És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett (1 Móz. 1.2)

Tandari Éva És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett (1 Móz. 1.2) I. kötet

I. kötet Nem véletlen drága Gyermekeim, hogy a most következő munkánknak meghagytuk a gép által véletlenül elmentett kezdő sort főcímnek is: És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett (1 Móz. 1.2) Hogy mit takar e mondat, s hogy miért épp ezzel kezdem meg mondandómat, bizonnyal rájöttök, ha eszetekbe idézitek az előző könyvet: A MAG-okhoz írott kis sorozatunk negyedik kötetét, valamint annak befejező, s három, egymást követő, többek által is feltett kérdésre épült részét, valamint azt is, hogy a Pártus legendára alig tértem rá: épp csak érintettem a kérdést, s már tovább is léptem a Da Vinci kód és a Júdás evangéliuma magyarázatára, majd még a Magdalai Máriával kapcsolatos írások magyarázatára is. Amiként e kötet címének megválasztása is olyan véletlen volt, amely egyáltalán nem volt véletlen, a Pártus legenda kérdésének kibontatlan maradása is efféle szándékolt véletlen volt: a kérdés ugyanis sokkal fontosabb, és sokkal messzebbre nyúlik is vissza annak magyarázata, semmint gondolnátok, amiként ama írás veszélye is nagyobb, mint azt akárcsak elképzelni is képesek volnátok, hisz egy egész ifjú nemzedék, s még a már Valós Úton járók is megtéveszthetőek az ilyes tévtanok alapján, hisz az ember, mint testi lény még nem, vagy csak nehezen hiszi el: van, (pontosabban volt, lehetett már kétezer évvel a ti jelennek megélt korotok előtt) egyáltalán olyan EMBER, Aki mindeneknél nagyobb és hatalmasabb volt, s aki felvállalta mégis a szegények, a lenézettek életét, megszületett egy egyszerű istállóban, felnövekedett, mint bármely más ember-gyermek, majd az Atyának Szavait hirdette, s végül a Keresztet is felvállalta, tehát egy olyan Utat mutatott, amelyet egy szemvillanásnyi idő alatt megváltoztathatott volna a maga számára, hogy a nyomor, a szenvedések, a számkivetettség (a hajléktalanság) helyett az emberi mértékkel mért gazdagság, tisztelet, és a legtökéletesebb létbiztonság elérésére törekedjék. Nehezen hiszi el a földnek lakója, hogy Az, aki mindent megtehetett volna, s megtehetne ma is: mindenkor, Öröktől fogva s Örökkön, hisz mindennel bír, mert mindenek Tőle vagynak: kész és képes is volt mégis, Igaz Hatalma ellenére, annak tökéletes tudatában, ám azt teljességgel félrevetve kiszolgáltatni magát az emberi vadságnak és vakságnak, az emberi kegyetlenségnek és ridegségnek, a törtető és harácsoló, és mindig mást, mindig többet és többet akaró önzésnek és keménységnek Nem hiszi a földnek népe: nem hitte akkor sem, és nem képes elhinni teljességgel mindmáig, hogy a Végtelen Szeretet alávetette magát, és Áldozatul adta magát, a gyűlölet zsoldosainak kezébe adva Életét: s nem csak akkor, amikor már a Kereszt alatt állott, de már annál lényegesen előbb: az ÚT Kezdete előtt, s már még annál is korábban: a Teremtés kezdete előtt Nem hiszi: nem hiszik teközületek, a Föld színén Úton járók közül sokan még ma sem, mert képtelenek elhinni, s valóban felmérni és megérteni, hogy ez igaz, hogy ez lehetséges volt, mert nem érzitek és nem értitek az Isten Igaz Szeretetét, annak hatalmasságát, s nem értitek ekként annak valós mibenlétét sem. Pedig kezdettől, s már annál is korábban: a Kezdetek előttől ekként volt ez, amiként ma is ekként van, s ahhoz, hogy ezt valóságosan is bebizonyítsuk, elégséges csak a Föld nevű bolygó teljes Történelmét (nem földi emberi értelemben, vagy nem teljességgel csak abban az értelemben vett, általatok is ismert történelmét) megvizsgálnunk, amely Történelem éppen hogy e mondat Valóságában vette kezdetét egykoron: és az Istennek Lelke lebeg vala a Vizek felett. Talán rájöttetek, és igazatok van, ha arra gondoltok: e könyv célja (legalábbis részben) azok megcáfolása, akik azt hirdetik fennhangon, hogy az Úr nem mint a zsidó nép gyermeke, hanem mint pártus hercegi gyermek látta meg a napot Ezen felül és ezen túl azokat is igyekszem majd megcáfolni, akik azt igyekeznek elhitetni (mert bizony, már ilyes tanítások is szárnyra keltek!!), hogy a ti kicsiny Világotokban megannyi Univerzális térben, tehát a Naprendszerek mindegyikében volt egy-egy megváltó, akik az ÚR KRISZTUSHOZ, A FIÚ ISTENHEZ hasonlatos Feladatot végeztek be, ki-ki a maga galaxisában Tudom, hogy ez utóbbi szinte mosolyogni valóan hangzik, hisz hát hol is bírhatott, vagy hol is bírhatna valaha is Teremtmény olyan Erővel, amellyel az ÚR KRISZTUS bírt? 2

I. kötet S ha az Elsődök közül bárki is felvállalhatta volna ugyanazt a mindennél hatalmasabb KÜLDETÉST, amellyel A FIÚ ISTEN a Föld színére érkezett: minek volt szükség arra egyáltalán, hogy maga ISTENNEK EGYSZÜLÖTT FIA szálljon alá a Teremtő EGYSÉGBŐL?! Ha e nagyon is egyszerű és logikus kérdéseken egy picit is elgondolkodott volna azon hamis közlések leírója, maga is megmosolyogja önmagát e képtelen gondolatért, de sajnos nem gondolkodott el, amiként mások sem, így bizony sokan hitelt adtak e képtelenségnek, csak úgy, ahogy szinte minden más effélének is, hisz sokak számára nem AZ IGAZSÁG a fontos, csupán a szenzáció Tudom azt is: a TISZTASÁGNAK nem kell bizonyítania, hogy Ő A TISZTASÁG és kell mégis, hogy akinek szeme tisztátalanná lett, annak látását megtisztíthassuk, hogy végre Látóvá legyen a szó nem földi, s még csak nem is az általatok is ismert, magasabb rendű értelemben, nem akként, hogy a Szellemvilágot láthassa, de legalább az IGAZSÁGOT, hogy felismerhesse ezen IGAZSÁG ragyogó Fényében önmagát, a saját szerepét, vagy inkább feladatát e Föld színén, éspedig abban az emberi testben, amelyben Utat vállalnia engedett néki A Kegyelem Áldott Krisztusa, AKI ÚT, AZ IGAZSÁG, ÉS AZ ÉLET Tudom azt is: akik e tant elhinteni igyekeztek, akként igyekeznek tévelygő eszméiket magyarázni, hogy az ÚR nem ISTEN, nem a TEREMTŐ EGYSÉG része, nem az Atya FIÚ aspektusa: az Atya által teremtett Elsődök közül az első, vagyis teremtmény ő maga is, mintha nem értenék teljességgel az ÚR egyes Közléseit, amelyeket Önmagáról adott mint Igaz Kinyilatkoztatást, amelyet már azok elhangzása előtt jóval alátámaszt János is, amidőn e szavakat mondja: Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige. (Ján. 1.1) Ezek után ekként folytatja, már az 1.14-es versben: És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal. Ugyanezt igen röviden és egyértelműen ekként mondta el maga AZ ÚR: Ján. 10.30 Én és az Atya egy vagyunk. Ján. 14.9 aki engem látott, látta az Atyát; mi módon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát? S hogy a félreértések teljességgel elkerülhetőek legyenek, vegyünk ismét két korábbi verset is Jánostól: Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága; (Ján. 1,3-4) És ismételjük is el e fentebbi idézetet, de már akként, amiként azt az ÚR mondotta: Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni. (Mát. 11.27) * S most lépjünk vissza ahhoz a kérdéshez: vajon valóban a zsidó nép volt-e a Kiválasztott, amelyben A MESSIÁS meg kellett szülessen? E kérdés viszont szorosan összefügg egy másik kérdéssel: miért, hogy épp a Föld nevű bolygó volt az a ti kicsiny világmindenségtekben a (számotokra) végtelen sokaságú bolygó közül, amelyen A MESSIÁS megszületett, hogy A MEGVÁLTÁS MŰVÉT bevégezze mindenekért? * Hogy teljességgel tisztán láttathassuk: miként készítette elő Isten a Földet, majd a Föld egyik Kiválasztott Népét arra, hogy ez is és az is alkalmassá legyen A FIÚ ISTEN fogadására, szükséges, hogy az Ószövetségig, éspedig a Teremtés történetéig nyúljunk vissza. Ekként elsősorban annak, tehát a Mózes első könyvében lejegyzett Teremtéstörténetnek néhány versét fogjuk átemelni, hogy alaposabban megvizsgáljuk azokat, hogy fényt derítsünk elsőként arra a kérdésre: bizonyítható-e, hogy a Föld az egyetlen Kiemelt szintű bolygó, s ha igen, miként maradt ennek ténye reátok az évezredek távolából mint 3

