2009.január-február A város polgárainak lapja ingyenes



Hasonló dokumentumok























ö ü ü ü ü ö ö ú Ü É Á É ö ö ü ú ö ű ú ü ö ű ö ú Á ú ö ű Á Í ö ü ö ö ű ö ú ú ö ö


































ü Ö Ü Ü ü ö Á Ü ö Ü Ü ö ö ö ű Ü ü Ü ö ö ú ü Ó ö ü ú Ü ö ü ü ö ö ö ö ü











































Átírás:

2009.január-február A város polgárainak lapja ingyenes 25 ÉVE VÁROS ENCS Kedves Encsiek! Encsen szétnézve most, 2009-ben, szellemiségünkben, kultúránkban is huszonöt évvel a városi rang elnyerése fejlõdtünk.városunk évrõl évre szín - Ünnepi év számunkra az idei. Negyed után bizton állíthatjuk, hogy sikerült vonalas programokat, fesztiválokat, százada annak, hogy 1984. január 25- megfelelni az elvárásoknak, a kitüntetõ konferenciákat, kiállításokat szervez. én városi rangot kapott településünk. bizalomnak. Dicséret illeti azokat a Úgy érezzük, büszkék lehetünk ered- Ettõl kezdve folyamatosan és töretlenül vezetõket és dolgos, tettrekész ményeinkre. fejlõdtünk, szépültünk, a térség méltó encsieket, akik elõsegítették, hogy Az évforduló nagyszerû alkalom arra, és elismert központjává váltunk. várossá váltunk és azokat, akik azóta is hogy méltó módon megemlékezzünk Huszonöt év nem nagy idõ, történelmi évrõl évre, nap mint nap bizonyítják m i n d a z o k r ó l, a k i k é p í t e t t é k, városok bizonyára megmosolyognának ennek a rangnak a létjogosultságát, fejlesztették, szépítették a település minket ezért az évfordulóért, nekünk hogy a város szó nem csak fogalom arculatát az elmúlt évtizedek alatt. azonban már ez is történelem, maradt, de élhetõ kisvárosi hangulat, és Ünnepeljük együtt városunk e jeles számunkra nagyon jelentõs az elmúlt színvonalas szolgáltatási rendszer évfordulóját. A jövõben is törekedjünk negyed század. Fontos mérföldkõ a alakult ki. Kiépültek, idõközben már arra, hogy ez a pozitív folyamat, mely település életében 1984. Ekkor megújultak, szépültek, bõvültek lakóink jó hangulatát, komfortérzetét indulhatott el ugyanis Encs igazán a intézményeink. Növekedett a zöld- biztosítja töretlen maradjon. Kérem, fejlõdés útján, melynek eredménye mai terület, több parkot is kialakítottunk, hogy segítsék továbbra is tevékenyen a szép városképünk, felújított út- és melyeket történelmünk nagy város fejlõdését. intézményhálózatunk, színvonalas alakjainak szobrai gazdagítanak. Az ünnepi év kissé szerényebb, de oktatási-, mûvelõdési- és sportéletünk. T ö r t é n e l m i e g y h á z a i n k s o r r a színvonalas, lelkes programjaihoz Az elmúlt negyed században sok állami templomokkal örvendeztették meg a kívánok jó szórakozást, magántámogatást kapott ez az egykor hatalmi várost. Szinte teljes kiépítettségû és szóval centrummá tett település, de lefedettségû a településen a telefon-, szeretetet! ugyanakkor az itt élõk is mindent kábeltelevízió-, gáz-, szennyvízhálózat. megtettek azért, hogy a város fejlõdjön, Folyamatosan felújított utakat tudunk Bratu László életükben jó egészséget, sok sikert és eleget tudjon tenni a ráruházott biztosítani. Polgármester térségközponti szerepkörnek. Nemcsak materiális javakban, de

Önkormányzat Önkormányzati hírek Szerkesztette: dr. Szántó Marianna Encs Város Polgármesteri Hivatal nagy- elfogadására került sor. A harmadik 2009. január 25-én került megrendezésre az termében került sor 2009. január 13-án és 14- napirendi pont keretében tájékoztató hangzott Encs Város Kupája elnevezésû futballtorna. én az Encsi Többcélú Kistérségi Társulás által el az ügyeleti rendszer vizsgálatával A körmérkõzések két csoportban zajlottak, sikeresen pályázott Közmunka-program megbízott ad hoc bizottság munkájáról, melynek eredményei alapján az 5-6. helyért keretében 2008. december 15-tõl 2009. egyeztetés zajlott a közoktatási költségvetési Bõcs csapata játszott Tomor-Lak csapatával február 15-ig foglalkoztatásra kerülõ 155 fõ feladatok értelmezése, a dokumentumok és az akadályt Tomor-Lak vette sikeresen. A közmunkás munkaruházatának kiosztására. elfogadásának menete vonatkozásában, majd 3-4. helyért Abaújszántó és Szepsi város Az alkalmazott munkások közül városunk a szociális alapellátás szervezésének jelenlegi csapata mérte össze tudását, és az érdekében 10 fõ fejti ki tevékenységét. helyzetének áttekintésére került sort, melyet a abaújszántói csapat bizonyult jobbnak. Az * munkaszervezet tagjainak bejelentései elsõségért Encs és Kazincbarcika csapatai A Kazinczy Társaság, az Abaúj Honismereti követtek. küzdöttek meg, ahol városunk maradt alul az és Helytörténeti Egyesület, a Városi * összecsapásban. Gratulálunk a résztvevõknek Mûvelõdési Központ és Könyvtár és az Encsi 2009. január 21-én Encs Város a szép és küzdelmes játékhoz! Többcélú Kistérségi Társulás Mozgó- Önkormányzatának képviseletében Szarka * könyvtári Szolgálata 2009. január 20. napján Zsolt mûszaki irodavezetõ és a kivitelezõ Oktatási intézményeink lezárták az elsõ 17. órától a Magyar Kultúra Napja alkalmából képviseletében Karászi Csaba építésvezetõ félévet. Január 26-án az Aba Sámuel az Encsi Városi Mûvelõdési Központban az Óvoda garanciális bejárásán vett részt, Szakiskola, január 27-én a Kazinczy Ferenc tartotta meg közös rendezvényét, melyen a amely során külön jegyzõkönyvben Általános Iskola és Alapfokú Mûvészet- Kazinczy Társaság könyveinek bemutatására rögzítésre kerültek a feltárt hibák, oktatási Intézmény és január 29-én a Petõfi került sor. Többek között megtekinthette és hiányosságok, melyek kijavítására április 30- Sándor Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvû megvásárolhatta a nagyközönség a ig kerül sor, tekintettel arra, hogy a nagyobb Általános Iskola és Alapfokú Mûvészet- Széphalom Évkönyv 18. kötetét, melyet munkálatok a gyermekek mindennapi oktatási Intézmény tartotta meg félévi Bujtor István a Kazinczy Ferenc Társaság életének megzavar-ását elkerülendõ a tavaszi nevelõtestületi értekezletét, melyeken sor alelnöke ajánlott a résztvevõk figyelmébe, szünet során kerülnek elvégzésre. került az intézmények elsõ félévi munkájának Kazinczy Ferenc: Erdélyi levelek címû * értékelésére. mûvét, melyet Kiss Endre József a Kazinczy 2009. január 21-én 16.00 órától tartotta soros * Ferenc Társaság titkára méltatott. Végezetül a ülését a LEADER egyesület, melyen Bratu A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Védelmi 250 éve született író tiszteletére meg- László polgármester úr vett részt. Bizottság Elnöke 2009. január 28-ára szakmai valósítandó Kazinczy emlékév rendezvényeit * konzultációt hívott össze a B-A-Z Megyei ismertette Fehér József a Kazinczy Ferenc A Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Önkormányzat "Szemere" tanácstermébe. Az Társaság elnöke. Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény egyeztetés célja a Megyei Önkormányzat által * aulájában 2009. január 23-án a Magyar a Helyi Védelmi Bizottság védelmi igazgatási 2009. január 20. napján a Völgykapu Kultúra Napja alkalmából került meg- feladatainak finanszírozására nyújtott Fogadóban került sor a Foglalkoztatási rendezésre nagy sikerrel a népzenei és mûködési célra kapott támogatásokkal paktummal kapcsolatos egyeztetésre, melyen néptánc gálamûsor, melynek keretében a kapcsolatos támogatási szerzõdések a résztvevõk megállapodtak abban, hogy a néptánc tanszak tanulói léptek fel a szülõk, elszámolásának rendje, valamint az jövõben a szlovák munkaügyi központok pedagógusok és diáktársaik örömére a elszámolással kapcsolatosan felmerülõ bevonásával, szoros együttmûködés Parapács zenekar kíséretében. A rendez- problémák, kérdések megvitatása volt. keretében kívánják a térség foglalkoztatási vénnyel egyidejûleg az érdeklõdõk meggondjainak megoldását elõsegíteni, a tekinthették a képzõmûvészeti tanszakos * holtpontról kimozdítani. Az OFA ismertette tanulók kiállítását is. A B-A-Z Megyei Önkormányzat 2009. január pályázati programját, mellyel a gazdasági Bratu László polgármester úr a rendezvény 28-án 10.00 órától az LHH-s kistérségek válság miatt nehéz helyzetbe jutott ünnepélyességét tovább emelte azzal, hogy részvételével tanácskozást hívott össze, foglalkoztatóknak kívánnak segítséget annak keretében adta át dr. Trestyánszky melyen az eddigi tevékenységrõl hangzott el nyújtani azzal, hogy a létszámleépítések után Lászlóné tanárnõ részére az Oktatási rövid tájékoztató, értékelésre kerültek a a dolgozókat minél elõbb újra foglalkoztatni Minisztérium által odaítélt Aranykatedra beérkezett pályázatok és ismertetésre tudják. A pályázat keretében az OFA vállalja, Díjat. kerültek a tapasztalatok. hogy az újra foglalkoztatottak bérének és Köszönetet mondunk a résztvevõknek és * járulékainak 50%-át biztosítja pályázati felkészítõiknek a színvonalas produkciókért. Encs Város Önkormányzat kezdeményekeretébõl, tehát 8 órás foglalkoztatás esetén a Gratulálunk dr. Trestyánszky Lászlónénak a zésére 2009. január 28-án 13.00 órakor 4 órára jutó munkabér és járulékai erejéig magas szintû szakmai elismeréshez! városunkba érkezett az Országos Mentõlehet pályázatot benyújtani. * szolgálat vezetõ fõorvosa és az OMSZ építési * 2009. január 23-án 18.30 órától az Encsi osztály- vezetõje, hogy a város vezetésével és 2009. január 20-án 9.00 órakor Encs Többcélú Kistérségi Társulás és az Encsi az ügyeletet mûködtetõ kht. képviselõivel a városháza kistermében tartotta rendkívüli Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár mentõállomás épületének felújításával ülését az Encsi Többcélú Kistérségi Társulás együttmûködésében Farsangi Táncház kapcsolatosan az LHH-s pályázati Elnöksége, melyet a Társulási Tanács ülése megrendezésére került sor. A talpalávalót a január 21-én 9.00 órától követett. Az ülésen a Tényleg zenekar húzta, a lépéseket a miskolci Társulás feladatellátásához kapcsolódóan a Szinvavölgyi Táncegyüttes táncosai taní- Társulás 2009. évi munkatervének tották az érdeklõdõknek. Bízunk abban, hogy elfogadását követõen a Jegyzõi Kollégium a rendkívül jó hangulatú rendezvény 2009. évi feladatainak meghatározására hagyományt teremtett városunkban és minél került sor. A területfejlesztési feladatokhoz többször találkozhatnak fiataljaink kapcsolódóan az LHH kistérségek támoga- hagyományainkkal, népzenénkkel és tására készült Kistérségi Fejlesztési Terv táncainkkal az iskolai mûvészeti oktatásból esélyegyenlõségi program, valamint a kikerülve is kistérségi területfejlesztési munkaterv * feltételekben egyeztessenek. A tanácskozás során a felek megállapodtak abban, hogy a mentõszolgálat által jelenleg használt épületet már nem érdemes felújítani, hanem célszerû lenne az LHH-s program lehetõségeinek kihasználásával egy új, korszerû épület megvalósításában gondolkodni. Mindezek mellett az is megfogalmazódott, hogy az ügyeleti szolgálattal való közös diszpécserszolgálat felállítását a felek nem tartják lehetségesnek. 2

