Fogadó Intézmény Helyszín Ajánlott tevékenységek



Hasonló dokumentumok
VIDÉKI FOGADÓ SZERVEZETEK

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének

Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (IKSZ)

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT - MEGÁLLAPODÁSOK

fogadható fő b. nyári gyermek-és ifjúsági felügyelői, szervezési feladatok megvalósítása, c. közösségi munkavállalás (pl. szórólapozás).

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT MEGÁLLAPODÁSOK

Lehetőségek a közösségi szolgálatra a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

TELEPÜLÉS TERÜLETFELHASZNÁLÁSI KATEGÓRIA HEKTÁR

Mit értünk közösségi szolgálaton?


Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium Vályi Péter Szakképző Iskolai

PÁPA VÁROS KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEI

Az iskolai közösségi szolgálat

Végezhető tevékenységek

Fogadó szervezetek, tevékenységi körök

Együttműködő szervezetek

Lehetőségek a közösségi szolgálatra a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában

2018/2019-es tanév. Ajkai Bányász Fúvós Egyesület 8400 Ajka Szabadság tér 13.

TÁMOP B-1-11/ Akkr. szám.: AL 0008 Nyilv. sz.: Ügyletkód:...

karitatív tevékenység

Közösségi szolgálat szülői tájékoztatója. I. A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény

ÉLETHÁZ ALAPÍTVÁNY Imrehegy, Tüskös 44. HARTAI HÉTSZÍNVÍRÁG ÓVODA ÉS EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE. Oktatási terület

19. számú melléklet. Önkéntes közösségi szolgálat

1.melléklet A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W Z AA AB AC AD AE AF AG AH AI AJ AK AL AM AN AO AP AR AS AT 1. Cím, előirányzatcsoport száma,

Szolnoki Széchenyi István Gimnázium. IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember

TESZI - TEvékeny Szeretet Iskolája Szeretetszolgálat a váci Piarban 10. évfolyam 2018/2019

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

Fogadó szervezetek, tevékenységi körök

Akasztó Önkormányzata Akasztó Aranysziget Otthon Csongrád

Az iskolai közösségi szolgálat Nem tudom mi a sorsod, de egy dolgot tudok: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták, hogyan

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

SZENTLŐRINC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 1. számú melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP

Art Misszió Nemzetközi Művészeti és Hagyományőrző Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány. Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum Debrecen

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület december 18-i ülésére

b) működési finanszírozási bevételét (2) A Rendelet 2. (2) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének

(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének

Sikeres pályázatok években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006.

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT - MEGÁLLAPODÁSOK

(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének

2. oldal Veszprém Megyei Gyermekvédelmi Központ és Veszprém, Kossuth Lajos utca 10.) utógondozó otthon (8420 Zirc, Hóvirág u. 69.) és kül

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének

2572 Veszprém, Csolnoki F.M.Kh.Ri. ellátási területe Közigkód Település Lakos Közigkód Település Lakos

AMIT AZ IKSZ-RŐL TUDNI KELL

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 43/2010. (XII.17.) önkormányzati rendelete

TESZI - TEvékeny Szeretet Iskolája Szeretetszolgálat a váci Piarban 10. évfolyam 2016/2017

Audi Hungaria Schule. Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

89/2010. (IV. 22.) MÖK

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

Közösségi szolgálat támogatása egy önkormányzat működtetésében

Támogatott kérelmek (43 település) - IV. tengely 2. kör benyújtási időszak

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ

ÉTA DIÁKÖNKÉNTES ÉS KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT PROGRAM

BAKONYKARSZT Víz- és Csatornamű Zrt. által vízellátással ellátott települések. Nagyvázsony Üzemvezetőség által üzemeltetett rendszerek és települések

Iskolai közösségi szolgálat

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt intézmények címét és elérhetőségét az 1. függelék tartalmazza.

300, , , , ,000 2,054,258 1,428, ,000 34,000,000. közműfejlesztés támogatása közműfejlesztés ltp.

(2) Az önkormányzat alaptevékenységének szakfeladatszám szerinti besorolását a 3. függelék tartalmazza.

