Támogatást elnyert KMŰFA projektek



Hasonló dokumentumok
Az NKTH által a KSH számára leadott NKFP kifizetések adatai a évben

A Katonai Műszaki Doktori Iskola kutatási témái

Tudásintenzív Mechatronikai és Logisztikai Rendszerek Regionális Egyetemi Tudásközpont. záró szakmai beszámoló

KMR_12_1 támogatott projektek 2012-ben

Műszaki Tudomány az Észak - Kelet Magyarországi Régióban Konferencia PROGRAMFÜZET. A konferencia helyszíne: Debreceni Egyetem Műszaki Kara

MEGHÍVJA ÖNT. Műszaki Tudomány az Észak-Kelet Magyarországi Régióban 2012

DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

Logisztikai fejlesztési feladatok a Technopolis Miskolc Város Versenyképességi Pólus keretei között

Éves Jelentés. Mechatronikai és Logisztikai Rendszerek Regionális Egyetemi Tudásközpont MLR-RET

Vegyes szabadalmi közlemények. Jogutódlás

SZABADALMI KÖZLEMÉNYEK

FIZIKA és 2013 között 1794 középiskolás vett részt a fizika OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt:

JAVASLAT A ZÁRÓVIZSGA - BIZOTTSÁG ELNÖKEIRE ÉS TAGJAIRA Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék. ZV Elnökök Külső meghívottak:

EOQ MNB tanúsítvánnyal rendelkező szakemberek névsora és címjegyzéke

Határozatok listája

Időpont: június 17., péntek

Enterprise Europe Network piaci alkalmazások kulcsszavai

Új vállalati kutatóközpontok és kísérleti innovációs központok kezdhetik meg működésüket - Háttéranyag

1033 Budapest, Szôlôkert u. 4. Tel.: , , fax: , mobil: (70) Dr. Varga Miklós

SZÉTV Informatikai alapismeretek Budapest, március Intézmény Város. 1 Gyönki Bendegúz Neumann János Középiskola és Kollégium Eger 92

A KMDI AKTÍV HALLGATÓI (2013/2014) III. évfolyam. Kritikus infrastruktúra védelem elemzése a lakosságfelkészítés tükrében

Az MNV Zrt. rábízott vagyonába tartozó működő, állami tulajdonú társaságok eredményeinek és kötelezettségeinek alakulása

TECHNOLÓGIAI KULCSSZAVAK. 1. ELEKTRONIKA, INFORMÁCIÓS TECHNOLÓGIA (angol nyelvő rövidítés: IT) ÉS TÁVKÖZLÉS

A Debreceni Egyetem akkreditált mesterképzési szakjai szakfelelősökkel

Baross Gábor program - Közép-Magyarország - támogatott pályaművek

Tájékoztató. a évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól. Sorsz. Név Tudományág Munkahely

$ NRQIHUHQFLD SURJUDPMD

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei

2. program: Információs és kommunikációs technológiák

TOUR DE DEBRECEN 2014 CUBE HORTOBÁGY PRÓBA 55KM ABSZOLÚT FÉRFI EREDMÉNYEK

Kecskemét, 6000,Dózsa György út / , Mosonmagyaróvár, Gorkij utca 1.

A GAK évi pályázat nyertesei (témakörök és azonosító szerint rendezve)

Pályaválasztási Kiállítás Eger

CAETS of Engineering and Technological Sciences. Konferencia elnök. Szervezők. Tiszteletbeli elnökök. Tiszteletbeli bizottság. Konferencia titkárok

DATUM HNEV ASZAM Alvári Pál N Bánhalmi Imre N Kiss Zsolt N Demeter Ferenc N577577

Telepengedélyekről vezetett nyilvántartás (kistérség települései)

A 2015/2016. évi Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny döntőjébe jutottak (nevük szerinti abc sorrendben)

Mechatronikai és Logisztikai Rendszerek. Regionális Egyetemi Tudásközpont. kommunikációja

Innocsekk Plusz 7. forduló - támogatott pályaművek

Gyorspont Puskás LE. Helyszín: Dátum:

MEGHÍVÓ. A Debreceni Egyetem Orvostudományi Doktori Tanácsa meghívja Önt. Dr. Szatmári Szilárd Attila

DIÁKOLIMPIA Észak-Magyarországi Régió EGER

Az ÉLELMEZÉSI IPAR LIII. évf évi Tartalomjegyzéke A) ROVATOK SZERINTI TÁRGYMUTATÓ

Rendezvény Naptár

Név Település Összeg Sámuel Balázs Dr Elekes Ágnes Jakab András és Erzsébet Stephan Meder Dr. Plochingen 20.

Az Óbudai Egyetem XLII. Tudományos Diákköri Konferenciájának díjazott pályamunkái november

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása Pest megyében (VEKOP 1.2.1)

HAJDÚ-BIHAR MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS STRATÉGIAI PROGRAM

Tudományos Diákköri Konferencia

27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet. a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről

ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Bolyai János Katonai Mőszaki Kar

V. Termelő tevékenységek listája TEAOR 08

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei

FORMATERVEZÉSI MINTAOLTALMI KÖZLEMÉNYEK Adatközlés formatervezési mintaoltalmi bejelentésekrõl

AMV megyei eredmények

INFORMATIKA TANSZÉK 3. sz. Államvizsga bizottság január 27. (kedd) A-201 terem. Takács Gábor Dr. Hatwágner F. Miklós Dr. Hatwágner F.

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei

A MOL BRINGATÚRA NYEREMÉNYJÁTÉK KISORSOLT NYERTESEI

Diákolimpia Mezei Futóverseny Országos Döntő

DUNAÚJVÁROSI REGIONÁLIS ANYAGTUDOMÁNYI ÉS TECHNOLÓGIAI TUDÁSKÖZPONT

2014/2015. tanév Út az érettségihez alprogram Intézményi továbbfutói lista. Kifizetendő Pályázat. Intézmény Intézmény neve.

IX. Környezetvédelmi Analitikai és Technológiai Konferencia

Miskolci Egyetem. fővállalkozói szakközgazdász től stratégiai vezető Nord Tender Kft., Miskolc

PROGRAMFÜZET VI. DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK HOL TART MA A MINŐSÉGFEJLESZTÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN? (2006. május )

Ajánlott irodalom a kémia magyarországi történetének tanulmányozásához

MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ II. KORCSOPORT

II. Magvető Kupa. Gyula, Várfürdő,

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP

Szegedi Biológiai Kutatóközpont Tudományos Diákkör. Dr. Kiss Antal. kiss.antal(at)brc.mta.hu.

Dél dunántúli Régió innovációs potenciálja és a kistérségek lehetőségei

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INNOVÁCIÓS

LEKTORAINK (2015/5/3)

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ Budapest, Riadó utca Budapest, Pf

KFKI ISYS KFKI ISYS INFORMATIKAI KFT.

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4.

Veszprémi Egyetem, Vegyészmérnöki Intézet K o o p e r á c i ó s K u t a t á s i K ö z p o n t 8200 Veszprém, Egyetem u. 10., Tel.

Formatervezési mintaoltalmi bejelentések közzététele


TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA

Magyar Égéstudományi Bizottság (A The Combustion Institute Magyar Nemzeti Bizottsága) 2011

VIZSGAREND. Elektronikai technikus

A MÉTE XVIII. OTDK HELYEZÉSEI ÉS DÍJAI

SZTE Hírlevél 2005/6 (2005 December 26, Monday) -

Ünnepélyes megnyitó: november Budapest, III. Bécsi út 96/B. F.06. terem (minden szekció számára) Megnyitja: Dr. Molnár András dékán

Éves Jelentés MLR-RET. Mechatronikai és Logisztikai Rendszerek Regionális Egyetemi Tudásközpont

Városi Beszerzési Szabályzat alapján. Közbeszerzési törvény alapján. 2 Xeless Kft. Megbízás Ft

Pannon Fejlesztési Alapítvány. Bemutatkozó prezentáció Dr. Háry András

Lehetőségek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei iparfejlesztés támogatására

Szekcióbeosztás. Óra Név Dolgozat címe

Regisztráljon környezetünk védelme érdekében. és nyerjen egy környezetbarát táskát! nyereményjáték nyertesei. Gratulálunk!

