Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2019. július 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve 76/2019.(VII.11.) határozat 77/2019.(VII.11.) határozat vis maior támogatás igényléséről az önkormányzati tulajdonú építményt (közutak, közúti híd, támfal/földcsuszamlás helyreállítása) sújtó természeti eredetű erők által okozott károk helyreállításának és a település teljes közigazgatási területét érintő helyi vízkárelhárítás/védekezési költségek részbeni támogatására a település teljes közigazgatási területét érintő helyi vízkárelhárítás/védekezési költségekről (2019. május 29.) 78/2019. (VII.11.) határozat tulajdonosi hozzájárulás a Dédestapolcsány, Radnóti Miklós utca hrsz: 835. kivett közterületre középnyomású gázellátást biztosító gázleágazó vezeték tervének engedélyezési eljárásához 79/2019. (VII.11.) határozat a Kazincbarcikai Don Bosco Iskolában védőnői helyettesítési feladatok ellátásának engedélyezéséről 80/2019. (VII. 11.) határozat Csaplár Dániel és Csaplárné Mikla Kitti Fiatalok Garzonházában lévő önkormányzati bérlakás felújításának lakbér-beszámítás iránti kérelméről 81/2019. (VII.11.) határozat az Önkormányzat tulajdonában álló MERCEDES VITO 115 CDI típusú mikrobusz közösségi célra történő igénybevétele engedélyezéséről 82/2019. (VII.11.) határozat Biloshapka Anton és Kazemir Bohdana külföldi jogállású természetes személyek dédestapolcsányi ingatlanszerzéssel kapcsolatos nyilatkozata megtételéről 1
JEGYZŐKÖNYV Készült: Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2019. július 11. napján, 16.00 órától megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Dédestapolcsányi Község Önkormányzata Tanácsterme 3643. Dédestapolcsány, Petőfi Sándor utca 21. Jelen vannak: Lukács László Hegyiné Dr. Gólya Ibolya Molnár Béla Gór Ivánné Németh Attila Győrfi András Igazoltan maradt távol: Herczeg Csaba Polgármester Alpolgármester Képviselő Képviselő Képviselő Képviselő Képviselő Tanácskozási joggal jelenlévő meghívott az ülés egész tartamára: Dr. Herczeg Tibor Jegyző Címzetes Főjegyző távollétében és megbízásából: Turócziné Fazekas Magdolna Aljegyző Lukács László Polgármester tisztelettel köszöntötte a Képviselő-testület tagjait és megállapította, hogy a testület tagjaiból 6 fő jelen van, egy fő jelezte, hogy nem tud részt venni az ülésen, de a testület így is határozatképes, az ülést megnyitotta. Elmondta, hogy a mai rendkívüli testületi ülést hat napirendi ponttal kellett összehívni. Javasolta a Képviselő-testületnek, hogy az ülés napirendjét a meghívóban szereplő tárggyal, a megküldött anyagnak megfelelően fogadja el. Kérdezte a Képviselőktől, hogy a napirendi pont tárgyalásával kapcsolatban van-e valakinek kérdése, észrevétele? Kérdés, észrevétel más javaslat nem hangzott el. A Képviselő-testület 6 fő képviselővel, 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül egyhangúan elfogadta a napirendet a következők szerint: NAPIREND 1. Vis maior támogatás igénylése az önkormányzati tulajdonú építményt (közutak, közúti híd, támfal) sújtó természeti eredetű erők által okozott károk helyreállításának és a védekezési költségek részbeni támogatására Előterjesztő: Polgármester 2. Tulajdonosi hozzájárulás Dédestapolcsány, Radnóti Miklós utca hrsz: 835. kivett közterületre középnyomású gázellátást biztosító gázleágazó vezeték tervének engedélyezési eljárásához Előterjesztő: Polgármester 3. Don Bosco Iskola kérelme iskolai védőnői tevékenység helyettesítéséhez Előterjesztő: Polgármester 2
4. Csaplár Dániel és Csaplárné Mikla Kitti kérelme a Fiatalok Garzonházában lévő önkormányzati bérlakás felújításának (laminált padló, csaptelep csere) lakbér-beszámítására Előterjesztő: Polgármester 5. Az Önkormányzat tulajdonában álló MERCEDES VITO 115 CDI típusú mikrobusz közösségi célra történő igénybevétele engedélyezése Előterjesztő: Alpolgármester 6. Biloshapka Anton és Kazemir Bohdana külföldi jogállású természetes személyek dédestapolcsányi ingatlanszerzése Előterjesztő: Polgármester NAPIREND TÁRGYALÁSA 1. Vis maior támogatás igénylése az önkormányzati tulajdonú építményt (közutak, közúti híd, támfal) sújtó természeti eredetű erők által okozott károk helyreállításának és a védekezési költségek részbeni támogatására Előterjesztő: Polgármester A Képviselő-testület a jegyzőkönyv mellékletét képező előterjesztés alapján tárgyalta a napirendet. Lukács László Polgármester elmondta, hogy a 2019. május 29-én bekövetkezett villámárvíz következtében számos utunk tönkre ment, a Hunyadi utcai híd állapota tovább romlott. Jelentős a helyreállítás költsége, mintegy 99 Millió-Ft, ebből 10 % az önkormányzat önereje, ami szintén magas, ezért lehet, hogy hitelt kell igénybe vennünk. A védekezési költség 565 e Ft. Kérdezte a Képviselőktől, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban van-e valakinek kérdése észrevétele, javaslata? Kérdés, észrevétel nem hangzott el. Lukács László Polgármester szavazásra bocsátotta a határozati javaslatokat a jegyzőkönyv melléklete szerint. Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6 képviselővel, 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül a javaslatot elfogadta és a következő határozatokat hozta: Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 76/2019.(VII.11.) határozata vis maior támogatás igényléséről az önkormányzati tulajdonú építményt (közutak, közúti híd, támfal/földcsuszamlás helyreállítása) sújtó természeti eredetű erők által okozott károk helyreállításának és a település teljes közigazgatási területét érintő helyi vízkárelhárítás/védekezési költségek részbeni támogatására Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és úgy határoz, hogy a Dédestapolcsány Község Önkormányzata tulajdonában álló építményt (közutak, közúti híd, támfal/földcsuszamlás helyreállítása) sújtó természeti eredetű erők által (2019. május 29-én felhőszakadás következtében a település teljes közigazgatási területén villámárvíz következett be, a településen keresztül haladó Bán patak több utcát elöntött, ill. a domboldalakról lezúduló víz lakóingatlanokba tört be) okozott károk helyreállításának és a vízkárelhárítás/védekezési költségek részbeni támogatására vis maior támogatás címen pályázatot 3
