vendéglátás-idegenforgalom 27947 Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kiskunmajsa szakmacsoport 19 1 18 1 0 elhelyez állásker esővé válik

12/31 OM szám Iskola neve Képzés típusa 29768 Eötvös József Szakközépiskola Hódmezővásárhely egészségügyi szakmacsoport 26 12 2 12 29768 Eötvös József Szakközépiskola Hódmezővásárhely kereskedelem-marketing 8 2 6 0 2 29768 Eötvös József Szakközépiskola Hódmezővásárhely közgazdasági szakmacsoport 28 26 0 2 művészet, kommunikáció, 29768 Eötvös József Szakközépiskola Hódmezővásárhely közművelődés 16 9 0 7 Erdei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, a Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Tagintézménye Makó kereskedelem-marketing 22 21 1 0 Erdei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, a Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Tagintézménye Makó közgazdasági szakmacsoport 32 32 0 0 Farkas Gyula Szakképző Iskola, Gimnázium, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, és faipari szakmacsoport 14 8 2 4 28393 Gyermekotthon Békés Farkas Gyula Szakképző Iskola, Gimnázium, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, és mezőgazdasági gépész 15 8 2 5 28392 Gyermekotthon Békés Farkas Gyula Szakképző Iskola, Gimnázium, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, és mezőgazdasági szakmacsoport 4 2 4 28391 Gyermekotthon Békés 10 200058 Fiatal Színházművészeti Szakközépiskola Békéscsaba színész II. 5 2 1 2 29800 Fodor József Élelmiszeripari Szakközépiskola, Szakiskola és általános képzés 18 16 0 2 28424 FVM Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kétegyháza gépészeti szakmacsoport 11 4 3 4 27986 FVM Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Jánoshalma mezőgazdasági szakmacsoport 21 20 0 1 elektronika-elektrotechnika 29749 Gábor Dénes Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és szakmacsoport 25 2 23 0 2 29749 Gábor Dénes Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és informatika szakmacsoport 66 12 63 0 3 29749 Gábor Dénes Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és közlekedés szakmacsoport 61 4 58 0 3 Galamb József Szakképző Iskola, a Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Tagintézménye Makó felnőttek középiskolája nappali 21 1 8 4 9 Galamb József Szakképző Iskola, a Makói Oktatási Központ, Szakképző gépészeti szakmacsoport Iskola és Tagintézménye Makó 16 15 0 1 Galamb József Szakképző Iskola, a Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Tagintézménye Makó informatika szakmacsoport 16 11 3 2 Galamb József Szakképző Iskola, a Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Tagintézménye Makó mezőgazdasági szakmacsoport 13 8 2 3 27979 Gáspár András Szakközépiskola, Szakiskola és Kecskemét általános képzés 72 72 0 0 27979 Gáspár András Szakközépiskola, Szakiskola és Kecskemét szakmunkások szakközépiskolája 21 8 1 12 28411 Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola és Békéscsaba gépészeti szakmacsoport 24 1 1 1 24 0 0 28411 Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola és Békéscsaba informatikai szakmacsoport 28 2 1 27 0 1 28007 GKMÖ Garbai Sándor Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kiskunhalas egészségügyi szakmacsoport 25 23 1 1 28007 GKMÖ Garbai Sándor Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kiskunhalas kereskedelmi szakmacsoport 29 28 1 0 28007 GKMÖ Garbai Sándor Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kiskunhalas közlekedés szakmacsoport 24 22 0 2 28007 GKMÖ Garbai Sándor Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kiskunhalas rendvédelmi szakmacsoport 25 25 0 0 28007 GKMÖ Garbai Sándor Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kiskunhalas szociális 9 9 0 0 28430 Göndöcs Benedek Középiskola, Szakiskola és ai Gyula felnőttek középiskolája nappali 27 5 10 12 28430 Göndöcs Benedek Középiskola, Szakiskola és ai Gyula informatikai szakmacsoport, újságiró 20 10 5 5 továbbta nul elhelyez állásker esővé válik