I. kötet Szellem-ismereti örökség. Majd arra a kérdésre is megkeressük a választ: létező valóság-e az, hogy még a Föld nevű bolygón is egyetlen (s még csak nem is a leghatalmasabb, nem a legerősebb, sőt: egy bizonyos spirituális értelmezés szerint még csak nem is a leginkább fejlett) nép volt ama Kiválasztott. Ez utóbbira sem véletlen tértem ki a zárójelbe tett részben oly kimerítő alapossággal, hisz talán különös lehet számotokra, hogy nem az egyiptomiak, vagy a Szellemi Örökségek egy jelentős részét mindmáig őriző Ó-ind népek valamelyike (holott a ti emberi logikátok szerint ez volna az érthetőbb s tán az elfogadhatóbb is), hanem a zsidó nép lett az Isten által kezdettől kiválasztott nép. Ám hogy ez nem így van, hogy nem véletlenszerű volt a választás, arra maga az Ószövetség is bizonyíték, s mert az, mi meg fogjuk keresni, és meg is fogjuk mutatni azokat a részeket, amelyek a zsidó nép kiválasztott voltát igazolják, mielőtt azt is igyekszünk a Teremtés történeten keresztül, s az Ószövetségen keresztül (legalább részben) megmutatni: hol, és miképpen lettek elrejtve lényegében ugyanazok a Bölcsességek, amelyekkel az egyiptomiak, s az Ó-ind népek is bírtak bírnak. Igaz: ezek egy része valóban a fáraó leánya mellett váltak Mózes tudati elemeivé: ám senki sem bonthat ki magában valamit, ha az eredendően, tehát mint Szellemi Kincs nincs meg benne magában is, még ha elolvassa, és megjegyzi is, hisz sem megérteni, sem pedig gyakorlattá változtatni, a mindennapi életben használni nem lesz képes a csakis elméleti ismereti elemeket! * Elsősorban nézzük tehát a Föld, s a nép Kiválasztott voltát igazoló verseket. Ehhez a Mózes első könyvének egyes verseit vesszük szemügyre akként, hogy ahol a szöveg megengedi, egybe is vonunk egynémely verset, ám másokat külön vizsgálunk meg, hogy teljességgel értsétek, amit elétek kívánunk tárni. 1 Móz. 1.1 Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. Bár e vers még nem a minket érdeklő témához kapcsolódik, vagy inkább fogalmazzunk akként: nem csak ahhoz, de lényegében a teljes bukás-történetet magában foglalja, és nem csak egyféle értelme van! Először is lépjünk egy egészen picit tovább, hogy értsétek a Föld, az Élet és az ember közti kapcsolatot. Ennek érdekében vegyük azt alapul, hogy (amiként azt már korábban is leírtuk, s nem csak mi: a ti Biblia-kutatóitok és nyelvészeitek is!) a héber eredetiben az Ádám név az adama szóból eredeztethető,amelynek jelentése: Föld, míg az Éva a havva, vagyis az Élet szóból származik. Ez viszont azt is jelenti, hogy amikor a szimbolikusan ábrázolt emberpárról olvastok, ténylegesen is csak vélitek, hogy arról, tehát egy emberpárról olvastok: de ez nem ekként van (és aki a genetikában csak egy picikét is jártas, érzi: nem is lehetne ekként!): magát a földi élet kezdetét mutatja meg Mózesen keresztül a Közlő Testvér! A Föld mint fizikai képződmény, előbb volt, semmint hogy megjelent volna azon az Élet bukkant fel munkatársam gondolatai közt, s ebben fizikai értelemben igaza is van: de valóban csak fizikai, s nem Szellemtani értelemben! A Föld mint minden más Kozmikus képződmény lényegét tekintve besűrűsödött Teremtő Energia elemekből áll: márpedig minden egyes Teremtő Energia-elem élő, mert A Teremtőből eredeztetik, Aki MAGA AZ ÉLET! És mégis különös dolog volna azt állítani, hogy a Föld a tiszta Teremtő Erő-elemekből áll: márpedig Mózes szavai nyomán, amelyek szerint: Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. erre lehetne következtetni! Ám mert hogy ez mégsem egészen ekként van, bontsuk ki e kérdést is alaposabban. A Teremtéshez, ahhoz tehát, hogy bármit is létrehozzon bárki a Végtelen Mindenség bármely pontján és az Örökkévalóságban bármikor, anyag kell. Igen ám, de ahhoz, hogy Föld legyen, és a Föld teste körül ég, tehát más és más légköri gyűrűk, amelyek, ha nem is szilárd, de légnemű állapotban ismét csak anyag-elemekből, más és más fizikai atomokból állnak, lehetetlenség lett volna a Teremtőnek a maga megszokott formájában használni az anyagot, hisz Ő mindenkor a Tökéletes Tisztaságú és legmagasabb rendű Erőből: Önnön Isten-tudatának Erejéből merítve Alkotott és Teremtett meg mindent! 4

I. kötet Azt viszont egy nem mondhatná közületek, hogy a Föld, vagy a Kozmikus Terek bármely bolygója, csillaga, Napja és Holdja, vagy bármi, ami a ti kis Univerzumotokban van, az Ős-tisztaságú Isten-erőből állna, még akkor sem, ha végső soron mégiscsak abból áll minden: de már a ti Világaitokban és Világképzeteitekben (tehát az asztrális Világ-képzetekben) semmi sem áll, mert nem is állhatna az Őstisztaságú Teremtő Erőből, hiszen ha abból állna, a Mennyei Szintek részét képezné. A Teremtő tehát, amikor a kezdeti káoszban és a káoszból megfogalmazta a Rendet, s megteremtette a bolygókat s a Csillagokat (stb.), nem a maga Ős-tisztaságú Erejét használta: viszont Benne és számára mindenkor csak az: a Tökéletes Tisztaságú Isten-erő létezett. Ekként viszont egy nem létező erőt kellett volna megmozdítson Akarata révén, és annak elemeiből kellett volna megfogalmazza, megteremtse azt, ami addig szintén nem létezett, vagyis a ti Világaitokat. De hogyan lehetséges nem létező Erő-elemekből bármit is teremteni? Sehogyan! Márpedig ha sehogyan, akkor mégiscsak kellett legyen valamiféle erő, amelyből a Teremtő a ti Világaitokat és azok megannyi bolygóját megteremtette, s mert amiként az imént mondtam: azok a Világok, és azok a bolygók korántsem az Ős-tisztaságú Istenerőből állnak, hisz nem a Mennyei Szintekhez tartoznak, az az Erő már el kellett térjen az Ős-tisztaságú Erőtől. Más kellett legyen, s mert azok a Világok és bolygóik nem érik el azt a tisztasági szintet, hogy a mennyei Birodalom részei lehetnének, az anyag, amelyből állnak, sem lehet a Tökéletes Teremtő Erő: márpedig Teremtőnk csak Tökéletes elemeket, s azokból tökéletes Mennyei Világokat teremtett, amiként e Tökéletes Teremtő Erőből fogalmazta meg megannyi Teremtményét is és valaki, vagy valakik mégiscsak meg kellett fogalmazzák azt a tökéletestől már eltérő, és mindinkább eltérő Erőt, amelyből az általatok: bukott Szellemi lények által lakott Világok és azok bolygói állnak. S ez a valaki ezek a valakik ti magatok: az Őstisztaságú gondolati akarati és érzelmi síkról eltávozott Teremtmények voltatok. A történés további részét, tehát az Őstisztaságú Teremtő Elemekből megfogalmazott, azaz Egységbe rendezett, s az Atya által LÉT szintre emelt Szellemek által megfogalmazott ÉN-képek lefelé vezető Útját, s az általuk megfogalmazott Erő-elemek keletkezését, annak tényleges történetét már több ízben elétek tártam, s most nem is az a célom, hogy a már elmondottakat elismételjem, csak azt akartam érzékeltetni és megmutatni: milyen Erőből és milyen anyagból Teremtette Istenünk a Földet s az eget. * Annak, hogy Mózes első könyvének mindjárt a legelső versében a Föld neveztetik meg, nem csak az az oka, hogy a Föld színén élőknek írattatott. Az is, s ez természetes, de de vajon miért nem a Napot jelöli meg Mózes, hisz az, mint magasabb rezgésszintű Energiákból álló Égitest, lényegesen korábban létezett, mint a Föld, amely meglehetősen rétegezett, s megannyi Fény-kör, s azok mindahány Fény-ívének Energiáit magában hordozza? Az viszont, hogy a Nap nélkül a Föld sem létezhetne, legalábbis nem volna az, ami, tény: magatok is tudjátok, hogy a Nap vonja magához az égitestek mindegyikét, amelyek a Nap körül állnak pályára: vagyis Nap nélkül egyszerűen nem léteznek, nem lesznek azzá, amik, megmaradnak hideg és élettelen Csillagnak, vagy a Kozmikus Térben száguldanának mindaddig, míg míg valamely Nap vonzáskörébe nem érnek. Vagyis a jelenség mindenképp be kell következzék ahhoz, hogy egy-egy bolygó kialakuljon, s ahhoz, hogy azon bármiféle Élet létezzen, bizony sok-sok évmilliárdos eltérés kell legyen a Nap és a körötte pályára állt bolygók születése közt. Egyszerű kozmológia, csillagászat, viszont annak, hogy ezt a Mózes által is tudott tényt a könyv megírásánál Mózes egyszerűen figyelmen kívül hagyta, meg kellett legyen a maga oka. (Ezzel a fordított sorrendiséggel későbben is találkozunk majd, s akkor ismét fel fogom hívni rá a figyelmeteket, mert egyáltalán nem mellékes: ám most még térjünk vissza iménti témánkhoz ) Márpedig az is tény, hogy Mózes tudta a Kozmikus tér Törvényeit és törvényszerűségeit, hisz a fáraó leánya mellett ezt, s még ennél sokkalta több mindent is megtanult, sok olyasmit is, ami még az atlantiszi Szellemi Örökség részét képezte, amely Szellemi Örökség, ha már csak részeiben is, de megmaradt az egyiptomi papság ismeretei közt. Igaz, hogy ezen ismereteket csak a kiváltságosak ismerhették meg: de 5

I. kötet hát Mózes, mint a fáraó lányának kegyeltje, mondhatnám azt is: fogadott fia mi lett volna egyéb, ha nem épp ezen kiváltságosak egyike?! Ő tehát mindenképp illetékes és jogosult volt gyámola révén a Bölcsességek mindösszességének megszerzésére, s mert igen eleven értelmű gyermek volt, azok többségét már kora gyermeksége alatt magáénak tudhatta. Ekként viszont kizárt lett volna, hogy ne tudja a bolygók születésének Törvényét is: tudta, ám annak, hogy mégis megfordította a sorrendet, más valami állt a hátterében, éspedig az, hogy az a Szellem-testvér, aki néki az Üzeneteket leközvetítette, más rendszer szerint rangsorolt: s elsőként az egyetlen olyan Égitest születését íratta le Mózessel, amely valaki Szellemi Személy oltalma alatt áll, tehát a ti kicsiny mindenség-morzsátok egyetlen Szellemesült bolygóját emelte az első helyre: s azt követően íratta csak le a Nap és a Hold, e két, Szellemi erővel nem bíró bolygó születését, mintha a Föld léte korábban fogalmazódott volna meg Isten Teremtő Terveiben, mint a többi égitest léte: és ez ekként is volt! A Föld kezdettől, s már annál is korábban jelen volt a Teremtő Tervben, hisz jelen volt a kezdetek előttől maga A Teremtő Tervben maga Megváltás is!! A Föld tehát mint a Megváltás színhelyéül kiválasztott pont szerepelt az Isteni Tervben, s ekként az egyetlen kiválasztott bolygó a Naprendszerek mindegyikében. Épp úgy kiválasztott bolygó volt, amiként kiválasztott Szellemi személyek voltak azok, akik a Föld oltalmazóivá lehettek, tehát a Föld Szelleme, és a Szellemi Őrizők vezetője, akit ti mint Micháel testvért ismertek és szólíttok meg esetenként. A bukás mint lehetséges történés volt ismert Istenünk előtt: ekként a Föld szerepe is, és Micháel, s az ő duális társának szerepe is csak mint lehetséges Feladat, vagy inkább önkéntes áldozatvállalás szerepelt ugyanabban az Isteni Tervben: de szerepelt, amiként szerepelt már kezdettől a kiválasztott nép is: ismét csak ekként, tehát mint egy bekövetkezhető történés lehetséges állomása, egy olyan történésé, amely lehetséges volt, de nem volt kötelező, tehát mint tény, mint előre elrendelt esemény nem volt Isten Akaratában, ha Bölcsessége révén a Teremtés kezdete előttől tudott volt is Előtte, amiként tudott volt és tudott is marad mindenkor minden egyes Teremtmény megannyi lehetséges cselekedete, s azon cselekedetek kimenetele is, legyen az a Teremtmény a Mennyei szintek valamelyikének lakója, vagy a ti kicsiny-ded mindenségtek bármely pontján Úton járó, s valamely, a magát a legalsó Mennyei szinten elfedett Teremtmény, azaz Szellem önmagáról megfogalmazott ÉN-képe, vagy annak alsóbb rendű követei: az ÉN-fél, vagy annak Én-része. Egyszerűbben azt is mondhatnám: legyen közületek bárki, minden lehetséges cselekvésteket, s még azok kimenetelét is tudja Istenünk: s ez így is van, amiként az is úgy van, hogy egyetlen esetben sem Ő határozza meg, mely esetben miként cselekedjetek: azt már ti magatok kell eldöntsétek, hogy a számtalan lehetséges irány közül mely irányt választjátok, ti, akik viszont nem, vagy csak ritkán tudhatjátok előre, mi lesz valamely döntéstek hosszú távú következménye, hisz nem láttok előre a Jövőbe, azt pedig, hogy mely döntésnek milyen eredménye lesz Szellemi értelemben véve, még kevésbé lehettek képesek felmérni, mert nincs rálátástok az Életfilmjeitekre, ha a spirituális asztrológia segítségetekre lehet abban (és volna is, ha hajlandóak volnátok azt értelemszerűen arra használni, amire adatott!), hogy megtudjátok: mely negatív erőket vontátok magatokhoz, hogy megtisztítsátok, s mely pozitív erőket, hogy még inkább erősítsétek azokat magatokban, de már nem csak földi, azaz ember-énjeitekben, hanem annak révén önnön valós, tehát Szellemi Én-eitekben, bár még csupán az ÉN-felet értvén a Szellem szó alatt. * A Föld tehát, mint kiemelt bolygó szerepelt Isten terveiben: bár Mózes már csak az első emberiség bukása után ismét megszülető Föld kiformálódását írhatta le, s ez még akkor is így van, ha a Közlő Testvér helyenként olyan információkat is beleszőtt mondandójába, amelyek (mint például az egyes szereplők életéveinek száma, amelynek kérdésére még vissza kívánok térni későbben!) az első emberiségre utalnak! Mózes tehát nem a Földnek mint más és más rezgésszintű Energia-elemekből álló Égitestnek: már csak mint a ti második emberiségeteknek későbben élőhelyül szolgáló bolygónak a születését mondja el, mindjárt a második mondatban megmutatva azt is: miként jelölte meg magának Isten az Egyetlen bolygót, amelyet kiválasztott: 6

