Én az előre menekülésben hiszek 2012 12 04. 17:00 - Csobod Luca Fotók: Kollányi Péter Az Orlai Produkció a széles színházi réteget célozza, igyekszik saját magát eltartani, ám megküzd a középosztály elszegényedésével és mindezek felett még hiteles is próbál maradni. Orlai Tibor szerint a dolgát a társadalmi üzenetek közvetítésében megkönnyíti, hogy a maga ura; nem tartja elképzelhetőnek, hogy a 40 év múlva ne legyenek színházba járó emberek; a színházak egy részének pedig szerinte az a jövője, ha a saját lábára áll. Interjú. Hogy működik az Orlai Produkció, mitől különleges itthon? Az Orlai Produkció egy művészeti magánvállalkozás, amely gyakorlatilag állami támogatás nélkül hoz létre színházi előadásokat. Állandó társulatunk vagy játszóhelyünk nincs. Utóbbi esetében egy ideje kiemelt helyünk a Belvárosi Színház. Ez egy magánkézben álló ingatlan, minden előadásra bérbe vesszük. De emellett több színházban is játszunk Budapesten: a Tháliában, a Nemzetiben, a Szkénében, a Pesti Színházban, a Katona József színházban. Az előadásaink folyamatosan repertoáron vannak, és utaztatjuk is őket az országban. Ebben az értelemben az Orlai Produkció repertoárszínház: évente 22-23 produkciót tartunk műsoron. Ez körülbelül évi 300-320 előadást jelent. Hogyan lesz üzlet a kultúrából? Körülbelül 20 évvel ezelőtt Amerikában jártam egy nagyon nagy városban, Colombusban. Ez egy több mint kétmilliós város, nagyjából százezer fős, hatalmas egyetemmel. Megfogalmazódott bennem, hogy szívesen mennék színházba, de nemhogy társulat nem volt, még színházi épület sem. Egyetlen befogadó helyszín volt, amit konferenciák, színházi
előadások, koncertek megszervezésére használtak. Döbbenetes, de fél év alatt összesen három előadást játszottak. Amikor itthon az elektronikus média jelentős térhódítása megindult, és a hagyományos kultúra iráni érdeklődés csökkent, megfogalmazódott bennem, hogy nem szeretném, ha ugyanilyen viszonyok alakulnának ki Magyarországon. Volt egy meghatározott ízlésem, és bár sosem foglalkoztam kultúrával, nincs művészeti végzettségem, a kultúra a zsigereimben volt. Így elindultam ezen az úton: olyan előadásokat létrehozni, amelynek gondolatisága, mélysége, tartalma van, emberi kérdésekkel foglalkozik, de mégis szélesebb társadalmi közönséget szólít meg. Ez az üzletiség kulcsa is: olyan színházi produkciók érdekelnek, amelyek széles réteget érdekelnek. Legyenek hiteles, minőségi előadások, így el tudjuk érni, hogy önmagukat fenntartsák. Az előállítás költségeit igyekszem szponzorációból, illetve saját befektetésből megteremteni, utána azonban az előadásoknak önfenntartónak kell lenniük. Pluszban annyit kell termelniük, hogy a befektetett pénzt megtérítsék, és így újabb produkciók születhessenek. Milyen lehetőségei vannak a produkciónak a válság után a darabok finanszírozására? Mindent megteszünk azért, hogy az előadások a válságban is működjenek. Azonban ha nincs teltház, akkor kevesebb előadást adunk. Veszteséget nem termelhetek. De ezt természetesen nem egy-egy előadásra kell lebontani, hanem egy havi átlagot kell nézni, sőt esetenként negyedévit. Emellett olyan akciókat, bérletrendszert vagy árukapcsolást dolgozunk ki, amellyel a közönség érdeklődést felkeltjük, és egy biztos fizető réteg állandó lesz. Az Orlai Produkciónak három, kifejezetten aktuális előadása van. A Jadviga párnájának adaptálását többen is veszélyes vállalkozásnak tartották. Ön hogyan értékeli az elkészült előadást? A Jadviga párnája az eddigi legnagyobb vállalkozásunk. Kicsit eltér a főprofilunktól, ami főleg minőségi, szórakoztató előadásokat jelent. A Jadviga párnája az elmúlt 30 év egyik legnagyobb irodalmi értékű műve, ami Magyarországon, magyar író tollából született. Ez egy
