Szenzoros mobilplatformok és multimodális érzékelő hálózatok AZ INFORMÁCIÓS TECHNOLÓGIAI ÉS BIONIKAI KAR RÖVID 79 TÖRTÉNETE

Hasonló dokumentumok
MI BSc képzés mintatanterve ősz

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ 2014/2015. tanév

III. S.Pártai Félmaraton

2012. augusztus Szakiskola

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV

4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Eredménylista Erdővidék

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Beosztás a január között tartandó záróvizsgára. Bizottság száma: 1. sz. Terem szám: B 052.

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap: (+36-32)

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

Név Végzettség szintje Szakképzettségek

II. S.Pártai Félmarathon

Tudományos Diákköri Konferencia. Neumann János Informatikai Kar

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

- eredmények - 5. osztály

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör

Helyezés Tagozat Hallgató Intézmény ELSŐ ÁLLATÉLETTAN HORVÁTH KRISZTINA ATE MÁSODIK ÁLLATÉLETTAN BARNA LILLA SZTE - TTIK HARMADIK ÁLLATÉLETTAN

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Név Tárgy Tanár Kezd

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

1. oldal, összesen: 6

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

Egyetem tér 1. Kémia Épület 4. Angyal Dávid szakmai szolgáltató

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként tanév

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

24km: abszolút férfi

2019. JÚNIUS 17. HÉTFŐ

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények

"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola

A szakdolgozat/diplomamunka védés beosztása

Kategória Összeg Búr Márton A Sik Tamás Dávid A Balangó Dávid B Barta Ágnes B Cseppentő Lajos B Gönczi Tamás B 50000

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.:

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve:

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

2013/2014. tanév augusztusi Javító-, pótló- és osztályozó ÍRÁSBELI vizsgák beosztása

III. éves tanító szakos hallgatók beosztása VMT csoportos tanítási gyakorlat névsora B-TAKG /2014. tanév II. félév

2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N I. Bizottság

A sportnap eredményei

8. Győr-Lipót futóverseny

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

5.Mikulás Futás - eredménylista

Hatvan félmaraton Km abszolút eredmények

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal

VI.Szigetköz Minimaraton

2001. évi Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíjpályázat

Jegyzőkönyv. Budapest, július Dr. Inzelt György. 1. A pályázók rangsorolásánál figyelembe vettük az ELTE TTK Doktori Szabályzata

pályázó neve mese címe iskola felkészítı tanár

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR. Kari Tudományos Diákköri Konferencia. Sopron, november 20. Meghívó

2017. JÚNIUS 20. KEDD

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

AMV megyei eredmények 8.osztály

2018. február 27. kedd ig

Átírás:

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ 9 Szenzoros mobilplatformok és multimodális érzékelő hálózatok AZ INFORMÁCIÓS TECHNOLÓGIAI ÉS BIONIKAI KAR RÖVID kutatócsoport 79 TÖRTÉNETE 10 Szoftver-definiált Elektronikai és Virtuális Műszerezés (SDE-VI) Labor 82 EGYKORI ÉS JELENLEGI MUNKATÁRSAINK 14 Ultrahang Kutatócsoport 85 OKTATÁS 22 INNOVÁCIÓ 88 Az Információs Technológiai és Bionikai Kar képzései 22 DOKTORI ISKOLA 90 Felvételi statisztikák és továbbtanulási lehetőségek 24 A Roska Tamás Multidiszciplináris Műszaki és Természettudományi A Kar képzéseinek sajátos jegyei az oktatásban 29 Doktori Iskola bemutatása 90 Alapképzések rövid összefoglalása 31 A Doktori Iskola programjai 91 Mesterképzések rövid összefoglalása 31 A Doktori Iskolában fokozatot szerzett hallgatók 92 TDK-eredmények 32 NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK 94 Kitüntetéssel diplomázott hallgatóink 33 Partneregyetemeink 94 KUTATÁS: KUTATÓCSOPORTJAINK, LABORJAINK 36 Nemzetközi képzések, nemzetközi hallgatók 96 Adat. Média. Közösség. 36 Díszdoktoraink 98 Alkalmazott Matematika Kutatócsoport 38 PÁLYÁZATOK 99 Bioinformatika Kutatócsoport 39 KÖZÉLET 104 Biomikrofluidika Kutatócsoport 41 DÍJAK, KITÜNTETÉSEK 104 Bionikus Látásközpont 44 TÁRSASÁGI TAGSÁGOK 115 Celluláris Hullámszámítás és Nagyteljesítményű Képelemzés 47 KONFERENCIA- ÉS VERSENYSZERVEZÉS 127 Dinamikus rendszerek analízise és irányítása kutatócsoport 49 Human Dignity and the Modern Academy - Challenges at the Crossroads Elektrofiziológiai Kutatócsoport 52 of Science, Technology, and Medicine (2010. május 20-22, Esztergom) 127 Érzékelő Robotika Labor 54 XXX. OTDK Informatikai Tudományi Szekció (2011. április 18-20.) 128 Fehérjeszerkezeti és Proteomikai Kutatócsoport 57 34. Hajós György Matematika Verseny (2012. április 19-21.) 130 Idegtudományi Tanszék Agykéreg kutatócsoport, elméleti idegtudományi IRUN Workshop on the Theory and Practice of Kiloprocessor Architectures laboratórium 59 (2012. November 5-7.) 131 Idegtudományi Tanszék Endokrin Neurobiológiai Kutatócsoport 61 IRUN Winter School on Nonlinear Dynamics in Cellular Wave Computing Két-foton méréstechnikai laboratórium 63 (2013. január 28-30.) 132 Kiloprocesszoros Virtuális és Fizikai Gépek 68 From Medicine to Bionics - 1st European PhD Conference Kísérleti Rádió és TV Stúdió 70 (Budapest, 2013. június 13-15.) 133 Mikrodialízis és farmakológiai technikák kutatócsoport 71 Bionika lehetőségek és határok Konferencia (2013. október 3.) 134 Molekuláris és celluláris hálózatok rendszerbiológiája 73 Sokprocesszoros architektúrák alkalmazása az információs technológiában Nanomágnességtan és Nano-számítóeszközök kutatócsoport Nyelvtechnológiai Kutatócsoport 74 76 és a bionikában Konferencia (2015. február 6.) 25. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus 134 4 5

(2015. március 30 április 1.) 135 Bionikus és genetikus eszközök látássérülteknek Konferencia (2015. április 9.) 136 Information Technology and Bionics Symposium in Memory of Tamás Roska (2015. június 23-24.) 137 Falling Walls Lab Budapest (2016. április 29.) 138 Falling Walls Lab Budapest (2017. május 25.) 139 40. Hajós György Matematika Verseny (2018. április 5-7.) 139 Évente megrendezett versenyek/táborok a Karon 140 További, tehetséggondozást támogató tevékenységeink 144 Kutatók Éjszakája 147 KÖZÖSSÉGI ÉLET 148 Családbarát munkahely, segítő légkör 148 Névnapok és születésnapok; kerek évfordulósok köszöntése 150 Kollégáink búcsúztatása 151 Adventi és Húsvéti családos délután 154 Munkatársi piknik 156 Zenei élet az ITK-n 157 6 7

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ TISZTELT OLVASÓ, KEDVES BARÁTUNK! Örömmel köszöntünk mindenkit a Kar alapításának 20 éves évfordulója alkalmából. A kiadvány áttekintést ad ennek az egyedülálló egyetemi fakultásnak az indulásáról és fej lődéséről. A Kar egyediségét a kezdetek óta a kiváló kutatás és oktatás egysége adja, valamint az oktatók és diákok kiemelkedő szakmai és emberi közössége vitte és viszi ma is előre. A 20 éves évforduló megfelelően jeles esemény arra, hogy visszatekintsünk, értékeljük és összefoglaljuk az eddigi eredményeket, áttekintve az oktatási-kutatási központ, valamint a közösség kialakulásának és fej lődésének történetét. 8 9

AZ INFORMÁCIÓS TECHNOLÓGIAI ÉS BIONIKAI KAR RÖVID TÖRTÉNETE 1998. június 24-én a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 1247/1998 számú határozatával megalapította a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Karát. Ezzel egyidejűleg felkérték Roska Tamás akadémikust az új Kar kialakítására. Roska Tamás hatalmas lendülettel fogott a szervezéshez. Óriási előnyt jelentett, hogy szabad kezet kapott az intézmény szerkezetének kialakításában és az oktatási programok felépítésében. Célul tűzte ki, hogy az új Karon - a XXI. század igényeinek megfelelően - emberközpontú információs technológia oktatása valósuljon meg, széleskörű, az élettudományok alapjait is felölelő alaptárgyi megalapozással, a folyamatosan megújuló csúcstechnológiák alapján. Ezáltal látta megvalósíthatónak, hogy olyan szakemberek képzése induljon el, akik mély és multidiszciplináris elméleti tudással és műveltséggel, valamint korszerű és etikus vezetési ismeretekkel felvértezve a modern tudományos és gyakorlati problémák széles körének alkotó megvalósítói lesznek. Kiemelten fontosnak tartotta, hogy kutató egyetemi kar jöjjön létre, amely több MTA intézet és néhány Roska Tamás előadást tart Felező Bál 2016 vállalat aktív támogatásával, illetve a Semmelweis Egyetemmel együttműködve az információs technológiáknak egy sajátos szinergiáját hozza létre az élettudományokkal. A kutatás, oktatás és a technológiai innováció egységét kívánta megvalósítani, nevelési eszménye az evangéliumi értékeken alapuló, az ország javát, illetve a közjót szolgáló emberi magatartás. A Kar címerébe jelmondatként Szent II. János Pál pápa 1999-ben megjelent enciklikájának címét választotta: Fides et Ratio. Ahogy az enciklika bevezetőjében megjelenik: A hit és az ész (fides et ratio) két szárny, melyekkel az emberi szellem fölemelkedik az igazság szemlélésére - ez szimbolizálta legfőbb célját. Az emberről alkotott képet ma jelentősen befolyásolja egyrészt az idegtudományok és a genetika fejlődése, másrészt az információtechnikai ismereteink. Ahhoz azonban, hogy egy fiatal egyetemista - a tudományos reflexió magasabb szintjén - a teljes embert megértse, szükséges a műveltségi és morális ismeretek megszerzése is. Így nevelődhet mély tudású, családjáért, hazájáért és embertársaiért felelősséget érző emberré egy egyetemi hallgató. - írta a Kar küldetésnyilatkozatában. Ezek az elvek a gyakorlatban már az 1998-99-ben összeállított, 2000-ben ak k reditált műszaki informatikus 5 éves képzés tantervében is megjelentek. 2001 10 11

őszén indult az oktatás a Karon. Az informatikus mérnök hallgatók a matematikai, fizikai, informatikai alapok mellett már a második félévben elkezdték tanulni a molekuláris biológia alapjait, amit két féléves neurobiológiai alapozás követett. Ezután specializálódhattak a legkülönfélébb elméleti és gyakorlati területeken. A Kar kutató-egyetemi jellegét különösen is meghatározza multidiszciplináris doktori iskolánk. A Roska Tamás és Hámori József által 1993-ban indított Neuromorf Információs Technológia doktori programot további alprogramokkal kiegészítve 2001-ben akkreditálták a PPKE Információs Technológia Karán. 2015-től a Doktori Iskola neve Roska Tamás Műszaki és Természettudományi Doktori Iskola. A hallgatókkal kezdettől fogva baráti légkör alakult ki. Ebben komoly szerepet játszott, hogy minden oktató szívügyének tekintette a Kar sikerét, fontosnak tartotta a jövő építését az érdeklődő, tehetséges diákok lehetőségeinek kitágításával. Tanulmányaik során bárki fordulhatott kérdéseivel az oktatókhoz - örömmel vonták be kutatásaikba is őket. Roska Tamás bevezette az úgynevezett dékáni beszélgetéseket is - az első év második félévében minden hallgató lehetőséget kapott személyes találkozóra, bátorító beszélgetésre. Ez a hagyomány megmaradt, a diákok szívesen élnek vele. A Karon department rendszer valósult meg. Ennek lényege, hogy nincs tanszéki hierarchia, az oktatók önállóan felelnek a tárgyaikért (ezek pedagógiai összehangolása tantárgycsoportokban történik, az akkreditált tanterveknek megfelelően). 2006-ban kiadtuk az első diplomákat. Ugyanebben az évben - a törvényi szabályozás előírásainak változása miatt - a hallgatók már csak a frissen akkreditált mérnökinformatikus alapszakon kezdhették meg tanulmányaikat. Ez a hét féléves képzés elsősorban akadémiai szakirányon a szintén akkreditált mérnök informatikus mesterszak elvégzését készítette elő, az eredeti multidiszciplináris megközelítésben. Természetesen lehetőség volt ugyanakkor gyakorlati szakirányon is végezni. Az alapszakkal egyidejűleg a mérnök informatikus mesterszak akkreditációja is megtörtént. Ennek tényleges indítása az alapszakon végzett első hallgatók továbbtanulását tette lehetővé. A multidiszciplináris technológiák fejlődése olyan mértékűvé vált, hogy az első évek tapasztalatai alapján szükségesnek tűnt egy új alapszak, a molekuláris bionika és ráépülő mesterszakok, az Info-bionika és az orvosi biotechnológia létesítése és indítása. Ezeket a Magyarországon, sőt Európában is forradalmian újnak számító kezdeményezéseket a Kar a Semmelweis Egyetemmel közösen indította útjára. 2006 nyarán a Magyar Akkreditációs Bizottság támogatásával elkezdtük a létrehozott új szakok indításának előkészületeit. A molekuláris bionika alapszakon kezdettől fogva csak akadémiai szakirány létezik; a hallgatók a kiválasztott mesterszak felé orientáló lehetőségeket választhatják specializációként. 2008 őszén indult el Magyarországon elsőként molekuláris bionika alapszakunk. A Semmelweis Egyetemmel való együttműködés sikeresen beindult, a tehetséges diákok érdeklődése felülmúlta várakozásainkat. A hét féléves alapszakok miatt a rájuk épülő mesterszakok először tavaszi félévben indultak: 2010 tavaszán a Mérnökinformatikus mesterszak, 2012 tavaszán a Semmelweis Egyetemmel közösen az Info-bionika és az Orvosi biotechnológia mesterszakok. 12 13

EGYKORI ÉS JELENLEGI MUNKATÁRSAINK Név Beosztás Mettől Meddig Ács Bernadett egyetemi adjunktus 2009 Ádám Miklós egyetemi lelkész 2013 2016 Adorján Lívia dékáni referens 2007 Aliné Csereháti Erika pályázati referens 2009 Antal István, PhD egyetemi docens 2013 Babiczné Rácz Mária gazdasági ügyintéző 2004 Bakonyi Zsuzsanna nyelvtanár 2010 2014 Balogh Ádám Tamás, PhD megb. oktató 2010 2013 Balogh Balázs, PhD egyetemi adjunktus 2010 Balogh Edit Rita tanulmányi ügyintéző 2009 Balogh Zsuzsanna megb. oktató 2012 Bándi Gyula, DSc egyetemi tanár 2010 Bánhidy Anita Éva konferenciaszervező adminisztrátor 2018 Bankó Éva, PhD tudományos munkatárs 2008 2013 Bársony István, DSc, MTA rendes tagja egyetemi tanár 2013 Barta Csaba Attila, PhD egyetemi docens 2012 Bártfai Gusztáv, PhD egyetemi docens 2004 Bayerné Czenthe Orsolya pályázati referens 2012 Bellus Eszter pályázati referens 2017 Benedek Csaba, PhD egyetemi docens 2010 Bérces György, PhD egyetemi adjunktus 2010 Bércesné Novák Ágnes, PhD egyetemi docens 2003 Bérci Norbert megb. oktató 2006 2016 Biró Virág Katalin könyvtáros 2008 2015 Bitai András, dr egyetemi adjunktus 2003 2008 Bitó János, DSc professor emeritus 2006 Bodó Árpád Zsolt, PhD megb. oktató 2012 Bognár Ferenc testnevelő tanár 2015 Bojárszky András megb. oktató 2018 Borbély Bence József megb. oktató 2011 2015 Borbélyné Bató Margit tanulmányi ügyintéző 2013 Botos József, PhD egyetemi docens 2006 2011 Bucsi-Szabó Solt megb. oktató 2015 2016 Név Beosztás Mettől Meddig Buday László, DSc, MTA lev. Tagja egyetemi tanár 2012 Budinszky András c. egyetemi docens 2005 2012 Burcsi Péter megb. oktató 2013 2017 Cabezas, Heriberto, PhD egyetemi docens 2015 2016 Caesar Bálint Gábor pályázati referens 2014 Chiovini Balázs, PhD megb. oktató 2013 2017 Czirják Gábor, PhD egyetemi docens 2012 Czirók Ede megb. oktató 2012 2015 Csaba György, PhD egyetemi docens 2016 Csala Miklós, DSC egyetemi tanár 2012 Csanády István Zsolt megb. oktató 2018 Csapodi Márton, PhD egyetemi docens 2012 Cser László, DSc egyetemi tanár 2006 2014 Csercsik Dávid, PhD egyetemi docens 2012 Cserép Máté András megb. oktató 2012 2015 Cserey György, PhD egyetemi docens, dékánhelyettes 2006 Csikász-Nagy Attila, PhD egyetemi docens 2015 Csillag Tamás informatikus 2008 2014 Csókási Anna tanulmányi ügyintéző 2005 2009 Csontos Barnabás gondnok 2010 2016 Csörgő István, PhD megb. oktató 2009 Csörgőné Kőnig Krisztina pályázati referens 2010 Csurgay Árpád, DSc, MTA rendes tagja professor emeritus 2003 Csurgay Árpádné c. egyetemi docens 2002 Csurgay Péter mérnöktanár 2004 Darvas Zsuzsanna Katalin, PhD egyetemi docens 2012 Deák István, DSc egyetemi tanár 2002 2003 Dinya Elek, CSc egyetemi tanár 2012 Dobai Márton karbantartó 2008 2012 Dobó József, PhD tudományos főmunkatárs 2011 Dobrowiecki Tadeusz, DSc egyetemi tanár 2005 2007 Dudola Dániel megb. oktató 2015 Egervári Csanád technológia-transzfer ügyvivő 2016 Entz László, DSc egyetemi tanár 2013 2014 Enyedi László tanulmányi ügyintéző 2017 Enyedi Péter, DSc egyetemi tanár 2012 Erőss Lóránd, PhD tudományos főmunkatárs 2006 14 15

Név Beosztás Mettől Meddig Falus András, DSc, MTA rendes tagja egyetemi tanár 2010 Fekete Zoltán, PhD tudományos főmunkatárs 2017 Feldhoffer Gergely, PhD egyetemi adjunktus 2008 Fenyves Istvánné gazdasági ügyintéző 2005 2008 Ferenczy György, DSc tudományos tanácsadó 2012 Fiáth Richárd tudományos segédmunkatárs 2014 Filep Irén gazdasági tanácsadó 2001 Fodor György, PhD, Dr. hab. egyetemi tanár 2013 Fogarasi Ildikó tanulmányi ügyintéző 2015 Földesy Péter, PhD egyetemi docens 2006 Freund Tamás, DSc, MTA rendes tagja egyetemi tanár 2002 Friedler Ferenc, DSc egyetemi tanár 2015 2016 Gál Andor Viktor, PhD tudományos munkatárs 2008 2012 Gál Péter, DSc egyetemi tanár 2005 Garay Barnabás, DSc egyetemi tanár 2009 Garay Tamás Márton, PhD egyetemi adjunktus 2017 Gáspári Zoltán, PhD egyetemi docens, szakfelelős 2011 Gelencsér András egyetemi tanársegéd 2013 2016 Gelencsér-Horváth Anna egyetemi tanársegéd 2015 Gerencsér László, DSc tudományos tanácsadó 2003 Gerencsérné Vágó Zsuzsanna, PhD egyetemi docens 2002 Gergó Lajos, PhD egyetemi docens 2002 2017 Giachetta Roberto megb. oktató 2009 2014 Gosztony Géza, CSc tudományos munkatárs 2005 2010 Góth Júlia Krisztina, PhD egyetemi docens, dékánhelyettes 2014 Gödölle István, dr. megb. oktató 2010 Gyimesi Ákos megb. oktató 2010 2017 Gyimesi Gergely, PhD megb. oktató 2004 2011 Gyombolai Pál, PhD megb. oktató 2012 2015 Gyöngy Miklós, PhD egyetemi docens 2010 Györffy Dániel, PhD egyetemi adjunktus 2018 Győry Ferenc informatikus 2001 2008 Hámori József, DSc, MTA rendes tagja professor emeritus 2001 Harangozó Gábor, PhD egyetemi docens 2012 2017 Haraszti Istvánné tanulmányi ügyintéző 2004 2016 Név Beosztás Mettől Meddig Hegyháti Máté, PhD megb. oktató 2011 2015 Hiba Antal, PhD megb. oktató 2011 Hillier Dániel, PhD tudományos segédmunkatárs 2018 Hodász András egyetemi lelkész 2016 2018 Horváth András, PhD egyetemi docens 2012 Horváth Domonkos Áron tudományos segédmunkatárs 2014 Illés József pályázati referens 2009 Iván Kristóf, PhD egyetemi docens, dékán 2005 Jákfalvy-Dragán Edit gazdasági ügyintéző 2007 Jákyné Strakovits Edina oktatási koordinátor 2015 Janka Ferenc, PhD főiskolai docens 2014 Jelenits István, dr. c. egyetemi tanár 2001 Juhász Attila megb. oktató 2010 2015 Kada Zsolt megb. oktató 2009 2010 Kalapács Éva tanulmányi ügyintéző 2016 Káli Szabolcs, PhD tudományos főmunkatárs 2012 Kalló Imre, PhD egyetemi docens 2004 Karacs Kristóf, PhD egyetemi docens, dékánhelyettes 2008 Karácsony Margit gazdasági ügyintéző 2008 2014 Kárász Zoltán, PhD tudományos segédmunkatárs 2010 2015 Karlócai Balázs, PhD megb. oktató 2009 Karmos György, DSc professor emeritus 2004 Kárpáti Sarolta, DSc egyetemi tanár 2015 Katona Klára, PhD egyetemi docens 2010 Kék László, PhD egyetemi docens 2001 2018 Kellermayer Miklós, DSc egyetemi tanár, szakfelelős 2012 Kerekes Bálint Péter tudományos segédmunkatárs 2014 2018 Keszler Gergely, PhD egyetemi adjunktus 2012 Kiss András, PhD egyetemi docens 2012 Kiss-Tóth Annamária tudományos segédmunkatárs 2014 Kis-Tóth Ágnes megb. oktató 2009 2017 Kitta Ákos megb. oktató 2012 2013 Klebovich Imre, DSc egyetemi tanár 2013 Klemes, Jiri, DSc egyetemi tanár 2016 2016 Kolev Kraszimir, DSc egyetemi tanár 2010 Koller Miklós, PhD egyetemi adjunktus 2014 16 17

Név Beosztás Mettől Meddig Kolumbán Géza, DSc egyetemi tanár 2009 Kopper László, DSc professor emeritus 2012 Kovács András testnevelő tanár 2002 2012 Kovács Bertalan megb. oktató 2014 Kovács Ferenc, DSc professor emeritus 2001 Körmendy Imre Józsefné TO vezető, dékáni hivatalvezető 2003 2015 Körösi István, CsC egyetemi docens 2010 Krajsovszky Gábor, PhD egyetemi docens 2009 2016 Krammer Gergely tudományos főmunkatárs 2001 2008 Krébesz Tamás István megb. oktató 2011 2014 Kubinger Ágnes megb. oktató 2013 Kurics Tamásné gazdasági ügyintéző 2006 2011 Kusnyerik Ákos, dr., PhD tudományos főmunkatárs 2010 L. Kiss Anna, DSc egyetemi docens 2016 2016 Laczkó József, PhD egyetemi docens 2006 Laki András József, PhD egyetemi adjunktus 2015 Laki László János, PhD egyetemi adjunktus 2017 László Valéria, PhD egyetemi docens 2012 Lévay György István, CSc megb. oktató 2013 2015 Levendovszky János, DSc egyetemi tanár 2005 2018 Ligeti Balázs, PhD egyetemi adjunktus 2016 Ligeti-Nagy Noémi megb. oktató 2013 2016 Liposits Zsolt, DSc egyetemi tanár 2002 Lippai Mónika, PhD egyetemi adjunktus 2011 Lövei László megb. oktató 2007 2008 Lukács Gergely István, PhD egyetemi docens 2010 Mandácskó Eszter PR szakreferens 2017 Mandácskó Zoltán stúdiótechnikus 2008 Mandl József, DSc professor emeritus 2012 2014 Máray Tamás Zoltán, PhD megb. oktató 2016 Markia Nóra Zita technológia-transzfer ügyvivő 2015 2017 Mátyus Péter, DSc egyetemi tanár 2009 2014 Mayer Balázs, PhD egyetemi adjunktus 2018 Merkely Béla, DSc egyetemi tanár 2014 Mészáros Tamás, PhD egyetemi docens 2012 Mihálffy Andrea tanulmányi osztályvezető 2009 Mikesy Pongrácné tanulmányi ügyintéző 2007 Mocskonyiné Cserkó-Szabó könyvtáros Szilvia 2007 2009 Mohosné Horváth Emese gazdasági ügyintéző 2002 Név Beosztás Mettől Meddig Nádai Krisztina testnevelő tanár 2012 Nagy Katalin, PhD megb. oktató 2009 2013 Nagy Olivér Péter pályázati referens 2017 Nagy Zoltán, PhD egyetemi docens 2010 Nagyné Haraszti Rita tanulmányi ügyintéző 2016 Németh Angéla gazdasági ügyintéző 2009 Németh János Tibor, DSc egyetemi tanár 2017 Novák Borbála, PhD egyetemi adjunktus 2014 Novák Henrietta nemzetközi koordinátor 2014 2018 Nyéky Kálmán, Lic. Theol. tudományos munkatárs 2007 Nyékyné Gaizler Judit, PhD egyetemi docens 2001 2015 Nyíri-Németh Rita titkárnő 2006 2016 Oláh András, PhD egyetemi docens 2005 Orosz György, PhD megb. oktató 2012 2016 Osváth Szabolcs, PhD tudományos főmunkatárs 2012 Osztovits Ágnes megb. oktató 2001 2018 Őri István oktató 2007 2010 Pap Karolina nemzetközi koordinátor 2017 Papp Gyula megb. oktató 2008 2012 Pásztor János informatikus 2010 2015 Pásztor Miklós tudományos munkatárs 2002 2016 Pataki Gábor könyvtáros 2004 2006 Patsch Ferenc, PhD megb. oktató 2008 2013 Péri Márton nyelvtanár 2002 Péterffy András megb. oktató 2010 Péterfia Bálint, PhD tudományos munkatárs 2016 Petheő Gábor László, PhD egyetemi docens 2012 Petrás István, PhD egyetemi docens 2006 2008 Piglerné Lakner Rozália, PhD egyetemi docens 2015 2016 Pongor Sándor, DSc, MTA külső tagja egyetemi tanár 2008 Pongrácz Barna megb. oktató 2017 Prószéky Gábor, DSc egyetemi tanár 2003 Radovits Tamás, PhD egyetemi docens 2014 Rásonyi Miklós, PhD egyetemi docens 2004 2018 Rec Tamás informatikus 2004 Reguly Helga technológia-transzfer ügyvivő 2015 Reguly István, PhD egyetemi adjunktus 2015 Rekeczky Csaba, PhD egyetemi docens 2003 Répás Csaba informatikus 2004 2008 18 19

Név Beosztás Mettől Meddig Réviné Iván Szandra PR szakreferens 2016 Rónai Zsolt, PhD egyetemi docens 2012 Roska Péter, PhD megb. oktató 2007 2011 Roska Tamás, DSc, MTA egyetemi tanár, rendes tagja alapító dékán 2001 2014 Rózsa József Balázs, PhD tudományos munkatárs 2010 Rumi Gizella Gabriella tanulmányi ügyintéző 2004 Rumi Péter testnevelő tanár 2012 2015 Ruszinkó Miklós, DSc egyetemi tanár 2005 Ruttkay Zsófia, PhD egyetemi docens 2006 2009 Schlett András, PhD egyetemi docens 2007 Schulek-Tóth Ferencné nemzetközi koordinátor 2004 2009 Sebők Mónika gazdasági ügyintéző 2011 2013 Serf András Gábor könyvtáros 2017 Sipeki Szabolcs, PhD egyetemi adjunktus 2012 Sirokmány Gábor, PhD egyetemi adjunktus 2015 Smeller László Tibor, DSc egyetemi tanár 2012 Somody Kálmán László sofőr 2001 2007 Stubendek Attila egyetemi tanársegéd 2008 Svingor Ádám, PhD megb. oktató 2012 Szabad János, DSc egyetemi tanár 2009 2011 Szabó Dóra, DSc egyetemi tanár 2013 Szabó Kornélia Mária megb. oktató 2014 2017 Szalay Marianna dékáni hivatalvezető 2012 Szanka Tímea gazdasági ügyintéző 2006 2009 Szántó Tamás, PhD megb. oktató 2009 2011 Szederkényi Gábor, DSc egyetemi tanár, dékánhelyettes 2004 Szilvay Gézáné megb. oktató 2007 2009 Szirányi Tamás, DSc egyetemi tanár 2004 2014 Szitáné Németh Éva gazdasági igazgató 2003 Szolgay Dániel, PhD megb. oktató 2009 2017 Szolgay Eszter oktatási-kutatási koordinátor 2015 2017 Szolgay Péter, DSc egyetemi tanár, szakfelelős 2006 Szomolányi Márta dékáni hivatalvezető 2001 2015 Szotyori-Nagy Ágnes könyvtáros 2005 2008 Szulyovszky Hajnalka tanulmányi ügyintéző 2003 2007 Szűcs Balázs egyetemi lelkész 2011 2013 Takács György, CSc c. egyetemi tanár 2002 2010 Tamási Viola, PhD egyetemi docens 2013 Tholt Péter informatikus 2003 2018 Név Beosztás 1 Mettől Meddig 2 Tihanyi Attila mérnöktanár 2005 Tihanyi Gáborné tanulmányi ügyintéző 2008 Tiszai Árpád Miklós kézbesítő 2007 2009 Tornai Kálmán, PhD egyetemi docens 2014 Tóth Pálné Gyires Klára, DSc egyetemi tanár 2011 2017 Tóth Sára, PhD, habil. egyetemi docens 2012 Tőkés Szabolcs, PhD egyetemi docens 2006 Törőcsik Beáta, PhD egyetemi adjunktus 2012 Török Daniella titkárnő 2002 2008 Tretter László, DSc egyetemi tanár 2014 Tuza Zsolt, DSc egyetemi tanár 2005 Uhlár László megb. oktató 2009 2014 Ulbert István, DSc egyetemi tanár 2006 Urbán János megb. oktató 2013 Varbanov, Petar, PhD egyetemi docens 2015 2016 Várdainé Kollár Judit mérnöktanár 2007 Vargáné dr. Balogh Orsolya tanulmányi osztályvezető-helyettes 2012 Várkonyiné Kóczy Annamária, DSc egyetemi tanár 2003 2008 Várnai Péter egyetemi lelkész 2002 2011 Vásárhelyi Barna, DSc egyetemi tanár 2014 Vertényi-Sifter Viktória könyvtáros 2009 Vértesy Erika gazdasági ügyintéző 2005 Vető István mestertanár 2004 2017 Vida Tivadarné, PhD Doktori és Habil. Iroda 2008 vezetője Vidáné Erdő Franciska, PhD tudományos főmunkatárs 2014 Vidnyánszky Zoltán, DSc egyetemi tanár 2006 2013 Wéber Vilmos gondnok 2004 2010 Zánkai Pálné pénztáros 2011 2013 Zarándy Ákos, DSc egyetemi tanár 2007 Závodszky Péter, DSc, MTA rendes tagja professor emeritus 2002 Zieger Flóra technológia-transzfer ügyvivő 2016 Zsedrovits Tamás, PhD egyetemi adjunktus 2014 1 Munkatársaink beosztása oszlopban a legutolsó, illetve a legmeghatározóbb beosztást szerepeltetjük. 2 Azon munkatársaink esetében, akik jelenleg is a Kar kötelékében vannak, a munkaviszony végének oszlopa 20 üres. 21

