KOSSUTH LAJOS HADTUDOMÁNYI ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA



Hasonló dokumentumok
A Szellemi Köztársaságért Alapítvány

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

DEBRECEN HATÁROK NÉLKÜL

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

A L A P Í T Ó O K I R A T

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

NAGYKANIZSAI PIARISTA ISKOLÁÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

VÁCZI PÁL Sport-támogató és tehetségkutató Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA 2007.

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

SZÍVVEL ÉS LÉLEKKEL KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. Preambulum

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

ALBERT FLÓRIÁN SPORTALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

VIGYÉL HAZA ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

Aranydió Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)

Bankszámlaszám:

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

Az alapítvány céljához és feladatához hozzátartozik fenti célok érdekében a helyi, országos és nemzetközi kapcsolatrendszer kialakítása.

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

E L Ő T E R J E S Z T É S

PRO ENERGIA ALAPÍTV ÁNY. módosított, egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ O KI RA TA

Alapító Okirat Módosítása

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

EGYÜTT BEREMENDÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

A GYÖNGYÖSI OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT A L A P Í T V Á N Y ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ESZTERGOM ÉS TÉRSÉGE EGÉSZSÉGÉÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

SZÉKESFEHÉRVÁRI REPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT

JÁSZKISÉR GYERMEKEIÉRT

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

Alapító okirat 2017.

A Heves Megyei Bíróság Pk /1990/4.számú végzésével nyilvántartásba vett. VÉRADÓ MOZGALOMÉRT Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

KOSSUTH LAJOS HADTUDOMÁNYI ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A Stromfeld Aurél Általános Iskola a Diákokért 50 éve Alapítvány alapító okirata egységes szerkezetben az 1. számú módosítással

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOLGLALT PREAMBULUM ALAPÍTÓ OKIRAT

Kiművelt emberfők Alapítvány. Alapító Okirata

A L A P Í T Ó O K I R A T

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/1997. (VI. 25.) Ör. sz. rendelete

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTVÁNYI ALAPÍTÓ OKIRAT (A 2011.augusztus 22.-i módosításokkal egységes szerkezetben)

A L A P Í T Ó O K I R A T

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT 2 AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI ÉS CÉLJA 1 AZ ALAPÍTÓ ADATAI 2.1 AZ ALAPÍTVÁNY NEVE: 2.2 AZ ALAPÍTVÁNY SZÉKHELYE: 2.3 AZ ALAPÍTVÁNY JOGÁLLÁSA:

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

Az Openmaps Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

ALAPÍTÓ OKIRAT PANNONHALMI ÓVODÁT ÉS BÖLCSŐDÉT TÁMOGATÓ ALAPÍTVÁNY I. AZ ALAPÍTVÁNY NEVE, SZÉKHELYE, ALAPÍTÓI

Alapító Okirat. A jelen Alapító Okirat 1. pontjában megnevezett Alapító

Alapító Okirat 2012.

Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján

Egységes szerkezetbe foglalt módosított Alapító Okirat

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

Krisztinavárosi Szent Gellért Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

A Napkereszt Hagyományorzo Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító okirat. Az alapító: Juhászné Balasi Franciska, 6000 Kecskemét, Rezeda u. 22. szám alatti lakos (továbbiakban: Alapító)

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

Alapító Okirata. 1. A közalapítvány elnevezése: Vének községért Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: Vének, Petőfi Sándor u.3.

Alapító Okirat. alapítványt

(A jelen Alapító Okirat február 8.-án elfogadott változásait vastag dőlt szedés jelzi)

A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány

A Csepeli Kertbarát Kör Egyesület Alapszabálya

A L A P Í T Ó O K I R A T

Tatabányai Evangélikus Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. - többszöri módosítás után egységes szerkezetbe foglaltan -

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT ELSŐ OLDALA

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

Átírás:

KOSSUTH LAJOS HADTUDOMÁNYI ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

2 Alulírott Alapító a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: Ptk.) 74/A F -ai, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény (továbbiakban: Khsz.) alapján jogi személyiséggel rendelkező közhasznú alapítvány létrehozását határoztam el. 1. Az Alapító név: Dr. Harai Dénes lakcím: 1185 Budapest, Ködmön u. 15. 2. Az Alapítvány neve továbbiakban: Alapítvány Kossuth Lajos Hadtudományi Alapítvány Az Alapítvány jogi személy a 3. pontban meghatározott tartós, közérdekű célok megvalósítása érdekében a rendelkezésre álló vagyonnal önállóan rendelkezik. 3. Az Alapítvány célja 3/1. Kossuth Lajos születésnapjával kapcsolatos rendezvénysorozat végrehajtása, a hagyományok ápolása. A születésnappal kapcsolatos koszorúzás, ünnepi állománygyűlés (megemlékezés) és más rendezvények megtervezése, megszervezése, előkészítése, koordinálása és végrehajtása, illetve az ebben való közreműködés 3/2. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar (továbbiakban: ZMNE KLHTK) életében meghatározó különböző rendezvények (bemutató lövészetek, gyakorlatok, nyílt napok) előkészítésének és végrehajtásának segítése, támogatása. 3/3. A ZMNE KLHTK fontosabb tudományos alapvetően összfegyvernemi harcászati kérdésekkel foglalkozó rendezvényei (konferenciák, szimpóziumok, előadások stb.) előkészítésének, megszervezésének és végrehajtásának segítése, támogatása. 3/4. A ZMNE KLHTK katonai vezető szakon (BSc, MSc), valamint a Hadtudományi Doktori Iskola PhD képzésben tehetségkutató és tehetségtámogató tevékenység segítése, támogatása. 3/5. A ZMNE KLHTK-n kiválóan végzett tisztek nevének emléktáblán történő megörökítésének támogatása. 3/6. A ZMNE KLHTK érdekében végzett átlagon felüli munkáért elismerésben részesülő személy részére Kossuth kard kicsinyített változatának elkészítése és átadása. 3/7. A ZMNE KLHTK érdekében végzett átlagon felüli munkáért elismerésben részesülő személy részére jutalom ( Kossuth Lajost ábrázoló alkotás) biztosítása. 3/8. Hozzájárul a hazaszerető, történelmi szemléletű, hagyományokat ápoló, sokoldalúan művelt, idegen nyelveket beszélő, edzett értelmiségi hallgatók képzéséhez, szociális helyzetének javításához. 3/9. Elősegíti a katonai hagyományok ápolását, a honvéd emlékművek gondozását és újak létesítését.

3 3/10. Az alkotó és tudományos kutató tevékenységet rendezvények támogatásával és díjak adományozásával segíti és ösztönzi. Az Alapítvány által végzendő közhasznú tevékenység ( Khsz. 26. c) pontja alapján): a) tudományos tevékenység, kutatás, b) nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, c) kulturális tevékenység. 4. Az Alapítvány besorolási kategóriája: Közhasznú Alapítvány 5. Az Alapítvány politikamentes kezdeményezés; célja és feladatai teljesítése érdekében kész együttműködni minden szervezettel, közösséggel és személlyel, amely, illetőleg aki az alapítvány céljainak elérésén munkálkodik. Az Alapítvány politikai tevékenységet nem folytat és nem támogat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt, illetve azoktól támogatást nem kap, továbbá országgyűlési képviselői, megyei, fővárosi önkormányzati választáson jelöltet nem állít, és nem támogat. 6. Az Alapítvány székhelye 1101 Budapest, Hungária krt. 9-11. Az Alapítvány székhelyén kívül nem működhet. 7. Az Alapítvány időtartama Az Alapítvány határozatlan időre alakul, megszűnése esetén az Alapítvány tiszta vagyonát az Alapítvány céljaihoz hasonló célú alapítvány támogatására kell felhasználni, és erről a nyilvánosságot megfelelően kell tájékoztatni. 8. Az Alapítvány nyílt, így valamennyi magyar és külföldi természetes személy, jogi személy, valamint bármilyen magyarországi és külföldi közösség a célok megvalósításához sokoldalúan csatlakozhat, ha a jelen Alapítvány céljaival egyetért, azt anyagi vagy bármilyen más eszközzel támogatni kívánja ideértve a személyes társadalmi munkát is. A csatlakozás, felajánlás elfogadásáról az Alapítvány kuratóriuma dönt. Az esetleges külföldi támogatásoknak a valutában történő kezelésére külön devizaszámlát nyit és az azon lévő, illetve oda befolyó összeget devizában is felhasználhatja. 9. Az Alapítvány működése során, céljai megvalósítása érdekében gazdálkodik vagyonával, szolgáltatásokat nyújt, támaszkodik a Honvédelmi Minisztérium és az Oktatási és Kulturális Minisztérium szervezeteire, együttműködik az országos és helyi hasonló célú alapítványokkal, kapcsolatot tart hasonló külföldi alapítványokkal, intézményekkel.

