Az író előszava. A kiválasztott.



Hasonló dokumentumok
valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

Mit keresitek az élőt a holtak között

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

Én Istenem! Miért hagytál el engem?

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

Buddha pedig azt mondta a tanítványainak:

Bibliai tanítás a részegségről

El camino A zarándokút. 1. állomás

MARY WARD ( )

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Korrektúra: Egri Anikó

Jézus, a tanítómester

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

Isten nem személyválogató

Arcodat keresem, Uram!

Az Istentől származó élet

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Üdvözlünk Isten családjában!

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka

Szent Márton ábrázolások Somogyi Győző rajzai a répcelaki plébánián

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6, Alapige (textus): Mk 6,50

Az aratás és az aratók

Mi a virtuális valóság?

Jézus órája János evangéliumában

A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

Megtanulni megbocsátani

A tudatosság és a fal

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Pasarét, március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK?

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A megváltás története, I. rész

HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT

Gyászszertartás Búcsúztató

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

Pasarét, november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT

Szeretet volt minden kincsünk

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála,

SZERETETLÁNG IMAÓRA november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek?

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, február 09. (vasárnap) Szepesy László

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11, június 14.

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.

Gazdagrét. Prédikáció

Szép karácsony szép zöld fája

Jézus az ég és a föld Teremtője

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó,

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

Hamis és igaz békesség

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10

Átírás:

Az író előszava A Jóisten segítségével átadjuk szeretetüknek a második könyvet, amitmegígértünk, és ami a boldog emlékű Paisziosz Atya életének történeteit tartalmazza ésaminek címe: A kiválasztott.szükségét érzem azonban, hogy elnézésüket kérjem a szeretett olvasóknak,amiért késtem a könyv kiadásával.ennek nincs más oka, csak az, hogy nem láthattuk előre, hogy mi fog történni azelső könyv - Paisziosz Atya - terjesztésénél. Ugyanis ez a könyv nagyon nagypéldányszámban kelt el és a hozzáértők szerint ilyen még nem történt az egyházikiadványok között. Úgyszintén kérésünk nyomán, amit a külhoni testvéreink felétettünk az első könyv fordításra került és lassacskán már 12 nyelven jelenik meg. Ilyenkörülmények mellett az újranyomtatások és a 12 nyelvre való fordítás gondozásaközben lehetetlenné vált, hogy hű legyek újabb megígért kiadói találkozásunkhoz.szeretném megköszönni mindnyaiuknak, hogy olyan nagy szeretettel fogadták akönyvet és egyben olyan elnézőek voltak az írójához, aki - minden tekintetbentapasztalatlan - vette a bátorságot, hogy első alkalommal ragadjon tollat, ráadásul ajerondaszról, aki szent életével kiemelkedő szereplője volt századunknak. Még akkoris, hogy ha lelki és írói hibáim száma számtalan, ezeket az Önök jósága elnézte.mindenekelőtt azonban szükségét érzem, hogy szerényen bevalljam, hogy ez anagy kiadói siker elsősorban az Isten kegyelmének köszönhető, aminek segítségenélkül semmilyen jó nem történhet, csak úgy, mint a Jerondasz fohászainak, aki,amikor még a könyv a nyomdában volt, csodálatos módon az ott jelenlévők előttmegmutatta, hogy együttműködik a kiadással.másodsorban a kiadás sikere, annak a kegyeletteljes szeretetnek köszönhető,ami mindig jellemezte az Önök felsőbbséges lelkületét, és szomjuhozásukat, azért,hogy meg tudjanak valamit az életéről.az író úgy véli, hogy ha bármilyen más témáról próbált volna írni, a könyvekminden bizonnyal valami raktárban porosodnának. Ezért úgy tartja, hogy az egyetlenami neki tudható be, az az elhivatottság, amit a cél érdekében érzett és semmi több.köszönve mindannyiuk szeretetét szerényen kérem, hogy imádkozzanak értem,mivel nagyon bízok testvéri imáikban. Remélem, hogy csak ezekből tud a Jóistenmeghatódni, hogy megsegítse megfáradt lelkemet, mivel én nem hordozom semmilyenjónak a jegyeit, ami meghathatná Ot, hogy rám küldje végtelen irgalmát. Alázatosan imádkozó,a szent szerzetességben csekélkrisztodulosz Angeloglu. ---------------------------------------- A kiválasztott. Hogy ha valaki - a Szent Lélek kiválasztottja, akkor közülünk senki semilletékes ezt kinyilvánítani. Amikor mi a Jerondaszról írunk, nem azzal a céllal tesszük,hogy a világ elé tárjuk erényeit, mivel a Jerondasz - még életében - az egyetlenkezelhetetlen probléma amivel küzdött, a százával és ezrével

hozzá özönlő testvérektömege. O maga mindig hangsúlyozta "a legnagyobb ellenségem a nevem". Amit tehátteszünk, azért tesszük, mivel "mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunkés hallottunk" (Ap.cse1.4, 20).A Jerondasznak, az első aki kinyilatkoztatott a Krisztus volt, a KappadokiaiSzent Arszeniosz által, akinek emlékét szent egyházunk rendelése szerint november10-én ünnepeljük. Amikor a kis Jerondaszt keresztelni vitték, Arszeniosz Atyamegtagadta, hogy azt a nevet adja a gyereknek, amit a szülei akartak, ezzel szemben asajátját Arszenioszt adta, megjósolva egyúttal, hogy ezt a gyermeket az Istenválasztotta, hogy őt felváltsa. Az első jelet tehát arról, hogy a Jerondasz kiválasztottmaga az Isten adja, egy nagy Szentje által.attól a pillanattól fogva megkezdődik számunkra a Szent Szózat beteljesedése.a kis Arszeniosz nagyon fiatal korától fogva vágyik a szerzetes életre: Mindennéljobban szeretett elvonulni az erdőségbe, hogy ott órákra imádkozhasson. "Növekedettés erősödött, megtelt bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt rajta." (Lukács 40)Látva az Isten az ő tiszta szívét, kiskorától fogva méltatta arra, hogymegjelenjen Neki, Szent Barbara egy kis pusztában lévő kápolnájában, Konitszakörnyékén. Es amikor az álma és a vágya a kis Arszeniosznak megvalósult, szerzetesséavatásával az Athoszon, nagy alázatosságot mutatott, tiszta lelkében alázatos érzületetápolva, önmagát olyannak tartva, aki "beszennyezi a Szent Hely tiszta légkörét".alárendeltsége és tökéletes engedelmessége halálig megismételhetetlen volt.megérdemelte tehát, hogy érvényben volt rá a századok óta ismert lelki törvény, hogy"aki magát megalázza felemeltetik". Birtokolva tehát az egyetlen "fedezetet", amit azisten kért, az alázatosságot, általa neki adatott a Kegyelem. És lassacskán kezdtekmegnyilvánulni az első jelei ennek a kimondhatatlan kegyelemnek, amit ő magaminden eszközzel és csellel, próbált elrejteni. De mivel "Aki lámpást gyújt, nemtakarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akikbemennek, lássák a világosságot. Mert nincs olyan elrejtett dolog, amely napvilágra nekerülne, és nincs olyan titok, amely ki nem tudódna, és ismertté ne válna." (Lukács 8,16), az Isten kegyelmét tovább adta az embereknek. Mi tehát, a környezete, nemteszünk semmi mást, csak megvalljuk azokat, amikre a Kegyelem méltatott, hog,lássunk, halljunk, és tapasztalva megéljünk.az Urunk, Jézus Krisztus, hogy megmutassa, hogyan vehetjük észre az ő szentszolgáit, három ismertetőjegyet hagyott: Először megmondta nekünk, hogy az 0Kegyelmét csak és kizárólag annak adja, aki alázatos "Isten a kevélyeknek ellenáll, azalázatosoknak pedig kegyelmét adja" (Jakab levele 4, 6). -------------------------------- A második félreérthetetlen jel, hogy megismerjük, hogy ha egy alázatosnakmegadatott a kegyelem, a következő: "arról fogja megtudni mindenki, hogy az éntanítványaim vagytok, hogy ha szeretitek egymást" (János 13, 35).A harmadik és utolsó kritérium a következő: Azok, akik alázatoságukkalelnyerték a kegyelmet és őszintén szeretik az embereket, életüket különféle csodálatosjelek követik, amik egyben bizonyságtételei és pecsétje az igaz szolga valódiságának"azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki,új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek fel, és ha valami halálosat isznak, nem ártnekik, betegekre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak" (Márk 16, 17-18).Ilyen módon tehát az O szent szolgái mindig cselekszik: "...hirdették az igétmindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést anyomában járó jelekkel" (Márk 16-20).Az alázatosság.egész szerzetesi életpályáján a Jerondaszt alázatos viselkedése jellemezte. Mégfiatalon nagyon jól megértette, ahhoz, hogy ne hűljön ki lelkileg fel kellett, hogy öltse,mint köntöst, az alázatosságot. És nem csak egyszerűen magára kanyaritva, de PálApostol javaslata szerint "...egymás iránt valamennyien legyetek

