A Csepel kerékpárgyár jogutódja, a Schwinn-Csepel Zrt. ma Magyarországon az egyetlen olyan cég, amely teljes körű kerékpárgyártást folytat. Az 1928-ban Weiss Manfréd által alapított gyár az államosítást követően a Csepel Művek részeként működött tovább, és gyártotta a sokak által jól ismert Csepel bicikliket. A rendszerváltást követően a gyárat elsőként privatizálták, majd több tulajdonosváltást követően, végül biztos anyagi háttérrel rendelkező szakmai befektetők kezébe, 100% magyar tulajdonba került. Így garantálva vevőinknek a tradicionális Csepel kerékpárok gyártását is, a már megszokott kiváló minőségben, innovatív körülmények között. Az egykori klasszikus biciklik egy része, mára ugyan némileg átalakultak, természetesen a kor igényeinek megfelelően, ám továbbra is készül néhány, a korabeli formákat felidéző darab is. Emellett számos korszerű bicikli is gyártósorra kerül, például a közkedvelt trekking, és mountain bike. Jelenleg több mint 50 fajta biciklit gyártunk Csepelen. A kerékpárok a hagyományosan kiterjedt szakkereskedői hálózaton keresztül jutnak el a vásárlókhoz. Lényeges, hogy az évek óta felhalmozott tapasztalatunkat kamatoztatjuk a mindennapi igénybevételnek kitett biciklik gyártása során, így készülnek például a Magyar Posta, Határőrség, MOL kerékpárjai. Cégünk szeretne a biciklikhez teljes körű szolgáltatást nyújtani, ezért működtet egy kiváló szakemberekből álló szervízhálózatot, illetve biztosítja termékeihez az állandó alkatrészellátást. Célunk a környezetkímélő közlekedést nem csak hazánkban, hanem nemzetközi viszonylatban is népszerűsíteni, minél több olyan rendezvényen jelen lenni, amelynek küldetése a hagyományos, családcentrikus értékrendszer szükségletének kialakítása. Emellett feladatunknak tekintjük a tömegsport támogatását is. Szeretnénk, ha az emberek életmódjukat némileg megváltoztatnák, ha javulna az emberek egészségi állapota, fizikai erőnléte, melyhez cégünk minőségi kerékpárokat készít, kedvező áron, hogy minden korosztálynak lehetővé tegye a biciklizés feledhetetlen élményét.
Hagyomány Garantált minőség Modern design Magyar gyártás
Tartalom City kerékpárok................................................... 6 Elektromos kerékpárok........................................... 22 Speciális kerékpárok............................................. 24 MTB kerékpárok................................................. 28 ATB kerékpárok.................................................. 36 Trekking kerékpárok............................................. 40 BMX kerékpárok................................................. 45 Gyermek kerékpárok............................................. 46 Boss kerékpárok................................................. 52 Partnereink...................................................... 54
A levegőt légiességgel pótolom. 1 Színes békák ledfrogs A legtöbb béka nem pompázik 12 színben, nincs rugalmas szilikon testük, és a seggükön sincs fényes, beépített LED. De mint ahogy azt már a Jurassic Park óta tudjuk, a természet mindig utat talál - Feltételezem, ha ez megtörténik, a mi Knogos békáink egy cseppet sem fognak meglepődni! KLM07-01 KLM07-02 KLM07-03 KLM07-04 KLM07-05 KLM07-06 KLM07-07 KLM07-08 KLM07-09 KLM07-10 KLM07-11 KLM07-12 KLM06-01 áttetsző KLM06-02 sárga KLM06-03 KLM06-04 KLM06-05 KLM06-06 KLM06-07 KLM06-08 KLM06-09 KLM06-10 KLM06-11 KLM06-12 vörös lime halványkék narancs olíva pink fekete fehér búzakék lila www.schwinncsepel.hu fény játék Az elemcseréhez távolítsd el a rugalmas szilikon tokot a Békáról. A Békád lábai átölelik bármelyik bicikli kormányát. Keményen rácuppannak - Nyamm!
City kerékpárok Klasszikus Kényelem Sétabiciklizés Cruiser 26 Gránát agy 60 900 Ft 7-sebesség 64 400 Ft N3 agyváltó 71 300 Ft A kerékpárok felszereltsége a váltók típusában különbözik! 6 Az árak bruttó ajánlott fogyasztói árak.
Női színek Fektet/Fehér Fektet/Fehér Fektet/Fehér Fektet/Fehér Világoskék/Fehér Bordó/Ezüst Krém Férfi színek Fektet/Fehér Fektet/Fehér Fektet/Fehér Fektet/Fehér Kék/Ezüst Krém Cruiser 26 N3 Váz Villa Váltó Shimano Nexus 3 Váltókar Shimano Nexus 3 Középcsapágy Thun Jive monoblokk Hajtómű Z-hajtómű 44F 165 mm Fék Saccon V-fék alumínium Fékkar Saccon alu-plasztik Kormányfej 150 mm alumínium Kormánycsapágy Cartridge-típusú 1 Kormány 640 x 170 mm acél Nyereg Selle Royal Drifter Nyeregcső 250 mm krómozott Első agy Joytech JY-433 acél Hátsó agy Shimano Nexus 3 Abroncs Remerx 4519 duplafalú Gumi Kenda Flame K-1008 Küllő Erősített Világítás dinamós Sárvédő rozsdamentes acél Csomagtartó H&M csőcsomagtartó Súly 19 kg www.schwinncsepel.hu 7
City kerékpárok Városi Megbízható Alapvető Színek Ezüst/Fekete Ezüst/Kék Budapest A 24 26 28 Gránát agy 39 400 Ft 43 400 Ft 44 600 Ft N3 agyváltó - 54 100 Ft - A kerékpárok felszereltsége a váltók típusában különbözik! Ezüst/Naracs Ezüst/Bordó Arany/Sötétkék 8 Az árak bruttó ajánlott fogyasztói árak.
