KISPEST KÖZBIZTONSÁGÁÉRT ALAPÍTVÁNY

Hasonló dokumentumok
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

E L Ő T E R J E S Z T É S

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

A L A P Í T Ó O K I R A T

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

Alapító Okirat Módosítása

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra


- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

TÓTH ANTAL ALAPÍTVÁNY A HALLÁSSÉRÜLT GYERMEKEKÉRT EGYSÉGES SZERKEZETŰ ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetbe foglalva)

A L A P Í T Ó O K I R A T

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

Bankszámlaszám:

Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Alapító okirat. Az alapító: Juhászné Balasi Franciska, 6000 Kecskemét, Rezeda u. 22. szám alatti lakos (továbbiakban: Alapító)

Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

JÁSZKISÉR GYERMEKEIÉRT

Alapító Okirat 2012.

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPSZABÁLY. A társadalmi szervezet neve, székhelye és célja

a Képviselő-testület november 28-i nyilvános ülésére TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET!

Kivonat a Fegyvernek Önkormányzat Képviselőtestülete február 24-i soros ülésének jegyzőkönyvéből:

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

ALAPSZABÁLY. (A november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)

ALAPÍTÓ OKIRAT. Az Alapítók március 7-ei, május 8-ai módosításával egységes szerkezetbe foglalva.(a változások dőlt betűvel jelölve.

ALAPÍTÓ OKIRAT - a módosításokkal egységes szerkezetben -

Krisztinavárosi Szent Gellért Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

S z í v b e t e g e i n k é r t K ö z a l a p í t v á n y a l a p í t ó o k i r a t a. 1. A Közalapítvány neve: SZÍVBETEGEINKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY.

A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

A Csepeli Kertbarát Kör Egyesület Alapszabálya

Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

A Szakmai Képzésért Közalapítvány Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesterétől

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

A Szellemi Köztársaságért Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

A GYÖNGYÖSI OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT A L A P Í T V Á N Y ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

Alapító Okirat. alapítványt

A L A P Í T Ó O K I R A T

Tatabányai Evangélikus Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. - többszöri módosítás után egységes szerkezetbe foglaltan -

Alapító Okirat 1. (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT. ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek szerint:

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

A Napkereszt Hagyományorzo Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. A április hó 7. napjáig történt módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg.

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Biztonságos Városunkért Közalapítvány Alapító Okirata

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOLGLALT PREAMBULUM ALAPÍTÓ OKIRAT

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 25-én tartandó ülésére

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Átírás:

Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzat Képviselő-testülete által alapított a közhasznú szervezetekről szóló 1997.évi CLVI. törvény alapján közhasznú jogállású KISPEST KÖZBIZTONSÁGÁÉRT ALAPÍTVÁNY Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben Budapest, 2009. szeptember...

Kispest Közbiztonságáért Alapítvány alapító okirata Az alapító a Kispest Közbiztonságáért Alapítvány, a Fővárosi Bíróságon 3126. sorszám alatt nyilvántartott alapító okiratát többször módosította, amelynek a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege a következő: ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzata a kispesti lakosság élet- és vagyonvédelmének hatékony elősegítése, a kerület közrendjének és közbiztonságának javítása érdekében, az itt lakók és dolgozók, szervezetek, vállalkozók védelmének segítésére jogi személyként működő alapítványt létesít. Az alapítvány neve: KISPEST KÖZBIZTONSÁGÁÉRT ALAPÍTVÁNY Az alapítvány székhelye: 1195 Budapest, XIX., Városház tér 18. Alapító: Bp. Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat 1195 Budapest, Városház tér 18. Az alapítvány célja: Kispest közbiztonsági helyzetének javítása Az alapítvány besorolási kategóriája: Közhasznú szervezet Az alapítvány által végzendő közhasznú tevékenység: Az 1997. évi CLVI. tv. 26. c.) 15. pontja szerint közrend védelme, ennek érdekében főbb célkitűzések: - a közbiztonság javításának támogatása, - a bűnmegelőzési tevékenység segítése, - polgári önvédelmi csoportok létrehozása és működésük, képzésük támogatása, - a Kispesti Rendőrkapitányság tárgyi eszközökkel, modern technikai felszerelésekkel történő támogatása, - a mozgó rendőrjárőrök számának növelése, annak érdekében, hogy több rendőr legyen a kerületben a bűnelkövetés megakadályozására, - bűntettet kiemelkedő módon megakadályozó vagy felderítő polgári vagy rendőrségi személyek, évente egy alkalommal, erkölcsi és anyagi jutalmazása,

