VIII. évfolyam, 4. különszám VI. Gömör-Tornai Fesztivál 2006. július 21 30.
VI. Gömör Tornai Fesztivál 2006. július 21 30. 2006. évi Aggteleki-Jósvafői Hagyományőrző és Művészeti Napok kiemelkedő eseménye a július 21-30. között megrendezésre kerülő a IX. Aggteleki és a XIV. Jósvafői Falunapokat, Gömörszőlős, Hídvégardó, Perkupa és Trizs ún. terméknapjait, valamint Tornakápolna, ill. a határon túli Betlér, Gömörhorka, Krasznahorka, Rozsnyó és Várhosszúrét programjait magába foglaló VI. Gömör-Tornai Fesztivál. A 10 napos rendezvény során 12 település különböző helyszínein több mint 100 fesztiválprogramból válogathatnak az érdeklődők. A különböző műfajú barlangi és szabadtéri hangversenyeken kulturális életünk neves művészei szórakoztatják a közönséget. A koncertek és táncházak mellett számos színes, változatos programot kínálunk látogatóinknak. Az utcákon, tereken majorett csoportok és vásári komédiások, bábművészek, népzenészek és íjászok produkcióit élvezhetik. Állandó és alkalmi kiállítóhelyek adnak otthont a térségben alkotó művészek tárlatainak, valamint a Baradla turizmusának 200 évét bemutató kiállításnak. A kiadványban található bónusz szelvények felhasználásával a megadott napokon, kedvezményes áron látogathatják a térség jelentős látnivalóit, kiállítóhelyeit. A kerékpár szerelmesei szervezett túra során ismerkedhetnek a történelmi karsztvidék természeti és kultúrkincseivel. A Fesztivál idején Várhosszúréten és Jósvafőn kézműves táborokban próbálhatják ki különböző kismesterségek fogásait a résztvevők. A hagyományos vásártéri forgatagban a térség kézműveseinek, gazdálkodóinak portékáiból válogathatnak, megkóstolhatnak néhány hagyományos recept alapján elkészített helyi ételt és szórakozhatnak az alkalmi produkciókon. Terveink szerint a fesztivál idején az Aggtelek-Domica és a Tornanádaska-Torna határállomások a rendezvények helyszínéhez és időpontjához igazodva éjjel 01.00 óráig tartanak nyitva. A távolabb eső rendezvény helyszínek között, különjáratú autóbuszok közlekednek. A fentiekről bővebb tájékoztatást az egyes fesztiválhelyszíneken, illetve az aggteleki Tourinform Irodában kaphatnak. Kellemes és tartalmas kikapcsolódást kívánunk! Rendezők határon innen: Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, Aggteleki Önkormányzat, Baráti Kör Aggtelekért Egyesület, Jósvafői Önkormányzat, Jósvafőért Alapítvány, Aggteleki-, Jósvafői- és Tornakápolnai Református Egyházközség, Gömör-Tornai Alapítvány, B.-A.-Z. Megyei Környezetvédelmi és Területfejlesztési Kht., Galyasági Településszövetség, Gömörszőlős, Hídvégardó, Tornakápolna és Trizs települések Önkormányzatai és civil szervezetei Rendezők határon túl: Szlovák-karszt Nemzeti Park, Gömöri Ifjúsági Társaság, Gömöri Kézművesek Társulása, Szlovák-karszt Kerékpárklub, Krasznahorkai vár, Betléri Andrássy-kastély Támogatók: Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács, Világ Környezetvédelmi Alap, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium A kiadványban szereplő fotókat készítették: Štefan Fábian, Josef Peniaško, Keszi István, Vrastyák Mónika, TIC Rozsnyó, ANP archívum Média támogatók: MŰSORNAPTÁR:........................... 3 8 BÓNUSZ SZELVÉNYEK:.................... 9 10 FESZTIVÁLHELYSZÍNEK ÉS FELLÉPŐK BEMUTATKOZÁSA:........... 11 19 2 ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓ TOURINFORM-AGGTELEK Nyitvatartás: naponta 8.00 18.00-ig Telefon: +36-48/503-000 E-mail: aggtelek@tourinform.hu Web: www.anp.hu TARTALOM MIS KOL CI EST VI. GÖMÖR-TORNAI FESZTIVÁL KÜLÖNSZÁM: Régióvezetô: Kocsis István» Fôszerkesztô: Dénesi Krisztián» Szerkesztô: Szabó Virág» Tördelés: Dénesi Krisztián» Terjesztési vezetô: Vass László» Cím: Északi Estlapok Kft., 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15., tel.: 46/506-828, 20/940-28-29, fax: 46/506-829» Megjelenik 2006. június 29-én» E-mail: miskolciest@miskolciest.hu» Nyomda: Pauker Nyomda Kft.: 1047 Bp., Baross u. 11 16., tel.: 1/370-27-45, 1/370-27-22, fax: 1/370-27-20. Felelôs vezetô: Vértes Gábor» ISSN 1785-2315 KIADJA A PESTI EST KFT. MEG BÍ ZÁ SÁ BÓL AZ ÉSZAKI EST LAPOK KFT. A MISKOLCI EST AZ ESTMÉDIA TAGJA.» Felelôs kiadó: a kft. ügyvezetô igazgatója» Ügyvezetô igazgató: Rigó Tibor» Stratégiai értékesítési igazgató: Hanák Tamás» Kereskedelmi és marketing igazgató: Béres Szilárd» Est Lapok lapigazgató: Radányi László» Gyártási vezetô: Kiss Andrea» Logisztikai vezetô/terjesztés: Cseszkó Ferenc» Layout: Tooth Gábor Andor, Dénesi Krisztián A kiadó a tagja.