I. kötet A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. (1 Móz. 1.2) E vers már nyíltan megmutatja: mielőtt még az Élet bármely formája létezhetett volna a Föld színén, az Istennek Lelke, tehát Istennek mindenek iránt való Örök Szeretete lebegett a vizek felett, az a Szeretet, amely a megbocsájtást, s ekként a Megváltást adta mindeneknek. A Föld tehát, s ezt nem árt, ha megismételjük: kezdettől, s már annál is előbb: a kezdetek előttől, még az első emberiség kialakulása előttől kiválasztott bolygó volt! Annál is inkább, hisz a víz, mint elem már az első emberiség idején is létező valóság volt: s a vízben AZ ÁLDOTT ÚR ISTENI engramja volt, van és lesz is mindaddig, míg víz egyáltalán létezik! A víz az összekötő elem, amelynek révén minden egyes Úton járó Szellemi Követ által lakott bolygó, és megannyi bolygó-lakó is részévé lett A KEGYELEMNEK (hisz a fizikai testek, még a legerősebben besűrűsödött energia-elemekből állók is!) tartalmaznak vizet, s a testekben lévő víz csak úgy bír az Isteni engrammal, és ugyanígy igaz az is, hogy a még meg sem fogalmazódott testek fölött is mindenkor és mindenhol ott lebeg az Istennek Lelke, azaz az Istennek Szent Szeretete, s épp azért, mert azon vizek is hozzá soroltatnak a kijelentéshez: a vizek felett! Nem véletlen, hogy Mózes ez esetben sem jelölte meg: mely vizek felett: csak azt, hogy a vizek felett! És most térjünk vissza ismét a kiinduló ponthoz: Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. Mit ért vajon a Közlő Testvér a kezdetben szó alatt? Minek a kezdetére akar utalni? Havva: vagyis az Élet már lényegesen korábban létezett, semmint a bukás egyáltalán bekövetkezett volna, hisz Öröktől fogva van, mert Örökkön VAN az ISTEN, AKI AZ ÉLET. Azt mondtam: Isten, AKI AZ ÉLET: vagyis a havva! E szó, e kifejezés tehát szintén öröktől, és örökkön VAN, amiként ez logikusan következik magából a szóból, az elnevezésből. De ha ez ekként van, vajon honnan eredeztethető, miből származik, és főként: mit jelent a másik szó: adama, vagyis Föld? Ha az ÉLET, vagyis maga ISTEN öröktől és örökkön VAN, Öröktől és örökkön VAN A SZERETET is, mert A SZERETET is maga ISTEN, mert ISTEN legbenső, azaz ISTENI LÉNYEGE éppen hogy A SZERETET: A LÉLEK - gondolkodtatok-e már azon: miért nevezitek ti magatok is, de még az Isten létét sem elfogadó Testvéreink is úgy a magatok bolygóját: Föld-Anyácska? Amiként most munkatársam gondolja, bizony: az akként is van, és a FÖLD szó az ANYA szóból ered: nem földi, tehát nem emberi, de Isteni értelem szerint! Isten Szeretete, és Isten anya-aspektusa nyilvánul meg a Földben: az Életet adó, örökkön gondoskodó, tápláló, ringató és oltalmazó Szeretet: s mert e SZERETET, tehát a LÉLEK a TEREMTŐ EGYSÉG mindhárom ISTEN-SZEMÉLYÉNEK legbenső LÉT-LÉNYEGE, nyugodt szívvel mondhatom azt is: a FÖLD (s itt most úgy a szót, mint magát a Földtestet kell értsétek) a TEREMTŐ EGYSÉG mindhárom ISTEN-SZEMÉLYÉ-NEK SZERETET- MEGNYILATKOZÁSA! Nem véletlen, hogy mindenegyes, a bukás bűnében részessé lett Szellem Úton járó Szellemi Követe a Föld színén tehet vizsgát mindabból, amit más és más bolygók színén megtanult, amiként az sem véletlen, hogy a Föld az ismét csak egyetlen olyan bolygó, amelynek testén minden egyes Fény-tartományban van ÉLET, hogy minden egyes szint Lakói a maguk tényleges Ébredtségi szintjének megfelelő Fény-tartományban juthassanak túl azokon a bizonyos vizsgákon, amely persze csak a ti Fény-tartományotokban olyan, amilyen: a magasabb rezgéstartományba, azaz a magasabb Fénytartományokba emelkedettek már csak a más bolygókon megszerzett Bölcsességek kibontásának valós képességéről tesznek bizonyságot, s ha csak részben is, de már az adott Út során készülhetnek a következő Felismerés, tehát a következő szint eléréséhez szükséges Bölcsességelem megszerzésére, éspedig akként, hogy rálátást nyernek, és mindinkább meg is értik azon Bölcsességelemeket, amelyek valamely vélük együtt Úton járó Testvér vizsgakérdései voltak. Az eddigieket összefoglalva röviden azt mondhatjuk tehát: amiként öröktől VAN az ÉLET, akként van öröktől a Föld is, mert Öröktől van ISTEN, AKI az ÉLET, és Öröktől van A SZERETET, amely az ISTENI EGYSÉG legbenső Isteni Jellemzője. 7

I. kötet Minden, ami van, ISTENTŐL van, s mert Ő egyedül A VAN, a Végtelen Mindenség, minden, ami van, Benne, de BELŐLE IS SZÁRMAZIK, mert ténylegesen ezt jelenti az oly gyakran használt szó-pár: MINDEN a MINDENBEN. Ő minden ÖNMAGÁBAN, mert Rajta kívüli állapot nincs, nem létezik, hisz Ő MAGA A VÉGTELEN ÖRÖK MINDENSÉG! Amikor tehát azt mondja Mózes: Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. már az ATYA Önkinyilatkoztatását is kell értsétek e kifejezés alatt, azt a hatalmas PILLANATOT, amikor Kinyilatkozta Önmagáról: VAGYOK! EZ volt A KEZDET: a Föld, mint fizikai képződmény megfogalmazódása csak a része, annak egyenes velejárója, mintegy: következménye volt e Kezdetnek, mert az Atya Önkinyilatkoztatása egyben a legmagasabb rendű SZERETET megnyilvánulása is volt, amely Szeretet megnyilvánulásának Isten-ereje A FIÚ, AKI az ATYA Önmagáról megfogalmazott Kinyilatkozásának EREJE: s éppen ezért, mert e leghatalmasabb ISTENI SZERETET EREJE A FIÚ, adta Kezébe az Atya mindazt, amit csak A FIÚ: A Leghatalmasabb SZERETET Szülötte viselhet és végezhet el, s ez A TEREMTÉS, A MEGVÁLTÁS és A MEGDICSŐÜLÉS. A bolygó születésének további mozzanatait már gyors egymásutánban írta le Mózes, egy-egy napot jelölve meg az egymást követő események bekövetkeztének időpontjául, azt viszont ismét nem tette hozzá: nem az ember által egy napnak ismert idő-egységet kell értsétek egy-egy nap alatt: egy-egy Teremtő Korszakot, amelynek időtartamát nem tudhatjátok, hisz nem véletlen mondjátok ti magatok is: Istennél egy nap olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő; csak mint egy nap. Minthogy az Idő csak mint fogalom, s nem mint Valóság-elem létezik a Valóság értelmében, lényegét tekintve csak átvitt értelemben van mondandója az időegység megnevezésével Mózesnek is, aki azt akarta ezzel érzékeltetni: amiként ti könnyen, szinte játszva oldotok meg egy-egy kisebb, emberi erőt igénylő feladatot, akként Teremtette meg Isten a káoszban a Rendet, s akként teremtette meg ismét a halottá lett bolygón azokat az életfeltételeket, amelyek már az alsóbbrendű Fény-tartományban Útnak induló Élet alapfeltételeit hordozták. Ám ezen felül és ezen túl is tapasztalhatjátok a későbbiekben ezt az Idővel való játékot. Talán egy nincs köztetek, aki igazán tudná: miként volt lehetséges, vagy miként kell értelmezzétek az egyes Ó-szövetségi személyek életkorára vonatkozó adatokat. Megmondom: sehogy! A ti Tér-Idő síkotok értelmében legalábbis sehogy Nem véletlen, hogy máig nem sikerült rábukkannotok: milyen naptár szerint számította Mózes, s milyen naptár szerint maradt meg a szájhagyományokban megőrzött, korai ősök életkorára vonatkozó adatok sokasága. A magasabb Fénykörben lévő Föld színén még valóban hosszabb időt érhettek meg az Úton járó Testvérek egy bizonyos értelemben! Ugyanis ha az általuk fizikai síkon töltött időt belehelyeznénk a ti Fény-ívetek Tér-Idő rendszerébe, az ő egyetlen esztendejük körülbelül három és fél esztendőt adna ki, ami érthető, ha tekintetbe vesszük, hogy az első emberiség Történelme még a negyedik Fénykörben játszódott. Ezen kívül is lényegesen hosszabb életutat járhattak végig (amint azt az atlantisziakról az Ószövetségben óriásoknak vagy isteneknek nevezett Úton járókról adott információkban is olvashattátok), hisz a köröttük lévő közeg, tehát a Föld-test és annak megannyi légköri rétrege, valamint a Föld-testet körülölelő Kozmikus gyűrű, de a saját tudati-akarati energiáik is hasonlíthatatlanul tisztábbak voltak, ezenkívül két Nap árasztotta testeikbe a maga energiáját. S ők még nem fizikai élelmet fogyasztottak: a prána energia táplálta őket, bár később (az adott Fény-ív egy alsóbb rendű tartományában) a magukhoz, pontosabban magukba, testeikbe vonzott energia kevésnek bizonyult, s akkortól gondolati-akarati úton fogalmazták meg táplálékukat. Ez tehát a Mózes által jegyzett, hihetetlenül hosszú életutak egyik magyarázata: de tényleg csak az egyik, s mert ez ekként van, szükséges, hogy a másik okot is megvizsgáljuk. Ám egy kissé tán ismét eltértünk az eredeti témától, így most térjünk is vissza a Föld fizikai értelemben vett születéséhez, s a fentebbi kérdést már majd később vesszük ismét sorra, mert nagyon is fontos és érdekes * Lényegében maga a Teremtés, a Kozmikus terek, s a Föld-test, valamint a Föld körüli légköri gyűrűk létrehozatala az első emberiség létbelépése előtt megtörtént, és ez is természetes és logikus. Az viszont 8

