5 Z T É; L L A DRÁMA, ÖT FELVONÁSBAN. AZOKNAK, A' KIK SZERETNEK, Gö THE UTÁN K A Z I N C Y F E R E N C, TAGJA A' SOPRONYI. MAGY. TÁRS. Hozzá vágjon adva : A' VAK LANTOS. Rege, a' Hajdani Korból. a' mi legelébb fog Sztellám' meglátása alatt /zeniekbe tűnni Olvasóimnak, nyilván az a' titulus leflz, mellyet In, nevem mellé, legelötzör, és talám utólfzor is, itt tefzek. Nem isméri az az én populáris gondolkozásomat, ( melly a' fényt fénynek, a' csillogást csillogásnak nézi,) a' ki arra a' gyanakodásra vetemedik, hogy ezt hiú kérkedékenyfégböl cselekfzem. Érzem én, iogy a 5 Sopronyi Magy'IS' Társafág nem u4cademie Fran^aise: érzem, hogy az. a' ki annak Tagjává tétetett, nem
uem Eggyike a* &egyv*itnek. Különjfeenn azok a' titulusod, mell/eket az elmúlt idó olty irigykedve nézett, 's azok a* felfzabadítások. 's tekintetbe tételek, mellyek az illiberális Mesterfégek' céheiről a' liberálisokéra mentek - által, annyira elvefztették becseket, hogy azokkal most kérkedni igen nevetféges kevélykedés VÓIM. Az én bi'ifzkélkedésem fokkal nemesbb fcüfzkélkedés.tagjává válafztatván a' Sopronyi Még alíg fzületett Társafágaak, hol egy KIS, egy NÉMETH várt kiterjefztett karral ; hol egy LAKOSt ölelhettem-meg;.hol örülve fogíam volna hellyet, ha egy BÁRÓTZI, vagy egy VIRÁG volnék is; úgy tartom, örömömnek megtifzteltetésem felett, 's háládatosfágomnak, nem adhatom világosbb jelét, mint ha ezt a' nekem olly kedves történetet magam hirdeténdem. Neveli ez örömömet az a' keccsel teljes remény, hogy a'/ minek alkotásai Bödáan a' Házátfzeretö RÉVAI, Kassánn éq, egéíz törekedéssel ugyan, de a* fok gátlást meg nem győzhető erővel vettük vaia munkába, azt, négy öt egymáshoz fzoros kötelékkel csatolt Barát' és egy megdicsőített Poi gáf
gif jgjekezeti által, a* csjtides ; ; cüt'oíiv fov ja felépülve látpi. J-* S&teljának itfyébedu #' vastag í ut» * kormyá, változtattam-el. A' vékony SZ, íté-»elljek előtt affektáltnak fog tetfzeni, így tfitfzik azoknak, a' kik $z examsnt ekzsámennek, az expljcp-t cxsiplikónak, az est-et ÍJJÍn$k mondják, a*vékony SZ. hangja is. Azoknak, a* kik Nyelvünk' mívelésén dolgoznak, igyekezni kellene a' pingvis populufztól a' Vettbfztusok' ferege felé annyira közelíteni» a* mennyire a' Nyelv' termefzete 's analógiája engedi. De erról másutt bövebbenn. A' VAK LANTOS eggyike azoknak a' hifztóriai festéseknek, mellyeket Német Orfzág a* maga íróitól a' fzín* elevenfége, az ecset' bátor vólta, a' charakterek' eltalálása, 's a' régi Kofztiim miatt olly nagy kedvesféggel fogadott. Veit Wébernek Sagen der Vorzeit nevezetű Munkája* első Köttetébenn áll; eggy olly Munkábann, mellynek olvasását Polgártársaim, nak nem köthetem eléggé fzívekre. Érzeni fogják rajta azt az Igazfágot, a' mellyet némellyek makacs ellenkezéssel kezdenek tagadni, hogy
hogy a' Románok a' leghathatósabb Tanítók, aabayt hetven efztendőskorában reggeli négy és öt óra köztt Klariffzdnak ötödik réfzével találtam. Quod Phoebum decuit, quera non decet? Igaz, hogy uiidőn RADAY olvas Románt, az egéfzenn egyéb, mint midőn egy kö* telesfégeiröl elfelejtkezett Ifjú Siegwarttal vonja-meg magát egy fzugba, 's sír, hogy a'világ nem úgy forog, mint 6 akarná. «Já. nuáriusbann, 1794,
S Z T E L L A. DRÁMA, ÖT FELVONÁSBAN. AZOKNAK A'KIK SZERETNEK. G Ö T H E U T Á N, KAZINCY FERENC, TAGJA A* SQPPvONTI M A G Y. TÁRSAS, *» X J?;! '* t" V Po z s o ny b a n, W éber Simon P éteriül. " 1 7 9 4.
JENNI BARATJÁNAK AZ É S ENYÉMNEK. Még mindég sírfz, még mindég hullnak Kebledbe néma könnyeid, Vedd ezüjbarátom, "s megtágulnak Egy Isis korig gyötrelmeid! I jr^czcki M, K.P m m 1 ' -'in - e< < '" I,, ) AR i» /D/>tüívL I 'o2<. Beszeriia, i - j, l«(t.
S Z E M E L Y E K. SzTlíLLA. CECÍLIA. A' Játék' elejéim ÖZVEGY NYÁ- RINK' nevezete alatt. MIMI. FERNANDÓ. POSTAMESTERNÉL TISZTTARTÓ. KATI. MISKA. } ISTVÁN.!> Cselédek. GYÖRGY. 5 POSTAKOCSIS.
ELSŐ FELVONÁS. A 5 P O S T A H Á Z. Kürtölés íiallatfzik. POSTA.MESTER NE. M. liska: Miska hé! Miska! Miska előjön. MISKA, NO, mi baj, mi baj megint, mintha a' ház égne? POSTAMESTERNŐ. Hol tart a' gonofz lelek? Nem hallod hogy fzekér jön? Siess ízibe', fzedd-le az Érkezőket,'s hord-fel a' mijek van. No, gözü! kiásítod é már valaha magad? Miska álmosan megyeri a' fzekér fülé. POSTAMESTERÉ. Ne félj, eb' ágyából fzületett! kikergetem fzemedből azt a'fertelmes álmot. Megtanítlak, hogy úgy peregfz, ha valamit parancsolok, mint az orsó. Már csak nézze-el az ember, mi lefí'z az illyen Istenostorából, ha a'maga abrofzához feni a' késit! Lát- A 3 j«
6 S Z T E L L A. ja Isten, nem is úntam-meg egy eb űrt: az özvegy féget, csak ezért a' fok bajoskodásért! A' férfi haí'zontalan! férfi, ha csak annyicska is Éiint a' kis újjöm; a' ízegény özvegyet még az ág is tépi! K r ÁRI NÉ, Mimi ííti ruhábann ; MlSKA eggyet V mást izéd - ei tolok. MIMI. Ne fáraítza kend magát, ez nem nehéz; inkább az Anyámon fegítsen. POSTAMESTERNŐ. Hozta Isten fzerencsésen az AÍTzonyékat! Ugyan idején jönftek. Másfzor másfél órával is későbben érkezik a' Dilizsánfz. MIMI. Egy derék legény kocsisunk yólt, 's csak kettecskén vagyunk ; a' fzekér fincs pedig megterhelve. POSTAMESTERNŐ. Ha ebédet parancsolnak, méltóztassanak várakozással lenni; még nem éppen kéfz. JStYáiiiNé. Csak egy tányér levest kérnék igen fzépen. POSTAMESTERNŐ. Tüstént! MIMI. Csak valami jó tehénhús levet, édes postamesternő AÍTzonyom!* POSTAMESTERNŐ. Egyfzeribe', fzép Kis. aítzonyka! El. < NYáRi-xé. Ugyan Mimi, mikor hágyod-el valaha azt a' parancsolgatást? Ez a' hoffzú út el-fzoktathatott volna róla, mert nem többet költöttünké mint gondoltuk? pedig tudod...! MIMI
I. F E L V O N Á S, J* MIMI, Édes Aflzonyám, és még fem kölíénk-ki magunkat! NváiUíié. De bezzeg voltunk rettegés köztt* «' Postakocsis bé, MIMI. NO jó Legény, mi kell Kendnek? úgy é az áldomás? POSTAKOCSIS. Nem úgy hajtottam, mint a' ki Kurírt vifzen? MIMI. elövefzi az erjzényt. Ha lovam lefzfz. Kendet fogadom - meg Kocsisomnak. POSTAKOCSIS. O, a' Kisafl'zonynál én 16 nélkül is elfzolgálok. MIMI. Fogja Kend! egy húfzast nyom mar» Jiába. POSTAKOCSIS. Eöfzönöm, Kisaffzony! «Nem mennek ma tovább? MIMI. AZ egyfzer nem. POSTAKOCSIS. Isten hordozza fzerencsésen a' KisaíTzonyt, egéfz hazáig. El. NYáRiNé. Mimi, Mimi! látom ennek is fokát adtál. MIMI, Édes AÍTzonyácskám, megérdemli é az az egy két gaias a' mit töle elvonhattam volna, hogy roffz kedvvel hagyjam elválni tolunk. Hadd örüljön, hogy jó Ütasokat hordott. AÍTzonyám azt fzökta mondani, hogy fejes vagyok : leg-alább azt nem mondhatja, hogy fösvény is vagyok. NváRiNé. Lyányom, én a 5 te jófzívüfégedet ismerem: de a'nagy jófzívüfég csak azoknak való, a' kik gazdagabbak miat mi. Á 4 MIMI,