Budapest A 26 N3 Váz Villa Váltó Shimano Nexus 3 Váltókar Shimano Nexus 3 Középcsapágy Thun Jive monoblokk Hajtómű 46T 170 mm Fék Saccon V-fék alumínium Fékkar Saccon alu-plasztik Kormányfej 150 mm acél Kormánycsapágy Cartridge-típusú 1 Kormány 600 x 70 mm acél Nyereg Selle Royal rugós Nyeregcső 300 mm acél Első agy Joytech JY-433 acél Hátsó agy Shimano Nexus 3 Abroncs Beretta MT-240 duplafalú Gumi Kenda K-830 Küllő Hátul erősített Világítás Dinamós Sárvédő Büchel Röder acél Csomagtartó H&M csomagtartó Súly 16 kg www.schwinncsepel.hu 9
City kerékpárok Városi Kényelmes Modern Színek Mályva Kék Budapest B 26 28 Gránát agy 44 900 Ft 45 200 Ft 7-sebesség 49 600 Ft 50 800 Ft N3 agyváltó 55 800 Ft 55 800 Ft A kerékpárok felszereltsége a váltók típusában különbözik! A krémszínű modellek ára 1000 Ft-tal drágább. Bordó Krém 10 Az árak bruttó ajánlott fogyasztói árak.
Budapest B 26 N3 Váz Villa Váltó Shimano Nexus 3 Váltókar Shimano Nexus 3 Középcsapágy Thun Jive monoblokk Hajtómű 33T 170 mm Fék Saccon V-fék alumínium Fékkar Saccon alu-plasztik Kormányfej 240 mm acél / alu Kormánycsapágy Cartridge-típusú 1" Kormány 600 x 70 mm acél Nyereg Selle Royal rugós Nyeregcső 290 mm acél Első agy Joytech JY-433 acél Hátsó agy Shimano Nexus 3 Abroncs Beretta MT-240 duplafalú Gumi Kenda K-198 Küllő Hátul erősített Világítás Dinamós Sárvédő Büchel Röder acél Csomagtartó H&M dupla pálcás Súly 17,6 kg www.schwinncsepel.huh 11
City kerékpárok Innovatív Teherbíró Kényelmes Budapest C 26 Gránát agy 49 900 Ft N3 agyváltó 57 300 Ft A kerékpárok felszereltsége a váltók típusában különbözik! Budapest C 26 N3 Váz Villa Váltó Shimano Nexus 3 Váltókar Shimano Nexus 3 Középcsapágy Thun Jive monoblokk Hajtómű 33T 170 mm Fék Saccon V-fék alumínium Fékkar Saccon alu-plasztik Kormányfej 240 mm acél / alu Kormánycsapágy Cartridge-típusú 1" Kormány 620 x 120 mm acél Nyereg Selle Royal rugós Nyeregcső 280 mm acél Első agy Joytech JY-433 acél Hátsó agy Shimano Nexus 3 Abroncs Beretta MT-240 duplafalú Gumi Kenda K-841C Küllő Hátul erősített Világítás Dinamós Sárvédő Büchel Röder acél Csomagtartó H&M speciális Súly 18,5 kg Színek Kék/Ezüst Bordó/Ezüst 12 Az árak bruttó ajánlott fogyasztói árak.
Városi Kényelmes Modern Budapest férfi 28 Váz Villa Középcsapágy Thun Jive monoblokk Hajtómű 46T 170 mm Fék Saccon V-fék alumínium Fékkar Saccon alu-plasztik Kormányfej 150 mm acél Kormánycsapágy Cartridge-típusú 1" Kormány 600 x 70 mm acél Nyereg Selle Royal rugós Nyeregcső 300 mm acél Első agy Joytech JY-433 acél Hátsó agy Velosteel gránátagy Abroncs Beretta MT-240 duplafalú Gumi Kenda K-830 Küllő Hátul erősített Világítás Dinamós Sárvédő Büchel Röder acél Csomagtartó H&M csomagtartó Súly 17,2 kg Budapest férfi 28 Gránát agy 44 600 Ft Színek Titán Kék www.schwinncsepel.huww.sch winn csep el.hu 13
City kerékpárok Modern Könnyű Ergonomikus Laguna 26 7-sebesség 55 200 Ft N3 agyváltó 63 000 Ft A kerékpárok felszereltsége a váltók típusában különbözik! N3 színek 7SP színek Krém Ezüst Bordó/Ezüst Kék Laguna 26 N3 Váz City alumínium Villa Zoom CH-140 Váltó Shimano Nexus 3 Váltókar Shimano Nexus 3 Középcsapágy Thun Jive monoblokk Hajtómű 33T 170 mm Fék Saccon V-fék alumínium Fékkar Saccon alu-plasztik Kormányfej Promax alu állítható Kormánycsapágy 1,1/8" Kormány 580 x 50 mm Nyereg Selle Royal rugós Nyeregcső 280 mm acél Első agy Joytech JY-751 alu Hátsó agy Shimano Nexus 3 Abroncs Beretta MT-240 duplafalú Gumi Kenda K-830 Küllő Hátul erősített Sárvédő Büchel Röder alu-plasztik Csomagtartó Kai Wei alumínium Súly 16,1 kg 14 Az árak bruttó ajánlott fogyasztói árak.
BVSC 2009-ben a BVSC hivatalos kerékpár szponzora. 1911 www.schwinncsepel.hu 15
City kerékpárok Klasszikus Hagyományőrző Városi Metro 26 28 Gránátagy 43 600 Ft 44 400 Ft A krémszínű modellek ára 1000 Ft-tal drágább. Színek Kék Krém Metro 26 Váz Villa Középcsapágy Thun Jive monoblokk Hajtómű 46T 170 mm Fék Saccon V-fék alumínium Fékkar Saccon alu-plasztik Kormányfej 150 mm acél Kormánycsapágy Cartridge-típusú 1" Kormány 600 x 70 mm acél Nyereg Selle Royal rugós Nyeregcső 250 mm acél Első agy Joytech JY-433 acél Hátsó agy Velosteel gránátagy Abroncs Beretta MT-240 duplafalú Gumi Kenda K-198 Küllő Hátul erősített Világítás Dinamós Sárvédő Büchel Röder acél Csomagtartó H&M dupla pálcás Súly 17 kg Bordó 16 Az árak bruttó ajánlott fogyasztói árak.