csodálatosan izgalmas, az emberi kapcsolatok különlegességét vizsgáló családi dráma. A történet nagyon hosszan, a vérzivataros 20. századon ível át, a dramatizált változatban ezt az időt Závada Pál egy kicsit lerövidítette. A Jadviga párnája azért is nagy vállalkozás, mert nagyon sok színészt mozgat, nagyon nagy díszlete van, zenét írattunk hozzá és koreográfus is dolgozott az előadással. Ez egy művészszínházi produkció lett, ami komoly háttérapparátust működtet. Nagyon fontosnak tartom ezt a darabot, hiszen ez a történet igen fontos aktuális, mai napra ható üzenettel rendelkezik. Ennek a fontos, társadalmi üzenetnek a szempontjából mit jelent Csákányi Eszter és Kulka János új előadása? A Keresztanya nem igazán új előadás, még 2010-ben mutattuk be, a mostani előadás ennek csak egy felújítása. Csákányi Eszter előadását Csató Kata, a darab rendezője és Veres András a Tündérkeresztanya című cigány népmeséből írták. Számunkra nagyon lényeges, hogy ha a gyerekek eljutnak a színházba, akkor saját korosztályuknak megfelelő előadással szembesüljenek. De ez ne vámpírmese legyen vagy rajzfilmfigurák legyenek benne, hanem olyan mesék vagy történetek, amelyeknek van a mindennapi élethez kapcsolódó pontja is. Úgy érzem, hogy ma egy cigány népmeséből írt darab ebbe a kategóriába tartozik. Különlegessége, hogy Csákányi Eszter egyszerre hat-hét szerepet személyesít meg egyedül, és közben bábozik. Kulka János Ez a hely estje egy picit más történet. Kulka életét végigkísérte a zene, különböző zenés szerepek. Akarod vagy nem című, legutóbbi lemezét országos turné követte, nagy zenekarral. Ez az est, amelynek alapját a lemez adja, egy kamara, önálló estnek tekinthető. Azok a legfontosabb dalok és prózák szólalnak meg, amelyek a leginkább lehetővé teszik, hogy Kulka János magáról meséljen. Nem a magánemberről beszél, hanem a dalokon, prózákon keresztül tárulkozik ki. Az esten nagyon szép sanzonok szólalnak meg, melyek mindegyike tulajdonképpen egy kis történet, egy kis színház, ami maga is előadás lehetne. És ezen keresztül ő áll előttünk: Kulka János az ember. Nem az előadóművész, hanem az ember.
Kulka János és Csákányi Eszter neve hallatán felmerülhet a kérdés, hogy vár-e bármilyen jó vagy rossz hatást a színészek politikai szerepvállalása miatt? Nem fél attól, hogy ezzel nézőktől búcsúzik el? Vagy inkább tudatosan vonzza be az újakat? Amikor egy produkción gondolkodom, vagy egy művész megjelenik egy előadásunkban, őt sosem politikai szempontból közelítem meg. Engem senkinek a politikai szereplése, tüntetésen vagy tribünön való megjelenése nem befolyásol. A lényeges az a produktum, amit mi együtt létrehozunk. Bízom abban, hogy a nézők vannak olyan bölcsek, hogy az alapján jönnek színházba, hogy ki milyen művész, mit mond és hogyan közelít a nézőhöz. Létezik színház politikai állásfoglalás nélkül? Szándékaim szerint igen. Annyiban könnyebb a helyzetem, hogy nem függök állami fenntartóktól és a saját magam ura vagyok. Azzal a színházzal, amit mi létrehozunk, nem politizálunk, hanem azokat a kérdéseket szeretjük feldolgozni, amelyeknek fontos társadalmi üzenete van. Természetesen a társadalmi üzenetnek mindig van politikai felhangja. Én abban a színházban hiszek, amely független, szabad, arról beszél, ami a társadalmat érinti, és annak tükröt tart. Milyen hátrányokkal szembesül egy államtól független finanszírozású intézmény? Mindenképpen hátrány, hogy nincs fix fenntartói bevételem, hanem mindent a produktumokkal tudok megtermelni. Hagyományos értelemben mi nem vagyunk benne a színházi struktúrában. Ezáltal mindig egy kicsit kilógunk a sorból. Nehezebb egyeztetnünk a társulattal rendelkező színházakkal szemben: hátrányban vagyunk, amikor egy művészt meg szeretnénk kapni egy produkcióra. Ezek mind nehezítő tényezők, de én úgy gondolom, hogy a színházak egy részének saját lábára kell állnia. A jövő útja az, én mindenképpen azt hiszem, hogy önálló, nem államtól függő színházak is lesznek párhuzamosan. De természetesen az állami fenntartású színházakra nagyon nagy mértékben és hosszú távon is szükség van. Egy
