HIRDETMÉNY PASSZÍV ÜZLETÁG Vállalkozói Pénzforgalmi forint számlával kapcsolatos díj- és jutaléktételekről, vállalkozói forint betétekről és egyéb szolgáltatások kondícióiról Sorszám: 21,23/2015 Hatályba lépés: 2015. szeptember 17-től Közzététel: 2015. július 15-én, módosítva: 2015. július 31-én Indoklás: Hpt. 279.. 15. bekezdés értelmében tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy a módosításának oka a 2015. május 27-i, és a 2015. június 24-i jegybanki alapkamat csökkenés. 2015. június 24-től hatályos alapkamat 1,50%. A módosítás a változtatható kamatozású betéti termékeket érinti, melyeknél 2 hónapos előzetes közzétételi kötelezettsége van Szövetkezeti hitelintézetünknek. Jelen ben módosításra került a Vállalkozói pénzforgalmi számlán elhelyezett VÁLTOZTATHATÓ kamatú betét, a Társasházi betét, valamint a Takarék számlabetét betéti kamata. A változások piros színnel, dőlt betűvel kerültek feltüntetésre. Jelen ben 2015. július 31-én átvezetésre került a korábbi azonos elnevezésű ben közzétett, az adott számla terméket érintő (Takarék Gazda számlacsomag), beolvadással kapcsolatos (Balmazújváros és Vidéke Takarékszövetkezet beolvadása), valamint szerkezeti, tartalmi változás (fizetési megbízások átvételi időpontjainak átvezetése Tájékoztatóba). 1/15
A. BETÉTI KAMATOK I. Vállalkozói és egyéb szervezeti betétek 1.Vállalkozói pénzforgalmi számlán elhelyezett betét VÁLLALKOZÓI PASSZÍV HIRDETMÉNY 1.a. Vállalkozói Mobil betét (Netbank, Electra, EIB) Érvényes: 2015.07.16. Betét összege 5 millió Ft-ig 5 millió Ft felett (egyösszegű betételhelyezés esetén) Fix kamat (530) Évi kamat EBKM Évi kamat EBKM 7-90 nap között 0,1% 0,10% 0,4% 0,40% 91-270 nap között 0,2% 0,20% 0,5% 0,50% 271-360 nap között 0,3% 0,30% 0,7% 0,70% Lejárati időn belüli felvét esetén 0% 0% 1.b. Vállalkozói Prémium betét Érvényes: 2015.07.16. Fix kamat (515) (515K) Évi kamatláb mértéke EBKM 3 hónap* 0,75% 0,75% * Új betéti lekötési megbízás adása estén a MIKRO, AKTÍV és PARTNER számlacsomagokhoz, valamint az Alapítványi és Alapítványi Plusz, Társasházi és Társasházi Plusz, LIBRA továbbá Ügyvédi számlákhoz 0,75% kamatot (EBKM: 0,75%) adunk. Minimum lekötés: 100.000.- Ft. Maximum lekötés: 30.000.00. A maximum összeget egy ügyfél nevén elhelyezett összes Prémium betét lekötéseinek összege alapján vizsgáljuk. Az akciós lekötésbe csak a 2015.07.15-i egyenleget meghaladó megtakarítási állomány helyezhető el (figyelembe vesszük az ügyfél valamennyi számláját, lekötött betétjét, könyves betétjét és betéti okiratát). Az akciós betétbe csak a Takarékszövetkezeten kívüli forrásból származó összeg köthető le (kivétel a Takarékbanknál elhelyezett megtakarítások áthelyezése), és egyszeri kamat periódusra vonatkozik. Amennyiben a feltételek nem teljesülnek, valamint ha a betét folyamatos lekötési rendelkezéssel lett lekötve és a második kamatperiódusba fordul, akkor a betétre a nem akciós kamat érvényesül - 1c. pontban feltüntetett Vállalkozói pénzforgalmi számlán elhelyezett betétek FIX kamattal - ami 0,065% (EBKM: 0,065%). Az akció visszavonásig, a fenti feltételek teljesítésével elhelyezett betétekre érvényes és csak a kirendeltségeinken érhető el. 1.c. Vállalkozói pénzforgalmi számlán elhelyezett betétek FIX kamattal Érvényes: 2015.07.16. Fix kamat (515) Évi kamatláb mértéke EBKM 7 nap 0,065% 0,065% 14 nap 0,065% 0,065% 1 hónap 12 hónap 0,065% 0,065% Lejárati időn belüli felvét esetén 0% 0% 1.d. Vállalkozói pénzforgalmi számlán elhelyezett betétek VÁLTOZTATHATÓ kamattal Érvényes: 2015.09.17. Változtatható kamat (555) Évi kamatláb mértéke EBKM Lekötés nélkül / Látra szóló kamat 0% 0,00% 7 nap 0,065% 0,065% 14 nap 0,065% 0,065% 1 hónap 12 hónap 0,065% 0,065% Lejárati időn belüli felvét esetén 0% 0% 2. Takarék számlabetét Érvényes: 2015.09.17. Változtatható kamat (176) Évi kamatláb mértéke EBKM 3 hónap 0,065% 0,065% 6 hónap 0,065% 0,065% 12 hónap 0,065% 0,065% Lejárati időn belüli felvét esetén 0% 0% Számlavezetési díj 3. Takarékszelvény-számlabetét Érvényes: 2015.07.16. Betét összege 5 millió Ft-ig 5 millió Ft felett (egyösszegű betételhelyezés esetén) Lekötési idő Évi kamat EBKM Évi kamat EBKM 1-30 napig 0,015% 0,015% 0,015% 0,015% 31-60 napig 0,035% 0,025% 0,035% 0,025% 61-90 napig 0,065% 0,038% 0,115% 0,055% 4. Társasházi felújítási alap számla betét Érvényes: 2015.09.17. Változtatható kamat Évi kamatláb mértéke EBKM Lekötés nélkül nyitást követő második hónap végéig 1,9% 1,90% Lekötés nélkül nyitást követő második hónap végét követően 0,25% 0,25% 25 millió Ft feletti betét elhelyezésénél egyedi kamatláb megállapításáról a Takarékszövetkezet egyedileg dönt. 2/15
