MAKÓI HÍREK. hanyagoltak. Makó mellett a márciusi rendezvényen Szekszárd és Törökszentmiklós

Hasonló dokumentumok
Költségtérítéses képzésben résztvevõ cigány fiatalok támogatása March 26.

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása

35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet. A Józsefvárosi Diákösztöndíjról

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg.

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

Szabályzat a Zita Királyné Közalapítvány tanulmányi ösztöndíja elnyeréséhez

EFOP számú, Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben Észak-Somogyban című projekt

VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

(módosításokkal egységes szerkezetben) 1

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre

OM azonosító:

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE SZEPTEMBER

Ágasegyháza Község Önkormányzat 10/2003. (VIII.26.) számú rendelete. A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA

EFOP számú, Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben Észak-Somogyban című projekt

(Tervezet) Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2011. (.) önkormányzati rendelete

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. 25/2012. (III.29.) önkormányzati rendeletével módosított. 21/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelete

Kedves Szülők! A leendő első osztályos, tanköteles gyermekek beíratásával kapcsolatos információkra szeretnénk felhívni a figyelmüket.

1. Művelődési Osztály

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 15 fő részére

"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2011"

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 6-i nyílt üléséről

Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról

1/B. melléklet a 2/2015. (II.25.) önkormányzati rendelethez

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

2. Az ösztöndíj fedezetét a Képviselő-testület éves költségvetésében e célra elkülöníti.

Köszöntjük vendégeinket!

(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - pályázni leghamarabb az első tanév két félévének teljesítésével lehet.

1. A rendelet célja. 2. A támogatásban részesíthetők köre

1. Neve:... neme:... születési neve:... anyja születési neve:... születési helye:...ideje:... év...hó...nap. állampolgársága:... családi állapota:...

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2014"

SÜLYSÁP NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő J É T Ő L 2241 Sülysáp, Szent István tér 1. tel.: 06-29/ , fax: 06-29/

Arany János Kollégiumi Program (AJKP)

FELVÉTELI SZABÁLYZAT. Azonosító kód: SZ6 Verzió: 4. Dátum:

E L Ő T E R J E S Z T É S

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az ösztöndíjpályázat benyújtásának határideje: szeptember 15.

Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja: április ig, hétfőtől szerdáig, 8-18 óráig az első emeleti könyvtárban

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sátoraljújhely Város Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet

ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATI FELHÍVÁS August 06.

az általános iskolákba történő beíratásra

Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Egységes szerkezetben. I. fejezet. d) az e rendeletben meghatározott tanulmányi elvárásoknak megfelelnek. 3 1/6

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 29-i üléséről.

E L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testületének május 26-i testületi ülésére

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 18-i ülésére

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító:

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2016"

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint

Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenye. Versenyszabályzat

Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota-Pestújhely-Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének 2. 5

MAKÓ és TÉRSÉGE INGYENES, TÁJÉKOZTATÓ HETILAP

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

Mindezek alapján az Oktatási, Ifjúság- és Gyermekvédelmi Bizottság szükségesnek tarja a rendelet módosítását. (1. sz. melléklet).

TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Egységes szerkezetben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

4. A rendelet 4. -ának (1) bekezdése felvezető mondata helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Tanulmányi ösztöndíjban az a tanuló részesíthető:...

TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

MNB kiválósági ösztöndíj

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

Elsős beiratkozás tájékoztató 2019/2020 tanévre. Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola Ének-zene Tagozatos Általános Iskolája

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz!

(1) R 4. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

A rendelet célja. 1. A rendelet célja, hogy szabályozza az Önkormányzat által alapított, pályázat útján elnyerhető ösztöndíj-támogatás feltételeit.

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL ÖNKÉNT VÁLLALT FELADAT KERETÉBEN NYÚJTHATÓ Belvárosi kismamabérlet támogatás iránti K É R E L E M

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének. 16/2008. (IX.12.) önkormányzati rendelete

Beiskolázási információk

... utca/út/tér/park/köz/stny./rp./krt... házszám...ép./lph... em.,... ajtó

"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2007"

Pályázati kiírás TEHETSÉGES ÓVODÁSKORÚ GYERMEKEK KÉPZÉSI TÁMOGATÁSA A CAMBRIDGE ANGOL NYELVI SPORTÓVODÁBAN. Pályázati kód: CESK15/1

SZABÁLYZAT A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának helyi szabályairól

Adatlap. Merck Tanulmányi Támogatás a 2014/2016. tanévre. 1. Személyes adatok: 1.1 A pályázatot benyújtó személyi adatai: Születési hely: Név:

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/ , Fax: 52/ ;

A pályázaton nem vehetnek részt:

Nem pályázhat, aki évben XV. kerületi Élen a tanulásban, élen a sportban díjban részesült.

Átírás:

MAKÓI HÍREK A MAKÓI ÖNKORMÁNYZAT INFORMÁCIÓS HETILAPJA 2007. március 30. X. évfolyam 13. szám MAKÓ VÁROS HÍREI FÓKUSZBAN A TURIZMUS ÉS A TERMÁLENERGIA Vonzó ajánlattal várjuk a befektetõket Budapesten mutatta be városunk polgármestere Makót hazai és külföldi üzletembereknek, valamint a nemzetközi diplomácia képviselõinek március 21-én. Dr. Buzás Péter a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium háttérintézménye, az ITD Hungary rendezvényén ismertette az önkormányzat település- és gazdaságfejlesztési elképzeléseit Szekszárd és Törökszentmiklós városa mellett. A sikeres rendezvény nyomán több befektetõ is érdeklõdõtt a makói lehetõségek iránt. TOVÁBBI RANGOS TORNÁSZ ESEMÉNYEKNEK LEHET SZÍNHELYE A SPORTCSARNOK Bajnokok hétvégéje volt Makón Közel ezer diák a legkisebbektõl egészen a végzõs gimnazistáig mérte össze tudását az elmúlt hétvégén a Városi Sportcsarnokban. Az országos torna diákolimpia döntõjének elõször adott otthont Makó városa nem kis részben azért, mert az Erdei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola csapata évek óta kiválóan szerepel ezen a megmérettetésen. ELÕDÖNTÕT már igen, országos diákolimpiai helyosztót azonban még nem rendezett Makó. Az akkori kedvezõ tapasztalatok, valamint az a tény, hogy az Árgyelán György tanár úr vezette középiskolás csapat rendre igen jól szerepel a versenyeken a legutóbbi két évben bajnokként zártak irányította az országos diákolimpiai tornadöntõ szervezõinek figyelmét városunkra. A döntõk megnyitója március 23-án, pénteken reggel volt, ahol az esemény egyik fõvédnöke, dr. Buzás Péter polgármester, országgyûlési képviselõ mondott megnyitót: A jövõ bajnokait köszönthetjük Makón, így a városnak kihívás és lehetõség néhány napig otthont adni az ország különbözõ pontjairól érkezõ fiataloknak mondta el a polgármester. A város a torna diákolimpia megrendezéséhez az éves költségvetés sportkiadásain szereplõ összegeken túl félmillió forinttal járult hozzá, amely a teremhasználati díjat, illetve egy város- és programismertetõ kiadvány elkészítését foglalta magában. Az Erdei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola az étkezés és a szállás biztosításával TÖBB mint harmincperces, képekkel kísért prezentációban ismertette Makó város értékeit, és az itt fellelhetõ befektetési lehetõségeket dr. Buzás Péter polgármester, országgyûlési képviselõ március 21-én Budapesten, az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. székházában, az Andrássy úton. Mint megtudtuk, a Gazdasági és Közlekedési minisztérium háttérintézménye által indított rendezvénysorozat célja, hogy ráirányítsa a figyelmet azokra a városokra, térségekre, amelyeket eddig a befektetõk valamiért hanyagoltak. Makó mellett a márciusi rendezvényen Szekszárd és Törökszentmiklós villantotta fel, hogy milyen elképzelésekkel segíti a helyi gazdaság élénkítését. Dr. Buzás Péter elõadásában a hagyma fõvárosaként és Magyarország legvirágosabb városaként mutatta be Makót. Rámutatott azokra az elõnyökre, amelyeket a hármashatármentisége hordoz. Pontos adatokat kaphattak a gazdasági élet szakértõi a Makói Ipari Park és Inkubátorház paramétereirõl. Az élhetõ kisváros értékeinek bemutatása után városunk polgármestere több lehetséges befektetési projektet ajánlott a pénzemberek figyelmébe. Lehetséges gazdaságélénkítési program Makón és a térségében a turisztika, ezen belül pedig a Termál- és Gyógyfürdõ, valamint a Maros-part fejlesztése. Itt szállodaépítésben, a Maros-part és a városi fürdõ szolgáltatásainak fejlesztésében, bõvítésében lehet a magántõkének szerepe. Ugyancsak részt vállalhat a magánszféra a város alatt található geotermikus, megújuló energia többlépcsõs (kaszkád) felhasználásban. A dr. Buzás Péter után következõ szekszárdi polgármester, Horváth István a térség kedvezõ fekvését, jó infrastruktúráját és elsõsorban a képzett munakerõ meglétét hangsúlyozta. Dr. Juhász Enikõ, Törökszentmiklós polgármestere azt hangsúlyozta, hogy települése fontos közlekedési csomópont. A város tervei között a helyi Ipari Park és a strandfürdõ fejlesztése szerepel. járult hozzá a háromnapos rendezvény sikeréhez. A hétvégi versenyprogramban hetvenkét, területi döntõkbõl továbbjutott gárda, azaz közel ezer általános és középiskolás tornász vett részt Magyarország minden részébõl. Csongrád megyét a makói, illetve egy szegedi csapat képviselte a rendezvényen. Árgyelán György, a makói kistérségi testnevelés munkaközösség vezetõje és Szlatényi György, a Magyar Diáksportszövetség fõtitkára a megnyitót követõ sajtótájékoztatón egyaránt úgy nyilatkozott, fõpróba ez a hétvégi rendezvény Makó és a Városi Sportcsarnok számára, ugyanis siker esetén elképzelhetõ, hogy további lehetõséget kap a város hasonló súlyú országos sportesemények rendezésére. Emellett a fõtitkára azt is hangsúlyozta, hogy az utánpótlás-nevelés és a diáksport finanszírozása az állami szerepvállalás folyamatos csökkenésével ma már körülbelül 70 százalékos arányban nyugszik a települési önkormányzatok vállán.