magánszínháznak semmilyen nagyszereplős, klasszikus darabot nincs lehetősége bemutatni, mert arra nem tudok annyi bevételt termelni, hogy önfenntartó legyen, azok mellett a jegyárak mellet, amit itthon alkalmazni lehet. Az állami- és magánszínházak arányának alakulása az elkövetkező 20-30 év nagy kérdése. Ebben elindultam egy úton, nem biztos, hogy ez a jó, vagy ez a teljes egészében követendő, de egy irány. Egyelőre működőképesnek látjuk, és remélem, hogy az általunk létrehozott produktumok minősége is ezt igazolja. A kőszínházak vagy a független színházak állnak közelebb az Orlai Produkcióhoz? Mit gondol a független színházak állami támogatásának kérdéséről? A működésünkből adódóan egyértelműen a független színházakhoz közelítünk. Fontosnak tartom a független színházak létét, alternatív előadások létrejöttét. Mi magunk is hozunk létre ilyen előadásokat. Minden évben vannak kísérleti, stúdiószínházi darabjaink is. Ilyen volt például a Fédra fitness vagy idén a Blackbird. Létfontosságúnak tartom, hogy legyenek ilyen színházak, és kiemelten szükségesnek tartom, hogy olyan anyagi feltételeket biztosítson számukra az állam, ami hosszú távú, biztos működésüket lehetővé teszi. A progresszív színházi vonal egy ország kultúrájában jelen kell, hogy legyen, és ezt ők képviselik. Több intézmény közvetlenül dolgoz fel társadalmi traumákat, ahogy a Szóról szóra című előadás a Trafóban a romagyilkosságokkal foglalkozott (Az igazság szolgái pedig nemrég a romaperekkel), vagy az East Balkán előadás a West Balkán tragédiával. Az ön darabjai hogyan viszonyulnak ezekhez a kérdésekhez? Mi mindig olyan előadásokat akarunk létrehozni, amelyek továbbgondolandó üzenetet közvetítenek. Szándékaink szerint nem ott fejezzük be, hogy a néző elment a színházból és jól érezte magát, hanem abban bízunk, hogy ezek a gondolatok vele mennek napokon át, és elgondolkodtatják, hogy ilyen szituációban hogyan viselkedne, vagy hogyan állna helyt magánemberként. Valószínűleg a téma Nemsenkilény féle feldolgozása sosem fog annyi emberhez eljutni, mint amennyihez az Esőember féle feldolgozás, de mindkettő ugyanannyira
fontos. A lényeg, hogy felhívjuk a figyelmet az autista emberek problémáira és ezzel együtt a fogyatékos emberek problémájára. A társadalom elfogadását próbáljuk ezzel feszegetni. Az első nagy sikerű darabunk a Hat hét, hat tánc volt, amit a Thália színházban játszunk a mai napig, szintén a másság kérdéskörével foglalkozott. Igyekszünk ilyen témákat napirendre tűzni, mint ahogy a Blackbird is a fiatalokat ért erőszak vagy a pedofília kérdését dolgozza fel, mert hiába próbál a társadalom úgy tenni, mintha ez nem létezne, igenis jelenlévő probléma. A produkció tudatosan közérthető, inkább populáris darabokat ad elő. Popkultúrára vagy elitkultúrára van nagyobb szükség? Melyik értelmezi jobban a világot? Azt gondolom, hogy nálunk mind a kettő megjelenik, bár legtöbbször tényleg a popkultúra rétegébe sorolnak minket. Én soha nem szerettem ezt a bélyeget, de való igaz, hogy a populárisabb, szélesebb közönséget érintő darabok nagyobb tért kapnak a kínálatunkban. Amióta működünk, azóta folyamatosan vannak az elitkultúrába tartozó darabjaink is. Nem is igazán szeretem ezeket a kategorizálásokat, azt gondolom, vagy jó a színház vagy nem. Menjünk vissza a Globe színház idejébe: nyolcszáz ember volt a színházban a mosónőtől kezdve, a kocsison át, egészen az akkori értelmiségig, az arisztokráciáig. Ugyanannak az előadásnak más-más rétege jutott el mindenkihez, de mindenki jól szórakozott. Nincs olyan, hogy "melyikre van szükség". Mindegyikre szükség van. Az nem következhet be, hogy 20, 30 vagy 40 év múlva ne legyen színházba járó közönség. Mi például ezért a mai napig hozunk létre tantermi előadásokat. Ez gyakorlatilag csak veszteséget termel, de fontosnak tartjuk, hogy mi magunk gondoskodjunk arról, hogy legyen a jövőben is egy színházba járó nemzedék. Milyen nehézségekkel küzd most a Orlai Produkció? Nehéz helyzetben vagyunk, hiszen egyre nehezebb gazdasági helyzetben élünk. Láthatón csökken a fizetőképes kereslet. Ez nem kérdés - ez látható. A középosztály egyre inkább
elszegényedik, és ezáltal, bizonyos értelemben kénytelen vagyunk az előadásszámot csökkenteni. Ez egy küzdelmes időszak, de én mindig az előre menekülésben hiszek. Számomra az az út, hogy minél több olyan új produkciót mutassunk be, ami a közönség érdeklődését fenntartja, ösztönzi arra, hogy eljöjjön színházba és minket válasszon. Ez a módszer jellemző ránk a marketing, a promóciók és arculat építésében is. http://egyfelvonas.postr.hu/en-az-elore-menekulesben-hiszek-interju-orlai-tiborral