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége - A grémium az alábbi rendeletet módosította: kéményseprõ-ipari közszolgáltatás biztosífebruár 3-án 10. órától konferenciát rendezett - 6/2005. (II.15.) Ör.sz. rendelet a tására közbeszerzési eljárás keretében Gödöllõn az önkormányzatok finan- helyi kitüntetések alapításáról és az Encs versenyeztetve 10 évre kívánja kiválasztani a szírozásáról, a 2009. évi költségvetés Város Díszpolgára cím adományozásáról város közszolgáltatóját, melyhez az eljárásönkormányzatokat érintõ kérdéseirõl. A megindító hirdetményt a grémium jóvárendezvényen a programtervezet szerint a - A grémium az alábbi rendeletet alkotta: hagyta. Ezzel egyidejûleg a szolgáltatás kormányzat, az önkormányzatok és más, a - 2/2009. (I.20.) Ör. számú rendelet a folyamatosságának biztosítása érdekében a pénzügyekhez kapcsolódó szervezetek költségvetés és zárszámadás elõterjesz- közbeszerzési eljárás eredményhirdetéséig a képviselõi, szakértõi fejtették ki vélemény- téséhez kapcsolódó mérlegek tartalmának korábbi szolgáltató, a Lutherm Bt. került üket az önkormányzati finanszírozási meghatározásáról megbízásra a feladat ellátásával. rendszerrõl. Többek között szó esett dr. Gyenesei István önkormányzati miniszter - Encs Város Önkormányzat képviselõ- - A képviselõ-testület a korábbi évek tolmácsolásában az önkormányzatok mûkö- testülete hozzájárult a korábbi évek gyakorlatának megfelelõen a költségvetés désében fellelhetõ megtakarítási lehetõ- gyakorlatának megfelelõen az önkormányzati elfogadásáig az EVSC és az Abaújdevecseri ségekrõl, az önkormányzatok finan- likviditási problémák elkerülése, illetve Sportegyesület részére a 2008. évi tényadatok szírozását elemzi a 2009. évi költségvetés csökkentése érdekében az önkormányzat és a alapján elõfinanszírozást engedélyezett a tükrében dr. Várfalvi István, a Pénzügy- Kereskedelmi Hitelbank Zrt. közötti ere- 2009. évi támogatási összeg terhére. minisztérium szakállamtitkára, az önkor- detben 2004. december 27-tõl folyamatosan mányzati költségvetések ellenõrzésének fennálló folyószámla hitelszerzõdés 2010. - A grémium 2008. február 01-tõl 10 %-kal tapasztalatairól tartott tájékoztatót dr. Lóránt december 31. napjáig történõ meg- emelte az étkeztetést nyújtó önkormányzati Zoltán az Állami Számvevõszék fõigaz- hosszabbításához. A testület felhatalmazta a intézmények nyersanyagnormáit a minõséggatója, az önkormányzatok mûködési polgármestert a hitelszerzõdés aláírására. emelés biztosítása érdekében. Ezzel nehézségeirõl és a kistelepülések túlélési egyidejûleg a térítési díjak az alábbiak szerint esélyeirõl szólt Csabai Lászlóné, Nyíregy- - Döntött a grémium azon önkormányzati kerültek megállapításra: háza polgármestere, valamint Szabó Gellért, közalapítványi tisztségviselõk megbízat- A konyhai dolgozók kötelezõen és Szentkirály polgármestere. Végezetül ásának megszüntetésérõl, akik vagyon- ingyenesen étkeznek a félóra munkaközi "Csõdközelben az önkormányzatok?" nyilatkozat-tételi kötelezettségüknek nem szünet alatt, de nem kapnak étkezési címmel tartott elõadást Varga Mihály, az tettek eleget,és ezzel egyidejûleg sor került az támogatást. Országgyûlés Költségvetési, Pénzügyi és új megbízásokra az alábbiak szerint: az Encs Valamennyi melegétkeztetést nem igénylõ Számvevõszéki Bizottságának elnöke. Város Szociális Helyzetének Javításáért önkormányzati dolgozó egységesen 5000 - Ft * Közalapítvány Ellenõrzõ Bizottságának étkezési támogatást kap utalvány formájában. 2009. február 4-én 9.00 órától tartotta 2008. elnöke Tõkészki Borbála, az Encs Város Azon dolgozók, akik a három étkezést nyújtó évi munkájának értékelõ munkaértekezletét Fejlesztéséért Közalapítvány Ellenõrzõ önkormányzati intézmény konyhájának az Encsi Hivatásos Önkormányzati Bizottságának elnöke Keller Ferenc úr és az valamelyikében kérnek melegétkeztetést, az Tûzoltóság Encs Város Kultúrájáért és Sportjáért ahhoz biztosított 5000 - Ft támogatás mellett Közalapítvány Kuratóriumának új tagja dr. melyet közvetlenül az étkezetést nyújtó Trestyánszky Lászlóné asszony lettek. intézmény kap meg - a térítési díjból 30% A képviselõ-testület munkája Köszönetet mondunk Tóth Lajos úrnak, kedvezményben részesülnek, amennyiben a - Városunk képviselõ-testülete a 2009. januári Nagy András úrnak és Dankó Béláné hónap minden munkanapján ebédelnek. ülésén elfogadta az Állami Számvevõszék asszonynak a város életében eddig kifejtett Minden más esetben az ebéd térítési díja 498 vizsgálata kapcsán készített intézkedési tevékenységükért és az újonnan meg- Ft. tervet, a város környezetvédelmi helyzetválasztott tisztségviselõknek kitartást, jó erõt jelentését, a 2008. évi környezetvédelmi és egészséget kívánunk a felvállalt feladatok végrehajtásáról szóló jelentést, és feladathoz! meghatározásra kerültek a 2009. évi - Döntött a testület arról, hogy a kötelezõ feladatok. Önkormányzat KÖNYVGYÛJTÉS ERDÉLYBE Segítsen, hogy segíthessünk! Encs Város Önkormányzata, az Abaúj szakkönyvek esetén ma is korszerû és felajánlunk egy ingyenes hirdetés vagy cikk Polgáraiért Alapítvány és a Városi használható könyveket ajánljanak fel. megjelentetésének lehetõségét. Mûvelõdési Központ és Könyvtár könyv- Különösen szívesen várunk gyermek és Az öt legjelentõsebb adományozóval az Encsi gyûjtést hirdet és szervez Encs város erdélyi ifjúsági könyveket, mesekönyveket, Televízió riportot készít. partnertelepülése, Gelence könyvtára szépirodalmat és versesköteteket, de Fogjunk össze és gyûjtsünk sok szép könyvet számára. bestsellereket, krimiket, kalandregényeket is. Gelence testvértelepülésünk javára! Könyvadományokat és / vagy pénzadományt Pénzadomány: is szívesen fogadunk. A pénzadományból új Ki-ki lehetõségei szerinti pénzadománnyal A könyvgyûjtéssel kapcsolatban további könyveket vásárolunk, melyeket az segítheti az akciót, 500 Ft kezdõ értékhatártól információ az alábbi telefonszámon kérhetõ: összegyûlt használt könyvekkel együtt adunk indulva. Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár át Gelencének Résztvevõk köre: Tel.: 46/587-330 A könyvgyûjtés, pénzadománygyûjtés Magánszemélyek, intézmények (iskolák, E-mail: kultencs@enternet.hu részletei: közintézmények), gazdasági szervezetek A könyveket és a pénzadományokat a Városi (kft., bt, zrt, stb.) egyházak, alapítványok, Szeles András Mûvelõdési Központ és Könyvtár gyûjti társadalmi szervezetek, stb. alpolgármester össze, ide kell felajánlásaikat eljuttatni. A pénzadományról nyugtát, igény esetén (3860 Encs, Rákóczi út 9. sz.) számlát adunk. A gyûjtésben résztvevõk Határidõ: 2009. március 30. nevét, (amennyiben az adományozó ahhoz Könyvek: hozzájárul) összeghatár nélkül meg- Kérjük, hogy csak elfogadható állapotú és jelentetjük az Encsi Hírek újságban, továbbá napjainkban is helytálló ideológiájú, a tíz legnagyobb adományozónak 3

Kultúra A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁT ÜNNEPELTÜK Városunkban az alábbi rendezvényekkel 250 éve született Kazinczy Ferenc a Kazinczy Táncház emlékeztünk meg fiatal ünnepünkrõl, a emlékév rendezvényeit ismertette és a Az Encsi Kistérség és a város hagyomány és Magyar Kultúra Napjáról: Kazinczy-naptár ünnepi kiadványt néptánckedvelõ fiataljainak rendeztek A Kazinczy Társaság, az Abaúji bemutatta:fehér József, a Kazinczy Ferenc táncházat 2009. január 23-án ( pénteken) este Honismereti és Helytörténeti Egyesület, Társaság elnöke, a sátoraljaújhelyi Kazinczy a Kultúra Napja és farsang alkalmából a Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár és Múzeum és a Magyar Nyelv Múzeumának Encsen, a Városi Mûvelõdési Központban. A az Encsi Többcélú Kistérségi Társulás igazgatója talpalávalót a Tényleg zenekar húzta. A Mozgókönyvtári Szolgálata szervezésében táncokat a miskolci Szinvavölgye a Kazinczy Társaság könyveinek A bemutatott könyveket, folyóiratokat a Táncegyüttes táncosai mutatták és tanították, bemutatóját tartottuk meg 2009. január 20- helyszínen megvásárolhatták az érdeklõdõk. a lelkes fiatalok éjfélig ropták. A programot a án 17 órától az Encsi Városi Mûvelõdési Mûvészeti és Szabad Mûvelõdési Alapítvány Központban. Mûvészeti Gála a Kazinczy Ferenc támogatta. Általános Iskolában Bemutatott könyvek: 2009. január 23-án (péntek) délután tartották A megbocsátás hétvégéje Széphalom Évkönyv 18. kötete a hagyományos Mûvészeti Gálát az iskola A Városi Könyvtárban január 22-24 napokon A részvevõk figyelmébe ajánlotta: aulájában, melyen közremûködtek az iskola késedelmi díj felszámolása nélkül fogadták Bojtor István, a Kazinczy Ferenc Társaság néptánccsoportjai, énekesei vissza a régen kint lévõ könyveket. Többen alelnöke A hagyományos, nagy sikerû programon idén kihasználták a megbocsátást. Kazinczy Ferenc: Erdélyi levelek is megtelt az aula, és szép élményekkel Bemutatta: Kiss Endre József, a Kazinczy Ferenc Társaság titkára gazdagodva térhettek haza az est résztevõi. Egy igaz ember emlékére Elhunyt Balla László bölcsességét. Közvetlen, pozitív gondolkodású emberként, aki soha nem feledve Egy lelkes emberrel ismét kevesebben egyszerû, vidéki gyökereit mindenkivel szót lettünk. Kevesebben Encsen, a megyében, az értett, mindenkivel megtalálta a megfelelõ országban, a földön, a világban. Hiányát még hangnemet, melyre nagy szükség volt egy sokáig megérzik a kollégák, a barátok, a olyan mukakörben, mely kiszogáltatott, rejtvényfejtõk, mindenki aki ismerte. reményvesztett emberek megsegítésére Barátságos, mindig pozitív kisugárzású, hivatott. Mindezen tulajdonságai miatt jóakaratú ember volt. Egy szorgalmas, nagyon hiányzik majd a kollektívából, törekvõ, de nem törtetõ ember volt. Mindig ahogyan nagyon hiányzik majd a helyi, dolgozott, munkahelyen vagy otthon, de soha országos rejtvényfejtõ mozgalomból is. nem tétlenkedett, soha nem unatkozott. Rövid Egyelõre nincs hasonló kaliberû utódja a földi pályája során is megcselekedte mindazt, Diótörõ csapatban, mely tavaly magasabb mely egy teljes életre is elegendõ feladat voltunk mindennapos barátok, csak olyan kategóriában, mesterjelölt fokon képviselte lenne egy átlagembernek. Egyszerû volt, alkalmi barátok, akik hébe hóba városunkat az országos versenyeken. mégsem volt átlagos. Ezt bizonyítja az a sokkapcsán, de amikor találkoztunk akkor rejtvényfejtõ klub foglalkozásaira, nem találkoztak, leginkább a rejtvényfejtés Balla Laci nincs többé. Nem jön már el soha a sok, több száz, zömében messzirõl hamvaihoz zarándokló ember is, akik a nagy mindig egy lelkes, barátságos, csillogó szemû készít több képrejtvényt és a fakanalat sem hideg ellenére eljöttek Encsre leróni ember ült az asztalnál. Ennek az embernek fogja meg többé a baráti fõzések alkalmával. kegyeletüket. Ha látta ezt a sok ismerõst, nem hiszem, hogy lettek volna rosszakarói, Keserûen gondolunk arra, hogy a tavaly barátot a messzeségbõl bizonyára mosolygott mert Õ is segített mindenkinek, aki hozzá decemberben (többek között az Õ év végi a lelke, olyan Balla Laci-san, és fordult, és akinek lehetõségei szerint tudott. elfoglatsága miatt) elmaradt rejtvényes megnyugodva foglalta el helyét a mennyei Egykor a Moziüzemi Vállalat megyei évvége foglalkozás ez év januárjában birodalomban. mûszaki ellenõre volt, de vállalkozóként nem tervezett pótlása éppen arra a hétvégére A régió munkaügyi szervezeteitõl ugyanúgy szégyellt mozigépészkedni sem. Családi esett, amikor búcsúznunk kellett tõle. Nem itt voltak, mint a rejtvényfejtõk képviselõi gazdaságuk törekvõ, jó szakembere és fog kezébe soha többé tollat, kapát, Ózdról. Barátok, akik beültek a kocsiba és egyben munkása is volt. Élete utolsó metszõollót, fakanalat, mert kifogott rajtajöttek, hideggel, faggyal dacolva, mert ciklusában, a munkaügyi szervezetben talált rajta, aki oly sok elvont fogalmat megfejtettjönniük kellett Balla Laci temetésére. igazi munkahelyre, baráti kollektívára, egy függõleges, ötbetûs szó, meghatározása: Az év utolsó napjához közeledve döbbenten, kezdetben az Encsi Munkaügyi Központban, a HALÁL. hitetlenkedve vettem a telefont, mely majd a Szikszói Kirendeltség vezetõjeként. Itt értesített hogy Agócsi-Tüske Balla Laci nincs többé. Gitár Nem Duó kamatoztatta sokoldalú tudását, élet- Nagy Ella Bernadett Kércsi Tibor 4