2. MAKÓI HÍREK 2007. március 30. VÁROSI RENDEZVÉNYEK Április 11. PULITZER JÓZSEF SZÜLETÉSÉ- NEK 160. ÉVFORDULÓJA megemlékezés (Erdei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium, Molnár László, 510-144; ). Április 11. KÖLTÉSZET NAPJA József Attilára emlékezünk a József Attila szobornál (Makó Város Önkormányzata, Kardos Anita, 511-827) Munkalehetõség Makó város jegyzõje jogász, illetve egyetemi vagy fõiskolai szintû közgazdasági felsõoktatásban szerzett szakképzettséggel rendelkezõ munkatársakat keres. További feltételek: magyar állampolgárság, büntetlen elõélet, cselekvõképesség. Elõnyt jelent: adóval kapcsolatos egyéb szakképzettség, az adóigazgatásban szerzett gyakorlat. Jelentkezési határidõ: április 2. Ugyancsak keresünk középiskolai végzettséggel és közterület-felügyelõi vizsgával; vagy rendészeti szakközépiskolával, vagy rendõr szakközépiskolával rendelkezõ közterület-felügyelõt. Feltételek: erkölcsi bizonyítvány; magyar állampolgárság, büntetlen elõélet, cselekvõképesség. Jelentkezési határidõ: április 10. Jelentkezni az önéletrajz, valamint az iskolai végzettségrõl szóló oklevél fénymásolatának Makó Város Polgármesteri Hivatalához (6900 Makó, Széchenyi tér 22.) történõ benyújtásával lehet. További információ érhetõ el telefonon: 06-62-511-824. Diadal Pesten Budapesten rendezték meg március 24- én a VII. Országos Taekwondo Diákolimpia és Engrich Mariann Emlékversenyt. A makói versenyzõk a következõ eredményekkel zárták a megmérettetést: II. helyezést ért el gyerek II/B kategóriában (10-11 év) Nagy- György Tamás (+50kg); I. helyezett lett Nagy Gergõ (-50kg) gyerek III/B kategóriában (12-13 év). II. helyezést harcolt ki Nagy Bettina (-59kg) junior/a kategóriában (14-17 év). Gratulálunk! Focieredmények MAKÓ VÁROS HÍREI VÁLOGATOTT MECCSNEK AD OTTHONT AZ ERDEI FERENC TÉRI SPORTPÁLYA Újabb jelentõs futballesemény Makón A listavezetõ Ferencváros hazai pályán történõ fogadása után újabb focicsemege várja a sportág makói rajongóit: elõkészületi meccset játszik Románia korosztályos válogatottjával a Várhidi Péter irányította U19-es magyar válogatott április 3-án, kedden 13 órától Makón, az Erdei Ferenc téri sportpályán. A román ifjúsági válogatott várhatóan hétfõn érkezik majd Makóra, és a délutáni órákban edzést is tartanak. A keddi barátságos találkozó megtekintése a szurkolók számára ingyenes, a rendezõk tisztelettel hívják, várják a fiatalokat, érdeklõdõ sportbarátokat az eseményre. A legutóbb lejátszott bajnoki labdarúgó mérkõzések az alábbi eredményekkel zárultak. Teli lelátók elõtt állt helyt az NBII-es makói csapat a nagyhírû ellenféllel szemben: Makó FC FTC 1:3, makói góllövõ: Csamangó, edzõ: Kolozsvári János. U/19: MUFC Kiskunfélegyháza 2:0, góllövõk: Fekete, Rakonczai, edzõ: Botlik Róbert. U/17: MUFC Kiskunfélegyháza 2:3, góllövõk: Halász R, edzõ: Mazula Zoltán. U/15: MFC Békéscsaba B 7:1, góllövõk: Halász R., Mátó, Almási, Horvát G, Méreg, Szand, edzõ: Simon Szilveszter. U/13: MFC Békéscsaba B 1:1, gólszerzõ: Tóth T., edzõ Bárány Mihály. Pályázati felhívás Makó Város Önkormányzata egyfordulós, nyílt pályázatot hirdet a tulajdonát képezõ 8032/A/1 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, természetben Makó, Vásárhelyi u. 49. fsz. 1. szám alatt fekvõ, 1 szoba, konyha, kamra helyiségekbõl álló, 31 m 2 alapterületû, komfortnélküli komfortfokozatú lakás költségelven, bérlet útján történõ hasznosítására. A pályázat benyújtásának határideje: április 11., 10 óra A pályázat beadásának helye: Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály, Vagyoncsoport (Makó, Széchenyi tér 22. szárnyépület II. 206. szoba) Költségelven történõ bérbeadás esetén a lakás havi lakbére: (1.500.000,-Ft x 2 %) / 12 hó= 2.500,-Ft A képviselõ-testület a lakbér mértékét minden év március 1-jével legfeljebb a Ptk. 232. (2) bekezdésében meghatározott kamat mértékével emeli. A pályázati anyag átvehetõ és részletes felvilágosítás a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály, Vagyoncsoport Makó, Széchenyi tér 22. szárnyépület II. emelet 206. szobájában. Pályázni csak pályázati anyag birtokában lehet, amely tartalmazza a kiírás részletes feltételeit, az ingatlan legfontosabb jellemzõit, illetve a lakásbérleti szerzõdés tervezetét. Pályázatban való részvétel feltétele: a lakás megtekintése, melynek idõpontját a pályázati anyag átvételekor közli a vagyoncsoport a pályázóval. Kihelyezett félfogadás A Csongrád Megyei Igazságügyi Hivatal Áldozatsegítõ Szolgálata a bûncselekmények áldozatainak segítése és az állami kárenyhítés hatósági szolgáltatás keretében április 3-án, kedden 9 12 óráig kihelyezett ügyfélfogadást tart Makón, a Széchenyi tér 7. II. emelet 8. számú irodában. Az állam a bûncselekmények áldozatainak törvény szerint különbözõ támogatásokat nyújt a tájékoztatási tevékenységen túl. A szolgálat állandó címe: 6721 Szeged, Kossuth L. sgt. 17. I. em. (tel.: 62/549-190; fax: 62/549-194). Az állandó félfogadási idõ: hétfõ, csütörtök 9 13 óra; kedd 13 16; szerda: 13 18 óra. A kérelmet formanyomtatványon lehet benyújtani, személyesen vagy postai úton.