$ S /, T í. i 1 A, MIMI. Alizon;.-ám, nékem ez a' helly nagyon tetfzik; 's az a' ház amott a' túlsó íoron, úgy é, abban lakik az én Báróném? ÍJYáRiNe. örülök rajta, édes Leányom, hogy jövendő lakozásod' hellyé tetfzésedre van. 1 MIMI. Hogy benne nem fok lélek forog, azt alkalmasint gyanítom. Az Udvar olly pufzta, olly csendes, mint Mise alatt a' falu. De a' Bárónénak ízép kertje van,'s azt mondja minden, hogy eggy igen jó AÍÍzony. Megválik mint férhetünk-meg egymással, Mit néz Aflzonyám? ISváuixé. Boldog gyermek, hogy femmire fem emlékezel? 0 Mimi, be másként vólt még akkor minden! Mikor Postaházba lépek, azt gondolom meghasad fzívem. MIMI. De mi is volna az, a' mi az AÍTzo- Byám febeit fel nem tépné? NyáRiNé. 'S mi az, a' mi ujabb okot nem adna a' kesergésre? Édes Gyermekem, be másként vólt minden mikor eggyütt utaztam az Atyáddal! Életemnek legfzebbik fzakafzát, házaslágunknak első efztendejét, útban töltöttem vele. Akkor minden új vólt előttem. 'Sha karjának fekhettem, vagy vállára hajthattam fejemet, nem érzettem többé az út' alkalmat - lanfágait, 's fzíve' birtokában boldog voltam, mint az Angyalok lehetnek. MIMI. Ó az utazást én fem tudnám elunni. ÍÍYáiiiNé. 'S mikor néha a' lioítzú nyári nap' rekkenő iiőfége után, vagy elfagyva télfcen 5
L F E L X 0 N A S. 9 ben, valamelly nyomorult viskóba értünk, egymás mellé fugorodtunk, 's rantottánkat vagy gulyás húsunkat kettecskénn ettük, ó be más«ként volt az akkor! MIMI. Édes Aflzonyám, ideje hogy azt már valaha elfelejtsük! NYániNé. Elfelejtsük? 'S tudod é mit tefz' elfelejteni? Adj hálát, hogy még eddig femmit fem vefztettél-el, a' mit az idő veled elnem felejtethetett. - A' melly órában megtudtam hogy elhagyott, minden öröme eltimt életem- Bek. Kétségb'esés foglalt-el egéfzenn. Alig tudom mint jártam. MIMI. Én nem említek egyebet, hanem hogy AÍTzonyám mellett ültem az ágyonn, 's hogy láttam hogy Aífzonyám sír, én is sírtam. Abb' a' fzobába', hol zöld kárpitok függtek az ablakonn. Semmit fem fajnáltam annyira mikor el kelletett adnunk a' házat, mint hogy attól a' fzobától kellett megválnunk. NváRiKé. Te akkor csak hét efztendős valál, és nem érezhetted vefztefégünk* nagy voltát. JÍATI levest hoz. POSTAMESTERNÉ, MISKA. R KATI. Itt a' leves a' MagyafTznnynak. NyáRiNé. Köfzöiiöm, édes tzéfe Leánykám! A' Kicsiny a' Postamesterné Áflzonyomé? A < Posta*
ÍIO S Z T E L L A. POSTAMESTERNŐ. Csak mostohám, édes AÍTzonyom, de minthogy engedelmes, friss, gondos, úgy fzeretem mintha magamé vólna. NyáRiNe. 'S az AfTzonynak nincsenek gyermekei? POSTA MESTER. NE. Nincsenek ugyan : nemis fokáig éltem az édes lelkem Urammal, Isten nyugtassa-meg fzegényt! éppenn a'jövő fzeredán leffz három hónapja hogy eltemettük. NYaKíJsé. Csak három hónapja? 's Postamesterné AÍTzonyom, úgy látfzik, még is alkalmasint hozzá fzokott az Özvegykedéshez? PoSTAMESTERNé. Ó édes AÍTzonyom, nékem éppen olly kevés idom marad sírni, mint imádkozni. Innep nem Innep, Vasárnap nem Vasárnap, mind eggy. A' fok Útas jön - megy', nincs fzünte fem éjjel, fe'nappal. Alig kezdiel a' Tifztelendo Úr a' fzent Misét, már kettő is jön utánnam. Miska egy pár afztaikendöt! mozdúlj hamar. MIMJ. Ki lakik amod' által abb' a' fzép házba? POSTAMESTERNŐ. Ö Nagyfága, a' mi Fői. des AtTzonyunk ; egy drágalátos jó lélek. JStyáRiNé. örülök hogy felőle Szomfzédjától is azt hallom, a' mit távol értettem. A' Leányom nála fog maradni, PoSTAMESTERNé. A' KisaíTzony? MIMI. Én, igen. POSTA-
I. F E L V O N Á S ÍI POSTAMESTEREé. Hogy Ö Nagyfága Pozsonyból valamelly Leányf2eméJyt vár. azt magam is hallottam, meri íokfzor befordulok ax Udvarba. MIMI. Csak eggyiivéízokhassunk; mert 'i? válogató vagyok. PosTAMESTERNé. Szeretoím én a"* látni, a' kinek a' mi Nagyfágos Afl'zonvunk nem tet- /zene. Majd két - három nap múlva ízóljunk erről, KisaíTzony! KATI, Ó édes fzép KisafTzonykám, lássamég csak, lássa-meg csak micsoda áldott egy lélek az a' mi Nagyfágos AÍTzonyunk! Nyughatatlanul várta e' napokban mindég. Mondta nekem hogy vár valakit, mert engemet igen lzeret. Elvezetem én a' KisaíTzonyt ha majd által fog menni, MIMI. Elébb meg-igazítom a'hajamat, 's enném-is. KATI. >"O hát csak magam fzaladok Ö Nagyfágához a' jó hírrel. Úgy é, édes Al'zfzonyám? PosTAMESTüRNé. Csak foká ne múlass. NYáRiisié. 'S nsondja, édes Katikám, hogy ebéd után mind kettenn által foguak menni. KATI el. POSTAMESTERNŐ. Ezt a' gyermeket úgy magához fzoktatta az a' drága AÍTzonvfág, hogy ha értté nem mennék, egéíz nap est'ig ott ülne. Üfzvegyüjíi a' falusi gyermekeket, köttet velek, varrat, fonat, danoltatja, 's kedvekre
12 S Z T U 1 I vekre hagyja egéfzen, csak hogy körültte maradjanak. 'S mikor ofztán a' nagyobbkábbakat valamennyire ki-faragta, fzolgálatokat fzerez nekik holmi jó házaknál. Így tölti fzegény az idejét miólta elhagyta a' Báró, 's el nem hinné az ember millyen jó, millyen víg, millyen Ieerefzkedő még a' fzegényhez is, millyen nyájas a' mellett hogy illyen fzerencsétlen. JÍYaRiNé..Nékem azt mondották, hogy Özvegy? POSTAMESTERNŐ. Azt csak a' jó Isten tudja! A'Férje ezelőtt három-négy efztendővel elment valamerre; azólta a' gonofz lelkek tudják hol kófzál. Pedig úgy fzerették egymást inint az Isten' Angyalai. Ha elkezdette befzéllni a' fzegény lelkem Uram, millyen istenesenn éltek, végét nem tudta érni. Szegény, Ö még most is mondom hogy nincs olly AÍTzony a' föld' hátánn! minden efztendőben, mikor az a' nap fordúl-elő, a' mikor az Ura elhagyta, elzárkózik, nem bocsát fenkit magához, 's olly keservesenn emlegeti mindég, hogy azt gondolná az ember, mikor látja mint fír, hogy mindjárt oda lefzfz. JíyániNé. Szegény AÍTzony! Po,sTamesTEiiné. 0 Aíízonvom, tudnék én még fokát, de jobb hallgatni! NyáRisé. Ne, ne, édes Postamesterné AÍTzonyom! Ezeket jó leítz tudni mind nekem, mind a' Leányomnak. POSTA-
I. F E L V O N Á S. 13 POSTAMESTERNŐ. Hm; az ollyasí nem örömest adja ám tovább az ember! Nvánraé. O néffem bízvást! POSTAMESTERNŐ. Ha el nem befzéllnő od' által a' NagyaíTzony, hogy tőlem tudja, csak elmondanám. Most fordul nyolcadik erztendeje, hogy Urostúl eggyütt ide jöttek, ez; óráig fem tudja fenki honnan, honnan nem? ezt a' falut megvették, 's azt a' házat építették amott a' túlsó foronn. Ötet a' ISÍagyfágos AlFzonynak, az Urát a' Nagyfágos Ürnak hívták, 's azt tartotta minden az Ur felöl, hogy Tifzt volt, belé únt a' Katonafág'oa, 's ott hagyta. A' Nagyfágos AÍTzony még igen fiatal volt, hogy ide jöttek ; csak tizenhat efztendős ; fzakafztott ollyan mint a' rózsácska. MIMI. Ügy hát most nem lehet több hufzonnégy efztendősnél? P0STAMESTi:RNé. Nem is több, csak hogy a' foknyomorúfág nagyon megvonta az Istenadtát. Egy gyermeke vólt fzegénykének, Elóznak vagy kinek kerefzteltette, én bizony foha fem tudtam megtanulnia' nevét a'kertbe temetette, 's miólta Ö Nagyfága elment, egy Remetekunyhót építetett a' sírja körül, mellette meg' magának egy Kriptát. A'lelkem Uram, az Isten nyugtassa-meg Szegényt, nem vóit gyermekember, hogy mindenen pityeregjen, de ha el kezdett befzélleni rólok, fzint' úgy hömpörgött Izeméből a' könnyű. NYáKI-