VI. GÖMÖR-TORNAI FESZTIVÁL 2006. JÚLIUS 21 30. Július 21. péntek 7.00 Mészkemence begyújtása > Aggtelek Tóvég 14.00 Elfelejtett vármegye: Torna a Josef Peniaško fotóiból rendezett kiállítás megnyitója > Jósvafő Tengerszem Szálló előadóterme 18.00 Fesztiválnyitó koncert Strauss: keringők és polkák a Kék Duna Szalonzenekar előadásában. Belépőjegy: 1600 Ft/fő, diák, nyugdíjas: 800 Ft/fő > Aggtelek Baradla-barlang, Hangversenyterem 19.30 Az Aggteleki falunapok megnyitója és a Kulturális Központ avatása > Aggtelek Tószínpad 20.00 Folk-est Közreműködnek: a Kodály Zoltán Mű vé szet oktatási Intézmény aggteleki tanulói, a Pántlika Népdalkör és a Vadvirág Asszonykórus > Aggtelek Tószínpad 22.00 Disco > Aggtelek Tószínpad Július 22. szombat 8.30-14.00 VI. kerékpáros természetismereti és kultúrtörténeti körtúra az egykori Gömör-Tornai-karszt (Aggteleki- és Szlovák-karszt) területén Szervezők: Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság és Szlovák Karszt Kerékpárklub Táv: 35 km 08:30: a résztvevők nevezése Aggteleken, a Ba rad la-barlang fogadóterében 09:00: rajt 14.00: cél Gömörhorka Útvonal: Aggtelek országhatár: a régi Kassai úton Szárnya Sajógömör (frissítő és helytörténeti ismertető) Beretke Melléte Gömörhorka (gólya-kóstoló a Kövirózsa Panzió udvarán) Bővebb információ: Szlovák Karszt Kerékpárklub, Gömörhorka Tömöl Zsuzsa. Tel.: +421-58-7921458 TOURINFORM, Aggtelek. Tel.: +36-48/503-000 Nevezési díj: 50 SK/350 Ft A határátlépéshez a résztvevőknek érvényes személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel kell rendelkezniük. A kerékpártúrához egy-egy szakaszon is lehet csatlakozni. A kerékpártúra résztvevői fürdőruhát hozzanak, ingyenes fürdési lehetőség a strandon. 9.00 Kispályás focibajnokság > Aggtelek Sportpálya 10.00 Falunapok c. aszfalt-rajzverseny > Aggtelek Torony melletti tér 10.00 Ismerd meg szűkebb hazádat! akadályverseny és honismereti vetélkedő > Aggtelek Tóvég 10.00 Sakkverseny > Aggtelek Petőfi Művelődési Ház 14.00 Csináld velünk! A Praktika Kézműves Klub foglalkozása (térfonás, papírmerítés, üvegfestés) > Aggtelek Tóvég 14.00 Felszíni és felszín alatti mesevilág címmel Pecze Éva és Pecze Imre festményeiből rendezett kiállítás megnyitója > Aggtelek Petőfi Művelődési Ház 15.00 Íjászbemutató a Kazincbarcika Nimród Íjász Egyesület közreműködésével > Aggtelek Tóvég 15.00 Találkozó rég nem látott kedves tanítóinkkal > Aggtelek Petőfi Művelődési Ház 16.00 A félignyúzott bakkecske c. mesejáték a Rozsnyói Meseszínház előadásában > Aggtelek Tószínpad 17.00 Minden korosztálynak ajánljuk! Zenés összeállítás a Triasz Varietas előadásában > Aggtelek Tószínpad 19.00 Kató néni Ihos József szórakoztató műsora > Aggtelek Tószínpad 20.30 Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról az Akkord Művészeti Társulás előadásában > Aggtelek Tószínpad 22.30 Utcabál a Struband Trió közreműködésével > Aggtelek Tóvég Július 23. vasárnap 9.00 Sportversenyek (asztalitenisz, tollaslabda) > Aggteleki Általános Iskola tornaterme 10.30 Zenés áhítat a Forrás Kamarakórus közreműködésével > Aggtelek református templom 13.00 Népi játszóház (gyöngyszövés) > Aggtelek Tóvég 3
