SZAKMAI PROGRAM 2012 VISSZATEKINTÉS 2011



Hasonló dokumentumok
Hírlevél évi 4. megjelenés Magyar Atlétikai Szövetség

MASZ SZAKMAI PROGRAM 2011

Hétvégével beindul a nagyüzem a pályaversenyek terén is! Junior VB re tekintő

BESZÁMOLÓ. a évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY

NEMZETKÖZI UP. VERSENYEK

BESZÁMOLÓ. a évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY

Magyar Curling Szövetség Versenyszabályzata 2015.

versenyszám név eredmény szint név eredmény szint

116. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG SZEKSZÁRD

2016. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

t~ NY R E G Y H Á Z A NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KER. ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

A évi felnőtt és U23-as korosztály szakmai beszámolója

A Magyar TáncSport Szakszövetség Versenytánc Szakág VERSENYSZABÁLYZAT TŐL HATÁLYBA LÉPŐ MÓDOSÍTÁSAINAK KIVONATA

2015/2016. TANÉVI DR. MEZŐ FERENC SZELLEMI DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Ajka, március 08.

2015. évi rafting U19, U23, felnőtt és masters korosztályok válogatási rendszere

12 I"... ""U r , Batizi Tamás ~L~. ~..,'. ~ NYíREGYHÁZA. POlGARMf.SllERij HIVATALA \ N 'IRECYHÁZ;\ ,"': t/'i~,.

TÁJÉKOZTATÓ. az Ózdi Kerékpáros Egyesület tevékenységéről. Ó z d, május 20. Előterjesztő: Ózdi Kerékpáros Egyesület Elnöke

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés /2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ

KÖSZÖNTŐ Balogh Gábor

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG. Jelentés a évi U23 világbajnokságon részt vett evezős csapatok szerepléséről. Szakmai vezető

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés /2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ

SZI-ZO SPORT évi kültéri Kispályás Labdarúgó Bajnokság Versenykiírása

A MAGYAR FALLABDA (SQUASH) SZÖVETSÉG ÉVI SZAKMAI ÉS GAZDASÁGI BESZÁMOLÓJA.

Magyar Gyeplabda Szakszövetség Hungarian Hockey Federation

Budapesti Vízilabda Szövetség 1053 Budapest, Curia u. 3. II. em. 4. Tel/Fax.:

A MÚSZ évi Országos Bajnokságai és a MÚSZ által rendezendő versenyek kiírása

Héraklész programba kinevezett, Utánpótlás korcsoportú női versenyzők felkészülési terve év. Készítette: Szűcs Endre

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK

VIII. VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY, PEST MEGYEI SPORT XXI. TRIATLON UTÁNPÓTLÁS OLIMPIA és RENDŐRSÉGI DUATLON OB DÖNTŐJÉNEK VERSENYKIÍRÁSA

NYUGAT-DUNÁNTÚLI MEGHÍVÁSOS AUTÓS SZLALOM VERSENY VERSENYKIÍRÁSA 2008.

Észak-Alföldi Régió, Sport XXI. Terematlétika Bajnokság január 16.-án szombat Nyíregyháza atlétikai sportcsarnok

* Versenynaptár 2014 * Dátum Nap Verseny neve / Kiírás Kategória Helyszín Eredmények Január szo. Olimpiai Reménységek Versenye ( )

2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS IV. KORCSOPORT FIÚ

A MAGYAR JÉGKORONG SZÖVETSÉG VERSENYSZABÁLYZATA

A évi Országos Természetjáró Tájékozódási Csapatbajnokság (OTTCsB) kiírása

K Ö S Z Ö N T Ő. Balogh Gábor

MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM

Megyei DSSZE vezetői. B.-A.-Z. Megye DSB körzeteinek elnökei

Másfélszer annyi rajthozállás

TEK-SPÁRTA 300 MEGHÍVÁSOS NEMZETKÖZI ERŐNLÉTI VERSENY VERSENYKIÍRÁS

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságok (MEFOB) Általános Versenykiírás

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

ATLÉTIKAI SZABÁLYKÖNYV 2016

Rövidített sportágvezetői értékelések:

B U D A P E S T I T E R Ü L E T I Ú S Z Ó S Z Ö V E T S É G

NEMZETKÖZI VÍVÓ SZÖVETSÉG

A Postás SE év kiemelkedőbb eredményei

Fővédnök: Hidvégi József, Fonyód polgármestere

Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott évi felkészítési programja

JEGYZŐKÖNYV. Fóti Balázs megállapítja, hogy az elnökségi ülésen három elnökségi tag jelen van (18 : 40-től négy), így az elnökség határozatképes.

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt

AUTOCROSS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG évi KIÍRÁSA

AMIT MINDENKINEK TUDNI KELL Összefoglaló a legújabb antidopping tudnivalókról

Versenykiírás. 1. Hatálya. 2. A verseny célja. 3. A versenyen való részvétel

2014. év szakmai beszámoló

Kis iskolák sportversenye KOVÁTS TIBOR EMLÉKVERSENY

Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület évi tevékenységéről április 11.

Magyar Sárkány A Magyar Sárkányhajó Szövetség évi tájékoztató kiadványa. info@sarkanyhajozas.

Elnökségi határozatok 2002-től

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport


MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG TEKE ALSZÖVETSÉGE

A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA április 18-tól

2015/2016. TANÉVI XVII. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ

be/sfp-0014/2015/emmi

Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége. Közgyűlése

A MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG ÉVI VERSENYRENDELKEZÉSEI

Magyar Labdarúgó Szövetség LABDARÚGÁS VERSENYSZABÁLYZATA NAGYPÁLYÁRA, CSÖKKENTETT PÁLYAMÉRETRE

Budapest Syma / Fészer. Budapest Syma / Fészer

MOB Elnökségi ülés március napirendi pont: Döntés a Gerevich ösztöndíjakról. I évi szövetségi ösztöndíj-felosztási javaslatok

Magyarország 2014/2015. évi NB s férfi és női asztalitenisz csapatbajnokságának versenykiírása

FIE. Nemzetközi Vívó Szövetség

A MAGYAR ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG DOPPING SZABÁLYZATA

A Magyar Röplabda Szövetség évi Teremröplabda Versenyszabályzata Versenykiírás. Tartalomjegyzék

be/sfp-10462/2015/mlsz

Az elnökség gratulál a müncheni világkupán elért szép eredményekhez a csapatnak.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ B kategória I., II., III-IV. KORCSOPORT. Pécs, március 01. Lauber Dezső Városi Sportcsarnok

Az első dobogós OB helyezés

be/sfp-8846/2015/mlsz

ZÁNKA július 8.

AUTOCROSS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG évi ALAPKIÍRÁSA

A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség Versenyszabályzata a évre (2015/02/27)

A MAGYAR ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG VERSENYSZABÁLYZATA és VERSENYRENDEZÉSI ÚTMUTATÓJA

A évi beszámoló a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület Kajak-kenu Szakosztályának működéséről

döntést hoz a versennyel kapcsolatos, versenyzők ill. csapatképviselőik által szóban megtett panaszok ügyében.

3. napirendi ponthoz. A Magyar Vitorlás Szövetség évi szakmai terve

Ki miben mindentudós? - hivatalos versenyszabályzat -

GYORSAN, BÁTRAN, HŰSÉGGEL BAKONYI KIHÍVÁS SZEPTEMBER 21.

2014/2015. TANÉVI TEKE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYÁZÓ DIÁKOLIMPIA 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ március Jászberény VERSENYKIÍRÁS

be/sfphpm /2015/mlsz

VERSENYKIÍRÁS. 1. A verseny célja: - Félmaratoni országos bajnoki cím eldöntése. - Hegyalja Nyílt Félmaratoni futóverseny tömegesítése.

6. TTA Mezei Futóbajnokság Nagykáta és Monor Körzet általános iskoláinak versenye nyílt általános -, középiskolás és felnőtt bajnokság

Magyar Kick-Box Szakszövetség. Versenyrendszer Szabályzat (VESZ) Hatálybalépés időpontja:

A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa A bajnokság célja A bajnokság nevezési és részvételi feltételei A bajnokság nevezési eljárása

Magyar Laser Osztályszövetség Elnökségi ülésének jegyzőkönyve

KÖZHASZNÚSÁGI ÉS SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Magyar Edzők Társasága évi tevékenységéről

Átírás:

SZAKMAI PROGRAM 2012 VISSZATEKINTÉS 2011 Egy nehezen induló fedett pályás szezon után, összességében sikeres évet zárt a sportágunk. Azzal a nem mindennapos ténnyel büszkélkedhetünk, hogy minden kiemelt világversenyről korosztályos és felnőtt szinten egyaránt - éremmel tért haza a csapat. Fontos év volt az idei, hiszen az olimpia előtti utolsó világ méretű megméretés zajlott Daeguban. Voltak örömeink és voltak szomorú pillanatai a VB-nak. Pars Krisztián ezüstérme óriási teljesítmény volt, emellett pedig van további, az Olimpia szemszögéből bíztató hozadéka a VB-nak. Bízom abban, hogy a negatívumokból is tanulunk. Bővebben: www.masz.hu Az U23 EB szereplés kellemes meglepetés volt, várakozáson felül jó teljesítmények adnak reményt, hogy a közvetlen utánpótlás talán eredményesen beérik. Baji Balázs olimpiai kvalifikációt érő ezüstérmes helyezése kiemelkedő teljesítmény volt. A Csapat EB-on teljesítettük az elvárást és az Universiádén is két érmet szereztünk, Deák Nagy Marcell révén aranyat 400m-en és Orbán Éva révén országos csúccsal ezüstöt kalapácsvetésben. A juniorok Európa-bajnokságán Deák Nagy Marcell teljesített kiemelkedőt 400m-es győzelmével, míg az ifjúságiak VB-án Pásztor Bence kalapácsvető aranyérmének örülhetett a szakma. A szakági kontinens versenyek közül kiemelkedik a Dobók Téli EK-ja, ahol minden rajthoz állt versenyzőnk döntős helyen végzett. Voltak sajnos gyengébb teljesítmények is, mint például a gyalogló szakág EK-ja. Az év fő célkitűzésében az olimpiai csapatépítésben számszerűen jól teljesítettünk. Hazai szemüveggel vizsgálva az évet és látva a sportot érintő kétségbe ejtő gazdasági tendenciákat, örömmel állapíthatjuk meg, hogy minden Bajnokságot meg tudtunk rendezni. Ebben a tekintetben nem sérült a szakmai munka. Új helyszínen, gondos, szeretet teljes rendezés mellett a létszámok tekintetében - az elmúlt évinél sikeresebb Magyar Bajnokságot rendezhettünk. Nagy öröm számunkra, hogy a nehézségek ellenére ebben az évben két új pályával is gazdagodott atlétikánk. Az egyik éppen az említett OB-nak helyszínt biztosító szekszárdi, a másik a főváros XVI. Kerületében megépült új létesítmény. További megnyugtató tény, hogy az eredményesség hátterét adó felkészülést is a terveknek megfelelően meg tudtuk valósítani. Minden támogatott versenyző meg tudta oldani a betervezett táborait, a közös szakági felmérések és edzőtáborok is terv szerint lezajlottak. Egyetlen ponton sérült a szakmai elképzelés, azonban ez a terv nem szerepelt az idei szakmai programban. A 2012. évi Mezei EB felkészüléshez megtervezett, szándékaink szerint már az idén augusztusban elindított közös felkészülés, sajnos anyagiak hiányában nem tudott megvalósulni. Nem mehetünk el szó nélkül amellett a jelenség mellett, hogy szakosztályaink és versenyzőink többsége nem érzi át kellő mélységben a dopping ellenes küzdelem fontosságát és a kötelességek és felelősségek nem tudatosulnak kellő képen. Ezen témakör legmarkánsabb megnyilvánulási formája a Holléti Információ szolgáltatás messze nem kielégítő megvalósulása. A MASZ reménytelennek tűnő küzdelmet folytat az érintett versenyzők többségével a napra kész adatszolgáltatás biztosítása érdekében. Az olimpia közeledtével ezen egészen biztosan javítani kell! Szakmai örömeink mellett azonban aggodalomra ad okot az, az egyre gyorsuló tendencia, ami a klubok/szakosztályok anyagi lehetőségeiben mutatkozik. Szakosztályi vezetőink óriási erőfeszítéseket tesznek sportágunk helyi életben tartása érdekében és tesszük ezt szövetségi szinten is. Tegyünk meg közösen mindent annak érdekében, hogy az atlétika, mint alapozó sportág, bekerülhessen az új adórendszer kedvezményeit élvező sportági körbe. 1

Szakmai munkánk egyenlőre megbízható anyagi bázisát az államilag finanszírozott Sport XXI. és Héraklész programok biztosítják, melyek hiányában a fent említetteket valószínűleg már nem mondhattuk volna el. Mindent egybe véve az év konklúziója az kell legyen, hogy még nagyobb összefogással, arra koncentrálva, ami a saját hatáskörünkbe tartozik, tegyük a dolgunkat még jobban, mert azok a gyerekek/fiatalok, akik az atlétikát választják reményekkel teli, lelkes utánpótlást jelentenek és sorsukat a mi kezünkbe adják. A 2011. ÉVI KIEMELT ESEMÉNYEK RÖVID BESZÁMOLÓJA A CÉLKITŰZÉSEK TÜKRÉBEN 0. Fő célkitűzés 2011. évi versenyszezonra Csapatépítés Londonra Konklúzió: A 2011. évi szabadtéri versenyszezonban 18 atléta teljesítette az olimpiai kvalifikációs szintet. 5 versenyző (Pars, Kővágó, Kiss, Kálovics, Rakonczai) teljesített A szintet 13-an B szintet tejesítettek (Madarász, Márton, Kovács, Farkas, Fazekas, Orbán, Kürthy, Németh, Minczér, Baji, Deák Nagy, Kazi, Füsti) Az olimpiai nevezési szabályok értelmében ebből a létszámból jelenleg 14 atléta nevezhető az olimpiára. Az anyag írásának pillanatában az országúti őszi versenyszezon még tart, további kvalifikációk várhatók. Az idei eredmények ismeretében a 2012. évi versenyszezonban reálisan várható további 4-5 kvalifikáció Illetve a jelenleg nem nevezhető B szintesek közül reálisan A szintessé válhat további 3-5 versenyző, bár erre többeknek van esélye. Így a várható nevezhető létszám optimális esetben elérheti a 20 főt. (Ennél magasabb létszám nem reális.) 1. EA Fedett Pályás Európa Bajnokság Március 4-6. Párizs/ FRA Célkitűzés: 1-2 fő döntőbejutása Eredmények: Márton Anita súly sel: 18,11 ecs döntő: 17,84 5. hely Baji Balázs 60 gát ef: 7,77 ecs 13. hely Kürthy Lajos súly sel: 18,75 18. hely Kazi Tamás 800 ef: 1:50,85 11. hely Bene Barnabás 1500 ef: 3:50,24 24. hely Megjegyzés: Márton, Baji kiváló, Kürthy és a futók gyenge teljesítménye. Kiss Dániel sérülése okozta a 2. döntős helyezés hiányát. 2. EA Téli Dobó Európa Kupa Március 19-20. Szófia/BUL Célkitűzés: 2-3 dobogós és további 2-3 döntős helyezés Eredmények: Felnőtt Pars Krisztián kalapács 79,84 1. hely Németh Kristóf kalapács 73,94 8. hely U23 Márton Anita súly 17,92 1. hely diszkosz 53,84 2. hely Juhász Vanda gerely 51,17 8. hely Fertig Fruzsina kalapács 60,13 7. hely Hudi Ákos kalapács 67,56 6. hely U23 női csapat 1. hely Megjegyzés: Kiváló szereplés. Minden rajthoz állt versenyző 1-8. között végzett! 2

3. IAAF Mezei Futó Világbajnokság Március 20. Punta Umbria/ESP Nem tervezzük a részvételt Nem vettünk részt 4. EA Gyalogló Európa Kupa Május 22. Olhao/POR Célkitűzés: 2-3 egyéni résztvevő tisztes helytállása Eredmények: 20km férfi Helebrandt Máté DNF 50km férfi Rácz Sándor 4:28:09 ecs 27. hely Tubak Róbert 4:33:47 28. hely Extrém időjárási körülmények, nagyon meleg. 48 rajthoz állóból 19-en feladták vagy kizárták. 20km női Füsti Edina 1:41:00 37. hely Madarász Viktória 1:45:02 42. hely Gerendási Eszter 1:47:27 43. hely csapat 8. hely Megjegyzés: Az extrém időjárási körülményekkel sem magyarázható a gyenge teljesítmény. 5. EA 10 000 m Európa Kupa Június 4. Oslo/NOR Célkitűzés: Az első felkészülési ciklus eredményessége alapján lesz meghatározható a részvétel Eredmények: Papp Krisztina 32:36,32 6. hely Kovács Tamás 29:36,57 19. hely Megjegyzés: Papp K. számára VB és olimpiai kvalifikációs célverseny volt. A helyezése jó, az idő sajnos a meleg miatt elmaradt a várakozástól, így az olimpiai kvalifikáció sem sikerült. Kovács T. várakozás szerint teljesített. 6. EA Csapat Európa Bajnokság Június 18-19. Izmir/TUR Célkitűzés: Pozíciónk megtartása az I. osztályban, 4-6. hely Eredmény: 265 ponttal 6. helyen végeztünk Megjegyzés: Kitűzött cél teljesült. Több sérülés nehezítette a csapatösszeállítást. Kiss D. olimpiai A kvalifikáció 7. EA Összetett Európa Kupa Július 2-3. Nők Bressanone/ITA Célkitűzés: Bent maradás az I. osztályban Eredmények: Csapat 17 030 pont 3. hely Farkas Györgyi 6068 p ecs 2. hely Krizsán Xénia 5794 p ecs 4. hely Babos Rita 5168 p 21. hely Kresz Magdolna 4920 p ecs 25. hely Megjegyzés: Kiváló szereplés mindössze 20 ponttal lemaradva a Szuperligába való feljutástól. Farkas Györgyi - olimpiai kvalifikáció Tekintettel arra, hogy 2013-tól új rendszerben bonyolítják az EK-t, a célkitűzés időközben megváltozott, az új besorolásról még nincs információ. 3

