Hírlevél XVII. évfolym 220. szám 2012. szeptember A Bács Kiskun Megyei Önkormányzt Közművelődési Szkmi Tnácsdó és Szolgálttó Intézetének információs hvilpj Régiós közművelődési szkmi konferenci Értékőrzés, értékfeltárás, értékközvetítés Dél lföldi Régió közművelődési intézményeinek progrmjábn Időpont: 2012. október 25 26., helyszín: Lkitelki Népfőiskol Bács Kiskun, Békés és Csongrád megyei közművelődési szkmi tnácsdó és szolgálttó intézetek 2000 májusábn hozták létre Regionális Közművelődési Társulásukt. Az elmúlt 12 év szkmi tlálkozóin szó volt közművelődési intézményrendszer működéséről, z ellátndó feldtok meghtározásárról, szkmi irányztokról, megyei és településközi együttműködésekről. Idei progrmunkbn z ktuális feldtok felvetése mellett zokr fontos feldtokr hívjuk fel kollégáink figyelmét, s beszéljük meg résztvevők ktivitásár is számítv, hogy kultúrközvetítő szervezeteknek htókörökben élő emberek életminőségének jvítás, szellemi és erkölcsi nevelése érdekében mivel s hogyn kellene fogllkozni. A fentiekből következően elődások hngznk el mgyrság és z itt élő nemzetiségek szellemi örökségének megőrzésének, védelmének, továbbdásánk feldtiról, z erre kilkuló struktúrábn vló részvétel lehetőségeiről, helyi értékek feltárásáról s ezek lpján hungrikum progrmhoz vló kpcsolódásunkról, felnőttképzés kpcsán bekövetkezhető kedvező változásokról. Szó lesz közművelődés országos és megyei feldtellátását érintő átlkításokról, kistelepüléseken működő integrált közösségi terek működéséi tpsztltiról. A konferenci progrmj 2012. október 25. csütörtök 10.00 Megnyitó Imre Károly, Bács Kiskun Megyei Közművelődési Intézet igzgtój 10.10 11.30: Szellemi kulturális örökségünk védelméről Dr. Felföldi László, z MTA Bölcsészettudományi Kuttópont Zenetudományi Intézet főmunktárs,, folklórkuttó, z Európi Folklór Központért Egyesület elnöke 11.30 12.30: Értékőrzés, értékfeltárás, értékközvetítés Bács Kiskun megyében Imre Károly, Bács Kiskun Megyei Közművelődési Intézet igzgtój A helyi értékek feltárásához, helyi és megyei értéktár létrehozásánk gykorlt Dr. Tóthné Bodor Anit és Petőfi Sándor László, BKM Közművelődési Intézet munktársi 12.30 13.30: Ebéd 14.00 14.30 Helyi értéktár társdlmi kpcsolti háló Dr. Munczig Dénesné Bácski Népfőiskol elnöke 14.30 15.30 "Az Építési Normgyűjteménytől közösség és gzdságfejlesztésig"? "...vgy miként működtessük IKSZT típusú művelődési házunkt, közösségi színterünket?" Beke Márton, HROD Közösségi Gzdság és Társdlomfejlesztési Központ szkmi igzgtój Kávészünet 16.00 16 45: Okos szóvl tnítsd... z ismeretterjesztéstől közösségi tnulásig Polyák Albert, Bács Kiskun Megyei Közművelődési Intézet főtnácsos 17.00 órkor: A Kárpát medencei Népfőiskoli Hálóztról, népfőiskolák szerepéről Lezsák Sándor, Mgyr Országgyűlés lelnöke, A Népfőiskol Alpítvány elnöke 18.00 19.00: Vcsor, mjd szbdprogrm, 2012. október 26 péntek 8.00 9.00: Reggeli 9.00 10.00: A Mgyr Művelődési Intézet feldti Závogyán Mgdoln MMIKL főigzgtó 10.00 11.00: A változás kényszere milyen közösségi kihívások várnk szkmánkr és művelődési intézményekre?" Péterfi Ferenc MMIKL osztályvezetője, Közösségfejlesztők Egyesületének elnöke 11 12.30 Korreferátumok és jó gykorltok bemuttás: (érték szempontú kultúrközvetítés, helyi értékek feltárás, bemuttás, képessé tétel tnulás segítés, speciális élethelyzetben élőkkel vló kpcsoltok) 12.30 13.00: Konferenci zárás 13. 00 Ebéd 14.00 tól Hzutzás Progrmunkt z NKA támogtj Jelentkezési lp kitölthető http: / / bcskultur. hu/ regioskonferenci címen.