2 - az önkormányzat kereskedelmi és hatósági ellenőrzési feladatait segítő, abban közreműködő hivatásos állományú rendőrök túlmunkájának anyagi elismerése, - a lakosság közbiztonságát elősegítő, biztonsági és riasztó rendszerek telepítésének támogatása, - reklámcélú kiadások, hogy az alapítvány további pénzeszközöket szerezzen a fenti célok megvalósításához. Az alapítvány jogállása, jellege: Az alapítvány jogi személy, a bíróság által történő bejegyzéssel és nyilvántartásba vétellel jön létre. Az alapítvány céljai és feladatai teljesítése érdekében együttműködik minden olyan szervezettel, közösséggel, vagy személlyel, amely, illetőleg aki az alapítványi cél elérésében támogatásában munkálkodni hajlandó. Az alapítvány nyitott és nyilvános, ahhoz bármely belföldi vagy külföldi természetes, vagy jogi személy csatlakozhat, amennyiben az a meghatározott célokat elfogadja és támogatja, pénzbeli hozzájárulását befizeti, illetve nem pénzbeli hozzájárulását az alapítvány rendelkezésére bocsátja. Az alapítvány működése nyilvános, munkájának és tevékenységének a megítélése során épít a szakmai véleményekre, a támogatók kezdeményezéseire, javaslataira. Az alapítvány politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt, azoktól támogatást nem kapott, nem kap és a jövőben sem fogad el. Országgyűlési képviselő-jelöltet nem indított és a jövőben sem fog állítani, országgyűlési képviselőt nem támogat, nem támogatott és a jövőben sem fog támogatni. Az alapítvány vagyona és bevételei: Az alapítvány vagyona áll: a.) b.) az alapító által az alapítvány céljára rendelt induló vagyonból, melynek összege 100 000 Ft, azaz Egyszázezer forint, amelyet az alapító az alapítvány javára az OTP Rt. Bp. XIX. kerületi Fiókjánál nyitott 11719001-20246723 szla javára befizetett; az alapítványhoz csatlakozó, illetve az alapítványt támogató jogi és természetes személyek befizetéseiből.

Az alapítvány gazdálkodása; 3 a.) b.) Az alapítvány vállalkozási tevékenysége: Az alapítvány vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azt nem veszélyeztetve végez. Nem lehet azonban gazdasági társaságnak korlátlan felelős tagja. Az alapítvány vagyonának kezelése és felhasználása: A közbiztonság javításához a segítségadás lehetséges eseteit, nem a teljes körű felsorolással, a teljes körű funkciót a mindenkori igények figyelembevételével alakítja ki. A kuratórium az alapító javaslatait figyelembe véve, évente előre megtervezi a vagyon felhasználását. Az alapító által nyújtott támogatást az alapító által megjelölt célra használja fel. Az alapítvány közhasznú szolgáltatásaiból bárki, arra jogosult személy vagy szervezet részesülhet. Az alapítvány vagyonát az OTP XIX. ker. fiókjában, az előzőekben meghatározott számlaszámon a kuratórium kezeli és azzal gazdálkodik. Ebben a körben a kuratórium az alapítvány egész vagyonával (a hozadékkal is) jogosult gazdálkodni. A vagyont az alapítványi célok elérésére, az alapítvány működési költségeinek fedezésére és a vagyon esetleges gyarapodását eredményező vállalkozás folytatására használhatja fel. A kuratórium az alapítónak évente beszámol a tevékenységéről, vagyonkimutatást készít, ezt az alapító és a csatlakozók rendelkezésére bocsátja, gazdálkodásának legfontosabb adatait az alapító hirdetőtábláján közzéteszi. Az alapítvány a gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az alapító okiratban meghatározott tevékenységre fordítja. Az alapítvány szervezete: Az alapítvány legfőbb ( vagyonkezelő ) szerve a kuratórium. A kuratórium tagjai a kurátorok. A kuratóriumi tagság 4 évre szól és megújítható. A kuratórium létszáma 7 fő természetes személy. A kuratórium a könyvviteli kötelezettségeinek teljesítésére pénzügyi szakembert operatív ügyeinek ellátásra ügyviteli szakembert bízhat meg.