Praktikus Mobil Klasszikus Camping 20 összecsukható N3 Váz összecsukható Villa Váltó Shimano Nexus 3 Váltókar Shimano Nexus 3 Középcsapágy Thun Jive monoblokk Hajtómű 46T 170 mm Fék Saccon patkófék Fékkar Saccon alu-plasztik Kormányfej 300 mm acél / alu Kormánycsapágy Cartridge-típusú 1" Kormány 610 x 190 mm acél Nyereg Selle Royal rugós Nyeregcső 350 mm acél Első agy Joytech JY-433 acél Hátsó agy Shimano Nexus 3 Abroncs Beretta P24 szimplafalú Gumi Kenda K-935 Világítás Dinamós Sárvédő Büchel Röder acél Csomagtartó H&M csőcsomagtartó Súly 13,6 kg Camping 20 Összecsukható Merev Gránát agy 42 400 Ft 40 700 Ft N3 agyváltó 47 300 Ft - A kerékpárok felszereltsége a váltók típusában különbözik! A krémszínű modellek ára 1000 Ft-tal drágább. Színek Kék Krém Bordó www.schwinncsepel.hu winn csep el hu 17
City kerékpárok 18 Az árak bruttó ajánlott fogyasztói árak.
Klasszikus Alapvető Megbízható Touring 28 Gránát agy 41 900 Ft Női színek Férfi színek Pezsgő Kék Fekete Sötétkék Bordót Touring 28 Váz Villa Középcsapágy Thun Jive monoblokk Hajtómű 46T 170 mm Fék Saccon patkófék Fékkar Saccon alu-plasztik Kormányfej 150 mm acél Kormánycsapágy Cartridge-típusú 1" Kormány 620 x 120 mm acél Nyereg Selle Royal rugós Nyeregcső 250 mm acél Első agy Joytech JY-433 acél Hátsó agy Velosteel gránátagy Abroncs Beretta WS-25 szimplafalú Gumi Kenda K-146 Küllő Hátul erősített Világítás Dinamós Sárvédő Büchel Röder acél Csomagtartó H&M csomagtartó Súly 15,8 kg www.schwinncsepel.hu Az árak bruttó ajánlott fogyasztói árak. 19
City kerékpárok Mobil Könnyű Városi Tour Fitnesz 28 14-sebesség Narancs Színek Tour Fitnesz 68 900 Ft Tour Fitnesz 28 Váz Road alumínium Villa Road alumínium Első váltó Shimano FD-A050 Hátsó váltó Shimano TX-31 Váltókar Shimano Revo Középcsapágy Thun Jive monoblokk Hajtómű Sugino 53/39 175 mm Fék Artrek caliper Fékkar Saccon alu-plasztik Kormányfej Promax állítható Kormánycsapágy Cartridge-típusú 1" Kormány 520 mm egyenes alu Nyereg Selle Royal rugós Nyeregcső 250 mm acél Első agy Joytech JY-821 alu Hátsó agy Joytech JY-822 alu Abroncs Remerx Aero Gumi Kenda K-146 Súly 11,5 kg Vázméretek 540, 560, 580, 610 mm 20 Az árak bruttó ajánlott fogyasztói árak.
www.schwinncsepel.hu 21
Pedalec hajtásrásegítéses rendszer A Schwinn Csepel 2009-ben egy újfajta kerékpár-típussal szeretné bővíteni a termékpalettáját, amely a könnyű súlya mellett hatalmas segítséget nyújt a biciklizésben, a neve E-bike. Európaszerte egyre nagyobb számban megjelenő elektromos kerékpárok segítenek az elindulásban, az emelkedőknél. A működési elv rendkívül egyszerű: a rendszer a hajtás alapján segíti a kerékpárost, induláskor intenzívebben, haladáskor kevésbé, így mi határozhatjuk meg a tempót, nem az eszköz. Ettől sokkal biztonságosabban lehet közlekedni, mint egy gázkarral hajtott segédmotoros járművel. Alacsony súlynövekedés Optimalizált hajtásrásegítés Biztonságos közlekedés Hosszú élettartam Nincs gázkar Könnyen kivehető akkumulátor Agyváltóval együtt használva az emelkedők egyszerűen eltűnnek. A dán Protanium cég termékeivel felszerelt kerékpárjaink sokkal hatékonyabbak városi környezetben, ugyanakkor tökéletesen alakalmasak túrázáshoz is. 22 Az árak bruttó ajánlott fogyasztói árak.
Technikai adatok: 250 Watt maximális teljesítmény 29 V, 9 AH Maximált sebesség (25 km/h) Pedálrásegítéses vezérlés (nincs gázkar) Megnövelt akkumulátor élettartam (nincs hidegindítás) Lítium ion - polimer akkumulátor (2,5 kg) Biztonsági és élettartam növelő funkciók: sleep mód hibernációs mód Vezérlő chip az akkumulátorban Szénkefe nélküli, első agy motor Teljes készlet súlya: 5,5 kg Elektromos kerékpárok Camping (merev) 20" Gr. Camping (öcs.) 20" Gr. Camping (öcs.) 20" N3 Budapest 26" B Gr. Budapest 28" B Gr. Budapest 26" B N3 Budapest 28" B N3 Metro 26" Gr. Metro 28" Gr. Laguna 26" N3 Cruiser 26" Gr. Cruiser 26" N3 Traction 28" 301 000 Ft 303 000 Ft 308 000 Ft 305 000 Ft 305 000 Ft 316 000 Ft 316 000 Ft 304 000 Ft 305 000 Ft 323 000 Ft 321 000 Ft 332 000 Ft 326 000 Ft www.schwinncsepel.hu winn csep el.h.hu 23
Cargo N3 Nagy terhek mozgatására ideális, mely ipari, illetve hobbi felhasználásra a legalkalmasabb. Speciális kerékpárok Camping 20" Gr. (3 kerekű) Budapest C 26" Gr. (3 kerekű) Cargo 26" N3 TANDEM 26" 21-SP. 99 000 Ft 149 900 Ft 120 000 Ft 134 000 Ft Tandem Családi kerékpár. Azoknak szintén ajánljuk, akik egyedül nem tudnak kerékpározni. 24 Az árak bruttó ajánlott fogyasztói árak.
