GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM



Hasonló dokumentumok
A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged! (Zsolt 84,5)

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

Missziói Munkaterv 2012.

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Otthonunk az Egyház PROGRAMOK. Plébánia száma: 28/ Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38

Palánki Ferenc segédpüspök prédikációja. csak a nyitó szentmisén és most így a vége felé. Biztos, hogy nagyon sok élménnyel van tele a

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Aki nélkül nem lehetne Karácsony

Az elsõ május évf. 5. szám.

Az Úr közel! január. Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Új év

Az eljövendőt keressük!

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, márc. 4. Kedves Testvérek!

Az Alberti Evangélikus Egyházközség lapja. A Szentlélek és a mi lelkünk

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó,

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

2014 böjt Hálaadás 1. oldal. a Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos lapja 2014 böjt

Pedagógiai Program. Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium OM:028375

RefErdő. Áldás, békesség! A monorierdői reformátusok hírlevele

Az Új. Tanítás június 14-én

Jézus az ég és a föld Teremtője

ITT VALAMI KÉSZÜL. I.Korinthus 15,4 feltámadt az Írások szerint

Jézus, a misszió Mestere

A RÁBASZENTANDRÁSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám

Pestszentimrei. A misszió hónapja hogy áldást nyerjen a föld minden népe

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013.

MAGVETÉS. Legyen minden napunk Karácsony! A Ramocsaházi Református Egyházközség kiadványa december

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

Január hónap kezdetével belépünk

ŐSZI ÜZENET. Kiadja: A Leányfalui Római Katolikus Szent Anna Plébánia 2016 Leányfalu, Szent Imre herceg útja 14. Telefon: (26)

A gazdaságnövekedés értelmezéséről és a gázai népirtásról Levél Morvai Krisztinának

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

A csábi plébániaközösség lapja 1. szám HÚSVÉT

Missziói Munkaterv 2011.

I. Mi a megtévesztés?

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

A Generális Atya adventi levele

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel

Gyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk!

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia március megjelenik évente néhányszor

...az Úr veled van! KARÁCSONY

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 7-i ülésére

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

Mit keresitek az élőt a holtak között

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

A BUDAPEST-PASARÉTI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERV KIVONATA A ÉVRE

m a g v e t é s ötletek

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja, és

KÉT ZARÁNDOKLAT KÖZÖTT

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

Tudom az én megváltóm él Jób 19,25

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?

FALU - KÉP. Falunap JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

A nagykırösi református gyülekezet hírlevele

A soproni EÖTVÖS JÓZSEF EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÖZÉPISKOLA

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL

PRESBITÉRIUM VÁLASZTÁS 2005

Mi van a lelkedben? XV. évfolyam 3. szám október

Lelkészi jelentés a évről

2016 május Budapest, Pf. 356 Tel./Fax: (1) Bankszámla: Adószám:

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET

01137_135_WordofWisdom.qxd :11 Page 1 A Bölcsesség szava

Krisztus és a mózesi törvény

IMA HÉT január Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük! 1Pt 2,9

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja I. Évfolyam 44. szám, Nov. 30. Kedves Testvéreim!

légkört, megértést várjuk el, és legalább a szándékot a törvény előírta körülmény biztosítására.

2008. Templombúcsú. 6. szám A Miskolc-Diósgyőri Görög Katolikus Egyházközség értesítője

Pestszentimrei. A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra.

Advent első vasárnapjára készültünk

Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374

Egyházi Hírek évi első kiadás

Elöljáróban. 13. hitelv

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára.

KARÁCSONYI ÜZENET. Kiadja: A Leányfalui Római Katolikus Szent Anna Plébánia 2016 Leányfalu, Szent Imre herceg útja 14. Telefon: (26)

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38.

Györffy István Katolikus Általános Iskola. Pedagógiai Program. Karcag 2015.

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám

Böjti gondolatok. Bibliaolvasás: Ézs 58.