2007. március 30. MAKÓI HÍREK 3. MAKÓ VÁROS HÍREI ELNÉZÉST KÉRÜNK AZ ÁTMENETI KELLEMETLENSÉGEKÉRT! Csatorna-felújítás Makón Tájékoztatjuk a tisztelt gazdálkodókat, hogy Makó város önkormányzata saját erõ mellett európai uniós források felhasználásával a Gacsiba-Papháti területen belvízcsatorna-rekonstrukciós munkálatokat végez. A beruházás során 15 598 méternyi belvízcsatorna kerül felújításra. A munkák befejezésig várhatóan július 31. a Penyákdûlõ és Gera-dûlõ Gacsiba-csatornán túli szakasza ideiglenesen nem járható. Az ebbõl adódó kellemetlenségért szíves elnézésüket kérjük! dr. Buzás Péter polgármester, országgyûlési képviselõ Hirdetmény A Magyar Köztársaság Elnöke a bíróságok ülnökeinek megválasztása idõpontját a 28/2007. (II. 28.) KE határozatával 2007. március 5. és 2007. április 22. közé esõ idõtartamra tûzte ki. Tekintettel arra, hogy a jelenlegi bírósági ülnökök megbízatása 2007. május 22. napján lejár, a makói városi bíróságra ülnököket lehet jelölni. Az 1997. évi LXVII. törvény 125. (4) bekezdése alapján az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a Makói Városi Bíróságra választható ülnökök számát 10 fõben határozta meg, EBBÕL 1 FÕT A MAKÓI CIGÁNY KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT VÁLASZT MEG. Az ülnököket a bíróság illetékességi területén lakóhellyel és választójoggal rendelkezõ magyar állampolgárok, a bíróság illetékességi területén mûködõ helyi önkormányzatok és társadalmi szervezetek kivéve a pártokat jelölik. Jelölni azt a büntetlen elõéletû, 30. életévét betöltött, de a 70. életévét el nem ért magyar állampolgárt lehet, akinek választójoga van. A jelöléshez csatolni kell azt az elfogadó nyilatkozatot, amelynek tartalmaznia kell a jelölt arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy volt-e büntetve, és van-e választójoga. A jelölést 2007. április 10-ig a polgármesteri hivatal jegyzõi irodájára (6900 Makó, Széchenyi tér 22. I. emelet 114.) lehet bejelenteni a hivatal munkaideje alatt folyamatosan. Az ülnökök jogaira és kötelezettségeire vonatkozó tájékoztató megismerhetõ a polgármesteri hivatal jegyzõi irodáján, a bírósági ülnökké jelölés nyomtatványa, valamint a jelölés elfogadásáról szóló nyilatkozat nyomtatványa ugyanott átvehetõ. Makó, 2007. március 23. Szegesné Dakó Ilona Makói Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke Hirdetmény A Magyar Köztársaság Elnöke a bíróságok ülnökeinek megválasztása idõpontját a 28/2007. (II. 28.) KE határozatával 2007. március 5. és 2007. április 22. közé esõ idõtartamra tûzte ki. Tekintettel arra, hogy a jelenlegi bírósági ülnökök megbízatása 2007. május 22. napján lejár, a makói városi bíróságra ülnököket lehet jelölni. Az 1997. évi LXVII. törvény 125. (4) bekezdése alapján az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a Makói Városi Bíróságra választható ülnökök számát 10 fõben határozta meg, EBBÕL 1 FÕT A MAKÓI ROMÁN KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT VÁLASZT MEG. Az ülnököket a bíróság illetékességi területén lakóhellyel és választójoggal rendelkezõ magyar állampolgárok, a bíróság illetékességi területén mûködõ helyi önkormányzatok és társadalmi szervezetek kivéve a pártokat jelölik. Jelölni azt a büntetlen elõéletû, 30. életévét betöltött, de a 70. életévét el nem ért magyar állampolgárt lehet, akinek választójoga van. A jelöléshez csatolni kell azt az elfogadó nyilatkozatot, amelynek tartalmaznia kell a jelölt arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy volt-e büntetve, és van-e választójoga. A jelölést 2007. április 10-ig a polgármesteri hivatal jegyzõi irodájára (6900 Makó, Széchenyi tér 22. I. emelet 114.) lehet bejelenteni a hivatal munkaideje alatt folyamatosan. Az ülnökök jogaira és kötelezettségeire vonatkozó tájékoztató megismerhetõ a polgármesteri hivatal jegyzõi irodáján, a bírósági ülnökké jelölés nyomtatványa, valamint a jelölés elfogadásáról szóló nyilatkozat nyomtatványa ugyanott átvehetõ. Makó, 2007. március 23. Bekán Aurél Makói Román Kisebbségi Önkormányzat elnöke

