TARTALOM a HOLMI tizennegyedik (2002. évi) évfolyamának második félévéhez VERSEK



Hasonló dokumentumok
TARTALOM a HOLMI huszonharmadik (2011. évi) évfolyamának második félévéhez VERSEK

TARTALOM a HOLMI tizennegyedik (2002. évi) évfolyamának elsô félévéhez VERSEK

SZENT ISTVÁN NAPI K Ö R Ö S TÁVÚSZÓVERSENY Jegyzőkönyve

Kimutatás a Földművelésügyi Minisztérium vezetőiről napi állapot szerint

Modern magyar irodalom II. BBNMI Irodalomjegyzék

TARTALOM a HOLMI huszonötödik (2013. évi) évfolyamának második félévéhez VERSEK

DATUM HNEV ASZAM Alvári Pál N Bánhalmi Imre N Kiss Zsolt N Demeter Ferenc N577577

KOPASZOK ÉS HAJASOK VILÁGHARCA

Az intézmény dolgozói

név megye iskolanév helység tanárnév

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám

Tantárgy Verseny neve helyezés

Tisztelt Támogatónk! Kenderes Városi Önkormányzat. Pádár Lászlóné polgármester. Krokavecz László alpolgármester és családja. Dr.

Székesfehérvári Járási Hivatal telefonkönyv és cím jegyzék

Jó tanuló jó sportoló pályázat eredménylista

A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: , Kp. fax:

9 Matusek Lóránd X. 11. Szegesdi Plasztika (Bőrklinika) 10 Miklós Ágnes 11 Salamon Máté László

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. FIÚ III-IV. KORCSOPORT ( ban születettek)

ORBÁN ATTILA. KECSETI GABRIELLA textiltervezõ

Megyei matematika verseny évfolyam

Beszámoló a 65. Villamosenergia-ipari Országos Természetbarát Találkozóról


A BKKSZ által megrendezésre került Duna Maraton kajak-kenu verseny J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

II. Magvető Kupa. Gyula, Várfürdő,

AMV megyei eredmények

DÉLI APRÓ 23. Szilveszteri Futógála JEGYZŐKÖNYV. Rendező:

Kis Vakond Tanodája 4400 Nyíregyháza, Pf Alapítva: 1991-ben! (42) osztály

A HELIKON GALÉRIA KIÁLLÍTÁSAI,

Kiss Péter Emléktúra a Mátrában 57/37/20. Mátrahegy 40/30/20/10 Pásztó 50/40/25/15. Téli Mátra XL/L/M/S. Túrák száma Össztáv

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár 2.OSZTÁLY. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár 3.OSZTÁLY

DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA 6775 Kiszombor Óbébai u. 6. Tel.: 62/ Fax: 62/ E- mail: Tisztelt Képviselő-testület!

Biblioterápiás foglalkozások témaajánlói és a. felhasználható irodalmak jegyzéke

A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/2013 tanév versenyeredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET

Matematika verseny 2.osztály

AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI

HIRDETMÉNY. A Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Mővészeti Iskola kihelyezett tagozatának mővészeti felvételérıl.

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY

Székesfehérvári Járási Hivatal telefonkönyv és cím jegyzék

E-hiteles tulajdoni lap - Szemle másolat Megrendelés szám:30005/7269/ Szektor : 53

Női 10 km Abszolút eredmények

Zenei ajánlat az 1956-os forradalom évfordulójára

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK november 2. és november 16. között kiírt PIACI LAKÁSPÁLYÁZAT

DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA

2008 és utána született fiúk

III. VALLÁSI NÉPRAJZ, FOLKLÓR, NÉPMŰVÉSZET

Kiss Gábor, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

Töprengő matematika verseny eredményei

Őszi Rövidpályás Úszóverseny SZARVAS

Első nap m. fiú gyors. I. korcsoport

AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI

NAP KÖZÉPISKOLÁS ATLÉTIKAI KUPA et, október 2..