Hamis és igaz békesség

Irgalmasok Háza Pécs, Széchenyi tér 5. Telefon/fax: 72/

Én vagyok az ajtó! Jn 10,9

Átírás:

2013 kulonszam tavasz.qxd 2013.02.26. 22:27 Page 1 CSÖMÖR-NAGYTARCSAI REFORMÁTUS MISSZIÓI EGYHÁZKÖZSÉG GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM 2013. KÜLÖNSZÁM SZERESSÉTEK EGYMÁST! Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben. Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az Ô szeretetében. Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen. Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek. Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Ezeket azért parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást. (Jn 15,9-17)

2013 kulonszam tavasz.qxd 2013.02.26. 22:27 Page 2 Beszámoló BESZÁMOLÓ A 2012. ÉVRÔL A 2012. év mind lelkiekben, mind anyagiakban gazdagodást hozott gyülekezetünk életében, amiért Istené legyen a dicsôség! Az alábbiakban vázlatosan számot vetünk a mögöttünk álló esztendôrôl, azzal a céllal, hogy a tanulságokat levonva, a 2013. esztendôben Isten dicsôségére végzett szolgálatunk még hatékonyabb és eredményesebb legyen. Jelen számvetést a gyülekezet számára megismerhetôvé tesszük. Egyrészt, hogy mindannyian érezzük annak felelôsségét, hogy Isten egyházához tartozunk. Másrészt, hogy egyen-egyenként számot vethessünk gyülekezetünk életérôl és az abban elfoglalt helyünkrôl. RENDSZERES ALKALMAINK A hétközi és az egyéb alkalmaink tekintetében több változás történt az év folyamán. A lelkipásztori teendôk sokasága, és a lelkész teherbíró képessége miatt a Bibliaiskoláról az érdeklôdés ellenére (5-7 fô) lemondtunk. Reméljük, hogy minél elôbb ismételten bevezethetjük! Ugyanakkor meg kellett látnunk azt is, hogy gyülekezetünkben még korai volt külön imaközösséget hirdetni. Jelenleg az egyéb rendszeres alkalmaink keretén belül szoktunk rendszeresen közös imádságot tartani. Örömmel számolhatunk be arról, hogy a heti egy Bibliaóra kettéválasztása pozitív eredménnyel járt. Kedden délelôtt a nyugdíjas korú, péntek este pedig az aktív korú híveknek tartjuk alkalmunkat. A kettéválasztás következtében nemhogy csökkent volna, hanem éppen növekedett a látogatottság. A kedd délelôtti 10, a péntek esti 8 fô aktív részvételével történik, amely létszám több, mint kétszerese az elôzô évnek. Elindítottuk ifjúsági alkalmunkat is heti rendszerességgel, amely 8 fiatal aktív részvételével áldásosan mûködik. Mindezek tükrében a csömöri rendszeres alkalmainkról külön táblázatban adunk tájékoztatást. A nagytarcsai szórványunkban rendszeres alkalmat még nem szerveztünk. Havi két alkalommal, illetve a három nagy ünnep másodnapján, tartunk istentiszteleteket átlagosan 8 fô részvételével. HITOKTATÁS A 2012-2013-as tanévben is folytattuk a megkezdett hitoktatói munkánkat. A hitoktatásban is növekedést tapasztaltunk: a 2012-2013-as tanévre összesen 79 gyermek iratkozott be. Valamennyi hittant a lelkipásztor tartja. A helyi óvodai képzésben, amely két épületben mûködik (Nefelejcs és Kéknefelejcs óvoda) összesen két csoportban, heti egy alkalommal tartunk hitoktatást. A korábbi évhez képest közel 60%-os növekedést tapasztaltunk (15-rôl 24 gyermekre nôtt a beiratkozottak száma). A helyi Mátyás Király Általános Iskolában 8 évfolyamon folyik a hitoktatás, évfolyamonként 1-1 csoportban, összesen 55 gyermekkel. Az alsós osztályokban heti, a felsôs osztályokban kétheti rendszerességgel tartjuk alkalmainkat délelôtt, az iskolai órarendbe ágyazva. A hittankönyveket gyülekezetünk vásárolja meg, és azokat ingyen bocsátja tanulóink számára. A tavalyi év összegzéséhez tartozik az is, hogy gyülekezetünk két tagja felvételt nyert a Nagykôrösi Tanítóképzô Fôiskola Hitoktatói szakára, egy másik gyülekezeti tagunk pedig az egri fôiskola etikatanári szakára. Terveink szerint, a diplomájuk megszerzése után ôk váltanák föl a lelkipásztort a hitoktatásban úgy Csömörön, mint Nagytarcsán. (A gyülekezetépítést szem elôtt tartva, nem minden évfolyamot vennének át a hitoktatók. Elôreláthatóan az óvodai csoportokat, az 1. osztályt és a 8. osztályt továbbra is a lelkipásztor oktatná.) LELKIGONDOZÁS ÉS DIAKÓNIA Lelkigondozás terén is áldásos eredményekrôl számolhatunk be. Gyülekezetünk tagjai heti 2-3 alkalommal keresik fel a lelkipásztort egyéni lelkigondozói beszélgetéssel. A Bibliaórák