nyújt be a Belügyminisztériumhoz a vis maior támogatás felhasználásának részletes szabályairól szóló 9/2011.(II.15.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően. A káresemény megnevezése: közutak, közúti híd, támfal/földcsuszamlás helyreállítása; vízkárelhárítás, védekezés A káresemény helye: Közutak, közúti híd: Dédestapolcsány belterület 87., 90. helyrajzi szám, 3643. Dédestapolcsány, Hunyadi J. utca és közúti híd; Dédestapolcsány belterület 5., 116.,127.,174. helyrajzi szám, 3643. Dédestapolcsány, Szabadság utca; Dédestapolcsány belterület 316. helyrajzi szám, 3643. Dédestapolcsány, Petőfi Sándor utca; Támfal/földcsuszamlás helyreállítása: Dédestapolcsány belterület 67. helyrajzi szám, 3643. Dédestapolcsány, Dózsa György utca 34. szám. Vízkárelhárítás, védekezés: Dédestapolcsány település teljes közigazgatási területe A káresemény forrásösszetétele: Megnevezés 2019. év % Saját forrás (biztosítási összeg 9.916.321.-Ft 10 nélkül) Biztosító kártérítése.. Egyéb forrás.... Vis maior támogatási igény 89.246.878.-Ft 90 Források összesen 99.163.199.-Ft 100 A károk helyreállításának (költségvetés alapján) tervezett összköltsége 99.163.199.-Ft, melynek fedezetét az Önkormányzat részben tudja biztosítani. A Képviselő-testület nyilatkozik arról, hogy a káreseménnyel érintett vagyonelem a tulajdonát képezi. A károsodott építmény az önkormányzat alábbi kötelező feladatának ellátását szolgálják: Dédestapolcsány, Hunyadi János utca közút és közúti híd; Dédestapolcsány, Szabadság utca; Dédestapolcsány, Petőfi Sándor utca megnevezésű közutak - a helyi közutak és tartozékainak kialakítása és fenntartása. Dédestapolcsány, Dózsa György utca 34. alatti támfal/földcsuszamlás helyreállítása - közparkok és egyéb közterületek kialakítása és fenntartása; vízkárelhárítás. A bekövetkezett káreseménnyel kapcsolatban az Önkormányzat biztosítással nem rendelkezik. Az Önkormányzat a károsodott ingatlanra értékkövető határozatlan időtartamú biztosítást köt, és vállalja annak 4 éven keresztüli fenntartását, valamint a támogatás elszámolásának benyújtásakor igazolja a biztosítási szerződés megkötését a Magyar Államkincstár területileg illetékes Igazgatósága felé. Az Önkormányzat vállalja a károsodott ingatlannak a költséghatékonyság és a megvalósíthatóság szempontjaira tekintettel történő helyreállítását. Az Önkormányzat más a tulajdonában lévő vagyontárggyal a feladatát nem tudja ellátni. 4
Az Önkormányzat saját erejéből - részben - a vis maior esemény okozta helyzetet nem tudja megoldani. Az Önkormányzat teljesítőképességét a felmerült károk helyreállítása jelentősen meghaladja, a vis maior esemény rövid időszakon belül ismétlődő természeti, időjárási csapások következményeként alakult ki. Az Önkormányzat nem áll adósságrendezési eljárás alatt. A Képviselő-testület a saját forrás összegét az Önkormányzat 2019. évi költségvetéséről szóló 2/2019.(II.13.) önkormányzati/költségvetési rendeletében biztosítja. Az Önkormányzat az adott tárgyban korábban az alábbiak szerint nyújtott be pályázatot: - Dédestapolcsány belterület 87., 90. helyrajzi szám, 3643. Dédestapolcsány, Hunyadi J. utcai közúti híd helyreállítására 2018. évben; - Dédestapolcsány belterület 5., 116.,127.,174. helyrajzi szám, 3643. Dédestapolcsány, Szabadság utca megnevezésű közút helyreállítására 2017. évben; - Dédestapolcsány belterület 67. helyrajzi szám, 3643. Dédestapolcsány, Dózsa György utca 34. szám alatt támfal építésére 2010. évben (az érintett terület másik szakaszán). Az Önkormányzat az adott tárgyban korábban vagy egyidejűleg nem nyújtott be pályázatot: - Dédestapolcsány belterület 87., 90. helyrajzi szám, 3643. Dédestapolcsány, Hunyadi János utca megnevezésű közútra; - Dédestapolcsány belterület 316. helyrajzi szám, 3643. Dédestapolcsány, Petőfi Sándor utca megnevezésű közútra; - Dédestapolcsány belterület 67. helyrajzi szám, 3643. Dédestapolcsány, Dózsa György utca 34. szám alatt lévő támfal/földcsuszamlás helyreállítására a káresemény jelenlegi helyszínén. Az Önkormányzat az adott tárgyban korábban a vízkárelhárítás/védekezési költségek támogatására 2010. évben nyújtott be pályázatot. Az Önkormányzat az adott tárgyban egyidejűleg a vízkárelhárítás/védekezési költségek támogatására nem nyújtott be pályázatot. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a pályázat benyújtására, a határozattal összefüggésben a szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 77/2019.(VII.11.) határozata a település teljes közigazgatási területét érintő helyi vízkárelhárítás/védekezési költségekről (2019. május 29.) Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és úgy határoz, hogy a Dédestapolcsány települést sújtó természeti eredetű erők által okozott vízkárelhárítás/védekezési költséget 565.209.-Ft-ban elfogadja, melyből 56.521.-Ft saját forrással a vis maior pályázatba beépíti. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a határozattal összefüggésben a szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal 5