NAGYKANIZSAI MŰSZAKI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. Cserháti tagintézménye MUNKATERVE. 2012/2013. tanév

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK Matematika Testnevelés Matematika Matematika Matematika

GAZDAGRÉT-CSÍKIHEGYEK ÁLTALÁNOS ISKOLA 1118 BP. CSÍKI-HEGYEK U TANÁR TANSZAK NYÍLT ÓRÁK IDŐPONTJAI

Kovács Bea Karakter tánc Boszorkányok

KEDVES SZÜLŐK! A 2014/2015-ös tanév eredményei


Otthon vagy? Hol vagy otthon? Csak a nyelvben... Márai Sándor

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Atlétikai Országos Minősítő Pályaverseny

NN Family Run családi futónap és felnőtt futóest

2004 és utána született fiúk 7 éves és fiatalabb

2. 6.b csapata 3. 5.b csapata b csapata a csapata. Lányok 7.o-8.o.: 1. 8.a csapata 2. 7.a 1. csapata 3. 8.b csapata, 7.

Diákolimpia A IV. korcsoport Budapest, Komjádi uszoda

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

A verseny főtámogatója a Gyulai VÁRFÜRDŐ KFT További támogatóink: Wesselényi Közalapítvány NCA Gyulai Polgármesteri Hivatal

Jogász-nappali-osztatlan képzés

Tájékoztató. a évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól. Sorsz. Név Tudományág Munkahely

Csopaki Futás beszámoló augusztus 13. Utolsó frissítés augusztus 23.

ANGOL NYELV I. VIZSGABIZOTTSÁG I. EMELET KOLLÉGIUM 4. FEBRUÁR 22. HÉTFŐ

1. ÁGAZATI GAZDASÁGTAN TAGOZAT

Koleszárikné Németh Beáta K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58

N E V E Z É S I L A P

VI.Szigetköz Minimaraton

Spinoza Színház hírlevél - spinoza.hu

Nyilasy Balázs publikációi

Magyar Honvédség Egészségügyi Központ - Járóbeteg Szakrendelő Intézet július havi orvosi beosztás

A támogatás célja. Almási Zsolt Tankönyvek és taneszköz támogatása Ft Budapest

A KLUB EDDIGI BEMUTATÓI ? Kiskunhalas ÁMK SZIGMA SE bemutató (nagyon hosszú)


FRANCIA NYELV és 2013 között 1360 középiskolás vett részt a francia nyelv OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt:

Helyezés Debrecen Szekszárd Összidő Név Nem Kategória Rajtszám Nettó idő Rajtszám Nettó idő Csapat 1 Schäfer Bence - Ranga Viktória Férfi páros Férfi

Honvédkórház ÁEK Járóbeteg Szakrendelő Intézet március havi orvosi beosztás

AZ ÁBEL KIADÓ KÖNYVAJÁNLATA. a 2012/2013-as tanévre

Országos szintű tanulmányi versenyeken elért eredmények



XXXIX.Viharsarok Kupa úszóverseny Békéscsaba, május 24.

VIII. T ÓTKOMLÓSI TÓTKOMLÓS ÓTKOMLÓSI NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY

Bonyhád-Bátaszék félmaraton eredmények Absz férfiak: Helyezés Név Idő Orsós Zoltán 01:27: Kovács Krisztián 01:31:52


SOMOGY MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Kaposvár, január

Különös Közzétételi Lista

Everling Tavaszváró Terepfutás - Naplás tó, Helyezés Rajtszám Név Egyesület Korcsoport Össz. idő 1. futam 2. futam 3. futam 4. futam 5.

Ideiglenes felvételi jegyzék március 11. O1. INFORMATIKA SZAKKÖZÉPISKOLA

1. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ (2015/2016) augusztus 19.