I. kötet talán kevésbé tűnik számotokra logikusnak, hogy a Szellemi burok akkor és ott még nem ölelte körül a Föld-testet: pedig ez is igaz! A lefelé vezető ágban járó bolygó még csakúgy Energia-köpenyt viselt, mint ma bármely más bolygó, s ennek oka az, hogy még nem merült alá abba a rezgéstartományba, amely a Föld-testben lévő, s a Föld körüli, magasabb rendű energiákat veszélyeztette volna, vagyis még Satana sem bírt fölötte olyan hatalommal, amellyel ma bír, amiként ezt is tapasztalhatjátok a magatok mindennapjaiban, ha nem is teljességgel a Föld-testet: csupán a magatok életét figyelitek is. A Föld-test egyes, számotokra kellemetlen vagy akár már tragikus megmozdulásai és történései ugyanis nem, vagy nem kizárólag és nem teljességgel írhatóak Satana és csatlósai számlájára még akkor sem, ha a legdurvább emberi cselekedetek hátterében minden esetben ők állnak. Amit ma meg kell tapasztalnotok (s még a Holnapok során is, amiként azt az ÚR is előre megmondotta), részben a Föld-test öntisztító törekvése, részben pedig a ti második emberiségetek múltbéli és jelen milyenségének visszahatása. Igaz: e kettő egyáltalán nem választható külön, hisz a Föld-testben s a Föld légköri gyűrűiben, valamint a Kozmikus Erő-gyűrűben éppen hogy az emberi energiák csapódtak le: azok köszönnek vissza ma, s még a Holnapok során is, hisz amiként mondtam, a Föld Szellemi burka, amely mára csaknem teljességgel elérte a Felemeltetéshez szükséges rezgésszintet, már nem szívja magába, de visszaveri mindazt a negatív energiát, amit a Földlakók összessége megfogalmaz. Ahhoz viszont, hogy az ÚR Útja valósággá lehessen, bizonyos értelemben kellett, hogy a Föld olyan Mélység-szintre ereszkedjék alá, amelyen végül is megállapodott, vagyis az első és a második Fény-kör határáig, hisz Satana a maga csatlósaival mindenkor egyetlen szinttel, tehát egy Fénykörrel járt lejjebb, mint az őt követő Szellemi Követek mindösszessége. Igaz: ezt követően tovább mélyítette a maga anti-energiákból álló birodalmát, de azt már nem mélyíthette akként, amiként tette azt korábban: már nem egy-egy szinttel ereszkedett lejjebb, hanem a már elért mélységszintet sűrítette be még inkább, fogalmazzunk akként: magát a már meglévő szintet hatványozva önmagában. Hogy is fogalmazzak, hogy érthető legyen? Ha egymás alá több, mind kisebb és kisebb kört rajzoltok, végül elérkeztek a ponthoz: ezen belül már csak a mind kisebb és kisebb pontok lerajzolására nyílik lehetőségetek, ami által viszont a pont közepe lényegesen sötétebbé válik mint annak széle, így még akkor is lesz eltérés magában a pontban, ha az csupán egyetlen pont a legkisebb körből szemlélve és ahhoz viszonyítva. Satana célja és terve az volt, hogy a Teremtő Világának, tehát a Végtelen Mindenségnek a tökéletes ellentét-párját fogalmazza meg. A Teremtő önmagában hatványozódik és Önnön Végtelenségét növeli annak ellenére, hogy mert Ő Maga A VÉGTELEN, a ti fogalmaitok szerinti, azaz térbeli növekedésre nincs szüksége, lehetetlenség is volna, hiszen VÉGTELEN: és mégis növekedik, s mert a Végtelenben nincs Tér és nincs Idő sem, a Fényben növekedik éspedig akként, hogy mind több és több Fényt bocsájt ki önmagából, önnön epicentrumából, amely épp akként válik mind tündökletesebbé és ragyogóbbá, amiként Satana anti-világa lesz mind sötétebbé: s ha Satana világait mint egyre kisebbedő és egyre sötétebb pontokat vetítitek magatok elé, hát A TEREMTŐ EGYSÉGET mint egyre fénylőbb pont-halmazokat kell érzékeljétek, amelyek összessége ismét csak annak középpontjában lesz a leginkább az, ami: Fény, éspedig a Teremtő Szeretet Bölcs Akaratának egy olyan tökéletes és káprázatos Megnyilvánulása, amelyet fel nem érhet és el sem is viselhet soha örökkön egyetlen Teremtmény sem, hanem csakis az EGY LÉNYEGŰ, HÁROM SZEMÉLYŰ TEREMTŐ EGYSÉG, vagyis maga ISTEN. Épp akként, amiként az ellentét világának legmélyebb pontját sem volna képes elviselni, csak maga aki azt megfogalmazta: vagyis Satana, és AZ, Aki még Satana fölött is győzedelmeskedni tudott: vagyis A FIÚ ISTEN, s ekként A TEREMTŐ, mert hisz amiként már ezt is nem egyszer mondtam, A TEREMTŐ EGYSÉG soha örökkön meg nem bontható, így ha A FIÚ ISTENRŐL szólunk, már szóltunk az Atyáról és szóltunk A Szentlélekről, az ATYA Anya-aspektusáról is. S egy érdekes gondolat merülhet most föl sokak elméjében, éspedig az, hogy amennyiben a Legmagasabb rendű FÉNY: A FIÚ képes volt elviselni a legalsóbb rendű sötétséget, vajon nem áll-e ugyanez megfordítva is, vajon Satana is nem volna-e képes mégis elviselni a Legmagasabb rendű Fényt: de nem ám!! Még csak megközelíteni sem volna képes, mert bár a sötétség, amiként azt a fekete lyuk 9

I. kötet nevű Kozmikus Képződmény is igazolja számotokra, minden fényt magába nyelni igyekszik: viszont a FÉNY semmit sem akar elnyelni: ellenkezőleg! Kiárad, hogy Önmagát adhassa mindeneknek. Ekként a sötétség megsemmisítő, a FÉNY éltető annak ellenére, hogy az előbbeni látszólag vonó, míg az utóbbi taszító hatást ad. Ám ez valóban csak a ti Világaitokban van ekként, s nem a Mennyei Szinteken, mert OTT megannyi Teremtmény maga is a FÉNYT igyekszik nem csak befogadni, de visszaközvetíteni is, így amilyen fokon befogadó, olyan fokon adó is, márpedig az adni kívánó csakúgy közeledni igyekszik és közeledik is afelé, akinek adni kíván, mint a befogadó afelé, akitől átvenni szeretne, mert a Fény, vonzza és emeli is egyben, mert a hasonló a hasonlót vonzza. Satana szándéka tehát, amint már fentebb is mondtam, az volt, hogy a FENT tökéletes ellen-pólusát fogalmazza meg, hogy az ellenponton is túllépve már az ellentétes irányba igyekezzen az addig mindinkább besűrített energiát kiáramoltatni, de már mint ellentétes forgás-irányú anti-erőt. Ennek végső célja az lett volna, hogy az általa kiáramoltatott, s már teljességgel besűrített tehát besötétített Világ-képét mind hatalmasabbra növelve végül magába vonzza nem csak a fizikai elemek mindösszességét, tehát a ti kicsiny világmindenségtek egészét, mindent, ahol negatív energia-elem egyáltalán van, de a mélység felé elindult, s a legalsó Mennyei szinteken elfedett állapotban lévő, s önnön egy Szellemi Energiaelemüktől időlegesen megfosztott, mert azt mint az önmagukról megfogalmazott ÉN-képet kiáramoltatott Szellemeket, majd a mélység világába szippantott Teremtmények hiánya végett tökéletlenné lett Mennyei Szinteket is, s ezzel átvegye a Mindenség irányítását. Nem tudta, mert nem tudhatta, hogy még ekkor is épp csak egy szikráját mondhatná magáénak a Végtelennek, amely MAGA A TEREMTŐ, AKIT viszont soha örökkön le nem győzhet, be nem vonhat a maga anti-birodalmába, mert az abban a pillanatban mindenestől felbomlana, amiként nem tudta azt sem, mert ehhez már hiányzott belőle a szükséges Bölcsesség, hogy csak egy bizonyos pontig mehet: aztán viszont kilyukad az a bizonyos papír amelyen a mind kisebb és kisebb pontokat megrajzolta magának, és ismét a FÉNYBE ér, de már nem a Teremtettség Mennyei Birodalmaiba, hanem a Teremtő Mindenségbe a Teremtő Erő-elemek közé, amelyek közt maga is és birodalma is szemvillanásnyi idő alatt azzá lesz, ami volt a kezdetek előtt: Teremtő Erő-elemekké, amelyekből ISTENÜNK Új Világot formálhat. Minthogy már e kérdésről is szóltunk, ennél bővebben szükségtelen volna kibontanunk, így ismét térjünk vissza a Föld kiemelt szerepére. Amiként mondtam, a Föld az egyetlen olyan bolygó, amelyen megannyi Fény-tartományban van Élet, mert a Föld a mindenség egyetlen vizsga-bolygója. Ez azt jelenti, hogy a Föld-testnek mint más és más rezgésszinteken megnyilvánuló Energia-képzetnek minden egyes Fény-tartományban megvan a maga rezgésszintjétől eltérő tökéletes belső magja. S ezt ismét meg kell magyarázzam, hogy értetté tegyem számotokra. A Mars bolygón a második Fénykörben van Élet: tehát a bolygó magja is a második Fénykörnek megfelelő energiákat vonta magához mint elsődleges bolygó-elemeket, s a bolygóban ezen felül még jelen lévő energiák csak mint járulékos energiák léteznek: a legalsó rezgés-ív, amelynek energiái a Mars fizikai gömbjében jelen vannak, az első Fénykör hatodik és a hetedik Fény-ívének energiái, míg a legmagasabb energia, amelyet a bolygótest mint energia-burkot maga köré vonhatott, éppen hogy a ti szintetek, tehát a harmadik Fénykör negyedik és ötödik Fény-ívének energiái, amelyek pontosan olyan szerepet játsszanak a Mars bolygó körül, mint a ti ózon-rétegetek és az azt is magába ölelő Szellemi Burok. Ez viszont mindjárt két másik információt is magába zár! Az egyik az, hogy a Mars bolygón még véletlen sem lehet Élet a ti érzékelési tartományotokban, mert a bolygók lakói, tehát Úton járói csak a bolygótestnek megfelelő energia szinten lévő Asztrál-világokból érkezhetnek (természetesen, s ezt sem győzöm elégszer elismételni: a ti Földetek kivételével, amely szintre más és más szintekről érkeznek Testvéreink, bár ők is minden esetben akként, hogy a bolygótestnek megfelelő rezgésszintű Asztrális Világon egy bizonyos időt el kell, hogy töltsenek, hogy magukra vehessék az adott szint energiáit: aki az alsóbb Fénytartományból indulhat egy Kegyelmi Útra, az a számára még magasabb rezgésszintű Erőkkel töltekezik, mindenkor azon Energiákat vonva magához, amelyek az Életfilmben szereplő Sors-események szempontjából szükségesek, míg akik a magasabb szintről indulhatnak, le kell árnyékolják a maguk ténylegesen is meglévő Erőit, ismét csak oly fokon, amely szinten az Életfilm érdekében az szükségeltetik.) A másik az, hogy amikor a bolygótest rezgésszintje eléri a körötte lévő energia-burkok rezgésszintjét, vagyis igen földiesen fogalmazva 10