Háromkerekű kerékpárok Stabil útfekvésű, biztonságos kerékpár. Bizonytalan egyensúllyal rendelkezők is remekül használhatják. (Egyedi megrendelésre.) www.schwinncsepel.hu winn csep el.hu 25
KERÉKPÁR BMX, MTB, PÁLYA-ORSZÁGÚT SPORTOKTATÁS A kerékpározás több egyszerű sporttevékenységnél, hiszen egyre nagyobb teret hódít a közlekedésben, munkaeszköz lett (lásd futárszolgálatok, posta, újságkihordók stb.), több más sportág részévé vált és válik, kellemes sporteszköz egyéni és családi programokhoz. Ha a kerékpározás bármely okból érdeklődésed középpontjába került, feltétlen fel kell keresned bennünket, hogy megfelelő tudás birtokosa lehess. Az ugyanis, hogy már két keréken tudsz haladni, messze nem elég, hogy biztonságosan eligazodj a mai forgalmi követelmények között, kellő bicikli biztonságot szerezz. Nálunk megismerheted és elsajátíthatod a közlekedés írott és íratlan szabályait, az egyes sportágak specialitásait, a csoportban való kerékpározás technikáit, a kerékpár szerkezetismeretét, beállítási sajátosságait, megtanulhatsz az időjárásnak megfelelően öltözködni és kimagasló edzettségi állapotot érhetsz el. Nem elhanyagolható a fogyni vágyók érdeklődése sem, hiszen egy komoly edzés alatt akár kétezer négyezer kalóriától is megszabadulhatsz! Számunkra az elsődleges szempont, hogy minél többen gyertek szakosztályunkba, és míg a fent említett dolgokat elsajátítjátok, mi felmérjük tudásodat. Ha jók az eredményeid, az élsport irányába fordíthatod képességeidet, ha az élet más területén szeretnél a továbbiakban tevékenykedni, akkor is kiválóan kamatoztathatod megszerzett tapasztalataidat a már említett közlekedés, szabadidő eltöltés vagy munka során. Várjuk 6 éves kortól fiúk és lányok jelentkezését a KSI Schwinn-Csepel SE. és a VERES ÖRDÖGÖK SE. kerékpáros szakosztályába. Az alapok oktatása forgalomtól elzárt területen Pesten a Puskás Ferenc stadion területén és a Városligetben, Budán a Csillebérci Bike Parkban történik. Téli időszakban októbertől márciusig termem edzések, kondizás, tréningpadon való kerékpározás is kiegészíti programjainkat. Haladó csoportban már országúti és montis túrákon vehetsz részt, illetve a hazai, majd a nemzetközi versenyzési lehetőség is előtted áll. A következő lehetőségek várnak Rád: ORSZÁGÚTI KERÉKPÁROZÁS, PÁLYA KERÉKPÁROZÁS, MTB SZAKÁGAK BMX SZAKÁGAK TRIATLON KERÉKPÁROS RÉSZE. Tanulmányok: Sporttagozatos iskolai lehetőséggel is rendelkezünk, általános iskolai és gimnáziumi szinten, erről információkat lásd a www.nupi. hu és a www.csanadi.vilaga.hu honlapokon. Mi kell még? sportorvosi vizsgálat, tagdíj, havi 5000 forint, fejvédő, tréningfelszerelés. VÁRUNK! Jó szórakozást, és bringázást kívánok Nektek, Somogyi Miklós, a KSI Schwinn-Csepel SE. kerékpáros szakosztály vezetője Biciklizz velünk Hazai György KSI Scwinn-Csepel SE. edző 06 30 446 8745 gy.hazai@freemail.hu Nagy György tanfolyamvezető 06 20 239 2747 steher@freemail.hu 1146 Budapest, Szabó József utca 3. (a Millenáris Kerékpárpálya mellett.) www.nupi.hu Schettrer Zsolt Setike Veres Ördögök SE. szakágvezető 06 20 325 5018 bringafalva@upcmail.hu Csillebérc Bike Park, 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 21. www.bringafalva.hu
Viszlát defekt! Egy hosszú óra az esőben. MARATHON PLUS TOUR Újdonság: trekking mintával Elmulasztott találka. Franciázás sem volt. Ezt a nyuszira fogom. Defektmentes Ennyit a piknikről. Kizárólag a MARATHON PLUS gumik vannak ellátva az eredeti defekt védelemmel, ami ellen még a rajzszögnek sincs esélye. Mindegyik MARATHON PLUS modell gördülése olyan könnyed, hogy nem érezhető a benne lévő vastag védőréteg. www.schwalbe.com Nincs olyan külső gumi, ami 100%-os védelmet nyújtana defekt ellen, de a MARATHON PLUS kerékpár köpenyek kiemelkedő védelmet nyújtanak a legáltalánosabb veszélyforrások ellen, mint az üvegszilánkok, fémhulladék, vagy éles kövek.
MTB kerékpárok Gyors Terep Megbízható Adrenalin 26 ACERA 81 400 Ft LX 145 000 Ft XT 350 000 Ft A kerékpárok felszereltsége a váltók típusában különbözik! XT és LX színek Fehér Acera színek Fehér Titán 28 Az árak bruttó ajánlott fogyasztói árak.
Adrenalin 26 XT 26 LX Váz MTB alumínium MTB alumínium Villa Rock Shox Dart 2 Rock Shox Dart 2 Első váltó Shimano XT Shimano LX Hátsó váltó Shimano XT Shimano LX Váltókar Shimano XT Shimano LX Középcsapágy Shimano XT Shimano LX Hajtómű 44/32/22 165 mm XT 44/32/22 170 mm LX Fék Shimano XT 160 mm Shimano AM-4851 160 mm Fékkar Shimano XT Shimano AM-4851 Kormányfej Promax 110 mm alu Promax 110 mm alu Kormánycsapágy Neco 1,1/8" A-head Neco 1,1/8" A-head Kormány Promax 620 x 40 mm Promax 620 x 40 mm Nyereg Selle Royal Viper Selle Royal Viper Nyeregcső Promax 350 mm alu Promax 350 mm alu Első agy Shimano XT Shimano LX Hátsó agy Shimano XT Shimano LX Abroncs Vuelta Airline Vuelta Airline Gumi Schwalbe Racing Ralph Schwalbe Racing Ralph Súly 13,7 kg 14 kg Vázméretek 16, 18 16, 18 www.schwinncsepel.hu hu 29
MTB kerékpárok Gyors Terep Megbízható Magnum 26 21-sebesség Narancs/Fekete Világoskék/Fehér Fekete 60 400 Ft Színek Magnum 26 Váz MTB alumínium Villa Zoom CH-456 Első váltó Shimano TZ-31 Hátsó váltó Shimano TX-31 Váltókar Shimano ST-EF50 Középcsapágy Thun Jive monoblokk Hajtómű 42/34/24 170 mm alu Fék Saccon V-fék alumínium Fékkar Shimano ST-EF50 Kormányfej A-head alumínium Kormánycsapágy Neco 1,1/8" A-head Kormány MTB egyenes alu Nyereg Selle Royal Mach Nyeregcső 350 mm alumínium Első agy Joytech JY-753 alu Hátsó agy Joytech JY-754 alu Abroncs Vuelta Airline Gumi Kenda K-849 Súly 14 kg Vázméret 16, 18 30 Az árak bruttó ajánlott fogyasztói árak.