4 10. Az Alapítvány vagyona 10/1. Az Alapítvány induló vagyona az Alapító által rendelkezésre bocsátott 110.000,- Ft, azaz egyszáztízezer forint készpénz, mely összeget az Alapító a Budapest Bank fióknál az Alapítvány nyilvántartásba vételéig letéti bankszámlán helyezett el. Az alapítvány vagyonát képezi majd az esetleges támogatások, a csatlakozás során tett felajánlások, adományok. 10/2. Az Alapítvány váltót, illetve más hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt nem bocsáthat ki. 10/3. Az Alapítvány Budapest Banknál kezelt számlája felett két olyan kuratóriumi tag rendelkezhet, akik az Alapítótól teljesen függetlenek (megfelelnek a Ptk. 74/C. (3) bekezdésében foglaltaknak), és együttes aláírási jogosítványuk van. Az Alapítvány bankszámla feletti aláírási joga van Dr. Felházi Sándornak és Fodor Józsefnek. 11. Az Alapítvány vagyonának kezelése, felhasználási módja 11/1. Az Alapítvány vállalkozói tevékenységet is folytathat, amely azonban nem lehet az Alapítvány fő tevékenysége. Az Alapítvány vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. 11/2. A gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, azt az alapítványi célokban megfogalmazott tevékenységre használhatja fel. 11/3. Az Alapítvány céljai érdekében teljes vagyona felhasználható. 11/4. Az alapítvány jelenleg befektetési tevékenységet nem végez. Amennyiben az Alapítvány befektetési tevékenységet végez, a Kuratórium befektetési szabályzatot készít, és egyhangúlag fogadja el. 11/5. Az Alapítvány céljának elérése érdekében az Alapítvány céljára rendelt vagyonból egyéni kérelmek vagy pályázatok útján ösztöndíjat, támogatást nyújthat, valamint az alapítványi célok mind hatékonyabb megvalósítása érdekében fő- és mellékállású alkalmazottat is foglalkoztathat. 11/6. Az Alapítvány bármely cél szerinti juttatását pályázathoz kötheti. A pályázat nem tartalmazhat olyan feltételeket, amelyekből az eset összes körülményeinek mérlegelésével megállapítható, hogy a pályázatnak előre meghatározott nyertese van (színlelt pályázat). Színlelt pályázat a cél szerinti juttatás alapjául nem szolgálhat. 11/7. Az Alapítvány díjat létesíthet, dönthet annak odaítéléséről, anyagi támogatást nyújthat minden olyan megoldás, tevékenység vagy szervezet részére, amely az Alapítvány céljainak az eléréséhez jelentős, széles körben hasznosítható eredményt ígér. 11/8. Az Alapítvány céljára közvetlenül felhasználható természetbeni adományokat (könyv, felszerelési tárgy, műszaki eszköz stb.) lehetőleg az adományok rendeltetése szerint kell felhasználni. Ha ez nem lehetséges úgy a természetbeni adományokat a forgalmi viszonyoknak megfelelően ellenérték fejében értékesíteni kell.

5 11/9. A Kuratórium feladata gondoskodni a pályázati kiírásokról, azokat a lehető legszélesebb körben nyilvánosságra hozni. A beérkező pályázatra és az egyéni kérelmekre beérkező anyagokat köteles 30 munkanapon belül elbírálni, majd annak eredményéről az értesítést kiküldeni. 11/10. Amennyiben az Alapítvány éves bevétele várhatóan meghaladja az ötmillió forintot, az Alapító a kuratóriumtól elkülönült felügyelő szervet hoz létre, és kijelöli annak hatáskörét. A felügyelő szerv ügyrendjét maga állapítja meg. 11/11. Az Alapítvány nyilvántartásira egyebekben a reá irányadó könyvvezetési szabályokat kel alkalmazni. 12. Az Alapítvány szervei 12/1. Az Alapítvány legfőbb döntést hozó, illetve kezelő szerve a Kuratórium. A Kuratórium létszáma 5 fő. Nem jelölhető ki és nem hozható létre olyan kezelő szerv (Kuratórium), amelyben az Alapító közvetve vagy közvetlenül Alapítvány vagyonának felhasználására meghatározó befolyást gyakorolhat (Ptk. 74/C (3) bek.). 12/1/1. A 3. pontban foglalt célok megvalósításáról a Kuratórium gondoskodik, melynek tagjait az Alapító határozatlan időre kéri fel. Az Alapító a megbízatást csak az alábbi feltételek bekövetkezése esetén vonhatja vissza (Ptk. 74/C (6) bek.): - ha a kuratóriumi tag tevékenységével az Alapítvány célját az egész Kuratóriumra kiható hatállyal veszélyezteti, - ha a kuratóriumi tag súlyos betegség miatt 60 napig nem tudja ellátni feladatait és hozzájárul a visszahíváshoz. 12/1/2. A Kuratórium tagjai: 1. tag: Dr. Felházi Sándor a Kuratórium elnöke Lakcím: 1134 Budapest, Gidófalvy utca 21. III/3. 2. tag: Fodor József Lakcím: 1043 Budapest, Erzsébet utca 20. VIII/52. 3. tag: Dr. Für Gáspár Lakcím. 1144 Budapest, Ond vezér útja 37. III/12. 4. tag: Balogh Zoltán Lakcím: 1188 Budapest, Határ utca 125/A. 5. tag: Holndonner Hermann Lakcím: 1087 Budapest, Százados út 51-65. D ép. C lház. I/4. 12/2. Az Alapítványt a kuratóriumi tagokon kívül a titkárság segíti. 1 fő titkárral 1 fő jogásszal 1 fő pénzügyi szakemberrel. A titkár és a jogász tevékenységét társadalmi munkában végzi, míg a többi titkársági személyek esetenkénti díjazás ellenében.

