'L+raCU yliw IIIIVdtdi a FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM Irományszám : k.l S G ált \ A Érkezett : 2015 JÚ L 2 8. DR. FAZEKAS SÁNDO R miniszter Mesterházy Attila úr országgyűlési képviselő részére Ügyiratszám : PTKF/1561-3/2015. MSZP Országgyűlési Képviselőcsoportja Országgyűlés Irodaháza BUDAPEST Széchenyi rkp. 19. 1358 Tisztelt Képviselő Úr! Az Országgy űlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 42. (8) bekezdése alapján K/5634. számon hozzám benyújtott, Milyen ügyvédi megbízásokat kötött az Ön által vezetett minisztérium és annak háttérintézménye? cím ű írásbeli kérdésére a következő választ adom. A Földművelésügyi Minisztérium és háttérintézményei által kötött ügyvéd i megbízásokat illet ően válaszként megküldöm az 1. számú mellékletben szereplő táblázatot, amely a minisztérium, illetve a 2. számú mellékletben szereplő táblázatot, amely a minisztérium háttérintézményei által 2015. január 1. és 2015. június 30. között kötött, illetve ezen időszakban érvényes bármilyen ügyvédi foglalkoztatási jogviszony t magában foglaló eket tartalmazza, a kért szempontok alapján. Remélem, hogy tájékoztatásom választ adott az Ön részér ől felmerült kérdésre. Képviselői tevékenységéhez további sok sikert kívánok. Budapest, 2015. július 2 " Üdvözlettel: Melléklet! 1055 Budapest, Kossuth Lajos tél 11 Telefon, (06 1) 795 3721 Fax : (06 1) 795 0072
Szerz ődő fél Szerz ő désköté s Idő pontja'. Szerződés hatálya- Szerződés típusa Szehődés tárgya Szerző dés eflenértéke. Buczkb Ügyvédi Iroda 2013.06.06 Max. elszámolható óramennyiséghe z kötve: 700 óra megbízást Jogi tevékenység, ezen belül jogi képviselet ellátása 28.000 Ft + ÁFA/ ára Dr. Kovács P. Zoltán Ügyvédi Iroda 2013.08.09 határozatlan megbízás' Jogi tanácsadás 850.000 Ft + ÁFA/h ó Sárhegyi és Társa Ügyvédi Iroda 2014.12.01 2015.12.31 megbízás' ügyvédi, jogi tanácsadói megbízás 9.906.000 Ft Dr Becsal Zoltán egyéni ugyvéd 2015.01.21 2015.12.31 megbfzásl Jogi képviselet ellátása 2.150.538 F t Dr. Ács István egyéni ugyvéd 2015.01.21 2015.12.31 Jogi képviselet ellátása 1.612.903 Ft 8irher Ügyvédi Iroda 2015,01,30 2015 12.31 megbízást Jogi képviselet ellátása 2.956.990 Ft Dr. Kovács Kond Ügyvéd i Iroda 2015.01.27 2015.12.31 Jogi képviselet ellátása 8.333.333 Ft Szepesl Ügyvédi Iroda 2015.02.20 2015.12.31 Jogi képviselet ellátása 1.702.509 Ft dr. ifj. Halász Istvá n egyéni ügyvéd 2015.01.16 2015.12.31 megbfzásl Jogi képviselet ellátása 3.315.412 Ft Francsics és Társat ügyvédi iroda a pótmagánvádas 2015.05.29 eljárás jogerő s Ügyvédi tevékenység ellátása befejezéséig nettó 30.00 0 Ft/munkaóra
Sárhegyi és Társai Ugyvédi Iroda 2014.12.15 2015.12.31 meghízási 1) az erdábirtokossági társulatról szól ó 1994. évi XLIX. tv., az erd őrő l, az erd ő védelmér ől és az erdőgazdálkodásról szól ó 2009 évi XXXVII tv., a természetvédelemröl szóló 1996 évi UII tv. és a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV tv. által 600.000,- kodifikált teruletek újraszabályozásának Ft+ÁFA/h ó elő készítési munkái ' 2) a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI törvény és a Nemzeti Földalapról szóló 2010 évi LXXXVII, tv. egymáshoz val ó viszonyának a joggyakorlat során felmerul t problémák alapján történő megvizsgálása
Háttérintézmény, gazdasági Szerz ő déskötés Szerz ődé s Szerződ ő fél neve Szerző dés hatálya Szerződés típusa Szerz ő dés tárgya társaság elnevezése : időpnnt'a ellenértéke Nemzeti Élelmiszerlánc- biztonsági Hivatal Gudicsni Dr. Bukli Anna 2013.11.30 megjelölt peres eljárások befejez ő déséig Dr. Kaszai Balázs 2010 10.28 határozatlan Birher Ügyvédi Iroda 2015.01 01 határozatlan Dr. Kovács P. Zoltán Ügyvédi iroda 2015.01 01 határozatlan szerz ő dés a novajt 0124 hrszú ingatlannal kapcsolatos földkiadási ügybe n hozott hatósági döntések bírósági felülvizsgálata iránti peres eljárásokban val ó képviselet 300.000., Ft + ÁFA a 2009. évi XCV. törvén y alapján indult hatósági eljárásokban szuletett hatósági döntések bírósági 400.000,- Ft + ÁFA felülvizsgálata során képviselet há ellátása, tovább á üzletszabályzatok, beadványo k e, infonnációk elemzése, értékelése ~ n sa` r~ jogi képviselet ellátása, Ny"' jogi tevékenység "` ellátása 900 000 Ft+Áfa/h ó Jogi képviselet ellátás a büntetöeljárásokban, periratok, 28 000 jogi képviselet beadványok, jogi Ft+Áfa/munkaórp, ellátása szakvélemények elkészítése, évente max. 860 közbeszerzési eljárásokban órakere t szakért ő i feladatok ellátása Jogi szakértői közrremüködés jogi képviselet kiemelt projektekben, pere s Mez ő gazdasági és Vidékfejlesztést Hivatal Dr. Horváth Gábor Ügyvédi Iroda 2010.06.07 2015.01.31 képviselet munkaügyi 2 500 000 Ft+Áfa/hó ellátása perekben, jogi koordináció é s tanácsadás Bálint Ügyvédi iroda 2014.12 01-jén az 300 000 Ft+Áfa/fit ó MVH Kft-vel kötött (havi 10 óra, a Kft jogi képviselet Általános jogi és képviseleti időkeret) Időkeretet határozatlan megszüntetését ellátása feladatok ellátása meghaladó munka követ ően 2015.02.25- óradija 10 0 0 tői átvéve Ft+Áfa/óra Tő rös Ügyvédi iroda 2014.10.31 határozatlan Dr. Bauer József ügyvéd 2014.09. l7 határozatlan jogi képviselet, kötés, jogi képviselet, kötés, 600.000 Ft/h ó 1.000.000 Ft/hó 1. oldal, összesen : 1 9