OM szám Iskola neve Képzés típusa továbbta nul 13/31 28430 Göndöcs Benedek Középiskola, Szakiskola és ai Gyula kereskedelmi, vendéglátó szakmacsoportok 24 8 9 7 elektronika-elektrotechnika Gregus Máté Műszaki, Mezőgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium 29764 Hódmezővásárhely szakmacsoport 13 13 0 0 29764 Gregus Máté Műszaki, Mezőgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium Hódmezővásárhely gépészeti szakmacsoport 12 12 0 0 29764 Gregus Máté Műszaki, Mezőgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium Hódmezővásárhely informatika szakmacsoport 36 1 1 36 0 0 29764 Gregus Máté Műszaki, Mezőgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium Hódmezővásárhely mezőgazdasági szakmacsoport 49 49 0 0 Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és vendéglátás-idegenforgalom 29796 Szakközépiskola szakmacsoport 21 0 0 21 Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és vendéglátás-idegenforgalom 29796 Szakközépiskola szakmacsoport 17 3 0 14 Harruckern János Gimnázium, Szakképző Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyula belügyi-rendészet 10 1 5 3 2 Harruckern János Gimnázium, Szakképző Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes élelmiszeripari szakmacsoport Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyula 12 1 12 0 0 Harruckern János Gimnázium, Szakképző Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyula kereskedelem-marketing 27 1 23 2 2 Harruckern János Gimnázium, Szakképző Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes mezőgazdasági szakmacsoport Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyula 3 3 0 0 28376 Hunyadi János Közoktatási Intézmény Mezőkovácsháza gépszerelő 6 1 2 3 28376 Hunyadi János Közoktatási Intézmény Mezőkovácsháza rendvédelmi orientáció 60 39 8 13 II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazdasági, Informatikai informatikai szakmacsoport 27977 Szakközépiskola és Kiskunhalas 35 4 31 3 1 II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazdasági, Informatikai közgazdasági szakmacsoport 27977 Szakközépiskola és Kiskunhalas 36 9 1 7 1 33 2 1 II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazdasági, Informatikai mezőgazdasági szakmacsoport 27977 Szakközépiskola és Kiskunhalas 33 28 3 2 28006 Jelky András ÁMK Baja egészségügyi szakmacsoport 17 15 1 1 28006 Jelky András ÁMK Baja faipari szakmacsoport 24 22 0 2 28006 Jelky András ÁMK Baja könnyűipari szakmacsoport 12 11 0 1 28006 Jelky András ÁMK Baja közlekedésgépészeti szakmacsoport 18 17 1 0 28006 Jelky András ÁMK Baja művészeti párhuzamos képzés/ grafikus 8 7 0 1 28006 Jelky András ÁMK Baja művészeti párhuzamos képzés/ keramiku 5 5 0 0 28006 Jelky András ÁMK Baja szakmunkások szakközépiskolája 19 3 0 16 humán szakmacsoport - egészségügyi 29741 Juhász Gyula Református Szakközépiskola és Gimnázium Makó orientáció 27 27 0 0 27969 Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola Kecskemét közgazdasági szakmacsoport 105 42 28 1 18 8 98 7 0 200308 Kalmár Zsigmond Ipari Szakközépiskola és Szakiskola Hódmezővásárhely gépészeti szakmacsoport 29 20 9 0 200308 Kalmár Zsigmond Ipari Szakközépiskola és Szakiskola Hódmezővásárhelyművészet, közművelődés, kommunikáció 35 1 20 6 9 28011 Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola Kecskemét elektronika 81 77 3 1 28011 Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola Kecskemét faipari szakmacsoport 32 30 1 1 28011 Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola Kecskemét képzőművészeti szakirány 31 1 1 31 0 0 elhelyez állásker esővé válik