alázatosak, mert azisten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad" (Péter első levele 5,5-7). Nekünk, kik kezdők vagyunk a szerzetesi életben - tapasztalatlan lelkitévelygésünk végett - folyton hangsúlyozta, hogy az alázatosságra kell törekedni,magunkban (értelmünket alárendelni a Kegyelemnek). Természetes következményepedig, a Szent Kegyelem munkája lesz, ami a bérmálás szentségével adatott nekünk, akereszteléskor és ami utána elvégez mindent. "Azt javasolta, hogy ne próbáljunk elérniszeretetet, imádkozást, böjtöt, virrasztást és más erényeket. Fölöslegesen fogtokfáradni, mivel nem fog nektek segíteni az Isten, mivel hiányzik belőletek azalázatosság. És ez nem másért van igy, csak azért, mert ha segítene,megsemmisülnétek a büszkeségtől. Az Isten csak az alázatosságot kéri tőlünk, mindenmás természetes gyümölcse a jó együttműködésnek, az alázatos ember hozzáállása és aminden jó forrása a Szent Kegyelem között. "A lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm,békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás (PálGalátákhoz írt levele 5, 22-23).Látjátok, hogy a Szűz Anya is vallja, és meg is mutatja, hogy az Isten "...reátekintett szolgálóleánya megalázott voltára" (Lukács 1, 48).A Jerondasznak minden tette ebből az alázatosságból indult ki. Teljesenátérezve emberi gyengeségét, mélyen átélte a ragaszkodás szükségességét - avágyakozás és a szeretet által - hogy értelmével az egyetlen jótét erővel a mi Urunk,Jézus Krisztussal teljen el. Neki vetette alá magát és tőle függött teljesen, tőle kapvaminden cselekvést és energiát. És még az értelme ebben az állapotban volt, rajtakeresztül jelentek meg a kegyelem csodálatos jelei. ----------------------------------------- A Jerondasz egy pillanatra sem hagyta, hogy értelme mással foglalkozzon, hogymegszakítsa lelki egyesülését a Szent Kegyelemmel, nehogy felváltsa az Isteni energiátaz emberivel. Az értelme nehézkesen olvasta még a szent szövegeket is aszertartásokon, amit pedig felettébb szeretett és csodált és mindannyiunknak javasolta,hogy figyeljünk szent értelmükre. ("Annyira szeretem az egyházunk könyveit, mondtanekünk, hogy amikor imádkozok fogom az evhologiont és a szívemre szorítom!")a Jerondasz egész nagysága az utánozhatatlan alázatos viselkedésében rejlett ésmindezek után ezt mondta nekünk:"úgy érzem magam, mint egy használhatatlan konzervdoboz, bedobva egyszemétgödörbe, ami azonban - Isten gondoskodása által - tetejével a Nap felé fordul.fogadja így magán Annak világos sugarait, azzal az eredménnyel, hogy az egész Naptükröződik benne és Kegyelem által az is világossá válik!"csodáltuk az alázatos gondolkodását, hogy magát haszontalan, kidobottkonzervdoboznak tartotta és a szívből jövő vallomását, hogy miért tartja magát mégisfénylőnek. Ez a kettő, egyrészről a maga betegségének felismerése, másrészről azegyetlen jótét erő, adományozták neki az alázatosság teljességét. Csodálattal figyeltük,hogy még a világiaknak is meghajlással hódol, azoknak persze, akikről tudta, hogy ez acselekedete nem fog nekik ártani. - Jerondasz, szerzetesként miért hódol a világiaknak? kérdezte egy nap őt azíró.és Ő a teljes szeretet kifejezésével válaszolt: - Mivel látom bennük a Szent Lélek Kegyelmét, amit a szent keresztségbenkaptak és látva Őt (a Kegyelmet), hódolok a testvéreknek."szeretet.a Jerondasznak ebből az alázatosságából eredt az őszinte és tiszta szeretete:értelmét az Istenen tartva az ártatlanság állapotában volt és a többi embert is így látta.magát viszont a legbűnösebbnek, és a világ legutolsó emberének tartotta, ezért isszolgált alázatosan minden testvérnek. Mindennek és mindenkinek a szolgájává lett ésezért helyezte őt az Isten elsőnek. A Jerondasz szeretete látható volt. Megkülönböztetésnélkül mindenki

iránt, egyformán.megbocsátó volt, vagyis nagyon élnéző mások bűneivel szemben, mivel mindiga bűnöket mikroszkóp alatt próbálta nézni, az enyhítő körülményeket pedig nagyítóval,ami megtízszerezte őket.a szeretete nem irigykedett. Mit is irigyelhetett volna egy olyan szív, aki amindenek Urát látta vendégül? A dicsőséget? Dehát a Jerondasz a teremtő által aszent Lélek energiája segítségével az egész teremtéssel együtt dicsőítetett meg. Milyenmás tett hozhatott volna neki állandó és igaz dicsőséget? A dicsőséget persze ajerondasz sosem szerette, még akkor sem, hogyha magától az Istentől jött. Mindigvisszafordította és annak tulajdonította, akihez valóban tartozott. ----------------------------------------------------------- A Jerondasz szeretete sose magának kért, mindig másokat tartott szem előtt,ami az utolsó években még tisztábban látszott, amikor betegségével és csillapíthatatlanvérzésével szolgálta a bajba jutott embereket, nem véve tudomást akövetkezményekről, a kimeáilésről és "az ember feletti" fáradozásáról, egészségerovására. A nappalt az emberek fájdalmának szentelte, az éjszakát pedig az Istennek. Avérzéstől két-három alkalommal ájult el a liturgián, úgy, hogy a földről kellett őtfeltámasztani és nem hogy visszavonult volna a szent liturgiáról, nem akart, de még apadra sem ült le, hogy ne ájuljon el újból. Egészen haláláig figyelmen kívül hagytaönmagát, csak az Istenre és az embertársaira figyelt.a Jerondasz szeretete mindig, mint fedezék szolgált számunkra bűnösöknek:azt akarta, hogy gyermekei ne szenvedjenek hiányt, ha azonban így volt, egyáltalánnem akarta, hogy ez feltűnjön mások előtt.a Jerondasz szeretete mindig hitt és remélt, hogy valamikor meg fogunkjavulni, még ha mi hálátlanul meg is hazudtoltuk. Ő azonban nem keseredett el, miveltudta "hogy ami az embereknek lehetetlen, az az Istennek lehetséges". Sosem adta fela Jerondasz a Krisztusba vetett reménységét és nem cselekedett nélküle.és mit mondhatnánk szeretetének türelmére? Minden ember számára hosszantűrésnek van valamilyen határa. A Jerondasznak is megvolt a magáé. Csakhogy ezt ahatárt nem maga szabta, hanem a testi halála. Hogyha módjában lett volna folytattavolna hosszan tűrését, túl minden határon.a Jerondasz szeretetét sosem láttuk megbotlani. De hová is botolhatott volna? Őmaga magát rendelte minden teremtmény alá, hová eshetett volna onnan? (A büszkéksajátossága az, hogy a fellegekben járnak, és onnan zuhannak alá.)célzatosan hagytuk a végére, hogy a Jerondasz szeretete nem gondolt arosszra. Nagyon hamar gondoskodott róla, hogy megtisztítsa értelmét ésmegszabaduljon minden emberi gondolattól, még a jóktól is, így úgy tarthatta azértelmét "ha tehát valaki megtisztítja magát ezektől, megbecsült, megszentelt edénylesz, az Úrnak is hasznos, és minden jó cselekedetre alkalmas". (Pál második leveletimotheushoz 221).A Jerondasz értelmét nagyon hamar a Krisztus töltötte ki és nem tűrhette, hogymást fogadjon Őmellé. Egész figyelme arra irányult, hogy ne legyen ő az oka - másfeléfordítva figyelmét - hogy elhagyja öt a Kegyelem. Igy az ő szent érintkezése nemengedte, hogy elnézze, hogy ha egy ember valaki másról rossz gondolatokat táplált, ésne próbálta volna őt kijavítani. "Az én munkám az, hogy kijavítsam a rosszgondolatokat és ezt a munkát mindannyiunknak kötelessége elvégezni!" Sokszor az írólement a Jerondasz kellijébe, rossz érzülettel és hozzáállással, hogy megítélje valakimás tetteit, aki szerinte nem cselekedett helyesen. Mindig azonban észrevette, hogy ajerondasz nagyon fáradt és álmos, folyton ásít! Egyszer észrevéve, hogy ezek nemtetszenek a Jerondasznak, témát váltott és azonnal látta, hogy a Jerondasz "más emberlett", jó közérzettel. Más alkalommal, amikor illetlenül szóba hozta egy másik testvérdolgait, hozzá fordult és figyelmet