Háttérintézmény, gazdasági _ társaság elnevezése : Szerződ ő fél neve Sze rző désklltés időpontj a Szerződés hatálya Dr. Kovács László ügyvéd 2014.10.08 határozatlan Szerz ődés típusi Szerz ő dés tárgya jogi képviselet, kötés, - -Szerződé s ellenértéke 150.000 Ft/hó Dr. Nagy Nikoletta ügyvéd 2014.10.02 határozatlan 300.000 Ft/hó, jogi képviselet, kötés, 2015.06. 01-től 450.000 Ft/hó Dr. Csermely Tibor ügyvéd 2014.09.18 határozatlan jogi képviselet, szerzödéskötés, 600.000 Ft/hó Rantalné dr_ Szalai Erika Zita ügyvéd 2014.09 18 határozatlan jogi képviselet, kötés, 600.000 Ft/hó Dr. Fazekas Róbert Ügyvédi Iroda 2U 14.12.01 határozatlan kiemelt ügyek jogi képviselet, kötés, 1.000.000 Ft/h ó dr. Varga István ügyvéd 2014.09. i8 határozatlan jogi képviselet, kötés, 600.000 Ft/h ó Dr. Czifra Károly ügyvéd 2014.09.18 határozatlan jogi képviselet, kötés, 500.000 Ft/h ó Magyar Állam termőfotdeke t Dr. Kovács P. Zoltán Ügyvédi Iroda 2014.11.05 határozatlan érintő elővásárlás jogának gyakorlásával kapcsolatos jog i 15.000 Ft/munkaóra tevékenység Dessewffy és Dávid valamint Társaik jogi képviselet, kötés, Ügyvédi Iroda képv. : dr. l3olvári Zoltán 2014.09.18 határozatlan 500.000 Ft/hó Dr Cserba Lajos ügyvéd 2014A9. l8 határozatlan jogi képviselet, szerzödéskötés, 600.000 Ft/hó Dr Kovács P. Zoltán Ügyvédi Iroda 2014.09.18 határozatlan kiemelt ügyek jogi képviselet, kötés,, 1.000.000 Ft/hó Nemzeti F ő ldalapkezelö Szervezet Kulcsár Ügyvédi Iroda 2014.09.18 határozatlan Dr. Fóldesi László Ügyvédi Iroda 2014.09.01 határozatlan Dr. Polgár Péter ügyvéd 2014.09.18 határozatlan Dr. Kovács P. Zoltán Ügyvédi Iroda 2014.09.17 határozatlan Hajas Ügyvédi Iroda 2014.09. l8 határozatlan Dr, Ács István ügyvéd 2014.09.18 határozatlan sze gődés jogi képviselet, szerzödéskötés, jogi képviselet kötés, jogi képviselet, kötés, véleményezé s 3 ha alatti kötések lebonyolitása. Haszonbérlet i pályázati eljárásba bevont személy, törvényesség biztosítása, kifüggesztések, pályázati kiírások bonyolítása jogi képviselet, szerzödéskötés, jogi képviselet, szerzödéskötés, 600.000 Ft/hó 787 000 Ft/hó 600 000 FUhó 16.000 Ft / munkaóra, 80.000 Ft/eljárás 600.000 Ft/hó 600.00D Ft/hó 2. oldal, összesen : 19
Háttérintézmény, gazdasági Szenődéskő tés Szerződé s Szerződ ő fél neve Szerz ődés hatálya Szerző dés típusa Szerződés tárgy a társaság elnevezése: ideontja ellenérték e kiemelt ügyek jogi képviselet Dr. Mechler Márk ügyvéd 2014.09. l8 'határozatlan 1.000.000 FUh ó Országos Környezetvédelmi é s Természetvédelmi Fő felügyel őség Dr. Végh István Ügyvédi Iroda 2014.09.18 határozatlan Sárhegyi és Társa Ügyvédi Iroda képv. : Dr. Bártfai Beatrix és Dr. Abay & Dr. 2015.03,24 határozatlan Török Ügyvédi iroda Dr. Kovács P. Zoltán Ügyvédi Iroda 2015.04.07 határozatlan megbízást szerz ő déskötés, kiemelt ügyek jogi képviselet, szerzödéskötés, 4.x.27.269/2014 és 8. x.27.283/2014 számú peres eljárások (Hubertus Bt. Felperes ) A 191/2014 Korrn. Rendelet alapján a Magyar Allam érdekeznek képviesclete a végrehajtási, felszámolási é s adósságrendezési eljárásokban 1000.000 FtRtó 38.000 Ft/munkaóra 15.000 Ft! munkaóra Az NFA vagyoni körbe tartozó, állami tulajdon ú Vagyonrendezési Ügyvédi Konzorcium 2015.04.20 határozatlan ingatlanvagyon jogi rendezés e (1112011 Korm.Rendelet) ingatlanvagyon felmérése é s 16.000 Ft / állami tulajdon ú munkaóra Dr. Úr Ügyvédi Iroda 2015.06.01 határozatlan jogi képviselet, szerzödéskötés, 500.000 Ft/h ó Dr. Horváth Ákos ügyvéd 2015.04.15 határozatlan jogi képviselet, szerzödéskötés, 750.000 Ft/h ó Dr. Németh Ügyvédi Iroda 2015.02.01 határozatlan jogi képviselet, kötés, 500.000 Ft/h ó általános jogi képviselet, peres és nem peres eljárásokban, jog i 750.000.-Ft + tanácsadás, ek, ÁFAlh ó Dr. Vörös József ügyvéd 2014.12.08 határozatlan beadványok, egyéb iratok elkészitése, jogi képviselet a z OKTF és az OKTF NH I részére Az OKTF munkaügyi és egyé b hatóságok el ő tt indul t eljárásokban, valamint a peres Dr. Bölcskel Zsolt és Társa Ügyvédi és nem peres eljárásokban való 15.000,- Ft + 2011.02.09. határozatlan Iroda jogi képviselete, továbbá ÁFAlmunkaóra munkaügyi és jogi tanácsadás, ek elkészitése, e. 3. oldal, összesen: 1 9