15.00 Baranta lovas harcművészeti bemutató > Aggtelek Baradla Kemping melletti tér 16.30 Önvédelmi bemutató a Miskolci Határőrség Bevetési Alosztálya közreműködésével > Aggtelek Tóvég 17.30 Zenés felvonulás a torony előtti térről a Baradlabarlang bejáratáig Közreműködnek: a Gyöngyszem Majorett Csoport és az Aggteleki Általános Iskola tanulói 18.00 Demjén Ferenc szuperkoncert. Belépőjegy: 3000 Ft/fő > Aggtelek Baradla-barlang, Hangversenyterme 20.00 Versenyek, vetélkedők eredményhirdetése > Aggtelek Tószínpad 20.30 A Baráti Kör Aggtelekért Egyesület színházi előadása > Aggtelek Tószínpad 22.00 Silentium Toronyzene Vaszlik László és Vaszlik Krisztina előadásában Július 24. hétfő BARLANGTÚRÁK AZ AGGTELEKI-KARSZT BAR- LANGJAIBAN A Gömör-Tornai Fesztivál keretében csak ezen a napon a szokásos barlangtúra jegyek áraiból jelentős kedvezményt biztosítunk a Miskolci Est különszámában található bónusz szelvények bemutatása ellenében, az alábbiak szerint: BARADLA-BARLANG: Aggteleki rövidtúra Időtartam: 1 óra Túraindulás: 9.00, 10.00, 12.00, 13.00, 15.00, 16.00, 17.00 Fesztivál jegyár: 1100 Ft/fő, diák, nyugdíjas: 660 Ft/fő Jegyváltás: a Baradla-barlang aggteleki bejáratánál lévő jegypénztárban Előzetes jelentkezés és információ: Tourinform Aggtelek, 48/503-000 Vörös-tói középtúra Időtartam: 2 óra Túraindulás: 9.00, 11.00, 12.00, 13.00, 15.00, 16.30 Fesztivál jegyár: 1500 Ft/fő, diák, nyugdíjas: 900 Ft/fő Jegyváltás: a Baradla-barlang vörös-tói bejáratánál lévő jegypénztárban Előzetes jelentkezés és információ: Tourinform Aggtelek, 48/503-000 4 VASS IMRE-BARLANG: Időtartam: kb. 3 óra (barlangban 1 óra, felszínen kb. 2 óra) Túraindulás: 15.00 Fesztivál jegyár: 1900 Ft/fő, diák, nyugdíjas: 800 Ft/fő Jegyváltás: a Baradla-barlang jósvafői bejáratánál lévő jegypénztárban A túrán résztvevők maximális létszáma a barlang védelme érdekében 2 10 fő lehet! Előzetes jelentkezés és információ: Tourinform Aggtelek, 48/503-000 10.00 Tájjellegű ételek készítése, kóstolása Vajköpülés faköpülőben. Hogyan készül a kecskesajt? bemutató. Kelt tészták (mákoskürt, diós, lekváros, káposztás, túrós-lekváros kalács) készítése. Gulyka (hagyományos gömöri étel) készítés. Csigatészta készítés (hagyományos módon, bordán sodorva). > Trizs Parókia udvara 10.00 A Szlovák-karszt Nemzeti Park állandó kiállításának megnyitója > Rozsnyó GIT Közösségi Ház (048 01 Rožňava, Hronec ak. u. 9/a az épület a Bányászok terén található történelmi városháza udvarában áll). 11.00, 14.00 Rozsnyói városnéző séta a Rozsnyói Turisztikai Információs Központ munkatársával (az ingyenes 50 perces túrák a GIT Közösségi Ház elől indulnak) 20.00 AllegrA Vonósnégyes kastélykoncertje Jótékonysági koncert a rozsnyói kálvária helyreállításáért, belépődíj tetszés szerint > Betlér Andrássy-kastély Július 25. kedd 11.00 A turizmus 200 éve a Baradla-barlangban c. kiállítás megnyitója A kiállítást szerkesztette: Székely Kinga Megnyitja: Salamon Gábor, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója > Jósvafő Denevér-ház (Baradla-barlang jósvafői kijárati épülete) BARLANGTÚRÁK A GÖMÖR-TORNAI-KARSZT BARLANGJAIBAN A Gömör-Tornai Fesztivál keretében csak ezen a napon a szokásos barlangtúra jegyek áraiból jelentős kedvezményt biztosítunk a Miskolci Est különszámában található bónusz szelvények bemutatása ellenében.
