Lurkó UFC 2007/08. 2 Üdvözlõ gondolatok Dr. Czeglédy Csaba, Szombathely Megyei Jogú Város sportért felelõs alpolgármestere: A 11 évvel ezelőtt megalakult Lurkó UFC, és az ott folyó szakmai munkának köszönhetően Szombathely lett a fellegvára a labdarúgó utánpótlás-nevelésnek. Abban a városban, amely 2003-ban elnyerte a Nemzet Sportvárosa címet, ahol ragyogó teljesítmények és sportolók fémjelezték és remélhetőleg a jövőben is fémjelzik az itt folyó szakmai munkát, ma is több száz fiatal jár le a focipályákra nap mint nap, hogy kemény munkával híres elődeik nyomdokába léphessenek. Ma már a Haladás felnőtt csapatában és a os válogatottban is egyre több, egykori Lurkós rúgja a bőrt. Simon Attila, az Illés Béla Football Akadémia szakmai vezetõje: Nekem az a mérvadó, hogy egy utánpótlás egyesület hány nemzetközi szintû játékost nevel fel, és onként hány os válogatottat állít ki. Szombathelyen a Lurkó UFC által elvégzett munka révén ez biztosítva van. Csak a legnagyobb klubok tudnak versenyre kelni a szombathelyi labdarúgó utánpótlásképzéssel. Ha a körülmények, elsõ sorban a tárgyi feltételek a jövõ évben nemzetközi szintûvé válnak, akkor Szombathely a Lurkó és az Akadémia révén lesz az ország egyik meghatározó labdarúgó utánpótlásképzési központ. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Kossuth L. u. 1-3. Az egyesületben sportoló több, mint 200 gyerek lehet a garancia arra, hogy focista, szurkoló, támogató és egészséges életmódot folytató nemzedék nevelődjön ki. A Lurkó UFC, a Szombathelyi Haladás, a Haladás VSE és az Illés Béla Football Akadémia nyugat-európai minta alapján olyan szakmai együttműködést indított el, amely egyedülálló Magyarországon. Az idei tanévtől kezdődően a Herman Ottó Iskolában tanulhatnak, és edzhetnek a 14-15 éves fiatal akadémisták. Ez biztosíthatja azt, hogy a Lurkóban nevelkedett futballisták évek múlva ne más városban teljesítsék ki pályafutásukat, hanem a zöld-fehér szurkolók legnagyobb örömére itt, a Haladás csapatában. Ehhez kívánok sok sikert a Lurkó vezetőinek és sportolóinak! Tóth Miklós, a Haladás klubmenedzsere: Az élet minden területén a legfontosabbak az alapok, tudjuk, hogy homokra lehet várat építeni, de nem állhat ellen a viharoknak, n e m á l l h a t v e r s e n y b e n a sziklaalapra épült épületekkel. A Lurkó UFC feladata, hogy kőkemény, a sziklánál is erősebb alapokat, tudást adjon az itt edződő, a legfogékonyabb korban lévő labdarúgó-palántáknak. Nagyon komolyan hangzanak e mondatok, de később ezek az évek már nem pótolhatóak, fontos, hogy mind emberileg és szakmailag jól felkészült edzők, vezetők foglalkozzanak a gyermekekkel. Az itt megszerzett tudás jogosítja fel a játékosokat, hogy feljebb lépjenek a ranglétrán és a végén mentálisan, fizikálisan edzett, az életre felkészült, a profi elvárásoknak megfelelni tudó élvonalbeli, nemzetközi játékosok váljanak belőlük. Soha ne feledjétek a foci JÁTÉK!