14/31 OM szám Iskola neve Képzés típusa 28011 Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola Kecskemét postaforgalmi szakmacsoport 26 26 0 0 28011 Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola Kecskemét ruhaipari szakmacsoport 26 24 1 1 100539 Katedra Informatikai és Művészeti Szakközépiskola Kecskemét grafikus 27 1 27 0 0 100539 Katedra Informatikai és Művészeti Szakközépiskola Kecskemét informatikai szakmacsoport 37 1 37 0 0 Kecskeméti Művészetoktatási Intézmények Kodály Zoltán Ének-zenei 200923 Iskolája Kecskemét zeneművészet 16 3 15 1 0 28406 Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola Békéscsaba gépészeti szakmacsoport 22 20 0 2 28406 Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola Békéscsaba közlekedési szakmacsoport 46 44 0 2 Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény és Közgazdasági kereskedelem-marketing 201030 Szakközépiskolája Kiskunfélegyháza 35 20 10 5 Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény és Közgazdasági közgazdasági szakmacsoport 201030 Szakközépiskolája Kiskunfélegyháza 32 20 7 5 Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény és Közgazdasági ügyviteli szakmacsoport 201030 Szakközépiskolája Kiskunfélegyháza 27 15 7 5 Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény és Mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmacsoport 201030 Élelmiszeripari Középiskolája és Szakiskolája Kiskunfélegyháza 33 32 1 0 Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény és Mezőgazdasági és mezőgazdasági szakmacsoport 201030 Élelmiszeripari Középiskolája és Szakiskolája Kiskunfélegyháza 29 29 0 0 29782 Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola erdésztechnikus 60 1 1 54 3 3 28379 Kner Imre Gimnázium Szakközépiskola és Gyomaendrőd kereskedelem-marketing 17 15 2 0 Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környeztvédelmi Szakközépiskola, környezetvédelmi szakmacsoport 27983 Szakiskola és Speciális Szakiskola Kecskemét 35 7 2 29 5 1 Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környeztvédelmi Szakközépiskola, mezőgazdasági szakmacsoport 27983 Szakiskola és Speciális Szakiskola Kecskemét 35 5 28 2 5 Kossuth Zsuzsanna Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és egészségügyi szakmacsoport 29751 Szakképző Iskola 28 27 1 0 Kossuth Zsuzsanna Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és 29751 Szakképző Iskola felnőttek középiskolája nappali 30 1 14 8 8 Kossuth Zsuzsanna Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és 29751 Szakképző Iskola könnyűipari szakmacsoport 62 1 49 3 10 27972 Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola Kalocsa humán szakmacsoport 25 továbbta nul elhelyez állásker esővé válik 24 1 0 27972 Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola Kalocsa kereskedelem-marketing 18 1 17 1 0 29783 Kőrösy József Közgazdasági Szakközépiskola közgazdasági szakmacsoport 99 23 7 2 98 1 0 Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és kereskedelmi szakmacsoport 29794 Szakiskola 28 26 1 1 Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és 29794 Szakiskola kereskedelmi szakmacsoport 20 9 3 8 Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és 29794 Szakiskola vendéglátó szakmacsoport 21 1 20 1 0 KTKT Általános Iskola és Középiskola Wattay Középiskola és 200955 Szakiskolája Kiskőrös általános képzés 13 0 7 6 KTKT Általános Iskola és Középiskola Wattay Középiskola és gépészeti szakmacsoport 200955 Szakiskolája Kiskőrös 10 8 1 1

OM szám Iskola neve Képzés típusa továbbta nul 15/31 KTKT Általános Iskola és Középiskola Wattay Középiskola és informatika szakmacsoport 200955 Szakiskolája Kiskőrös 25 1 25 0 0 KTKT Általános Iskola és Középiskola Wattay Középiskola és közgazdasági szakmacsoport 200955 Szakiskolája Kiskőrös 32 1 1 32 0 0 KTKT Általános Iskola és Középiskola, Petőfi Sándor Gimnáziuma, mezőgazdasági szakmacsoport 200955 Kertészeti Szakközépiskolája Kiskőrös 29 2 24 0 5 kereskedelem, marketing, üzleti 200930 Lestár Péter Egységes Középiskola, Szakiskola Kecskemét Kecskemét adminisztrációs szakmacsoport 120 90 20 10 28410 Orosháza Városi Önkormányzat Kossuth Lajos Közoktatási Intézménye Orosháza agrár szakmacsoport 19 17 2 0 28410 Orosháza Városi Önkormányzat Kossuth Lajos Közoktatási Intézménye Orosháza gépészeti szakmacsoport 24 1 1 24 0 0 28410 Orosháza Városi Önkormányzat