Karacs Kristóf Gáspári Zoltán OKTATÁS AZ INFORMÁCIÓS TECHNOLÓGIAI ÉS BIONIKAI KAR KÉPZÉSEI A Karon 2001-ben az akkreditáció után indult el az oktatás a műszaki informatikus egyetemi szakon. 2006-ban a Bologna rendszerre való áttéréskor indítottuk el a Mérnökinformatikus BSc alapképzést. A Műszaki informatikus egyetemi szak kifuttatásával párhuzamosan 2008 szeptemberében elindítottuk a Mérnökinformatikus MSc képzésen is az oktatást. A Magyar Akkreditációs Bizottság 2006. június 30-án akkreditálta a Semmelweis Egyetemmel közösen indítandó új, Európában is úttörő Molekuláris bionika mérnöki BSc és a ráépülő Info-bionika mérnöki Msc, valamint Orvosi biotechnológia MSc szakjainkat. 2008 szeptemberében új képzésként elindult a Karon a Molekuláris bionika mérnöki alapképzés. Az első Molekuláris bionika mérnöki BSc diplomák kiadását követően 2011 februárjában a két új mesterképzést (Info-bionika mérnöki és Orvosi biotechnológia) is elindítottuk. Az Információs Technológiai és Bionikai Karon jelenleg két szakon (Mérnökinformatikus, Molekuláris bionika mérnöki) folyik 7 féléves alapképzés (BSc), és három szakon (Mérnökinformatikus, Info-bionika mérnöki, Orvosi biotechnológia) 4 féléves mesterképzés (MSc). Az 2016/2017-es tanévtől kezdve két mesterszakunkat (Info-bionika mérnöki, Mérnökinformatikus) angol nyelven hirdetjük meg. Ezeket a képzéseket 2016 őszétől a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram, majd 2017 tavaszától a keresztény fiataloknak szóló kor mányzati ösztöndíjprogram keretein belül nemzetközi hallgatók számára is megnyitottuk. 2018 őszétől előkészítő félév indul a Stipendium Hungaricum, a Keresztény Ösztöndíjprogram, illetve a devizás képzés keretein belül érkező hallgatók számára, akiknek a mesterképzésünkbe való bekapcsolódás előtanulmányaik alapján nehézségeket okozhat. A Kar oktatási palettájának színesítése érdekében 2018 szeptemberétől Biológiai adatelemző szakirányú továbbképzést indítunk távoktatás formájában. 2019 tavaszától harmadik mesterszakunk, az Orvosi biotechnológia MSc képzés is már csak angolul kerül meghirdetésre. A Roska Tamás Műszaki és Természettudományi Doktori Iskola a műszaki tudományterületen belül az informatikai és villamosmérnöki tudományágban, a természettudományi tudományterületen pedig a biológiai tudományágban képviselteti magát öt alprogrammal. 2016-tól új alprogram is indult Gépjármű-fedélzeti navigációs rendszerek kutatása címmel. 22 23

2014-től Mérnökinformatikus MSc szakunkon elindítottuk az IPCV (Image Processing and Computer Vision) szakirányt a Madridi Autonóm Egyetemmel és Bordeaux-i Egyetemmel együttműködésben. Az angol nyelven zajló, kétéves mesterképzés során a hallgatók az első félévet Budapesten, a másodikat Mad ridban, a harmadikat Bordeaux-ban töltik, míg végül az utolsó félévet és a szakmai gyakorlatot anyaegyetemükre visszatérve végzik el. Az anyaegyetemen történő sikeres diplomavédést követően a hallgatók mindhárom egyetem diplomáját megkapják. Double degree egyezményünk van MSc és PhD szinten a Torinói Egyetemmel (Politecnico di Torino), a Cranfield Egyetemmel, valamint PhD szinten a University of Notre Dame (IN, USA) egyetemmel. A Kar hallgatóinak döntő többsége állami ösztöndíjas képzésben vesz részt. Mérnökinformatikus és Info-bionika MSc képzéseinket keresztfélévben is indítjuk. A Karon az oktatás alapképzéseinken a harmadik évtől részben angolul folyik. A BSc képzés ötödik félévének oktatási és vizsgázási nyelve az angol. A későbbi szemeszterekben a tárgyak nyelve sok esetben szintén angol. Így az angol nyelvű mesterképzésekre hallgatóink már stabil szaknyelvi ismeretekkel érkezhetnek. 432 287 349 309 128 224 89 167 130 184 2001 2002 2003 2004 2005 1. hely Jelentkezők 154 119 122 101 100 100 100 85 81 114 2001 2002 2003 2004 2005 Felvettek Ponthatár FELVÉTELI STATISZTIKÁK ÉS TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK A Karon az oktatás 2001-ben 85 fővel indult. A hallgatói létszám 2018-ra mintegy 750 főre duzzadt. Az utolsó öt éves átlag alapján évente körülbelül 250 fő kezdi meg tanulmányait általános és keresztféléves felvételi eljárás keretein belül, ebből alapképzésen 160-170 fő indul. Éves szinten átlagosan 150 diplomát adunk át. Mérnökinformatikus alapszakunkon a felvételi pontszám és a hallgatói jelentkezési számok is folyamatos emelkedést mutatnak az utolsó öt évet figyelembe véve. A Molekuláris bionika mérnöki BSc szakon a 400 pont körüli - a mérnökképzésben nagyon magasnak mondható - felvételi pontszámot sike rült az utóbbi évek folyamán úgy stabilizálni, hogy eközben a felvett hallgatói létszám is folyamatosan 100 fő körül alakulhat. 626 555 567 496 503 465 472 426 435 440 404 362 363 135 134 97 85 107 124 73 79 60 69 83 92 90 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 1. hely Jelentkezők 320 330 347 358 365 302 312 311 312 326 330 141 158 110 106 101 113 102 88 76 44 61 69 87 72 76 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 Felvettek Ponthatár 24 25

410 300 320 341 326 337 252 271 220 222 227 104 100 100 92 127 115 139 147 185 153 152 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 1. hely Jelentkezők 34 35 35 36 33 32 33 32 30 28 29 27 23 21 20 20 23 21 17 18 18 19 19 16 16 13 14 11 12 14 17 14 11 9 7 8 2 12 0 2008/Á 2009/K 2009/Á 2010/K 2010/Á 2011/K 2011/Á 2012/K 2012/Á 2013/K 2013/Á 2014/K 2014/Á 2015/K 2015/Á 2016/K 2016/Á 2017/K 2017/Á 2018/K 1. hely Jelentkezők 412 412 400 396 394 380 395 398 421 410 411 58 57 74 65 93 87 97 91 103 101 100 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 Felvettek Ponthatár 93 72 72 72 72 72 72 72 72 72 72 72 72 72 72 72 72 72 60 22 23 19 13 13 16 17 1 4 5 0 16 14 7 8 16 10 9 7 15 2008/Á 2009/K 2009/Á 2010/K 2010/Á 2011/K 2011/Á 2012/K 2012/Á 2013/K 2013/Á 2014/K 2014/Á 2015/K 2015/Á 2016/K 2016/Á 2017/K 2017/Á 2018/K Felvettek Ponthatár A BSc képzést sikeresen befejezők közvetlenül munkába állnak, vagy továbbtanulnak, hiszen az alapképzésben az adott szakterület alapozó ismereteit szerezhetik meg. Azok, akik szakterületükön egyetemi szintű tudást kívánnak szerezni, az alapdiploma megszerzése után a mesterképzésben (MSc) folytathatják tanulmányaikat. Tantervünk európai különlegessége, hogy már a kezdetektől tanítjuk az élővilág információtechnikájának alapjait, elsősorban az idegrendszert és a genetikát. Az Információs Technológiai és Bionikai Kar tanterveit Roska Tamás akadémikus professzor vezetésével közel harminc nemzetközileg elismert kutató és professzor dolgozta ki. A Magyarországon - de még a kontinensen is - egyedülálló fakultáson mérnököket képzünk, ám eközben jelentős hangsúlyt helyezünk az emberi szervezettel kapcsolatos tudományok, elsősorban az ideg- és az immunrendszer működésének megismerésére, valamint a genetikai ismeretekre is. Minderre azért van szükség, mert egy új iparág kezd kibontakozni az információs technológia és a biotechnológia határán, melynek nyomán új termékek és szolgáltatások jönnek létre. 70 62 40 43 49 41 37 35 24 22 26 33 37 35 40 38 21 21 9 16 23 17 24 15 4 8 1. hely Jelentkezők 72 72 72 67 72 70 72 72 72 72 72 72 72 31 23 30 22 22 19 15 20 6 3 5 7 10 Felvettek Ponthatár 26 27

75 76 53 56 32 10 26 38 37 12 17 39 32 26 2012/K 2013/K 2014/K 2015/K 2016/K 2017/K 2018/K 1. hely Jelentkezők 72 72 72 72 75 73 72 Laborlátogatáson A KAR KÉPZÉSEINEK SAJÁTOS JEGYEI AZ OKTATÁSBANN 24 26 23 18 17 11 7 2012/K 2013/K 2014/K 2015/K 2016/K 2017/K 2018/K Felvettek Ponthatár A XXI. század kezdetén az információs technológiák új irányokat keresnek. Ahhoz, hogy a kihívásoknak az új század fiatal diplomásai megfeleljenek, szükséges A Karon végzett mérnökinformatikusok többsége különleges tudással rendelkezik, mivel a képzésük során neurobiológiai vagy genetikai, esetleg biotechnológiai vagy nyelvtechnológiai ismeretekre is szert tehetnek. Az ilyen diplomával rendelkezők elsősorban információs és infrastrukturális rendszerek, valamint szolgáltatások fejlesztésével, adatbányászattal, szoftverfejlesztéssel foglalkozó cégeknél tudnak elhelyezkedni (pl. Android-programozóként), vagy webes programozói és műszaki hardverfejlesztő állást betölteni aránylag magas kezdő fizetéssel. Ezen kívül szakmai érettségük képessé teszi őket innovatív termékek előállítására, amelyre akár startup céget is alapíthatnak, továbbá az akadémiai szektorban vagy cégek kutatólaborjaiban vállalhatnak munkát kutatóként. Bionikus végzettséggel főként a kutatással és fejlesztéssel foglalkozó intézeteknél, de akár az iparban is el lehet helyezkedni kisebb-nagyobb cégeknél, például orvosi műszerfejlesztői, orvosi képalkotói, nanotechnológiai vagy bioprotézis-gyártó területen. A visszajelzések szerint a nálunk szerzett diploma a külföldi munkáltatók szemében is komoly érték, és a jól hasznosítható multidiszciplináris képzettség miatt itthon is évről évre nagyobb a kereslet a bionikus mérnökök iránt. újszerű, mély, multidiszciplináris alapképzés, valamint az információtechnika hatékony alkalmazását is igénylő elméleti képzés, időt álló elméleti alapokra fektetett szaktárgyi képzés és a kezdeti időszaktól folyó, készségszintű ismereteket adó gyakorlati képzés. Az egyetemi évek alatt el kell jutni az ismeretek határáig. A mai, gyorsan változó tudományos világ (különösen is ez a szakterület) nem teszi lehetővé, hogy az új ismeretek 5-10 éves késéssel érjenek el a hallgatókhoz. Kutatási-oktatási-technológiai központunk, építve a magyar tudományosság és műszaki fejlesztés legjobb hagyományaira és néhány nemzetközi innovációs központra, célul tűzte ki ezt a tanítva-kutatva-fejlesztve módszert, illetve életmódot. Az emberről alkotott képet ma jelentősen befolyásolja egyrészt az idegtudományok és a genetika fejlődése, másrészt információtechnikai ismereteink. Ahhoz, hogy egy fiatal egyetemista a teljes embert megértse, szükséges a műveltségi és morális ismeretek megszerzése is. Így nevelődhet mély tudású, családjáért, hazájáért és embertársaiért felelősséget érző emberré. 28 29

A Kar képzéseinek kialakításában ezen kihívások kiemelkedő jelentőséggel bírtak. A képzéseink sajátos jegyei: kötelező alaptárgyi kitekintés (a matematikai és fizikai alapokon túl) az idegtudományok, a biokémia és az energiaforrások területére is; erre épül a neuromorf információtechnika területének, különösen a látásnak, mint pedagógiai vezérfonalnak a szerepe (az idegtudományok és az ehhez kap - csolódó információtechnikai berendezésekkel kapcsolatos szakterület később egy markáns szakiránnyá esetleg szakká válhat), a természethez közeli információ- és számítástechnikai eszközök, mérések, módszerek és alapelvek, valamint a mesterséges érzékszervek, az érzékelő tömbök teljes arzenáljának kiemelt szerepe az oktatásban és a laboratóriumi képzésben, kötelező szaktárgyi kitekintés az információs technológiák - beleértve a humán nyelvi technológiák - szerepére a jogi, a gazdasági, a kommunikációs és a vezetési tudomány területein, ezek rendszerszemléletű bemutatása és vizsgálata (mindehhez a Pázmány Egyetem különösen kedvező adottságokkal rendelkezik), az információtechnika kapcsolata az orvosi diagnosztika, a hírközlés, az energetika és a közlekedés területeivel, a távközléstechnika új szolgáltatásaihoz kapcsolódó ismeretek, értéknövelt mobil és szatellit szolgáltatások oktatása, az angol nyelv középfokú ismeretének ajánlott volta már az alapképzésre történő felvételnél, az erre épülő tankönyvek, egy teljes BSc szemeszter angol nyelvű tanítása, illetve angol nyelvű mesterképzés; egyben a magyar számítástechnikai nyelv ápolása a magyar nyelvű tankönyvekben és az oktatás egészében, erős humántudományi megalapozás, melyre ráépül az úgynevezett információ - tartalom - ipar technikáinak és az új információtechnikai szolgáltatások használatának és széleskörű elterjesztésének tanítása, ALAPKÉPZÉSEK RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA Képzés Végzettségi szint Szakképzettség Képzési idő Megszerzéshez szükséges kredit Választható témacsoportok, specializációk Képzés Végzettségi szint Szakképzettség Képzési idő Megszerzéshez szükséges kredit Választható témacsoportok, specializációk Mérnökinformatikus alapképzés mérnökinformatikus Info-bionika, érzékelő számítógépek és robotok Mikroelektronika és infokommunikáció Szoftvertechnológia és nyelvtechnológia okleveles mérnökinformatikus (Computer Science Engineer) General Machine Learning for Data Science (MLDS) BSc 7 félév 210 kredit MESTERKÉPZÉSEK RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA Mérnökinformatikus mesterképzés Info-bionika mérnöki mesterképzés MSc okleveles infobionikus mérnök (Info-Bionics Engineer) 4 félév 120 kredit Specialization in Bionic Interface Specialization in Bio-nano sensors and imaging devices Molekuláris bionika mérnöki alapképzés molekuláris bionikus mérnök Orvosi biotechnológia mesterképzés okleveles orvosi biotechnológus (Medical Biotechnologist) Alkalmazott bioinformatika (Applied Bioinformatics) Molekuláris biotechnológia (Molecular Biotechnology az információtechnikai hálózatok és multimédia-eszközök aktív, távoli használatának fontos szerepe az oktatásban, beleértve egyes, különösen kísérleti tárgyak videokonferencia jellegű oktatását hazai és külföldi kutatólaboratóriumokból és vállalatokból, Image Processing and Computer tutori segítség az első két évben, felügyelt önálló tanulás, kísérletezés és tanítás intézményes lehetősége a legjobb hallgatók számára a felsőbb években. Vision (IPCV) 30 31

TDK-EREDMÉNYEK KITÜNTETÉSSEL DIPLOMÁZOTT HALLGATÓINK A Kar kis létszáma ellenére hallgatóink minden évben szép számmal képviseltetik magukat Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon, ahol rendszeresen kiváló eredményeket érnek el. Eleinte az Informatika szekcióban, majd a bionikai képzések elindítása óta már a biológia és a műszaki szekcióban, sőt esetenként a kémiai és vegyipari, sőt az orvosi szekcióban is eredményesen versenyeztek hallgatóink. OTDK I. OTDK II. OTDK III. OTDK különdíj Műszaki szekció 2005 1 1 2007 1 1 2009 1 1 1 2011 1 2 1 2013 2 1 2015 1 2 2017 2 2 Informatikai Szekció 2005 1 2007 1 1 2 2 2009 2 2 2 2011 4 3 1 4 2013 3 5 2015 1 1 3 2017 4 2 1 Biológia szekció 2009 1 2013 2 2015 3 1 1 2 2017 2 Kémiai és vegyipari szekció 2011 1 Orvosi szekció 2013 1 Műszaki informatika (egyetemi) 2007 Tisza Dávid 2008 Balogh Ádám Tamás Galántai Gábor 2009 Horváth András Rák Ádám Siklósi Borbála Tornai Gábor János 2010 Gelencsér Zsolt Hiba Antal Tuza Zoltán András 2011 Tóth András 2012 Juhász Imre Benedek Mérnökinformatikus BSc 2010 Balogh Zsuzsanna Csányi Márk Horváth Anna Jani Mátyás Németh Balázs Pirk Emánuel László Sonnevend Ilona 2012 Ecker Gábor Károly Homolya Miklós 2013 Egervári Csanád Lászlóffy András Tekán Dávid 2014 Hunyady Márton Pálffy András Polcz Péter 2015 Marczell Márton 2016 Sulyok András Attila 2017 Lipka Boldizsár Rudner Tamás 2018 Halász András Pál Molekuláris bionika mérnöki BSc 2012 Bérces Zsófia Hódsági János Horváth Áron Norbert Lakatos Eszter Tóth Eszter Vértes Eszter 2013 Bohner Gergő Feiszthuber Helga Hujter Mónika Kollár Sára Miczán Vivien Papp Edina Tihanyi Dóra 2014 Harmat Zita 32 33

Kovács Lóránt Kovács Attila Molnár Tamás Kovács Ákos Majubu Norbert Szőke Boglárka Cecília Rétlaki Gábor Réti Virág 2013 2014 Info-bionika mérnöki MSc 2015 Pirk Emánuel László Binder Zsófia Anna (angol nyelven) Hatvani Janka 2014 Csány Gergely 2018 Hermann Ágnes Ecker Gábor Károly Feiszthuber Helga Debreceni Ádám Kiss Ádám 2015 Földi Sándor Dr. Sváb Gergely Mák József Egervári Csanád Markia Nóra Zita Matusz Viola Simkó Marcell Lőrincz Máté Szalai Szilárd 2016 2016 Tóth Eszter Orvosi biotechnológia MSc Balogh Gábor Dániel Babicz Dóra Eszter 2015 2014 Csörgő Anna Erzsébet Hunyady Márton Bokodi Virág Galbáts Borisz Krisztián Ecker András Kovács Lóránt Friedrich Péter Máté 2015 Homonnay Csilla Pálffy András Hild András Biró Orsolya Brigitta Kovács Ákos Polcz Péter Hujter Mónika Dr. Csonka Balázs Bence Rajki Franciska Sára Tekán Dávid Makra Ákos Juhász János 2017 2017 Papp Edina Miczán Vivien Adolf András Marczell Márton Tihanyi Dóra 2016 Bagi Bence Szövérdffy György Tilesch Eszter Berecz Tünde Eszter Dudás Bálint 2018 Weltz Boglárka Kanta Eszter Jász Ádám Benda Felicián 2016 Széky Balázs Kerekes Máté Csörgő Anna Erzsébet Botzheim Lilla Tóth Estilla Zsófia Komjáti Kornél Sulyok András Attila Csabai Domonkos Ferenc Vágó Tünde Lilla Naszlady Márton Bese Tálas Dalma Alexandra Füzesi Krisztián 2017 Szász Dorottya Harmat Zita Dr. Szántó Veronika Szentes Kunigunda Mérnökinformatikus MSc Rácz Zoltán Viktor Maczák Antónia Tihanyi Kinga (angol nyelven) Sáray Sára 2018 2018 2018 Simkó Marcell Berta Bálint Botos Csaba Alafandi Mohammad Jalal 2017 Gaizer Tünde Éva Glavinics Judit Réka Hatvani Janka Kálmán Zsófia Etelka Hakkel Tamás Info-bionika mérnöki MSc Homonnay Csilla Kiss Bálint 2013 Mák József Magda Dániel Péter Mérnökinformatikus MSc Balázs Bálint Vidosits András Nagy Réka 2012 Bucsi-Szabó Solt Csanády István Zsolt Bérces Zsófia Horváth Áron Norbert Lakatos Eszter 2018 Csonka Gábor Gémes Dániel Pálházi Balázs Rajki Franciska Sára 34 35

KUTATÁS: KUTATÓCSOPORTJAINK, LABORJAINK ADAT. MÉDIA. KÖZÖSSÉG. Vezető: LUKÁCS GERGELY PhD, egyetemi docens Alapítás éve: 2011 Jelenlegi tagok: Hegedűs Bettina MSc hallgató Khorani Maikey Zaki Bia MSc hallgató Kooperáció: Góth Júlia, PhD, egyetemi docens Ligeti Balázs, PhD, tudományos munkatárs Lehetőségeinknek megfelelően csoportunk elsősorban hallgatói munkák keretében dolgozik. 80 feletti önálló laboratóriumi, mérnöki tervezési és diplomamunka készült az évek folyamán. A csoport másik erőssége a multidiszciplináris kooperáció hazai szociológusokkal, pszichológusokkal, médiaszakemberekkel. Pályázati támogatással nonprofit célra egy hang alapú közösségi médiakeretrendszer prototípusa is elkészült (a korábbi kisközösségi rádiók példájára, modern technológiákkal). A legígéretesebb eredmény, hogy a prototípus segítségével egy 50 hallgató részvételével végzett kísérletben ( Ki kitől tud segítséget kérni a tanulmányaihoz?, Ki kivel beszélget személyes dolgokról? kérdésekkel mérve) a hallgatók közötti kapcsolatokat néhány hónap alatt 30-50%-kal sikerült növelni. Az alkalmazási területeket tekintve biológiai, közösségi háló- és mobilitási adatok elemzésével is foglalkozunk. Utóbbi témában Hunyady Márton volt hallgatónk OTDK különdíjat kapott. Kutatási és fejlesztési tevékenység összefoglalása A csoport technikai súlypontja az adatkezelés és az adatelemzés, egy napjainkban kulcsfontosságúvá vált terület. A relációs adatbáziskezelők megoldásai (pl. a relációs algebrán alapuló költség-alapú lekérdezés optimalizálás, az adattárolók jellegzetességeit is figyelembe vevő adatstruktúrák és algoritmusok) a mai napig alapvető fontosságúak. A big data kezeléséhez szükséges horizontálisan és vertikálisan skálázódó rendszerek ezek mellett új megoldásokat, programozási paradigmákat is alkalmaznak. Az adatbányászat és mesterséges intelligencia új követelményeket állítanak az adatok elemzését illetően is. A csoport másik súlypontja - külső együttműködésekkel a digitális média világa, és ennek lehetőségei a közösségek, emberi kapcsolatok erősítésére. A három terület technológia, média, szociológia/pszichológia határterülete, összekapcsolódása alapvető hatással van társadalmunkra, a világ fejlődésére. A sokak számára nyilvánvaló és nagyon is valós veszélyek és káros hatások mellett mi komoly lehetőséget is látunk ebben (Alex Pentland, az MIT Media Lab professzorával egyetértve), mely a modern világ nagy kihívásainak a megoldásához is segítséget tud adni. Kiemelt publikációk Lukács Gergely, Pethesné Dávid Beáta, Madocsai Bea: Impact of Personalized Audio Social Media on Social Networks. In: SUNBELT XXXIII International Network for Social Network Analysis Annual Conference. Hamburg, Németország, 2013.05.21-2013.05.26.p. 210. Jani M, Lukács G, Takács G. Experimental investigation of transitions for mixed speech and music playlist generation. In: 4th ACM International Conference on Multimedia Retrieval, ICMR 2014. Glasgow, Egyesült Királyság / Skócia, 2014.04.01-2014.04.04. Association for Computing Machinery, pp. 392-398. Lukács Gergely, Jani Mátyás Analyzing speech and music blocks in radio channels: Lessons learned for playlist generation In: Robles R, Pichappan P, Pichappan P, Tallon-Ballesteros A J (szerk.) Eleventh International Conference on Digital Information Management (ICDIM). Porto, Portugália, 2016.09.19-2016.08.21. New York: IEEE, 2016. pp. 179-184. 36 37

ALKALMAZOTT MATEMATIKA KUTATÓCSOPORT Vezető: PROF. GARAY BARNABÁS DSc, egyetemi tanár Alapítás éve: 2012 Jelenlegi tagok: Prof. Ruszinkó Miklós DSc, egyetemi tanár Garay B.M, Indig B. Chaos in Vallis asymmetric Lorenz model for El Nino. CHA- OS SOLITONS AND FRACTALS 75: pp. 253-262. (2015) Gyárfás A, Ruszinkó M, Sárközy G, Szemerédi E. Three-color Ramsey numbers for paths. COMBINATORICA 27:(1) pp. 35-69. (2007) Nagy Z, Nemes Cs, Hiba A, Csík Á, Kiss A, Ruszinkó M, Szolgay P. Accelerating unstructured finite volume computations on field-programmable gate arrays. CONCURRENCY AND COMPUTATION: PRACTICE AND EXPERIENCE 26:(3) pp. 615-643. (2014) Kutatási és fejlesztési tevékenység összefoglalása A kutatócsoportot 2012-ben Roska Tamás professzor hozta létre a Jedlik Labo ratórium keretében. A csoport tagja azóta is ugyanaz a két egyetemi tanár. Az absztrakt matematika mellett mindketten a kilencvenes évek eleje óta foglalkoznak alkalmazott matematikával. Ruszinkó Miklós fő kutatási területe a kombinatorika (extremális gráfelmélet, hipergráfok), újabban mathematics and computing és computer science. 2006 és 2011 között hat dolgozatban is társszerzője volt a később Abel-díjat kapott Szemerédi Endre professzornak. Pályáját információ-elmélettel kezdte. Garay Barnabás első számú kutatási területe a differenciálegyenletek (numerikus dinamika, computer-assisted proofs for chaos), újabban a metastabilitás jelensége hálózatok dinamikájában ezt a témakört Roska Tamás professzor javasolta. (A fenti angol kifejezéseknek nincs egyértelmű magyar megfelelőjük.) A Jedlik Laboratórium részére végzett munka érdemi súlyponteltolódást eredményezett mind Ruszinkó Miklós, mind Garay Barnabás kutatómunkájában. Mindketten 5-5 konferenciacikket írtak a PPKE ITK mérnökeivel. Kiemelt publikációk Forti M, Garay B.M, Koller M, Pancioni L. Long transient oscillations in a class of cooperative cellular neural networks. INTERNATIONAL JOURNAL OF CIRCUIT THEORY AND APPLICATIONS 43: pp. 635-655. (2015) Füredi Z, Ruszinkó M. Uniform hypergraphs containing no grids. ADVANCES IN MATHEMATICS 240: pp.302-324. (2013) BIOINFORMATIKA KUTATÓCSOPORT Vezető: PROF. PONGOR SÁNDOR DSc, MTA külső tag, egyetemi tanár Alapítás éve: 2010 Jelenlegi tagok: Halász Lenke, BSc hallgató Hőnich Ágnes Kata, MSc hallgató Jády Attila, doktorjelölt, tudományos munkatárs Juhász János, doktorjelölt Kistóth Éva Mercédesz, BSc hallgató Ligeti Balázs, PhD, tudományos munkatárs Újvárosy Attila, MSc hallgató Kutatási és fejlesztési tevékenység összefoglalása A kutatócsoport elsődleges érdeklődési területe a sejtek közti kommunikáció vizsgálata, különös tekintettel a mikrobális közösségek kommunikációs és kooperációs mechanizmusainak genomikai és proteomikai hátterére. Ezek a komplex közösségek alapvető szerepet játszanak az emberi egészségben és ökoszisztémánk egyensúlyának fenntartásában egyaránt. Működési elveik azonosítása hozzásegíthet egyrészt a fertőzések, járványok terjedésének, másrészt a környezeti és társadalmi folyamatok mozgatórugóinak megértéséhez. 38 39