3 Lurkó UFC 2007/08. Elnök: Kovács Vince 1996-2001 Vígh Gábor 2001-2003 Fejes Tibor 2003- Ügyvezetõ elnök: Horváth Sándor 1996- Szakmai vezetõ: Koman Vladimir 1996-2001 Török Péter 2001- Gazdasági vezetõ: Arany Tamás 1996-2001 Szendi Péter 2001-2003 Kóger Károly 2003- Létesítmény vezetõ: Gyimesi Csaba 2003- Technikai vezetõ: Ifj. Marton Zoltán 2003-2004 Jogi képviselõ: Dr. Popgyákunik Péter 2003-2007 Dr. Artner Péter 2007- Menedzser: Deéry Attila 2004-2007 Illés Béla 2007- Elnökségi tag: Szabó László 1999-2003 Takács József 1996-2001 Rátkai László 1996-2003 Fülöp Péter 1996-2001 Koman Vladimir 2001-2002 Id. Marton Zoltán 2001-2003 Virágh Géza 1999-2001 Tisztelt Sportbarátaink! Szeretnénk Önöknek bemutatni a Lurkó Utánpótlás Football Clubot! Egyesület neve: Lurkó Utánpótlás Football Club Alapítva: 1996. december 2. Klub színe: zöld-fekete Sportpálya: 9700 Szombathely, Arborétum Sportcentrum Farkas K. u. Címe: 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3. Levelezési cím: 9700 Szombathely, Bajnok u. 6. Telefon: 94/508-777, Fax: 94/508-776 Honlap: lurkoufc.vasnepe.hu E-mail: voxhs@chello.hu Az egyesületünkben dolgozott edzők: Név: Edzõi tevékenység: Korcsoport: Bakos Roland 2004-2007 99 Devecsery Péter 1999-2006 93-96 Elekes Attila 1998-2000 90 Farkas Péter 1996-2007 98 Hajgató Szilveszter 2001-2002 90 Horváth Henrik 1997-1998 88-89 Horváth László 1996-2002 90-91- 92 Vasvár Horváth Zsolt 1998-2001 92 Jakab Csaba 2001-2007 97 Koman Vladimir 1996-2002 88-89- 90-91- 92 Kovács Tamás 1998-2001 87-88- 89 Lakner István 1997-1998 90 Marton Róbert 2001-2006 95 Márkus Gábor 1998-2003 91 Mikos Tamás 1998-2002 ovisok Neudl Gábor 1999-2003 90-93 Németh Szabolcs 2003-2006 95-96 Schaffer István 2001-2007 2001 Sipos Sándor 1999-2001 93-94 Vasvár Szabó Sándor 2002-2005 94 Szép István 2001-2003 89-94 Szûcs János 2000-2004 92 Takács Gábor 2002-2004 92-93 Varga Krisztián 2003-2005 96-97 Vörös Csaba 2002-2004 94 KEEP RUNNING WITH US
Lurkó UFC 2007/08. 4 1995-ös edzõk: Marton Róbert (Tel.: 30/218-1805), UEFA A játékoskeret: Marton Dávid, Gadavics Bence, Koronczai Benjamin, Pongrácz Ervin, Gyurácz András, Horváth Gergő, Halmosi Szabolcs, Tóth Bence, Bakó Bence, Kasza Kornél, Győrffy Mátyás, Gecse Bálint,Kun Benjamin, Németh Márió, Németh Áron, Mersits Dávid, Klauzer Ádám, Hoós Patrik, Szabó Christopher, Marics Gábor, Simon Martin, Dali Dominik, Barbalics Ádám, Prém Börényi Dávid, Szigeti Benjamin, Vidóczi Dániel, Gáspár Walter, Havasi Márton, Varga Martin 1996-os edzõk: Bánfalvi Attila (Tel.: 20/661-3759), UEFA D Bánfalvi Zsolt (Tel.: 20/661-3758), UEFA D játékoskeret: Borics László, Csire Ádám, Frányi Ádám, Görög Ádám, Gyimesi Máté, Horváth Attila, Horváth Ádám, Iszak Márk, Jancsó András, Janzsó Zsolt, Keresztényi Zénó, Majtényi Dominik, Mátyás Martin, Nagy Máriusz, Nardai Norbert, Németh Barnabás, Németh Bálint, Németh Sándor, Pap Levente, Papp Gábor, Papp Norbert, Phan Hai Péter, Prán Martin, Pungor Patrik, Pusker Zoltán, Rácz Barnabás, Szalay Máté, Schindler Dániel, Szűcs Attila, Tihanyi Olivér, Tóth Martin, Vajda Balázs, Varga Attila, Varjú Máté