Kossuth Lajos Közoktatási Intézménye Orosháza kereskedelem-marketing 24 10 5 9 28410 Orosháza Városi Önkormányzat Kossuth Lajos Közoktatási Intézménye Orosháza szakmunkások szakközépiskolája 23 13 0 10 37828 Péter András Gimnázium és Szigeti Endre Szakképző Iskola Szeghalom általános képzés 22 16 6 0 Petőfi Sándor Gépészeti és Informatikai Szakképző Iskola és Kollgium fémforgácsoló 200986 Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza 10 0 10 0 Petőfi Sándor Gépészeti és Informatikai Szakképző Iskola és Kollgium gépészeti szakmacsoport 200986 Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza 65 2 4 65 0 0 Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola, a Zsoldos Ferenc elektronika-elektrotechnika 29804 Középiskola és Szakiskola Tagintézménye Szentes szakmacsoport 16 12 2 2 Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola, a Zsoldos Ferenc 29804 Középiskola és Szakiskola Tagintézménye Szentes informatika szakmacsoport 56 2 48 4 4 Pusztamérgesi Középiskola, Szakképző Iskola és, a Bedő Albert vendéglátás-idegenforgalom 29799 Középiskola, Erdészeti Szakiskola és Tagintézménye Pusztamérges szakmacsoport 23 1 9 5 9 Sághy Mihály Szakképző Iskola, Középiskola és a Csongrádi Oktatási Központ Tagintézménye Csongrád faipari szakmacsoport 5 0 0 5 Sághy Mihály Szakképző Iskola, Középiskola és a Csongrádi Oktatási Központ Tagintézménye Csongrád gépészeti szakmacsoport 7 2 0 5 Sághy Mihály Szakképző Iskola, Középiskola és a Csongrádi Oktatási Központ Tagintézménye Csongrád informatika szakmacsoport 17 14 0 3 Sághy Mihály Szakképző Iskola, Középiskola és a Csongrádi Oktatási Központ Tagintézménye Csongrád kereskedelmi szakmacsoport 23 18 2 3 101384 School Of Business Üzleti Szakközépiskola Békéscsaba gazdasági informatikus 16 4 1 7 4 5 28425 Szarvas Város Közoktatási Intézménye Vajda Péter Gimnáziuma, faipari szakmacsoport Szakközépiskolája és a Székely Mihály Szakképző Iskolája Szarvas 5 5 0 0 28425 Szarvas Város Közoktatási Intézménye Vajda Péter Gimnáziuma, informatikai szakmacsoport Szakközépiskolája és a Székely Mihály Szakképző Iskolája Szarvas 24 1 1 21 1 2 28425 Szarvas Város Közoktatási Intézménye Vajda Péter Gimnáziuma, Szakközépiskolája és a Székely Mihály Szakképző Iskolája Szarvas kereskedelem-marketing 12 12 0 0 28425 Szarvas Város Közoktatási Intézménye Vajda Péter Gimnáziuma, oktatás szakmacsoport Szakközépiskolája és a Székely Mihály Szakképző Iskolája Szarvas 8 8 0 0 28425 Szarvas Város Közoktatási Intézménye Vajda Péter Gimnáziuma, ügyviteli szakmacsoport Szakközépiskolája és a Székely Mihály Szakképző Iskolája Szarvas 19 15 4 0 elhelyez állásker esővé válik

OM szám Iskola neve Képzés típusa továbbta nul 16/31 28425 Szarvas Város Közoktatási Intézménye Vajda Péter Gimnáziuma, vendéglátás-idegenforgalom Szakközépiskolája és a Székely Mihály Szakképző Iskolája Szarvas szakmacsoport 16 9 4 3 29746 Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola rnyezet- és vízgazdálkodási szakmacsopo 28 1 23 2 3 29746 Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola Oktatás (pedagógia szki.) 23 2 18 1 4 Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakképző Iskola és idegenforgalmi 27995 Kecskemét 24 3 4 20 22 2 0 Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakképző Iskola és vendéglátó szakmacsoport 27995 Kecskemét 31 2 21 7 3 28407 Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola Békéscsaba általános közgazdasági képzés 72 15 1 3 68 3 1 28407 általános közgazdasági képzés angol Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola Békéscsaba kéttannyelvű 47 42 2 9 1 3 45 0 2 28407 vendéglátás-idegenforgalom német Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola Békéscsaba kéttannyelvű 13 2 10 13 0 0 200902 -Móravárosi Szakközép- és Szakiskola egyéb szolgáltatások 50 40 6 4 200902 -Móravárosi Szakközép- és Szakiskola elektronika 10 6 1 3 200902 -Móravárosi Szakközép- és Szakiskola faipari szakmacsoport 15 10 3 2 200902 -Móravárosi Szakközép- és Szakiskola gépészeti szakmacsoport 6 3 1 2 200902 -Móravárosi Szakközép- és Szakiskola nyomdaipari szakmacsoport 11 6 3 2 200902 -Móravárosi Szakközép- és Szakiskola vegyész 4 3 1 0 környezetvédelmi és vízgazd Baja 27959 Szent László Általános Művelődési Központ Középiskolája szakmacsoport 66 1 65 1 0 200658 Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Békéscsaba egészségügyi szakmacsoport 47 2 43 1 3 200658 Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Békéscsaba könnyűipari szakmacsoport 11 10 0 1 200658 Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Békéscsaba nyomdaipari szakmacsoport 18 18 0 0 200658 Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Békéscsaba textilműves 7 6 0 1 200658 textilrajzoló és modelltervező Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Békéscsaba asszisztens 19 18 1 0 27973 Szent-Györgyi Albert Középiskola Kecskemét egészségügyi szakmacsoport 71 4 3 25 23 23 27973 Szent-Györgyi Albert Középiskola Kecskemét szociális 71 29 21 21 200423 SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola zeneművészet 27 5 2 27 0 0 28381 Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola Orosháza informatika szakmacsoport 28 3 28 0 0 28381 Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola Orosháza közgazdasági szakmacsoport 24 6 1 24 0 0 Térségi Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény Árpád Fejedelem kereskedelem, marketing, üzleti 200905 Gimnázium, Gazdasági és Informatikai Szakközépiskola Kistelek adminisztrációs szakmacsoport 13 10 3 0 29747 Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és 29747 Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és 29747 Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és 29747 Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és grafikus 20 1 elhelyez állásker esővé válik 20 0 0 kerámikus 6 1 6 0 0 szobrász 11 1 11 0 0 táncos 7 7 0 0 29747 Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és textilműves 4 4 0 0 27971 Türr István Gazdasági Szakközépiskola Baja általános képzés 5 4 1 0 27971 Türr István Gazdasági Szakközépiskola Baja gazdasági szakmacsoport 30 1 2 29 1 0

17/31 OM szám Iskola neve Képzés típusa 27971 Türr István Gazdasági Szakközépiskola Baja informatikai szakmacsoport 15 1 14 1 0 27971 Türr István Gazdasági Szakközépiskola Baja ügyviteli szakmacsoport 23 1 1 21 2 0 28408 Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola és Békéscsaba földmérő-geológus szakirány 32 1 32 0 0 28408 Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola és Békéscsaba közlekedésépítő szakirány 30 1 30 0 0 28408 Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola és Békéscsaba magasépítő szakirány 34 1 7 34 0 0 28408 víz- és környezetgazdálkodási Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola és Békéscsaba szakirány 32 2 2 32 0 0 kereskedelem, marketing, üzleti 29784 Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola adminisztrációs szakmacsoport 32 3 28 0 4 29784 Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola közgazdasági szakmacsoport 32 5 1 29 0 3 29780 Vedres István Építőipari Szakközépiskola építészet szakmacsoport 87 5 1 75 9 3 elektronika-elektrotechnika 28009 Virág Gedeon Szakközépiskola és Szakiskola Kunszentmiklós szakmacsoport 9 6 2 1 28009 Virág Gedeon Szakközépiskola és Szakiskola Kunszentmiklós informatika szakmacsoport 32 18 7 7 29804 Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola Szentes gépészeti szakmacsoport 11 6 0 5 29804 Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola Szentes kereskedelem-marketing 18 15 0 3 29804 Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola Szentes közlekedés szakmacsoport 14 10 0 4 továbbta nul elhelyez állásker esővé válik 5 477 65 267 7 26 108 25 1 10 1 4 523 414 540