A csoport célja új technikák fejlesztése genomiális adatok (NGS) elemzésére, különböző biológiai adatok bányászatára, feldolgozására, integrálására; valamint mikrobiális jelenségek leírására alkalmas ágens-alapú modellek készítése. A csoport kidolgozott egy módszert a bakteriális kommunikációban részt vevő gének azonosítására és genomi pozíciójuk meghatározására. Ezzel a rejtett Markov-modell alapú módszerrel NGS adatokból, in silico lehetséges megállapítani, hogy mely baktériumtörzsek tartalmaznak egy adott génhálózatot, tehát lehetnek képesek egy adott működésre. A csoport az onkológiában hatékony gyógyszerkombinációk azonosítását segítő adatbányászati eljárást dolgozott ki, ami a szakirodalomban és a kapcsolódó adtabázisokban fellelhető információk alapján képes becsülni egyes hatóanyagok célpontjai közti viszonyt és így közös hatásukat. A csoport ágens-alapú modelleket alkotott a baktériumok sejtkoncentráció-függő rajzó mozgásának, valamint az antibiotikum-rezisztencia gének terjedésének leírására. A modellekkel végzett számítógépes szimulációk azonosítottak több fontos paramétert, melyek további laboratóriumi vizsgálata segíthet a patogének elleni küzdelemben, valamint a mikrobiális közösségek normál működésének megismerésében és megőrzésében. A munka számos intézettel együttműködésben zajlik. Legfontosabb partnereink: SE (Budapest), SzBK (Szeged), ICGEB (Trieszt). Kiemelt publikációk Juhász J, Bihary D, Jády A, Pongor S, Ligeti B. Differential signal sensitivities can contribute to the stability of multispecies bacterial communities. BIOLOGY DI- RECT 12: (22), 10. (2017) Ligeti B, Pénzváltó Z, Vera R, Győrffy B, Pongor S. A Network-Based Target Overlap Score for Characterizing Drug Combinations: High Correlation with Cancer Clinical Trial Results. PLOS ONE 10: (9), pp. 18. (2015) Marini B, Kertész-Farkas A, Ali H, Lucic B, Lisek K, Manganaro L, Pongor S, Luzzati R, Recchia A, Mavilio F, Giacca M, Lusic M. Nuclear architecture favors HIV-1 integration into a subset of active genes at the periphery of CD4+ T-cell nuclei. NATURE 521: (7551) pp. 227-231. (2015) Choudhary KS, Hudaiberdiev S, Gelencsér Z, Coutinho BG, Venturi V, Pongor S. The Organization of the Quorum Sensing luxi/r Family Genes in Burkholderia. INTERNA- TIONAL JOURNAL OF MOLECULAR SCIENCES 14:(7) pp. 13727-13747. (2013) Bihary D, Kerényi Á, Gelencsér Z, Netotea S, Kertész-Farkas A, Venturi V, Pongor S. Simulation of communication and cooperation in multispecies bacterial communities with an agent based model. SCALABLE COMPUTING: PRACTICE AND EXPERIENCE 13: (1) pp. 21 28. (2012) Gelencsér Z, Galbáts B, Gonzalez JF, Choudhary KS, Hudaiberdiev S, Venturi V, Pongor S. Chromosomal arrangement of AHL.driven quorum sensing circuits in Pseudomonas. ISRN MICROBIOLOGY 2012 6 p. (2012) Végzett hallgatók Bihary Dóra, PhD, 2014 Gelencsér Zsolt, PhD, 2014 Roberto Vera Alvarez, PhD, 2014 Galbáts Borisz, OB-MSc, 2014 BIOMIKROFLUIDIKA KUTATÓCSOPORT Vezető: IVÁN KRISTÓF PhD, egyetemi docens, dékán Kutatócsoport vezető: LAKI ANDRÁS JÓZSEF PhD, egyetemi adjunktus Alapítás éve: 2015 Jelenlegi tagok: Andaházy Álmos, MSc hallgató Berezvai Orsolya, BSc hallgató Fabinyi Bianka, MSc hallgató Farkasvölgyi Kolos, MSc hallgató Fekete Krisztián, BSc hallgató Fuszek Áron Péter, BSc hallgató Galambos Zsolt tudományos segédmunkatárs Hartdégen Márton, doktorjelölt Huba Tamás, MSc hallgató 40 41

Kállai Dóra, MSc hallgató Kálovics Máté, MSc hallgató Kolpaszky Dániel, MSc hallgató Kufcsák Péter, MSc hallgató Lukács Bence, MSc hallgató Radványi Liza, BSc hallgató Szabó József, tudományos segédmunkatárs Szélig Ádám György, doktorjelölt Széll Eszter, BSc hallgató Szücs Mihály, PhD hallgató Ungvárszki Zsombor, BSc hallgató Kutatási és fejlesztési tevékenység összefoglalása A Biomikrofluidika kutatócsoport mikrofluidikai eszközök tervezésével, áramlástani modellezésével, gyártásával és tesztelésével foglalkozik. Mikrofluidikai eszközeinket orvosi, állatorvosi, labordiagnosztikai és ipari alkalmazásokhoz tervezzük, szem előtt tartva a termékesítést. Laboratóriumban különböző gyártástechnológiát alkalmazunk (szoft-litográfia, lézervágás, fröccsöntés, rétegragasztási technikák). Kutatócsoportunk fő kutatási területei: élelmiszerbiztonság (élelmiszereredetű patogének detektálása és analízise), orvosbiológiai diagnosztika (keringő tumor sejtek szűrése és analízise, vér diagnosztika) és mikrofluidikai részecske-elválasztási technológiák (hidroforézis, akusztoforézis). Kutatócsoportunk újabb laboratóriumokkal és telephellyel bővült. Jelenleg közel húsz munkatársunk dolgozik nálunk, közülük 2 posztdoktor, 2 doktorjelölt, 1 doktorandusz, 2 tudományos segédmunkatárs, és 10-15 BSC és MSC hallgató. Kutatási együttműködés keretein belül mikrofluidikai eszközök fejlesztését valósítjuk meg az alábbi partnerekkel: MTA-TTK Biomembrán kutatócsoport; MTA-TTK Molekuláris Sejtbiológiai Kutatócsoport; Pécsi Tudományegyetem Laboratóriumi Medicina Intézet; OKI/OEK Parazitológiai osztálya; NÉBIH Állat-egészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság; Semmelweis Egyetem ÁOK Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet. Kiemelt publikációk Á. G. Szélig, C. Kurdi, M. Hartdégen, K. Iván, T. Kőszegi, and A. J. Laki, Entrapment of microparticles in a microfluidic device: a model for isolation of circulating tumor cells, presented at the IEEE Biomedical Circuits and Systems (BioCAS) conference, Turin, 2017, pp. 664 667. R. Csepregi, V. Temesfői, C. Kurdi, Á. G. Szélig, A. J. Laki, and T. Kőszegi, Detection and identification of cultured tumor cells in microfluidic device, presented at the Advances in Circulating Tumour Cells (ACTC) conference, Rhodes, 2017, p. 199. A. J. Laki, L. Botzheim, K. Iván, V. Tamási, and P. Civera, Separation of Microvesicles from Serological Samples Using Deterministic Lateral Displacement Effect, BioNanoSci., vol. 5, no. 1, pp. 1 7, Nov. 2014. A. J. Laki, K. Iván, É. Fok, and P. Civera, Filtration of Nematodes using an Integrated Microcapillary System, BioNanoSci., vol. 4, no. 4, pp. 1 11, Oct. 2014. I. N. Huszár, Z. Mártonfalvi, A. J. Laki, K. Iván, and M. Kellermayer, Exclusion-Zone Dynamics Explored with Microfluidics and Optical Tweezers, Entropy, vol. 16, no. 8, pp. 4322 4337, Aug. 2014. Végzett hallgatók Bányai Anita, OB-MSc, 2018 Pálffy András, MI-MSc, 2016 Gyurik Lívia, IB-MSc, 2015 Pap Gábor, MB-BSc, 2015 Hajdu Péter, MI-MSc, 2012 Pap István, OB-MSc, 2016 Horváth Tivadar, IB-MSc, 2014 Pardy Tamás, IB-MSc, 2014 Huszka Gergely, IB-MSc, 2014 Tibori Kinga, MB-BSc, 2017 Juhász Alexandra, IB-MSc, 2018 Tihanyi Dóra, IB-MSc, 2015 Markia Nóra, IB-MSc, 2014 Tordai Artúr, MI-MSc, 2015 Meleg András, IB-MSc, 2014 Tóth Eszter, IB-MSc, 2014 Mészáros Kinga, MB-BSc, 2013 Zsiros Péter, IB-MSc, 2016 Mits Márta, MB-BSc, 2018 42 43

BIONIKUS LÁTÁSKÖZPONT Vezető: KARACS KRISTÓF PhD, egyetemi docens Alapítás éve: 2009 Jelenlegi tagok: Egervári Csanád, fejlesztőmérnök Kusnyerik Ákos, PhD, szemészorvos Quintz Gábor, fejlesztőmérnök Radványi Mihály, doktorjelölt Stubendek Attila, doktorjelölt Kutatási és fejlesztési tevékenység összefoglalása A Látásközpontot Roska Tamás akadémikus hívta életre 2009-ben a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionika Karának együttműködésében. A Látásközpont célja a látássérült páciensek látásának lehető legteljesebb visszaállítása és életminőségének javítása orvosi, valamint műszaki eszközök alkalmazásával. Három alprogram keretén belül folytatunk kutatásokat: 1. A látássérültek mindennapi életvitelét megkönnyítő elektronikus készülékek működéséhez kapcsolódó kutatások 2. Retina implantátumok nemzetközi klinikai vizsgálatában való részvétel, illetve annak hazai implementálása 3. A látás helyreállítását szolgáló, genetikai megközelítésen alapuló technikák klinikai vizsgálata Az ITK az I. alprogramban vesz részt a legaktívabban. Az alapkutatás elsősorban a tér-időbeli eseményértelmezés, ezen belül is a legtöbb információt közvetítő érzékszervi csatorna, a látás modellezésére irányul. Itt az emberi látás esetében megismert működés inspirációul szolgál, de önálló, az elérhető, illetve a közeljövőben elérhetővé váló hardverek képességeivel összehangolt modellek megalkotásán is dolgozunk. A modellek alapvetően egy piramis-alapú feldolgozás részét képezik, ahol a legalsó szint a közvetlen szenzoros bemenet, felfele haladva pedig egyre absztraktabb reprezentációkhoz jutunk. Itt a fő kérdés, hogy milyen kapcsolat van az egyes szintek között. A modell rétegstruktúrája független a konkrét látási feladattól (ahogyan az ember sem tanulja meg a zsiráfot és a villamost külön-külön felismerni, mindegyiknél ugyanazokat a képességeit használja). Az alkalmazott kutatásban a megalkotott modelleket konkrét értési feladatokra alkalmazzuk. Legfontosabb célunk egy többfunkciós hordozható vagy viselhető eszköz megalkotása, például szemüvegként, ami a hétköznapi élethelyzetekben intelligens módon információt tud adni a környezetről és konkrét tárgyakról, segítve a látássérült tájékozódását. Az eddig elkészült funkciók közé tartozik a bankjegy-, szín-, piktogram-felismerés, valamint a busz- és villamos-járatszámok felismerése. Ezeket első körben mobiltelefonos alkalmazásként valósítottuk meg, amely Let- See néven érhető el az ios és Android alkalmazásboltokban. A felhasználók szempontjából alapvetően két előnye van a megközelítésünknek: (i) látássérült önkéntesekkel folyamatosan teszteljük az alkalmazást, és kikérjük a vakügyi szervezetek véleményét, illetve (ii) egy többfunkciós, de egységes felületű alkalmazást hoztunk létre. Kiemelt publikációk A. Stubendek and K. Karacs, Shape Recognition Based on Projected Edges and Global Statistical Features, Mathematical Problems in Engineering, vol. 2018, Article ID 4763050, 18 pages, 2018. doi: 10.1155/2018/4763050. M. Radványi and K. Karacs, Saliency based Attention Mechanism for Topographic Architectures, in Proc. of the 15th IEEE International Workshop on Cellular Nanoscale Networks and their Applications (CNNA 2016), Dresden, Germany, Aug. 2016 K. Karacs, M. Radványi, A. Stubendek and B. Bezányi, Learning Hierarchical Spatial Semantics for Visual Orientation Devices, in Proc. of the IEEE/CAS-EMB 2014 Biomedical Circuits and Systems Conference (BIOCAS 2014), Lausanne, Switzerland, pp. 141 144, Oct. 2014 B. Varga and K. Karacs, Towards a balanced trade-off between speed and accuracy in unsupervised data-driven image segmentation, Machine Vision and Applications, Springer, vol. 24, no. 6, pp. 1267 1294, Aug. 2013. doi: 10.1007/ s00138-013-0503-3 44 45

Á. Kusnyerik, U. Greppmaier, R. Wilke, F. Gekeler, B. Wilhelm, H. G. Sachs, K. U. Bartz-Schmidt, U. Klose, K. Stingl, M. D. Resch, A. Hekmat, A. Bruckmann, K. Karacs, J. Németh, I. Süveges, E. Zrenner, Positioning of Electronic Subretinal Implants in Blind Retinitis Pigmentosa Patients Through Multimodal Assessment of Retinal Structures, Investigative Ophthalmology & Visual Science, vol. 53, no. 7, pp. 3748 3755, June 2012. doi: 10.1167/iovs.11-9409 B. Varga, K. Karacs, High Resolution Image Segmentation using Fully Parallel Mean Shift, EURASIP Journal on Advances in Signal Processing, Special Issue on Multispectral and Hyperspectral Image and Video Processing, Springer, vol. 2011:111, Oct. 2011. doi:10.1186/1687-6180-2011-111 Végzett hallgatók Anley Zelalem Birhan, MI-MSc, 2018 Bezányi Balázs, MI-MSc, 2014 Bucsi Szabó Solt, MI-MSc, 2012 Csesznák Attila, MB-BSc, 2013 Divák Ádám, MI-MSc, 2012 Egervári Csanád, MI-MSc ESTEEM, 2016 Horváth Zoltán, MI-BSc, 2016 Joósz Júlia, MI-MSc, 2015 Jusztin Márton, IB-MSc, 2018 Jusztin Márton, MB-BSc, 2016 Konkoly Csaba, IB-MSc, 2018 Konkoly Csaba, MB-BSc, 2016 Lossos Gábor, MB-BSc, 2013 Magyar Bálint, IB-MSc, 2018 Máté Gábor, MB-BSc, 2017 Nagy Dénes Ákos, MI-BSc, 2012 Orbán Gábor, MI-MSc, 2014 Persa György, Műszaki informatika (egyetemi), 2009 Radványi Mihály, Műszaki informatika (egyetemi), 2009 Solymár Zóra, Műszaki informatika (egyetemi), 2011 Stubendek Attila, Műszaki informatika (egyetemi), 2009 Sulyok András Attila, MI-MSc, 2018 Szabó Gergő, MI-BSc, 2013 Szendi Bence, Műszaki informatika (egyetemi), 2012 Varga Balázs, PhD, 2013 CELLULÁRIS HULLÁMSZÁMÍTÁS ÉS NAGYTELJESÍTMÉNYŰ KÉP ELEMZÉS Vezető: PROF. SZOLGAY PÉTER DSc, egyetemi tanár, prodékán Alapítás éve: 2004 Jelenlegi tagok: Babicz Dóra, PhD hallgató Horváth András, PhD, egyetemi docens Kiss Márton Zsolt, PhD hallgató Kovács Ákos, PhD hallgató Kovács Lóránt, PhD hallgató Miczán Vivien, PhD hallgató Rajki Franciska, PhD hallgató Sántha Levente Márk, PhD hallgató Prof. Zarándy Ákos, DSc, egyetemi tanár Zsedrovits Tamás, PhD, egyetemi adjunktus Kutatási és fejlesztési tevékenység összefoglalása A csoport nagy sebességű képfolyamok energiahatékony feldolgozásával foglalkozik. Olyan területeken alkalmazhatóak az itt folyó kutatások, mint például látássérültek számára készített mobileszközök vagy autonóm navigációra használható drónok. A csoport kutatási területébe beletartozik az algoritmusok tervezése és implementálása, különös tekintettel a gépi látásban megjelent gépi tanulás alapú módszerekre, de ugyanígy megjelennek az eszköz-közeli optimalizációk, például nem Boole típusú eszközök használata, erre történő optimalizáció és ezen architektúrákon való algoritmusok tervezése és implementációja. A csoport számos nemzetközi egyetemmel és kutatóintézettel együttműködik, s az elmúlt években számos nagyobb pályázatban vett részt, melyeket például a DARPA (Defense Advanced Research Projects Agency), ONR (Office of Naval Research), NSF (National Sciencs Foundation) finanszírozott. 46 47

Kiemelt publikációk Zarándy, Ákos, Mate Nemeth, Zoltan Nagy, Andras Kiss, Levente Santha, and Tamás Zsedrovits. A real-time multi-camera vision system for UAV collision warning and navigation. Journal of Real-Time Image Processing 12, no. 4 (2016): 709-724. Zsedrovits, Tamas, Pazmany Peter, Peter Bauer, Borbala Jani Matyasne Pencz, Antal Hiba, Istvan Gozse, Mate Kisantal et al. Onboard visual sense and avoid system for small aircraft. IEEE Aerospace and Electronic Systems Magazine 31, no. 9 (2016): 18-27. Zsedrovits, Tamas, Akos Zarandy, Balint Vanek, Tamas Peni, Jozsef Bokor, and Tamas Roska. Estimation of relative direction angle of distant, approaching airplane in sense-and-avoid. Journal of Intelligent & Robotic Systems 69, no. 1-4 (2013): 407-415. Zarándy, Ákos, and Csaba Rekeczky. 2D operators on topographic and non topographic architectures implementation, efficiency analysis, and architecture selection methodology. International Journal of Circuit Theory and Applications 39, no. 10 (2011): 983-1005. Barna, László, Barna Dudok, Vivien Miczán, András Horváth, Zsófia I. László, and István Katona. Correlated confocal and super-resolution imaging by Vivid- STORM. Nature protocols11, no. 1 (2016): 163 Horváth, András, and Miklos Rasonyi. Fast computation of particle filters on processor arrays. In Cellular Nanoscale Networks and Their Applications (CNNA), 2010 12th International Workshop on, pp. 1-5. IEEE, 2010. Horváth, András, and Miklos Rasonyi. Topographic implementation of particle filters on cellular processor arrays. Signal Processing 93, no. 7 (2013): 1853-1863. Zarandy, A., Horvath, A., & Szolgay, P. CNN Technology-Tools and Applications. IEEE Circuits and Systems Magazine, 18(2), 77-89. Díjak, elismerések OTDK - 2015: Miczán Vivien I. helyezés; Pálffy András Különdíj Detection of sticker based adversarial attacks (Horváth András, Csanád Egervári) Best Paper Award International Conference on Digital Image Processing DINAMIKUS RENDSZEREK ANALÍZISE ÉS IRÁNYÍTÁSA KUTATÓCSOPORT Vezető: PROF. SZEDERKÉNYI GÁBOR DSc, egyetemi tanár Alapítás éve: 2010 Jelenlegi tagok: Ács Bernadett, PhD, posztdoktor kutató Csercsik Dávid, PhD, egyetemi docens Polcz Péter, PhD hallgató Szlobodnyik Gergely, PhD hallgató Kutatási tevékenység összefoglalása A valóság valamely kiválasztott aspektusát leíró matematikai modellek használata nélkülözhetetlen a műszaki vagy természetes rendszerek működésének megértéséhez és ezek hatékony üzemeltetéséhez. Időben és/vagy térben változó mennyiségek leírásához rendszerint dinamikus modelleket használunk. A rendszer- és irányításelmélet fő tárgyköre ezen modellek működésének közös keretrendszerben történő leírása, vizsgálata és célzott manipulációja (irányítása). Kutatásaink elsődleges tárgyköre a Kar fókuszához illeszkedve biológiai motivációjú nemlineáris rendszerek analízise, irányítása és identifikációja. Ezen belül az elmúlt évek legfontosabb eredményeit biokémiai reakcióhálózatok strukturális analízisében értük el, ahol optimalizáción alapuló számítási módszereket adtunk egy adott dinamikus viselkedéshez tartozó, kívánt tulajdonságokkal rendelkező reakciógráfok meghatározására. Ezekre a számításokra támaszkodva módszereket adtunk bio-inspirált szabályozók tervezésére, ahol a szabályozott rendszernek kell teljesítenie eredetileg (bio)kémiából ismert (pl. stabilitási) tulajdonságokat. Az említett eredményekhez kapcsolódóan 2010 óta öt sikeres PhD védés történt a PPKE Roska Tamás Műszaki és Természettudományi, ill. a Pannon Egyetem Informatikai Tudományok Doktori Iskolájában. Más kutatócsoportokkal együttműködve vannak ezen kívül klasszikus stabilitásvizsgálati és robotok irányításával kapcsolatos eredményeink is. Új témaként Csercsik Dávid 48 49

koordinálásával elkezdtünk foglalkozni komplex hálózatok játékelméleti alapú vizsgálatával, ahol az alkalmazási lehetőségek igen szélesek, beleértve az energetikai, gazdasági, számítógépes és biológiai hálózatokat. Kiemelt publikációk Polcz P., Péni T., Szederkényi G. Improved algorithm for computing the domain of attraction of rational nonlinear systems. EUROPEAN JOURNAL OF CON- TROL 39: pp. 53-67. (2018) Szederkényi G., Magyar A., Hangos K. M. Analysis and Control of Polynomial Dynamic Models with Biological Applications. London: Academic Press, 2018. 184 p.(isbn:9780128154953) Ács B., Szederkényi G., Tuza Zs., Tuza A. A. Computing all possible graph structures describing linearly conjugate realizations of kinetic systems. COMPUTER PHYSICS COMMUNICATIONS 204: pp. 11-20. (2016) Csercsik D., Hangos K. M., Szederkényi G. Identifiability analysis and parameter estimation of a single Hodgkin Huxley type voltage dependent ion channel under voltage step measurement conditions. NEUROCOMPUTING 77:(1) pp. 178-188. (2012) Szederkényi G., Banga J. R., Alonso A. A. Inference of complex biological networks: distinguishability issues and optimization-based solutions. BMC SYS- TEMS BIOLOGY 5: p. 177. (2011) Végzett hallgatók (2010-2018) Szederkényi Gábor témavezetésével, illetve társ-témavezetésével: Ács Bernadett, PhD, 2018 Benda Felicián, MI-BSc, 2014 Csercsik Dávid, PhD, 2010 Hild András, IB-MSc, 2014 Jose Eduardo Silva, MSc, 2012 Lipták György, PhD, 2018 Majoros Gábor, MI-BSc, 2015, MI-MSc, 2018 Mátyási Márk, MI-BSc, 2017 Meszéna Domokos, IB-MSc, 2014 Polcz Péter, MI-MSc, 2016 Rudan János, MI-MSc, 2010, PhD, 2014 Schulc Attila, MI-BSc, 2014 Sonnevend Ilona, MI-BSc, 2010 Józsa Gergely, MI-MSc, 2011 Sváb Gergely, IB-MSc, 2017 Szlobodnyik Gergely, MB-BSc, 2014, MI-MSc, 2017 Tilesch Eszter, IB-MSc, 2014 Tóth András, MI-MSc, 2010 Tuza Zoltán András, MI-MSc, 2010, PhD, 2015 Csercsik Dávid témavezetésével: Gönczy Tamás, MB-BSc, 2017 Reizinger Krisztián, MI-MSc, 2017 Csonka Gábor, IB-MSc, 2018 Díjak, elismerések Polcz Péter: XXXIII. OTDK, Informatika, II. Helyezés (2017) Polcz Péter: Pro Scientia Aranyérem (2017) Polcz Péter: Pro Progressio Alapítvány Innovációs Díja (2017) Szlobodnyik Gergely: XXXIII. OTDK, Informatika, I. helyezés (2017) Sváb Gergely: XXXIII. OTDK, Informatika, I. helyezés (2017) Sváb Gergely: IEEE Hungary Section Student Paper Contest, I. helyezés (2017) 50 51

ELEKTROFIZIOLÓGIAI KUTATÓCSOPORT újonnan fejlesztett elektródja a SPIKY nevet viseli, hiszen kontaktusai tüskeszerűen, fésű alakban az elektródaszár szélén hatolnak be az agyszövetbe és az elvezetések közvetlenül a tüskék hegyén találhatóak, így képesek tetszőlegesen Vezető: megközelíteni a vizuálisan választott sejteket, ezáltal nagy felbontással lekövetni PROF. ULBERT ISTVÁN DSc, egyetemi tanár az extracelluláris változásaikat. Alapítás éve: 2006 A kutatócsoport neves európai kutatóintézetekkel és egyetemekkel együttműködve egy olyan csúcstechnológiát képviselő, több mint ezer kisméretű érzé- Jelenlegi tagok: Fiáth Richárd, PhD, tudományos munkatárs kelőt tartalmazó szilícium-alapú eszközt is kifejlesztett, mellyel nagy térbeli és File Bálint, PhD hallgató időbeli részletességgel vizsgálható az agyi elektromos tevékenység. A kutatók Hofer Katharina, PhD egy felhasználóbarát számítógépes program segítségével egyszerűen kiválaszthatják az agyba ültetett elektródán található nagyszámú érzékelő közül azokat, Horváth Domonkos, doktorjelölt, tudományos segédmunkatárs melyek a kísérletek során tanulmányozott agyi területeken helyezkednek el. Kandrács Ágnes, doktorjelölt A rendszer tulajdonságai rugalmas kiválasztást tesznek lehetővé, vagyis lehetőség van akár több, egymással összeköttetésben álló agyi régióban zajló folyamat Karmos György, PhD, professor emeritus Márton Gergely, PhD, tudományos munkatárs (pl. különféle agyi ritmusok) egyidejű megfigyelésére, vagy akár egy kisebb területen található nagyszámú idegsejt elektromos impulzusainak tanulmányozá- Meszéna Domokos, doktorjelölt Nánási Tibor, PhD hallgató sára is. A kutatócsoport a kifejlesztett eszközt a mélyalvásban és altatás során Szabó Csilla, PhD hallgató kialakuló és az emlékek hosszú távú eltárolásában fontos szerepet játszó lassú Kutatási és fejlesztési tevékenység összefoglalása ritmus sejt- és idegi hálózatszintű mechanizmusainak vizsgálatára vetette be. Az Elektrofiziológiai Laboratóriumot kutató- és oktatólaborként alapította az egyetem. A labor szoros együttműködésben dolgozik az MTA Természettudományi Kutatóközpont Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetével, az Lakatos P, Karmos G, Mehta AD, Ulbert I, Schroeder CE. Entrainment of neuro- Kiemelt publikációk MTA Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetével, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetével és az Országos 110-113. (2008) nal oscillations as a mechanism of attentional selection. SCIENCE 320:(5872) pp. Klinikai Idegtudományi Intézettel. A laboratórium multidiszciplináris kutatások Cash SS, Halgren E, Dehghani N, Rossetti AO, Thesen T, Wang C, Devinsky O, színtereként több tudományterülettel is foglalkozik, úgymint az elektrofiziológia, anyagtudomány, mikrocsip és mikroelektromechanikai rendszerek (MEMS) csa R, Wittner L, Ulbert I. The human K-complex represents an isolated cortical Kuzniecky R, Doyle W, Madsen JR, Bromfield E, Eross L, Halasz P, Karmos G, Cser- kutatása, számítástudomány, neurológiai kutatások és optikai képalkotás. A kutatások célja, hogy a központi idegrendszer fiziológiás és kóros működését vizs- Csercsa R, Dombovari B, Fabo D, Wittner L, Eross L, Entz L, Solyom A, Rasonyi G, down-state. SCIENCE 324:(5930) pp. 1084-1087. (2009) gálja. Szucs A, Kelemen A, Jakus R, Juhos V, Grand L, Magony A, Halasz P, Freund TF, Ezeket a vizsgálatokat elektródokkal végzik. Az extracelluláris aktivitások mérésére számos sokcsatornás elektróda került kifejlesztésre a szakirodalomban, slow wave activity in humans. BRAIN 133:(Pt 9) pp. 2814-2829. (2010) Magloczky Z, Cash SS, Papp L, Karmos G, Halgren E, Ulbert I. Laminar analysis of alkalmazásoktól függően. Azonban máig sok megoldatlan kérdést rejt az idegsejtek célzott extracelluláris megközelítése és magas mintavételezése. A csoport BAergic control of higher-order thalamic relays. NEURON 45:(6) pp. 929-940. Bokor H, Frére SG, Eyre MD, Slézia A, Ulbert I, Lüthi A, Acsády L. Selective GA- (2005) 52 53

Fabo D, Magloczky Z, Wittner L, Pek A, Eross L, Czirjak S, Vajda J, Solyom A, Rasonyi G, Szucs A, Kelemen A, Juhos V, Grand L, Dombovari B, Halasz P, Freund TF, Halgren E, Karmos G, Ulbert I. Properties of in vivo interictal spike generation in the human subiculum. BRAIN 131:(Pt 2) pp. 485-499. (2008) Végzett hallgatók Dombovári Balázs Gábor, PhD, 2017 Grand László, PhD, 2010 Hofer Katharina, PhD, 2018 Kerekes Bálint Péter, PhD, 2016 Tóth Emília, PhD, 2016 Tasi Benedek, MSc hallgató Tihanyi Kinga, MSc hallgató Kutatási és fejlesztési tevékenység összefoglalása Jelenleg a következő kutatási kérdések foglalkoztatnak bennünket az Érzékelő Robotika laborban: Hogyan lehet jobb protéziseket tervezni? Hogyan tanítható arra egy robotkar, hogy biztonságosan megfogjon tárgyakat, és hatékonyan együtt dolgozhasson emberekkel? Mi a funkcionális kapcsolat a látás és tapintás-érzékelés között? Hogyan lehet folytonosan mérni az ember vérnyomását non-invazív módon? A PhD-hallgatókkal közösen kifejlesztett innovatív 3D erőmérő szenzort a robotika területén tevékenykedő számos vállalat mellett több egyetem és ku- ÉRZÉKELŐ ROBOTIKA LABOR tatóintézet is megvásárolta kutatási és fejlesztési célokra, többek között: ETH Vezető: Zürich, École Polytechnique Fédérale de Lausanne, Fraunhofer-Institute for CSEREY GYÖRGY, PhD, egyetemi docens Manufacturing Engineering and Applied Materials Research, Max Planck Institute, MIT, Carnegie Mellon University, University of Bristol, New Jersey Institute Alapítás éve: 2007 Jelenlegi tagok: of Technology, Technische Universität München, Royal Institute of Technology Bakó András, MSc hallgató (Stockholm), KRISO (Korea Research Institute of Ships and Ocean Engineering), Bozsik Eszter, MSc hallgató KIST - Korea Institute of Science and Technology. Daoud Mária Lujza, BSc hallgató Földi Sándor, PhD hallgató Franyó Ádám, MSc hallgató Hajtó Dániel, MSc hallgató Ignácz Anna, BSc hallgató Jártó Félix, BSc hallgató Jász Ádám, MSc hallgató Kiss Dorottya, BSc hallgató Koller Miklós, PhD, egyetemi adjunktus Naszlady Márton, MSc hallgató Papp Áron, PhD hallgató A laborban hallgatókkal közösen megterveztünk és megvalósítottunk egy elektronikai áramkört (Chua s Kit), amely alkalmas a káosz jelenségének analizálásra Radeleczki Balázs, BSc hallgató Répai Attila, MSc hallgató és oktatásban történő bemutatására. A mellékelt kép azt mutatja, hogy hol találhatóak azok az egyetemek és intézetek, melyek használják eszközünket. Steinbach László, MSc hallgató Taranyi Balázs Péter, BSc hallgató 54 55

