BALATONEDERICS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 1/102-23/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Az ülés helye: Balatonederics, Házasságkötő terem Készült: Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 27-i (szerda) 19 óra 35 perces kezdettel megtartott nyilvános ülésről Az ülésen megjelentek: Az ülésen jelen nem lévő képviselők: Tanácskozási joggal jelen volt: Tóth Péter polgármester Szijártó Ferenc alpolgármester Tóth Emilné képviselő Molnár Gyula képviselő Németh László képviselő Farkas Csaba Imre képviselő Stróh Antal képviselő Nagyné Simon Margit jegyző Tanácskozási joggal meghívottak közül nem jelent meg: dr. Polgár Zsolt Pénzügyi Bizottsági tag Töreky Éva népművelő és könyvtáros Varga Jánosné tagintézmény vezető dr. Marosy György háziorvos dr. Rónai András fogorvos Csipszer Zsolt körzeti megbízott Szabad Sándor a Horgászegyesület vezetője Sütő Imre a Balatonedericsért Alapítvány Kuratóriumának elnöke dr. Marosy Jenő díszpolgár dr. Kiss Tamás díszpolgár Varga János díszpolgár Forgó János Sportegyesület vezetője Horváth Marianna a Nők a Balatonért Egyesület helyi csoportvezetője Répásné Szabó Berta Pénzügyi Bizottsági tag Jegyzőkönyvvezető: Pappné Enyingi Anikó ügyintéző Tóth Péter polgármester: Köszöntötte az ülésen megjelenteket. Megállapította, hogy az ülés Balatonederics Község Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata alapján szabályszerűen került összehívásra. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy a Képviselő-testület határozatképes, mert azon a megválasztott 7 képviselőből 5 fő jelen van, a képviselő-testület ülését megnyitotta. Javaslatot tett az ülés napirendjére az alábbiak szerint: 1./ Szociális ellátások szabályozása (rendelet-tervezet) 2./ Vagyonrendelet módosítása 1
3./ Óvodai és Védőnői Önkormányzati Társulás Társulási megállapodásának módosítása 4./ Vegyes ügyek, kérdések, bejelentések, interpellációk 4.1. Beszámoló a közművelődési és könyvtári tevékenységről, 2014. évi közművelődési program 4.2. Háziorvossal kapcsolatos tájékoztató 4.3. Tájékoztató a Balatonedericsi Horgászegyesület 2013. évi tevékenységéről 4.4. Tájékoztató a Balatonederics SC 2013. évi tevékenységéről 4.5. Tájékoztató a fogászati ellátásról 4.6. Vegyes tulajdonú víziközművek üzemeltetési szerződése 4.7. Kázsmér-Nyírő Katalin kérelme 4.8. Országos Mentőszolgálat Alapítvány kérelme 4.9. Részvétel Címer Kiállításon Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megválasztott 7 képviselőjéből az ülésen jelenlévő 5 fő igen szavazatával, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbiak szerint állapította meg a napirendet: N A P I R E N D : 1./ Szociális ellátások szabályozása (rendelet-tervezet) 2./ Vagyonrendelet módosítása 3./ Óvodai és Védőnői Önkormányzati Társulás Társulási megállapodásának módosítása 4./ Vegyes ügyek, kérdések, bejelentések, interpellációk 4.1. Beszámoló a közművelődési és könyvtári tevékenységről, 2014. évi közművelődési program 4.2. Háziorvossal kapcsolatos tájékoztató 4.3. Tájékoztató a Balatonedericsi Horgászegyesület 2013. évi tevékenységéről 4.4. Tájékoztató a Balatonederics SC 2013. évi tevékenységéről 4.5. Tájékoztató a fogászati ellátásról 4.6. Vegyes tulajdonú víziközművek üzemeltetési szerződése 4.7. Kázsmér-Nyírő Katalin kérelme 4.8. Országos Mentőszolgálat Alapítvány kérelme 4.9. Részvétel Címer Kiállításon N A P I R E N D E K T Á R G Y A L Á S A: 1./ Szociális ellátások szabályozása (rendelet-tervezet) Tóth Péter polgármester: Elmondta, hogy az írásos előterjesztés kiküldésre került. Kérte a képviselők kérdéseit, észrevételeit. Németh László képviselő: Hozzászólásában elmondta, hogy a hasznosítható ingatlant és a gépjárművet konkretizálni kellene, mert például a mai viszonyok mellett egy ingatlant nem lehet egyik pillanatról a másikra értékesíteni. Emellett egy pár százezer forintos gépjármű is nagyon szükséges lehet valakinek. Konkretizálni kellene a gépjárműértékét és az ingatlan nagyságát is. 2