18/31 IV. Érettségit adó képzés - gimnáziumban össze A végzős létszámból a várható munkaerőpiaci megjelenésre vonatkozó adatok a megkérdezés időpontjában az iskolák által történt becslés alapján kerültek feldolgozásra, így azok eltérhetnek a ténylege kialakult helyzettől! OM szám Iskola neve Képzés típusa 29759 Németh László Gimnázium és Általános Iskola Hódmezővásárhely 6 évfolyamos gimnáziumi képzés 61 31 2 30 61 0 0 29737 Horváth Mihály Gimnázium Szentes 6 évfolyamos gimnáziumi képzés 27 7 26 0 1 27944 Katona József Gimnázium és Számítástechnikai Szakközépiskola Kecskemét 6 évfolyamos gimnáziumi képzés (humán) 35 32 1 3 1 4 35 0 0 27944 Katona József Gimnázium és Számítástechnikai Szakközépiskola Kecskemét 6 évfolyamos gimnáziumi képzés (reál) 33 3 32 6 1 4 2 33 0 0 27943 Bányai Júlia Gimnázium Kecskemét 8 osztályos gimnázium 62 48 1 12 1 7 58 2 2 28381 Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola Orosháza 8 osztályos gimnázium 20 1 4 3 1 20 0 0 28424 FVM Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kétegyháza agrár-rendész orientáció 12 7 1 4 28375 Petőfi Sándor Gimnázium Mezőberény AJTP program (5 évfolyamos) 34 2 34 0 0 29743 Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium AJTP program (5 évfolyamos) 20 4 1 20 0 0 27940 Hunyadi János Gimnázium, Szakiskola és Bácsalmás általános gimnáziumi képzés 59 30 59 0 0 27939 Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Gimnázium Baja általános gimnáziumi képzés 82 35 82 79 2 1 27959 Szent László Általános Művelődési Központ Középiskolája Baja általános gimnáziumi képzés 35 3 1 6 35 0 0 27938 y III. y Béla Ginázium Baja általános gimnáziumi képzés 98 1 46 4 0 25 4 0 5 0 98 0 0 28378 Iskola és Battonya általános gimnáziumi képzés 18 18 0 0 28456 i Kiss István Református Gimnázium, Általános Iskola és Békés általános gimnáziumi képzés 44 5 3 44 0 0 200913 BÉKSZI Trefort Á.Székhelyiskola Békéscsaba általános gimnáziumi képzés 86 1 1 1 1 1 36 21 29 28393 Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium Békéscsaba általános gimnáziumi képzés 59 36 7 17 57 0 2 28395 Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Békéscsaba általános gimnáziumi képzés 54 15 3 50 3 1 200658 Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Békéscsaba általános gimnáziumi képzés 18 1 1 18 0 0 200607 Szlovák Gimnázium Általános Iskola, Óvoda és Békéscsaba általános gimnáziumi képzés 13 3 5 13 0 0 28379 Kner Imre Gimnázium Szakközépiskola és Gyomaendrőd általános gimnáziumi képzés 20 1 16 4 0 28388 Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Gyula általános gimnáziumi képzés 47 5 2 6 1 38 1 8 28380 Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola Gyula általános gimnáziumi képzés 112 50 3 27 1 8 105 0 7 28387 N. Bǎlcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Gyula általános gimnáziumi képzés 27 3 3 24 3 0 29764 Gregus Máté Műszaki, Mezőgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium Hódmezővásárhely általános gimnáziumi képzés 22 5 1 3 22 0 0 29736 Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Hódmezővásárhely általános gimnáziumi képzés 98 3 37 1 9 4 97 1 0 27743 Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény Kalocsa általános gimnáziumi képzés 15 2 1 4 15 0 0 27953 Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét általános gimnáziumi képzés 116 59 3 1 20 1 95 13 8 Congregatio Jesu (Angolkisasszonyok) Ward Mária Leánygimnáziuma és 27958 a Kecskemét általános gimnáziumi képzés 47 15 5 1 47 0 0 27945 Bolyai János Gimnázium Kecskemét általános gimnáziumi képzés 126 1 49 3 2 22 5 119 7 0 27949 Piarista Gimnázium Kecskemét általános gimnáziumi képzés 56 19 11 2 56 0 0 27957 Németh László Általános Iskola és Gimnázium Kecskemét általános gimnáziumi képzés 32 3 32 0 0 KTKT Általános Iskola és Középiskola, Petőfi Sándor Gimnáziuma, 200955 Kertészeti Szakközépiskolája Kiskőrös általános gimnáziumi képzés 86 16 1 15 1 82 0 4 27946 Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza általános gimnáziumi képzés 130 50 5 30 5 125 0 5 63879 Constantinum Katolikus Gimnázium Kiskunfélegyháza általános gimnáziumi képzés 29 5 2 1 27 0 2 27951 Bibó István Gimnázium Kiskunhalas általános gimnáziumi képzés 130 6 60 20 7 50 9 6 1 110 10 10 27956 Kiskunhalasi Református Szilády Áron Gimnáziuma Kiskunhalas általános gimnáziumi képzés 65 3 7 1 4 62 2 1 27947 Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kiskunmajsa általános gimnáziumi képzés 28 6 1 24 1 3 ssze (f továbbta nul elhelyez álláskere sővé válik