Átírás:

TARTALOM a HOLMI tizennegyedik (2002. évi) évfolyamának második félévéhez VERSEK Aczél Géza: kocsonya 7 920 Acsai Roland: Az ég madarai a földben 11 1461 Ágh István: Képzelôdés Orbán Ottó emlékére 10 1255 André András: Végállomás: Auschwitz 8 1045 Bakos András: Hóember a tükörben 9 1192 Balla Zsófia: Csöndfoltok (Petri György emlékére) 11 1395 Báthori Csaba: Egyszer és ezerszer 7 890 Tisztítóvíz 7 889 Bertók László: Lyukas földrajz 9 1219 Csengery Kristóf: Eurüdiké ruhái 11 1460 Fölfelé a lépcsôn 11 1460 Csukás István: Egy költô lakik a magasban 10 1256 Fábri Péter: Hús-vér vers 7 905 Falcsik Mária: Mi lesz a szexszel? 8 1006 Novemberi napfény 8 1006 Fecske Csaba: Olimposzi pletyka 9 1220 Furmann Imre: Az út vége 7 905 Gerle János: Limerick 9 1220 G. István László: Hitetlen 7 888 Ítéletedbôl 7 888 Halasi Zoltán: Az élô Vajdához 12 1545 Jelenlét 12 1546 Határ Gyôzô: Alvearium Magnum 9 1103 Bölcsôdal 9 1103 A monarchia 9 1104 Horváth Elemér: apokalipszis 8 964 bakucz 10 1307 csillagos ég 8 963 diákbál 8 963 levél egy távoli barátnak 10 1307 madártávlat 10 1307 petrinek odaátra 11 1404 a szirének éneke 11 1405 a tanárnô levele 8 963 Imreh András: Füge 9 1135 Mûfordító mûhely 9 1134 A váltótárs 11 1489 Visszafelé 9 1132 A vizitáció 9 1133

Jónás Tamás: hármas oltár 7 867 Kiss Anna: De hát 8 983 Örvény 8 981 Kovács András Ferenc: Angol disznóság 9 1220 Kavafisz-átiratok 8 980 Kincstári humorista 9 1221 Közutálat 9 1220 Párizsi dallam, brüsszeli chanson 12 1513 Szegény Ibrahim 9 1220 Kôrizs Imre: Az élet olyan, mint 9 1151 Két limerick 9 1221 Lackfi János: Nincs más út 11 1487 Növényevôk 11 1489 Nyári villamos 11 1488 Luca Anna: Epifánia 11 1412 Hámozott alma 11 1412 Hisztérikus hold 11 1412 Mesterházi Mónika: Points of view 11 1410 Milosz, Czeslaw: Egy kilencvenéves költô dedikál (Gömöri György fordítása) 8 966 Nádasdy Ádám: A bicikli 8 966 Az esernyô 8 964 A kutya 8 965 Az óra 8 965 Papp Gábor Zsigmond: Robinson éneke 9 1221 Petôcz András: Éjszaka, Orbán Ottó 10 1270 Petri György: [Bármekkora volt ] 11 1394 [De únom az egészet!] 11 1393 Rába György: Halott barátok koszorúja 10 1279 Kosztolányi idôn túli szabaddobásai 7 831 Krôzusi 12 1517 Magánidô 12 1516 Még ma is lázong 7 832 Repedések az épületen 10 1279 Sajó László: Strand 8 1008 Tepertôkrémes kenyér 8 1007 Schein Gábor: (gorgó) 8 1044 ( hogy elvétessenek ) 8 1044 Somlyó György: Ki hogy? 7 864 Még egy Tominak Tomiból 7 863 Választások 7 862 Szakács Eszter: Naplójegyzetek 11 1411 Szônyi Ferenc: Egy hermafroditára 9 1222 Hogy volt ez a punoknál? 9 1222 Limerick 9 1221 Rám villannak csupán 9 1175 Takáts Gyula: A közelítô tél után 12 1511 A télen túli 12 1512 Villámtól lombosan 12 1511 - -