2. Tulajdonosi hozzájárulás Dédestapolcsány, Radnóti Miklós utca hrsz: 835. kivett közterületre középnyomású gázellátást biztosító gázleágazó vezeték tervének engedélyezési eljárásához Előterjesztő: Polgármester A Képviselő-testület a jegyzőkönyv mellékletét képező előterjesztés alapján tárgyalta a napirendet. Lukács László Polgármester elmondta, hogy a Dédestapolcsány, Radnóti M. utca 51. szám alatti ingatlan gázbekötéséhez, illetve annak tervezéséhez kérnek tulajdonosi hozzájárulást az előterjesztéshez mellékelt dokumentumok szerint. Kérdezte a Képviselőktől, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban van-e valakinek kérdése észrevétele, javaslata? Kérdés, észrevétel nem hangzott el. Lukács László Polgármester szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot a jegyzőkönyv melléklete szerint. Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6 képviselővel, 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül a javaslatot elfogadta és a következő határozatot hozta: Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 78/2019. (VII.11.) határozata tulajdonosi hozzájárulás a Dédestapolcsány, Radnóti Miklós utca hrsz: 835. kivett közterületre középnyomású gázellátást biztosító gázleágazó vezeték tervének engedélyezési eljárásához Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta: A DINAMIK Bt. (3532. Miskolc, Illyés Gy. u. 2/a., Bognárné Papp Katalin tervező ) kérelme, a Dédestapolcsány, Radnóti Miklós utca 51. szám, hrsz: 826. ingatlan gázellátását biztosító középnyomású gázelosztó vezeték kiviteli és engedélyezési tervdokumentációja alapján a középnyomású gázellátását biztosító gázleágazó vezeték tervének engedélyezési eljárásához a Dédestapolcsány, Radnóti Miklós utca hrsz: 835. kivett közterületre a tulajdonosi hozzájárulást megadja az alábbi feltétellel: - a kiviteli tervtől eltérni nem lehet - az úttestet (Radnóti Miklós utca) felbontani nem lehet - a bontási munkák befejezése után az igénybe vett közterületet, zöldterületet helyre kell állítani. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a határozat végrehajtására. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal 3. Don Bosco Iskola kérelme iskolai védőnői tevékenység helyettesítéséhez Előterjesztő: Polgármester A Képviselő-testület a jegyzőkönyv mellékletét képező előterjesztés alapján tárgyalta a napirendet. Lukács László Polgármester elmondta, hogy a Don Bosco iskola igazgatója ismét kérte, hogy a 6
védőnőnk 2019. július 1-től 2020. június 30-ig védőnői helyettesítési feladatokat lásson el. A testület döntése alapján korábban 2019. június 30-ig ellátta ezeket a feladatokat. Kérdezte a Képviselőktől, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban van-e valakinek kérdése észrevétele, javaslata? Kérdés, észrevétel nem hangzott el. Lukács László Polgármester szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot a jegyzőkönyv melléklete szerint. Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6 képviselővel, 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül a javaslatot elfogadta és a következő határozatot hozta: Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 79/2019. (VII.11.) határozata a Kazincbarcikai Don Bosco Iskolában védőnői helyettesítési feladatok ellátásának engedélyezéséről Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testülete a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és úgy határoz, hogy a Don Bosco Általános Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium (3700. Kazincbarcika, Május 1. út 11. szám, képviseli: Molnár-Gál Béla Igazgató) kérelmének helyt ad és hozzájárul, hogy Galicz Szilvia védőnő a fenti intézményben heti 2 alkalommal 2019. július 1. napjától 2020. június 30. napjáig az iskolai védőnői tevékenységhez kapcsolódóan védőnői helyettesítési feladatokat ellásson. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a hozott határozatról az iskola Igazgatóját írásban tájékoztassa. Felelős: Polgármester Határidő: szövegben 4. Csaplár Dániel és Csaplárné Mikla Kitti kérelme a Fiatalok Garzonházában lévő önkormányzati bérlakás felújításának (laminált padló, csaptelep csere) lakbérbeszámítására Előterjesztő: Polgármester A Képviselő-testület a jegyzőkönyv mellékletét képező előterjesztés alapján tárgyalta a napirendet. Lukács László Polgármester elmondta, hogy a bérlők által lerakott laminált padlók állapotát ellenőrizzük, hogy rendeltetésszerű használatra alkalmasak-e. Az Önkormányzatot nem éri kár, mert amikor az önkormányzat laminált padlózott a bérlakásban, egy szoba anyagköltsége volt kb. 40.000.-Ft. Kérdezte a Képviselőktől, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban van-e valakinek kérdése észrevétele, javaslata? Kérdés, észrevétel nem hangzott el. Lukács László Polgármester szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot a jegyzőkönyv melléklete szerint. 7
Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6 képviselővel, 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül a javaslatot elfogadta és a következő határozatot hozta: Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 80/2019. (VII. 11.) határozata Csaplár Dániel és Csaplárné Mikla Kitti Fiatalok Garzonházában lévő önkormányzati bérlakás felújításának lakbér-beszámítás iránti kérelméről Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testülete a tárggyal összefüggő kérelmet megtárgyalta, s figyelemmel az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletéről szóló 2/2007.(I.17.) rendelet előírásaira úgy határoz, hogy amennyiben a Fiatalok Garzonháza, Dédestapolcsány, Lajos Á. u. 2. földszint 3. szám alatti bérlakásban Csaplár Dániel és Csaplárné Mikla Kitti bérlő által saját költségen - lerakott laminált padlók állapota megfelelő, rendeltetésszerű használatra alkalmasak, úgy annak igazolt költségét a 2019. július-augusztus havi (2 x 21.375.-Ft) lakbér beszámítással a bérlő részére megtéríti. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a határozatban foglaltak végrehajtására. Felelős: Polgármester, jegyző Határidő: értelemszerűen 5. Az Önkormányzat tulajdonában álló MERCEDES VITO 115 CDI típusú mikrobusz közösségi célra történő igénybevétele engedélyezése Előterjesztő: Alpolgármester A Képviselő-testület a jegyzőkönyv mellékletét képező előterjesztés alapján tárgyalta a napirendet. Lukács László Polgármester elmondta, hogy 2019. július 27-től 2019. augusztus 3-ig Olaszországba kíván üdülési célra dédestapolcsányi nyugdíjasokat, közalkalmazottakat szállítani az önkormányzati mikrobusszal. Miután családjával ő is részt vesz ezen az üdülésen, bejelentette a Képviselő-testületnek a személyes érintettségét. Kérdés, észrevétel, hozzászólás nem hangzott el. Hegyiné Dr. Gólya Ibolya Alpolgármester szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot a jegyzőkönyv melléklete szerint. Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6 képviselővel, 5 igen szavazattal, 1 tartózkodással, ellenszavazat nélkül a javaslatot elfogadta és a következő határozatot hozta: Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 81/2019. (VII.11.) határozata az Önkormányzat tulajdonában álló MERCEDES VITO 115 CDI típusú mikrobusz közösségi célra történő igénybevétele engedélyezéséről Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselőtestület) a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta: A Képviselő-testület - az Önkormányzat tulajdonában álló MERCEDES VITO 115 CDI típusú mikrobusz közösségi célra történő igénybevételét külföldi utazás céljából engedélyezi; 8