19/31 OM szám Iskola neve Képzés típusa ssze (f Térségi Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény Árpád fejedelem általános gimnáziumi képzés 200905 Gimnázium, Gazdasági és Informatikai Szakközépiskola Kistelek 42 1 1 41 1 0 27948 Református Baksay Sándor Gimnáziuma Kunszentmiklós általános gimnáziumi képzés 66 4 26 2 9 1 66 0 0 29745 József Attila Gimnázium és Makó általános gimnáziumi képzés 113 24 1 2 103 5 5 Szent István Egyházi Általános Iskola és Gimnázium, Szent Gellért 29757 Diákotthon Makó általános gimnáziumi képzés 13 12 1 0 28376 Hunyadi János Közoktatási Intézmény Mezőkovácsháza általános gimnáziumi képzés 50 1 5 48 1 1 28381 Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola Orosháza általános gimnáziumi képzés 37 1 3 33 3 1 28280 Orosházi Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium Orosháza általános gimnáziumi képzés 40 7 4 1 40 0 0 28382 Ady Endre - Bay ZoltánKözépiskola és Sarkad általános gimnáziumi képzés 22 16 1 5 28425 Szarvas Város Közoktatási Intézménye Vajda Péter Gimnáziuma, általános gimnáziumi képzés Szakközépiskolája és a Székely Mihály Szakképző Iskolája Szarvas 86 18 3 29 3 1 1 84 2 0 29744 Deák Ferenc Gimnázium általános gimnáziumi képzés 54 25 5 50 0 4 Kossuth Zsuzsanna Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és általános gimnáziumi képzés 29751 Szakképző Iskola 30 27 0 3 29746 Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola általános gimnáziumi képzés 28 8 1 27 0 1 29749 Gábor Dénes Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és általános gimnáziumi képzés 29 8 3 1 29 0 0 29743 Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium általános gimnáziumi képzés 18 6 3 18 0 0 i Kistérség többcélú Társulása Egységes Gimnáziuma (Eötvös József 200909 Gimnázium) általános gimnáziumi képzés 81 5 71 10 0 29752 Dugonics András Piarista Gimnázium, Szakközépiskola és általános gimnáziumi képzés 39 1 5 2 1 39 0 0 Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási általános gimnáziumi képzés 36 6 2 40365 Intézmény és Diákotthon 36 0 0 29747 Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és általános gimnáziumi képzés 23 6 1 23 0 0 37828 Péter András Gimnázium és Szigeti Endre Szakképző Iskola Szeghalom általános gimnáziumi képzés 89 30 7 85 4 0 29804 Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola Szentes általános gimnáziumi képzés 38 1 18 3 17 27816 Református Általános Iskolája és Gimnáziuma Tiszakécske általános gimnáziumi képzés 17 2 2 15 2 0 28396 Jankó János Általános Iskola és Gimnázium Tótkomlós általános gimnáziumi képzés 27 1 1 25 2 0 általános tantervű gimnáziumi képzés emelt 27944 Katona József Gimnázium és Számítástechnikai Szakközépiskola Kecskemét óraszámú matematika oktatással 27 1 7 1 3 1 6 27 0 0 28382 Ady Endre - Bay ZoltánKözépiskola és Sarkad angol kéttannyelvű 16 8 3 15 0 1 28381 Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola Orosháza angol nyelvi spec. csoport 17 9 1 1 17 0 0 i Kistérség többcélú Társulása Egységes Gimnáziuma (Eötvös József angol tagozat 200909 Gimnázium) 11 3 11 0 0 29737 Horváth Mihály Gimnázium Szentes angol, német, francia, mat 33 19 8 2 4 33 0 0 29742 SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium angol-német nyelvi orientációs 39 25 9 14 4 4 2 37 1 1 i Kistérség többcélú Társulása Egységes Gimnáziuma (Eötvös József 200909 Gimnázium) anyanyelvi kommunikáció 12 1 11 1 0 28378 Battonya Városi Önkormányzat Mikes Kelemen Gimnázium, Szakképző Iskola és Battonya belügyi rendészet 6 6 0 0 200658 Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Békéscsaba