Honismeret: Helytörténet-Honismeret 2009. Jan. 4. Bartha Dénes a nyugat- ugyancsak 17 órakor szokásos teadélutánunk magyarországi nemzeti park nyugalmazott keretében baráti légkörben szeretnénk Naptár: igazgatójának elõadása./ megszervezni az országos szervezetünk a Honismereti Szövetség által meghirdetett 1308-ban, tehát 700 éve hagyta jóvá a pápa az Helytörténet: honismeret napját. Bél Mátyásról, a egyetlen magyar alapítású szerzetesi rendet. A pálos a szerzetesrend mint már írtam, az honismeret és helytörténet atyjáról A rendet alapította Anjou I. (Nagy) Lajos egyetlen magyar alapítású megemlékezik dr. Szalipszki Péter vezetõségi királyunk. Történetét lásd helytörténetnél. szerzetesrend. Lengyel- tagunk, az Abaúji Múzeum (Telkibánya) 1509-ben július 10-én született Kálvin János országban Censtohovaban igazgatója. Mûsort adnak a Petõfi Általános a, református vallás õk alapították a templomot, és Mûvészeti Alapiskola tanulói, vezetõ atyja. Az 500 éve Hedvig(Nagy Lajos lánya) pedagógus: Rácz Lászlóné tanárnõ. Minél Franciaországban Notöbb érdeklõdõre számítunk, mindenkit királyné idejében. Abaúji yonban született reforszeretettel várunk. Belépõ egyetlen szerdai vonatkozásai: Göncön és mátor 445 éve 1564-ben Göncruszkán illetve Abaúj alkalmunkon sincs.nem gyõzöm eléggé Genfben, Svájcban halt és Borsod egyéb területein is hangsúlyozni, hogy köszönettel veszünk m e g. A k e t t õ s találhatók kolostorromok. minden információt, ami abaúji térségünkkel évfordulóról szerte a vikapcsolatos. pl. Telkibányán a Katalinlágon megemlékeznek a világ reformátusai. A Magyar Református ispotály.(l, Pusztai Tamás: Egyház zsinatának határozata szerint az A gönci pálos kolostor romjainak feltárása Hír: ünnepsorozat 2009-tõl 2014-ig tart. 2005.) A II. világháború után természetesen Büszkén adjuk tudtára mindenkinek, hogy a 1759-ben született Kazinczy Ferenc, ezt a rendet is megszüntették. A rendszer- Fügödrõl származó (nagyapja volt fügödi) Érsemlyénben. A nagy váltás után újra feltámasztották. Jelenleg 4 Csáki András gitármûvész a 2008 évben nyelvújító Kufsteinben kolostorunk mûködik Magyarországon; Japánban megrendezésre került nemzetközi letöltött börtönbüntetése Budapesten, Pécsett, a Pilisben és gitárversenyen elsõ díjat nyert(1981-ben után ( Martinovics Ignác- Petõfiszálláson. A rend tartományi fõnöke született). Az elõzõ években 2005-ig összesen f é l e ö s s z e e s k ü v é s ) Márton Botond( 120-an vannak.) Miséiket 8 nemzetközi gitárverseny elsõ díjait nyerte haláláig az akkor Abaúj, általában Budapesten, a sziklatemplomban el. ma Zemplén területén tartják. Evva Margit fekvõ Széphalomban élt, Helytörténész és itt valamint Sátoraljalemrõl. Mint már írtuk Még egyszer Rákóczi Zsigmond fejede- Jámbor Magnetta újhelyen alkotott. A 250 éves évfordulót a Kazinczy Társaság és felsõvadászi Rákóczi Farsangi átverés a Széphalomban mûködõ Magyar Nyelv Zsigmond az abaúji Múzeuma 2009-ben ünnepli, az évforduló Felsõvadászon született A szilveszteri durranások alkalmából 2009-et Kazinczy-évnek 1 5 4 4 - b e n. M e g h a l t elhaltak már, a tél havában, nyilvánította. Szerencsen (Zemplén szmogos napokban dermedezve 1809-ben 200 éve halt meg Joseph Haydn megye) 1608 december 5- jégcsappá hûlt az ember keze. zeneszerzõ, aki 30 éven keresztül élt és én. Halálának 400. A karácsonyfák megkopasztva alkotott Eszterházán. 13 régi típusú misét évfordulója alkalmából. váltak füstté a januárban szerzett. 2008 december 6-án és s az ajándékok szétbontottan, 7-én a Tiszáninneni rendetlenül itt-ott hevernek, 1859-ben 150 éve született Prohászka Református Egyház-kerület Szerencsen még nincs helyük az életünkben. Ottokár, székesfehérvári római katolikus ünnepi megemlékezést tartott. Az évforduló Köhögve dohogunk a ködbe püspök, aki népének tanítója és apostola volt. alkalmából megjelent Rákóczi Zsigmond - jól esne tán egy könnyû program Híres mondása: Istennek magyar népét Szent fejedelem Miskolci Csulák István által 1609. Vidítsa hát kedvünk a farsang! atyának megerõsíteni kéne. januárban elmosódott temetési beszéde és a 1884 ben 125 éve született Kós Károly fejedelem életrajza. A szerencsi református Eredj csak, készülõdj a bálra! építész, író. Ismert mûvei: templom kertjében Égerházy László - ne gondolj gázra, tûzifára! a z O r s z á g é p í t õ szobrászmûvész, fából készült, festett szobrát - ne tûnõdj, mennyi lesz az ára! (Szent István élete) és a leplezték le. Öltsd fel a színes maskarát! Varjú nemzetség. Kolozsv á r t a H á z s o n g á r d i Ne tudja senki, hogy ki is vagy, Hírek: -szíved forrong vagy éppen elfagy?- temetõben van eltemetve. 2009. január 20-án a Kultúra Napja személyedet az álarc rejti, alkalmából a Kazinczy Társaság az Encsi játszhatsz akárhány bálon át! Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár, Öltözhetsz akár Obamának, valamint az Abaúji Honismereti és báj-bájt inthetsz a tûnõ mának: Természet: Helytörténeti Egyesület Encsen a Mûve- Bush többé elnök nem lehet! 29 éve választ madarat a Magyar Madártani lõdési Házban ünnepélyes könyvbemutatót most színre az új álmok jutnak Intézet. 2008-ban az év madara 2 madár lett, a tartott. ( Lásd: Kércsi Tibor igazgató úr s a színpadon veled nevet kékvércse és a vetési varjú. Azért kapta meg cikkét) barátod és ellenfeled. ezt a címet a 2 madár, mert hasznos szimbiózisban élnek egymássa. Közös fészkeik Fut a farsangi díszmenet Elõzetes: vannak. Mire a kékvércsék áprilisban megér- - de jaj! az éji óra vágtat, 2009. február 11-én 17órakor a Kurek keznek Magyarországra, addigra a varjak már a szerpentinek lármás útja Panzióban folytatjuk Kurek Istvánné kiröptették fiaikat, ezekbe a fészkekbe mindig új nagyböjthöz vezet. támogatásával kellemes környezetben költöznek bele a vércsék. Mindkettõ igen Ha álarcod a sutba vágtad, teadélutánjainkat. A találkozó teadélután hasznos madár. Az év fája a magyar éger. mikor szemed szürke fényben vendége dr. Rémiás Tibor fõmúzeológus, a Vizes körülmények között szeret élni. Égeres az éles valóságra lát, Herman Ottó Múzeum történeti osztályának patakok, ligetek, lápok. Víz alatt több száz tudhatod: nem leltél csodát vezetõje. A beszélgetés témája: A valamikor évig is elél. Pl. Velence városának nagy része - és téged sem lát másnak senki, volt Torna vármegye, Abaúj volt éger fára (magyar) épült. /Kossuth Oxigén csupáncsak magad verted át testvérmegyéje.2009 március 11-én 5

Iskoláink életéből Megérdemelt elismerés Dr. Trestyánszky Lászlóné tanárnõ Arany Katedra Emlékplakett kitüntetésben részesült Kedves kötelességemnek teszek eleget akkor, amikor megosztom Önökkel, hogy Dr. Trestyánszky Lászlóné kolléganõnk az oktatási és kulturális miniszter Arany Katedra Emlékplakett kitüntetését kapta meg a Magyar Kultúra Napján. Dr. Trestyánszky Lászlóné 1968-ban kezdett el dolgozni, 41 évet töltött el pedagógus pályán. 38 éve dolgozik városunkban, 1987-tõl a Kazinczy Ferenc Általános Iskolában. Pedagógiai munkáját hosszú pályafutása során az igényesség és az eredményességre való törekvés kimagasló eredményei. Magas szintû szakmai jellemezte. Szakmai ismereteit állandó hozzáértését a kollégák is elismerik, ezért önképzéssel, továbbképzéseken való munkaközösség-vezetõnek választották. 25 részvétellel igyekezett gyarapítani. Munkáját éve tölti be ezt a tisztséget. óriási lendülettel, nagy hivatástudattal és Mindemellett 20 éve a pályaválasztási szeretettel végezte és végzi. Egyike azon feladatok ellátására is bizalmat kapott, kollégáknak, akik önként vállalnak feladat- amelyet szintén felelõsséggel lát el. okat. Szakmai felkészültségét, pedagógiai Idejét, energiáját nem kímélve, gyakran rátermettségét évrõl-évre bizonyítják a szombatokat is az iskolában töltve, olyan körzeti, megyei és országos versenyeken elért szaktantermeket (biológia, lány gyakorlati) alakított ki és folyamatosan fejlesztett, amelyet példaként lehet bárki elé állítani. Elképzelései meg-valósításában tervszerû és céltudatos. Sokoldalúságát a felsoroltak mellett iga-zolja az is, hogy iskolánkban éveken át vezetett egészségügyi szakkört, vala-mint szaktárgyi tehetséggondozó köröket. Összekötõ tanár az iskola és a gyermekorvosok között. Szervezi a tanulók szûrõvizsgálatát, egészséges életmódra nevelését. Segítõkész, kollégáihoz való viszonya közvetlen, barátságos. Mint osztályfõnök, a szülõkkel jó kapcsolatot tart fenn, igazi összekötõ kapocs az iskola és a szülõi ház között. Tantestületünk nevében szívbõl gratulálunk, és hosszú eredményes munkát kívánunk! A Magyar Kultúra Napja a Kazinczy- iskolában Timár László A magyar kultúra napja alkalmából számos program színesítette együttesek elõadásában. Krupár Luca magyarbõdi, Kéri Evelin pedig iskolánk életét. Az Ugribugri csoport nyírségi játékot adott elõ. sóvidéki dalokat énekeltek. A Parapács zenekar jóvoltából Somogyi, rábaközi, bodrogközi, dél-alföldi táncokat láthattunk a megismerkedhettünk a kalotaszegi muzsikával, a Csikuska együttes Vidám csapat, a Kotyogó csoport, a Bubulyka együttes, és Csíkuska pedig a Zavaros a Nyárád Vizé -vel szórakoztatott minket. A kör négyszögesítése Osztályfõnökünkkel minden éven legalább Ellenállhatatlanul mulatságos és elgonegyszer ellátogatunk a Miskolci Nemzeti dolkodtató a történet. Mi kell egy szovjet Színházba. házassághoz? Ezen az éven választásunk Valentyín Csak annyi, mint bárhol a világon: egymásra Katajev A kör négyszögesítése címû találás, néha veszekedés, boldogság. darabjára esett. A Kamaraszínház fõpróbáját Tanulsága, hogy a szerelem érzése képes néztük meg. lerombolni az ideológiai határokat. Esett a hó, csúszósak voltak az utak, A végén a szerelem-négyszög megoldódik, izgultunk, hogy fogunk busszal odaérkezni. ki-ki megtalálja igazi társát. A darab az 1920-as években játszódik, az író Mindenki eljött az osztályból, hazafelé már az akkori Szovjetunió társadalmi kritikájának fáradtak voltunk, de végig a darabról szánta. beszélgettünk. Történelemtanulmányainkban még nem laknak együtt az emberek. Szûk, koszos Hogyan lehet a kört négyszögesíteni? tartunk itt az anyagban, de a kor ismerete padlásszobában lakik a munkás Vászja és az nélkül is értelmezhetõ a darab mondaértelmiségi Iván. Egymás tudta nélkül Bialkó Bianka 7.A nivalója. Zenével, szegényes színpadképpel házasságot kötnek. Rövid idõ múlva párjukat Kazinczy F. Ált Isk. jellemezte a rendezõ a kort. is odaviszik. A négy fiatal küzd a hely- A darabban kényszerûen, társbérletben hiánnyal, saját és a társadalom erkölcseivel. 6