felkeltően mondta: "Fiacskám, te otthagytál mindentés a Szent Hegyre jöttél, hogy azt nézzed, hogy mit csinálnak mások, vagy hol.):megtiszítsad a lelkedet?" -------------------------------------------------- - Jerondasz, vette a bátorságot egyszer egy világi, hogy azt mondja nekivalakiről, hogy erkölcstelen. Önnek mi a véleménye erről? - Az, hogy: "A vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Istenországában," (Máté 21.,3 L) nem mond neked semmit? Mivel végül őket, mivel átérziksemmirekellőségüket az Isten gondoskodik felőlük - bűnbánatukkal - eltörölvevétkezéseiket mennyei királyságával.velünk van problémája az Istennek, akik azt hisszük, hogy igazak vagyunk ésmegítéljük a többieket, és nem érezzük szükségét a segítségének, következésképp nemis kérjük és nélkülözzük a Szent Kegyelmet és a jogot, hogy hasson bennünk ésmegmentsen bennünket. - Jerondasz, a szüleim folyton veszekszenek, nem tudom már őket otthonelviselni, mitévő legyek? - Ide figyelj, te áldott. Te amikor bölcsőben voltál, éjjel-nappal sírtál, ők akkor akarjukba vettek téged, és telve szeretettel és gondoskodással, magukhoz öleltek.tetszett volna neked akkor, hogy ha ők is problémáztak volna - ügy, ahogy te most - ésarra gondoltak volna, hogy talán el kéne küldeni téged valami árvaházba, hogymegnyugodjanak? Az Isten igazságossága megadja most neked a lehetőséget, hogykicsit törlesszél abból a tartozásból, ami a szüleid felé van. Ugyanezzel az érzülettel,amivel ők is viseltettek irántad.jerondasz, mondta egy másik testvér, ma az ördög végig szántja az egészföldet és mindent felfordít.megnyugtatólag válon veregette őt és mosolyogva válaszolt: - Ne nyugtalankodj, levente! A Krisztus majd kész felszántott földet fog találniés fáradság nélkül arat majd!egy egész életen át a Jerondasz vizsgálódott és egyszer sem láttuk őt, hogyrosszat gondolt volna, sőt kijavította a mi, helytelen gondolatainkat.ha egy testvér rossz gondolatokat táplált és látta, hogy a testvér még egoizmusáltal is megszállott, példabeszéddel hívta fel a figyelmét és sokszor olyan beburkoltmódon, hogy maga a testvér sem vette észre mit tett.a Jerondasz inkább azt akarta, hogy a testvér ne értse meg hibáját, nehogyelkeseredjen és felinduljon egoizmusra. Ilyen esetekben talányosan és feltételesenbeszélt, mintha valaki mssról lenne szó. Amikor aztán a testvér eltávozott, a Jerondaszimádkozott, hogy hasson titokban a Kegyelem, finoman emlékeztesse a testvért ajerondasz szavaira, hogy magától értse meg hibáját és kijavítsa.ez volt a Jerondasz állandó taktikája és a testvérek csak egy idő után értettékmeg, hogy mit akar nekik mondani. Tehát ezt a lelki előkelőséget tapasztaltuk, aszeretet óceánját láttuk, aminek érzékenységének nem volt határa. Olyan volt, hogymég az elesett elme előtt is próbálta elrejteni az állapotát, hogy ne találja őtfelkészületlenül és megsérüljön. Lehetséges ezek után, hogy ne jöjjenek atyai SZÁN chezszázával és ezrével az elfogult emberek az egész világból, kiket megsebzett az ördög,és hogy feltárják előtte szívüket, az előtt, aikt mindennél jobban tiszteltek.

--------------------------------------------------- Vagy lehetséges-e azoknak, akik éreztük a szeretet eme kemencéjét, hogyvalaha is hallgassanak? Ezért először az a Szent Hegy történetében útjelző táblákmutatták a felé vezető ösvényt a hívők százezreinek "Paisziosz atya felé táblák vannak,ne zavarják a remetelakokat."egy szerzetes bácsika Zakinthoszról, az öreg Daniel, aki már elszendeffilt, látvaminden napakolostor ajtajából az elhaladó zarándokok százait a Jerondasz felé,jellemzően azt mondta: "Ez annyi embert hoz ide, hogy nem győzünk nekik kenyeretkeleszteni, hogy ellássuk őket." Emlékszem egyszer Daniel atyát orvoshoz vittemthesszalonikibe (az atyát a többi szerzetes nagyon nehéz és házsártos természetűnektartotta), ott odament hozzá valaki és megkérdezte mit tegyen, mivel a kis gyermekerákos. Akkor az öreg Daniel válaszolt: - Vidd el őt az orvosokhoz. - Elvittem öt, felelte, de nem tudnak semmit sem tenni. - Na, ha ők ezt mondják, akkor fogd magad és vidd el a Paiszioszhoz.mindenkit meggyógyít!mindenki szerette és tisztelte a Jerondaszt. Ha volt is néhány ember (egy kézenmegszámlálhatók), akik nem kedvelték, azok azok voltak, akik nem hagyták, hogyhelyre tegye téveszméiket, sőt még őt akarták meggyőzni. A Jerondasz sosem tette mega kedvükért, hogy egyetértésben legyen velük, természetes tehát, hogy a rosszszándékúak nem tisztelték őt. Ezért mondta az Urunk, hogy "jaj, amikor ját mondrólatok minden ember, mert ugyanezt tették atyáink a hamis prófétákkal." (Lukács 6.26.) Mivel az emberek két félék: jószándékúak és rossz szándékúak. És ha mind a kétféle ember dicsér valakit, azon az látszik, hogy tetszeni akar, amit az Isten egyáltalánnem akar, ezért előre megmondta, hogy az O tanítványait vádolni fogják. Láthatjuktehát, hogy rosszul vélekedő testvéreink is bizonyságát adják, a Jerondasz tisztaszeretetének, ami sose engedett a rossznak. A Jerondasz azonban csak a jót szerette, arosszat nem. Hogy is lett volna ez lehetséges, amikor megmondta az Úr "Senki semszolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy azegyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti" (Máté 6., 24.)Sajnos, mi, fiatalok - egy olyan "szeretet" nevében akarunk mindenkinektetszeni, ami viszályt szít - a rosszat is szeretjük, de az Istent sem akarjukelszomorítani, de az ördöggel is jóban akarunk lenni. Csúfosan tévedünk azonban,mivel a mi Urunk, Jézus Krisztis színtiszta szeretete megmondta, hogy "Senki semszolgálhat két úrnak."a Jerondasz nagyon szomorú volt, ha azt tapasztalta, hogy a lelki atyáknak nemaz voltacéljuk, hogy a helytelen gondolkodást kijavítsák a testvérekben, hanemmindenféleképpen csak megnyugtatni akarták őket. Elment hozzá két testvér, akiknekvalami gondjuk volt egymással - külön-külön természetesen - és ő megkérdezte azelsőt: - Mit mondott neked a lelki atyád?és a testvér: - Azt mondta, hogy igazam van. És, hogy nem tudhatom, hogy milyen furcsa amásik. Ne foglalkozzak vele, nyugodjak meg.

------------------------------------------------------- Utána ment a másik testvér. Kérdezi őt a Jerondasz: - Mit mondott neked a lelki atyád?és a testvér: - Azt mondta, hogy ne foglalkozzak azzal a testvérrel, mivel úgysem értem megsosem a furcsaságait.a Jerondasz persze mindig helyre hozta a gondolataikat, de szomorú volt, mertegyszer csak mindkét testvér észrevette, hogy a lelki atyjuk egyikőjüket sem szeretteigazán, hanem csak jó színben akart előttük feltűnni és utána nagyon nehéz volt nekihelyrehozni ezt."én - mondta a Jerondasz - ha ezt a módszert követem, még az ördögnek is akedvében járnék!"különösen az utolsó években, a Jerondasz emberfeletti módon igyekezettmegállítani a szeretet elhűlését.mint gondoskodó anya, elfedte és kijavította gyermekeit, és ebben a tekintetbena Mennyei Atyánkhoz hasonlított. Mert ő is ugyanezt tette, megtestesülésénekmisztériuma által, szövetségre lépve az emberekkel, függetlenül attól, hogyhálátlanságunkkal és a rosszhoz való vonzódásunkkal kiábrándítottuk, úgy, hogy eztmondja: "hányszor akartam összegyűjteni fiaidat, mint a tyúk a csibéit a szárnyai alá,de nem akartátok!" (Lukács 13., 34.) És elszomorodva emberi gondolatain előtérbehelyezése végett - annyira, hogy nincs egy stabil pont, ami felé fordulhatnánk - (úgymint ma) ide-oda forgolódunk, mintanyári ventillátor, igy szólt: "...Mert eljöttkeresztelő Jáos, aki nem eszik kenyeret, nem iszik bort, és azt mondjátok, ördög vanbenne. Eljött az Ember, aki eszik és iszik, és mondjátok: Íme, falánk és részegesember, vámszedők és bűnösök barátja." (Lukács 7., 31., 34.)A Jerondasz csak egy esetben nem akarta kijavítani a rossz gondolatokat, ha rávonatkoztak.soha, ha valaki vádolta őt, nem védekezett, se nem akarta helyrehozni agondolatait, ellenkezőleg láttuk, hogy azokról gondoskodik és igazat ad nekik, akikvádolják.egy testvér, K... úr, Kavalából, elment a Jerondaszhoz és kérte, hogy fogadjonel egy jelentős pénzösszeget, de ő elutasította. Mivel azonban a testvér nagyonerősködött, azt mondta neki: - Ide figyelj, menj és ad ezt a pénzt...-nek. Mivel azonban ártana neki ennyipénz, menjél ki, vedd meg a következő dolgokat (megmutatta melyeket), és add neki,anélkül, hogy egyáltalán megemlítsd, hogy ki tanácsolta ezt neked!k... úr úgy tett, ahogy mondta neki. Csodálta nagyon a Jerondasz szerénységét,hogy nem akarta felfedni magát a megsegített testvér előtt.amikor azonban K...úr elárulta nekünk, hogy mit tett a Jerondasz útmutatásaszerint, mi még jobban csodáltuk, mivel a megsegített testvér aközül a két-három közülvaló volt, akik látva a arándokok ezreinek özönlését irigységből vádolták őt, hogymágus stb. Ez volt a Jerondasz magatartása: hogy gondoskodjon azokról, tökéletesmódon, akik nem szerették és rágalmazták ---------------------------------------------- Egy volt az Isten gyermekei közül, akik Mennyi Atyánkra hasonlított, Akijósága végett igy szólt: "...aki felhozza a napját gonoszokra és jókra, és esőt adigazaknak és hamisaknak." (Máté 5., 45.)Szerette kiszolgáltatottan hagyni magát, hogy igazságtalankodjanak vele azemberek, de pontosan azért egész életét úgy élte, hogy az Úr voltasegítsége, éskísérője.így a Jerondasz betöltötte a hű és igaz szolga