Háttérintíztnény, gazdaság i Társaság elnevezése : K Szerződő fél neve Országos Meteorológiai Szolgálat Dr. Zempléni Kinga Ügyvédi Iroda 2014.09.04 határozatlan Földmérési és Távértékelési Intézet - - Szerződéskátés id ő pontja I Szerződés hatálya Szerző dés típusa Szerző dés tárgya ellenértéke megb[zás i jogi tanácsadás 20.00OFt+Áfa/óra keretszerz ő dés Agrárgazdasági Kutató Intézet dr. Soós Tibor ügyvéd 2004.01.30 határozatlan Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad Dr. -Áncsán András 2009.07 01 határozatlan Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság Dr. Remete Gábor 2013.04.17 határozatlan jogi tanácsadás Jogi képviselet dogi tanácsadás, képviselet havi 170 ezer Ft + áfa 120.000,-+27 % áfa/h ó 100.000.-FI+ÁFAPo ó Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Dr. Fazekas Róbert Ügyvéd i Iroda - Budapest, Falk Miksa u. 28. 2013.04.29 határozatlan Haszonbérleti pályázatok lebonyolításában közrem ű ködés - NFA álta l kijelölt ügyvédi iroda 1. pályázati felhivás összeállítása nettó 15000 F t felhívásonként 2. bontást eljárás lefolytatása nettó 15000 Ft felhívásonként 1 ek ellenjegyzése 8000 Ft szerzödésenkén t Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Arzano Management Kft. - Sopron, Pap rét u.30. 2015.01.02 36 hó meghatározott idő re Hajdú Ugyvédi Iroda 2012.01.30 határozatlan Dr. Gondos István 2014.08.1 1 határozatlan általános közbeszerzés i tanácsadás jogi támogatás nyújtása, okiratszerkesztés, jog i tanácsadási tevékenység és jogi dokumentációs szolgáltatás föld-haszonbérleti pályázati eljárásnál nyilvános, egyfordulós haszonbérleti pályáztatás i eljárás során jogi tanácsadás, eljárás lebonyolításában közreműködés. jogi tanácsadás, ek aláirásába n közreműködés Nettó 100000 Ft/hó 52.000 Ft+ÁFA dii pályázatonkén t 70.000 Ft+ÁFA. megbírási díj pályázatonként 4. oldal, összesen : 1 9
Háttérintézmény, gazdasági Szerződéskötés Szerződés Szerződő fél neve Szerződés hatálya Szerz ő dés típusa Szerző dés tárgya I társaság 1; elnevezése : { id ő pontja ellenérték e Duna-Dráva Nemzeti Par k Igazgatóság Dr. Gordos Csaba 1993.03.08 határozatlan _ Fazekas Róbert Ügyvédi Iroda 201 5.04A9 Eljárás lezárulta Sasvári Ügyvédi ]roda 2013.05.21 tárgyalási határnap általános jogi képviselet biróságok, hatóságok elő tt, tanácsadás, hatósági eljárások bonyolítása, pénzügy i követelések érvényesítése, költségtérítés 230.000 Ftlhó+ÁF A díj, 500 0 Fddb+ÁFA enként, 75 Ptlkm+ÁFA költségtérítés 100 000 Ft+ÁFA + Pótltagyatcki eljárás Póthagyatéki eljárásba n költségei, képviselet íbldhivatali eljárá s költsége 150 OOO Ft+ÁF A megbízást Budavári Labirintus Peres beadványozás, 5 0 eljárás 000 Ft+ÁFA perképviscle t 30 000 FT+ÁFA Duna-Ipoly Nemzeti Park. felhivásonként (összeállítás +bontás); 60 000 Igazgatóság FT+ÁFA Fazekas Róbert Ügyvédi Iroda 2013.05.06 határozatlan Haszonbérleti pályázatok birtoktesetnkén t (jogi támogatás) ; 8 000 FT+ÁFA enként (aláírás) Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság dr. Mészáros Erika egyéni Ügyvéd 2014.06.16 2016.02.29 LIFE12NATIHUl001028 pályázat földvásárlás Szerzödésenként 2 6 000 Ft + hez kapcsolódó postaköltség, eljárási, igazgatási dij stb. Dr. Paukovits ügyvédi Iroda 1998 04.01' határozatlan általános jogi képviselet 120.000 Ft/hó szerződé s megbízást munkajogi vonatkozású Dr. Szű cs ügyvédi Iroda 2015.03.10 2 db megállapodás létrehozása 160.000.- Ft. +ÁFA intézkedések előkészítés e kártalantási keretösszeg (Vszt.) kártalanítási ek 40 000. Ft + ÁFA / Dr. Bravics Ügyvédi Iroda 2014.12.16 felhasználása (annak erejéig kártalanítási megkötése a kártalanítás i ek megkötése) keretösszeg (Vszt.) erejéig 5. oldal, összesen : 1 9
' Háttérintézmény, gazdaság i társaság elnevezése : Szerz ő dő fél neve Szerző déskőtés időpontja Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Dr. Bravics Ügyvédi Iroda 2015.05.19 Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Dr. Bravacs Ügyvédi Iroda 2015.02.09 j Szerz ődés hatálya Szerződés típusa Szerződés tárgya 12 birtoktestre vonatkozó, haszonbérlet i megkötésére irányuló pályázat i eljárás végéig Kúria által kitűzött tárgyaláson való megjelents Dr. Kovács P Zoltán Ügyvédi Iroda 2013.04.23 határozatlan Dr. Buzinkay Zoltánné 2014.02.27 eseti dr. Buzinkat' Zoltánná 2014.02.27 eseti dr. Buzmkay Zoltánná 2014.02.27 eseti dr. Buzmkay Zoltánné 2014.02.27 eseti nyilvános, egyfordulós haszonbérleti szerző dé s megkötésére irányuló jog i támogatás az NFA kijelölése alapján Kúria, mint felülvizsgálati bíróság előtt a megbízó képviselete a felülvizsgálat i eljárás során fbldhaszonbérleti pályázat i felhivás összeállítása, bontás i eljárás lefolytatása jogi támogatás nyújtása a bírálat során, haszonbérleti jogi ellenjegyzése munkaügyi perben jog i képviselet munkaűgyi perben jog i képviselet munkaügyi perben jogi képviselet munkaűgyi perben jog i képviselet Szerződé s ellenértéke 50.000. Ft + ÁFA I birtoktes t 50.00.- Ft+ÁF A földhaszonbérleti pályázati felhívás összeállítása 15.000 Ft/pályázás, bontási eljárás lefolytatása 15.00 0 Ft/pályázat, jogi támogatás nyújtása a bírál4t során 60.000 Ft/pályázati birtoktest, fölhaszonbérlet í pályáztatás telje s becsült összeg e 40.000.000 Ft 2015. évben eddig kifizetett 3.420.000 Ft + áfa, 201 5 évben várható kifizetés 1.000.00 0 Ft+áfa 187 000 Ft 220 000 Ft 182 000 F t 209 000 Ft 6. oldal, összesen : 1 9