5 Lurkó UFC 2007/08. 1997-es edzõk: Bezdi István (Tel.: 20/212-1839), UEFA B Horváth Gábor (Tel.: 30/259-0393), UEFA B játékoskeret: Balikó Benjámin, Baranyai Dávid, Bauer Viktor, Bázsa Péter, Bõdi Richárd, Czirók Dávid, Gacs Péter, Gyécsek Martin, Gyurácz Domonkos, Hangai Krisztián, Héra Csanád, Horváth Bálint, Horváth Brúnó, Kajáry Dominik, Károly René, Keresztes Bence, Kiss Mátyás, Koltai Dániel, Koronczai Patrik, Kökényesi Dániel, Könczöl Szilárd, Mester Tamás, Nagy Viktor, Németh Gábor, Ódor Bálint, Sulyok Levente, Tóth Ádám, Török Dávid, Varga Roland, Lempeg Olivér 1998-as edzõk: Szenczi Imre (Tel.: 70/501-0955), UEFA D Takács Csaba (Tel.: 20/959-7770), UEFA B játékoskeret: Vörös Máté, Tóth Bence, Farkas Péter, Cseh Olivér, Szegedi Dominik, Fodor Levente, Nemes Levente, Rácz Richárd, Maróti Martin, Udvardi Máté, Koltai Márk, Vörös Bálint, Bozzai Martin, Kondákor Kevin, Sziber Máté, Devecseri Kornél, Joó Máté, Mester Bálint, Mursits Marcell, Lucza Dennis, Horváth Áron, Kovács Zalán, Mészáros Bence, Mészáros Gegő, Mészáros Tibor TELEPHELYEK: Győr, Bécsi u. 14. Tel.: +36-96-526-530 Mobil: +36-20-915-4172 Budapest, Táltos u. 15/A. Tel.: +36-1-224-7600 Mobil: +36-20-967-3605 www.contactsped.hu
Lurkó UFC 2007/08. 6 1999-es edzõk: Kopácsi Anita (Tel.: 30/218-0208), UEFA D Bakos Roland (Tel.: 70/365-2689), UEFA B Somogyi Gábor (Tel.: 70/335-2560), UEFA B játékoskeret: Schindler Olivér, Németh Dominik, Simon Gergő, Auer Milán, Jagodics Dennis, Keresztes Krisztián, Sárközi Dominik, Szabó Patrik, Németh Ármin, Tóth Marcell, Bakucz Bence, Kaposi Áron, Tóth Márton, Falussy Zsigmond, Zsámár Zsolt, Németh Gábor, Németh Péter, Szakály Benjámin, Biácsy Márk, Sulyok Botond, Gaál Szilveszter, Szalai Dániel 2000-es edzõk: Kopácsi Anita (Tel.: 30/218-0208), UEFA D Lovagi Milán (Tel.: 70/774-5203), UEFA B Tebeli György (Tel.: 30/246-8026), UEFA B játékoskeret: Mód Bendegúz, Nagy Martin, Varga Máté, Csőre Balázs, Marton György, Böcskei Bálint, Vámos Márk, Gaál Kornél, Stieber Levente, Szuák Ákos, Mester András, Donádi Matteo, Márczi Krisztofer, Soós Benjámin, Birkus Áron, Horváth Bence, Gyimesi Soma, Böcskei Nikoletta, Donadi Manuel, Németh Ramon, Bereczki Attila, Homlok Levente, Horváth Krisztián, Hertelendi Dániel, Nagy Nikolasz, Putz Gergő, Takács Roland, Szilvágyi Richárd, Weisz Roland Öntözõrendszerek tervezése, kivitelezése Tótechnika, tóépítés Tavi és köztéri szökõkutak tervezése, kivitelezése Fûnyíró gépek Fûnyíró traktorok Kapálógépek Bozótvágok Áramfejlesztõk Szivattyúk 9700 Szombathely Pálya u. Sági u. sarok Tel.: (+36) 94/501-702
7 Lurkó UFC 2007/08. 2001-es edzõk: Szenczi Imre (Tel.: 70/501-0955), UEFA D játékoskeret: Edelényi Bálint, Balogh Ferenc, Horváth Márk, Szabó Bence, Egervölgyi Dominik, Mikos Bendegúz, Szekér Ádám, Kemény Krisztián, Bokor Bence, Dobos Dominik, Imre Adrián, Kovács Balázs, Leidli Áron, Buzás László, Nagy Kevin, Fürdős Dániel, Bazsó Ádám, Major Milán, Standi Róbert 2002-es edzõk: Horváth Gábor (Tel.: 30/259-0393), UEFA B Kálmán Tibor (Tel.: 94/318-999), UEFA D játékoskeret: Borsos Bálint, Nagy Dávid, Csornai Bence, Csornai Csaba, Oláh Kristóf, Oláh Dániel, Bilák Máté, Bíró Antal, Szanyi Kristóf, Bilics Kristóf, Döbörhegyi Máté, Gratzl Péter, Horváth Szilveszter FAIPAR Rostfa, papírfa felvásárlás ASZTALOSIPAR NYÍLÁSZÁRÓK KONYHABÚTOROK BÚTOROK, GARDRÓBOK LÉPCSŐGYÁRTÁS Iroda: 9700 Szombathely Farkas Károly u. 10. Mobil: 06-20/93-13-183 Tel./fax: 94/510-334 Webcím: www.rostfa.hu E-mail: rostfa@rostfa.hu Az aktív ember márkája www.sportlavit.hu sportlavit@sportlavit.hu fitness és wellness termékek