harmadik ismertető jelét is, miveltanította "hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük,megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel."néhányat tehát a sok jel közül a következőkben a szeretetük elé tárunk, sokakbizonyságával. --------------------------------------- Nem mindenki számára szól az, amit mondok!a Jerondasz az Athoszon kívül volt és értesített egy kolostort, hogy egy üggyelkapcsolatban felkeresi őket.amint ez a hír elterjedt sok kegyeletes testvér összegyűlt, hogy megragadják azalkalmat és az áldását kérjék. Ott a kolostor szerzeteseinek és az istenfélőzarándékoknak a kérésére a Jerondasz elhatározta, hogy rövid beszédet mond.azalatt, amíg a Jerondasz beszélt egy gyermek titokban egy kis magnetofonnalfelvételt készített. Néhányan látva ezt felháborodtak rajta, mert féltek, hogy észreveszia Jerondasz (ismeretes volt ugyanis mindenki előtt, hogy egyáltalán nem akarta, hogyhangfelvétel, vagy fénykép készüljön róla), és abbahagyja a nagyon szép lelkibeszédét.akkoragyermek, aki szerette a Jerondaszt és nagy tisztelője volt személyének atöbbiek unszolására elhatározta, hogy a közelébe megy és nyilvánosan kéri rá azáldását. Odamerészkedett tehát a Jerondaszhoz és kérte az áldását, hogy felvehesse,amit mond.a Jerondasz megkérdezte, hogy ha már ott van, miért nem a másik kazettára (azemlékezet-re gondolt) veszi fel a hallottakat. A kisfiú válaszolt, hogy a szülei nemtudtak eljönni és ezért akarja nekik így megadni a lehetőséget, hogy eredetiben halljáka Jerondasz szavait.a Jerondasz mosolyogva és meggyőződve a fiúcska»szándékáról nem tudottellenállni neki, de a következőket mondta: - Figyelj ide, mivel én nem tudom, hogy hogy beszéljek és mit mondjak, azistent kérem, hogy világosítson meg, hogy olyat mondjak mindenkinek, ami a hasznáraválik. Ennek viszont az az eredménye, hogy a Szent Lélek tájékoztat bizonyosdolgokról, amiknek meghatározott pillanatban és meghatározott személyeknek kell,hogy elhangozzanak és akkoraszavaim kizárólag csak nekik szólnak. Máskor olyandolgokról tájékoztat, amik csak abban a pillanatban szükségesek, megint máskor pedigolyanról, amik mindenki számára szólnak, minden időben. Ezért tehát megengedemugyan, hogy felvedd. De tudjad, hogy csak azt fogja rögzíteni magnetofonod, amikmindenki számára vannak. A többit, amik egy bizonyos pillanatra szólnak, nem fogja.a következőkben szavai valóra váltak. Amikor a kisgyermek hazament éslejátszotta az övéinek a kazettát, észrevette, hogy sok az üres rész és a Jerondaszbeszédéből hiányoznak részek. A gyermek és övéi csodálták a hihetetlen eseményt,amit a Jerondasz imái folytán az Isten tett, és levonhatták azt a fontos tapasztalatot,hogy nem ő maga cselekedett, hanem a benne élő Kegyelme a Szent Léleknek. AKegyelem ami mindent elvégez, a kellő módon és a kellő időben!jerondasz Paisziosz a kiválasztott, akit Krisztus elhívott, nagy alázatával,mellyel önmagát alkalmatlannak tartja mindenféle jóra és mindig és mindenben a SzentKegyelembe bízott és sosem önmagában. Ő sosem akart a saját beteg, emberi értelemszerint való erőivel hatni. Mindig próbálta, hogy a lelke és az értelme ahhoz forduljon,akit jobban szeretett a saját életénél, Krisztushoz. Akart beszélni a Jerondasz? Nempróbált szép dolgokra emlékezni, hogy azokat mesélgesse, nem nézte, hogy hogyanválhat kellemessé a hallgatósága számára, mindig csak azt nézte, aki megázérte"amikor a zsinagógákba visznek titeket, a hatóságok és a felsőbbségiek ele, netöprengjetek: hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok. mert a SzentLélek abban az órában megtanít majd titeket, hogy mit kell mondanotok."

---------------------------------- És a Jerondasz Krisztusnak minden szavában hitt, és ezért mindig előbb a Krisztusmondta meg neki, hogy mit mondjon utána a Jerondasz. Sokszor ő is el volt ragadtatvaattól, amit a hallgatóságnak szólt, mert bevallotta, hogy először hallott azokról adolgokról, amikről beszélt és a testvérek kegyelme által az ő lelke is gazdagodik!a Jerondasznak csak egy dologra volt gondja, arra amit Krisztus hagyott megnekünk "hogy valójában egy valami fontos". Megpróbált megalázkodni és megtisztítania lelkét minden saját akaratától, saját értelmétől, saját gondolatától és szándékától,hogy tisztán tartsa a lelkét. Az akarata tehát csak annyi volt, amire vágyott, hogy akrisztusunk Kegyelme uralkodjék benne. Mindig azt akarta, hogy Ő hasson benne ésmindig Őrá hallgatott. Már kiskorától fogva nagyon jól megértette, hogy amikor akeresztény a lelkét tisztán tartja, emberi tettek helyett az Isteni energia sugároz belőle,ami segíti öt és az egész világot is, azonban hacsak egy kicsit is eltávolodik ettől atisztaságtól és alázattól, akkor azonnal, automatikusan megszűnik az, hogy lehetőségetadunk magunkban a Krisztus energiáinak. És a Jerondasz nagyon jól tudta, hogyhasznosabb hogy ha a bölcs és mindenható felfoghatatlan jóságú Isten lakozik bennesaját emberi koldusszegény ereje helyett. Ilyen módon vált kiválasztottá és hordozójáváa kiapadhatatlan Isteni energiának!egyszer megkérdeztük őt: - Jerondasz, azzal a sokmindennel amit a szentjeink tesznek (mi persze rágondoltunk) nem félnek, hogy elragadja őket a büszkeség? - A Jerondasz egy kedves mosollyal boldogan a következőket válaszolta: - Miért gúnyoljátok ki a szenteket, legyenek nagyképűek, hogy elveszítsék akegyelmet és maradjon nekik csak a saját emberi erejük? Talán kezdetben a Kegyelemneveli őket egy kicsit és megtaníttatja velük "hogy nélkülem semmire sem vagytokképesek". Amikor azonban a szentek átérzik saját erőtlenségüket és azt, hogy belőlüknem származhat semmiféle jó, az Isten Kegyelmére támaszkodnak és nem veszik abátorságot, hogy ők hassanak, hogy ne veszítsék el az Isteni Kegyelmet és energiát. Ígytehát egyrészről ismerik és érzik saját gyengeségüket és betegségüket. Párhuzamosanazonban ismerik a Kegyelmet, amit ajándékba kaptak csak úgy, mint minden ember aszent keresztség által, anélkül, hogy ők maguk bármiféle jót cselekedtek volna, nehogyisten fizettségének tartsák és büszkélkedjenek vele. Másrészről örök szeretetük van ésvágyakoznak rá, hogy szüntelenül a Krisztusunk kegyelme működjön bennük. Tehátígy haladnak előre alázatos viselkedéssel "felfegyverezve" és sosem fenyegeti őket aveszély, hogy nagyképűségük által elveszítsék azt amit az alázatossággal elnyertek. --------------------------------------------------- A földi és az égi hátizsákp.atyát, aki az Athoszon folytatott aszkézist felkereste édesapja, hogymegbeszéljenek néhány dolgot a fiával és hogy zarándoklatot tegyen a szent hegyen.abban az