- hozzájárul, hogy Lukács László Polgármester 2019. július 27. napjától 2019. augusztus 3. napjáig, 8 napra nyugdíjas, rokkant nyugdíjas, illetve közalkalmazott helyi lakosokat szállítson Olaszországba üdülés céljából; - a gépjármű használati, térítési díját bruttó 27.000.-Ft, azaz Huszonhétezer forint összegben állapítja meg, melyet az igénybevevőnek az utazás megkezdése előtt az Önkormányzatnak meg kell fizetnie; - kinyilvánítja, hogy az üzemanyag és egyéb utazással összefüggő költség az igénybevevőt terheli. A gépjármű átadás-átvétele tele üzemanyagtankkal történik. Az utazás során a rendeltetésszerű használatot biztosítani kell; - a Polgármester részére külön engedélyt ad a mikrobusz külföldön és belföldön történő használatára. Felelős: Polgármester, Alpolgármester Határidő: szövegben 6. Biloshapka Anton és Kazemir Bohdana külföldi jogállású természetes személyek dédestapolcsányi ingatlanszerzése Előterjesztő: Polgármester A Képviselő-testület a jegyzőkönyv mellékletét képező előterjesztés alapján tárgyalta a napirendet. Lukács László Polgármester elmondta, hogy a Kormányhivatal megkeresett minket, hogy a Dédestapolcsány, Petőfi S. utca 4. szám alatt lévő - ukrán állampolgárok által - történő ingatlan szerzése nem ütközik-e önkormányzati érdekbe. Kérdezte a Képviselőktől, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban van-e valakinek kérdése észrevétele, javaslata? Győrfi András Képviselő elmondta, hogy a kérelmező szintén a Boschnál dolgozik, ahol ő. A munkahelyükön tolmácsolt, így ismerte meg, jó benyomást keltett benne. További hozzászólás nem hangzott el. Lukács László Polgármester szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot a jegyzőkönyv melléklete szerint. Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6 képviselővel, 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül a javaslatot elfogadta és a következő határozatot hozta: Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 82/2019. (VII.11.) határozata Biloshapka Anton és Kazemir Bohdana külföldi jogállású természetes személyek dédestapolcsányi ingatlanszerzéssel kapcsolatos nyilatkozata megtételéről Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta: A Képviselő-testület a jelenlegi ismeretei alapján nyilatkozik, hogy Biloshapka Anton és Kazemir Bohdana 3600. Ózd, Géza út 2. ¼. szám alatti lakos, ukrán állampolgárok által a Dédestapolcsány belterületi 340. hrsz. alatt nyilvántartott kivett lakóház, udvar megnevezésű, természetben 3643. Dédestapolcsány, Petőfi Sándor utca 4. szám alatt található 721 m2 alapterületű ingatlan tulajdonjoga adás-vételi szerződés alapján történő lakáscélú - megszerzése nem sérti Dédestapolcsány Község 9
10
11
12
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2019. JÚLIUS 11-EI RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRE IKT. SZ: Dtp/1326-2/2019. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB I. NAPIREND Tárgy: Vis maior támogatás igénylése az önkormányzati tulajdonú építményt (közutak, közúti híd, támfal) sújtó természeti eredetű erők által okozott károk helyreállításának és védekezési költség részbeni támogatására Előterjesztő: Lukács László Polgármester A döntés formája: Határozat Előterjesztést készítette: Szavazás módja: Egyszerű többség Turócziné Fazekas Magdolna Aljegyző Határozati javaslat Tisztelt Képviselő-testület! A településünkön 2019. május 29. napján lezajlott villámárvíz következtében a határozati javaslatban megjelölt közutak, közúti híd és a Dózsa Gy. utca végén lévő támfal károsodott, helyreállításuk vált szükségessé, melyre Önkormányzatunk önerőből nem képes. A vis maior támogatás felhasználásának részletes szabályairól szóló 9/2011. (II. 15.) Korm. rendelet határozza meg a helyi önkormányzatok vis maior támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, a felhasználásáról szóló elszámolásnak és a vis maior támogatás ellenőrzésének részletes szabályait. A vis maior támogatás célja az egyes természeti károkból adódó, indokolt és szükséges védekezéssel összefüggő kiadások részbeni vagy teljes megtérítése, a helyi önkormányzat tulajdonában lévő épületben, építményben, partfalban vagy a helyi önkormányzat vagyonkezelésében és az állam tulajdonában lévő, kötelező feladatellátást szolgáló épületben a vis maior események okozta károk helyreállításának és a katasztrófavédelmi szúnyoggyérítéssel összefüggő kiadások részbeni támogatása. Indítványozom az előterjesztés megtárgyalását és a határozati javaslat elfogadását. Dédestapolcsány, 2019. július 8. Lukács László sk. Polgármester 13
Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2019.(VII.11.) határozata vis maior támogatás igényléséről az önkormányzati tulajdonú építményt (közutak, közúti híd, támfal/földcsuszamlás helyreállítása) sújtó természeti eredetű erők által okozott károk helyreállításának és a település teljes közigazgatási területét érintő helyi vízkárelhárítás/védekezési költségek részbeni támogatására Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és úgy határoz, hogy a Dédestapolcsány Község Önkormányzata tulajdonában álló építményt (közutak, közúti híd, támfal/földcsuszamlás helyreállítása) sújtó természeti eredetű erők által (2019. május 29-én felhőszakadás következtében a település teljes közigazgatási területén villámárvíz következett be, a településen keresztül haladó Bán patak több utcát elöntött, ill. a domboldalakról lezúduló víz lakóingatlanokba tört be) okozott károk helyreállításának és a vízkárelhárítás/védekezési költségek részbeni támogatására vis maior támogatás címen pályázatot nyújt be a Belügyminisztériumhoz a vis maior támogatás felhasználásának részletes szabályairól szóló 9/2011.(II.15.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően. A káresemény megnevezése: közutak, közúti híd, támfal/földcsuszamlás helyreállítása; vízkárelhárítás, védekezés A káresemény helye: Közutak, közúti híd: Dédestapolcsány belterület 87., 90. helyrajzi szám, 3643. Dédestapolcsány, Hunyadi J. utca és közúti híd; Dédestapolcsány belterület 5., 116.,127.,174. helyrajzi szám, 3643. Dédestapolcsány, Szabadság utca; Dédestapolcsány belterület 316. helyrajzi szám, 3643. Dédestapolcsány, Petőfi Sándor utca; Támfal/földcsuszamlás helyreállítása: Dédestapolcsány belterület 67. helyrajzi szám, 3643. Dédestapolcsány, Dózsa György utca 34. szám. Vízkárelhárítás, védekezés: Dédestapolcsány település teljes közigazgatási területe A káresemény forrásösszetétele: Megnevezés 2019. év % Saját forrás (biztosítási összeg 9.916.321.-Ft 10 nélkül) Biztosító kártérítése.. Egyéb forrás.... Vis maior támogatási igény 89.246.878.-Ft 90 Források összesen 99.163.199.-Ft 100 A károk helyreállításának (költségvetés alapján) tervezett összköltsége 99.163.199.-Ft, melynek fedezetét az Önkormányzat részben tudja biztosítani. A Képviselő-testület nyilatkozik arról, hogy a káreseménnyel érintett vagyonelem a tulajdonát képezi. A károsodott építmény az önkormányzat alábbi kötelező feladatának ellátását szolgálják: 14
Dédestapolcsány, Hunyadi János utca közút és közúti híd; Dédestapolcsány, Szabadság utca; Dédestapolcsány, Petőfi Sándor utca megnevezésű közutak - a helyi közutak és tartozékainak kialakítása és fenntartása. Dédestapolcsány, Dózsa György utca 34. alatti támfal/földcsuszamlás helyreállítása - közparkok és egyéb közterületek kialakítása és fenntartása; vízkárelhárítás. A bekövetkezett káreseménnyel kapcsolatban az Önkormányzat biztosítással nem rendelkezik. Az Önkormányzat a károsodott ingatlanra értékkövető határozatlan időtartamú biztosítást köt, és vállalja annak 4 éven keresztüli fenntartását, valamint a támogatás elszámolásának benyújtásakor igazolja a biztosítási szerződés megkötését a Magyar Államkincstár területileg illetékes Igazgatósága felé. Az Önkormányzat vállalja a károsodott ingatlannak a költséghatékonyság és a megvalósíthatóság szempontjaira tekintettel történő helyreállítását. Az Önkormányzat más a tulajdonában lévő vagyontárggyal a feladatát nem tudja ellátni. Az Önkormányzat saját erejéből - részben - a vis maior esemény okozta helyzetet nem tudja megoldani. Az Önkormányzat teljesítőképességét a felmerült károk helyreállítása jelentősen meghaladja, a vis maior esemény rövid időszakon belül ismétlődő természeti, időjárási csapások következményeként alakult ki. Az Önkormányzat nem áll adósságrendezési eljárás alatt. A Képviselő-testület a saját forrás összegét az Önkormányzat 2019. évi költségvetéséről szóló 2/2019.(II.13.) önkormányzati/költségvetési rendeletében biztosítja. Az Önkormányzat az adott tárgyban korábban az alábbiak szerint nyújtott be pályázatot: - Dédestapolcsány belterület 87., 90. helyrajzi szám, 3643. Dédestapolcsány, Hunyadi J. utcai közúti híd helyreállítására 2018. évben; - Dédestapolcsány belterület 5., 116.,127.,174. helyrajzi szám, 3643. Dédestapolcsány, Szabadság utca megnevezésű közút helyreállítására 2017. évben; - Dédestapolcsány belterület 67. helyrajzi szám, 3643. Dédestapolcsány, Dózsa György utca 34. szám alatt támfal építésére 2010. évben (az érintett terület másik szakaszán). Az Önkormányzat az adott tárgyban korábban vagy egyidejűleg nem nyújtott be pályázatot: - Dédestapolcsány belterület 87., 90. helyrajzi szám, 3643. Dédestapolcsány, Hunyadi János utca megnevezésű közútra; - Dédestapolcsány belterület 316. helyrajzi szám, 3643. Dédestapolcsány, Petőfi Sándor utca megnevezésű közútra; - Dédestapolcsány belterület 67. helyrajzi szám, 3643. Dédestapolcsány, Dózsa György utca 34. szám alatt lévő támfal/földcsuszamlás helyreállítására a káresemény jelenlegi helyszínén. Az Önkormányzat az adott tárgyban korábban a vízkárelhárítás/védekezési költségek támogatására 2010. évben nyújtott be pályázatot. Az Önkormányzat az adott tárgyban egyidejűleg a vízkárelhárítás/védekezési költségek támogatására nem nyújtott be pályázatot. 15
A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a pályázat benyújtására, a határozattal összefüggésben a szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2019.(VII.11.) határozata a település teljes közigazgatási területét érintő helyi vízkárelhárítás/védekezési költségekről (2019. május 29.) Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és úgy határoz, hogy a Dédestapolcsány települést sújtó természeti eredetű erők által okozott vízkárelhárítás/védekezési költséget 565.209.-Ft-ban elfogadja, melyből 56.521.-Ft saját forrással a vis maior pályázatba beépíti. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a határozattal összefüggésben a szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal 16
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2019. JÚLIUS 11-EI RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRE IKT. SZ: Dtp/1326-3/2019. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB II. NAPIREND Tárgy: Tulajdonosi hozzájárulás Dédestapolcsány, Radnóti Miklós utca hrsz: 835. kivett közterületre középnyomású gázellátást biztosító gázleágazó vezeték tervének engedélyezési eljárásához Előterjesztő: Lukács László Polgármester A döntés formája: Határozat Előterjesztést készítette: Szavazás módja: Egyszerű többség Turócziné Fazekas Magdolna Aljegyző Kérelem, műszaki leírás, tulajdoni lap, helyszínrajz Határozati javaslat Tisztelt Képviselő-testület! A DINAMIK Bt. (3532. Miskolc, Illyés Gy. u. 2/a., Bognárné Papp Katalin tervező ) a mellékelt kérelmet és műszaki leírást nyújtotta be a Dr. Molnár Tamás Dédestapolcsány, Radnóti Miklós utca 51. szám, hrsz: 826. ingatlan középnyomású gázellátását biztosító gázleágazó vezeték tervének engedélyezési eljárásához, melyben tulajdonosi hozzájárulást kér a tárgyban megjelölt ingatlanra. Indítványozom az előterjesztés megtárgyalását és a határozati javaslat elfogadását. Dédestapolcsány, 2019. július 5. Lukács László sk. Polgármester 17