demo rider: Vass Péter Fotó: Huber Olivér
MTB kerékpárok Sportos Terep Kényelmes Ranger Fully 20 24 26 21-sebesség 39 500 Ft 45 600 Ft 48 600 Ft A kerékpárok felszereltsége a különböző méreteknél eltér. Színek Narancs/Fekete Ranger Fully 26 Váz Fully Villa Zoom CH-300E Első váltó Shimano TZ-31 Hátsó váltó Shimano TX-31 Váltókar Shimano Revo Középcsapágy Thun Jive monoblokk Hajtómű 48/38/28 170 mm alu Fék Saccon V-fék alumínium Fékkar Saccon alu-plasztik Kormányfej MTB acél Kormánycsapágy Cartridge-típusú 1" Kormány MTB 600 mm acél Nyereg Selle Royal Mach Nyeregcső 290 mm acél Első agy Joytech JY-753 alu Hátsó agy Joytech JY-754 alu Abroncs Beretta MT-240 duplafalú Gumi Kenda K-849 Súly 18 kg Fekete/Titán Piros/Fekete 32
www.schwinncsepel.hu 33
MTB kerékpárok Gyors Terep Megbízható Ranger MTB 26 21-sebesség 40 400 Ft Ranger ALU MTB 26 21-sebesség 58 800 Ft Ranger MTB 26 Váz Villa Első váltó Shimano TZ-31 Hátsó váltó Shimano TX-31 Váltókar Shimano Revo Középcsapágy Thun Jive monoblokk Hajtómű 48/38/28 170 mm Fék Saccon V-fék alumínium Fékkar Saccon alu-plasztik Kormányfej 150 mm acél Kormánycsapágy Cartridge-típusú 1" Kormány 600 x 70 mm acél Nyereg Selle Royal Nyeregcső 300 mm acél Első agy Joytech JY-753 alu Hátsó agy Joytech JY-754 alu Abroncs Beretta MT-240 duplafalú Gumi Kenda K-847 Súly 15,7 kg 34 Az árak bruttó ajánlott fogyasztói árak.
Ranger MTB Női színek Férfi színek Piros/Fehér Fekete/Narancs Fehér/Fekete Narancs/Fehér Fehér/Fekete Arany/Sötétkék Bordó/Krém Zöld/Fehér Ranger ALU MTB Női színek Férfi színek Narancs/Ezüst Sötétkék/Titán Bordó/Ezüst Narancs/Titán www.schwinncsepel.hu h 35
ATB kerékpárok Hagyomány Kényelem Megbízhatóság Ranger ATB 26 21-sebesség 49 900 Ft Ranger ATB 26 Váz Villa Első váltó Shimano TZ-31 Hátsó váltó Shimano TX-31 Váltókar Shimano Revo Középcsapágy Thun Jive monoblokk Hajtómű 48/38/28 170 mm Fék Saccon V-fék alumínium Fékkar Saccon alu-plasztik Kormányfej 150 mm acél Kormánycsapágy Cartridge-típusú 1" Kormány 600 x 70 mm acél Nyereg Selle Royal Nyeregcső 300 mm acél Első agy Joytech JY-753 alu Hátsó agy Joytech JY-754 alu Abroncs Beretta MT-240 duplafalú Gumi Kenda K-847 Világítás Dinamós Sárvédő alu-plasztik Csomagtartó H&M dupla pálcás Súly 17,4 kg Női vázméretek 17, 19 Férfi vázméretek 19, 21, 23 36 Az árak bruttó ajánlott fogyasztói árak.
Női színek Piros/Fehér Fehér/Fekete Narancs/Fehér Férfi színek Fekete/Narancs Fehér/Fekete Arany/Sötétkék Bordó/Krém Zöld/Fehér wwwschwinncsepel www.schwinncsepel.huhu 37
ATB kerékpárok Hagyomány Kényelem Megbízhatóság Ranger Alu 26 TX-50 64 900 Ft Acera 67 200 Ft A kerékpárok felszereltsége a váltók típusában különbözik! ALU Ranger ALU ATB 26 Váz ATB alumínium Villa Zoom CH-140 Első váltó Shimano TZ-31 Hátsó váltó Shimano TX-50 Váltókar Shimano ST-EF50 Középcsapágy Thun Jive monoblokk Hajtómű 48/38/28 170 mm Fék Saccon V-fék alumínium Fékkar Shimano ST-EF50 Kormányfej A-head alumínium Kormánycsapágy Neco 1,1/8" A-head Kormány 600 x 70 mm acél Nyereg Selle Royal Nyeregcső 300 mm alumínium Első agy Joytech JY-751 alu Hátsó agy Joytech JY-752 alu Abroncs Beretta MT-240 duplafalú Gumi Kenda K-879 Sárvédő alu-plasztik Csomagtartó Kai Wei alumínium Súly 15,3 kg Női színek Narancs/Ezüst Bordó/Ezüst Férfi színek Sötétkék/Titán Narancs/Titán 38 Az árak bruttó ajánlott fogyasztói árak.