TISZTA LAPPAL - TISZTA VÍZÉRT

A Hevesi kistérség integrált területfejlesztési, vidékfejlesztési és környezetgazdálkodási programja

Big Data technológiai megoldások fejlesztése közvetlen mezőgazdasági tevékenységekhez

V Á L A S Z T O T T B Í R Ó S Á G I T A G O Z A T O K N É V J E G Y Z É K E I (2011. június május 31.)

Önálló labor és diplomaterv beszámolók

Az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás

SZENT ISTVÁN NAPI K Ö R Ö S TÁVÚSZÓVERSENY Jegyzőkönyve

A Felhívás 1. számú szakmai melléklete A feldolgozóipari tevékenységek TEÁOR besorolása: *Az ezen szakágazatokban megvalósuló fejlesztés nem

Átírás:

1. oldal, összesen: 57 oldal ALK projektek (2002-1999) Támogatást elnyert KMŰFA projektek Kimutatás kelte: 03-09-16 19:00 1. ALK-00005/2002 nysz. Transzformátorok bekapcsolási áramlökéseit korlátozó készülék fejlesztése A támogatás: 9953, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 16880 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): PROTECTA Elektronikai Kft. Hajdú Miklós Támogatás: 9953 E 0 Összköltség: 16880 2. ALK-00007/2002 nysz. Zománcozott bélésű, univerzális folyadékmennyiség mérő A támogatás: 10000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 17000 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): Dányi Engineering Méréstechnikai Kft Dányi Dezső Támogatás: 10000 E 0 Összköltség: 17000 3. ALK-00008/2002 nysz. Kváziautonom napelemes áramforrás A támogatás: 20700, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 29600 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): Solart-System Számítástechnikai, Mérnöki, Ügynöki Tanácsadó Kft Pálfy Miklós Támogatás: 20700 E 0 Összköltség: 29600 4. ALK-00009/2002 nysz. Intelligens, műholdas, járműkövető és döntéstámogató rendszer A támogatás: 10000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 20188 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Rt Bodrogi Sándor Támogatás: 10000 E 0 Összköltség: 20188 5. ALK-00010/2002 nysz. Aeroszol szűrőpapír fejlesztése üvegszálas technolóiával A támogatás: 25000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 35714 E, a döntés kelte: 2002-07-04, lezárva

2. oldal, összesen: 57 oldal 1. pályázó (koordinátor): RESPIRÁTOR Rt Balogh Lajos Támogatás: 25000 E 0 Összköltség: 35714 6. ALK-00012/2002 nysz. Azonosításra és nyomon követésre alapozott, garantált minőségű, biztonságos baromfitermékek előállításának rendszere A támogatás: 20000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 33500 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): Bábolna Mezőgazdasági Termelő, Fejlesztő és Kereskedelmi Rt Magyar Katalin Dr. Támogatás: 20000 E 0 Bábolna Összköltség: 33500 7. ALK-00016/2002 nysz. Szenzor anyag kifejlesztése környezeti minták radioaktív szennyezettségének automatizálható kimutatására A támogatás: 28000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 40000 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): SOMOS Környezetvédelmi Fejlesztő Szolgáltató és Kereskedelmi Kft Vincze Árpád Támogatás: 28000 E 0 Összköltség: 40000 8. ALK-00017/2002 nysz. Új húshelyettesítő élelmiszerek A támogatás: 15000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 21500 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): VIRECO Gyártó, Fejlesztő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft dr. Radnai György Támogatás: 15000 E 0 Összköltség: 21500 9. ALK-00021/2002 nysz. Víziszárnyas fajok szénsavhavas gyorshűtési technológiájának kidolgozása A támogatás: 23000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 49000 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): Integrál Általános Fogyasztási Értékesítő Szövetkezet Vajda Tamás Támogatás: 23000 E 0 Kiskunfélegyháza Összköltség: 49000 10. ALK-00022/2002 nysz. Univerzális Szoftver Rádió Platform Fejlesztése Korszerű

3. oldal, összesen: 57 oldal Kommunikációs Alkalmazásokhoz A támogatás: 19430, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 32330 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): SAGAX Informatikai, Szervező és Tanácsadó Kft Eged Bertalan Dr. Támogatás: 9430 E 0 2. pályázó: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szélessávú Hírközlő Rendszerek Tanszék Zombory László Dr. Támogatás: 10000 E 0 Összköltség: 13330 Összköltség: 19000 11. ALK-00026/2002 nysz. Neutronoptikai eszközök minőségjavító kutatása és fejlesztése A támogatás: 25000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 110000 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): MIRROTRON Műszaki Fejlesztő és Szolgáltató Kft Támogatás: 17600 E 0 Összköltség: 78000 2. pályázó: MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézet Rosta László Dr. Támogatás: 7400 E 0 Összköltség: 32000 12. ALK-00027/2002 nysz. Ipari NIR Spectrométer fejlesztése A támogatás: 30000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 105900 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): LASRAM LÉZER Rt Kreisz Istvám Támogatás: 25900 E 0 2. pályázó: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Atomfizika Tanszék Támogatás: 4100 E 0 Szentendre Összköltség: 85108 Összköltség: 20792 13. ALK-00033/2002 nysz. Két- vagy többrétegű gravírozható információhordozó táblák fejlesztése A támogatás: 12000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 20000 E, a döntés kelte: 2002-07-04

4. oldal, összesen: 57 oldal 1. pályázó (koordinátor): Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány Anyagtudományi és Technológiai Intézet Dr. Rácz Ilona Támogatás: 8500 E 0 Összköltség: 13000 2. pályázó: Gravoform Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Winkler Ferenc Támogatás: 3500 E 0 Összköltség: 7000 E 14. ALK-00034/2002 nysz. Új típusú haszongépjármű kijelző műszerek és jeladók kifejlesztése A támogatás: 36400, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 52000 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): Közlekedési Műszergyártó Rt. Tallér György Támogatás: 36400 E 0 Összköltség: 52000 15. ALK-00036/2002 nysz. Pathológiás génexpressziók mennyiségi meghatározása A támogatás: 10000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 10000 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I. sz. Pathológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet Támogatás: 10000 E 0 Összköltség: 10000 16. ALK-00045/2002 nysz. Szabadvezetékek hálózati diagnosztikai módszerének fejlesztése A támogatás: 35000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 50500 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): VEIKI-VNL Villamos Nagylaboratóriumok Kft Güntner Ottó Dr. Támogatás: 35000 E 0 Összköltség: 50500 17. ALK-00051/2002 nysz. GNSS infrastuktúra hazai kiépítése A támogatás: 29300, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 59200 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): Földmérési és Távérzékelési Intézet Kozmikus Geodéziai Obszervatórium Borza Tibor dr. Támogatás: 29300 E 0 Összköltség: 59200