Háttérintézmény, gazdasági Szerződésk őtés Szerződés Szerződő fél neve Szerződés hatálya Szerződés típusa rt Szerződés tárgya társaság elnevezése : id őpontja ellenértéke Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság dr. Török Zoltán egyéni ügyvéd 2014.05.23 2014.06.01.-2015.05.31. dr. Török Zoltán egyéni ügyvéd 2015.05.15 2015.06.01.-2016.05.31. Polgári peres és nem peres, büntető és egyéb ügyekben az Igazgatóság jogi képviseletének ellátása Polgári jogi, munkajogi, közigazgatási jogi, környezet- és természetvédelm i és egyéb ugyekben közremű ködés, ügyintézés; jog i tanácsadás Állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos jogi agyintézés. Munkáltatói lakáskölcsön szerz ő dések ügyében eljárás, közremüködés Polgári peres és nem peres, büntető és egyéb ügyekben az Igazgatóság jogi képviseleténe k ellátása. Polgári jogi, munkajogi, közigazgatási jogi, környezet- és természetvédelm i és egyéb ügyekben közrem ű ködés, ugyintézés, jog i tanácsadás. Állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos jogi ügyintézés. Munkáltatói lakáskölcsön ek ügyében eljárás, közrem űködés. Megbízási dij összege 100.000,- Fdlib. Éves összeg 1.200.000,-Ft Megbizási dij összege: l OD 000, - FUhó. Éves összeg 1.200.000,-Ft Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság Dr. Paukovits ügyvédi iroda 2008.04.01 határozatlan JUHÁSZ Társas Ügyvédi Iroda 2015.02.19 közbeszerzési eljárás befejezéséig rendszeres ügyvédi szolgáltatás 170000 Ft+ÁFA! nyújtás hó AQUAREDPOT EU projek t keretében eszközök é s berendezések beszerzésére é s beüzemelésére vonatkozó szerz ő dés hirdetmény nélküli tárgyaláso s 50.000 Ft + ÁF A közbeszerzési eljárásban a megbízó intézet képviseletébe n eljár 7. oldal, összesen : 19
Háttérintézmény, gazdasági társaság elnevezése: Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Szerződő fél neve Szerződéskötés id ő pontja JUHÁSZ Társas Ügyvédi Iroda 2014.08.29 közbeszerzési eljárás befejezéséig JUHÁSZ Társas Ügyvédi Iroda 2014.08.29 közbeszerzési eljárás befejezéséig Dr. Benedek János 2011.05 ] 6 2015.05.31 Kozma ügyvédi Iroda 2013.09.10 határozatlan Hargitai és Mez ő t]. Ügyvédi Iroda 2006.04.15 2U 15.03.15 Horváth &Kecskeméti Ügyvédi Iroda 2009.01.01 2015.03.1 dr. Szabó József Gábor egyéni ügyvéd 2012.10.15 2015.03.05 Szerz ő dés hatálya 1st és típusa Szerződés tárgya megbízást AQUAREDPOT EU projekt keretében "A recirkuláció s üzem rekonstrukciója" elnevezés ű közbeszerzés i eljárásban külső szakértőkén t eljár HOP 3-as tengely által meghirdetett pályázat szerint i "Új demonstrációs té r kialakításával" kapcsolatos egyszerű sített közbeszerzés i eljárásban külső szakért őként eljár intézet jogtanácsos i feladatainak ellátásáa intézet jogtanácsos t feladatainak ellátásáa intézet jogtanácsos i feladatainak ellátásáa intézet jogtanácsos i feladatainak ellátásáa intézet jogtanácsos i feladatainak ellátásáa Szerző dé s ellenértéke 1.400.000 Ft + ÁFA 1.200.000 Ft + ÁFA 126.850 Ft/hó 900.000 Ft+ÁFA/hó 100 000 Ft+ÁFAIh ó 100.000 Ft+ÁFA/hó 200 000 Ft+ÁFA/hó Haszonállat- génmeg ő rzési Központ - Növényi Diverzitás Központ - Tokaji Borvidék Szőlészeti és _ Borászati Kutatóintézet Megbízó feladatkörébe tartozó polgári jogi, gazdaságjogi, munkajogi, hatósági ügyekben FM Közép-magyarországi Agrár- jogi tanácsadás, jogi képvisele t szakképzö Központ, Bercsényi Garay Ügyvédi Iroda 2010.03.10 határozatlan (bíróságokon, hatóságoknál), 12 000 Ftlóra Miklós Élelmiszeripari Szakképz ő dr. Garay Rudolf szerz ő dés ek (szükség szerinti ) Iskola és előkészítése, jogi szempontból felülvizsgálata, esetlegesen ellenjegyzés 8. oldal, összesen- 1 9
Háttérintézmény, gazdasági társaság elnevezése : Szerzödö fél neve Sztrződfskőtfs Szerző dé s Szerződés hatálya Szerző dés típusa Szerz ődés tárgya idő pontj) a ellenértéke Piegclné Dr Csényi Magdolna 2013.03.25 2013.03.25-2015.03.24 "A VM Kelét-magyarország i Agrár-szakképzó Közpon t alkalmazkodó képességének és képzési min őségéne k fejlesztése új köznevelési, pedagógiai tartalmak é s módszertanok bevezetésével " c. TÁ MO P-3.1.4-12/2-20 12-096 4 jel ű projektben valamenny i szükséges közbeszerzési eljárás lefolytatás a FM Kelet- magyarországi Agrárszakképző Központ, Mezőgazdasági TÁMOP-3.1.4-12/2-20 t 2-09b4 Szákképző Iskola és jelü projekt teljeskör ű jogi Piegelné Dr. Csényi Magdolna 2013.03.25 2013.03.25-2015.03.24 tanácsadása (szerződé s készítés,, jogi 1 340 000 Ft havi 50.800 Ft három havonta tanácsadás stb) Munkaügyi Bíróságon jog i Vállalkozói képviselet ellátás a Kulisityiné dr. Juhász Mária 2015.01.12 az ügy lezárásáig (közalkalmazotti jogviszony 243 078 F t azonnali hatályú megszdntetése) Dr. Réthy Béla 2015.05 28 az ügy lezárásáig Vállalkozói Autóbusz káreseménnye l kapcsolatos jogi képviselet 75 000 Ft dr. Takács Ildikó 2013.03.26 határozatlan 90.000 Ft/hó a A megbízó részére jogi ben képviselet ellátása és ügyvéd i rögzítettek szerinti szolgáltatások nyújtása útiköltség összege. közbeszerzési eljáráso k dr. Frencsics és Társai Ügyvédi Iroda, 2015.03.31 2015. április 1-t ői 2015. december 31. teljeskörü lebonyolitás a 556.000 Ft + (Szekszárd, Kaposvár ÁFA/h ó fejlesztési beruházások megvalósitása) dr. Mechler Márk egyéni ügyvéd 2015.06.10 eljárás befejeztéig közbeszerzési eljárások teljesköni lebonyolitása KEOP- 2015-5.7.0 (Szekszárd) 750 000 Ft + ÁF A dr. Mechler Márk egyéni ügyvéd 2015.06.23 eljárás befejeztéig közbeszerzési eljárások teljeskörű lebonyolítása KEOP- 2015-5.7.0 (Vép) 750.000 Ft + ÁF A 9. oldal, összesen : 1 9