Iskoláink életéből Országos döntõbe jutottunk A Kazinczy Ferenc Általános Iskola 4. korosztálya nevezett a futsal labdarúgó versenyére. Csapatunk tagjai több éve együtt rúgják már a bõrt. Az elsõ selejtezõt a csapat könnyedén teljesítette, a környezõ települések csapatait gyõztük le úgy, mint a második selejtezõben is. A 3. forduló már nagyobb kihívást jelentett. A sajóhídvégi iskola csapatával találkoztunk, ahol megtapasztalhattuk, hogy milyen is egy igazi tétmérkõzés. A sajószentpéteri csapat se könnyítette meg a helyzetünket, de gyõzelmet arattunk. A Kazinczbarcika. A 4 legjobb iskola csapata körmérkõzések alatti izgalmakat már csak a mérkõzött meg ezen a napon egymással a két legjobb csapat, a Kazinczy és a miskolci szikszói sportcsarnokban. A csapatunk az sportiskola közti mérkõzés koronázta meg, elsõ körben a sárospataki iskolával játszott ahol az elsõ félidõ után kétgólos hátrányból szoros meccset, aminek a végkimenetele kapaszkodtunk vissza a második játéktiszaújvárosi csapattal játszottunk egy gyõzelmet hozott. A második mérkõzésen a részben. Majd a meccs hajrájában megaránylag könnyebb mérkõzést, ahol 4:2-re szerzett találattal megfordítottuk az állást, és ennek eredményeképpen a megyei döntõbe gyõztünk. Az utolsó mérkõzés sorsdöntõ volt, kerültünk. itt dõlt minden el. A tavalyi gyõztes, a A megyei döntõn már csak a legjobbak Kazincbarcikával játszott csapatunk, ahol az vehettek részt, köztük a tavalyi bajnok elsõ félidõ gyenge játékának köszönhetõen Köszönet a karácsonyi dalért Városunkban hagyománnyá vált, hogy Encs megszokott módon, fehér ruhában, Város Önkormányzata minden év mint valamennyi megelevenedett, decemberében, karácsony elõtt a szépkorúak lábrakelt hópihe járták szemet számára szeretetnapi ünnepséget rendez. gyönyörködtetõ táncunkat. Ilyenkor a Városi Sportcsarnok megtelik A Kazinczy-iskola tanulói Dickens munkában megfáradt nyugdíjaskorú Karácsonyi ének címû regényének emberekkel. feldolgozását játszották. Nagyon jó A nehéz gazdasági helyzet ellenére egy pár választás volt a karácsonyi történet, vállalkozó és egyesület jóvoltából még egy mindenkit meghatott. A gyerekek kis ajándék is kerül a borítékba. kiválóan szerepeltek. Sikerükhöz Polgármester úr karácsonyt idézõ, hozzájárult a rendezõ pedagógus szeretetteljes beszéde után az óvodások kellemes hangja és kedves egyénisége. mûsora következett. A kis óvodások tõlük A darab fõszereplõje az öreg Scrooge, harácsoló, kapzsi vénember, aki egész életében csak kuporgatott. Elzárkózott a világtól, zárt falat épített maga köré. Karácsony este is egyedül húzódik vissza magányos otthonába. Álmában megjelenik üzlettársának szelleme, õ tanítja meg élete végén, hogyan lehet egy igazi karácsonyt megünnepelni. Másnap kimegy az utcára, megfigyeli a sietõ embereket, megsimogatja a gyerekek fejét, és fogadalmat tesz Meg fogom ünnepelni a karácsonyt a szívemben. három gólos hátrányba kerültünk. A második félidõ közepe és vége felé a játékosaink elkezdtek igazán játszani, és ennek köszönhetõen felhoztuk az eredményt 3:3-ra, ami a büntetõpárbajt jelentette. A párbajban három-három büntetõt rúgott mind a két fél, melyben 3:2-es arányban föléjük kerekedtünk, ami az országos döntõbe jutást jelentette. Az országos döntõt Zalaegerszegen rendezik meg, amelyre a csapat február 6-án utazik el, és 8-án tér vissza Encsre. A csapat tagjai: Kapusaink: Bohus Péter és Éliás Attilla. Mezõnyjátékosok: Suszter Patrik, Kerekes Norbert, Kléri Tamás, Tirpák Gergõ, Horváth Szilárd, Krizsán Sándor, Ferenczy Félix, Bence Péter. Edzõk: Szepesi István, Kuszkó Sándor és Kocsis Nándor Készítette :Kerekes Norbert, Kléri Tamás Ilyen szép gondolatokkal hagyjuk el mi is a sportcsarnokot. Kint még a decemberi bágyadt napfényt is melegnek éreztük.az iskola udvarán szaladgáltak a gyerekek, egy kisfiú odafut a kerítéshez: Tessenek nekem mondani mi volt ma, idõsek napja? - kérdezte. Tulajdonképpen igen! mondtuk mosolyogva. Valóban úgy éreztük, hogy az óvodásoktól a polgármesterig mindenki minket ünnepelt. Amit kaptunk: Gyertyalángnyi melegség a tél derekán. Fénysugár a télsötétbõl! CSINÁLJUNK EGYÜTT SZÍNHÁZAT!? A közelmúltban szépen megújult az encsi Kérjük azokat a fiatalokat, középkorúakat és Jelentkezni lehet személyesen vagy levélben, Mûvelõdési Központ, és alkalmassá vált szépkorúakat, akik kedvet éreznek a színpadi e-mailben (név, lakcím, születési idõ, színdarabok bemutatására is, így már csak játékhoz, és önmagukat tehetségesnek tartják telefonszám megadásával ) 2009. március 10- egy lelkes helyi színtársulatról kellene zenés vagy prózai szerepre, jöjjenek, ig a Mûvelõdési Központban. gondoskodnunk. csináljunk együtt színházat. Az elgondolást a Érdeklõdni az 587-330 -astelefonszámon Városi Mûvelõdési Központ is üdvözli, lehet. PRÓBÁLJUK MEG! kívánatosnak tartja és lehetõségeihez képest S Z Ó R A K O Z Z U N K E G Y Ü T T, É S segíteni szeretné. SZÓRAKOZTASSUNK MÁSOKAT! 7

Az elmúlt év végén két cikkünkben is beszámoltunk arról, hogy az ószövetségi Szent- atyák tiszteletére 1990. december 23-án fõ hajójában, szentélyében és hittantermében (kápolnájában) részlegesen fölszentelt encsi templomunk ez évi búcsúünnepe rendhagyó módon lesz megtartva: elõesti virrasztó Isten- tiszteletekkel. Istenszeretõ Kocsis Fülöp püspök atyánk erre az augusztus 10-11-i Encsrõl Máriapócsra haladó ifjúsági gyalogos zarándoklat templomunkból történõ indulása során ígéretet tett, és a rákérdezés során örömmel emlékezett rá és készséggel elfogadta a búcsúra történõ hívást és az ikonok megszentelésének szolgálatára invitálás megerõsítését. Meghívtuk vele együtt Dr. Orosz Atanáz dámóci szerzetestestvérét, aki szintén örömmel jött és egy ráadás napra még itt is maradt körünkben. Hívtunk és vártunk minden olyan paptestvért, családostól, híveikkel együtt, akik részt vettek a Máriapócsi Könnyezõ Istenszülõ Kegykép 3 évvel ezelõtti encsi megpihenésének 23 órás megtisztelõ, magasztos virrasztó ünnep- ségében, akik közül rajtunk kívül még 12 paptestvér, a hivatásos diakónus és 2 segédkezõ és egy leendõ papnövendék jött el. A szertartásoknak külön 40 oldalas 8 Egyházi rovat BÚCSÚI VIRRASZTÁS ÉS IKONOK SZENTELÉSE forgatókönyve volt, amelyet Fedor Péter szikszói parochus-konzultor készített el és 350 példányban sokszorosítottuk azt magunk is és jó szándékú Barátaink segítségével. Így mindenki kézbe kapta és vehette azt és egyöntetûen, ütemesen és szépen ment a sokszor nem könnyû ének is. Az összegyûjtés után kiderült, hogy szinte mindegyik füzet használt volt és a 39. oldalnál volt visszahajtva. Többen biztatásra, biztosan haza is vitték, reméljük, évközi használatra és jövõ évi belépõjegyként. A Püspök Atya és kísérete megérkezésük után böjtös uzsonnát fogyasztottak el: rántott halat, bobájkát, teát, majd harangzúgás közepette történt meg a fõpapi bevonulás mandiaszban és szerzetesi fövegben, valamint reverendában, mert a vecsernyét és utrenyét is a Püspök Atya vezette és Atanáz atya celebrálta, Nyírán János diakónus segédletével. A papság az éneket vezette és a többség gyóntatott, amíg szükséges volt. Külön öröm volt és hálásan fogadtuk, hogy Bertók József új forrói plébános atya is sokáig gyóntatott, részt vett a zsolozsmában, a szent liturgiában és körmenetben, a templomi és a parochiális agapéban is, éjfélig, a Püspök Atya harangzúgás közepette az ország másik végébe, Gyõrbe történõ indulásáig. A vecsernyében Püspök Atyánk Istengyermekségünkrõl, teremtett voltunkról és a virrasztás értelmérõl szólt a prokimen után, majd kívánságára a kishajóban elkészített roskadásig (süteményekkel, pogácsával, bobájkával, meleg teával, üdítõ italokkal, és búzával, olajjal és borral) teli LÍTIÁS asztalokhoz vonultunk, amelynek odaren- delése zseniális ötlet volt részérõl így eleve több emberrel, sok régi kedves ismerõssel volt alkalma találkozni a vecsernye és körmenet végi agapén is. Közben még az új ikonok, többek között a Máriapócsi Könnyezõ Kegykép hiteles másolata meg- áldására is sor került és 20 gyermek szavalatára, akik Dr. Cselényi István áldott emlékû teológiai tanárunk Ikonosztázion c. versét mondták el és a Fia: Dr. Cselényi István Gábor kandidátus, esztergomi teológiai tanár Máriapócsi Búcsúsok c. versét, majd Ady Endre halhatatlan mûvét A Pócsi Máriához írottat. Ezután következett az utrenye, amelyben keresztcsó- kolásra és az új aranyozott fedelû, 10 (ékkövekkel körbevett) ikonnal díszített evangéliumos könyv meg- csodálására (csókolására) is alkalma volt a több mint 300 vendégnek, akik Abaúj majd minden parochiájáról jöttek, így a legtöbben Kányból, Baktakékrõl, Szikszóról, Csobádról, Garadnáról és környékérõl. Ezután következett az utrenye, a feltámadási Istentisztelet, amelynek evangéliuma után Püspök Atya másodszor is prédikált és annak végén a Nagy Doxológiára (Dicsõítés) már minden pap teljes liturgikus díszbe öltözött és együtt mondtuk a liturgia elõtti imákat. A püspöki liturgikus öltözet egyes darabjainak fölvétele közben a diakónus mondta az imákat hangosan, a Püspök Atya pedig a hívekkel szemben mondta ugyanezeket. Megható volt hallani ezeket mindenkinek. A szent és isteni liturgiában Püspök Atyánk harmadszor is szívesen szólt szívbõl szeretett abaúji híveihez arról, amit a mennyország elõízeként kapunk az Eucharisztiában, a Legszentebb Áldozatban. Az amboni ima után a parochus köszöntötte a Püspök Atyát, hálát adva e szép estéért a Jóságos Istennek, az Istenszülõnek, a Fõpásztornak, a Paptestvéreknek és a Kánytól-Mogyorós- káig-abaújszántóig, - Szirmabesenyõtõl- Miskolctól-Szikszótól - Baskóig-Tolcsváig jött zarándok híveknek. A körmenet után miroválás volt a templom elõtt, majd még sokáig folytatódott az agapé, amelynek különös meglepetése volt a mákos bobájka, mint a karácsonyi vigília elõíze. Ez azzal zárult, hogy a mûvészi kivitelben fára festett PÜSPÖKI CÍMERÉT Fülöp testvér viszont ajándékként=antidorként itt hagyta nekünk, hogy azzal az ide illõ képpel a szívének egy darabja is itt legyen egy kicsit Encsen és szeretett Abaúji Hívei között. Orosz Atanáz atya maradt még másnapra is és együtt szolgált velem Felsõmérán is, majd gyóntatott az encsi és forrói liturgiákon és szentbeszédet is mondott, így a két nap alatt három triduumot hallhattak híveink. Így mindenki kellõképpen felkészülhetett az ünnepre, a vendégpapnál való gyónás lehetõségével és szellemi értelemben vett változatos gondolatokkal. Sokan már elõre kérdezték: jövõre is hasonlóan gazdag tartalmú lesz a virrasztással megszentelt búcsúi ünnepségünk? Reméljük, hogy sokakkal találkozunk ez évben is ugyanitt. Magunk mindig is készen vagyunk a színvonalas, méltóságteljes ünnepségek megrendezésére, hozzátéve azt is, talán a mi híveink közül lehetett volna még több résztvevõje is e magasztos ünnepnek. Dr.Petrasevits Dénes, érdemes konzultor a Miskolci Gör. Kat. Exarhatus fõesperese

Idősebb polgáraink életéből December December a várakozás hónapja. Várjuk a Mikulást, a Karácsonyt, az újesztendõt. Gyerekeink izgalommal az ajándékokat, a karácsonyfát várják. Mi a családot, az ünnep szépségét, szeretteinket, az új évet, amit megérhettünk Isten kegyeletébõl. Mi, idõs emberek a törõdést, a legkisebb gondoskodást is nagyon megköszönjük. A nyugdíjas klub rendezvényei örömünkre és gyönyörûségünkre szolgálnak. December 8-án Mikulás délutánt rendeztünk. A finom tea és a néhány pogácsa a közös ünnepségen elfogyasztva nagyon jólesett. A kis ajándék (egy kerámia gyertyatartó) és szép mûsorát láthattuk. Cservák József meglepetés volt. Köszönjük! A Mikulás köszöntése régi hangulatot idézet. Az Adyszokás eredetét, Miklós püspök jóságos vers, mint mindig, most is könnyet csalt a ajándékozását Szabó Sándorné és Demján szemünkbe. A Mûvelõdési Központ és Lászlóné ismertették. Könyvtár dolgozói készítették, szervírozták és hordták ki a finom vacsorát. Azt hiszem, hogy mindenki jól érezte magát. Köszönjük szépen, hogy ebben a szûkös, Fiatalabb tagjaink kis mûsorral kedveskedtek. anyagi gondokkal küzdõ világban is ilyen A beszélgetés kitölti az idõseket. kellemes és szép estét rendeztek a nyugdíjas December 22-én a Mûvelõdési Központ klub tagjainak. rendezett nagyon szép és emlékezetes karácsonyi ünnepséget. Nagy terített asztal Boldog új esztendõt a város lakóinak! várta a klub tagjait. A karácsonyi mûsor valóban felemelõ és színvonalas volt. Szabó Sándorné Igazgató úr hagyományos köszöntõje után, Ládi Gabriella és Bagi Csaba igen hangulatos Margit-szigeti találkozó emlékhelyén és az otthon maradottakért gyertyát gyújtottunk. Árpád-házi Szent Margitot azért állítja elénk az egyház, hogy példát vegyünk alázatosságáról, nagylelkûségérõl, tisztaságáról és arról a mérhetetlen sok vezeklésrõl melyet szeretett hazájáért ajánlott fel. Ezért minden évben az ünnepi szentmisét Erdõ Péter bíboros-prímás úr tartja. Hosszú évek óta egyre bõvül zarán- dokcsoportunk létszáma, melynek programja elõre eltervezett menetben zajlik. A terveinket befolyásolják az aktuális évfordulók és sajnos a pénztárcánk. Január 18-án emlékeztünk Árpád-házi Szent Margitra, így természetesen elsõ és állandó programunk a Margit-szigeten kezdõdött. E napon, vagy a hozzá legközelebb esõ vasárnapon, az egyik legnagyobb magyar szent búcsúját tartja a katolikus egyház. Különleges esemény ez a zarándokok életében, mert egyedi, más templom búcsúktól eltérõ rendezésû, feledhetetlen zarándoklat részesei lehetünk. Mindig a hajnali vonattal utazunk, hogy ha már Pesten járunk, minél jobban kihasz- nálhassuk a kínálkozó lehetõségeket. Ezéven elõször felkerestük a Rózsák terén a Szent Erzsébet- templomot, majd részt vettünk a s z o m s z é d o s g ö r ö g templom reggeli utre- nyéjén. A következõ éven, majd egy másik templomban veszünk részt a reggeli szent misén. Egy kicsit bonyolult az építkezés miatt a pesti közlekedés, de egy kis kanyar után már a jól ismert margit-szigeti fák alatt üdvözöltük az ismerõs zarándoktársakat. Tiszteletünk jeléül virágot helyeztünk el Szent Margit Megérkezéséig az egyre bõvülõ tömeg Margit példáját követve végzi engesztelõ imáját. Aki járt már a Margit-szigeten, az tudja, hogy található ott egy kicsi emléktemplom, de az a különlegessége ennek a búcsúnak, hogy nem abban, hanem szabadtéren tartják. A szent édesapja lv.béla kolostort építtetett az apácaélettõl eltántoríthatatlan lánya számára, melynek maradványait folyamatosan tárják fel és restaurálják. E helyen készítenek szabadtéri oltárt és rendezik meg az ünnepet. Bármilyen hideg vagy más kellemetlen idõ is van, a hívek egyre növekvõ számban vesznek részt a megemlékezésen. A mi csoportunk most kilenc fõvel kapcsolódott be az ünneplésbe, és örömmel üdvözöltük a mindig ide látogatókat. A Bíboros Atya nagy örömét fejezte ki, hogy a rossz idõ ellenére ilyen sokan engeszteltünk, és még nagyobb örömmel üdvözölte a nagy létszámú gyermekcsapatot. Ezzel a búcsúval kezdõdött a 2009-es év zarándoksorozata, melynek folytatása Gyõr városában lesz. A belföldi programok mellett az év folyamán mindig tervezünk egy nagyobb utat is. Ebben az évben szeretnénk ellátogatni a spanyol- országi Monserrát-ba a fekete Madonnához. Reméljük nagy zarán-dokcsoportunkból minél nagyobb számban el tudunk utazni erre a tíznapos zarándoklatra. Molnár Erzsébet Hitoktató 9