2013 kulonszam tavasz.qxd 2013.02.26. 22:27 Page 3 Beszámoló során is nem egyszer csoportos lelkigondozói beszélgetés történik, amelyek áldásait mindannyiszor átéljük. Az elmúlt évben két gyülekezeti tagunk is megszabadult szenvedélyei rabságából, és aktív résztvevôi lettek nemcsak a vasárnapi istentiszteleteknek, hanem a hétközi Bibliaóráknak is. Ôk, és a hozzájuk hasonló testvéreink folyamatos imatémája gyülekezetünknek. Néhány családunk nehéz anyagi körülmények között él, ezért rájuk nagyobb figyelmet szentelünk. Segítjük ôket élelmiszer-, tûzifaés pénzbeli adományokkal is. Az év során több alkalommal szerveztünk adománygyûjtést, többek között a Borsi-családnak (tragikus körülmények között leégett az otthonuk, és elveszítették a családfôt), valamint az evangélikus gyülekezet számára is (templomfelújítás). Tavasszal a Tiszta Forrás Alapítványnál jártunk, ahova házi készítésû és egyéb élelmiszer-adományokat vittünk. A Magyar Református Szeretetszolgálattól az év elején 20.000,-Ft-ot kaptunk a tûzifaakció keretén belül, amelyet továbbítottunk egy rászorul református család számára. Valamint szintén a Szeretetszolgálattól 10 élelmiszercsomag-adományt is kaptunk ôsszel, amelyet szintén nagy örömmel továbbítottunk gyülekezetünk rászorultjainak. Az egész településen meghirdetett adventi adománygyûjtésünk eredménye: 24 családtól 30 zsáknyi adomány (ruha, élelmiszer, játék, egyéb). Ezek egy részét helyben osztottuk szét, másik részét pedig a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül juttattuk el a rászoruló családoknak. 2012-ben a Bibliavasárnapi perselypénzük 42.000,- Ft lett, amelyet lekötött perselypénzként utaltunk át a Magyar Bibliatársulat Alapítvány számlájára. Ugyanígy lekötött perselyként utaltuk át az október utolsó vasárnapi gyülekezeti perselypénzünket, 25.700,- Ft-ot a mezônyéki református gyülekezet templomépítése javára. Az elmúlt évben néhány presbiter testvérünk, a kántorunk és maga a lelkipásztor is kapott anyagi támogatást a gyülekezettôl, a különbözô lelki-gyakorlatok és továbbképzések anyagi terheinek könnyítése végett. 2012. évben összesen: 312.000,- Ft pénzbeli adományt fizettünk ki. A PRESBITÉRIUM MUNKÁJA 2012. január 1-ével gyülekezetünk újonnan megválasztott presbitériuma megkezdte munkáját. A 2011. december 4-én megtartott egyházközségi választói közgyûlésen 12 presbitert és 4 pótpresbitert választottunk. A korábbiakhoz képest 4 fôvel bôvült gyülekezetünk döntéshozó testülete. Továbbra is Deák Ferencz maradt a fôgondnok és dr. Vass Zoltán a gondnok-helyettes. Az elmúlt évben összesen 12 alkalommal ült össze gyülekezetünk döntéshozó szerve, amelyek során 82 határozatot hoztunk. A presbiteri üléseinkrôl is elmondhatjuk, hogy áldott együttlétek voltak, ahol hatékony és felelôsségteljes munka folyt. A presbiterek Isten elôtti felelôsséggel, aktívan és szívesen végezték a rájuk bízott munkát. Fontos döntésünk volt a 2012. évben, hogy a korábban életre hívott Bizottsági rendszert szüneteltetjük. Felismertük ugyanis, hogy a meglévô szolgálatok elvégzéséhez még nem szükséges ilyen bonyolult szervezési rend. Az együttgondolkodás, a közös munka és felelôsségvállalás hatékonyabbnak és elôremutatóbbnak bizonyult. Gyülekezeti életünk igénye és aktivitása szerint fogjuk újra életre hívni a bizottságokat. 2012. május 4-5-én presbiteri lelkigyakorlatot szerveztünk Galyatetôre, amely a közösségépítés, az egymás jobb megismerése mellett lelki és szellemi épülésünkre is szolgált. A presbitériumunk tagjai egymást váltva rendszeresen részt vettek a kisköri presbiterképzéseken, illetve az egyházmegye által szervezett csendeshéten. GYÜLEKEZETI ÉLETÜNK Lélekben gazdagító, aktív évet tudhatunk magunk mögött. Sokszínû alkalmaink nemcsak gyülekezetünk meglévô tagjainak lelki épülését szolgálta, hanem igyekeztünk bevonni azokat is, akik még szorosan nem tartoznak hozzánk. Az alábbi alkalmaink nagyban hozzájárultak e cél eléréséhez: * februári közös korcsolyázás, * júniusi családi nap, * szüreti fôzôverseny és játszóház. Karácsony ünnepéhez kapcsolódóan: * adománygyûjtés, * adventi koszorúkészítés, * betlehemezés, * karácsonyi 3