Í4 S Z T E L L A. NváiiiHé. Alig várom hogy láthassam. POSTAMESTERNŐ. 'S hogy fzómat ne felejtsem, édes Affzonyom, azt mondják, hogy a' Nagyfágos Úrnak fe' Istene, fe' Vallása; az legalább való, hogy a'templomnak még Husvétba' fe' ment feléje ; pedig, héj vefzedelmes emberek azok, a' kiknek hütök nincs! nem félnek fe' Istentől, fe' pokoltól, 's egyre tefznek mindent, valami fzemeknek fzájoknak tetfzik. Egyfzer bizony csak azt látja a' Hellyfég, hogy a'nagyfágos Úrnak hült hellye. Csak várták, csak várták, hogy majd hazajön, hogy talám csak a' Hazájába ment, Debrecen mellé. Győzték biz' azt várni! Se' híre, fe' hamva mind e' mai napig. NyáiUNe. Ha ez nem egéfzen az én históriám! PoSTAajESTERsré. A' biz' édes kincsem AÍIzonyom, mind úgy van a' mint mondom. Az egéfz Világ azon törte az efzét, hogy hová lehetett a' Nagyfágos Úr? Most, most Méjdárd Vásárakor leffz három efztendeje, a'hogy ide hozott a'fzegény Uram. De bizony nagyobb az, hogy némelyek még azt is futtogták, hogy nem voltak istenesenn öfzv' esketve. de az Isten' fzent nevében kérem az AÍTzonyt, el ne áruljon valahogy! Mások meg' azt befzéllték, hogy a' Nagyfágos Úr valami nagyfalamia; mert ott Erdélyben fok Grófok,. Bárók, Nagyfágos Urak laknak; a' 'ájagyfágos AlTzony pedig csak alacsony rendből
I. F E L V O N Á S. I$ böl való; 's a'nagyfágos Úr' Atvjafiai nem engedték hogy elvegye, 's kéntelen vólt vele megfzökni. Héj keserű dolog az mikor a' fzegény lyánygyermek megbotlik mert egéfz élete fem mossa-le arról többet a' mocskot! KATI vijfza. KATI. A' Nagyfágos AíTzony azt izeni, hogy, úgy a' mint van, ha csak egy fzóra-is, menjen által a'kisaffzony; fzeretné minél elébb látni! úgy! MIMI. Hogy mennék öltözetlenül? FOSTAM EST KEN é. ó az femmit fem tefz'. Sokba mernék fogadni, hogy ez ízemébe fem akad Ö Nagyfágának. MIMI. Elvezet hát, édes Katikám! KATI. Szívesenn! fzíyesena! AíTzonyám ügy is megengedé már. * ' NyáRiNe. Mimi, egy fzóra? Pastamcsterné elfordul. Magadra vigyázz, hogy titkunkat.... MIMI. Ne féljen AíTzonyám! Az Atyám Hadnagy vólt, Foksánnál elesett, 's ez által vagyonkánk Bízza rám magát AíTzonyám. Könyv nélkül tudom ezt a' hazug, fágot. Postarriesterné viffza. Nem' fekünne le AíTzonyám egy keveset? Posta - mesterné AÍTzonyom megengedi, úgy é, hogy ebbe' a' kis fzobába' ledőlhessen? POSTAMESTERNŐ. Valahol csak tetfzik ; akár itt, akár még inkább amott a' kertbe'. Ott fe' légy, fe' lárma; itt ki 's bé jár az ember. Mimi
16 S Z T E 1 1 A, Mimi és Kati az Udvarba. Iíívánom hogy egymásba fzeressenek a' Kisaffzonyék! ívyáiiiné. A' Leányom még nagyon gyermekes. í'ostamesterné. Még fiatal! Csípje-meg csak a' dér, mint minket, csendesebb -eflz, De nem tetfzik menni? El, Postakürt. Eggy útifzekér. EGGY HADITISZT. INAS. INAS, Fogassak mindjárt? FERNANDÓ. Ma itt kipihenem magam? Hordj-fel mindent, 's kérj különfzobát. INAS. Ügy nem Iefzünk Bécsben fzere* dánn FERNANDÓ. Már megmondtam ; Ízedj-Ie holmit, 's nyissd-fel a' Kofferemet. Az Inas dolgához lát. FERNANDÓ «' közön/eges Jzobában. *Az, ablak mellé áll, s kitekint. Ismét látlak tehát gyönj'örű lielly! ismét, hajdani boldográgom* lakhellye! Be csendes az egéfz udvar! Eggy ablak Tincs benne nyitva. Be csendes a' Folyosó, hol olly fokfzor ültünk kettecskén! Mint a' Klastrom! Lássd azt, Fernandó, lássd,'s kezdj reményleni! Nem Fernandó vól-
Í F E L V O N Á S. I? ta e remeteíegében minden gondolatja? De, ah! érdemli é ezt Fernandó? Ó, úgy vagyok, mintha valamelly hoitzú buta halálálomból térnék - viflza az életre! olly új, olly fzép, <- ly fokát - ígérő mind az a' mit látok! A' fák, á'kút, minden úgy még most is, minden! így folyt a' víz ugyan e' csatornából, mini most, midőn, ó hányfzor, hánvfzor! elandalodva 's némánn ültem az ablakban mellette, 's búslakodva néztem, ő is én is, a' víz, lassú csörgését! Csörgésed, kedves víz, muzsika az én fülemben; emlékeztető,keves muzsika! De hát ő? Az leltz, az leffz a' ki volt! Nem, édes Sztellám! nem! te nem változtál - el! Szívem fugja ezt! () Sztella, mint ver feléd! mint kívánkozik hozzád! De nem ; még nem mehetek, még nem fzabad mennem i Még magamhoz kell térnem elébb, ínég eléfebréí kell hitetnem magamat, hogy igazán ott vagyok, a' hová gyakor álmaim, alva és ébrent, ragadoztanak! Sztelia! Szteilai jövök, közelgetek! Nem érzed é hogy itt vagyok? hogy fietek sírni karjaid között? Ha pedig,; fzerencsétlen Felefégem' kedves árnyéka, kö-' rülttem lebegfz, botsáss-meg, botsáss-meg? 's távozz - el! Te elköltözél; nem vagy többé! engedd hát, hogy rólad elfelejtkezzem; hogy Angyalom' karjai köztt fzerencsétlenfégemet,. veí'ztefégemet, kínjaimat, 's még botlásaim' megbánását is elfelejtsem. Olly közel vagyok: hozzá és olly meítze 's egy fzempillantás múlva majd! Nem leffz, nem Leroskadok lábai előtt. B
lg S Z T E L L A. Postamesternő bele'p. POSTAMESTERNŐ. Parancsol a' Nagyfágos Űr valami ebédecskét? FERNANDÓ. Ha van valami kéfzenn, igen Is enném. POSTAMESTERNŐ, Valamicske, a' mit így falu hellyett kapni lehet. Egy fiatal Személyt várok; oda ment a' Rárónénühoz; úgy tartom, nem múlat foká; ha úgy fogja parancsolni a* Nagyfágos Úr, eggyiivé terítetek. FERNANDÓ. Jó'! Mint van a' Báróné. POSTAMESTERNŐ. Ismeri a' Nagyfágos Úr? FERNANDÓ. Három négy efztendovel ez előtt megfordultam egynehány ízbenn házánál. Mint van az Ura? POSTAMESTERNŐ. A' gonofz lelkek tudják hol kóborol! Régenn elhagyott bennünket. FERNANDÓ. Azt most hallom legelöfzör. POSTAMESTERNŐ, lilmene biz' az, az Isten bocsássa - meg neki...,! FERNANDÓ. AZ nem a'legkedvesebb dolog az AÍTzonyoknak, mikor férjeik elhagyják: de azt tartom, a' Bárónénak is vólt efze, 's nein verte miatta falba fejét. POSTAMESTERNŐ. A' mint látom, a' Nagyfágos Úr nem ismeri a' mi Bárónénkat. Ügy él fzegény, mint az Apáca, nem tart fenkivel, 's efztendőben fem esik-meg háromfzornál négyfzernél többfzor, hogy a' falusiakon kívül feléje menjen valaki az Üdvarának. Megvonja fzegény ma-