4 A kuratóriumi ülés szabályai: a.) A kuratórium szükség szerint ülésezik, de minimum évente egy alkalommal. A kuratórium üléseit az elnök hívja össze. Az összehívás úgy történik, hogy az elnök az ülés időpontját, helyét és napirendjét tartalmazó "Meghívó"-t az érdekelteknek az ülést legalább 8 nappal - indokolt esetben 3 nappal - megelőzően postán vagy személyesen kézbesíti. A meghívott a személyes értesítést a meghívónak (az iratok között megőrizendő) egyik példányát "tudomásul vettem" dátumozott záradékkal igazolja. b.) Az elnök az ülésre - a saját kezdeményezésére vagy bármelyik kuratóriumi tag javaslata alapján - tanácskozási joggal meghívhatja azokat a személyeket, akik az üggyel kapcsolatban szakértőként vagy egyéb minőségben közreműködhetnek. c.) d.) e.) A kuratórium ülései nyilvánosak. A kuratórium ülése határozatképes, ha a tagjai közül legalább 5 fő jelen van. A kuratórium döntéseit egyszerű szótöbbséggel hozza, szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. A Khtv. 8. (1) bekezdése értelmében a határozathozatalban nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 685. b.) pont), élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján a.) b.) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a társadalmi szervezet által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás. A Khtv. 7. (2) bekezdése értelmében a kuratórium működése keretében gondoskodni kell: e.a.) olyan nyilvántartás vezetéséről, amelyből a kuratórium döntésének tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya (ha lehetséges személye) megállapítható;

5 e.b.) a kuratórium döntéseinek az érintettekkel való közléséről, amely mielőbb, de legkésőbb 30 napon belül írásban történik meg. A kuratórium valamennyi döntésének nyilvánosságra hozataláról úgy kell gondoskodni, hogy azt az alapítvány székhelyén, azaz a Bp. Főv. XIX. ker. Kispest Önkormányzat Bp. XIX., Városház tér 18. sz. alatti hirdetőtábláján 15 napig ki kell függeszteni; e.c.) a közhasznú szervezet működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba való betekintést, amely az elnökkel való egyeztetés után az alapítvány székhelyén történik meg; e.d.) a közhasznú szervezet működésének, szolgáltatásai igénybevételének módjáról, beszámolóinak közléséről szóló nyilvános tájékoztatást. A nyilvánosság tájékoztatása az alapítvány székhelyén, azaz a Bp. Főv. XIX. ker. Kispest Önkormányzat Bp. XIX., Városház tér 18. sz. alatti hirdetőtábláján történik meg 15 napig történő kifüggesztéssel, továbbá a közlés jellegétől függően a helyi újságban való közzététellel is. Az e.) pontban meghatározott feladatok végrehajtásáról a kuratórium elnöke gondoskodik. A kuratórium hatásköre: Gondoskodik az alapítványi cél megvalósulásáról. Dönt az alapítványi vagyon felhasználásáról, annak gyarapításáról, az alapítványi cél propagálásáról, a részvételi létszám növeléséről. Dönt az alapítványhoz csatlakozás elfogadásáról, vagy elutasításáról, az alapító okiratban foglaltak figyelembevételével. Javaslatot tesz szükség esetén az alapító okirat módosítására. Az alapítvány vagyonának kezelése és felhasználása körében a kuratórium az egész vagyonnal, ezen belül a hozadékkal is jogosult gazdálkodni. A kuratórium hatáskörébe tartozik az éves beszámoló jóváhagyása, valamint a közhasznúsági jelentés elfogadása. A Khtv.19. (3) bek. értelmében a közhasznúsági jelentésnek tartalmaznia kell: a.) a számviteli beszámolót

6 b.) c.) d.) e.) f.) g.) a költségvetési támogatás felhasználását, a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást, a cél szerinti juttatások kimutatását, a központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától és mindezek szerveitől kapott támogatás mértékét, a közhasznú szervezet vezető tisztségviselőinek nyújtott juttatások értékét, illetve összegét, a közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámolót. Az éves beszámolót a kuratórium egyszerű szótöbbséggel hagyja jóvá. A közhasznú szervezet éves közhasznúsági jelentésébe bárki betekinthet, illetőleg abból saját költségére másolatot készíthet. A kuratórium üléséről, döntéseiről jegyzőkönyvet kell felvenni, amely a mindenkori titkár feladata. A jegyzőkönyvet a kuratórium elnöke és a titkár írja alá. A kuratórium összetétele: A kuratórium elnöke: A kuratórium tagjai: dr. Pella László 1192 Budapest, Dobó K.u.58. Gulyás Zoltán 1196 Budapest, Hunyadi u. 125. dr. Lélfai Koppány 1192 Budapest, Újlaki u.5. Potyondi István 2363 Felsőpakony, Kölcsey u. 19. Somogyi Lászlóné 1194 Budapest, Alpár u. 12. Szántó László 1171 Budapest, Czimra Gy.u.47. Farkas-Földi Irma 1174 Budapest, Csokonai u. 67.