2013 kulonszam tavasz.qxd 2013.02.26. 22:27 Page 4 Beszámoló bábjáték, * valamint Szentesti családi istentisztelet. Persze voltak olyan alkalmaink is, amelyek leginkább gyülekezetünk már meglévô tagjaihoz szóltak. Ilyen volt például tavasszal a * Mikecz Kálmán Hagyományôrzô Huszár Egyesület székhelyén, Tökölön tett kirándulásunk. * A kedd délelôtti Bibliaóra tagjaival közös száraztészta-készítésünk. * A Tiszta Forrás Alapítványnál tett látogatásunk és adományosztásunk. * Az anyák napi köszöntésünk. * A nyári gyülekezeti táborunk (bár nem egy család éppen ezen az alkalmon került közelebb gyülekezetünkhöz). * Az augusztusi közös kenyérsütésünk. * A gyülekezeti megemlékezéseink az 1956-os forradalomról és a reformációról. Sokszínû és áldásos volt a Csömörön élô, más keresztyén felekezetekkel való kapcsolatunk is 2012-ben. A római katolikus, az evangélikus, a baptista és a református hívek évtizedek óta nagy szeretettel járnak össze gyülekezeti szinten is. * Januárban az ökumenikus imahét keretén belül találkoztunk, ahol a közösen tartott lelki alkalmak szeretetvendégséggel párosultak. * Június 15-én szerveztük meg a közös ökumenikus tanévzáró áhítatot a Mátyás Király Általános Iskola hittanosai, tanárai és dolgozói számára. * Az augusztus 20-i községi ünnepen közös áhítattal áldottuk meg az ünneplô egybegyûlteket. * Augusztus utolsó hétfôjén tartottuk meg, az immár hagyományosnak számító felekezetek közötti horgászversenyt, a Kéfáskupát. Végül pedig advent heteiben egymást váltva gyújtottuk meg a községi koszorún a gyertyákat. Az evangélikus gyülekezettel közösen ünnepeltük október 31-én a reformáció ünnepét. Itt kell szót ejtenem áldozatos és szeretetteljes segítségükrôl, amellyel megengedik, hogy templomukat, gyülekezeti termeiket használhassuk lelki alkalmaink céljából, amíg saját épülettel nem rendelkezünk. 2012-ben több vendégigehirdetô is szolgált gyülekezetünkben. Április 15-én Cseri Kálmán nyugalmazott lelkipásztor tolmácsolásában hallhattuk Isten megszólító szavát. A pünkösd elôtti héten háromnapos evangelizációt tartottunk, amelynek keretén belül Fónagy Miklós volt csömöri lelkipásztor Vácról, Kassai Gyula a felvidéki Léváról és Baranka György (evangélikus lelkipásztor) Nagytarcsáról szolgált közöttünk. A nyári helyettesítések is rendben megtörténtek, szolgált közöttünk Koncz Zoltán egyházmegyei és Tar Zoltán gödöllôi beosztott lelkész. Végül, de nem utolsó sorban: gyülekezetünk tagja, Nagy Gyula nyugalmazott lelkipásztor is rendszeresen szolgált közöttünk igehirdetéssel és úrvacsoraosztással. A szolgálatokért ezúton is hálát adunk mennyei Atyánknak! GYÜLEKEZETI OTTHONUNK A 2012. év részeredményeket hozott gyülekezeti otthonunk megteremtése ügyében. Közel két éve folynak a tárgyalások az Önkormányzat és presbitériumunk között abban az ügyben, hogy a 2007-ben kapott telket az Önkormányzat visszakérné gyülekezetünktôl, és cserébe adna nekünk egy másik telket. A felajánlott ingatlanok közül közös megegyezéssel a Laki-villára esett a választásunk. Több szempontból is elônyös számunkra ez az ingatlan. Egyrészt Csömör település alközpontjában helyezkedik el, amely terület komoly fejlesztések elôtt áll. Másrészt az épület mérete lehetôvé teszi a gyülekezeti terem, a lelkészi hivatal és a lelkészlakás kialakítását. Harmadrészt az épület már áll mégha komoly felújítások várnak is rá, így rövid idôn belül használatba vehetjük. És végül a Laki-villa felújításával értéket teremtenénk Csömörnek. A csereszerzôdést bonyolítja, hogy a Laki-villában két szociális bérlakás van kialakítva, és annak lakóit az Önkormányzatnak kell elhelyezni. 2012. év elején úgy tûnt, hogy ezzel nem lesz gond, és véglegesíthetjük a szerzôdést. Tavasszal azonban az egyik lakó váratlanul kijelentette, hogy mégsem hajlandó kiköltözni. Patthelyzet alakult ki, amelynek megoldása több hónapot vett igénybe. Presbitériumunk úgy döntött, hogy gyülekezetünk a megfelelô jogi elôkészítéssel lakóval együtt venné át az ingatlant, és így kezdenénk hozzá a felújításhoz. A tavalyi évben tulajdonképpen eddig jutottunk. A két lakó közül az egyik december hónapban kiköltözött. A 2013. évben szeretnénk rövidre zárni ezt a kérdést, reméljük, hogy otthonteremtésünk szempontjából pozitív eredménnyel! 4