Nagyné Simon Margit jegyző: A javaslattal kapcsolatban elmondta, hogy a vagyonra vonatkozó feltételeket a szociális ellátásokról szóló törvénynek megfelelően szabályozták a tervezetben. A kérelem nyomtatvány kiegészül egy vagyonnyilatkozattal, ami visszautal a szociális törvény szerinti vagyonra. Németh László képviselő: Kérdése volt, hogy ezek a támogatások teljes egészében önkormányzati forrásból valósulnak-e meg? Nagyné Simon Margit jegyző: Válaszában elmondta, hogy az önkormányzati segély az önkormányzat költségvetését terheli a korábbi eseti segélyeket váltja fel, az egyéb ellátások esetében pedig az állami költségvetésben meghatározott hozzájárulás fedezi a kiadások jelentős részét. Költségvetését terhelik teljes egészében, de vannak normatívák szociális feladatokra. Tóth Péter polgármester: További kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra bocsátotta a rendelettervezetet. További kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra bocsátotta a rendelet-tervezetet. Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a megválasztott 7 képviselőből az ülésen jelenlévő 5 fő igen szavazatával, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az előterjesztéssel teljes egészében egyező szöveggel a következő rendeletet alkotta: 17/2013. (XII.11.) önkormányzati rendelet A szociális ellátások szabályozásáról (A rendelet szövege a jegyzőkönyv 1. mellékletét képezi.) 2./ Vagyonrendelet módosítása Tóth Péter polgármester: Felkérte a jegyzőt, hogy tájékoztassa a képviselőket a rendeletmódosításról. Nagyné Simon Margit jegyző: Elmondta, hogy a vagyonrendeletben a vagyon besorolása nem megfelelően történt meg. Az új nemzeti vagyonról szóló törvény kimondja, hogy melyek azok a vagyontárgyak, amelyek forgalomképtelenek lehetnek és mik azok, amik önkormányzati törzsvagyonhoz tartoznak, vagy korlátozottan forgalomképesek. A hivatal épületét, az óvodát, iskolát, művelődési házat, tájházat, orvosi rendelőt, tűzoltó szertárat és a kert-játszóteret és a játszóteret, valamint egy kertet, a temetőt és a hozzá tartozó parkolót, illetve a dögteret kell átsorolni. Németh László képviselő: Kérdése volt, hogy a rendőrséggel kapcsolatos bérleti díjjal kapcsolatban történt-e fejlemény? Nagyné Simon Margit jegyző: Elmondta, hogy az ingatlan az önkormányzat tulajdonába került 1990-ben, de a bérlőkiválasztás joga a rendőrségé. Németh László képviselő: Kérdése volt, hogy a szolgálati lakások melyik besorolásba tartoznak? Nagyné Simon Margit jegyző: Válaszában elmondta, hogy a korlátozottan forgalomképes vagyonba tartoztak eddig is. Ha nem önkormányzati feladatellátást szolgáló vagyontárgy, akkor át lehet sorolni az üzleti vagyonba. A körzeti megbízott ügyénél ehhez az szükséges, hogy a rendőrség a bérlő kiválasztási jogáról lemondjon. Elmondta, hogy a kisiskola átkerülhetne az üzleti vagyonba. Az üzleti vagyon hitel felvételénél megterhelhető. Tóth Péter polgármester: További kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra bocsátotta a rendelettervezetet. 3
Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a megválasztott 7 képviselőből az ülésen jelenlévő 5 fő igen szavazatával, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az előterjesztéssel teljes egészében egyező szöveggel a következő rendeletet alkotta: 18/2013. (XII.11.) önkormányzati rendelet az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 6/2012. (IV. 4.) önkormányzati rendelet módosításáról. (A rendelet szövege a jegyzőkönyv 1. mellékletét képezi.) 3./ Óvodai és Védőnői Önkormányzati Társulás Társulási megállapodásának módosítása Tóth Péter polgármester: Elmondta, hogy a Kormányhivatal jelzése alapján készült a módosítási javaslat annak érdekében, hogy a társulási megállapodás valamennyi jogszabályi előírásnak megfeleljen. Kérte a képviselők kérdéseit, hozzászólásait. Kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra bocsátotta az alábbi határozati javaslatot: Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Óvodai és Védőnői Önkormányzati Társulás Társulási megállapodását az alábbiak szerint módosítja: TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS MÓDOSÍTÁSA Lesencetomaj Község Önkormányzata (8318 Lesencetomaj, Kossuth Lajos utca 51.) képviseli: Mészáros László polgármester a 83/2013. (V.30.) képviselő-testületi határozatával, Lesencefalu Község Önkormányzata (8318 Lesencefalu, Kossuth utca. 46.) képviseli: Kigyós Ferenc polgármester az 52/2013. (V.30.) képviselő-testületi határozatával, Balatonederics Község Önkormányzata (8312 Balatonederics, Kossuth u. 84.) képviseli Tóth Péter polgármester a 94/2013. (V.30.) számú határozatával, Nemesvita Község Önkormányzata (8311 Nemesvita, Dózsa u. 8.) képviseli Eke Ferenc polgármester az 53/2013. (V.30.) számú határozatával létrehozott Óvodai és Védőnői Önkormányzati Társulás Társulási megállapodását az alábbiak szerint módosítja: 1.) A Társulási megállapodás 6. pontja helyébe a következő szöveg lép: 6. A döntéshozatal módja, a minősített döntéshozatal esetei A társulási tanács akkor határozatképes, ha az ülésen a delegált tagok közül legalább 13 fő jelen van. A Javaslat elfogadásához a jelenlévő tagok több mint a felének, de legalább 7 főnek a szavazata szükséges. Minősített többséggel meghozott döntéshez legalább a települések összlétszámának a felét elérő (1475 fő) lakó képviseletével rendelkező, legalább 13 tag igen szavazata szükséges. A Társulási Tanács minősített többséggel dönt a) a társulásból való kizárásról b) a társulás elnökének, alelnökének megválasztásáról c) zárt ülés elrendeléséhez. 2.) A Társulási megállapodás 7. pontjába az alábbi szöveg lép: 7. A közösen fenntartott intézmények megnevezése: 4
7.1. A Közösen fenntartott intézmények megnevezése: 2013. július 1-től 2013. augusztus 31-ig: Lesencetomaji Mesevár Óvoda Székhelye: 8318 Lesencetomaj, Nedeczky Károly utca 1. Balatonedericsi Napközi Otthonos Óvoda Székhelye: 8312 Balatonederics, Kossuth u. 110. 7.2 A közösen fenntartott intézmény megnevezése: 2013. szeptember 1-től: Lesencetomaji Mesevár Óvoda Székhelye: 8318 Lesencetomaj, Nedeczky Károly utca 1. Telephelye. 8312 Balatonederics, Kossuth u. 110. 3.) A Társulási megállapodás 8.1 pontja helyébe az alábbi szöveg lép: 8.1. Az óvodai ellátáshoz kapcsolódó költségek Az óvodai ellátáshoz kapcsolódó feladatokra vonatkozó költségvetést a Társulási Tanács költségvetése tartalmazza. Balatonederics község Önkormányzata gondoskodik az óvodai feladat ellátáshoz kapcsolódó állami támogatás igényléséről és elszámolásáról. A társulási tanács az intézmény költségvetése alapján gondoskodik a közösen fenntartott intézmény működésével kapcsolatos költségeknek az állami támogatáson és intézményi saját bevételen felüli része fenntartó önkormányzatok közötti megosztásról. A többletköltség megosztása a következők szerint történik: - az önkormányzatok az ellátott gyermek arányában viselik a feladat-ellátási helyeken keletkező költséget - az ellátottak arányában viselik az intézmény vezetésével kapcsolatos költséget melyet a feladatellátási helyhez kötött munkavégzéssel kapcsolatos költséggel csökkenteni kell - a feladat ellátás helye szerinti önkormányzat gondoskodik a feladat-ellátási helyek fejlesztési költségeiről. A működési területen kívülről bejáró gyermekek számát az egy gyermekre jutó költség meghatározása során figyelmen kívül kell hagyni. 4.) A Társulási megállapodás 9. pontja helyébe az alábbi szöveg lép: 9. A társulás tagjai által vállalt pénzügyi hozzájárulás nem teljesítésre irányadó eljárás A társult önkormányzatok kötelesek a társulási megállapodásban meghatározott feladatok ellátásához szükséges hozzájárulást megfizetni. A megállapított hozzájárulást határidőre nem teljesítő tag bankszámlája ellen, a társulási tanács elnöke a munkaszervezeti feladatokat ellátó hivatala útján jogosult és köteles azonnali beszedési megbízást inkasszót benyújtani. Az azonnali beszedési megbízás benyújtásához szükséges önkormányzati felhatalmazást a megállapodás aláírását követő 30. napon belül kötelesek a tagönkormányzatok a társulási tanács részére biztosítani. A hozzájárulás utalásának határideje a tárgyhónap 10. napja. A hozzájárulás határidőre történő befizetésének elmaradása esetén annak tényéről és mértékéről a munkaszervezeti feladatokat ellátó hivatal a tagönkormányzatot haladéktalanul értesíti és felhívja, hogy 3 napon belül tegyen eleget fizetési kötelezettségének. Amennyiben az önkormányzat a fizetési kötelezettségét ezen határidőre sem teljesíti, a székhely önkormányzat jogosult az inkasszó azonnali benyújtására. 5.) A Társulási megállapodás 13. pontja helyébe az alábbi szöveg lép: 5