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT a fogadó szervezetek szemszögéből. Sopron október 11. Előadó: Bódi Judit

BAKONYKARSZT Víz- és Csatornamű Zrt. által közcsatornával ellátott települések. Nagyvázsony Üzemvezetőség által üzemeltetett rendszerek és települések

536/2015. (XI. 19.) Tinódi Lantos Sebestyén Könyvtár és Művelődési Ház évre szóló munkatervének jóváhagyása

Keszthely város idősügyi helyzetének bemutatása. Nagy Bálint alpolgármester Idősügyi Tanács elnöke Keszthely, november 21.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRÓL röviden a Szülőknek és a diákoknak

Berceli Közös Önkormányzat Hivatal Becskei Kirendeltsége. Berceli "Belső-Cserhát" Család- és Gyermekjóléti Szolgálat

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

Humánszolgáltatási Bizottságának évi munkaterve

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

A R. 9. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

a jelentkező tanulónak a fogadó szervezetnek az iskolának

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)

MEGYE BOLT NÉV IR.SZ. VÁROS CÍM

Keszthely Város Önkormányzata által évben nyújtott támogatások

(2) A Rendelet 2. (2) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

A. TEVÉKENYSÉG TÍPUSA: SZOCIÁLIS ÉS JÓTÉKONYSÁG

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

ALAPÍTÓ OKIRAT - módosításokkal egységes szerkezetben - Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ


Dunaharaszti Önkormányzat címrendben tervezett 2008.évi előirányzatai módosításai e(ft)

(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének

Acsai Petőfi Sándor Általános Iskola Apc Községi Önkormányzat

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT ELJÁRÁSRENDJE

Átírás:

Adásztevel Önkormányzat Adásztevel Idősek ellátása a házigondozóval együttműködve, óvodában a dada munkájában segítés, konyhában a konyhai dolgozók irányításával munkavégzés, az önkormányzat által szervezett rendezvények előkészítésében, lebonyolításában részvétel, játszóterek elemeinek karbantartása, közterület tisztítás, az önkormányzat hivatalsegéd munkájában segítés, az önkormányzati munka napi teendőiben feladatellátás (szakmától függően) Adásztevel Óvoda Adásztevel Segítségnyújtás óvodás korú gyermekek nevelési és gondozási feladataiban. Adorjánháza önkormányzat Adorjánháza Idősek gondozása, segítése. Rendezvényszervezés, óvodai tevékenység. Ajkarendek, Simon István Német Nemzetiségi Nyelvoktató Ált.Isk. AFS A i Református Kollégium Tánc-Lánc Alapfokú Művészeti Iskolája Bakonyjákó Önkormányzat Bakonyjákó Óvoda (Adászteveli Óvoda tagintézménye Bakonyság Önkormányzat Bakony Szíve Idősek Ottona Nonprofit Kft. Bakonyszücs Község Önkormányzata Balatonederics Önkormányzat Barátság Klubért Alapítvány Black Bunny Rock and Roll Club, Ajkarendek Bakonyjákó Bakonyjákó Bakonyság Bakonyjákó Bakonyszűcs Balatonederics Max. 3 tanulót tudnak fogadni/év!!!elsősorban ott végzett diákok! Iskola újság szerkesztésében segítség, tanulókkal közös iskolai rendezvény szervezése, tábori életben való segítés.(farsangi bál alkalmával,ill. szünetekben) A városban tanuló külföldi diákok és tevékenységeik önkéntes segítése. Éves szinten 10 tanulót tudnak fogadni. Őrangyal, családi összekötő, magyar korrepetáló, körzetprogramok szervezője, AFS népszerűsítése különböző városi rendezvényeken. Nem szükséges diákot fogadni ahhoz, hogy itt végezd a közösségi szolgálatot. Ruhatárrendezés, leltározás, díszletek javítása felügyelettel, színpadi kellékek készítése, gyermekkíséret felnőtt felügyelettel. Segítségnyújtás óvodás korú gyermekek nevelési és gondozási feladataiban. Szociális tevékenység: falugondnok szociális étkezés és házi segítségnyújtási feladataiban közreműködés. Kulturális és közösségi tevékenység: rendezvények előkészítésében és lebonyolításában közreműködés. Környezet és természetvédelmi tevékenység: település zöld területeinek gondozásában és megóvásában való közreműködés. Az idősotthon lakóival történő beszélgetések lefolytatása, közösségi foglalkozásokon való részvétel, személyes gondoskodásban történő segítségadás, ünnepekre történő felkészülés, ünnepeken való részvétel segítése, a hitélet gyakorlásában történő segítségnyújtás. Segítségnyújtás az önkormányzat rendezvényeinek lebonyolításában. Közművelődési, közgyűjteményi közösségi programok előkészítése, megvalósítása.pl.: plakátozás, szórólapozás, kiállítás rendezés, gyermek kézműves foglalkozás segítése. Közösségi programok, kirándulások,előadások sérült gyerekeknek. Farsang, húsvéti játszóház, közös nyaralás, karácsonyi műsor. Közös szabadidős tevékenység gyermekekkel: sport, csapatépítés, közös elméleti és mozgásos játékok, tevékenységek szervezése és végrehajtása.