Bemuttjuk Pppné Miskó Anikó igzgtó Milyen személyes szkmi meggyőződéssel fogtál neki z intézményvezetői feldtoknk? Mi meggyőződésem? Természetesen z, hogy fontos, mit teszünk. Fontos települési identitás fenntrtásábn, továbbörökítésében és Tiszkécske lkosságmegtrtó képességének fejlesztésében. Sját eszközeinkkel sokt tehetünk zért, hogy városunk élhető és vonzó település legyen. Miféle kulturális gyökereid vnnk, melyek z intézmény vezetésénél értékdók, útmuttók számodr? Gyermekkorom ót zenélek. Egyszerre ismerkedtem meg klsszikus zenével és népzenével, koncerttermek és táncházk hngultávl. Mindkettő z életem részévé vált. A zenén keresztül jutottm el felismerésig: lkotni jó, közösségben lkotni pedig különleges élmény. Az ember lehetőségei kitágulnk, csk figyelni kell egymásr, ráhngolódni társkr és együtt létrehozni olysmit, melyre egymgunk soh nem lennénk képesek....és persze kerülnek csoportbn brátok, kik segítenek megélni örömeimet, bántimt, egyensúlybn trtnk. M is ezt keresem zenében, zenélésben. Érdekes dolog muzsik. Hllgtóként olykor értetlenül állunk más generációk zenéit hllgtv, nem értjük, mi szerethető benne. Zenészként viszont olyn közös nyelv, hol nem számít zenészek kor, csk zene, z lkotás. Ahol minták átdásánk folymt kétirányú, idősebb ugynúgy tnul fitlbbtól, mint fordítv. A másik érték, mely munkámr htássl vn, z múlt tisztelete. A régi épületek, tárgyk megszállottj vgyok. Gyerekkorombn z utcánkbn egyedül mi voltunk fitlok, idős szomszédinkhoz molyn pót unokként bejártos voltm. Kedvenc helyem egy cipészműhely volt. Órákig ücsörögtem különleges illtokkl és tárgykkl teli helyiségben egy három lábú kisszéken. Szerettem, h kuncsft jött István bácsihoz, cipészhez. Hllgttm beszélgetéseiket gyerekkorukról, fitlkorukról. Nekem ez volt mese. M is vllom, először meg kell ismernünk és meg kell értenünk szűkebb tágbb környezetünket hhoz, hogy nnk különleges voltát, jelentőségét, értékeit felismerjük, mjd fejlődését elősegíthessük. Szkmi feldtim közül is z Ókécskei Közösségi Házbn végzett helytörténeti munkámt szeretem leginkább. Milyen tpsztltokt szereztél versenyszférábn, ezeket hogyn látod hsznosnk munkád számár? A turizmus és webes trtlomszolgálttás területén dolgoztm. A turisztikábn szerzett tudásom teljes mértékben beépíthető 2 közművelődés folymtib. A turizmusbn is ngyon fontos ismerni nnk desztinációnk z értékeit, melyek egyértelműen bezonosítnk például egy dott települést. Ez z, mely lpján vlki kiválsztj, hová menjen kirándulni sok, ismeretlen lehetőség közül. Lehet ez z érték hgyományőrzés, természeti kincs, kulturális csemege, bármi, mely helyiek szokásiból vgy kretivitásából kifejlődik. A legngyobb különbség egykori és mi munkám között tlán z, hogy közművelődési szkemberként minket körbevevő értékek létrehozását, létrejöttének elősegítését, fenntrtását, megőrzését tekintem elsődlegesnek, hiszen csk így mrdhtnk hosszbb távon mások számár is elérhetőek. Az értékek népszerűsítése, széles körben vló megismertetése, z ezekre épülő szolgálttások kilkítás ztán z üzleti szférávl vló együttműködés eredménye lehet. Itt megint hsznosul turisztiki tpsztltom. A webes trtlomszolgálttás területén mintegy másfél évig dolgoztm. Elsődlegesen z információk rendezése, dtbázisok tesztelése, weboldlk fejlesztése és ezek webes népszerűsítése volt feldtom. Teljesen más volt, mint mi munkám. A kpcsoltot gépeken keresztül, elektronikus levelekkel, zonnli üzenetküldő progrmokon keresztül trtottuk kollégákkl. Kicsit személytelen, vlós idejű visszjelzéseket, metkommunikációs eszközöket teljes mértékben nélkülöző világ ez. Np mint np leveleket váltottm olyn emberekkel, kikkel sem zelőtt sem zót nem tlálkoztm. Az információkeresés területén fontos, személyes kompetenciáim gyrpodtk ebben z időben, melyeket könyvtárosként np mint np hsználhttm, hsználok. Kicsit belekóstolhttm reklám világáb is, tisztességtelen vdhjtásoktól szellemes, színvonls ötletekig mindennel tlálkoztm. Ez is egyfjt tudás, melyet nyereségre válthtok jelenlegi munkámbn. Hogyn értékeled tiszkécskei helyi kultúrát, jellegzetességei vnnk, civil ktivitásr mi jellemző? miféle Ez z kérdés, melyre egy interjú szűkre szbott keretei között igen nehéz válszolni. Vgy ngyon röviden lehet, ilyesformán: sokszínű, gzdg, és szerencsénkre, sok ktív civillel, csoporttl dolgozhtunk együtt. Összefogásuk, támogtásuk nélkülözhetetlen számunkr, melyet ezúton is köszönök minden érintettnek. Kicsit hosszbbn válszolni már nehezebb nélkül, hogy bármi ki ne mrdjon. Tiszkécskén városis, flusis és tnysis jelleg egyránt megtlálhtó. M is fellelhető különböző településrészekre egykor jellemző identitás. Nem csod, hiszen Tiszkécske viszonylg fitl, 1950 ben egyesítették Ókécskét, és Kerekdombot, Bögöt és környező tnyvilágot is mgáb foglló Újkécskét. A hgyományos, lulról szerveződő csoportok m is jellemzik települést. Nehéz lenne vlmennyit felsorolni. Ezekkel csoportokkl tudunk együttműködve dolgozni zon, hogy Tiszkécske kulturális plettáj színvonls és változtos legyen. Vnnk, kik munkásság kisebb körhöz jut el, csk kevesen ismerik és vnnk olynok, melyek látogtók ezreinek kínálnk progrmot. Mindkettő fontos település kultúrájánk lkításához. A