HATÁROZATI JAVASLAT Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2019. (VII.11.) határozata tulajdonosi hozzájárulás a Dédestapolcsány, Radnóti Miklós utca hrsz: 835. kivett közterületre középnyomású gázellátást biztosító gázleágazó vezeték tervének engedélyezési eljárásához Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselőtestület) a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta: A DINAMIK Bt. (3532. Miskolc, Illyés Gy. u. 2/a., Bognárné Papp Katalin tervező ) kérelme, a Dédestapolcsány, Radnóti Miklós utca 51. szám, hrsz: 826. ingatlan gázellátását biztosító középnyomású gázelosztó vezeték kiviteli és engedélyezési tervdokumentációja alapján a középnyomású gázellátását biztosító gázleágazó vezeték tervének engedélyezési eljárásához a Dédestapolcsány, Radnóti Miklós utca hrsz: 835. kivett közterületre a tulajdonosi hozzájárulást megadja az alábbi feltétellel: - a kiviteli tervtől eltérni nem lehet - az úttestet (Radnóti Miklós utca) felbontani nem lehet - a bontási munkák befejezése után az igénybe vett közterületet, zöldterületet helyre kell állítani. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a határozat végrehajtására. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal 18
19
20
21
22
23
24
25
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2019. JÚLIUS 11-EI RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRE IKT. SZ: DTP/1326-4/2019. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB I I I. NAPIREND Tárgy: Don Bosco Iskola kérelme iskolai védőnői tevékenység helyettesítéséhez Előterjesztő: Előterjesztést készítette: Melléklet: Lukács László Polgármester Turócziné Fazekas Magdolna Aljegyző Kérelem Határozati javaslat A döntés formája: Határozat Szavazás módja: Egyszerű többség Tisztelt Képviselő-testület! A Don Bosco Általános Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium (3700. Kazincbarcika, Május 1. út 11. szám) Igazgatója a mellékelt kérelmet nyújtotta be, mely szerint az iskola védőnői tevékenységhez kapcsolódóan Galicz Szilvia védőnőt heti 2 alkalommal 2019. július 1. napjától 2020. június 30. napjáig a védőnői helyettesítési feladatok ellátására engedélyezze a Képviselő-testület, mert az iskolai védőnő 2018. szeptember 04-től gyermekgondozási díjban részesül. A Képviselő-testület a 130/2018.(XI.20.) határozatával 2018. december 1. napjától 2019. június 30. napjáig engedélyezte a helyettesítési feladatok ellátását. Akkor a vezető védőnő arról tájékoztatott, hogy a helyettesítésnek akadálya nincs, támogatja a védőnőt a szakmai feladatai maradéktalan ellátásában. Indítványozom az előterjesztés megtárgyalását és a határozati javaslat elfogadását. Dédestapolcsány, 2019. július 5. Lukács László sk. Polgármester 26
HATÁROZATI JAVASLAT Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2019. (VII.11.) határozata a Kazincbarcikai Don Bosco Iskolában védőnői helyettesítési feladatok ellátásának engedélyezéséről Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testülete a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és úgy határoz, hogy a Don Bosco Általános Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium (3700. Kazincbarcika, Május 1. út 11. szám, képviseli: Molnár-Gál Béla Igazgató) kérelmének helyt ad és hozzájárul, hogy Galicz Szilvia védőnő a fenti intézményben heti 2 alkalommal 2019. július 1. napjától 2020. június 30. napjáig az iskolai védőnői tevékenységhez kapcsolódóan védőnői helyettesítési feladatokat ellásson. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a hozott határozatról az iskola Igazgatóját írásban tájékoztassa. Felelős: Polgármester Határidő: szövegben 27
28
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2019. JÚLIUS 11-EI RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRE IKT. SZ: DTP/1326-5/2019. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB I V. NAPIREND Tárgy: Csaplár Dániel és Csaplárné Mikla Kitti kérelme a Fiatalok Garzonházában lévő önkormányzati bérlakás felújításának (laminált padló, csaptelep csere) lakbér-beszámítására Előterjesztő: Előterjesztést készítette: Melléklet: Lukács László Polgármester Turócziné Fazekas Magdolna Aljegyző Kérelem Határozati javaslat A döntés formája: Határozat Szavazás módja: Egyszerű többség Tisztelt Képviselő-testület! Csaplár Dániel és Csaplárné Mikla Kitti a Képviselő-testület 37/2018. (III.20.) határozata alapján lakáscsere útján 2018. április 1. napján költözött át a Dédestapolcsány, Lajos Árpád utca 2. földszint 3. szám alatt lévő önkormányzati bérlakásra. Kérelmük szerint lakást vásároltak, ezért legkésőbb 2019. augusztus 31-én szeretnének a bérleményből kiköltözni. Saját költségen a szobákban laminált padlót, a fürdőben csaptelepeket cseréltek, szeretnék 2 havi lakbér betudással a felújítást elszámolni. Indítványozom az előterjesztés megtárgyalását és a határozati javaslat elfogadását. Dédestapolcsány, 2019. július 5. Lukács László sk. Polgármester 29
HATÁROZATI JAVASLAT Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2019. (VII. 11.) határozata Csaplár Dániel és Csaplárné Mikla Kitti Fiatalok Garzonházában lévő önkormányzati bérlakás felújításának lakbér-beszámítás iránti kérelméről Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testülete a tárggyal összefüggő kérelmet megtárgyalta, s figyelemmel az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletéről szóló 2/2007.(I.17.) rendelet előírásaira úgy határoz, hogy amennyiben a Fiatalok Garzonháza, Dédestapolcsány, Lajos Á. u. 2. földszint 3. szám alatti bérlakásban Csaplár Dániel és Csaplárné Mikla Kitti bérlő által saját költségen - lerakott laminált padlók állapota megfelelő, rendeltetésszerű használatra alkalmasak, úgy annak igazolt költségét a 2019. július-augusztus havi (2 x 21.375.-Ft) lakbér beszámítással a bérlő részére megtéríti. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a határozatban foglaltak végrehajtására. Felelős: Polgármester, jegyző Határidő: értelemszerűen 30