Bokréta Nagycsaládosok Egyesülete Monostorapáti 1.három vagy többgyermekes családok támogatása, segítése, 2. kisgyermekek felügyelete, foglalkozások szervezése, lebonyolítása, 3. gyermekek nyári szabadidős tevékenységének megszervezése, 4. gyermekek nyári táboroztatásának segítése Celldömölk Városi Óvoda Celldömölk Civilszervíz Közösségfejlesztő Közhasznú Egyesülete Kulturális és közösségi terület- pápai rendezvényeken segítségnyújtás Csót, Római Katolikus Plébánia Csót Szociális és jótékonysági tevékenységi körben végezhető feladatok. Csögle, óvoda Csögle Óvodás korú gyermekekkel közös szabadidős tevékenységen, szervezési feladatok (gyermeknep), udvar rendezése, rendben tartása, homokozó felásása, játék válogatás: leltározás, selejtezés, játék egyéb tevékenység (segítése)a gyermekekkel. Delta Íjászegyesület, Íjászversenyek, íjászbemutatók és hagyományőrző előadások szervezésében való részvétel, karbantartási takarítási munkák Devecseri Városi Könyvtár és Rendezvényszervezés, kiállítások szervezése, lebonyolítása; közösségfejlesztés; kistérségi Devecser Művelődési Ház programkoordináció; közgyűjteményi-, közművelődési feladatok Doba Önkormányzat Doba Környezetvédelmi tevékenységi körben: településgondozás. Erkel Ferenc Ének Zenei Ált. Isk. Az első és második osztályokban bekapcsolódni a délutáni munkába, segítségnyújtás a házi feladatban, napközis munkában. Osztályonként 2-3 diákot tudnak fogadni. (1.z,1.a, 2.z, 2.a) 1. digitalizálás, 2. polcleltár készítés, 3. Történeti Dokumentációs tárolódobozok tartalmának ellenőrzése, Gróf Eszterházy Károly Múzeum 4. könyvtárrendezés, 5. adatrögzítés, 6. a múzeum nyári táboraiban segítő tevékenység, kézműves (Kékfestő Múzeum) foglalkozásokon segítő kéz, gyermekkísérő, 7. környezetszépítés, 8. kiállításrendezés 9. kiállításokon asszisztencia, 10. raktárrendezés Háromhatár Kulturális és Sport Kulturális -és sportrendezvények megvalósításában való közreműködés, adminisztrációs munkák, Kup Egyesület szórólap kihordás) Homokbödöge önkormányzat Homokbödöge Közreműködés a házigondozói ellátásban, óvodai munkában, közterületi bútorok festése, karbantartása, közterület rendezése Ihász Gábor Ált.Isk. Vaszar Vaszar Tanulók korrepetálása, játékos foglalkozások tartása, rászorulók segítése az alapvető szokások kialakításában, részvétel a nyári iskolai munkálatokban. (2 fő diák/tanév) Iszkáz Önkormányzat Iszkáz Segítségnyújtás az önkormányzati rendezvények lebonyolításában. Köztisztaság fenntartása, gyógyszerfelíratás, házi segítségnyújtás, művelődésszervezés, szociális feladatok ellátása, kulturális feladatok ellátása.közterületek karbantartása, vízelvezető árkok tisztítása, önkormányzati épületek takarítása.