Férfiak Ribeira Brava/POR Célkitűzés: Feljutás az I. osztályba Eredmények: Csapat 20 922 pont 1. hely Szabó Attila 7232 p 3. hely Zsivóczky Attila 7191 p 4. hely Käfer Levente 6499 p 9. hely Kovács Norbert DNF Megjegyzés: Nagyon rossz időjárási viszonyok között tisztes helytállás. 8. EA U23 Európa Bajnokság Július 14-17. Ostrava/CZE Célkitűzés: 1-2 dobogós és további 2-3 döntős helyezés Eredmények: Baji Balázs 110 gát 13,58 2. hely Márton Anita diszkosz 54,14 3. hely Márton Anita súlylökés 17,09 5. hely Helebrandt Máté 20km gyal 1:25.14 5. hely Karlik Dániel 100m 10,64 7. hely Koroknai Tibor 400 gát 50,28 7. hely Hudi Ákos kalapács 70,75 8. hely Ozorai Jenny kalapács 63,48 8. hely Megjegyzés: Várakozáson felüli jó szereplés. Baji B. - olimpiai kvalifikáció 9. FISU Universiade Augusztus 17-22. Shenzen/CHN Célkitűzés: A résztvevők ismeretében lesz megfogalmazható Eredmények: Deák Nagy Marcell 400 45,50 1. hely Orbán Éva kalapács 71,33 ocs 2. hely Baji Balázs 110 gát 13,71 6. hely Márton Anita súly 17,01 7. hely Savanyú Péter diszkosz 56,90 11. hely Megjegyzés: Várakozáson felüli jó szereplés. Orbán É. olimpiai kvalifikáció közel az A szinthez (17 cm) 10. IAAF Világbajnokság Augusztus 27-04. Daegu/KOR Célkitűzés: 1 érem és további 2-4 döntős helyezés Eredmények: Pars Krisztián kalapács 81,18 2. hely Orbán Éva kalapács 58,89 13. hely Kürthy Lajos súly 20,02 14. hely Kővágó Zoltán diszkosz 62,16 15. hely Papp Krisztina 10 000 32:56,02 16. hely Kazi Tamás 800 1:46,53 16. hely Németh Kristóf kalapács 74,09 16. hely Megjegyzés: A diszkoszvetők alul teljesítése, Kiss Dániel sérülése és egy-két gyengébb teljesítmény miatt a célkitűzéseket csak részben tudtuk teljesíteni. Lásd: VB Beszámoló 11. EA Mezeifutó Európa Bajnokság December 11. Velenje/SLO Célkitűzés: Jól felkészült csapatok tisztes helytállása Eredmények: Megjegyzés: A felkészülést az anyagiak hiányában nem tudtuk a terveknek megfelelően megvalósítani. 4

A 2012. ÉV TERVEI ÉS FELADATAI 2012. komoly kihívások elé állítja a szakmát. Sok éves előkészület után az Európai Atlétikai Szövetség első alkalommal fogja megrendezni az olimpia évében az Európa-bajnokságot, ami ezt követően 2 évente kerül majd lebonyolításra. Az év legnagyobb kihívása tehát e két verseny összehangolása, ami a versenynaptárban 5 hét különbséget jelent. Az EB illetve a forma tervezése természetesen egyén és versenyszám függő, kaptafára semmi képen sem húzható. A racionális gondolkodásmód azonban megkívánja, hogy esélyeit mindenki reálisan ítélje meg akár az olimpiai kijutás, akár az ottani várható eredményesség, illetve az EB adta lehetőségek összevetésének ismeretében. Ezt a gondolatot követve tisztul a kép, hogy kik azok a versenyzők, akiknek az olimpia kell, hogy a fókuszba kerüljön nyilván az olimpiai dobogó és döntő esélyes versenyzők és kik azok, akiknek az EB kijutást és minél eredményesebb szereplést kell arra felhasználni, hogy az olimpiát szolgálja. Ezen gondolatok mentén természetesen egyén specifikus, de ésszerű célkitűzést és tervezést várunk el mindenkitől annak érdekében, hogy az évből a legtöbbet hozhassuk ki. Kivételt képeznek az utcai versenyszámok és az azokban kvalifikált versenyzők, mivel az EB-on nem rendezik meg az utcai számokat, tehát számukra az olimpia a kiemelt verseny. A nemzetközi versenyprogram felépítettségét nézve láthatjuk, hogy az EA maximálisan tisztában van az év szerkezeti nehézségeivel és gondosan állította össze az évet amikor úgy döntött, hogy 2012-ben nem rendeznek Csapat EB-t, Összetett EK-t (ami azonban az EB-re kijutni nem képes versenyzőknek nagyon fog hiányozni), és az EB-on nem rendezik meg az utcai, hosszú számokat. Megrendezzük viszont a 2011-ben a versenynaptár sűrűsége miatt elhalasztott U23-as válogatott viadalt, ami a korosztály számára jó motívációs versenyforma az ősz folyamán. Fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a szintteljesítések terén sokkal nagyobb fegyelemre lesz szükség! Azokat az eredményeket, melyeket a feltüntetett szintteljesítő versenyeken nem tudja a versenyző megerősíteni, a MASZ nem fogja elfogadni illetve EB/OL csapatba javasolni. A 2012. ÉV KIEMELT ESEMÉNYEI ÉS CÉLKITŰZÉSEI 0. Meghatározó célkitűzések 2012. 1. Az EB és az Olimpia felkészülési összehangolása 2. Teljesítő képes csapat felkészítése az EB-re 3. Az egyéni elvárásokhoz mérten tisztes helytállás az olimpián 1. IAAF Fedett Pályás Világbajnokság Március 9-11. Istanbul/TUR Kis létszámú csapat részvétele, az olimpiai felkészülés érdekében 2. EA Téli Dobó Európa Kupa Március 17-18. Bar/MNE 2-3 dobogós és további 2-3 döntős helyezés 3. IAAF Gyalogló Világ Kupa Május 12-13. Saransk/RUS Egy esetleges női csapat és további 1-2 egyéni induló tisztes helytállása 4. EA 10 000 m Európa Kupa Június 2. Palafrugell/ESP Nem illeszkedik versenyzőink felkészülésébe 5. EA Európa Bajnokság Június 27-01. Helsinki/FIN Indulók függvényében 1-2 dobogós és további 4-5 döntős helyezés 5

6. Olimpia Augusztus 3-12. London/GBR 1-2 érem és további 2-3 döntős helyezés 7. Félmaraton VB Október 6. Kavarna/BUL Megfelelő felkészültség és motiváció esetén csapataink részvétele és tisztes helytállása 8. EA Mezeifutó Európa Bajnokság December 9. Szentendre/HUN Jól felkészült csapatok tisztes helytállása A FELKÉSZÜLÉS SZAKMAI HÁTTERE SZAKÁGI PROGRAMOK Rövidtávfutó szakág szakág vezető: ifj. Tomhauser István sorsz Dátum ET/FM helyszín 1 2011.11.27-12.04. ET Zalaegerszeg 2 2012.01.07. FM Budapest 3 2012.01.08-18. ET Spala 4 2012.04.02-15. ET Meleg éghajlat 5 2012.04.28 FM Bp 6 2012.06. CT Tata 7 2012.07. CT Tata Távfutó-Gyalogló szakág szakág vezető: Csoma Ferenc sorsz Dátum ET/FM helyszín 1 2012.01. / 02. ET Meleg éghajlat 2 2012. 05. 07-30. ET Magaslat St. Moritz 3 2012.07.03-25. ET Esetleg / egyén függő Gyaloglás 1. 2012. 02.04. Férfi 30 / női 20 FM Margitsziget 2. Időjárástól függően ET Meleg éghajlat IAAF szabálymódosítási kezdeményezés: A jelenleg érvényben lévő szabályok negatív hatást gyakorolnak a versenyszám megítélésére, ezért az IAAF módosítási javaslattal kíván előállni. A 2012. évet arra szánják, hogy nemzeti szinten teszteljék az új rendszert, ami az alábbiak szerint alakulna: 6

A tömeges kiállítások elkerülése érdekében büntetőidőket alkalmaznának, az alábbiak szerint: Táv Az adott atlétára kiadott piros lapok száma Az adott atlétára kiadott piros lapok száma pálya/országút 3 piros lap 6 piros lap 5 km 45 mp 10 km 60 mp Kiállítás a 6. piros lap után Kiállítás a 6. piros lap után 20 km 45 mp 90 mp 50 km 60 mp 120 mp Kiállítás a 7. piros lap után Kiállítás a 8. piros lap után A bíró továbbra is a haladás módját vizsgálja, de nagyobb szabadságot ad a verseny befejezéséhez, a táv teljesítéséhez. - A bíró korlátlanul adhat le piros lapot a versenyzőkre. A kiállításhoz továbbra is három különböző bíró jelzése kell. A büntetőidőt egy elkerített területen kell tölteni, ahol mozoghat, de nem frissíthet a versenyző. A boksz-utcába azonnal ki kell menni, ha összegyűlt a 3 ill 6 piros lap. A vezetőbíró továbbra is kiállíthat az utolsó 100m-en. A tesztelést a MASZ is vállalja, ezért előreláthatólag az U23 20km-es OB, az Ifi-Jun OB és a Gyalogló CSB és keretein belül megrendezett versenyek lehetnek a próba versenyek. Ugró-Összetett szakág sorsz Dátum ET/FM helyszín 1 2011.12.2-3. FM Budapest 2 2011.12. Közepe 2 hét ET Budapest 2011.11.21-12.4. ET Budapest 3 2012.01.14-15. FM Budapest 4 2012.01. 2 hét ET egyénileg 5 2012.04./ 10 nap ET egyénileg 6 2012.04..21-22 FM Budapest 7 2012.07./10nap ET egyénileg összetett 1. 2012. 01. 2-14. ET Canári Szgk 2. 2012. 04.2-20. ET Portugália 3. 2012.05.28-06.8. ET Tata szakág vezető: Kasperkiewicz Gábor 4. 2012.01.7-8. FM Budapest 5. 2012.04.28-29. FM Budapest 7

