KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetben)



Hasonló dokumentumok
KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

Alapító okirat 2017.

A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan)

"KÖZBIZTONSÁGUNKÉRT" KÖZREND, KÖZBIZTONSÁG ÉS BŰNMEGELŐZÉSI KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT év

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

VEGYES ÜGYEK Ügyiratszám: 1/334-1/2016. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület április 29-i nyilvános ülésére

Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány. Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Hegyesdért Közalapítvány Alapító okirata

Bankszámlaszám:

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító Okirat Módosítása

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 17-i ülésére

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 26-i ülésére

Pogányért Alapítvány módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt. Alapító okirata. Készült: március 10. napján

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

ORSZÁGOS ÁLLATVÉDELMI ALAPÍTVÁNY SZEGED

Határidő: november 30. Felelős: Porga Gyula polgármester. A végrehajtás előkészítéséért felelős köztisztviselő: dr. Dénes Zsuzsanna irodavezető

E l ő t e r j e s z t é s

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására

Lakhatásért Közalapítvány. Alapító Okirata a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

A L A P Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A Közalapítvány neve: Dorogi Kommunális Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: 2510 Dorog, Bécsi út 71.

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

K I V O N A T. KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2016. (III. 3.) sz. határozata. Uszodáért Alapítvány Alapító Okiratának módosítása

Az új Ptk. nak való megfelelés

Fűzfa" Közalapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT. II. Az alapítvány neve, székhelye. 1) Az alapítvány neve: Segítségnyújtás a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány

A L A P Í T Ó O K I R A T

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

E L Ő T E R J E S Z T É S

ALAPÍTÓ OKIRAT. Nonprofit Kft. A társaság székhelye: 3600 Ózd, Bolyki főút Sportlétesítmény működtetése főtevékenység

Általános közzétételi lista. I. 8. Szervezeti, személyi adatok

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány. Alapító Okirata. a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT


Előterjesztés. Tag delegálása Gróf Batthyány Kázmér Műpártoló Közalapítvány Kuratóriumába és Felügyelő Bizottságába

a Képviselő-testület november 28-i nyilvános ülésére TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET!

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

A PÁLFY ALAPÍTVÁNY AZ OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

E L Ő T E R J E S Z T É S a 115/II/2014. (XII. 18.) önkormányzati testületi határozat visszavonására

VIGÁNTPETEND JÖVŐJÉÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány. Alapító Okirata. a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

ALAPSZABÁLY (minta-tervezet, javasolt szövegezéssel) I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET február 18-i ülésére

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. Alapító: Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) 1145 Budapest, Bácskai u. 11.

A Veszprém megye közoktatásáért Közalapítvány módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata.

A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetbe foglalva)

ÁSOTTHALOM-ért KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. Alulírott alapítók a PTK-ban meghatározottak szerint tartós közérdekû célra ALAPÍTVÁNYT hozunk létre az alábbi feltételek szerint:

Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

E l ő t e r j e s z t é s

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Közművelődéséért Közalapítvány alapító okiratának módosítására

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

Szervezeti és Működési Szabályzat

A L A P Í T Ó O K I R A T

Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT-MÓDOSÍTÁS

Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Partnerségi információs nap a civil szervezetek előtt álló feladatokról

14. NAPIREND Ügyiratszám: 1/313/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület június 16-i nyilvános ülésére

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító Okirat 2012.

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

E L Ő T E R J E S Z T É S

ISKOLAFEJLESZTÉSI ALAPÍTVÁNY. (Pk /1993/6.) (nyilvántartási szám: 272) székhelye: 2400 Dunaújváros, Dózsa György út 15/a.

