Üveges Anna Rebeka tanulmányi és egyéb versenyeinek/szerepléseinek összesített eredményei 2005. novembere és 2013. márciusa között



Hasonló dokumentumok
TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje

Országos sportversenyeken elért eredményeink Megyei sportversenyeken elért eredményeink

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

KERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG

TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK

Mesevetélkedő a könyvtárban a Népmese napján Károlyi napok versenyei: Károlyi vetélkedők 1-3. évf. Kazinczy felolvasó verseny 2-4. évf.

Továbbhaladási szabályzat a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában a 4 és a 1+4 évfolyamos gimnáziumi képzésben

Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat. Képviselő-testülete. 14/2017. (VI.8.) 1 önkormányzati rendelete

Versenyeredmények es tanév

Versenyek szeptember október november december január február március április május. iskolai forduló dec. 23. megyei-területi ford. jan. 11.

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

A tanév helyi rendje

Magyar László Gimnáziuma eseménynaptára a tanévre

A 2014/15-ös tanév versenynaptára

XI. A 2017/2018-as tanév ütemterve

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2011/2012. TANÉV MUNKATERVE

TANULMÁNYI VERSENYEK

PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA. 2014/2015. évi munkaterve

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember

ütemterv. Tanítási napok száma. hét

Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti iskola

2014/2015. tanévben végzett pedagógiai szakmai munka értékelése

Eredményes iskola, eredményes tanulók: Iskolánk fennállása óta nagy hangsúlyt fektet a tanulmányi versenyekre. Pedagógiai hitvallásunk szerint nagyon

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ INTÉZET

STATISZTIKAI ADATOK A 2016/2017 TANÉV VÉGÉRŐL. Készítette: Mezeiné Gurbán Juliánna

Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola Tanulmányi versenyeredmények felső tagozat es tanév - II. félév Iskolai versenyek

A ös tanév iskolai feladatainak ütemezése a Magyar László Gimnázium és Szakiskolában

Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott

Jeles napok, tanösvények megyei környezetvédelmi verseny DOBAI ESZTER MOLNÁR HELGA CSEH NOÉMI. megyei 10. helyezés

A tanév rendje 2016/2017

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

1 P Tanévnyitó ünnepély Első tanítási nap

Ssz Kiadói kód Megnevezés Tankönyvjegyzékes árak

Eseménynaptár tanév

Kerületi, területi és országos versenyeredmények az alsó tagozaton, a 2007/2008. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

értekezlet a tanév feladatai

Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium. Ütemterv

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP. Tanévnyitó ünnepély Schultüte Elsős szülői értekezletek. Német Nemzetiségi kirándulás

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

2018 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS

MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) Versenykiírás a 2017/2018-as tanévre

8. ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010

MAGYARORSZÁGI SZLOVÁKOKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA

Versenyfelhívás. Egyéni versenyek

Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk

A 2018/2019-es tanévben használt tankönyvek

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

A felsős munkacsoport évi munkaterve

Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve. 1-4 osztály

2017 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap

K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a

Munkaterv 2015/2016. Dátum Idő Program szeptember 1. 8:00 Évnyitó szeptember 1. 16:30 Zeneiskolai szülői

A Benkő István Alapítványt Dr. Stephen Benkő alapította. Az Alapítvány nyitott, bárki csatlakozhat hozzá.

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák

óra osztályfőnöki órák

2012/2013. évi tanulmányi versenyeredmények ORSZÁGOS. TITOK angol nyelvi levelezős verseny. Eredmény:

Munkaterv 2018/2019-es tanév. Humán munkaközösség

Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez

Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez

Versenyeredmények 2010/2011-es tanév

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

NÁDASI FERENC GIMNÁZIUM ÉVES PROGRAMJA 2019/2020


Különös közzétételi lista ös tanév

TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK 2016 / 2017.

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12.

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015/2016. TANÉV MUNKATERVE O K T Ó B E R

A tanulmányi munka értékelése (2013/2014.)

OKTATÁSUNK EREDMÉNYESSÉGE

(módosításokkal egységes szerkezetben) 1

KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TANÉV RENDJE

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre

BERZSENYI DÍJ Berzsenyi Díjban részesül SZLIPCSEVICS FANNI 12.A osztályos tanuló.

EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában

ARANYKÖNYV. Horv{th Enikő 12.C. Az év tanulója

Éves munkaterv 2018/2019

FIGEDY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY NOSZVAJ OM AZONOSÍTÓ

16 K 17 Sze 18 Cs 19 P 20 Sz 21 V 22 H Széchenyi megemlékezés Rádiós műsor. Széchenyi matematika verseny 3-8. évf

A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola tájékoztatója a 2017/2018. tanévben induló tanulmányi

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

Audi Hungaria Általános Művelődési Központ. Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

s tanév versenyeredményei

Versenynaptár 2010/2011.tanév

Különös közzétételi lista Jogszabályi háttér: 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Mucsi Ágnes Intézményvezető. Adamcsik Norbert Intézményvezető-helyettes

RAJZ- ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember

Átírás:

Üveges Anna Rebeka tanulmányi és egyéb versenyeinek/szerepléseinek összesített eredményei 2005. novembere és 2013. márciusa között 1. Kerületi pályázatokon elért kiemelt helyezések: 1. 2. 3. 4. 5. Esemény Dátum Helyezés Újpest jelene, múltja, jövője kerületi képzőművészeti pályázat Énekeljetek együtt, Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ által szervezett egyéni énekverseny a 3-4. osztályosok között Csupa illat és virág a világ, Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ által szervezett képzőművészeti verseny illusztráció kategóriában a 3-4. osztályosok között, csoportmunka Az ősz hárfás tündére jár a réten, az ő húrjáról szól a halk zene, Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ által szervezett kerületi olvasási verseny Petőfi után szabadon kerületi képzőművészeti pályázat 2007. nov. 14. II. 2007. dec. 11. II. 2008. május 06. I. 2008. nov. 19. I. 2009. nov. 11. I. 6. Kerületi csoportos angol verseny 2010. febr. 25. III. 7. 8. 9. 10. Kerületi angol nyelvi tanulmányi verseny (általános kategória) Fagy birodalma kerületi Földrajz verseny (csapat neve: Jeges négyes) Berze-Halloween-Verseny kerületi angol verseny (csapat neve: Boszik) a Berzeviczy Gergely Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola szervezésében A Szép Magyar Beszéd kerületi felolvasó verseny 2011. febr. 10. I. 2011. nov. 30. I. 2012. okt. 26. I. 2013. jan. III. Oldalszám: 1/9

Kerületi pályázatokon elért egyéb helyezések: 11. 12. 13. Esemény Dátum Helyezés Barangolás a Duna-Tisza-közén, Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ által szervezett meseillusztráció témában (csoportmunka) Így írtok Ti a IV. kerületi Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ irodalmi és képzőművészeti pályázata az intézmény fennállásának 25. évfordulója alkalmából Az Újpest-Árpád Lions Club Újpest Önkormányzatának támogatásával első ízben hirdetett újpesti békeposzter rajzpályázatot A gyerekek ismerik a békét címmel 2006. márc. 20. különdíj 2010. jún. 11. 2011. okt. 24 VI. helyezés; képzőművészeti kategóriában Továbbjutott 3 másik rajzzal együtt az országos versenyre (80 pályázati munka közül!). Az Újpesti Gyermek és Ifjúsági Ház honlapján a verseny logója lett! 14. Kerületi Kémia verseny 2012. febr. 14. VIII. 15. Herman Ottó kerületi Biológia verseny 2012. febr. 16. VI. Hevesy György Országos Kémia verseny 16. 2012/2013 kerületi forduló 2013. febr. 27. VII. Oldalszám: 2/9

2. Fővárosi pályázatokon elért kiemelt helyezések: 1. Esemény Dátum Helyezés Fazekas Mihály fővárosi gyakorló általános iskola és gimnázium által szervezett Szépolvasó verseny 2008. nov. 30. III. Fővárosi pályázatokon elért egyéb helyezések: 2. 3. 4. Esemény Dátum Helyezés Icinke-Picinke rajzpályázat Benedek Elek születésnapja alkalmából a népmese tiszteletére, Platán könyvtár, Budapest Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt. gyermekrajzpályázata, amelynek témája környezetünk védelme, a hulladék kezelése és a köztisztaság Szeretem a BKV-t! a BKV Zrt. által meghirdetett rajzpályázat 2008. szept. 27. 2009. okt. 10. Ajándék mese CD (Olasz Etka mesemondó a neki legjobban tetsző három közé sorolta Anna munkáját). A korosztályomban beérkezett több mint 500 alkotásból bekerült a legjobb 30 közé és bekerült az FKF Zrt. 2010. évi naptárába. 2010. nov. 26. különdíj Oldalszám: 3/9