I. F e l v o n á s. 19 magát mint az árvának illik, még is a' mellet ha hozzá megyen az Ügyefogyott, ollyan nyájas, ollyan drága jó kedvű, mintha femmi baja nem volna. FERNANDÓ. Ebéd után talám meglátogatom. POSTAMESTER Né. Ó cselekedje azt a' Nagyíágos Úr, az Isten is megáldja értté. Néha ebédre hívat bennünket, Tifztartóné AÍTzonyomat, meg'a'prédikátoráét innenn a' Szomfzédból, 's fzegről végről engemet is, 's oilyan fzépenn eldiskurál ofztán, hogy el nem űnná az ember hallgatni. Mi csak arra vigj'ázunk, hogy valamiként az Ura ne kerekedjen - elő. Egyfzer biz' az csakugyan megtörtént; 's csak képzelje-el a' Nagyfágos Űr, úgy elditsérte, úgy elmagaíztalta azt a' hitetlen Urát, hogy csak eltolt fzemünk, fzánk. FERNANDÓ. magábarin. Szépenn érdemled! hangosann. Adott Postamesterné AÍTzonyom fzobát az Inasomnak? PoSTAMESTERNé. A' Numero Zwey ki vagyon nyitva., Miska vezessd - fel a'.nagyfágos Urat. FERNANDÓ és MISKA el. MIMI KATI elő. PosTAMESTijRisré. No, Kisaífzony, mint van a' dolog? MIMI. Ö eggy igen igen derék AÍTzonyfág! Postamesterné AfTzonyom keveset mondott felőle. Nem akart elerefzteni, de megígértem, hogy mihellytt felkél az Anyám, mindjárt vífzfzamegyek. B 2 Pos-
20 S Z T E L L A. POSTAMESTERNŐ. Azt meggondolám. < Már most ha tetfzik, tálaltathatok. Azólta egy fzép barna fzakállú Tifzt érkezett; hanem fél tőle a' Kisaffzony, eggyütt ehetnének. MIMI, Teljesfésgel nem! Katonákkal örömestebb vagyok mint másokkal. Legalább nem tettetik jobbaknak magokat mint a' millye- Bek; 's első látással tudhatja az ember kivel van dolga. Alfzik az Anyám? POSTAMESTERNŐ. Úgy tartom; mióltaledőlt nem láttam. MIMI, Egy kevéssé megtekintem. Azalatt tálaltathatna Postamesterné AÍTzonyom. $L PoSTAMESTERNé. O jé, ó jé, be bolond Cseléd ez! már megint elfelejtette a' főtartót! hát ez a' pohár? mert ha többet nem érne nálánál, Kéí'z volnék a' fejéhez verni. ISte édes Katim, öblítsd - ki magad. FERNANDÓ belép. POSTAMESTERNŐ. Az, a' ki után várakoztunk, már itt van; meghagytam hogy tálaljanak. FERNANDÓ. 'S kicsoda az? PoSTAMESTERNé. Nem ismerem. Úgy látl'zik jó fzületésu, de fzegény állapotra jutott. Itt fog maradni a' Bárónénknál. FERNANDÓ. Fiatal? PoSTAMESTERNé. Fiatal, 's nem kér kölcsön fenkitől nyelvet. Az Anyja is itt van, de nem jönaz ebédhez; panaízolkodik, hogy rofzfzul érzi magát. Mi-
I. F E L V O N Á S. 21 MIMI be, térdet hajt. FERNANDÓ meghajtja magát. Alázatos fz olgája! POSTAMESTERNŐ kimutatja az ülést mini az eggyiknek, mind a' másiknak. FERNANDÓ leülvén. Örvendek hogy illy kedves Afztaltársom vagyon. MIMI komolyan hajtja - meg magát, FERNANDÓ. Postamesterné Aflzonyomnem ül hozzánk? POSTAMESTERNŐ. Ha én ülök, minden ül. eh FERNANDÓ. Mi e* fzerintcsak kettecskén maradánk, fzép KisafTzony! MIMI. A' meily nem éppen vefzedelmes; kivált hogy közttünk az afztal. FERNANDÓ. A' mint hallom, a' KisaíTzony Mulattató Társa leítz a' Bárónénak itt? MIMI. Környiilállásim miatt kéntelen vagyok. FERNANDÓ. Nékem úgy tetfzik, hogy a' KisaíTzonynak nem vólna nehéz eggy olly Mulattató Társat találni, a' kivel kedvesebb lenne az időtöltés mint a' Bárónéval. MIMI. Annál kissebb gondom is nagyobb. FERNANDÓ. Én azt higyjem? MIMI. Uram, az Ür éppen ollyan mint minden férfi. FERNANDÓ. Az az?. MIMI. Nagyon magahitt' abban hogy férfi. Az Urak azt gondolják, hogy nálok nélkül B 3 el
23 S / T E L L A. el nem lehetünk ; én pedig fel tudtam nőni az Urak nélkül is! FERNANDÓ. Ha fzabad tudakoznom, élnek Szüléi a' KisaíTzonynak? MIMI. AZ Anyám él, és itt van; az A- tyám a' Török háborúbann elesett, FERNANDÓ. De az ö halálánn a' Kisaffzony nem látfzik magát fokát epel'zteni. MIMI. Uram, én az Atyámat alig ismertem. Még igen kicsiny voltam, mikor bennünket a' legnagyobb infégbenn elhagyott s' katonává lett. FERNANDÓ. AÍTzony-Anyja a' KisaíTzonynak reményiemhúz Penziót? MIMI. Nem húz ; de a' nélkül el tudunk lenni. Kevés vagyonunk napról napra kissebbedert ugyan t de ellenbenn én napról napra nagyobbodtam; 's nékem nem esik nehezenn az Anyám állapotján könnyíteni. FERNANDÓ. Ennyi charaktert nem kerestem vólna eggy illyen korú Leánykábann. MIMI. Ó Uram, a' nyomorúfag végre megedzi az embert! Mikor azt gondoljuk, hogy xnost mindjárt oda lefzünk, hogy nincs mód többé kigázolni, 's még is kigázlódunk, az utoljára a' leggyávább fzívnek is erőt ád. FERNANDÓ. így viseli kerefztjét a' Nagyaflzonv is? MIMI. Az Anyám állapotja az "enyémnéj keservesebb. Én magamat könnyen megvígafztalom, mert az én korom örömest él ha ké nyére
I, F E L V O N Á S. 23 nyére nem élhet is: de az Anyám, a' ki nem reményi többé femmit, a' ki mindent elvefztett, a' ki azt a' kincsét vefztette - el, a' mellyet leginkább őrzött....! Az Úr elmerülve látfzik. Talám vefztett az Ür is? Én nem vefztettem femmit, de elképzelem melly irtóztató állapotban van az, a' ki vefzt és többé nem nyér. FERNANDÓ megháborodva. Édes Kisaflzonykám! a' ki él, az vefzt felkél. de nyér is! Az Isten tartsa-meg a' KisaíTzonyt a' maga atyai óltalmábann! Megfogja kezét. Bámulva hallgattam a' KisaíTzony fzavait, Én is fok örömtől reményfégtől Az ember mindég 'sutóljára még is MIMI. Nem értem az Urat. FERNANDÓ. Tégye boldoggá az Isten a' KisaíTzonyt! annyira, a' mennyire azt igen érdemli! el. MIMI, Különös eggy ember! de fzíve érzékeny; és jó! B 4!ÁSO-
S Z T E L L A, MÁSODIK FELVONÁS. A' S z T E L L A H. SZTELLA, az INAS. c ^ZTELLA. Menj-által; de fzaladj, 's mondd neki hogy "várom ; mind magát, mind az Anyját. Az lírás. Nagyfágos Afízonyom, azt mondta, a'.hogy innenii elment, hogy ebéd után mindjárt általjön. SZTELLA. Látod hogy nem jön! Kérlek ne restelkedj! Mondjad neki hogy nem győzöm várni. Menj! Elhozza az Anyját is! Az INAS el. SZTELLA. Nem győzöm várni! Millyetén gyermeki nyughatatlankodással várok én minden új fágot! Sztella, te gyermek vagy! **- De hogy piríthatom ezért magamat? Sokra, igen íokra van fzükfégem hogy bétőlthessem
II. F E L V O N Á í. 25 hesseme' fzív'üresfégét! fokra? ~ fzégéírf Sztella! fokra? Ah, egykor, míg. még itt volt,míg még fzeretett,lelked csak egy pillantásával is eltölt; most pedig kegyelmes Isten,megfoghatatlanok a' te végezéseid! Mikor néha fzémemet csókjaialatt emeltem -fel hozzád,mikor fzívem az övén dobogott, 's én az nemes nagy lelkét refzkető ajakokkalfzívtam magamba; midőn illyenkór örömkönnyekkel néztem-fel egeidre 'sígy könyöfgöttem:atyám, be boldoggá tevéi te engérnet!ó, hagyj ólly boldognak továbbatt is! Ah 1 nem ezvoltfzént akaratod!! Elmerül % 's egyfzerre félbejzakqfztja hallgatását. Nem, Fernandó,nem! ez aém fzemrehabyás*!nem vád! NYÁRINÉ, MIMI lelépnek. SZTULLA. Itt vannak! Kedves, fzlg Leány, már hát enyém vagy! enyém lefzel!» AÍTzonyom, köfzöűöm azt a' bizodalmat, hogy e'kincset kezem köztt téífcéd-lfe; ezt a kis fejes gyermeket, ezt a* bátór, egyenes, fzab-ad lelket! Mimikéin, toár kezdem tőled tanúlni a' fejeskedést, NVáRiPfé. Nagysád egéfzenn érzi miti hagyok kezei köztt, SZTELLA. figyelmefen tekint Nyárinéra. Megbocsásson HadnagyWé AlTíonyom! Tudva van előttem az Aflzony' fzerencsétletifége, ~ J s tudom hogy jó fzületésü fzeméllyel van fztereaesém fzólani i dé az AÍTzony' látása tsak- B 5 íjgyaq:
2$ S Z T U I A. ugyan megérdekel. TiTztelet és bizakodás támad bennem az Afízony eránt, NYániNé. Nagyíágos Affzony SZTKLLA. Ne, ne! Az én fzám tartózkodás néliiűl ""kimondja a' mit fzívem érez. Azt hallom, Hadnagyné Allzonyom nem jól érzi magát? Kérem, üljön mellém! ISlYáRiNé. Ez a' tavafzi utazás, az újabb újabb környékek, ez a' tifzta, élefzto, gyógyító levegő, olly jóltévően hatottak reám, hogy még elmúlt bóldogfágcm'gyötrő képei is gyönyorüfégemmé váltak, 's ifjúfágom' arany reggele 's a' magával megelégedett fzereletn újra fel látfzott bennem virradni. SZTELLA. Ó azok a' napok! a' fzerelem' első, boldog napjai...! Nem, arany idő, nem! még nem tértél-viítza egeidbe; még akkor is elfogva tartaflz minden fzívet, midőn a' ízereíera' virágai zárogatni kezdik kebleiket! NyáRiNe. hírtelen kezébejzorítja a Szlclla kezeit, 's nem le'l fzót kimondani a' mit érez, SZTELLA. Mi ez? AÍTzonyom,a' te képed ragypg, mint eggy Angyalé, 's orcád elevenebb fzínt kap. NyáRiyé. Ö, hát fzívem! mint nyillik, mint vér Nagysád felé! SZTELLA. AÍTzonyom, te fzerettél! Hálá Jégyen az egeknek, hogy valaha találtam egy lelket a' ki megért! a' ki fzán! a' ki nem néz Ridegen febeimre! Mit tehetünk róla, hogy illyfhek vagyunk! ~ Ó AÍTzonyom, mit nem követ-
II. F E L V O N Á S. 27 követtem - el hogy megváltoztathassam! mit nem próbáltam! 's mi volt a' hafzna? Szívem ötet, egyedül ötet éppenn Őtet és fenkií fe' mást a' Világoan, és femmit fe' is egyebet a' Világonn! Az, a' kit fzeretünk, körülttünk van mindenütt, 's mi is mindenütt körülötte vagyunk neki! NYáRiNé igen megilletődve. Az ég minden bóldogfágaival a' Nagyfád' lelkébe költözött! SZTELLA. Imé, megint előttem képe* így költ - fel a' Kártyázók közzül 's körülnézte magát utánnam; így nyargalt haza a' mezőröl, 's így rohant a'kertajtóban karjaim közzé; amarra kocsizott-ki, amarra, ah, de még akkor viítzajött! Ha képzelésem a* Nagyvilág' lármái közzé téved, ott is reá aka-. dok ott is fellelem! Mikor a' lózsibann ültem 's tudtam, bizonyosan tudtam, hogy akár hol ül, akár látom, akár nem, bizonyosan reám néz, 's minden mozdulásomat, felkelésemet, leülésemet látja tudtam, bizonyosan tudtam, hogy főkötöm' tollainak lebegése etet inkáblj vonja nézésre, mint a' sok kínálkozó fzemek, s hogy az Orchefzter' zengése őnéki nem egyélj hanem csak melódia fzívének erre a' minden* kori énekére: Sztella! Stella! be kimon^-s 5, hatatlanul fzeretlek! " MIMI. 'S lehet így fzeretni? SZTRLLA. Ezt csak te kérdheted, kis Leány! Mem felelhetek rá. De mivel múlathatlak benneteket, édes Yendégim? Ah en-
dg S Z T E L L A. gedjetek-meg beteg fzívemnek! Bizony az ember nem egyéb megvénült gyermeknél. Ollyan csak, mint az a' gyermek, a' ki az Anyja köténye alá búvik,' s azt kiabálja társainak : Találjatok hol vagyok! Mint keményedik-el fzíviink midőn benne felgyúlad a' megbántott Szerelem! mikor felteflziik magunkbann, állhatatosann elvégezzük; hogy elhajítjuk imádott tárgyunkat! minő átalkodott elkéfziiléssel megyünk elébe!.mint árad, mint apad, mint nö, mint fogy faivünk'habzása! 's mint pattan - fzéljel oíktán, mint a' buborék, egy pillantásra, egy kézfzorításra mikor vele öfzv'akadunk! NyáRiNe. Be édes érzések! Nagysád az emberifégnek legártatlaiiauft, legtifztább korát éli egéfzenn. SZTELLA. Egy sírás, aggódás, bánat íköztt elmúlt egéfz Század fem ér-fel az első öfzvetaíálkozás', megdöbbenés', rebegés', tartózkodó bátortalan közeígfftés' bóldogfágával midőn haragunkat elfelejtjük, 's az első fzapora tüzes csók, az első enyhítő ölelés.... Affzojsyom, mi lelt? az Istenért, mi bajod? NyáiUNé. Ó Férfiak! Férfiak! SZTEÍLA. Ök tefznek bennünket bóldo-.g-okká ; ők nyomorultakká is! A' legédesebb bóldogfág' elóérzésivel töltik teli fzíveínket. Minő foha nem érzett új érzések, bizakodások, iítfméílyek fulják-el fzíveinket, mikor égö indűlatjaik. bennünket gy úlafztgatnak! Mint refzke- 4#ttuúndea ízem, minden tagom, midőn zabolátlan
II. F E L V O N Á S 29 látían könnyezéseivel öntötte-ki kebelemben bánatját! Kértem, az Isten'nevében kértem, kéméllené-meg magát! engemet! Hafzontalan vólt! A' velőmig lehellte belém azt a' hevet, melly fzívében lángokkal lobogott. 'S így leve a' fzegény Lyányka tététől fogva talpig csupa fzív, Csupa érzés. 'S hol már most az a' klíma,a' melly alatt ez a' boldogtalan Teremtés élhessen? NyáRiNe. A' mi fzerencsétlenfégünk az, hogy többet hifzünk a'férfiaknak mint kellene. De ah, mikor felhevülnek, magokat is megcsalják, hogyne csalnának-meg hát minket is? SZTELLA. AlTzonyom! bennem egy gondolat támad. Legyünk azzá egymásnak, a' mik nékünk ök lehettek volna! Maradjunk eggyütt! Adj kezet! E' fzempillantástól fogva egy tapodtat fem erefztelek! MIMI. Az nem lehet. SZTELLA. Mért ne lehetne? NyáRiNe. A'Leányom érzi, hogy SZTELLA. Csak alkalmatlanfágot, jótéteit ne hordjon-elő ok gyanant. Érezzd, A fizónyom, melly jótéteit 1 téfzeffz te nékem, ha* megmaradfz. Nem lehetek magamban. Már próbáltam mindent ; fzereztem apró marhát minden félét, kutyát, őzet, madarkákat, csak hogy legyen valami köriilttem, a 5 mi mozog és él; magamhoz fzoktattam a'falusi kis lyányká- * kat, egyre másra tanítom őket, csak hogy magam ne legyek; mert megtörténik hogy midőn a' tavafzi' vidám reggeleken valatnelly könyörülő Istení'ég bánatomnak terhét elgördíti fzívemröl,
30 S Z T E L L A. röl, midőn megkönnyebbedve ébredek-fel, 's a" kedves Nap fáimnak legfelsőbb harafztjain ragyog, úgy telizik mintha az új nap' munkáihoz új erom is gyűlt volna, akkor megújulva adok forró hálákat az Égnek bánatom' euyhítéséérl! NváRiNé. Igaz! NagyfágObAfrzonyom,igaz! A' Munkásfág 's Jóltévőfég valóhágos áldása az Egeknek, 's kipótolja a' fzívnek azt az iiresfégét, mellyet rajta a' fzerencsétlen Szerelem hagy 0 ". SZTELLA. Kipótolja? Ó Lelkem, mi pótolná-ki azt? Enyhíti talám a' feb' fájdalmát, de azt nemtefzi egésfégessé! Ó, mikor néha egy gondolatból a'másikba merülök,midőn lelkem az elmúltaknak kedves képei felöl álmodozik, 's magát édes reményeivel biztatgatja, 's a' Hóid fényében kertemnek útjain fel 's alá járok, midőn illyenkor az az érzés, hogy egyedül vagyok, reám rohan 's fojtogat, midón hafzontalan' terjefztem-ki karjaimat az ég' négy fzakafzai felé, 'sa' Szerelem' ígézö érzése alatt csaknem leroskadok, 's a' Hóid fzánakozva tekint-le rám,a' csillagol^felettem tifztán és csillogva ragyognak, 's egyfzerre gyermekem' temetője előtt lelem magamat, ííyárlné. Nagyfádnak vólt gyermeke? SZTELLA. Vólt, édes Hadnagyné AÍTzoxiyom! Isten, te ezt a' bóldogfágot is csak megkóstolnom engedted, hogy poharam egéfz holtomig keserű maradjon! Ha néha mikor ha-