Átírás:

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetben) Kapuvár Lakosainak Egészségért Közalapítvány jogi személyiséggel rendelkező, közfeladatok biztosítása céljából határozatlan időre létrehozott k ö z a l a p í t v á n y. 1.) A Közalapítvány neve: Kapuvár Lakosainak Egészségéért Közalapítvány. 2.) A Közalapítvány székhelye: 9330. Kapuvár, Fő tér 1. 3.) A Közalapítvány alapítója: Kapuvár Városi Önkormányzat 4.) A Közalapítvány célja és fő tevékenysége: Székhely: 9330. Kapuvár, Fő tér 1. A testi-, lelki egészségvédelem területén, különösen az elsődleges prevencióban, de a másod, illetve harmadlagos prevenció területén dolgozó szakemberek összefogása, a lakosok egészségmegóvása érdekében. Az adott régióban, elsősorban Kapuvár város területén, de szükség és igény esetén a környező falvakban is a betegségmegelőző-, és mentálhigiénés ismeretek terjesztése, programok szűrővizsgálatok, egészségnevelési teendők ellátása. A lakosság széles rétegeinek az egész életet átfogó (születéstől halálig tartó) testi-lelki egészségvédő rendezvények, tréningek, önsegítő közösségek létrehozása, segítése, támogatása. (pl: magas-vérnyomásosok, magas koleszterinesek, daganatosok, tiniklub, drogellenes klub stb.) A Közalapítvány tevékenysége során a fentiekben meghatározott célok elérése érdekében egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító, egészségügyi rehabilitációs tevékenység területén folytat tevékenységet a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2014. évi CLXXXIX. törvényben az önkormányzat számára az egészségügyi alapellátás, az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások feladatokból. 5.) A Közalapítvány céljára rendelt vagyon: 50.000.-Ft, azaz Ötvenezer Forint, amelyet az alapító az alapítvány létrehozásakor készpénzben az alapítvány rendelkezésére bocsátott. 6.) A közalapítvány nyitott, céljaihoz bármely hazai, külföldi magánszemély, jogi személy vagy jogi személyiséggel rendelkező szervezet pénzbeli vagy természetbeni adománnyal, illetőleg bármilyen más vagyonrendeléssel csatlakozhat, ha az alapító okirat rendelkezéseit elfogadja. A csatlakozási szándékot írásban kell bejelenteni, és annak elfogadásáról a Kuratórium dönt. A csatlakozót alapítói jogok nem illetik meg, a Kuratórium ülésein azonban tanácskozási joggal részt vehet. 7.) A Közalapítvány vagyona az alapító által biztosított alapítói összeg, annak kamatai, és alapítvány részére biztosított adományokból és elnyert pályázatokból tevődik össze.

Az alapító és a csatlakozó az alapítvány részére juttatott vagyont nem vonhatja el és nem követelheti vissza; az alapító okirat ettől eltérő rendelkezése semmis. Az alapítvány vagyonának kezelése, vagyonával való rendelkezés a Kuratóriumot illeti meg, amely a vagyonnal az alapító okiratban, valamint a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott módon gazdálkodik. Az alapítvány céljainak megvalósítására az alapítvány teljes vagyona felhasználható, azzal, hogy a mindenkori vagyon 20.000,- Ft alá nem csökkenhet. Az alapítvány céljainak eléréséhez támogatás adható, alapítványi díj létesíthető. Támogatható minden olyan megoldás, amely az alapítvány céljainak eléréséhez eredményt ígér. Erre vonatkozó javaslatokat, kezdeményezéseket a kezelő szerv gyűjti össze. A Közalapítvány vállalkozási tevékenységet csak céljai elérése érdekében, korlátozott felelősséggel végezhet. Felelőssége nem haladhatja meg vagyoni hozzájárulása mértékét, vállalkozási tevékenységével céljait nem veszélyeztetheti. Gazdálkodása során elért eredményét köteles céljai megvalósítására fordítani, azt nem oszthatja fel. Amennyiben a Közalapítvány befektetési tevékenységet végez, úgy a Kuratórium befektetési szabályzatot köteles elfogadni A közalapítványi támogatásokat pályázati rendszer keretei között kell nyújtani. Nem támogatható olyan tevékenység, amely a közalapítvány céljától idegen. Közalapítvány politikai tevékenységet nem folytat, szervezete a pártoktól független, azoktól támogatást nem fogadhat el, azoknak anyagi támogatást nem nyújthat, országgyűlési képviselőjelöltet nem állíthat és nem támogathat. 8.) A Kuratórium A Közalapítvány kezelő szerve, képviseleti, és legfőbb döntést hozó szerve a Kuratórium, amely 5 tagú. A Kuratórium tagjai az alapítvány vezető tisztségviselői. Vezető tisztségviselő az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült. Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy vezető tisztségviselője nem lehet. Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet vezető tisztségviselő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől. Az alapítvány kedvezményezettje és annak közeli hozzátartozója nem lehet a Kuratórium tagja. Az alapító okirat eltérő rendelkezése semmis. Az Alapító és közeli hozzátartozói nem lehetnek többségben a Kuratóriumban. Az alapító okirat eltérő rendelkezése semmis. A Kuratórium elnökét és tagjait Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete határozatlan időre választja.