Tandori Dezsô: Az Igazi Dolgok 12 1582 Magam, vita tárgya; vagy bokra-virága 7 865 Pán-Helén 12 1584 Prae-post Hellenisticus Trilogya, Eloevers, Aloe! 12 1580 Rómy Aréna 12 1583 A verseinkben? 10 1257 Tatár Sándor: Két limerick 9 1222 Térey János: Árvízi stanzák 11 1413 Timár György: Két limerick 9 1222 Ókori britanniai transzvesztita sírfölirata 9 1223 Tóth Krisztina: Három limerick 9 1223 Utassy József: Agyam labirintusában 12 1516 Pereg a dob 12 1514 Pontosító 12 1515 Tavasz a hadi úton 12 1515 Vadász Géza: Elmélet 9 1224 Hímsovinizmus 9 1223 Varró Dániel: Limerick 9 1224 Tizenegy limerick 12 1602 SZÉPPRÓZA Berniczky Éva: A bábozódás kora 7 857 Bódis Kriszta: Kemény vaj (És te nem vagy itt velem Angyal, kedves) 12 1566 Kemény vaj (Nem félek én, mé félnék Ôriz minket szüntelen Mért kell meghalnia egy gyereknek) 9 1104 Bódis Kriszta: Kemény vaj (Tulok Karát Ôrnagynô) 10 1280 Cortázar, Julio: Bestiárium (Székács Vera fordítása) 9 1192 Durban, Pam: Hamarosan (Nagy Nóra fordítása) 8 968 Farkas Zsolt: A kolostor 10 1321 Horváth Bazil Balázs: Szivarnovella 7 917 Horváth Péter: Om (Béresné fejen áll) 7 921 James, Henry: A Mester intelmei (I) 10 1343 A Mester intelmei (II) 11 1462 A Mester intelmei (III) (Szabó Szilárd fordítása) 12 1585 Nabokov, Vladimir: Jóság (Bratka László fordítása) 12 1563 Pályi András: Az ártatlanság kora 8 1009 Polcz Alaine: Halál és cserepek (I) 7 832 Halál és cserepek (II) 8 985 Halál és cserepek (III) 9 1153 Szôgyény Béla: Joe 10 1317 Varga Éva: Éjszakai vadászat 7 846 Vida Gábor: A pásztorok királya 9 1202

ESSZÉ, JEGYZET, TANULMÁNY Balota!, Nicolae: Karácsony Benô (Vallasek Júlia fordítása) 8 1046 Bán Zsófia: Próbacsomagolás 10 1267 Batár Attila: Három párizsi tér 11 1444 Bíró Yvette: Talán a vízözön 12 1556 Bokody Péter: Szerepjáték és fantasy 10 1299 Brendel, Alfred: A pedál (Nádori Lídia fordítása) 10 1332 Burka Viktória Vida Judith Wizner Balázs: Szalakóta a roma érdekképviselet sorsa egy északkelet-magyarországi faluban 7 891 Büning, Eleonore: Klasszikus (Nádori Lídia fordítása) 10 1335 Czigány Magda: Nem félünk a farkastól: a gép a modern mûvészetben 11 1431 Dalos Anna: Nem Kodály-iskola, de magyar 9 1175 Dávidházi Péter: Egy nemzeti tudomány elsô ígérete (Irodalomtörténeti dilemmáink Toldy ókori mottópárjában) 7 868 Eörsi István: Használati utasítás (Enzensberger esszéirôl) 7 912 Ébli Gábor: Nyugati mûvészet, keleti múzeum: Tokió közgyûjteményei 9 1213 Finscher, Ludwig: Opus 1 (Nádori Lídia fordítása) 10 1341 Forgács Éva: Hogyan találta fel az újbaloldal a kelet-európai mûvészetet? 11 1416 G. Merva Mária: A gödöllôi Léda-villa titkai 8 1037 Göncz Árpád: A ravatalnál 10 1276 Határ Gyôzô: Alapigazságok, melyek minden alapot nélkülöznek 11 1475 Kagel, Mauricio: A frakk (Nádori Lídia fordítása) 10 1336 Kelecsényi László: Egy erotikus emigráns 8 1026 Klein, Georg: A holló (Kúnos László fordítása) 10 1274 Koch, Gerhard R.: A magas C (Nádori Lídia fordítása) 10 1334 Kohlhaas, Ellen: KV Hob BWV D (Nádori Lídia fordítása) 10 1338 Lator László: Gyászbeszéd 10 1277 Mann Lajos: Variációk egy Rilke-versre 12 1547 Rába György: Csodálatos utazás (Egy toposz alakváltozatai) 9 1136 Schnebel, Dieter: A sikoly (Nádori Lídia fordítása) 10 1340 Sebô Ferenc: Orbán Ottó énekei 10 1271 Somlyó György: Búcsú O. O.-tól 10 1265 Steinfeld, Thomas: A riff (Nádori Lídia fordítása) 10 1339 Szirtes, George: Belül, túl és a felszín alatt: emlékezés Orbán Ottóra (Mesterházi Mónika fordítása) 10 1258 Szôke György: Pontosan, szépen 7 906 Szvetelszky Zsuzsanna: A pletyka mozgásformáinak irodalmi ábrázolásai 8 1052 Takáts József: A kultuszkutatás és az új elméletek 12 1534 Vajda Miklós: A légtérben nem szállnak angyalok 10 1260 Vallasek Júlia: Az elismerés fokozatai (Bánffy Miklós munkássága a második világháború idején) 10 1308