I. kötet amikor a bolygó bele nő az Energiaköpenybe, megszűnik létezni mint bolygó: attól kezdve az adott rezgésszintnek megfelelő tisztasági fokú Energia-gömb lesz csupán, amely széjjeloszlik a Kozmikus Térben. A történés földi szemel nézve meglehetősen látványos, hisz az alsóbb Fény-tartományokhoz tartozó energia-halmaz más, lényegesen magasabb rezgésszintű Erő-ívek és Erő-szálak közt lebeg, majd a tehetetlenségi törvénynek engedve addig száguld ezek közt, míg teljességgel elemeire nem bomlik, s az ekként felszabaduló energia-elemeket az egyes elemek rezgésszintjének megfelelő Erő-ívek és Erőszálak vonják magukhoz: s ezek a hulló csillagok, és/vagy (nagyobb méretű Kozmikus képződmény esetében) az üstökösök, amelyek a magasabb rezésszintű Energia hatására szinte lángra lobbannak. E jelenség közben az energia-halmazban még meglévő alsóbbrendű erőelemek kilökődve egymáshoz préselődnek, s más bolygók vonzásának engedve mint kis és/vagy nagyobb méretű meteoritok az őket magához vonzó bolygó légterébe kerülnek: s akkor már a légellenállás okozta súrlódás következtében ténylegesen is lángolni kezdenek, s akként hullnak a bolygók felszínére. A Föld testét körbe ölelő energia-burok, vagyis a Föld Szellemi Gömbje ezzel ellentétben maga is mind magasabb rezgésszintre emelkedik, mintegy: megelőzve a Föld fizikai gömbjét. A Föld Szelleme ugyanis minden egyes szinten csakúgy el kellett fedje önmagát, a maga mindenkor tökéletes tisztaságú Szellemi Erőit, amiként az ÚR fedte el Önmagában szintenként a maga Isten-erőit, minden egyes szinten otthagyva abból egy bizonyos mennyiséget. De míg az ÚR a maga Isteni Erőit Őrizőkre bízta, a Föld Szelleme megannyi szinten az adott szintnek megfelelő érzékelési tartományban megnyilvánuló Föld-test köré áramoltatta azt, s már felfelé önmagát tölti be önmagával, vagyis a saját, korábban otthagyott Szellemi Erőibe öltözik, s lesz fokonként mind ragyogóbbá. S minderre addig van szükség, míg egyáltalán Földtest létezik, addig a szintig tehát, amelyen a Föld, mint Fél-szellemi erő-elemekből álló Kozmikus Képződmény maga is Energiává nem lesz, amely, ha már a rajta Úton járók elérték azt az Ébredtségi fokot, szintén Erő-elemekre bomlik, amely Erő-elemek viszont már nem áramolnak széjjel a Kozmikus Térben: az őket megfogalmazó Szellemi Követ, tehát az ÉN vonja magához, ami által végül kiteljesedik, s képessé lesz visszaemelkedni a Szellembe mint annak kiáramoltatott gondolati akarati Energia-eleme. Ezek a sajátosságok, mint mondtam, egyetlen más Égitestnél és/vagy Kozmikus képződménynél sem figyelhetőek meg: s épp ez jelzi számotokra is, de a mi számunkra is a Föld kiemelt voltát, amely bolygó Isten különös Kegyelmét élvezi, s élvezte mindenkor. **** E kérdést követően viszont szükséges, hogy megmutassam azt is: hogyan, s miként igazolható vissza az a tény: az Isten által kiemelt bolygón éppen hogy Izráel népe volt az, amely a bolygóhoz hasonlatosan mint kiemelt nép szerepelt és szerepel Isten Megváltó Tervében. Ám ehhez is szükséges egy pillanatra visszalépnünk a kezdethez, vagyis ahhoz a ponthoz, amelyen a lefelé haladó Szellemi Követ már olyannyira nem volt birtokában az ÉN-ben, majd később még az ÉNfélben is meglévő Szellemi Bölcsességeknek, hogy amivel még bírhatott egyáltalán, szinte nem is nevezhető Szellemi Bölcsességnek: már csak a fizikai szinten való Lét alap-elemeinek megfogalmazásához volt elegendő, amiként a még magáénak tudhatott Szellemi Energia is, amelyet a Szellemi Követ mindenkor a maga Ébredtségi fokának már és még megfelelő mértékben tudhatott a magáénak, s amelyet, éppen a tényleges Szellemi Erő csekély volta végett mindinkább pótolni igyekezett Satana anti-energiáival, amelyeket viszont ismét csak ki-ki maga fogalmazott meg önmagának, ha ezt akként cselekedte is, amiként azt Satana vagy az ő csatlósai a maguk példájával megtanítottak néki. A mélység felé vezető út magasabb Fénykörének legfelső Fényíveiben megálló, s Ébredni, majd Visszafelé indulni képes Szellemi Követek még fizikai test nélkül, mint Szellemi erő, azaz mint ÉN-kép, majd fél-szellemi testben Úton járók, később pedig, már a Duális Egység megbontását követően megállni képessé vált ÉN-felek Lélek-testekben kezdhették meg a Visszavezető Utat. 11

I. kötet Az ennél mélyebb Fény-tartományba lépett Szellemi Követek már meg kellett fogalmazzák a maguk eszközét, amelyben a lefelé vezető utat egyáltalán folytathatták: s ez az ÉN-felek által kiközvetített Énrész volt. A lefelé vezető Út során még ez tekinthető az ÉN-fél testének, amely azonban, lévén hogy az Én-rész sem fizikai jellegű test, nem ismerte a halál fogalmát, vagyis mindaddig folyamatosan haladt a maga választotta úton, míg fel nem ismerte (de már mint Én-rész): milyen végzetes hibát követett el. Akkor aztán megállt, hogy ő is megkezdhesse a Visszavezető Utat: akkorra viszont már oly erősen eltávolodott önnön Szellem-énjétől, s ezzel oly fokon vetette el magától a lefelé vezető Út egyes szintjein a korábban még birtokolhatott Szellemi Bölcsességek mindösszességét, hogy csak a legalsóbb rendű Szellemi Bölcsességek kibontásához volt elegendő számára a benne megmaradt Erő: s mert ezek a bölcsességelemnek alig is nevezhető ismeretelemek már a fizikai síkon való Lét feltételeihez tartoztak, ezek kibontásához és Valóság szintre emeléséhez, tehát megéléséhez az Én-résznek is szüksége volt valamely segédeszközre, amelyen keresztül cselekedhet, hisz önmaga mint Szellemi erő-elem közvetlenül már nem lett volna képes cselekedni. Ez is érthető, hisz hát a Szellemi Követ cselekedete is Szellemi, azaz gondolati akarati és érzelmi, azaz lelki cselekvés: márpedig azon a bölcsességi fokon, amelyre már az első emberiség képviselői is alámerültek, lehetetlenség lett volna olyan fokú Szellemi Erő birtokosává lenniük, amelynek révén tényleges Szellemi cselekvést, ha akarjuk, nevezzük akként: teremtési, vagy inkább Szellemi alkotási folyamatot elvégezhettek volna, s kiváltképp nem lehettek volna képesek arra az adott közegben, abban, amely az általuk megfogalmazott energiákból állt! S ez még akkor is így van, ha az első emberiség tagjai nem merültek a negyedik Fény-kör rezgéstartományát a ti szintetektől elválasztó Fényív alatti Fénytartományba, vagyis még arra a szintre sem merültek alá, amelyen a ti jelennek megélt korotokban a Föld Szellemi Gömbje áll! A Teremtés, és ennek nyomán is minden alkotás célja és lényege a nincs helyén a van megteremtése: A Teremtő Önmagában teremtett, Önmagából merítve az ehhez szükséges ERŐT és BÖLCSESSÉGET, hogy SZERETETE szavára a semmiből és a semmiben : azaz a Mindenből és a Mindenben: Önmagából és Önmagában megteremtse A Szellemlényeket és azok Otthonát, A Mennyei Világokat. Az Istentől elfordult, s a mélység világaiba alámerítkezett Szellemi Követek minden szinten csak a még rendelkezésükre álló Szellemi Erőt használhatták a maguk alkotásainak megfogalmazásához, lét szintre emeléséhez, s ehhez kezdetben még elégséges volt a maguk energia-képzeteit a köröttük lévő energiából merítve, s magában az őket körülvevő energia-tengerben megfogalmazni (nem tudok hirtelen ennél jobb szót, hasonlatot, hisz az az erő-áramlat akkor, és azon a szinten még és már nem Kozmikus tér, hisz nem Kozmikus, de energia-testek léteznek benne, s most tényleges, még a tökéletes Tisztaságú Energiától alig is eltért Energiát értvén ez alatt!): viszont ameddig ténylegesen is a Szellemi energiát használták a valami megfogalmazásához, a maguk mind sötétebbé váló Szellemi energiái érzékelhetővé, valósággá lettek a köröttük lévő, még tisztább térben, amely mindenkor tisztább volt és maradt, mint a bűn útjára tért, s azon mind mélyebbre süllyedő Szellemi Követ saját gondolati-akarati és érzelmi energiái, hisz ha ez nem ekként van, a szellemi Követek nem is maradhattak volna meg a LÉT-ben (még abban az általatok valósnak vélt látszat-létben sem!), hisz a köröttük lévő Erőből nem csak produktumaik megfogalmazásához, megalkotásához merítettek, de az éltette Szellemi erő-elemekből álló testeiket is. A képlet azonban a fizikai, sőt: már a Fél-fizikai testeket feltételező, azokat szükségessé tevő szinten megváltozott, amikor a Szellemi Követ ébredvén a Vissza vezető Út megkezdésének szándékát megfogalmazta magában. Akkor a maga által korábban megfogalmazott, legsűrűbb anyag-elemekből álló Világképben kellett megkezdje tényleges Útját, s mert ez rendszerint erősebben besötétült energiatartomány volt, mint amely energiaszintet a Szellemi Követ mint Szellem-testét alkotó energiát még a magáénak tudhatott, ahhoz, hogy az adott energia-tartományban megnyilvánulhasson, maga is az adott szintnek megfelelő energia-elemet kellett magára öltse, vagyis testruhába öltözött, hogy az általa megfogalmazott negatív energia megtisztítását elvégezhesse. Ekként volt ez a Föld színén élt első emberiség esetében is, ám akkor még a Szellemi Követ, tehát az ÉN-fél fogalmazta azt az anyagelemet, amelyet későbben be is töltött mint önnön első fizikai testét, s 12