7 Az alapítvány képviselete: Az alapítványt harmadik személyekkel szemben dr.pella László, a kuratórium elnöke jogosult képviselni. Az alapítványi bankszámla feletti rendelkezési jogosultság dr.pella Lászlót, a kuratórium elnökét és Potyondi István kurátort együttesen illeti meg, akik az alapítóval sem munkaviszonyban, sem egyéb jogviszonyban nem állnak, a Khtv. 9. -ában szabályozott összeférhetetlenségi okok velük szemben nem állnak fenn. A kuratóriumi megbízatás megszűnése: A kuratóriumi megbízatás megszűnik: - A megbízási idő elteltével, amennyiben a megbízatás nem kerül meghosszabbításra, - a kurátor halálával, - a megbízatásról való lemondással, - a kuratórium visszahívásával. A megbízatásról való lemondást a kurátor köteles 30 nappal korábban, írásban bejelenteni a Kuratórium részére. A lemondást nem kell indokolni. A kuratórium visszahívására akkor kerülhet sor, ha tevékenységével az alapítvány célját veszélyezteti. Az alapítvány megszűnése: Az alapítvány a nyilvántartásból való törléssel szűnik meg a Ptk. 74/E. (1) bekezdése alapján. Az alapítvány megszűnik a Ptk. 74/E. (2) - (4) bekezdés alapján is, ha a bíróság a nyilvántartósból való törlésről határozatot hoz. Az alapítvány megszűnése esetén a még rendelkezésre álló készpénzt, illetőleg vagyont, más hasonló célú közhasznú szervezet támogatására kell felhasználni. Az alapító okirat beküldése után az alapítvány a Fővárosi Bíróság nyilvántartásba vételével nyeri el jogi személyiségét, érvényességét, közhasznúsági minősítését.

8 Záradék: A Budapest Főváros XIX.kerület Kispest Önkormányzat képviselő testülete 812/2000.(X.17.) határozatával a Kispest Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratát jóváhagyta, azt a 214/2003.(III.13.), az 52/2007.(II.20.), továbbá a... számú határozataival módosította, és felhatalmazta a polgármestert a módosított alapító okirat aláírására. Budapest, 2009. szeptember... Gajda Péter Kispest polgármestere alapító Ellenjegyezte: dr. Istvánfi Sándor címzetes főjegyző

F e l a d a t v á l l a l ó n y i l a t k o z a t Alulírott Szántó László (1195 Budapest XIX.ker.Petőfi u.9.sz. alatti lakos) ezennel nyilatkozom, hogy a Kispest Közbiztonságáért Alapítvány kuratóriumában a tagi tisztet vállalom. Nyilatkozom, hogy az alapító Bp.Főv.XIX.ker.Kispest Önkormányzat képviselő-testületének választott tagja vagyok. Kijelentem, hogy nem állnak fenn velem szemben azok a kizáró okok, amelyek a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. tv. 8. és 9. -ában szabályozottak. Kijelentem egyúttal, hogy kurátori megbízatásomat megelőzően nem töltöttem be vezető tisztséget olyan közhasznú szervezetnél - jelen megbízatásomat megelőző 2 éven belül -, amely szervezet az adózás rendjéről szóló törvény szerint köztartozását nem egyenlítette ki. Budapest, 2000. május... Előttünk, mint tanúk előtt:... aláírás kuratóriumi tag 1.) név:... 2.) név:...