II. F E L V O N Á S. 31 za jövök a' mezőről, egy falusi gyermek mezíl' láb. füveg nélkül felém fzalad, 's ártatlan nagy gombölyü ízemével reám nevet, kezet csókol, ó mit nem érez ollyankor fzívem! íllyen nagy volna most, ha élne, a' kis Heloíz'! ezt gondolom-el, felvefzem a' gyermeket, 's öfzfzve meg' öfzvenyalom. Eltépődik fzívem, könnyeim fzakadnak, 's futva megyek magános lakásom' rejtekébe. MiMr. Ellenben így bajai is kevesebbek Nagysádnak. SZTELLA. édes mosolygással veregetvén vállait. Ó Mimi, be kedves vólna nékem a'véle bajoskodás! lia ki nem állottam vólna, nem lehetne elhinnem hogy kereíztemet el lehessen viselni! Kiteríttve feküdt előttem, a' letört Rózsabimbó! 's én kővé vált fzívvel, némán, könny nélkül állottam mellette. Dajkája egyfzer felvefzi, fzívére fzorítja 's felkiált : Él! I r,l! Ledőltem a' gyermekre, megöleltem, öfzvesírtam, 's leestem lábához. Ah! nem vólt igaz a' mit a' Dajkája mondott. Megcsalta vólt fzegény magát; 's bánatom ezzel az eltűnt reménnyel még gyötrelmesebbé lett! Egy karjíékre dől. NváliiNé. SzakaíTza félbe Nagysád ezt a' ízomorú beítzéllgetést! SZTELLA. Nem! nem megkönnyülök ha kiöntöm bánatomat! ha azt, a'mi olly nehezen fekfzik fzívenienn, másnak elébe tehetem! V ofztán ha egyfzer elkezdek befzélleni felőle ő felo-
3 A S Z T E L L A, ö felőle, a' ki nekem mindenem vólt i ó felöle De jertek, lássátok magatok a' képét! Én mindég azt mondám T hogy az ábrázafc Textus arra a' mit az ember felöl mondani lehet. MIMI. Be örülök hogy láthatom! SZTELLA. megnyit egy rejtett ajtót, 's bevezeti őket. ímhol van, Édeseim! N\*áR.iNé. Szent Isten!! SZTÜLLA. Illyen! egéfzenn, egéfzenn ii- Iyen! és még is ezrednyi réfze sincs benne annak, a' mi 8 vólt! Ez a' magosálló férfi homlok, ez a'barna lobogó haj, ezek a' fekete fzemek, ez a' komoly büfzke tekintet de azt a' kedvesféget azt a' fzerelmet, azt a'tiizet, melly midőn 'lelke kiömlött, fzikrázva fzökdécselt fzemeiből, a' képnek nem tudta megadni a' Festő. Szegény fzív, az csak te benned vau eltalálva. MIMI. Affzonyom, nékem egy gondolat fúrja magát fejembe, SZTELLA. Yalóíagos remekje a' Férfinemnek. MIMI. Nagyfágos Affzonyom, én ma a' Postaháznál eggy Tifzttel ebédeltem ; az annyira hasonlít ehez a' képhez, hogy fokba mernék fogadni, hogy ez a' kép tulajdon ö. SZTELLA. Ebédeltél? eggy Tifzttel?- hasonlít hozzá? Ú Mimi, ki hasonlít euhez? MIMI.
II. F E L V O N Á S. 33 MISII. Igen! Igen! Mennél tovább nézem ezt, annál hasonlóbbnak látfzik hozzá a' Tifzt! Csak hogy Ö idősebb -valamivel, barnább, és elíultebb képii. SzTELLA. megrántja (C cse,n<*ettyütt. Mimi, meghasad a' fzívem! Nem hihetem a' mit mondaítz, és még is reménylek! Magam megyek által. MIMI. AZ nem fog illeni. SZTELLA. Illeni? Ó Lelkem AZ INAS jön. SZTF.LLA. István, hamar által a' Postaházhoz. Ott egy Tifzt fzállt-meg, köfzontsd 's mondjad néki... Mimi, add te a' fzájába mit, mondjon a'tifztnek. Mondd István, hogy kéretem, jöjjön-által. MIMI. István, ismerte Rend a' Nagyfágos Urat? IoTvásr. Mint magamat, Kisaflzony. MIMI. Menjen által Kend a'postaházhoz; sgy Tifztet fog ott találni ; az igen fokát hasonlít a' Nagyfágos Ürhoz. Ne mondjon neki femmit, hanem csak nézze-meg ha nem ollyail é mint á' Nagyfágos Űr. Sokat tefzek rá, hogy az Ö Nagyfága. SZTELLA. Ha hasonlít a' fzegény Uramhoz, akár ki légyen, kérd hogy jöjjön-által! kérd hogy ne kessen! mondd hogy várom. Ó ha,... De mit nem fog fz még reményleni öfzvéroncsolt, boldogtalan fzív! Lelkeim, hagyjatok, hagyjatok magamban I Elzárkózik. C MIMI.
34 S Z T N 1 A. MIMI. AZ Istenért, mi baja AÍTzonyámnak? NYáitiNé. Édes Leányom, ez nékem utóisó napom! Soha fem fogom kiállhatni Ennyit egyfzerre! MIMI. Szent Isten! NYániNé. A'Báróné'férje az a' kép a' mellyet láttál ó édes gyermekem az én férjem! _ a' te Atyád! MIMI. AZ Istenért, édes Affzonyám! az Istenért! miért öldösi magát illy hafzontalan fcépzelésekkel! NYáRtNé. 'S ímé itt van! egy két percentés múlva karjai közzé fog rogyni. Mi pedig Mimi, mennünk kell! MIMI. A' mint AÍTzonyámnak tetfzik. I^YáRlNé. Menjünk, menjünk! MIMI. Vonjuk - félre magunkat ide a' kertbe. Én azalatt általfutok a' Poítaházhoz, '.s lia bé leíznek fogva a' lovak, hírt adok AÍTzonyámnak, 's míg ok elréfzegülve egymásnak nyakán fognak függeni, felülünk, 's itt hagyjuk. FERNANDÓ és ISTváls jönnek. ISTváN. Ide, Nagyfágos Uram! ' már a' Kabinet ajtaját fem ismeri Nagysád? FERNANDÓ. el KyÁriné mellett, 'J nem ismér reá. NYáRiué. Ö az, ö! ó Mimi, oda vagyok! HAR-
35 HARMADIK FELVONÁS. A' SZTELLA SZOBÁJA. SZTELLA. FERNANDÓ. ^ZTELLA, a* falokhoz, örvendezve. Megint itt van! Látjátok ötet! Itt van! Itt van megint! Megáll egy Vénujz képe előtt. Imádott Istenfég, látod ötet! Megint itt van! Be fokfzor futkostam-el melletted! be fokát sírtam, keseregtem képed előtt! Itt van! Itt van és még fem merem hinni! Kegyes Istenné, be fokfzor buktam képed elébe! 's nem volt itt! Most ő is itt van te is itt vagy! Kedves! kedves! fokáig voltál oda! igen fokáig! De itt vagy megint! Nyakába borúi. - Itt vagy! Nem akarok femmit tudni, femmit hallani, femmit érteni, csak azt az eggyet hogy itt vagy! hogy itt vagy! C 2 Fer-
3 S S Z T E L L A. BXRNANDÓ. Sztella 1 édes Sztellám! foffódik. általöleli. e Isten, valahára ismét sírhatok! SZTELLA. Eggyetlenem! FERNANDÓ. Sztella, hadd fzívjam valaha ismét édes lélekzetedet, azt a'lélekzetet melly nékem éltetőbb, balzsamibb, mint az égnek minden illatjai. SZTELLA. Kedves! FERNANDÓ. Lehellj e' kiafizott, kifzáradt, elfásúlt mejjbe ismét fzerelmet, ismét éltetést! ^Ajkaik öjbvcragadnak. FERNANDÓ. Enyhíts! enyhíts! Itta' hol te vagy, a'hol a'te lehelletedet fzívhatom, tavafzi új életbenn él minden. Szerelem és állandó Hüfég csatija itt hozzád a'csavargáshoz fzokott Állhatatlant. SZTELLA. Bohó! FERNANDÓ. Nem érzed te mi a'mennyharmat annak a' Szomjúhnak, a' ki kifzáradt pufztás homokról kárjaid közzé tér-viffza. SZTELLA. Hát te, Fernandó, annak a' Szegénynek örvendezését, a' ki elvefzett eggyetlen kedves báránykáját fzorítja ismét fzívéhez. FERNANDÓ. lábaihoz borúi. Sztella! édes Sztellám. SZTELLA. Kelj-fel, kelj-fel! Nem láthatlak így! FERNANDÓ. Hagyj itt! Ó bár mindég itt fekhetnék! Nem bukik é megelötted mindég elpirult fzívem, véghetetlen Jófag! véghetetlen; Szeretet! SZTEL.