Kécskei Ősz legösszetettebb rendezvényünk, hol települési kultúr mjd minden rétegét meg tudjuk muttni mezőgzdságtól, állttrtástól kezdve hlászton, vdászton keresztül egészen művészetekig, hgyományőrzőkig. A települési értéktár élővé válik néhány npr. Rengeteg civil dolgozik rendezvény sikerén. Kécske mezőgzdsági kultúrájánk egykori színvonlát zöldségfeldolgozásbn tevékenykedők viszik tovább. Kisváros mivoltj ellenére jelentős z ipr jelenléte településen, mely szintén múltbn gyökerező fejlődés iránti elkötelezettség és kretivitás hgyték. Bud Ferenc Kossuth díjs költő és Böszörményi Gyul József Attil díjs író is Tiszkécskét válsztott lkhelyéül. (Csk remélni merem, méltó mrd település ehhez megtiszteltetéshez.) Tevékenységük, ötleteik pozitív htássl vnnk helyi irodlmi életre. A könyvtárhoz szorosn kpcsolódik Kristóf Márt, ki évtizedeken át vezette könyvtárt. M mézesbábosként, mezesklács készítőként vn jelen köztünk. XVII. évfolym, 220. szám, szeptember
Bemuttjuk A népzene és néptánc mozglom z 1960 s években kezdődött, fejlődése töretlen. Idén 28. lklomml került megrendezésre tiszkécskei népzenei és néptánc tábor. Fő népi hngszer településen citer. M is 5 ktívn működő citerzenekr vn településnek. Tlán nem véletlen, hogy éppen Tiszkécske vált hrmonizáló citerjátéknk, citermuzsik megújításánk központjává. A település lkóir mindig is jellemző volt fejlődés iránti igény, z újdonságok elfogdás. A Kécske Néptáncegyüttes és utánpótlás csoportji z elmúlt években színvonls produkciókt állítottk színpdr, melyek településre vonzották látogtókt. Augusztusbn város több pontján tlálkozht járó kelő lkotómunkájukb merült festőkkel, képzőművészekkel. A Tiszkécskei Képzőművészeti Alkotótáborbn idén 35. lklomml gyűltek össze meghívott művészek. A műveikből összeállított őszi tárlt z év kiemelkedő kulturális eseménye. A táborozók lkotásiból közel 700 drbos gyűjteménnyel rendelkezik Tiszkécske város, z ezek közül válogtott képek díszítik közintézményeink flát. Idén második lklomml fitl művészeket felkroló Új Alkotóműhely elnevezésű képzőművészeti tábornk is helyet dott város. A Tiszkécskei Lovsegyesület helyi lovskultúr központj. Igzi lkotó közösség, melyben tgok egy egy rendezvény végén már következő rendezvényt tervezik. Intézményünk ngyon fontos prtnere z egyesület. Feltétlenül meg kell említeni kécskei fürdőkultúrát, z élő Tisz szbdstrndját és termálfürdőket, hol testi rekreáció mellett ngy hngsúlyt kp szellemi megújulás is: kulturális események, rendezvények hívogtják látogtókt. Sok helyi művészeti csoport lép fel ezeken z eseményeken is. Hozzájuk cstlkozik Holt Tiszát hsznosító horgászt. H már horgásztnál járunk, kkor ott sport, mozgáskultúr fejlesztése, z egészséges életmód népszerűsítését zászljukr tűzők... Hosszn lehetne még sorolni zokt szervezeteket, személyeket, melyek sját területükön mind mind hozzájárulnk hhoz, hogy Tiszkécske minél szélesebb kulturális kínáltot nyújtson mind helyieknek mind z ide látogtóknk. Ngyon szép feldt lenne témát jól körbejárv feldolgozni. nevelési intézményekkel vló együttműködést folymtosn bővítjük, hogy fitlok z iskoli keretek között kpott szbdidős és kulturális progrmokt mjd mi intézményeinkben keressék tovább. Igyekszünk folymtosn jelen lenni z iskolák progrmjábn. A psszivitást kell legyőznünk kultúr területén. El kell érnünk lkosságot, kimozdítni munk, otthon, televízió és internet bűvköréből. Hiábvló kulturális terek folymtos fejlesztése, z igények felmérésére lpozott progrmok szervezése, h z időhiányr és fárdtságr hivtkozv olyn könnyű otthon mrdni. A felnőtteket igen nehéz motiválni, de nem reménytelen. A gyerekekkel könnyebb dolgunk, hosszbb távon őket még megnyerhetjük helyi kultúr számár. Éppen ezért z okttási Szkmi tpszztltok: 2010 Arny János Művelődési Ház és Könyvtár igzgtój 2008 2010: Könyvtáros, honismereti gyűjtemény kezelő 2006 2007: Mrketing vezető 2003 2005: Könyvtári munktárs 1986 ót jelenleg is mtőr citer együttesek tgj, ének zene tgoztos gimnáziumi évek ltt kmrzenekr tgj tenorkürttel, európi jelentőségű iskoli kórus tgj. Milyen szkmi kihívásokt látsz (települési) közművelődési szkm számár? XVII. évfolym, 220. szám, szeptember Az egyének vlmilyen közösség tgjként könnyebben kimozdulnk otthonról. A legngyobb, ugynkkor legszebb kihívás közösségek születésénél bábáskodni, meglévő közösségek fejlődését segíteni, fennmrdásukhoz hozzájárulni. Ehhez meg kell tlálnunk zokt személyeket, kik köré közösség épülhet, kik személyiségükkel, tudásukkl, tehetségükkel összetrtják tgokt. Folymtosn változik z emberek értékrendje. Folymtosn válsztnunk kell. A boltbn sok, zonos célr szolgáló termék közül, televízió cstornák közül. Észre sem vesszük, és belefásulunk z állndó válsztási kényszerbe, hgyjuk mgunkt vezetni. Npont születnek sztárok, celebek, trendek, módszerek, eszközök. Azt szeretjük, ismerjük, kit, mit legtöbbet mutogtnk nekünk. A közművelődés területén egyre ngyobb kihívás megtlálni z egyensúlyt felénk érkező igények kiszolgálás és z áltlunk fontosnk, feltétlenül közvetítendőnek érzett kínált között. Menedzserként fontos feldt most számomr kulturális tevékenységekhez méltó környezet megteremtése. A közeljövőben szeretnénk megújítni közösségi tereinket, csoportjink, hsználóink igényeinek megfelelő bútorokkl, techniki eszközökkel felszerelni. Apróbb beszerzések, felújítások folymtosn történnek. Kicsi, hsznos lépésekkel hldunk előre. Pppné Miskó Anikó Tnulmányok: Közművelődési szkember I. Kulturális menedzser A könyvtáros mint felnőttokttó Informtikus könyvtáros Idegenforglmi ügyintéző 3