B. JUTALÉKOK ÉS DÍJAK - I. Vállalkozások és egyéb szervezetek számlái Érvényes: 2015.07.07. MIKRO ÜZLETI számlacsomag AKTÍV ÜZLETI számlacsomag PARTNER ÜZLETI számlacsomag Számlavezetési díj / Számlacsomag havi díja 644,- Ft 1.855,- Ft 2.29 Számlacsomag váltási díj (kisebb havi díjú csomagra) - 1.00 / alkalom Minimum számlaegyenleg 2.00 2.50 5.00 Elektronikus szolgáltatás havi díja (EIB, NetBank, SMS szolgáltatás: Hírnök, Strázsa) 369,- Ft 21,- Ft/tétel Pénztári kifizetés InterGiro2 rendszeren keresztül Átutalás TKSZ-en kívüli számlára, elektronikusan és rendszeres megbízás InterGiro2 rendszerben teljesített megbízás visszavonása (RECALL megbízás) Készpénz átutalási megbízásokon (postai csekken) befizetés fizetési számlára 0,422%, min. 438,- Ft 0,317%, min. 491,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,264%, min. 274,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,158%, min. 216,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,01%, min.: 105,- Ft, max.: 3.171,- Ft 0,317%, min. 428,- Ft 0,264%, min. 38 + 0,3 %, max. 6.00 0,475%, min. 655,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,158%, min. 163,- Ft 0,132%, min 163,-Ft + 0,3 %, max. 6.00 + 0,3%, max. 6.00 0,105%, min. 195,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,105%, min. 163,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,3 %, max. 6.00 0,3 %, max. 6.00 25/tétel 31,- Ft/tétel + 0,3 %, max. 6.00 kívüli számlára 0,105%, min. 31,- Ft /tétel + 0,3 %, max. 6.00 belüli számlára 0,105%, min. 31,- Ft /tétel + 0,3 %, max. 6.00 Elektronikus beszedési megbízás (inkasszó) díja 0,317%, min. + 0,3 %, max. 6.00 Bejövő beszedési megbízás (inkasszó) rögzítésének Kimenő beszedési megbízás (inkasszó) rögzítésének 79 50 30 30/db 10/tétel 50 1.00 1 napra: 20 Időszakra (max. 3 hónap): 50 50 Netbank letiltás-feloldás, jelszó módosítás 35 Készpénzfelvételi utalvány 30/tömb 1 1 A feltüntetett ár az ÁFA-t tartalmazza. 3/15
Érvényes: 2015.07.07. ÜZLETI ALAP számla ÜZLETI PLUSZ számlacsomag* Számlavezetési díj / Számlacsomag havi díja 509,- Ft Számlacsomag váltási díj (kisebb havi díjú csomagra) - 1.00 / alkalom Minimum havi forgalmi jutalék 2.585,-Ft Minimum számlaegyenleg 2.00 2.50 Elektronikus szolgáltatás havi díja (EIB, NetBank, SMS szolgáltatás: Hírnök, Strázsa) 369,- Ft 21,- Ft/tétel 0,01%, min.: 105,- Ft, max.: 3.171,- Ft Pénztári kifizetés 0,45% + 45 0,35% + 35 0,317%, min. 491,- Ft 0,264%, min. 38 + 0,3 %, max. 6.00 + 0,3 %, max. 6.00 InterGiro2 rendszeren keresztül 0,475%, min. 655,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 Átutalás TKSZ-en kívüli számlára, elektronikusan és 0,15%, min. 28 0,09%, min. 11 rendszeres megbízás + 0,3 %, max. 6.00 0,158%, min. 216,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,105%, min. 163,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,3 %, max. 6.00 InterGiro2 rendszerben teljesített megbízás visszavonása (RECALL megbízás) Készpénz átutalási megbízásokon (postai csekken) befizetés fizetési számlára 25/tétel 31,- Ft/tétel + 0,3 %, max. 6.00 kívüli számlára 0,105%, min. 31,- Ft /tétel + 0,3 %, max. 6.00 belüli számlára 0,105%, min. 31,- Ft /tétel + 0,3 %, max. 6.00 Elektronikus beszedési megbízás (inkasszó) díja 0,317%, min. + 0,3 %, max. 6.00 Bejövő beszedési megbízás (inkasszó) rögzítésének Kimenő beszedési megbízás (inkasszó) rögzítésének 79 50 30 30/db 10/tétel 50 1.00 1 napra: 20 Időszakra (max. 3 hónap): 50 50 Netbank letiltás-feloldás, jelszó módosítás 35 Készpénzfelvételi utalvány 30/tömb 1 1 A feltüntetett ár az ÁFA-t tartalmazza. *A számlacsomaghoz tartozó MasterCard Electronic Business főkártya éves díjait nem számolja fel a TKSZ. + 0,3 %, max. 6.00 0,105%, min. 195,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 4/15