31
32
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2019. JÚLIUS 11-EI RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRE IKT. SZ: DTP/1326-6/2019. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB V. NAPIREND Tárgy: Az Önkormányzat tulajdonában álló MERCEDES VITO 115 CDI típusú mikrobusz közösségi célra történő igénybevétele engedélyezése Előterjesztő: Előterjesztést készítette: Melléklet: Hegyiné Dr. Gólya Ibolya Alpolgármester Turócziné Fazekas Magdolna Aljegyző Határozati javaslat A döntés formája: Határozat Szavazás módja: Egyszerű többség Tisztelt Képviselő-testület! Lukács László Polgármester részéről igényként merült fel az Önkormányzat tulajdonában álló MERCEDES VITO 115 CDI típusú mikrobusz külföldre történő utazáshoz, térítés ellenében közösségi célra történő igénybevétele. 2019. július 27-től 2019. augusztus 3-ig nyugdíjas, rokkantnyugdíjas, illetve közalkalmazott helyi lakosokat kíván Olaszországba vinni üdülés céljából. Az Önkormányzat vonatkozó Szabályzata lehetőséget nyújt az önkormányzat gépjárműveinek magáncélra történő igénybevételére a Polgármester engedélyével. A Polgármester részére a Képviselő-testület hozzájárulása szükséges. Vonatkozó jogszabályok: személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény a közúti gépjárművek, az egyes mezőgazdasági, erdészeti és halászati erőgépek üzemanyag- és kenőanyag-fogyasztásának igazolás nélkül elszámolható mértékéről szóló 60/1992.(IV.1.) Kormányrendelet. 33
A fenti jogszabályok elsősorban a gépjárművek költség-elszámolási lehetőségeinek alapvető szabályait fogalmazzák meg. Tekintettel arra, hogy a mikrobusz igénybevétele közösségi érdeket szolgál, indítványozom a térítési használati díjat az Szja törvény 25. (2) bekezdés bb) pontja alapján a saját gépjárművel történő munkába járás költségtérítése összegével egyezően bruttó 27.000.-Ft-ban megállapítani (1800 km x 15.-Ft/km). Az üzemanyag és egyéb utazással felmerülő költség a használót terheli, a gépjármű átadás-átvétele tele üzemanyagtankkal történik. Indítványozom az előterjesztés megtárgyalását és a határozati javaslat elfogadását. Dédestapolcsány, 2019. július 9. Hegyiné Dr. Gólya Ibolya Alpolgármester HATÁROZATI JAVASLAT Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2019. (VII.11.) határozata az Önkormányzat tulajdonában álló MERCEDES VITO 115 CDI típusú mikrobusz közösségi célra történő igénybevétele engedélyezéséről Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselőtestület) a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta: A Képviselő-testület - az Önkormányzat tulajdonában álló MERCEDES VITO 115 CDI típusú mikrobusz közösségi célra történő igénybevételét külföldi utazás céljából engedélyezi; - hozzájárul, hogy Lukács László Polgármester 2019. július 27. napjától 2019. augusztus 3. napjáig, 8 napra nyugdíjas, rokkant nyugdíjas, illetve közalkalmazott helyi lakosokat szállítson Olaszországba üdülés céljából; - a gépjármű használati, térítési díját bruttó 27.000.-Ft, azaz Huszonhétezer forint összegben állapítja meg, melyet az igénybevevőnek az utazás megkezdése előtt az Önkormányzatnak meg kell fizetnie; - kinyilvánítja, hogy az üzemanyag és egyéb utazással összefüggő költség az igénybevevőt terheli. A gépjármű átadás-átvétele tele üzemanyagtankkal történik. Az utazás során a rendeltetésszerű használatot biztosítani kell; - a Polgármester részére külön engedélyt ad a mikrobusz külföldön és belföldön történő használatára. Felelős: Polgármester, Alpolgármester Határidő: szövegben 34
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2019. JÚLIUS 11-EI RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRE IKT. SZ: DTP/1326-7/2019. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB V I. NAPIREND Tárgy: Biloshapka Anton és Kazemir Bohdana külföldi jogállású természetes személyek dédestapolcsányi ingatlanszerzése Előterjesztő: Előterjesztést készítette: Melléklet: Lukács László Polgármester Turócziné Fazekas Magdolna Aljegyző B-A-Z Megyei Kormányhivatal BO/05/1994-5/2019.számú végzése Határozati javaslat A döntés formája: Határozat Szavazás módja: Egyszerű többség Tisztelt Képviselő-testület! Biloshapka Anton és Kazemir Bohdana külföldi jogállású természetes személyek ügyvédjük útján kérelmet nyújtottak be a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalhoz a Dédestapolcsány belterületi 340. hrsz. alatt nyilvántartott kivett lakóház, udvar megnevezésű, természetben 3643. Dédestapolcsány, Petőfi Sándor utca 4. szám alatt található 721 m2 alapterületű ingatlan tulajdonjoga megszerzésének engedélyezése iránt. A Kormányhivatal a mellékelt végzéssel megkereste Önkormányzatunkat nyilatkozattétel céljából, hogy az ingatlanszerzés sérti-e Dédestapolcsány Község Önkormányzata érdekeit. Telefonon arról tájékoztatott, hogy az ingatlanszerzés lakás célt szolgál. Jogszabályi feltételek A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény szerinti mező- és erdőgazdasági hasznosítású földnek nem minősülő ingatlan tulajdonjogának külföldi jogi vagy természetes személy által történő megszerzésének engedélyezésére a 251/2014. (X. 2.) Kormányrendeletet kell alkalmazni. A Kormányrendelet 4. (1) bekezdése a)-d) pontjai, (2),(3) bekezdése szerint: (1) Az ingatlanszerzést a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel engedélyezni kell, 35