BARADLA-BARLANG Raisz Keresztély-emléktúra: Időtartam: kb. 4 óra Túraindulás: 10.30 Fesztivál jegyár: 2400 Ft/fő, diák, nyugdíjas: 800 Ft/fő Jegyek a Baradla-barlang aggteleki bejáratánál lévő jegypénztárban válthatók. 3759 Aggtelek, Baradla oldal 1. A túrán résztvevők maximális létszáma a barlang védelme érdekében 25 fő lehet! Részvételi korhatár gyermekcsoport esetén minimum 10 év! E túratípusra kizárólag előzetesen lehet jelentkezni, július 23. (vasárnap) 17.00-ig! Előzetes jelentkezés és információ: Tourinform Aggtelek, 48/503-000 Hosszútúra: Időtartam: kb. 5 óra Túraindulás: 9.30 Fesztivál jegyár: 3600 Ft/fő, diák, nyugdíjas: 1200 Ft/fő Jegyek a Baradla-barlang aggteleki bejáratánál lévő jegypénztárban válthatók. 3759 Aggtelek, Baradla oldal 1. A túrán résztvevők maximális létszáma a barlang védelme érdekében 25 fő lehet! Részvételi korhatár gyermekcsoport esetén minimum 10 év! E túratípusra kizárólag előzetesen lehet jelentkezni, július 23. (vasárnap) 17.00-ig! Előzetes jelentkezés és információ: Tourinform Aggtelek, 48/503-000 Speciális (retek-ági) túra: Időtartam: kb. 7 óra Túraindulás: 8.30 Fesztivál jegyár: 4200 Ft/fő, diák, nyugdíjas: 1400 Ft/fő Jegyek a Baradla-barlang aggteleki bejáratánál lévő jegypénztárban válthatók. 3759 Aggtelek, Baradla oldal 1. A túrán résztvevők maximális létszáma a barlang védelme érdekében 16 fő lehet! Részvételi korhatár minimum 14 év! E túratípusra kizárólag előzetesen lehet jelentkezni, július 23. (vasárnap) 17.00-ig! Előzetes jelentkezés és információ: Tourinform Aggtelek, 48/503-000 BÉKE-BARLANG Időtartam: kb. 5 óra (ebből barlangban 3 óra, felszínen kb. 2 óra) Túraindulás: 10.00 Fesztivál jegyár: 4200 Ft/fő, diák, nyugdíjas: 1400 Ft/fő Jegyek a Baradla-barlang aggteleki bejáratánál lévő jegypénztárban válthatók. 3759 Aggtelek, Baradla oldal 1. A túrán résztvevők maximális létszáma a barlang védelme érdekében max. 10 fő lehet! Részvételi korhatár minimum 14 év! E túratípusra kizárólag előzetesen lehet jelentkezni, július 23. (vasárnap) 17.00-ig! Előzetes jelentkezés és információ: Tourinform Aggtelek, 48/503-000 BUZGÓ-BARLANG: (a határ túlsó oldalán, Várhosszúrét/Kásnahorská Dlaha Luka település közelében) Időtartam: kb. 3 óra (ebből barlangban 1,5 óra, felszínen kb. 1,5 óra) Túraindulás: 9.00, 11.30, 14.00 Fesztiváljegyár egységesen: 160 Sk/fő Túraindulás és jegyváltás: Várhosszúrét, Jozefina Panzió udvara A túrákon résztvevők maximális létszáma a barlang védelme érdekében max. 10 fő lehet! Részvételi korhatár minimum 8 év! Előzetes jelentkezés és információ: 00-421/ 908-635274, e-mail: stankov@ke.psg.sk, www. svssk.sk 10.00, 14.00 Várhosszúréti faluséta és tanösvény-túra A kb. 3 órás felszíni túrák a Várhosszúréti Alkotóház udvaráról indulnak. 10.00 Kézművesnap Hidvégardó Kézműves foglalkozások (csuhétárgyak készítése, agyagozás, korongozás, virágkötészet) > Hidvégardó Kézművesház, Tornai út 54. 10.00 Környezetünk tisztántartása címmel Kalocsai Aladár söprűkészítő mester fotóiból összeállított kiállítás megnyitója > Hidvégardó Gedeon-kúria, Tornai út 54. 11.00 Kézműves bemutató Szövés > Hidvégardó Parasztporta, Tornai út 22. 15.00 Hidvégardói faluséta indul a Gedeon-kúria udvarából 20.30 M.É.Z. koncert és táncház > Jósvafő Csűrszínpad Július 26. szerda FALUSÉTÁK AZ AGGTELEKI- KARSZTON A Gömör-Tornai Fesztivál keretében csak ezen a napon a szokásos faluséta áraiból jelentős kedvezményt biztosítunk a Miskolci Est különszámában található bónusz szelvények bemutatása ellenében, az alábbiak szerint: AGGTELEKI FALUSÉTA: Időtartam: kb. 3 óra Túraindulás: 9.00, 13.00 Fesztivál jegyár: 600 Ft/fő, diák, nyugdíjas: 250 Ft/fő 5