F e l a d a t v á l l a l ó n y i l a t k o z a t Alulírott Somogyi Lászlóné (1194 Budapest XIX.ker.Alpár u.12.sz. alatti lakos) ezennel nyilatkozom, hogy a Kispest Közbiztonságáért Alapítvány kuratóriumában a tagi tisztet vállalom. Nyilatkozom, hogy az alapító Bp.Főv.XIX.ker.Kispest Önkormányzat képviselő-testületének választott tagja vagyok. Kijelentem, hogy nem állnak fenn velem szemben azok a kizáró okok, amelyek a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. tv. 8. és 9. -ában szabályozottak. Kijelentem egyúttal, hogy kurátori megbízatásomat megelőzően nem töltöttem be vezető tisztséget olyan közhasznú szervezetnél - jelen megbízatásomat megelőző 2 éven belül -, amely szervezet az adózás rendjéről szóló törvény szerint köztartozását nem egyenlítette ki. Budapest, 2000. május... Előttünk, mint tanúk előtt:... aláírás kuratóriumi tag 1.) név:... 2.) név:...

F e l a d a t v á l l a l ó n y i l a t k o z a t Alulírott Plank Róbert (1182 Budapest XVIII.ker. Somlókert u.24.sz.) ezennel nyilatkozom, hogy a Kispest Közbiztonságáért Alapítvány kuratóriumában a kuratóriumi tagi tisztet vállalom. Kijelentem, hogy az alapítóval nem állok rokoni-, munka-, illetőleg egyéb függőségi viszonyban, a Ptk. 74/C. (3) bekezdésében és 685. b.) pontjában szabályozott kizáró okok a kurátori tisztemmel kapcsolatban nem állnak fenn. Kijelentem, hogy nem állnak fenn velem szemben azok a kizáró okok, amelyek a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. tv. 8. és 9. -ában szabályozottak. Kijelentem egyúttal, hogy kurátori megbízatásomat megelőzően nem töltöttem be vezető tisztséget olyan közhasznú szervezetnél - jelen megbízatásomat megelőző 2 éven belül -, amely szervezet az adózás rendjéről szóló törvény szerint köztartozását nem egyenlítette ki. Budapest, 2000. május Előttünk, mint tanúk előtt:... aláírás kuratóriumi tag 1.) név:... 2.) név:...

.. F e l a d a t v á l l a l ó n y i l a t k o z a t Alulírott Gulyás Zoltán (1196 Budapest XIX.ker. Hunyadi u.125.sz.) ezennel nyilatkozom, hogy a Kispest Közbiztonságáért Alapítvány kuratóriumában a kuratóriumi tagi tisztet vállalom. Kijelentem, hogy az alapítóval nem állok rokoni-, munka-, illetőleg egyéb függőségi viszonyban, a Ptk. 74/C. (3) bekezdésében és 685. b.) pontjában szabályozott kizáró okok a kurátori tisztemmel kapcsolatban nem állnak fenn. Kijelentem, hogy nem állnak fenn velem szemben azok a kizáró okok, amelyek a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. tv. 8. és 9. -ában szabályozottak. Kijelentem egyúttal, hogy kurátori megbízatásomat megelőzően nem töltöttem be vezető tisztséget olyan közhasznú szervezetnél - jelen megbízatásomat megelőző 2 éven belül -, amely szervezet az adózás rendjéről szóló törvény szerint köztartozását nem egyenlítette ki. Budapest, 2000. május Előttünk, mint tanúk előtt:... aláírás kuratóriumi tag 1.) név:... 2.) név:...

.. F e l a d a t v á l l a l ó n y i l a t k o z a t Alulírott Szilágyi István (1186 Budapest XVIII.ker. Tövishát u.3.i/2.sz.) ezennel nyilatkozom, hogy a Kispest Közbiztonságáért Alapítvány kuratóriumában a kuratóriumi tagi tisztet vállalom. Kijelentem, hogy az alapítóval nem állok rokoni-, munka-, illetőleg egyéb függőségi viszonyban, a Ptk. 74/C. (3) bekezdésében és 685. b.) pontjában szabályozott kizáró okok a kurátori tisztemmel kapcsolatban nem állnak fenn. Kijelentem, hogy nem állnak fenn velem szemben azok a kizáró okok, amelyek a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. tv. 8. és 9. -ában szabályozottak. Kijelentem egyúttal, hogy kurátori megbízatásomat megelőzően nem töltöttem be vezető tisztséget olyan közhasznú szervezetnél - jelen megbízatásomat megelőző 2 éven belül -, amely szervezet az adózás rendjéről szóló törvény szerint köztartozását nem egyenlítette ki. Budapest, 2001. június 7. Előttünk, mint tanúk előtt:... aláírás kuratóriumi tag 1.) név:... 2.) név:...

