Budapest III. Kerületi Pedagógiai Intézet. Tartalom



Hasonló dokumentumok
Kategória A tanuló iskolája Évfolyam A tanuló neve (tanulók nevei) Felkészítő tanára Helyezés. 2 Molnár Botond Kajdi Mónika

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95%

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

2013/2014. tanév - Versenyeredmények

130-as terem (új szárny, 1. emelet)

A tanuló iskolája Évfolyam A tanuló neve Felkészítő tanára Helyezés. Stötzer Hanna Elszeszer Valéria 1. Márkus Ágnes Renáta Lázárné Pócza Ágnes 2.

HELYEZETTEK 4. évfolyam

Balatongyörök.... a megálmodott valóság!

Matematika verseny 2.osztály

1. Szabó Dóra 1 pzóza Czeglédiné Juhász Ildikó Pais Dezső Általános Iskola

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók

NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE FELKÉSZÍTŐ TANÁR Felső tagozat Fekete Laura 8.a megyei 2. Gárdonyi megyei fordítóverseny - angol Kalmár Mária

Nyelvvizsga-eredményeink a 2015/2016-os tanévben

AZ ÉRDI VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEI 2013/2014-ES TANÉV ORSZÁGOS MEGYEI, TERÜLETI VÁROSI, TANKERÜLETI

JÚNIUS ÉV VÉGÉI JUTALMAK

Első nap m. fiú gyors. I. korcsoport

II. Magvető Kupa. Gyula, Várfürdő,

2002/2003-as tanév versenyeredményei. Aszalós Krisztina, Busi Alma Mater Oktatási Központ Száraz Anna 5.b 13.

Angol nyelv 5-6. osztály 2 fő / csapat

A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/2013 tanév versenyeredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET

Jó tanuló jó sportoló pályázat eredménylista

Őszi Rövidpályás Úszóverseny SZARVAS

Német nyelvi verseny 5-8. évf. (heti 5 órában) eredménye

Országúti Kerékpár Diákolimpia Országos Döntő - Egyéni összetett Debrecen-Bocskaikert, április 23.

Gratulálunk a második fordulóba jutott tanulóknak és felkészítő tanáraiknak! Várjuk a versenyzőket a tantárgyaknál megjelölt időpontokban.

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám

DIÁKOLIMPIA TANÉV - CSONGRÁD MEGYEI DÖNTŐ Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda, február 11.

helyezett Név Iskola Felkészítő 1. Fehér Bence Sárberki Ált. Isk. Szabó Anita Vértessomló Ált. 2. Bátorfi Tamás Isk.

9 Matusek Lóránd X. 11. Szegesdi Plasztika (Bőrklinika) 10 Miklós Ágnes 11 Salamon Máté László

Dunakanyar Kupa Eredmények

Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye. Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítı pedagógus neve Iskola neve Helyezés

PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ INTÉZET

Versenyeredmények as tanév

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve

KEDVES SZÜLŐK! A 2014/2015-ös tanév eredményei

Jelentkezési űrlap. Megye: Kovászna Iskola: Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy I. osztály. Ssz. Tanuló neve Pontszám Felkészítő neve

Diákolimpia A IV. korcsoport Budapest, Komjádi uszoda

Bendegúz Levelező Verseny. Rátermettség tantárgyból I. helyezést ért el Farkas Gergő 8. a

Matematika 6. és 8. évfolyam verseny eredménye

OÁMK SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN. 2011/2012. tanév

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám

A 2013/2014-es tanév egyéb versenyei

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III. KORCSOPORT

AKIKRA BÜSZKÉK VAGYUNK tanév

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Tartalomjegyzék. Általános tájékoztatók:... 3

Évf. Iskola neve Felkészítő tanár neve. 7. Tóth Gábor Nándor Első Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Bris Ágnes

TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK Óbuda-Békásmegyer iskoláiban. Pedagógiai Szolgáltató Intézet június 6.

"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola


Töprengő matematika verseny eredményei

Hiszek az alkotásban, mely a lélek nyelve, a magasabb lelkeké Hiszek a munkában Hiszek a nehézben. Hogy nem lehetetlen!

Eredménylista. Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

IV. Ligetfürdő Kupa Gyomaendrőd

2004/2005 tanév eredményei:

SZÉTV Vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek Budapest, március Helyezés Név Intézmény Város

Országos Diákolimpia - váltó Szo :21 Eredmények OS2010 Stephan Krämer SportSoftware 2016 Lap 1. ely jtsz Váltó Idő Név ül Idő

7. Figedy János Ált. Isk. 7. EKF Gyakorló Általános Iskola. 8 Tinódi Sebestyén Tagiskola. 8. Balassi Bálint Általános Iskola

Mezei diákolimpia megyei döntő I-II-III-IV-V-VI. korcsoport

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár 2.OSZTÁLY. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár 3.OSZTÁLY

SOMOGY MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Kaposvár, január

Matematika 5. és 7. évf. verseny

név megye iskolanév helység tanárnév

HIRDETMÉNY. A Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Mővészeti Iskola kihelyezett tagozatának mővészeti felvételérıl.

A PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET kiadványa a XX. kerületi általános iskolák tanulmányi és tehetséggondozó versenyeinek kerületi legjobbjairól

Duna-Régió Diákolimpia június Sukoró

2010/2011. tanévben az 1.d tanulóinak névsora Osztályfőnök: Dóczi Zsuzsanna Napközis nevelő: Kovács Kinga

Országos szintű tanulmányi versenyeken elért eredmények

Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - II. korcsoport

Tantárgy Verseny neve helyezés

Női 10 km Abszolút eredmények

Fiúk. I.kcs. II. kcs.

Mercedes-Benz Futóverseny 10km

1. oldal, összesen: 12

név osztály verseny neve szint helyezés felkészítő tanár

AMV megyei eredmények

Kiemelkedő versenyeredményeket elért tanulók (2008/2009.tanév) Országos helyezett Fővárosi helyezett Kerületi 1-6.

Közgazdasági alapismeretek (Üzleti gazdaságtan) Helyezés Név Intézmény Város

Közgazdasági alapismeretek Elméleti gazdaságtan. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Barna Szabolcs Neumann János Középiskola és Kollégium, Eger 85%

XVI. Országos Rövidpályás Vidékbajnokság Hódmezővásárhely, április Gyarmati Dezső Sportuszoda 1. nap eredmények

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT SZÉKESFEHÉRVÁR BREGYÓ KÖZI REGIONÁLIS ATLÉTIKAI KÖZPONT Jegyzőkönyv Összetett Ötpróba június 02.

Gyarmati Dezső Sportuszoda Hódmezővásárhely, december 5-6. Rajtlista

Országúti Kerékpár Diákolimpia Országos Döntő - Mezőnyverseny Debrecen-Bocskaikert, április 23.