5. oldal, összesen: 57 oldal 18. ALK-00053/2002 nysz. Részecskenyaláb szaggató kifejlesztése neutronszórási anyagkutatáshoz A támogatás: 28000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 100000 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): KFKI-Regtron Műszer- és Méréstechnikai Kft Baranyai Attila Dr. Támogatás: 16720 E 0 Összköltség: 43800 2. pályázó: MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézet Baranyai Attila Dr. Támogatás: 11280 E 0 Összköltség: 56200 19. ALK-00066/2002 nysz. Sejtes modellrendszerek kifejlesztése a lipidanyagcserében szerepet játszó ABC transzporterekre ható molekulák vizsgálatára. A támogatás: 25000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 42600 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): MTA Enzimológiai Intézet Aktív Transzport Fehérjék Kutatócsoport Támogatás: 25000 E 0 Összköltség: 42600 20. ALK-00067/2002 nysz. 9,10-bisz(feniletinil)antracén, 2-metil-9,10-bisz-(feniletinil)- antracén, 1-klór- és 1,8-diklór-9,10-bisz-(feniletinil)-antracén származékok gyártástechnológiájának kifejlesztése A támogatás: 42000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 70000 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): Budapesti Vegyiművek Rt Csatlós Imre Támogatás: 31500 E 0 Összköltség: 52500 2. pályázó: UBICHEM KUTATÓ Kft Barta István Támogatás: 10500 E 0 Összköltség: 17500 21. ALK-00069/2002 nysz. Új üvegipari tűzálló anyagok gyártásának fejlesztése A támogatás: 55000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 79000 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): REFMON Tűzállóanyag Gyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Rt Támogatás: 55000 E 0 Székesfehérvár Összköltség: 79000

6. oldal, összesen: 57 oldal 22. ALK-00071/2002 nysz. Fényterápiás eszköz kifejlesztése és új kezelési eljárás kidolgozása a szénanátha kezelésére. A támogatás: 25000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 32000 E, a döntés kelte: 2002-07-04, lezárva 1. pályázó (koordinátor): Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati Klinika Kemény Lajos MTA Doktora Dr. Támogatás: 14500 E 0 2. pályázó: Zipper Orvos és Gyógyszertudományi Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Támogatás: 10500 E 0 Szeged Összköltség: 14500 Szeged Összköltség: 17500 23. ALK-00072/2002 nysz. Teherviselő műanyag termékek mélyhúzásos gyártástechnológiájának kidolgozása. A támogatás: 27900, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 46517 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): FRIMO HUNGARY Ipari, Technikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Támogatás: 27900 E 0 Mór Összköltség: 46517 24. ALK-00074/2002 nysz. Szalmacellulóz teljesen klórmentes (TCF) fehérítési technológiájának kidolgozása A támogatás: 24800, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 41600 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): Papíripari Kutatóintézet Kft Polyánszky Éva Dr. Támogatás: 24800 E 0 Összköltség: 41600 25. ALK-00080/2002 nysz. Hengeres csigahajtóművek továbbfejlesztése, optimálása és minőségbiztosítása A támogatás: 24000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 40000 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): Fogaskerékgyár Gyártó Szolgáltató és Kivitelező Kft Támogatás: 24000 E 0 Összköltség: 40000 26. ALK-00081/2002 nysz. 5 aminolevulénsav/ ALA/ indukálta photodynamiás terápia fül-

7. oldal, összesen: 57 oldal orr-gégegyógyászati alkalmazása eszközeinek és terápiás protokolljának kidolgozása. A támogatás: 7000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 8140, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): MTA Kémiai Kutatóközpont Támogatás: 3382 E 0 Összköltség: 4522 E 2. pályázó: MTA Kémiai Kutatóközpont Támogatás: 0 Összköltség: 0 3. pályázó: Országos Gyógyintézeti Központ Támogatás: 3618 E 0 Összköltség: 3618 E 27. ALK-00087/2002 nysz. Rezisztencia öröklődés eltérő genetikai hátterű pontyoknál A támogatás: 20000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 20000 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): Halászati és Öntözési Kutatóintézet Szarvas Jeney Zsigmond biol. tud. kand. Dr. Támogatás: 11300 E 0 Összköltség: 11300 2. pályázó: Kaposvári Egyetem Kaposvár Magyary István Dr. Támogatás: 8700 E 0 Összköltség: 8700 E 28. ALK-00092/2002 nysz. A génbelövő technológia és készülék (GENEBOOSTERtm) fejlesztése és korszerűsítése A támogatás: 14000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 30900 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): Elektronikai, Automatizálási és Kereskedelmi Bt Rohm Rezső Ferenc Támogatás: 14000 E 0 Összköltség: 30900 29. ALK-00100/2002 nysz. Öko zöldség A támogatás: 30000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 42000 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): Virágoskút Kertészeti Kft Rózsa Péter Támogatás: 28000 E 0 Balmazújváros Összköltség: 40000

8. oldal, összesen: 57 oldal 2. pályázó: Hajdú-Bihar megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat Debrecen Dienes Gyula Dr. Támogatás: 2000 E 0 Összköltség: 2000 E 30. ALK-00103/2002 nysz. A katalitikus paraffin átalakító állóágyas DEW katalizátor gyártási tecghnológiájának továbbfejlesztése A támogatás: 27500, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 45000 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): SZIKKTI Szilikát és Kerámia Anyagkutató és Fejlesztő Kft. Támogatás: 14000 E 0 Összköltség: 31500 2. pályázó: MTA Kémiai Kutatóközpont Kémiai Intézet Támogatás: 13500 E 0 Összköltség: 13500 31. ALK-00108/2002 nysz. Komplex, szabadformájú alakzatok hatékony és felhasználóbarát mérnöki visszafejtése az autóiparban A támogatás: 30000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 58500 E, a döntés kelte: 2002-07-04 1. pályázó (koordinátor): CADMUS Számítógépes Tervezést Segítő Kutató-fejlesztő és Tanácsadó Kft Támogatás: 20000 E 0 2. pályázó: MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete Támogatás: 10000 E 0 Törökbálint Összköltség: 48500 Összköltség: 10000 32. ALK-00112/2002 nysz. Innovációs terv az elektronikus vagyonbiztonság védelmi rendszer megvalósítására A támogatás: 8400, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 14000 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): FULLSEC Vagyonvédelmi, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Petőházi Jenő Támogatás: 8400 E 0 Összköltség: 14000 33. ALK-00113/2002 nysz. Térinformatikai adatbázisokra épülő döntési és környezeti modellező eszközök fejlesztése

9. oldal, összesen: 57 oldal A támogatás: 18000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 18000 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete Rapcsák Tamás Dr. Támogatás: 18000 E 0 Összköltség: 18000 34. ALK-00114/2002 nysz. Szén nanocső tartalmú polimer kompozitok kifejlesztése nanotechnológiai alkalmazásokhoz A támogatás: 25000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 49940 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): MTA Kémiai Kutatóközpont Kémiai Intézet Kármánné Herr Franciska PhD Dr. Támogatás: 11000 E 2. pályázó: Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány Anyagtudományi és Technológiai Intézet Podmaniczky István Támogatás: 7000 E 0 0 Összköltség: 18158 Összköltség: 14000 3. pályázó: MÜKI Műanyagipari Kutatóintézet Kft Antal István Dr. Támogatás: 7000 E 0 Összköltség: 17782 35. ALK-00119/2002 nysz. Nagy biológiai és beltartalmi értékű gyümölcsök értékmegőrző hasznosítására alkalmas alternatív feldolgozás és felhasználási technológiák fejlesztése A támogatás: 62000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 103333 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): Kasz-Coop Kereskedelmi és Mezőgazdasági Műszaki Szolgáltató Kft Szabó Imre Támogatás: 62000 E 0 Derecske Összköltség: 103333 36. ALK-00120/2002 nysz. Kényszerhízlalás nélküli libamájelőállítás komplex technológiájának kidolgozása A támogatás: 34000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 56950 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): ANSER-BRANCH Szolgáltató Kereskedelmi és Termeltető Kft Turcsán Zsolt Támogatás: 34000 E 0 Orosháza Összköltség: 56950