Dobó szakág szakág vezető: Németh Zsolt sorsz Dátum ET/FM helyszín 1 2011.11.28-02 ET Tata 2 2011.12.09 FM Szombathely, Budapest 3 2012.01.10-28. ET Potschefstroom (RSA) 4 2012.02.03. FM Szombathely, Budapest 5 2012.04.02-06. ET és FM Tata 6 2012.04.30-04. ET és FM Tata 7 2012.07.16-27. ET Medulin (CRO) 8 2012.11.28-02. ET Tata AZ ÉV KIEMELT VERSENYEI ÉS AZOKKAL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK 14. IAAF Fedett Pályás Világbajnokság Március 9-11. Istanbul/TUR A szabadtéri, eredményes felkészülés miatt, több szakágban nem egyeztethető össze a téli versenyzés a felkészüléssel. Ezért ez VB csak nagyon limitált létszámú versenyzői kör számára tűzhető ki célként. férfi női Fedettpálya Sszabdtér Fedettpálya Sszabdtér 2012 2011 2012 2011 6,67 10,20 60 7,35 11,25 46,90 45,20 400 53,25 51,25 1:48,00 1:45:00 800 2:03,50 1:59,50 3:42,00 3:34,25 4:14,00 4:03,50 1500 3:59,00mérföld 3:52,00 4:31,00 4:22,00 7:54,00 7:44/13:19 3000 9:02,00 8:38/15:00 7,74 13,55 60 gát 8,18 12,95 nincs nincs 4x400 nincs nincs 229 Magas 193 nem kvalifikál 815 Távol 665 17,00 Hármas 14,10 572 Rúd 452 20,00 Súly 17,50 Meghívásos összetett Meghívásos nem kvalifikál 8

A szintekről Az itt feltüntetett szintek az IAAF által megállapított követelmények. Mint látható az IAAF lehetővé teszi a 2011. évi szabadtéri eredményekkel történő nevezést. Azonban a MASZ nem támogatja olyan versenyző részvételét, aki a 2012. évi fedett szezonban nem igazolja felkészültségét. A szintek csak 48 órán belül elvégzett, negatív eredményt adó doppingvizsgálattal fogadhatók el. Szintet csak a nemzetközi naptárban szereplő és hazai kiemelt versenyeken lehet teljesíteni. Szintteljesítési időszak: 2012. január 1 Február 26. Részvételi lehetőség Egyéni számokban max. 2 fő/ nemzet 4x400m: Bár a VB-re nincs nevezési szint, nem támogatjuk váltó részvételét, mert amennyiben az EB részvétel és eredményes szereplés, esetlegesen az ott kiharcolható olimpiai részvétel cél a versenyzők számára, akkor a fedett pályás idényben nem szabad formát hegyezni, ennek hiányában pedig nincs értelme egy VB részvételnek. Összetett: 8 versenyzőt hívnak meg. 3 fő a 2011. évi szabdtéri ranglista (1 fő/ország) 3 fő a 2012. évi fedett ranglista alapján és 2 fő az IAAF döntése alapján. A MASZ egy kis létszámú, 2-3 fős csapat részvételét tervezi, mert a VB a többség számára szakmailag nem illeszkedik a felkészülésbe. Csapathirdetés: 2012. február 27-én 12. EA Téli Dobó Európa Kupa Március 17-18. Bar/MNE Téli Dobó EK szintek Felnőtt U23 Férfi Női Férfi Női súly 19,30 17,00 17,50 14,80 diszkosz 61,00 57,00 55,00 50,00 kalapács 73,00 68,00 66,00 60,00 gerely 74,00 57,00 70,00 49,00 Részvételi lehetőség és információ Az EK felnőtt versenyszámaiban max 2 fő / versenyszám, míg az U23 versenyszámaiban 1 fő / versenyszám indulhat. A verseny a nyári felkészülés szempontjából jó felkészülési állomás és motiváció a téli időszakban a szakág versenyzői számára. A feltüntetett szintek döntőbe jutási esélyt képviselnek. A MASZ támogatja az egészséges, jó felkészültségi állapotban lévő dobók részvételét, amennyiben elérik a jelzett tudásszinteket. A szinteket a 2012. évi fedett pályás szezonban ill. a téli Dobó OB-kon lehet teljesíteni. 9

25. IAAF Gyalogló Világ Kupa Május 12-13. Versenyszámok: Felnőtt férfi 50km egyéni vagy 3 + 1 fős csapat Felnőtt férfi 20km egyéni vagy 3 + 1 fős csapat Felnőtt női 20km egyéni vagy 3 + 1 fős csapat Junior férfi 10km egyéni vagy 2 + 1 fős csapat Junior női 10km egyéni vagy 2 + 1 fős csapat Saransk/RUS Részvételi lehetőség A VK kiválóan illeszkedik a versenynaptárba a korosztályok nyári főversenye szempontjából. A vélhetően jó időjárási kondíciók között megrendezésre kerülő verseny kiváló lehetőséget biztosít az olimpiai felkészüléshez, esetleges kvalifikációra. A MASZ azon felnőtt versenyzők részvételét támogatja, akinek reális esélyük van a VK n tisztes helytállást jelentő szereplésre ill. az olimpiai kvalifikációra. Ez jelen pillanatban, megfelelő felkészültség és egészségi állapot esetén egy női csapat és 1-2 férfi versenyző egyéni indulását jelentheti. A részvétel feltétele a téli időszakban a felmérésen való részvétel ill. a tavaszi versenyszezonban a hazai és nemzetközi kiemelt eseményeken az alábbi tudásszint igazolása. Férfi 50km 4:10 20km 1:25 Női 20km 1:37:30 A szakág javuló eredményessége és az ahhoz való felzárkózás érdekében továbbra is lehetőséget kívánunk biztosítani a saját költségen történő részvételre, azonban minimálisan az alábbi eredményeket elvárjuk a lehetőséget igénybe venni kívánó versenyzőktől, hiszen nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a versenyen rajthoz álló versenyzők a magyar atlétikát és Magyarországot képviselik: Férfi 50km 4:15 20km 1:27 Női 20km 1:40 Amennyiben felkészültségük és egészségügyi állapotuk alátámasztja, Madarász Viktória és Füsti Edina csapattagnak tekinthető. Időrend: Május 12. Május 13. 16.00 Junior Men 10km 08.30 Senior Men 50km 17.00 Junior Women 10km 13.20 Senior Women 20km 18.15 Senior Men 20 km Időlimit: Az utolsó kört, aki nem kezdi meg az alábbi időhatárnál, kizárják a versenyből: Men 20km 1:35:00 Men 50 km 4:35:00 Women 20km 1:40:00 Szintteljesítési időszak: 2012. március 1 április 29. Csapathirdetés: 2012. május 1. 10

16. EA 10 000 m Európa Kupa Június 2. Palafrugell/ESP A versenyforma alapvetően csapatverseny (3 fő), de a szabályok lehetőséget adnak egyéni indulásra is. A szakmai program írásának pillanatában - az edzőkkel történt eddigi egyeztetés alapján - a verseny nem illeszkedik futóink felkészülésébe. Hosszútávfutóink közül a már szinttel rendelkezőknek a tavaszi időszakban hosszabb távon kell felkészültségüket bizonyítani. Maratonistáink ezt megelőzően kvalifikációs versenyen fognak részt venni, míg további potenciális versenyzőink számára az EB felkészülés ekkor már nem teszi lehetővé az EK-án való részvételt. A verseny abban az esetben tervezhető, ha valaki 10 000m-en szeretne kvalifikálni az olimpiára és erre reális esélye van. 21. EA Európa Bajnokság Június 27-01. Helsinki/FIN Atlétáink döntő többsége számára az év fő versenye lesz az első alkalommal, az olimpia évében megrendezendő Európa-bajnokság. Az EB a versenyszámok többségében jól illeszkedik az olimpiai felkészülésbe. Azonban azoknak a versenyzőknek, akiknek dobogó illetve döntőbe jutási esélyük van az olimpián, feltétlenül mérlegelni kell a részvétel pozitív és negatív összetevőit. A részvétel minden képen egyéni megítélést és döntést igényel. férfi Az EB szintjei női 10,40 100 11,55 20,95 200 23,65 46,70 400 53,40 1:47,80 800 2:02,80 3:41,40 1500 4:12,00 13:40 5000 15:40 28:55 10 000 33:25 8:35 3000 ak 9:55 13,80 110/100 gát 13,35 51,10 400 gát 57,60 226 magas 190 795 távol 655 16,60 hármas 14,00 555 rúd 435 19,85 súly 16,40 62,90 diszkosz 57,00 79,30 gerely 57,50 73,80 kalapács 68,50 7800 összetett 5920 1-16 4x100 1-16 1-16 4x400 1-16 11

