EREDETI DOLGOZATOK. xv. A Waldstein-féle pályadíj ügye, NEY BÉLÁTÓL Szükségesnek és kötelességünknek ismerjük olvasóink figyelmét a következő pályadíj-hirdetményre különösebben fölhívni s egyszersmind a fönforgó kérdést illető egyéni véleményünknek is kifejezést adni. A pályadíj-hirdetmény így hangzik :»Waldsteín Wartemberg János gróf, a cs. k. oszír. muzeum gondnoka 2000 frtnyi jutalmat tűzött ki oly czélból, hogy a házak külső falának díszítésére valamely módszer létesíttessék, mely név szerint a díszitményszerü, építészethez alkalmazható, s illetőleg az építészeti felosztást és domború díszítést pótló festészetnek megfelel; de különösen éghajlati viszonyainkhoz mérten tartós és az előállítási költségek tekintetében jutányos. A pályázat akár irásbelileg, akár gyakorlatilag történhetik, azaz indokoltan előadva valamely eljárási mód, vagy annak gyakorlati kivitele által. Csak az osztrák-magyar monarchiában szülöttek vagy állandóan itt lakók pályázhatnak. A pályamüvek vagy pályairatok a cs. kir. osztrák muzeum igazgatóságához nyújtandók be 1874. október elsejéig. A bírálatot a bizottság végzi, mely az osztrák mű- és iparmuzeum igazgatójának elnöklete alatt a Curatorium két tagjából és a müipariskola két tanárából alakíttatik. A cs. kir. osztr. mű- és ipar-muzeum igazgatósága Eitelberger s. k.«bármennyire méltányoljuk is a pályadíjt kitűzött nemes grófnak a művészet ügye iránt való éber, áldozatkész érdeklődését, bármily élénk legyen is bennünk az óhajtás : minél gyakrabban s minél több oldalról érkező hasonló vigasztaló mozzanatot registrálhatni, mégis, sőt épen e miatt, lehetetlen a dolog érdem leges részét illető kételyeinknek e helyen őszinte, tartózkodás nélküli kifejezést nem adni. A magy. mévn. és épit.-egyl. közi. VII. köt. 2;>
306_ A fönt idézett hirdetmény fogalmazása ugyanis annyira homályos, hogy annak elemezése, mind a netalán pályázni kivánók érdekében, mind a pályadíjt kitűzött nemes gróf valódi czéljának kipuhatolása végett egyaránt kívánatosnak látszik. Megjegyzéseink elseje és mindenesetre legfontosabbja azon kérdésre vonatkozik : vájjon várható-e általában véve eredmény, a nemes gróf intentióinak megfe 1 e 1 ő eredmény a jelen pályázati eljárástól, tekintettel a fölvett kérdés természetére és azon viszonyra, melyben e kérdés (lényegileg) és a pályázati eljárás (mint intézmény) léteznek? s sajnálattal vagyunk kénytelenek azon véleményünket kifejezni: hogy föltéve: miszerint a pályázat ez élj át helyesen fogtuk fel való d i, (nem képzelt vagy ráfogott) eredmény a jelen esetben alig várható. Megmondjuk hogy miért? A pályázati hirdetmény módszer létesítését, vagyis egy uj művészeti válfaj megteremtését kívánja, vagy legalább : egy új kezelési módot követel, a a festő-művészet keretébe tartozót. Tekintsük a dolgot közelebbről, a művészet-tudomány szemüvegén keresztül : vájjon nem nagyobb-e ezen követelés, mint a milyenre egy-egy nemzedék jogosúlt? Vannak dolgok, mozzanatok, (különösen ha művészetről van szó) melyek csak igen sok (mondhatnók számtalan) részint ismert, részint ismeretlen tényező összeműködésének eredményeül állanak elé, s melyeket par force létesíteni, vagy születésüket csak siettetni is, nem lehet. Ilyen dolognak, mozzanatnak ismerjük mi a művészeti módszert, vonatkozzék az akár a művészet benső, akár külső lényegére. Avvagy nem e felfogásunknak föltétlen bizonyitéka-e hogy többre ne is hivatkozzunk azon szerencsétlenül járt kísérlet, mely egy új, a mai kornak megfelelő építészeti styl megteremtését tűzte feladatául, mely egy fejedelmi vagyon, bőkezűség és liatalomszó eszközeivel rendelkezve, a legjobb akarat mellett, s csupán a kiindulási eszme fonáksága miatt, a müncheni»maximilianstrasse«-t eredményező? Igaz, hogy a jelenleg fenforgó kérdés sokkal szerényebben hangzik, de lényegére tekintve annak bátran merem állítni csaknem ugyanazt jelenti. De erről később. Most visszatérek még hogy el ne ejtsük a fonált az iménti eszmére, és kérdem: állíthatja-e bárki is, megfontolás után hogy akár a freskó, akár a sgraffitto módszere parancsszóra, vagy valakinek föltett szándéka nyomán állottak elé, s vájjon nem egészen alapos-e a föltevés: hogy akkor a midőn e módszerek e névre érdemesül fölléptek egy hosszú, a tökélyesbülés fasisait magában foglaló múlt vállán jelentek meg az emberiség előtt