2013 kulonszam tavasz.qxd 2013.02.26. 22:27 Page 5 Beszámoló A 2012. ÉV SZÁMOKBAN A 2012. év zárszámadása pozitív eredménnyel zárult, amely növekedés bíztató a jövôre nézve. A költségvetésünkbe és a zárszámadásunkba minden gyülekezeti tagunk betekintést nyerhet, az azokban szereplô adatok megismerhetôek. Az ilyen irányú igényeket a lelkipásztor felé kérnénk jelezni. *Az istentiszteleti látogatottság számtani átlaga nem tükrözi az istentiszteleteinket rendszeresen látogató gyülekezeti tagok létszámát. A választói névjegyzékünkben szereplô egyháztagok közül többen, mint százan járnak rendszeresen - változó intenzitással - istentiszteletre. A nagytarcsai szórványunkban 2012. évben átlagosan 8 fô vett részt az istentiszteleteken. NAGY HÁLÁT ADJUNK AZ ATYA ISTENNEK, MENNYNEK ÉS FÖLD- NEK SZENT TEREMTÔJÉNEK, OLTAL- MAZÓNKNAK, KEGYES ÉLETETÔNKNEK, GOND- VISELÔNKNEK! (Részlet a református énekeskönyvünk 225. dicséretébôl.) 5