Érvényes: 2015.07.07. ÜZLETI PRÉMIUM számlacsomag* PHARMA PLUSZ számlacsomag** Számlavezetési díj / Számlacsomag havi díja Számlacsomag váltási díj (kisebb havi díjú csomagra) 1.00 / alkalom Minimum havi forgalmi jutalék 7.78 1.90 Minimum számlaegyenleg 5.00 Elektronikus szolgáltatás havi díja (EIB, NetBank, SMS szolgáltatás: Hírnök, Strázsa) 21,- Ft/tétel 0,01%, min.: 105,- Ft, max.: 3.171,- Ft Pénztári kifizetés 0,35% + 35 0,264%, min. 38+ 0,3 %, max. 6.00 InterGiro2 rendszeren keresztül 0,475%, min. 655,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 Átutalás TKSZ-en kívüli számlára, elektronikusan és rendszeres megbízás 0,09%, min. 11+ 0,3 %, max. 6.00 0,105%, min. 195,- Ft+ 0,3 %, max. 6.00 0,3%, max. 6.000,-Ft 0,3 %, max. 6.00 InterGiro2 rendszerben teljesített megbízás visszavonása (RECALL megbízás) Készpénz átutalási megbízásokon (postai csekken) befizetés fizetési számlára 25/tétel 31,- Ft/tétel + 0,3 %, max. 6.00 kívüli számlára 0,105%, min. 31,- Ft /tétel + 0,3 %, max. 6.00 belüli számlára 0,105%, min. 31,- Ft /tétel + 0,3 %, max. 6.00 Elektronikus beszedési megbízás (inkasszó) díja 0,317%, min. + 0,3 %, max. 6.00 Bejövő beszedési megbízás (inkasszó) rögzítésének Kimenő beszedési megbízás (inkasszó) rögzítésének 79 50 30 30/db 10/tétel 50 1.00 1 napra: 20 Időszakra (max. 3 hónap): 50 50 Netbank letiltás-feloldás, jelszó módosítás 35 Készpénzfelvételi utalvány 30/tömb 1 1 A feltüntetett ár az ÁFA-t tartalmazza. *A számlacsomaghoz tartozó MasterCard Business főkártya éves díjait nem számolja fel a TKSZ. **A számlacsomaghoz tartozó MasterCard Electronic Business főkártya éves díjait nem számolja fel a TKSZ. A számlacsomaghoz tartozó MasterCard Electronic Business főkártya éves díjait nem számolja fel a TKSZ. 5/15
Érvényes: 2015.08.01. Szerződéskötés dátuma TAKARÉK GAZDA számlacsomag Vállalkozói pénzforgalmi bankszámla a Nemzeti Agrárkamara, Kamarai kártyával rendelkező tagjai számára**** 2015. július 31-ig kötött szerződések esetén (új szerződés nem köthető) díjmentes Számlavezetési díj / Számlacsomag havi díja*** Havi zárlati költség*** Számlacsomag módosítási / váltási díj *** Minimum havi forgalmi jutalék Minimum számlaegyenleg Postaköltség (havi 1 db hó végi zárlatot követően) Electra Internet Banking (EIB) szolgáltatás díja*** 509,- Ft / hó / számla 2015.12.31-ig tartó akció keretében: / hó / számla 20 / hó 50 2015.12.31-ig tartó akció keretében: 20 / hó 2015.12.31-ig tartó akció keretében: / hó 2015. augusztus 1-jét követően kötött szerződések esetén 509,- Ft / hó / számla 2016.06.30-ig tartó akció keretében: / hó / számla 20 / hó 2016.06.30-ig tartó akció keretében: 50 2016.06.30-ig tartó akció keretében: 20 / hó 2016.06.30-ig tartó akció keretében: / hó SMS szolgáltatás alapdíja (Hírnök, Strázsa) 20 / hó 25,- Ft / tétel Könyvelési tétel díja / tétel Szerződéskötés dátuma 2015. július 31-ig kötött szerződések 2015. augusztus 1-jét követően esetén (új szerződés nem köthető) kötött szerződések esetén / Forint pénztári befizetés forint számlára díjmentes Pénztári kifizetés / Forint pénztári felvétel forint számláról 0,4%, min. 30 + tranzakciós különdíj* 0,40%, min. 416,- Ft + tranzakciós különdíj* / Bankon 0,40%, min. 416,- Ft 2016.06.30-ig tartó akció keretében kívüli belföldi forint átutalási megbízás papír *** + tranzakciós különdíj* 0,30%, min. 416,- Ft + tranzakciós különdíj* InterGiro2 rendszeren keresztül Átutalás TKSZ-en kívüli számlára / Bankon kívüli belföldi forint átutalási megbízás elektronikusan*** Rendszeres/Tartós forint átutalási megbízás bankon kívül*** / Bankon belüli forint átutalási megbízás papír elektronikusan / Bankon belüli forint átutalási megbízás elektronikusan Rendszeres/Tartós forint átutalási megbízás bankon belül / Saját forint számlák közötti átvezetés Rendszeres/Tartós forint átutalási megbízás saját számlák között InterGiro2 rendszerben teljesített megbízás visszavonása (RECALL megbízás) Készpénz átutalási megbízásokon (postai csekken) befizetés fizetési számlára 0,475%, min. 655,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,20%, min. 208,- Ft + tranzakciós különdíj* 0,20%, min. 208,- Ft + tranzakciós különdíj* 2016.06.30-ig tartó akció keretében 0,15%, min. 208,- Ft + tranzakciós különdíj* 0,2%, min. 208,- Ft + tranzakciós különdíj* 0,1%, min. 104,- Ft + tranzakciós különdíj* díjmentes tranzakciós különdíj* 25/tétel 31,- Ft/tétel + tranzakciós különdíj* 6/15