* 307 s vájjon hol van az egyé n, ki e módszereket föltalált a, és ha van, nem bizonyos-e hogy ez egyén csupán szerencsés kifej ezője volt annak a mi tökéletlenebb alakban, de általánosan érzett hiány kielégítése gyanánt élt már régen a nemzedék között? Ha mármost megegyezünk ama felfogásban : hogy művészeti m ó d s z e r (akár lényegi akár alaki) föltett szándékkal, hogy úgy mondjam keresve, nem létesíthető, nem készíthető, hanem hogy azt csakis egy va gy több nemzedék művészi géniusza, a lassanként fölszaporodó elemekből, szükség szerüsé g gyanánt képes létrehozni, akkor sajnálattal bár de azon meggyő ződésre jutunk, hogy a szóban lévő pályázat elveszté tárgyát s a tapogatódzás jellemével bír. De menjünk egy lépéssel tovább.»létesíttessék... a házak külső falának díszítésére valamely' módszer, mely névszerint a díszitményszerü, az építészethez alkalmazható s illetőleg az építészeti felosztást és domború díszítést pótló festészetnek megfelel. Ezek a pályázati hirdetménynek, a pályázat czéljára vonatkozó szavai, s e szavakban felfogásunk szerint magának az eszmének mindenesetre megtámadható lényegén kívül, ellenmondás is foglaltatik. Az építészet nemcsak önálló- művészet, hanem mindenesetre (a képzőművészetek között) anya-müvészetnek tekinthető, mind a születés sorrendjére, mind benső lényegére nézve. Müveinek teljessé fejlesztésére s a finomult müizlés kielégítésére felhasználhatja, sőt fel kell használnia a szobrászat" és festészetet, de e hármat, vagy kettőt közülök, összekeverni, e lényegileg különböző müvészetfajokat egymásba olvasztani, egyiket, saját művészeti lényege-megszabta szerepéből a másik vagy harmadik által kiszorítani nem szabad ; eme törekvésből csak ferde, fonák eredmény: szörnyszülött származhatik. Hogy az építészet a festészetet a művészeti ideál érdekében felhasználhassa, erre nézve teljes mértékben meg van benne a képesség, midőn kimutatja, megszabja müvein a helyet, hol a festészet - mint ilyen a teljes művészeti összhang emelésére, érvényesülhet; de művészeti egyediségét mégis az építési anyagok arányszerü feldolgozásában az építészeti tagolatok titkában, a tömeg és hézag arányos csereviszonyában (»az építészeti felosztásban:*) kell keresnünk és ezt, saját lényegének megtagadása, feláldozása nélkül semmi körülmény között el nem engedheti! Es a pályázati hirdetmény mégis»az építészeti felosztást és domború díszítést pótló festészetet«kiván. Nekünk úgy tetszik, hogy itt maga a czél van elhibázva s hogy lényegi ellenmondás rejlik abban, hogy ezen festészet az ^építészethez alkalmazható«legyen? A nemes grófnak e pályázati hirdetmény által elárult intentiói leginkább a napjainkban sajnálatos kiterjedésben alkalmazásba jött kő-surrogatumok (gyps, terracotta stb.) ellen látszanak irányozva lenni, és mégis, e pályázati eljárás képzelhető legjobb eredményét föltételezve: nem ismét surrogatum volna-e a mi létrejő, nem surrogatum-e, melynek segélyével annak hiányát 25*