Vida Judith Burka Viktória Wizner Balázs: Szalakóta a roma érdekképviselet sorsa egy északkelet-magyarországi faluban 7 891 Wizner Balázs Burka Viktória Vida Judith: Szalakóta a roma érdekképviselet sorsa egy északkelet-magyarországi faluban 7 891 EMLÉKEZÉSEK, DOKUMENTUMOK, LEVELEK, BESZÉLGETÉSEK Mann, Thomas ismeretlen levele Paul Tillichhez (Heidegger, a szörnyeteg) (Nádori Lídia fordítása) 11 1405 Orbán Ottó: Helyettem írták (Szerkesztô riporter: Gartner Éva) 10 1247 Interjú (Várady Szabolcs fordítása) 10 1243 Örkény István levelei Nagy Angélához 12 1517 Petri György: Feljegyzések egy nagy spirálfüzetbe 11 1375 NEKROLÓG Bányai János: Gion Nándor (1941 2002) 9 1235 Bikácsy Gergely: Szürkület? (Fehér György panoptikuma) 8 1096 A HOLMI POSTÁJÁBÓL András Sándor levele 7 956 Czigány Lóránt: Tûzbe felét! 7 955 Dencsik László levele Várady Szabolcsnak 12 1642 Szalai Júlia levele 7 957 FIGYELÔ Bírálatok a bírálatok szerzôinek betûrendjében Angyalosi Gergely: Kaszálni páli réteken (Térey János: Paulus) 9 1225 Balázs Imre József: A konkrétumok prózája (Bodor Ádám: A börtön szaga) 9 1229 Bányai János: A nyelv- és identitásváltás szomorúsága (Závada Pál: Milota) 11 1498 Bazsányi Sándor: Regényszerû ötletek jegyzéke (Márton László: A mennyország három csepp vére) 11 1495

