14_Judit_Niran.qxp:Layout 1 2/22/10 7:24 AM Page 68 68
14_Judit_Niran.qxp:Layout 1 2/22/10 7:24 AM Page 69 Judit Niran Négy töredék és két fénykép egy Radnóti-albumból A liliomok éppen sarkammal felhôket hajtok, itt bújhattak meg anyáim, hugaim, keresem elveszett kádisaimat, hogy beültessem apám véletlen megtalált sírját, mielôtt visszamenekülök borzalommal belakott szobasarkamba... Az abdai tömegsír exhumálásakor talált fénykép aljába, Fanni arcáig felkúszva, bárányfelhôket rágott penész. A berágott üresség: mint báli ruhába öltözött hölgy sziluettje. Hullámos szoknyáját vonszolva menetel, egyre menetel....füstös felhôben vágtatok az ég leszakadt sarka felé, éjjelente két kofa meleg öle között utazom álmatlan bizonyosságban, mert mindent túlél az idô, látod-e, ebben a csillagos éjben körös-körül szelid szarvasbogarak és túlélôk vannak... A lábakon álló, óriás óra alatt találkozunk. Itt a hely, csak az óra hiányzik. Nem vettük észre, biztos rég volt, hogy egy nap elvitték. De jó, hogy... mondod, és megölelsz, lásd, visszajöttél. Az írók egyesületének igazolványa, és további dokumentumok a könyv függelékében találhatók fényes papírra nyomva. Szerelmeseket megörôkítô ránctalan fénykép. Nyíló liliomokkal festett szalvétafecnit csúsztatok a képre könyvjelzôként. Továbblapozok, óvatosan, a fényes oldalak között. Kezemen egyre öregszik a bôr, és messzeségben, a szememben, elszakadt a lánc. Sikos oldalakra gyöngyök hullanak, nedves ráncokat bodroznak gondtalan fényképarcokra. A liliom épp nyílni kezdett volna, mikor a parlamentben elfogadták a liliomnyilások számát korlátozó törvényt. Állj meg, mondani akarok valamit: sok nekem itt a pásztorlány, a virágos mezô és a napsütés, és a hexametert sem hiszem. Rámnéz, de nem felel. 69
14_Judit_Niran.qxp:Layout 1 2/22/10 7:24 AM Page 70 Jeruzsálemben, fütyörészve... A pásztorokat és füves mezôket körömollóval körülvágtam; zsoltár-papír-fecnikkel beragasztottam falam hiányait. Városom szélén, sebtében felhúzott lakótelepek rései ben, bolyhos bárányokat legeltet egy arab pásztorfiú. Kirángattam a kaktuszt, és az aszfaltra hajítottam. Rosszul esett neki, hogy bár nem volt kaktusz-identitástudata, mégis kilökték a szelídebb virágoknak szánt cserépbôl. A kaktusz túlélô, mondta a barátom. Nincsenek túlélôk, mondta a barátnôm....láttam ôket a felhôk túlsó oldalán behúzódva egy sarokba, ott, ahol a liliomok illegalitásban csillagot vacsorálnak, szônyegek ráncait és a parti fák közé szorult árnyékot... Tengerként zúdul le a zivatar. Életek ezrei múlnak, felhôvé válik tenger, és szelid menetelései közben visszarugdossa helyükre a kaktuszokat. Megsimogatom kaktuszaim, belülrôl szálka perzseli a tenyerem. Álmomban láttam, hogy eszelôs csontokból rakott hídon állt cigarettát sodorva. Óriások között utazott gondtalan csillagok felé, hol imádkozásra emelt karokkal, hol hernyóként összekuporodva. Gyermekekkel és katicabogarakkal beszórt réten gyûjtögette a levelekre fagyott hajnal-harmatot, míg a bokorban kígyók fütyörésztek. Léptek dobogását hallom a sötétben. Jönnek a dinoszauruszok, mondom. A dinoszauruszok kihaltak, mondja. Akkor kik jönnek? kérdezem. Ôk! Ôk jönnek. Ôk... suttogja. Álmodom, semmit nem értek, kitört ablakok szúrós szilánkjaiba kapaszkodom. Fekszem a szônyegen, karom a fejem alatt, képzelt mezôn barátságosan navigál egy szarvasbogár. Arcom bôre érzi a karom bôrét, hogy száraz és beráncosodott. Aludni szeretnék, csillagok sárgállanak a szemhéjamon, és arra gondolok: tudom-e majd szeretni jogtalanul megöregedett magam. 70
14_Judit_Niran.qxp:Layout 1 2/22/10 7:24 AM Page 71 Fannival keressük ôt a felhôkben......ott tûnt el, az elôbb még láttam a sarkon, áthajszolta magát az üveghegyek zsibongó túloldalára, ott lebeg......összekuporgatott gyerekszótagjai, szivárványszínek papírsárkányon......körültekint, pislant komolyan, árnyéka, mint gyönge fény a fa ormán...... fölnôttmesék szakadásában bújik a nap felé......te nem tudhatod, még nem éltél akkor, látod, ott lenn a felhôk alatt játszik a fûben, kiédesgeti a csigákat beomlott búvóhelyeikrôl, padlóbabújtában gyökerekbe kapaszkodik göcsörtös álmaival és hallgatag csillagokra vési...... csillagaitól nehéz a hálónk, mi még nem éltünk, mi nem tudhatjuk, éjjelente szédülés hintáztat, és álmainkban idegen hangok kaparásznak......bodrozó gondot ringatva betér a hold udvarába, menetel totyogva, nézd, most a domb mögött megállnak a felhôk és látni, hogy a mélyben, befordul a sarkon... 71
14_Judit_Niran.qxp:Layout 1 2/22/10 7:24 AM Page 72 A zsebében találtam...kétszínû életek útján......nem nyújtozkodhatom......aludni akar az, aki nem alszik......fáj az üvegszilánk......és az aranyszínû, nyíló csillagok emléke......az ég meg majdnem fehér......én én vagyok, te te vagy, de mi mi nincsen......az identitás összetett szó: ide + én + ti + it(t) + ás, eredete: beássa magát, elássák, magának sírt ás......nem tudni meddig élt......elég volt mára......béka ugrál ki a kövek alól......csak a karórákat, a jegygyûrûket, imakönyveket tarthatták meg......a sinek zúgása lassan elhallgat......kopaszra nyírták......a régi Vigyorgó újjá válik......miklós, mi van veled?...ránéz, de nem felel... 72
14_Judit_Niran.qxp:Layout 1 2/22/10 7:24 AM Page 73