Kiemelt publikációk S. Földi, T. Horváth, F. Zieger, P. Sótonyi, and Gy. Cserey, A novel noninvasive blood pressure waveform measuring system compared to Millar applanation tonometry, Journal of Clinical Monitoring and Computing, pp. 1-11, 2017. Á. Rák and Gy. Cserey: Macromodeling of the memristor in SPICE, IEEE TRANS- ACTIONS ON COMPUTER-AIDED DESIGN OF INTEGRATED CIRCUITS AND SYSTEMS 29: (4) pp. 632-636. G. J. Tornai, Gy. Cserey and I. Pappas: Fast DRR generation for 2D to 3D registration on GPUs, MEDICAL PHYSICS 39: (8) pp. 4795-4799. 2012. Paper 10.1118/1.4736827. J. Veres, Gy. Cserey and G. Szederkényi: Bio-inspired backlash reduction of a low-cost robotic joint using closed-loop-commutated stepper motors, ROBOTI- CA 31: (5) pp. 789-796. 2013. M. Koller and Gy. Cserey: Spatial-temporal active wave computing using infrared proximity array, INTERNATIONAL JOURNAL OF CIRCUIT THEORY AND APPLICATIONS 40: (12) pp. 1209-1218. FEHÉRJESZERKEZETI ÉS PROTEOMIKAI KUTATÓCSOPORT Vezető: GÁSPÁRI ZOLTÁN, PhD, egyetemi docens Alapítás éve: 2011 Jelenlegi tagok: Dudola Dániel, doktorjelölt Handbauer Máté, PhD hallgató Harmat Zita, PhD hallgató Hinsenkamp Anett, PhD hallgató Keresztes Melinda, MSc hallgató Kiss-Tóth Annamária, doktorjelölt Komjáti Kornél, MSc hallgató Kovács Bertalan, doktorjelölt Kovácsné Ángyán Annamária Franciska, PhD posztdoktor Péterfia Bálint, PhD posztdoktor Sánta Anna, MSc hallgató Végzett hallgatók Koller Miklós, PhD, 2014 Rák Ádám, PhD, 2014 Tornai Gábor János, PhD, 2014 Veres József, PhD, 2013 Tar Ákos, PhD, 2012 Díjak, elismerések 2007 2018 között: 11 OTDK-helyezést elért dolgozat Kutatási és fejlesztési tevékenység összefoglalása A csoport általában a fehérjemolekulák szerkezet-dinamika-funkció összefüggéseit kutatja. Fő metodikai megközelítésünk a kísérletileg meghatározott belső dinamikát tükröző sokaság-alapú szerkezeti modellek felállítása, és azok segítségével adott molekulacsalád molekuláris szintű működésének megértése. A sokaság-alapú modellek az adott fehérjemolekula több lehetséges térszerkezetét tartalmazzák, melyek jellemzőek a molekula adott időskálájú mozgásai során bejárt konformációs térre. Vizsgálataink során egyrészt az ilyen modellek valóságnak való megfelelését, másrészt a leírt mozgások biológiai jelentőségét elemezzük. Emellett bioinformatikai predikciók segítségével vizsgáljuk egyrészt adott szekvenciák általános szerkezeti preferenciáit, másrészt speciális, úgynevezett fibrilláris szerkezeti motívumok meglétét, illetve az ezekre vonatkozó predikciók összefüggéseit. Az utóbbi években célzottan kezdtünk az idegi jelátvitelben, azon belül is a posztszinaptikus denzitásban található fehérjékkel foglalkozni, nem csupán számítógépes, hanem az újonnan létesített biotechnológiai laboratóriumnak köszönhetően kísérletes megközelítésekkel is. 56 57

A 2015-ben kiépült laboratóriumban 2017-re már megfelelő mennyiségben és tisztaságban állítottunk elő egyes fehérjéket ahhoz, hogy alkalmasak legyenek NMR-spektroszkópiai szerkezeti és dinamikai vizsgálatokra. Ezen mérések velünk együttműködő hazai és nemzetközi laboratóriumokban készülnek, és ezáltal első kézből nyerünk olyan adatokat, amelyek a szerkezet-funkció összefüggések megértésére alkalmas modellek felállításához szükségesek, valamint képesek vagyunk ezen modellek érvényességét kísérletekkel ellenőrizni. Kiemelt publikációk Czajlik A, Kovács B, Permi P, Gáspári Z. Fine-tuning the extent and dynamics of binding cleft opening as a potential general regulatory mechanism in parvulin-type peptidyl prolyl isomerases. SCIENTIFIC REPORTS 7: Paper 44504. (2017) Dudola D, Kovács B, Gáspári Z. CoNSEnsX+ Webserver for the Analysis of Protein Structural Ensembles Reflecting Experimentally Determined Internal Dynamics. JOURNAL OF CHEMICAL INFORMATION AND MODELING 57: pp. 1728-1734. (2017) Dobson L, Nyitray L, Gáspári Z. A conserved charged single α-helix with a putative steric role in paraspeckle formation. RNA-A PUBLICATION OF THE RNA SOCIETY 21:(12) pp. 2023-2029. (2015) Fizil A, Gáspári Z, Barna T, Marx F, Batta G. Invisible Conformers of an Antifungal Disulfide Protein Revealed by Constrained Cold and Heat Unfolding, CEST-NMR Experiments, and Molecular Dynamics Calculations. CHEMISTRY-A EUROPEAN JOURNAL 21:(13) pp. 5136-5144. (2015) Ángyán AF, Gáspári Z. Ensemble-based interpretations of NMR structural data to describe protein internal dynamics. MOLECULES 18:(9) pp. 10548-10567. (2013) IDEGTUDOMÁNYI TANSZÉK AGYKÉREG KUTATÓCSOPORT, ELMÉLETI IDEGTUDOMÁNYI LABORATÓRIUM Kutatócsoport-vezető: PROF. FREUND TAMÁS DSc, egyetemi tanár, akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója Laborvezető: KÁLI SZABOLCS, PhD, tudományos főmunkatárs Alapítás éve: 2001 Jelenlegi tagok: Julian Budd, PhD, tudományos munkatárs Mohácsi Máté, PhD hallgató Sáray Sára, PhD hallgató Kutatási tevékenység Az Agykéreg Kutatócsoport Elméleti Idegtudományi Laboratóriuma számos különböző matematikai és szimulációs módszer segítségével vizsgálja a hippokampusz idegsejtjeinek és hálózatainak dinamikáját és funkcióit, gyakran a csoport más tagjai által végzett kísérletes munkát kiegészítve. Az elméleti idegtudomány (computational neuroscience) módszerei lehetővé teszik számunkra az adatok tömör és kvantitatív leírását, a hipotézisek tiszta és pontos megfogalmazását, valamint azt, hogy mechanisztikus modellek felhasználásával kapcsolatot teremtsünk a különböző tér- és időskálákon leírt jelenségek és az eltérő szerveződési szintek között. A modellek felépítéséhez a kísérleti adatok szolgáltatják az alapvető megkötéseket, és a modellek jóslatainak ellenőrzésére szintén kísérletes módszerek felhasználásával nyílik lehetőség. Néhány fontosabb kutatási témánk a következő: szinaptikus integráció és nemlineáris folyamatok idegsejtek dendritjeiben; a hippokampuszra jellemző populációs aktivitási mintázatok (éles hullámok, théta, gamma és ripple oszcillációk) keletkezése és funkciói; térbeli és memória-reprezentációk tárolása és előhívása a hippokampuszban; idegsejt-paraméterek meghatározása kísérleti adatok felhasználásával, valamint a paraméter-illesztés várható pontosságának becslése. 58 59

Munkacsoportunk részt vesz az európai Emberi Agy Projektben (Human Brain Project, HBP), ahol feladatunk a hippokampusz részletes, kísérleti adatokon alapuló modelljeinek felépítése és tesztelése. Célunk olyan eszközök és munkafolyamatok kidolgozása a HBP Agyszimulációs Platform (Brain Simulation Platform) felhasználásával, melyek segítségével lehetővé válik a neurális modellek reprodukálható, együttműködésen alapuló fejlesztése és tesztelése. Kiemelt publikációk Kohus Z, Kali S, Rovira L, Schlingloff D, Papp O, Freund TF, Hajos N, Gulyas AI Properties and dynamics of inhibitory synaptic communication within the CA3 microcircuits of pyramidal cells and interneurons expressing parvalbumin or cholecystokinin. JOURNAL OF PHYSIOLOGY-LONDON 594:(13) pp. 3745-3774. (2016) Friedrich P, Vella M, Gulyas AI, Freund TF, Kali S A flexible, interactive software tool for fitting the parameters of neuronal models. FRONTIERS IN NEUROIN- FORMATICS 8: Paper 63. 20 p. (2014) Schlingloff D, Kali S, Freund TF, Hajos N, Gulyas AI Mechanisms of sharp wave initiation and ripple generation. JOURNAL OF NEUROSCIENCE 34:(34) pp. 11385-11398. (2014) Zemankovics R, Kali S, Paulsen O, Freund TF, Hajos N Differences in subthreshold resonance of hippocampal pyramidal cells and interneurons: the role of h-current and passive membrane characteristics. JOURNAL OF PHYSIOLOGY-LONDON 588:(Pt 12) pp. 2109-2132. (2010) IDEGTUDOMÁNYI TANSZÉK ENDOKRIN NEUROBIOLÓGIAI KUTATÓCSOPORT Vezető: PROF. LIPOSITS ZSOLT DSc, egyetemi tanár, osztályvezető Alapítás éve: 2000 Jelenlegi tagok: Bálint Flóra, doktorjelölt Csillag Veronika, PhD hallgató Farkas Imre, PhD, tudományos főmunkatárs Kalló Imre, PhD, egyetemi docens, tudományos főmunkatárs Wilheim Tamás, doktorjelölt Kutatási tevékenység Az Endokrin Neurobiológiai Kutatócsoport fő tudományos tevékenysége a belső elválasztású mirigyek működését szabályozó központi idegrendszeri folyamatok megismerésére irányul. Kiemelt témakört képez a reprodukciót szabályozó mechanizmusok vizsgálata molekuláris, celluláris és rendszerszinten, valamint az ivarmirigyek által termelt nemi hormonok idegszövetre kifejtett feedback hatásainak elemzése a hypothalamus, hippocampus és frontális agykéreg területén. További aktív kutatási tevékenységünk a bazális előagy kolinerg rendszerét, a hypothalamus táplálkozási központjait, valamint az agytörzsi jutalmazó központot érinti. A rágcsálókban nyert kutatási eredmények transzlációja érdekében vizsgálatainkat kiterjesztettük a humán agyra. A neuronális hálózatok idegi és hormonális szabályozó mechanizmusainak megismerésére korszerű strukturális (fény- és elektronmikroszkópia), neurokémiai (immuncitokémia), gén expressziós (in situ hibridizáció, microarray, qrt-pcr), elektrofiziológiai (patch clamp) és képalkotó (funkcionális MRI) vizsgáló eljárásokat ötvözünk. 60 61

Karunkhoz kötődő eddigi tudományos eredményeinket 67 nemzetközi folyóirat-közleményben adtuk közre. Fejlesztési tevékenységünk a beta típusú ösztrogén receptoron keresztül ható agonista vegyületek molekuláris mechanizmusainak megismerésére irányul, különös tekintettel a menopauza központi idegrendszeri tüneteinek remélt orvoslására. Kiemelt publikációk Bardóczi Z, Pál B, Kőszeghy Á, Wilheim T, Watanabe M, Záborszky L, Liposits Z, Kalló I Glycinergic input to the mouse basal forebrain cholinergic neurons JOUR- NAL OF NEUROSCIENCE 37:(39) pp. 9534-9549. (2017) Balint F, Liposits Z, Farkas I Estrogen Receptor Beta and 2-arachidonoylglycerol Mediate the Suppressive Effects of Estradiol on Frequency of Postsynaptic Currents in Gonadotropin-Releasing Hormone Neurons of Metestrous Mice: An Acute Slice Electrophysiological Study. FRONTIERS IN CELLULAR NEUROSCIENCE 10: p. 77. (2016) Vastagh C, Rodolosse A, Solymosi N, Liposits Z Altered Expression of Genes Encoding Neurotransmitter Receptors in GnRH Neurons of Proestrous Mice. FRONN- TIERS IN CELLULAR NEUROSCIENCE 10: p. 230. (2016) Sárvári M, Kalló I, Hrabovszky E, Solymosi N, Rodolosse A, Vastagh C, Auer H, Liposits Z Hippocampal Gene Expression Is Highly Responsive to Estradiol Replacement in Middle-Aged Female Rats. ENDOCRINOLOGY 156:(7) pp. 2632-2645. (2015) Hrabovszky E, Kalló I, Szlavik N, Keller E, Merchenthaler I, Liposits Zs Gonadotropin-releasing hormone neurons express estrogen receptor-beta JOURNAL OF CLINICAL ENDOCRINOLOGY AND METABOLISM 92: pp. 2827-2830. (2007) Végzett hallgatók Farkas Erzsébet, PhD, 2018 Polyák Ágnes, PhD, 2017 KÉT-FOTON MÉRÉSTECHNIKAI LABORATÓRIUM Vezető: RÓZSA J. BALÁZS MD, PhD Alapítás éve: 2010 Jelenlegi tagok: Chionivi Balázs, PhD Juhász Gábor, PhD Katona Gergő, PhD Majoros Myrtill, MSc hallgató Mezriczky Zsolt, PhD hallgató Pálfi Dénes, doktorjelölt Kutatási és fejlesztési tevékenység Lézer pásztázó mikroszkóp képakotási fejlesztések Valós idejű képalkotás 3 dimenziós strukturákban: Ahhoz, hogy jobban megérthessük az agy működését, szükség van arra, hogy minél nagyobb térfogatban minél gyorsabban tudjuk az agyi aktivitást rögzíteni. Az idegsejt nyúlványain szélsebesen végigterjedő információ vagy a több ezres neuron-populációk egyidejű felvillanása kihívások elé állítja az emberiséget. Laboratóriumunk egyik fő célja olyan technológiát fejleszteni, amivel élő, viselkedő állatok agyi aktivitását monitorozni tudjuk nagy térfogatban. A hagyományos lézerpásztázó mikroszkópok csupán síkban tudnak rögzíteni, ezért 2003-ban az elsők között fejlesztettük ki az első nagyfelbontású 3 dimenziós két-foton mikroszkópot. Az általunk kifejlesztett 3D AkusztoOptikai (AO) technika lehetővé teszi, hogy több száz mikrométer mélyen, a hagyományos képalkotási eljáráshoz képest több nagyságrenddel gyorsabban lehessen térfogatból neuron-populáció vagy egyedi sejt aktivitását rögzíteni. Jövőbeli terveink közé tartozik, hogy a képalkotási eljárást kiterjesszük több agyi régióra is szimultán, ezáltal a régiók közötti kommunikációt is jobban megérhetjük. 62 63

Valós idejű 3D képalkotás viselkedő éber egérben: Az in vivo (élő állat) mérések egyik legnagyobb kihívása, hogy az agy apró elmozdulásait már nem lehet különböző műtéti és rögzítési technikákkal kiküszöbölni. A legújabb méréstechnikai eljárásunk a 3D AO DRIFT scanning egy, az AO technikából eredő hátrányt fordít a képalkotás előnyére és a fókuszpont elcsúszását az időbeli felbontás növelésére használja fel. A technika segítségével egyidejűleg növelni tudtuk a szkennelt terület nagyságát és annak időbeli felbontását. Kidolgoztunk egy mozgás korrekciós eljárást is, amely az állat mozgásából eredő artefaktokat küszöböli ki. További méréstechnikai eredmény a hat új szkennelési lehetőség, melyet dinamikusan lehet változtatni az adott mérési elrendezéstől függően (piramis sejt tüske-mérettől egészen köbmilliméter tartományig). Jelenlegi projektünk közé tartozik a mérési tartomány kiterjesztése. Célunk, hogy egymástól távol eső agyrégiók egyidejű mérése is lehetővé váljon. További hosszú távú célunk ugyanazon agyrégió mérése neuronpopuláció és nyúlvány szinten egyidejűleg. Neurobiológiai vonatkozású tudományos kísérletek Hippokampális Sharp wave-ripple oszcillációk alatt megjelenő dendritikus regeneartív folyamatok vizsgálata: Sharp wave-ripple (SPW-R) oszcillációk (éles hullámok), mint a hippokampusz saját ritmusai összefüggésben állnak a rövidtávú memória kialakulásában és rögzülésében. A gyorstüzelésű, parvalbumin tartalmú gátló interneuronok (fast spiking interneuron: FS-PV IN) a serkentő piramissejtek és más típusú interneuronok szabályozásán keresztül jelentős szerepet játszanak a SPW-R kialakulásában. Az irodalom szerint a FS- PV IN-ok nyúlványain nem alakulhatnak ki aktív, regeneratív folyamatok, így az FS-PV IN-ok dendritjei alapvetően passzív tulajdonságúak (Hu és mtsai., 2010, Science). 2014-ben a Neuron folyóiratban közölt eredményeink kiegészítik ezeket a klasszikus dogmákat. Gyors, 3D két-foton képalkotást és két-foton fotoaktivációt alkalmaztunk. Kísérleteink során saját fejlesztésű, új caged-glutamát (DNI-Glu), fotoaktív neurotranszmitter molekulát használtunk, amely hétszer nagyobb hatáskeresztmetszetű, mint a széles körben használt MNI-Glu molekula. A felsorolt technikákkal és a kifejlesztett kémiai molekulákkal képesek voltunk in vitro SPW-R alatti komplex fiziológiás dendritikus jeleket elvezetni, karakterizálni és azokat reprodukálni. Eredményeinkkel megmutattuk, hogy SPW-R alatt aktívan terjedő, regeneratív Ca2+ jelek alakulnak ki a FS-PV IN-ok dendritjein (Chiovini és mtsai. 2014, Neuron). Észrevettük, hogy ezek a SPW-R korrelált Ca2+ regeneratív mintázatok összefüggésben állnak a membrán potenciálban elvezetett magas frekvenciás, Na+ csatorna-függő oszcillációkkal, amelyeket interneuronális ripple oszcillációknak neveztünk el. Eredményeinkkel igazoltuk, hogy az interneuronális ripple aktivitások szabályozzák a sejtek kimeneti jeleit. Munkánkkal demonstráltuk, hogy a SPW-R kialakulásának legkisebb elemi egysége, akár egy nyúlvány szakasz (~20µm) is lehet. Következő lépésként ezeket a folyamatokat in vivo, éber állatokban vizsgáltuk. VIP-expresszáló interneuronok aktivációja jutalmazást és büntetést követően az agykéregben: A kanonikus neurális hálózati motívumok olyan egymással adott rend szerint összekötött sejtcsoportok, amelyek ismétlődnek a különböző agykérgi területeken. Korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy a VIP interneuronok nem csak szenzoros ingerekre, de pozitív és negatív megerősítésre is válaszolnak ( jutalomra és büntetésre). A megerősítésnek meghatározó szerepe van a viselkedés kialakításában és a tanulásban, ezért feltételeztük, hogy a VIP interneuronok szerepet játszhatnak a globális megerősítő jelek helyi neurális hálózatok közvetítésében. Ennek bizonyítására 3 dimenziós 2-foton mikroszkópos képalkotás segítségével mértük a VIP interneuronok aktivitását az agykéreg felületén lévő funkcionális területekben. Száloptika segítségével pedig a nehezen elérhető halló és prefrontális kérget mértük. A VIP sejtek nagy számban és erősen aktiválódtak jutalmazásra és büntetésre az egész agykéregben. A próbák egyenkénti vizsgálata feltárta, hogy a VIP interneuronok általában egyszerre aktiválódnak, funkcionális egységet képezve. Végül megvizsgáltuk hogyan vesznek részt a helyi szenzoros ingerfeldolgozásban az idegsejtek. A vizuális kéregben a VIP interneuronok orientáció és irány szelektivitást mutattak, bár jóval kevésbé, mint a p piramissejtek. Eredményeik azt mutatják, hogy a VIP interneuronok működésükkel hozzájárulnak a lokális és a globális neurális komputációhoz is. Feltételezzük, hogy a megerősítő jelek közvetítésével a VIP interneuronok egy új információs csatornát képeznek a teljes agykérget érintő tanulási folyamatok kivitelezésében. 64 65

Kiemelt publikációk Pálfi D*, Chiovini B*, Szalay G, Kaszás A, Turi GF, Katona G, Ábrányi-Balogh P, Szőri M, Potor A, Frigyesi O, Lukácsné Haveland C, Szadai Z, Madarász M, Vasanits-Zsigrai A, Molnár-Perl I, Viskolcz B, Csizmadia IG, Mucsi Z & Rózsa B. High efficiency two-photon uncaging coupled by the correction of spontaneous hydrolysis. Org Biomol Chem. 2018 Mar 2. doi: 10.1039/c8ob00025e. Gergely Szalay, Linda Judák, Gergely Katona, Katalin Ócsai, Gábor Juhász, Máté Veress, Zoltán Szadai, András Fehér, Tamás Tompa,Balázs Chiovini, Pál Maák and Balázs Rózsa, Fast 3D Imaging of Spine, Dendritic, and Neuronal Assemblies in Behaving Animals, Neuron (2016) Volume 92, Issue 4, p723 738 Thomas Deneux, Attila Kaszas, Gergely Szalay, Gergely Katona, Tamás Lakner, Amiram Grinvald, Balázs Rózsa & Ivo Vanzetta, Accurate spike estimation from noisy calcium signals for ultrafast three-dimensional imaging of large neuronal populations in vivo. Nature Communications (2016) 7, Article number:12190 Szalay G, Matinecz B, Lenart B, Kornyei Z, Orsolits B, Judak L, Csaszar E, Fekete R, West BL, Katona G, Rozsa B, Denes A. Microglia protect against brain injury and their selective elimination dysregulates neuronal network activity after stroke. Nature Communications (2016) 7, Article number 11499 Balazs Rozsa, Gergely Szalay, Gergely Katona. Acousto-optical Scanning-Based High-Speed 3D Two-Photon Imaging In Vivo. In: Alon Korngreen (ed.) Advanced Patch-Clamp Analysis for Neuroscientists, Neuromethods, pp213-245. Bywalez WG, Patirniche D, Rupprecht V, Stemmler M, Herz AV, Pálfi D, Rózsa B, Egger V. (2015) Local Postsynaptic Voltage-Gated Sodium Channel Activation in Dendritic Spines of Olfactory Bulb Granule Cells. Neuron. 2015 Jan 21. pii: S0896-6273(14)01160-X. Balázs Chiovini, Gergely F. Turi, Gergely Katona, Attila Kaszás, Dénes Pálfi, Pál Maák, Gergely Szalay, Mátyás Forián Szabó, Gábor Szabó, Zoltán Szadai, Szabolcs Káli, Balázs Rózsa (2014) Dendritic spikes induce ripples in parvalbumin interneurons during hippocampal sharp waves. Neuron. 2014 May 21;82(4):908-24. Jan Tønnesen, Gergely Katona, Balázs Rózsa, & Valentin Nägerl (2014) Nanoscale spine neck plasticity regulates compartmentalization of synapses Nature Neuroscience 2014 May;17(5):678-85. Katona G, Szalay G, Maak P, Kaszas A, Veress M, Hillier D, Chiovini B, Vizi ES, Roska B, Rozsa B (2012) Fast two-photon in vivo imaging with three-dimensional random-access scanning in large tissue volumes. Nature Methods. 2012 Jan 8;9(2):201-8 G. Katona, A. Kaszás, GF. Turi, N. Hájos, G. Tamás, E. S. Vizi, B. Rózsa (2011) Roller Coaster Scanning Reveals Spontaneous Triggering of Dendritic Spikes in CA1 Interneurons PNAS 2011 Feb 1;108(5):2148-53. Noemi Holderith, Andrea Lorincz, Gergely Katona, Balázs Rózsa, Akos Kulik, Masahiko Watanabe, Zoltan Nusser (2012) Release probability of hippocampal glutamatergic terminals scales with the size of the active zone Nature Neuroscience 15(7): 988 997 Chiovini B, Turi GF, Katona G, Kaszás A, Erdélyi F, Szabó G, Monyer H, Csákányi A, Vizi ES, Rózsa B. (2010) Enhanced Dendritic Action Potential Backpropagation in Parvalbumin-positive Basket Cells During Sharp Wave Activity. Neurochem Res. 35(12):2086-95 Rózsa B, Katona G, Kaszás A, Szipöcs R, Vizi ES. (2008) Dendritic nicotinic receptors modulate backpropagating action potentials and long-term plasticity of interneurons. Eur J Neurosci. 2008 Jan;27(2):364-77 Lőrincz A*, Rózsa B*, Katona G, Vizi ES, Tamás G (2007) Differential distribution of NCX1 contributes to spine-dendrite compartmentalization in CA1 pyramidal cells *contributed equally PNAS. 2007 Jan 16;104(3):1033-8. Végzett hallgatók Binder Zsófia, OB-MSc, 2014 Horváth Gergely, IB-MSc, 2018 Madarász Miklós, Biológia BSc, MSc, 2015 Mihály Anna, Biológia BSc, 2016 Pinke Domonkos, IB-MSc, 2017 Szadai Zoltán, általános orvos, 2015 Díjak, elismerések 2015 - Pázmány Péter kiválósági ösztöndíj (Pálfi Dénes) 2018 - Pázmány Péter kiválósági ösztöndíj (Mezriczky Zsolt) 66 67

KILOPROCESSZOROS VIRTUÁLIS ÉS FIZIKAI GÉPEK Vezető: PROF. SZOLGAY PÉTER DSc, egyetemi tanár, prodékán Alapítás éve: 2005 Jelenlegi tagok: Kiss András, PhD, egyetem adjunktus Nagy Zoltán, PhD, egyetemi docens Reguly István, PhD, egyetemi adjunktus Kutatási és fejlesztési tevékenység összefoglalása A 2010-es évektől a számítástechnika gyökeres átalakulása folytatódik a nagyon sok processzoros chipekre építve. Jellemzők: A Xilinx FPGA-i meghaladják a kétmillió logikai és tízezer aritmetikai (DSP) processzor komplexitást. Ötezer processzoros új GPU és erre épített nagyobb egység jelent meg az NVIDIA cégnél, tömeges felhasználással. A világ jelenlegi leggyorsabb szuperszámítógépei közül több is ezen a technológián alapul. Kialakult egy Virtuális és Fizikai Celluláris Gépek elméleti keret, amely néhány topografikus és nem topografikus feladat (pl. PDE hullámegyenlet megoldó, UMF leírású képfolyam elemző, nemlineáris Kalman szűrő, particle-filter) megoldásában hasznos volt. Új algoritmikus és implementációs gondolkodásmód kialakítása, néhány algoritmikus feladatosztályra strukturálisan új algoritmusok kidolgozása és kapcsolatos szoftver fejlesztési metodika kimunkálása. Néhány terülten már vannak impresszív megoldások: A parciális differenciálegyenletek megoldása a matematika egyik legfontosabb ága, mivel ilyen egyenletek gyakran fordulnak elő a mérnöki gyakorlatrban. Különleges érdeklődésre tartanak számot a Navier-Stokes egyenletek, melyek gázok és folyadékok (fluidumok) áramlását írják le. A különböző műveletvégző egységek fizikai elhelyezkedését figyelembe vevő celluláris alapú algoritmusok és architektúrák alkalmazásával sikeresen modelleztünk két-dimenziós szuperszonikus áramlásokat újrakonfigurálható architektúrán (FPGA) a hagyományos megoldásoknál 3 nagyságrenddel gyorsabban. Kis disszipált teljesítményű, real-time navigációs feladatok, pilóta nélküli repülőgépek ütközéselkerülése valós időben érkező képfolyamok alapján. A számítási pontosság vizsgálata. Kiemelt publikációk Zs. Vörösházi, Z. Nagy P. Szolgay, FPGA-based real time, multichannel emulated digital retina model implementation, EUROSIP J. on Advances in Signal Processing, Vol 2009, Article ID 749838 (2009) Z. Kincses, L. Orzó, Z. Nagy, Gy. Mező, P. Szolgay High-speed, SAD based wavefront sensor architecture implementation on FPGA, Journal of Signal Processing System, 2011, DOI: 10.1007/s11265-010-0487-4 Nagy Z, Nemes Cs, Hiba A, Csík Á, Kiss A, Ruszinkó M, Szolgay P. Accelerating unstructured finite volume computations on field-programmable gate arrays. CONCURRENCY AND COMPUTATION: PRACTICE AND EXPERIENCE 26:(3) pp. 615-643. (2014) Nemes Cs, Barcza G, Nagy Z, Legeza Ö, Szolgay P: The density matrix renormalization group algorithm on kilo-processor architectures: Implementation and trade-offs, COMPUT PHYS COMMUN 185: (6) 1570-1581, 2014 V. K. Adhikarla, J. Sodnik, P. Szolgay and G. Jakus Exploring direct 3D interaction for full horizontal parallax light field displays using leap motion controller, Sensors, pp. 8642-8663, 2015 68 69

KÍSÉRLETI RÁDIÓ ÉS TV STÚDIÓ Vezető: PÉTERFFY ANDRÁS (c. egyetemi docens, rendező-operatőr) Alapítás éve: 2008 szeptember Jelenlegi tagok: Ákos Péter János (operatőr, vágó) Mandácskó Zoltán (műszaki vezető) Péterffy András (művészeti vezető) Wittner Balázs (rendezőasszisztens, vágó) Kutatási és fejlesztési tevékenység összefoglalása A PPKE ITK VM Stúdió a Práter utcai épületbe költözés óta szerves része a PPKE ITK-nak. Nem csak azért, mert a hallgatók tantárgy keretében hallhatnak arról, hogy hogyan alakult ki a film, hogyan készült és hogyan készül a film, hanem azért is, mert egyfajta mini szakkollégiumként is működünk az ITK-n belül. A Vizuális Kultúra és Kommunikáció tantárgyat elvégzett legjobb hallgatók meghívást kapnak műhelyfoglalkozásokra, ahol operatőröktől, fővilágosítótól, hangmérnöktől tanulhatnak, és elmélkedhetnek a filmekről, képekről. Feladataink a kari, majd 2013-tól az egyetemi rendezvények fotó- és videó-dokumentálása. Esetenként ez csak az archívum számára készülő gyártás, de munkáink nagyobb része marketingcélokra kerül felhasználásra. Több munkánk a televízióban került leadásra. Kiemelt publikációk Érték! Értem? TV sorozat (2012-2013) Futó Károly atya portré: Van egy erősebb akarat (2009) Székely János segédpüspök portré: Hit, szeretet, alázat (2011) Gyöngyöt az embernek MIKRODIALÍZIS ÉS FARMAKOLÓGIAI TECHNIKÁK KUTATÓCSOPORT Vezető: VIDÁNÉ ERDŐ FRANCISKA PhD, tudományos főmunkatárs Alapítás éve: 2016 Jelenlegi tagok: Bajza Ágnes, PhD, tudományos kutató, posztdoktor Bors Luca, PhD hallgató Farner Fanni, MSc hallgató Kiss Rita, BSc hallgató Kocsis Dorottya, BSc hallgató Kutatási és fejlesztési tevékenység összefoglalása A mikrodialzis és farmakológiai technikák kutatócsoport főbb kutatási területei a membrán transzporterek fiziológiás barrierekben betöltött szerepének vizsgálatára fókuszálnak. Elsődleges target a vér-agy gátban lokalizálódó P-glycoprotein (P-gp) és breast cancer resistance protein (BCRP) szerepének tanulmányozása az életkorral összefüggésben. Vizsgálatokat végzünk fiatal felnőtt és öreg patkányokon, melyek során összehasonlítjuk a vér-agy gát permeábilitásának változását illetve a különböző transzporter fehérjék expresszióját a vér-agy gát kapilláris ereiben. Szoros kollaborációt alakítottunk ki a Semmelweis Egyetemmel, melynek keretében a fiatal és öreg állatok viselkedését, tanulásés memória-funkcióját, valamint in vivo vér-agy gát funkcióit is tanulmányozni tudjuk imaging technikák segítségével. További együttműködés jött létre az MTA Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetével, ahol a vér-agy gát életkor-függő strukturális változásait tanulmányozzuk elektronmikroszkópiával. Másik nagy témakörünk a dermális barrier, melyben a membrán transzporterek vizsgálata még felderítetlen, új területnek számít. In vivo és in vitro kísérleteket végzünk a membrán transzporter kölcsönhatások verifikálására egereken és patkányokon, valamint fiatal és öreg bőrön. Vizsgáljuk továbbá a koffeint, mint a bőr malignus és benignus elváltozásainak inhibitorát farmakokinetikai szempontból. 70 71