Lurkó UFC 2007/08. 8 Óvodás Zrínyi csoport edzõ: Kálmán Tibor (Tel.: 94/318-999), UEFA D játékoskeret: Karvalics Dániel, Paksi Máté, Vargyas Dániel, Volner Bence, Harrach Barna, Zsiray Richárd, Al Hakin Kerin, Kovács István Óvodás Dési csoport edzõ: Sümeghy László (Tel.: 30/4022-896), Kf. edzői játékoskeret: Szalai Bálint, Zernovácz Ármin, Babócs Adrián, Nagy Kristóf, Hernáth Attila, Pásztor Mátyás, Iszak Péter, Kopácsi Dávid, Németh István, Kiss Bertalan
9 A Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben 1991 óta működnek az alsó tagozaton labdarúgó specialitású osztályok. Az iskolaotthonos szervezési forma lehetővé teszi, hogy iskolaidőben a tanulók heti 3 óra testnevelésórán, 2 óra játékos egészségfejlesztő foglalkozáson és 4 edzésen szeressék meg a mozgást, sajátítsák el a labdarúgás technikai elemeit. A tanító párok mellett, akik biztosítják az egyéni adottságot is figyelembe véve a másnapi órákra való teljes felkészülést, Mikos Tamás, UEFA B licences testnevelőtanár, futballedző foglalkozik a legtehetségesebb focistapalántákkal. Az Illés Béla Football Akadémia is örömmel fogadja a vácis gyerekeket, akik biztos tantárgyi tudással, középfokú tanulmányokra felkészülve érkeznek az intézménybe. Ezért is írattak a Váci iskolába a 2007/2008- as tanévben más megyéből, sőt külföldről is a labdarúgás iránt elkötelezett, tehetséges gyerekeket. Iskolánk tanulói közül már az ország NB I-es csapataiban is futballoznak néhányan, a Haladás VSE pedig több volt vácist foglalkoztat, elismerve tudásukat, szorgalmukat, szakértelmüket, elkötelezettségüket. Iskolánkban alapfokú képzőművészeti oktatásban részesülő növendékek is tanulnak, az ő nemzetközi, országos elismeréseiken kívül büszkék vagyunk focistáink sikereire: U12-es JETIX CUP (Dánia-2005) I. hely, nem hivatalos európai bajnoki cím Mini VB (München-2006) IV. hely, 3 különböző diákolimpiai bajnoki cím, több dobogós helyezés, számos futballkupa és tornagyőzelem. Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 9700 Szombathely, Váci Mihály utca 11. Tel.: (94) 510-066, Fax: (94) 510-067 e-mail: sari.andrasne@int.szombathely.hu Lurkó UFC 2007/08. Váci és Zrínyi focisulik A szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola elkötelezett a sport iránt. 2007-től megújult a testnevelés tagozatos osztályunk: sportiskolaként működünk, mely megteremti a lehetőséget tanulóink számára, hogy élversenyzők legyenek. A gyerekeknek 1-4. osztályos korukig mindennap van testnevelésórájuk, amelyek megfelelő alapot adnak a későbbi sportágválasztáshoz. A mozgáskoordináció fejlesztésén túl kiemelt szerepet kap a tantervbe épített úszás, mint alapozó sportág, és megjelenik 2. osztályban az akrobatika is. 5. osztálytól tanulóink délelőtti, órarendbe iktatott sportági képzéseken vesznek részt. Választható sportágak fiúknak: labdarúgás, kosárlabda, birkózás, atlétika; lányoknak: t o r n a, k é z i l a b d a, röplabda, atlétika. 