10. oldal, összesen: 57 oldal 37. ALK-00121/2002 nysz. A hazai gombatermesztésben megjelenő Agaricus bisporus vírusok kimutatása molekuláris biológiai módszerekkel A támogatás: 28000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 46667 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): QUALITY CHAMPIGNONS Magyar-Német Mezőgazdasági Termelő Szolgáltató és Kereskedelmi Kft Szarvas József Támogatás: 28000 E 0 Eger Összköltség: 46667 38. ALK-00126/2002 nysz. Koponyaűri nyomás, agyi perfúziós nyomás és agyi elaszticitás mérésére (monitorozására) értékelésére alkalmas eljárás kidolgozása és verifikálása A támogatás: 52000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 57600 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Idegsebészeti Klinika Dóczi Tamás Ph.D. D.Sc Támogatás: 39000 E 0 Pécs Összköltség: 39000 2. pályázó: SUPERTECH Kft International GmbH Pécs Dr. Niedeczky Csaba Támogatás: 13000 E 0 Összköltség: 18600 39. ALK-00130/2002 nysz. Digitális védelemcsalád továbbfejlesztése A támogatás: 21000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 65362 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): PROTECTA Elektronikai Kft. Eperjesi László Támogatás: 21000 E 0 Összköltség: 65362 40. ALK-00140/2002 nysz. NATO kaliberű ismétlő rendszerű védelmi fegyver fejlesztése A támogatás: 11500, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 23000 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): BÁTORI ÉPSZOL Önkormányzati Építőipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft Szép Ferenc Támogatás: 11500 E 0 Nyírbátor Összköltség: 23000 41. ALK-00142/2002 nysz. Szivárgásdetektáló műszeregyüttes és technológia létrehozása A támogatás: 18000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 52900 E, a döntés kelte: 2002-12-19

11. oldal, összesen: 57 oldal 1. pályázó (koordinátor): VEIKI Rt - Hőenergetikai Gősi Péter Dr. Támogatás: 18000 E 0 Összköltség: 52900 42. ALK-00143/2002 nysz. Hordozható, földfelszíni célokat felderítő radar A támogatás: 53000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 285800 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): PRO PATRIA Rt Bella Lajos Támogatás: 53000 E 0 Összköltség: 285800 43. ALK-00147/2002 nysz. Automatikus szelettérképező berendezés A támogatás: 20000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 65000 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): SEMILAB Félvezető Fizikai Laboratórium Rt Pavelka Tibor dr. Támogatás: 20000 E 0 Összköltség: 65000 44. ALK-00150/2002 nysz. Ultrakönnyű golóyálló rendszerek fejlesztése A támogatás: 18000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 46400 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány Anyagtudományi és Technológiai Intézet Rácz Ilona PhD Dr. Támogatás: 8000 E 0 Összköltség: 16700 2. pályázó: Persecutor Vagyonvédelmi Kft Rácz Ilona PhD Dr. Támogatás: 10000 E 0 Összköltség: 29700 45. ALK-00161/2002 nysz. Technológia és termékfejlesztés hatékonyabb malomipari termékpálya szerkezet kialakítására A támogatás: 60000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 94822 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): CERBONA Élelmiszeripari és Kereskedelmi Rt Sűdyné Harmati Mariann Támogatás: 40445 E 0 2. pályázó: Campden & Chorleywood Élelmiszeripari Fejlesztési Intézet Magyarország Kht Székesfehérvár Összköltség: 67976

12. oldal, összesen: 57 oldal Sebők András Dr. Támogatás: 17004 E 0 3. pályázó: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Biokémiai és Élelmiszertechnológiai Tanszék Török Imre Támogatás: 2551 E 0 Összköltség: 24295 Összköltség: 2551 E 46. ALK-00162/2002 nysz. Szélsőséges időjárási és terep körülményeknek ellenálló honi védelmi erőknek megfelelő magyar "rugged" számítógép kifejlesztése és az ehhez szükséges kutatások elvégzése A támogatás: 19000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 38000 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): ALBACOMP Számítástechnikai Rt Dosztál György Támogatás: 19000 E 0 Székesfehérvár Összköltség: 38000 47. ALK-00164/2002 nysz. Extrudált és nedves haltápok előállítása állati eredetű melléktermék felhasználásával A támogatás: 30000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 46728 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): Feed-Full Speciális Takarmányokat Gyártó és Forgalmazó Részvénytársaság Ihász László Támogatás: 16500 E 0 Hernád Összköltség: 27594 2. pályázó: Kaposvári Egyetem Állattudományi Kar Kaposvár Molnár Tamás Dr. Támogatás: 5000 E 0 Összköltség: 5000 E 3. pályázó: Szarvas-Fish Kft Szarvas Radics Ferenc 4. pályázó: Hoitsy és Rieger Kft Hoitsy György Támogatás: 5000 E Támogatás: 3500 E 0 0 Összköltség: 8334 E Miskolclillafüred Összköltség: 5800 E 48. ALK-00166/2002 nysz. Szabadvezetékek átviteli kapacitásának növelésére irányuló fejlesztés a környezetvédelmi szempontok figyelembevételével A támogatás: 35000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 50500 E, a döntés kelte: 2002-12-19

13. oldal, összesen: 57 oldal 1. pályázó (koordinátor): VEIKI-VNL Villamos Nagylaboratóriumok Kft Varga László, kand. PhD Dr. Támogatás: 35000 E 0 Összköltség: 50500 49. ALK-00168/2002 nysz. Szolgáltatói infrastruktura kialakítása, feszültség alatt történő tűzoltás műszaki és humán feltételeinek biztosítására A támogatás: 6000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 26000 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): VEIKI-VNL Villamos Nagylaboratóriumok Kft Varga László, kand. PhD Dr. Támogatás: 6000 E 0 Összköltség: 26000 50. ALK-00171/2002 nysz. Zárlati laboratóriumi vizsgálati technika fejlesztése A támogatás: 10000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 45000 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): VEIKI-VNL Villamos Nagylaboratóriumok Kft Varga László, kand. PhD Dr. Támogatás: 10000 E 0 Összköltség: 45000 51. ALK-00174/2002 nysz. Húgyúti tumorok komplex diagnosztikai rendszerének kidolgozása és tesztelése A támogatás: 36000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 36000 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): Semmelweis Egyetem Kiss András Dr. Támogatás: 36000 E 0 Összköltség: 36000 52. ALK-00190/2002 nysz. A II. típusú diabeteses és inzulin rezisztencia új farmakológiás megközelítése a capsaicinre érzékeny szenzoros rostok működésének modulációjával A támogatás: 75000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 129220 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): Debreceni Egyetem, Orvos és Egészségtudományi Centrum Farmakológia és Farmakoterápiai Intézet Debrecen Támogatás: 40785 E 0 Összköltség: 67825