Információk, tudnivalók a nevezéssel és részvétellel kapcsolatban Tekintettel arra, hogy első alkalommal kerül az olimpia évében megrendezésre az EB, a marketing szempontok miatt, az EA némi félelemmel készül a versenyre, ami azt eredményezi, hogy jelentős könnyítéseket eszközöltek a nevezésekben, a nagyobb arányú részvétel ösztönzése érdekében. Az elmúlt 2 év 10 000 EK 1-3. helyezettjei automatikus résztvevői lehetnek az EB-nek akkor is, ha nem teljesítették a nevezési szintet. A 2011. január 1. és 2012. június 17. között rendezett szabadtéri EA Prémium versenyek 1-3. illetve a EA Classic versenyek 1. helyezettjei automatikus résztvevői lehetnek az EB-nek az érintett versenyszámban akkor is, ha nem teljesítették a nevezési szintet. Annak érdekében, hogy egyetlen versenyszámban se kelljen kvalifikációs kört törölni az EA fenntartja a jogot, hogy nem kielégítő számú nevezés esetén az alábbiak szerint feltöltse a mezőnyt: a. Lehetőséget ad a szövetségeknek, hogy abban az esetben, ha olyan versenyzőt akarnak indítani, aki nem érte el a nevezési szintet, nevezhetik és az EA b. Június 18-án dönt az indulás lehetőségéről. c. A kinevezett Technikai Delegátus az alábbiak figyelembe vételével hozza meg döntését: 1. Az elérni kívánt versenyzői létszám 2. Az adott évi Európai Ranglista Minden szövetség versenyszámonként max 5 főt nevezhet, melyből 3 állhat rajthoz. Váltók: a 16 legjobb csapat kerül meghívásra. Az értékelés módja: a. a szintteljesítési időszakban, a nemzeti váltó elért 2 legjobb eredménye b. csak olyan verseny eredményei számítanak, melyen legalább 3 nemzet válói vettek részt c. a rendező jogán Finnország indíthat váltót. Abban az esetben, ha nincsenek a 16 között, a meghívandó országok száma 15-re csökken (május 27-ig nyilatkozniuk kell) EA szintteljesítési időszak: 2011.január 1 2012. június 17. MASZ szintteljesítési időszak: 2012. március 1- június 17. Szintteljesítő versenyek 1. Nemzetközi versenyek: Mindazon nemzetközi események, melyek az EA honlapján olvashatók a nemzetközi versenynaptárban és megfelelnek az IAAF szintteljesítési elvárásainak. Szintet csak az IAAF, az EA ill. Nemzeti Szövetség által felügyelt versenyen lehet teljesíteni. 2. Hazai versenyek: Március 4. Téli Dobó OB Június 6. Győri Ugró Gála Április 28. 10 000 OB Június 9. BHSE NK Május 19-20. Főiskolai OB Június 10. Budapest Bajnokság Május 26. Vidék OB Június 16-17. OB Május 27. ARAK Kupa Egyéb, idő közben kitalált és kiírt versenyek eredményei nem fogadhatóak el. A szintek csak 48 órán belül elvégzett doppingvizsgálat negatív eredményét követően fogadható el. A csapat kijelölés során esetlegesen felmerülő vitás kérdésekben az OB eredményei és sorrendje alapján hozunk döntést. A 2011. évi eredmények alapján Pars Krisztián csapattagnak tekinthető. Csapathirdetés: 2012. június 18. 12

Olimpia Augusztus 3-12. London/GBR Az Olimpia alapvető nevezési és indulási feltételei Maximum 3 fő nevezhető/indulhat, ha mindhárman teljesítették az A szintet Abban az esetben, ha van A szintes versenyző, B szinttel nem lehet nevezni B szinttel csak 1 versenyző indítható A B A B 10,18 10,24 100 11,19 11,38 20,55 20,65 200 23,10 23,30 45,30 45,90 400 51,55 52,35 1:45,60 1:46,30 800 1:59,90 2:01,30 3:35,50 3:38,00 1500 4:06,00 4:08,90 13:20,00 13:27,00 5000 15:15,20 15:30,00 27:45 28:05 10 000 31:45 32:10 2:15 2:18 maraton 2:27 2:43 8:23,10 8:32,00 3000 ak 9:43 9:48 13,52 13,60 110 gát 12,96 13,15 49,50 49,80 400 gát 55,50 56,65 231 228 magas 195 192 820 810 távol 675 665 17,20 16,85 hármas 14,30 14,10 572 560 rúd 450 440 20,50 20,00 súly 18,30 17,20 65,00 63,00 diszkosz 62,00 59,50 82,00 79,50 gerely 61,00 59,00 78,00 74,00 kalapács 71,50 69,00 8200 7950 összetett 6150 5950 1:22:30 1:24:30 20km 1:33:30 1:38:00 3:59 4:09 50km 1-16 4x100 1-16 1-16 4x400 1-16 Az IAAF kvalifikációs és nevezési kritériumok Az IAAF a szinteket úgy alakította, hogy kb. 2000 atléta indulhasson az Olimpián A szintteljesítési periódusok a következők: 10,000m, Marathon, Race Walk and Combined Events: 2011.január 1.- 2012. július 8. Minden más egyéni szám: 2011. május 1 2012. július 8. Váltók: 2011. január 1 2012. július 2. Maraton futás a. Qualifying Marathons in 2011 (pdf) www.iaaf.org b. Qualifying Marathons in 2012 (pdf) www.iaaf.org c. A 2011. évi VB 1-20. helyezettje és a d. 2011 és 2012. évi IAAF Golden Labels Maratonok 1-10. helyezetettjei A szitesnek tekintendők. 13

Gyaloglás a. Qualifying Race Walks in 2011 (pdf) www.iaaf.org b. Qualifying Race Walks in 2012 (pdf) www.iaaf.org Váltók a. A kvalifikációs időszak alatt elért 2 legjobb időeredmény alapján, a 16 legjobb csapat kap meghívást. Csak olyan verseny számít, ahol minimum 3 nemzet váltója állt rajthoz. b. A kvalifikációs határidő 2012. július 2. Tartalék versenyzők nevezése a. 4. A szintes versenyző tartalékként nevezhető b. 2. B szintes versenyző tartalékként nevezhető, ha nincs A szintes A MASZ által megnevezetett szintteljesítő versenyek Szintteljesítő versenyek Nemzetközi versenyek: Mindazon nemzetközi események, melyek az EA honlapján olvashatók a nemzetközi versenynaptárban és megfelelnek az IAAF szintteljesítési elvárásainak. Szintet csak az IAAF, az EA ill. Nemzeti Szövetség által felügyelt versenyen lehet teljesíteni. Hazai versenyek: Március 4. Téli Dobó OB Június 6. Győri Ugró Gála Április 28. 10 000 OB Június 9. BHSE NK Május 19-20. Főiskolai OB Június 10. Budapest Bajnokság Május 26. Vidék OB Június 16-17. OB Május 27. ARAK Kupa Július 8. Balaton Bajnokság A csapat kialakításának szempontjai: Egyéb, idő közben kitalált és kiírt versenyek eredményei nem fogadhatóak el. A szintek csak 48 órán belül elvégzett doppingvizsgálat negatív eredményét követően fogadható el. A szint teljesítése nem jelent automatikus csapattagságot. Betegség vagy olyan sérülés mely a folyamatos edzésmunkát negatívan befolyásolja, megkérdőjelezi a csapattagságot. Azokban az esetekben, amikor korai szintteljesítésre kényszerül a versenyző (pl.utcai számok, USA versenyzés), egyéni egyeztetés alapján a formaellenőrzés érdekében, egyénileg egyeztetett módon teszt vagy verseny eredmény szükséges a további felkészülés folyamán. A 2011. évben kvalifikált versenyzőknek 2012-ben is igazolniuk kell a formájukat. a. A maraton futóknak a tavasz folyamán, egyénileg egyeztetett program és követelmény alapján. b. Gyaloglásban csak 2012. évi eredménnyel lehet csapatba kerülni. c. Az egyéb egyéni versenyszámokban minimum meg kell tudni ismételni a 2011. évi eredményt. Az esetlegesen felmerülő vitás kérdésekben szakágtól függően válogató versenyt jelölünk ki, ami alapot ad a döntéshez. Azokban az országúti versenyszámokban, ahol nincs A szintes és esetleg többen aspirálnak B szinttel az egy helyre a tavaszi utcai szezon végén, az addigi eredmények alapján hozunk döntést a támogatott versenyző személyéről. Megfelelő felkészültség esetén, a jobb abszolút eredménnyel rendelkező versenyzőt jelöljük a csapattagságra. A csapatba kerülés legfontosabb szempontja a versenyző teljesítő képes tudásszintje. Abban az esetben, ha egy kiugró eredmény mellett nem érezhető a versenyző teljesítőképességének stabilitása, a csapatba kerülés megkérdőjeleződik. A csapat végső kialakítására a szakmai Igazgató és az Edző Bizottság javaslata alapján az Elnökség tesz javaslatot. 14