TAKARÉK GAZDA számlacsomag Vállalkozói pénzforgalmi bankszámla a Nemzeti Agrárkamara, Kamarai kártyával rendelkező tagjai számára**** kívüli számlára 0,105%, min. 31,- Ft /tétel + tranzakciós különdíj* belüli számlára 0,105%, min. 31,- Ft /tétel + tranzakciós különdíj* Elektronikus beszedési megbízás (inkasszó) díja / Hatósági átutalás, átutalási végzés bankon belül és kívül 0,4%, min. 416,- Ft + tranzakciós különdíj* Forint beszedési megbízás teljesítése bankon belül Bejövő beszedési megbízás (inkasszó) rögzítésének (papír alapú) díja Kimenő beszedési megbízás (inkasszó) rögzítésének (papír alapú) díja 79 50 30 30/db 10/tétel 50 1.00 1 napra: 20 Netbank / EIB letiltás-feloldás, jelszó módosítás Időszakra (max. 3 hónap): 50 50 Netbank / EIB letiltás-feloldás, jelszó módosítás 35 Készpénzfelvételi utalvány 30/tömb 1 1 A feltüntetett ár az ÁFA-t tartalmazza. *Tranzakciós különdíj: Tranzakciós különdíjat kell fizetni minden olyan, a bank tranzakciós illetékfizetési kötelezettségét szabályozó törvény (jelenleg a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló 2012. évi CXVI. törvény ** ) hatálya alá tartozó tranzakció esetében, melyhez kapcsolódóan a Takarékszövetkezetnek illetékfizetési kötelezettsége keletkezik. A tranzakciós különdíj mértéke megegyezik a pénzügyi tranzakciós illetéket függetlenül annak elnevezésétől szabályozó mindenkori hatályos jogszabály szerinti mértékkel, mely jelenleg: Készpénzkifizetés esetén: 0,60 %, min.. Számlaterheléssel járó, nem készpénzkifizetés célú tranzakciók esetén: 0,30 %, min., max. 6.00. A Takarékszövetkezet a tranzakciós különdíjat minden esetben a forgalmi jutalékokkal együtt, azok esedékessé válásakor számolja el és terheli az ügyfél számláján. **2012. évi CXVI. törvény 3..: (1) Illetékköteles a pénzforgalmi szolgáltató által az ügyféllel kötött, Pft. szerinti keretszerződés alapján nyújtott pénzforgalmi szolgáltatás keretében végrehajtott fizetési műveletek közül az átutalás, a beszedés, a fizető fél által a kedvezményezett útján kezdeményezett fizetés, a Posta Elszámoló Központot működtető intézmény útján kezdeményezett készpénzbefizetés, a készpénzkifizetés fizetési számláról, a készpénzátutalás, az okmányos meghitelezés (akkreditív), a készpénzfizetésre szóló csekk beváltása, továbbá a pénzváltási tevékenység végzésére jogosult hitelintézet, vagy a pénzváltás közvetítésére jogosult kiemelt közvetítő útján kezdeményezett fizetőeszköz útján történő eladás, a kölcsöntörlesztés, valamint a jutalék- és díjbevételek felszámítása. Illetékköteles továbbá a készpénzkifizetés készpénz-helyettesítő fizetési eszköz útján akkor is, ha az nem fizetési számla terhére történik. (2) E törvény eltérő rendelkezése hiányában pénzügyi tranzakciós illetéket kell fizetni továbbá minden olyan, az (1) bekezdésben meghatározott fizetési műveletekkel egy tekintet alá eső olyan pénzforgalmi szolgáltatásnak minősülő fizetési művelet esetén, amelynek eredményeképpen a pénzforgalmi szolgáltató az általa a fizető fél részére vezetett fizetési számlán nyilvántartott követelést a fizetési megbízás szerinti összeggel csökkenti. (3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott pénzügyi tranzakciós illetékfizetési kötelezettséget nem befolyásolja, hogy a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója a fizetési műveletet a fizető fél fizetési számlájának egyenlege vagy a részére biztosított hitelkeret terhére teljesíti. *** A 2015.07.31-ig nyitott TAKARÉK GAZDA számlacsomag 2015.12.31-ig kedvezményes díjai az alábbiak: 1.Számlavezetési díj / Számlacsomag havi díja (nem akciós 2016.01.01-től felszámított díj: 509,- Ft). 2. Electra Internet Banking (EIB) szolgáltatás díja / hó (nem akciós 2016.01.01-től felszámított díj: 20). 3. Számlacsomag módosítási / váltási díj: / alkalom (nem akciós 2016.01.01-től felszámított díj 50 / alkalom). 4. A TAKARÉK GAZDA számlacsomaghoz tartozó MasterCard Electronic Business főkártya első éves díját nem számolja fel a TKSZ. Éves díj a Takarékszövetkezet hatályos Bankkártya ében található. A kapcsolódó bankkártya jelen ben nem szerepeltetett díjait a Takarékszövetkezet által forgalmazott MasterCard Electronic Business bankkártya hirdetménye tartalmazza. ***A 2015.08.01 után nyitott TAKARÉK GAZDA számlacsomag 2016.06.30-ig kedvezményes díjai az alábbiak: 1.Számlavezetési díj / Számlacsomag havi díja (nem akciós 2016.07.01-től felszámított díj: 509,- Ft). 2. Electra Internet Banking (EIB) szolgáltatás díja / hó (nem akciós 2016.07.01-től felszámított díj: 20). 3. Számlacsomag módosítási / váltási díj: / alkalom (nem akciós 2016.07.01-től felszámított díj 50 / alkalom). 4. A TAKARÉK GAZDA számlacsomaghoz tartozó MasterCard Electronic Business főkártya első éves díját nem számolja fel a TKSZ. Éves díj a Takarékszövetkezet hatályos Bankkártya ében található. A kapcsolódó bankkártya jelen ben nem szerepeltetett díjait a Takarékszövetkezet által forgalmazott MasterCard Electronic Business bankkártya hirdetménye tartalmazza. 5. Havi zárlati költség díja (nem akciós 2016.07.01-től felszámított díj: 20). ****Vállalkozói pénzforgalmi bankszámla a Nemzeti Agrárkamara, Kamarai kártyával rendelkező tagjai számára nyitható. A kártyát bemutatni szükséges. 7/15