13. A társulás szolgáltatásai igénybevételének a társulás által meghatározott feltételei A társulás keretében ellátott szolgáltatásokat a Társulás a tagönkormányzatainak az önkormányzatok illetékességi területén élők számára biztosítja. 6.) A Társulási megállapodás 16. pontja helyébe az alábbi szöveg lép: Záradék: 16. A társulási megállapodás módosítás: csatlakozás a társuláshoz, a társulásból történő kiválás, és kizárás. A társulásban résztvevő képviselő-testületek mindegyikének minősített többséggel hozott azonos tartalmú döntése szükséges a társulási megállapodás módosításához. A társuláshoz csatlakozni óvodai feladatokra a csatlakozást illetve kiválást megelőzően legalább hat hónappal korábban, minősített többséggel meghozott határozattal - a tárgyév szeptember 1. nappal, kiválni augusztus 31. nappal lehet. A védőnői feladatok ellátásához csatlakozni a naptári év első napjával, az ellátásból kiválni a naptári év utolsó napjával lehet, a csatlakozást illetve kiválást megelőzően legalább hat hónappal korábban, minősített többséggel meghozott határozattal lehet. A Társulási megállapodást módosító okirat 2013. december 15 napján lép hatályba. a megválasztott 7 fő képviselőből az ülésen jelenlévő 5 fő igen szavazatával, ellenszavazat és 151/2013. (XI.27.) számú határozat Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Óvodai és Védőnői Önkormányzati Társulás Társulási megállapodását az alábbiak szerint módosítja: TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS MÓDOSÍTÁSA Lesencetomaj Község Önkormányzata (8318 Lesencetomaj, Kossuth Lajos utca 51.) képviseli: Mészáros László polgármester a 83/2013. (V.30.) képviselő-testületi határozatával, Lesencefalu Község Önkormányzata (8318 Lesencefalu, Kossuth utca. 46.) képviseli: Kigyós Ferenc polgármester az 52/2013. (V.30.) képviselő-testületi határozatával, Balatonederics Község Önkormányzata (8312 Balatonederics, Kossuth u. 84.) képviseli Tóth Péter polgármester a 94/2013. (V.30.) számú határozatával, Nemesvita Község Önkormányzata (8311 Nemesvita, Dózsa u. 8.) képviseli Eke Ferenc polgármester az 53/2013. (V.30.) számú határozatával létrehozott Óvodai és Védőnői Önkormányzati Társulás Társulási megállapodását az alábbiak szerint módosítja: 1.) A Társulási megállapodás 6. pontja helyébe a következő szöveg lép: 6. A döntéshozatal módja, a minősített döntéshozatal esetei A társulási tanács akkor határozatképes, ha az ülésen a delegált tagok közül legalább 13 fő jelen van. A Javaslat elfogadásához a jelenlévő tagok több mint a felének, de legalább 7 főnek a szavazata szükséges. 6
Minősített többséggel meghozott döntéshez legalább a települések összlétszámának a felét elérő (1475 fő) lakó képviseletével rendelkező, legalább 13 tag igen szavazata szükséges. A Társulási Tanács minősített többséggel dönt a) a társulásból való kizárásról b) a társulás elnökének, alelnökének megválasztásáról c) zárt ülés elrendeléséhez. 2.) A Társulási megállapodás 7. pontjába az alábbi szöveg lép: 7. A közösen fenntartott intézmények megnevezése: 7.1. A Közösen fenntartott intézmények megnevezése: 2013. július 1-től 2013. augusztus 31-ig: Lesencetomaji Mesevár Óvoda Székhelye: 8318 Lesencetomaj, Nedeczky Károly utca 1. Balatonedericsi Napközi Otthonos Óvoda Székhelye: 8312 Balatonederics, Kossuth u. 110. 7.2 A közösen fenntartott intézmény megnevezése: 2013. szeptember 1-től: Lesencetomaji Mesevár Óvoda Székhelye: 8318 Lesencetomaj, Nedeczky Károly utca 1. Telephelye. 8312 Balatonederics, Kossuth u. 110. 3.) A Társulási megállapodás 8.1 pontja helyébe az alábbi szöveg lép: 8.1. Az óvodai ellátáshoz kapcsolódó költségek Az óvodai ellátáshoz kapcsolódó feladatokra vonatkozó költségvetést a Társulási Tanács költségvetése tartalmazza. Balatonederics község Önkormányzata gondoskodik az óvodai feladat ellátáshoz kapcsolódó állami támogatás igényléséről és elszámolásáról. A társulási tanács az intézmény költségvetése alapján gondoskodik a közösen fenntartott intézmény működésével kapcsolatos költségeknek az állami támogatáson és intézményi saját bevételen felüli része fenntartó önkormányzatok közötti megosztásról. A többletköltség megosztása a következők szerint történik: - az önkormányzatok az ellátott gyermek arányában viselik a feladat-ellátási helyeken keletkező költséget - az ellátottak arányában viselik az intézmény vezetésével kapcsolatos költséget melyet a feladat-ellátási helyhez kötött munkavégzéssel kapcsolatos költséggel csökkenteni kell - a feladat ellátás helye szerinti önkormányzat gondoskodik a feladat-ellátási helyek fejlesztési költségeiről. A működési területen kívülről bejáró gyermekek számát az egy gyermekre jutó költség meghatározása során figyelmen kívül kell hagyni. 4.) A Társulási megállapodás 9. pontja helyébe az alábbi szöveg lép: 7