Elnöke NAJDEK LÁSZLÓNÉ Lakcím: (9330 Kapuvár, Szigethy Attila u. 2.) elnök Tagjai: VÉGHELYI JÓZSEF FERENCNÉ Lakcím:(9330 Kapuvár, Veszkényi u. 7.) MÉSZÁROS CSABÁNÉ Lakcím: (9330 Kapuvári, Zrínyi u. 22.) PINTÉRNÉ HORVÁTH ILONA Lakcím: (9352 Veszkény, Kossuth u. 8.) ZSUGONITS SZILVIA Lakcím: (9330 Kapuvár, Fürdő u. 16. IV./8..) A kuratóriumi tagok díjazás nélkül látják el tevékenységüket. A kuratóriumi tagság megszűnik: annak, aki egymást követő három, szabályszerűen összehívott ülésen igazolatlanul nem vett részt ha az Alapító a tagot a kuratóriumi tagságból visszahívja a tag lemondásával a kuratóriumi tag halálával 9.) A Kuratórium működése: A Kuratóriumot szükség szerint, de legalább félévente össze kell hívni. A Kuratórium ülését első ízben az alapító, egyébként a Kuratórium elnöke hívja össze az ülés előtt legalább 3 nappal korábban kiküldött írásbeli meghívóval. A Kuratórium elnöke által aláírt meghívó tartalmazza: az ülés helyét és kezdési időpontját a javasolt napirendeket a javasolt napirendi pontok előadóit A Kuratórium ülésének összehívását az Alapító, bármely kuratóriumi tag és a Felügyelő Bizottság is kezdeményezheti a cél és ok megjelölésével. Ilyen kezdeményezésre a Kuratórium elnöke köteles a kérelem beérkezésétől számított nyolc napon belül - intézkedni az ülés összehívásáról. A Kuratórium üléseinek meghívóját az önkormányzat hirdetőtábláján ki kell függeszteni, a kuratóriumi ülések nyilvánosak. A Kuratórium határozatképes, ha tagjainak több mint fele jelen van. Határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.

A határozathozatalban nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója a határozat lapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül,vagy bármilyen más előnyben részesül, vagy a megkötendő jogügyletben érdekelt. (Nem minősül előnynek az alapítvány cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás,) A Kuratórium üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni, melyet minden jelenlevő kuratóriumi tag aláír. A jegyzőkönyvből megállapíthatónak kell lenni a Kuratórium üléseinek tartalma, időpontja, a hozott döntés, annak hatálya, a támogatók és ellenzők számaránya illetve személye.. A kuratórium döntéseit a döntés időpontját követő 15 napon belül írásban, igazolható módon közli az érintettekkel, valamint nyilvánosságra hozza akként, hogy a határozatokat kifüggeszti az önkormányzat hirdető táblájára. Az alapítvány köteles a jogszabályoknak megfelelően olyan folyamatos sorszámozással ellátott nyilvántartást vezetni, mely alkalmas arra, hogy abból a döntések tartalma, időpontja, hatálya, a döntést támogatók és ellenzők aránya ill. személye megállapítható. A nyilvántartás naprakész vezetése az elnök feladata. Az alapítvány működésével kapcsolatos iratokba bárki betekinthet, illetve a kuratórium elnöke köteles azokról felvilágosítást adni. Ezt az igényt (kérelmet) írásban kell az elnökhöz eljuttatni, aki ezt köteles megfelelő határidőben teljesíteni. Az elnök köteles az iratbetekintésről külön nyilvántartást vezetni. 10.) Felügyelő Bizottság A Közalapítványnál 3 tagú Felügyelő Bizottság működik. A felügyelő bizottsági tagokra a kuratóriumi tagokra vonatkozó kizáró és összeférhetetlenségi szabályokat kell alkalmazni. A Felügyelőbizottság tagja az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. Nem lehet a Felügyelőbizottság tagja, akivel szemben a vezető tisztségviselőkre vonatkozó, az alapító okirat 8. pontjában részletezett kizáró ok áll fenn, továbbá aki vagy akinek a hozzátartozója a jogi személy vezető tisztségviselője. A Felügyelő Bizottság tagjait az alapító választja, a felügyelő bizottsági tagság határozatlan időre szól. A felügyelő bizottsági tagok különdíjazás nélkül látják el feladataikat. A Felügyelő Bizottság tagjai: DR. KISS GYULA Lakcím: Kapuvár, Batthyány u. 6. DR. BALLAGI FARKAS Lakcím: Kapuvár, Fő tér 11.

