A SZÉCHENYIVÁROSI SZENTCSALÁD PLÉBÁNIA TÖRTÉNETE 2014. I. félév Január 16-án egész napos egyházmegyei szentségimádási napra került sor a templomunkban. Az éjszakai virrasztásra óránként 2-2 hívőnk jelentkezett. A reggeli szentmise után és este 5 órától fél órás közös szentségimádásra került sor. Január 15-én 17 órai kezdettel az általános iskolás gyerekeknek kézműves foglalkozást és játékot szerveztünk a plébániánkon. Február 2-án - Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén - mindkét szentmisén gyertyaszentelésre került sor és aki kérte, az Balázs áldásban is részesülhetett. Február 9-én - a vasárnapi szentmiséken - Sándor atya és Attila atya a betegek kenetét szolgáltatta ki a templomunkban. Február 15-én 18 órától családos batyus farsangi bált rendeztünk a Nagyteremben. A belépés feltétele - immár hagyományosan - a magunkkal hozott egy tányér sütemény vagy finom szendvics, üdítő és családonként egy-egy tombola tárgy volt. Jelmezversenyt is rendeztünk: gyermek, felnőtt és családos kategóriákban. Minden korosztály nagy számban képviseltette magát a nagyon vidám, játékos és igen hangulatos rendezvényünkön. Február 16-án - a Házasság Hetéhez kapcsolódva - Sándor és Attila atya megáldotta a házaspárokat a szentmiséken. Minden olyan házaspárt megáldottak, Akik egyházi házasságban élnek. A kápolnánk nagy körablakai a közeljövőben színes üveget kapnak. Aki szeretne a költségekhez hozzájárulni, az ablakjegyet vásárolhat - adományként - az irodában. Február 20-án a templomunk ajándékba kapott egy elektromos zongorát. Az ajándékozó az angliai St. Mary`s Katolikus Leányiskola (Shaftesbury) alapítványa volt. Az ajándékozás kiváltója/ötlet-
adója az iskolájuk kórusának a kecskeméti Aurin Leánykarral - tavaly október végén a Közösségi Házunkban - megtartott nagy sikerű közös koncertje volt. Február 21-én 17 órától az Aurin kórus hangversenyt adott a Nagytermünkben. A kórus köszönet koncertet adott az elektromos zongorát adományozóinknak, egyházi és népszerű dalokat énekelve. Március 1-jén 9 órakor egyházmegyei hitoktatói szentmisére, majd továbbképzésre került sor a templomunkban. Ez egyben a plébániai szentmisénk is volt. Március 7-én du. fél 5-től Ökumenikus Női Világimanapot tartottak a Református kollégium dísztermében. Közösségünk több tagja is aktív szerepet vállalt ezen a szép lelki rendezvényen. Március 8-án - 9 és 11 óra között - az iskolás gyerekeknek kézműves foglalkozást és játékot szerveztünk a plébániánkon. Március 9-én hamvazási szertartásra került sor a Közösségi Házunkban. Március 14-én 17 órai kezdettel elindult a természetes családtervezés (TCST) tanfolyam 1. alkalma a Tanácstermünkben. A tájékoztató előadást Déri Éva TCST tanácsadó, biológus tartotta. A további alkalmak március 28-án, április 25-én, május 16-án és június 6-án lesznek.
Március 23-án - mindkét szentmisénken - Sándor és Attila atya megáldotta az édesapákat. Március 26-án 18 órai kezdettel a KÉSZ Kecskeméti Csoportja előadást tartott a templomunkban. Az előadás címe: Remény az egyénnek, Remény a családnak, Remény a társadalomnak volt. Március 28-30-ig Antióchiás ifjúsági hétvégére került sor a fiataloknak a plébániánkon. Azok a 1525 év közötti korosztályú fiatalok vettek részt a rendezvényen, Akik meg akarták ismerni magukat és az Isten kapcsolatukat. A szálláshely-megoldási felhívásunkra jelentkezett több olyan családunk is, Akik 2-4 fős vidéki csoportokat befogadtak - alvás céljából. Mások segítettek a hétvége zavartalan lebonyolításában és jó páran süteménnyel is hozzájárultak a hétvége sikeréhez. Többen az étkezések körül segédkeztek. Így teljesen zökkenőmentes volt a rendezvény lebonyolítása. Március 30-án Nagy Attila piarista atya lelki délelőttöt tartott a Nagytermünkben. A 9 órás szentmisén Ő prédikált, majd utána tartott egy félórás beszédet, amelyet kiscsoportos beszélgetés követett. Igen sok hívőnk részt vett ezen a szép délelőttön. Március 31-én 17 órai kezdettel a SZÉK és a Szentcsalád Plébánia közös szervezésében Hitélet a családban címmel Húsvétra készülő előadásra és klubfoglalkozásra került sor a Tanácsteremben. Ezzel az ünnepre való családi előkészületet szerettük volna segíteni. A foglalkozás Menyhárt Sándor plébánosunk vezette. Zarándoklatot szerveztek a Szentföldre (Izrael-Jordánia) április 28-május 5-ig. Dr. Bábel Balázs érsek atya plébánosunkat, Sándor atyát kérte föl lelki-vezetőnek a Makrovilág Utazási Iroda szervezésében sorra kerülő nagy útra. Húsvéthoz közeledve újból - immár hagyományosan - tartós élelmiszert gyűjtöttünk a rászorulók részére. Az adományaikat híveink az előcsarnokban lévő dobozokba helyezhették el. Április 12-én délután 3 órától gyermekeink első szentgyónására került sor a templomunkban. A felnőttek is gyónhattak ezúttal, mivel Sándor és Attila atya is gyóntatott egyidejűleg.