Jókai Mór Városi Könyvtár Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ Jókai Kör Kemeneshőgyész Önkormányzat Kemeneshőgyész-Magyargencsi Társult Evangélikus Egyházközség Kemenesmagasi Önkormányzat Kerta Önkormányzat Elsősorban lányoknak: könyvtárost kisegítő tevékenység gyermekkönyvtárban is: alkalmanként 2-4 tanuló,elsősorban fiúknak: segítségnyújtás az intézményi mozgókönyvtárosnak: a falusi könyvtárakba szánt anyag rendezése, cipelése (kiszállítás a falvakba a könyvtárossal), ismerkedés a könyvtári számítógépes rendszerrel,-fiúknak, lányoknak egyaránt: a könyvtár udvarának parkosítása (a nyár folyamán) Kulturális és közösségi programokban való részvétel, rendezvény asszisztensi feladatok. Szervezési, plakátolási feladatok, programok helyszíneinek berendezése, rakodás és szállítás, rendezvények műszaki technikai kiszolgálásának segítése, Műsorokban, megemlékezésekben való közreműködés-ének, hangszeres játék, szavalás,prózamondás, tánc,színjáték stb. Ünnepi programok lebonyolításában részvétel (vendégek útbaigazítása, fogadása, szóróanyagok, ismertetők szétosztása, események fényképes megörökítése, videó felvételek készítése) A Jókai Kör Egyesület levelezésének segítése (számítógépes adminisztrációs feladatok, a szervezet leveleinek gépelése, szerkesztése, nyomtatás,fénymásolás postázás, iktatás) A programokhoz kötődő kreatív feladatok: Az események marketing anyagainak (pl. plakátok, meghívók) tervezése, kiállítások anyagának rendezése, fotóalbumok kezelése, tablókészítés. A programokat megörökítő videó felvételekből kis film készítése. A szervezet elektronikus kommunikációjának segítése: Honlap készítése, szerkesztése, információk aktualizálása, e- mailek kezelése, facebook- oldal szerkesztése. Kemeneshőgyész Közművelődés, kulturális feladatok, szociális tevékenység. Kemeneshőgyész, Magyargencs Kemenesmagasi Kerta Iratrendezés, gyermek és ifjúsági alkalmak előkészítése, lebonyolításban való részvétel. Hittan táborok előkészítése, lebonyolítása. Koncertek, sport események, missziós napok, előadások előkészítése, lebonyolításban való részvétel, idősek látogatása. Szociális és jótékonysági-segítségnyújtás, bevásárlás, kulturális és közösségi programok szervezése, szemétgyűjtés. Időseknél házimunkában segítségadás (fűnyírás, favágás, fabehordás,bevásárlás beszélgetés, gyógyszer felíratás, beszerzés) a település zöldterületeinek, játszótereinek gondozása, karbantartása, köztisztaság fenntartása, művelődésszervezés, óvodapedagógiai kisegítő tevékenység, közművelődési feladatok szervezése, lebonyolítása, egészségügyi ellátást kisegítő tevékenység, irodai feladatkörök ellátása, kisegítése Táboroztatás, falusi turizmus, rendezvények szervezése, hagyományápolás, ifjúságsegítés, általános iskola felújítása, idősek segítése Kiscsősz Község Jövőjéért Alapítvány Kiscsősz Külsővat Önkormányzat Külsővat Könyvkölcsönzés és a közösségi internet használat segítése. Külsővat Óvoda Külsővat Lásd.: Nemesszalók óvoda