Versenyeredmények (pályázatok) 2014/2015

1 U13_K1_fiu.xls Eszkimó-Indián Játékok Tiszaújváros,

2013. február 25., hétfő Egyházi Biológia Angol 112-es szoba Bandzsal Dóra Református, Kmét Ld Barta Zsuzsa Református, Kmét Ld.

Atlétikai Országos Minősítő Pályaverseny

Homoki Klára 17 éves Tavasz a Bükkben. Homoki Klára 17 éves Ősz a Bükkben Martin János Szakképző Iskola, Miskolc Felkészítő tanár: Kissné Gémes Anetta

Jogász-nappali-osztatlan képzés

Kunszentmártoni Általános Iskola és AMI versenyeredmények 2013/2014. Országos tanulmányi és műveltségi verseny

XXXIX.Viharsarok Kupa úszóverseny Békéscsaba, május 24.

DÉLI APRÓ 23. Szilveszteri Futógála JEGYZŐKÖNYV. Rendező:

Titulus Felhasználó neve Rendfokozat Osztály HM Város Szolg.mobil III/3. Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet III/3. Dr.

Eredménylista. 16. Hasas Timea Alexandra Lőrincz Éva Szent László Róm.Kat.Gimnázium Nagyvárad

ANGOL NYELV I. VIZSGABIZOTTSÁG I. EMELET KOLLÉGIUM 4. FEBRUÁR 22. HÉTFŐ

2008/2009. Nagy Judit 9.helyezés Pénzes Dorottya 9.C Belényessy Viktória Kenguru Nemzetközi Matematika Verseny megyei 1.helyezés Németh László 10.

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei

Egyéni végeredmény. Kéttusa Diákolimpia Tolna m-i Döntő - I. korcsoport - Leány. Paks / HUN Tolna Megyei Diáksport Tanács

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye

Átírás:

Tartalom Rólad szól levelező verseny... 2 1913-14. Az utolsó béke évek Európában (történelem) verseny... 2 Angol nyelvű környezetvédelem verseny... 2 Angol vers- és prózamondó verseny... 4 Bod Péter könyvtárhasználati verseny... 4 Bölcs bagoly műveltségi verseny... 5 Csillaghegy Kupa... 5 Digitális rajzverseny (Paint)... 6 Életvitel verseny... 6 Ének pályázat... 7 Fizika verseny... 7 Fotó pályázat... 7 Frühling német nyelvi verseny (heti 5 órában)... 8 Hermann Ottó Biológia Verseny... 8 Hevesy György Kémia Verseny... 9 Hungarikum pályázat... 9 Informatika alkalmazói... 10 Kaán Károly Természetismereti Verseny... 10 Komplex angol verseny... 11 Kutató diákok pályázat... 11 LOGO informatika verseny... 12 Magyar nyelvtan és helyesírás verseny... 12 Matematika verseny... 12 Matematika verseny... 13 Matematika verseny... 13 Napközis pályázat... 14 Német nyelvi vers, próza, kisjelenet verseny... 14 Német nyelvi verseny (heti 5 órában)... 19 Népdaléneklési verseny... 20 Nyelvünk titkai verseny... 24 Pais Creative English Competition... 24 Rajz, művészettörténet verseny... 25 Római Birodalom - Pannónia fővárosa: Aquincum (történelem)... 26 Simonyi Zsigmond Kárpátmedencei Helyesírási Verseny... 27 SNI szépíró verseny... 27 Szent László történelmi vetélkedő... 28 Szép Magyar Beszéd verseny... 28 Technika tantárgyi verseny... 29 Tudomány napja verseny (Hungarikum)... 29 Vers- és prózamondó verseny évfolyamon... 30 Vers- és prózamondó verseny évfolyamon... 30 Vers- és prózamondó verseny 4. évfolyamon... 31 Vers- és prózamondó verseny 5-8. évfolyamon... 31,, A legeredményesebbnek diákjai... 31 1

Rólad szól levelező verseny Szabó Csenge Napsugár 6. Pártényi Judit Budapest III. Kerületi Zipernowsky Károly Sütő Lili Anna 6. Majer Katalin Fodros Parilla Anna 5. Jeney-Till Melinda Nyelvoktató 1913-14. Az utolsó béke évek Európában verseny Dézsi Viktória 8. Fodor Hilda Ványi Zsuzsanna 8. Fodor Hilda Vincze Katalin 8. Fodor Hilda Bálint Brigitta 7. Ligárt Katalin Buru Emese 7. Ligárt Katalin Oláh Bálint 7. Ligárt Katalin Henderson Aaron Joshua 7. Karsay-Bagota Orsolya Szabó Adél Júlia 7. Karsay-Bagota Orsolya Tóth Zsófia Anna 7. Karsay-Bagota Orsolya Magyar Két Tanítási Nyelvű Magyar Két Tanítási Nyelvű Magyar Két Tanítási Nyelvű Óbudai Harrer Pál Óbudai Harrer Pál Óbudai Harrer Pál Nemzetiségi Nemzetiségi Nemzetiségi Angol nyelvű környezetvédelem verseny Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítő pedagógus neve neve Helyezés Barabás Zalán 4. 1 Dr. Bihariné Lukács Ágnes és Anthony Laudadio Bátyi Dorka 1 Hajdúné Kiss Edit Demcsák Anna 4. 1 Hajdúné Kiss Edit és Hirtling Márton 1 Barzsó Bálint 2 Magyar Két Tanítási Nyelvű Magyar Két Tanítási Nyelvű Magyar Két Tanítási Nyelvű Magyar Két Tanítási Nyelvű Bánhegyi Dániel 1 Jánosné Bús Márta Óbudai Harrer Pál Orosházi Krisztián 1 Jánosné Bús Márta Óbudai Harrer Pál Szimcsák Míra 4. 1 Szabó Mária Óbudai Harrer Pál Szőgyényi Bálint 4. 1 Mezősi Ágota Óbudai Harrer Pál Bonnie Elizabeth Amland 1 Györke Dániel 1 Alison Wagner és Jordánné Tóth Magdolna Alison Wagner és Jordánné Tóth Magdolna Óbudai Nagy László Óbudai Nagy László

Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítő pedagógus neve neve Helyezés Kevevári Keve Zoltán 1 Miklósi Márk 1 Alison Wagner és Jordánné Tóth Magdolna Alison Wagner és Jordánné Tóth Magdolna Óbudai Nagy László Óbudai Nagy László Besenyei Levente 5. 2 Fülöp Gabriella Óbudai Harrer Pál Gergely Botond 6. 2 Krupincza Erika Óbudai Harrer Pál Toór Patrik 6. 2 Mezősi Ágota Óbudai Harrer Pál Virág Levente 5. 2 Fülöp Gabriella Óbudai Harrer Pál Rácz Viktória Flóra 5. 2 Nagy Beáta Takács Maja 6. 2 Nagy Beáta Tóth-Heinemann Oszkár 6. 2 Nagy Beáta Ferencz Boróka 5. 2 Németh Magdolna Magyar Két Tanítási Nyelvű Giflo Mátyás 6. 2 Erdőssy Imréné Csillaghegyi Horváth Viktória 6. 2 Pataki Ferencné Csillaghegyi Sánta Laura 5. 2 Katona Jelena Csillaghegyi Skrodzki Andrzej 6. 2 Németh Magdolna Várkonyi Zsombor 5. 2 Németh Magdolna Magyar Két Tanítási Nyelvű Magyar Két Tanítási Nyelvű Wrabel Lilla 5. 2 Pataki Ferencné Csillaghegyi Bohuss Ákos 8. 3 Ferencz Bálint 8. 3 Pogány Gabriella, Frick Judit Pogány Gabriella, Frick Judit Fontos Marcell 8. 3 Németh Magdolna Láda-Hartyányi Barnabás Molnár Blanka 7. 3 Tánczos Zsolt Márk 8. 3 7. 3 Németh Magdolna Pogány Gabriella, Frick Judit Pogány Gabriella, Frick Judit Tesner Réka 8. 3 Németh Magdolna Vasilescu Henriett 7. 3 Németh Magdolna Magyar Két Tanítási Nyelvű Magyar Két Tanítási Nyelvű Magyar Két Tanítási Nyelvű Magyar Két Tanítási Nyelvű Barta Kornél Zoltán 8. 3 Dr. Füzesi Ottóné Óbudai Gimnázium Berényi Attila 8. Csics Alexandra 8. Gál Orsolya 7. Geist Dorottya 8. Oláh Bálint 7. 3 Dr. Füzesi Ottóné Óbudai Gimnázium 3 Sántha Lőrinc Óbudai Harrer Pál 3 Mezősi Ágota Óbudai Harrer Pál 3 Krupincza Erika Óbudai Harrer Pál 3 Krupincza Erika Óbudai Harrer Pál 3

Angol vers- és prózamondó verseny Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítő pedagógus neve Skrodzki Marco I. vers Barzsó Bálint Holló Eszter I. vers Völgyi Zoltánné neve Magyar Két Tanítási Nyelvű Budapest III. Kerületi Dr. Szent-Györgyi Albert Kárpáthy Zétény I. vers Szabó Mária Óbudai Harrer Pál Beck Liliána 4. II. vers Siklós-Szondi Anikó Takács Emese 4. II. vers Siklós-Szondi Anikó Tycho Xavier Wagner 4. II. vers Horváth István Óbudai Nagy László Mikó Lili Dorottya 6. III. próza Benyó Imre 6. III. próza Tóthné Ujfalusi Nóra, Ráczné Schanda Katalin Deák Zoltánné, Porkoláb Zsuzsa Budapest III. Kerületi Kerék és Gimnázium Kirsh Panna 5. III. próza Szabó Mária Óbudai Harrer Pál Nehéz-Posony Benedek Helyezés 6. III. vers Mezősi Ágota Óbudai Harrer Pál Jobb Gergely 5. III. vers Szabó Mária Óbudai Harrer Pál Becz Dániel 5. III. vers Szijártóné Huszti Erika Óbudai Nagy László Kis Luca 7. IV. próza Gergely Jánosné Óbudai Árpád Gimnázium Béres Anna Lea 8. IV. próza Széllné Hajdú Indira Óbudai Árpád Gimnázium Oláh Bálint 7. IV. próza Krupincza Erika Óbudai Harrer Pál Fejes Bianka 8. IV. vers Horváth Andrea Óbudai Nagy László Terék Lili 8. IV. vers Pápai Éva Óbudai Árpád Gimnázium Koperniczky Anna 7. IV. vers Szerepi Nóra Magyar Két Tanítási Nyelvű Bod Péter könyvtárhasználati verseny Kovács Dorka Magyari Filoména Szilvia Soóki - Tóth Petra 4. Pozsa Réka Nyelvoktató Loncsák Balázs Bárány Péterné Fodros Willig Zsófia 4. Dér Mária Csillaghegyi Holló Eszter Radics Rita Budapest III. Kerületi Dr. Szent-Györgyi Albert Kiss Boglárka 4. Bárány Péterné Fodros Mészáros Dorka Veronika 4. Magyari Filoména Szilvia Nyelvoktató 4

Bölcs bagoly műveltségi verseny Tanuló neve Évfolyam Csapat neve Felkészítő pedagógus neve neve Bálint Anita 3-4. Szkolopendra Bódiné Pintér Erika Fodros Lévay Anna 3-4. Szkolopendra Bódiné Pintér Erika Fodros Nahum Emma 3-4. Szkolopendra Bódiné Pintér Erika Fodros Szabó Ákos Barnabás 3-4. Szkolopendra Bódiné Pintér Erika Fodros Bónyai Péter 3-4. Kanizsai Péter Jakab 3-4. Kovács Péter 3-4. Kömpf Gréta 3-4. Agyas - Baglyok csapata Agyas - Baglyok csapata Agyas - Baglyok csapata Agyas - Baglyok csapata Portörőné Lődi Erika Portörőné Lődi Erika Portörőné Lődi Erika Portörőné Lődi Erika Bihary Benedek Ákos 3-4. Kockabaglyok Koródi Csilla Kerek Zalán Péter 3-4. Kockabaglyok Koródi Csilla Kerékjártó Máté Mihály 3-4. Kockabaglyok Koródi Csilla Vadler Vilmos 3-4. Kockabaglyok Koródi Csilla Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Helyezés Csillaghegy Kupa Draskóczi Dóra Boglárka 7. Hitérné Erdős Róza Graf Nóra Regina 6. Bátki Mihály Sipos Szabó Levente 8. Bátki Mihály Szépvölgyi Gergely 4. Vető Nóra Van Rijs Dóra Kissné Szöllősi Ildikó Várkonyi Zsombor 5. Veres Sándor Blázsik Árpád 4. Konrádné Érsek Tünde Debreczeni Tibor 7. Kövér Gábor Hangodi Hajnalka Villányiné Galatin Anna Nyelvoktató Művészeti Baptista Művészeti Baptista Budapest III. Kerületi Zipernowsky Károly Budapest III. Kerületi Zipernowsky Károly Magyar Két Tanítási Nyelvű Keskeny György Árpád 8. Tihanyi Tibor Fodros Lestyán Ádám 6. Lévai Ildikó Óbudai Harrer Pál Szabó Blanka Zsófia 5. Kaplanyi Éva Művészeti Baptista 5