6 A titkárság tagjait az alapítvány elnöke bízza meg és hívja vissza. 12/3. Az Alapítvány képviselője (kuratóriumi tagok közül): Az Alapítványt Dr. Felházi Sándor, a kuratóriumi elnöke képviseli. Az Alapítványt akként jegyzi, hogy a kézzel, géppel írt, előírt vagy előnyomtatott alapítvány neve alá a saját nevét önállóan írja, a hiteles aláírási nyilatkozatnak megfelelően. 12/4. A közhasznú szervezet megszűnését követő két évig nem lehet az Alapítvány vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. Az Alapító a tisztségviselők felkérésekor fegyelembe veszi a Khsz. 8-9. - ában írt összeférhetetlenségi szabályokat. 13. A Kuratórium A Kuratórium felelőssége az Alapítvány céljára rendelt vagyon leghatékonyabb működtetése, így feladata mindent megtenni annak érdekében, hogy az Alapítvány vagyonát a jogszabályoknak és a törvényes gazdasági lehetőségeknek megfelelően gyarapítsa. Az összes jövedelem azonban csak az Alapítvány célja által meghatározott körben és módon használható fel. 13/1. A Kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik: Az Alapítvány céljának megvalósítása feletti őrködés, dönt a pénz és más alapítványi támogatások megfelelő felhasználásáról, támogatások odaítéléséről, pályázatok kiírásáról, elszámolások bekéréséről, csatlakozások elfogadásáról. Az Alapítvány éves gazdálkodási (költségvetési) tervének, az arról való beszámolónak és az éves mérlegének elfogadása. Döntés minden olyan ügyben, amelyet a jelen Alapító Okirat a Kuratórium hatáskörébe utal. 13/2. A kuratórium elnökének feladata: képviseli az alapítványt hatóságok, más szervek személyek előtt; felelős az Alapítvány törvényes és az Alapító Okirat szerinti működéséért; intézkedik minden olyan ügyben, amely nem tartozik a Kuratórium kizárólagos hatáskörébe. 13/3. A Kuratóriumi tagság megszűnik: a) A tag halálával. b) A felkérő személy visszahívja, vagy a tag a tagságról lemond; ilyenkor az új tagot (kat) a visszahívástól lemondástól számított 15 napon belül kell felkérni; így kell eljárni a tag halála esetén is.