Jegyváltás: a Baradla-barlang aggteleki bejáratánál lévő jegypénztárban: 3759 Aggtelek, Baradla oldal 1. A túrán résztvevők maximális létszáma 30 fő Előzetes jelentkezés és információ: Tourinform Aggtelek, 48/503-000 JÓSVAFŐI FALUSÉTA: Időtartam: kb. 3 óra Túraindulás: 10.00, 14.00 Fesztivál jegyár: 600 Ft/fő, diák, nyugdíjas: 250 Ft/fő Jegyváltás: a Baradla-barlang jósvafői bejáratánál lévő jegypénztárban A túrán résztvevők maximális létszáma 30 fő. Előzetes jelentkezés és információ: Tourinform Aggtelek, 48/503-000 10.00 Gömöri textíliák régen és ma Gömörszőlős Gömör textíliái dr. Bodnár Mónika előadása. Kiállítás a Gömöri Múzeum viseleti darabjaiból. > Gömörszőlős Kakasvári csűr 11.00 Neszádeliné Kállai Mária csipke- és viseletkészítő népi iparművész előadása. Divatbemutató a csűrszínpadon. Badin Ivett (népi jellegű ruhakészítő) és Neszádeliné Kállai Mária ruhái. > Gömörszőlős Kakasvári csűr 11.30 Gyöngy ékszerek készítése Neszádeliné Kállai Mária és a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény tanulóinak közreműködésével. > Gömörszőlős Kakasvári csűr 13.00 Fafaragó-bemutató 14.00 Nemezelés 15.00 Növényszövés > Gömörszőlős Biogazdaság udvara 15.00 Kiállítás a XVII. gömörszőlősi alkotótáborban készült alkotásokból Máger Ágnes festőművész tárlatvezetésével. > Gömörszőlős Kisgaléria 11.00, 14.00, 16.00 Gömörszőlősi faluséta indul az Ökológiai Intézet Oktatóközpontjából 18.00 Makám Együttes gyermekműsora > Jósvafő Csűrszínpad 20. 30 Makám koncert > Jósvafő Csűrszínpad Július 27. csütörtök LOVASPROGRAMOK HUCUL LOVAKKAL A Gömör-Tornai Fesztivál keretében csak ezen a napon a lovaglás és sétakocsizás szokásos áraiból jelentős kedvezményt biztosítunk a Miskolci Est különszámában található bónusz szelvények bemutatása ellenében, az alábbiak szerint: 6 LOVAGLÁS ÉS SÉTAKOCSIZÁS A KÚRIÁBAN (Jósvafő, Táncsics M. u. 1.) Fesztivál jegyárak: lovaglás: 125 Ft/10 perc, sétakocsizás: 600 Ft/30 perc. Időpontok: 10.00 12.00, ill. 13.00 15.00 (az utolsó fogatok 11.30, ill. 14.30-kor indulnak). A torlódások elkerülése érdekében tájékoztatjuk vendégeinket, hogy 10 perces váltásokban egyidőben 3 fő lovagolhat, ill. 30 perces váltásokban egyidőben 16 fő kocsizhat. Jelentkezéseket csak a helyszínen fogadunk el 14.00-ig! Előzetes információ: Tourinform Aggtelek, 48/503-000 10.00 Galyasági terméknap > Perkupa Tájház (Petőfi u. 22.) 10.00 Tóth György tárogatójátéka 11.30 A Galyasági falvak gyermek néptánccsoportjainak előadása 12.00 Faluséta a Petőfi S. utca védett műemléki utcáján 16.00 Népdalkörök fellépése, fonóházjelenet 20.30 Képek a falon vetítettképes előadás a tájház udvarán Galyaság temetőiről EGÉSZ NAPOS PROGRAMOK: A tájház kiállításainak megtekintése, fotókiállítás, helyi termék-kóstoló: krumpli lángos, görhő, kenyér és kenyérlángos-sütés, akácméz, gyümölcslekvár, ill. gyógynövényekből készült termékek kóstolója, kékfestő anyagból készült ajándéktárgyak bemutatása > Perkupa Tájház (Petőfi u. 22.) 16.00 A Zöld Sziget és a Gömör-Tornai vásártér megnyitása, az egykori Gömör-Tornai-karszton élő kézművesek és őstermelők bemutatkozásával, a Holmollez Zenekar közreműködésével > Jósvafő Tájház előtti tér 18.00 Kövi Szabolcs világzenei koncertje Belépőjegy: 1000 Ft/fő, diák, nyugdíjas: 600 Ft/fő > Jósvafő Baradla-barlang, Óriások terme 20.30 Sebő Ferenc és a Kárpátia Zenekar koncert és táncház > Jósvafő Csűrszínpad
Július 28. péntek 15.00 Falunapoktól-falunapokig c., ill. a kézműves tábor alkotásaiból rendezett kiállítás megnyitása > Jósvafő Községháza közösségi terme 15.30 Térzene a Tiszafüredi Ifjúsági Fúvószenekar közreműködésével > Jósvafő Művelődési Ház előtti tér 16.00 Zenés felvonulás a Tiszafüredi Majorett Együttes és a Tiszafüredi Ifjúsági Fúvószenekar közreműködésével > Jósvafő Művelődési Ház előtti tér 17.00 Zenés barlangtúra a Tiszafüredi Ifjúsági Fúvószenekar közreműködésével > Jósvafő Baradla-barlang, Óriások terme 19.00 Tájházi találka a Jósva Kvintett közreműködésével > Jósvafő Tájház 20.30 Dixieland-est a Bohém Ragtime Jazz Band és a Miskolc Dixieland Band közreműködésével > Jósvafő Csűrszínpad kb. 22.45 Tűzijáték 23.00 Bál Molek Csongor közreműködésével Belépőjegy: 500 Ft > Jósvafő Művelődési Ház Július 29. szombat 9.30 A