I. kötet ismét csak a Szellemi Követ emelte az egyetlen sejtből álló anyagelemet mind magasabb és magasabb szintre, míg az elnyerte végleges formáját, amelyet az emberi törzsfejlődés csúcsának is nevezhetünk. Amiként mondtam, az első emberiség a ti mai testeitekhez hasonlatos testeket mondhatott a magáénak, azzal az eltéréssel, hogy testeik lényegesen nagyobbak, ám ezzel egyidejűleg könnyebbek is voltak, hisz azok az energiaelemek, amelyekből az adott testek felépültek, még kevésbé voltak besűrűsödöttek, vagyis még kevésbé voltak anyagi jellegűek, mint a ti jelenlegi testeitek, s a Szellemi Követ nem a kisagyban, hanem a koponyatetőn helyezkedett el (s ez még az atlantisziak, s egy bizonyos korig az ő utódaikként megszületett egyiptomiak esetében is ekként volt.) *** Itt most ugorjunk egyet, egészen addig a pontig, amelyen bekövetkezett az első emberiség teljes és végleges bukása: s ez már a második Bukás volt, amely mégsem a második, hanem a harmadik volt, hisz a másodteremtettségből Satana nyomába indult Szellemek bukása akkor már bekövetkezett. S mégis: az első emberiség tagjai közt Úton járók közül sokak élték meg másodszorra is a bukást, mint Szellemi történést, s ezek már csak a másodteremtettségből útnak indult Szellemi Követekkel együtt kezdhették meg a Visszavezető Utat, éspedig akként, mintha maguk is az Út legelején állnának, amiként az Szellemi értelemben volt is, még akkor is, ha felsőbbrendű ÉN-jeikben megmaradt bizonyos fokig a korábban, még az első emberiség tagjai közt végigjárhatott Utak egy-egy emlékezeti energia-lenyomata. De már valóban csak ezek emléke: nem a korábban megszerzett Bölcsességek maradtak meg még a felsőbbrendű ÉN-ben is, hisz az ismét csak maga vetette el magától a korábban már megszerzett Erők mindösszességét azzal, hogy egy addiginál is mélyebb Fény-tartomány felé indult, már egy olyan rezgésszintre ereszkedve alá, amely már ténylegesen is Satana hatókörzetébe tartozott. Vagyis a harmadik Fénykörbe, s akár még az annál is gyengébb, tehát az az alatt lévő Fénytartományokba merülve alá. Az ismételten is elbukott elsődök azonban egy bizonyos szinten meg kellett álljanak: a mélység felé vezető út folytatásának szándékát ugyanis már bizonyították azzal a nagyon is nyilvánvaló ténnyel, hogy részeseivé lettek e második bukásnak, s ezzel lényegében megnyitották a negyedik Fény-kör alá vezető utat: ha viszont ismét csak ők azok, akik egészen a mélység már tényleges szintjéig a másodteremtettségből elindultak előtt járnak, későbben e másodteremtettségű Szellemi Követek esetleg épp arra fognak hivatkozni: csak az Elsődteremtettségű Testvérek által mutatott utat követték, maguktól sohasem jutott volna eszükbe a mélység oly fokáig alámerészkedni dehogynem, épp úgy eszükbe jutott, amiként az Elsődöknek is, amely szándékról, és annak megvalósítási törekvéséről ez is, és az a csoport is bizonyságot tett. S itt is van valami, amit ismét el kell, hogy mondjak, s ez az, hogy a Mélység felé vezető Út minden egyes lépését ki-ki önmaga is megfogalmazta önmagában és önmagának, így az, amit az egyes szintekre alámerült Szellemi Követek mint csoport-karmát magukra vettek, egyben egyéni karmájává is lett minden egyes Szellemi Követnek. És itt is álljunk meg egy pillanatra, mert amikor azt mondom: karma, ez esetben nem arra gondolok, mint amikor a Felfelé vezető Út során egyénileg letisztítandó karmikus kötésekről szólok! Azokat az energiákat ugyanis, amelyeket a még lefelé haladó Szellemi Követ megfogalmazott, mindenkor az adott szinten lévő bolygótestek vonták magukhoz, így azokat az adott bolygókon és az adott bolygókból kell kitisztítsa megannyi Úton lévő: s ezen energiák kitisztítása nem egy esetben éppen hogy a fizikai testek alvási szakában végigjárt, tehát az álom-béli Utak során történik, akként tehát, hogy a Szellemi Követ nem ölt testet csak azért, hogy az éppen járt Út tényleges energia-tartományában lévő, vagy egy ahhoz közeli Fény-körben lévő bolygótestből valamely történés révén kitisztítsa a lefelé vezető Út során kiáramoltatott, s az adott bolygótestbe égett negatív energia-elemeket: erre nem, vagy nem minden esetben van szükség, s ekként az adott bolygó Asztrális vetületén fog egy-egy álom-utat, vagy annak egyegy részletét megélni: aztán visszatér az általa tényegesen is használt test Tudata mellé, hogy folytassa a megkezdett Kegyelmi Utat, s az Álom-út emlékképeit elraktározza a maga Szellemi Tudatába, akár annak teljességét is elfedve a test Tudata elől, de akár akként is, hogy az Álom-út egyes részleteit leközvetítheti a test Tudata felé, ha azáltal valamiképp megtámogathatja a Tudatot a tényleges Út valamely későbbi történése során. Van, és nem is ritkán, hogy ugyanannak a Földnek az asztrális képzetén van szüksége a 13

I. kötet Szellemi Követnek egy-egy ilyen Álom-útbéli feladat elvégzésére, s ha a megoldandó feladat részben vagy akár egészében beleilleszthető a test és a Tudat által későbben megoldandó, de már a tényleges Út során megoldandó történések valamelyikébe, s akkor az álomban már végigélt Sors-elemet szinte teljességgel leközvetíti a Szellemi Követ a Tudat felé. Ezek azok az esetek, amikor az a bizonyos de ja vu érzet felbukkan: e kérdésre viszont még alább visszatérek, így itt és most nem is térünk ki rá bővebben. * Az első emberiség tagjai közt Úton járó Szellemi követek közül tehát mindazok, akik másodszorra is elbuktak, csakúgy az elején kellett kezdjék a Visszavezető Utat, mint a másodteremtettség bármely, a mélyebb szintekre, tehát már az anyag-világba aláereszkedett Szellemi követe, és éppen azért, mert az adott szinten már nem a korábbi, még lényegesen magasabb rezgésszintű, s ekként inkább fél-fizikainak mondható, de már a teljességgel anyagi testek megfogalmazását kellett megtanulja. Ekkor viszont már nem a Szellemi Követ fogalmazta meg a későbben betöltött anyagelemet, de az általa korábban kibocsájtott, s az első Fénykör legalsó Fényívén besűrűsödött gondolati-akarati Erő-elembe lépett be, megtanulva ekként az anyag elemi szintű felépítésének rendszerét, majd az egyes anyagelemek egymáshoz kapcsolását, s tanulta azt mindaddig, míg a ti jelenlegi testfelépítésetek fokáig is el nem ért, már Útjai közben tanulva meg a Tudat irányítását, amelyet a fizikai eszköz ösztön szintű fejlődési állomásait elhagyva a szint értelmében már az ellentét képviselői is igyekeztek, és persze még többnyire tudtak is befolyásolni, elérve ezáltal, hogy a fizikai eszköz az általuk sugallt cselekedeteket hajtsa végre a Szellemi Követ szándékával és céljával szemben. Ezen állomások mindegyikét is ismeritek, hisz már ezekről is írtunk, s mert kis munkatársam erősen ódzkodik az ismétlésektől, inkább továbblépünk. Ugyan innentől már nem követjük a Mózes által leírt Teremtés-történetet, hisz annak mese-jellegét magatok is megfigyelhettétek, csak annyit fűznék még hozzá e Teremtés-történethez, hogy épp a soron következő versek azok, amelyekre fentebb utaltam, s amelyeket a Közlő Testvér fordított sorrendben íratott le Mózessel. Legalábbis egy bizonyos értelemben, mert azért ez sem egészen ekként van, hisz ha egy picikét tüzetesebben megvizsgáljuk, a Természet lényeinek fejlődése, ha korábbi történésként, s az ember lététől teljességgel elkülönítve íródott is le, mindenkor és mindenképp alatta marad az emberi fejlődésnek. Ezen felül és ezen túl a I. 2,7 verseitől, amikor is ismételten visszatér az ember, és a természet lényeinek, azok mindösszességének megteremtése, már a Szellemi Követtel bíró lényt említi elsőként, bár a fejlődési állomásokat nem említi, vagyis akként ábrázolja, mintha az ember, de az állat és növényvilág tagjai is egyik pillanatról a másikra lettek volna abban a formájukban, amelyben ma ismeritek magatokat és a köröttetek élő Lélek-lényeket is. Nos, ez az egyik, amire fentebb már utaltam, s ami erősen mese jelleget kölcsönöz a Teremtéstörténetnek, de ha Mózes akkor és ott ténylegesen ki akarja bontani, vagy a Közlő Testvér az általatok ismert kibontásban közvetítette volna le úgy a Teremtéstörténetet, mint az egyes Parancsolatokat és Törvényeket, nemcsak hogy nem értik egyetlen szavát sorát sem, de még meg is ölik Mózest, hisz azok a Törvények és Parancsok, amelyeket ti ma már a magatok szintje értelmében be kellene tudjatok tartani, azon a szinten még teljességgel lét-idegenek lettek volna, részint a Szellemi Követek ébredtségi szintje, részint az adott Fény-tartomány energiaszintje végett. (S itt is hadd tegyem még hozzá: sokak voltak közületek is akkor és ott abban a Fénytartományban, s még olyan is van köztetek, akik nem hogy annál magasabb, de még annál is alacsonyabb fokon bírhatták a Szellemi Bölcsességet, mint amilyen fokon bírhatta azt a Mózes vezetése alatt álló nép: és ez még akkor is igaz, ha ti a Magyarságnak oly fontos szerepet tulajdoníttok a múltban, hisz aki ma a Magyarság tagjai közé született, egyáltalán nem biztos, hogy akkor vagy bármely korábbi Útján! épp úgy a magyarság ősei közt volt! Részben ezért is fölösleges a Magyarság vagy bármely nép távoli múltjában kutakodni, részben pedig azért fölösleges, mert hisz a Múlt egy lezárt fejezet, amely ugyan kihat a mára és a holnapokra is, de a Holnapot ténylegesen ma kell építenetek, s nem a múlt emlékeiből, hanem a mai emberségetekből, az Atyába, az Úr Krisztusba és az Áldott Anyába: Szentlélek Máriába vetett Tiszta és igaz Hitetekből, és mindenek előtt Szeretetetekből!! Ámde térjünk vissza ismét Mózeshez 14