Érvényes: 2015.07.07. Alapítványi számlacsomag Alapítványi PLUSZ számlacsomag Számlavezetési díj / Számlacsomag havi díja 428,- Ft 977,- Ft Számlacsomag váltási díj (kisebb havi díjú csomagra) - 1.00 / alkalom Minimum számlaegyenleg 2.00 2.50 Elektronikus szolgáltatás havi díja (EIB, NetBank, SMS szolgáltatás: Hírnök, Strázsa) 369,- Ft 21,- Ft/tétel Pénztári kifizetés 0,422%, min. 438,- Ft 0,317%, min. 428,- Ft 0,317%, min. 491,- Ft 0,264%, min. 38 + 0,3 %, max. 6.00 + 0,3 %, max. 6.00 InterGiro2 rendszeren keresztül 0,475%, min. 655,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 Átutalás TKSZ-en kívüli számlára, elektronikus és tartós megbízás esetén 0,264%, min. 274,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,158%, min. 163,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,158%, min. 216,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,105%, min. 195,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,105%, min. 163,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,105%, min. 163,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,3 %, max. 6.00 InterGiro2 rendszerben teljesített megbízás visszavonása (RECALL megbízás) Készpénz átutalási megbízásokon (postai csekken) befizetés fizetési számlára 25/tétel 31,- Ft/tétel + 0,3 %, max. 6.00 kívüli számlára 0,105%, min. 31,- Ft /tétel + 0,3 %, max. 6.00 belüli számlára 0,105%, min. 31,- Ft /tétel + 0,3 %, max. 6.00 Elektronikus beszedési megbízás (inkasszó) díja 0,317%, min. + 0,3 %, max. 6.00 Bejövő beszedési megbízás (inkasszó) rögzítésének Kimenő beszedési megbízás (inkasszó) rögzítésének 79 50 30 30/db 10/tétel 50 1.00 1 napra: 20 Időszakra (max. 3 hónap): 50 50 Netbank letiltás-feloldás, jelszó módosítás 35 Készpénzfelvételi utalvány 30/tömb 1 1 A feltüntetett ár az ÁFA-t tartalmazza. 8/15
Érvényes: 2015.07.07. Társasházi számlacsomag (28) Társasházi PLUSZ számlacsomag (29) Számlavezetési díj / Számlacsomag havi díja 538,- Ft 1.087,- Ft Számlacsomag váltási díj (kisebb havi díjú csomagra) - 1.00 / alkalom Minimum számlaegyenleg 2.00 2.50 Elektronikus szolgáltatás havi díja (EIB, NetBank, SMS szolgáltatás: Hírnök, Strázsa) 369,- Ft 21,- Ft/tétel Pénztári kifizetés 0,422%, min. 438,- Ft 0,317%, min. 428,- Ft 0,317%, min. 491,- Ft 0,264%, min. 38 + 0,3 %, max. 6.00 + 0,3 %, max. 6.00 InterGiro2 rendszeren keresztül 0,475%, min. 655,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 Átutalás TKSZ-en kívüli számlára, elektronikus és tartós megbízás esetén 0,264%, min. 274,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,158%, min. 163,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,158%, min. 216,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,105%, min. 195,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,105%, min. 163,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,105%, min. 163,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,3 %, max. 6.00 InterGiro2 rendszerben teljesített megbízás visszavonása (RECALL megbízás) Készpénz átutalási megbízásokon (postai csekken) befizetés fizetési számlára 25/tétel 31,- Ft/tétel + 0,3 %, max. 6.00 kívüli számlára 0,105%, min. 31,- Ft /tétel + 0,3 %, max. 6.00 belüli számlára 0,105%, min. 31,- Ft /tétel + 0,3 %, max. 6.00 Elektronikus beszedési megbízás (inkasszó) díja 0,317%, min. + 0,3 %, max. 6.00 Bejövő beszedési megbízás (inkasszó) rögzítésének Kimenő beszedési megbízás (inkasszó) rögzítésének 79 50 30 30/db 10/tétel 50 1.00 1 napra: 20 Időszakra (max. 3 hónap): 50 50 Netbank letiltás-feloldás, jelszó módosítás 35 Készpénzfelvételi utalvány 30/tömb 1 1 A feltüntetett ár az ÁFA-t tartalmazza. 9/15