III. F E L V O N Á S. 37 SZTELLA. Enyém vagy megint! Megint itt vagy! Van é valami a' mit irigyelhessek? ' P ERNANDÓ, Úgy tetfzik, mintha bóldogfágomnak egykori első óráját élném. Karjaim közit vagy, ajakidról fzopom fzerelmednek bi«zonyfágát, tántorgok, 's ízédelegve kérdem magamtól ha ébren vagyok é, vagy álmodok? SZTELLA. A' mint látom, Fernandó, okosabb még most fem vagy mint voltál. FERNANDÓ. Ójjon Isten tőle! De ezek a 5 boldog fzempillantások, öleléseid, csókjaid, ismét jóvá, ismét kegyessé tefznek. Most, Sztella, imádkozni is tudok, mert boldognak ériem magamat. SZTELLA. AZ Isten bocsássa-meg, hogy illy gonofz vagy, és egyfzerre illyen jó-is! Az Istén bocsássa-meg, a' ki illyenné csinált, illy állhatatlanná és illy hívvé. Ha fzavaid' hangját hallom, megint elhitetem magamat, hogy ez az a' Fernandó, a'ki még fenkit fem fzeretett, í'enkit, fenkit csak engem. FERNANDÓ. Én pedig ha fzép kék fzemeidbe tekintik, ha elmerülve nézek belé, megmernék reá esküdni, hogy egéfz távollételem álatt fem lakott benne egyéb kép, csak egye* ílül az enyém. SZTELLA. Arra bízvást megeskiidhetfz. FERNANDÓ, Meg? SZTELLA. Ha nem úgy vólna, megvallat aám! Nem vallottam é meg fzerelmünk' elsij C 3 aaj.
38 S Z T E L L A. napjaiban fzívemnek minden fellobbanásait? 's nem még inkább fzerettél é g^yónásom után? FL'RIÍAHDÓ. Angyal! SZTIÍLLA. Mit nézel olly merően rajtam? Úgy é a' kesergés lefújta orcáimról az Ifjúíág' virágzatját? FERNANDÓ. Rózsa vagy, valófágos rózsa, édes Sztelíám! Mit rázogatod fejed'? SZTELLA. Ó mért kell benneteket illy forróan, illy makacs állhatatosfággal fzeretnünk? mért nem büntethetünk benneteket gyötréseinkért? FERNANDÓ. Vallyon nem öfzültél é meg? Szerencséd hogy fzökék hajaid! De legalább ki nem hulltak bánatodbann! Kive fzi belölök a? fe'sílt, 'j a' tömött hajfürtök legörgenek. SZTELLA. Pajkos gyerek! FERNANDÓ. bele'jek ölti karjait,, s általöleli., ímhol Rinaldó, régi láncaibann. vlz Inas btf. Az INAS. Nagyfágos AíTzonyom SZTELLA. Mitakarfz? Micsoda ábrázattal jöltz előmbe? Nem tudod hogy azt halálbann útálom mikor boldog vagyok? ISTváN. Nagyfágos Aflzonyom, a' két Vendég indulni akar. SzTELLA. Indulni? IST^áN. Oda ki állok, 's hát látom hogy a' KisalTony a' Postaházhoz megy, 's meg' viffzajö, 's valamit fug a' Nagyafl'zonynak. ín is által-
III. F E L V O N Á S, 39 íalfzaladok, 's hát hallom, hogy fogatnak nyakra före. Kértem, ne cselekednék azt, Nagysád nem fogja kedvesen venni, ha hír nélkül mennek-el ; de a' NagyaíTzony sírva kért, hogy a' holmijét lopnám által, 's Nagysádat nevében kövessem-meg; hogy nekik lehetetlen maradniok. FERNANDÓ. Arról az AlTzonyról van a" befzéd, a' ki a' mai Dilizsánzonn érkezett a' Postaházhoz? SZTELLA. Arról igen! A' Leányát Múlattatómnak hozattam, 's beléfzerettem az Anyjába, 's ezt is meg akarám tartóztatni. Ó Fernandó, mért fzegik ezek éppen ma kedvemet! FERNAHDÓ, Által nem látom mi ok indíthatta az illy hirtelen indulásra. SZTELLA, Én fem tudom. Nem is akarom tudni! de az igaz hogy nem könnyenn erefztem-el magamtól. Csak hogy te maradfz itt, édes Fernandóm! Ha 1 nem volnál itt, nem tudom mit csinálnék miattok. Az Örég egy derék, érzékeny fzívü jó Aflzony. A' fok fzenvedés képén hagyta nyomait; lehetetlen nem fzánni, nem fzeretni. István, menj-áital, 'shívdelö az Anyját. Az Inas megyeri. Befzélld rá hogy maradjon; ha pedig csakugyan menni akar, mondjad hogy nem tartóztatom erővel; csak egyfzer akarok fzólani vele. Fernandó, ki kell pihennem magamat ; lemegyek 1 a'kertbe ; ne múlass foká, 's jöjj hamar utánnam. Fülemiléim, idvezljétek imádott Urotokat! Indúl. C 4 FKR,
0 S Z T E L L A, FERNANDÓ. Angyal! SZTELLA. vijfzatér. Ügy É, nem múlatíz fflká? FERNANDÓ. Múlathatnék é ha eltiltanális? Sztella el. FERNANDÓ. magában. Mennynek Szentjei! Mint fut-el az ő jelenléte elöl minden bö, minden gond, minden aggódás! Fernandó, ismered é iriég magad'? Mind az, a' mi e' fzívet ízorong-atta, a' mi olly könehézréggel feküdt ittenn, az a' rettegés, az a'kétfég, az a' mardosó emlékezete egykori eí'zteleníegeimj ek, 's annak képzelése a' mit ezekért most járhattam,... De talám ugyan megint rám akartok rohanni gyilkoló gondok? talám ugyan érzitek,.hogy nincsen itt? Majd, majd, ha ismét elébe lépek! ha megint kezembe vefzem kezét. A' TISZTTARTÓ te. Örvendve látásún megcsókolja kezét. Hálá Istennek! hálá Istennek! Ezt ugyan nem mertem egy hamar reményleni. FERNANDÓ. félrerántja kezét tsékja elöl. Hagyj békét, jó János; Hát hogy' mint vagy? TISZTTARTÓ. Jól, Nagyíagos Uram,jól! Csak hogy itthon Nagysád! FERNANDÓ, Nincs valamelly bánatod? Él a' Feleféged? a' gyermekeid? TISZTTARTÓ. Élnek mindnyájan! A'gyermekeim már úgy megnőttek hogy rájok nem jsmér Nagysád, FER-
III. F E L V O N Á S. 4 FERNANDÓ. Hát hogy' megyen a gazdafágom? TISZTTARTÓ. Elbámul belé Nagysád ha jneg-látja mit csináltunk azalatt. De fzabad é tudakoznom, hát Nagysád hol járkált megint? micsoda vefzedelmeken ment megint kerefztűl? FERNANDÓ. Hallgass, kérlek. Másként nem vagy é réfzese ifjúfágom bolondfágainak? TISZTTARTÓ. Nékem egyedül az a' fzerencsém, hogy Nagysád Haramiák Vajdájává nem lett; egy ízavára Nagysádnak öltem vágtam volna. FERNANDÓ. Majd, jó János, majd ha csendesebb lefzek. TISZTTARTÓ. Hát a' fzegény Ö Nagyfága? hát az a' gyönyörű kis Leány? FERNANDÓ. Nem leltem-fel Kolozsváratt. Magam ugyan nem voltam a' Városban, de a* leghitelesebb tudósításokból tudom, hogy az a' Kalmár, a' ki a' Kapitálisát olly ígéret alatt vetre magához, hogy néki intetes fejében fzállást ád házánál, és konyháját ki fogja tartani, megcsalta. Olly fzínnel, hagy a'testvéréhez fog utazni, elhagyta Kolozsvárt, 's Isten tudja hol bujkál. Kétfég kívül keze' munkájából élös-«ködik Szegény! TISZTTARTÓ. Csak hogy itthon Nagysád! Ugyan meg tudjuk é bocsátani Nagyfágodnak, hogy olly fokáig hagyott magunkbann? FERNANDÓ. AZ igaz, fokáig oda voltam* C 5 TISSI*