I. kötet Az is igaz, hogy Mózes első könyvének 1. 3-tól írott versei szinte szándékoltan össze vannak keverve: és nem akként, hogy az egyes verseket keverte össze a Közlő, vagy akár maga Mózes, de a történések Időbeni, vagy inkább akként fogalmazzunk: Spirituális Történelmi rendszerben való elhelyezkedését tekintve, hisz a közlések egy része még az első emberiségre mutat vissza, mások még korábbi történésre: a bűnbeesésre, éspedig akként, hogy minden történést az adott kor emberének értelméhez és tudati képi fogalomalkotási rendszeréhez igazodva formál és fogalmaz meg. Ám mert ti már korábbi munkáink révén a bukás történetét, s a Szellemi Követek Visszavezető Útját is megismertétek (ha csak részben, s csak elméletben is az utóbbit), térjünk rá az első Ígéretre, amelyet Isten a bűnbeesés percén adott az embernek. Ahhoz viszont, hogy e kérdést megvizsgálhassuk, ismét egy nagyot ugrunk, már az Ószövetség verseiben is: És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban. És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod. (1 Móz. 3.14-15) Hogy is mondja Mózes egy lényegesen előbbi versben: 1 Móz. 1.27 Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket. E versből kitűnik, hogy a Teremtmény, akit Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett, még nem lehetett azonos az emberrel, még akkor sem, ha a fogalmazásban az általatok ismert férfiúvá és asszonnyá kifejezés utal a Teremtmény duális voltára. És mégis a Szellemről van szó, hisz amíg az a Mennyei szinten van, nem nevezhető embernek: ismét csak a ti fogalmaitok szerint, ekként viszont még mint Szellem, mint Teremtmény kapta az Első Ígéretet, ha az már egy későbbi időpontra vonatkozott is. Ez esetben tehát még nem beszélhetünk arról, hogy a Megváltás, s a Megváltó születésének Ígéretét kifejezetten Izráel népének adta volna Isten, vagyis ez még nem azonos az Izráel fiaival kötött Szövetséggel, hisz az Ígéret a Teremtménynek adatott: viszont mindazon Szellemi Követek, akik a bukás, majd a Mennyei szintektől való eltávolodás bűnébe estek, a Mélység-vonzat alá eső szintre is alámerülve mindenképp embertestet kell magukra vegyenek a Visszavezető Út egyes Állomásain, hisz ha a Föld színére érkeznek, hogy az egyes szinteken már kibontható és megvalósítható Bölcsességelemek valamelyikéből vizsgát tegyenek, ez nem is lehetséges másként, csak ha mint ember lépnek a Föld színére! Az Ígéret tehát nem azonos az első Szövetséggel: viszont bizonyítja Isten Szent Szeretetét, amelynek révén és amelynek szavára Isten már akkor, a bűn útjára tért Szellemek által megfogalmazott ÉN-kép első lépésének, s ekként a ti kis világmindenségteknek A Mindenség testén belül való elválasztódása pillanatában megígérte A MEGVÁLTÓT és A MEGVÁLTÁST, a VISSZATÉRÉS esélyét adva mindnek, aki a Mélység felé indult! * A Mózes által jelzett Szövetség, amelyet viszont már valóban Ábrahámmal kötött meg Isten, ténylegesen is arra mutat rá: Isten kiválasztott Népének akarta azt a Népet, amely kezdettől fogva az Egyisten hitben élt, s ez még akkor is így van, ha a bálványimádó népek, majd későbben az egyiptomiak közt felvett szertartások Izráel fiai közt is szokottá lettek. Nem véletlen, s épp e felvett szokások eltörlése végett volt szükséges olyan Parancsolatokat adni már akkor Mózesen keresztül, amelyek betartása révén a nép fokozatosan alkalmassá vált arra, hogy tagjai közé érkezhessék A Megváltó. Vegyük e történés megvizsgálásához egyenként szemügyre először Ábrám, azaz későbben Ábrahám, majd Izráel és végezetül Jákob történetének leírását, ha nem is azok teljességében: ténylegesen is csak a minket érdeklő kérdéshez tartozó részeket emelve ki: 1 Móz. 17.1 Mikor Ábrám kilencvenkilenc esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes. És megkötöm az én szövetségemet én közöttem és te közötted: és felette igen megsokasítlak téged. 15

I. kötet Ábrahám már akkor nemzett fiat, s akkor szülte néki Izsákot Sára, amikor már semmiképp sem számítottak gyermekáldásra: elsőként tehát ezzel jelezte Isten: Izsák nem véletlen fogant gyermek, de valóban Ő akarta annak megszületését, tehát egy bizonyos Szellemi Követ útnak indulását, azét, aki alkalmas volt már azon a Mélység-szinten is olyan Bölcsességet megszerezni és utódaiban is kibontani, amelynek révén még inkább megszilárdulhatott az Egy-Isten hit a választott népben, annak tagjai közt. A folytatásban, bár már az 1 Móz. 18.18 versében Isten gondolatait írja le Mózes akként, amiként azt a Közlő sugallta néki: Holott Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz; és benne megáldatnak a földnek minden nemzetségei. És e versben is az általam külön kiemeltetett rész az, ami az igazán fontos és lényeges, s amely már akkor A Megváltó Ígéretét hordozta magában!! Mert ugyan miképpen is lehetne igazzá ez, miáltal volna megáldva a Föld minden nemzetsége, ha nem A Megváltó által? E megfogalmazás már eleve fel kellett volna keltse a figyelmét mindazoknak, akik egyáltalán az Írások magyarázatába kezdtek, de még az Úr korában élt zsidóságnak is, kiváltképp a papság és az írástudók figyelmét kellett volna megragadja, s ha ez ekként történik, nem valamely földi Messiást, nem földi hatalmasságot sejtenek az Isten Ígéretében! Nem azt várják és kívánják, hogy az ígért Messiás a földi rabságból menekíti meg őket, tehát nem olyas jellegű Áldást várnak, ami csak a számukra de nem a Föld minden nemzetsége számára Áldás! Egy van csak, ami a Föld megannyi népének és nemzetének egyként adható, és adatott is, ami nem akként lesz kedvező a Föld egyik nemzetének, hogy ártására van más nemzeteknek, de egyként áldás minden nép minden Gyermekének: s ez A Megváltás. Ennek Ígérete rejtezik e vers második felében, s ezt az Ígéretet erősíti meg Isten később Ábrahámnak, és ezt emeli a Szövetség szintjére, még az ezt követő versben magyarázatot is adva az Ígéretre: 1 Móz. 18.19 Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő háza népének ő utána, hogy megőrizzék az Úrnak útját, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, amit szólott felőle. E vers már olyannyira egyértelmű, hogy nem is kíván külön magyarázatot, így továbblépünk, már azt a képet szemlélve meg, amelyen az Ábrahámnak adott Ígéretet megerősíti Isten: 1 Móz. 22.15 És kiálta az Úrnak Angyala Ábrahámnak másodszor is az égből. 1 Móz. 22.16 És monda: Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek: 1 Móz. 22.17 Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. 1 Móz. 22.18 És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek. A történést magatok is ismeritek: Isten Izsák életének feláldozását kéri áldozati ajándékul, hogy megpróbálja Ábrahám hűségét. Igazán nem kívánta volna a gyermek halálát, de mert ez volt a legerősebb próba, ezt állította Ábrahám elé, aki egyszülöttje, és Isten, s az Isten iránt való engedelmesség közt kellett tudjon választani. Ábrahám, bár élt szívében a fájdalom és a keserűség, mégis elindult a gyermekkel, mert élt benne a bizonyosság is: Isten tudja, mit miért cselekszik, s mit miért kér tőle: semmi kis szolgától, s ha Isten akarata az, hogy Izsákot áldozatul adja Néki, akkor annak is meg van az oka Istennél, ha ő maga nem éri is fel azt a maga egyszerű emberi elméjével. (Hányan, de hányan vehetnétek ma is példát Ábrahámról!) 16

I. kötet Az, hogy Isten emberáldozatot kért, ismét csak nem volt véletlen, nem is volt szokatlan, hisz amiként mondtam, ahogy más népek tagjai közt, úgy a zsidó nép körében is gyakoriak voltak az Istennek (vagy a hamis isteneknek) bemutatott áldozatok, amelyek gyakran akár emberáldozatok is voltak. (Sőt: a mai Mexikó földjén még az ezerötszázas években is az emberáldozat, éspedig a tömeges emberáldozat volt a legmegszokottabb: csecsemőket vagy épp csak érett korba lépett szüzeket áldoztak a maguk isteneinek ; tehát nem a kor volt barbár, de azok a Szellemi Követek voltak még nagyon is híjával minden magasabb rendű Bölcsességnek csakúgy, ahogy az a ma köztetek élő, s a mind több és több áldozatot követelő vérengzések kitervelői és annak végrehajtói esetében van! Mert bizony, joggal mondhatom azt is, hogy ti ma egy modern barbarizmusban éltek, amikor is a technikai fejlettségnek köszönhetően egy, a Mózes-korabeli incidens akár százszor és ezerszer annyi áldozatot is követel hogy az éhínségben vagy a szomjúságban elhaltak százezreiről már ne is szóljak! Hát ezek azok a jelenségek, amin érdemes volna elgondolkodniuk azoknak, akik az Ó-szövetség borzalmai fölött mondanak ítéletet!!) Ám hogy tovább lépjünk az áldozat, s még Mózes korától is, nézzük, miként szól a következő olyan vers, amelyben ismét csak az ÚR eljövetelének Ígéretét találhatjátok. E részt már Jákób mondja, amikor halála előtt megáldja gyermekeit: És szólítá Jákób az ő fiait, és monda: Gyűljetek egybe, hadd jelentsem meg néktek, ami rátok következik a messze jövőben. Gyűljetek össze s hallgassatok Jákóbnak fiai! hallgassatok Izráelre, a ti atyátokra. (1 Móz. 49.1-2) Nem véletlen, hogy a fiak közül Júdát harmadjára említi fel: Rúbent elsőként említve annak állhatatlanságát veti fel, majd Simeont és Lévit már együtt említi, mert egyazon jövendölést mond róluk és nékik. Harmadikként viszont Júdát szólítja meg, akinek e szavakkal vetíti előre a Jövőt: Júda! téged magasztalnak atyádfiai, kezed ellenségeidnek nyakán lesz s meghajolnak előtted atyáidnak fiai. Oroszlánkölyök Júda; zsákmányt ejtvén, felmentél, fiam! Lehevert, lenyugodott, mint a hím oroszlán, és mint nőstény oroszlán; ki veri őt fel? Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca térdei közül; míg eljő Siló, és a népek néki engednek. Szőlőtőhöz köti szamarát, és nemes venyigéhez szamara vemhét, ruháját borban mossa, felöltőjét a szőlő vérében. (1 Móz. 49.8-11) Az Izráel népével kötött első Szövetség tehát lényegében háromszori megerősítést kapott Istentől: Ábrahám, Izsák és Jákob révén köttetett az, és megannyi Ígéret magában foglalja a MEGVÁLTÓ ÍGÉRETÉT!! Akik ennek ellenkezőjét igyekeztek szinte már erőszakoltan bizonyítani, alighanem elfelejtették vagy sohasem olvasták el ezeket a nagyon is érthető és nyílt Ígéreteket az Ószövetségben. Emlékeztetőül, s hogy az is teljességgel bizonyítottá legyen: az Istentől Kiválasztott bolygón Izráel népe volt az, amelynek tagjai közt A Messiás, azaz Az ÚR Krisztus megszülethetett, elsőként egy rövid részt emelünk ki a ti hivatalos bibliamagyarázóitoktól arra vonatkozólag: kik is voltak tulajdonképpen azok a pártusok, majd Ésaiás Próféciái közül a legjelentősebbeket, amelyek az Úr eljövetelét jövendölik, majd még azt is, amelyben Ésaiás az ÚR halálát is előrevetíti. A Jelenések könyvének magyarázatában ekként írta le a pártusokat, s azok szerepét az írás Károli-féle fordításának igemagyarázója: A bevezető látomás leírja az égben trónoló Isten fönségét. Ő az emberi történelem abszolút Ura (4), és a Bárányra bízza a könyvet, amely az üldözők pusztulásának határozatát tartalmazza (5). A látomás folytatódik a barbár népek rohamával (pártusok), amelyet háború, éhínség és ragály kísér A kígyó ősidők óta az ördög jelképe, ez azt mutatja, hogy alvilági lelkekről van szó. Így lesznek a pártusok az alvilág jelképeivé. 17