5. évfolyamon az egész osztály sítáborban vesz részt, ahol elsajátítják a s í z é s a l a p j a i t, megismerve egy új mozgásformát. Legjobb eredményeinket a női tornában értük el: iskolánk csapata 2. éve Országos Diákolimpiai Bajnok. Sportiskolai osztályunk mellett még két osztályunk működik: az úgynevezett hagyományos és a Rogers személyközpontú osztályunk. A Zrínyi a szombathelyi utánpótlásképzés fellegvára. www.zrinyi-szhely.sulinet.hu
Lurkó UFC 2007/08. Egy évtized története 10 A klub filozófiája egyszerû: kizárólag minõségi képzéssel foglalkozó, os alapokra épített, foci utánpótlás club mûködtetése, a magyar labdarúgás felemelkedése érdekében. 1996. december 2-án Horváth Sándor volt Haladás-játékos saját ötlete alapján és szervezésének eredményeképpen megalakult a Lurkó Utánpótlás Football Club. Az egyesület már óvodás kortól, Hatalmas küzdelem a 2007-es Matracpark kupán szakszerû edzõi vezetés mellett foglalkozik a focizni szeretõ gyerekekkel. Az egyesület alapító okiratát Dr. Artner Péter ügyvéd úr készítette. Ebben az okiratban lett meghatározva a Lurkó UFC célja és a klub mûködésének feltételrendszere. A szervezõmunka aktív részese Koman Vladimir a Dinamo Kijev, majd a Sabaria egykori játékosa, aki a szakmai munka irányítását vállalta. Szombathely MJV polgármestere Wágner András úr támogatását adta az egyesület létrehozásához. Az egyesület elsõ elnökségének tagjai: Kovács Vince, Fülöp Péter, Rátkai László, Takács József és Horváth Sándor. Szombathely MJV Önkormányzata alapítótagként részese volt az egyesület létrehozásának. Már 1996 szeptemberében Vas megye 5 településén elindult a Lurkós ovifoci. A cél világos: óvodás korban induló, egyegy iskolában folytatódó, fociosztályokban folyó szakmai munka, együttmûködve a helyi klubokkal, önkormányzatokkal. A szerzõdés eredményeként az országos versenyeken egy Lurkó válogatott képviselné a megye színeit. Majd a késõbbiekben ezek a gyerekek a Haladás csapataiba kerülnének. Az elsõ bemutatkozásra 1996 szeptemberében Zánkán került sor. Elõször december elsején Budapesten a Labdarúgás Világnapja alkalmából megrendezett programon mutatkozott be Lurkó UFC néven az egyesület. A késõbbiek folyamán igény jelentkezett az óvodásokkal elkezdett 90-es korcsoport mellett a 89 és 88-as születésûekkel való foglalkozásra is. A megfelelõ név megtalálása a véletlen mûve volt. A Horváth házaspár Kiskunhalason pillantotta meg egy gyerekbutik cégtábláján a LURKÓ feliratot. Ez adta az ötletet. Ez a név kifejezi mindazt, amirõl az egyesület szólni akar. A Lurkó behatárolja az életkort. A gyerekekért van, azért, hogy megteremtse számukra az egészséges sportot, életvitelt, a versenylehetõséget, saját maguk próbára tételét. Ha a Lurkóban felnőtt gyerekekből focista, szurkoló, támogató vagy egészséges életmódot folytató ember lesz, már volt értelme az egésznek.