Kádár Zsófia 4. Nagyné Tóth Diána Óbudai Harrer Pál Karádi Levente 5. Kövér Gábor Kulcsár Krisztina 8. Kertészné Abonyi Hedvig Lin Jia Qi 6. Erdei Éva Budapest III. Kerületi Dr. Szent-Györgyi Albert Magyar Két Tanítási Nyelvű Takács Péter Dávid 7. Feketéné Jambrik Gyöngyi Pais Dezső Tarjányi Bence Csanád Kovainé Nótári Zsuzsa Digitális rajzverseny (Paint) Művészeti Baptista Szép Flóra 4. Hajdúné Kiss Edit, Bodnár József Magyar Két Tanítási Nyelvű Wang Anna 4. Petri Csilla Óbudai Nagy László Antók Elek Antal 4. Rikk Istvánné, Iszály György Dr. Béres József Podina Balázs 4. Nacsa Brigitta Dr. Béres József Arnold Gábor Attila 4. dr. Kárpátiné Sajtós Ilona Életvitel verseny Bálint Csenge 8. Szalai F. Ágnes Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium Nagy Dominika Andrea 8. Szalai F. Ágnes Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium Szűcs Eperke Veronika 8. Szalai F. Ágnes Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium Földi Cintia 8. dr. Huszár Péterné Kuti Zsófia 8. dr. Huszár Péterné Szathmáry Boglárka 8. dr. Huszár Péterné Guller Zsófia Eszter 7. Szaplonczay Gabriella Kovács Nikolett 7. Szaplonczay Gabriella Szabó Adél Júlia 7. Szaplonczay Gabriella Budapest III. Kerületi Kerék Budapest III. Kerületi Kerék Budapest III. Kerületi Kerék 6

Ének pályázat Ferenczi Anna 7. Bükkfalvyné Kocsis Beáta Kádár Gellért 7. Bükkfalvyné Kocsis Beáta Óbudai II. Rákóczi Ferenc Általános Óbudai II. Rákóczi Ferenc Általános Oláh Bálint 7. Egyéni felkészülés Óbudai Harrer Pál Szilágyi Zsófia 7. Bükkfalvyné Kocsis Beáta Takáts Anna 7. Bükkfalvyné Kocsis Beáta Óbudai II. Rákóczi Ferenc Általános Óbudai II. Rákóczi Ferenc Általános Kántor Kinga 6. Mozsár Lívia Dr. Béres József Keresztes Annamária Judit 7. Egyéni felkészülés Murin Dóra 7. Egyéni felkészülés Pálinkó Klaudia 7. Egyéni felkészülés Porkoláb Vivien 8. Egyéni felkészülés Óbudai Harrer Pál Kemenes Flóra Sára 8. Egyéni felkészülés Nyelvoktató Lamperk Léna 7. Mozsár Lívia Dr. Béres József Pál Nóra 7. Mozsár Lívia Dr. Béres József Török Vivien Adrienn 8. Egyéni felkészülés Nyelvoktató Fizika verseny Debreczeni Tibor 7. Kardos Tamásné Láda-Hartyányi Barnabás 7. Novotny László, Veres Sándor Csepregi Janka Júlia 7. Pilinszki- Nagy Katalin Magyar Két Tanítási Nyelvű Művészeti Baptista Fotó pályázat Oláh Bálint 7. Egyéni felkészülés Óbudai Harrer Pál Bálint Izabella 8. Szentgyörgyi Péter Pál Adrienn Liliána 7. Egyéni felkészülés Budapest III. Kerületi Dr. Szent-Györgyi Albert Nemzetiségi 7

Frühling német nyelvi verseny (heti 5 órában) Benke Anita 10. Pálinkás Mihály Budapest III. Kerületi Kerék Bori István 9. Molnárné Tálas Zsuzsanna Óbudai Gimnázium Csongrádi Kristóf 5. Hakl Tünde Dr. Béres József Csuka Máté 6. Nehéz-Posony Zsuzsanna Győrfi Bence 8. Szántai Krisztina Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Lampek Léna Petra 7. Hakl Tünde Dr. Béres József Apollónia Dániel 9. Molnárné Tálas Zsuzsanna Óbudai Gimnázium Bezie Fanni 10. Takácsné Susán Bettina Óbudai Gimnázium Borka Annamária 6. Nehéz-Posony Zsuzsanna Csongrádi Máté 7. Hakl Tünde Dr. Béres József Kővári Laura 8. Nehéz-Posony Zsuzsanna Szűcs Kristóf 5. Hakl Tünde Dr. Béres József Erdei András 9. Egyed-Béleczky Erika Juhász Botond 5. Nehéz-Posony Zsuzsanna Budapest III. Kerületi Kerék Mészáros Viktória 10. Srajberné Dervarics Krisztina Óbudai Gimnázium Pika Elemér 8. Vitaszek Krisztina Fodros Potecz Endre 7. Vitaszek Krisztina Fodros Váradi Villő 6. Vitaszek Krisztina Fodros Hermann Ottó Biológia Verseny Oláh Bálint 7. Ruzicska Judit Óbudai Harrer Pál Tóth Balázs 8. Sziliné Dienes Irén Óbudai Árpád Gimnázium Bezie Laetitia 8. Tudjáné Sótér Éva Guller Zsófia Eszter 7. Tudjáné Sótér Éva Gáspár Noémi 8. Tudjáné Sótér Éva Mikes Luca Gabriella 7. Csányiné Horváth Marianne Nemzetiségi Nemzetiségi Nemzetiségi Magyar Két Tanítási Nyelvű 8

Hevesy György Kémia Verseny Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítő pedagógus neve neve Helyezés Debreczeni Tibor 7. I Kardos Tamásné Fuisz Gábor 7. II Vadlerné Győri Nicolette Budapest III. Kerületi Bárczi Géza Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium Keskeny György Árpád 8. I Arnoldné Szabó Adrienne Fodros Marozsák Tóbiás 8. II Tajtiné Váradi Emőke Óbudai Árpád Gimnázium Kozma Balázs 8. II Vadlerné Győri Nicolette Kreuter Patrik 8. I Horváth Tamás Révész Barnabás 7. II Vadlerné Győri Nicolette Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium Budapest III. Kerületi Kerék Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium Takács Péter Dávid 7. I Farkas László Pais Dezső Benda Orsolya 8. II Tajtiné Váradi Emőke Óbudai Árpád Gimnázium Détári Olivér 7. I Müller Ibolya Óbudai II. Rákóczi Ferenc Általános Sajerli Bence 7. II Dr. Tüdős Éva Óbudai Árpád Gimnázium Tóth Balázs 8. II Kovácsné Keszléri Erzsébet Óbudai Árpád Gimnázium Végvári Anna 8. I Cseri Ferencné Csillaghegyi Hungarikum pályázat Hegedűs Pál Ajtony 8. Papp Nóra Óbudai Nagy László Nagy Boglárka 7. Papp Nóra Óbudai Nagy László Obermayer Éva 6. Papp Nóra Óbudai Nagy László Wégerer Anna 5. Papp Nóra Óbudai Nagy László Árki Anna 7. Bárdy Anna Lili 6. Csongrádi Kristóf 5. Geiger László 8. Vályogosné Kertes Erzsébet Karker Andrea Vályogosné Kertes Erzsébet Karker Andrea Vályogosné Kertes Erzsébet Karker Andrea Vályogosné Kertes Erzsébet Karker Andrea Dr. Béres József Dr. Béres József Dr. Béres József Dr. Béres József Erdődi Cintia 8. Szepesiné Máhli Anikó Pais Dezső Madarász Máté 6. Szepesiné Máhli Anikó Pais Dezső Szentes János 7. Szepesiné Máhli Anikó Pais Dezső Varró Zoltán 5. Szepesiné Máhli Anikó Pais Dezső 9