Bodor Béla: Görnyedten a csillagok alatt (Utassy József: Tüzek tüze) 12 1604 Harmadik típusú utópista: a tudós bumfordi (Spiró György: A Jégmadár) 8 1066 A másként-lét kezdete (Orbán Ottó: Ostromgyûrûben) 10 1356 Csont András: Kritikus író (Péterfy Jenô zenekritikái) 8 1077 Csûrös Miklós: A Föld kérdô reménye (Takáts Gyula: Emlékek életrajza) 12 1629 Dékány András: Láthatáron: az ember(i)ség (André Comte-Sponville: Kis könyv a nagy erényekrôl; Présentations de la philosophie) 8 1080 Doboss Gyula: A gyermek, a nô és a boszorkány (Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka) 12 1623 Dupcsik Csaba: Összecsapva (Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása) 8 1085 Erdélyi Ágnes: Így jöttünk (Halda Aliz: Magánügy) 11 1503 Gera Judit: Mû-fordítások (Peter Egri: Text in Context. Literature and the Sister Arts) 10 1366 Malina János: A kifaggatott zene (Nikolaus Harnoncourt: Zene mint párbeszéd) 12 1639 Márton László: Kései kísérlet, korai vég (Simon Balázs: Parafakönyv) 11 1491 Papp Zoltán: Nincs és legyen (Hannah Arendt: Elôadások Kant politikai filozófiájáról) 12 1632 Péter László: Engel Pál: Szent István birodalma. A középkori Magyarország története (Barabás András fordítása) 7 942 Pór Péter: Az egyetlen vers költôje (Beney Zsuzsa) 7 937 Radics Viktória: Elvesztett bûnök nyomában (Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka) 12 1613 Szilágyi Márton: Telemakus, Bélizárus, Szigvárt, Kartigám és a többiek (Bodor Béla: Régi magyar regénytükör I II.) 7 928 Szvetelszky Zsuzsanna: A pletyka azé, aki megmûveli (Grecsó Krisztián: Pletykaanyu) 8 1072 Tôzsér Árpád: Ha egy északi/éjszakai utazó (Tomas Tranströmer: 117 vers) 9 1231 Ujvárosi Emese: Kép-regények. Négy könyv a hollandokról (Tracy Chevalier: Leány gyöngy fülbevalóval; Sylvie Matton: Én, Rembrandt lotyója; Deborah Moggach: Tulipánláz; Geert Mak: Amszterdam) 7 949 Vári György: Az élet édes tarkasága (Hamvai Kornél: A prikolics utolsó élete) 10 1361 Lassan kialszik a kép (Kertész Imre: Sorstalanság. Filmforgatókönyv) 7 933

Bírálatok a bírált mûvek alkotóinak betûrendjében Arendt, Hannah: Elôadások Kant politikai filozófiájáról (Papp Zoltán) 12 1632 Beney Zsuzsa verseirôl (Pór Péter) 7 937 Bodor Ádám: A börtön szaga (Balázs Imre József) 9 1229 Bodor Béla: Régi magyar regénytükör I II. (Szilágyi Márton) 7 928 Chevalier, Tracy: Leány gyöngy fülbevalóval (Ujvárosi Emese) 7 949 Comte-Sponville, André: Kis könyv a nagy erényekrôl Présentations de la philosophie (Dékány András) 8 1080 Egri Péter: Text in Context. Literature and the Sister Arts (Gera Judit) 10 1366 Engel Pál: Szent István birodalma. A középkori Magyarország története (Péter László) 7 942 Grecsó Krisztián: Pletykaanyu (Szvetelszky Zsuzsanna) 8 1072 Halda Aliz: Magánügy (Erdélyi Ágnes) 11 1503 Hamvai Kornél: A prikolics utolsó élete (Vári György) 10 1361 Harnoncourt, Nikolaus: Zene mint párbeszéd (Malina János) 12 1639 Huntington, Samuel P.: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása (Dupcsik Csaba) 8 1085 Kertész Imre: Sorstalanság. Filmforgatókönyv (Vári György) 7 933 Mak, Geert: Amszterdam (Ujvárosi Emese) 7 949 Márton László: A mennyország három csepp vére (Bazsányi Sándor) 11 1495 Matton, Sylvie: Én, Rembrandt lotyója (Ujvárosi Emese) 7 949 Moggach, Deborah: Tulipánláz (Ujvárosi Emese) 7 949 Orbán Ottó: Ostromgyûrûben (Bodor Béla) 10 1356 Péterfy Jenô zenekritikái (Csont András) 8 1077 Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka (Doboss Gyula Radics Viktória) 12 1613 Simon Balázs: Parafakönyv (Márton László) 11 1491 Spiró György: A Jégmadár (Bodor Béla) 8 1066 Takáts Gyula: Emlékek életrajza (Csûrös Miklós) 12 1629 Térey János: Paulus (Angyalosi Gergely) 9 1225 Tranströmer, Tomas: 117 vers (Tôzsér Árpád) 9 1231 Utassy József: Tüzek tüze (Bodor Béla) 12 1604 Závada Pál: Milota (Bányai János) 11 1498