Háttérintézmény, gazdaság i társaság elnevezése : FM Dunántúli Agrár- szakképző Kőzpont, Csapó Dánie l Középiskola, Mezőgazdaság i Szakképz ő Iskola és Szerződő fél neve _ Szerződéskötés időpontja tt Szerző dés hatály a dr. Mechler Márk egyéni ügyvéd 2015.06.23 eljárás befejeztéig Dr. Szolga Ügyvédi Iroda 2012.10.01 határozatlan Szerz ődés típusa Szerződés tárgya közbeszerzési eljáráso k teljeskörü lebonyolítása KEOP - 2015-5.7.0 (Sellye) Megbízó részére jog i képviseletének ellátása é s ügyvédi szolgáltatás nyújtása. - jogi tanácsadás - jogesetek írásbeli e megoldása - okiratok, beadványok e, szerkesztése, ellenjegyzése. - Megbízó jogi képviselete bírósági eljárások során, - Megbízó jogi képviselete egyéb hatósági eljárások során, - online céginformáció (OCCR ) szolgáltatása, - online földhivatali információk (TakarNet) szolgáltatása, - minden egyéb ügyvédi tevékenységnek minősülő ugy ellátása Szerződé s ellenértéke _ 750.000 Ft + ÁF A havi 30.000,- Ft ± a ben rögzítettek szerint i útiköltség ő sszege. Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Dr. Mechler Márk egyéni ügyvéd 2015.05.27 A jelen alapján lebonyolított feltételes közbeszerzési eljárás lezárásáig Környezet és Energia Operatí v Program KEOP-2015-5.7.0, Középületek kiemel t jelent őségű épületenergetikai fejlesztése 952 500 Ft Dr. Kovács P. Zoltán ügyvédi Iroda 2013.05.22 A aláírásának napjától az utolsóként megindított közbeszerzés i eljárás eredménye közzétételének napjáig Közbeszerzési eljárások előkészítésében és teljes körű lefolytatásában közreműködés 14 287 500 Ft L Bárczay János Mez őgazdaság i Szakképz ő Iskola és Kollégiu m Baross László Mezőgazdaság i Szakképzö Iskola és - Bársony István Mez őgazdasági _ Szakképző Iskola és 10. oldal, összesen : 19
Háttérintézmény, gazdaság i társaság elnevezése : Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és - Bedő Albert Erdészeti Szakképző iskola és - Bereczkt Máté Élelmiszeripari é s Mezőgazdasági Szakképző Iskola és - Sportiskola Bethlen Gábor Mez ő gazdasága és Élelmiszeripari Szakképző Iskola é s - Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakképz ő Iskol a Damjanich János Gimnázium és Mező gazdasági Szakképző iskola - Szerződ ő fél neve Szerződéskötés id ő pontja Szerződés hatálya Szerződés típusa Szerz ődés tárgya Szerző dés ellenértéke Debreczeni Márton Mez ő gazdasági és Földmérési Szakképz ő Iskola Dr. Entz Ferenc Mező gazdasági Szakképz ő Iskola és Kollégiu m Fáy András Mező gazdasági Szakképző Iskola és Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskola Galamb József Mezőgazdasági _ Szakképző Iskola Gregus Máté Mezőgazdasági _ Szakképző iskola Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakképző Iskola é s - Jávorka Sándor Mezőgazdasági é s Élelmiszeripart Szakképz ő Iskola és - Kenderesi Mező gazdaság a Szakképző Iskola és Dr. Mechler Márk 2015.05.27 KEOP 5 7.0 pályázat idő tartama Kétegyházai Mez őgazdasági Szakképző iskola és Kollégiu m KEOP közbeszerzés bonyolitása 750 e Ft + ÁFA Ktntzsi Pál Élelmiszeripar i Szakképzö Iskola Dr. Fekete László - 7.sz Ügyvédi Iroda 2015.06.30 eseti ügyvédi dij megállapodás munkaügyi perben képvisele t ellátása 30.000 Ft+ÁFA 11. oldal, összesen : 1 9
Háttérintézmény, gazdasági társaság elnevezése : Szerződ őfél neve Szerzódfskötfs időpontja Szerződés hatálya Szerző dés típusa Szerződés tárgya Szerződés ellenérték e Kiskunfélegyházi Mez ő gazdasági é s Élelmiszeripar] Szakképzö Iskola és Dr. Mechler Márk egyéni ügyvéd, 2U 15.05.27 a pályázat lezárásáig "a Környezet és Energiai Operatív Program KEOP-2015-5.7 0 Középületiek kiemel t jelentőség ű épületenergetika i fejlesztése" közbeszerzés i eljárás lebonyolítása 750000 Ft+ÁFA Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskol a Lippai János Mez őgazdasági Szakképző Iskol a Lipthay Béla Mez ő gazdasági Szakképző Iskola és Magyar Gyula Kertészeti Szakképző dr. Brunncr Tamás Iskola 2013.08.28 határozatlan Pálóczi Horváth István Dr. Mechler Márk egyéni ügyvéd 2015.05.27 Mezőgazdasági Szakképző Iskola é s Dr. Kovács P. Zoltán Ügyvédi Iroda 2014.07.18 Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola Pcttkó-SzandtnerTibor Lova s Szakképző Iskola és Kollegium Serényi Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskol a Soós István Borászati Szakképző Iskola " A meghatározott feladatok elvégzésének napjáig A meghatározott feladatok elvégzésének napjáig. Dr. Kovács P. Zoltán Ügyvédi Iroda 2014.04.09 Beruházás megvalósulásáig Dr Fazekas Róbert Ügyvédi Iroda 2015 03.02 Eseti Dr. Fazekas Róbert