9. A társulás tagjai által vállalt pénzügyi hozzájárulás nem teljesítésre irányadó eljárás A társult önkormányzatok kötelesek a társulási megállapodásban meghatározott feladatok ellátásához szükséges hozzájárulást megfizetni. A megállapított hozzájárulást határidőre nem teljesítő tag bankszámlája ellen, a társulási tanács elnöke a munkaszervezeti feladatokat ellátó hivatala útján jogosult és köteles azonnali beszedési megbízást inkasszót benyújtani. Az azonnali beszedési megbízás benyújtásához szükséges önkormányzati felhatalmazást a megállapodás aláírását követő 30. napon belül kötelesek a tagönkormányzatok a társulási tanács részére biztosítani. A hozzájárulás utalásának határideje a tárgyhónap 10. napja. A hozzájárulás határidőre történő befizetésének elmaradása esetén annak tényéről és mértékéről a munkaszervezeti feladatokat ellátó hivatal a tagönkormányzatot haladéktalanul értesíti és felhívja, hogy 3 napon belül tegyen eleget fizetési kötelezettségének. Amennyiben az önkormányzat a fizetési kötelezettségét ezen határidőre sem teljesíti, a székhely önkormányzat jogosult az inkasszó azonnali benyújtására. 5.) A Társulási megállapodás 13. pontja helyébe az alábbi szöveg lép: 13. A társulás szolgáltatásai igénybevételének a társulás által meghatározott feltételei A társulás keretében ellátott szolgáltatásokat a Társulás a tagönkormányzatainak az önkormányzatok illetékességi területén élők számára biztosítja. 6.) A Társulási megállapodás 16. pontja helyébe az alábbi szöveg lép: 16. A társulási megállapodás módosítás: csatlakozás a társuláshoz, a társulásból történő kiválás, és kizárás. A társulásban résztvevő képviselő-testületek mindegyikének minősített többséggel hozott azonos tartalmú döntése szükséges a társulási megállapodás módosításához. A társuláshoz csatlakozni óvodai feladatokra a csatlakozást illetve kiválást megelőzően legalább hat hónappal korábban, minősített többséggel meghozott határozattal - a tárgyév szeptember 1. nappal, kiválni augusztus 31. nappal lehet. A védőnői feladatok ellátásához csatlakozni a naptári év első napjával, az ellátásból kiválni a naptári év utolsó napjával lehet, a csatlakozást illetve kiválást megelőzően legalább hat hónappal korábban, minősített többséggel meghozott határozattal lehet. Záradék: A Társulási megállapodást módosító okirat 2013. december 15. napján lép hatályba. 4./ Vegyes ügyek, kérdések, bejelentések, interpellációk 4.1. Beszámoló a közművelődési és könyvtári tevékenységről, 2014. évi közművelődési program Tóth Péter polgármester: Megkérdezte Töreky Éva művelődésszervezőt, hogy kívánja-e az előterjesztést szóban kiegészíteni. Töreky Éva könyvtáros, művelődésszervező nem kívánta szóban kiegészíteni. 8
Tóth Péter polgármester: Elmondta, hogy az újévi koncert nem január 4-én lesz, hanem január 11-én. Kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra bocsátotta az alábbi határozati javaslatot: Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testülete a közművelődési és könyvtári tevékenységről szóló beszámolót, valamint a 2014. évi közművelődési programot tudomásul veszi. Felkéri a polgármestert, hogy a döntésről a könyvtáros és művelődésszervezőt a határozat kivonat megküldésével értesítse. a megválasztott 7 fő képviselőből az ülésen jelenlévő 7 fő igen szavazatával, ellenszavazat és 152/2013. (XI.27.) számú határozat Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testülete a közművelődési és könyvtári tevékenységről szóló beszámolót, valamint a 2014. évi közművelődési programot tudomásul veszi. Felkéri a polgármestert, hogy a döntésről a könyvtáros és művelődésszervezőt a határozat kivonat megküldésével értesítse. 