3. Országos pályázatokon elért kiemelt helyezések: Esemény Dátum Helyezés 1. Országos Anyák napi rajzpályázat Minimax TV 2008. május 25. 2. 3. 4. Magyar Kémikusok Egyesülete: Miért vonzó számomra a kémia? országos rajzpályázat Magyar Papír- és Vízjeltörténeti Társaság MAPAVIT országos gyermekrajz pályázata Hét évszázad papírtitkai címmel Szerinted mit jelent a tisztességes élet? országos művészeti pályázat a Criminon Magyarország Kiemelten Közhasznú Alapítvány szervezésében általános iskolai tanulók részére 2009. május 05. 2010. ápr. 10. 2011. február 12. különdíj (IV.) Kimagasló eredmény (X.) Bekerült a legjobbak közé (X.) és különdíjban részesült (kiállítva a Budavári Palota F épületében) I. (több mint 3000 beérkezett munka közül, vers kategóriában) 5. 6. 7. 8. Országos pályázatokon elért egyéb helyezések: Esemény Dátum Helyezés Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum alkotónapi képzőművészeti pályázata Úton, útfélen... témában 2. Gyerek ARC országos rajzpályázat: Az internet 2009 az élhetőbb életért címmel HírTV országos gyermekrajzpályázata Magyar Népmesék témában; illusztráció Az égigérő paszuly meséhez (kiállítva a HírTV, a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió közös Családi napján, Budapesten az V. kerületi Olimpiai Parkban) Mese írásával (Liliomkisasszony) és illusztráció rajzolásával részvétel a III. országos Mesefesztiválon 2009. május 01. 2009. május 22. 2009. szept. 05. 2009. szept. 12. Bekerült a legjobbak közé (kiállítva a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban) Óriásmolinóra kinyomtatva (a 70 legjobb között!) A több mint 3000 beérkezett rajz közül bekerült a legjobb 300 közé; a munka két részlete is illusztrációként szerepel a HírTV által kiadott Magyar népmesék DVD-n. Mindkét munka megjelent Az én mesém című mesekönyvben. Oldalszám: 4/9

9. 10. 11. Esemény Dátum Helyezés A Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra), pályázata 8-18 éves fiataloknak Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért címmel Mongólia Magyarországi Nagykövetségének pályázata Mongólia és Magyarország diplomáciai kapcsolatfel-vételének 60. évfordulója alkalmából Ki tud többet Mongóliáról címmel A Magyar Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat pályázata Milyen rendeletet hoznék, ha miniszter lennék? címmel 8-18 év közötti gyermekek részére a Gyermekjogi Világnap alkalmából 2010. ápr. 24. 2010. május 17. 2011. szept. 20. A titokzatos ládikó című pályamunka különdíjban részesült (kiállítva a Budavári Palota E épületében). Bekerült a legjobbak közé (kiállítva a budapesti Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium aulájában) Bekerült azon 29 kiválasztott gyermek közé (Újpestről egyedüliként!), akinek a kérdésére Államtitkár úr válaszolt a Parlamentben (213 gyermeket hívtak 71 településről). Oldalszám: 5/9

4. Egyéb, nem besorolt eredmények időrendi sorrendben megadva Európai Unió által meghirdetett kiírásokra készített munkák 1. 2. Esemény Dátum Helyezés Európai Unió napja (május 09.) alkalmából meghirdetett uniós poszter-pályázat Szeretem Európát címmel A hamisítással és kalózkodással foglalkozó Európai Megfigyelőközpont (European Observatory on Counterfeiting and Piracy) logójának megtervezése (Európai Unió pályázata) 2010. márc. 01. 2010. jún. 23. Poszter kiállítása az Újpesti Galériában majd utána az iskolában oklevél az Európai Unió elnökének aláírásával Országos szintű közösségi aktivitás 1. 2. Esemény Dátum Helyezés Részvétel a HELP a dohányfüstmentes életért kampány által hirdetett Szerinted hogyan lehet leszokni a dohányzásról? című rajzpályázaton Kiváló részvétel az Együtt egy Drogmentes Magyarországért Mozgalom nevében indított Mit teszel a Drogmentes Magyarországért? című rajzpályázaton 2010. oklevél 2011. oklevél Oldalszám: 6/9