Informatika alkalmazói Marozsák Tádé 6. Herr Vilmos Fodros Ali Barnabás 6. Kondorné Kovács Irén Budapest III. Kerületi Kerék és Gimnázium Németh Gréta 5. Petri Csilla Óbudai Nagy László Sári Virág 6. Kondorné Kovács Irén Simon Benedek Gábor 5. Krajnc László Budapest III. Kerületi Kerék és Gimnázium Nemzetiségi Informatika alkalmazói Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítő pedagógus neve neve Helyezés Kardos Virág Dorina 8. Szövegszerkesztés Jeney-Till Melinda Lopez Nary 8. Nagykomplex Kondorné Kovács Irén Nyelvoktató Budapest III. Kerületi Kerék Általános Németh Rebeka 8. Prezentáció Lévay Ildikó Óbudai Harrer Pál Molnár Márton 7. Szövegszerkesztés Petri Csilla Óbudai Nagy László Oláh Bálint 7. Prezentáció Lévay Ildikó Óbudai Harrer Pál Zombori Antal Martin 8. Nagykomplex Kóródy Albert Lehel Kyra 7. Szövegszerkesztés Kondorné Kovács Irén Vadler Júlia 8. Prezentáció Krajnc László Óbudai II. Rákóczi Ferenc Általános Budapest III. Kerületi Kerék Általános Kaán Károly Természetismereti Verseny Bujtor Zsófia Anna 6. Bozókiné Havas Katalin Fodros Somogyi Zsófia 5. Bozókiné Havas Katalin Fodros Marozsák Tádé 6. Bozókiné Havas Katalin Fodros Sülyi Mátyás 5. Bozókiné Havas Katalin Fodros Bana Bence 6. Bozókiné Havas Katalin Fodros Nagy Viola 5. Tudjáné Sótér Éva Nemzetiségi 10

Komplex angol verseny Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítő pedagógus neve neve Helyezés Koperniczky Anna 7. kéttannyelvű Szerepi Nóra Magyar Két Tanítási Nyelvű Simorádi Bence 6. normál Kruspérné Botlik Éva Óbudai Nagy László Szabó Viktória 7. normál Gergely Jánosné Óbudai Árpád Gimnázium Szöllősi Bianka 8. normál Pápai Éva Óbudai Árpád Gimnázium Zimmermann Orsolya 5. normál Szánáné Misuth Zsuzsanna Óbudai II. Rákóczi Ferenc Czájder Dániel 6. normál Kádár Eszter Óbudai II. Rákóczi Ferenc Csics Alexandra 8. normál Sántha Lőrinc Óbudai Harrer Pál Gergely Dorka 5. normál Erdőssy Imréné Csillaghegyi Kató Linda 8. kéttannyelvű Dobosi-Csatári Éva Magyar Két Tanítási Nyelvű Sánta Zsombor 5. normál Katona Irma Jelena Csillaghegyi Szabó Tamás 7. normál Willigné Gellay Katalin, Erdőssy Imréné Csillaghegyi Baráth Petra 8. normál Széllné Hajdú Indira Óbudai Árpád Gimnázium Durosaiye Deborah Ayo-Délé 6. normál Porkoláb Zsuzsa Budapest III. Kerületi Kerék és Gimnázium Reményi Linda 7. normál Gergely Jánosné Óbudai Árpád Gimnázium Schuksz Levente 5. kéttannyelvű Tóthné Ujfalusi Nóra Kutató diákok pályázat Gévai Sára 7. Egyéni felkészülés Nemzetiségi Keskeny György Árpád 8. Arnoldné Szabó Adrienne Fodros Osztovits Pál József 6. Egyéni felkészülés Csiszár Dóra 6. Egyéni felkészülés Kovács Judit 6. Egyéni felkészülés Vadler Júlia 8. Egyéni felkészülés Guller Zsófia Eszter 7. Egyéni felkészülés Kuna Márton 5. Egyéni felkészülés Varga-Balázs Kristóf 6. Egyéni felkészülés Nemzetiségi Magyar Két Tanítási Nyelvű Magyar Két Tanítási Nyelvű Nemzetiségi Nemzetiségi Nemzetiségi Nemzetiségi 11

LOGO informatika verseny Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítő pedagógus neve neve Helyezés Graf Nóra Regina 6. Imagine logo Bátki Mihály Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Wang Anna 4. Logo motion Petri Csilla Óbudai Nagy László Gembela Gergely 6. Imagine logo Bátki Mihály Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Szabó Dorka 4. Logo motion Petri Csilla Óbudai Nagy László László Gergő 4. Logo motion Kondorné Kovács Irén Rittgasszer Tamás 5. Imagine logo Dr. Kántor Tiborné Budapest III. Kerületi Kerék Általános Budapest III. Kerületi Bárczi Géza Magyar nyelvtan és helyesírás verseny Sámuel Laura Anna 4. Zsidákovits Katalin Dr. Béres József Stötzer Hanna Molnár Márk Nemzetiségi Szabó Zóra a Dr. Koskovicsné Konkoly Éva Óbudai Harrer Pál Wang Anna 4. Császárné Póti Marianna Óbudai Nagy László Borbára Délia Szappanosné Majzik Erika Óbudai II. Rákóczi Ferenc Kőszeghy Anna 4. Ulbertné Czinege Márta Mustármag Keresztény Óvoda Matematika verseny Murai Dóra Vörösné Rácz Réka Szépvölgyi Gergely 4. Vető Nóra Budapest III. Kerületi Kerék és Gimnázium Budapest III. Kerületi Zipernowsky Károly Kurucz Márton Zachár Györgyi Óbudai Harrer Pál Szendrei Botond 4. Konrádné Érsek Tünde Makrai-Kis Balázs 4. Langer Katalin Nagy Levente Molnár Erzsébet Művészeti Baptista Mustármag Keresztény Óvoda 12