Érvényes: 2015.07.07. Társasházi felújítási számla (728) Társasházi PLUSZ felújítási számla (729) Számlavezetési díj / Számlacsomag havi díja Minimum számlaegyenleg 2.00 2.50 Elektronikus szolgáltatás havi díja (EIB, NetBank, SMS szolgáltatás: Hírnök, Strázsa) Pénztári kifizetés InterGiro2 rendszeren keresztül Átutalás TKSZ-en kívüli számlára, elektronikus és tartós megbízás esetén InterGiro2 rendszerben teljesített megbízás visszavonása (RECALL megbízás) Készpénz átutalási megbízásokon (postai csekken) befizetés fizetési számlára 369,- Ft 21,- Ft/tétel 0,422%, min. 438,- Ft 0,317%, min. 428,- Ft 0,317%, min. 491,- Ft 0,264%, min. 38 + 0,3 %, max. 6.00 + 0,3 %, max. 6.00 0,475%, min. 655,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,264%, min. 274,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,158%, min. 216,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,105%, min. 163,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,3 %, max. 6.00 25/tétel 31,- Ft/tétel + 0,3 %, max. 6.00 0,158%, min. 163,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,105%, min. 195,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,105%, min. 163,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 kívüli számlára 0,105%, min. 31,- Ft /tétel + 0,3 %, max. 6.00 belüli számlára 0,105%, min. 31,- Ft /tétel + 0,3 %, max. 6.00 Elektronikus beszedési megbízás (inkasszó) díja 0,317%, min. + 0,3 %, max. 6.00 Bejövő beszedési megbízás (inkasszó) rögzítésének Kimenő beszedési megbízás (inkasszó) rögzítésének 79 50 30 30/db 10/tétel 50 1.00 1 napra: 20 Időszakra (max. 3 hónap): 50 50 Netbank letiltás-feloldás, jelszó módosítás 35 Készpénzfelvételi utalvány 30/tömb 1 1 A feltüntetett ár az ÁFA-t tartalmazza. 10/15
Érvényes: 2015.07.07. Ügyvédi, Közjegyzői, Bírósági végrehajtói számla díjai Számlavezetési díj / Számlacsomag havi díja Minimum számlaegyenleg Elektronikus szolgáltatás havi díja (EIB, NetBank, SMS szolgáltatás: Hírnök, Strázsa) 1.744,- Ft 5.00 369,- Ft 21,- Ft/tétel 0,01%, min.: 105,- Ft, max.: 3.171,- Ft Pénztári kifizetés 0,317%, min. 428,- Ft InterGiro2 rendszeren keresztül Átutalás TKSZ-en kívüli számlára, elektronikus és tartós megbízás esetén InterGiro2 rendszerben teljesített megbízás visszavonása (RECALL megbízás) Készpénz átutalási megbízásokon (postai csekken) befizetés fizetési számlára 0,264%, min. 38 + 0,3 %, max. 6.00 0,475%, min. 655,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,132%, min 163,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,105%, min. 195,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,3 %, max. 6.00 0,3 %, max. 6.00 25/tétel 31,- Ft/tétel + 0,3 %, max. 6.00 kívüli számlára 0,105%, min. 31,- Ft /tétel + 0,3 %, max. 6.00 belüli számlára 0,105%, min. 31,- Ft /tétel + 0,3 %, max. 6.00 Elektronikus beszedési megbízás (inkasszó) díja 0,317%, min. + 0,3 %, max. 6.00 Bejövő beszedési megbízás (inkasszó) rögzítésének Kimenő beszedési megbízás (inkasszó) rögzítésének 79 50 30 30/db 10/tétel 50 1.00 1 napra: 20 Időszakra (max. 3 hónap): 50 50 Netbank letiltás-feloldás, jelszó módosítás 35 Készpénzfelvételi utalvány 30/tömb 1 1 A feltüntetett ár az ÁFA-t tartalmazza. 11/15
LIBRA Könyvelői számlacsomag Érvényes: 2014.01.17. A LIBRA Könyvelői Számlacsomagot a könyvelő vállalkozások speciális igényei alapján alakítottuk ki. Az elektronikus bankolás kényelmessé és praktikussá, míg a kedvezményes díjak és jutalékok kedvezővé teszik számlacsomagunkat a könyvelő vállalkozások részére. A LIBRA Könyvelői számlacsomagot ajánljuk * : könyvelők, és könyvelő irodák, könyvvizsgálók, és könyvvizsgálói irodák, adótanácsadók, és adótanácsadói irodák részére. A LIBRA Könyvelői számlacsomag az alábbi szolgáltatásokat és termékeket tartalmazza: 1 db pénzforgalmi fizetési számla Elektronikus szolgáltatás: internetbank és SMS (NetB@nk, Electra vagy EIB rendszer) 1 db MasterCard Electronic Business bankkártya éves díjai Számlavezetés díjtételei ** Zárlati díj Minimum felszámításra kerülő tárgyhavi forgalmi jutalék Számlavezetési díj / Számlacsomag havi díja Könyvelési díj / tétel ** 2014.01.17-től érvényes díjtétel papír 0,105%, min. 195,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,3 %, max. 6.00 0,264%, min. 38 + 0,3 %, max. 6.00 Átutalás TKSZ-en kívüli számlára, 0,089% min. 105 Ft + 0,3 %, max. 6.00 Pénztári kifizetés 0,317%, min. 264,- Ft, 0,01%, min.: 105,- Ft, max.: 3.171,- Ft * A LIBRA Könyvelői számlacsomagot azon ügyfeleink választhatják, akiknek fő tevékenysége a számviteli, könyvvizsgálói és adótanácsadói tevékenység (TEÁOR kód: 6920). **A LIBRA Könyvelői számlacsomag egyéb díjai, valamint a fel nem tüntetett tranzakciók díj és jutalék tételei illetve egyéb szolgáltatások díjának tekintetében a PARTNER üzleti számlacsomag, mindenkor hatályos, a Passzív üzletág Vállalkozói ében közzétett díjai érvényesek. 12/15