14. oldal, összesen: 57 oldal Szilvássy Zoltán Dr. 2. pályázó: Pécsi Tudományegyetem Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet Szolcsányi János Dr. Támogatás: 34215 E 0 Pécs Összköltség: 59395 3. pályázó: Kéri Pharma Gyógyszergyártó és Forgalmazó Kft Debrecen Szendrei Levente Támogatás: 0 Összköltség: 2000 E 53. ALK-00192/2002 nysz. Energiatakarékos, újrafelhasználható, szférikus motorral meghajtott keringtető szivattyúk fejlesztése A támogatás: 24000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 125000 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): LAING Szivattyú Termelő és Forgalmazó Kft Manasses Mihály Támogatás: 24000 E 0 Cegléd Összköltség: 125000 54. ALK-00193/2002 nysz. Gázüzemi hőfogyasztó berendezések komplex tervezési rendszerének kifejlesztése A támogatás: 37100, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 62300 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): Tüzeléstechnikai Kutató és Fejlesztő Rt Miskolc Kapros Tibor PhD Dr. Támogatás: 29600 E 2. pályázó: DUNAFERR Fejlesztő és Karbantartó Kft. László Ferenc Támogatás: 7500 E 0 0 Összköltség: 49800 Dunaújváros Összköltség: 12500 55. ALK-00194/2002 nysz. EUROHARP A támogatás: 13460, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 20822 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): VITUKI Consult Rt Környezetvédelmi, Vízgazdálkodási Kutató és Tanácsadó Rt Fehér János Támogatás: 13460 E 0 Összköltség: 20822 56. ALK-00199/2002 nysz. Geofil habkavics adalékanyagú speciális könnyűbetonok A támogatás: 10200, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 17000 E

15. oldal, összesen: 57 oldal, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): GEOFIL Környezetvédelmi, Vegyipari, Kereskedelmi Szolgáltatási, Kutatási Kft Hoffmann László Támogatás: 10200 E 0 Tatabánya Összköltség: 17000 57. ALK-00210/2002 nysz. Kimagaslóan hatékony szintetikus analógok és radioligandok fejlesztése az opioid vegyületek köréből A támogatás: 34550, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 49550 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): MTA Szegedi Biológiai Központja Biokémiai Intézet Dr. Borsodi Anna Támogatás: 34550 E 0 Szeged Összköltség: 49550 58. ALK-00213/2002 nysz. Nyomdai ofszet technológia fejlesztése A támogatás: 21000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 61000 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): Mikrolin-Coop Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Rt. Petrikné Molnár Anna Támogatás: 10500 E 0 2. pályázó: MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete dr. Kas Iván Támogatás: 10500 E 0 Tatabánya ii. Összköltség: 40500 Összköltség: 20500 59. ALK-00217/2002 nysz. Új hidrotermikus berendezés és technológia létrehozása az akác faanyag nemesítésére A támogatás: 9780, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 16300 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): Kentech Kft. Hegedüs Károly Támogatás: 9780 E 0 Összköltség: 16300 60. ALK-00219/2002 nysz. Eljárás és berendezés természetes vizek pigmenttartalmának nagy érzékenységű spektrofotometriás meghatározására A támogatás: 15574, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 22256 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): MTA Szegedi Biológiai Központ Szeged

16. oldal, összesen: 57 oldal Növénybiológiai Intézet Garab Győző Dr. Támogatás: 15574 E 0 Összköltség: 22256 61. ALK-00220/2002 nysz. Vasbeton gerendák nyírási méretezése A támogatás: 9986, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 10454 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Horvai György kém. tud. doktora Dr. Támogatás: 9284 E 0 Összköltség: 9284 E 2. pályázó: ASA Építőipari Kft Polgár László Támogatás: 702 0 Összköltség: 1170 E 62. ALK-00222/2002 nysz. Új típusú csiszológépek fejlesztése A támogatás: 37500, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 182945 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft Horst Pelzer Támogatás: 37500 E 0 Miskolc Összköltség: 182945 63. ALK-00225/2002 nysz. A közlekedésbiztonság növelése mechanikus kapcsolat nélküli (Steer-by-wire) kormányrendszer alkalmazásával A támogatás: 22000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 100000 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): ThyssenKrupp Nothelfer Kft Támogatás: 22000 E 0 Kecskemét Összköltség: 100000 64. ALK-00227/2002 nysz. Az EN 206-1 európai beton szabvány hazai alkalmazásához szükséges K+F munkák elvégzése A támogatás: 12000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 42000 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): Beton-Inform Kft Támogatás: 7000 E 0 Összköltség: 10000

17. oldal, összesen: 57 oldal 2. pályázó: CEMKUT Cementipari Kutató-fejlesztő Kft Támogatás: 5000 E 0 Összköltség: 32000 65. ALK-00228/2002 nysz. Bitumenes alapu tartósan rugalmas szigetelő, tömítő, fugaanyagok, szalagok kutatása, gyártásfejlesztése, minősíttetése. A támogatás: 19000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 70070 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): ISOLA Budapesti Fedéllemezgyár Kft Támogatás: 19000 E 0 Összköltség: 70070 66. ALK-00229/2002 nysz. Internetes és mobil kommunikáción alapuló haszongépjárműdiagnosztika és fedélzeti adatgyűjtő rendszer A támogatás: 40900, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 95788 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. Kutatási és Fejlesztési Központ Fábián Zoltán Támogatás: 40900 E 0 Összköltség: 95788 67. ALK-00234/2002 nysz. Település karbantartó munkagép és eszközeinek fejlesztése A támogatás: 12000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 57000 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): SOKORÓ Ipari és Kereskedelmi Kft Tét Jelencsics Tibor Támogatás: 12000 E 0 Összköltség: 57000 68. ALK-00236/2002 nysz. Intelligens közlekedési jegy A támogatás: 15000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 32100 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): Intelligent Travel Ticket System Kft. Gajdár Tibor Zoltán Támogatás: 15000 E 0 Összköltség: 32100 69. ALK-00239/2002 nysz. Hígáramú pneumatikus szállítóberendezés tervezési módszerének kifejlesztése A támogatás: 6900, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 9400, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): Budapesti Műszaki és

18. oldal, összesen: 57 oldal Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Vízgépek Tanszéke Váradi Sándor dr. Támogatás: 5400 E 0 Összköltség: 5400 E 2. pályázó: ERŐTERV-WAAGNER-BÍRÓ Környezetvédelmi Kft Váradi Sándor dr. Támogatás: 1500 E 0 Összköltség: 4000 E 70. ALK-00244/2002 nysz. Intelligens kozúti közlekedési és járműrendszerek modern rendszer- és irányításelméleti kutatása A támogatás: 30000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 63700 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésautomatika Tanszék Támogatás: 30000 E 0 Összköltség: 63700 71. ALK-00246/2002 nysz. Intelligens szerelősori építőelemek rendszer fejlesztése A támogatás: 15000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 50000 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): FLEXMONT Szereléstechnikai és Automatizálási Kft Perlaky István Támogatás: 15000 E 0 Veszprém Összköltség: 50000 72. ALK-00248/2002 nysz. Hibrid gépjárműhajtás elektromos motorjának gyártástervezése A támogatás: 35000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 356074 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): VISTEON HUNGARY Termelő és Értékesítő Kft Gopal Chandramowle Támogatás: 35000 E 0 Székesfehérvár Összköltség: 356074 73. ALK-00250/2002 nysz. Heterogén hegesztett kötések integritásának értékelése a törésmechanikai kisérleti és numerikus módszereinek alkalmazásával A támogatás: 5050, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 6720, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány Támogatás: 5050 E 0 Összköltség: 6720 E

19. oldal, összesen: 57 oldal Lenkeyné dr. Bíró Gyöngyvér Dr. 74. ALK-00251/2002 nysz. Szélessávú iránymérő processzor fejlesztése A támogatás: 19000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 27000 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): SAGAX Informatikai, Szervező és Tanácsadó Kft Eged Bertalan Dr. Támogatás: 19000 E 0 Összköltség: 27000 75. ALK-00254/2002 nysz. Gázturbina operátorok továbbképzésére alkalmas szimulátor fejlesztése A támogatás: 6000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 10300 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): VEIKI Rt - Hőenergetikai Benedek Sándor Dr. Támogatás: 6000 E 0 Összköltség: 10300 76. ALK-00257/2002 nysz. Háromdimenziós ruhatervezés A támogatás: 47500, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 63300 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): AGA Informatika Számítástechnikai és Informatikai Kft Ambrus Gábor Támogatás: 19500 E 0 2. pályázó: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Gépészeti Informatika Tsz. Ambrus Gábor Támogatás: 10000 E 0 3. pályázó: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Polimertechnika és Textiltechnológia Tanszék Ambrus Gábor Támogatás: 12000 E 0 4. pályázó: Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány Logisztikai és Gyártástechnikai Intézet Ambrus Gábor Támogatás: 6000 E 0 Összköltség: 30800 Összköltség: 10000 Összköltség: 12000 Miskolctapolca Összköltség: 10500 77. ALK-00263/2002 nysz. Okmányazonosító és regisztrációs rendszer