2013 kulonszam tavasz.qxd 2013.02.26. 22:27 Page 6 V EZESS JÉZUSUNK, ÉS VÉLED INDULUNK. KÜZDELEMRE HÍV AZ ÉLET, HADD KÖVESSÜNK BENNE TÉGED. FOGJAD A KEZÜNK, MÍG MEGÉRKEZÜNK! (Részlet a református énekeskönyvünk 434. dicséretébôl.) MISSZIÓI MUNKATERV 2013 ALAPVETÉS Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet (Mt 28,18-19) A Csömör-Nagytarcsai Református Missziói Egyházközség, mint Jézus egyházának tagja, engedelmeskedik az Úr Krisztus missziói parancsának. Missziói küldetésünket törvényileg szabályozza a Magyar Református Egyház 1995. évi II. törvénye. Az ebben foglaltakat magunkra nézve érvényesnek tartjuk. Missziói szolgálatunk célja, hogy hirdessük Krisztus evangéliumát, az üdvösség egyedüli útját és Isten dicsôségét. A szolgálatunk kiterjed szûkebb (gyülekezetünkön belül és a községünkön belül) és tágabb (a községünkön kívül) környezetünkre is. A gyülekezet minden lehetôséget megad, hogy ezt a szolgálatot, anyagiakkal is támogatva, az erre elhívottak akadálymentesen végezhessék. A missziói szolgálat az egyház minden tagjára vonatkozik, hiszen szavainkkal, tetteinkkel és példamutatásunkkal mindenkor Jézus Krisztushoz való tartozásunkról kell bizonyságot tennünk. Ezen kívül elôre megtervezett szolgálatokat is végzünk, amelyeket a következôkben ismertetünk. Gyülekezetünk az alábbi missziói munkaterv alapján kívánja végezni Krisztustól rendelt szolgálatát a 2013-es esztendôben. Az összeállított missziói munkatervet a gyülekezet presbitérium a 2013. február 26-i ülésén a 199/19/2013. számú határozatával jóváhagyta. 6