Lovászpatona Önkormányzat Magyar Máltai Szeretetszolgálat i Csoportja Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezete Mária Rádió Közhasznú Egyesület Nagyacsád Önkormányzat Nagyalásony Önkormányzat Nemesgörzsöny Önkormányzat Lovászpatona Veszprém megye Nagyacsád Nagyalásony Nemesgörzsöny Kulturális programok, rendezvények előkészítésében és lebonyolításában közreműködés, település zöld területeinek gondozásában és megóvásában való közreműködés, közös sport és szabadidős tevékenység óvodás korú, sajátos nevelési igényűgyermekekkel, tanulókkal, idős emberekkel. Szórólapozás, nyári táborban segítő tevékenység, szabadidő kitöltése, kézműves foglalkozás, -szociális és jótékonysági területen. A fogadó szervezet alkalomszerűen vár segítséget:-rendezvények szervezéséhez, lebonyolításához, szórólapozáshoz, véradásszervező munkájának segítéséhez, adományok kiosztásában, elsősegélynyújtó és balesetszimulációs programokban, egyéb általuk szervezett szociális, egészségügyi, jótékonysági akciókban. (Ezek az alkalmak többnyire idény jellegűek, meghirdetés alapján. Sok tanulót nem tudnak fogadni- az előző év alapján.) 1, Felolvasás(névnap, gondolatok, mese), 2, beszélgetés készítése, 3, Ima felvétel, 4, előre megadott téma feldolgozása, 5, Elkészült felvételek vágása, 6, Részvétel a szentmise felvételében, 7, A honlap és a facebook oldal szerkesztése 8, Anyagok előzetes hallgatása Vízelvezető árok tisztításának segítése, szociális és jótékonysági feladatok, kulturális és közösségi feladatok, környezet-és természetvédelmi feladatok, közterület karbantartás Vízelvezető árok tisztítás segítése, parlagfű mentesítés, árvízi védekezés, közterület karbantartás, hivatali értesítések, tájékoztatások kihordása és hirdetőkön való elhelyezése Szociális és jótékonysági, kulturális-és közösségi, környezet és természetvédelmi területen végezhető tevékenységek. Nemesszalók Önkormányzat Nemesszalók Vízelvezető árok tisztítás segítése, térkövezés segítése, árvízi védekezés, közterület karbantartás segítése. Nemesszalók Óvoda Nemesszalók Oktatási, kulturális-és közösségi, közös sport és szabadidős tevékenységekben való részvétel, gyermekek gondozásában segítségadás, takarítási munkálatok segítése. Noszlop Önkormányzat Noszlop Kulturális programok szervezésében, labonyolításában aktív részvétel, adminisztrációs munka, parkgondozás, karbantartás. Nyárád Önkormányzat Nyárád Kulturális feladatok ellátása, szociális feladatok ellátása, idősek gondozása. Nyirád, Szociális segítő központ Nyirád Szociális és jótékonysági tevékenységi körben végezhető feladatok: étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, idősek nappali ellátása, gyermekjóléti szolgáltatás. Oroszi Önkormányzat Oroszi Vízelvezető árok tisztításának segítése, közterület karbantartás, önkormányzati épületek takarítása, bevásárlás időskorúaknak, játszótér fűnyírása, játszótéri eszközök tisztítása