Ügyvédi Iroda 2015.03.05 Eseti Dr. Fazekas Róbert Ügyvédi Iroda 2015 03.11 Eseti Széchenyi István Mezőgazdasági é s Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Dr. Kerekes Edit 2014.07.15 határozatlan megbizás i átalánydíjas ügyvédi tevékenyég Feltételes közbeszerzési eljárás lebonyolítása Közbeszerzési eljárás jogi auditálása, nyílt közbeszerzés i eljárás lebonyolítása. Közbeszerzési tanácsadói tevékenység Ingatlan adásvételi szerkesztése Ingatlan tulajdonjogváltozás - földhivatali eljárás NFA jog i tevékenysége Jogi szakvélemény adása, perben jogi képviselet ellátása, munkajogi perekben munkáltató képviselete, hatóság el őtti eljárás, szerz ő dések, okirato k jogtanácsosi ellenjegyzése 65 OOOFt /hó 750.000 Ft + ÁFA 8.000.000 Ft + ÁFA 11 821 99 8 254 000 127 00 0 2 540 80 000 Ft+áfalhó 12. oldal, összesen : 1 9
Háttérintézmény, gazdasági társaság elnevezése : Széchenyi Zsigmon d Mező gazdasági Szakképzö Iskola és - Székács Elemér Mezőgazdasági é s Élelmiszeripari Szakképzö iskola é s - Szent István Mezőgazdasági é s Élelmiszeripari Szakképzö Iskola Szepsi Laczkó Máté Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Szombathelyi Élelmiszenpari é s Földmérési Szakképző Iskola é s Tokaji Mez ő gazdasági Szakképző Iskola és Toldi Miklós Élelmiszeripar i Szakképző Iskola és Török János Mezőgazdasági é s Egészségügyi Szakképző Iskola Szerződ ő fél neve Szerz ődéskátés id őpontja Dr. Borza Diána ügyvéd 2015 01.19 2015.06.30 Dr. Borza Diána ügyvéd 2015 03.02 2015.03.30 Dr Borza Diána ügyvéd 2015.06.08. 2015.06.08 - - _ dr. Vass Irén 2014.12.22 határozatlan Dr. Mechler Márk 2015.05.27 Közbeszerzési eljárás lezárásáig Vay Ádám Gimnázium, Dr. Finna'Csaba 2015.01.05 eseti Mez őgazdasági Szakképző Iskola é s Dr. Mechler Márk 2015.05.27 eseti Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképz ő Iskola és Westsik Vilmos Élelmiszeripar i Szakképző Iskola Dr. Freier József 2014.02.03 határozatlan _ Szerződés hatálya Szerződés típusa Szerződés tárgya meg lakás kiüritési per hús értékesítés jogi perc végrehajtás kérés jogi képviselet, tanácsadás KEOP-2015-5.7.0.programhpz kapcsolódó közbeszerzés i eljárás lebonyolítása 2 db ügyvédi fizetési felszólítá s kiadása KEOP-2015-5 7 O. közbeszegési eljárá s lebonyolítása jogi tanácsadás Szerződés ellenérték e 150 000 Ft 20 000 F t 10 000 F t 60 000 F t 750000.--l-áfa 16.000 : Ft 952.500.-Ft 8000 FS+Áfa/munkaóra Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ _, 13. oldal, összesen : 1 9
Háttérintézmény, gazdasági Szerz ődéskátés Szerződé s Szerző d ő fél neve Szerződés hatálya l Szerz ődés típusa Szerződés tárgy a társaság elnevezése : id őpontja ellenértéke Magyar Mezö azdasá i Múzeum Kelemen és Társai Ü.I. 1994.03.01 határozatlan g g Herman Ottó Intézet TIG Tartalékgazdálkodási Nonprofit Dr Daragó Máté Ügyvédi Iroda, Dr. Kft: Daragó Máté ügyvéd jogi képviselet ellátása 113 774FUhb/200$. óta változatlan Hódy és Társa Ügyvédi Iroda 2012.01.05 határozatlan 1"s11t ` Jogi szolgáltatás 698 500 / h ó Dr. Klausmann Komál Ügyvédi Iroda 2014.12.02 2015.01.30 Herman Ottó emlékóvjog i feladatai 1 061 72 0 Hódy és Társai Ügyvédi Iroda 2015.03.1 1 2015.05.31 Jogi képviselet 1 778 000 Hódy és Társai Ügyvédi Iroda 2015.06.01 2015.12.31 Jogi szolgáltatás 5 334 000 Jogi ügyek vitele, peren kivül i eljárások, bíróságok és má s Dr. Vígh Ügyvédi Iroda, Dr. LaJkóné Dr. határozatlan, 2015. július 31. napjával a hatóságok el 2010.10. 18 őtti képviselet, 1100000 Ft/hó + Vígh Judit üg véd y felmondva jogerős követelések behajtása, ÁFA okiratok készítése, jog i kérdésekben történő tanácsadás 2015.01.09 feladatok elvégzésének napjáig Szokolya, 040712 hrsz.-ú TI G telephelyen kármentesítés tárgyú, nemzeti eljárásren d szerinti, nettó 150 millió F t alatti becsült értékű, építés i beruházás tárgyú hirdetmény 750000 Ft + ÁFA közzététele nélkül i (egyszeri költség) közbeszerzési eljárással kapcsolatos közbeszerzés i tanácsadás a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény alapján Közbeszerzési szakmai tanácsadás tevékenységhez Dr. Kovács P. Zoltán Ügyvédi Iroda, Dr. kapcsolódóan, közbeszerzési 2015.03.31 Megbízási Kovács P. Zoltán ügyvéd 2015. ápnits Ql. - 2016. március 31. eljárásokban, valamint a közészerzési eljárásokhoz kapcsolódó hatósági eljárásokban való képviselet. Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Dr. Szalay Ferenc Ügyvédi Iroda 20i 1.05.16 határozatlan Megbízó ügyeinek gondos Zrt. - vitele Bagdi-Kovács Ügyvédi Iroda 2011.09.01 Mez ő hegyesi Állami Ménes határozatlan jogi ugyck ellátása Lótenyésztő és Értékesítö Kft. Dr Szathmáry Péter 2015.05.15 megbízás é s esett közbeszerzési tanácsadás tényvázlat 28000 Ft/óra+ÁFA, tartamár a maximum 3600000 Ft+ÁFA 250.000,-Ft/hó+Áfa 70.000 Ft / hó 50.000 Ft 14. oldal, összesen : 19