Újságok - folyóiratok 168 óra Anyák Lapja Baba Magazin Családi Lap Élet és Irodalom Észak - Magyarország Extra Finomságok Filmvilág Gyöngy Heti Világgazdaság HVG HVG Világgazdaság HVG Különszám Ideál Kincskeresõ Kiskegyed Konyhája Kismama Köznevelés Magyar Közlöny Magyar Közlöny II. kötet Magyar Nemzet Minimax 10 FOLYÓIRATOK A VÁROSI KÖNYVTÁRBAN 2009 Népszabadság Nõk Lapja Oktatási és Kulturális Közlöny Príma Konyha Story Süni Tanító Új Pedagógiai Szemle A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP AJÁNDÉKA 2000 Alföld Bárka Beszélõ Csodaceruza Édes Anyanyelvünk Élet és Tudomány Életünk Esély Eszmélet Forrás Fórum Társadalomtudományi Szemle Földgömb História Hitel Holmi Irodalomtörténet Jelenkor Kalligram Kassai Figyelõ Korall Kortárs Korunk Látó Magyar Napló Nevetni jó! Magyar Nyelvõr Moldvai Magyarság Mozgó Világ Mûhely Mûvelõdés Nagyvilág Prae Prágai Tükör Regio Rubicon Székelyföld Szépirodalmi Figyelõ Tábortûz Természet Világa Természet Világa 2 Természetbúvár Thalassa Tiszatáj Tücsök Új Forrás Valóság Várak, kastélyok, templomok Vigilis FILMEK A KÖNYVTÁRBÓL Több száz DVD és VHS filmbõl választhatnak az érdeklõdõk az Encsi Városi Könyvtár videotékájából A kölcsönzés díja 100Ft/ film. Mesefilmek, kötelezõ olvasmányok, romantikus filmek, vígjátékok, régi magyar filmek várják az érdeklõdõket. Látogasson el ön is, próbálja ki új szolgáltatásunkat. Mottó: a jóízû nevetés erõsíti az a férjét, hogy törölje már meg a gyerek orrát, immunrendszerünket. mert, neki tésztás a keze. Benyúlt a belsõ zsebébe, elõvette a Falusi ismerõsöm egy téli délutánon a zsebkendõt, s megtörölte a fia orrát. gazdasági udvarban tett-vett, amikor a - De szép rózsaszín zsebkendõje van szomszédasszony átjött egy vödör vízért. Az édesapámnak szólalt meg a gyerek. ásott kútból nem könnyû a 10 literes vödröt Akkor nézet jobban oda. Hát a felhúzni. szomszédasszony bugyijába fújatta ki a kis - Segítek én neked Mariska- mondta srác orrát. ismerõsöm. Gyorsan visszadugta a bugyit a zsebébe, és - Megköszönöm! még idejében elõhúzta a zsebkendõjét. - De fizetséget kérek érte! Éppen jókor, mert a felesége elkezdett - Megadom. érdeklõdni, hogy miféle rózsaszín - Természetben kérném tréfálkozott. zsebkendõje van neki? - Így is lehet- válaszolta a szomszéd lelohadta férfiúi kedve. - Ebben a konyhában nem jól lát az a gyerek menyecske. Két kéve kukoricaszárral Mariskát eltakarta, mondta, s megnyugtatásul meg is mutatta az õ meg elkezdte a tehenet vakarni. asszonynak a zsebkendõjét. Ha már ilyen van, õ sem akart a jónak az Szerencséjükre az asszony nem ment be az Aztán igyekezett másra terelni a szót, nehogy elrontója lenni. Bementek a tehénistállóba. Jó istállóba, csak a tyúkoknak hozott valamit, s kedve támadjon nejének egy zsebkutatásra. meleg volt bent. Némi elõjáték után az ment is vissza a lakásba. Arra hivatkozva, hogy megy megitatni a ismerõsöm lehúzta a Mariska rózsaszín Elment a kedvük a szerelmi légyottól. teheneket, kiment újra, s az ólban jól eldugta a bugyiját, és bedugta a kabátja belsõ zsebébe. Mihelyt elhárult a leleplezõdés veszélye, az rózsaszín bugyit. Amikor véletlenül kinézett az ablakon, asszonyka hazament a vízzel, õ meg bement a meglátta, hogy jön a felesége. lakásba. Borsos István Hû-ha! Jön az asszony!- suttogta. Rögtön A felesége akkor már tésztát gyúrt. Megkérte

Járóbeteg szakrendelõk és háziorvosi rendelõk rendelései Fõépület Encs, Gagarin út 3. ÜGYELETI SZOLGÁLAT Tel.: 587-395/105 hétfõtõl péntekig: 15.30-tól másnap reggel 7.30-ig hétvégén: szombat 7.30-tól hétfõig 7.30-ig IDEGGYÓGYÁSZAT Ideggyógyászat gondozás Addiktológia Tel.: 587-395/110 Dr. Nászai Antónia belgyógyász szakorvos Kedd: 8.30-13 óráig Csütörtök: 8.30-13 óráig Elõjegyzéssel! SEBÉSZET- ONKOLÓGIAI GONDOZÁS Tel.: 587-395/109 Dr. Al-Jazairi Abdul Baki fõorvos Szerda: 16-20 óráig Szombat: 8-13 óráig LABORATÓRIUM Tel.: 587-395/107 Hétfõtõl Péntekig vérvétel: 7-10 óráig FOGORVOSI SZOLGÁLAT Dr. Fazekas Judit fõorvos Tel.: 587-395/108 Hétfõtõl Péntekig 7-13 óráig FIZIOTERÁPIA ÉS GYÓGYTORNA Tel.: 587-395/111 Hétfõtõl Péntekig 7-15 óráig GYÓGYMASSZÁZS Hétfõtõl Péntekig 7-11 óráig ORTOPÉDIA Tel.: 587-395/111 Dr. Kozma Andrea ortopéd szakorvos Csütörtök 13-20 óráig FIZIÓTERÁPIA SZAKRENDELÉS Tel.: 587-395/111 Dr. Nagymáthé Gyula szakorvos Kedd 8-12 óráig SZEMÉSZET Tel.: 308-894 Dr. Valcsev Penyu szemész szakorvos Hétfõ 15.30-19.30 óráig Szerda 11.30-17.30 óráig Elõjegyzéssel! SÜRGÕSSÉGI ELLÁTÁS Hétfõ:Dr. Orbán Enikõ Encs, Gagarin út 3. Tel.: 06/30675-2661 Kedd: Dr. Horváth János Encs, Gagarin út 3. Tel.: 485-142 Szerda: Dr Janóczkó Erzsébet Encs, Gagarin út 3. Tel.:485-154 Csütörtök: Dr. Vidákovics Béla Aktuális KÖZÉRDEKÛ INFORMÁCIÓK Encs, Radnóti út 32. Tel.: 385-319 UH DIAGNOSZTIKA Péntek: Dr. Pusztai Beáta Tel.: 485-134 Encs, Radnóti út 32. Tel.: 385-319 Hétfõtõl: 9-12 óráig Dr. Ladányi Erzsébet radiológiai szakorvos Új épület parkoló felõl Has-kismedence, pajzsmirisz, lágyrész, GYERMEKORVOSI SZOLGÁLAT ízület, ill. gyermekek részére is Dr. Antal Magdolna gyermekorvos UH elõjegyzés nélkül! Tel.: 485-154 Carotis UH, csak elõjegyzéssel! Hétfõ: 7.30-10.30 óráig Kedd: 14-18 óráig Kedd: 7.30-10.30 óráig Tanácsadás: 11 órától Dr. Karkus Rita adjunktus Szerda: 7.30-10.30 óráig Tel: 485-134 Csütörtök: 14.30-16.30 óráig Has-kismedence, pajzsmirisz, lágyrész, Péntek: 7.30-10.30 óráig izület. Carotis UH elõjegyzéssel! HÁZIORVOSI SZOLGÁLAT Gyermek nem. Dr. Horváth János háziorvos Tel.:485-154 Csütörtök: 14-18 óráig Hétfõtõl- Péntekig: 7.30-11.30 óráig Dr. Ditrói Edit fõorvos HÁZIORVOSI SZOLGÁLAT Tel.:485-134 Dr. Orbán Enikõ háziorvos Has-kismedence, pajzsmirisz, lágyrész, Tel.: 06-30/675-2660 izület. Hétfõ: Encs 13-17.00 óráig Kedd: Encs 8-12 óráig NÕGYÓGYÁSZAT Szerda: Encs 8-12 óráig TEL.: 485-134 Csütörtök: Encs 8-9.30 óráig; Dr. Gubás Bertalan szülész nõgyógyász Fügöd 9.30-12 óráig Szerda: 12-20 óráig Péntek: Encs 8-12 óráig Dr. Imri István szülész nõgyógyász Péntek: 12-20 óráig Belgyógyászati magánrendelés Kedd: 14-16 óráig REUMATOLÓGIA Szerda: 14-16 óráig Encs, Petõfi út 26/A Tel.: 587-515 Dr. Hutkai Zsuzsanna reuma szakorvos HÁZIORVOSI SZOLGÁLAT Hétfõ 8-12 óráig Dr. Janoczkó Erzsébet háziorvos Keddtõl Péntekig :8-14 óráig Tel.: 485-154 Hétfõ: 7.30-11.30 óráig GYÓGYTORNA Kedd: 9.30-11.30 óráig Encs, Petõfi út 26/A Tel.: 587-515 Szerda: 9.30-11.30 óráig Hétfõtõl- Péntekig 8-13 óráig Csütörtök:7.30-11.30 óráig Péntek: 9.30-11.30 óráig GYERMEKORVOSI SZOLGÁLAT ABAÚJDEVECSER Encs, Kossuth út 29. Tel.: 587-273 Szerda: 7.30-9.30 óráig Dr. Kóbor Eleonóra gyermekgyógyász Péntek: 7.30-9.30 óráig Hétfõ: 7.30-10.30 óráig GIBÁRT Kedd: 13.30-16.30 óráig Kedd: 7.30-9.30 óráig Szerda: 7.30-10.30 óráig; Tanácsadás:11 órától FOGORVOSI SZOLGÁLAT Csütörtök: 7.30-10.30 óráig Tel.: 485-134 Péntek: 7.30-10.30 óráig Dr. Basista Vladimir fogorvos Hétfõtõl-Péntekig 7-13 óráig IV. HÁZIORVOSI SZOLGÁLAT Csütörtök: 12-18 óráig Encs, Radnóti út 32. Tel.: 385-045 Dr Vidákovics Béla háziorvos BELGYÓGYÁSZATI SZAKRENDELÕ Dr. Pusztai Beáta háziorvos Tel.: 485-134 Hétfõ: 7.30-9.30 óráig DR. Basista Erika belgyógyász szakorvos Kedd: 7.30-9.30 du.: 13-15 óráig Hétfõtõl- Péntekig 7-13 óráig Szerda: 7.30-9.30 óráig Csütörtök: 13-16.30 óráig KARDIOLÓGIA SZAKRENDELÕ Péntek: 7.30-9.30 du.: 13-15 óráig Tel.: 485-134 Dr. Nagy Gábor kardiológus szakorvos Dr. Hornyik Andrea kardiológus szakorvos ENCSI FÖLDHIVATAL Tel.: 587-361;587-362 Kedd: Dr Hornyik Andrea 9-13 óráig Ügyfélfogadás: Csütörtök: Dr. Nagy Gábor 7-12 óráig Hétfõ: 8-15 óráig Elõjegyzéssel telefonon vagy személyesen! Kedd: 8-11.30 óráig Szerda: 8-15 óráig Csütörtök: 8-11.30 óráig 11