20. oldal, összesen: 57 oldal A támogatás: 40000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 66000 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány Logisztikai és Gyártástechnikai Intézet Hoffman Zoltán Támogatás: 20400 E 0 Miskolctapolca Összköltség: 33800 2. pályázó: Budapest Mikroelektronika Rt. Gubriánszky Zoltán Támogatás: 19600 E 0 Összköltség: 32200 78. ALK-00264/2002 nysz. Gáznyomáscsökkentő állomások fejlesztése katalitikus csőkemence alkalmazásával A támogatás: 32000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 74053 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): Fiorentini Hungary Gáztechnikai és Energetikai Kft. Móczár Gábor Támogatás: 32000 E 0 Összköltség: 74053 79. ALK-00272/2002 nysz. LOGMOD A támogatás: 14000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 14000 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): Miskolci Egyetem Mechatronikai és Anyagtudományi Kooperációs Kutatási Központ Dr. Lengyel Attila Támogatás: 14000 E 0 Miskolc Összköltség: 14000 80. ALK-00275/2002 nysz. Fóliák hatékony mezőgazdasági felhasználását elősegítő termék és gépfejlesztés A támogatás: 10000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 26900 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): DUO-Pack Kft Budaörs Szabolcs Attila Támogatás: 10000 E 0 Összköltség: 26900 81. ALK-00280/2002 nysz. Nagybiztonságú holografikus adattároló és azonosító rendszer A támogatás: 21300, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 57500 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): Budapesti Műszaki és

21. oldal, összesen: 57 oldal Gazdaságtudományi Egyetem Atomfizika Tanszék Dr. Lőrincz Emőke Támogatás: 13450 E 0 Összköltség: 41800 2. pályázó: Optilink Magyarország Műszaki Fejlesztő Kft Dr. Lőrincz Emőke Támogatás: 7850 E 0 Összköltség: 15700 3. pályázó: Optilink Magyarország Műszaki Fejlesztő Kft Dr. Lőrincz Emőke Támogatás: 0 Összköltség: 0 82. ALK-00284/2002 nysz. Hőtechnikai- és gázdinamikai jelenségek modellezése és mérése a megszakító kikapcsolási folyamatában A támogatás: 24000, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 80000 E, a döntés kelte: 2002-12-19 1. pályázó (koordinátor): GANZ Transelektro Villamossági Rt. Készülék Divizió Szabó László Támogatás: 12000 E 0 Összköltség: 56000 2. pályázó: Széchenyi István Egyetem Győr Szabó László Támogatás: 12000 E 0 Összköltség: 24000 83. ALK-00001/2001 nysz. Környezetbarát és hőálló fogasszíjak és azok gyártástechnológiájának kifejlesztése. A támogatás: 18000, az előírt visszafizetés: 9000, a projekt összköltsége: 30000, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): BERVINA Hajtástechnikai Kft. Támogatás: 18000 E 9000 Összköltség: 30000 84. ALK-00010/2001 nysz. Bútorgyártást modernizáló számítógépes rendszer megvalósítása A támogatás: 10670, az előírt visszafizetés: 5335, a projekt összköltsége: 17788, a döntés kelte: 2001-12-21, lezárva 1. pályázó (koordinátor): Bányai Bútorok Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Bányai József Támogatás: 10670 E 5335 Pilisvörösvár Összköltség: 17788 85. ALK-00012/2001 nysz. Gyors szerszámkészítés

22. oldal, összesen: 57 oldal A támogatás: 48000, az előírt visszafizetés: 24000, a projekt összköltsége: 80000, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): VARINEX Informatikai Rt Falk György Támogatás: 48000 E 24000 Összköltség: 80000 86. ALK-00013/2001 nysz. Zománcozott vegyipari készülékek szerelvényezésének fejlesztése A támogatás: 16400, az előírt visszafizetés: 8200, a projekt összköltsége: 31100, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): Lampart Vegyipari Gépgyár Rt Horváth Károly Támogatás: 16400 E 8200 Összköltség: 31100 87. ALK-00014/2001 nysz. B I M E R A támogatás: 12485, az előírt visszafizetés: 6250, a projekt összköltsége: 25483, a döntés kelte: 2001-12-21, lezárva 1. pályázó (koordinátor): COMPUTER-Technika Kft Pécs Schneidler József Támogatás: 12485 E 6250 Összköltség: 25483 88. ALK-00019/2001 nysz. 2,3-diszubsztituált piridinek előállítása A támogatás: 15000, az előírt visszafizetés: 7500, a projekt összköltsége: 25000, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): Szerves Vegyipari Kutatóintézet Rt Mánya László Támogatás: 15000 E 7500 Összköltség: 25000 89. ALK-00020/2001 nysz. Szintetikus vizsgálóberendezés A támogatás: 17000, az előírt visszafizetés: 8500, a projekt összköltsége: 35000, a döntés kelte: 2001-12-21, lezárva 1. pályázó (koordinátor): VEIKI-VNL Villamos Nagylaboratóriumok Kft Varga László, kand. PhD Dr. Támogatás: 17000 E 8500 Összköltség: 35000 90. ALK-00033/2001 nysz. Lőtéri és gyakorlótéri célemelő család A támogatás: 18900, az előírt visszafizetés: 9450, a projekt összköltsége: 54000, a döntés kelte: 2002-02-13

23. oldal, összesen: 57 oldal 1. pályázó (koordinátor): HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Rt Nagyné dr. Szilvási Mária Támogatás: 18900 E 9450 Összköltség: 54000 91. ALK-00036/2001 nysz. Az MMA technológia fejlesztése genomikai alkalmazásokra A támogatás: 60000, az előírt visszafizetés: 30000, a projekt összköltsége: 110000, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): SOFT FLOW Hungary Kutató-fejlesztő Kft Pécs Lustyik György Dr. Támogatás: 60000 E 30000 Összköltség: 110000 92. ALK-00038/2001 nysz. Zománcozható acéllemezek,technológiák és vizsgálati módszerek komplex fejlesztése A támogatás: 30000, az előírt visszafizetés: 15000, a projekt összköltsége: 60000, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): DUNAFERR Rt Kutatóintézet Támogatás: 30000 E 15000 Dunaújváros Összköltség: 60000 93. ALK-00039/2001 nysz. Műbéltermékek fejlesztése A támogatás: 29000, az előírt visszafizetés: 14500, a projekt összköltsége: 58000, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): KALLE HUNGARIA Húsipari Ellátó Kft Seida Péter Támogatás: 29000 E 14500 Összköltség: 58000 94. ALK-00042/2001 nysz. Mobil rádiófelderítő állomás fejlesztése A támogatás: 51770, az előírt visszafizetés: 25885, a projekt összköltsége: 134000, a döntés kelte: 2002-02-13 1. pályázó (koordinátor): PRO PATRIA Rt Vass Rezső Támogatás: 51770 E 25885 Összköltség: 134000 95. ALK-00043/2001 nysz. Genetikailag módosított élelmiszerek és takarmányok kvantitatív analitikai módszereinek bevezetése és rutinszerű vizsgálatok végzése A támogatás: 15000, az előírt visszafizetés: 7500, a projekt összköltsége: 30000, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): Dr. Erwin WeBling Kémiai Laboratórium