A startum corneum eltávolítása után, az érzékenyített bőrfelületen keresztül monitorozzuk a koffein krémformulációjának, illetve sampon formulációjának hatóanyag leadását és transzdermális penetrációját. Ezeket a kísérleteket is a Semmelweis Egyetemmel kollaborációban végezzük. Kiemelt publikációk Bors L, Tóth K, Tóth EZ, Bajza Á, Csorba A, Szigeti K, Máthé D, Perlaki G, Orsi G, Tóth GK, Erdő F.Age-dependent changes at the blood-brain barrier. A Comparative structural and functional study in young adult and middle aged rats. Brain Res Bull. 2018 May;139:269-277. Erdő F, Nagy I, Tóth B, Bui A, Molnár É, Tímár Z, Magnan R, Krajcsi P. Abcb1a (P-glycoprotein) limits brain exposure of the anticancer drug candidate seliciclib in vivo in adult mice. Brain Res Bull. 2017 Jun;132:232-236. Erdő F, Denes L, de Lange E. Age-associated physiological and pathological changes at the blood-brain barrier: A review.j Cereb Blood Flow Metab. 2017 Jan;37(1):4-24 Nagy I, Tóth B, Gáborik Z, Erdo F, Krajcsi P.Membrane Transporters in Physiological Barriers of Pharmacological Importance. Curr Pharm Des. 2016;22(35):5347-5372. Erdő F, Hashimoto N, Karvaly G, Nakamichi N, Kato Y. Critical evaluation and methodological positioning of the transdermal microdialysis technique. A review. J Control Release. 2016 Jul 10;233:147-61. Végzett MSc hallgatók Imre Péter, OB-MSc, 2017 Bors Luca, OB-MSc, 2017 MOLEKULÁRIS ÉS CELLULÁRIS HÁLÓZATOK RENDSZERBIOLÓGIÁJA Vezető: CSIKÁSZ-NAGY ATTILA PhD, egyetemi docens Alapítás éve: 2016 Jelenlegi tagok: Bujtár Zsófia, MSc hallgató Gaizer Tünde, PhD hallgató Keömley Horváth Bence, MSc hallgató Kutatási és fejlesztési tevékenység összefoglalása A sejteken belüli molekuláris és a sejtek közötti celluláris interakciók hatására lejátszódó folyamatok térbeli és időbeni változásának megértéséhez kombináljuk a számítógépes rendszerbiológiai modellezési technikákat kísérleti módszerekkel. A molekuláris interakciós hálózatok kapcsolási rajzait matematikai egyenletekké alakítjuk, és azokat elemezzük, hogy megértsük a vizsgált rendszer fiziológiai viselkedését. A fő kutatási kérdéseink a sejtnövekedés és a sejtosztódás szabályozásával hozhatóak kapcsolatba. Több kísérleti laboratóriummal együttműködünk, amelyek a modellek felállításához szükséges adatokat és platformot kínálnak modelljeink előrejelzésének tesztelésére. Továbblépve, a közelmúltban létrehoztuk saját kísérletes laboratóriumunkat, ahol különböző élesztőtörzsek közötti sejt-sejt kölcsönhatásokat vizsgálunk, és ezen eredményeinket kombináljuk legújabb modelljeinkkel. Kiemelt publikációk Dalchau, N., Szép, G., Hernansaiz-Ballesteros, R., Barnes, C.P., Cardelli, L., Phillips, A., Csikász-Nagy A. Computing with biological switches and clocks. NATURAL COMPUTING https://doi.org/10.1007/s11047-018-9686-x (2018) Cardelli L, Hernansaiz-Ballesteros RD, Dalchau N, Csikasz-Nagy A Efficient Switches in Biology and Computer Science. PLOS COMPUTATIONAL BIOLOGY 13:(1) p. e1005100. (2017) 72 73

Rizzetto S, Priami C, Csikasz-Nagy A Qualitative and Quantitative Protein Complex Prediction Through Proteome-Wide Simulations. PLOS COMPUTA- TIONAL BIOLOGY 11:(10) Paper e1004424. 16 p. (2015 Hong CI, Zamborszky J, Baek M, Labiscsak L, Ju K, Lee H, Larrondo LF, Goity A, Chong HS, Belden WJ, Csikasz-Nagy A Circadian rhythms synchronize mitosis in Neurospora crassa. PROCEEDINGS OF THE NATIONAL ACADEMY OF SCIEN- CES OF THE UNITED STATES OF AMERICA 111:(4) pp. 1397-1402. (2014) Ferrezuelo F, Colomina N, Palmisano A, Gari E, Gallego C, Csikasz-Nagy A, Aldea M The critical size is set at a single-cell level by growth rate to attain homeostasis and adaptation. NATURE COMMUNICATIONS 3: Paper 1012. 11 p. (2012) NANOMÁGNESSÉGTAN ÉS NANO-SZÁMÍTÓESZKÖZÖK KUTATÓCSOPORT Vezető: CSABA GYÖRGY PhD, egyetemi docens Alapítás éve: 2017 Jelenlegi tagok: Papp Ádám, PhD, posztdoktor kutató amerikai (University of Notre Dame) és müncheni (Technische Universität München) kollégáinkkal közösen történik, a gyártás a külföldi laborokban zajlik. Az eszközök tesztelését (ami a munka egyik legnehezebb és leginkább időigényes része) az ITK-n fogjuk végezni. E célból jelenleg egy egyedileg tervezett és épített magneto-optikai mérőberendezés (Time-Resolved Kerr Effect Setup, TR-MOKE) építése zajlik. A mágneses számítóeszközökön kívül oszcillátor-alapú analóg számítógépek tervezésével is foglalkozunk. Itt elsősorban elméleti munka zajlik annak megértésére, hogy mennyire képesek ezek az eszközök megközelíteni a számítások hatékonyságának elvi határát, illetve méréseket végzünk egyszerű, ring-oszcillátorokból álló áramkörökön. Kiemelt publikációk Papp Á., Porod, W., Csurgay, Á. I., & Csaba, G. (2017). Nanoscale spectrum analyzer based on spin-wave interference. SCIENTIFIC REPORTS, 7(1), 9245. Csaba, G., Papp, Á., & Porod, W. (2017). Perspectives of using spin waves for computing and signal processing. PHYSICS LETTERS A, 381(17), 1471-1476. Egel, E., Csaba, G., Dietz, A., Breitkreutz-von Gamm, S., Russer, J., Russer, P.,... & Becherer, M. (2018). Design of a 40-nm CMOS integrated on-chip oscilloscope for 5-50 GHz spin wave characterization. AIP ADVANCES, 8 (5), 056001. Kutatási és fejlesztési tevékenység összefoglalása A félvezető eszközök méretcsökkenése, a számítási teljesítmény folyamatos növekedése már a fizikai korlátokat feszegeti. Kutatócsoportunk olyan egzotikus számítóeszközök tervezésén, fejlesztésén dolgozik, melyek akár nagyságrendekkel nagyobb számítási teljesítmény elérését is lehetővé tehetik. A munka fókuszában mágneses, spinhullám-alapú eszközök állnak. Ezek az információ hordozására és feldolgozására mágneses gerjesztéseket (spinhullámokat) használnak. Csoportunk tagjai (korábbi amerikai kollégáinkkal együtt) terveztek és szabadalmaztattak egy spinhullám-interferencián alapuló mikrohullámú spektrométert, ennek megvalósításán dolgozunk jelenleg. Az eszköz tervezése 74 75

NYELVTECHNOLÓGIAI KUTATÓCSOPORT elsősorban a performancia jellemzi, ezért kutatásunkban az alkalmazott nyelvészet különböző területeinek eredményeire támaszkodunk. Kutatásainkban a 2012-től akadémiai támogatással: MTA PPKE Magyar Nyelvtechnológiai természetesnyelv-feldolgozás területén csakúgy, mint a mesterségesintelligencia-kutatás egyéb területein az utóbbi években paradigmaváltást hozó mély Kutatócsoport neurális hálókon alapuló technikákra is támaszkodunk, amelyeket a szövegekkel Vezető: kapcsolatos különböző szövegfeldolgozási és -értési feladatok megoldására PROF. PRÓSZÉKY GÁBOR használunk. Módszereinket többek között közösségi oldalak szövegeinek feldolgozására is alkalmazzuk, amelyek szélsőségesen zajos voltuk miatt a hagyo- DSc, egyetemi tanár Alapítás éve: 2007 mányos nyelvfeldolgozó algoritmusok számára szinte megoldhatatlan feladatot Jelenlegi tagok: jelentenek. Emellett a korábbiaknál nagyobb méretű annotált magyar webkorpusz építésén és ezekre készített tanítóprogramok megvalósításán dolgozunk. Dömötör Andrea, PhD hallgató Indig Balázs, doktorjelölt Kalivoda Ágnes, PhD hallgató Kiemelt publikációk (2007-2018) Laki László János, PhD, posztdoktor kutató György Orosz, Attila Novák, Gábor Prószéky. Hybrid Text Segmentation for Ligeti-Nagy Noémi, PhD hallgató Hungarian Clinical Records In: Advances in Artificial Intelligence and Its Applications. Heidelberg: Springer Verlag. pp. 306-317 (2013) Novák Attila, PhD, posztdoktor kutató Novák Borbála, PhD, adjunktus, posztdoktor kutató Attila Novák, Borbála Siklósi. Automatic Diacritics Restoration for Hungarian. In: Vadász Noémi, PhD hallgató Proceedings of the 2015 Conference on Empirical Methods in Natural Language Yang Zijian Győző, doktorjelölt Processing. Lisbon: Association for Computational Linguistics,.pp. 2286-2291 Kutatási és fejlesztési tevékenység összefoglalása (2015) A Nyelvtechnológiai Kutatócsoport oktatókból, kutatókból, doktorjelöltekből, Prószéky Gábor, Indig Balázs. Magyar szövegek pszicholingvisztikai indíttatású valamint PhD-hallgatókból áll, és olyan algoritmusok kifejlesztésén dolgozik, elemzése számítógéppel ALKALMAZOTT NYELVTUDOMÁNY XV:(1-2) pp. 29- amelyeknek feladata az emberi nyelvek számítógépes feldolgozása és a gépi értés megvalósítása. Kutatási témáink: korpusznyelvészeti alkalmazások, gépi for- 44. (2015) Borbála Siklósi, Attila Novák, Gábor Prószéky. Context-aware correction of spelling errors in Hungarian medical documents COMPUTER SPEECH AND LANdítás és minőségbecslés, orvosiszöveg-feldolgozás, mondattani elemezés, szóalaktani feldolgozás, szófaji és jelentés-egyértelműsítés, automatikus hibajavítás GUAGE 35:( jan 2016) pp. 219-233. (2016) és a neurális modellek használata a nyelvtechnológiában. A kutatócsoport egyik Váradi Tamás, Simon Eszter, Sass Bálint, Gerőcs Mátyás, Mittelholcz Iván, Novák fő célkitűzése, hogy a magyar nyelv elemzésére olyan új módszert dolgozzon Attila, Indig Balázs, Prószéky Gábor, Farkas Richárd, Vincze Veronika. Az e-magyar digitális nyelvfeldolgozó rendszer In: XIII. Magyar Számítógépes Nyelvésze- ki, amely képes a nem egészen hibátlan szövegek feldolgozására is. Az emberi szövegfeldolgozás folyamán az agy különböző területei kooperatív módon ti Konferencia. Szeged, pp. 49-60. (2017) együttműködnek annak érdekében, hogy a hibákból és bizonytalanságokból adódó problémákat hatékonyan megoldják. Ennek mintájára párhuzamos feldolgozásra van szükség a számítógépes modellben is. Ahhoz, hogy az emberi Végzett hallgatók (2007-2018) Prószéky Gábor témavezetésével: feldolgozással kapcsolatos tudást modellünk részévé tegyük, a neurolingvisztika és a pszicholingvisztika aktuális eredményeire támaszkodunk. Balogh Zsuzsanna, MI-MSc, 2011 Modellünket 76 77

Bató Kinga, MI-MSc, 2012 Bató Margit, MI-BSc, 2012 Bíró Szabolcs, Műszaki informatika (egyetemi), 2011 Dömötör Andrea, Digitális bölcsészet MA, 2016 Endrédy István, PhD, 2016 Földes Fanni, Digitális bölcsészet MA, 2016 Gaskó Mátyás, Műszaki informatika (egyetemi), 2008 Gyalus Márk, Digitális bölcsészet MA, 2018 Horváth István András, Műszaki informatika (egyetemi), 2009 Kalivoda Ágnes, Digitális bölcsészet MA, 2016 Kiss Eszter, Digitális bölcsészet MA, 2016 Kovács Zsófia, Műszaki informatika (egyetemi), 2007 Laki László János, Műszaki informatika (egyetemi), 2009, PhD, 2015 Metzger Réka, Digitális bölcsészet MA, 2018 Miháltz Márton, PhD, 2010 Nagy Gábor, Műszaki informatika (egyetemi), 2010 Nagy István Zoltán, Műszaki informatika (egyetemi), 2009 Nguyen-Dang Nóra Lien, Digitális bölcsészet MA, 2016 Novák Attila, PhD, 2015 Oltványi Gábor, Műszaki informatika (egyetemi), 2009 Orosz György, Műszaki informatika (egyetemi), 2010, PhD, 2015 Papp Gyula, Műszaki informatika (egyetemi), 2007 Pirk Emánuel, MI-BSc, 2011, MI-MSc, 2013 Samudra Mihály, Műszaki informatika (egyetemi), 2009 Sárközi-Lindner Zsófia, Digitális bölcsészet MA, 2017 Sass Bálint, PhD, 2011 Siklósi Borbála, Műszaki informatika (egyetemi), 2009, PhD, 2015 Várkonyi Csaba Tibor, MI-MSc, 2010 Vaszkó Viktor, Műszaki informatika (egyetemi), 2010 Yang Zijian Győző, MI-MSc, 2014 Novák Borbála témavezetésével: Kákonyi Tibor, MI-BSc, 2017 Tálas Dalma, MI-MSc, 2018 Tóth Ágota, MI-BSc, 2018 Indig Balázs témavezetésével: Bakos Gergely MI-BSc, 2016 Gere Zsolt Tamás MI-BSc, 2017 Kalcsevszki Regina MI-BSc, 2017 Komporday András MI-BSc, 2017 Móréh Tamás MI-BSc 2014, MI-MSc, 2016 Narancsík Kristína MI-BSc, 2017 Svigruha Balázs MI-BSc, 2013 Díjak, elismerések (2007-2018) Ligeti-Nagy Noémi: XXXI. OTDK, Pszicholingvisztika, II. helyezés (2013) Vadász Noémi: XXXII. OTDK, Általános nyelvészet, I. helyezés (2015) Kalivoda Ágnes: XXXII. OTDK, Általános nyelvészet, III. helyezés (2015) SZENZOROS MOBILPLATFORMOK ÉS MULTIMODÁLIS ÉRZÉKELŐ HÁLÓZATOK KUTATÓCSOPORT Vezető: OLÁH ANDRÁS PhD, egyetemi docens Alapítás éve: 2009 Jelenlegi tagok: Lőrincz Máté, PhD hallgató Tornai Kálmán, PhD, egyetemi docens Kutatási és fejlesztési tevékenység összefoglalása A kutatócsoport Levendovszky János egyetemi tanár vezetésével 2006-tól kezdte meg munkáját a vezetéknélküli érzékelő hálózatok (WSN) energiahatékony kommunikációs protokolljainak kutatásával, melyhez több doktorandusz és MSc hallgató csatlakozott. 2009-ben alakult külön laboratórium, melynek infrastrukturális hátterét kutatási pályázatok biztosították. Jelenleg a kutatásaink fókuszában a WSN ipari alkalmazása áll, ahol a szenzorhálózat mellett egy aktuátor-hálózat elosztott vezérlését is meg kell oldani az adott ipari folyamat késleltetés-toleranciájának figyelembe vételével. 78 79

A kutatócsoport 2011-től foglalkozik a felhasználó-oldali fogyasztás-engedélyezés algoritmikus és szenzoros kérdéseivel is, ami a Smart Grid hálózatokban kritikus termelés-fogyasztás egyensúly kialakításával teszi hatékonnyá és megbízhatóvá ezeket a rendszereket. 2011-ben jött létre a MAD (Mobile Application Development) labor, melynek vezetője Tornai Kálmán. A laborban a legfontosabb okostelefon platformok (Android, ios, kezdetben Windows is) állnak rendelkezésre, melyeken az elérhető saját és csatlakoztatható külső szenzorok fontos adatforrásai számos kutatás-fejlesztési projektnek. A cél, hogy a telefon a szenzoros mérések elemzésével a felhasználó személyazonosságát nagy pontossággal meg tudja állapítani, az illetéktelen hozzáférések megakadályozása érdekében. A soft-biometric jellemzők használata szükséges, mivel a jelenleg elterjedt azonosítási módszerek többsége könnyedén kijátszható, feltörhető. Az alkalmazott MI algoritmusok további más adatelemzési, illetve felismerési problémák esetén is bevethetők, ahol a gyanús felhasználói viselkedés kiszűrése szükséges. A kutatás mellett a kutatócsoport és kapcsolódó laborjai oktatási feladatokat (Android és ios kurzus, WSN kurzus) is ellát, valamint aktívan részt vesz a kari középiskolai tehetséggondozásban (Codecamp tábor, BeeSmarter verseny szervezése). Kiemelt publikációk Kálmán Tornai, András Oláh, János Levendovszky: Monitoring Scheme for Event and Danger Detection in Wireless Sensor Networks, AD HOC & SENSOR WI- RELESS NETWORKS 30:(1-2) pp. 145-161. (2016) Tornai Kálmán, Kovács Lóránt, Oláh András, Drenyovszki Rajmund, Pintér István, Tisza Dávid, Levendovszky János: Classification for consumption data in smart grid based on forecasting time series, ELECTRIC POWER SYSTEMS RESEARCH 141: pp. 191-201. (2016) Janos Levendovszky, Andras Olah, Gergely Treplan, Long Tran-Thanh: Reliability based routing algorithms for energy aware communication in wireless sensor networks, In: Gülpınar Nalân, Harrison Peter, Rüstem Berç (szerk.), Performance Models and Risk Management in Communications Systems. 258 p. New York; London: Springer (New York), 2011. pp. 93-126. (Springer Optimization and Its Applications; 46.) J Levendovszky, A Bojarszky, B Karlocai, A Olah: Energy Balancing by Combinatorial Optimization for Wireless Sensor Networks, WSEAS TRANSACTIONS ON COMMUNICATIONS 2:(7) pp. 27-32. (2008) Kálmán Tornai, András Oláh, Máté Lőrincz: Forecast based classification for power consumption data In: Dusan Maga (szerk.) The Proceedings of the 2nd International Conference on Intelligent Green Building and Smart Grid (IGBSG). 249 p. Konferencia helye, ideje: Prága, Csehország, 2016.06.27-2016.06.29. Prague: IEEE, 2016. pp. 197-201. Végzett hallgatók Andrási Zoltán, Műszaki informatika (egyetemi), 2012 Bebesi János, Műszaki informatika (egyetemi), 2010 Bekényi Balázs, Műszaki informatika (egyetemi), 2009 Esztergár-Kiss Domokos, Műszaki informatika (egyetemi), 2011 Fekete Tamás, Műszaki informatika (egyetemi), 2011 Fiáth Péter, MI-MSc, 2012 Józsa Csaba Máté, Műszaki informatika (egyetemi), 2010 Józsa Zoltán, MI-MSc, 2015 Karlóczai Balázs, PhD, 2013 Kozák Csaba, MI-MSc, 2016 Lőrincz István, MI-MSc, 2016 Lőrincz Máté, MI-MSc, 2015 Reguly István, Műszaki informatika (egyetemi), 2010 Szalontay Marcell, MI-MSc, 2018 Szőke Boglárka Cecília, MI-MSc, 2012 Takács Mariann, MI-MSc, 2014 Tisza Dávid, PhD, 2018 Tornai Kálmán, PhD, 2014 Treplán Gergely, PhD, 2011 Virág Viktor, MI-MSc, 2016 Zelei Gábor, MI-MSc, 2015 továbbá több mint 50 MI-BSc hallgató. 80 81

Díjak, elismerések Best Paper Award: Kálmán Tornai, András Oláh, Máté Lőrincz Forecast based classification for power consumption data OTDK díjazottak: Hunyady Márton (2015), Lőrincz Máté (2013), Esztergár-Kiss Domokos (2011), Reguly István és Józsa Csaba (2011), Reguly István (2009) SZOFTVER-DEFINIÁLT ELEKTRONIKAI ÉS VIRTUÁLIS MŰSZEREZÉS (SDE-VI) LABOR Vezető: PROF. KOLUMBÁN GÉZA DSc, egyetemi tanár, Fellow of IEEE Alapítás éve: 2009, SDE-VI labor: 2011 Jelenlegi tagok: Farkas Domonkos László, BSc hallgató Krébesz Tamás, PhD hallgató Kun Péter, BSc hallgató Orosz Áron, BSc hallgató Kutatási és fejlesztési tevékenység összefoglalása Napjainkban az ICT területet az alábbi fejlődési trendek jellemzik: szoftveres implementáció, vezetéknélküli rendszerek az akkumulátorok újratöltésétől az adatátvitelig, okos, azaz adaptív, kognitív és mobil rendszerek, komplex információs, ún. kiber-fizikai rendszerek. Nevének megfelelően, az SDE-VI labor és a köréje szervezett kutatócsoport ezeken a fő kutatási területeken dolgozik egy széleskörű, elsősorban ázsiai (Kína, Korea, Hong Kong, Ausztrália) együttműködésre alapozva. Az SDE-VI labor legfontosabb eredménye a szoftver-definiált elektronika elméletének és gyakorlatának kidolgozása. Az SDE megközelítésben a fizikai világ analóg és sávkorlátozott jeleit az elméletileg elérhető legkisebb mintavételezési frekvenciát igénylő digitális, ún. alapsávi adatsorokba (komplex burkolókba) konvertáljuk, amelyeket aztán egy tetszőleges számítástechnikai platformon (FPGA, laptop, stb) dolgozunk fel. Így a hardver és szoftver komponensek teljesen szétválnak egymástól, valamennyi alkalmazás ugyanazt a HW platformot használja, és a különféle alkalmazások teljes egészében SW-ben implementáltak. Az SW implementáció lehetővé teszi az egyes paraméterek és alkalmazások könnyű és gyors megváltoztatását, szinte végtelen adaptivitást biztosít és lehetővé teszi a legkülönbözőbb alkalmazások egyidejű megvalósítását. Például egy üzemelő vezetéknélküli összeköttetésben a vett jel spektrumának analízisével kiértékelhetők a rádió csatorna terjedési viszonyai, és ezzel egyidejűleg, az adatforgalom megzavarása nélkül, folytatható az adatátvitel is. Az SDE módszer elmélete és gyakorlata az SDE-VI laborban került kidolgozásra. Ezen eredmények igen nagy nemzetközi visszhangot váltottak ki: az IEEE ISCAS 2018 konferencián Kolumbán Géza fél napos tutoriális előadást tartott az SDE témakörben, 2017-ben az SDE témakörben írt referált folyóiratcikk megkapta az ICT Express Best Paper Award-ját, 2013-2014 során Kolumbán Géza mint IEEE CAS Distinguished Lecturer összesen 18 előadást tartott világszerte az SDE-VI módszer elméletéről és gyakorlatáról. A labor másik fő kutatási területe a kiber-fizikai rendszerek nem szinuszos vivőkön alapuló, új vezetéknélküli kommunikációs technológiáinak kutatása. Ezen munka keretében került kidolgozásra a nem-koherens kaotikus kommunikáció elmélete, amelyért mint egy új tudományos diszciplína megteremtéséért Kolumbán Gézát IEEE Fellow-vá választották. Az ultra-szélessávú impulzus rádió (UWB-IR) egy alternatív megoldást ad a nem-szinuszos vivőjű adatátviteli rendszerekre, itt az USA FCC előírásokból kiindulva levezettük az UWB-IR rendszerek alkalmazhatóságának elméleti lehetőségeit és korlátjait. Kiemelt publikációk W. Xu, Y. Tan, F. C. M. Lau, and G. Kolumbán, Design and Optimization of Differential Chaos Shift Keying Scheme with Code Index Modulation, IEEE Trans. on Communications, vol. 66, no. 5, pp. 1970-1980, May 2018. T. Krébesz, G. Kolumbán, C. K. Tse, F. C. M. Lau, and H. Dong, Use of UWB Impulse Radio Technology in In-Car Communications: Power Limits and Optimization, IEEE Trans. on Vehicular Technology, vol. 66, no. 7, pp. 6037-6049, July 2017. 82 83

G. Kolumbán, T. Krébesz, and F. C. M. Lau, Theory and Application of Software Defined Electronics: Design Concepts for the Next Generation of Telecommunications and Measurement Systems, IEEE CAS Magazine, vol. 12, no. 2, pp. 8-34, Second Quarter, 2012, invited paper. G. Kolumbán, M. P. Kennedy, and L. O. Chua, The Role of Synchronization in Digital Communication Using Chaos - Part II: Chaotic Modulation and Chaotic Synchronization, IEEE Trans. Circuits and Syst. I, vol. 45, no. 11, pp. 1129-1140, November 1998. G. Kolumbán, M. P. Kennedy, and L. O. Chua, The Role of Synchronization in Digital Communication Using Chaos - Part I: Fundamentals of Digital Communications, IEEE Trans. Circuits and Syst. I, vol. 44, no. 10, pp. 927-936, October 1997. G. Kolumbán, B. Vizvári, W. Schwarz, and A. Abel, Differential chaos shift keying: A Robust Coding for Chaos Communication, in Proc. NDES 96, Seville, Spain, June 27-28, 1996, pp. 87 92. Díjak, elismerések 2017 ICT Express Best Paper Award az SDE koncepcióról írt alábbi cikkért: G. Kolumbán, Software Defined Electronics: A Revolutionary Change in Design and Teaching Paradigm of RF Radio Communications Systems, ICT Express, vol. 1, iss. 1, pp. 44-54, June 2015. Published online in ScienceDirect, Hosted by Elsevier: http://www.sciencedirect.com/science/article/pii/ S2405959515300217, DOI: 10.1016/S2405-9595(15)30021-7. Kolumbán Géza IEEE CAS Distinguished Lecturer-nek lett kiválasztva az IEEE által a 2013-2014 időszakra. Meghívott IEEE CAS DLP előadások száma: összesen 18. Kiemelkedő nemzetközi elismertségű kutatómunkája alapján 2018 óta Kolumbán Géza a perth-i Edith Cowan University Adjunct Professzora. A Beijing Jiaotong University, Peking, Kína, Kolumbán Gézát 2015-ben Honorary Adviser-nek választotta meg. ULTRAHANG KUTATÓCSOPORT 2017-től része a SOUND Superresolution in Optical, Ultrasonic, and Nanomagnetic Detectoin közös labornak a 204. teremben Vezető: GYÖNGY MIKLÓS DPhil (Oxon), egyetemi docens Alapítás éve: 2010 Jelenlegi tagok: Bakacs Eszter, MSc hallgató Csány Gergely, PhD hallgató Füzesi Krisztián, PhD hallgató Hatvani Janka, PhD hallgató Makra Ákos, PhD hallgató Marosán Péter, PhD hallgató Orbán Jakab, MSc hallgató Kutatási és fejlesztési tevékenység összefoglalása Kutatólaborunk egyik célja az ultrahang képalkotási folyamat megértése, illetve az ebből kifolyó felismerések felhasználása képjavítási eljárások felhasználására. Kísérletileg igazoltuk, hogy az ultrahang képalkotás jól leírható egy konvolúciós modellel, ezáltal szövettani metszetek és ultrahangképek közti kapcsolatát is elkezdtük felfedni. Ezeket a kutatási eredményeket arra használjuk fel, hogy az ultrahangképek felbontását növelni tudjuk. Ehhez segítségül szolgálnak a laborban kifejlesztett 3D nyomtatási eljárások ultrahang fantomok elkészítésére. Laborunk másik célja egy olyan, széles körben alkalmazható ultrahang képalkotó eszköz és rendszer fejlesztése, amely alkalmas bőrrák korai szűrésére, illetve műtéti beavatkozás tervezésére. Jelenleg 6 fős csapatunk szorosan együttműködik a Semmelweis Bőrklinikával, más intézmények bőrgyógyászaival, illetve más egészségügyi területen dolgozó szakemberekkel. Célunk, hogy eszközünk segítsen a bőrdiagnosztika hozzáférhetőségén, pontosságán, és költséghatékonyságán. 84 85

Kiemelt publikációk J Hatvani, A Horváth, J Michetti, A Basarab, D Kouamé, M Gyöngy, Deep Learning-Based Super-Resolution Applied to Dental Computed Tomography, IEEE Transactions on Radiation and Plasma Medical Sciences, 2018 K Füzesi, N Ilyina, E Verboven, K Van Den Abeele, M Gyöngy, J D hooge, Temperature dependence of speed of sound and attenuation of porcine left ventricular myocardium, Ultrasonics 82, 246-251, 2018 K Füzesi, M Gyöngy, Comparison of Two Inexpensive Rapid Prototyping Methods for Manufacturing Filament Target Ultrasound Phantoms, Ultrasound in Medicine and Biology 43 (3), 712-720, 3, 2017 M Gyöngy, Á Makra, Experimental validation of a convolution-based ultrasound image formation model using a planar arrangement of micrometer-scale scatterers, IEEE Transactions on Ultrasonics, ferroelectrics, and frequency control 62, 5, 2015 C Coviello, R Kozick, J Choi, M Gyöngy, C Jensen, PP Smith, Passive acoustic mapping utilizing optimal beamforming in ultrasound therapy monitoring, The Journal of the Acoustical Society of America 137 (5), 2573-2585, 30, 2015 JP Kemmerer, ML Oelze, M Gyöngy, Scattering by single physically large and weak scatterers in the beam of a single-element transducer, The Journal of the Acoustical Society of America 137 (3), 1153-1163, 2015 H Feiszthuber, S Bhatnagar, M Gyöngy, CC Coussios, Cavitation-enhanced delivery of insulin in agar and porcine models of human skin, Physics in Medicine & Biology 60 (6), 2421, 7, 2015 M Gyöngy, S Kollár, Variation of ultrasound image lateral spectrum with assumed speed of sound and true scatterer density, Ultrasonics 56, 370-380, 4, 2015 M Gyöngy, L Balogh, K Szalai, I Kalló, Histology-based simulations of ultrasound imaging: Methodology, Ultrasound in Medicine and Biology 39 (10), 1925-1929, 2013 Végzett hallgatók Bajnok Balázs, MB-BSc, 2014; IB-MSc, 2016 Csabai Domonkos Ferenc, MB-BSc, 2014; IB-MSc, 2016 Feiszthuber Helga, MB-BSc, 2013; IB-MSc, 2014 Füzesi Krisztián, IB-MSc, 2016 Hatvani Janka, IB-MSc, 2017 Hódsági János, MB-BSc, 2012 Hollós-Hajdu Viktória, MI-BSc, 2013 Hujter Mónika, IB-MSc, 2015 Kiss Máté Zoltán, MB-BSc, 2016 Kollár Sára, MB-BSc, 2013 Kovács Ákos, IB-MSc, 2018 Kovácsházi Csenger, MB-BSc, 2016 Makra Ákos, MB-BSc, 2014; IB-MSc, 2015 Marosán Péter, MB-BSc 2015; IB-MSc, 2017 Orbán Jakab, MB-BSc, 2017 Papp Edina, IB-MSc, 2015 Simon Ádám, IB-MSc, 2017 Szabó Ágnes, MB-BSc, 2016 Vásony Ferenc, MI-BSc, 2011 Weltz Boglárka, IB-MSc, 2015 Díjak, ösztöndíjak, elismerések Kollár Sára, XXXI. OTDK, Informatika Tudomány Szekció, II. helyezés (2013) Makra Ákos, XXXII. OTDK, Műszaki Tudományi Szekció, I. helyezés (2015) Pólik Marcell, Bajnok Balázs, XXXII. OTDK, Műszaki Tudományi Szekció, különdíj (2015) 86 87