2013 kulonszam tavasz.qxd 2013.02.26. 22:27 Page 7 I. MISSZIÓ A GYÜLEKEZETEN BELÜL Másfél éve önállósodott gyülekezetünkben jelen missziói munkaterv egyszerre jelent számvetést, és elôretekintést. Számvetést, hiszen az elmúlt év tapasztalatai rávilágítottak arra, melyek azok az alkalmak, események, amelyek jelenleg életképesek gyülekezetünkben, és melyek, amelyek még nem. A szemünk elôtt lezajló növekedés arra késztet bennünket, hogy a rétegalkalmainkkal minden korosztály számára lehetôséget adjunk a hitbeli növekedésre, illetve a gyülekezeti közösségben való aktív részvételre. Ezt a célkitûzésünket a 2012. évben sikerült megvalósítani az ifjúsági alkalom, az idôsek és az aktív korúak Bibliaórájával, valamint az óvodai és iskolai hitoktatással. Ez a rendszer jónak bizonyult, ezért a 2013. évben is követni fogjuk. Továbbra is célkitûzés, hogy a rétegalkalmak látogatottságán javítsunk, illetve a gyülekezetbôl minél többeket bevonjunk a missziói és diakóniai szolgálatokba. A nagytarcsai szórványban végzett misszió még nem indult be igazán. A csömöri gyülekezetépítés mellett kevés energia és idô jut a szórvány gondozására, de Istentôl kérve erôt, igyekszünk mégis helyt állni. Rendszeres alkalmakat még nem tartunk Nagytarcsán, de terveink között szerepel, hogy egy könnyûszerkezetes fatemplomot (faház kicsi toronnyal) építenénk, amely önmagában is erôsítené missziós küldetésünket. Célunk, hogy 2013- ban a község különbözô fórumain megjelenjünk, és jelenlétünkkel hívogassuk a reformátusokat, és az Isten-keresôket gyülekezetünkbe. A 2013. szeptember 1-vel életbe lépô új közoktatási törvény értelmében felmenô rendszerben (2013-ban az 1. és az 5. osztályban) bevezetik minden évfolyamon a hit- és erkölcstan valamint az etika oktatását. A miszszió szempontjából is jelentôs lépés a mi hitoktatásunkban elôre láthatóan a következô változásokat eredményezi: az 5. évfolyamban szeptembertôl minden héten lesz hittanóra, illetve amennyiben igény jelentkezik a nagytarcsai Blaskovits Oszkár Általános Iskolában is bevezetjük a hitoktatást. A 2013. évben szeretnénk egy kopjafát felállítani Csömör területén, amelynél minden nemzeti ünnepünk alkalmával gyülekezeti megemlékezéseinket is megtarthatnánk. Lehetséges helyszín például a Glória Victis Emlékhely területe. A kopjafa üzenete a magyarság lelki megújulást hirdetné. Református címerállatunk a fônix madár faragott mása díszítené, valamint azon események évszámai, amelyek magyarságunk lelki megújulása szempontjából meghatározóak voltak. Például: 896 Honfoglalás; 1001 István király megkoronázása; 1222 Aranybulla; 1568 Tordai országgyûlés; 1711 Szabadságharc; 1781 Türelmi rendelet; 1848 Szabadságharc; 1956 Szabadságharc; 1989 rendszerváltás; (a végén három ponttal jeleznénk a jövôbeli lelki megújulásokat). Ebben az évben kiemelt hangsúllyal szeretnénk megszólítani azokat a gyülekezetünkhöz elmúlt évben csatlakozott új tagokat, akiknek a gyülekezeti kötôdésük még nem olyan stabil. Ugyan így szeretnénk megszólítani a hittanoktatásban résztvevô gyermekek szüleit is. Direkt módon kívánjuk ôket meghívni a különbözô hétközi rétegalkalmainkra, és bátorítani közösségünkben való aktívabb részvételre. Fontos missziói eszközünk a gyülekezet honlapja. Ahhoz, hogy betöltse rendeltetését, szükséges megújítanunk. Az elmúlt év tapasztalatai alapján egy letisztult, könnyen áttekinthetô honlapot hozunk létre, amely minden korosztályt egyszerre megcéloz. A 2013. évtôl kezdôdôen szeretnénk egyegy bibliaismereti cikket, tanulmányt közölni a negyedévente megjelenô gyülekezeti újságunkban. Célunk, hogy A Magvetô a lelki táplálék mellett szellemi táplálékként is segítse hitünk titkainak megismerését és megértését. Szintén ettôl az évtôl kezdve évi rendszerességgel egy-egy különszámot is megjelentetünk, amelyben az egész gyülekezetünket érintô fontos kérdésekrôl adunk tájékoztatást (pl. éves lelkipásztori beszámoló, éves missziói munkaterv stb.) 7

2013 kulonszam tavasz.qxd 2013.02.26. 22:27 Page 8 RENDSZERES ALKALMAINK Istentisztelet (minden hónap utolsó vasárnapján és az ünnepnapokon úrvacsorával): vasárnap 9 00 10 00 Istentisztelet Nagytarcsán (minden hónap 1. és 3. vasárnapján a r.k. templomban): vasárnap 10 30 11 30 Gyermek-istentisztelet (a gyülekezeti teremben): vasárnap, 9 00 10 00 Iskolai hittan (Mátyás k. Ált. Isk.): hétfô és szerda délelôtt 8 00 11 45 Bibliaóra a nyugdíjas korosztálynak: kedd 8 30 10 00, a fiatalabb korosztálynak: péntek 18 00 19 30 Óvodai hittan Kacsó utcai csoport: kedd 15 30 16 00, Laki sarki csoport: csütörtök 15 30 16 00 Foci-misszió (Sportcsarnok): kedd 17 30 19 30 (tavasztól ôszig) Presbiteri ülés: minden hónap utolsó keddjén 18 00 20 00 Konfirmációi elôkészítô: szerda 19 00 20 00 Ifjúsági alkalom: péntek 16 30-18 00 Hajnalcsillag zenekar próbái: minden páros vasárnap 10 30 -tól Felnôtt konfirmációi elôkészítô: 2013. március május KIEMELT MISSZIÓI ALKALMAINK A GYÜLEKEZETEN BELÜL 8