24. oldal, összesen: 57 oldal Kft. Szigeti Tamás Dr. Támogatás: 15000 E 7500 Összköltség: 30000 96. ALK-00044/2001 nysz. ABV szűrőegység fejlesztése kollektív szűrőkhöz A támogatás: 12250, az előírt visszafizetés: 0, a projekt összköltsége: 25000 E, a döntés kelte: 2002-02-13, lezárva 1. pályázó (koordinátor): RESPIRÁTOR Rt Balogh Lajos Támogatás: 12250 E 0 Összköltség: 25000 97. ALK-00059/2001 nysz. Újabb termékek az egészséges táplálkozásért A támogatás: 28827, az előírt visszafizetés: 14414, a projekt összköltsége: 48045, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): Rosenberger Gazdasági Szolgáltató és Tanácsadó Kft. Lovász András Támogatás: 28827 E 14414 Sásd Összköltség: 48045 98. ALK-00060/2001 nysz. Repeater család fejlesztése GSM rendszerhez A támogatás: 60000, az előírt visszafizetés: 30000, a projekt összköltsége: 104000, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): Bonn Magyarország Elektronikai Kft Kazi Károly Dr. Támogatás: 60000 E 30000 Összköltség: 104000 99. ALK-00064/2001 nysz. Új élelmiszeralapanyag-előállítás feltételeinek vizsgálata, termékké alakításának kidolgozása A támogatás: 73613, az előírt visszafizetés: 36807, a projekt összköltsége: 122688, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): Kukori Baromfinevelő és Értékesítő Kft. Bordány Révész István Támogatás: 73613 E 36807 Összköltség: 122688 100. ALK-00065/2001 nysz. Security server A támogatás: 40000, az előírt visszafizetés: 20000, a projekt összköltsége: 70000, a döntés kelte: 2001-12-21, lezárva 1. pályázó (koordinátor): PROMPT-H Számítástechnikai Oktatási, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Gödöllő Lengyel Támogatás: 40000 E Összköltség: 70000

25. oldal, összesen: 57 oldal József Dr. 20000 101. ALK-00073/2001 nysz. Komplex mélyhúzott alkatrészek gyártástechnológiájának fejlesztése korszerű tervezési, ellenőrzési módszerek alkalmazása A támogatás: 12000, az előírt visszafizetés: 6000, a projekt összköltsége: 24000, a döntés kelte: 2001-12-21, lezárva 1. pályázó (koordinátor): BAKONY Autóalkatrészgyártó Rt Veszprém Támogatás: 12000 E 6000 Összköltség: 24000 102. ALK-00080/2001 nysz. Folyamatmodell - alapú irányitástechnikai rendszer ( csővezeték ) fejlesztése A támogatás: 28335, az előírt visszafizetés: 14168, a projekt összköltsége: 47225, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): CASON Mérnöki Rt Érd Szakács Ferenc Támogatás: 28335 E 14168 Összköltség: 47225 103. ALK-00086/2001 nysz. Robotkamerás optikai minőségellenőrző rendszer fejlesztése A támogatás: 40000, az előírt visszafizetés: 20000, a projekt összköltsége: 81000, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): FALCON-VISION Műszaki Fejlesztő és Szolgáltató Rt Csákány Péter Támogatás: 40000 E 20000 Összköltség: 81000 104. ALK-00089/2001 nysz. Második generációs szénszál alapanyag és technológia kifejlesztése speciális, nagyszilárdságú alkalmazásokhoz A támogatás: 55000, az előírt visszafizetés: 27500, a projekt összköltsége: 132081, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): ZOLTEK Rt Támogatás: 55000 E 27500 Nyergesújfalu Összköltség: 132081 105. ALK-00097/2001 nysz. Atomerőművi berendezés minősítés szolgáltatói háttér A támogatás: 22000, az előírt visszafizetés: 11000, a projekt összköltsége: 46500, a döntés kelte: 2001-12-21, lezárva 1. pályázó (koordinátor): VEIKI-VNL Villamos Nagylaboratóriumok Kft

26. oldal, összesen: 57 oldal Ferenczi Zoltán Támogatás: 22000 E 11000 Összköltség: 46500 106. ALK-00098/2001 nysz. BTR-80 mentő-vontató jármű fejlesztés A támogatás: 30080, az előírt visszafizetés: 15000, a projekt összköltsége: 82073, a döntés kelte: 2002-02-13 1. pályázó (koordinátor): HM CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai Rt Szép Zoltán Támogatás: 30080 E 15000 Gödöllő Összköltség: 82073 107. ALK-00108/2001 nysz. Fogászati öntőgép A támogatás: 16944, az előírt visszafizetés: 8472, a projekt összköltsége: 28240, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): Fogászati Gyártó Kft Támogatás: 16944 E 8472 Összköltség: 28240 108. ALK-00113/2001 nysz. Mérnökgeofizikai módszerek és eszközök fejlesztése A támogatás: 40000, az előírt visszafizetés: 20000, a projekt összköltsége: 66700, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): ELGOSCAR-2000 Környezettechnológiai és Vízgazdálkodási Kft. Draskovits Pál Támogatás: 40000 E 20000 Összköltség: 66700 109. ALK-00114/2001 nysz. MIG - MAG hegesztő MAGister irányítórendszerrel A támogatás: 35000, az előírt visszafizetés: 17500, a projekt összköltsége: 82000, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): FORTRANS Transzformátor, Hegesztőgép, Villamoskészülék és Röntgenberendezés Fejlesztő, Gyártó és Értékesítő Kft Forgács Péter Támogatás: 35000 E 17500 Összköltség: 82000 110. ALK-00119/2001 nysz. Természetes gyöngytyúktartás A támogatás: 44070, az előírt visszafizetés: 22035, a projekt összköltsége: 73450, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): LAB-NYÚL Tenyésztő Szaktanácsadó Kereskedelmi Kft Gödöllő

27. oldal, összesen: 57 oldal Kustos Károly Támogatás: 44070 E 22035 Összköltség: 73450 111. ALK-00129/2001 nysz. Magas morfintartalmú mákfajta nemesítése A támogatás: 44800, az előírt visszafizetés: 22400, a projekt összköltsége: 138000, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): Gyógynövény Kutató Intézet Rt Támogatás: 44800 E 22400 Budakalász Összköltség: 138000 112. ALK-00132/2001 nysz. Komposztálási technológia fejlesztése A támogatás: 18000, az előírt visszafizetés: 9000, a projekt összköltsége: 30000, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): QUALITY CHAMPIGNONS Magyar-Német Mezőgazdasági Termelő Szolgáltató és Kereskedelmi Kft Misz András Támogatás: 18000 E 9000 Eger Összköltség: 30000 113. ALK-00133/2001 nysz. Technológia és berendezés kifejlesztése szennyvizek kezelésére A támogatás: 49655, az előírt visszafizetés: 24828, a projekt összköltsége: 99310, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): Palota Környezetvédelmi Kft Varga A. Tamás Dr. Támogatás: 49655 E 24828 Összköltség: 99310 114. ALK-00135/2001 nysz. Korszerű emelési rendszer fejlesztési program A támogatás: 36000, az előírt visszafizetés: 18000, a projekt összköltsége: 60000, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): MARLAND Kft Bauer Márton Támogatás: 36000 E 18000 Összköltség: 60000 115. ALK-00137/2001 nysz. Energiatakarékos és hatékony gázüzemű fűtőberendezések fejlesztése A támogatás: 37410, az előírt visszafizetés: 18705, a projekt összköltsége: 62350, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): PAKOLE Műszaki Hő- és Gáztechnikai Kft Székesfehérvár