P á l y á z tjánló Telekom Civil és CivilNET Díjcsomg civilekért 2012 ben második lklomml A Mgyr Telekom Mgyrország vezető infokommunikációs szolgálttójként, lehetőségeihez mérten segíti zok munkáját, kik mgyr társdlom, zz mindnnyiunk gondjink megoldásán, enyhítésén fárdoznk. Ennek szellemében Telekom dományozási kurtórium, hello holnp! Kurtórium úgy htározott, hogy idén második lklomml is meghirdeti Civil és CivilNET díjcsomg pályáztot. Figyelem! Jelen pályázton még érvényes kedvezménnyel rendelkező szervezetek nem pályázhtnk. Számukr z eddig szokásos gykorlt szerint, 2013. év elején hirdetünk pályáztot. Civil Díjcsomg A Civil Díjcsomgbn z országon belül kezdeményezett vezetékes távközlési szolgálttás hvidíj nélkül, 500 perc forglmi díjmentességgel és kpcsolási díj nélkül él. Az 500 perc feletti forglom díjzás pedig átlgosn 30% forglmi díjkedvezményt biztosít z lpcsomghoz (Bázis) képest. A szervezetek z így megtkrított forintokt olyn célokr tudják fordítni, mely vlóbn rászorulók jvát szolgálj. A Civil Díjcsomgot egy évre, pályázti úton ítéli od hello holnp! Kurtórium. A pályázti lehetőség lpvető feltételei közé trtozik, hogy szervezet közhsznúsági fokoztát igzolni tudj, díjcsomgr kijelölt telefonvonl szervezet nevén működjön és Mgyr Telekomml szemben ne legyen díjtrtozás. A Civil Díjcsomg kizárólg Mgyr Telekom szolgálttási területén és csk hgyományos telefonvonlon érhető el. Webtárhely: 50 MB Díjmentes extrák: PPP over Ethernet kliens szoftver, Dinmikus IP cím, Időkorlátozás nélküli Mgyr Telekom Hotspot hsznált Vírusvédelem szolgálttás A CivilNET Díjcsomgot egy évre, pályázti úton ítéli od hello holnp! Kurtórium, Civil Díjcsomggl együtt. A CivilNET Díjcsomg kizárólg Mgyr Telekom szolgálttási területén és csk Civil Díjcsomggl együtt érhető el. A pályázt feltételei, trtlm A Civil Díjcsomg, illetve CivilNET Díjcsomg pályázti nygánk trtlm: hiánytlnul kitöltött pályázti dtlp z lpító okirt vgy lpszbály másolt közhsznúságot igzoló bírósági bejegyző végzés közjegyző áltl hitelesített másolt Fontos kitétel, hogy kizárólg olyn szervezetek pályázhtnk, melyeknek Mgyr Telekom Nyrt. vel szemben lejárt kötelezettségeik nincsenek! Kérjük, hogy feltétlenül jelöljék meg zt fővonlt, melyre Civil Díjcsomgot, illetve Civil és CivilNET díjcsomgot együtt igénybe szeretnék venni! A pályázni pályázti dtlp, és fent jelölt mellékletek benyújtásávl lehet. A pályáztok beérkezési htárideje 2012. október 12. hello holnp! Kurtórium 1541 Budpest http: / / www. telekom. hu CivilNET internetes díjcsomg A Civil Díjcsomg mellett közhsznú szervezetek pályázhtnk díjmentes internet elérést biztosító CivilNET internetes díjcsomgr is, mely belépési díj és hvidíj nélküli internet szolgálttást nyújt pályázton nyertes közhsznú szervezetek számár. A CivilNET díjcsomgr Civil díjcsomggl együtt lehet pályázni, z internet szolgálttás pályáztbn megdott fővonlr kerül berendezésre Civil díjcsomggl együtt. A pályázti dtlpon kérjük megjelölni, hogy CivilNET internetes díjcsomgr is kíván e pályázni szervezet. A CivilNET internetes díjcsomg műszki trtlm: CivilNET Letöltési sebesség mximum (kbit/sec) 5000 Letöltési sebesség grntált (kbit/sec) 1000 Feltöltési sebesség mximum (kbit/sec) 500 Feltöltési sebesség grntált (kbit/sec) 192 Forglmi díj nincs E mil: 5 db E mil tárhely:10 GB 4 XVII. évfolym, 220. szám, szeptember
A KULTURÁLIS FESZTIVÁLOK KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA online módon történő pályázt benyújtásr A pályázt célj: kulturális fesztiválok támogtás és ezen keresztül mgyr kultúr pozíciójánk, rngjánk és színvonlánk megőrzése és erősítése. A kollégium elsődlegesen kiemelkedő kulturális értékeket létrehozó és bemuttó fesztiválokt támogtj. Pályázti feltételek: pályázton olyn kiemelkedő értékekkel bíró kulturális események rendező szervezetei vehetnek részt, mely események költségvetésének kidási meghldják z 5 millió Ft ot (pályázti dtlp 4.1.5. pont B oszlopbn feltüntetett összeg) költségvetési forrásik között szerepel bevétel (A tervezett bevételeket pályázti dtlpon lévő részletes költségvetésben dtlp 4. pontj is szerepeltetni kell: o 4.2.1. pontbn pályázt bedáskor már rendelkezésre álló szponzorációs bevételeket kell feltüntetni / Kollégium 4.2.1. ponton belül "Az Állm, z Országgyűlés, Kormány, miniszter, illetve költségvetési szerv áltl lpított vgy tuljdonolt lpítványtól, közlpítványtól, köztestülettől, nonprofit, vgy más gzdsági társságtól kpott támogtás", z "Önkormányzttól kpott támogtás", vlmint z "Egyéb kpott támogtás" soron feltüntetett összeget fogdj el bevételként/), o 4.2.2. pontbn várhtó bevételeket /jegybevétel, bérleti díjból szármzó bevétel, olyn szponzorációs bevétel, mely pályázt bedáskor még nem áll pályázó rendelkezésére/ kell feltüntetni.) z eseményről tételes és részletes költségvetést nyújtnk be, mely trtlmzz vlmennyi költségvetési sor részletes leírását és indoklását (betétlp 6/b. pont), további feltétel, hogy pályázó z NKA portálján regisztrációt megtette. A támogtás formáj: vissz nem térítendő támogtás. A támogtás forrás Mgyrország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alp fejezet. A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 70 millió forint. Altém kódszám: 3707 A pályázók köre: jogi személyek, jogi személyiség nélküli gzdsági társságok, egyéni válllkozók. A pályázti cél megvlósításánk időtrtm: pályázni 2013. február 1. és 2013. április 30. között megvlósuló fesztiválokr lehet. A finnszírozás módj: előfinnszírozás. Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen z igényelt támogtás 1% át + 27% áfát nevezési díj összege 1 millió Ft nál kisebb összegű igény esetén sem lehet kevesebb 10 000 Ft + 27% áfösszegnél köteles befizetni pályázt benyújtásávl egyidejűleg "Nevezési díj megfizetésének rendje" pontbn leírt feltételeknek megfelelően. A nevezési díj befizetésének elmulsztás, illetve z előírtnál lcsonybb mértékű teljesítése pályázt érvénytelenségét vonj mg után! XVII. évfolym, 220. szám, szeptember Pályáztjánló A nevezési díj döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszfizetésre! Sját forrás biztosítás: A pályázó részére kötelező sját forrás biztosítását és igzolását kollégium előírj. A pályázó részére előírt kötelező sját forrás z összköltségvetés minimum 20%. Sját forrás 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 72. (3) bekezdése ), b), c) pontji lpján kerülhet meghtározásr. A sját forrást pályázti dtlp költségvetésének 4.2.1. pontjábn fel kell tüntetni ( "sját forrás", "z Állm, z Országgyűlés, Kormány, miniszter, illetve költségvetési szerv áltl lpított vgy tuljdonolt lpítványtól, közlpítványtól, köztestülettől, nonprofit, vgy más gzdsági társságtól kpott támogtás", "Önkormányzttól kpott támogtás", vlmint z "Egyéb kpott támogtás" soron feltüntetett összeg fogdhtó el sját forrásként). A megítélt támogtásról és megítélt támogtáshoz rányosított sját forrássl együttesen kell elszámolni (megítélt támogtás: 0,8 = elszámolndó összeg) Támogtás z lábbi kidási jogcímekre kérhető: tiszteletdíj, honorárium, megbízási díj (művészek, együttesek, közreműködők) műsorvásárlás (produkciók) szervezők díjzás szerzői jogdíj utzási költség szállásköltség szállítási költség biztosítási költség (őrzés védelem kivételével) bérleti díj (terem, helyszín, sátor, pvilon) kölcsönzési díj techniki költség (hng, fény, vetítéstechniki szolgálttás) színpd építési és bontási költsége instllációs költség ngyítás, pszprtu, keretezés díszlet, jelmez, kellék nyomdi előkészítés nyomdköltség reklám és propgndköltség z esemény udiovizuális rögzítésének és utómunkáltink költsége. Amennyiben pályázó felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, zt röviden indokolni kell. Erre rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudj pályázt kitöltését folyttni. Az eltérő jogcím támogthtóságáról z indokok figyelembevételével kollégium dönt. A kollégium z üzemeltetési és fenntrtási kidásokt (rezsiköltséget) nem támogtj. A pályázti dtlp 7. pontjához feltöltendő mellékletek: 1. betétlpot 2. fesztivál részletes progrmját /mx. 30 oldl terjedelemben/ 3. z előírt (20%) sját forrás rendelkezésre állásáról szóló igzolást (A sját forrás igzolás z dtlp kitöltési útmuttóbn meghtározottk szerint történhet.) 4. pályázott progrm megrendezésébe bevont közreműködőket (társrendezőket) trtlmzó listát z áltluk megvlósítndó tevékenységi kör(ök) megjelölésével (mennyiben nincs közreműködő, úgy rról kell nyiltkozni) /mx. 1 oldl terjedelemben/ 5. nevezési díj befizetését igzoló posti utlvány vgy bnki átutlási bizonylt másoltát, 6. számlvezető pénzintézet igzolását 5
Pályáztjánló számlvezetésről. A felhívás áltl előírt mellékleteket z lábbi módon tudj feltölteni: Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy egy "pdf" fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy "pdf" állományok visszolvshtók e. Amennyiben dokumentumok olvshttlnok, z pályázt érvénytelenségét okozhtj! Szkennelés során törekedjen legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legngyobb feltölthető állományméret: 10 MB Nevezési díj megfizetésének rendje: A nevezési díjt bnki átutlássl (átutlási megbízáson/elektronikus utlássl), vgy posti (rózsszín) csekken kell z NKA Igzgtóság 10032000 01425200 00000000 pénzforglmi jelzőszámú számlár teljesíteni. Az átutlási megbízáson, vgy elektronikus utlássl kezdeményezett fizetés esetén befizetést igzoló bizonylt közleményrovtábn kérjük feltüntetni pályázti dtlp jobb felső srkábn lévő "dtlp zonosító" (A... N...) számot és z ltém kódszámát, továbbá z átutlási megbízás közleményrovtánk végétől számított 7. pozícióbn # jelet, vlmint z utolsó 3 pozícióbn 312 KTK kódot. Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvss el figyelmesen ( http://www.nk.hu) pályázttási oldlunkon "Nevezési díjjl kpcsoltos információk" menüpontbn leírtkt! Vlmennyi, nevezési díjr vontkozó információ megtlálhtó részletes tájékozttónkbn. A kollégium bírált során z lábbi szempontokt veszi figyelembe: progrm bemuttás kulturális jelentősége gzdsági szerepe szervezési és mrketingszempontok gzdálkodás ezen belül kiemelten z lábbikt: o huzmosbb ideje kiemelkedő kulturális értéket hoznk létre o kulturális szempontból hátrányos helyzetű (földrjzilg, vgy műfjilg elláttln) területen vlósulnk meg o egyidejűleg több művészeti ágnk nyitnk teret o új közönségréteget szólítnk meg (különös tekintettel fitl korosztályokr) o költségvetésükben szellemi lkotások, elődások közvetlen költségei z elsődlegesek, szemben járulékos költségekkel (pl. technik, vendéglátás, szervezők díjzás) o htékony, és egyben költségtkrékos mrketing megoldásokt lklmznk o kilkult, minőséget tükröző egyéni rcultuk vn o regisztrációs rendszerben vló részvétel o kulturális, művészi, közösségi, tudományos minőség ötvözése o rendezvény újszerű, innovtív megközelítése trtlom, megvlósítás módszereinek terén o olyn egyedi közösségi kpcsoltrendszer megvlósítás terén, mi mások számár is modell, vgy kár országosn példértékű o széles rétegek elérése, korosztályok, társdlmi rétegek, kihívássl élők, hátrányos helyzetűek megszólítás o társdlmi, okttási, tudományos, terület és településfejlesztési, környezetvédelmi megközelítések o nemzetközi egyezmények, jánlások figyelembevétele, lklmzás, így népművészeti témábn UNESCO szellemi örökség konvenció, más kulturális esemény esetében UNESCO kulturális kifejezések sokszínűsége konvenció 6 o z esemény céljánk, koncepciójánk, progrmjink rövid, világos és meggyőző megfoglmzás, mely sjtónygként is hsználhtó. A kollégium kikötheti, hogy támogtás dott hánydát milyen konkrét cél megvlósításár dj. Elszámolásr vontkozó előírások: Online módon benyújtott pályázt esetében pályázt elszámolását is ilyen módon kell benyújtni. Az elszámolás során benyújtndó dokumentumokból (szkmi beszámoló, pénzügyi elszámolás), dokumentumonként (!) egy egy "pdf" fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy "pdf" állományok visszolvshtók e. Amennyiben dokumentumok olvshttlnok, z z elszámolás hiányát okozhtj! Szkennelés során törekedjen legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legngyobb feltölthető állományméret: 10 MB A támogtottnk progrmról készült részletes ismertetőt (leírást és képeket) támogtott fesztivál honlpján közölnie kell, továbbá szkmi beszámoló benyújtásától számítv leglább egy évig ott kell trtni. Támogtott pályáztok esetén szkmi beszámolónk trtlmzni kell: pályázti tém megvlósulásánk körülményeit, megvlósult progrm részletes leírását, eredményességét, szkmi htásit megvlósult progrm techniki dtit (helyét, idejét, látogtói és közreműködői létszámát) fesztiválll kpcsoltos dokumentumokt (megvlósult részletes progrm ismertetője, szórólpok, plkát, sjtóvisszhng, fotódokumentáció, udiovizuális felvétel, esetleges közvélemény kuttás összefogllój stb.) honlp címét, elérési útját, melyen z ismertető elérhető. Támogtott pályáztok esetén pénzügyi beszámolónk trtlmzni kell: z eredeti érvénytelenített bizonyltokról készített hitelesített másoltokt. százezer forint értékhtárt meghldó értékű áru beszerzésének vgy szolgálttás megrendelésének írásos dokumentumát. Írásbn kötött szerződésnek minősül z elküldött és visszigzolt megrendelés is. Amennyiben támogtott z elszámolás során fenti értékhtár feletti árubeszerzés és szolgálttásnyújtás írásos dokumentumit nem cstolj, z elszámolás során z értékhtár feletti számlák/bizonyltok nem vehetők figyelembe. megbízási díjk, tiszteletdíjk számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek másoltát, értékhtártól függetlenül. TÁJÉKOZTATÁS A következőkről tájékozttjuk Pályázóinkt: A pályáztánk benyújtás lklmávl közpénzekből nyújtott támogtások átláthtóság érdekében 2007. évi CLXXXI. törvény lpján minden pályázt esetében pályázónk nyiltkozni kell z összeférhetetlenségről, illetve érintettségről../ A "Nyiltkozt" melyet Pályázti dtlp trtlmz kitöltése minden pályázt esetén kötelező. b./ Amennyiben hivtkozott törvény 8. (1) bekezdése lpján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, láírv pályázttl együtt Közzétételi kérelem.) kötelezően be kell nyújtni. (A nyomttvány elérhető és kinyomtthtó z lábbi linkre kttintv: Az./ és h indokolt b./pontokbn foglltk nem teljesítése pályázt érvénytelenségét vonj mg után. XVII. évfolym, 220. szám, szeptember
Pályáztjánló A pályáztbn leírt és pályázti eljárásbn keletkező dtok http://www.kozpenzplyzt.gov.hu központi portálon.közérdekű dtoknk minősülnek. A hivtkozott törvény lpján pályázt meghtározott dtit közzé kell tennünk Kormány áltl meghtározott A támogtásbn részesülő kedvezményezettek összhngbn z európi uniós versenyjogi értelemben vett állmi támogtásokkl kpcsoltos eljárásról és regionális támogtási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel Nemzeti Kulturális Alpról szóló 1993. évi XXIII. törvény, z nnk végrehjtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet, vlmint kultúrát és kulturális örökség megőrzését előmozdító állmi támogtásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet, filmszkmi tárgyú rendezvények esetében mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény és nem filmgyártási célú mozgóképszkmi tevékenységek állmi támogtásánk szbályiról szóló 25/2008. (VIII.8.) OKM rendelet lpján kulturális célú állmi támogtásbn részesülnek, melyet z Európi Bizottság z N357/2007 és N202/2008 számú htároztábn hgyott jóvá. Felhívjuk pályázóink figyelmét Az állmháztrtásról szóló törvény végrehjtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet több helyen érinti pályázttás eljárási rendjét: 66. (2) bekezdés o) pontj lpján felhívjuk pályázók figyelmét z esetleges közbeszerzési eljárás lefolyttásr irányuló kötelezettségükre. 