42 S 2 T E L L A. TISZTTARTÓ. Ha Felefégem, két gyermekem koztt illyen kedvemre nem ülnék ide haza, bánnám hogy eggyütt nem borongoltam Nagyfágoddal. De már nfbst az egyfzer, úgy é, Nagyfágod is belé untabba a' nyughatatlan életbe? úgy é már most Nagyfágod is vefzteg ül. FERNANDÓ. Ideje volna! TISZTTARTÓ. Jobb is, Nagyfágos Uram, abból a' máfzkálásból úgy sincs femmi hafzon. FERNANÜÓ. Még fem tudtad elfelejteni a' leckézést? TISZTTARTÓ. Tám ugyan nem vólt elég alkalmatosíágom jól belé tanulni? TudjaNagysád, mikor Cecíliába í'zerettünk, mikor rá kötöttük magunkat, hogy törik fzakad miénk lellz. FERHANDÓ. Ó János, és még is be édes, be boldog idö vólt az! TISZTTARTÓ. Tudja Nagysád, mikor egyfzer csak lebetegfzik, 's egy gyönyörű lyánykával ajándékoza-meg? De fzegény, éppen ez által előbbi elevenfégét, előbbi fzépfé 1 jenek nagy réfzét elvefztette! FERIIANDÓ.. Ne büntess, kérlek, ennek emlegetésével. TISZTTARTÓ. Tudja Nagysád, mint nézegeténk - körül itt meg' ott, meg' emitt, 's -ofztán ismét amott magunkat, 's utoljára mint akadtunk erre az Angyalra, 's mint fzakadtegyfzerre vége a' tanácskozásnak a' továbbmenésf<ől,'s kéntelenek valánk vagy az eggyiket vagy a'másikat ízerencsétlenné tenni ; mint adtuk-
III. F E L v o N Á S. 43 el alattombann a' jófzágot, 's mint fzöktünkmeg, 's ezt a' fem a' Világot íem magát nem ismerő Angyalt mint lopánk ide? FERNANDÓ. Hagyjd-el, hagvjd-el! TISZTTARTÓ..Nem, Nagylagos- Uram! de bár minden kicsinyfég eízembe juthatna, hadd befzéllhetnsk - elö Nagyfágodnak mindent, hadd útáltatnám - meg Nagyfágoddal azt a' hitteljátfzást, azt a' jövést menést. Mert, csak kéntelen vagyok kivalláni, én azt hifzem állhatatosan, hogy Nagyfágod most utoljára fem azért ment-el innen hazulról, hogy Cecíliát felkeresse, hanem abból a' meg-fzokott régi vifzketegfégböl FKRNANDÓ. Hagyjd máffzorra! TISZTTARTÓ. Minden jól leffz, csak vefzteg üljön ISfagyfágod. El. Az Inas bé. Az INAS. AZ AÍTzony itt van. FERNANDÓ. Vezessd-bé. Az INAS el. FERNANDÓ magábann. Ez azaffzony engem bússá tefzen. Hogy femmi fem lehet egéfzen tifzta, egéfzen vidám, egéfzen boldog az ég alatt! i Ez az AÍTzony... Az ebédnél Leányának kedve forgatott - ki sarkomból: mit tehet majd Anyja' pityer gése! NYáRiiíé helép- FERNANDÓ magában. Isten! 's imé fzerencsétlenfégén felül még képe is emlékeztet botlásomra! Szív I Szív! ó ha rajtad áll azt érze-
44 S Z T E L L A. évzeoi a'mit érzettél, 's azt cselekedni a' mit cselekedtél, miért nem áll rajtad botlásaidat magadnak megbocsátani? A' fzegény Felefégem' formájának árnyéka! ö, hol nem látom azt! Fenn Jzóval. A fiz o nyom! NYáítiNe. Mit tetfzik parancsolni velem? FERNANDÓ. Óhajtanám, Affzonyom, hogy maradj Sztellánál, és nálam! Ülj - le,.afízonyom! NyáRiNé. A' Szenvedő' jelealéte terhére yan a' Boldogoknak, a' Boldogoké pedig ah, még inkább a' Szenvedőknek. FERNAUDÓ. Nem értelek, AlTzonyom! Lehetféges volna é egyébnek nézned Sztellát minta' micsoda? őteta' ki csupa jóíag, csupa Istenrég í NyáRiNé. Uram! én hír nélkül akartam elmenni. EreíTz, nem maradhatok. Nagy okaim vannak. Kérlek, ne tartóztass! FERNANDÓ. Magában. Minő ismeretes fzózat! minő ismeretes kép! hangosaan. AÍI'zoíiyom! elfordulva. Isten! a' Felefégem! hangotann. Megbocsáss, mindjárt itt lefzefe, r- El. NYáRIiié magában. Rám ismért! Isten, hálát adok tenéked, hogy fzívemnek ennyi erőt engedtél! Én vagyok é az az öfzveroncsolt, öfzvetördelt, eltaposott Boldogtalan? Enyém é ez a' csendesfég, ez a' nyugodalom? Népi 5 jóltévő Atya, nem enyém az! a' te kegyelmed az! a' te ingyen kegyelmed! Te ép- -, * pen
III. F E L V O N Á S. 45 pen akkor nem hagyfz-el bennünket, mikor isteni fegédedre legnagyobb fzükfégünk vagyon! FERNANIÍÓ vijfza. FERNAND6 magában. Vallyon rám ismert é? hangossan, AíTzonyom, kérlek, fzívesen kérlek, nyissd-fel előttem fzívedet. NYaRiNe Úgy fzomorú történetemet egéfzen el kellene befzéllenem! 's hogyan hallgathatnád Te azt, holott a' mai nap téged az élet* legédesbb örömei közzé vett-bé, holott a' mai naponn az élet' legédesebb örömeit a' fzeretetre legméltóbb AÍTzonynak adád - viflza? - Nem, Uram! ne kívánd azt hallani! kérlek, ereflz-el. FERNANDÓ, Ne hagyj hafzontalan kérni AíTzonyom! NyániNé. Be fzeretnélek megkémélleni fájdalmaimnak eggyiitt érzésétől! de engedek kívánfágodnak. Pauza. Megkönnyebbült hanggal.. Ifjúfágom' napjai vígak voltak, és kedvesek. Nem tudom mi vonta felém a' férfiakat ; fokann igyekeztek nékem tetfzeni, de én kevés eránt érzettem hajlandóságot; egy fem valaközöttök a'kiről elhihettem volna, hogy életemet társafágában kedvemre tölthetem - el. így múltanak -el a' rózsafzín Múlatfágoknak kívánatos napjai, hol egy nap barátfágosan nyújt kezet más napnak. És még is érzettem egy Valaminek híjját. Ha előrenéztem ja' jövendőbe, ha elnéztem azokat a' víg és fzomorú órákat, mellyek kétfég kívül az én életemnek is ki valának Czabva, eggy ouy Fér* jet
4-Á S Z T E L L A. jet óhajtottam, a' ki eggyütt menjen veiern a' sírig; a' ki azon fzeretetért, mellyet néki ifjú ízívera nyújtaná, öregebb koromban Barátom légyen és Védem, 's pótolék Szüléim hellyett, kiket érette elhagytam. FERNANDÓ. AZ pedig? NyáRlNe. Felleltem őtet, Uram! felleltem azt a' kire minden reményemet építhetni véltem, és építettemis. Lelkének elevenfége olly tökélletes hüféggel látfzott öfzvekötve lenni, hogy fzívem eránta hirtelen megnyílt, 's néki csakhamar barátíagomat, 's nem fokára fzerelmemet is, od'adtam. 0, midőn mejjemen nyugtatta fejét, melly forró hálákat adott ő tenéked, Isten, azért a' nyugvásért, mellyet néki karjaim között kéfzítettél! mint repült hozzám a' külvilág' örvényéből, 's mint űzte - el édes esdekléseivel minden gondjaimat! FERNANDÓ, Tovább Aflzonyom, tovább! NyáRiNé. Változandó minden! Ó, ö engemet olly igazán fzeretett, mint én őtet! Volt eggy idő, mellyben nem ismért egyéb bóldogfágot azon kívül, hogy vélem fzerelmét egéfz; mértékben éreztesse. Az, az élet' legfzebb fzakafza volt, házasíágunknak első efztendei; midőn a' boldogított fzívet a' legkissebb érdeklés, a'legkissebb unatkozás,inkább gyötri mint a' valófágos baj. Ah, Uram! elkésért a' könnyű útonn ; ott pedig a'hol az fziklás sivatagfággá vált, a' hol vezető karjára leginkább vólt ÍZÜkfégem. ott elhagya! FER-