HORVÁTH GYULA Lakcím: Kapuvár, Jókai u. 1. A Felügyelő Bizottság elnökét tagjai sorából maga választja, ügyrendjét maga állapítja meg. A Felügyelő Bizottsági tagság megszűnik: annak, aki egymást követő három, szabályszerűen összehívott ülésen igazolatlanul nem vett részt ha az Alapító a tagot a felügyelő bizottsági tagságból visszahívja a tag lemondásával a felügyelő bizottsági tag halálával A Felügyelő Bizottság ellenőrzi a Közalapítvány működését, gazdálkodását. Vizsgálatait szükség szerint tartja, amelynek keretében a Kuratórium elnökétől jelentést kérhet, a Közalapítvány könyveit, iratait, pénzügyeit bármikor megvizsgálhatja, illetőleg indokolt esetben a Közalapítvány költségén szakértővel megvizsgáltathatja. A Felügyelő Bizottság megvizsgálja a Közalapítvány pénzügyi tervét, beszámolóját, mérlegét. Tagjai tanácskozási joggal részt vehetnek a Kuratórium ülésein. A Felügyelő Bizottság köteles vizsgálatairól a Kuratóriumot és az alapítót írásban tájékoztatni, indokolt esetben kezdeményezheti a Kuratórium ülésének soron kívüli összehívását. Tevékenységéről évente beszámol az alapítónak. 11.) A Felügyelő Bizottság véleményével ellátott pénzügyi terv, beszámoló, mérleg és elfogadásáról a Kuratórium dönt. Ezt követően a beszámolót, mérleget a tárgyév május 31.-ig alapító elé kell terjeszteni, és az alapító által elfogadott beszámolót az Országos Bírósági Hivatalnak kell megküldeni. A kuratórium elnöke köteles a Közalapítvány gazdálkodásának legfontosabb adatait az alapító honlapján nyilvánosságra hozni és kifüggeszteni a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján 15 napra. 12. Képviselet: A Közalapítvány képviselője a Kuratórium. A Kuratórium nevében annak elnöke jogosult eljárni. Önálló aláírási joggal bír, eljárhat a bíróságok és más hatóságok előtt. A képviseleti jogosultsága kiterjed a polgári jogi szerződések megkötésére, jognyilatkozatok megtételére. Az alapítvány bankszámlája felett az elnök és Véghelyi József Ferencné ( 9330.Kapuvár, Veszkényi u. 7.szám alatti lakos) kuratóriumi tag együttesen jogosult rendelkezni. 13. A Közalapítvány megszűnése: A Közalapítvány a nyilvántartásból való törléssel szűnik meg: Megszűnik: ha a célját megvalósította és újat nem határozott meg a célja megvalósítása lehetetlenné vált, és a cél módosítására vagy más alapítvánnyal való egyesülésre nincs mód legalább három éven át a célja megvalósítása érdekében tevékenységet nem folytat.

A jogutód nélküli megszűnés esetén a hitelezői igények kielégítése után megmaradó vagyonról a törlést elrendelő határozatban rendelkezni kell. 14. Záró rendelkezés A jelen okiratban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénynek az alapítványokról szóló rendelkezései és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Kapuvár, Hámori György polgármester Ezen módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt létesítő okirat egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel a. létesítő okirat-módosítás alapján hatályos tartalomnak. Kapuvár, 2015..