Olimpiai keret A 4-es számú mellékletben látható olimpiai keret azt a bő keretet tartalmazza, akik már kvalifikáltak, vagy esélyük lehet a kvalifikációra. Minden olimpiai kerettagnak kötelező 2011. december 30-ig a Szakmai Programban feltüntetett szempontok alapján a 2012. évi felkészülési tervet megküldeni. CZE SLO HUN U23 Válogatott Viadal SZEPTEMBER 15. CZE Versenyszámok: Férfiak: 100, 200, 400, 800, 1500, 5000, 100G, 400G, 3000ak, M, T, H, R, S, D, G, K, 4x100, 4x400 Nők: 100, 200, 400, 800, 1500, 5000, 100G, 400G, M, T, H, R, S, D, G, K, 4x100, 4x400 Csapat kijelölés: - A 2012. évi versenyidény eredményei alapján - Az országos U23 bajnokság eredményei alapján Csapathirdetés: 2012. július 30. Elvárjuk, hogy a beválogatott versenyzők tisztességgel készüljenek a viadalra. IAAF Félmaraton VB Október 6. Kavarna/BUL Amennyiben legjobb hosszútávfutóink tervezik, készülnek a versenyre és formájuk megfelelő, a verseny tervezehető. A potenciális csapattagok az olimpián ill. 2012. szeptember 2-án, a NIKE Félmaratonon, ami egyben a Félmaraton OB is, bizonyíthatják formájukat. EA Mezeifutó Európa Bajnokság December 9. Szentendre/HUN Versenyszámok: Férfi: 10km egyéni és 4 fős csapat U23 8km egyéni és 4 fős csapat Női: 6km egyéni és 4 fős csapat U23 6km egyéni és 4 fős csapat Junior férfi: 6 km egyéni és 4 fős csapat Junior női: 4 km egyéni és 4 fős csapat A futó szakág kiemelt eseménye, a hazai rendezésű Európa-bajnokság. A szakág erőviszonyait mérlegelve, a program írásának időpontjában, az alábbi csapatok indulása látszik reálisnak: Felnőtt férfi és női csapat U23 férfi csapat Junior férfi csapat (lásd Fiatalok 2012.évi Szakmai Programja) Megfelelő felkészültség esetén az egyéni indulás lehetősége adott, ahol nem lesz csapat. A csapatok kialakítása egy, az EB-t megelőző sorozat verseny eredményei alapján történik. A versenyek időpontja: Október 13. Szombathely 27. Szekszárd November 10. Dunaújváros November 24. Szentendre Mezei OB 15

A Mezei EB keretei Felnőtt férfi: Bene Barnabás, Kovács Ádám, Kovács Tamás, Koszár Zsolt, Minczér Albert, Szemeti Péter, Tábor Miklós, Tóth László, Végh Tibor, Zatykó Miklós Felnőtt női: Erdélyi Zsófia, Kálovics Anikó, Nagy Mónika, Papp Krisztina, Szederkényi Takács Andrea U23 férfi: Csere Gáspár, Czindrity Attila, Dani Áron, Farkas Dáriusz,Gregor László, Kállay Dániel Szabó Sándor, Szalai Benjamin, Szaniszló Barnabás U23 női: Czebei Réka A csapatba kerülés lehetősége a felsorolt versenyzőkön túl, bárki számára adott, aki felkészültségét bizonyítja. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK TÁMOGATÁSSAL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK A MASZ Elnöksége által 2008 őszén elfogadott, illetve az Edzőbizottság által 2009 őszén módosított támogatási elvek 2012-ben továbbra is életben maradnak. MASZ TÁMOGATÁSI ELVEK A 20-24 éves korosztály szélesebb körű támogatása, melynek értelmében 2012-ben az utolsó támogatott, az 1988-ben született korosztály. A felnőtt korosztály (24 év felett) esetében az aktuális világversenyen az 1-16-ba jutási eséllyel rendelkező versenyzők kaphatnak anyagi támogatást a felkészülésükhöz. Ennek alapja, hogy a 2011. évi versenyidényből rendelkezni kell a 16-ba jutási esélyt képviselő eredménnyel. Kiemelt megítélést ( kiemelt vagy A kerettagság) azok a versenyzők kaphatnak, akik a következő évi világversenyen döntőbe jutási eséllyel rendelkeznek. A B és C kerettagok támogatása csak edzőtábori támogatás formájában használható fel. Ez a támogatás azonban nem jár automatikusan, a felkészülés folyamán nyújtott teljesítmények függvényében kapnak meghívást a versenyzők az edzőtáborokba. A C keret támogatása az állami támogatás majdani összegének függvénye. A keretek 2012. március végén felülvizsgálatra kerülnek. A TÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A támogatás 2/3 részben 2012. január 1- től, a célversenyig szól. A fennmaradó összeg (1/3 rész) csak abban az esetben használható fel ha a versenyző az elvárásoknak megfelelően teljesített az év során. Mind a felnőtt, mind az utánpótlás korosztályban a B és C keretekben feltüntetett versenyzők, a támogatást csak edzőtáborozásra, a szakmai programban feltüntetett központi edzőtáborokban vagy nemzetközi versenyzésre használhatják fel. Az edzőtáborokba a versenyzők meghívást kapnak, ami a felkészülés folyamán nyújtott teljesítmények függvénye. Ettől eltérő módon a kiemelt és A kerettagok járhatnak el. Számukra a felhasználás lehetősége a szakmai igazgatóval történt egyéni egyeztetés alapján szabad. A támogatások első 2/3 részével folyamatosan, de legkésőbb szeptember 15-ig, míg a fennmaradó 1/3 résszel, legkésőbb november 30-ig kell elszámolni utófinanszírozásban. 16

A TÁMOGATÁS FELTÉTELEI 1. Alapvető feltétel az érintett versenyző 2012. évi felkészülési tervének határidőre való beadása. A felkészülési programnak az alábbiakat kell tartalmazni: 2011. évi versenyidény és realizált eredmény értékelése, az 5-ös átlag feltűntetése 2012. év fő képzési céljai A képzési célok megvalósításához vezető módszerek, eszközök Heti edzésszám feltűntetése (ciklusonként) A felkészülést támogató és nehezítő tényezők megfogalmazása 2012. évi felkészülés edzőtábori tervei 2012. évi felkészülési, fő és célversenyek 2012. évi felkészülési és eredménytervek A felkészülést irányító edző és támogató orvos megnevezése. Beadási határidő: 2011. december 30. 2. A szakági közös felméréseken és edzőtáborokban való részvétel. Ez alól a kiemelt kerettagok felmentést kapnak. 3. A WA/Holléti adatszolgáltatás maradéktalan teljesítése. Lásd lent. 4. Éves szűrővizsgálat elvégzése a Sportkórházban. Kontakt: Dr. Téglássy György VÁLOGATOTT KERETEK A Szakmai Program végén négy különböző keretet tüntettünk fel. Ezek a következők: 1. 2012. évi felnőtt keret / támogatás az Olimpia és az EB tükrében 2. számú melléklet 2. 2012. évi utánpótlás keret (Héraklész Csillag keret) / támogatás az Olimpia, EB és a 2013.évi U23 EB tükrében 3. számú melléklet 3. London 2012 keret / MOB 4. számú melléklet 4. Általános keret / a 2012. évi egyéb kiemelt nemzetközi eseményeinek tükrében, valamint a felmérésekre meghívandó versenyzők. 5. számú melléklet EGÉSZSÉGÜGY 2012. januárjától személyi változások lesznek egészségügyi vonalon. Nagy örömünkre dr. Pikó Károly ismét sportágunk segítségére lesz, és egy gyúróval is bővül a létszám Szűts Zoltán személyében. Az egészségügyi stáb 2012-ben: Dr. Illyés Árpád vezető keretorvos elsődlegesen: mozgatórendszeri témák Dr. Pikó Károly keretorvos elsődlegesen: belgyógyászati témák Igaz Bálint gyúró Szűts Zoltán gyúró Benkovics Edit gyógytornász A kiemelt, A és B kerettagoknak az alábbiak szerint kell eljárni: 1. Az orvosainktól, vagy a MASZ-ban elkérni azt a protokollt, melynek alapján bárhol elvégeztethető a laborvizsgálat. Lásd: 6. számú melléklet 2. A labor eredményt és vonatkozó ciklusára elkészített edzéstervet kérem személyesen vagy az ildiko.dornbach@masz.hu címre megküldeni. Én az adatokat eljuttatom Pikó doktorhoz, aki kidolgozza a javaslatát, melyet ezt követően személyesen egyeztet a versenyzővel és az edzővel. 17