Iskolai szintű Esemény Dátum Helyezés 1. Károlyi Napok alkalmából rendezett Énekverseny 2005. nov. 14. III. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium, iskolai 2. rajzpályázat grafika kategória 2006. febr. 25. II. 2005/2006-os tanévben nyújtott művészeti 3. tevékenységért NG Kids magazin Őszi hangulat címmel 4. rajzpályázati felhívás Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia 5. Matematika I félév 6. Iskolai felolvasó verseny 2006. jún. 16. 2006. dec. oklevél és könyvjutalom a rajz megjelent a magazinban 2007. jan. Arany fokozat I. 2007. márc. 7. Iskolai mesemondó verseny II. 2006/2007-es tanévben tanúsított szorgalom és 8. több versenyen elért kiemelkedő eredmény Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia 9. Matematika 10. Iskolai énekverseny egyéni - tankönyvi dalokból 2007. jún. 16. oklevél és könyvjutalom 2007. jún. Arany fokozat Iskolai énekverseny csoportos - nem tankönyvi 2007. dec. 14. 11. dalokból I. Károlyi Pályázat Plakátkészítés kategória, 12. csoportmunka 2008. febr. III. 13. Károlyi Pályázat Illusztráció kategória 2008. márc. III. 14. Iskolai felolvasó verseny II. 2008. ápr. 15. Károlyi István Pályázat Mese kategória II. 16. Alapfokú táncképzési tanfolyam 2008. máj. 22. sikeresen elvégezve 17. 18. A 2007/2008-as tanévben tanúsított kiemelkedő szorgalomért Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia Matematika 2008. jún. 14. II. oklevél és könyvjutalom 2008. jún. Arany fokozat 19. Vörös Sólymok csapat - indián versenyek 2008. júl. 8. III. 20. Iskolai felolvasó verseny 2008. nov. I. 21. Iskolai váltóverseny Sportmanók csapata 2008. dec. I. 22. Iskolai Énekverseny egyéni szereplés II. 23. Iskolai Énekverseny szereplés csapatban II. 2009. febr. 26. Iskolai Rajzpályázat Szólások, közmondások 24. I. ábrázolása 25. Károlyi Pályázat, Védett állatok bemutatása 2009. márc. 18. III. 26. Alsó tagozatos Károlyi fesztivál 2009. ápr. 04. műsorvezető Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia 27. Matematika 2009. jún. 13. Arany fokozat Oldalszám: 7/9

Esemény Dátum Helyezés 2009-es évben tanusított művészeti 28. tevékenységért 5-8. osztályosok körében Iskolai Ki Mit Tud?-on előadott Mindenki 29. másképp produkció 30. Iskolai helyesírási verseny 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. Iskolai Idegen nyelvi napokon rendezett angol csapatverseny Four Girls Károlyi István pályázatra megírt elbeszélés A hős fiúk címmel Károlyi István pályázatra készített pályamű India művészete címmel Angol levelező verseny 5. osztály - Titok Oktatásszervező Bt 2009/2010-es tanévben nyújtott kiváló tanulmányi eredményért A legjobb művészeti tevékenységért a 2009/2010-es tanévben Iskolai idegen nyelvi napokon megrendezett angol tanulmányi verseny (egyéni) Hazám, hazám te mindenem! a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium által a gimnázium 10. és Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója tiszteletére meghirdetett képzőművészeti pályázat 2009. nov. 11. vándorserleg 2009. nov. 12. különdíj 2009. nov. 19. 2010. febr. 27. 2010. máj. 20. 2010. jún. 19. II. II. I. I. 4. helyezés; 99,1%- os teljesítmény oklevél és könyvjutalom 2010. jún. 19. vándorserleg 2010. nov. 16. II. 2010. nov. 17. Iskolai idegen nyelvi napokon megrendezett angol 39. tanulmányi verseny (Girls csoportos) I. A 2010/11-es tanév I. félévében nyújtott JELES 40. tanulmányi eredményért 2011. febr. 11. emléklap Károlyi István pályázatra megírt krimi Diana, az 41. egyetemista lány New Yorkban címmel (Irodalom 2011. febr. I. tantárgy) 42. Károlyi István pályázatra összeállított munka A Duna-Ipoly nemzeti park bemutatása címmel 2011. márc. III. (Természetismeret tantárgy) 43. 2010/2011-es tanévben nyújtott kiváló oklevél és tanulmányi eredményéért és példamutató 2011. jún. 14. könyvjutalom magatartásáért Élet a reformkorban a Károlyi István 12 44. Évfolyamos Gimnázium által rendezett 2011. nov. 08. IV. képzőművészeti pályázat Károlyi napok keretében rendezett angol 45. tanulmányi verseny (egyéni) 2011. dec. 02. I. 46. Iskolai szépíró verseny I. A 2011/12-es tanév I. félévében hat tantárgyi 47. dicséretet kapott 2012. febr. 03. oklevél I. Oldalszám: 8/9