308_ takargatnék, a minek létesítésére nincs vagy elég lelkünk, vagy elég pénzünk?! Vagy föltéve de meg nem engedve, hogy e pályázat eredményezne olyan valamit, a mi azon helyre, a hova szánva van, így vagy amúgy beillenék, nem természetszerű következménye lenne-e annak, hogy egész építészetünk egy új irányt venne, új törvények, új izlés, másszerü törekvések alapján indulna s igyekeznék fejlődni, s e szerint nem volt-e imént igazam, midőn állítottam, hogy az ezen pályázati ügyben rejlő törekvés igen rokon egy új styl föltalálásának kérdésével? E törekvés fölött pedig újból pálczát törni szinte fölöslegesnek gondolom! Az olyan kérdés, mint a milyenről itt szó van miként azt már czikkünk elején is hangsúlyoztuk pályázat utján, meggyőződésünk szerint, megoldhatatlan. Erre nem egy év, vagy másfél év, erre s o k év kell, egy nemzedék öszszeműködése, szapora munka s ebből fejlődő művészeti közszellem kívántatik s ha egyszer létrejő, oly természetű a mire azt mondjuk:»sie kommt nicht, sie ist da.!«még a pályázati hirdetmény azon kifejezéséhez is fér némi szó, mely a»házak külső falának díszitéséről«beszél. Avvagy, megértheti-e az itt kifejezett czélt az: a ki 'az építészettel, a művészettel foglalkozik s át van hatva azon meggyőződéstől, hogy»a ház külső fala«és annak»díszítése, «valódi művészeti szempontból, elválaszthatlanok mert sajátlag»testet és annak alakj á t«jelentik? Bizonyára nem. S miután már kezünkben a toll, elmondjuk még néhány rövid szóban szerény nézetünket arra nézve: hogy mit hiszünk mi, mai építészetünkre nézve kiválóan károsnak s mely eszme általánosulását gondolnók hasznosnak. A mai, különösen városi építészetünket leggyakrabban s mindenesetre némi joggal sújtó vád: mely azon szavakban nyilatkozik: hogy bér-kaszárn y á k a t építünk. Igaz ugyan, hogy igen-igen gyakran oly egyének ajkáról hangzik e szó, kik frázisul használják azt, a mely hangzatos, de legtöbbször fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent s még kevésbbé volnának képesek elképzelni: hogy mi volna hát tulajdonképen e bér-kaszárnyák helyére kivátos? De miután a vád már egyszer a»levegőben van«kíséreljük meg szemébe nézni annak, talán sikerül kellő értékére szállítani! Az építészet művészeti czélját, mondhatni, azon egyetlen törvény alkalmazása által érheti el, mely röviden e szavakban összefoglalható: minden építészeti objectum, legyen külső megjelenésében benső lényegének, rendeltetésének és azon anyagoknak, a melyből készült, megfelelő. Mi tehát egy városi bérház rendeltetése, lényege? Fölfogásunk szerint e kérdésre másképen nem felelhetni, mint hogy a városi bérház egy olyan terjedelmes épület, melynek föladata számos családnak lehetőleg kényelmes
309_ és alkalmas lakást szolgáltatni és e mellett a benne fekvő tőkét méltányos módon gyümölcsöztetni. Bármennyire visszatetsző legyen is a magasabb művészeti igényekkel biró emberre nézve e száraz dcfinitio, ez igy van s ezen nem segíthetünk! Egész társadalmi létünk, a tőke és munka egymás iránt való viszonya, mindez együttvéve adja ezen eredményt s az építészet leghelyesebb uton, e feladattal szemközt akkor jár, a mikor az adott viszonyokhoz képest igyekszik megoldani feladatát. Ha nincs módunkban, vagy akaratunkban, fölforgatni azon egész társadalmi szervezetet, a melynek e bérház szükségszerű, természetszerű következménye, akkor nem marad egyéb hátra, mint teljes erővel oda működni hogy helyes művészeti megfejtését eszközöljük azon föladatnak a melyet korunk és társadalmunk elénk szab. Hanem épen ezen törekvésnek találjuk igen csekély nyomát mai nap, és ez a szomorú! A hiba nézetem szerint nem ott keresendő, hogy a nagy tömeg föliiletes fölfogása szerinti, hosszú ablaksoros, sima falu»bér-kaszár nyák a t«építünk (mert az e fajú megoldás, a maga eseteiben, lehetne egészen helyes, sőt művészetileg sikerült is!) hanem épen megfordítva, ott rejlik a betegség magva, hogy megtagadva a bérház lényegét, itt is palotaszerű jelleg után h a j h á s z u n k! Igen,,hajhászunk; művészkedünk külsőségekben s ugyanakkor megbocsáthatlan