INNOVÁCIÓ A PPKE ITK-n létrejött Technológai Transzfer Iroda (TTI) célja az egyetemen születő gazdasági potenciállal bíró szellemi alkotások, kutatási eredmények proaktív felkutatása, befogadása, vizsgálata és védelme, valamint az optimális gazdasági hasznosítás elősegítése, a hazai és nemzetközi ipari-gazdasági kapcsolatok kiépítése és menedzsmentje. A hosszú távú cél természetesen a PPKE tudásbázisának és versenyképességének folyamatos növelése, valamint az egyetem mint munkahely vonzerejének növelése a kutatók és az ipari szereplők körében. Ugyanakkor a termékorientált innovatív szemlélet és a vállalkozói szellem bátorítása is cél, hogy a szellemi alkotásokból a társadalom számára hasznos termékek és szolgáltatások legyenek. A TTI az utóbbi években több rendezvénysorozattal támogatta a hallgatói vállalkozói szellem erősödését. A Startup Klub keretében a résztvevők megismerkedhettek egy ötlet piaci alkalmasságának validálásával. A Soft Skill szeminárium során a munkaerő piac legfontosabb készségeinek elsajátítását és különböző karrierutakat ismerhettek meg a résztvevők. A Bionika az ipar és a kutatás szolgálatában című tantárgy keretében a hallgatók bionika szempontból releváns cégeknél tesznek látogatásokat és megismerkednek a prototípus-fejlesztés folyamatával. Továbbá elindult egy MakerSpace labor, vagyis egy közösségi alkotóműhely kialakítása is. Ennek célja, hogy a kreatív energiákkal teli hallgatók Anatómiailag pontos biomechatronikus kéz (Tasi Benedek MI-BSc hallgató diplomamunkája) és Mikrofluidika kísérlet Falling Walls Lab 2017-ben az ITK-n megvalósíthassák ötleteiket. 2016-ban és 2017-ben a Falling Walls Lab Budapest innovációs versenyt Karunk szervezte meg a Magyar Tudományos Akadémiával közösen. Az elmúlt évek során a TTI tevékenysége által két sikeres spin-off is létrejött: az OptoForce Kft. egy 3D-s erőszenzorokat fejlesztő és forgalmazó magyar vállalkozás (http://www.optoforce.com), a StreamNovation Kft. (http://www.streamnovation.com) pedig komoly kutatómunkán alapuló teljesítmény-optimalizációs szoftver-alkalmazásokat fejlesztett GPU-ra (Graphical Processing Units). Jelenleg egy ultrahang alapú orvosi eszköz és egy látássérülteket segítő, gépi látáson alapuló felismerő alkalmazás kifejlesztését, és ezen projektek szervezését is végezzük. Rendszeresen veszünk részt nagyobb kiállításokon és konferenciákon aktuálisan futó projektjeinkkel. Az elmúlt években kint voltunk többek között a Web Summit-on és a Pioneers-en is. Emellett jó kapcsolatot ápolunk a hazai innovációs laborokkal, például a Kitchen Budapesttel és a Design Terminal-lal. A TTI munkájához szervesen kapcsolódik a Jedlik Innováció Kft., mint a TTI hasznosító szervezete. A cég missziója a Pázmány Egyetemen születő technológiák és szellemi termékek inkubációja és piaci hasznosítása. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Semmelweis Egyetem együttműködésével létrejövő Nemzeti Bionikai Program (NBP) támogatásáról döntött a magyar kormány. A támogatás célja, hogy a létrejövő Bionikai Innovációs Központ hálózatának megteremtése, vezérelje és katalizálja a hazai bionikai innovációs hálózat kialakulását és sikeres működését. 88 89

DOKTORI ISKOLA A ROSKA TAMÁS MULTIDISZCIPLINÁRIS MŰSZAKI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA BEMUTATÁSA 1993 és 1999 között a PPKE is társműködtetője volt a Neuromorf Információs Technológia (NIT) nevű Posztgraduális Központ doktori programjának, melyben négy egyetem (a Budapesti Műszaki Egyetem informatikai tudományok, a Janus Pannonius Tudományegyetem összehasonlító neurobiológia, valamint a Veszprémi Egyetem műszaki tudományok doktori programja) és két akadémiai kutatócsoport (MTA-SzTAKI, MTA-SE Neurobiológiai Kutatócsoport) vett részt. 1998. július 1-jén Erdő Péter bíboros úr - Egyetemünk akkori rektora - előterjesztésére az Egyetem nagykancellárja, Seregély István érsek úr megalapította a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Karát. Az 1993-tól 1998-ig a BME-n folyó Multidiszciplináris Neuromorf Információs Technológia doktori program kiegészülve a Csurgay Árpád vezette nanotechnológiai programmal és több más területtel - a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Karán 2000-ben (a megváltozott törvényi feltételeknek köszönhetően) önálló Doktori Iskolává válhatott. Doktoravatás 2014 A Magyar Akkreditációs Bizottság 2001-ben akkreditálta a PPKE ITK (Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kar) doktori iskoláját Interdiszciplináris Műszaki Tudományok Doktori Iskola néven. (A létesítés éve 2001, de a képzés 2002-ben indult ténylegesen). A Kar doktori iskolája 2015 júniusában felvette Roska Tamás nevét. A Roska Tamás Műszaki és Természettudományi Doktori Iskolában organikus egységre léphet a műszaki és természettudományok művelése. Évente 15 új doktoranduszi hellyel rendelkezünk, továbbá 2017-től évente 5 Stipendium Hungaricum ösztöndíjas külföldi doktoranduszt is felveszünk. A Doktori Iskola az alábbi tudományágakban adhat ki fokozatot: Informatikai Tudományok Villamosmérnöki Tudományok Biológiai Tudományok A DOKTORI ISKOLA PROGRAMJAI 1. sz. program: Bionika, bioinspirált hullámszámítógépek, neuromorf modellek (Karmos György, Freund Tamás, Liposits Zsolt, Pongor Sándor) 2. sz. program: Kilo-processzoros chipekre épülő számítástechnika, érzékelő és mozgató analogikai számítógépek, virtuális celluláris számítógépek (Szolgay Péter) 3. sz. program: Az elektronikai és optikai eszközök megvalósíthatósága, molekuláris és nanotechnológiák, nanoarchitektúrák, nanobionika diagnosztikai és terápiás eszközei (Csurgay Árpád) 4. sz. program: Humán nyelvtechnológiák, mesterséges értés, kommunikáció (Prószéky Gábor) 5. sz. program: Gépjármű fedélzeti navigációs rendszerek kutatása (Zarándy Ákos, Rekeczky Csaba) A doktori iskolában a fokozatszerzés feltétele két rangos (SCI index-szel rendelkező) folyóirat-publikáció. Az alábbiakban megadjuk a Doktori Iskola néhány tudománymetriai paraméterét a 2008-2018 időszakra vonatkozóan. 90 91

közlemény típusa MTMT - 2008-2018 közötti publikációk PPKE ITK* 2. Idézettségi mutatók 3. ÖSSZEGZÉS független idézettség függő idézés ITK DI** ITK DI** Összegzett adat típusa ITK DI** folyóiratcikk 776 114 223 38 Publikációk 344 227 könyv 9 3 0 0 könyvrészlet 38 6 50 18 konferencia-közlemény 15 6 3 3 konferencia-kötet **DI: Roska Tamás Műszaki és Természettudományi Doktori Iskola 15 1 4 1 Idézetek száma 1265 229 független idézetek száma függő idézetek száma 839 120 276 57 Impakt faktor 599.998 202.150 *Az adatok rendelkezésre bocsátásáért köszönetet mondunk Dudás Anikó PPKE Intézményi Tudományszervező Referensnek A DOKTORI ISKOLÁBAN FOKOZATOT SZERZETT HALLGATÓK 2005 Petrás István 2006 Cserey György Iván Kristóf Tímár Gergely Török Levente 2007 Fodróczi Zoltán Hillier Dániel Kis Attila Mozsáry András Szlávik Zoltán Vásárhelyi Gábor 2008 Benedek Csaba Ercsey Mária Gál Viktor Gaurav Gandhi Karacs Kristóf Lázár Anna Matyi Gábor Wagner Róbert 2009 Hegyi Barnabás 2010 Bankó Éva Csercsik Dávid Feldhoffer Gergely Grand László Bálint Kóbor István Miháltz Márton Soós Balázs Gergely Weiss Béla 2011 Gyimesi Gergely Kiss András Sass Bálint Szolgay Dániel Treplán Gergely 2012 Balogh Ádám Horváth András Tar Ákos Tibold Róbert 2013 Karlócai Balázs Manno-Kovács Andrea Pataki Máté Varga Balázs Veres József 2014 Bihary Dóra Gelencsér Zsolt Koller Miklós Nemes Csaba Rák Ádám Reguly István Zoltán Roberto Vera Alvarez Rudán János Tornai Gábor Tornai Kálmán Zsedrovits Tamás 2015 Adhikarla, Vamsi Kiran Fekete Ádám Gergelyi Domonkos Györffy Dániel Józsa Csaba Máté Katona Gergely Körtvélyes Judit Laki András József Laki László János Novák Attila Zoltán Orosz György Siklósi Borbála Tuza Zoltán András 2016 Endrédy István Hermann Petra Hiba Antal Kárász Zoltán Kerekes Bálint Péter László Endre Ligeti Balázs Tóth Emília 2017 Borbély Bence József Dombovári Balázs Gábor Knakker Balázs Polyák Ágnes 2018 Ács Bernadett Balázs Bálint Hakkel Erzsébet Hofer, Katharina Jády Attila Gyula Papp Ádám 92 93

NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK PARTNEREGYETEMEINK Az ITK nemzetközi kapcsolatainak kialakítása az alapítástól számított első tíz évben a kar oktatóinak, illetve kutatóinak személyes nemzetközi kapcsolataira támaszkodott. Ezek a nemzetközileg is kiemelkedő kutatóintézetek és egyetemi kutatóközpontok (Berkeley, Notre Dame, Leuven, München, Drezda, Krakkó, Sevilla) adják továbbra is a nemzetközi kapcsolatrendszerünk gerincét, ám időközben újabb kapcsolatok is kiépültek számos európai intézménnyel, valamint immár az ázsiai régióval is egyre szorosabb az együttműködés (pl. Korea, Japán, Szingapúr). A hallgatói, az oktatói és az adminisztratív munkatársak mobilitásában is jelentős szerepet tölt be az Erasmus+ program. Kétoldalú Erasmus kapcsolataink száma folyamatosan bővül. Ausztria University of Applied Sciences FH Campus WIEN Belgium Katholieke Universiteit LEUVEN Bulgária Technical University of SOFIA Észtország TALLINN University of Technology Finnország TAMPERE University of Technology Franciaország EPITECH PARIS Institut Supérieur d Electronique de PARIS Paul Sabatier University - TOULOUSE III Faculté des Sciences et D Ingénierie University of BORDEAUX Hollandia Radboud University NIJMEGEN Japán National Institute of Technology, TOYAMA College Lengyelország Adam Mickiewicz University Faculty of Biology POZNAN Jagiellonian University in KRAKOW Németország Technische Universität DRESDEN Technische Universität MÜNCHEN Olaszország Politecnico di TORINO The University of CAGLIARI The University of SIENA Portugália Universidade Católica Portuguesa LISBON Románia The University of ORADEA Universitatea Babes-Bolyai CLUJ-NAPOCA Universitatea Politehnica TIMISOARA University Politehnica of BUCHAREST Spanyolország Ramon Llull University, BARCELONA Universidad Autonoma de MADRID Universidad CEU San Pablo, MADRID University of Deusto, BILBAO 94 95

Szlovénia University of LJUBLJANA Törökország Işık University, ISTANBUL ISTANBUL Technical University USA Berkeley University of CALIFORMIA University of NOTRE DAME Orientációs nap a külföldi hallgatók számára, 2017 NEMZETKÖZI KÉPZÉSEK, NEMZETKÖZI HALLGATÓK A kezdetektől kialakult hagyományunk, hogy az alapképzések ötödik félévében az oktatás és a vizsgáztatás angol nyelven történik, ezzel is felkészítve diákjainkat az angol nyelven való tanulásra, tájékozódásra és kommunikációra. Ugyanezen törekvésünk jegyében 2016 óta a Mérnökinformatikus és az Infobionika mérnöki mesterképzések nyelve teljes egészében angol lett, így ezeken a képzéseken lehetővé vált nemzetközi hallgatók teljes képzésre történő fogadása. (Terveink szerint 2019-től az Orvosi biotechnológia mesterképzés is angol nyelvűvé válik.) 2014-ben indult a hármas diplomát adó közös Image Processing and Computer Vision (IPCV) mesterképzésünk a Bordeaux-i Egyetemmel és a Madridi Autonóm Egyetemmel. Az első években a képzést az Erasmus+ program keretében folytattuk Mérnökinformatikus MSc képzésünkön belüli speciális témacsoportként. 2018 szeptemberétől az Erasmus Mundus program keretei között folytathatjuk a képzést, amelyre immár a világ minden tájáról érkeznek hallgatók. Prof. Josef Nossek előadása 2016-tól fogad a Kar hallgatókat a Stipendium Hungaricum, 2017-től pedig Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak programokban, amelyek révén évről évre egyre több külföldi hallgató érkezik hozzánk, elsősorban a Közel-Keletről és Afrikából. 2018-ban adtuk ki az első Stipendium Hungaricum ösztöndíjas hallgatóknak a mesterszakos diplomákat. Úgynevezett double degree megállapodásokat hoztunk létre a Torinói Műszaki Egyetemmel (Politecnico di Torino) és az amerikai Notre Dame Egyetemmel. Ezen szerződések lényege, hogy amennyiben egy mesterszakos illetve doktorandusz hallgató mindkét egyetem követelményeit párhuzamosan teljesíti, majd mindkét intézményben megvédi a diplomamunkáját vagy a disszertációját, akkor mindkét egyetemtől diplomát illetve doktori oklevelet kap. A kint tanuló diákok ily módon mélyebben be tudnak kapcsolódni a partneregyetemeken folyó kutatásokba, miközben az itthoni munkájukat is folytatják. Rendszeresen érkeznek hozzánk vendégoktatóként számos partneregyetemről oktatók, akik között már több mint egy évtizede rendszeresen visszatérő professzorok is vannak (például Prof. Pier Paolo Civalleri Politecnico di Torino; Maciej Ogorzałek Jagiellonian University, Krakkó; Josef A. Nossek TU München). A nemzetközi céges együttműködések szép példája, hogy egyik kiemelt partnerünkkel, a Eutecus Ltd-vel (amely 2016-ban a Verizon tulajdonába került) folyatott közös munka eredményeképpen Horváth András vezetésével létrejött a Karon a Virtual Video Analytics laboratórium. A növekvő nemzetközi aktivitás támogatására létrehoztuk a Karon a Nemzetközi Kapcsolatok Osztályát, amely szorosan együttműködik a Központi Külügyi Igazgatósággal (KKI). A KKI támogatásával próbálunk fokozatosan egyre jobban láthatóvá válni a nemzetközi oktatási piacon. 96 97

PÁLYÁZATOK Peter Kilpatrick és Josef Nossek professzor DÍSZDOKTORAINK A Kar megalapítása óta folyamatosan fontos és kiemelt szerepet kapnak a pályázatok. Az ITK oktatási tevékenysége mellett a kutatás alapvető tevékenysége oktatóinknak, kutatóinknak. A fentebb felsorolt kutatásokhoz mindig jelentős forrásszükséglet igénye merül fel. Ennek biztosítása érdekében a Karon kutatást végzők mindent mindig megtettek. A Kar minden évben jelentős számú pályázatot nyújtott be és nyert meg. A pályázatok nem csak forrást jelentenek a Kar számára, hanem a konzorciumban nyert pályázatok a széles körű kapcsolati háló kiépítésnek is sikeres eszközei. A kutatási tevékenység mellett a Kar az iparral történő hatékony és innovatív együttműködését is kiemelten kezeli. Az ITK eszközállománya mind bruttó, mind nettó értékben folyamatosan bővül. A különböző projektek - az elmúlt években a KMOP-4.2.1/B-10-2011-0004, KAP 2014 - KAP 2018 pályázatok, a 2017-ben a megnyert EFOP 4.2.1 - keretében beszerezhető korszerű eszközök biztosítják a Kar eszközállományának folyamatos bővítését, és a gyorsan változó fejlődő területeken az eszközállomány szinten tartását. A megnyert projektekből kapott támogatások a szükséges eszközök biztosítása mellett lehetőséget adtak az elmúlt években a kutatásban részt vevő személyi állomány megtartására, és forrást biztosítottak új alkalmazásokra, ezzel megteremtve a kutatásokban részvevő személyek számának növelését. A 2017-ben még futó projektek bemutatását és a 2017-ben már nem futó, de a Kar életében fontos kiemelt szerepet játszó projekteket - a teljesség igénye nélkül - az alábbi táblázat tartalmazza. (2017 előtt is számos megnyert OTKA pályázatunk volt, ezek tételes felsorolására ebben az évkönyvben nem került sor.) 2013. június 6-án Karunk kezdeményezésére a Pázmány Péter Katolikus Egyetem díszdoktorává avatta Peter Kilpatrick professzort, az indianai Notre Dame Egyetem Mérnöki Karának dékánját, valamint Josef Nossek professzort, a müncheni Műszaki Egyetem professzorát. Az avatásra Esztergomban, a Szent Adalbert Központban került sor. Pályázat keretében beszerzett hálózati eszköz, szerver és hálózati adattár 98 99

A megnyert projektekből kapott támogatások a szükséges eszközök biztosítása mellett lehetőséget adtak az elmúlt években a kutatásban részt vevő személyi állomány megtartására, és forrást biztosítottak új alkalmazásokra, ezzel megteremtve a kutatásokban részvevő személyek számának növelését. A 2017-ben még futó projektek bemutatását és a 2017-ben már nem futó, de a Kar életében fontos kiemelt szerepet játszó projekteket - a teljesség igénye nélkül - az alábbi táblázat tartalmazza. (2017 előtt is számos megnyert OTKA pá- Projekt címe VKSZ_14-1-2015-0151 Új nanoscan Plus termékcsalád kifejlesztése PET kombinálása nagy térerejű (7T) MRI-vel való egyidejű adatgyűjtésre Szerződés száma VKSZ_14-1- 2015-0151 Futamidő 2015.09.01-2019.08.31 ITK részére elnyert támogatás Projektvezető 49 183 818 Karacs Kristóf lyázatunk volt, ezek tételes felsorolására ebben az évkönyvben nem került sor.) Struktúra-alapú szuperrezolúciós ultrahang képalkotás PD 121105 2016.09.01.- 2019.08..31 15 087 000 Gyöngy Miklós Projekt címe Svájci-magyar együttműködés pályázat NFU 7.2 alprogram. Bionikus szemüveg OTKA, Polinomiális nemlineáris rendszerek analízise és irányítása optimalizálási módszerek segítségével Develop a spatiotemporal filter based preprocessing for object detection from video frames OTKA, Biomolekulák dinamikus szerkezeti sokaságainak előállítása és jellemzése Szerződés száma SH/7/2/8 NF 104706 Darpa NF 104 198 Futamidő 2010.10.15-2015.04.14 2012.09.01 2016. 11.30. 2016.01.29. - 2018.01.18. 2012. 09.01-2017.08.31. ITK részére elnyert támogatás CHF 354 349 44 724 666 USD 32 000 Projektvezető Zarándy Ákos, Karacs Kristóf Szederkényi Gábor Horváth András 49 768 000 Gáspári Zoltán NTP - Tudományos workshopok Mikrobiom bioinformatics: Computational analysis of complex bacterial communities Lexikai tudásábrázolás disztribúciós szemantikai módszerekkel Energetikai hálózatok és rendszerek játékelméleti modellezése és mechanizmus-tervezése Lokalitás és munka-elosztás heterogén szimulációkban és architektúrákon Magyar grammatikai konstrukciók disztribúciós szemantikája NTP-FKT -M-16-0004 K 120650 FK 125217 PD 123900 PD 124905 PD 125216 2016.07.01-2017.06.30 2016.10.01-2020.09.30 2017.09.01 2021.08.31. 2017.12.01 2020.11.30. 2017.09.01 2020.08.31. 2017.09.01 2020.08.31. 1 000 000 Oláh András 32 392 000 Pongor Sándor 37 588 000 Novák Borbála 15 219 000 Csercsik Dávid 15 219 000 Reguly István Zoltán 15 219 000 Novák Borbála NAP_A Agykutatási kiválósági központok fejlesztése Két-foton mikroszkóp központ infrastrukturális fejlesztése Info-bionikai kutatásokban (NAP INFRA) Nemzeti Agykutatási Program 2.0 Balaton Program Algoritmus-fejlesztés és ennek FPGA-s megvalósítása KTIA_ NAP_13-1- 2013-0001 KTIA_ NAP_13-2- 2017-0012 KTINAP-13 Agykutatási Program TÉT_16-1- 2016-0122 2013.12.01-2017.11.30 2017.03.29 2017.12.31. 2017.12.01-2021.11.30. 2017.07.01 2019.06.30. 399 948 136 Iván Kristóf 24 173 599 Ulbert István 330 000 000 Ulbert István 1 055 400 Szolgay Péter A GKAP fehérje rendezetlen régióinak és komplexeinek szerkezeti jellemzése EU-s forrásokból A tudományos kutatások kibontakoztatása a PPKE-n -a műszaki és természettudományok egy csúcstechnológiai területén, valamint a hazai és európai gazdasági versenyképesség növelésének kulturális, jogi és társadalmi feltételeinek elemzésével NN 124363 TÁMOP -4.2.1.B-11/2/ KMR-2011-0002 2017.09.01 2021.08.31. 2012.01.01-2013.12.31 47 572 000 Gáspári Zoltán 968 469 320 Szolgay Péter 100 101

Projekt címe Budapest Bioscience Busniness Hub - Innovatív kelet-középeurópai biotechnológiai vállalkozások létrehozását szolgáló közös technológiai transzfer program A Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatási és K+F infrastruktúrájának fejlesztése ELTE-PPKE informatika tananyagfejlestési projekt Tehetségtámogatás a PPKE kilenc tudományágában Molekuláris bionika és Info-bionika szakok tananyagának komplex fejlesztése konzorciumi keretben Fast two-photon in vivo imaging and stimulation with simultaneous three-dimensional random acess scanning in multiple brain regions Szerződés száma TÁMOP -4.2.1-08/1/ KMR-2008-0003 KMOP- 4.2.1/B-10-2011-0004 TÁMOP- 4.1.2.A/1-11/1-2011- 0052 TÁMOP -4.2.2/B-10/1-2010-0014 TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR- 2009-0006TÁ- MOP FP7 Futamidő 2009.09.01-2012.02.28 2011.09.01-2013.05.31 2012.01.01-2014.03.31. 2012.02.01-2014.05.31. 2010.01.01-2012.12.31. 2013.06.01. - 2016.11.30. ITK részére elnyert támogatás Projektvezető 51 487 254 Prószéky Gábor 205 344 648 Oláh András 10 388 640 Nyékyné Gaizler Judit 304 454 562 Vető István 54 794266 Kovács Ferenc EUR 48 600 Femtonics Kft Projekt címe Innovatív informatikai és infokommunikációs megoldásokat megalapozó tematikus kutatási együttműködések Integrált kutatói utánpótlás-képzési program az informatika és számítástudomány diszciplináris területein Továbbtanulást elősegítő, az informatikai és bionikai képzést népszerűsítő, készségfejlesztő és kommunikációs programok a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen A Pázmány Péter Katolikus Egyetem kutatóházának létesítése és bővítése Esztergomban Szerződés száma EFOP-3.6.2-16- 2017-00013 EFOP-3.6.3- VEKOP -16-2017- 00002 EFOP-3.4.4-16- 2017-00005 EFOP-4.2.1-16- 2017-00005 Futamidő 2017.09.01 2020.08.31. 2017.09.01 2021.08.31. 2017.09.01 2019.08.31. 2018.03.01-2019.08.31 ITK részére elnyert támogatás 196 923 000 200 000 000 Projektvezető Csikász-Nagy Attila Szederkényi Gábor 135 485 994 Oláh András 205 500 000 Oláh András Az ITK projektjei nagyban hozzájárultak a karon megvalósuló kutatások eszköz-, fogyóeszköz- és személyi költségeinek finanszírozásához. A 2014-2020-as periódusban már nem számíthatunk jelentős kutatási pályázati kiírásokra, sőt, 2021-től az Operatív Programokban rendelkezésre álló uniós források jelentős csökkenése várható. Figyelmünket tehát a közvetlenül brüsszeli pályázatokra kell koncentrálnunk, mert csak ezek biztosíthatják Karunk kutatási forrásait a 2019-et követő időszakra. A Magyar Suzuki Zrt-ből, beszállítóiból és kutató helyekből álló innovatív hálózat kialakítása és működtetése versenyképes, biztonságos és környezetbarát tesztelt személygépkocsi prototípus és gazdaságos tömeggyártási technológiájának kifejlesztésére GINOP 2.2.1-15-2016-00015 2016.09.01-2020.08.31. 336 528 567 Szolgay Péter 102 103

KÖZÉLET DÍJAK, KITÜNTETÉSEK 1999 Richter Gedeon-díj (Semmelweis Egyetem) 2001 Howard Hughes Medical Institute International Research Award 2009 Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje 2012 Tankó Béla-díj Balogh Balázs 2007 Clauder Ottó Memorial Contest 1. helyezés 2008 Mozsonyi Sándor-díj hallgatóként (Semmelweis Egyetem) 2008 Nívó díj (Magyar Kémikusok Egyesülete) 2011 Mozsonyi Sándor-díj oktatóként (Semmelweis Egyetem) Bársony István 1990 Best Invention Award (Science and Technology Agency, Japán) 2008 Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje 2008 Gábor Dénes-díj 2015 Széchenyi-díj Benedek Csaba 2010 MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 2010, 2014 MTA SZTAKI publikációs díj 2014 MTA Akadémiai Ifjúsági Díj 2015 MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Bitó János 1991 Eötvös Loránd -díj (Magyar Minisztertanács) 1997 2000 Outstanding People of the 20th Century (Cambridge, UK) 1997 Gábor Dénes-díj 2002 Ipolyi Arnold-díj 2003 Living Legends of IBC Cambridge kitüntetés és diploma 2012 Magyar Érdemrend Tisztikeresztje Buday László 1987 Madzsar József-díj (Semmelweis Egyetem) Csala Miklós 2001 Richter Gedeon kutatási jutalom 2004 Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 2005 Magyar Kutatási Díj 2007 Richter Gedeon kutatási jutalom 2008 Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 2008 Bolyai Plakett 2010 Kiváló Oktató (Semmelweis Egyetem) 2012 Kiváló Tudományos Diákköri Nevelő (Semmelweis Egyetem) Csány Gergely 2017 R. W. B. Stephens Prize díj Cserey György 2001 Fiatal kutatói ösztöndíj, SZTAKI, Magyar Tudományos Akadémia 2003 Ifjúsági díj, SZTAKI, Magyar Tudományos Akadémia 2003 Intézeti díj, SZTAKI, Magyar Tudományos Akadémia 2003-2004 Kopits ösztöndíj, PPKE 2008 Magyar Csillagok díj, Duna TV 2008, 2010 Professor Partnership Program, NVIDIA, USA 2010-2011 Bolyai János kutatói ösztöndíj, Magyar Tudományos Akadémia 2011 Mestertanár aranyérem, OTDT 2012 I. díj, Startup Underground verseny 2013-2014 Magyary Zoltan posztdoktori ösztöndíj, Nemzeti Kiválóság Program 2012 Zsűri fődíja, Magyar Innovációs Techshow 2015 Év Informatikai Oktatója díj, Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) 2018 Bonis Bona díj 104 105

Chiovini Balázs Fekete Zoltán 2016 MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 2011 MFA-díj 2013 Ferenczi György-díj Csikász-Nagy Attila 2014-2015 Alexander von Humboldt-díj 2000 Békésy György Posztdoktori ösztöndíj 2018 MTA Bolyai János Kutató Ösztöndíj 2005 MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 2005 Nobel díjasok 55. Lindau konferenciájának kiválasztott résztvevője Freund Tamás 2009 Human Frontiers Science Program Young Investigator award 1998 KRIEG CORTICAL KUDOS Cortical Discoverer-díja (Cajal Medal és Amerikai Anatómusok Cajal Társaság, San Francisco, USA) Csurgay Árpád 1998 Dargut és Milena Kemali-díj (Európai Idegtudományi Fórum, Berlin) 1998 Széchenyi-díj 1999 Mestertanári kitüntetés 2005 Simonyi Károly Díj (MTA Arany János Közalapítvány) 1999 Fáy András-díj (OTP Bank Alapítvány) 2011 Budapest XXI. kerület Csepel díszpolgára 1999 Ábrahám Ambrus-díj ( József Attila Tudományegyetem, Szeged) 2016 Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal 2000 Bolyai János-díj 2003 Honoris Causa Pro Sciencia Aranyérem (Országos Tudományos Enyedi Péter Diákköri Tanács) 2014 Ipolyi Arnold-díj 2005 Széchenyi-díj 2018 Szent-Györgyi Albert-díj 2007 Semmelweis Emlékérem (Semmelweis Egyetem) 2007 az Év Ismeretterjesztő Tudósa díj Erőss Loránd 2008 Prima díj 2014 Príma-díj 2009 Pro Doctorandis díj (Doktoranduszok Országos Szövetsége) 2018 Dr. Szabó György-díj 2011 The Brain Prize (Grete Lundbeck Foundation, Dánia) 2011 Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje Falus András 2012 Környey Emlékfa díj (Környey Társaság Kuratóriuma) 1995 Akadémiai Díj (Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége) 2013 Prima Primissima díj (Magyar Tudomány Kategória) 1996 Markusovszky-díj 2014 Pro Universitate Quinqueecclesiensi díj (Pécsi Egyetem) 1998 Szentágothai János szakkuratóriumi díj (Arany János Közalapítvány) 2015 A Kelet-Finnországi Egyetem Díszdoktora 2000 Az év ismeretterjesztő tudósa (Tudományos Újságírók Klubja) 2016 Budapest Főváros Díszpolgára 2005 Kesztyűs Lóránd-emlékérem 2006 Neumann János-díj Garay Barnabás 2006 Széchenyi-díj 2003 Bolyai Farkas Díj 2008 Semmelweis Ignác-emlékérem (Semmelweis Egyetem) 2012 Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal Gáspári Zoltán 2016 Bozsóky Sándor-emlékérem (Magyar Reumatológusok Egyesülete) 2007 MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 2015 MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 106 107