28. oldal, összesen: 57 oldal Paics Attila Támogatás: 37410 E 18705 Összköltség: 62350 116. ALK-00138/2001 nysz. Napelemes energiaforrás A támogatás: 17000, az előírt visszafizetés: 8500, a projekt összköltsége: 33000, a döntés kelte: 2001-12-21, lezárva 1. pályázó (koordinátor): Villamos Hajtások és Járműelektronikai Kft Füzesi Endre Támogatás: 17000 E 8500 Összköltség: 33000 117. ALK-00140/2001 nysz. Állati eredetű élelmiszerek zsirsavösszetételének javítása A támogatás: 40000, az előírt visszafizetés: 20000, a projekt összköltsége: 66900, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): EUROPHARMA Kereskedelmi Fejlesztő és Szolgáltató Kft Támogatás: 40000 E 20000 Összköltség: 66900 118. ALK-00145/2001 nysz. Áramlásmérő laboratórium fejlesztése A támogatás: 44400, az előírt visszafizetés: 22200, a projekt összköltsége: 74400, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): GAMMA Analcont Ipari Folyamatműszergyártó Kft. Szilassy László Dr. Támogatás: 44400 E 22200 Összköltség: 74400 119. ALK-00147/2001 nysz. LED -es jelzőfények továbbfejlesztése az összes szinre A támogatás: 13000, az előírt visszafizetés: 6500, a projekt összköltsége: 26150, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): PERCEPT Ipari Fejlesztő és Szolgáltató Kft Vass László Támogatás: 13000 E 6500 Összköltség: 26150 120. ALK-00151/2001 nysz. Poliamid 6 kompaundok előállítása polimerizációval A támogatás: 40000, az előírt visszafizetés: 20000, a projekt összköltsége: 98600, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): ZOLTEK Rt Nyergesújfalu Támogatás: 40000 E Összköltség: 98600

29. oldal, összesen: 57 oldal 20000 121. ALK-00159/2001 nysz. Kapszulázás cellulóz gyönggyel A támogatás: 56000, az előírt visszafizetés: 28000, a projekt összköltsége: 112000, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): ZOLTEK Rt Ács Ottó Támogatás: 56000 E 28000 Nyergesújfalu Összköltség: 112000 122. ALK-00160/2001 nysz. Tömegközlekedési eszközök ajtórendszerének fejlesztése A támogatás: 15000, az előírt visszafizetés: 7500, a projekt összköltsége: 30500, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): IKARUS Szegedi Alkatrészgyártó Kft Szeged Támogatás: 15000 E 7500 Összköltség: 30500 123. ALK-00161/2001 nysz. Csomagolási PET hulladék hasznosítása újrafeldolgozással A támogatás: 31000, az előírt visszafizetés: 15500, a projekt összköltsége: 53000, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): Weener Plastic International East Kft Sass Ákos Támogatás: 31000 E 15500 Összköltség: 53000 124. ALK-00163/2001 nysz. Szennyvíziszapok komposztálása és erdészeti hasznosítása A támogatás: 12000, az előírt visszafizetés: 6000, a projekt összköltsége: 25000, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): Bakonykarszt Víz- és Csatornamű Rt. Veszprém Sulák Vince Támogatás: 12000 E 6000 Összköltség: 25000 125. ALK-00165/2001 nysz. Hulladék anyagok hasznosítása alapanyaggyártási technológia kifejlesztésében A támogatás: 30000, az előírt visszafizetés: 15000, a projekt összköltsége: 50000, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): Pilze-Nagy Mezőgazdasági Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Nagy Adrien Támogatás: 30000 E 15000 Kecskemét Összköltség: 50000

30. oldal, összesen: 57 oldal 126. ALK-00166/2001 nysz. P+R parkolásirányítási és tájékoztatási rendszer kialakítása, összekapcsolása a forgalomirányítási rendszerrel A támogatás: 18000, az előírt visszafizetés: 9000, a projekt összköltsége: 30000, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): Közlekedés Fővárosi Tervező Iroda Kft Támogatás: 18000 E 9000 Összköltség: 30000 127. ALK-00168/2001 nysz. Bizsugyártás technológiai fejlesztése A támogatás: 30000, az előírt visszafizetés: 15000, a projekt összköltsége: 50000, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): HTM Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Hazag László dr. Támogatás: 30000 E 15000 Összköltség: 50000 128. ALK-00170/2001 nysz. Másodlagos hazai fafajok felhasználási technológiája óvodai és iskolai bútorok gyártásánál A támogatás: 24000, az előírt visszafizetés: 12000, a projekt összköltsége: 40000, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): HUBERTUS "A-B" Faszobrász Bútoripari és Kereskedelmi Kft Nádudvary Péter Támogatás: 24000 E 12000 Egerszalók Összköltség: 40000 129. ALK-00174/2001 nysz. Univerzális élelmiszeripari szárítókamra fejlesztése, prototípus megépítése, vizsgálata és minősítése A támogatás: 10800, az előírt visszafizetés: 5400, a projekt összköltsége: 18000, a döntés kelte: 2001-12-21, lezárva 1. pályázó (koordinátor): Szécsi Tamás Támogatás: 10800 E 5400 Összköltség: 18000 130. ALK-00175/2001 nysz. Nyúlistálló fejlesztése A támogatás: 30000, az előírt visszafizetés: 15000, a projekt összköltsége: 75000, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): Jáger és Társai Termelő és Szolgáltató BT Bikal Támogatás: 30000 E 15000 Összköltség: 75000

31. oldal, összesen: 57 oldal 131. ALK-00176/2001 nysz. Minőségi pulykatakarmány előállítás A támogatás: 64896, az előírt visszafizetés: 32500, a projekt összköltsége: 155896, a döntés kelte: 2001-12-21, lezárva 1. pályázó (koordinátor): Gallicoop Pulykafeldolgozó Rt. Szarvas Támogatás: 64896 E 32500 Összköltség: 155896 132. ALK-00178/2001 nysz. Integrált vetésellenőrző és szabályozó rendszer kifejlesztése pneumatikus vetőgépekhez A támogatás: 12000, az előírt visszafizetés: 6000, a projekt összköltsége: 20000, a döntés kelte: 2001-12-21, lezárva 1. pályázó (koordinátor): DIGITROLL Automatizálási és Kereskedelmi Kft Támogatás: 12000 E 6000 Hajdúszoboszló Összköltség: 20000 133. ALK-00182/2001 nysz. Előfőzött gyorsrizs előállítása környezetkímélő energiatakarékos mikrohullámú technológiával A támogatás: 15000, az előírt visszafizetés: 7500, a projekt összköltsége: 30000, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): Alföldi Malomipari Rt Édes István Támogatás: 15000 E 7500 Törökszentmiklós Összköltség: 30000 134. ALK-00185/2001 nysz. TT 232 klinikai fejlesztése A támogatás: 33950, az előírt visszafizetés: 16975, a projekt összköltsége: 57500, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): BIOSTATIN Gyógyszerkutató-Fejlesztő Kft Támogatás: 33950 E 16975 Összköltség: 57500 135. ALK-00196/2001 nysz. Szántóföldi zöld biomassza hasznosítása A támogatás: 69000, az előírt visszafizetés: 34500, a projekt összköltsége: 139000, a döntés kelte: 2001-12-21 1. pályázó (koordinátor): Tedej Agrártermelő és Szolgáltató Részvénytársaság Támogatás: 69000 E 34500 Hajdúnánás-tedej Összköltség: 139000