időben voltak bizonyos gondjai a gyermekeivel és megkérte fiát P.Atyát,hogy kísérje el a Jerondasz Paiszioszhoz.Amikor odaértek, a Jerondasz, a szerzetes édesapját - bár előzőleg nem ismerte -nevén szólította, és amíg megkínálta őket, az apa elbeszélte, mi célból keresték őt fel.amíg beszélgettek a fia, P.Atya kicsit arrébb állva várakozott, a hátán tartva egyszerzetesi hátizsákot. Gondterhelt volt, mivel akkoriban egy testvére Krisztusban, akitelőzőleg P.Atya segített és jót tett vele, most bántotta és vádolta őt. A bánata ésszomorúsága nagy volt. Ezek, és az igazságtalanság a megsegített testvér részéről,felelevenedtek benne és gyötörték Őt. Elhatározta, hogy amint befejezi édesapja abeszélgetést ő is előhozza azt, ami bántja őt.abban a pillanatban, amikor ezeket gondolta, a Jerondasz abbahagyta abeszélgetést édesapjával, felé fordult és mosolyogva mondta: - Hallgass ide P.Atya! Ha valaki ebben az életben segít, oltalmaz és szereti azembereket, és ők amikor rajtuk a sor, ezt viszonozzák jósággal és szeretettel, akkorvalakin, jótékonykodsz, és ő hálátlanságból és rosszindulatból üldöz és vádol téged,akkor minden a másik "hátizsákba" megy, a jobbikba, abba ami az égben van és amijobban megéri, hogy megteljen! Ezért ne aggodalmaskodjál egyáltalán, csak örüljél,mivel töltődik a felsőbb "hátizsákod" és nem találod majd üresen!visszafordult és folytatta beszélgetését édesapjával. P.Atya meglepődött ajerondasz nem remélt válaszától, az ő belső bánatára. És egyidejűleg látta, hogyeltávolodnak lelkéből mindazok az érzések, amik kicsivel előtte befeketítették éselviselhetetlen szenvedésbe taszították.a hitbuzgó protestáns1991.nyarán egy napon a Jerondasz kertjében sok zarándok volt. Akkor érkezettoda egy Németországba települt görög, buzgó protestáns. A Jerondasz megkínálta,csak úgy, mint a többieket szultánkenyérrel (lukumi - görög édesség) és vízzel. Aprotestáns ekkor így szólt a Jerondaszhoz: - Ti orthodoxok, és különösképpen itt az Athoszon, hódoltok a Szűz Máriának(Panagia), mintha Isten lenne, elfeledve, hogy egy egyszerű nő. Úgyszintén hódoltokaz ikonoknak, és azt hiszitek, hogy csodákat tudnak tenni. És még rosszabbulviselkedtek a szentek ereklyéivel, amiken sokszor még porladó test van, undor nélkülmegcsókoljátok! Mindezek azt mutatják, hogy ti orthodoxok nagy tévhitben vagytok! ---------------------------------------- Ekkor a Jerondasz Paisziosz aki mindenben az egyházunk szent atyáinak példájátkövette, akik szidalmakat, rágalmakat, és bűnös cselekedeteket viseltek el maguk ellenellenkezés nélkül, az eretnekségnek viszont halálig ellent álltak - szemrehányó módonválaszolt az eretnek protestánsnak: - Mit mondhatnék neked, Te szerencsétlen, nem Te tehetsz mindenről azellenségességről, amiket mondasz, hanem az édesanyád, aki ilyen nevelésbenrészesített.a másik hallva, hogy a Jerondasz az anyukáját emlegeti, dühös lett éssértődötten válaszolt: - Figyelj szerzetes, az anyámat ne vedd a szádra, mert nem vagy méltó rá, hogybeszélj róla!a Jerondasz nyugodtan, mintha pont ezt várta volna hallani, felelte:

- Látod, Te megsértődtél, mivel kikezdtem az édesanyádat! A mi Urunk, és miis ne sértődjünk meg amikor káromlod a mi Anyánkat, Szűz Máriát, mint az előbb is?de hagy kérdezzek még valamit tőled: Hogy ha a Te anyukád megkér, hogy teljesítsdvalami kívánságát, amit Te könnyedén kielégíthetsz, megteszed neki vagy nem? - Természetes, hogy megteszem! - mondja a protestáns. - Na, ugyanez van a Szűz Máriával is. Mi megkérjük a Szűz Anyát, hogyközvetítsen a Fiához, a mi Urunkhoz, hogy mentsen meg bennünket. Ugyanezt tesszüka szentekkel, mivel nekik is megadatott a szólás az Isten előtt. - De mondj csak meg nekem még valamit: Otthon vannak-e fényképeid aszüleidről, testvéreidről, feleségedről, gyermekeidről és a barátaidról? - Persze, hogy vannak! - Na, látod, nekünk miért ne lehetnének "fényképeink" az édesapánkról, a miurunkról, az édesanyánkról, a Szűz Anyáról és a testvéreinkről, a szentekről ésmártírokról? Miért ne lehetnének képeink róluk, hogy lássuk őket, hogy emlékezzünkrájuk, és kérjük a segítségüket? És minél forróban kérjük, látva a szentek ikonjait.kérleljük őket, annál inkább segítenek rajtunk. És mivel ízig-vérig telve voltak SzentKegyelemmel, azért megcsókoljuk az erekjéiket, hogy mi is részesüljünk egy kiskegyelemben. És hogy ha annak a szentnek még romolhatatlan erekjée is van, annáltöbb a kegyelme és mi, amikor rajtunk a sor hódolva neki részesülünk belőle!ilyen nagyon szép módon és barátságosan beszélt a Jerondasz. A protestáns nemtudott semmiben sem ellenkezni és hamarosan el is ment, gondolkodóba esve. És ajerondasz, ahogy minden esetben szokta, hozzá tett még egy lelket az estikomboszkirtihez (imakötél), imádkozva, hogy segítse az Isten, hogy ez a testvér ismegtalálja a megváltás igaz útját. ----------------------------------- Paisziosz Atyám ne hagyj el engem! Egy zarándok, a barátjával együtt K..., Úr meglátogatták az Athoszon PaiszioszAtyát 1993.október 17- én. Szerették volna, hogy a segítségükre legyen, egy súlyosproblémában, amivel szembekerültek:barátjának a felesége, akit D...-nak hívtak, hirtelen fájdalmakat kezdett éreznitorkában, amik rohamosan erősödtek és a hangja lassanként rekedtes lett és kezdettelveszni. Az orvosok súlyos betegséget diagnosztizáltak és azon a véleményen voltak,hogy azonnali műtétre van szükség. Nem tudták pontosan, hogy a műtét során mivelállnak majd szembe, de a beteg férjének elmondták, hogy ha minden jól is megy, utánaspeciális logopédiai gyakorlatra kell majd járni, mert egyébként néma marad.ebben a nehéz helyzetben elhatározták, hogy a férj ellátogat a Szűz MáriaKertjébe (Perivoli tisz Panagiasz), az Athoszra, hogy segítséget kérjenek az UrunkÉdesanyjától és Paisziosz Atyától. Mivel hallottak róla, hogy általa az Isten sok ezerbeteg emberen segített már.felkeresték a Jerondaszt (Atyát), a kert tele volt látogatókkal, ők is leültek egysarokba,

megkínálta őket, és várták a sorukat, hogy külön beszélhessenek vele aproblémájukról.míg a Jerondasz más zarándokokkal beszélt, ők hallgatták, egyszer csak K...-hoz fordulva Így szólt: - Gyermekeim, tudtok egy kicsit bízni a Krisztusban! Minden amit kiszab ránkés el kell viselnünk a javunkra teszi! És ha nem látja, hogy valami jó válik ki belölenem enged meg semmi rosszat!a két barát összenézett. Biztosak voltak benne, hogy a Jerondasz K...-nakmondta mindezeket. Kisvártatva a Jerondasz végzett a többiekkel és megkérdezte K...-t, hogy mi bántja őt, hogy ennyire gondterhelt? Ő elbeszélte a problémáját és hogy azorvosok féltek, hogy a szeretett feleségét torokrák támadta meg. A Jerondasz akkor ígyszólt: - Miért gyermekem, csak a rosszra tudsz gondolni mindig? - Hát azért, mert az orvosok azt mondták, hogy sürgősen meg kell műteni. - Na, hagy csinálják az orvosok a maguk részéről, amit helyesnek látnak, ha úgytartják, hogy meg kell műteni, hagy legyen műtét. És Te ne aggódj és ne féljélegyáltalán. Imádkozzál és én is kívánni fogom, hogy minden jól menjen!másnap visszatértek P... városba, feléledt reményeikkel. K... átadta feleségénekmindazokat amiket a Jerondasz mondott, aki ezután bement a kórházba, hoz\megműtsék.a műtét közben azonban szívbénulás állt be és az orvosok látva, hogy megállt aszív megrémültek, mivel előtte nem volt panasz a szívére, de ami még jobban meglepteőket a következő volt:hirtelen látták, hogy az érzéstelenített nő (mivel általános érzéstelenítést kapotta műtét idejére) felemelkedik és a kezeit magasba nyújtja. Tenyerével erősen szorítanikezdett, mintha tartana valakit, hogy ne menjen el és beszél hozzá és a következőketmondja félelemmel: ------------------------------------- - Jerondasz Paisziosz ne hagyj el engem! Sajnáld meg a gyermekeimet éssegítsél rajtam!kisvártatva megnyugodott és az orvosok befejezték a beavatkozást. Izgatottanvárták, hogy magához térjen és lássák mi történt vele. Amikor végül magához tért, azorvosok megkérdezték: - Ki az a Paisziosz, akit hívtál a műtét alatt?és ő elbeszélte nekik, hogy a Jerondasz megjelent előtte és megfogván a kezétígy szólt: "Ne féljél, minden rendbejön!" A nő nagyon tisztán beszélt és ma is kitűnőenvan, nem volt szükség se logopédusra, se semmi másra.a Jerondasz a közbenjárásával az Isten előtt, azonnal megjelent az Isteni.Kegyelem által, ahol egy lélek hittel hívta és az Isten akarata volt, hogy beavatkozzon.a Krisztusunk természetesen mindenhol és mindig jelen van. Sok alkalommalhasználta azonban a kivételesen elhívott gyermekét, aki az utolsó években magára vetteaz emberi fájdalom súlyát, sok ezrekét, akik hozzá futottak, hogy betegségükbenorvosra leljenek, a kiábrándultak reményt találjanak, az elesettek támasztékot, azösszezavarodottak az útjukat, akik féltek a bátorságot és mindenki akinek tévesgondolatai voltak, őt aki rendbe hozta őket.bárcsak imádságai által helyre jönnének a magunk téves eszméi is! Bárcsakmindent jó felfogással láthatnánk, hogy elérjük az alázatot és az alázatosság által afelbecsülhetetlen szeretetet,