Vaga Banda gólyalábas felvonulása és műsora > Jósvafő 10.00 Természetismereti és kultúrtörténeti játszóház > Jósvafő Parókia udvar 12.00 Nyakigláb, csupaháj, málészáj c. vásári bábjáték bemutatása a Ládafia Bábszínház előadásában > Jósvafő Parókia udvar 14.00 Veterán motoros járművek bemutatása a Borsod Megyei Veterán Jármű Klub Egyesület tagjainak közreműködésével > Jósvafő Kúria előtti tér 15.00 Krisztus Urunk meg az obsitos c. vásári komédia a Ládafia Bábszínház közreműködésével > Jósvafő vásártér 16.00 Jósvafő legerősebb embere vetélkedő (Előzetes nevezés az információs sátornál) > Jósvafő Parókia udvar 16.00 Hunnia Rézfúvós Quintett templomi koncertje > Tornakápolna református templom 18.30 Kolompos Együttes gyermekműsora > Jósvafő Csűrszínpad 20.30 Folk-est a Kolompos Együttes és a Búzavirág Néptáncegyüttes fellépésével > Jósvafő Csűrszínpad 22.00 Táncház a Kolompos Együttes közreműködésével > Jósvafő Parókia udvar 22.00 Disco Belépőjegy: 500 Ft > Jósvafő Művelődési Ház 23.00 Zöld teaház A legfinomabb zöld teák, zöld gondolatok, versek a zöldből > Jósvafő Kúria Oktatóközpont Július 30. vasárnap 10.00 A Vaga Banda gólyalábas felvonulása > Jósvafő 10.30 A kapzsi kalmár c. vásári komédia a Vaga Banda gólyalábas komédiásainak előadásában > Jósvafő vásártér 11.30 Próbáld ki magad barlangász kötéltechnikai bemutató és próba a Nyíregyházi Denevér Barlangkutató Csoport közreműködésével > Jósvafő Jósva-part 11.30 A Miskolci Csellóquartett templomi koncertje Belépőjegy: 600 Ft/fő, diák, nyugdíjas: 300 Ft/fő > Jósvafő református templom 15.00 Hálaadó Istentisztelet > Jósvafő református templom 16.00 Felnőtt ügyességi csapatvetélkedő és patakfutás (A vetélkedőre 5 fős csapatokkal lehet nevezni az információs sátornál. Az ügyességi számok befejezéseként kerül sor a patakfutásra. E versenyszámban a csapatvetélkedőn kívül egyéni gyermek és felnőtt kategóriában is lehet nevezni.) > Jósvafő ófalu 19.30 Falunapok és a fesztivál zárása A regisztrált vendégek nyereményeinek kisorsolása > Jósvafő Csűrszínpad 20.00 Eisemann Mihály Békeffi István: Egy csók és más semmi c. operett bemutatása a Jósvafői Színjátszókör előadásában > Jósvafő Csűrszínpad 7
SZABADIDŐS PROGRAMOK A FESZTIVÁL IDEJÉN: Aggtelek: Július 22 30. 10.00 18.00: Mézeskalácsos Ház, Kossuth u. 4. (mézeskalács díszítés, mézesbáb készítés, gyertyakészítés és díszítés: fesztiválkedvezmény). További információ: 30-56-22-611, vagy www.mezeskalacshaz. hu. Július 21 23.: Mészkemence égetése a Tóvégben Betlér: Július 24. 10.00 20.00: Andrássy-kastély megtekintése. Tel.: +421 58/798-3197 (fesztiválkedvezmény) Gömörszőlős: Július 21 30.: Faluséta. Csak előzetes bejelentkezéssel (Tel.: 48/453-016) (fesztiválkedvezmény) Jósvafő: Július 24 28.: Szünidei Mulató (XII. Napközis Kézműves Tábor) a Kúria Oktatóközpontban. Jelentkezés (a létszám beteltéig): Sz. Tóth Erika 30/4156546 Július 21 30. 9.00 17.00: Elfelejtett vármegye Torna Josef Peniaško fotóiból rendezett kiállítás (Tengerszem Szálló) Július 21 30. 10.00 16.00: a Jósvafői Tájház kiállításainak megtekintése (fesztiválkedvezmény) Július 25 30. 9.00 17.00: A turizmus 200 éve a Baradla-barlangban c. kiállítás a Denevér-házban (Baradlabarlang jósvafői kijárati épülete) Július 27 30.: Zöld Sziget és a Gömör-Tornai vásártér a Gömör-Tornai-karszt kézműveseinek és őstermelőinek bemutatkozásával, kézműves és gasztronómiai bemutatókkal és kirakodóvásárral a tájház előtti téren (csütörtök: 16.00 19.00, péntek, szombat: 10.00 19.00, vasárnap 10.00 17.00) Július 28 30. 14.00 17.00: A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakemberei részvételével műemlékvédelmi és régészeti kérdésekkel kapcsolatos tájékoztató és konzultáció a vásártéren Július 28 30.: Falunapoktól-falunapokig c., ill. a kézműves tábor alkotásaiból rendezett kiállítás megtekintése a Jósvafői Községháza közösségi termében (péntek: 15.00 19.00, szombat: 10.00 18.00, vasárnap:10.00 17.00) Július 29. 