4.2. Háziorvossal kapcsolatos tájékoztató (Szóbeli előterjesztés.) Tóth Péter polgármester: Elmondta, hogy Marosy doktor úr még mindig nem írta alá a támogatási szerződést. Amikor a számítógépekkel probléma volt, elmondta neki, hogy érvényes szerződés hiányában nem utalhat támogatást az önkormányzat. A doktor úr akkor azt mondta, hogy a szerződésben őt valami biztosan hátrányosan érinti, azért nem írja alá. Nagyné Simon Margit jegyző: Hozzászólásában elmondta, hogy az előző évi elszámolását sem a megfelelő formában nyújtotta be. Ennek pótlására írásban felszólítja az önkormányzat nevében a Polgármester Úr. Amennyiben a felszólításnak nem tesz eleget, a 2012. évi támogatás visszatérítéséről kell intézkedni Tóth Péter polgármester: Elmondta, hogy a közmeghallgatáson elhangzott lakossági bejelentésekről is tájékoztatja a háziorvost és a már említett intézkedést megteszi. Ennek eredményéről a soron következő ülésen nyújt tájékoztatást. 4.3. Tájékoztató a Balatonedericsi Horgászegyesület 2013. évi tevékenységéről Tóth Péter polgármester: Elmondta, hogy a Horgászegyesület beszámolója kiküldésre került. Kérte a képviselők kérdéseit, hozzászólásait. Kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra bocsátotta az alábbi határozati javaslatot: 9
Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Balatonedericsi Horgászegyesület 2013. évi tevékenységéről szóló tájékoztatót tudomásul veszi. Felkéri a polgármestert, hogy a döntésről a Balatonedericsi Horgászegyesületet a határozat kivonat megküldésével értesítse. a megválasztott 5 fő képviselőből az ülésen jelenlévő 7 fő igen szavazatával, ellenszavazat és 153/2013. (XI.27.) számú határozat Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Balatonedericsi Horgászegyesület 2013. évi tevékenységéről szóló tájékoztatót tudomásul veszi. Felkéri a polgármestert, hogy a döntésről a Balatonedericsi Horgászegyesületet a határozat kivonat megküldésével értesítse. 4.4. Tájékoztató a Balatonederics SC 2013. évi tevékenységéről Tóth Péter polgármester: Elmondta, hogy a Sportegyesület beszámolója kiküldésre került. Kérte a képviselők kérdéseit, hozzászólásait. Kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra bocsátotta az alábbi határozati javaslatot: Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Balatonederics SC tájékoztatóját tudomásul veszi. Felkéri a polgármestert, hogy a döntésről a Balatonederics SC -t a határozat kivonat megküldésével értesítse. a megválasztott 7 fő képviselőből az ülésen jelenlévő 5 fő igen szavazatával, ellenszavazat és 154/2013. (XI.27.) számú határozat Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Balatonederics SC tájékoztatóját tudomásul veszi. Felkéri a polgármestert, hogy a döntésről a Balatonederics SC -t a határozat kivonat megküldésével értesítse. 10
4.5. Tájékoztató a fogászati ellátásról Tóth Péter polgármester: Elmondta, hogy a tájékoztató kiküldésre került. Kérte a képviselők kérdéseit, hozzászólásait. Szijártó Ferenc alpolgármester: Hozzászólásában elmondta, hogy a doktor úr kérte az udvar felőli két ablak cseréjét. Javasolta a következő évben a költségvetés készítésekor ennek figyelembevételét. Tóth Péter polgármester: Elmondta, hogy meg fogják nézni ennek a költségét. Tájékoztatta a képviselőket, hogy a badacsonytomaji körzet ellátatlansága miatt a Ronand Kft. látja el a helyettesítést többek között az edericsi rendelőben is. Mivel erre támogatást kapnak, kell egy nyilatkozat az önkormányzat részéről, hogy a rendelőt a badacsonytomaji betegek is használják. Kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra bocsátotta az alábbi határozati javaslatot: Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testülete a fogászati tájékoztatót tudomásul veszi. Balatonederics Község Önkormányzata Képviselő-testülete nyilatkozik és egyben hozzájárul, hogy a badacsonytomaji betegek a badacsonytomaji fogorvosi praxis ellátatlansága okán a helyettesítést ellátó Ronand Fogászati Szolgáltató Egyszemélyes Kft. (8360 Keszthely, Lovassy u. 8.; képviseli: Dr. Rónai András ügyvezető) rendelőjét 8312 Balatonederics, Egry J. u. 2. szám alatt használják, ellátásuk e helyszínen megtörténjen. Felkéri a polgármestert, hogy a döntésről a Ronand Kft-t a határozat kivonat megküldésével értesítse. a megválasztott 7 fő képviselőből az ülésen jelenlévő 7 fő igen szavazatával, ellenszavazat és 155/2013. (XI.27.) számú határozat Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testülete a fogászati tájékoztatót tudomásul veszi. Balatonederics Község Önkormányzata Képviselő-testülete nyilatkozik és egyben hozzájárul, hogy a badacsonytomaji betegek a badacsonytomaji fogorvosi praxis ellátatlansága okán a helyettesítést ellátó Ronand Fogászati Szolgáltató Egyszemélyes Kft. (8360 Keszthely, Lovassy u. 8.; képviseli: Dr. Rónai András ügyvezető) rendelőjét 8312 Balatonederics, Egry J. u. 2. szám alatt használják, ellátásuk e helyszínen megtörténjen. Felkéri a polgármestert, hogy a döntésről a Ronand Kft-t a határozat kivonat megküldésével értesítse. 11