Gerencsérné Vágó Zsuzsanna 1999 MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 2009-2011 MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 2014-2017 MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Gyires Klára 2004 Issekutz Díj Gyöngy Miklós 2014 MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj (kiváló minősítéssel) Győrffy Balázs 2017 Magyar Érdemrend Tisztikereszt (Magyarország köztársasági elnöke) Hámori József 1994 Széchenyi-díj 1998 Grastyán-díj 2001 Ipolyi Arnold tudományfejlesztési díj (OTKA) 2003 Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje 2004 Szolgálati Kereszt 1. fokozata (Németország) 2004 Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítványi Fődíj 2008 Pest Megye Tudományos Díja 2009 Pest Megye díszpolgára 2010 Budapest díszpolgára 2011 Fegyvernek Város díszpolgára 2012 Jedlik Ányos-díj 2015 Szolnok Megyei Jogú Város díszpolgára Horváth András 2015 MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Iván Kristóf 2011 Fulbright-ösztöndíj Karacs Kristóf 2013-2014 Magyary Zoltán ösztöndíj Katona Gergő 2014 Az Év Példaképe Díj 2014 Gábor Dénes Díj Karmos György 2014 Pázmány Plakett 2015 Lissák Kálmán díj munkásságáért 2015 Kárpáti Sarolta 2014 Pázmány Plakett 2006 Török Éva emlékplakett 2009 Kaposi Mór emlékérem Kellermaryer Miklós 1998 Kovács Tibor-díj 1998 Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 2009 Publikációs Díj (Pécsi Tudományegyetem) Klebovich Imre 2001 BME Vegyészmérnöki Kar tiszteletbeli oktatója 2009 Szlovák Gyógyszerésztudományi Társaság tiszteletbeli tagja 2009 Schulek Elemér-díj 2011 Bruckner Győző-díj 2011 Issekutz Béla-díj Kopper László 1994 Huzella Tivadar-emlékérem és jutalomdíj 1998 Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett 2002 Krompecher-díj 2003 Medicina Nívódíj 2003 Baló József-emlékérem 108 109

2006 Genersich-díj 2007 Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje Kovács Ferenc 2005 Magyar Felsőoktatásért emlékplakett 2008 Jendrassik Ernő-emlékérem és jutalomdíj 2009 Akadémiai Nívódíj 2011 Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje 2011 Markusovszky Lajos-díj (Orvosi Hetilap) 2011 XXX. Jubileumi OTDK Emlékérem Kolumbán Géza 1999 Széchenyi István ösztöndíj 2002 Siemens Research Award 2003 Széchenyi István ösztöndíj Kusnyerik Ákos 2012 G.M. Jager díj, ARVO Kongresszus 2012 Levendovszky János 2007 Puskás Tivadar-díj (Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület) 2009 Charles Simonyi Kutatói Ösztöndíj (Alapítvány a Magyar Felsőoktatásért és Kutatásért) 2011 Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje Liposits Zsolt 2010 Pázmány Plakett 2008 Akadémiai Díj 2005 Charles Simonyi Kutatói Ösztöndíj Merkely Béla 2000 Ifjúsági Gábor György-díj 2000 MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 2002 Kiváló Tudományos Diákköri Nevelő kitüntetés (Semmelweis Egyetem) 2004 Rudolf-Thauer-Posterpreis 3. díj 2004 MTA Bolyai-plakett 2006 Pro Civitate Sana (Az egészséges városért)-díj 2007 Mestertanár Aranyérem Németh János 2010 Imre Blaskovics Emlékérem Nyékyné Gaizler Judit 2000-2003 Széchenyi Professzori ösztöndíj 2004 ELTE Pro Universitate díj 2006 Év Informatikai Oktatója díj 2012 Pázmány Plakett 2012 A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetés Oláh András 2011 MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 2011 Pro Scientia Aranyérem 2012 Mit díjazna a munkáltató? pályázat megosztott első díja: Mobil alkalmazásfejlesztés (Tempus Közalapítvány) Osváth Szabolcs 2004 A Sigma Hungary 1. díja 2016 Semmelweis Innovációs díj Péterffy András 2016 Szkíta Aranyszarvas-díj Polcz Péter 2017 Pro Scientia Aranyérem 2017 Pro Progressio Alapítvány Innovációs Díj 110 111

Pongor Sándor 2002 Szent Györgyi Albert-ösztöndíj Prószéky Gábor 2000 Széchenyi-díj 2002 Gyurós Tibor-díj (Az Év Informatikai Menedzsere) 2005 Brassai Sámuel-díj 2005 Magyar Informatikáért szakmai érem 2009 Az Év Informatikai Oktatója - különdíj 2010 Gábor Dénes-díj 2013 Pázmány Plakett Reguly István 2011 Pro Scientia aranyérem 2016 MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Roska Tamás 1994 Szent-Györgyi Albert-díj 1994 Széchenyi-díj 2002 Bolyai-díj 2007 Prima-díj 2010 A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal 2012 Pázmány Plakett 2012 örökös rektori tanácsos cím az Információs Technológiai Kar megszervezéséért, valamint a nemzetközi és hazai egyetemközi kapcsolatok terén folytatott tevékenységéért 2014 posthumus Pro Universitate kitüntetés a Pázmány Egyetemért végzett munkásságáért Rózsa Balázs József 2005 Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság Ifjúsági pályázat 1. díj 2007 Junior Prima Díj, Magyar Tudomány kategória 2008 Scientific Highlight of the Year (FENS) 2011 Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal Innovációs Díj 2013 Magyary Zoltán Ösztöndíj 2014 EY Az Év Üzletembere Díj Merész újító kategória 2017 EY Az Év Üzletembere Díj Életminőség fejlesztése különdíj Schlett András 2012 MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Szederkényi Gábor 2003 MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 2007 MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 2007 Akadémiai Ifjúsági Díj 2017 OTDT Mestertanár Aranyérem Szolgay Péter 1997 Széchenyi Professzori ösztöndij 2007 Pro Universitate Pannonica 2011 Pázmány Plakett Takács György 2008 Az Év Informatikai Oktatója díj 2011 Kozma László Emlékérem 2013 Pázmány Plakett 2015 Puskás Tivadar díj Tornai Kálmán 2016 Az Év Informatikai Oktatója díj 2018 Rosztoczy Foundation kutatási ösztöndíj Vásárhelyi Barna 2000 Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 2000 Akadémiai Ifjúsági Díj 2002 Sigma- Aldrich díj fiatal kutatóknak 2006 Sanofi- Aventis szakmai Díj 2010 Jendrassik-díj (Semmelweis Egyetem) 112 113

Vető István 2013 Pázmány Plakett Vidáné Erdő Franciska 2004 Varga László pályázat 1. díja a magyar gyógyszerkutatásért (IVAX DRI) TÁRSASÁGI TAGSÁGOK Karunk oktatói, kutatói közül jelenleg az alábbiak rendelkeznek MTA Köztestületi tagsággal: Vidnyánszky Zoltán 2013 Akadémiai Díj (Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége) Zarándy Ákos 2007 Charles Simonyi Kutatói Ösztöndíj (Alapítvány a Magyar Felsőoktatásért és Kutatásért) Závodszky Péter 1999 Straub-Plakett 2000 Palladin-érem 2003 Gábor Dénes-díj 2010 Széchenyi-díj 2015 A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal Zsedrovits Tamás 2013 Jedlik-ösztöndíj Bándi Gyula Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Bársony István Műszaki Tudományok Osztálya Benedek Csaba Műszaki Tudományok Osztálya Bércesné Novák Ágnes Matematikai Tudományok Osztálya Bitó János Műszaki Tudományok Osztálya Buday László Biológiai Tudományok Osztálya Czirják Gábor Orvosi Tudományok Osztálya Csaba György Műszaki Tudományok Osztálya Csala Miklós Orvosi Tudományok Osztálya Csercsik Dávid Műszaki Tudományok Osztálya Cserey György Műszaki Tudományok Osztálya Csikász-Nagy Attila Biológiai Tudományok Osztálya Csurgay Árpád István Műszaki Tudományok Osztálya Dinya Elek Orvosi Tudományok Osztálya Enyedi Péter Orvosi Tudományok Osztálya Erőss Lóránd Orvosi Tudományok Osztálya Falus András Biológiai Tudományok Osztálya Fekete Zoltán Műszaki Tudományok Osztálya Ferenczy György Kémiai Tudományok Osztálya Fiáth Richárd Balázs Biológiai Tudományok Osztálya Földesy Péter Műszaki Tudományok Osztálya Freund Tamás Biológiai Tudományok Osztálya Gál Péter Biológiai Tudományok Osztálya Garay Barnabás Matematikai Tudományok Osztálya Gáspári Zoltán Biológiai Tudományok Osztálya Gerencsér László Matematikai Tudományok Osztálya Gosztony Géza Műszaki Tudományok Osztálya Hámori József Biológiai Tudományok Osztálya 114 115

Horváth András Műszaki Tudományok Osztálya Káli Szabolcs Biológiai Tudományok Osztálya Kalló Imre Biológiai Tudományok Osztálya Karmos György Orvosi Tudományok Osztálya Kárpáti Sarolta Orvosi Tudományok Osztálya Kellermayer Miklós Biológiai Tudományok Osztálya Klebovich Imre Kémiai Tudományok Osztálya Kolev Kraszimir Orvosi Tudományok Osztálya Kolumbán Géza Műszaki Tudományok Osztálya Kopper László Orvosi Tudományok Osztálya Kovács Ferenc Műszaki Tudományok Osztálya Körösi István Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Kusnyerik Ákos Orvosi Tudományok Osztálya Laczkó József Matematikai Tudományok Osztálya Laki András József Műszaki Tudományok Osztálya Liposits Zsolt Orvosi Tudományok Osztálya Lippai Mónika Orvosi Tudományok Osztálya Merkely Béla Orvosi Tudományok Osztálya Mészáros Tamás Biológiai Tudományok Osztálya Nagy Zoltán Műszaki Tudományok Osztálya Németh János Tibor Orvosi Tudományok Osztálya Nyékyné Gaizler Judit Matematikai Tudományok Osztálya Oláh András Műszaki Tudományok Osztálya Osváth Szabolcs Biológiai Tudományok Osztálya Petheő Gábor László Orvosi Tudományok Osztálya Pongor Sándor Biológiai Tudományok Osztálya Prószéky Gábor Nyelv- és Irodalomtudományi Osztály Radovits Tamás Orvosi Tudományok Osztálya Ruszinkó Miklós Matematikai Tudományok Osztálya Schlett András Agrártudományok Osztálya Smeller László Fizikai Tudományok Osztálya Szabó Dóra Orvosi Tudományok Osztálya Szederkényi Gábor Műszaki Tudományok Osztálya Szolgay Péter Műszaki Tudományok Osztálya Takács György Műszaki Tudományok Osztálya Tamási Viola Biológiai Tudományok Osztálya Tornai Kálmán Műszaki Tudományok Osztálya Tretter László Biológiai Tudományok Osztálya Tuza Zsolt Matematikai Tudományok Osztálya Ulbert István Biológiai Tudományok Osztálya Vágó Zsuzsanna Matematikai Tudományok Osztálya Vásárhelyi Barna Orvosi Tudományok Osztálya Zarándy Ákos Műszaki Tudományok Osztálya Závodszky Péter Biológiai Tudományok Osztálya Zsedrovits Tamás Műszaki Tudományok Osztálya IEEE TAGSÁG: Az New York-i székhelyű Institute of Electrical and Electronics Engineeing (IEEE) a világ vezető non-profit nemzetközi keretszervezete, mely a villamosság területén fejlesztő tagszervezetekkel együtt 160 országban van jelen, mintegy 423.000 taggal. A szervezet standardokat és ajánlásokat ad ki szinte minden, a villamosságot akár csak érintő tudományterületen, így például az alábbi alkalmazott tudományágakban is: orvosbiológiai technológia és egészségügy, az információs technológia, információ biztosítása, a távközlés, nanotechnológia. Következő munkatársaink rendelkeznek IEEE tagsággal: Bársony István Cserey György Csikász-Nagy Attila Csurgay Árpád Gyöngy Miklós Iván Kristóf Kolumbán Géza Reguly István Szederkényi Gábor Szolgay Péter Tornai Kálmán Zsedrovits Tamás 116 117

TOVÁBBI TAGSÁGOK: Bársony István A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja Eötvös Loránd Fizikai Társulat Magyar Mérnökakadémia Materials Research Society Buday László A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja Magyar Biokémiai Egyesület (elnök) Magyar Biokémiai Egyesület Jelátviteli Szakosztály (társelnök) Czirják Gábor Elméleti Orvostudományi Bizottság Csala Miklós Klinikai Tudományos Bizottság Egészségügyi Tudományos Tanács Magyar Biokémiai Egyesület Csapodi Márton A Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség Egyesület (alelnök) Fellow of the Higher Education Academy (UK) European Society for Mathematical and Theoretical Biology - Tudományos Tanács tanácsadója (2006-2007) Doctoral School of Biomolecular Sciences, alapító tag (University of Trento, Olaszország; 2009-2015) Encyclopedia of Systems Biology (Springer) - szerkesztőbizottsági tag (2009-2012) CNRS Advances in Systems and Synthetic Biology iskolájában - Tudományos Tanács Csurgay Árpád István A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja Az Academia Europaea London tagja Az Academia Scientiarium et Artium Europaea Salzburg-tagja Erőss Lóránd Magyar Parkinson Társaság (vezetőségi tag) Idegsebészeti Szakmai Kollégiumi Tanács Magyar Idegsebészeti Társaság (vezetőségi tag) Magyarországi Fájdalom Társaság (vezetőségi tag) World Institute of Pain (tanácsadó testület tag) World Institute of Pain Hungarian Chapter (vezetőségi tag) Európai Tudományos és Művészeti Akadémia (rendes tag) Cserey György SME Champions Club Info-bionikai Egyesület Csikász-Nagy Attila International Society for Computational Biology European Society for Mathematical and Theoretical Biology Magyar Biokémiai Egyesület Magyar Bioinformatikai Társaság (alapító tag) British Society for Cell Biology Falus András A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja Első Immuninformatikai Világkongresszus (társelnök) Magyar Biokémiai Egyesület Magyar Genetikusok Egyesülete Magyar Humángenetikai Társaság Magyar Immunológiai Társaság Magyar Reumatológusok Egyesülete Cell Biology International (szerkesztő) Cellular Molecular Life Sciences 118 119

Első Immungenomikai Világkongresszus (elnök) Európai Hisztamintársaság Henry G. Kunkel Társaság Ferenczy György Szerves és Biomolekuláris Kémiai Tudományos Bizottság Freund Tamás Az International Brain Research Organization (IBRO) választott vezetőségi tagja (1997-2008) Az IBRO Közép- és Kelet-Európa Régionális Bizottságának elnöke (1998-2008) A Federation of European Neuroscience Societies (FENS) elnöke (2004-2006) A Federation of European Neuroscience Societies (FENS) elnökségi tagja (2006-2008) A Magyar Idegtudományi Társaság elnöke (2009-2013) A Society for Neuroscience, USA, Committee on Committees tagja, a Young Investigator Award Committee elnöke (2011-2013) A Human Frontier Science Program Organization Tudományos Tanácsában az Európai Unió képviselője (2013-2016) Jose Manuel Barroso (az Európai Unió elnöke) 15 fős Tudományos és Technológiai Tanácsadó Testületének tagja (2013-2015) Az American Academy of Arts and Sciences tagja A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja A Magyar Tudományos Akadémia alelnöke (2014-től) Garay Barnabás MTA III. Osztály mellé választott Közgyűlési DSc Képviselet Matematikus OTKA Bizottság Matematika Habitusvizsgáló Doktori Bizottság Bolyai János Matematikai Társulat Alkalmazott Matematika Bizottság Gáspári Zoltán Magyar Biokémiai Társaság Info-bionikai Egyesület Magyar Bioinformatikai Társaság Gerencsérné Vágó Zsuzsanna Bolyai János Matematikai Társulat Magyar Operációkutatási Társulat Info-bionikai Egyesület Góth Júlia Info-bionikai Egyesület Gyöngy Miklós Info-bionikai Egyesület Hámori József A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja Európáért Mozgalom Magyar Tagozat (elnök) Magyar Örökség Díjbizottság (elnök) Magyar UNESCO Bizottság (elnök) OTKA Bizottság Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (elnök) Academia Europaea, London Academia Scientiarum et Artium Europaea, Salzburg European Neuroscience Association International Brain Research Organization Iván Kristóf Info-bionikai Egyesület Kárpáti Sarolta Bőrgyógyászati és Venereológiai Szakmai Kollégium (elnök) 120 121

Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium Egészségügyi Tudományos Tanács VIII. SZ. Szakmai Bizottság Magyar Dermatológiai Társulat Német-Magyar Dermatológia Társaság (elnök) Nemzeti AIDS Bizottság STD Társaság Leopoldina Német Természettudományi Akadémia Alfred Marchionini Stiftung EDF: National representative in the Erasmus Grant Board ESDR European Society of Investigative Dermatology European Academy for Dermatology and Venerology European Dermatology Forum European Society for the History of Dermatology and Venerology European Society of Investigative Dermatology International League of Dermatological Societies Müncheni Bőrgyógyászati Társaság René Touraine Foundation The American Academy of Dermatology Varsói Bőrgyógyászati Társaság Kalló Imre Society for Neuroscience, USA Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság Neuroendokrin Szekció Magyar Idegtudományi Társaság Endocrine Society, USA Kellermayer Miklós Magyar Biofizikai Társaság Magyar Biokémiai Egyesület Magyar Mikroszkópos Társaság New York Academy of Sciences American Association for the Advancement of Science American Biophysical Society American Society for Biochemistry and Molecular Biology European Microscopic Society European Society for Muscle Research Klebovich Imre Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (elnök) Magyar Kémikusok Egyesülete MKKFT (vezetőségi tag) European Federation for Pharmaceutical Sciences (vezetőségi council tag) European Society of Clinical Pharmacy International Society for Planar Separations (elnökségi tag) Kolumbán Géza IEEE CAS Society IEEE TCNCAS Kopper László Magyar Patológusok Társasága Liposits Zsolt Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság Neuroendokrin Szekció (vezető) Magyar Idegtudományi Társaság Society for Neuroscience, USA Mészáros Tamás Magyar Biokémiai Társaság Németh János Magyar Egészségügyi Társaság Magyar Orvosi Laser és Optikai Egyesület, vezetőségi tag Magyar Szemorvostársaság Magyar Ultrahang Társaság 122 123

Korányi Sándor Társaság American Academy of Ophthalmology European Vision Institute Tear Film and Ocular Surface Society Nyékyné Gaizler Judit Info-bionikai Egyesület Oláh András Info-bionikai Egyesület (elnök) Petheő Gábor Magyar Élettani Társaság MTA Orvosi Nyelvi Munkabizottság NKFIH Társadalom- és Bölcsészettudományi Kollégiuma elnöke Info-bionikai Egyesület Radovits Tamás Klinikai Tudományos Bizottság Veszprémi Területi Bizottság Magyar Kardiológusok Társasága Rózsa Balázs József Magyar Idegtudományi Társaság Society for Neuroscience Federation of European Neuroscience Societies Pongor Sándor A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja Magyar Bioinformatikai Társaság (tanácsadó testületi tag) Academia Europaea Briefings in Bioinformatics, Database (szerkesztőbizottsági tag) EMBnet, Európai Bioininformatikai Egyesülés Prószéky Gábor A Magyarországi Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete elnöke Fordítástudomány - szerkesztőbizottsági tag MTA Szótári Munkabizottság (2007-2012-ig elnök) Across Languages and Cultures - tanácsadó testületi tag Magyar Orvosi Nyelv szerkesztőbizottsági tag MTA Nyelvtudományi Bizottság Lexikográfiai Füzetek szerkesztőbizottsági tag Magyar Terminológiai Tanács alelnöke MTA Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottság társelnöke Szederkényi Gábor IEEE Hungary Section, titkár (2010-2016) Info-bionikai Egyesület Szolgay Péter IEEE Hungary Section, titkár MAB Informatikai, elektronikai szakkolégium OTKA Élettelen Természettudományi Szakkollégium OTKA Természettudományi Kollégium IEEE Hungary Section Circuits, Systems and Computers Joint Chapter IEEE Transaction on Circuits and Systems International Journal of Circuit Theory and Applications (szerkesztőbizottsági tag) Info-bionikai Egyesület Tornai Kálmán HTE 124 125

Tretter László International Society of Nephrology (ISN) Society for Neuroscience (SFN) MITUlbert István MTA Neurobiológiai Bizottság MITT vezetőségi tag NAP Bionika Pillér elnök NKTH OTKA zsűritag Vidáné Erdő Franciska Society for Neuroscience (SFN) International Transmembrane Transporter Society European Neuroscience Association Magyar Idegtudományi Társaság Magyar Stroke Társaság Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság Závodszky Péter A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja Akadémiai Klub Egyesület Debreceni Egyetem Társadalmi Tanács (elnök) EMMI Mobilitási Bizottság (elnök) Magyar Biofizikai Társaság Magyar Immunológiai Társaság Magyar Innovációs Alapítvány (elnök) Magyar Innovációs Szövetség (alelnök) Magyar Ösztöndíj Bizottság Rákóczi Szövetség Academia Scientiarum et Artium Europaea, Salzburg British Biochemical Society Exeter College, Oxford Sapientia Alapítvány kuratóriuma KONFERENCIA- ÉS VERSENYSZERVEZÉS Karunk több hazai, illetve nemzetközi konferenciát, valamint országos tanulmányi versenyt szervezett az elmúlt években. Alább áttekintést adunk az utóbbi 10 év során rendezett fontosabb eseményekről. HUMAN DIGNITY AND THE MODERN ACADEMY - CHALLENGES AT THE CROSSROADS OF SCIENCE, TECHNOLOGY, AND MEDICINE (2010. MÁJUS 20-22, ESZTERGOM) A KONFERENCIA FŐ TÉMÁI: Az embrió védelme és az őssejtkutatás Kiemelt előadók: Ft. Fodor György (PPKE), Prof. Robert P. George (McCormick Professor of Jurisprudence & Professor of Politics and Philosophy, Princeton University), Prof. O. Carter Snead (Law School, University of Notre Dame), Prof. Gregory L. Timp (Keough-Hesburgh Chair of Bioengineering and Systems Biology, University of Notre Dame), Prof. Falus András (Semmelweis Egyetem, Budapest, és Magyar Tudományos Akadémia) Igazság és relativizmus Kiemelt előadók: Prof. Csurgay Árpád (PPKE ITK és Magyar Tudományos Akadémia), Ft. Szuromi Szabolcs Anzelm (PPKE) Az agy, az értelem és a lélek Kiemelt előadók: Tad Pacholczyk (Director of Education, National Catholic Bioethics Center, Philadelphia, PA), Prof. Hámori József (PPKE és Magyar Tudományos Akadémia), Prof. Loránd Erőss (Országos Klinikai Idegtudományi Intézet, Budapest), Prof. Roska Tamás (PPKE ITK és Magyar Tudományos Akadémia) 126 127

A konferencia előadói (2010. május) XXX. OTDK INFORMATIKAI TUDOMÁNYI SZEKCIÓ (2011. ÁPRILIS 18-20.) A konferenciára 19 intézményből érkeztek dolgozatok. A bemutatott 121 pályamunka között 15 első helyezést osztott ki a hazánk kiemelkedő informatikai szaktekintélyeit felvonultató mintegy 40 tagú zsűri. Nagy büszkeségünkre a PPKE hallgatói kimagaslóan szerepeltek szakmai szempontból. A versenyen összesen nyolc ITK-s dolgozat kapott rangos helyezést: négy első, három második és egy harmadik helyet érdemeltek ki dolgozataikkal hallgatóink a konferencián. A konferencia főszervezője Cserey György volt. PPKE vezetésétől a technikai lebonyolításban résztvevő hallgatókig bezárólag mindenki szívügyének tekintette a konferencia sikerét; ez visszaköszönt az OTDK különféle szereplőinek visszajelzéseiből is, akik nagyra értékelték a színvonalas, minden részletre odafigyelő, pontos és színes szervezést. XXX. OTDK megrendezését a Magyar Tudományos Akadémia és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium mellett nemzetközi szinten is befutott startupok is segítették. A XXX. OTDK Informatikai Tudományi Szekcióját 2011. április 18-20. között Karunk rendezte meg. A magyar felsőoktatás egyik legizgalmasabb eseménye az Országos Tudományos Diákköri Konferencia: hazai specialitás, hogy a hallgatók és oktatók szoros együttműködéséből származó tudományos munkák a Tudományos Diákkörök keretében, szervezetten kerülnek versenyeztetésre. Az itt tevékenykedő hallgatók a jövő kutatói utánpótlásának alapját is képezik. A XXX. OTDK-n az informatikai szekció megújulást hozott az előző évekhez képest, mivel ezúttal nemcsak hagyományos informatikai témák voltak terítéken, hanem az élő természettudományokkal kapcsolatot teremtő alkalmazásokkal is komolyan foglalkoztak a fiatalok. A résztvevők által bemutatott eredmények között nagy hangsúllyal szerepeltek a hagyományos informatikai kutatási területek, mint a számítástudomány, a szoftvertechnológia és műszaki alkalmazások, de emellett az infokommunikáció, a biotechnológia, bioinformatika és infobionika, a gazdasági- és mobilinformatika, hálózati és felhő alapú rendszerek, közösségi kommunikáció is helyt kaptak a témák között. A jövő informatikáját meghatározó tudományterületek, mint például a gyógyszerhatóanyagok mellékhatásának modellezése, robotlátás és -navigáció, vezeték nélküli hálózatok, illetve számítógépes rendszerek teljesítményének optimalizálása is megjelentek a konferencián. Csanády István hallgatónk a XXX. OTDK Informatikai Tudományi Szekciójának díjátadóján 128 129

34. HAJÓS GYÖRGY MATEMATIKA VERSENY (2012. ÁPRILIS 19-21.) A 34. országos Hajós György Matematika Versenyt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rendezte 2012. április 19-21. között Budapesten. A verseny Hajós György születésének 100. évfordulója alkalmából került megrendezésre, akinek emlékét őrzi e megmérettetés is. Ezért különösen megtisztelő volt, hogy az ünnepi versenyt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kara rendezhette meg. Az Ybl Miklós Műszaki Főiskola az iparoktatás 100 éves évfordulója alkalmából a műszaki intézmények hallgatói számára hirdette meg az első Hajós György Országos Matematika Versenyt 1979-ben. A versenyt azóta is minden évben megrendezi egy-egy intézmény. Kezdetben csak műszaki főiskolák vehettek benne részt. Azonban a bolognai folyamat megvalósulásával a meghívottak száma egyre bővült: az egyetemi műszaki, közgazdasági és informatikai karok is meghívást kapnak karonként egy-egy csapat indítására. A versenyen a meghívott intézmények nappali tagozatos, első BSc diplomát szerző hallgatói előzetes nevezés alapján vehettek részt. A csapatok legfeljebb négy hallgatóból állnak. Minden versenyző résztvevője az egyéni versenynek, a csapatversenyben pedig az elért pontszámok alapján a legjobb három hallgató eredménye számít. A PPKE ITK csapata a 3. helyen végzett. A csapat tagjai voltak: Simkó Marcell, Kóra János, Buzás Attila, Lászlóffy András. Az egyéni versenyben hallgatóink a 8-22. helyeken végeztek a 120. versenyző között. A PPKE ITK csapata Gerencsérné Vágó Zsuzsával és Nyékyné Gaizler Judittal A workshop plakátja és a résztvevők egy csoportja (2012. november 5.) IRUN WORKSHOP ON THE THEORY AND PRACTICE OF KILOPROCESSOR ARCHITECTURES (2012. NOVEMBER 5-7.) A workshop a kiloprocesszoros architektúrák elmélete és alkalmazása terén elért legújabb eredményeket foglalta össze. Az előadók között ott volt Prof. Roska Tamás (PPKE ITK), Prof. Ronald Tetzlaff (Technische Universitaet Dresden, Prof. Szolgay Péter (PPKE ITK), Prof. Vedat Tavsanoglu (Yildiz Technical University, Isztambul), Müstak Yalcin (Istanbul Technical University), Prof. Arató Péter (BME), Prof. Zarándy Ákos (PPKE ITK), Xavier Vilasis-Cardona (La Salle, Universitat Ramon Llull, Barcelona), Prof. Friedler Ferenc (Pannon Egyetem, Veszprém), Prof Alexandru Gacsádi (University of Oradea). 130 131

FROM MEDICINE TO BIONICS - 1ST EUROPEAN PHD CONFERENCE (BUDAPEST, 2013. JÚNIUS 13-15.) Roska Tamás és Szolgay Péter az előadók között (2013. január 29.) IRUN WINTER SCHOOL ON NONLINEAR DYNAMICS IN CELLULAR WAVE COMPUTING (2013. JANUÁR 28-30.) A workshop témáját képezték a térbeli-időbeli esemény-deketálás problémái, a kooperatív és kompeptitív CNN-ek teljes stabilitásának módszerei, a nanoméretű hibrid számítási rendszerek architektúrái, a diszkretizált pályák végtelenül sok periodikus orbitáljai, a kapcsolt-oszcillátor array-k nemlineáris jelenségeinek, oszcillációk és komplex viselkedés a majdnem szimmetrikus CNN-ekben, és hosszú, tranziens metastabil oszcillációk egy celluláris neurális hálózatfajtában. 2013 júniusában első ízben került megrendezésre egy Semmelweis Egyetemmel közös szervezésű PhD konferencia, melynek célja az volt, hogy a PhD hallgatók világszínvonalú kutatásokról hallhassanak előadásokat, ugyanakkor ők is megjelenhessenek saját kutatásuk eredményével poszter formájában. A konferencia előadói olyan neves szakemberek közül kerültek ki, mint például Prof. Hartmut Neumann (University of Freiburg), Prof. Stefano Alcaro (University Catanzaro), Prof. Anna Fadda (University of Cagliari) vagy Prof. Gyöngyi Szabó (University of Massachusetts Medical School). Előadást tartott Prof. Ronald Tetzlaff (University of Dresden) a beültethető rendszerekről, melyek az epilepsziás rohamokat képesek előre jelezni. Prof. Sabine van Huffel (Catholic University of Leuven) az újszülöttkori agyi monitorozás lehetőségeiről, Prof. Gianluca Ciardelli (Technical University of Torino) a nanoméretű biomedicinális és bionikai eszközök anyagának kialakításáról, Prof. Danilo DeMarchi (Technical University of Torino) a különálló biomolekulák tanulmányozására szolgáló nanogap alapú elektródákról, Prof. Emmanuel Drakakis (Imperial College, London) a binikus fülről és a citomimetikus áramkörökről, Prof. Fernando Corinto (Technical University of Torino) a neur-bio-inspirált rendszerekben alkalmazott memrisztor-technológiáról beszélt. Az előadók között ott volt Prof. Roska Tamás (PPKE), Mauro Forti (University of Siena), Ferrnando Corinto (Politecnico di Torino), Prof. Pethő Attila (Debreceni Egyetem), Prof. Maciej Ogorzalek ( Jagiellonian University, Kraków), Mauro DiMarco (University of Siena), Garay Barnabás (PPKE), Müstak Yalcin (Istanbul Technical University, Turkey), valamint Karunk doktoranduszai. A konferencia előadói (2013. június 14.) 132 133