A világ legkönnyebb sisakja. SEHR GUT HEFT 05/2008 Pro 104 ULTRALIGHT Pro 104 a világ legkönnyebb sisakja, amely mindössze 108 grammot nyom. Pro 104 ULTRALIGHT felállította a legalacsonyabb súly világrekordját, melyet különleges kényelemmel és csúcsteljesítménnyel ötvöz. Egybeöntött felület, tökéletes illeszkedés, könnyű állíthatóság, ergonomikus kialakítás, hatékony szellőzés, bogárvédő háló, mindez 180 grammba sűrítve! www.schwinncsepel.hu 39
Trekking kerékpárok Túra Kényelmes es Megbízható Landrider 28 21-sebesség N3 agyváltó 52 800 Ft 57 500 Ft A kerékpárok felszereltsége a váltók típusában különbözik! Színek Tavasz Nyár Ősz Tél 40 Az árak bruttó ajánlott fogyasztói árak.
Landrider 28 21sp Váz Villa Első váltó Shimano TZ-31 Hátsó váltó Shimano TX-31 Váltókar Shimano Revo Középcsapágy Thun Jive monoblokk Hajtómű 48/38/28 170 mm Fék Saccon V-fék alumínium Fékkar Saccon alu-plasztik Kormányfej 150 mm acél Kormánycsapágy Cartridge-típusú 1" Kormány 600 x 70 mm acél Nyereg Selle Royal Nyeregcső 300 mm acél Első agy Joytech JY-753 alu Hátsó agy Joytech JY-754 alu Abroncs Beretta MT-240 duplafalú Gumi Kenda K-847 Küllő Erősített Világítás Dinamós Sárvédő alu-plasztik Csomagtartó H&M csomagtartó Súly 17,2 kg Női vázméretek 17, 19 Férfi vázméretek 19, 21, 23 www.schwinncsepel.hu winn csep el.hu 41
Trekking kerékpárok Túra Ergonomikus Könnyű Traction 28 TX-50 65 600 Ft Acera 72 800 Ft A kerékpárok felszereltsége a váltók típusában különbözik! Traction 28 TX-50 Váz Trekking alumínium Villa Zoom CH-190 Első váltó Shimano TZ-31 Hátsó váltó Shimano TX-50 Váltókar Shimano ST-EF50 Középcsapágy Thun Jive monoblokk Hajtómű 48/38/28 170 mm Fék Saccon V-fék alumínium Fékkar Shimano ST-EF50 Kormányfej A-head alumínium Kormánycsapágy 1,1/8" A-head Kormány 600 x 70 mm acél Nyereg Selle Royal Nyeregcső 300 mm alumínium Első agy Joytech JY-753 alu Hátsó agy Joytech JY-754 alu Abroncs Beretta MT-240 duplafalú Gumi Kenda K-830 Küllő Erősített Sárvédő alu-plasztik Csomagtartó Kai Wei alumínium Súly 15,9 kg Színek Sötétkék/Titán Narancs/Titán 42 Az árak bruttó ajánlott fogyasztói árak.
www.tiszatoinfo.hu www.turakozpont.hu www.schwinncsepel.hu 43
BMX kerékpárok B M X Váz Villa Középcsapágy Hajtómű Fék Fékkar Kormányfej Kormánycsapágy Kormány Nyereg Nyeregcső Első agy Hátsó agy Abroncs Gumi BMX BMX 44F 165 mm BMX U-fék Saccon alu-plasztik BMX Freestyle A-head & rotor 610 x 200 mm acél Büchel Allroad Twin Dirt 400 mm acél KT KT HT BMX BMX HY Balance Balance 20 1-sebesség 52 100 Ft Színek Fekete Szürke www.schwinncsepel.hu c el.hu Az árak bruttó ajánlott fogyasztói árak. 45
Gyermek kerékpárok Gyermek Biztonság Kislány Színek Bonnie 16 20 24 Gránát agy 26 600 Ft 30 600 Ft - 6-sebesség - 32 800 Ft 35 000 Ft A kerékpárok felszereltsége a váltók típusában különbözik! Piros/Fehér Kék/Sárga Narancs/Fekete Krém/Sárga Pink/Pink 46 Az árak bruttó ajánlott fogyasztói árak.
Váz Villa Váltó Shimano TY-18 Váltókar Shimano Revo Középcsapágy Thun Jive monoblokk Hajtómű 36T 140 mm Fék Saccon V-fék alumínium Fékkar Alu-plasztik Kormányfej 240 mm acél / alu Kormány 520 mm acél Nyereg Selle Montegrappa Nyeregcső 250 mm acél Első agy Joytech JY-433 Hátsó agy Joytech JY-434 Abroncs Beretta P24 szimplafalú Gumi Kenda K-935 Sárvédő acél Csomagtartó acél huzal Súly 11,4 kg Bonnie 20 6 sp www.schwinncsepel.hu 47
Gyermek kerékpárok Gyermek Biztonság Kisfiú Corsair 16 20 24 Gránát agy 26 600 Ft 30 600 Ft - 6-sebesség - 32 800 Ft 35 000 Ft A kerékpárok felszereltsége a váltók típusában különbözik! 48 Az árak bruttó ajánlott fogyasztói árak.
Váz Villa Váltó Shimano TY-18 Váltókar Shimano Revo Középcsapágy Thun Jive monoblokk Hajtómű 36T 140 mm Fék Saccon V-fék alumínium Fékkar Alu-plasztik Kormányfej 240 mm acél / alu Kormány 520 mm acél Nyereg Selle Montegrappa Nyeregcső 250 mm acél Első agy Joytech JY-433 Hátsó agy Joytech JY-434 Abroncs Beretta P24 szimplafalú Gumi Kenda K-935 Sárvédő acél Csomagtartó acél huzal Súly 12,6 kg Corsair 20 6 sp Színek Kék/Piros Kék/Sárga Narancs/Fekete www.schwinncsepel.hu 49
Gyermek kerékpárok Gyermek Alapvető Kezdő Pluto Pluto 12 Gránát agy 20 900 Ft Súly 9,2 kg Színek Kék/Ezüst Narancs/Fekete Kék/Sárga 50 Az árak bruttó ajánlott fogyasztói árak.