2013 kulonszam tavasz.qxd 2013.02.26. 22:27 Page 9 9

2013 kulonszam tavasz.qxd 2013.02.26. 22:27 Page 10 TÁMOGATÁS A JÓTÉKONYSÁGRÓL ÉS AZ ADAKOZÁSRÓL PEDIG EL NE FELEDKEZZETEK, MERT ILYEN ÁLDOZATOKBAN GYÖNYÖRKÖDIK AZ ISTEN. (Zsid 13,16) Kedves Testvéreink a személyes adományaikat, illetve gyülekezetünk mûködését segítô egyházfenntartói járulékukat személyesen az istentisztelet után, vagy banki átutalással tudják befizetni (átutalás eseténk kérnénk jelezzék annak jogcímét). Gyülekezetünk bankszámlaszáma: OTP Bank Nyrt. 11742049-20341938 IMPRESSZUM A MAGVETÔ a Csömör-Nagytarcsai Református Missziói Egyházközség gyülekezeti lapja. Megjelenik negyedévente. Felelôs kiadó, valamint az újságot szerkeszti és tördeli: Esztergály Elôd Gábor lelkipásztor. Korrektor: Pintér Édua. Megjelenik 250 példányban, A4-es méretben. A Lelkészi Hivatal címe: 2141 Csömör, Állomás u. 2. Telefon: 06/30-488-8780. Honlap: www.csoref.hu, e-mail: esztergalyelod@gmail.com vagy hivatal@csoref.hu 10

2013 kulonszam tavasz.qxd 2013.02.26. 22:27 Page 11 II. MISSZIÓ A TELEPÜLÉSEN BELÜL Csömörön hagyománya van a keresztyén felekezetek közötti békés együttmûködésnek. Ez kiemelten igaz az evangélikus és a református gyülekezetek kapcsolatára. Ebben az önállóvá vált gyülekezetünk is partner szeretne maradni. Hagyományteremtô szándékkal szerveztük meg 2011 augusztusában a Kéfás-kupát. A történelmi egyházak közötti barátságos horgászversenyt 2012-es sikere után is idén is megszervezzük. Településünk önkormányzatával jó kapcsolatot ápolunk. Felismerve a szükségleteket, az erôforrások hiányait, a református gyülekezet aktív részese és formálója akar lenni a közösségi életnek is. Ezt szolgálja például, hogy a tervezett református gyülekezeti ház (A Magvetô Háza) helyt fog biztosítani különbözô kulturális (a keresztyén értékrenddel nem ütközô) rendezvényeknek is. Hagyománya van Csömörön a szüreti mulatságnak, ahol a helyi intézmények fôzôtudásukról is számot adhatnak. Az egyházak közül elsôként mi is csatlakoztunk ehhez a kezdeményezéshez, amit 2013-ban is szeretnénk folytatni. Mindezeken túl jelenlétünkkel képviseljük az egyházunkat a különbözô helyi és nemzeti ünnepeken. KIEMELT MISSZIÓI ALKALMAINK A TELEPÜLÉSEN BELÜL 11

2013 kulonszam tavasz.qxd 2013.02.26. 22:27 Page 12 III. MISSZIÓ A TELEPÜLÉSEN KÍVÜL A gyülekezetépítés mellett szeretnénk kellô figyelmet fordítani a külvilágra is. Aktív résztvevôi kívánunk lenni a különbözô megyei, kerületi és összreformátus rendezvényeknek. Célunk, hogy ezekre az alkalmakra, lehetôség szerint a gyülekezetet is mozgósítsuk. A településen kívüli missziói szolgálatunk reprezentánsa lesz a tervezés alatt álló templomunk is, amelyet a Kárpát-medence református templomainak festett kazettáiból válogatva díszítünk fel Isten dicsôségére. A Dunamelléki Református Egyházkerület missziós gyülekezeteinek lelkipásztoraival elkezdôdött egy rendszeres konzultáció, tapasztalatcsere, amely szintén erôsíti gyülekezeteink kapcsolatait. Ugyan így részt veszünk a kerületi által életre hívott Budapest és az agglomeráció missziói gyülekezeteinek találkozóin kéthavi rendszerességgel. KIEMELT MISSZIÓI ALKALMAINK A TELEPÜLÉSEN KÍVÜL 12