4. MAKÓI HÍREK 2007. március 30. Bemutatjuk: Szent István Egyházi Általános Iskola OKTATÁS A Szent István Egyházi Általános Iskola és Gimnázium, Szent Gellért Diákotthonba (6900 Makó, Szent István tér 14-16. Telefon: (62) 213-052, egyhaziisk.mako@freemail.hu) a diákok naponta örömmel jönnek, szeretnek tanulni és kiegyensúlyozottak. Tevékenységük fõ célja: keresztény értékszemlélet adásával a családjáért, egyházáért és a társadalomért felelõs állampolgárok nevelése. 1-8. évfolyamon 2-2 vegyes osztály tanul, melyeknek létszáma átlagosan 18 fõ, ezért egy-egy diákra több figyelmet és idõt tudnak szánni. Pedagógusaik felkészültek, tantermeik otthonosak, célszerûen kialakítottak. Az alsó tagozaton ugyanaz a tanító tanítja a gyermekeket 4 évig, minden osztálynak van napközire és iskolán belüli étkezésre lehetõsége. A felvételt nyert diákok számára igény szerint kollégiumi elhelyezést biztosítanak modern körülmények között, családias légkörben. A tanulók munkájáról negyedévenként szöveges értékelést adnak. 3. osztálytól kötelezõen idegen nyelvet - angol, német - oktatnak. Évfolyamonként az egyik osztály emelt szintû ének-zene tanításban részesül. 1-6. osztályokban az úszásoktatás órarendbe iktatott. A Makói Magán Zeneiskola intézményükben hangszertanulási lehetõséget biztosít, 4. osztályig néptánc-, 5-6. osztályban társastánctanítás folyik. Figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és felzárkóztatásra, lehetõséget biztosítanak a gyermekek képességeinek kibontakoztatására az órai munkában, szakkörökön, tanulmányi- és sportversenyeken. Heti két hittanórán a hitismeretek átadására, értékrend kialakítására törekszenek. A hagyományos módszerek mellett korszerû, új ismereteket, technikákat alkalmaznak. Oktató-nevelõ munkájuk középpontjában a gyermek áll. Oktató-nevelõ munkájukban fõ feladatunk az emberformálás. Bibliai alapokon, katolikus erkölcs szerint nevelnek, több mint 2000 éves az a kultúra, amelyet átadnak. Céljuk, hogy belülrõl alakítsák az embert, legyen erkölcsi tartásuk, feladattudatuk, felelõsségérzetük. Épületeik vagy felújítottak, vagy újat építettek. Két számítástechnika termük, biológia-földrajz és fizika-kémia elõadóik, ének-zene termük korszerû eszközökkel felszerelt, új bútorokkal otthonosan berendezett. Minden körzetbõl jöhetnek gyerekek az iskolába (nem kötnek a körzethatárok). Pályázati felhívás Makó Város Önkormányzata egyfordulós, nyílt pályázatot hirdet a tulajdonát képezõ 5402/4/ A/42 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, természetben Makó, Kálvin u. 8-12. C IV. 12. szám alatt fekvõ, 2 szoba, hall, konyha, kamra, elõszoba, fürdõszoba, WC, loggia helyiségekbõl álló, 56 m 2 alapterületû, összkomfortos komfortfokozatú lakás költségelven, bérlet útján történõ hasznosítására. A pályázat benyújtásának határideje: április 11., 10 óra A pályázat beadásának helye: Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály, Vagyoncsoport (Makó, Széchenyi tér 22. szárnyépület II. 206. szoba) Bemutató óra a Víz Világnapján Költségelven történõ bérbeadás esetén a lakás havi lakbére: (5.500.000,-Ft x 2 %)/ 12 hó = 9.167,-Ft A képviselõ-testület a lakbér mértékét minden év március 1-jével legfeljebb a Ptk. 232. (2) bekezdésében meghatározott kamat mértékével emeli. A pályázati anyag átvehetõ és részletes felvilágosítás a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály, Vagyoncsoport Makó, Széchenyi tér 22. szárnyépület II. emelet 206. szobájában. Pályázni csak pályázati anyag birtokában lehet, amely tartalmazza a kiírás részletes feltételeit, az ingatlan legfontosabb jellemzõit, illetve a lakásbérleti szerzõdés tervezetét. Pályázatban való részvétel feltétele: a lakás megtekintése, melynek idõpontját a pályázati anyag átvételekor közli a vagyoncsoport a pályázóval. Nagyon érdekes, tantágyi koncentrációt is bemutató órát láthattak mindazok a pedagógusok, akik a Belvárosi Általános Iskola, Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet 3.z osztályába látogattak el március 22-én, ugyanis az alsós munkaközösség szervezésében egy különleges környezetismeret órát tekinthettek meg. A gyermekek énekekkel, versekkel, dramatikus játékokkal készültek, és mindenki sok információt szerezhetett a víz éltetõ erejérõl. A tanórát Nadobán Zsuzsanna tanítónõ tartotta.