BIONIKA LEHETŐSÉGEK ÉS HATÁROK KONFERENCIA (2013. OKTÓBER 3.) Előadók: Roska Tamás akadémikus, egyetemi tanár (PPKE ITK) Deák Csaba (NIH stratégiai elnökhelyettes) Tallós Ákos (Medimass Kft) Simon Zoltán (Omixon Kft.) Madácsy László (Endo-Kapszula Kft) Iván Kristóf (PPKE ITK) A konferenciát kerekasztal-beszélgetés zárta az iparág legfontosabb kérdéseiről. Ennek moderátora Mátyus Péter egyetemi tanár (Semmelweis Egyetem) volt. SOKPROCESSZOROS ARCHITEKTÚRÁK ALKALMAZÁSA AZ INFORMÁCIÓS TECHNOLÓGIÁBAN ÉS A BIONIKÁBAN KONFERENCIA (2015. FEBRUÁR 6.) Előadók: Dr. Szolgay Péter (PPKE) Dr. Buciu Ioan (University of Oradea) Dr. Gacsádi Sándor (University of Oradea) Dr. Kiss András (PPKE) Dr. Kincses Zoltán (Szegedi Tudományegyetem) Dr. Nagy Zoltán (PPKE) Dr. Zsedrovits Tamás (PPKE) Dr. Zarándy Ákos (PPKE) Hiba Antal (PPKE) László Endre (PPKE) A konferencia témái között szerepeltek az orvosi képalkotás számítástechnikai módszerei, a mozgásfelismerési-, érzékelés- és egyéb algoritmusok alkalmazása FPGA-n, kiloprocesszoros alkalmazások és memoriaoptimalizálási folyamatok. Gacsádi Sándor előadása a konferencián (2015. február 6.) 25. MAGYAR ALKALMAZOTT NYELVÉSZETI KONGRESSZUS (2015. MÁRCIUS 30 ÁPRILIS 1.) A rendezvény központi témája a nyelv, a nyelvtechnológia és a nyelvtechnológia XXI. századi táblatainak vizsgálata volt. A plenáris előadók É. Kiss Katalin (PPKE) Dr. Prószéky Gábor (PPKE), valamint Medgyes Péter (ELTE) voltak. A rendezvény keretében adták át a Brassai-díjat Kis Ádámnak. A kongresszus három napja alatt a következő szekciókban tartottak előadásokat: fordítástudomány, helyesírás, interkulturális kommunikáció (metaforák), lexikológia, magyar nyelv, nyelvpedagógia, nyelvpolitika, pragmatika, szaknyelv, szövegnyelvészet és többnyelvűség. A rendezvényhez poszter-előadások is tartoztak a korábban említett szekció témákban. A Kongresszus a PPKE ITK, PPKE BTK és a Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete (MANYE ) közös szervezésében valósult meg. 134 135

INFORMATION TECHNOLOGY AND BIONICS SYMPOSIUM IN MEMORY OF TAMÁS ROSKA (2015. JÚNIUS 23-24.) Halálának első évfordulója alkalmából emlékkonferenciát szerveztünk Roska Tamás, a PPKE ITK alapító dékánjának tiszteletére. A konferenciát volt kollégái (Szél Ágoston, Marco Gilli, Friedler Ferenc, Szolgay Péter, Bársony István, Rekeczky Csaba, valamint Csurgay Árpád) visszaemlékezéseivel kezdtük. Ezt követően szekció-előadásokat hallgathattak meg a meghívott vendégek. A témákat a következő szekciókba osztottuk: Celluláris nonlinear hálózatok, Kilo- és mega- processzoros szerkezetek és alkalmazásuk, Áramkör-elméletek és alkalmazásuk, Idegtudomány a bionikus képzésben, Tudomány és technológia a bionikában. Szuhaj Mihály, Zarándy Ákos és Szigeti Gyula, a konferencia előadói (2015. április 9.) BIONIKUS ÉS GENETIKUS ESZKÖZÖK LÁTÁSSÉRÜLTEKNEK KONFERENCIA (2015. ÁPRILIS 9.) Az emlékkonferencia közönsége (2015. június 23.) A Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kara konzorciumi partnereivel együtt azt a célt tűzte ki, hogy látássérült és vak emberek számára közösen olyan új technológiákat fejlesszenek ki, melyek segítségével a jelenleginél sokkal több információhoz juthatnak a környező világból. Ezen a rendezvényen került bemutatásra a látás-visszaállításra vonatkozó optogenetikai kutatás-fejlesztés és innováció eredményeként létrejött új 3D-s lézermikroszkóp - amely a korábbi rendszereknél 10 milliószor gyorsabb-, valamint egy mobiltelefonra fejlesztett bankjegyfelismerő. A konferencia előadói: Dr. Szigeti Gyula Péter (NKFIH kutatás-fejlesztésért felelős elnökhelyettes), Dr. Mikesy Domonkos (EMMI, Fogyatékosságügyi Főosztály), Szuhaj Mihály (az Informatika a látássérültekért Alapítvány elnöke), Dr. Zarándy Ákos (PPKE ITK), Dr. Szikra Tamás (Friedrich Miescher Institute for Biomedical Research, Basel), Dr. Boldogkői Zsolt (Szegedi Tudományegyetem), Dr. Rózsa Balázs (MTA KOKI, PPKE ITK, Femtonics Kft.), valamint Dr. Karacs Kristóf (PPKE ITK). 136 137

FALLING WALLS LAB BUDAPEST (2016. ÁPRILIS 29.) FALLING WALLS LAB BUDAPEST (2017. MÁJUS 25.) A Falling Walls Lab Budapest egy tudományos, innovációs verseny, melyet a PPKE ITK a Magyar Tudományos Akadémiával karöltve első ízben rendezhetett. A hazai eseményre ifjú kutatók és szakemberek pályázhattak újító ötleteikkel a tudomány és az innováció területén. A résztvevőknek mindössze 3 percük volt arra, hogy a válogatott üzleti és akadémiai szakemberekből álló zsűrinek bemutassák ötleteiket, és meggyőzzék őket annak eredetiségéről. A szakmai zsűri a rövid bemutatók alapján választotta ki a legjobbakat. A versenyt Králik Tamás ITK-s hallgató nyerte meg, aki a nyaktól lefelé megbénult emberek számára készített pislogással vezérelhető mobiltelefonos applikációval indult a versenyen. A találmány a jövőben akár a mobilkészülék billentyűzetén szemmozgással irányítható gépelést is lehetővé teszi. Az első három helyezett jogot szerzett arra, hogy hazánkat a Falling Walls Lab berlini döntőjén és konferenciáján képviselje. Mivel a 2016-os nyertes Karunkról került ki, így a 2017-es magyarországi Falling Walls Labot ismét a PPKE ITK rendezhette. A verseny 2016-os magyar győztesének, Králik Tamás PPKE ITK-s hallgatónak köszönhetően a Kar 2017-ben a Magyar Tudományos Akadémiával közösen ismét megszervezhette a Falling Walls Lab Budapest rendezvényt. Ez alkalommal 14 fiatal tehetség mutatta be újszerű, előremutató ötletét, amellyel a világunkat érintő problémákra keresik a választ. A Falling Walls Lab tudományos verseny hazai előválogatójáról a három legjobbnak ítélt fejlesztés, egy innovatív hőenergia-tároló berendezés, egy pszichikaiállapot-felmérő egér, és egy laparoszkópiás beavatkozások gyakorlásához készült eszköz jutott tovább a berlini nemzetközi döntőre. (A Falling Walls Lab versenyét és az azt követő konferenciát minden évben a berlini fal leomlásának évfordulóján rendezik meg Berlinben, ahol világhírű szakemberekből álló zsűri előtt versenyezhetnek a fiatalok.) 40. HAJÓS GYÖRGY MATEMATIKA VERSENY (2018. ÁPRILIS 5-7.) Králik Tamás, a Falling Walls Lab Budapest 2016 évi győztese Igen szép eredményt értek el hallgatóink a 40. Hajós György Matematika Versenyen, melyet a 2012. évi verseny után 2018. április 5-7 között ismét Karunk rendezett. Főszervezőnk Bércesné Novák Ágnes volt. A versenyen 25 felsőoktatási intézmény indított csapatot, összesen 99 fő versenyzővel. A jubileumi rendezvény alkalmából a PPKE ITK ünnepi kiadványt jelentetett meg, melyet a díjkiosztón minden résztvevő ajándékul kapott. A szombat délelőtti díjátadó során köszöntő beszédet tartott Iván Kristóf dékán és Molnár-Sáska Katalin, aki hosszú éveken át volt versenybizottsági tag. Ifj. Hajós György felelevenítette gyermekkori élményeit. Obádovics J. Gyula tiszteletbeli elnök Skype-on köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően a feladatokat és megoldásokat egy-egy versenyző ismertette, majd kezdetét vette a díjkiosztás. Az ünnepségen először az egy-egy feladat szép megoldásáért jutalmazottak vehették át a díjakat. Őket követték az egyéni verseny győztesei, végül a csapatok, legutoljára az első helyezett csapat, akik egy évig őrizhetik a kupát. 138 139

Az ITK hallgatói a csapatok közötti versenyen negyedik helyezést értek el. Egyéni pontszámaik alapján pedig a következő eredmény született: 8. Farkas Domonkos László, 9. Csutak Balázs, 11. Nagy Fanni; és 13. Herbert Attila. kerül megrendezésre, hétfőtől péntekig. A rendszeres délelőtti program egy előadás a kapcsolódó elméleti alapokról (vagy egyéb, kitekintő-jellegű ismeretszerzés), délutánonként pedig laboratóriumi kiscsoportos feladatmegoldás történik. CodeCamp tábor Az évente megrendezett CodeCamp tábor célja, hogy a programozás, és ezen belül a mobil alkalmazásfejlesztés bármely területére fogékony, tehetséges 9-12. osztályos középiskolás diákoknak lehetőséget biztosítsunk képességeik továbbfejlesztésére, ötleteik megvalósítására. Lehetőséget teremtünk a gyakorlati ismeretek fejlesztésén túl az elméleti ismeretek bővítésére is. A diákok - felkészültségük szerint differenciáltan, sok játékkal és motivációs elem beépítésével - betekintést nyernek a kurrens mobil programozási technológiákon történő szoftverfejlesztés lehetőségeibe. A tábor egy 5x2 órás online, valamint egy 3x8 órás, három napos tantermi részből tevődik össze az őszi szünet idején. A PPKE ITK csapata Bércesné Novák Ágnessel (2018. április 7.) ÉVENTE MEGRENDEZETT VERSENYEK/TÁBOROK A KARON Robotika nyári tábor A program során a tehetséges 9-11. évfolyamos középiskolás diákok számára szeretnénk lehetőséget biztosítani az ITK Robotika Laborjának és az UAV (pilótanélküli légijárművek) Laborjának eszközeivel és lehetőségeivel való megismerkedésre, azok mérnöki módon való használatára, egyúttal a kapcsolódó elméleti vonatkozásokról (a robotika, a képfeldolgozás, a szabályozáselmélet stb. tudományágak területeiről) való ismeretszerzésre. A tábor a nyári iskolai szünidőben A tábor két része az alábbiak szerint alakul: i) A CodeCamp mobil programozás oktatókurzus során a diákok olyan rövid projektet valósítanak meg, amelyen keresztül megtapasztalhatják a természettudományok alkalmazásának lehetőségeit, valamint betekintést nyerhetnek a mérnökinformatikus szakmába. A tevékenység célja konkrét projektfeladatok, az azokhoz tartozó keretrendszer megalkotása és tesztelése. ii) A tevékenység másik fele több olyan mobil alkalmazás fejlesztését tűzi ki célul, amelyek a mérnökinformatika, valamint a molekuláris bionika népszerűsítését teszik lehetővé játékos formában. Ehhez a diákok természettudományos ismereteire támaszkodva egyszerűbb, illetve komplexebb feladatok megoldását, kísérletek / mérések / technológiák bemutatását végző alkalmazások fejlesztését adjuk feladatul, amelyek a csapatmunkát is támogatják. Mobilprogramozás a CodeCamp táborban 140 141

Programozz környezettudatosan! A környezetvédelem és erőforrás-takarékosság közös ügyünk. A Karon különös gondot fordítunk a hallgatók környezettudatos nevelésére. A verseny célja az energiatakarékosság és a környezettudatosság szemléletének kialakítása a fejlesztők és a felhasználók körében, ezen új szempont által új kihívás teremtése a programozóknak, valamint a fejlesztői kreativitás előtérbe helyezése. A verseny alapvetően offline, mégis interaktív, mert a futtatási eredmények folyamatosan feltölthetők a honlapra. Az indulók feladata elkészíteni egy olyan egyszerű, hoszszú ideig futtatható programot, mely a megoldás hatékonyságát és az energiatakarékosságot egyaránt figyelembe veszi. A beérkezett pályamunkákat a szakmai zsűri e kétféle szempont alapján rangsorolja. A verseny eredményhirdetésére a tavaszi félév közepén kerül sor, a témakörrel foglalkozó rövid konferencia keretein belül. BeeSmarter mobil programozói és designer verseny A BeeSmarter versenyt először 2012-ben rendezte meg az ITK a MAVE-val és a MOME-val együttműködésben. A verseny célja, hogy a versenyzők a mobiltelefonok világához aktuálisan kapcsolódó applikációkat tervezzenek és fejlesszenek, csapatokban. A verseny további különlegessége, hogy a feladat megvalósítására 24 óra áll rendelkezésre, amelynek során nemcsak a feladat megoldásán, hanem a fejlesztés mikromenezselésén is nagy hangsúly van. A verseny kétfordulós. Az egyhetes online elődöntő egy hónappal a döntő előtt kerül megrendezésre, ahol a jelentkezett csapatoknak apró feladatokat kell BeeSmarter csapatkép Bionikai akadályverseny egyik állomása megoldaniuk. Az elődöntő eredményei alapján hívjuk a csapatokat a döntőre, amely egy tavaszi hétvégén kerül megrendezésre. A döntőn egy komplex problémát kell megoldani a rendelkezésre álló 24 óra fejlesztési idő alatt, ahol a kreativitás is szerepet kap. A felkészülési idő leteltével a csapatok az elkészült szoftvereket bemutatják, majd a zsűrizést követően az eredményhirdetésre kerül sor. A BeeSmarter 24 órás mobil programozói és designer verseny része a középiskolás szekció. A verseny célja egyedülálló lehetőséget biztosítsani a diákoknak, hogy csapatverseny formájában, játékosan összemérjék képességeiket egymással és az idővel. A versenyen lehetőség a diákok betekintést nyernek az összehangolt csoportmunka nehézségeibe és lehetőségeibe is. Bionikai akadályverseny A Bionikai akadályverseny a bionika által összefogott tudományterületek (biológia, kémia, fizika és informatika) iránt érdeklődő, tehetséges 10-11. osztályos középiskolás diákoknak biztosít lehetőséget arra, hogy játékos módon közelebbről is megismerkedjenek a bionika fogalmával. Különböző bionikai jellegű feladatok megoldásán keresztül mérhetik össze tudásukat és leleményességüket a többi diákkal. A gyakorlati ismeretek fejlesztésén túl a diákok elméleti ismeretei is bővülnek a biológia, kémia, fizika és informatika területén. A csapatmunka során, a különböző nehézségű és összetételű feladatokon keresztül az érdeklődési körükkel egymást kiegészítő diákok ráláthatnak a bionikában foglalt tudományterületek közötti kapcsolatokra és ezek jelentőségére. Az akadályverseny egy levelezős elődöntőből, valamint egy egész napos (szombati) akadályversenyből áll. 142 143

TOVÁBBI, TEHETSÉGGONDOZÁST TÁMOGATÓ TEVÉKENYSÉGEINK Pedagógus továbbképzések a középiskolák természettudomány-szakos tanárai számára A középiskolai tehetséggondozás támogatása szempontjából kiemelten fontos a középiskolai szaktanárok megszólítása és szakmai továbbképzése. A Karunkon oktatott szakok legfontosabb öt alapozó tantárgyához (matematika, fizika, kémia, biológia, informatika) szervezünk továbbképző konferenciákat. Az ITK biztosítja a helyszínt, és részt vesz a szervezésben is. A szakmai tartalmat középiskolai tanárok szolgáltatják: oktatási segédanyagot készítenek (DVD-n, web-en elérhető), majd a konferencián adják elő eredményeiket. A résztvevőknek bemutatjuk a Kar aktuális tantárgyhoz kapcsolódó kutatólaborjait is. A sok éve nagy sikerrel zajló továbbképzéseket a Katolikus Pedagógiai Intézettel együttműködésben szervezzük. Céglátogatás Fizika tanártovábbképzés Céges látogatások szervezése középiskolás diákok számára Magas szakmai minőséget képviselő, korszerű technológiát alkalmazó, elismert cégek működésébe betekintve szeretnénk lehetőséget biztosítani a 11-12. évfolyamos középiskolás diákoknak közelebbről megismerkedni a bionika és információs technológia tudományterületével, illetve az ezek által felölelt tudomány- és technológiaterületek összefüggéseivel. A céges látogatások során a diákok megismerik a cégek küldetését, kutatás-fejlesztési fókuszukat, az ott foglalkoztatottak különféle szűkebb szakterületeit és életpályáit. A középiskolások egyúttal megismerkedhetnek a XXI. század legkorszerűbb tudományos kihívásaival és törekvéseivel a bionika és az információs technológia területén tevékenykedő cégeknél. 144 145

KUTATÓK ÉJSZAKÁJA A Kutatók Éjszakája (angolul European Researcher s Night) az Európai Bizottság kezdeményezésére és támogatásával Európa-szerte megrendezett ismeretterjesztő fesztivál, amelyet 2005 óta minden év szeptemberének utolsó péntekén rendeznek meg. Ezen az egyéjszakás non-profit fesztiválon Európa 33 országában több mint 300 városban kutatókkal lehet játszani, beszélgetni, sportolni, miközben bepillantást nyerhetünk a tudomány titokzatos világába. Magyarországon a program indulásától, azaz 2006-tól 2013-ig a rendezvénysorozat fő szervezője a Tempus Közalapítvány. 2014 2015 között a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., 2016 2017-ben pedig a Regionális Információs és Fejlesztő Tudásközpont volt a fő koordinátora az eseménynek. Grafika tervezése a MakerSpace alkotóműhelyben MakerSpace alkotóműhely középiskolások számára MakerSpace programunk segítségével szeretnénk a középiskolás diákokhoz közelebb hozni a prototipizáláshoz és design-gondolkodáshoz kapcsolódó készségek elsajátítását, irányított foglalkozások keretein belül. A program lehetőséget biztosít a diákok kreativitásának és alkotási vágyának kibontakozására. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy támogatást nyújtsunk innovatív ötleteik kipróbálásához és megvalósításához. A MakerSpace programon keresztül a diákok mindannak az elméleti tudásnak, amit tanórai keretek között már megszereztek, rendkívül gyakorlatias, szemléletes, kreatív módon tudják mindennapi hasznát, jelentőségét megérteni. A rendezvénysorozat egy részét Budapesten, más részét Esztergomban, illetve igény szerint kitelepített formában középiskolákban rendezzük meg. Az egyes alkalmak egy-egy délutánt (4-5 óra) vesznek igénybe, ahol a diákok az adott témához kapcsolódóan, a mentorok által irányított környezetben alkotnak saját ötleteik alapján, olykor az elkészített alkotást is magukkal vihetik. Az egyes alkalmak tervezése során kiemelt figyelmet fordítunk a kerettantervben foglalt elméleti ismeretanyag egymásra épülésére, az ezzel való harmonizációra. Ifjú érdeklődők a Kutatók Éjszakája programjain 146 147

KÖZÖSSÉGI ÉLET Alapító dékánunk, Roska Tamás a kezdetektől fogva kiemelt hangsúlyt helyezett arra, hogy a Kar munkatársai egy nagy közösség tagjaiként végezzék munkájukat. Oktatóink és adminisztratív munkatársaink szerető, egymást mindenben segítő, támogató légkörben dolgoznak. Az itt dolgozók fontosnak tartják a Krisztusi tanítás megjelenését mindennapi munkájukban: Arról tudják meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt. ( Jn. 13.35.) A napi munka szabta feszes ritmust sokféle kötetlen közösségi alkalom színesíti, ahol az egymás közötti emberi szálak erősítésére is lehetőség van. Ezen alkalmaink egy részét családos együttlétek alkotják, hiszen az egyetemi munka mellett munkatársaink életének meghatározó színtere a család, így fontosnak gondoljuk egymás családjainak megismerését is. CSALÁDBARÁT MUNKAHELY, SEGÍTŐ LÉGKÖR Karunk családcentrikus, számos nagycsaládos munkatárssal. Büszkék vagyunk rá, hogy a kari vezetésben és az adminisztratív ügyintézésben dolgozó családos munkatársak átlagos gyermekszáma 3.8, és ez a szám a sok fiatal munkatársnak köszönhetően folyamatosan emelkedik. Számos nagycsaládos oktatónk is van. A családi helyzetet, az adott életállapotból fakadó sajátos otthoni feladatokat Karunkon mindenkor messzemenően igyekszünk figyelembe venni. Sok adminisztratív munkatársunk rugalmas munkabeosztásban, illetve részmunkaidőben dolgozik. Oktatóink órarendjét igyekszünk családi kötelezettségeiket figyelembe véve összeállítani. Hallgatóink között is több fiatal anyuka-apuka van; segítünk nekik, hogy tanulmányi kötelezettségeiket rugalmasan hangolhassák össze szülői hivatásukkal. Törekszünk arra, hogy a hallgatók, illetve oktatók szüntelenül megkapják azt a támogatást, amire szükségük van a hatékony oktatáshoz és tanuláshoz. Ezt bizonyítja a jó kapcsolat a munkatársak és oktatók, valamint a Hallgatói Önkormányzat illetve az egyes hallgatók között. Bizonysága ennek például az a sok kedves ajándék, amit a Tanulmányi Osztály munkatársai kaptak az évek során a hálás végzős hallgatóktól. A Tanulmányi Osztály által kapott ajándékok a búcsúzó évfolyamoktól 148 149

NÉVNAPOK ÉS SZÜLETÉSNAPOK; KEREK ÉVFORDULÓSOK KÖSZÖNTÉSE Több éves hagyományunk, hogy havonta egyszer köszöntjük az adott hónapban névnapjukat és születésnapjukat ünneplő kollégákat. Az Oktatói Klubban gyűlünk össze, mindenféle finomságokkal készülünk, hogy egy kis harapnivaló mellett beszélgessünk egy kicsit. Apró ajándékként az ünnepeltek egy kártyán megkapják a hónap idézetét : a kollégák által számukra keresett szép idézetet a Bibliából vagy valamelyik kedves költőnktől, írónktól. Hozzátartozik az ünnepléshez az Ároni áldás eléneklése is, amellyel a dalos kedvű alkalmi kórus teszi még bensőségesebbé a köszöntést. Jó havonta egyszer megállni egy fél órácskára: ilyenkor akár olyan kollégákkal is tudunk kicsit beszélgetni, akikkel a napi munkánk során nem, vagy csak ritkán találkozunk. Szép hagyományunk, hogy a kerek születésnapok alkalmából köszöntő ünnepséget szervezünk. Így ünnepeltük meg többek között alapító dékánunk, néhai Roska Tamás 70., prodékánunk, Szolgay Péter 65. és Csurgay Árpád professzor 80. születésnapját. Csurgay Árpádot ünnepeljük 80. születésnapján Szolgay Péter 65. születésnapja A 70 éves Roska Tamás köszöntése KOLLÉGÁINK BÚCSÚZTATÁSA Nyugdíjba vonulás, vezetői posztról való leköszönés, vagy a Karról való elköszönés alkalmával meglepetés-ünnepséget szoktunk rendezni munkatársainknak. Már hetekkel előtte összedugjuk a fejünket, milyen ajándékot készítsünk, ami mindig a Karra fogja kollégánkat emlékeztetni. Igyekszünk mindig valamilyen nagyon személyes ajándékkal (is) meglepni az ünnepeltet, hiszen minden hasznos ajándéknál fontosabbnak tartjuk szeretetünk és köszönetünk szívből jövő, személyes kifejezését. A Karon tapasztalható, semmihez sem fogható munkahelyi légkör és közösségi élet méltó megnyilvánulásai ezek a bensőséges ünnepek is. 150 151

Nyékyné Gaizler Judit prodékán asszony ünneplése Nyékyné Gaizler Judit prodékán és Körmendyné Érdi Mária dékáni hivatalvezető közös búcsúztatása (2015. június) Szolgay Péter dékán úr leköszönése alkalmából rendezett ünnepség (2016. június) A jellegzetes lézervágott egyedi ajándék (2016. június) 152 153

ADVENTI ÉS HÚSVÉTI CSALÁDOS DÉLUTÁN A keresztény ünnepkör két fontos eseményéhez, Adventhoz és Húsvéthoz kapcsolódóan együtt szoktunk készülődni egy-egy délután. Ezekre az alkalmakra mindig szeretettel várjuk munkatársaink családját, valamint GYES-en lévő, vagy már nyugdíjas kollégáinkat is, akik ha tehetik, örömmel látogatnak el közénk. Advent első vasárnapja előtti pénteken családtagjainkkal együtt gyűlünk öszsze, hogy adventi koszorút, karácsonyi üdvözlőlapokat és karácsonyfadíszeket készítsünk, adventi ajtódíszeket kötözzünk a tantermek, a kari hivatalok ajtajára, mézeskalácsot dekoráljunk, vagy éppen apróbb ajándékokat barkácsoljunk szeretteink számára. Megható látni a kollégákat házastársuk, apróbb-nagyobb gyermekeik körében, ahogyan közösen készítik el családjuk adventi koszorúját. A Kar aulájába szánt hatalmas koszorút szintén együtt készítjük el: közös koszorúnkhoz hagyományosan mindenki hozzájárul legalább egy apró mozdulattal vagy dísszel. Kollégáinkat új oldalukról is megismerhetjük: sokan bizonyítják Készülnek az adventi koszorúk és ajtódíszek (2016. november) Készülnek a gyönyörű tojások (2018. március) a bütykölgetés során csodálatos kreativitásukat és kézügyességüket. Az összejöveteleken megkóstoljuk a házi készítésű finom süteményeket, gofrit sütünk, beszélgetünk, így is hangolódunk a közelgő ünnepre. A Húsvétot megelőző hetekben egy délután összejövünk családunkkal együtt, hogy jóízű beszélgetéssel, finom uzsonnával kísérve együtt készítsünk húsvéti dekorációkat. A közös együttlét során mindig nagy sikert arat a viaszos tojás-írókázás és tojásfestés: az ügyes kezű kollégák (vagy házastársak) által vezetett foglalkozáson mindig sokan próbálkoznak hagyományos népi motívummal díszített alkotásokat készíteni. A gyerekek is kézműveskedhetnek (például húsvéti bárányt készítenek különféle technikákkal, ügyes anyukák segítségével), vagy a tornateremben vehetnek részt sorversenyeken, focibajnokságon. A húsvéti készülődés elmaradhatatlan része a közös uzsonna is, amihez a házi süteményeket munkatársaink hozzák. 154 155

ZENEI ÉLET AZ ITK-N Munkatársi piknik Csobánkán (2018. május) MUNKATÁRSI PIKNIK Évente felkerekedünk egy májusi vagy júniusi szombaton az ITK munkatársi és oktatói gárdájával, és kivonulunk a zöldbe. Visszük az üstöt, a bográcsot, a hozzávalókat, és együtt főzzük az ebédet. Aki csak teheti, hozza a családját is: a gyerekek együtt szaladgálnak, fociznak, tollaslabdáznak, míg a szülők előkészítik, majd megfőzik az ebédet. A piknik helyszínét mindig úgy választjuk ki, hogy ne kelljen túl messze utaznunk Budapestről, de azért szép természeti környezetben legyünk. Igazi kikapcsolódás ez a nap, jókat beszélgetünk, megismerjük egymást egyéb oldalunkról is. Legutóbb például Iván Kristóf dékán úr csillogtatta meg konyhaművészetét főszakácsként: finom gulyáslevese nagyon nagy sikert aratott a résztvevők körében. A pikniken munkatársainkat életük másik fontos szerepében is megfigyelhetjük: ahogyan édesapaként, édesanyaként vannak jelen gyermekeik körében. Az élénk beszélgetések során kicsit közelebbről megismerkedhetünk a házastársakkal is. A PPKE ITK Kórusát Bércesné Novák Ágnes alapította 2004 őszén. Az együttes célja a magyar és az egyetemes kóruskultúra értékeinek megőrzése, ápolása, különös tekintettel az egyházi zenére. E célkitűzésnek megfelelően a kórus repertoárjának legnagyobb részét egyházi művek képezik, beleértve a gregoriánt és a komolyzenei műveket éppúgy, mint az ifjúsági gitáros miséket, a spirituálékat és a kortárs zeneszerzők műveit. Az énekkar munkáját több zongorakísérő segítette: az első években Rásonyi Miklós egyetemi docens, valamint Koncz Balázs és Wittner Balázs, 2012-2017 között Marczell Márton, 2017 őszétől Goretity Árpád. Az énekkar koncertjein az egyházzenei műveken kívül gyakran felhangzanak népszerű filmzenék, zenekari művek átiratai, valamint a magyar és az egyetemes népzene világának legszebb kórusfeldolgozásai is. A kari ünnepségeken kívül évente legalább 4 önálló koncertet adnak, kettőt a PPKE ITK-n, kettőt pedig általában vidéken. Az énekkar közösségi életében a közös egyetemi élmények és énekkari próbák mellett kiemelkedő fontosságúak a hétvégi táborok. Több mű magyarországi bemutatója is nevükhöz fűződik. Számos rangos fesztiválon, versenyen szerepeltek, külföldön is: Szlovákiában, Lengyelországban, Olaszországban. A több nemzetközi ezüst- és bronz minősítésen kívül 2016- ban arany minősítést kaptak a Mária Rádió Országos Kórusversenyén. Az első fellépés a PPKE ITK új épületének avatásán (2004. október 20.) 156 157

Az évkönyv szövegének összeállításában közreműködtek a Kar oktatói és munkatársai. A szerkesztésben közreműködtek: Iván Szandra Mandácskó Eszter Mihálffy Andrea Nyékyné dr. Gaizler Judit Szalay Marianna dr. Szederkényi Gábor dr. Tornai Kálmán Felelős kiadó: dr. Iván Kristóf dékán