N y i l a t k o z a t Alulírott dr.lélfai Koppány (1192 Bp. Újlaki u.5.sz.alatti lakos) ezennel nyilatkozom, hogy a Kispest Közbiztonságáért Alapítvány képviselői tisztemről lemondok, a továbbiakban a kuratórium tagi tisztet vállalom. Kijelentem, hogy az alapító képviselő testületének választott tagja, önkormányzati képviselő vagyok, a kurátorokkal nem állok rokoni-, munka-, illetőleg egyéb függőségi viszonyban (Ptk.74/C. (3)bek., Ptk. 685. b.). Kijelentem, hogy személyemmel szemben nem állnak fenn a Khtv. 8. és 9. -ban írott összeférhetetlenségi okok. Kijelentem, hogy a kurátori megbízatásomat megelőzően nem töltöttem be vezető tisztséget olyan közhasznú szervezetnél - jelen megbízatásomat megelőző 2 éven belül -, amely szervezet az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. Budapest, 2003. május.. Előttünk, mint tanúk előtt: 1.) név:...... aláírás kuratóriumi tag 2.) név:...

F e l a d a t v á l l a l ó n y i l a t k o z a t Alulírott dr.pella László (1192 Budapest XIX.ker.Dobó Katica u.58.sz. alatti lakos) ezennel nyilatkozom, hogy a Kispest Közbiztonságáért Alapítvány kuratóriumában az elnöki tisztet vállalom. Kijelentem, hogy az alapítóval nem állok rokoni-, munka-, illetőleg egyéb függőségi viszonyban, a Ptk. 74/C. (3) bekezdésében és 685. b.) pontjában szabályozott kizáró okok a kuratóriumi elnöki tisztemmel és képviseleti jogommal kapcsolatban nem állnak fenn. Kijelentem, hogy nem állnak fenn velem szemben azok a kizáró okok, amelyek a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. tv. 8. és 9. -ában szabályozottak. Kijelentem egyúttal, hogy kurátori megbízatásomat megelőzően nem töltöttem be vezető tisztséget olyan közhasznú szervezetnél - jelen megbízatásomat megelőző 2 éven belül -, amely szervezet az adózás rendjéről szóló törvény szerint köztartozását nem egyenlítette ki. Budapest, 2003.február 27. Előttünk, mint tanúk előtt:... aláírás kuratórium elnöke 1.) név:... 2.) név:...

Gajda Péter Ügyiratszám: VII- /2007. Fővárosi Bíróság 1363 Budapest Pf.16. Tisztelt Fővárosi Bíróság! A Fővárosi Bíróságon 3126. sorszám alatt bejegyzett Kispest Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratát, az alapító Bp.Főv.XIX.ker.Kispest Önkormányzat képviselő-testülete a 52/2007.(II.20.) határozatával módosította. Mellékelten megküldöm a Bp.Főv. XIX. ker. Kispest Önkormányzat képviselő testületének a 2007. február 20-i zárt üléséről készített jegyzőkönyvi kivonatot, amely tartalmazza az új kuratórium megválasztása tárgyában hozott határozatokat. A képviselő-testület a 44-50/2007.(II.20.) határozataival dr.pella Lászlót, Gulyás Zoltánt, dr. Lélfay Koppányt, Plánk Róbertet, Somogyi Lászlónét, Szántó Lászlót és Szilágyi Istvánt megválasztotta a kuratórium tagjává. A képviselő-testület az 51/2007.(II.20.) határozatával a Kispest Közbiztonságáért Alapítvány kuratórium létszámát 7 fő természetes személyben határozta meg. Kérem a Tisztelt Fővárosi Bíróságot, hogy a kuratórium tagjainak személyében bekövetkezett változást a nyilvántartásban szíveskedjék átvezetni. Csatolom a módosított alapító okirat egységes szerkezetbe foglalt példányát, valamint a 24/2001.(XII.26.) IM.r. 3.sz. melléklete szerint adatokat tartalmazó kitöltött formanyomtatványt. 1195 Budapest, Városház tér 18-20.

2 A kuratórium tagjai az előző kuratóriumnak is tagjai voltak, a feladatvállaló nyilatkozatukat korábban megküldtük. Melléklet: 3 db. Budapest, 2007. április 10. Tisztelettel Gajda Péter