11 Írni és olvasni nem taníthatsz addig mást, míg téged meg nem tanítottak. (Marcus Aurelius) A Lurkó UFC kiemelt szerepet tölt be Vas megye, illetve Szombathely labdarúgó utánpótlásképzésében. Széles alapokra építve lehetõséget teremt a megye kisebb településein élõ tehetségeknek a felfelé áramlásra, a Haladás csapataiban való szerepléshez. A Lurkó UFC utánpótlás elképzelése több évvel elõzte meg az MLSZ által a labdarúgás érdekében elindított Bozsik, OTP-MOL, NUPI stb. programokat. A megye országosan elismert utánpótlásbázisa. Az önkormányzat támogatva a szombathelyi labdarúgó utánpótlást így a Lurkót is jelentõs összeggel segíti. Az elmúlt idõszak bizonyította, hogy szükség van a Lurkóra, s a Lurkóhoz hasonló utánpótlásmûhelyekre. Az egyre szorító gazdálkodási nehézségek ellenére is fennmaradt az egyesület, s eljutott odáig, hogy országos szinten példaképként hivatkoznak rá. A Lurkóból kinevelt gyerekek között több os magyar válogatott is található: Kozmor Ákos, Koman Vladimir, Balikó Milán, Bezdi Dániel, Kovács István, Gugcsó Benjámin 2004-ben két játékos, Kozmor Ákos és Koman Vologya is bemutatkozott a Haladás felnõtt csapatában. Teljesítményükkel mindketten belopták magukat a szombathelyi szurkolók szívébe. Az egyesületben közel 300, 4 és 12 év közötti gyerek sportol. 2005 kiemelkedő év volt az egyesület életében. Állandó helyett vívtak ki maguknak a Haladás felnőtt csapatában az első lurkós fecskék. Ennek következménye is lett, hiszen beindult a fecskék elvándorlása is. Februárban váratlanul és érdekes körülmények között ILLÉS AKADÉMIA Szombathely HUNGARY 20 07 Lurkó UFC 2007/08. Lurkó UFC az MTK-hoz igazolt Kozmor Ákos. Az év nagy felfedezettje, a 16 éves ifj. Koman Vladimir, az U17 magyar válogatott kapitánya, aki a nyáron az olasz Sampdoria csapatához távozott. Az U17-s csapatnak tagja a már korábban az MTK-hoz igazolt Balikó Milán is. Bízunk abban, hogy egyre több lurkós követel helyet magának a felnőttek között, s egyre több szombathelyi szurkolót tudunk megnyerni a helyi foci, a Lurkó UFC támogatására. Tíz év után tovább kell lépni. ILLÉS BÉLA FOOTBALL AKADÉMIA! 2007. SZEPTEMBER ELSEJÉN elindult az első évfolyam. Ez a továbblépés útja. A mai magyar labdarúgás szakmai és erkölcsi válságában egyre mélyebbre süllyedve a futottak még kategóriájába harcolta le magát nemzetközi szinten s a világranglista hátsó harmadába zuhant ILLÉS vissza. A labdarúgás szempontjából Európa élvonalához t a r t o z ó o r s z á g o k szakemberei évek óta arra esküsznek, hogy a saját nevelésű focisták képzésével lehet megalapozni egy ország labdarúgását, bajnokságának erejét. AKADÉMIA Szombathely HUNGARY 20 07 A Lurkóból a HVSE-hez átkerülő gyerekek közül többen elhagyták Szombathelyt, és a sokkal jobb feltételeket ajánló klubokhoz igazoltak. A gyerekek többsége a Sándor Károly Akadémiára távozott eddig. Az Akadémia beindulásával a Lurkóból átkerülő legjobbak a névadó Illés Béla és a támogató Halmill és Contact-Sped Kft. vonzására jelentkező hazai és külföldön élő magyar gyerekek beiskolázásával, megvalósult minőségi munka hatására a Herman Ottó Szakképző Iskola által biztosított csodálatos környezetben egy igazi futballparadicsom jött létre, öregbítve a szombathelyi futball hírét.
Lurkó UFC 2007/08. 12 A Lurkó UFC elnöksége Szakmai vezetõ Ügyvezetõ elnök Gazdasági vezetõ Horváth Sándor Tel.: 30/901-1515 Török Péter Tel.: 30/292-7736 Elnök Kóger Károly Tel.: 20/989-3663 Marketing Menedzser Jancsó András Tel.: 30/9275-981 Gondnok Fejes Tibor Tel.: 70/333-3880 Létesítmény vezetõ Illés Béla Tel.: 30/932-7176 Pénztáros Polgár Ferenc Tel.: 94/325-347 Felügyelõ bizottság Gyimesi Csaba Tel.: 30/929-1185 Horváth Katalin Tel.: 30/340-7065 Elnök: Dr. Lendvai Róbert Tag: Artner Tamás, Palkó János