MINDENT A KICSIKÉRT A Bellelli termékek tervezésekor és gyártásakor a gyermekek biztonsága és kényelme került a középpontba. TIGER RELAX CITY 19 900 FT Hátsó gyermekülés. Univerzális konzollal a nyereg-vázcsõre rögzíthetõ. 7 éves korig javasolt. Maximum teherbírás: 22 kg. A háttámla dõlésszöge, illetve a gyermekülés-nyereg távolság is állítható. MR. FOX CLEVER 13 500 FT Hátsó gyermekülés. Univerzális konzollal a nyereg-vázcsõre rögzíthetõ. 7 éves korig javasolt. Maximum teherbírás: 22 kg. A gyermekülés leszerelése után a konzol csomagtartóként használható. A gyár 2005-ben saját teszt-laboratóriumot hozott létre, ahol termékeit különbözõ törésteszteknek vetik alá, mielõtt piacra kerülnek. Az itt bemutatott gyermekülések megfelelnek legújabb és legszigorúbb EU szabványoknak, és maximális biztonságot nyújtanak - nyugodtan rájuk bízhatod legféltettebb kincsedet. További információ: info@bikefun.hu www.bikefun.hu info@schwinncsepel.hu www.schwinncsepel.hu B-ONE CLAMP 8900 FT Hátsó gyermekülés. Szerszám nélkül a csomagtartóra rögzíthetõ. 7 éves korig javasolt. Max. teherbírás: 22 kg. Szürke vagy kék színben. RABBIT 9900 FT Elsõ Első gyermekülés, alsó vázcsõre vázcsőre rögzíthetõ. rögzíthető. Ha- Használata 4 éves 4 éves korig korig javasolt. Maximális teher- teherbírás: 15 kg. 15 Szürke kg. Szürke vagy vagy zöld színben. zöld színben. www.schwinncsepel.hu 51
BOSS kerékpárok Mindennapi Alapvető Gazdaságos ATB Boss ATB 24 26 18-sebesség férfi 34 700 Ft 35 200 Ft 18-sebesség női 34 200 Ft 34 500 Ft A kerékpárok felszereltsége a váltók típusában különbözik! Boss ATB 26 Váz Villa Váltó MTB Váltókar marokváltó Középcsapágy BB set Hajtómű 48/38/28 128 mm acél Fék Saccon V-fék Fékkar Saccon alu-plasztik Kormányfej acél Kormány 600 x 30 mm acél Nyereg MTB Nyeregcső 300 mm acél Első agy Joytech JY-433 Hátsó agy Joytech JY-434 Abroncs Beretta P24 szimplafalú Gumi Kenda K-879 Világítás Dinamós Sárvédő acél Csomagtartó acél Súly 17 kg 52 Az árak bruttó ajánlott fogyasztói árak.
Női színek Piros/Fehér Kék/Fehér Férfi színek Fekete/Narancs Fekete/Ezüst Narancs/Ezüst Bordó/Ezüst Zöld/Fehér www.schwinncsepel.hu el.h.hu 53
Sportos Divatos Lendületes FULLY Boss Fully 24 26 18-sebesség 35 000 Ft 35 300 Ft Színek Piros/Fekete Boss Fully 26 Váz, rugós Villa Váltó MTB Váltókar marokváltó Középcsapágy BB set Hajtómű 48/38/28 170 mm acél Fék Saccon V-fék Fékkar Saccon alu-plasztik Kormányfej acél Kormány 600 x 50 mm acél Nyereg Selle Royal Mach Nyeregcső 300 mm acél Első agy Joytech JY-433 Hátsó agy Joytech JY-434 Abroncs Beretta P24 szimplafalú Gumi Kenda K-849 Súly 18 kg Narancs/Fehér Zöld/Fehér 54 Az árak bruttó ajánlott fogyasztói árak.
Klasszikus Mindennapi Alapvető TÚRA Túra 26 28 Gránát agy 35 700 Ft 36 700 Ft Női színek Kék Piros Férfi színek Szürke Kék Váz Villa Középcsapágy BB set Hajtómű 46F 170 mm Fék Saccon V-fék Fékkar Saccon alu-plasztik Kormányfej acél Kormány 620 x 120 mm acél Nyereg Ventura Nyeregcső 290 mm acél Első agy Joytech JY-433 acél Hátsó agy Velosteel gránátagy Abroncs Beretta WS-25 szimplafalú Gumi Kenda K-146 Küllő Hátul erősített Abroncs Beretta P24 szimplafalú Gumi Kenda K-935 Súly 15,5 kg Túra 28 www.schwinncsepel.hu 55
Partnereink Abda, Vasút út 60/b. Szabó Zsolt (69) 350 388 Abony, Jókai út 1. Kerékpár Szaküzlet Ajka, Csengeri u. 2. Pólus Coop Rt. (Horizont Áruház) (30) 983 4411 horizontaruhaz@poluscoop.hu Bácsalmás, Gróf Széchenyi u. 98. Kerékpár Centrum (79) 341 597 krixzoltan@gmail.com Bácsalmás, Mártírok u. 6. Kerékpár Centrum (79) 343 146 krixzoltan@gmail.com Baja, Czifrusz u. 4. Rausch Kerékpár (79) 325 336 rausch@externet.hu Balassagyarmat, Köztársaság tér 1. Golyán Kerékpár (35) 300-941 Balassagyarmat, Rákóczi u. 46-48. Fricska Sándor Kerékpárbolt (35) 301 794 Balatonlelle, Rákóczi út 230. Szabó György Kerékpárbolt (85) 354 338 veka2003@freestart.hu Balmazújváros, Kastélykert 7. Csapesz Kerékpár és Műszaki üzlet (52) 377 790 csapeszkerekpar@t-online.hu Balmazújváros, Kossuth tér 16. Albatrosz 2000 Kft. (52) 580 582 Barcs, Bajcsy Zs. u. 16. Jármű-Alkatrész Áruház (82) 461 214 Barcs, Köztáesaság u. 1. Kerékpár Üzlet Szerviz (20) 497 1143 Bátonyterenye, Zrínyi út 122. R+B Kft. (32) 350 500 www.rbkerepar.hu Battonya, Fő u. 45 Mirakel Bt. (68) 456 042 mirakelbt@freemail.hu Békés, Szabó