belügyi rendészet 31 31 0 0 Harruckern János Gimnázium, Szakképző Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes 29 18 0 11 Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyula belügyi rendészet 29741 Juhász Gyula Református Szakközépiskola és Gimnázium Makó belügyi rendészet 25 2 1 1 25 0 0 28381 Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola Orosháza biológia spec. csoport 18 9 1 18 0 0 29742 SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium biológia-fizika-kémia 36-16 - - 11 - - 9-35 0 1 200951 Hunyadi János Általános Iskola Gimnázium Szakközépiskola és Jánoshalma biológia-kémia 3 3 0 0 továbbta nul elhelyez álláskere sővé válik

20/31 OM szám Iskola neve Képzés típusa ssze (f 29737 Horváth Mihály Gimnázium Szentes biológia-kémia, inf. 29 5 1 29 0 0 200951 Hunyadi János Általános Iskola Gimnázium Szakközépiskola és Jánoshalma biológia-történelem 1 1 0 0 29737 Horváth Mihály Gimnázium Szentes drámai 32 6 1 32 0 0 Harruckern János Gimnázium, Szakképző Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes 7 7 0 0 Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyula egészségügyi orientáció Kecskeméti Művészetoktatási Intézmények Kodály Zoltán Ének-zenei 200923 Iskolája Kecskemét emelt szintű ének 34 11 2 1 3 3 34 0 0 200658 Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Békéscsaba emelt szintű nyelv 16 6 1 4 16 0 0 29746 Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola emelt szintű testnevelés 26 3 20 0 6 28374 Rózsa Ferenc Gimnázium Békéscsaba emelt szintű történelem - biológia 34 14 2 4 1 1 33 0 1 29747 Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és ének-zene 11 5 11 0 0 28374 Rózsa Ferenc Gimnázium Békéscsaba eurofakt gimnáziumi osztály 36 21 2 10 1 9 36 0 0 28374 Rózsa Ferenc Gimnázium Békéscsaba humán tagozat 35 16 5 1 2 33 1 1 Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola a Csongrádi Oktatási Központ Tagintézménye Csongrád humán tagozat 38 12 2 3 4 36 2 0 27942 Szent István Gimnázium Kalocsa Kalocsa humán tagozat 29 4 12 29 0 0 28381 Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola Orosháza humán tagozat 16 3 16 0 0 29747 Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és humán tagozat 31 10 3 1 30 0 1 29743 Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium humán tagozat 35 5 2 4 35 0 0 29744 Deák Ferenc Gimnázium humán tagozat (matek-tört.,magyar-tört) 46 25 5 40 0 6 27942 Szent István Gimnázium Kalocsa idegen nyelvi tagozat 28 5 9 2 27 1 0 Harruckern János Gimnázium, Szakképző Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyula idegenforgalom 7 5 0 2 200951 Hunyadi János Általános Iskola Gimnázium Szakközépiskola és Jánoshalma informatika 12 12 0 0 29744 Deák Ferenc Gimnázium informatika 32 10 2 30 0 2 i Kistérség többcélú Társulása Egységes Gimnáziuma (Eötvös József 200909 Gimnázium) informatika 9 1 9 0 0 informatika, magyar-francia két tanítási 29742 SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium nyelvű 32 18 7 7 14 10 31 0 1 28378 Battonya Városi Önkormányzat Mikes Kelemen Gimnázium, Szakképző Iskola és Battonya informatikai fakultáció 11 1 8 2 1 28382 Ady Endre - Bay ZoltánKözépiskola és Sarkad informatikai fakultáció 17 17 0 0 28375 Petőfi Sándor Gimnázium Mezőberény kéttannyelvű 58 10 56 58 0 0 29744 Deák Ferenc Gimnázium kéttannyelvű (angol) 28 28 28 0 0 környezetvédő 20 5 2 19 0 1 29747 Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és magyar-angol két tanítási nyelvű képzés és 26 1 4 2 8 1 6 26 0 0 27944 Katona József Gimnázium és Számítástechnikai Szakközépiskola Kecskemét emelt szintű német nyelv oktatás 200951 magyar-ének 1 1 0 0 Hunyadi János Általános Iskola Gimnázium Szakközépiskola és Jánoshalma továbbta nul elhelyez álláskere sővé válik 200951 Hunyadi János Általános Iskola Gimnázium Szakközépiskola és Jánoshalma magyar-média 2 2 0 0 29747 Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és magyar-német kéttannyelvű 8 8 2 8 0 0