Elektronikus számlavezetés kondíciói Érvényes: 2014.01.17. Jutalék és költségnemek Electra program telepítése Electra program használati díja Jelszó módosítása, Letiltás feloldásának díja VIBER átutalások kondíciói Érvényes: 2014.01.17. Tranzakció típusa Indított VIBER tranzakciók jutaléka (terhelés) Fogadott VIBER tranzakciók jutaléka (jóváírás) Átutalás készpénz befizetéssel Érvényes: 2014.01.17. Tranzakció típusa Készpénz befizetéssel indított tranzakciók jutaléka 11.20 + ÁFA 2.114,- Ft/hó 35 0,739%, min. 17.565,- Ft + 0,3%, max. 6.00 0,739%, min. 50, max. 12.684,- Ft Forintszámla terhére, illetve javára indított devizaforgalmi megbízások kondíciói Érvényes: 2013.09.03. Átutalás Konverziós Alkalmazott saját árfolyam Jutalék mértéke Forint számla terhére indított devizaforgalmi átutalás 2,3 deviza eladási 0,2%, min. 3.635,- Ft, max. 115.00 + 0,3 %, max. 6.00 Forint számla javára érkező devizaforgalmi átutalás 2,3 deviza vételi 0,1%, min. 2.00, max. 65.00 Átvezetés TKSZ-en belüli forint számláról saját deviza számlára deviza eladási - elektronikusan / papír Átutalás Forint számla terhére indított forint átutalás külföldre Forint számla javára érkező forint átutalás külföldről Jutalék mértéke 0,2%, min. 3.635,- Ft, max. 115.00 + 0,3 %, max. 6.00 Pénztári tranzakciók Alkalmazott saját árfolyam Jutalék mértéke Valuta (bankjegy) valuta vételi 0,3% Pénztári kifizetés Valuta (bankjegy) valuta eladási 0,5 % Forintszámla terhére, illetve javára indított megbízások egyéb költségei Érvényes: 2012.11.01. Jutalék mértéke 3 Tévesen megadott nemzetközi (IBAN) bankszámlaszám miatti költség külföldi bank által felszámított díj Bankinformáció 4.00 Pontatlan megbízások helyesbítése, sürgetés, külön bankári levelezés 0,1%, min. 25 EUR Telefax 6 EUR/oldal Sürgősségi felár 0,5%, min. 30 EUR Nem szokványos akkreditívek és garanciák miatt, ill. túlzott részletezésért 0,15%, min. 4.50 Váltók kezelési díja 2.00 Áru felszabadítása (delivery order) 0,4%, min. 4.50 Hat hónapnál régebbi tétel visszakeresése reklamáció miatt 30 EUR 2 A kondíciós listában foglalt tételeken felül a számlatulajdonost terhelik a megbízások lebonyolításába bekapcsolt bel-, és külföldi bankok által felszámított jutalékok és költségek is. 3 A Takarékszövetkezet a felszámítandó jutalékokat a számla devizanemében számolja fel. A fix összegben meghatározott jutaléktételek kiszámítása mindenkor a Takarékszövetkezet által jegyzett, napi saját deviza közép árfolyamokon történik. A devizaforgalmi megbízások után fizetendő díjakat a mindenkori pénzforgalmi jutalékon felül kell megfizetni. A díjakat a tranzakciókkal egyidejűleg számítjuk fel. Megbízások fogadása: Tárgynapi feldolgozásra a számlavezető helyhez 12 óráig (pénteken 11 óráig) beérkezett deviza átutalási megbízásokat fogadunk be. Az ezen időpont után beérkezett megbízásokat már a tárgynapot követő munkanapon érkezettnek tekintjük. Takarékszövetkezetünk fenntartja a jogot, hogy jelen meghirdetett időpontokat ünnepnapon, bankszünnapon, valamint a munkanap áthelyezések alkalmával módosítsa, melyről ügyfeleinket a hivatalos honlapunkon, valamint kirendeltségeinken keresztül tájékoztatjuk. 13/15
Egyéb díjak Érvényes: 2012.11.10. Jutalék mértéke Címletenként 100 darabot meghaladó érmés forint készpénz befizetés alapdíj + 2% (a teljes befizetés összege után) 100 darabot meghaladó pénzváltáskor kiadott érme után 4 10% Zsákos érme befizetése banki feldolgozással 0,85 %, min. 100.