Dezső u. 28. Kerékpár és Alkatrész Szaküzlet (66) 411 380 velosanyi@freemail.hu Békéscsaba, Andrássy u. 49. Pedál Műszaki Kereskedés (66) 324 972 kismester@freemail.hu Békéscsaba, Andrássy u.univerzál Áh. Ciklon Kerékpárüzlet (66) 448 148/306 m. ciklonkerékpar@gmail.hu Békéscsaba, Gyóni G. u. 22. Speedy Kerékpárüzlet (66) 640 602 speedykerekpar@t-online.hu Békéscsaba, Lencsési u. 25-27. Bringabolt (30) 312 4395 ollarizsolt@gmail.hu Békéscsaba, Orosházi u. 17. Kerékpárbolt (66) 437 312 Berettyóújfalu, Milleneum u. 6. Műszaki Szaküzlet (54) 401 500 kiralyker@t-online.hu Bodajk, Petőfi u. 90. Modul Bolt (22) 410 474 Budapest, Csenkesz u. 4. Soma Kerékpár (1) 407-5080 Budapest, III. Szentendrei út 268. Schwinn-Csepel Amargo Márkabolt (1) 430-6666 amargo@amargo.hu Budapest, IX. Kálvin tér 7. Hugo Bike Kerékpár (1) 217 3975 info@hugo-sport.hu Budapest, Pesti u. 37. Pap kerékpár (1) 256-3663 - papkerekpar2@t-online.hu Budapest, VI. Nagymező u. 45. Nagy Lajos Kerékpárüzlet (20) 943 6613 Budapest, VIII. Vásár utca 4. Schwinn Csepel Márkabolt (1) 787 0413 Budapest, XVIII. Címer u. 89. Bogáncs Bt. (1) 295 1377 Budapest, XVIII. Pozsony u. 2. Kerékpárüzlet és Szerviz (1) 290 1750 info@eurobike.t-online.hu Budapest, XXI. Szebeni utca 1. Halmi Bt. (20) 926 4698 Cegléd, Árpád utca 23. Molnár Kerékpár (20) 582 1344 molnarkerekpar@axelero.hu Cegléd, Kis u. 3. Györe Kerékpárüzlet (53) 317 225 Cibakháza, Öregszőlő II/95. Deli Kft. (56) 477 043 kofa1956@freemail.hu Csongrád, Fő u. 62. Bike-Shop (70) 240 6030 Csorna, Soproni u. 48. Bringa Kerékpárszaküzlet (96) 262 632 Csorna, Szt. István tér 33. Szalay 91 Kft. (96) 261 320 Csurgó, Rákóczi út 73. Illia Csaba Kerékpárüzlet (30) 369 3865 Dabas, Bartók Béla u. 86. Multi Motor Kft. (29) 362 528 info@multi-bringa.hu Debrecen, Bethlen u. 40. Hüse Autó-Motor-Kerékpárszaküzlet (52) 416 615 www.huse.hu Debrecen, Böszörményi u. 1. Bikepótkerék Kerékpárszaküzlet (52) 347 716 bikepotkerek@freemail.hu Debrecen, Füredi u. 49-51. Regina Kerékpárbolt (52) 410 784 gemregina@t-online.hu Debrecen, Vámospércsi u. 66. Gyöngy Ház Kerékpárcentrum (52) 416 897 www.gyongyhazkerekpar.hu Dévaványa, Deák Ferenc u. 89. Nyúzó Bálint Vas-Műszaki-Alkatrész Ü. (66) 483 609 nyuzoalkatresz@globonet.hu Diósd, Sashegy köz 12. Diósd Bike (23) 381 751 Dorog, Vörösmarty út 2/a. P+K Kereskedelmi Kft. (33) 331 702 Dunaújváros, Szórád M. u. 6/A. Magellán Bt. (25) 400 727 magellanbt@chello.hu Edelény, Borsodi u. 18. Kerékpár Centrum (48) 346 226 Eger, Rákóczi út 39/a. Aranyküllő Kerékpárbolt (36) 437 865 aranykullo@freemail.hu Fegyvernek, Felszabadulás u. 160. Műszaki Szaküzlet (70) 363 5797 Fehérgyarmat, Tömöttvár u. 21. Csatári Zoltán Metro Elektro (44) 360 637, (70) 282 3042 Fertőendréd, Fő u.128-130. Patentbike Kft. (99) 380 743 Fertőszentmiklós, Jókai u. 42. Kerékpár Szerviz és Alkatrész Értékesítés (96) 382 566 Fonyód, Ady E.u. 33. Fábián Kisáruház (85) 560 175 Füzesabony, Rákóczi u. 66. Metál Topker Kft. (36) 341 452 Fűzesgyarmat, Petőfi u. 1. Kábel Elektro KFT-Háztartástechnika (66) 490 671 fuzesgyarmat@electromix.hu Gyomaendrőd, Bajcsy Zs. u. 44. Metál Stop Kerékpár Szaküzlet (66) 386 909 metalmuszaki@globonet.hu Gyomaendrőd, Zöldfa u. 1. Vaszkó és Társa -Műszaki Szaküzlet (66) 284 801 vaszkol@fibermail.hu Gyöngyös, Török Ignác u. 4. Pedál Kerékpárszaküzlet és Szervíz (37) 301 487 szalay83@axelero.hu Győr, Nagy Imre u. 77. Peppe Kerékpár (96) 419 507 Gyula, Árpád u. 17. Bike Corner Kerékpárüzlet (66) 466 986 bikecorner@freemail.hu Gyula, Honvéd u. 8. Varga Kerékpár és Síszervíz (kerksi.uw.hu) (66) 639 516 vamisi@t-online.hu Gyula, Karácsony J. u. 12. Kerékpár Forgalmazó és Javító Bt. (66) 466 557 gezabike@citromail.hu Gyula, Temesvári u. 184. Kölüs Trade Kft. www.kolustrade.mlap.hu (66) 632 175 kolustrade@gmail.hu Hajdúböszörmény, Csomaközi u. 2. Kerékpárüzlet és Szerviz (52) 561 040 Hajdúböszörmény, Korpona u. 5. Cool-túra Kerékpárszalon (20) 388 3365 cool-tura@fibermail.hu Hajdúhadház, Bocskai tér 13. Szabó Endréné (52) 276 468 Hajdúszoboszló, Luther u. 27. Farkas Kerékpárbolt (70) 216 2625 Hódmezővásárhely, Bajcsy Zs. u. 37. Hódrád Ker. Szolg. Kft. (62) 222 284 Jánoshalma, Zöldfa u. 7. Kerékpár és Motoralkatrész Szaküzlet (77) 403 101 Jászberény, Kossuth u. 53. Hering Autóház Kft. (57) 411 006 56