7 c) Az Alapítvány megszűnésével. 13/4. A Kuratórium működése 13/4/1. A Kuratórium szükség szerint, de legalább évente egy alkalommal ülésezik, valamint évente egy alkalommal köteles tájékoztatni az Alapítót az Alapítvány munkájáról, különös tekintettel az alapítványi vagyon kezelésére és felhasználására. A tájékoztatás lehet általános, tömegkommunikáció eszközeivel történő, de egyéni kérdésfelvetésre, illetve javaslatra egyedi, névre szóló tájékoztatást kell nyújtani igény szerint. 13/4/2. A Kuratóriumot az Elnök vagy bármely két kuratóriumi tag írásban, együttesen hívja össze. Szabályszerűnek az összehívás akkor minősül, ha a tagok az ülésről legalább nyolc nappal az ülés időpontját megelőzően írásban értesülnek, és az ülés tárgysorozatáról leírást kapnak. A meghívóknak tartalmazni kell a napirendi pontokat. 13/4/3. A Kuratórium ülései nyilvánosak. A Kuratórium akkor határozatképes, ha a szabályszerűen összehívott ülésen a határozat meghozatalakor a tagok 2/3- a jelen van. 13/4/4. A Kuratórium döntéseit nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Az éves beszámolót és a közhasznúsági jelentést minősített 2/3-os többséggel fogadja el. 13/4/5. A Kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 685. B.), élettárs (továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy bármely más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek az Alapítvány cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeni szolgáltatás, illetve a társadalmi szervezet által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás. 13/4/6. A Kuratórium üléseiről minden esetben emlékeztető, jegyzőkönyv és nyilvántartás készül, amelyből megállapítható a Kuratórium döntéseinek tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya, valamint a döntések mellett és ellene szavazók személye, név szerinti megjelöléssel. A jegyzőkönyv tartalmazza az ülésen hozott határozatokat, sorszámmal ellátva. Az emlékeztetőt és a jegyzőkönyvet, mint a határozatok nyilvántartását szolgáló okiratot, lefűzve és sorszámozva kell az Alapítvány iratai között megőrizni, folyamatos kezelését az Alapítvány titkára látja el. 13/4/7. A Kuratórium döntéseit a döntés időpontját követő két héten belül írásban igazolható módon közli az érintettekkel, illetve az Alapítvány székhelyén helyben szokásos ( a székhelyén található faliújságon történő kifüggesztéssel ) módon nyilvánosságra hozza.

8 13/4/8. Az Alapítvány működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba az Alapítvány székhelyén az Alapítvány képviselőjével előzetesen egyeztetett időpontban bárki betekinthet, arról saját költségére fénymásolatot készíthet. 13/4/9. A Kuratórium évente egyszer a Magyar Honvéd című újságban nyilvánosságra hozza az Alapítvány szolgáltatásainak igénybevételi módját, a működés módját, a támogatási lehetőségeket, illetve azok mértékét és feltételeit, valamint működéséről készült szakmai-pénzügyi beszámolót. A Magyar Honvéd című újságban szintén évente egyszer nyilvánosságra hozza az éves beszámolót és a közhasznúsági jelentést. Az Alapítvány által nyújtott cél szerinti juttatások bárki által megtekinthetők. 14. Az Alapítvány köteles az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági jelentést készíteni. A közhasznúsági jelentés elfogadása a Kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik. A közhasznúsági jelentés tartalma: számviteli beszámoló; költségvetési támogatás felhasználása; a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás; a cél szerinti juttatások kimutatása; a központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásaitól kapott támogatás mértéke; a közhasznú szervezet vezető tisztségviselőinek nyújtott juttatások értéke, illetve összege; közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló. Az Alapítvány éves beszámolójának jóváhagyása a közhasznúsági jelentés elfogadásával egyidejűleg, tárgyévet követő év 150. napjáig a Kuratórium döntése alapján történik. 15. Az Alapítvány Kuratóriuma vagy annak tisztségviselője által a feladatkörének ellátása során harmadik személynek okozott kárért az Alapítvány a felelős. A tisztségviselő az általa e minőségben az Alapítványnak okozott kárért a polgári jog általános szabályai szerint felel. 16. Az Alapítvány a Ptk. 74/E -ában foglaltak szerint szűnik meg. 17. Az Alapítvány jogi személy. Ezen Alapító Okirat alapján az Alapítvány a Fővárosi Bíróságnál bejegyzésre köteles és nyilvántartásba vételével jön létre. A nyilvántartásba vétel nem tagadható meg, ha az alapító okirat a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feltételeknek megfelel. Az Alapítvány tevékenységét a nyilvántartásba vételről szóló határozat jogerőre emelkedése napján kezdheti meg.

9 Jelen Alapító Okiratban nem szabályozott kérdésekben Ptk. 74/A-74/F -ai, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény rendelkezései az irányadóak. 2007. április 16-án kelt Alapító Okiratot a Kuratórium 2008. szeptember 10-én tartott ülésén módosította, melynek a jelen Alapító Okirat a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege. Budapest, 2008. szeptember 10.. Dr. Harai Dénes (Budapest, 1951. 12. 06. an.: Kupó Gizella 1185 Budapest, Ködmön u. 15.) alapító Tanúk: Név: Lakcím: Szem. ig. szám: Név: Lakcím Szem. ig. szám