I. kötet A hatodik csészénél kiszárad az Eufrátesz, vagy azért, hogy a pártusok számára nyitva álljon az út a római birodalom belsejébe, vagy azért, hogy a keleti királyok harcba vonuljanak a Bárány ellen. Vajon képzelhetőnek tartja-e bárki, hogy az ÚR a barbárok közt kellett megszülessen? S ha ez ekként lett volna: miért készítette elő Isten az Izráel népét? Mi célja volt vélük? Merthogy már jóval az Úr születése előtt tudott volt: Isten-gyermek születik, az alábbi versek: Mikeás hatalmas jövendölése, de akár Ésaiás próféciáinak zöme is igazolja! Ezek közül mint mondtam, csak a legfontosabbakat és a legnyíltabbakat emeltetem ki, s elsőként Mikeás sorait: Mik. 5.2 De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, aki uralkodó az Izráelen; akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van. (Máté 2,6.) Ésa. 7.14 Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek, (Máté 1,23. Luk. 1,31.) * Ésa. 9.6 Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének! (Luk. 1,32. 33.; 2,10. 11.; Jer. 23,5. 6.) Ésa. 9.7 Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt! (Ésa. 1,27.; Ésa. 37,32.; 2 Kir. 19,31.) S hogy azt is megmutassam: KI is AZ, Akit most sokak (minthogy felemelkedni restek Hozzá Szeretettel, Szeretetben és alázattal) megkísérelnek lerángatni maguk mellé a sárba, a mélységbe és gyalázatba, vegyünk még egy nagyon is fontos és lényeges idézetet, továbbra is Ésaiás Próféciái közül: Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint aki elől orcánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele. Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, ki-ki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté. Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg! (Ésa. 53.3-7) *** Nagyjából ez és ennyi, amit a pártus-legenda kiötlőinek, s ama koholt állítások révén eltévedetteknek mondanék. Azoknak a Testvéreinknek viszont, akik megrekedtek tévelygésükben, azoknak, akik könnyűszerrel hagyják az ámítóknak, hogy elámítsák az ő elméiket, s azoknak is, akik nem találják Istent: de már az Igaz Szeretet Istenét az ő szíveikben, még e kérdés záró mozzanataként hadd írjunk be két verset, ismét csak Ésaiástól: Ímé, nem oly rövid az Úr keze, hogy meg ne szabadíthatna, és nem oly süket az ő füle, hogy meg nem hallgathatna; 18

I. kötet Hanem a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektől, és bűneitek fedezték el orcáját ti előttetek, hogy meg nem hallgatott. (Ésa. 59.1-2) ****** S már e kérdéstől tényleg elköszönve még egy-egy részt kibontunk a Teremtéstörténetből, s ha időnk engedi, az Ószövetség további részeiből is. Elsőként azt a történést vetíti elénk Mózes, amikor is a Teremtő a kezdeti káoszban megfogalmazza a Rendet. Itt sem törekedett, s nem is törekedhetett volna a tényleges sorrendiségre, így a világosság és a sötétség különválasztását a Föld megteremtése után írja, és pontosan úgy, amiként azt az ember, s a Föld megannyi élőlényének létbelépésének leírásánál is majd megfigyeljük, akként tehát, mintha a több évmilliós folyamat egyetlen szemvillanásnyi idő alatt játszódott volna le. Amikor azt mondja: És látá Isten, hogy jó a világosság; szinte azt az érzetet kelti, mintha Isten maga is csak akkor nyerne rálátást a világosság és a sötétség közti különbségre. Persze nem ezt akarta mondani Mózes: csupán ember-közelbe akarta hozni A Teremtőt, bizonyítani akarta, hogy Isten mindenkor jót, és még annál is jobbat akar adni még bukott gyermekeinek is. A fényt, amelyen munkálkodhat, de a sötétséget is, amely alatt a fizikai test megpihenhet, s a Szellemi Követ más Utakra indulhat. Nézzük tehát most az erről írott verseket, amint mondtam, egybe vonva azokat: A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől. És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap. (1 Móz. 1.2-1.5) Mindazon túl, amit e versek előtt már elmondtam, más valamire is rámutatnak ezek a versek, más valamire, ami csakolyan fontos, vagy tán még fontosabb is, mint a Föld keletkezése: a Fény-idő és a Téridő elválasztását írja le Mózes! Ha megfigyeltétek, kezdetben még a Fény lett elkülönítve mindattól, ami sötétség volt: s ez a legelső Teremtési ciklus. Másodszorra viszont már a fizikai elemhalmazok, azok közül is a tisztábbak, noha továbbra is akként jeleníti meg mindezt Mózes, mintha a Föld mint fizikai elemhalmaz már kezdettől valóságos tényező lett volna és egy bizonyos mértékig igaza is van ebben, hisz ha az eddigiekben elmondottakra visszaemlékeztek, valóban akként rétegeződött a Föld-test, hogy a Kegyelmi Erőív egy szála mellett helyezkedett el a Föld-test tökéletes tisztaságú Erő-elemekből álló belső magja (ez máig ekként van, éspedig minden egyes szinten!), s aköré a legsűrűbb, majd a mind tisztábbá váló anyag-rétegek halmozódnak, ezekre kerül a termőföld: e másodlagos rétegek már erősen összekeveredtek az évmilliárdok során, s van, ahol a termőréteg az alsóbb régiókba merült alá, s a szilárd földkéreg, valamint a termés felnevelésére alkalmatlan agyagos talaj és a hatalmas sziklatömbök sokasága fölötte helyezkedik el. Kezdetben is megfigyelhető volt ugyan az egymástól eltérő földrétegek keveredése, az első emberiség korszakában legalábbis, de még lényegesen nagyobb volt a termőterület, és ahhoz viszonyítottan csekély a hegységek száma. Még később, már a második emberiség történelem előtti korszakaiban az egymást követő jégkorszakok és a Föld ellentétes pólusainak váltakozása során számtalan esetben alakult át a Föld teljes arculata, s az átalakulás, ahogy magatok is mindinkább érezhetitek, máig és mindenkor folyamatban van és marad, hisz ez esetben is igaz, hogy minden, ami él és létezik, az változik, hisz ha nem változik, megszűnik létezni. Elsőként tehát a Fény-Idő rendszerek, majd a Tér-Idő, s a Térben és Időben elhelyezkedő, már fizikai elemek rendeződtek: és ez már a második Teremtési ciklus alatt ment végbe: És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, amely elválassza a vizeket a vizektől. Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől. És úgy lőn. És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lőn este, és lőn reggel, második nap. És monda Isten: Gyűljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lőn. 19

I. kötet És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyűlt vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó. (1 Móz. 1.6-1.10) Az eddigi, s az ezt követő versekben ismét erős keveredés tapasztalható, hisz ha nincs Nap, nem lehetséges légkör sem: akkor viszont nem lehetséges víz, s ekként növényzet sem, sőt: még maga a bolygó sem létezhetne, legalábbis mint bolygó nem, hisz éppen hogy a Nap vonó ereje révén áll pályára: ekként és ettől lesz a kozmikus test bolygóvá, s ettől válik idővel alkalmassá arra, hogy felszínén, vagy akár a felszín alatt az Élet bárminő formában egyáltalán megjelenjék. Az élő szervezeteket elsődlegesen a nedvesség és a Fény táplálja, enélkül még a legegyszerűbb egysejtűek csoportja sem fejlődhetett volna ki, vagyis az anyag-elemből kiemelkedő Szellemi Követ meg is kell maradjon az addig elért szinten, hisz a Nap nélküli életfeltételek nem teszik lehetővé számára, hogy a legegyszerűbb, de már szerves test-elemet megfogalmazva a fejlődés következő lépcsőfokára lépjen. Tudom, hogy ezt sem kellene már elmondanom, hisz az alapfokú biológiai képzés ma már a gyermekkor természetes velejárója, s mégis: akként éreztem szükségét, hogy a fejlődési lánc leírásának e nagyon is szembe ötlő elemére külön is felhívjam a figyelmeteket. Mózes nem véletlenül nem említi a parányokat, az egysejtű lényecskéket, hisz ő a Teremtés középpontjául a Földet veszi, mintha Isten aköré, és azért teremtette volna meg a Föld-testet körbe ölelő, s még a távolabb lévő Kozmikus Tereket is: a kor felfogásának és az ismereteknek e meseszerű leírás még nagyon is megfelelt, s még ennyit sem igazán értett meg a második Fénykör alsóbbrendű Fényívében járó, s a Tudat fejlődésének még meglehetősen alacsony fokát magáénak tudható ember, amely még nemcsak hogy az egóban élt, de már az is csodálni való volt, hogy képes volt mindvégig megmaradni az Egy- Isten hitben: legalábbis ami az Izráelitákat illeti, hisz amiként az Írásból is tudjátok, az egyiptomiak akkor már erősen a leszálló ágban voltak, több, egymástól gyakran független, és egymással is torzsalkodó istennek hódoltak, s az azokat megjelenítő bálványok előtt mutatták be áldozataikat s egy ilyen nép fogságában kellett megtartsa a maga ősi hitét a kiemelt szerepre kiválasztott nép, amely hit azonban egyszersmind védelmére is szolgált, hisz az egyistenhite nélkül menthetetlenül beolvadt volna a körötte lévő, s nála hatalmasabb népbe a hosszú évszázadok alatt. Éppen hogy a Hit volt az, ami különválasztotta, s elzárta egymástól egy bizonyos értelemben a két népet, amiként a hit volt az is, ami a korábbi, majd a későbben bekövetkezett, már Mózes vezetésével lezajlott népvándorlás alatt megoltalmazta őket más, az egyiptomiakhoz hasonlatosan bálványokat imádó népekkel való keveredéstől is. Egyes bálványimádó szertartások ugyan, amiként mondottam, már az Izráel fiai közt is megszokott gyakorlattá lettek, ám a többségben még élt az ősi Hit is: ha az már valóban megfertőztetett is a bálványokat imádó törzsekkel és népekkel való, s kezdetben még inkább csak kereskedelmi kapcsolatok során, s még inkább az egyiptomi fogság idején. Ez volt az oka annak is, hogy Mózes negyven éven át kellett vándoroljon a pusztában: szükséges volt, hogy a tisztátalanná lett hitben megrögzült, s a Mózes által tanított Törvényeket már nem, vagy csak nehezen elfogadó idősebb nemzedék eltávozzék a nép tagjai közül az úton, s helyét már egy új, s az új Tanításokon és Parancsolatokon felnövekedett nemzedék vegye át. Az út alig néhány esztendőt vett volna igénybe, ha Istennek ténylegesen is nem ez a Szellemi tisztogatás a célja: így azonban a Mózes által vezetett nép körbe-körbe járt, míg az Isten által megszabott idő el nem telt, amely alatt az új nemzedék felnövekedett, s már maga is az új Hitre, s a Mózes által lejegyzett új Parancsolatokra tanította a maga utódait. Ám ez is egy távolabbi rész, így most térjünk vissza a Teremtés-történethez, annak kezdő verseihez A most következő versekhez lényegében nem szükségeltetik magyarázatot fűzni: az imént az Élet kezdetének magyarázatát már olvastátok : Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lőn. Hajta tehát a föld gyenge füvet, maghozó füvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, amelynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó. És lőn este és lőn reggel, harmadik nap. (1 Móz. 1.11-13) 20