amennyiben a) az közérdeket és önkormányzati érdeket nem sért, b) a kérelmező az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény szerinti egyéni vállalkozó vagy egyéni cég tagja, és Magyarországon gazdasági tevékenységet kíván folytatni, a megszerezni kívánt ingatlan szükséges e gazdasági tevékenységének folytatásához, Magyarországon életvitelszerűen kíván lakni, valamint az ingatlanszerzése közérdeket nem sért, c) a külföldi természetes személy személyazonossága, vagy a külföldi jogi személy Fiókteleptv. szerinti fióktelepének vagy kereskedelmi képviseletének azonossága hitelt érdemlően megállapítható, és d) megállapítható az ingatlan tulajdonjoga átruházásának szándéka. (2) A fővárosi és megyei kormányhivatal az engedély megadását az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feltétel teljesülése esetén is megtagadhatja, amennyiben a külföldi honossága szerinti állam nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján nem biztosít a magyar állampolgároknak, valamint a magyarországi székhelyű jogi személyeknek a belföldiekkel legalább azonos elbírálást, kivéve, ha a) a tulajdonszerzés célja közös tulajdon megszüntetése vagy b) a külföldi természetes személy Magyarországon folyamatosan legalább 5 éve bejelentett lakóhellyel, tartózkodási hellyel vagy szálláshellyel rendelkezik, és ez idő alatt összesen legalább 3 évig foglalkoztatási jogviszonyban állt. (3) Amennyiben az ingatlanszerzés közérdeket vagy önkormányzati érdeket sért, és e rendelet nem írja elő, hogy az ingatlanszerzést engedélyezni kell, az ingatlanszerzés engedélyezése iránt benyújtott kérelmet el kell utasítani. A Kormányrendelet 5. (1), (4) bekezdése és a 6. (2) bekezdése kimondja: 5. (1) Közérdek sérelmének minősül, ha a kérelmező természetes személy a) kiutasítás, vagy beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt áll, b) elfogatóparancs hatálya alatt áll, c) büntetett előéletű, vagy ha a közérdek sérelme egyéb közbiztonsági, közrendi vagy közegészségügyi okból megállapítható. (4) Jogi személy kérelmező esetén a közérdek sérelme különösen akkor valósul meg, ha a fióktelep vagy kereskedelmi képviselet a) adószámát az állami adóhatóság felfüggesztette vagy törölte, b) a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló törvény szerint alkalmazott tevékenység korlátozására vonatkozó intézkedés hatálya alatt áll, c) felszámolás, kényszertörlés, vagy a Fiókteleptv. szerinti megszüntetési eljárás alatt áll. 6. (2) Önkormányzati érdek sérelmének minősül, ha az ingatlanszerzés a települési önkormányzat, vagy a Fővárosi Önkormányzat törvényben meghatározott kötelező vagy az általa önként vállalt helyi közügyet érintő önkormányzati érdekét sérti. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. -a alapján: 13. (1) A helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok különösen: 36
1. településfejlesztés, településrendezés; 2. településüzemeltetés (köztemetők kialakítása és fenntartása, a közvilágításról való gondoskodás, kéményseprő-ipari szolgáltatás biztosítása, a helyi közutak és tartozékainak kialakítása és fenntartása, közparkok és egyéb közterületek kialakítása és fenntartása, gépjárművek parkolásának biztosítása); 3. a közterületek, valamint az önkormányzat tulajdonában álló közintézmény elnevezése; 4. egészségügyi alapellátás, az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások; 5. környezet-egészségügy (köztisztaság, települési környezet tisztaságának biztosítása, rovarés rágcsálóirtás); 6. óvodai ellátás; 7. kulturális szolgáltatás, különösen a nyilvános könyvtári ellátás biztosítása; filmszínház, előadó-művészeti szervezet támogatása, a kulturális örökség helyi védelme; a helyi közművelődési tevékenység támogatása; 8. gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások; 8a. szociális szolgáltatások és ellátások, amelyek keretében települési támogatás állapítható meg; 9. lakás- és helyiséggazdálkodás; 10. a területén hajléktalanná vált személyek ellátásának és rehabilitációjának, valamint a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása; 11. helyi környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás; 12. honvédelem, polgári védelem, katasztrófavédelem, helyi közfoglalkoztatás; 13. helyi adóval, gazdaságszervezéssel és a turizmussal kapcsolatos feladatok; 14. a kistermelők, őstermelők számára - jogszabályban meghatározott termékeik - értékesítési lehetőségeinek biztosítása, ideértve a hétvégi árusítás lehetőségét is; 15. sport, ifjúsági ügyek; 16. nemzetiségi ügyek; 17. közreműködés a település közbiztonságának biztosításában; 18. helyi közösségi közlekedés biztosítása; 19. hulladékgazdálkodás; 20. távhőszolgáltatás; 21.víziközmű-szolgáltatás, amennyiben a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény rendelkezései szerint a helyi önkormányzat ellátásért felelősnek minősül. Tekintettel arra, hogy Önkormányzatunk a leírtakon túlmenően információval nem rendelkezik, jelenleg nem állapítható meg az önkormányzati érdek sérelme. Indítványozom az előterjesztés megtárgyalását és a határozati javaslat elfogadását. Dédestapolcsány, 2019. július 8. Lukács László sk. Polgármester 37
HATÁROZATI JAVASLAT Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2019. (VII.11.) határozata Biloshapka Anton és Kazemir Bohdana külföldi jogállású természetes személyek dédestapolcsányi ingatlanszerzéssel kapcsolatos nyilatkozata megtételéről Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselőtestület) a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta: A Képviselő-testület a jelenlegi ismeretei alapján nyilatkozik, hogy Biloshapka Anton és Kazemir Bohdana 3600. Ózd, Géza út 2. ¼. szám alatti lakos, ukrán állampolgárok által a Dédestapolcsány belterületi 340. hrsz. alatt nyilvántartott kivett lakóház, udvar megnevezésű, természetben 3643. Dédestapolcsány, Petőfi Sándor utca 4. szám alatt található 721 m2 alapterületű ingatlan tulajdonjoga adás-vételi szerződés alapján történő lakáscélú - megszerzése nem sérti Dédestapolcsány Község Önkormányzata érdekeit. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a hozott határozatot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztályának BO/05/1994-5/2019. iktatószámra hivatkozással küldje meg. Felelős: Polgármester Határidő: 2019.07.13. 38
39
40