12 G á z l á n g Gondolatébresztő Idén elõször valósággá vált az, amitõl eddig csak tartottunk. Elzárták a gázcsapot. Nem vélet- lenül, nem is egy- két órára, de hetekig nem jött a várva várt gáz. Akkor, amikor Magyar- országot szinte teljesen elgázosítottuk. Akkor, amikor a lakásokból MÉH-be kerültek a vaskályhák, az egykor oly mindennapos olajkályhákról nem is beszélve. Gyerekkoromban az olajkályha volt a sláger, de késõbb a fûtõolaj csillagászati ára miatt többen a hõtárolós kályhákra tértek át. Mára már ezek nagy része is a MÉH- telepeket gazdagítja. Aztán jött a gáz. Országos gázosítás. Sokan, még falun, az erdõ szélén is áttértek a gázra. A gázra, mely olcsó és kényelmes volt. Úgyis mondhatnánk összkomfortos. Csak tekertünk egyet a gombon és már ömlött is a kék éter. Nem kellett szenet lapátolni, fát aprítani, hamuzni, troszkázni, és nem kellett a salakot kukába cipelni. Ez igen, ez valami! Sokan nemcsak a korábbi kályhától, de magától a kéményektõl is megszabadultak. Kémények egy házra? Ugyan már! Ilyen ósdi és balesetveszélyes dolgot le kell bontani, be kell tömni. Legfeljebb egy kell, egy jó nagy, a gáznak. Konvektoroknál egy sem. Idilli békés állapot. Akárcsak egy krimiben a tragédia elõtt. Bár a feszültség lassan már fokozódik a gáz árának folyamatos emelkedésével, mint a jó krimiben, de még mindig békésnek mondható a helyzet. Az összkomfortot meg kell fizetni, nyugtatgatjuk magunkat egy-egy áremelés alkalmával. Aztán hirtelen becsapott a ménykû. Eljött, amirõl korábban még csak rossz álmainkban álmodtunk. Elzárták a csapot. Hitchcocki filmekre jellemzõ drámai feszültség, pszichológiai terror. Egyre nõtt a feszültség és ezzel együtt félelmünk is. Közben nehezen kibogozható, idegeket borzoló, ellentmondásos nyilatkozatok, történések. Fõleg az elsõ napokban. Döbbenet, hogy ez megtörténhetett. Még nagyobb döbbenet, amikor megtudtuk, ez nem egy-két napos történet lesz. Fokozta a privatizáció. Korábban, az oly sokat szidott feszültséget, hogy senki sem tudta mennyi korokban sok mindent mi, itthon, magunknak tartalékunk van igazából, meddig tudjuk kezelni termeltünk meg. Ízest, egészségest. (Kivéve a ezt a válságos helyzetet. A kis ember nem tudta, narancsot és a banánt, bár a narancsra voltak nem is tudhatta, mert a médiában hol ezt kevés sikerrel kecsegtetõ próbálkozásaink) Az mondták, hol azt. Aztán még inkább élelmiszerek túlnyomó része hazai volt, de a elbizonytalanodtunk, amikor azt láttuk, hogy Videoton és Orion tévék, a bútorok, a kerámiák, szakavatott nagyjaink is hol ezt mondják, hol étkészletek is hazai gyárakból kerültek ki. azt. Nem csak minket, de egész Európát is Ma, amikor a szomszédokat, a nagy Orosz piacot igencsak megviselte ez a krízis. Mint végül is elláthatnánk élelmiszerrel ( konzervvel, kiderült, Európában nem mi voltunk a gyümölccsel, tejtermékekkel, hússal, borral stb.) legkiszolgáltatottabbak. A végén még büszkék még saját magunk részére sem termeljük meg is lehettünk, hogy milyen jelentõs gáz- mindezt. nagyker vagyunk. Kiderült, hogy kis hazánk Talán a jelenlegi gazdasági válság kezelésére is alatt még gázunk is van. Nem is kevés. gyógyír lehetne a hazai termékek gyártása és Tovább szõve ezt a gondolatot, képzeljük el, fogyasztása. Védegylet címmel 165 éve, 1844- hogy egyszer nem kapunk külföldrõl ben már Kossuth és társai is meghirdették a saját élelmiszert. Nem kapunk húst, sápadt termék védelmét, és bármilyen szomorú is, ez a paradicsomot, nem kapunk kínai vagy szlovák kezdeményezés manapság sem igazán vesztette tejterméket, szárnyast, német édességet, cseh el aktualitását. Az egyesület kötelezõvé tette hentesáru. Nem kapunk sört, vodkát, whiskyt, tagjaira nézve, hogy mindazon szükségletek, metaxát sem. melyeket a hazai termelés, gyáripar- és Mi lenne velünk? Véleményem röviden az, hogy mesterségek termékeibõl fedezni lehet, semmi. Semmi tragikus. Túlélnénk. Érdekes mindaddig, míg ezek kaphatók, csak ezekbõl és állapot következne be. Talán felébredne nemzeti csak ezekkel fogják fedezni. A Pesten szervezett öntudatunk, kiújulna önvédelmi reflexünk és központi egyesület mellett, azzal szerves talán nem vágnánk ki az almásokat, szedreseket összefüggésben lévõ vidéki fiók-egyesületeket és nem vágnák le a teheneket. Talán elkezdenénk is alapítottak. Az egyesület hatása alatt igen sok újra nevelni a szárnyasokat, sertéseket, az ízes tekintélyes ipartelep létesült Magyarországon- paradicsomot, fûszerpaprikát. Talán újra az akkori feljegyzések szerint 95 csak 1845-ben. magyar bort inna a magyar, vodka, whisky és Még nagyobb volt az eredmény 1846-ban metaxa helyett cseresznyét, barackot, körtét Kossuth Lajos aktív tevékenysége követ- vagy szabolcsi almát, szilvát. Persze tudom, keztében, aminek elismeréséül a Védegylet ezek ma már nem euró-kompatibilis italok. Ma Teleki László indítványozására õt az egyesület már pálinkát sem lehet fõzni nyakló nélkül. Még tiszteletbeli elnökévé választotta. Kossuth jó pénzért sem. Inkább rohadjon, fagyjon meg apánk igencsak elszomorodna, ha látná a mai az a gyümölcs. Nem a pálinkát, mint állapotokat. A külföldi tõke kezére átjátszott hungarikumot szeretném itt reklámozni. Az élelmiszeripart, cukorgyárakat, sörgyárakat, ültetvényeken tönkrement gyümölcsbõl vagy látná a francia zászlót Tokaj-Hegyalján. A készíthetnénk rostos leveket is. Olyanokat, hazai termelés fellendülése munkát, kenyeret melyben minimum 30-50% valódi gyümölcs jelentene sok-sok magyar embernek, családnak, található. Nem kellene mérgezni magunkat azzal és a tisztes fizetésbõl talán ki lehetne fizetni a a sok-sok gyümölcsöt sem látott, jó esetben már napjainkban meglehetõsen borsos gázszámlát és 12%-os löttyivel. egy gombnyomással meggyújthatnánk a A gázhelyzet rádöbbentett, amit tudat alatt eddig gázlángot készülékeinkben, feltéve, ha a is tudtam, hogy mennyire kiszolgáltatottak nagytestvér nem zárja el újra a fõcsapot. vagyunk. Mennyire nem vagyunk önállóak, önellátóak. Mennyire nem képviseljük, nem Kércsi Tibor védjük saját érdekeinket. Mennyire függõvé tett minket a rendszerváltozás óta tomboló Én így gondolom A gazdasági válság minden encsi lakost is robbant ki, átterjedt a többi gazdag országra, s gyárak leállnak. Ez a válság túltermelési érint, kit jobban, kit kevésbé. Mindenkit azok magukkal húzták a szegényebb válság, amit a hitelkiáramlás gerjesztett. foglalkoztat, mi az oka a világválságnak. országokat is. Nekünk az egyik legfõbb bajunk, hogy a Nagy a zûrzavar a fejekben. A gazdag országok gazdag polgárainak nyugat-európai piacunk összeomlott, a keletit Gondolataimmal segítem a tisztánlátást. annyi pénze volt, amit ilyen fogyasztás mellett meg nem fejlesztettük. Elõször is azt szeretném leszögezni, hogy a sem tudtak elkölteni. Betették a bankba A másik nagy bajunk az, hogy többet világválság törvényszerûen következett be. kamatozni. követelünk az államtól, mint amennyit az Szerencse, hogy most, és nem két év múlva Csakhogy az egyre gyarapodó pénz- állam tõlünk be tud szedni. Így az állam is akkor sokkal súlyosabbak lettek volna a állományon a bankok nem ülhetnek. Hitel eladósodott. Az adósságot meg fizetni kell, következmények. formájában, magas kamatra kiadták a magas kamatokkal. A válság azt jelzi, hogy a világgazdaság szegényebb állampolgárnak. A csábító banki Ebben a helyzetben mindenkinek vissza kell irányítása rossz. Végig kell gondolni az ajánlatoknak nagyon sokan nem tudtak fogni magát, hogy egyáltalán átvészeljük a egészet. ellenállni. Nem gondolták végig, vissza világválságot. Évek óta mondom, a fogyasztói modell nem tudják-e fizetni a felvett hiteleket. Nem Legelõször is a parlamenti képviselõknek kell jó. Ennek a modellnek az a lényege, hogy tudják. megszüntetni a feketegazdaságukat, a számla fogyasszunk mindenbõl minél többet: cseréld A hitelbõl törénõ vásárlások gerjesztették a nélküli költségtérítést. Mihelyst a parlament ki a bútorod, cseréld le az autód, dobd el a termelést: úgy tûnt, hogy több termékre van elfogad egy törvényt, hogy a képviselõknek mobilod, vegyél újabbat stb. Nincs pénzed? fizetõképes kereslet, például autóra. annyi költségtérítés jár, amennyit számlával Adunk hitelt! Csak vásárolj! Leglátványosabb az autópiac, utána az igazolnak, bizakodó leszek a kilábalásban. Ez a válság, a világ legfejletebb és autóipar összeomlása. leggazdagabb országában, az USA-ban Ha nincs piac, értelmetlen a termelés. A Borsos István

Mentőhírek TÖBBCÉLÚ MENTÕHÍREK! ÉPÜLET ENCSEN A mentés legõsibb alakja ösztönös láttunk el és szállítottunk gyermeket, viszont felajánlásait. tevékenység, melynek elsõdleges célja, hogy közlekedési, sport-, közterületi, valamint elhárítsa a balesetet szenvedett testi épségét lakáson történõ sérülés esetén 164 esetben A tél beállta elõtt megkerestük a környékbeli vagy életét veszélyeztetõ tényezõt. láttunk el és szállítottunk gyermeksérülteket. vállalkozásokat, adományaikkal segítsenek Minden betegnek joga van sürgõs szükség Az elmúlt évben 223 alkalommal szállíesetén az esetkocsira téli gumikat vásárolni. az életmentõ, illetve a súlyos vagy tottunk kórházba szülés elõtt álló kis- Segítõkészségük révén ez még idõben maradandó egészségkárosodás megelõzését mamákat, és ebbõl 52 esetben a mentõegység sikerült. biztosító ellátáshoz, valamint fájdalmának a lakáson, illetve a mentõautóban vezette le a Köszönjük nekik: csilla-pításához és szenvedéseinek csökken- szülést. OTP Garancia Biztosító Zrt. Encsi fiókja, téséhez - mondja ki az egészségügyi törvény Az öngyilkossági szándékok száma is emel- Gulyás Bertalan gumiszerelõ Encs, 6. -a. kedett. 2008-ban 159 esetben láttunk el és Hrabovszki Tüzép Encs, Csáji Csaba Fontos az esélyegyenlõség megteremtése is, szállítottunk gyógyszermérgezett embereket. Abaújszántó, Bencze József egyéni hiszen Magyarországon jelenleg egyenlõtlen A tavalyi évben minden tudásunk és vállalkozó Encs. az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés. erõfeszítésünk ellenére 54 alkalommal már További felajánlásokat is szívesen nem tudtunk segíteni bajbajutott ember- elfogadunk, hiszen még három mentõautónk A kék, hatágú, ún. Konstantin-kereszt az társainkon. nem rendelkezik téli gumikkal és tél lesz élet csillaga. A mentés hat alapvetõ Országos Mentõszolgálat Alapítványtól a jövõre is. követelményét szimbolizálja: felismerés, környékbeli emberek és cégek adományaiból Az Encsi Mentõállomás 1962-ben épült. segélykérés, elsõsegély, mentõellátás, egy nagy értékû Lifepak 1000-es félautomata Azóta jelentõs felújítás, korszerûsítés nem szállítás alatti kontroll, definitív ellátás. A defibrillátort, úgynevezett újraélesztõ készükígyósbot (Aesculap pálca) az orvoslás- történt. A Nysakhoz épült garázsok kicsik léket kapott ajándékba az Encsi Mentõgyógyítás eszméjét fejezi ki. lettek, a mentõállomást kinõttük, állomás. Nagylelkû felajánlásukkal nagyfolyamatos munkarendben szolgálatot leamortizálódott. Már nem biztosítja a A mentés a sürgõsségi mértékben nõtt a mentõállomás ellátási ellátás kórház elõtti területén élõ emberek esélyegyenlõsége a teljesítõ 32 mentõdolgozó, valamint a 4 szakaszában alapvetõ túléléshez keringésleállás esetén. mentõautó elhelyezéséhez a feltételeket. fontosságú. A mentés- Köszönjük Nekik! Ezért nagyon örültünk annak a hírnek, hogy ügy országos intéz- Ezzel a készülékkel az esetkocsi mellett az Encsi Többcélú Kistérségi Társulás az ménye az Országos szolgálatot teljesítõ három mentõautóból már Országos Mentõszolgálattal közösen M e n t õ s z o l g á l a t kettõben van félautomata defibrillátor. p á l y á z a t o t n y ú j t o t t b e a z L H H (OMSZ), mûködési köre A harmadik mentõautó felszereléséhez /Leghátrányosabb Helyzetû Kistérségek/ a z o r s z á g e g é s z továbbra is várjuk segítõkész vállalkozások Program keretében, az Encsi Mentõállomás területére kiterjed. épületének felújítása és belsõ terének 2008. évben az Encsi Mentõállomás korszerûsítése címû projektötlet keretében. mûködési területén: Reménykedünk ennek megvalósulásában. 3 048 mentést és orvos által elrendelt sürgõs Köszönjük az Encsi Többcélú Kistérségi betegszállítást végeztünk. Társulás segítõkészségét! Ebbõl 1 606 esetben végeztünk orvos által Továbbra is szívesen várjuk adományaikat nem látott mentési feladatot. az: ÉLETMENTÉSI ALAPÍTVÁNY Ezekre fordított teljesített futásteljesítmény B.-A.-Z. Megye 215 407 km volt. Miskolc Petõfi út 18. A mentési feladatok nagyobb része délután, 11734042-20002774 számlaszámra este, éjszaka történik. ^Az Encsi Mentõállomás részére Sajnálatos tény, hogy nem vigyázunk eléggé megjegyzéssel./ gyermekeinkre. Rácz Tamás Gyermekgyógyászati betegséggel 25 esetben állomásvezetõ Encs Város Önkormányzata partnerségben - Fancsal településen a felszámolt Fancsal Község Önkormányzatával és a Zöld Encs-Fügöd hulladéklerakó helyén 6 férõhelyes Akció Egyesülettel a Környezetvédelmi és parkolóhely és pihenõpark került kialakításra. Vízügyi Minisztérium KÖVICE programjából 2.000.000 Ft támogatást kapott Encs- Fügöd településrészen és Fancsal településen Bratu László illegális hulladéklerakók felszámolására. A Tiszta környezet-tiszta gondolatok címû illegális hulladéklerakó felszámolási Encs-Fügöd program keretében: - Encs-Fügöd településrészrõl 120m3 kommunális hulladék és 60 m3 építési törmelék került elszállításra az Encs és valamint a terület más célú hasznosításának térsége szilárd települési hulladéklerakóra. kialakítását az Encsi Városgazda Kht - Fancsal településrõl 20 m3 kommunális végezte. hulladék és 40 m3 építési törmelék került - Encs-Fügöd településrészen a felszámolt elszállításra az Encs és térsége szilárd hulladéklerakó helyén pihenõ park létesült, települési hulladéklerakóra. amelyben fák kerületek telepítésre és Az illegális hulladéklerakók felszámolását, ülõpadok kihelyezésre. Illegális hulladéklerakó felszámolási program 13