67. (1) bekezdés e) pontj lpján benyújtott pályáztnk trtlmzni kell: költségvetési támogtásból megvlósítni tervezett tevékenységek, feldtok, beszerzések ismertetését, zok tervezett htásit, összefüggéseit pályázti felhívásbn megjelölt pályázti célll, vlmint z ezekhez kpcsolódó részletes költségtervet. 77. (2) bekezdése lpján támogtás visszvonás, támogtási szerződés felmondás, vgy z ttól történő elállás esetén támogtás visszfizetésének biztosíték támogtási szerződés mellékletét képező felhtlmzás beszedési megbízás teljesítésére. A jogosultlnul igénybevett támogtás visszfizetésének elvárt biztosítékit z állmháztrtásról szóló törvény végrehjtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 77. részletesen trtlmzz. 83. (4) bekezdése lpján: h támogtott tevékenység összköltsége csökken tervezetthez képest, költségvetési támogtás összegét z összköltség csökkenésének rányábn csökkenteni kell, több forrás esetén z eredeti rányoknk megfelelően. Nem kell lklmzni ezt szbályt, h z dott támogtott tevékenységhez biztosított vlmennyi költségvetési támogtás összege hárommillió forintot nem éri el, és nem hldj meg támogtott tevékenység összköltségét. A pályázti költségvetés tervezett összes költsége között progrm társszervezőkkel együtt történő megvlósítás esetén is kizárólg progrmml kpcsoltos sját költségek szerepelhetnek. Támogtás főfogllkozásúk munkbéreire, és nnk járulékir, vlmint visszigényelhető áltlános forglmi dór nem igényelhető és nem számolhtó el! A támogtott támogtást csk támogtási szerződésben meghtározott jogcímekre hsználhtj fel. A támogtott tém/progrm utólgos ellenőrzése esetén teljes tényleges megvlósítási költségeket szervezet sját progrmr történt elkülönített könyvelési kimuttás lpján igzolni kell. Pályázti dtlpot elkészíteni portál ("pályázttás" cím ltt) "Aktuális pályázti felhívások" menüpontbn tlálhtó felhívások elején lévő "Adtlp kitöltése" link megnyitásávl lehet. "Mint" pályázti dtlp ugynezen z elérési útvonlon "Kitöltési segédletek" link ltt XVII. évfolym, 220. szám, szeptember tlálhtó. Ez z dtlp tájékozttásr szolgál, pályáztként benyújtni nem lehet. A pályázttl kpcsoltos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit z NKA Ügyrendje szbályozz, mely megtlálhtó z NKA portál jogszbályok menüpont ltt. Pályáztot benyújtni z NKA portálján keresztül 2012. október 15 én éjfélig lehet. Felhívjuk Pályázóink figyelmét, hogy pályáztot benyújtni csk regisztrált felhsználók tudnk! Amennyiben még nem regisztrált, úgy zt megteheti z NKA portál regisztráció menüpontj ltt. Regisztráció végrehjtás után pályázt már benyújthtó, de regisztráció véglegesítéshez kpcsolódó jogi dokumentációkt posti úton el kell jutttni z NKA Igzgtóság részére. Amennyiben jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vgy eltérnek regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vgy jogi dokumentációt hibásn tölti fel, úgy benyújtott pályázt érvénytelenítésre kerül. A htáridőn túl nincs lehetősége pályáztot benyújtni. Pályázttl kpcsoltbn felvilágosítást telefonon (36 1) 327 444 es számon kphtnk. A pályáztok elbírálás legkésőbb benyújtási htáridőt követő 70 npon belül történik. A döntésről pályázók döntést követő legkésőbb 20 npon belül z elektronikus felhsználói fiókon keresztül értesítést kpnk. A döntés z NKA portálján is közzétételre kerül. A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs. A Kollégium áltl támogtott pályáztok megvlósításár z NKA Igzgtóság támogtottkkl támogtási szerződést köt. A támogtási szerződés megkötésének feltétele, hogy támogtott támogtási szerződés megkötéséhez előírt jogszbályi feltételeknek megfeleljen. A 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 76. részletesen trtlmzz zokt feltételeket, mely esetekben nem köthető támogtási szerződés 7
Hírek, ktulitások 10 éves Szeptember végén Kárpát medencei szvlóverseny Úgy érezzük, hogy z elmúlt tíz év során e csládis rendezvény gyökeret vert htáron belüli és kívüli szvlók között, sok új fitl mellett számos vissztérő résztvevőt fogdunk, kitűnő pedgógusok újr és újr benevezik tnítványikt. A szvlóversenyt kezdetek ót Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum, melynek vezetőjét Kispálné dr. Luc Ilonát külön köszönet illeti, hogy ilyen hngultos és inspiráló helyszínt biztosít rendezvény számár. Idén szeptember 28 án, 10. lklomml tlálkoztk Kárpát medence különféle tájáról érkezett szvlók. Hgyományosn most is fogdhttunk Szbdki tehetséges szvlókt Horváth Emm tnárnő vezetésével. Külön ki kell emelnünk z Arny Toll Irodlmi Kör nyugdíjsit, kik tlálkozó kezdete ót látogtói és résztvevői versenynek, hűségesen zrándokolnk el Kiskőrösre, s bár egyre nehezebben, de töretlen lelkesedéssel küzdik le z emeleti elődótérbe vezető lépcsőket, s emellett