ami nem tartja számon a rosszat, és egyedülálló orvosságabelső lelki tüneteinknek, amik nyomasztanak. Napjainkban mindenki megértheti,a szeretetnél nincs drágább kincsünk! ------------------------------------------- A hegy, ami mezővé változott Egy testvér, aki világi életet élt, nagyon rossz gyakorlatot követve:kábítószerekbe és mágiába keveredve, tévelygett. És amíg a "rossz urat" szolgálta, azelkezdte őt mindenféle módon sanyargatni, ahogy általában teszi, azokkal, akik az őmunkáját végzik. E... testvér csúnyán elmerült ezekben, és akármilyen rendesen ispróbált, nem tudott kijutni belőlük, a hálóból, ami elképzelhetetlenül kínozta.lassanként kezdett kiábrándulni, félve attól, hogy nem fog neki sikerülni az ezekből akörökből való kijutás. A kétségbeesés határán volt, minden amit tennie kellett volna,hogy kimásszon ezekből nehéznek és megvalósíthatatlannak tűntek előtte.néhány barátja, akik szerették, és segíteni akartak rajta, javasolták neki, hogymenjen az Athoszra, és könnyítsen elviselhetetlen lelki terhein a Jerondasznál.E... azonnal hallgatott a jótanácsra, igazi barátai részéről, és elindult azathoszra.amint Karieszbe ért, nehéz léptekkel indult a "Panaguda" (Paisziosz Atya kiskápolnája) felé.amint odaért és észrevette őt a Jerondasz, azonnal behívta őt, nagy szeretettel ésjósággal. Ahogy Lukuraival és vízzel kínálta, melléült és kérdezte a nevét, származásátés hogy miért kereste őt fel.e... kitárta a szívét és felfedte előző életét, meg hogy mikbe keveredett.elmagyarázta, hogy most, hogy elhatározta, hogy visszatér a rendes életbe, minden"hegynek" tűnik és reménytelennek. Végül oda lyukadt ki, hogy minden reménye márcsak az ő segítségében van.a Jerondasz látva a testvért, ebben az állapotban, ezt mondta: - Ide hallgass gyermekem, ne aggodalmaskodjál, és ne ábráduljál ki! Te egynagyon kicsi és egyszerű gyermek vagy, és úgy is kell, hogy érezz, aki az útjábanhirtelen egy nagy sziklát talált, ami elzárja az utat. A kisgyermek a kicsiny és érzékenyújacskáit a nagy szikla alá teszi és próbálja eltaszítani, de lehetetlen még egy kicsit ismegmozdítania. Amíg azonban a gyermek kívánja, hogy az útjából eltávozzon az óriásiszikla, hogy folytathassa útját és nem hagy föl még értelmetlennek látszópróbálkozásával sem, tudod mi történik? A Jó Atyánk lát bennünket, jó szándékunkat,még ha gyümölcstelen is és meghatódik gyermeke próbálkozásán. O megérti,mindenkinél jobban, hogy a gyermeke kicsiny, erőtlen és nem vádolja. O maga lépközbe és az történik, amit megmondott: "hogy ami az embereknek lehetetlen, azistennek lehetséges". Én még azt is hiszem, hogy nem csak a Jó Atyám, de még egybarbár is, aki ott halad és látja a kisgyermek ártatlan erőfeszítését, meg fog hatódni éseltaszítja a követ!ezért ne aggódjál ismeri az Isten, hogy gyenge vagy és nem tudsz emberierőddel elbánni a nagy sziklával, ami az utadat állja, tudod az Isten csak azt kéri: hogypróbálj átjutni, hogy folytasd a jó utat és az összes, amit tenned kell, hogy a kiskezecskéidet a nagy szikla alá tedd, próbálva eltaszítani, hogy folytassad az utadat.látva az Atyánk a jó erőfeszítésedet, de az őszinte - még ha gyenge is -próbálkozásodat, ő fogja eltávolítani a sziklát. A rossz az, hogy úgy érzed, hogy nagyés erős férfi vagy, aki próbál valamit és látja, hogy a szikla nem mozdul, előtérbehelyezi a logikát, feladja és visszafordul.

----------------------------------------------- Az ilyen azt mutatja, hogy a saját erejében és eszében van minden bizodalma ésebben a kettőben nem engedi az Istent, hogy segítségére legyen.ezért te se gondolkozzál ésszerűséggel, hanem egyszerűen mint egy kisgyerek,kinek van Atyja, hogy segítsen neki mindenben. Es vigyázzál, hogy ne próbálj egyedülszembeszállni a kísértéssel, hogy elvesszél az attól való félelemben, hogy nem sikerüllegyőzni. A kísértéseket a Krisztusunk kegyelme fogja elűzni, hogy ha egyszerűenharcolsz felismerve, hogy semmit sem tudsz magad elérni és ezért bízol a Krisztusbanés nem önmagadban.na, mostmár mehetsz!ezeket mondta a Jerondasz E...-nek, nagy jóakarattal és szeretettel. A testvér ajerondasztól visszatérőben észrevette, hogy a "hegy" "mező" lett. Azóta fáradhatatlanulfutja a Krisztusunk útját és ha néha előfordul, hogy "szikla" kerül elébe, emlékébeidézi a Jerondaszt és tanácsát megfogadva, imádságai által azonnal eltűnik. Kedvesen dorgált Egy napon a Jerondasz a kertjében volt, amikor egy fiatal érkezett, akineknagyon hosszú haja volt, ami egészen a válláig ért. Bement a kertkapun és a Jerondaszfelé tartott. Ő amikor meglátta egy kedves mosollyal, ami mindig jellemezte őt, Ígyszólt hozzá: - Hol vagy már gyermekem, amikor kereslek?a fiú meglepődött, mivel először volt az Athoszon, és lehetetlen volt, hogyismerje és várja őt a Jerondasz. Telve izgalommal és csodálkozással, kérdezte: - Miért keres engem, mit szeretne tőlem?és a Jerondasz: - Hát azért gyermekem, mert kéne egy kicsi a hajadból! - Miért Jerondasz, mit akar vele csinálni?a Jerondasz mosolyogva: - Hát azért fiacskám, mert ígértem egy csodát, valakinek aki kopasz és az megvár szegény. így viccelődve és mosolyogva tanácsolt és javasolt a Jerondasz. Te miért mérgezed a fiataljainkat? Egy társaság kereste fel a Jerondaszt és leültek a verandán. A Jerondasz elmenta forráshoz, megtöltötte a poharakat vízzel, fogta a dobozkát az édességekkel éselkezdte őket egyenként kínálni. Egyikükhöz érve azonban ahelyett, hogy a dobozbólmegkínálta volna, egy édességet kivett kezével, a földre dobta, cipőjével megtaposta,hogy teljesen földes lett. Felvette és odaadta a vendégének. Az elámult és megütődvekérdezte a Jerondaszt: - Jerondasz, hogy egyem meg ezt, ilyen koszosan?a válasz, amit kapott elállította a lélegzetét: - Te hogy adsz a fiataloknak a piszkos filmeidből, amivel pusztítod őket?(az az ember forgatókönyv író volt, és illetlen tartalmú filmeken dolgozott,aminek eredményeképp "mérgezte" a fiataljainkat.) Nem megkülönböztetés nélkül.