13 Lurkó UFC 2007/08. 2008-as Lurkó rendezvényajánló Hely 1997-es 1998-as 1999-es 2000-es 2001-es 2002-es 2003-as Terem 02.02. 01.26. 01.20. 02.02. 01.27. 01.19. HVSE HVSE HVSE LURKÓ LURKÓ LURKÓ Hegyi Oszkár Papp Lajos Matracpark 2A Reklám Tölgyesi József Vox Szabad 06.7-8. 05.10. 05.1-2. 05.1-2. 05.25. 05.10. AKADÉMIA LURKÓ ARÉNA ARÉNA LURKÓ LURKÓ Vasi Agrocent. Citroën Gerencsér Sport Lavit Sport Lavit Rostfa (vándork.) EU Comfort Szabad 08.09. 09.13. 09.14. 09.20. 09.21. 09.06. HVSE LURKÓ LURKÓ LURKÓ LURKÓ LURKÓ Vasi Faker Menza Legea Étem Terem 11.22. 12.06. 12.13. 11.23. 12.07. 12.14. HVSE HVSE LURKÓ LURKÓ LURKÓ LURKÓ Colorato Megoldás Karácsony
Lurkó UFC 2007/08. 14 Fegyelem, megfontoltság, megbízhatóság és hűség ez az, amire a sport világa megtanított, s ami labdarúgópályafutásunk befejezése után, szakmai tapasztalatainkra épülő üzleti vállalkozásainkban is vezérel bennünket. Mindezeket szem előtt tartva fogtunk hozzá a nevemet viselő futball akadémia alapításába. Az Illés Béla Football Akadémia alappillérévé válhat egy profi, ütőképes Haladásnak azzal, hogy jól képzett, elhivatott, a város iránt hűséget érző utánpótlást nevel. Azok a diákok pedig, akik tehetségük révén külföldre szerződhetnek, messzire viszik az akadémia és a város hírét. A mai kor elvárásainak megfelelő, vonzó körülményeket biztosítunk a 14-15 éves tehetséges futballistáknak, akiket igyekszünk az ország minden tájáról ide, Szombathelyre csábítani. Közel kétszáz gyermek közül válogattuk ki azt a 40 ígéretes tanítványt, akik szeptemberben kezdik meg tanulmányaikat az Illés Béla Fpptball Akadémián. Szombathe - lyen immár minden készen áll ahhoz, hogy az Illés Béla Football Akadémia Magyaror-szág és Európa rangos bajnokságaiba játékosokat biztosítson, s felkészült, jól képzett tanítványaival megalapozza hírnevét a labdarúgó szakmában. A magyar foci szebb jövőjének reményében, sporttársi üdvözlettel köszöntjük Önöket! Illés Béla & Halmai Gábor AKADÉMIA IGAZGATÓI: SZOMBATHELYI LABDARÚGÓ UTÁNPÓTLÁS IGAZGATÓ: technikai IGAZGATÓ: edzők: ORVOS: Dr. Rajki Csaba GYÚRÓ: Bíró Zoltán Illés Béla Artner Tamás Horváth Sándor Takács Gábor Halmai Gábor Szakmai stáb ISKOLA- IGAZGATÓ: SZAKMAI IGAZGATÓ: SZAKTANÁCSADÓ: '92-es korcsoport Beer László Simon Attila Rugovics Vendel Catalin Azoitei Nagy József Simon Attila Apró Attila KAPUSEDZŐ: Kutasi Csaba '93-as korcsoport Bakos Roland erőnléti edző: Orbán Attila További információkkal az alábbi telefonokon állunk az érdeklődők rendelkezésére: 06/30/90-11-515 Horváth Sándor 06/70/20-34-954 Artner Tamás
15 Lurkó UFC 2007/08. Tanulók az országból és a határon túlról Egyesületek, települések: Szekszárd, Kaposvár, Veszprém, Hévíz, Pápa, Miskolc, Nyíregyháza, Ajka, Pomáz, Szeged, Kapuvár, Pilisszentkereszt, Tóthfalu és Bácsszöllős (Szerbia), Békéscsaba, Budapest, Salgótarján, Nagykőrös, Vas megye: Szombathely, Körmend, Kőszeg, Sorkifalud, Vép, Celldömölk, Vasvár, Gyöngyösfalu, Rum SZLOVÁKIA UKRAJNA SZLOVÉNIA AUSZTRIA HORVÁTORSZÁG Fejlesztési terv SZERBIA ÉS MONTENEGRÓ Rendelkezésre áll 2008-ra tervezett ROMÁNIA 1 Főépület 2 Kollégium, ebédlő 3 Tanépület, tanterem 4 Sportcsarnok 5 Park 6 Mûfüves pálya 7 Füves pálya 8 Füves pálya 9 Füves pálya 10 Füves pálya 11 65x45 m-es füves pálya 12 Szoc. épület és öltözõk 13 Strandfocipálya 14 Teniszpályák (2 db) 15 Lábteniszpályák (3 db) 6 10 9 8 7 11 5 3 4 2 15 14 12 13 1 A kiadványt készítette: 2A Reklámstúdió Kft., Szombathely, Fotók: Lovagi Milán