Nem az a fontos, hogy meglássuk, ami a közlekedésben. talnunk. Míg 2007. évben 1046, addig 2008 t á v o l k ö d é b e v é s z, h a n e m h o g y A házasság-, a család-, és a nemi erkölcs elleni évben 1067 vagyon elleni bûncselekmény megcselekedjük, ami most elõttünk áll." bûncselekményekben mutatkozó 10,7 %-os vált ismertté, ami 2 %-os növekedést jelent. (Dale Carnegie) növekedés abszolút számokban elenyészõ, Sajnos 2008.évben a növekedést elsõsorban a 28-ról 31-re, melyet azonban sajnos a kiemelt dolog elleni erõszakkal elkövetett betöréses bûncselekményként figyelemmel kísért lopások számának jelentõs emelkedése adta. Szokás szerint az év elsõ napjaiban, heteiben a erõszakos közösülések számának emelkedése Míg 2007. évben 134 betöréses lopás vált már rendelkezésre álló adatok alapján adja, 1-rõl 4-re nõtt 2008-ban, 2007-hez ismertté kapitányságunk területén, addig értékeljük az elmúlt 2008-as esztendõ képest. 2008. évben több mint a kétszerese, 287 bûnügyi helyzetét. Az Encsi Rendõr- Az államigazgatás, igazságszolgáltatás és deliktum, ami a betöréses lopások számában kapitányság 80 település közigazgatási közélet tisztasága elleni bûncselekményi 114,2 %-os növekedést mutat. A kisebb területén, mintegy 56 000 állampolgárt kategóriában ugyancsak jelentõsnek tûnõ, vagyoni kárt okozó, vagy szabálysértési érintõen végzi közbiztonsági, bûnügyi 103,6 %-os növekedés volt, valós számokban értékre különbözõ minõsítõ körülményekkel tevékenységét. 28-ról 57-re emelkedett, ezen belül a elkövetett lopások száma 34,9 %-kal A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendõr- hivatalos személy elleni erõszakos növekedett, abszolút számokban 415-rõl 560- fõkapitányság mûködési területén a 2008. cselekmények száma a 2007 évi 6-ról 2008- ra. évben 27 073 bûncselekmény vált ismertté, ban 12-re növekedett. szemben a 2007. évi 26 878-cal. A A tavalyi évértékelõben is megfogal- Városunkban az ismertté vált bûncseleknövekedés kis mértékû, 0,7 %-os, abszolút mazódott, hogy különös eredménynek mények a kapitányság területén ismertté vált számokban 195 bûncselekménnyel több vált könyveljük el, hogy az elõzõ évek gondolok deliktumok 15,6 %-át adják, ami az elmúlt ismertté a 2008. évben. itta 2007.-évet megelõzõ évekre - tendenciáit évek viszonylatában jónak mondható. Az Encsi Rendõrkapitányság mûködési megszakítva jelentõs mértékû csökkenés volt A cikk mottójaként választott idézetre utalva, területén az ismertté vált bûncselekmények tapasztalható már 2007-ben a közrend elleni a 2009-es év komoly kihívásokat támaszt a száma a 2008. évi 1581-gyel szemben a 2008- bûncselekményekben ( 483-ról-rõl 239-re ), közrend, közbiztonság terén is. Ismerve az as évben 1701. A növekedés mértéke 7,6 %- ami 2008-ban további 4,2 %-kal csökkent. elmúlt idõszakban zajló társadalmi, os. Említést érdemel, hogy az erõszakos-garázda gazdasági folyamatokat, várható, hogy 2008. évben a közlekedési és a közrend elleni jellegû bûncselekmények aránya még mindig emelkedni fog az anyagi javakat jogellenes bûncselekményi kategóriákat kivéve minden 20 % alatt maradt, 2008. évben 19,5 %, ami a úton megszerezni kívánók száma, ami a kategóriában kisebb-nagyobb növekedés volt tavalyi, hosszú évek óta nem tapasztalt szintre vagyon elleni bûncselekmények 2008-as tapasztalható. A 2007. évben tapasztaltakkal történt visszaesésrõl kis mértékben szintû magas arányához vagy emelkedéséhez ellentétben 2008-ban növekedés volt a emelkedett. vezethet. személy elleni bûncselekmények számában. Több évet vizsgálva kis mértékben, de A rendõrség feladata tehát, hogy látva, Az összességében 79,5 %-os emelkedést emelkedõ tendenciát mutatnak a gazdasági figyelemmel kísérve a bûnözés tendenciáit leginkább a szándékos testi sértések jelentõs bûncselekmények, a tendenciát figyelve évrõl gátat szabjon a kedvezõtlen jelenségeknek. emelkedése adja, 117-rõl 210-re emelkedett a évre emelkedik számuk. 2008. évben 15 %-os Magam és munkatársaim nevében számuk. emelkedést regisztráltunk, ami számokban megköszönöm a város lakóinak a rendõrség A közlekedési bûncselekmények számában 20-ról 23 ismertté vált bûncselekményre munkájába vetetett bizalmát és támogatását, immár 3. éve folyamatos csökkenés van. A emelkedést jelent. A növekedés az egyben kérem a jövõben is támogató közrendvédelmi mutatók alapján párhuzamot intellektuális elkövetési módok terjedésére is segítségüket. vonva figyelemmel a mutatók jelentõs utal. emelkedésére, bírságok számára elfogad- A vagyon elleni bûncselekmények elleni ható, hogy a folyamatos rendõri jelenlét "harc" éveként is meghirdetett 2008-as évben Sulyok János r. alezredes eredményeként bizonyos állampolgári sajnos a vagyon elleni bûncselekmények kis Kapitányságvezetõ fegyelmezettség kezd kialakulni a mértékû emelkedését kellett megtapasz- Az adózás rendjérõl szóló törvény 2009. kötelezettsége - tekintetében is alkal- adómódosító törvény kihirdetése elõtt már január 1. napjától bevezetett módosítása a mazhatja. jogerõsen elbírált. részletfizetés tekintetében kedvezményt Amennyiben az örökölt lakástulajdon, határoz meg. Ki élhet ezzel a lehetõséggel? A Öröklési illetékmentesség 20 millió forintig lakáshoz kapcsolódó vagyoni jog értéke nem törvény szerint a vállalkozási tevékenységet éri el a 20 millió forintot, a 20 millió forintból nem folytató, általános forgalmi adó 2009. január 1-jétõl mentesül az öröklési megmaradt rész erejéig az egyéb örökölt fizetésére nem kötelezett magánszemély illeték alól az örökös által megszerzett vagyontárgyak (készpénz, ékszer, üdülõ) személyi jövedelemadó bevallásában örökrész tiszta értékébõl 20 millió forint. után sem kell illetéket fizetni. nyilatkozhat úgy, hogy a bevallott, 100 ezer Fontos szabály, hogy ezen rendelkezés Az állampapírban megjelenõ örökrész forintot meg nem haladó személyi kizárólag az örökhagyó gyermeke, értékétõl függetlenül nem terheli illeték, jövedelemadó fizetési kötelezettségét házastársa, szülõje, valamint a háztartásában mivel a hatályos jogszabályok szerint a pótlékmentes részletfizetés keretében, az eltartott szülõ nélküli unokája (az örökbe hitelviszonyt megtestesítõ értékpapír esedékességtõl számított legfeljebb 4 fogadott, a mostoha- és nevelt gyermek a vér megszerzése illetékmentes. hónapon keresztül, havonként egyenlõ szerinti gyermekkel, az örökbe fogadó, a részletekben teljesíti. mostoha- és nevelõszülõ a vér szerinti További információt az APEH Contact Fontos szabály, hogy e kedvezményt az szülõvel egy tekintet alá esik) által Centerének munkatársaitól a 06-40-42-42-42 adózó a rendelkezés hatálybalépését megszerzett örökségre vonatkozik. es kék számon kérhet. megelõzõ idõszakra bevallott adófizetési A változás azonban nem érinti a régebbi kötelezettsége tehát visszamenõlegesen, örökléseket, így nem vonatkozik arra az APEH akár már a 2008. évi személyi jövedelemadó örökölt vagyonra, mellyel összefüggõ Észak- Mo.-i Regionális Igazgatóság bevalláshoz kapcsolódó adófizetési illetékügyet az adóhatóság a 2008. decemberi 14 Közbiztonság Így szolgáltunk és védtünk 2008-ban Részletfizetési kedvezmény az adófizetés megkönnyítéséhez 2006. június

Közbiztonság személygépkocsiját, mellyel közlekedett és a Csoportos garázdaság miatt indult eljárás jármûvet ezt követõen az encsi Petõfi encs-fügödi személyek ellen, akik Encs- Általános Iskola hátsó udvarán hagyta. Fügödön, a tejcsarnok elõtti útszakaszon szóváltásba keveredtek encsi személyekkel, Lopás miatt indult eljárás ismeretlen tettes mert a cselekményt megelõzõen az egyik ellen, aki 2008. Dec. 8-án 00:00 óra körüli encsi személy gépkocsiját Encs-Fügöd Tájékoztatom a tisztelt Olvasókat, hogy az idõben ajtókifeszítés módszerével behatolt az bevezetõ útszakaszánál sárdarabbal dobták Encsi Rendõrkapitányságon az alábbi egyik encsi italboltba és onnan dohányárut meg gyermekkorú személyek, amikor a bûnügyekben került sor nyomozás tulajdonított el kb. 30000 Ft értékben. A sértettek számon akarták kérni a történteket az elrendelésére 2008. december - 2009. január rongálással okozott kár kb. 5000 Ft. elkövetõkön, ezt látva az ott lakók nagy hónapokban Encs városban és térségében számban összegyûltek, hangoskodtak, nagy történt bûncselekmények kapcsán: Rongálás miatt indult eljárás ismeretlen számban jelentek meg kezükben botokkal, tettes ellen, aki 2008. dec. 6-án 22 óra és dec. ásókkal, kaszával, és folyamatosan Súlyos testi sértés miatt indult eljárás 7-én 3 óra közötti idõben az egyik encsi fenyegették a sértetteket.a cselekmény során ismeretlen tettesek ellen, akik 2008.12.03-án szórakozóhely udvarán több karcolást ejtett megrongálták az egyik encsi férfi kocsiját, a délutáni órákban Encs, Szeles úton egy encsi személy tulajdonát képezõ valamint egy másik személyt bántalmaztak. bántalmaztak egy korláti férfit, amikor az az személygépkocsin, ezzel a sértettnek elõreegyik encsi kocsmából az utcára kilépett. láthatólag kb. 150 000 Ft kárt okozott. Betöréses lopás miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki 2008. dec. 22-én Lopás miatt indult eljárás ismeretlen tettes Szerzõi vagy szerzõi joghoz kapcsolódó 14.30 és 19 óra közötti idõszakban ellen, aki 2008. november 17. és december 3 jogok megsértése miatt indult eljárás két ajtóbefeszítés módszerével behatolt egy encsi közötti idõszakban építési anyagokat miskolci férfi ellen, akik 2008. dec. 11-én a hölgy lakásába mialatt a sértett távol volt, és tulajdonított el egy encs-fügödi építkezés délelõtti órákban az encsi piacon olyan onnan 30 000 Ft készpénzt tulajdonított el. területérõl, mintegy 280 000 Ft kárt okozva. szerzõi joggal védett számítógépes játékokat és filmeket árultak, melyek másoltak voltak, Lopás miatt indult eljárás ismeretlen tettes Jármû önkényes elvétele bûntett és más azokat nem a hivatalos kiadó adta ki. ellen, aki 2008. dec. 23-ra virradóan az Encs, bûncselekmények miatt indult eljárás Táncsics út 2. sz. elõtt felállított, az Encsi ismeretlen tettes ellen, aki 2008.12.04-ére Kábítószerrel való visszaélés bûntette Városgazda Kht tulajdonát képezõ fenyõfáról virradóan drótháló-kivágás módszerével miatt indult külön-külön eljárás egy encsi eltulajdonított 20 m kültéri fénycsövet, 15 m behatolt egy encsi bérház alagsori pincéjébe lány, és egy fiatalember ellen, akik 2008. dec. elektromos vezetéket, valamint fenyõ- és onnan befõttet tulajdonított el, majd lakat 2-át megelõzõen - amfetamin-származékot - fadíszeket, mindösszesen kb. 23000 Ft lefeszítés módszerével feltörte egy encsi férfi kábítószert fogyasztottak. értékben. garázsát, és abból eltulajdonította a sértett Polgári Védelem - Történelmi áttekintése A polgári védelem léte szorosan kötõdik a légitámadó-eszközök - repülõgép, léghajó, rakéta - megjelenéséhez és felhasználásához. A háborúk történetében az addig sérthetetlennek bizonyult területet, a frontok, a harcoló seregek mögötti országrészeket ért támadás. A repülõ csapatok rövid idõ alatt önálló fegyvernemmé nõtték ki magukat. 1916-tól megkezdõdtek a hátországi célpontok, ipari létesítmények, vasútállomások, és nagy- városok elleni bombatámadások.. 1941-ben hazánk belesodródott a II. világ- Az elsõ intézkedésként hazánk határ menti háborúba, melynek következtében légi- vidékein elrendelték a lakóterületek támadások érték országunkat. A leg- elsötétítését, ezzel nehezítve a repülõgépek pusztítóbb csapásokat a háború utolsó tájékozódását. Magyarországon a honvédelmi szakaszában 1944 áprilisától 1945 áprilisig miniszter 1917-ben intézkedett légi figyelõ- kellett elszenvednünk. Gyakran több száz és riasztószolgálat megszervezésérõl, a bombázó támadta az országot, nagy- polgári védelem elõdjének, a légoltalomnak városainkat. A légoltalom tevékenysége megszervezésérõl. A légoltalom feladata az megfelelt az elvárásoknak, lényegesen épületek, a lakosság védelme, az elsötétítés, a csökkentette az áldozatok számát. Európai tûzoltás és az elsõsegélynyújtás szervezése viszonylatban az egyik leghatékonyabb volt. A kiadott légiriadót kürtjellel, rakétával, légoltalomnak bizonyult.. telefonhírmondóval kellett elrendelni. A hatósági légoltalom kiépítésére vonatkozó A háború után 1950-ben szervezték újjá a jogszabályokat 1935-ben fogadták el, két légoltalmat. Két területen épült ki a polgári évvel késõbb megalapították a Légoltalmi védelem. Az elsõ az ország közigazgatási Ligát. Célja a háborús légitámadások elleni felépítését követte, így minden városban, védelem kiépítése, pusztításának csökkentése járásban és megyében, valamint a fõvárosban - feladata az óvóhelyek létesítése, egyéni létesült helyi parancsnokság. A második védõeszközök, egészségügyi, mûszaki, terület a népgazdaság védelmének kiépítése tûzoltófelszerelések beszerzése, a szolgálat volt. Minden gyárban, üzemben mûködött tagjainak kiképzése, a lakosság felkészítése és polgári védelmi szervezet és az üzem riasztása volt.. önvédelmét megvalósító egység. Az Elnöki Tanács 1964. évi törvényerejû rendelete nyomán a légoltalom átalakult az országot átfogó polgári védelmi rendszerré. A korábbi légoltalom helyébe a polgári védelem kifejezés került. A polgári védelem a háborús feladatok mellett új feladatra is készen állt: a természeti és ipari katasztrófák elleni küzdelemre.. A nyolcvanas évek újra a változás esztendei voltak. A Szovjetunió, a kétpólusú világ- rendszer összeomlása egyben a hidegháború végét jelentette. Közép-Európa átalakult, a volt szocialista országokban a rendszerváltás eredményeként demokratikus állam épült fel. Kiemelkedõen fontos az 1996-ban megjelent polgári védelmi törvény, mely szabályozta mindenkire egyformán érvényes formában a polgári védelem feladatrendszerét, az állampolgárok, gazdasági vezetõk polgári védelmi kötelezettségeit. Az 1999. évi katasztrófavédelmi törvény az ezredforduló színvonalára emelte az élet és vagyon- biztonságot, a természetes és épített környezetet veszélyeztetõ természeti és civilizációs katasztrófák megelõzését, illetve a károsító hatásaik elleni védekezést. A polgári védelem a katasztrófavédelem egységes rendszerének integráns része lett az Önkormányzati Minisztérium irányítása alatt. Dsupin Gyula pv. fõhadnagy s.k. Kirendeltség-vezetõ Polgári Védelmi Kirendeltség, Encs 15