2007. március 30. MAKÓI HÍREK 5. Legyen Makó ismét virágos! Jubilál az önkormányzat környezetszépítõ versenye: az idei a tizedik alkalom, hogy meghirdetjük a Virágos Makóért versenyt a lakosság és az intézmények részére. Az elõzõ évek bizonyítják, hogy a városszépítõ munkánk eredményes: utcáink, erkélyeink, kertjeink egyre szebbek. Reméljük, versenyzõink kitûnõ hozzáállása tovább szépítheti városunkat, mely így egyre igényesebb és tisztább lesz. A versenyt 2007-ben az alábbi kategóriákban hirdetjük meg: I. Utcakert; II. Virágos utca; III. Virágos erkély; IV. Virágos oktatási intézmény (iskolák, óvodák); V. Virágos intézmények. A szépítendõ, versenybe nevezett helyeket folyamatosan figyelemmel kíséri a Virágos Makóért mozgalom zsûrije. A szépítési verseny minden elsõ helyezettje értékes ajándékot kap, míg a zsûritõl valamely kategóriában a legtöbb pontot elnyerõ, elsõ 450 versenyzõ vízdíj-támogatást nyerhet az önkormányzattól. A támogatás ettõl az évtõl tehát nem automatikusan jár, feltétel a valóban gondozott megjelenés. A versenyhez nevezési lapot a városi fõkertésztõl a piactéri virágboltban lehet kérni, illetve a nyomtatvány letölthetõ a www.mako.hu honlapról is. A kitöltött nevezési lapokat Ádok Jánosné piactéri virágboltjában kell leadni, nevezési határidõ: május 31. A verseny további részleteirõl érdeklõdni a 20/9-205-369-es telefonszámon lehet. Mindenkinek eredményes munkát és sok sikert kívánunk. Figyelem: hamarosan óvodai és iskolai beiratkozás! MAKÓ Város Önkormányzati Képviselõ-testülete az általa fenntartott általános iskolákba a tanköteles tanulók beiratkozását és az óvodai jelentkezések idõpontját április 25 26-ra írja ki. Az általános iskola elsõ évfolyamára történõ beiratkozáshoz nélkülözhetetlen dokumentumok: a gyermek születési anyakönyvi kivonata, az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolás, valamint lakcímkártyája, a szülõ (gondviselõ) személyi igazolványa és a lakcímet igazoló hatósági igazolványa. Óvodai jelentkezésnél szükséges dokumentumok: a gyermek születési anyakönyvi kivonata, lakcímkártyája, valamint a szülõ (gondviselõ) személyi igazolványa és a lakcímetigazoló hatósági igazolványa. MAKÓ VÁROS HÍREI Galambos sikerek A Galamb József Szakképzõ Iskola tanulói a ebben a tanévben is sikeresen szerepelnek az országos tanulmányi versenyeken. Az iskolából országos döntõkbe jutottak névsorát közöljük. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny: Agrárközgazdasági és áruforgalmazó technikus: Olasz Edina, Burdán Gábor, Gyuris Zsolt; Mezõgazdasági gépésztechnikus: Kovács Árpád Szakmacsoportos Érettségi Tantárgyak Versenye: Gépészeti szakmacsoport: Farkas Péter; Mezõgazdasági szakmacsoport: Kálló Tímea, Kovács Katalin Szakma Tantárgyi Komplex Versenyek: Géprajz-gépelemek: Farkas Péter, Kallós Zoltán, Papp Zsolt; Szakma Kiváló Tanulója Verseny: Nõiruha-készítõ: Nagy Ágnes; Kõmûves: Varga Richárd; Mezõgazdasági gépész: Bódi István, Jóljárt Dávid Norbert; Karosszérialakatos: Csáki Attila. A versenyzõnek további sikereket kívánunk! Pályázati felhívás Makó Város Önkormányzati Képviselõ-testülete A város arcai napkeltétõl napnyugtáig címmel nyílt fotópályázatot hirdet Makón és a térségben élõ fotósok részére. A fotópályázat Makó város portréját állítja a fotós kamerája elé. Az elkészült fotók próbálják meg hûen illusztrálni Makó gazdag építészeti és természeti környezetét, de tükrözõdjék a város és az ember együttélése, a mindennapok szépsége, rejtett gazdagsága is az alkotásokban. A pályázatra beküldött fotók fekete-fehér, illetve színes munkák lehetnek. A beküldött munkák száma max. 10 lehet, az alkotásokat nem kell kasírozni, keretezni. A fotók minimális mérete A/5-ös (21x15 cm) legyen. A hátoldalán a következõ adatokat kérjük feltüntetni: név, cím, telefonszám, munkahely, a készítés ideje, méret. A beérkezés helye, ideje: április 17., kedd 16 óra, Makó Város Polgármesteri Hivatala (6900 Makó, Széchenyi tér 22., fõépület, I. emelet 109. szoba, telefon: 62/511-800/147). A pályázati anyagot szakmai zsûri értékeli, a díjazottak értékes könyvjutalomban részesülnek. Az ünnepélyes kiállítás-megnyitó és díjkiosztás április 26-án, csütörtökön lesz a Városház Galériában. A tárlat június 8-ig tekinthetõ meg. A pályázatra beadott munkák a kiállítás zárását követõen egészen június 28-ig átvehetõk.