Megkérdeztük a Jerondaszt, hogy általánosságban kell-e beszélnünk a hitdolgairól és ő elmagyarázta nekünk: - Egyes serlegek nagyok és sok víz fér beléjük, másoknak a befogadóképességekicsi, és kevés fér beléjük. Egyes műanyagból vannak és megolvadnak a forró víztől,mások fémből és kitartanak még ha le is esnek, az üvegből lévők pedig eltörnek.szükséges tehát nagy megkülönböztető figyelem, amikor előttünk egy emberilény van. Ismernünk kell jól figyelemmel és szent megvilágosodással mik a lehetőségeiés a befogadóképessége, mert más esetben kár okozunk, ahelyett, hogy hasznáralennénk és nekünk jó szándékkal és hozzáállással kell viseltetnünk. Az orrvérzés és a komboszkini. (imakötél) Milyen szépen telt a keresztény táborozás, tanulólánynak! Játék, éneklés,nevetés, szórakozás, jó barátság, örömteli meglepetések, a Szentírás példázatai,istentiszteleti alkalmak tették hasznossá és kellemessé a táborozást, ami hasonlatossávált egy kis földi paradicsomhoz! ----------------------------------------------------------- Azonban, ahogy az ebédlőben volt egy délben, eleredt az orra vére. A tábornevelői és egy asszony a konyháról, megpróbálták elállítani az orrvérzést, viszonylagostudásukkal, de lehetetlennek tűnt, hogy akárcsak egy kis javulást hozzon azállapotában: a vér megállíthatatlanul folyt. A tábor vezetői kezdtek komolyan aggódni.akkor az elöljárónak eszébe jutott valami és a kis I...-hoz fordult, aki vérzett: - Az anyukád azt mondta nekem, hogy ha vérezne az orrod, akkor te tudod mitkell csinálni. Mit csinálsz ilyenkor?és a kislány válaszolt: - A táskám zsebében van egy komboszkini, hozzák ide kérem!amint odahozták a kis I... keresztet vetett a komboszkinivel az arcára, és avérzés abban a pillanatban az összes testvér szeme láttára elállt. Meglepetten kérdeztéki...-t: - Ki adta neked ezt a komboszkinit, honnan van?és a leányka felelt: - Ezt a komboszkinit saját kezűleg a nagyapó, Jerondasz Paisziosz kötötte!elmentünk a Szuroti kolostorba, mivel az orrvérzés sokat gyötört és az orvosok nemtudnak segíteni, mivel az orromban lévő erek nagyon vékonyak. Nem volt azonbanalkalmunk, hogy találkozzunk a nagyapóval és a komboszkinit egy apácától kaptuk,aki elmondta nekünk, hogy ezt ő maga, saját kezűleg csinálta, és hogy vessünk velekeresztet az arcomra, ha vérzik az orrom. Azóta ha vérzik a komboszkini és a7imádságunk az egyetlen reményünk!az összes jelenlévő nevelő és az apácák a táborban dicsőítették szívből jövőenaz Istent, mert méltatta őket, hogy saját szemükkel lássanak egy csodálatos jelet, amihirdeti a szentségét és az Isten előtti közbenjárását a Jerondasz Paisziosznak.Itt meg kell jegyeznünk, hogy fontos szerepet játszott a kislány nagy hite, amit ajerondasz személyébe vetett, mivel az orrvérzésnél, ő is hasonlatos volt "ha csak aruhája szegélyét megérintem, meggyógyulok".ez az eset 1994.augusztus elején történt a "Megváltó" keresztény táborban,tesszaloniki mellett.

Távol a dinnyét a 1988.augusztus 28-án, dél tájban (1988.08.15., a régi naptár szerint) a T...M...először látogatott az Athoszra a testvérével, Sz...-el és elmentek Paisziosz Atyához.A Jerondasz a fogadó kertjében ült, különböző zarándokokkal. Kaptak ahagyományos kínálásból, édességet és vizet, és leültek a többiek közzé, hogyfigyelmesen hallgassák, amit a Jerondasz mondott.egy idő után azonban T... M... arra gondolt, hogy megkérdezi a Jerondaszt,arról, ami foglalkoztatta. Abban az időben észrevette, hogy ha bizonyos világitestvérekkel van egy társaságban, akiknek viselkedése büszke és makacs, ő is igykényszerül viselkedni. Ugyanakkor észrevette, hogy ha szerény emberekkel van, akkorő is jobb lesz. ------------------------------------- Amíg ezeket végig gondolta, és meg akarta kérdezni a Jerondaszt, hogyabbahagyja-e a barátkozást a nagyképűekkel, jött egy zarándok és a Jerondasznak egyszép dinnyét hozott ajándékba.amikor megfogta, így szólt: - Hogy ha már dinnyét hoztál, add kölcsön a késedet is, hogy felvágjuk éselmondjam a "titkot", hogy lesznek a dinnyék édesek és ízletesek!odaadta a zarándok a kését és a Jerondasz elkezdte szeletekre vágni ésmindenkit megkínált. Amikot T... M...-hez ért érezte, hogy amit hallani fog az rá fogvonatkozni. A Jerondasz ránézve, néha-néha azzal a világos átható tekintetével és belsőmosollyal, így szólt: - Hogy ha egy dinnye mellé tököt ültetünk, a következő történik: A tök átveszi adinnye teljes édességét és így íztelenné válik, míg a tök akármennyi édességet is vesz,mindig csak tök marad. Ezért, hogy ha azt akarjuk, hogy édes és ízletes dinnyénklegyen, távol kell tartanunk a töktől.ezeket mondta a Jerondasz, és a legszebb választ kapta, amit csak várhatott.kedvesen és körültekintően segített rajta, hogy megértse - anélkül, hogy konkrétanbeszélt volna a kérdésről - hogy neki is hasonlóképpen kell viseltetnie a társaságaivalszemben. Erőszakkal szerzetes. H...Atya, akik Kapszalában folytatott aszkézist, volt egy lelki testvére, akitnagyon szeretett és amiért szerette nagyon sok komboszkinit csinált, hogy világítsameg őt az Isten, hogy ő is szerzetes legyen.nagyon hosszú ideje türelemmel imádkozott ezért a célért.egy napon elhatározta, hogy meglátogatja a Jerondaszt, és pont ebben azügyben a tanácsát kéri. Amikor azonban a Kellijének a

kerítéséhez ért a Jerondaszmeglátta és annak ellenére, hogy nem ismerte, és nem is hallott arról az ügyről, amifoglalkoztatta, mosolyogva, mielőtt bármit is mondtak volna, igy szólt: - Hej, H...Atya, úgy tűnik nekem, hogy a sok komboszkinivel, szerzetestcsinálunk...-ból, anélkül, hogy akarná! És ez nem helyes! Látogass meg bennünket néha-néha, hogy el ne felejts! G... gyakran ellátogatott a Jerondaszhoz, hogy az áldását kérje. Egy napon,ahogy a Kellijéhez ért, már nagy sokaság volt és a Jerondasz egyenként fogadta őket,hogy megbeszélje problémájukat és hogy tanácsot adjon. Látható volt a zarándokokarcán, hogy némelyikük elgyötört volt, vagy saját vagy rokonuk problémájától. --------------------------------------------- G... leült egy sarokba és zavarta az a tudat, hogy nem helyes, hogy ajerondaszhoz jött, anélkül, hogy valami komoly nehézsége lenne és arra gondolt, hogyha sokan jönnek így elveszik a Jerondasz idejét, azoktól akiknek valóban szükségükvan rá. Magában tehát elhatározta, hogy felkel, elmegy, és nem jön többet. Odament ajerondaszhoz, hogy az áldását kérje. Kezet csókolt és elmenni készült, amikor ajerondasz mosolyogva igy szólt: - Na, G... látogass meg bennünket néha-néha, hogy el ne felejts!a diplomádat csak szerezd meg!egy testvér, még világiként, mielőtt elhagyta a világi életet a szerzetesi rendkedvéért diák volt, de sok tantárggyal tartozott, ahhoz, hogy megkapja diplomáját.elhatározta, hogy szerzetes lesz, anélkül, hogy be tudta volna fejezni a tanulmányait,az Athoszra jött és a... kolostorba ment.egy napon, amikor próbaidejét töltötte a kolostorban, foglalkoztatta a kérdés,hogy letegye-e vizsgáit, hogy bizonyítványt szerezzen. Elhatározta, hogy elmegy ajerondaszhoz, és megkérdezi. A következő választ kapta: - Jobb egyszer megbánni, hogy levizsgáztál, míg később ezerszer megbánni,hogy nem vizsgáztál le. Ezért vizsgázzál csak le!a testvérnek azonban megvoltak az aggályai: - Atyám, félek, hogy nem fog sikerülni átmennem!azonban megnyugtatta, ígéretét adva, hogy imádkozni fog, hogy világosítsameg őt az Isten, hogy jól írjon.a testvér elment Tesszalonikibe, letett néhány vizsgát, aránylag könnyen,maradt azonban kettő nehéz, amiktől félt, hogy megbukik.ahogy a nehéz vizsgákra gondolt elaludt, és álmában néhány fejezetet látott amásnapi vizsgaanyagból. Felkelt, de nem tulajdonított neki jelentőséget, ismét elaludt.újból ugyanezt álmondta azonban. Akkor felkelt és tanulni kezdte azokat a részeket,miközben biztos volt benne, hogy a Jerondasz imádkozik érte és valamilyen módonfigyelmeztettemásnap a testvér áhítattal tapasztalta, hogy a fejezetek pontosan azok, amiketelőzőleg álmában látott!