vétkeket követünk el, a művészet lényege ellen. De kisérjük szokásos eljárásunk menetét nyomról-nyomra. Nagy kiterjedésű bérház tervezése tüzetett feladatunkul. Elkészítjük annak alaprajzait, legtöbbször az építkező gazda kívánságához képest, de különben is, a jövedelmezőség szempontjából, a lehető legszűkebbre összeszorított tengelytávokkal (Axenweite) a legtakarékosabb magasság-méretekkel és ekkor a helyett, hogy teljes szellemi erőnk megfeszítésével azon igyekeznénk, hogy az építészeti tagolatok s az idomok arányának egyszerű eszközével oly szervezet létrehozásán fáradoznánk, mely e beosztás s az épület lényegének s az ily esetekben j o g o s a n követelt jövedelmezőség szempontjának megfelelő, mit teszünk a legtöbb esetben? ^Dekorálunk. A palota-épit é s z e t idomait s minden kigondolható díszítési eszközét ragasztjuk oda a hova lényegénél fogva nem illik és hol el sem fér. S mivel még a gazdálkodási tekintet is utunkat állja, a követ (mely ezen architektúrának elengedhetlen föltétele) pótoljuk olcsó, vagy legalább olcsóbb eszközökkel : vakolattal, fősz- és terracottával, fával, bádoggal és mindenekfölött mázzal. Mind ennek követ kell hazudnia, a nevetségig összeaszott méretű idomokban! A mi aztán létrejön az sem nem palota, mert erre hiányzik benne a méretek aránya, az egyediség jelleme s az anyag nemessége sem nem bérház (a minek lennie kellene) mert erre nézve a benső lényeg s az olcsó eszközökkel a csömörlésig túlterhelt homlokzat egyáltalán nem összhangzatos, hanem egy elnyomorodott hermaphrodita, a mely épenséggel semmi komolyabb
310_ művészeti értékkel nem bir. S ezenfölül még a takarékosság talaját is elvesztjük lábunk alól, mivel a sok olcsó surrogatum végre mégis csak pénzbe kerül, s a már különben is tulságig nőtt házbér-árakat még magasabbra segíti csigázni. Ez fájdalom! mai eljárásunk, a bérházzal szemközt, a legtöbb esetben. Megvallom félek a pereattól, miután ezeket leirtani, mert lesznek mindenesetre kik»a szent művészet nevében* követ dobnak reám, de a vád ellen már eleve, és ón is a művészet nevében! tiltakozom. Szavaim korántsem a»bér-kaszárnyák «-at veszik pártfogás alá, hanem ellenkezőleg csupán a művészeti álláspont helyét akarják megjelölni, a fenforgó kérdésre nézve, a szokásos, értelem nélküli zagyvalékot eredményező felfogás ellenében. Az épitész-m ü v é s z feladata nézetem szerint a mikor bérházról van szó, abban összpontosul, hogy megteremtse azt, a mi eddig nincs; a bérház lényegének (s ezzel egyidejűleg korunk egyik legfőbb művészeti kérdésének) megfelelő architektúrát, csakhogy mindenesetre az építészeti sarkalatos alapelvek szigorü szemmeltartásával. S erre nézve eszközei más mozzanatok nem lehetnek, mint az építészeti beosztás, a tagolatok, és az arány. E í ö 1 a d a t, és más oldalról az : hogy a vasnak és cemen t-nek még szintén majdnem teljesen hiányzó megfelelő idomait föltalálja, oly tág és e mellett a legmagasabb művészi törekvéshez is m é 11 ó tevékenységi kört biztosítanak minden épitész-m ü v é s z számára, a mely mellett minden más. e körön kívül eső kisérlet, gyermekjátékká törpül. S én meg vagyok győződve, hogy ha egyszer általánosabbá válik azon fölfogás, hogy a bérház nem palota, s ezen szerencsés körülmény folytán nem lesz az építész kénytelen homlokzatokat»dekorálnichogy kenyérhez jusson, hanem követheti saját művészi ihlete és józan felfogása irányzatát, e perczben már közel leszünk a jelenkori épitészet kérdésének megoldásához. Végre, ki kell mondanunk a föntebbiek alapján azon meggyőződésünket: hogy a kitűzött pályadíj hathatósabban mozdíthatá volna elő a művészet érdekeit, ha akár az építészet, akár a festészet vagy szobrászat körébe tartozó valamely concret feladat megfejtésének jutalmául tűzetik ki, semmint jel p n alakjában!