Háttérintézmény, gazdasági Szenő deskötfs Szerz ő dés Szerző d ő fél neve társaság elnevezése : idő pontja Szerző dés hatálya Szerződés típusa Szerződés tárgya elknfrtfk c Dr. Süslecz László 2014.03.18 határozatlan jogi szaktanácsadás 350.000/hó Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kfl. Ecsedi &Ács Ügyvédi Iroda 2015.05.26 határozatlan Dr. Kertész Ügyvédi Iroda 2012.07.12 per lezárultáig Dr. Nedwed ügyvédi iroda 2013.09.10 eljárás lezárultáig Famadi Ügyvédi Iroda 2013 04.22 eljárás lezárultáig megbizás i - szerz ő dés megbizás i Bábolna Zrt."f a" bázisjogosultság perbeli képviselet ellátása, e körben szükséges okiratok el ő készítése, ellenjegyzése dogi tanácsadás, képviselet ellátása közbeszerzési szakértői, tanácsadói tevékenység ellátása 20.000. - FUóra+ÁFA 2 000 000,- Ft + Áfa alapdíj és az eze n felüli sikerdíj 15 000, Ft+Áfa / óra átalánydíj 1400 000,- Ft + Áf a Hevesi Ügyvédi Iroda 201 1.09.01 határozatlan A társaság működésével kapcsolatos érdekérvényesítés nevesített és nem nevesítet t eljárásokban, illetv e tárgyalásokon, képviselet közigazgatási eljárásokban. 600 000,- Ft/ hó átalánydíj Bakonyerd ő Erdészeti és Faipari Zrt. Balatongyörök külterület 05418, 057 és 071/1 Itrsz-ti Dr. Ihász Lajos ügyvéd 2013.02.27 eljárás lezárultáig földrészleteken vízvezeték elhelyezését biztosító szolgalm i jog ingatlanyilvántartási bejegyzése ügyében a 10 000,- Ft/ óra szükséges okiratok elkészitése, ellenjegyzése, földhivatal i eljárásban való képvisele t Dr. Kovács. Zoltán Ügyvédi Iroda 2014.12.05 2015. március 4. FB tagok személyében bekövetkezett változások miat t szükségessé vál t változásbejegyzési eljárás során való képviselet 100 000,-Ft + ÁFA 15. oldal, összesen : 19
Háttérintézmény, gazdaság ; elnevezése : i Társasát Szerz ődő fél neve Szerzödéskő té s időpontja Szerz ődés hatálya Dr ihász Lajos ügyvéd 2014.06.30 2015 szeptember 30. DALERD Délalfoldi Erdészeti Zrt. Dr. Novics György 2015.02.01 határozatlan ÉSZAKERD Ő Erd őgazdasági Zrt. - Szerz ő dés típusa 1111 Szerző dés tárgya Szerz ő dés, ellenértéke 2014. július 01. napjáttól 2014. szeptember 30-ig 300 000,-FT2014. szeptember 30 - Megbizólogr képviseletéve l 20I5 március 31. kapcsolatos külön nevesitett 900 000,-Ft, 2015. feladatok ellátása április 1-2015. június 30. 450 000, - Ft+Áfa, 2015. július 01. -2015. szeptember 30-ig 450 000,-Ft+ Áfa jogi képviselet, jogtanács adása 350000 Ft+ Áfa Gemenci Erd ő - és Vadgazdaság Zrt. Szöts Ügyvédi Iroda / Dr. Sző ts József 2011.02.28 határozatlan Novics Ügyvédi Iroda/Dr. Novics György 2014.12.30 2015.01.01-2015.12.31 Dr. Kelemen Balázs egyéni ügyvéd 2015.05.12 közbeszerzési szerz ő dések aláíráséig Megbízási VII. sz. 530.000 Ft/hó + módosítása 'ÁFA 436.560 Ft/hó + Megbizási ÁFA Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt Szöts Ügyvédi Iroda 2006.09.01 határozatlan szerződé s Dr. Németh Ügyvédi Iroda 2013,12.07. határozatlan - IPOLY ERDŐ Zrt. Dr. Deák Sándor I995.02.28 határozatlan dr Baros Attila 2009.12.01 folyamatos határozatlan Kisalföldi Erd ő gazdaság Zrt, ügyvédi megbízásra dr Baros Attila 2014.01.03 határozatlan szerző dé s módosítás Megbizási - KÖZOP- 2015-4.7-hez kapcsolód ó nettó 1.000.000 F t közbeszerzési eljárások (alanyi ÁFA mentes ) előkészítése, lebonyolitása és szakmai támogatása jogi tanácsadás jogi képviselet RCH Zrt. jogi képviselet jogi képviselet és jogi tanácsadói feladatok ellátása dia összegének módosítása 350000 Ft/hó+Áfa 36 eft/óra 670 eft/hó 270.000.-Ft/h ő 350 000.-Ft+ÁFAlhó 16. oldal, összesen : 1 9
Háttérintézmény, gazdasági társaság elnevezése, Szerződő fél neve Sztr jödésköatés, zidőpont Szerződés hatálya Szerződés típusa Szerz ődés tárgyi Szerződés ellenértéke KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Irt, Szloboda ügyvédi Iroda 2013 02.28. (1993 12 01) határozatlan KEFAG Irt. gazdaság i tevékenysége során felmerül ő jogi szaktudást igényl ő feladatok: jogszabályo k figyelemmel kisérése, megbízói igény esetén jogszabályok értelmezése, konzultáción való részvétel, -tervezete k és egyéb okiratok készitésc, az üzleti partnerek által küldött ek e : jog] képviselet ellátása a biróság és a hatóságok el őtt 455.000 Ft+ ÁFA! hó KEFAG Zrt. és a DÁM 2004 KR között a Nyíri Vadaskerttel kapcsolatban megkötött Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda 2011.09.12 _ ek, megállapodások 36.000 Ft+ÁFA /óra teljeskörű felülvizsgálata, tárgyalásokon való részvétel, e tárgykörben a Megbízó teljeskörű jogi képviselet e EGERERDÖ Erdészeti Zrt. Dr Gordos Csaba 2014.10.30 határozatlan szerződé s jogi képviselet 300 000 Ft/h ó Dr. Kovács P. Zoltán 2014.12.18 eljárás bejegyzéséig szerződé s jogi képviselet 100 000 Ft Dr. Németh Ügyvédi Iroda 20] 1,10.24 2011. 10. 24. - 2015. 05. 06. `' "` Kab-hegyi vadászterületekkel JV'"v"i-" ' végrehajtására ÁFA/óra kapcsolatos feladatok, Dr. Németh Ügyvédi Iroda 2011.10.28 2011. 10. 28.- - 2015. 05. 06. határozatlan idej ű jogi közrem ű ködést igényő 350.000,- Ft + ÁFA / feladatok ellátása hónap a Társaság felügyelőbizottság i tagjainak személyébe n Dr. Kovács P. Zoltán Ügyvédi Iroda 2014. 12. hó eseti eseti megbízás í bekövetkezett változások miat t szükségessé vált 100.000; Ft+ÁFA változásbejegyzési eljárás lebonyolítás a VERGA Veszprémi Erdő gazdaság határozatlan idej ű jogi szakértelmet igény ő 297.500,- Ft+ÁFA Zrt. FRÓHLICH Ügyvédi Iroda 2010.08.01 határozatlan feladatok ellátása!hónap 17. oldal, összesen : 19