zsűri megítélése szerint,, évről évre színvonlsbb szvltokt is dnk elő. Az elődásokt szkértő zsűri bírált, hogyn eddig is: Szbó Terézi, kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Ház igzgtój, Bud Ferenc Kossuth díjs költő, ki évek ót kedves és segítő szvkkl bírálj szvltokt és Imre Károly, intézetünk Bessenyei díjs igzgtój. A verseny kétfordulós volt, első körben minden résztvevő szvltát meghllgttuk, mjd zsűri egy szűkebb kört hívott vissz. A 26 jelentkező közül 11 legjobb elődását 8 hllgttuk meg ismét. Miután zsűri visszvonult, hogy meghozz döntését, résztvevők, hogyn korábbi években is, megtekintették múzeumot és szülőházt. Bud Feri bácsi, mint zsűri elnöke, értékelte teljesítményeket. Ismételten felhívt figyelmet szöveghűség fontosságár. Imre Károly igzgtó úr zárószvábn kiemelte, hogy ez jubileumi tlálkozó nem csk illendőségből, vgy z lklom dt költői túlzásból minden eddiginél színvonlsbb volt, zsűri szíve szerint több díjt osztn ki, mint mennyi rendelkezésre áll. XVII. évfolym, 220. szám, szeptember
Hírek, ktulitások Elért helyezések: 1. Ábrhám Erik (Budpest) 2. Tóth Péter (Kunszentmiklós 3. Mészöly Ann és Vrg Bori (Kecskemét) Különdíj: Csernák (Kecskemét) Istvánné A díjzottk Kovács László klocsi fzeksmester, Népművészet Mestere és Mdár Helg Népművészet Ifjú Mestere áltl feljánlott, külön e szvlóversenyre készített értékes rny, ezüst és bronz lúdtolll díszített klmárisokt vihettek el, vlmint Kás Ilon, Népművészet Ifjú Mestere áltl készített gyöngy nykéket és értékes könyvjutlmkt kptk. XVII. évfolym, 220. szám, szeptember 9
Hírek, ktulitások E SEGÍTŐ KÖZÖSSÉGI ANIMÁTOR KÉPZÉS Progrmkkreditációs szám: Közm./I/2/2010. (I. 29) FAT: PLB 0255 A továbbképzési progrm célj: A közművelődési intézményekben, z önkormányztoknál közművelődési területen dolgozó szkemberek, gzdsági szervezetek munktársi képessé váljnk virtuális közösségek építésére, meglévő közösségek virtuális térben vló megjelenésének tervezésére, ezzel kiegészítve közösségfejlesztői gykorltot, vlmint képesek legyenek z e szolgálttások igénybevételének segítésére, z IT eszközök, intézményi honlp lpszintű önálló üzemeltetésére, krbntrtásár. Ezen túl képes legyen segítségnyújtáson túl közművelődési intézmények klienseinek motiválásár, önálló problémmegoldó képességük növelésére. A tervezett össz. képzési idő: 90 ór A képzés célcsoportj közművelődési intézmények szkmi munktársi, kulturális és okttási intézmények, civil szervezetek, közművelődési tevékenységet ellátó gzdsági szervezetek közművelődéssel, közösségfejlesztéssel fogllkozó munktársi, önkormányztok közművelődéssel fogllkozó munktársi A képzésre jelentkezés feltétele Érettségi és ECDL Strt tnfolymml egyenértékű tudás (bemeneti szintfelmérés lpján) Kimenet: tnúsítvány megszerzése A képzés módszerei Csoportos képzés heti egy lklomml vgy megegyezés szerint, A képzés helyszíne 6000 Kecskemét, Kton József tér 8. I. emelet 4 es terem A képzés kezdési időpontj Igény szerint létszámtól függően Követelmények A továbbképzési költség teljes befizetése, továbbképzési órák 80% án vló jelenlét E segítő gykorlton vló részvétel (5 ór) teljesítése. 3 db 8 oldls elfogdott írásbeli dolgozt elkészítése A képzés díj: 100.000, Ft, További információ kérhető Petőfi Sándor Lászlótól hirlevel@bcskultur.koznet.hu, e mil címen, vgy 76/481 320 s telefonszámon, AZ EGÉSZSÉGKULTÚRA KÖZMŰVELŐDÉSBEN TOVÁBBKÉPZÉS Progrm lpítás htározt szám: Közm./A/24/2011. (VIII. 17.) Progrm indítás htározt szám: Közm./I/27/2011. (VIII.17.) A továbbképzés célj: A közművelődési területen dolgozó szkemberek képessé tétele közvetítő és fejlesztő szerep betöltésére z egészségnevelés területén. A továbbképzésen részt vevők elsjátítják z egészséges életmód és életminőség, vlmint rekreáció korszerű szemléletét, megszerezik z egészséges emberi mgtrtás kilkításához, formálásához szükséges kommunikációs és szociális készségeket. A tnfolym végén záródolgozt elkészítésével dnk számot megszerzett tudásukról A képzés célcsoportj: közművelődési szkemberek, önkormányztok közművelődéssel fogllkozó munktársi, közgyűjteményi intézmények szkmi munkköröket betöltő munktársi, civil szervezetek munktársi, önkéntesei, egyetemi és főiskoli hllgtók A képzésre jelentkezés feltétele Érettségi és közművelődési, közgyűjteményi vgy civil területen eltöltött leglább 1 év szkmi gykorlt A tervezett össz. képzési idő: 40 ór Kimenet: tnúsítvány megszerzése A képzés módszerei A továbbképzés bentlkásos formábn, hétvégén A képzés helyszíne 6000 Kecskemét, Kton József tér 8. I. emelet 4. A képzés kezdési időpontj Igény szerint létszámtól függően Követelmények Záró dolgozt készítése A képzés díj: 100 000. Ft, mely 3 npr szállás és z étkezés költségét is trtlmzz. További információ kérhető: Polyák Alberttől z intezet@bcskultur.koznet.hu e mil címen, 76/481 320 s telefonszámon, Hírlevél A Bács Kiskun Megyei Közművelődési Szkmi Tnácsdó és Szolgálttó Intézet kidvány Felelős kidó: Imre Károly igzgtó Szerkesztő, tördelő, fotók, interjú: Petőfi Sándor László Megrendelhető z intézet címén: 6000 Kecskemét Kton József tér 8. Tel/fx: 76/481 320 e mil: hirlevel@bcskultur.koznet.hu honlp: www.bcskultur.hu FEJLESZTÉSE A AKKREDITÁLT