4.6. Vegyes tulajdonú víziközművek üzemeltetési szerződése Tóth Péter polgármester: Tájékoztatta a képviselőket, hogy az állam átvenné az önkormányzatok tulajdonában lévő vízműveket térítésmentesen. Az erre vonatkozó előterjesztés kiküldésre került. Szijártó Ferenc alpolgármester: Megkérdezte, hogy a vagyonátadás esetén a számlán lévő pénzt visszakérheti-e a szolgáltató? Nagyné Simon Margit jegyző: Válaszában elmondta, hogy az eszközhasználati szerződés lapján a lakosság fizette be a csatornadíjba ezt az összeget. Amennyiben a Képviselő-testület átadja a vagyont, álláspontja szerint az átadástól illeti meg a tulajdonost az eszközhasználati díj. Németh László képviselő: Javasolta, hogy a vagyonátadással kapcsolatban végezzenek gazdaságossági számításokat. Meg kell gondolni, mert az önkormányzati forrás mellett a lakosság pénze is részét képezte a beruházásnak. Nagyné Simon Margit jegyző: Elmondta, hogy nehéz úgy gazdasági számítást végezni, hogy nincsenek az összes szükséges adat birtokában. Az önkormányzat előtt az ismert, hogy az úgynevezett eszközhasználati díjból, minden évre annak mértékével megegyező mértékű műszaki felújításra, beruházásra tett a szolgáltató javaslatot, s valamennyi javaslat szakmailag megalapozottnak tűnt. Azt is számításba kell venni, hogy a rendszer üzemeltetése során annak korával egyenes arányban szükség lesz a felújítására. Tóth Péter polgármester: Tájékoztatta a képviselőket, hogy március 31-ig kell megkötni a szerződést, amennyiben arról dönt a testület. Szijártó Ferenc alpolgármester: Javasolta, hogy a vagyonátadásra vonatkozó szándéknyilatkozattal kapcsolatban további tájékoztatást kérjen az önkormányzat. Nagyné Simon Margit jegyző: Elmondta, hogy a nyilatkozat még nem jelent átadási kötelezettséget. Lehet olyan határozatot hozni, hogy az önkormányzat érdeklődéssel fordult a javaslat felé, de részletes tájékoztatást szeretne kérni. Tóth Péter polgármester: További kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra bocsátotta az alábbi határozati javaslatot: Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésére álló információk alapján nem tud érdemi döntést hozni a vegyes tulajdonú víziközművek térítésmentes átadásával kapcsolatban. Felkéri a polgármestert, hogy a döntéshez kérjen részletes tájékoztatást a DRV Zrt-től. Határidő: 2013. december 10. a megválasztott 7 fő képviselőből az ülésen jelenlévő 5 fő igen szavazatával, ellenszavazat és 12
156/2013. (XI.27.) számú határozat Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésére álló információk alapján nem tud érdemi döntést hozni a vegyes tulajdonú víziközművek térítésmentes átadásával kapcsolatban. Felkéri a polgármestert, hogy a döntéshez kérjen részletes tájékoztatást a DRV Zrt-től. Határidő: 2013. december 10. Tóth Péter polgármester: Ismertette a DRV Zrt. megkeresését a Társaság tőkeemelésével kapcsolatban, majd kérte a képviselők kérdéseit, észrevételeit. Németh László képviselő: Kérdése volt, hogy a névérték megmarad-e a későbbiek folyamán is? Molnár Gyula képviselő: Kérdése volt, hogy amennyiben nem vesznek részt az emelésben, akkor a meglévő részvény elveszik? Tóth Péter polgármester: Válaszában elmondta, hogy a megvásárolt és tulajdonolt részvény megmarad, annak a névértékéről ismeretekkel nem rendelkezik. Semmi nem indokolja, hogy a tőkeemelésben az önkormányzat részt vegyen, ezért további kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra bocsátotta az alábbi határozati javaslatot: Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testülete nem kíván élni a DRV Zrt. által kibocsátott részvény tőkeemelésének lehetőségével. Felkéri a polgármestert, hogy a döntésről a DRV Zrt-t tájékoztassa. a megválasztott 7 fő képviselőből az ülésen jelenlévő 5 fő igen szavazatával, ellenszavazat és 157/2013. (XI.27.) számú határozat Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testülete nem kíván élni a DRV Zrt. által kibocsátott részvény tőkeemelésének lehetőségével. Felkéri a polgármestert, hogy a döntésről a DRV Zrt-t tájékoztassa. 