48. Esemény Dátum Helyezés Károlyi István pályázatra készült munka (Történelem tantárgy) 2012. márc. 09. Károlyi István pályázatra készült munka (Angol 49. tantárgy) III. 50. 2011/2012-es tanévben nyújtott kitűnő oklevél és tanulmányi eredményéért és példamutató 2012. jún. 23. könyvjutalom magatartásáért Simonyi Zsigmond helyesírási verseny iskolai 51. fordulója 2012. nov. 23. II. 52. Iskolai informatika verseny I. 53. Iskolai Kazinczy-verseny - felolvasás 2012. dec. 03. I. 54. Kié a legszebb írás? szépíró verseny 2012. dec. I. A 2012/13-as tanév I. félévében az ÉVFOLYAM 55. LEGJOBB TANULÓJA oklevél 56. 57. 58. 59. A 2012/13-as tanév I. félévében a tagozaton hét tantárgyi dicséretet kapott Károlyi István pályázatra készült munka (Irodalom tantárgy, Vers kategória) Károlyi István pályázatra készült munka (Angol vers kategória) Károlyi István pályázatra készült munka rajz (Angol tantárgy) 2013. jan. 2013. febr. II. oklevél I. I. 2013. márc. II. Egyéb Esemény Dátum Helyezés TELC angol általános alapfokú (B1)/egynyelvű komplex államilag elismert nyelvvizsga 2012. április 05. (2012. március 03.) grade 3 (Satisfactory (79.83%); final score 239.50 out of 300.00) Budapest, 2013. 05. 31. Oldalszám: 9/9

1. Kerületi pályázatokon elért kiemelt helyezések okleveleinek másolata: 1. Újpest jelene, múltja, jövője kerületi képzőművészeti pályázat 2007. nov. 14. 2. Énekeljetek együtt, Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ által szervezett egyéni énekverseny a 3-4. osztályosok között 2007. dec. 11. Oldalszám: 1/48

3. Csupa illat és virág a világ, Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ által szervezett képzőművészeti verseny illusztráció kategóriában a 3-4. osztályosok között, csoportmunka 2008. május 06. 4. Az ősz hárfás tündére jár a réten, az ő húrjáról szól a halk zene, Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ által szervezett kerületi olvasási verseny 2008. nov. 19. Oldalszám: 2/48

5. Petőfi után szabadon kerületi képzőművészeti pályázat 2009. nov. 11. 6. Kerületi csoportos angol verseny 2010. febr. 25. Oldalszám: 3/48

7. Kerületi angol nyelvi tanulmányi verseny (általános kategória) 2011. febr. 10. 8. Fagy birodalma kerületi Földrajz verseny (csapat neve: Jeges négyes) 2011. nov. 30. Oldalszám: 4/48

9. Berze-Halloween-Verseny kerületi angol verseny (csapat neve: Boszik) a Berzeviczy Gergely Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola szervezésében 2012. okt. 26. 10. A Szép Magyar Beszéd kerületi felolvasó verseny 2013. jan. Oldalszám: 5/48