Kitekintő BIBLIA 2008. december 10-én hazatért Vizsolyba a 2002-ben eltulajdonított B i b l i a. A h a z a t é r é s e l õ t t a z Országházban került kiállításra, melyet megtekintet többek között dr. Szili Katalin az Országgyûlés elnöke. A frissen restaurált Bibliát délután komoly rendõri biztosítás mellett szállították vissza Vizsolyba. Egyben bemutatásra került a reprint kiadás is. A szervezõk köszönetet mondanak mindenkinek, aki közremûködött e jelentõs esemény megszervezésében, lebonyolításában, így az Elnök-asszonynak, Mandur László alelnök úrnak, a Parlamenti Könyvtár igazgatójának, a Köztársasági Õ r e z r e d é s a B A Z m e g y e i rendõrkapitányság munkatársainak. ANIMUS A közel múltban számos helyen adott ünnepi koncertet az Animus Csengettyű Együttes. Az egy éve alakult tanárokból és zenetanárokból álló nyolctagú együttes művészeti vezetője Czentár Ferenc. Amerikában nagy hagyománya van a csengettyűmuzsikának, hazánkban csak egy-két ilyen együttes alakult, Miskolcon pedig ők az elsők. 20-30 csengettyűjük van, melyekkel négy s z ó l a m b a n, k é t é s f é l o k t á v terjedelemben tudnak muzsikálni. A műveket a művészeti vezető hangszereli. Eddigi koncertjeik olyan sikeresek voltak, és oly sokan szerették volna otthon is hallgatni a csengettyűk kellemes hangját, hogy úgy döntöttek, elkészítik az első CD-jüket. FÉSZAK A F o g a d ó É s z a k - a b a ú j i Közösségfejlesztők Köre Egyesület (FÉSZAK-KÖR) 2007. március 20. napján alakult Gönc és hat környékbeli település Hidasnémeti, Telkibánya, Hejce, Zsujta, Abaújvár, Pányok civil szervezeteinek összefogásával. Célja a h e l y i c i v i l s z e r v e z e t e k szerepvállalásának erősítése, az együttműködésből adódó lehetőségek széleskörű kiaknázása, Észak-Abaúj fejlődésének segítése, jövőjének formálása, az itt élők életminőségének javítása a közösségfejlesztés eszközeivel. A Dialóg Egyesülettel karöltve, a Kárpátok Alapítványtól nyert pénzügyi a l a p o k s e g í t s é g é v e l 2 0 0 8. n o v e m b e r é b e n á t f o g ó közösségfejlesztés folyamatot indítottak Göncön és az érintett településeken, melynek keretében beszélgetésre kerestek fel számos helyi lakost, szervezetek és intézmények képviselőit, akiktől az érintett települések múltjáról, értékeiről, gondjairól és a jövőbeni l e h e t ő s é g e i r ő l g y ű j t ö t t e k észrevételeket, véleményeket. A 70 gönci lakossal készített interjú összegzéseként már két közösségi b e s z é l g e t é s i s z a j l o t t 2 0 0 8 decemberében. Januárban olyan, az eddigi tapasztalatok alapján összeállított kérdőív megszerkesztését és minden gönci családhoz való eljuttatását tervezik, melyek visszaérkezvén reális képet alkotnak majd nem csupán arról, hogy milyen lehetőségeket lát a lakosság a település jövőjét illetően, hanem arról is, ki milyen konkrét feladatot vállal szívesen és önkéntesen a helyi települési-, és közösségfejlesztési folyamatokból. Megalakult az egyesület ifjúsági tagozata is 2008 tavaszán ( FÉSZAK-IFI ), melynek programjaiban mind a hét település fiataljai vesznek részt negyedévi rendszerességgel. Legutóbb december 28-án Göncön tartottak é v z á r ó r e n d e z v é n y t, m e l y n e k szervezésében, lebonyolításában a SZIA CLUB tagjai is jeleskedtek. Az éjfélig tartó rendezvény meglepetése a Crossroad együttes koncertje volt. KARÁCSONY Hejcén a hagyományos karácsonyi ünnepségen hangulatos műsorral köszöntötték a megjelenteket a hejcei iskolások. Mégis a legnagyobb sikert egy régi betlehemes játék felidézése aratt a, melyben a résztvevők az eredeti szereposztást is KISEBBSÉG D e c e m b e r 1 9 - é n m e g t a r t o t t a hagyományos kulturális estjét az a b a ú j s z á n t ó i u k r á n k i s e b b s é g i önkormányzat. A kulturális program elõtt megtartották beszámoló taggyûlésüket is. A kulturális est adott alkalmat arra, hogy az abaújkéri, abaújszántói, encsi és mérai ukrán kisebbségi önkormányzatok a l á í r j á k e g y ü t t m û k ö d é s i megállapodásukat. KIÁLLÍTÁS Az egykori Illés együttesről nyílt kiállítás január 8-án a Művelődési Házban. A kiállítást Mohai Sándor, az Illés Múzeum tulajdonosa nyitotta meg. Előadást tartott Németh (Nyiba) Sándor. A megnyitó alkalmával az Illés együttesről szóló filmet is vetítettek. CSÍZIÓ Megnyílt A helyi Károlyi Gáspár Általános Iskola idei tematikus kiállítása, mely ezúttal a Csízió nevet viseli és sokrétûen dolgozza fel magát a naptárat egy XV. századi kalendáriumra támaszkodva. A kiállítást Czifrák András, a mi újság? kistérségi folyóirat fõszerkesztõje nyitotta meg. Ez alkalommal került sor az iskola igazgatója és több korábban végzett gönci diák által összeállított gönci útikönyv bemutatására is. kistérségi folyóirat Czifrák András? mi újság...? 16

Vízszintes: 1. I d õ j ó s l ó n a p j a n u á r 2 2 - é v e l kapcsolatban; elsõ rész. 16. Nemzeti líránk alakja, 1919. január 27-én hunyt el. 17. Helikopteres sportújságíró (Gábor) 18. Thaiföld régebbi neve. 19. Testnevelési Fõiskola röv. 21. Kelta néptörzs és nyelv. 22. Páratlan béke! 23. Elméleti, röv. 24. A svéd korona rövidítése. 26. Fennsík az USA Missouri államban. 29. Nótakezdete! 30. 1919. Január elsején született amerikai író, világhírû regénye a Zabhegyezõ ( Jerome David) 32. Mûvészi célzatú vázlat. 35. Híres abaúji kastély. 36. királya; Lalo operája. 37. Az argon vegyjele. 39. Kikötõváros Algériában. 40. BEK-gyõztes portugál focicsapat. 42. Dõl a bányafal. 45. Fizimiska. 46. Dalbetét. 47. A vízszintes 1. sor folytatása. 49. Hajósebesség- mérõ készülék. 50. Gyermek, oroszlán és tehén jelzõje. 51. Radián, röv. 52. Forma, alak. 53. Izland autójele. 54. Bolgár pénznem. 55. A szkandium és a nitrogén vegyjele. 57. de France; francia vidék. Rejtvény 58. Nagyobb katonai fölény. 14.Ismeretlen személy, névbetûi. 79. Kazan, amerikai filmrendezõ volt. 62. Az ezüst vegyjele. 15.Az ittrium és az itterbium vegyjele. 82. Hóeke páratlan betûi. 63. Bosszankodást kifejezõ indulatszó. 20. Szánk/száj tartozéka. 83. Országos Egészségbiztosítási Pénztár, 65. Középcsatár a fociban. 24. Miskolc folyója. röv. 67. Vége, nincs tovább. 25. Párizs centruma. 84. A másikat. 69. Garfield gazdája. 27. Szemközép! 86. Hatodrész! 71. Kedvelt ûrmanó. 28. Olasz táncdalénekes (Gianni). 88. Tupoljev gépeinek betûjele. 72. Fátyolos hang. 30. Falu Ózd szomszédságában. 89. Kétjegyû betû. 74. Kiválunk a többségbõl. 31. Gyõzelmet arató. 77. Rövid délelõtt! 33. Román autójel. 78. Elõtagként füllel kapcsolatos. 34. Rövid, tréfás leírás. 79. Tova. 35. hangsor; moll jellegû skála. 80. Morzehang. 38. Megretten. 81. 1979. január 7-én elhunyt japán 41. Nyíregyháza település része. császár, 62 évig uralkodott. 42. 1899. január 23-án született Oscar- 84. Baba, keleti mesehõs. díjas amerikai filmszínész, világsikert 85. Bizony, õseink szavával. aratott filmje a Casablanca ( Humphrey) 87. Nyomoz valami után. 43. 1324. január 8-án elhunyt Kelet- 89. Rugalmas bél növények szárában. kutató, korának legnagyobb utazója. 44. Készpénz, röv. Függõleges 1.Január 25-ei népi jóslat; elsõ része. 2.Német eredetû férfinév. 3.Kiskorúak képviselõje. 4.Jemen sportjele. 5.Magyar és norvég autójel. 6.Város Törökországban (ADAKLI) 7.Néma sír. 8.A német ábécé utolsó betûje. 9.Peru autójele. 10.1809. január 19-én született amerikai költõ, ismert verse A holló. 11.Közeli, angolul (NEAR) 12.Cipõtalpfolt. 13.É.É.L. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 SZ 23 24 25 26 27 29 28 30 31 30 32 33 34 T 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 D 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 69 74 71 72 70 75 76 77 78 80 81 82 S 70 85 86 87 A M 47.A függõleges 1. sor folytatása. 48. Római 2. 50. Gödörbe pottyan. 54. Fenyõfajta. 56. Lentebbi helyen. 59. Hõerõ része! 60. Világbajnok olasz focista (2006) 61. Elõtagként olajjal kapcsolatos. 64. Törvények alkotója. 66. Tuskihúzó toll. 68. Estefele. 70. Nyugat, röv. 73. Egy pár. 75. Bosszúságot kifejezõ indulatszó. 76. Kormány közlönybeli rövidítése. É 73 O 83 88 S 89 28 68 84 ENCSI HÍREK 79 Encs város polgárainak lapja Megjelenik havonta Kiadja: Encs Város Önkormányzata Felelős kiadó: Bratu László Főszerkesztő:Balla Ákos Szerkesztőség: 3860 Encs, Rákóczi út 9. Tel.: 06/46/587-330 A szerkesztőbizottság munkatársai: dr. Szántó Marianna aljegyző önkormányzati hírek Evva Margit helytörténet Molnár Erzsébet oktatás Borsos István glossza Kércsi Tibor kultúra, fotó Czifrák András térségi hírek Polgári Sándor közbiztonság Dsupin Gyula polgári védelem Rácz Tamás mentőhírek Kiss József rejtvény Kissné Pásztor Mónika szedés Vezse Attila tördelés * ISSN 1217-3320 L E 17