i Városi Óvodák (Szivárvány, Vajda,Tókerti,Tapolcafői, Nátuskerti- Kéttornyúlaki, Huszár, Fáy, Erzsébetvárosi, Csókai) teszér Önkormányzat teszér Kulturális és közösségi tevékenységek: kulturális programokban részvétel (például bábjáték,amatőr színielőadás, versmondás, prózafelolvasás, mesemondás, éneklés, délutánszervezett jeles napokon való részvétel). Környezet és természetvédelmi tevékenységek: udvar rendezése, tisztítása, tárolók játékeszközök javítása, festése, kerítésfestés; fa-és növényültetés, avar összegyűjtése;- környezettudatosságra vonatkozó programokban való részvétel, a programokhoz plakát, szórólapok készítése Szociális és jótékonysági, kulturális és közösségi, környezet- és természetvédelmi, közös sport és szabadidős tevékenység óvodás és általános iskolás korosztálynak. i Humán Állatvédő Egyesület, Szabó Dezső utcai telephely állatainak gondozása. i Református Egyházközség Az egyházközség által szervezett családi napok, játszóházak, táborok szervezésében és lebonyolításábantáborok szervezésében és lebonyolításában- kulturális programok lebonyolításában-önkéntes napokon való részvétel. Takarítási, karbantartási munkák. Városi Televízió Állvány-és kamerahordás, világítás, adminisztráció, telefonos ügyfélszolgálat, angol hírek fordítása, archiválás. i Fúvósok Egyesülete Kulturális és közösségi területen: az egyesület által működtetett Város Fúvózenekara koncertjeinek segítése-ruhatár, hangszerek, színpadtechnika pakolása, szervezésben való részvétel;próbateremben kottatár rendezése, takarítás. Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye Idősek otthona: Barát u. 3.,Barát u.4-6., Teveli út 3.,, Vörösmarty u. 12., Fogyatékosok Nappali Intézménye, Komáromi u. 14. Egyházi, nemzeti ünnepeken való csoportos szereplés, társasjáték, kártyázás idősekkel és a fogyatékosok nappali intézményének ellátottjaival, sétáltatás, egyéni felolvasás, dekorációkészítés, kertészkedés, élelmiszerosztás előtt csomagolás, télen hólapátolás. Telephelyenként 3-5 főt fogadnak egyszerre, előzetes egyeztetéssel. Tanítási időben: 14.00-17.00 óráig Tanítási szünetben: 9.00-12.00; 14.00-15.00 Katasztrófavédelmi Kirendeltség és i Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Szentgál Önkormányzat Szentgál Szeptembertől-júniusig minden hónap utolsó hetében fogadnak diákokat. (Max.4 diák/iskola) A létszám eléggé telített, mivel katasztrófavédelmi tevékenységi kör csak ez van a városban. Szociális tevékenységek, oktatási tevékenységek, kulturális, közösségi tevékenységek, környezet és természetvédelmi tevékenységek, katasztrófavédelmi tevékenységek, közös sport- és szabadidős tevékenységek óvodáskorú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, idős emberekkel. (illetve vízelvezető árkok tisztításában segítés, kapubejáró térkövezés segítése, árvízi védekezés, közterület karbantartás.

Szil Önkormányzat Szil Adminisztrációs feladatok, rendezvények lebonyolításában részvétel, közterületek karbantartásával kapcsolatos feladatok. Takácsi Bóbita Óvoda Takácsi Óvodai éélethez kapcsolódó tevékenységek, óvodásgyermekekkel való foglalkozás, udvarrendezés. Vaszar, Napsugár Óvoda Vaszar Óvodai éélethez kapcsolódó tevékenységek, óvodásgyermekekkel való foglalkozás, udvarrendezés. Vajda Péter Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány ( Kópé- Vár) Vajda Márta Óvoda, Általános Iskola (A volt Balla Róbert Téri Ált.Isk. Városlődi Német Nemzetiségi Nyeyelvoktató Ált.Isk. Városlőd önkormányzat Vaszar Önkormányzat Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet, Farkasgyepű, EFI iroda Weöres Sándor Ált. Isk. Városlőd Városlőd Vaszar Dáka, Lesencetomaj, Sümeg- Nyírlakpuszta, Kamond, Veszprém Farkasgyepű,, ill. környéki települések Játszóházi szociális munka. Gyerekekkel történő foglalkozásokban való részvétel. Udvarrendezés,takarítási feladatok. Gyermekfelügyelet, szabadidős tevékenységek szervezése segítése. Iskolai táborokban gyermekfelügyelet., programok szervezése. Kulturális rendezvények szervezésében közreműködés, házi segítségnyújtásban való közreműködés, nyári szabadidős tevékenységek szervezése, szórólapok kihordása, közösségi terek gondozása, önkormányzati közös kert gondozása. közterület gondozás, intézményeknél közérdekű munka végzése, árokrendezés, zöldterület gondozás, programszervezésben való részvétel Sétáltatás, beszélgetés, szoba rendezése, étkeztetésben segítségnyújtás, felolvasás, szabadidős rendezvények lebonyolításában segítségnyújtás, kísérés, kerítésfestés, parkrendezés faültetés. Egészségfejlesztési szűrőnapokon szervezési, tájékoztatási feladatok; a a helyszínek berendezésében történő segítségnyújtás; kérdőívezés a helyszíneken;borítékolás, levélkihordás, szórólapozás, plakátterjesztés; a projektet támogató adminisztráció segítése. Korrepetálás napköziben, közös játék az alsó tagozatos tanulókkal, gyerekfelügyelet. (napi szinten 6-8 diákot tudnak fogadni.)