Kerületi pályázatokon elért egyéb helyezések okleveleinek másolata: 11. Barangolás a Duna-Tisza-közén, Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ által szervezett meseillusztráció témában (csoportmunka) 2006. márc. 20. 12. Így írtok Ti a IV. kerületi Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ irodalmi és képzőművészeti pályázata az intézmény fennállásának 25. évfordulója alkalmából 2010. jún. 11. Oldalszám: 6/48

13. Az Újpest-Árpád Lions Club Újpest Önkormányzatának támogatásával első ízben hirdetett újpesti békeposzter rajzpályázatot A gyerekek 2011. okt. 24 ismerik a békét címmel Továbbjutott 3 másik rajzzal együtt az országos versenyre (80 pályázati munka közül!). Az Újpesti Gyermek és Ifjúsági Ház honlapján a verseny logója lett! 14. Kerületi Kémia verseny 2012. febr. 14. Oldalszám: 7/48

15. Herman Ottó kerületi Biológia verseny 2012. febr. 16. 16. Hevesy György Országos Kémia verseny 2012/2013 kerületi forduló 2013. febr. 27. Oldalszám: 8/48

2. Fővárosi pályázatokon elért kiemelt helyezések okleveleinek másolata: 1. Fazekas Mihály fővárosi gyakorló általános iskola és gimnázium által szervezett Szépolvasó verseny 2008. nov. 30. Fővárosi pályázatokon elért egyéb helyezések okleveleinek másolata: 2. Icinke-Picinke rajzpályázat Benedek Elek születésnapja alkalmából a népmese tiszteletére, Platán könyvtár, Budapest 2008. szept. 27. Oldalszám: 9/48

Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt. gyermekrajzpályázata, amelynek 3. 2009. okt. 10. témája környezetünk védelme, a hulladék kezelése és a köztisztaság A korosztályomban beérkezett több mint 500 alkotásból bekerült a legjobb 30 közé és bekerült az FKF Zrt. 2010. évi naptárába. 4. Szeretem a BKV-t! a BKV Zrt. által meghirdetett rajzpályázat 2010. nov. 26. Oldalszám: 10/48

3. Országos pályázatokon elért kiemelt helyezések okleveleinek másolata: 1. Országos Anyák napi rajzpályázat Minimax TV 2008. május 25. 2. Magyar Kémikusok Egyesülete: Miért vonzó számomra a kémia? országos rajzpályázat 2009. május 05. Oldalszám: 11/48

3. Magyar Papír- és Vízjeltörténeti Társaság MAPAVIT országos gyermekrajz pályázata Hét évszázad papírtitkai címmel 2010. ápr. 10. 4. Szerinted mit jelent a tisztességes élet? országos művészeti pályázat a Criminon Magyarország Kiemelten Közhasznú Alapítvány 2011. február 12. szervezésében általános iskolai tanulók részére I. (több mint 3000 beérkezett munka közül, vers kategóriában; oklevelet nem kaptam) Oldalszám: 12/48

Országos pályázatokon elért egyéb helyezések okleveleinek másolata: 5. Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum alkotónapi képzőművészeti pályázata Úton, útfélen... témában 2009. május 01. 6. 2. Gyerek ARC országos rajzpályázat: Az internet 2009 az élhetőbb életért címmel 2009. május 22. Oldalszám: 13/48

7. HírTV országos gyermekrajzpályázata Magyar Népmesék témában; illusztráció Az égigérő paszuly meséhez (kiállítva a HírTV, a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió közös Családi napján, Budapesten az V. 2009. szept. 05. kerületi Olimpiai Parkban) A több mint 3000 beérkezett rajz közül bekerült a legjobb 300 közé; a munka két részlete is illusztrációként szerepel a HírTV által kiadott Magyar népmesék DVD-n. 8. Mese írásával (Liliomkisasszony) és illusztráció rajzolásával részvétel a III. országos Mesefesztiválon 2009. szept. 12. Oldalszám: 14/48