4.7. Kázsmér-Nyírő Katalin kérelme (Szóbeli előterjesztés.) Tóth Péter polgármester: Elmondta, hogy Kázsmér-Nyírő Katalin képviselő asszony megkeresésében arról tájékoztatta a Képviselő-testületet, hogy Lesencefalu csatlakozik a Törődés éjszakája programhoz. Ennek keretében Magyarország első gyermek hospice házának gyűjtenek karácsonyi ajándékot. A házban gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekeket ápolnak. A legkisebb gyermek pár hónapos, a legnagyobb 13
24 éves, részükre és családjuk részére gyűjtenek ajándékot. A gyűjtés keretében használt, de jó állapotban lévő játékok, könyvek, informatikai eszközök felajánlását kérik. Kérte a felhívás közzétételét és a felajánlásokat összegyűjteni 2013. december 8-ig. Javasolta, hogy segítsék a gyűjtést és gyűjtési helyként az önkormányzatot jelöljék meg. 4.8. Országos Mentőszolgálat Alapítvány kérelme Tóth Péter polgármester: Elmondta, hogy az Alapítvány Tapolca Mentőállomás mentőautóinak kapnográffal (légzésfigyelő monitorral) történő felszereléséhez kérte az önkormányzat támogatását. Az eszköz irányára bruttó 1.016.000 Ft. Javasolta, hogy a támogatás összegét a lakosságszáma arányában 35.000 Ft-ban állapítsák meg. Kérte a képviselők kérdéseit, hozzászólásait. Kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra bocsátotta az alábbi határozati javaslatot: Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Országos Mentőszolgálat Alapítványnak 20.000 Ft támogatást ajánl fel Tapolca Mentőállomás mentőautóihoz kapnográf (légzésfigyelő monitor) vásárlásra. Felkéri a polgármestert, hogy a döntésről a kérelmezőt a határozat kivonat megküldésével értesítse. a megválasztott 7 fő képviselőből az ülésen jelenlévő 5 fő igen szavazatával, ellenszavazat és 158/2013. (XI.27.) számú határozat Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Országos Mentőszolgálat Alapítványnak 20.000 Ft támogatást ajánl fel Tapolca Mentőállomás mentőautóihoz kapnográf (légzésfigyelő monitor) vásárlásra. Felkéri a polgármestert, hogy a döntésről a kérelmezőt a határozat kivonat megküldésével értesítse. 4.9. Részvétel Címer Kiállításon Tóth Péter polgármester: Tájékoztatta a képviselőket, hogy Budapesten a West End City Centerben 2014. január hónaptól kezdődően egy közel 1,5 km hosszú, 120 cm magas falszakaszon Magyarország településének címereit mutatják be a Kiállítást szervezők. A kiállításon való részvétel díja 2014. január 31-2015. január 31-ig terjedő időszakra 30.000 Ft + ÁFA/év/felület. Javasolta, hogy a község címere is kerüljön kiállításra. Kérte a képviselők kérdéseit, hozzászólásait. Kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra bocsátotta az alábbi határozati javaslatot: Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testülete Balatonederics Község Címerével részt kíván venni a West End City Centerben, 2014. január 31-2015. január 31-ig megrendezésre kerülő Címer Kiállításon. A kiállításon való részvétel díja: 30.000 Ft+ÁFA/év/felület. 14
Felkéri a polgármestert, hogy a részvételi díj átutalásáról intézkedjen, valamint felhatalmazza az Együttműködési szerződés aláírására. Határidő: 2013. december 31. a megválasztott 7 fő képviselőből az ülésen jelenlévő 5 fő igen szavazatával, ellenszavazat és 159/2013. (XI.27.) számú határozat Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testülete Balatonederics Község Címerével részt kíván venni a West End City Centerben, 2014. január 31-2015. január 31-ig megrendezésre kerülő Címer Kiállításon. A kiállításon való részvétel díja: 30.000 Ft+ÁFA/év/felület. Felkéri a polgármestert, hogy a részvételi díj átutalásáról intézkedjen, valamint felhatalmazza az Együttműködési szerződés aláírására. Határidő: 2013. december 31. További napirend, kérdés és hozzászólás hiányában a polgármester a Képviselő-testület nyilvános ülését 20 óra 10 perckor bezárta. k.m.f. Tóth Péter polgármester Nagyné Simon Margit jegyző 15