Háttérintézmény, gazdasági társaság elnevezése : Szerződő fél neve Szerződéskötés id ő pontja Szerző dés hatálya Szerz ődés típusa Szerző dés tárgya Szerz ő dés ellenértéke határozatlan idej ű FRÖHLICH Ügyvédi Iroda 2010.09.06 határozatian Megbízó kintlévöségeinek kezelése, Megbízó peres és nem peres eljárások során történ ő teljes körű képviselete kintlévő ségekből ténylegesen befolyt összegek után a megfizetett összeg 8 + Áfa, valamint peres eljárásban az eljáró bíróság álta l megállapított ügyvédi munkadíj ügyvédi-megbízás (kovetelések 2337544 Ft (2015 - Bodnár Ügyvédi Iroda 2010.10.01 határozatlan kezelése, polgári peres ben) eljárások) Mecsekerdő Zrt. ügyvédi megbízás (Unic-Fagus, 952500 Ft (2015 - Budapesti 174. sz. Ügyvédi Iroda 2011.01.11 határozatlan Invest-Trade Kft.) ben) ugyvédi megbízás (NAV 2685599 Ft (2015 - Dessewffy és Dávid Ügyvédi Iroda 2013.05 14 határozatlan adóper ) adóper) ben) R és S Ügyvédi Irodá 2010.01-04 határozatlan Teljeskörű jogi képviselet 425.000 Ft + Áfa/hó szerződé s NbFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Sárhegyi és Társa Ügyvédi Iroda 2011.06.2E határozatlan Dr. Németh Zoltán László Ügyvédi Iroda 2012.07.18 A megbízás tárgyát képező ügy jogerős befejezéséig, Megbizás i szerz ő dés: jogi Megbízási : sértetti képviseleti ellátás A társaság tevékenysége kapcsán felmerült események, cselekmények jogi szempontból történő e, szükség szerint jogi képviselet. Eseti megbízás - alapján : 36.000 Ft + Áfa/óra NAV Észak-Alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóság Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Vizsgálati Osztály 63015-845/2012lbü, úgyében képviselet összes kifizetés 2015. I. félévben 0 Ft Eseti megbízá s alapján 36 000 Ft + Áfalóra Osszes kifizetés 2015 I félévben 0 Ft Dr. Kovács P. Zoltán Ügyvédi Iroda 2014.12.11 határozatlan Dr Csermely Tibor 1994.01.07 határozatlan NYÍRERDÖ Nyírségi Erdészeti Zrt. Dr. Kovács P. Zoltán Ügyvédi Iroda 2014.12.10 eseti Pilisi Parkerdö Zrt. Gremsperger Ügyvédi Iroda 2011.02.01 határozatlan A társaság Felügyelőbizottsági 100.000 Ft + tagjainak személyében Áfalváltozásbejegyz bekövetkeztt é s változásbejegyzési eljárás Átalánydíjas Jogi tanáiselet, csadás, ügyvédi ügyvédi szerződé s feladatok ellátása 495 000 Ft+áfa/h ó Cégbírósági változás bejegyzés lebonyolítása 100 000 Ft+áfa 1 155.000,- Ft/hó + jogi ügyintézés áfa 18. oldal, összesen : 1 9
' Háttérintézmény, gazdasági társaság elnevezése : SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. Szombathelyi Erdészeti Zrt. TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt VADEX MezöRSldi Erd ő- és Vadgazdálkodási Zrt. Vértesí Erdészeti és Faipari Zrt. Zalaerdő Erdészeti Zrt. - Budapesti Erdőgazdaság Zrt. - KASZÓ Erd ő gazdaság Zrt. Suaöd ő fél neve Surcódfskő té s időpontja Dr. Radnai Szilárd ügyvéd 2010.02.01 határozatlan Novics Ügyvédi Iroda 2014.12.30 2015.01.01. - 2015.12.31. Dr. Szuts Ágnes Ügyvédi Iroda 2014.09.22 határozatlan Szerző dés hatálya Szerződés típusa I Szerződés tárgya megbízás t szerz ő dés megbízás t megbizás i szerz ő dés módosítása Dr. Sz ű ts Ágnes Ügyvédi Iroda 2015.03.02 2014. január 7. - 2015. február 28. Megállapodás Dr. Kovács P. Zoltán Ügyvédi Iroda 2014.12.12 2014, december 12-2015. február 4. Dr. Simonfay Géza 2015.02.09 2015. február 9. -2015. április 30. Dr. Simon Zoltán Ügyvédi Iroda 2007.01.01 határozatlan Szabó Ügyvédi Iroda 20] 3.12.03 határozatlan dr Páncél Tibor 2010.04.01 határozatlan Sárhegyi és Társa Ügyvédi Iroda 2014.07.01 2015.06.30 Sárhegyi és Társa Ügyvédi Iroda 2015.06.30 eseti Dr Nagy Attila György 2010.08.01 határozatlan Dr Németh Ügyvédi Iroda 2010.12.01 2010 12. 01. - 2015. 05 14. Megbízás i meghízás i szerzödés 1.sz. módosítása általános jogi képviselet Jogi képviselet ellátása, jogi tanácsadás Megbízást szerződé s módosítása a Társasá g általános jogi képviseletére Megállapodás a 2014 01.07 és 2015.02.28. között átalán y díjba nemtartozó ügyekben történő elszámolásról Megbízási szerz ő dés Felügyel ő bizottsági tagok változá s bejegyzése Képviselet a Müllner-Hol z GmbH. ellen induló ideiglene s birtokban maradás nélkül i csödeljárásban ügyvédi megbízás ált. jogi képviselet munkajogi képviselet perbelí illetve cégjog i képviselet perbeli illetve cégjog i képviselet fogi képviselet Vezető i tanácsadás Szerz ődés cllenfrtéke 550.000 Ft + ÁFA/h ó 300.000 Ft + ÁFA/h ó 527.229,-Ft + ÁFA/h ó 2.437.500,- Fi + ÁFA díj, 180.000,- Ft + ÁFA kőltségtérités 100.000,-Ft +ÁFA 2.245,10 EU R 100.000,-Ft/hó 340000 + ÁFA/h ó 120000 +ÁFA/h ó 950.000.-Ft/ÁFA/hó 36.000. - Ft/ÁFA/óradíj 180.000 Ft+ÁFA/h ő 200.000 Ft+ÁFA/h ó +kóltségtérités 4 0 Ft+ÁFA/km 19. oldal, összesen : 1 9