6. MAKÓI HÍREK 2007. március 30. Bemutatkozik a Szikszai György Református Általános Iskola A Szikszai György Református Általános Iskolából alapos, biztos tudással rendelkezõ gyerekeket szeretnének útra bocsátani, akik a megszerzett a tudást környezetük hasznára is tudják fordítani. Az általános mûveltséget megalapozó oktatás mellett két legfontosabb tevékenységüknek a tehetséggondozást és a felzárkóztatást tekintik. SZERETNÉM, HA FELISMERNÉD, HOGY AZ ISKOLA A TUDÁS, A REND, A FEGYELEM MELLETT ÖRÖMMEL GAZDAGÍTJA ÉLETED. MINDEN NAP, MIKOR BELÉPSZ A KAPUJÁN, ÉS MINDEN NAP, AMIKOR AZ ÉVEK MÚLÁSÁVAL VISSZAGONDOLSZ RÁ. Makón a Nép ügyvédje Jogi segítségnyújtásként tanácsadásra, iratok, beadványok elkészítésére van lehetõség PEREN KÍVÜLI ÜGYEKBEN vagy Tavaszi mozgás A Csongrád Megyei Igazságügyi Hivatal Jogi Segítségnyújtó Szolgálata A nép ügyvédje program keretében a hónap minden elsõ keddjén, legközelebb április 3-án, kedden 9 órától 12 óráig kihelyezett jogi segítségnyújtási ügyfélfogadást tart szociálisan rászorultak részére Makón, a Széchenyi tér 7. II. em. 10. szám alatti Pártfogó Felügyelõi irodában. OKTATÁS Megfelelõ számú jelentkezõ esetén két kis létszámú osztályt indítanak. Második osztálytól lehetõség van játékos formában az angol és német nyelv tanulására. Az iskolában órarendbe beépítve 1-4. osztályig heti egy, felsõ tagozatban heti két órában oktatnak informatikát. Érdeklõdéstõl függõen egyéb szakköröket is indítanak a Magán Zene és Mûvészeti Iskola közremûködésével (néptánc, képzõmûvészet, hangszeres zeneoktatás. A tehetséggondozó foglalkozások, a felzárkóztatások és a szakkörök ingyenesek. Az iskola életét a gyerekek által javasolt programok teszik változatossá: színházlátogatások Szegedre és Makóra, iskolai hangversenyek, iskolai Föld napi rendezvények, farsangi mulatságok Legutóbb Ferencszállásra kerekezett az iskola apraja-nagyja. Az osztálykirándulások keretében Magyarország távolabbi tájaira is eljutnak tanulóik. Az intézmény testvérkapcsolatot épített ki a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziummal, így erdélyi táborozáson is részt vettek diákjaik. A nemzeti ünnepekre való méltó megemlékezés mellett kiemelt hangsúlyt kapnak a keresztyén egyházhoz kapcsolódó alkalmak, ahol a családok meghitt hangulatban együtt ünnepelhetnek. A gyerekek sikeresen szerepelnek a városi rendezvényeken: szaktárgyi versenyeken, kulturális bemutatókon, labdajátékokban, atlétikai versenyeken, sakk és asztalitenisz sportágakban. Sok gyermek részt vesz a tömegsportórákon, melyekre igen nagy hangsúlyt helyeznek az egészséges életmód és a szabadidõ helyes eltöltése érdekében. Rendszeresen szerveznek az alsó tagozatos gyerekek, valamint az érdeklõdõ óvodások számára játszóházakat, ahol a kézmûves foglalkozásokon ügyeskednek a gyerekek tarka-barka suli néven; a számítógépekkel való ismerkedésre a tudorka suliban kerül sor. A diákok Makó legnagyobb zöldövezettel rendelkezõ iskolájába járhatnak, ahol a csodálatos park mellett sportpálya, saját játszótér ad lehetõséget a mozgásra. Az iskola 2003- ban elnyerte a város legvirágosabb intézménye címet. Nagy figyelmet fordítanak az iskola környezetének rendjére, igényességére. Hangsúlyosan kezelik az iskola tisztaságának megóvását, a környezetvédelemre, az újrahasznosításra, a környezetszennyezés elkerülésére nevelik tanulóikat. A 2004/2005-ös tanévre elkészült 4 alsó tagozatos új tanterem átadásával a diákok közös területre kerültek, de korcsoportoként mégis külön udvarrésszel rendelkeznek. Az új, igényesen kialakított tantermek mind bútorzatukat, mind felszereltségüket tekintve megfelelnek a diákok életkori sajátosságainak. 2006 tavaszán birtokba vették a gyerekek és felnõttek az új informatika termet és nyelvi labort. A két új tanteremben lévõ modern informatikai eszközök lehetõséget adnak tanulóiknak az ismeretanyag újszerû elsajátítására. Az informatikai és nyelvi laborok délutáni és szombati hozzáférése is biztosított. A pedagógiai program részeként a tehetséggondozást és a felzárkóztatást egyszerre szolgálják a felújított laborok, valamint az oktatásban használt számítástechnikai eszközök. Az iskola pedagógusai tudatosan választották ezt az intézményt, s tudják, milyen kötelezettségekkel jár itt tanítani. Céljuk, hogy tanulóik megállják a helyüket az élet minden területén tudásukkal, emberségükkel, Isten- és hazaszeretetükkel. peres eljárás elindításához, például birtokvitákban, lakhatási, hagyatéki, családjogi, munkaügyi, jogvitákban, végrehajtási ügyekben. Közgyógyellátásban és rendszeres szociális segélyben részesülõk jövedelmüktõl függetlenül, annak igazolása nélkül is ingyenesen vehetik igénybe a jogi segítséget. A hivatal állandó elérhetõsége: Csongrád Megyei Igazságügyi Hivatal Jogi Segítségnyújtó Szolgálata (6721 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 17. szám I. em., telefonszáma: 62/549-195, fax: 62/549-198). Ügyfélfogadási ideje: hétfõ 9 13 óra, szerda 13 18 óra. A Makói Természetbarát SE, a Maros-parti Természetjáró SE és az Eötvös Loránd Természetjáró Szakosztály szeretettel hív minden kedves kirándulni vágyót az alábbi programjára: március 31., szombat: Makói kutak, avagy a VÍZ útja kifolyótól a szenyvíz-tisztítóig. Gyülekezés: a Hagymaház elõtti téren 8 30 -kor. A gyalog-túra távja kb. 8 km (További információ: Dániel István, telefon: 06-20-9324605, e-mail: danieli@invitel.hu).