-Ft Hat hónapnál régebbi tétel visszakeresése reklamáció miatt 5.00 5 évnél régebbi tétel visszakeresése reklamáció miatt 25.00 Az új kártya megérkezésének kiértesítésétől számított 30 napon belül át nem vett bankkártyák tárolási díja 20 / hó / bankkártya 4 A Takarékszövetkezet a hatályos jogszabályok alapján 100 darab érméig köteles az érmeváltást befogadni. II. Kártyaelfogadásra vonatkozó díjak és költségek Takarékszövetkezetünk ügyfelei részére Kártyaelfogadói Szerződés alapján bankkártya elfogadási szolgáltatást biztosít. A kártyaelfogadói szolgáltatás nyújtása során alkalmazott általános díjakról, mértékéről és esedékességéről az alábbiakban adunk tájékoztatást. A kártyaelfogadói szolgáltatásért fizetendő díjak és jutalékok: Érvényes: 2014.01.17. Megnevezés Díj mértéke Esedékesség POS+PayPass terminál telepítés - Kártyaelfogadói szolgáltatás havi díja és karbantartási díja (Asztali analóg I5100, Asztali ISDN I5100, Asztali analóg I5100+Ethetnet plugin vezetékes vonalas, Telium ICT 220) terminál esetén. Kártyaelfogadói szolgáltatás havi díja és karbantartási díja asztali/mobil (Beltéri GPRS I7910, Telium IWL220) terminál esetén. A szolgáltatás díj tartalmazza a SIM kártya díját. Tranzakciós forgalmi jutalék (minden bruttó tranzakciós összeg %-os díja) 1.90 / hó Tárgyhó utolsó munkanapja. 3.99 / hó Tárgyhó utolsó munkanapja. Egyedi ajánlat alapján %-os értékben Tranzakciós utaláskor, a tranzakció bruttó összegéből levont díj Egyéb díjak, költségek: Érvényes: 2013.01.01. Megnevezés Díj mértéke Esedékesség Havi egy forgalmi kimutatás díja - Eseti forgalmi kimutatás díja 20 Eseti Bankkártya elfogadási szerződés (vagy bankkártya elfogadói 10.00 Eseti terminál POS/db) megszüntetési díj * * Amennyiben az ügyfél bankkártya elfogadási szerződését / POS terminált felmondja a szerződéskötést követő telepítés dátumától számított 12 hónapon belül, akkor szerződés megszüntetési díjat egy összegben köteles megfizetni a Bank részére a kártyaelfogadási szerződés megszüntetésével egyidejűleg. Bankkártya elfogadói bankszámlacsomag díjai Érvényes: 2014.01.17. Megnevezés Számlacsomag díja Bejövő forint átutalás jóváírása Átutalás TKSZ-en kívüli számlára Átutalás TKSZ-en kívüli számlára, elektronikus és tartós megbízás esetén, számlaürítés Átutalás TKSz-en belüli számlára Átutalás TKSZ-en belüli számlára, elektronikus és tartós megbízás esetén, számlaürítés Kártyaelfogadói POS számlacsomag 0,264 %, min. 380,-Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,132 %, min. 163,- Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,105%, min. 195,-Ft + 0,3 %, max. 6.00 0,3 %, max. 6.00 Egyéb jellemzők: a) Bankkártya elfogadó számlacsomag szerződést azon vállalkozó ügyfeleink köthetnek, akik takarékszövetkezetünknél hatályos bankkártya elfogadási szerződéssel rendelkeznek. b) Kártyaelfogadói POS számlacsomag részei: egy darab pénzforgalmi bankszámla, NetBank szolgáltatás. c) A fel nem tüntetett jutalékok, költségek tekintetében a Partner vállalkozói számlacsomag kondíciói érvényesek. 14/15
E-Commerce szolgáltatás díjai Érvényes: 2012.07.02. Megnevezés Díj mértéke Esedékesség Egyszeri kereskedői regisztrációs díj 42.00 + ÁFA Szerződés aláírása után levont egyszeri díj. Havi díj 6.50 + ÁFA Tárgyhó utolsó munkanapja. Új kereskedői fizetőfelület elkészítése, módosítása opcionális 32.00 + ÁFA / alkalom Tárgyhó utolsó munkanapja. szolgáltatás Tranzakciós forgalmi jutalék (minden bruttó tranzakciós összeg %-os díja) Egyedi ajánlat alapján %-os értékben Tranzakciós utaláskor, a tranzakció bruttó összegéből levont díj A jelen -ben szereplő betétek a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) 213. -ában felsoroltak kivételével az Országos Betétbiztosítási Alap (továbbiakban: OBA) által biztosítottak. A biztosítás további részleteiről a www.oba.hu honlapon tájékozódhat. Az OBA biztosítás rendszerét a Kirendeltségeink Ügyféltereiben kifüggesztett Tájékoztató betéteseknek az Országos Betétbiztosítási Alap által nyújtott betétbiztosításról elnevezésű Tájékoztatóból is megismerheti. Tájékoztatjuk, hogy a Takarékszövetkezet évente egyszer díjmentesen köteles az OBA által megfogalmazott egységes Ügyfél-tájékoztatót ügyfelei rendelkezésére bocsátani. Az Ügyfél-tájékoztató tartalmazza a betétes neve alatt a Takarékszövetkezetnél, az adott időpontban nyilvántartott OBA által biztosított betéteinek összegét, mint konszolidált biztosított betéti (továbbiakban: KBB) információt. A KBB adat mutatja meg, hogy az OBA egy ügyfél egy hitelintézetnél tartott összesen mekkora összegű megtakarítását biztosítja. Az OBA által kialakított Ügyféltájékoztatót a Takarékszövetkezet a betétes kifejezett kérése alapján bocsátja a betétes rendelkezésére, postai úton vagy a Takarékszövetkezet ügyfélfogadásra kijelölt helyiségében történő személyes átadással. 15/15