Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 1/2010. (II.12.) önkormányzati rendelete a Hazavárunk ösztöndíjról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 44/A. (1) bekezdés a) pontjában és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 1. (4) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 2 1. A rendelet célja Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata a felsőoktatásban, a doktori képzésben, a felsőfokú szakképzésben, illetve középfokú oktatási intézményben tanuló zalaegerszegi fiatalok számára lakóhelyükhöz történő kötődés céljából és az oktatási intézménybe történő eljutás költségeinek enyhítésére Hazavárunk elnevezéssel ösztöndíjat alapít. 2. 3 A rendelet hatálya (1) A rendelet hatálya arra a zalaegerszegi lakóhellyel rendelkező, nappali tagozatos hallgatóra terjed ki, aki lakóhelyén kívül államilag elismert felsőoktatási intézményben az első diploma megszerzése érdekében főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzésben, illetve BSc/BA, vagy MSc/MA képzésben végzi tanulmányait vagy PHD, DLA doktori képzésben vesz részt, és tanulmányi kötelezettségének adott félévben eleget tett. (2) A rendelet hatálya arra a zalaegerszegi lakóhellyel rendelkező, nappali tagozatos hallgatóra, tanulóra is kiterjed, aki felsőfokú szakképesítés megszerzésére irányuló vagy középiskolai tanulmányait nem Zalaegerszegen végzi, és Zalaegerszeg Megyei Jogú Város közigazgatási területén működő intézményben az adott szakképesítés megszerzése nem biztosított. 3. Az ösztöndíj mértéke (1) Az ösztöndíj megállapítása jelen rendelet 1. számú mellékletében meghatározott táblázatban rögzített díjtételek szerint történik az I. és II. félévre vonatkozóan, melyek minden évben az előző évi fogyasztói árindex (infláció) mértékével nőnek. (2) Az ösztöndíj összegének megállapításakor a lakóhelytől a képzés helyéig történő utazás alapján a jelen rendelet 1. sz. mellékletében meghatározott összeget kell figyelembe venni. (3) Az ösztöndíj a felsőoktatási intézmények hallgatói és a középiskolások számára is tanulmányi félévre szól a 4. (1) bekezdésében meghatározottak szerint. Az ösztöndíj összegének megállapításakor havonta egy utazás vehető figyelembe. 1 Az 1/2011. (II.11.) önk. rend. 5. (2) bekezdés a.) pontja mód. 2 Az 1/2011. (II.11.) önk. rend. mód. 3 Az 1/2011. (II.11.) önk. rend. 1. mód.
(4) Az ösztöndíj fedezetét a Közgyűlés évente az ágazat költségvetésében külön rovaton állapítja meg. 4. Az ösztöndíj igénylése (1) A Hazavárunk ösztöndíj támogatás elnyerésére a pályázati kiírást Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése által átruházott hatáskörben az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 4 az 1. félév vonatkozásában (szeptember 1 - január 31. közötti 5 hónap) minden év október 1-ig, a 2. félév vonatkozásában (február 1 - június 30. közötti 5 hónap) minden év március 15-ig legalább egy helyi lapban és Zalaegerszeg Megyei Jogú Város portálján közzéteszi. (2) 5 Az ösztöndíj első alkalommal történő igényléséhez egy érvényes félév teljesítésének igazolása szükséges, így az elsőéves hallgatók és a középiskolai tanulmányaikat nem Zalaegerszegen megkezdő tanulók először az aktuális tanév második félévében nyújthatnak be Hazavárunk ösztöndíj kérelmet. A kérelemhez csatolni kell az intézmény által kiállított, a kérelem benyújtásakor érvényes jogviszony, illetve iskolalátogatási igazolást, és a megelőző félév teljesítésének az oktatási intézmény részéről történő hiteles igazolását. Az igazolás beadható az adatlapon feltűntetett felsőoktatási, közoktatási intézmény által kiállított igazolás rovat aláírással és pecséttel ellátott leigazoltatásával. Ennek hiányában a lezárt index, illetve az azzal egyenértékű kinyomtatott elektronikus dokumentumnak az illetékes tanulmányi osztály által aláírt és lepecsételt eredeti példányát kell az adatlaphoz mellékelni. (3) 6 Az ösztöndíjat igénylő hallgatók, valamint tanulók minden év október 15-ig, illetve március 31-ig a jelen rendelet mellékletében meghatározott formanyomtatványon nyújthatják be kérelmüket Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságához. A kérelemhez minden esetben csatolni kell az intézmény által kiállított, a kérelem benyújtásakor érvényes jogviszony, illetve iskolalátogatási igazolást, valamint a megelőző félév teljesítésének dokumentációját a (2) bekezdésben már ismertetett módon. (4) 7 Az ösztöndíj a kérelmező hallgatót a felsőoktatási intézmény által félévenként kiállított jogviszony-igazoláson a tanulmányok várható befejezése címén feltüntetett végzési időpontig ( a hallgatói jogviszony megszűnésének - a tanulmányi teljesítmény és a követelmények alapján becsült időpontja ), középfokú intézményben tanulmányokat folytató tanuló esetében a középiskola pályaválasztási tájékoztatójában közzétett képzési idő (félévek) időtartamára illeti meg. A tanulmányi időbe nem számítanak bele a külföldön végzett tanulmányok, valamint az egészségügyi intézmény által hivatalosan igazolt betegség, baleset miatti halasztás időszaka. (5) Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 8 a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás 4 Az 1/2011. (II.11.) önk. rend. 4. mód. 5 Az 1/2011. (II.11.) önk. rend. 2. mód. 6 Az 1/2011. (II.11.) önk. rend. 2. mód. 7 Az 1/2011. (II.11.) önk. rend. 2. mód. 8 Az 1/2011. (II.11.) önk. rend. 4. mód.
általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény szabályai alapján Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése által átruházott hatáskörben dönt a Hazavárunk ösztöndíj támogatásról és az ösztöndíj mértékéről a kérelem bizottsághoz történő megérkezésének napjától számított 22 munkanapon belül, vagy ha ez nem lehetséges, a határidő letelte utáni első testületi ülésen, legkésőbb azonban negyvenöt munkanapon belül. (6) A kérelemnek teljes egészében helyt adó első fokú döntés esetén ellenérdekű ügyfél hiányában mellőzhető a döntésből az indokolás és a jogorvoslatról szóló tájékoztatás. (7) A döntésről a támogatásban részesülő hallgatót, tanulót, annak szülőjét (gyámját) értesíteni kell. (8) A (5) bekezdésben meghatározott döntést követően a Polgármesteri Hivatal félévente, egy összegben utólag utalja az ösztöndíjat elnyert hallgató, tanuló részére a 1. sz. melléklet alapján meghatározott összeget. 5. Záró rendelkezések (1) Jelen rendelet 2010. március 1-jén lép hatályba. (2) E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének a Hazavárunk ösztöndíjról szóló 13/2007. (III.09.) számú önkormányzati rendelete. (3) Az 1/2011. (II.11.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2011. március 1. napján lépnek hatályba. Dr. Kovács Gábor sk. jegyző Dr. Gyimesi Endre sk. polgármester
1. sz. melléklet Hazavárunk ösztöndíjak utazási költség elszámolása 2010. évben Város megnevezése 5 havi ösztöndíj összege Ft-ban 2010.01.01-2010.12.31. 104.2% Baja 12300 Békéscsaba 18550 Budapest 10900 Debrecen 20100 Dunaújváros 10900 Eger 15800 Esztergom 13000 Gödöllő 12300 Gyöngyös 14400 Győr 8200 Gyula 20500 Hajdúböszörmény 19200 Hódmezővásárhely 17900 Jászberény 14400 Kaposvár 6900 Kecskemét 13900 Keszthely 3500 Körmend 1500 Mezőtúr 17900 Miskolc 17900 Mosonmagyaróvár 8900 Nagykanizsa 3500 Nagykőrös 15100 Nyíregyháza 20600 Pápa 4700 Pécel 11500 Pécs 10300 Piliscsaba 12300 Sárospatak 23500 Siófok 6900 Sopron 5600 Szarvas 17900 Szeged 16500 Székesfehérvár 8200 Szekszárd 12300 Szentendre 13900 Szolnok 15800 Szombathely 2780 Tatabánya 10900 Vác 10900 Veszprém 6900 Zirc 7600 Zsámbék 13900
2. sz. melléklet 9 3. sz. melléklet az 1/2010. (II.12.) önkormányzati rendelethez 10 KÉRELEM a "Hazavárunk" ösztöndíj igényléséhez Beadási határidő: minden év október 15. minden év március 31. Kérelmező neve: Születési hely: idő: év hó nap Anyja neve: Lakóhelye: Zalaegerszeg, út hsz. em. ajtó Számlaszáma: Adóazonosító jele (adószám): Társadalombiztosítási azonosító jele (TAJ szám) Felsőoktatási, közoktatási intézmény, amelyben tanulmányait folytatja: Képzés típusa: időtartama (félév): A hallgatói/tanulói jogviszony kezdete: év hónap A felsőoktatási/oktatási intézmény által félévekben/tanévekben meghatározott normál képzési idő szerinti végzés dátuma: év hónap Évfolyam: Kar: Szak: Elérhetőségek: Telefon: E-mail cím: A kérelemhez szíveskedjék mellékelni: Jogviszony, illetve iskolalátogatási igazolást Felsőoktatási, közoktatási intézmény által kiállított igazolás:. (intézmény neve) képviselőjeként igazolom, hogy a fent nevezett hallgató/tanuló* intézményüknél aktív hallgatói/tanulói* jogviszonnyal rendelkezik és a./.. tanév félévében** tanulmányi kötelezettségének eleget tett. Dátum:. aláírás, pecsét 9 Hatályon kívül helyezte az 1/2011. (II.11.) önk. rend. 5. (2) bekezdés b.) pontja 10 Az 1/2011. (II.11.) önk. rend. 3. mód.
* megfelelő rész aláhúzandó ** a kérelem beadását megelőző tanulmányi félévre vonatkozóan kell a nyilatkozatot kitölteni Nyilatkozat: Hozzájárulok ahhoz, hogy a Polgármesteri Hivatal a kezelt adataim közül a nevemet, lakcímemet, továbbá a felsőoktatási intézmény megnevezését, a kar, szak megjelölésével az őt megkereső, állást ajánló munkáltatók részére továbbítsa. Zalaegerszeg, kérelmező (törvényes képviselő) aláírása