10.00 18.00: Körhinta működik a vásártéren Július 29. 10.00 16.00: Veterán motoros járművek megtekintése a Kúria előtti téren Július 29. 13.00 15.00: Veteránautók és motorok I. Miskolci Találkozója résztvevőinek járműkiállítása a Művelődési Ház előtti téren Krasznahorka: Július 25. 8.30 16.30: Vár megtekintése. Tel.: +421 58/732-4769 (fesztiválkedvezmény) Putnok: Július 21 30.: Gömöri Múzeum, Serényi László tér 10. Tel.: 48/430-292. K P: 10.00 16.00. Szo V: 9.30 14.30 (fesztiválkedvezmény) Július 21 30.: Holló László Galéria Seress-ház, Rákóczi u. 14. Tel.: 48/430-909. K Szo: 08.00 16.00 (fesztiválkedvezmény) Rozsnyó: Július 21 30. 10.00 17.30: Városi Őrtorony, Bányászok tere/námestie baníkov. Tel.: +421 58/732-8101 (fesztiválkedvezmény) Július 21 30. 8.00 16.00: Bányászati Múzeum, Šafárik u. 43., Tel.: +421 58/734-3710, 734-4098 (fesztiválkedvezmény) Július 21 30. 8.00 16.00: Bányászati Múzeum képzőművészeti tárlata, Bányászok tere/námestie baníkov 25., Tel.: +421 58/732-3041 (fesztiválkedvezmény) Rudabánya: Július 21 30. 8.00 17.00: Érc- és Ásványbányászati Múzeum. Tel.: 48/353-151 (fesztiválkedvezmény) 8 Várhosszúrét: 2006. július 21 25.: V. Várhosszúréti Kézműves Gyermekműhely. Várhosszúréti Alkotóház. Részvételi díj: 5 napos jegy 70 Sk, napi jegy 20 Sk. Foglalkozások: nemezelés, csuhé- és gyékénytárgyak készítése, fafaragás, kosárfonás, bőrözés, batikolás, agyagozás, kolomposság megismerése, mézeskalács készítés, gyöngyözés, üvegfestés, textilbaba varrás, csipkeverés és szövés. A napi foglalkozások időrendje: 9.00 12.00 és 14.00 16.30. 2006. július 21 25. 17.00-től: Kísérő programok: Péntek: lovaglás, tábortűz. Szombat: előadás a Szlovák-karszt Nemzeti Park értékeiről. Vasárnap: túra a Szilicei fennsíkra indulás 14.00-kor. Hétfő: meseszínház, bábelőadás. Kedd: kiállítás, záróest. A táborról részletes információ kérhető: Nagy Györgytől. Tel.: + 421/907-234-314, e-mail: gkezmuvesek@pobox.sk
FESZTIVÁLKEDVEZMÉNYEK A Gömör-Tornai Fesztivál keretében lehetőség van az egyes programok, látnivalók kedvezményes megtekintésére, igénybe vételére. A kedvezmények bizonyos helyszíneken egy kijelölt napon, máshol a rendezvénysorozat teljes ideje alatt igényelhetők, mértéke 20 40%-ig terjed. A pecsétet a belépőjegy megváltásával egyidejűleg a program helyszínén kérje. A műsorfüzet ezen része pecsétgyűjtőként működik: minden fesztivállátogató, aki a 10 nap alatt legalább 3 darab pecsétet összegyűjt, a Miskolci Csellóquartett július 30-i, 11.30-kor kezdődő jósvafői templomi koncertjére ingyenes belépésre jogosult. BARLANGTÚRÁK NAPJA 2006. július 24. hétfő A kedvezményes barlangtúrák igénybevételére BARLANGTÚRÁK NAPJA 2005. július 25. kedd A kedvezményes barlangtúrák igénybevételére FALUSÉTÁK NAPJA 2006. július 26. szerda A kedvezményes felszíni túrák igénybevételére LOVAS PROGRAMOK NAPJA 2006. július 27. csütörtök A kedvezményes lovas programok igénybevételére jogosító szelvény csak bélyegzővel BETLÉRI AND RÁSSY-KASTÉLY 2006. július 24. hétfő A kedvezményes belépőjegy igénybevételére KRASZNAHORKAI VÁR 2006. július 25. kedd A kedvezményes belépőjegy igénybevételére 9
MÉZESKALÁCSOS HÁZ Aggtelek 2006. július 22 30. A kedvezményes belépőjegy igénybevételére GÖMÖRI MÚZEUM Putnok 2006. július 22 30. A kedvezményes belépőjegy igénybevételére ÉRC- ÉS ÁSVÁNY BÁ- NYÁ SZATI MÚZEUM Rudabánya 2006. július 21 30. A kedvezményes belépőjegy igénybevételére BÁNYÁSZATI MÚZEUM Rozsnyó 2006. július 21 30. A kedvezményes belépőjegy igénybevételére 10 JÓSVAFŐI TÁJHÁZ 2006. július 21 30. A kedvezményes belépőjegy igénybevételére HOLLÓ LÁSZLÓ GALÉRIA Putnok 2006. július 25 29. A kedvezményes belépőjegy igénybevételére VÁROSI ŐRTORONY Rozsnyó 2006. július 21 30. A kedvezményes belépőjegy igénybevételére BÁNYÁSZATI MÚZEUM KÉP TÁRA Rozsnyó 2006. július 21 30. A kedvezményes belépőjegy igénybevételére