2007. március 30. MAKÓI HÍREK 7. PÁLYÁZATI LEHETÕSÉG Pályázati felhívás költségtérítéses képzésben résztvevõ roma fiatalok támogatására a 2006/2007. tanév második félévére vonatkozóan. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium pályázatot hirdet a magyarországi egyetemeken és fõiskolákon folyó, államilag elismert, elsõ vagy másoddiploma és elsõ tudományos fokozat (PhD) megszerzésére irányuló képzésben résztvevõ, hátrányos helyzetû, költségtérítéses képzésben résztvevõ roma fiatalok számára. A pályázat célja: a felsõfokú tanulmányokat folytató roma fiatalok képzési költségeihez történõ hozzájárulás. A pályázat keretében az Oktatási és Kulturális Minisztérium nem visszatérítendõ költségtérítési támogatást nyújt 2006/2007-es tanév második félévére beiratkozott, felsõfokú tanulmányait folytató roma hallgatóknak (az évet halasztó, az elõzõ félévet sikertelenül záró, kreditrendszerû képzés esetén az elõzõ félévben 15 kredit pontnál kevesebbet teljesítõ kivéve, ha a megszerezhetõ kredit pont kevesebb, mint 15 kredit, valamint köztisztviselõi jogviszonnyal rendelkezõ hallgatók nem részesülhetnek támogatásban). A pályázaton csak azok a legalább III. évfolyamos hallgatók vehetnek részt, akik már öt félévet sikeresen elvégeztek. A keresztféléves képzésben résztvevõ hallgatók a pályázaton nem vehetnek részt. A pályázaton felhasználható keret 5 millió Ft. A pályázathoz az alábbi dokumentumokat kérjük csatolni: 1. Önéletrajz (mivel a támogatást hátrányos helyzetû roma hallgató nyerheti el, feltétel, hogy a pályázó önéletrajza ezt a körülményt és az etnikai hovatartozást tartalmazza); 2. eredeti igazolás az érvényes hallgatói jogviszonyról (aláírással és pecséttel ellátva), amely tartalmazza a tanulmányi osztály igazolását az elõzõ félév eredményes teljesítésérõl; 3. eredeti igazolás (aláírással és pecséttel ellátva) a képzési költségtérítés féléves összegérõl; 4. a leckekönyv elõzõ félévi hitelesített másolata; 5. a helyi cigány kisebbségi önkormányzat, annak hiányában az Országos Cigány Önkormányzat támogató javaslata, (egyéb szervezet támogató javaslatát nem áll módunkban elfogadni); 6. a pályázati adatlap kitöltve, aláírva. A támogatás közvetlenül a felsõoktatási intézménynek kerül folyósításra. A pályázók részleges-, vagy teljes képzési költségtérítési támogatásban részesülhetnek. A támogatás felsõ határa a képzési költségtérítés összege. A másoddiplomát, valamint az elsõ tudományos fokozat (Phd) szerzõ pályázók a költségtérítésük 50%-át, legfeljebb 25.000 forint összegû támogatást nyerhetnek el. A pályázatról az Oktatási és Kulturális Minisztérium által kijelölt Értékelõ Bizottság javaslata alapján az OKM államtitkára dönt. Felhívjuk a figyelmet, hogy a hiánypótlásra nincs lehetõség, a hiányos, vagy határidõn túl érkezett pályázatok elutasításra kerülnek. Az a pályázó, aki a jelen pályázat alapján jogosulatlanul veszi igénybe a támogatást, két évig az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól semmilyen jogcímen nem kaphat újabb támogatást. A pályázat postára adási határideje: 2007. április 12. A pályázat elbírálásának határideje: 2007. április 27. A határidõt megtartottnak kell tekinteni, ha a pályázó a pályázatát legkésõbb 2007. április 12-ig postára adja (javasolt ajánlott küldeményként). A pályázatot egy példányban kell benyújtani. A pályázati anyag eljuttatása során elkövetett mulasztásokért a felelõsség a pályázót terheli. A pályázatot az alábbi címre kérik ajánlott küldeményként eljuttatni: Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelõ Igazgatósága Felsõoktatási Pályázati Osztály Képzési költségtérítési pályázat Budapest Pf. 920 1244. Információ a (1) 301-3270-es telefonszámon kérhetõ. A pályázati adatlap az Oktatási és Kulturális Minisztérium és az OKM Támogatáskezelõ honlapjáról tölthetõ le a www.okm.gov.hu vagy a www.okmt.hu címrõl. Roma fiatalok, figyelem! A Makói Cigány Kisebbségi Önkormányzat hathatós segítséget kíván nyújtani a városban élõ hátrányos helyzetû, elsõsorban roma fiataloknak abban, hogy az õket segítõ különbözõ pályázatokról tudomást szerezzenek, azokon minél nagyobb számban támogatást nyerjenek. Lapunk e pályázatok közlésével természetesen szívesen támogatja ezt a törekvést. A pályázatokkal, azok kitöltésével kapcsolatos további információkat az érdeklõdõk a Makó Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökétõl kaphatják meg (Szegesné Dakó Ilona, tel: 20/5644-266). Az Oktatásért Közalapítvány Esélyt a tanulásra alprogramjának tavaszi pályázati felhívása a 2007/2008. tanévre. Az Oktatásért Közalapítvány kuratóriuma támogatást kíván nyújtani azoknak a nehéz anyagi körülmények között élõ, a középiskola utolsó félévében tanuló diákoknak, akik e támogatás nélkül tanulmányaik folytatására nem lennének képesek. A támogatást tanévenként meghirdetett pályázat alapján a szorgalmi idõszak tíz hónapjára lehet elnyerni. Pályázhatnak: a középiskola utolsó félévében tanuló (idén érettségizõ vagy már érettségizett és technikusi vagy szakképzésben részt vevõ) magyar állampolgárságú diákok, akik a 2007/08-os tanévtõl kezdõdõen felsõoktatási intézmények államilag finanszírozott képzésén, nappali tagozaton szeretnék tanulmányaikat folytatni, és anyagi lehetõségeik ezt nem teszik lehetõvé. A támogatás odaítélésének feltétele, hogy a pályázó háztartásában az egy fõre jutó nettó havi átlagjövedelem (az elmúlt három hónap adatai alapján) ne haladja meg az öregségi nyugdíjat (mely jelenleg 27.130 Ft). A támogatás havi összege nem lehet alacsonyabb, mint a mindenkori kötelezõ legkisebb munkabér 25%-a, és nem lehet több annak 40%-ánál. (A jelenleg érvényes szabályok szerint tehát a támogatás mértéke 16.375 Ft és 26.200 Ft között lehet.) A támogatás hallgatónkénti konkrét összegérõl a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig a Kuratórium dönt. A nyertes pályázók névsora június 1-je után hozzáférhetõ a Közalapítvány honlapján. (http://www.oktatasert.hu). A hiányosan benyújtott pályázatokat a Kuratórium érdemi elbírálás nélkül elutasítja. Pályázni az internetes honlapról letölthetõ pályázati dokumentációval kell, melyhez csatolni kell az abban közöltek valódiságát igazoló dokumentumokat. A pályázati anyag letölthetõ az internetrõl az alábbi címen: http://www.oktatasert.hu A pályázatot a következõ címre kell benyújtani: Oktatásért Közalapítvány Budapest Báthori u. 10. 1054, kérik, hogy a borítékra írja rá: ESÉLY pályázat. További információt hétköznaponként 9 és 16 óra között a 06-1-302 6522-es telefonszámon lehet kérni. Az elnyert támogatás folyósítására a hallgató nem jogosult, ha nem kezdi meg tanulmányait a 2007/08. tanévben valamely felsõoktatási intézmény államilag finanszírozott nappali tagozatos szakán, valamint hallgatói jogviszonyának megszûnése, illetve szüneteltetése idején. A pályázat benyújtásának határideje (postára adási határidõ): április.13. A pályázatok elbírálásának várható határideje: június. 1.