Április 13-án - Virágvasárnap - 17 órai kezdettel a Miraculum Gyermekkar virágvasárnapi kórushangversenyt adott a Nagyteremben. A 9 órás szentmisén Attila atya barkaszentelést végzett. Mindenki hozott magával barkát és azt a szentmise után megszentelve haza is vihette. Április 17-19-e között zajlottak a Nagyheti szertartások. A naponként megtartott szertartások legfőbb mozzanatai az alábbi képeken láthatók: Nagycsütörtök Nagypéntek
Nagyszombat Április 20-án - Húsvétvasárnap - idén újból sor került a Hajnalhasasztás ökumenikus dicsőítő éneklésre a Vízműdombon. Reggel 6 órakor találkoztak a résztvevők a Nyíri úti bejáratnál és innen indultak föl a dombra, hogy napfelkeltekor együtt énekelhessenek. Ezt követően levonultak a dombról és egy felfrissítő közös reggelin vettek részt a plébániánkon. Április 26-án Május 4-én reggel 7 órai indulással egyházközségi zarándoklatot szerveztünk, a következő útvonalon: Gödöllő (Királyi kastély, Szentháromság templom) Máriabesnyő kegyhely meglátogatása. A részvételi díj 4.000 Ft volt, ami fedezte az útiköltség, az ebéd és a belépők árát. Máriabesnyőn
Május 3-án 10 órától ünnepi szentmisét tartottak a Nagytemplomban. Bíró László püspök atya húsz éves szentelési jubileumát ünnepelte. A szentmisét követően - 12 órakor, a plébániánkon - a vidékről érkező zarándokokkal közös ebédet rendeztünk, majd délután az Egy óra püspök atyával c. program következett. Május 4-én - Anyák napján - mindkét szentmisénken Sándor atya és Attila atya megáldotta az édesanyákat. Május 15-én egyházkerületi papi gyűlést rendeztünk a Közösségi Házban. A május 18-i és május 25-i vasárnapokon - a 9 órás szentmise keretein belül - templomunk hittanosai első szentáldozáshoz járultak.
Május 25-én 17 órától Magda Dávid orgonaművész (Svédországból) a Nagytermünk orgonáján nagy sikerű hangversenyt adott. Ezúttal is igen szép számban jelentek meg közösségünk tagjai a kiváló színvonalú koncert meghallgatására. Május 25-én - gyermeknapon - a vasárnapi szentmiséken Sándor atya és Attila atya megáldotta a gyermekeinket. Június 15-én - 9 órai kezdettel - a hittanosaink tanévzáró szentmiséjét tartottuk meg a Közösségi Házunkban. A Magyar Katolikus Karitász felhívására pénzadomány gyűjtést szerveztünk a délvidéki árvízkárosultak megsegítésére. Aki segíteni akart, az - az előtérben - a Szentcsalád kép alatti perselybe tehette be az adományát. Június 17-én 18 órától biblikus grillpartit rendeztünk a plébániánk kertjében. Június 22-én - Úrnapján - a nagytemplomi ünnepi szentmisét követően ismét megrendezték a városi közös ünnepi körmenetet. Ezen a plébániánk hívei is nagy számban részt vettek és a kialakult rend szerint mindannyian a plébániai lobogónk alatt vonultunk. Június 23-27-ig a kis hittanosok napközis táborát tartottuk meg plébániánkon. A több mint 60 kisgyermek nagyszerűen érezte magát és rengeteg élménnyel lett gazdagabb. Lovas Mária hitoktatónk nagyon vidám és kreatív foglalkozásokat tartott Nekik és Attila atya is rengeteg időt áldozott a lelki gondozásukra. Pénteken este 6 órától egy hangulatos grillparti zárta a tábort, amelyen már a szülők is részt vettek.