9. A Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra), pályázata 8-18 éves fiataloknak Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért címmel 2010. ápr. 24. 10. Mongólia Magyarországi Nagykövetségének pályázata Mongólia és Magyarország diplomáciai kapcsolatfel-vételének 60. évfordulója 2010. május 17. alkalmából Ki tud többet Mongóliáról címmel Bekerült a legjobbak közé (kiállítva a budapesti Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium aulájában) Oldalszám: 15/48

11. A Magyar Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat pályázata Milyen rendeletet hoznék, ha miniszter lennék? címmel 8-2011. szept. 20. 18 év közötti gyermekek részére a Gyermekjogi Világnap alkalmából Bekerült azon 29 kiválasztott gyermek közé (Újpestről egyedüliként!), akinek a kérdésére Államtitkár úr válaszolt a Parlamentben (213 gyermeket hívtak 71 településről). Oldalszám: 16/48

4. Egyéb, nem besorolt eredmények okleveleinek másolata időrendi sorrendben megadva Európai Unió által meghirdetett kiírásokra készített munkák 1. Európai Unió napja (május 09.) alkalmából meghirdetett uniós poszter-pályázat Szeretem Európát címmel Poszter kiállítása az Újpesti Galériában majd utána az iskolában 2010. márc. 01. 2. A hamisítással és kalózkodással foglalkozó Európai Megfigyelőközpont (European Observatory on Counterfeiting and Piracy) logójának megtervezése (Európai Unió pályázata) 2010. jún. 23. Oldalszám: 17/48

Országos szintű közösségi aktivitás 1. Részvétel a HELP a dohányfüstmentes életért kampány által hirdetett Szerinted hogyan lehet leszokni a dohányzásról? című rajzpályázaton 2010. 2. Kiváló részvétel az Együtt egy Drogmentes Magyarországért Mozgalom nevében indított Mit teszel a Drogmentes Magyarországért? című rajzpályázaton 2011. Oldalszám: 18/48

Iskolai szintű 1. Károlyi Napok alkalmából rendezett Énekverseny 2005. nov. 14. 2. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium, iskolai rajzpályázat grafika kategória 2006. febr. 25. Oldalszám: 19/48

3. 2005/2006-os tanévben nyújtott művészeti tevékenységért 2006. jún. 16. 4. NG Kids magazin Őszi hangulat címmel rajzpályázati felhívás 2006. dec. Oldalszám: 20/48

5. Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia Matematika I félév 2007. jan. 6. Iskolai felolvasó verseny 2007. márc. Oldalszám: 21/48

7. Iskolai mesemondó verseny 2007. márc. 8. 2006/2007-es tanévben tanúsított szorgalom és több versenyen elért kiemelkedő eredmény 2007. jún. 16. Oldalszám: 22/48

9. Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia - Matematika 2007. jún. 10. Iskolai énekverseny egyéni - tankönyvi dalokból 2007. dec. 14. Oldalszám: 23/48

11. Iskolai énekverseny csoportos - nem tankönyvi dalokból 2007. dec. 14. 12. Károlyi Pályázat Plakátkészítés kategória, csoportmunka 2008. febr. Oldalszám: 24/48

13. Károlyi Pályázat Illusztráció kategória 2008. márc. 14. Iskolai felolvasó verseny 2008. ápr. Oldalszám: 25/48

15. Károlyi István Pályázat Mese kategória 2008. ápr. 16. Alapfokú táncképzési tanfolyam sikeresen elvégezve Oldalszám: 26/48

17. A 2007/2008-as tanévben tanúsított kiemelkedő szorgalomért 2008. jún. 14. 18. Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia - Matematika 2008. jún. Oldalszám: 27/48

19. Vörös Sólymok csapat - indián versenyek 2008. júl. 8. 20. Iskolai felolvasó verseny 2008. nov. Oldalszám: 28/48

21. Iskolai váltóverseny Sportmanók csapata 2008. dec. 22. Iskolai Énekverseny egyéni szereplés 2009. febr. 26. Oldalszám: 29/48

23. Iskolai Énekverseny szereplés csapatban 2009. febr. 26. 24. Iskolai Rajzpályázat Szólások, közmondások ábrázolása 2009. febr. 26. Oldalszám: 30/48

25. Károlyi Pályázat, Védett állatok bemutatása 2009. márc. 18. 26. Alsó tagozatos Károlyi fesztivál 2009. ápr. 04. műsorvezető Oldalszám: 31/48

27. Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia - Matematika 2009. jún. 13. 28. 2009-es évben tanusított művészeti tevékenységért 5-8. osztályosok körében vándorserleg 2009. nov. 11. Oldalszám: 32/48

29. Iskolai Ki Mit Tud?-on előadott Mindenki másképp produkció 2009. nov. 12. 30. Iskolai helyesírási verseny 2009. nov. 19. Oldalszám: 33/48

31. Iskolai Idegen nyelvi napokon rendezett angol csapatverseny Four Girls 2009. nov. 19. 32. Károlyi István pályázatra megírt elbeszélés A hős fiúk címmel 2010. febr. 27. Oldalszám: 34/48

33. Károlyi István pályázatra készített pályamű India művészete címmel 2010. febr. 27. 34. Angol levelező verseny 5. osztály - Titok Oktatásszervező Bt 2010. máj. 20. Oldalszám: 35/48

35. 2009/2010-es tanévben nyújtott kiváló tanulmányi eredményért 2010. jún. 19. 36. A legjobb művészeti tevékenységért a 2009/2010-es tanévben 2010. jún. 19. Oldalszám: 36/48

37. Iskolai idegen nyelvi napokon megrendezett angol tanulmányi verseny (egyéni) 2010. nov. 16. 38. Hazám, hazám te mindenem! a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium által a gimnázium 10. és Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója tiszteletére meghirdetett képzőművészeti pályázat 2010. nov. 17. Oldalszám: 37/48

39. Iskolai idegen nyelvi napokon megrendezett angol tanulmányi verseny (Girls csoportos) 2010. nov. 17. 40. A 2010/11-es tanév I. félévében nyújtott JELES tanulmányi eredményért 2011. febr. 11. Oldalszám: 38/48

41. Károlyi István pályázatra megírt krimi Diana, az egyetemista lány New Yorkban címmel (Irodalom tantárgy) 2011. febr. 42. Károlyi István pályázatra összeállított munka A Duna-Ipoly nemzeti park bemutatása címmel (Természetismeret tantárgy) 2011. márc. Oldalszám: 39/48

43. 2010/2011-es tanévben nyújtott kiváló tanulmányi eredményéért és példamutató magatartásáért 2011. jún. 14. 44. Élet a reformkorban a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium által rendezett képzőművészeti pályázat 2011. nov. 08. Oldalszám: 40/48

45. Károlyi napok keretében rendezett angol tanulmányi verseny (egyéni) 2011. dec. 02. 46. Iskolai szépíró verseny 2011. dec. 02. Oldalszám: 41/48

47. A 2011/12-es tanév I. félévében hat tantárgyi dicséretet kapott 2012. febr. 03. 48. Károlyi István pályázatra készült munka (Történelem tantárgy) 2012. márc. 09. Oldalszám: 42/48

49. Károlyi István pályázatra készült munka (Angol tantárgy) 2012. márc. 09. 50. 2011/2012-es tanévben nyújtott kitűnő tanulmányi eredményéért és példamutató magatartásáért 2012. jún. 23. Oldalszám: 43/48

51. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny iskolai fordulója 2012. nov. 23. 52. Iskolai informatika verseny 2012. nov. 23. Oldalszám: 44/48

53. Iskolai Kazinczy-verseny - felolvasás 2012. dec. 03. 54. Kié a legszebb írás? szépíró verseny 2012. dec. Oldalszám: 45/48

55. A 2012/13-as tanév I. félévében az ÉVFOLYAM LEGJOBB TANULÓJA 2013. jan. 56. A 2012/13-as tanév I. félévében a tagozaton hét tantárgyi dicséretet kapott 2013. jan. Oldalszám: 46/48

57. Károlyi István pályázatra készült munka (Irodalom tantárgy, Vers kategória) 2013. febr. 58. Károlyi István pályázatra készült munka (Angol vers kategória) 2013. febr. Oldalszám: 47/48

59. Károlyi István pályázatra készült munka rajz (Angol tantárgy) 2013. márc. Egyéb TELC angol általános alapfokú (B1)/egynyelvű komplex államilag elismert nyelvvizsga 2012. ápr. 05. (2012. márc. 03.) Oldalszám: 48/48