3. A labor kontroll gyakorisága: Állóképességi versenyszámokban: 6 hét Egyéb versenyszámokban: 12 hét 4. Kötelező a felkészülési időszakban a Sportkórházban 1x megjelenni és elvégezni a szűrővizsgálatot. Gyúró Nagy segítség lesz számunkra, hogy 2012. januárjától Igaz Bálint mellett, Szűts Zoltán is a keret rendelkezésére fog állni, hiszen Bálint egy személyben nem tudta megoldani a sok esetben különböző helyszíneken történő edzőtáborokat, versenyeket és a felkészülést magát. Szűts Zoltán idén már csapatainkkal utazott a Csapat EB-re és a Junior EB-re, ahonnan pozitív visszajelzések érkeztek munkájával kapcsolatban. Elérhetősége január 1-től: A kiemelt és A kerettagoknak lehetőségük van az egész felkészülés alatt, saját keretük terhére gyúratni. Igaz Bálint elérhetősége: 06 30 2137639 Szűts Zoltán elérhetősége január 1-től: 06 30 970 1214 Felhívom a versenyzők figyelmét, hogy Igaz Bálintnál elérhetőek és hozzáférhetőek azok a modern kutatási és technológiai fejlesztéseken alapuló regenerációs és rehabilitációs eszközök, melyek nélkül a modern felkészülési rendszerben a regeneráció már nem képzelhető el. Javaslom az eszközök napi szintű rendszeres használatát, mert óriási mértékben felgyorsítja a napi regenerációs és sérülés utáni gyógyulási folyamatokat, mivel ezek sejt szinten hatnak, a speciálisan az emberi szervezetre kialakított legmodernebb kutatási eredményeken alapuló elektomágneses rezonancia elvén. ANTIDOPPING / WHEREABOUT / TUE Az Olimpia évében a vizsgálatok száma gyarapodni fog! A Holléti információ következetes szolgáltatása kötelező, hiánya most már szankciókat fog maga után vonni. (18 hónapon belül összegyűjtött 3 fekete pont 2 éves eltiltást jelent.) A MOB az olimpiai csapatba kerülést annak feltételéhez köti, hogy kötelező részt venni egy a MOB- MACS által szervezett tájékoztatón, amit jövőre két alkalommal tavasszal és nyár elején tartanak majd.. Az érintetteket informálni fogjuk. WA / Holléti Információ A vizsgálati csoportba az alábbi versenyzők tartoznak: 1. Olimpiai kerettagok 2. Valaha eltiltott, de a versenyzést még folytató versenyzők 3. Bár ki, akit a MACS, a MOB vagy a MASZ idő közben erre kötelez Az adatszolgáltatás szabálya: Minden arra kötelezett versenyző köteles megadni az edzés és verseny pontos helyszínét és teljes időtartamát. Csak azokon a napokon, amikor egyik sincsen lehet megjelölni az otthoni 1 órás időintervallumot. Azok a versenyzők, akik ezt a szabályt nem tartják be, fekete ponttal büntethetők. A WA adatszolgáltatással kapcsolatban Várkonyi István kollégáktól lehet segítséget kérni: istvan.varkonyi@masz.hu, (1) 460 68 43 18

TUE Minden olyan gyógyszer vagy terápia alkalmazása, amely tiltólistán szereplő hatóanyagot tartalmaz jelentési vagy engedélyeztetési kötelezettséggel bír. Az új tiltólista 2012 januárjában lesz hozzáférhető. A témával kapcsolatban széles körű információ olvasható a www.antidopping.hu oldalon. Tájékoztató a TUE kérelem kitöltéséhez Mely sportolóknak kell TUE engedélyt kérniük? Akik a Nemzeti Nyilvántartott Vizsgálati Csoport (RTP) tagjai lásd. fent WA Akik a Nemzetközi Nyilvántartott Vizsgálati Csoport (IRTP) tagjai IAAF WA kötelezett Akik olyan nemzetközi versenyen indulnak, ahol a nemzetközi szövetség az indulóknak ezt kötelezően előírja 1. TUE engedély köteles szerek, eljárások: Szájon át, rectalisan, intravénásan, intramuscularisan beadott készítmények valamint az Inhalációs úton alkalmazott Beta-2 Agonisták (csak formoterol, terbutalain) 2. TUE engedélyt nem igénylő szerek, eljárások: A bőrgyógyászati (beleértve iontoforézist és fonoforézist), fül-, orr-, szem-, fogíny-, száj nyálkahártyán és perianálisan alkalmazott készítmények és a PRP. Nem szisztémásan alkalmazott glucocortico-steroidok intraarticularis / periarticularis / peritendinous /epiduralis / intradermalis / injekciók / és inhalatív úton történő használata. Bog közül: Salbutamol, Salmeterol készítmények. 2012. január 1-től lekerül a tiltólistáról a ß2-agonisták közül a formoterol: Atimos 12ug inh. oldat, Chemoterol inh.po, Diffumax Easyhaller 12ug/adag, Foradil inh. kapszula, Forair inh. oldat, Formodual inh.oldat 3. Asthmaellenes gyógyszerek kérelme: Asthma ellenes gyógyszer kérelem (és klinikai variációi) beadásának minimális követelményei: 1. Teljes, részletes orvosi dokumentáció, kórtörténet 2. Minden részletre kiterjedő dokumentáció a klinikai vizsgálatokról, különös tekintettel a specifikus légzésfunkciós vizsgálatokra (metacolin) 3. Spirometriás vizsgálatok dokumentációja, FEV1 érték kimutatásával 4.Légúti obstrukciós vizsgálat dokumentációja, demonstrálva a reverzibilisbronchoconstrictiót amennyiben a spirometria ismétlésre került rövid hatású Béta-2 agonista használat után 5. Légúti provokációs teszt dokumentációja 6.Vizsgálatokat végző orvos neve, szakterülete, címe, telefonszáma, faxszáma, e-mail címe 4. Az elbírálás határideje: A beérkezett kérelmek elbírálásának határideje, a beérkezéstől számított 30 nap. A hiányosan kitöltött kérelmeket a hiány pótlása után újra be kell adni. Hiánypótlásra visszaküldött kérelmek esetében a határidő a pótlás beérkezésétől számított, újabb 30nap. Fontos, hogy csak 3 hónapnál nem régebbi szakorvosi véleményeket, laborleleteket és ambuláns lapokat lehet a kérelem mellékleteként beadni. Az ennél régebbi orvosi dokumentációkat a Bizottság nem veszi figyelembe! Figyelmeztetés! A több évre kiadott engedélyek évenkénti (12 hónap) felülvizsgálata kötelező. Az éves felülvizsgálati eljárás elmaradása esetén az engedély 12 hónap után érvényét veszti! 19

Vizsgálati csoportba NEM tartozó versenyzők Azok a versenyzők, akik nem tartoznak a vizsgálati csoporthoz, nem TUE kötelezettek. Azonban minden olyan esetben, amikor tiltólistán szereplő gyógyászati beavatkozást igényel a kezelésük, orvosi igazolást kötelesek kérni a kezelést elrendelő orvostól, amit jól meg kell őrizni. Erre az igazolásra akkor lesz szükségük, amikor doppingvizsgálatra kiválasztják Őket, és igazolniuk kell a hatóanyag szervezetbe kerülését, ill. annak okát. További antidopping információ Felhívjuk a figyelmet egy újabban a táplálék kiegészítők jelentős részében előforduló hatóanyagra, a metilhexan ra, mellyel az elmúlt évben Ausztráliában tömegével buktak a sportolók. Az anyag a fogyókúrás készítményekben is jelen van. Újabban muskátli olaj vagy geránium címen fut a tiltott összetevő. A MASZ 2012-ben is kiadja az Amit mindenkinek tudni kell című összefoglalót, ami tartalmazza az antidopping témában mindenki számára fontos ismeretket és változásokat. Ezt a nyomtatványt január elején, az első fedett pályás Országos Bajnokságig minden szakosztályvezetőnek kötelessége átvenni és az információkat tagsági körében terjeszteni. A MASZ továbbra is minden tőle telhetőt elkövet a tiszta felkészülés érdekében, de mivel minden sportolóhoz, edzőhöz és szülőhöz nincs módja eljutni, ezért feltétlenül életben kívánja tartani a felelősségláncot, melynek a szakosztályok szerves elemei. A Szakmai programot a szakág vezetők, november 9-én, az Edző Bizottság december 7-én tárgyalta. A MASZ Elnöksége 2011. december 14-én hagyta jóvá. Készítette: Dornbach Ildikó szakmai igazgató 20

MELLÉKLETEK 1. számú melléklet Versenynaptár 2012 TERVEZET 12.08./di Január 21. Budapest Bajnokság Sátor 29. ELAN Meeting Pozsony 31. Indoor Classic Vienna Bécs Február 2. Gugl Indoor Meeting Linz 4. Gyermekverseny SADE Zalaegerszeg 4-5. Összetett OB F-J-I Sátor 11. MASZ NK Sátor 11. Kondex Kupa Felnőtt verseny Zalaegerszeg 18. Royal Serdülő verseny Zalaegerszeg 18-19. Országos Bajnokság I-J Sátor 25. ZIPARKER gyermekverseny Zalaegerszeg 25-26. Országos Bajnokság Sátor Március 3. OB Serd + Serdülő Téli Dobó OB Sátor/Dobófészer 4. Téli Dobó OB Szombathely 9-11. Fedett VB Istambul / TUR 10. Serdülő Összetett OB Sátor 11. Téli Dobó OB I-J Veszprém 13. Forest városi mezei Zalaegerszeg 17-18. Téli Dobó EK Bar 17. Kismaraton OB? 21. ZALACO Megyei Mezei Diákolimpia Zalaegerszeg 24. 50km Gyalogló OB Dudince Április 15. 20km Gyalogló OB Békéscsaba 21. Gyalogló verseny és Jun viadal Podebrady 24. Zalavíz II.-IV. Városi Diákolimpia Zalaegerszeg 28. 10 000 OB? 28. VEDAC dobó+világnap dobó Veszprém 28. EU20-GEO Évadnyitó Zalaegerszeg Május 3. K&H V-VI. Megyei Diákolimpia Zalaegerszeg 5. Atlátikai Világnap Tiszaújváros? 8-9. II.-IV. Megyei Diákolimpia OTP Zalaegerszeg 12-13. Gyalogló VK Saransk / RUS 12. Váltó OB Székesfehérvár 18. Zalaerdő Serdülő Vidék OB Zalaegerszeg 19-20. Főiskolai OB Veszprém Összetett OB (felnőtt) Veszprém 26. Vidék OB MOL-Zelka+KIA Zalaegerszeg 27. ARAK KUPA Székesfehérvár Június 2. 10 000 EK Palafrugell/ESP 2. U23 20km OB? 2-3. V-VI. Diákolimpia 6. Ugrógála Győr 9. U20 Viadal SLO 9. BHSE NK Iharos pálya 10. Budapest Bajnokság Bp /? 21