----------------------------------------------------- Minden jó kezdete, a rossz hiánya és a vágyak elhagyása. A Jerondasz Nikolaosz Atyának magyarázta. - Manapság megfigyelhető az okumenizmus jelensége. Mindenki világméretűegyesülésről, békéről, és szeretetről stb. beszél. A katolikusokat az orthodoxokkalpróbálják egyesíteni, a protestánsokat a katolikusokkal és általában világméretűegyesülési mozgalom volt, és okumenizmus. Ez nagy hiba és nem származhat belőlesemmi jó. Láthatjuk, hogy a Szent Atyáink, hogy megszerezzék a szeretetet, abékességet és általában a Krisztusunk kegyelmét, először sokat küzdöttek, hogylevetkőzzék a vágyaikat, és amit elérték, hogy kiűzzék szívükből a gyűlöletet,természetesen következett, hogy a helyébe a szívükbe költözik a szeretet. Így tehátelérték, hogy felülkerekedve a vágyakon először jók legyenek és utána egyesüljenek azistennel. Ugyanezt kell tenniük az embereknek. Az orthodoxoknak, jó orthodoxnakkell lenni, a katolikusoknak pedig el kell hagyni a félremagyarázásokat és általábanmindenkinek el kell üldözni mindazt, ami nem az Isten tetszése szerint való, csak ígyérhetik el az emberek, hogy egyesüljenek, és hogy szeressék egymást. Amikor avágyaink uralkodnak rajtunk, hogyan lehetséges theológiáról beszélni?például, hogy ha a pápa hisz a tévedhetetlenségében, akkor ő maga, mivel nem tudelfogadni vagy meghallgatni más véleményt, kérlelhetetlen. Mi orthodoxok pedig úgyhisszük, hogy csak az Isten tévedhetetlen.elmondok nektek egy kis történetet, hogy megértsétek, hogy mit értek ezalatt.mivel mi is akarjuk az egyesülését az egyházaknak és imádkozunk ezért, de nem úgy,ahogy ezek, hanem ahogy az Isten akarja, úgy tehát, hogy mindegyikünk elveti azöndicséretét és a szenvedélyeit. Egyszer amikor a Sinán voltam, a következő esettörténik:véletlenül, amint fölfelé a Sina csúcsára kapaszkodtak, találkozott egy olaszkatolikus és egy görög orthodox. Együtt gyalogoltak és beszélgettek, az egyházakegyesüléséről, mindkettőjüknek modern (ökumenikus) felfogása volt. Fölfelé mindenprímán ment. Egyesülés, béke, szeretet, egyetértés és minden ami csak kell azokumenizmushoz.sok órás gyaloglás után felértek a Sinai csúcsra. Ott találkoztak két kis Beduingyerekkel, akik rongyosak, piszkosak, csontsoványak voltak, és pénzt kéregettek.amikor a görög meglátta őket, adott nekik valamit a zsebéből. Meghatódott azonban,és az olasz katolikushoz fordulva így szólt: - Tudod mire emlékeztetnek engem ezek a Beduin gyerekek? Őket látvaeszembe jutott, hogy így és még ennél rosszabb helyzetbe keffiltünk, amikor az olaszok1940-ben elfoglalták Görögországot. Akkor mindent elvettek tőlünk az olaszok ésezrével haltunk éhen és az egész nemzetünk koldussá vált.amikor ezt hallotta az olasz elkezdte Olaszországot védeni, és azt mondta, hogygörögország tehet róla, hogy nem csatlakozott a Tengelyhatalmakhoz. Amit haelfogadott volna, mindez nem történt volna meg. Akkor elkezdtek veszekedni apolitikai nézeteltérésen, mivel a görög Metaxasz tábornokot védte, mivel vele dobozotta szíve, az olasz pedig Mussolinit. Így néhány perc alatt elhint mindaz a szép, aszeretet, az egység, és a békesség stb. és mindez azért, mert nem tudták, hogy mindenjónak a kezdete a rossz hiánya és a szenvedélyek legyőzése.

-------------------------------------------------------- Hogyha a víz narancslévé válik...a Jerondasz K... kolostorba ment, ahol virrasztás volt az ünnepelt szenttiszteletére. A Jerondasz szokása szerint az egyik sarokban lévő padnál állt és ottimádkozott a virrasztáson. Egy testvér aki nem messze ült tőle, kérdezni szeretett volnatőle valamit, de kishitűsége végett magában így gondolkodott: "Hogyha megkérdezema Jerondaszt arról a kérdésről ami foglalkoztat és ő válaszol, hogy lehetek benne biztos,hogy nem téved-e? Hogyan győződhetek meg róla, hogy az Isten informálta és aszerintválaszol? Nahát én csak akkor hiszek neki, hogyha adok neki egy pohár vizet ésnarancslévé változtatja! Akkor hinni fogok és azt fogom tenni, amit javasolt!"amíg tehát ezeket gondolta a testvér látja, hogy a Jerondasz közeledik hozzátapintatosan és így szólt: - Gyere kérlek egy kicsit ki!a testvér elámult, követve őt kimentek.mondja neki a Jerondasz: - Menjünk egy percre a fogadóhelyiségbe.beérnek a terembe, ahol van egy csap és a Jerondasz szól a testvérhez: - Töltsél nekem egy pohár vizet és hozd ide!a testvér megdermedt. Ezeregy gondolat és érzés fut át a lelkén: Szégyelli, hogynem jó szívvel gondolt a Jerondaszra, átérzi kishitűsége mélységét. Fél a dorgálástol,nem talál szavakat a védekezésre, nem tudja, hogy tehetné jóvá illetlenségét.félve megtölt egy poharat vízzel, félszegen tele szégyenérzettel odaadja ajerondasznak.látja a Jerondasz a nehéz helyzetét, amibe a testvér került, mosolyog éskedvesen vigasztalja: - Na mindegy! Mindig csak bajba keversz! Na hagy látom mit kezdjek veled!meg kell értenünk az Írások szellemét.egy napon, 1987-ben megkérdeztem a Jerondaszt a jövőbeni. világháborúról,arról, amit az Irások "Armagedonnak" neveznek.atyai érdeklődéssel különböző szakaszokra mutatott rá és tovább menye szerettevolna levezetni, hogy valóban az Armagedon nemzedékében vagyunk. Így beszélt: - "Amikor halljátok, hogy az Eufrátesz vizeit elzárják a törökök gátakkal, hogyöntözőműveket építsenek, akkor tudjátok, hogy már benne is vagyunk ennek a nagyháborúnak az előkészületeiben és ilyen módon készül az útja annak a milliárdnyihadseregnek, aki napkeletről jön és amiről az Apokalipszis beszél. Azelőkészületekhez hozzá tartozik még: El kell téríteni. az Eufrátesz folyót, hogy a nagyszámú hadsereg átkellhessen az Eufráteszen. Még ha - itt nevetett is a Jerondasz - 200milliós kínai sereg fog odaérkezni és ha csak mindegyik egy kupa vizet iszik azeufrátesznek vége! ---------------------------------------------

Megtudtam, hogy a kínai néphadsereg ebben a pillanatban 200 millió főtszámlál, vagyis pont annyian vannak, amit Szent János ír az Apokalipszisben.Ráadásul kínaiak építenek egy utat, amit "a kor csodájának" hívnak és aminekszélessége olyan, hogy ezer fő széles hadoszlop vonulhat rajta. Mostanáig Indiahatáráig vannak kész vele.nagy figyelem és megvilágosodott értelem kell azonban, hogy megítéljük azidők jeleit, mert valami módon minden beteljesedik, de akik nem a szívük tisztaságárafigyelnek könnyen tévútra kerülnek. Tegyük fel, hogy valaki tudja, hogy ahhoz, hogy anagy sereg átkelljen az Eufráteszen el kell vezetni. Ha azonban azt várja, hogy ezcsodálatos módon menjen végbe pl. egy nagy földrengés által tűnjön el az összes víz,akkor az az ember csalódni fog, mivel nem a szíve tisztaságára ügyelt, hogy megértseaz Írások szellemét. Valami hasonló történik Csernobillal: Az Apokalipszisben SzentJános theológus leírja, hogy csillagot látott lehullani az égből, ami megfertőzte avizeket, és pusztította az embereket. Akik azonban azt várják, hogy csillag hulljon le azégből tévednek, és nem fogják sosem megérteni, hogy mindez már meg is történt.csernobil oroszul "ürömöt" jelent és látjuk, hogy a kár amit okozott nagyon nagy ésegyre nagyobb lesz az idő múltával... ------------------------------------------------ Valakinek a felhőket kell tartani! Ősz volt. H... Atya elhatározta, hogy lecseréli a hasított kő (plaka) tetőt akellijén és bádoglemezeket rak fel, amik könnyebbek.egy reggel Istenfélő munkásokkal elkezdték a plaka tetőt bontani. Már majdnemteljesen leszedték az összeset, amikor elfeketedett az ég és minden jel arra mutatott,hogy mindjárt szakadni fog az eső. Az Atya és a munkások aggódtak, mivel a Kellifedetlen volt és ha a víz bejut nagy kárt okozott volna. Ahogy ilyen nehéz helyzetbenvannak, hirtelen látják a Jerondaszt a Kehijük felé közeledni. Odaérve Így szólthozzájuk: - Nektek nincs eszetek! Azt akarjátok, hogy az egyikőtök a felhőket tartsa, hogyne kezdjen esni, egy másik pedig a Komboszkinit!Utána Hm Atyához fordult... - Menj be a kis templomba, gyújts meg egy mécsest, hogy folyamatosan égjenés hogy segítsen az Isten, hogy ne essen!h... Atya meggyújtotta a mécsest és csak akkor oltotta el, amikor kész volt azegész tető. Akkor aztán megnyíltak az ég csatornái és hatalmas felhőszakadás lett! Azatyai gondoskodás és a Jerondasz imái megint csodát tettek! A mai napig H... Atyaemlékezik a Jerondasz hirtelen megjelenésére és menekülést hozó szavaira, amikmegvédték a Kellit a biztos pusztulástól. Háládatos szívvel atyai gondoskodásáértköszöni és kéri őt most is, hogy a magasból, ahol most van, közel az Istenhez folytassaimáit, hogy megtartsa kísértések fellegeit és hogy ne tegye le Komboszkinijétmindaddig, míg át nem haladunk ennek a viharos életnek a szeszélyein anélkül, hogyeláznánk!