FESZTIVÁLHELYSZÍNEK ÉS FELLÉPŐK BEMUTATKOZÁSA AGGTELEK A környéken a legrégebbi leletek a kőkorszakból valók. Az újkőkorban az úgynevezett bükki kultúra képviselői települtek meg a barlang közelében. A település már a honfoglalás után benépesedett, lakói az Árpád-korban vasolvasztással foglalkoztak. Régészeti leletek tanulsága szerint a tatárjárás idején már a jelentős települések közé tartozhatott, ám akkor elpusztult, és csak évtizedek múlva népesült be újra. Elsőként egy 1295-ös oklevél említi Ogogteluk néven. A települést az évszázadok nem kímélték, számos járvány tizedelte lakóit, 1858-ban pedig hatalmas tűzvész pusztított el szinte mindent. Csak az iskola főépülete és egy régi (még ma is álló) kőház, illetve a templom és a paplakhoz tartozó melléképület kőfalai maradtak meg. A legutolsó nagy pusztítást a II. világháború okozta: több mint két hétig húzódott itt a frontvonal. A természeti értékeknek köszönhetően a település mára új életre kelt, sőt, fénykorát éli. FŐBB LÁTNIVALÓK ÉS FESZTIVÁLHELYSZÍNEK A község Árpád-kori, többször bővített, felújított református templomától szokatlanul távol, a falu központjában áll a barokk stílusú, huszita korból származó egykori őrtorony. A tornyot az egyház a XVIII. században vásárolta meg, azóta harangtoronyként működik. Mellette találjuk a régi iskolát, mely jelenleg Művelődési Ház. Az Ördögszántás lábánál, festői környezetben áll a nyári rendezvények színhelyéül szolgáló szabadtéri színpad. A Mandala Kézműves Műhelyben mézeskalács dísztárgyak és kézzel mártott, öntött gyertyák készülnek, melyek a helyszínen megvásárolhatók. A 2002-ben létrehozott tájház egy a vidékre jellemző XX. sz. eleji parasztszobát mutat be, melyben rakott sparhétot, stafírungot, különböző használati tárgyakat láthatunk. A Kopjafás Emlékpark és a fejfás temető az aggteleki faluséta keretén belül tekinthető meg. AKKORD MŰVÉSZETI TÁRSULÁS Az amatőr színjátszó csoport 1980-ban alakult, s mára már nagy tapasztalatokkal rendelkezik a színjátszás terén. Az alkotócsoport négy korosztállyal dolgozik. Az ifisek történelmi játékai megyeszerte ismertek. Budapesten is vendégszerepeltek és 2001-ben Hollandiában vették át egy Jósvafőn megrendezésre került színjátszófesztivál ( Magban az erő ) első díját. Nagyon sok hazai díjat is nyertek, többek között az idén is. A zenés történelmi játékokon kívül rockballadákat is láthatunk előadásukban. A kisebbek mesejátékokkal örvendeztetik meg az érdeklődőket. A felnőtt csoport a vásári komédiákban van igazán otthon. Művészeti vezetőik: Petkovics Katalin és Hegedűs Gábor. Az idén sokak kedvence a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról c. musical kerül előadásra. július 22. szombat, 20.30 Aggtelek Tószínpad DEMJÉN FERENC Énekes, basszusgitáros, szövegíró, zeneszerző, producer, lemezkiadó. A valaha élt legsikeresebb magyar előadók egyike. És majdhogynem a legnépszerűbb. Az Artisjus kimutatása szerint a Magyarországon legtöbbet játszott 10 dal közül négy az ő szerzeménye, és ezen belül az első kettő is az övé (Darabokra törted a szívem, Sajtból van a Hold). Rendszeresen turnézik, kilenc alkalommal koncertezett telt ház előtt a legnagyobb magyar rock-arénában, a Budapest Sportcsarnokban. A kiadott lemezek számát, amelyeken valamilyen formában közreműködött, csak megbecsülni lehet: úgy harmincmillió példány körül adtak el hanghordozót Demjén Ferenccel. Írt dalt Dalidának, Danny Mirrornak, készített filmzenét, közreműködött misében, rock-operában, játszott jazz-albumokon, írt musicalt. Nyert fesztivált Máltán, Pozsonyban. A Bergendy együttessel olyan jazz-fesztiválokon aratott sikereket, mint a varsói és a ljubljanai. A három popmuzsikus egyike, akiknek a Szegedi Szabadtéri Játékokon önálló koncertje volt. július 23. vasárnap, 18.00 Aggtelek Baradla-barlang FORRÁS KAMARAKÓRUS A Hangversenykórus cum laude címmel kitüntetett Forrás Kamarakórus számos nemzetközi és hazai sikert ért el Kiss Csaba, majd Balásné Molnár Ildikó és Somogyiné Kovács Andrea karnagyok vezetésével. 1992-11