16-17. Országos Bajnokság Szekszárd 17. EB nevezési határidő 23-24. Budapest Bajnokság I-J 23-24. Nemzetközi Junior Verseny Mannheim 25. Jun VB nevezési határidő 27-01. Európa-bajnokság Helsinki/FIN 28-29. Serdülő Összetett OB Stadion? 30. ORV-Paulinyi emlékverseny Bp /? Július 7. Hegyifutó EB Guimaraes/POR 7. Balaton Bajnokság Veszprém 9. Olimpia nevezési határidő 10-15. Junior VB Barcelona/ESP 14. GRÁNIT Zalaegerszeg V. Zalaegerszeg 17. CZE-SVK-HUN U18 SVK 18. VEDAC verseny Veszprém 21. Kelet Kupa Debrecen 25-27. Országos Bajnokság I-J-U23 Nyíregyháza Augusztus 3-12. Olimpia/Atlétika London 20. Gyulai Memorial Stadion? 29-30. Serdülő Bp. Bajn.+ mh. Felnőtt v. Szeptember 2. NIKE Félmaraton-FM OB Budapest 7. Szarajevo 14. PSMPROTECT UP Nagydíj Zalaegerszeg 15. U23 viadal CZE 15. Gyalogló CSB Balassagyarmat 15-16. Összetett OB I-J Stadion? 22-23. Országos Bajnokság Serdülő 29. CRO-SLO-HUN-CZE-SVK U16 CRO Október 5. Medi-G Vas-Zala Zalaegerszeg? 6. Félmaraton VB BUL 7. SPAR Maraton OB 6-7. Ügyességi és Gátfutó CSB? 13. Mezei futóverseny Szombathely 20. Rajkai emlékverseny Debrecen 27. Mezei futóverseny Szekszárd November 10. Mezei futóverseny Dunaújváros 24. Mezei OB Szentendre December 9. Mezei EB Szentendre 22

2.számú melléklet Felnőtt keret 2012 Felkészülési támogatásban részesülő versenyzők Kiemelt keret Fazekas Róbert HVSE diszkosz Kiss Dániel Ikarusz BSE 110 gát Kővágó Zoltán Szolnoki diszkosz Pars Krisztián Dobó SE kalapács A keret Kürthy Lajos MTE súly Németh Kristóf Dobó SE kalapács Orbán Éva VEDAC kalapács B keret Farkas Györgyi BHSE hétpróba Kazi Tamás DSC 800m Kálovics Anikó (amennyiben az olimpián maratonon indul) ZAC Papp Krisztina UTE 5000 m C keret (Támogatás az állami támogatás függvényében) Bene Barnabás PVSK 1500 m Erdélyi Zsófia UTE maraton Füsti Edina TSC 20km gyal Máté Gábor feltételhez kötötten (márciusban 62m-es tudás) CSASE Kovács Tamás VEDAC maraton Madarász Viktória Békéscsaba 20km gyal Minczér Albert VEDAC 3000 akadály Nagy Xénia DSC gerely Petrahn Barbara Szekszárdi AK 400 m Rakonczai Bea maraton Savanyú Péter Omega diszkosz Szemeti Péter UTE 1500 m Török Krisztián FTC/Karc? gerely 23

3.számú melléklet Utánpótlás keret / Héraklész Csillag keret 2012 Kiemelt keret Baji Balázs Békéscsaba 110 gát Deák Nagy Marcell GEAC 400 m Helebrandt Máté Nyírsuli 20km gyal Hudi Ákos VEDAC kalapács Márton Anita Békéscsaba súly Ozorai Jenny Dobó SE kalapács Szabó Dániel Dobó SE kalapács A keret Juhász Vanda FTC gerely Karlik Dániel KSI 100 m Koroknai Tibor DSC 400 gát Munkácsy Petra BHSE 100 gát B keret Bánhidi Bence TFSE távol Ecseki Dániel Szolnoki MÁV Távol Huszák János FTC diszkosz Seres András Lelkesedés diszkosz Vincze Petronella Dobó SE kalapács C keret Czebei Réka Favorit AC 10 000 m Gergelics Cintia Dobó SE kalapács Kállay Dániel VEDAC 1500 m Kerekes Gréta DSC 100 gát Lukács Máté Favorit AC 400m Ormai Anikó BHSE gerely Szalai Benjamin VEDAC 3000 akadály Virovecz István HVSE távol 24

London 2012 keret 4.számú melléklet név sz vsz 2012 London, Olimpiai keret legjobb eredméy 2008 2009 2010 2011 egyéni csúcs 2011. novemberi módosított egyesület rövidtávfutó szakág 1 Baji Balázs 89 110 gát 14,44 13,96 13,79 13,58 13,58 BCS Tomh/Medov 2 Deák Nagy Marcell 92 400 46,03 45,42 45,42 GEAC Benkő Ákos 3 Karlik Dániel 91 100 10,59 10,42 10,42 KSI SE Karlik Pál 4 Kiss Dániel 82 110 gát 13,61 13,34 13,32 13,46 13,32 Ikarusz ifj.tomhauser I. 5 Lukács Máté 90 4x400 46,62 47,09 46,62 Favorit AC Lukács Sándor 6 Pásztor Gábor 82 4x400 20,94 21,24 21,12 21,12 20,94 KSI Karlik Pál 7 Petrahn Barbara 78 400 52,15 52,94 52,73 53,37 51,50 SzekszAK Papp Emese 8 Koroknai Tibor 90 400 gát 50,28 50,28 DSC-DSI Giczei Csaba 9 Kása Tibor 87 4x400 46,95 46,95 HVSE Lengyák György Dr.Gyimes 10 Kolossváry István 88 4x400 47,13 47,13 TFSE Zsolt távfutó szakág - gyalogló szakág 11 Bene Barnabás 86 1500/5000 3:40,68 PVSK Halász./Babinyecz 12 Erdélyi Zsófia 87 marathon 16:36,66 16:09,38/ 16:12,42/3 16:09,38 33:39,89 3:18,75 2:48:59 33:18,75 UTE Csoma Ferenc 13 Füsti Edina 1:36:13 1:36:13 TSC-Gotech Tábori János 14 Helebrandt Máté 89 20km gy 1:24:48 1:25:14 1:24:48 NYSC Pokrovenszki Józse 15 Kazi Tamás 85 800/1500 1:47,28 1:45,55 1:47,16 1:46,29 1:45,55 DSC drgyimes Zsolt 16 Kálovics Anikó 77 maraton 2:26:43 2:30:56 2:33:57 2:26,43 ZAC Zsódér Zsolt 17 Kovács Tamás 85 maraton 2:17:43 2:17:43 VEDAC Szemán János 18 Madarász Viktória 85 20km gy 1:36:27 1:34:37 1:36:27 BCS Juraj Bencsik 19 Minczér Albert 86 3000ak 8:40,06 8:31,82 8:42,14 8:27,49 8:27,49 VEDAC Tóthné Stupián A. 20 Papp Krisztina 82 5000 15:21,92 15:19,90 31:46,47 32:36,32 31:46,47 UTE Csoma Ferenc 21 Rakonczai Bea 77 maraton 2:36:53 2:29:54 György Rolland 22 Szemeti Péter 88 1500/5000 3:41,33 3:41,89 3:41,96 1:47,18 3:41,33 UTE Csoma Ferenc 23 Tóth Lívia 80 3000 ak 10:01,59 9:38,79 9:54,16 sérült 9:30,20 VEDAC Koós Hutás László 24 Varró Katalin 86 20km gy 1:35:25 beteg 1:35:25 MISI 25 Végh Tibor 84 5/10 000 29:00,20 28:48,14 29:06,91 28:48,14 ARAK Hirt Károly ugró-összetett szakág 26 Bánhidi Bence 89 távol 761 786 786 TFSE Bénhidi Béláné 27 Ecseki Dániel 89 távol 765 780 784 768 784 SZ. MÁV Ecseki Tibor 28 Erős Enikő 86 rúd 420 sérült 420 FTC Mátay Andrea 29 Farkas Györgyi 85 7 próba 5842 sérült 5874 6068 6068 BHSE Bakai József 30 Harsányi Olivér 87 magas 215 225 214 220 225 DSC Szabó Róbert 31 Krizsán Xénia 93 7 próba 5594 5794 5794 BHSE Bakai József Dömötör 32 Zsivóczky Attila 77 tízpróba sérült sérült 7708 sérült 8552 DSC Balázs dobó szakág 33 Fazekas Róbert 75 diszkosz 64.56 sérült 66,43 64,30 71.70 HVSE Annus Adrián 34 Hudi Ákos 91 kalapács 72,60 71,82 72,60 VEDAC Zentai Tibor edző 25