Matematika verseny Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítő pedagógus neve neve Helyezés Csepregi Janka Júlia Győrffy Ágoston 7. II. 7. I. Kaplanyi Éva Kötél Tamás és Márton Gábor Művészeti Baptista Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium Győrffy Johanna 5. II. Kötél Tamás Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium Várkonyi Zsombor 5. I. Veres Sándor Magyar Két Tanítási Nyelvű Kádár Gellért 7. I. Müller Ibolya Óbudai II. Rákóczi Ferenc Matos Bálint 5. II. Simon János Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium Riegler Máté 7. II. Besnyőné Titter Beáta és Koncz Levente Óbudai Árpád Gimnázium Tóth Júlia 5. II. Simon János Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium Virág Levente 5. I. Lévay Ildikó Óbudai Harrer Pál Debreczeni Tibor 7. II. Kövér Gábor Körtvélyessy Kata 5. I. Erdei Éva Magyar Két Tanítási Nyelvű Matematika verseny Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítő pedagógus neve neve Helyezés Facskó Benedek 8. 2 Simon János Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium Facskó Vince 6. 2 Tassy Gergely Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium Szalay-Tóth Gábor 6. 1 Székely Margit Vadler Júlia 8. 1 Szabóné Varga Erzsébet Nemzetiségi Bánszky Balázs 8. 1 Borsos Irén Óbudai Nagy László Beke Csongor 6. 2 Varga Mária Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium Gembela Gergely 6. 1 Bátki Mihály Művészeti Baptista Marozsák Tóbiás 8. 2 Sztojcsevné Fekete Mária Óbudai Árpád Gimnázium Ferenc István 6. 2 Varga Mária Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium Marozsák Tádé 6. 1 Sebestyén Noémi Fodros Peőcz Krisztián 8. 2 Kézér Ildikó Óbudai Árpád Gimnázium Sápi Eszter 8. 1 Pártos Péterné Magyar Két Tanítási Nyelvű 13

Napközis pályázat Osztály neve Felkészítő pedagógus neve neve Helyezés b Némethné Nagy Csilla Óbudai Harrer Pál a Gombár Enikő b Ujvári Andrea b Németi Nóra a Batizné Vass Magdolna a Kecskés Istvánné Művészeti Baptista Nemzetiségi Nemzetiségi Művészeti Baptista Nemzetiségi c Dékányné Pál Aranka Dr. Béres József b Bognár Bernadett a Kissné Bóta Ágnes Nemzetiségi 4.a Markó Péter Óbudai Harrer Pál 4.b Regelené Blaschke Erzsébet Dr. Béres József 4.b Dajkáné Máté Judit Budapest III. Kerületi Dr. Szent-Györgyi Albert Német nyelvi vers, próza, kisjelenet verseny Tanuló neve Évfolyam Kategória Arany Marcell 5-6. kisjelenet (III.) Felkészítő pedagógus neve Megyeri Szilvia, Scheffer Zsuzsanna neve Bálint Borbála 9-10. vers Magyar Margit Óbudai Árpád Gimnázium Bartos Boglárka Kinga Bartos Virág Teodóra 3-4. kisjelenet (II.) Molnár Márk 7-8. kisjelenet (IV.) Németh Melanie Bezie Laetitia 7-8. kisjelenet (IV.) Németh Melanie Czirják Attila Barnabás próza Nagy Csilla Forgács Bálint 5-6. vers Katalin Forgács Milán 7-8. kisjelenet (IV.) Németh Melanie Gáspár Noémi 7-8. kisjelenet (IV.) Németh Melanie Gáspár Noémi 7-8. próza (IV.) Németh Melanie Győri Rómeó 1- kisjelenet (I.) Németi Nóra Hámori Boldizsár Raul 3-4. kisjelenet (II.) Molnár Márk Helyezés 14

Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítő pedagógus neve Hegedűs Éva 7-8. kisjelenet (IV.) Németh Melanie Horváth Laura 5-6. kisjelenet (III.) Megyeri Szilvia, Scheffer Zsuzsanna Horváth Norman 1- kisjelenet (I.) Németi Nóra Jakubicska Jázmin 5-6. kisjelenet (III.) Megyeri Szilvia, Scheffer Zsuzsanna Jakubicska Liza 7-8. kisjelenet (IV.) Németh Melanie Kálmán Valentin Péter 4. próza Rosta Beáta Kékesi Laura 1- kisjelenet (I.) Németi Nóra Kerek Hanna Zsófia 1- kisjelenet (I.) Németi Nóra Kerkuska Máté Gábor 3-4. kisjelenet (II.) Molnár Márk Kiss Márton Ferenc 1- kisjelenet (I.) Németi Nóra Kleinhappel Márton 3-4. kisjelenet (II.) Molnár Márk Luchen Dániel 3-4. kisjelenet (II.) Molnár Márk Merth Borbála 5-6. kisjelenet (III.) Megyeri Szilvia, Scheffer Zsuzsanna Miklósi Nóra 1- kisjelenet (I.) Németi Nóra Mitsányi Maja 1- kisjelenet (I.) Németi Nóra Molnár Anna 3-4. kisjelenet (II.) Molnár Márk Nagy Borbála Kata 1- kisjelenet (I.) Németi Nóra Nagy Dániel Benedek 5-6. kisjelenet (III.) Megyeri Szilvia, Scheffer Zsuzsanna Nagy Róbert 7-8. kisjelenet (IV.) Németh Melanie Nébald Franciska Zita Németh Nikol Adrienn vers Németi Nóra Noris Boris Enrico 5-6. kisjelenet (III.) Ódor Adrienn Erika 7-8. vers Osztovits Pál József 5-6. kisjelenet (III.) vers Leidingerné Fodor Mária Megyeri Szilvia, Scheffer Zsuzsanna Katalin Megyeri Szilvia, Scheffer Zsuzsanna Péntek Domonkos 1- kisjelenet (I.) Németi Nóra Pete Nagy Anna 5-6. kisjelenet (III.) Megyeri Szilvia, Scheffer Zsuzsanna Potykievic Áron 3-4. kisjelenet (II.) Molnár Márk Prokópius Fanni Rózsa 1- kisjelenet (I.) Németi Nóra neve Nyelvoktató Helyezés 15

Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítő pedagógus neve Rózsás Dániel 11-1 vers Papavasziliu Gabriella, Ruzsinszky Rita 5-6. kisjelenet (III.) Megyeri Szilvia, Scheffer Zsuzsanna Seres Réka 3-4. kisjelenet (II.) Molnár Márk Siklós-Szondi Bence Bendegúz 3-4. kisjelenet (II.) Molnár Márk Sipos Gellért Bence 1- kisjelenet (I.) Németi Nóra Sulok Rashid 5-6. kisjelenet (III.) Megyeri Szilvia, Scheffer Zsuzsanna Szabó Dániel 3-4. kisjelenet (II.) Molnár Márk Tóth Gábor Nándor 5-6. kisjelenet (III.) Tóth-Kiss Luca 5-6. kisjelenet (III.) Megyeri Szilvia, Scheffer Zsuzsanna Megyeri Szilvia, Scheffer Zsuzsanna Tóth-Kiss Petra 7-8. kisjelenet (IV.) Németh Melanie Vadler Júlia 7-8. kisjelenet (IV.) Németh Melanie Vuleta Gergely Domonkos 5-6. próza (III.) Katalin Vuleta Panna Sára 3-4. kisjelenet (II.) Molnár Márk Wágner Hanna 3-4. kisjelenet (II.) Molnár Márk Wolff Vilmos 7-8. kisjelenet (IV.) Németh Melanie Zlota Anna Petra 1- kisjelenet (I.) Németi Nóra Ambrus Zsófia 5-6. kisjelenet (III.) Andó Lujza 5-6. kisjelenet (III.) Angyal Balázs 5-6. kisjelenet (III.) Katalin, Schoone Réka Katalin, Schoone Réka Katalin, Schoone Réka Arany Balázs 4. vers Fazekas Szilvia Bauman Richárd 5-6. kisjelenet (III.) Bauman Richárd 5-6. próza (III.) Bencsik Zsófia 5-6. kisjelenet (III.) Katalin, Schoone Réka Katalin Katalin, Schoone Réka Czeglédi Barna 11-1 vers Papavasziliu Gabriella Cseriba Dániel 5-6. kisjelenet (III.) Dembinszky Máté Tamás 7-8. kisjelenet (IV.) Forgács Bálint 5-6. kisjelenet (III.) Gévai Sára 7-8. kisjelenet (IV.) Katalin, Schoone Réka Bris Ágnes, Megyeri Szilvia Katalin, Schoone Réka Bris Ágnes, Megyeri Szilvia neve Budapest III. Kerületi Kerék Általános. Budapest III. Kerületi Kerék Általános Helyezés 16

Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítő pedagógus neve Haracsi Szonja 3-4. kisjelenet (II.) Föedl Nóra, Balla Adrienn Ivány Zsombor 7-8. kisjelenet (IV.) Kleinhappel Réka 5-6. kisjelenet (III.) Bris Ágnes, Megyeri Szilvia Katalin, Schoone Réka Kővári Szilárd 5-6. vers Németh Melanie László Anna Luca 3-4. kisjelenet (II.) Föedl Nóra, Balla Adrienn Légrádi Máté 7-8. kisjelenet (IV.) Bris Ágnes, Megyeri Szilvia Marsall Lilien Zoé 3-4. kisjelenet (II.) Föedl Nóra, Balla Adrienn Müller Márton 3-4. kisjelenet (II.) Föedl Nóra, Balla Adrienn Nyeste Zsófia próza Kajdi Mónika Ormai Norman Máté Osztovits Kinga Mária Osztovits Kinga Mária Osztovits Laura Anna próza Föedl Nóra 7-8. kisjelenet (IV.) Bris Ágnes, Megyeri Szilvia 7-8. vers Megyeri Szilvia Pál Ardienn Liliána 7-8. kisjelenet (IV.) vers Kollárné Mázsi Krisztina Bris Ágnes, Megyeri Szilvia Pap Zorka Luca 1- kisjelenet (I.) Balla Adrienn Pethő Nóra 3-4. kisjelenet (II.) Föedl Nóra, Balla Adrienn Pozderka Máté 3-4. kisjelenet (II.) Föedl Nóra, Balla Adrienn Rada Roxána Teréz 1- kisjelenet (I.) Balla Adrienn Rózsa Mária 9-10. vers Hampl Antalné Schmidt Antónia Margit 1- kisjelenet (I.) Balla Adrienn Soltész Levente 1- kisjelenet (I.) Balla Adrienn Stocker Máté 1- kisjelenet (I.) Balla Adrienn Sulok Omar 7-8. kisjelenet (IV.) Szalai Márton Brúnó Bris Ágnes, Megyeri Szilvia 1- kisjelenet (I.) Balla Adrienn Szigethy-Piros Márk 3-4. kisjelenet (II.) Föedl Nóra, Balla Adrienn Szpuszenik Dóra 1- kisjelenet (I.) Balla Adrienn Takács Attila 1- kisjelenet (I.) Balla Adrienn Tarjányi Flóra 1- kisjelenet (I.) Balla Adrienn neve Nyelvoktató Budapest III. Kerületi Kerék Általános Helyezés 17

Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítő pedagógus neve neve Tarsoly Flóra 5-6. kisjelenet (III.) Katalin, Schoone Réka Theisz Ágoston 3-4. kisjelenet (II.) Föedl Nóra, Balla Adrienn Márk Tóth Gergő Ádám 7-8. próza (IV.) Katalin Tóth Helka 7-8. kisjelenet (IV.) Bris Ágnes, Megyeri Szilvia Tóth-Kiss Erzsébet 1- kisjelenet (I.) Balla Adrienn Váli Luca Dorottya 1- kisjelenet (I.) Balla Adrienn Vuleta Gergely 5-6. kisjelenet (III.) Domonkos Katalin, Schoone Réka Arany Marcell 5-6. vers Megyeri Szilvia Bende Florentin vers Molnár Márk Bende Lúcia 5-6. kisjelenet (III.) Németh Melanie Bene Bianka 5-6. kisjelenet (III.) Németh Melanie Bezie Ines 5-6. kisjelenet (III.) Németh Melanie Bezie Ines 5-6. próza (III.) Németh Melanie Boczkó Bálint Máté 5-6. kisjelenet (III.) Németh Melanie Csengei Dóra 7-8. kisjelenet (IV.) Katalin, Megyeri Szilvia Domonkos Nikolett 7-8. kisjelenet (IV.) Katalin, Megyeri Szilvia Eletto Liliana Stella vers Balla Adrienn Farsang Péter 7-8. kisjelenet (IV.) Katalin, Megyeri Szilvia Földes Anna 7-8. vers Magyar Margit Óbudai Árpád Gimnázium Galgóczi Levente 3-4. Kisjelenet Leidingerné Fodor Mária Gyulavári Sára Réka 5-6. kisjelenet (III.) Németh Melanie Henderson Aaron Joshua Henderson Aaron Joshua 7-8. kisjelenet (IV.) 7-8. próza (IV.) Kovács Nikolett 7-8. kisjelenet (IV.) Kozma Rebeka Veronika Katalin, Megyeri Szilvia Katalin Katalin, Megyeri Szilvia 3-4. Kisjelenet Leidingerné Fodor Mária Kővári Kinga 5-6. kisjelenet (III.) Németh Melanie Kővári Szilárd 5-6. kisjelenet (III.) Németh Melanie Nyelvoktató Nyelvoktató Lázár Angelika 9-10. vers Hajasné Czeller Dorottya Óbudai Gimnázium Helyezés 18

Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítő pedagógus neve Ludchen Levente 5-6. kisjelenet (III.) Németh Melanie Maier Noémi 5-6. kisjelenet (III.) Németh Melanie Molnár Luca Réka 3-4. Kisjelenet Leidingerné Fodor Mária Murin Dóra 7-8. kisjelenet (IV.) Katalin, Megyeri Szilvia Nagy Viola 5-6. kisjelenet (III.) Németh Melanie Ódor Adrienn Erika 7-8. kisjelenet (IV.) Osztovits Dénes János Katalin, Megyeri Szilvia 4. próza Rosta Beáta Pethő Bálint 5-6. kisjelenet (III.) Németh Melanie Petúr Péter Rémusz 7-8. kisjelenet (IV.) Ruzicka Dávid Barnabás Katalin, Megyeri Szilvia 3-4. Kisjelenet Leidingerné Fodor Mária S. Nagy Anna Sára 5-6. kisjelenet (III.) Németh Melanie Schmidt Antónia Margit próza Balla Adrienn Szabó Adél Júlia 7-8. kisjelenet (IV.) Katalin, Megyeri Szilvia Szarka Erik Péter 3-4. Kisjelenet Leidingerné Fodor Mária Tóth Gergő Ádám 7-8. kisjelenet (IV.) Tóth Zsófia Anna 7-8. kisjelenet (IV.) Katalin, Megyeri Szilvia Katalin, Megyeri Szilvia Vranyecz Kata 11-1 vers Pálinkás Mihály Záhonyi Laura 3-4. Kisjelenet Leidingerné Fodor Mária neve Nyelvoktató Nyelvoktató Nyelvoktató Budapest III. Kerületi Kerék Általános Nyelvoktató Helyezés Német nyelvi verseny (heti 5 órában) Aradi Dominik 8. Serfőző Anikó Óbudai Árpád Gimnázium Gombkötő Marcell 6. Scheffer Zsuzsanna Henderson Aaron Joshua 7. Katalin Nagy Viola 5. Németh Melanie Bezie Laetitia 8. Németh Melanie Forgács Bálint 5. Katalin Noris Boris Enrico 6. Megyeri Szilvia 19 Nemzetiségi Nemzetiségi Nemzetiségi Nemzetiségi Nemzetiségi Nemzetiségi

Remmers Lara 7. Magyar Margit Óbudai Árpád Gimnázium Bauman Richárd 5. Katalin Kovács Nikolett 7. Katalin Nemzetiségi Nemzetiségi Németh Henrik 8. Serfőző Anikó Óbudai Árpád Gimnázium Rohrsetzer Róbert Richárd 6. Pásztiné Markella Eszter Nyelvoktató Népdaléneklési verseny Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítő pedagógus neve neve Helyezés Arany Mihály Frida 4 Nagyegyüttes Márkusné Góczán Gyöngyi Balajthy Daniella 6 Nagyegyüttes Varga Klára Bálint Izabella 8 Szóló Preseka Gyuláné Barkó Bence 4 Nagyegyüttes Márkusné Góczán Gyöngyi Budapest III. Kerületi Kerék Magyar Két Tanítási Nyelvű Budapest III. Kerületi Dr. Szent-Györgyi Albert Budapest III. Kerületi Kerék Barna Luca 4 Nagyegyüttes Szegediné Barna Helga Óbudai Harrer Pál Belinszky Réka 4 Nagyegyüttes Márkusné Góczán Gyöngyi Budapest III. Kerületi Kerék Boda Dorka 7 Szóló Orosz Erzsébet Óbudai Árpád Gimnázium Bouchal Lili 6 Nagyegyüttes Varga Klára Magyar Két Tanítási Nyelvű Benda Orsolya 8 Szóló Orosz Erzsébet Óbudai Árpád Gimnázium Csengei Dóra 7 nagyegyüttes Dr. Gullerné Huszti Edit Csiszár Dóra 6 Nagyegyüttes Varga Klára Nemzetiségi Magyar Két Tanítási Nyelvű Csitkovics Dóra 4 Nagyegyüttes Szegediné Barna Helga Óbudai Harrer Pál Domonkos Nikolett 7 Nagyegyüttes Dr. Gullerné Huszti Edit Gévai Sára 7 Nagyegyüttes Dr. Gullerné Huszti Edit Guller Zsófia Eszter 7 Nagyegyüttes Dr. Gullerné Huszti Edit Gyulavári Sára Réka 5 Duó Dr. Gullerné Huszti Edit Nemzetiségi Nemzetiségi Nemzetiségi Nemzetiségi Ignáth Lili 4 Szóló Bakti Éva Pais Dezső Ignáth Luca 4 Szóló Bakti Éva Pais Dezső Jakus Mirtill Petra 7 Nagyegyüttes Dr. Gullerné Huszti Edit Jánosa Réka 7 Nagyegyüttes Dr. Gullerné Huszti Edit Nemzetiségi Nemzetiségi Jobb Gergely 4 Nagyegyüttes Szegediné Barna Helga Óbudai Harrer Pál 20

Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítő pedagógus neve neve Helyezés Kádár Zsófia 4 Nagyegyüttes Szegediné Barna Helga Óbudai Harrer Pál Kanyó Krisztián 4 Nagyegyüttes Márkusné Góczán Gyöngyi Keresztes Annamária Judit 7 Nagyegyüttes Dr. Gullerné Huszti Edit Kiss Adrienn 8 Szóló Váradi Erika Kiss Júlianna 6 Nagyegyüttes Varga Klára Budapest III. Kerületi Kerék Nemzetiségi Nyelvoktató Magyar Két Tanítási Nyelvű Kovács Petra 4. Nagyegyüttes Szegediné Barna Helga Óbudai Harrer Pál Kozma Viktória 7 Nagyegyüttes Dr. Gullerné Huszti Edit Luthár Laura 4 Nagyegyüttes Márkusné Góczán Gyöngyi Nády István 4 Nagyegyüttes Márkusné Góczán Gyöngyi Nagy Sebestyén 4 Nagyegyüttes Márkusné Góczán Gyöngyi Német Dániel 4 Nagyegyüttes Márkusné Góczán Gyöngyi Osztovits Kinga Mária 7 Nagyegyüttes Dr. Gullerné Huszti Edit Osztovits Kinga Mária 7 Szóló Dr. Gullerné Huszti Edit Osztovits Pál József 6 Szóló Dr. Gullerné Huszti Edit S. Nagy Anna Sára 5 Duó Dr. Gullerné Huszti Edit Nemzetiségi Budapest III. Kerületi Kerék Budapest III. Kerületi Kerék Budapest III. Kerületi Kerék Budapest III. Kerületi Kerék Nemzetiségi Nemzetiségi Nemzetiségi Nemzetiségi Sárai Borbála 4 Nagyegyüttes Szegediné Barna Helga Óbudai Harrer Pál Stiga Orsolya 4 Nagyegyüttes Márkusné Góczán Gyöngyi Budapest III. Kerületi Kerék Szenes Dávid 4 Nagyegyüttes Szegediné Barna Helga Óbudai Harrer Pál Szenes Márton 4 Nagyegyüttes Szegediné Barna Helga Óbudai Harrer Pál Szenes Márton 4 Szóló Szegediné Barna Helga Óbudai Harrer Pál Szerényi Domonkos 4 Szóló Szomorú Anita Szilágyi Berill 4 Nagyegyüttes Szegediné Barna Helga Óbudai Harrer Pál Szimcsák Mira 4 Nagyegyüttes Szegediné Barna Helga Óbudai Harrer Pál Tóth Fanni 6 Nagyegyüttes Varga Klára Varga Alexandra 7 Nagyegyüttes Dr. Gullerné Huszti Edit Wetzel Dorka 6 Nagyegyüttes Varga Klára Zwolenszky Petra 4 Nagyegyüttes Márkusné Góczán Gyöngyi Magyar Két Tanítási Nyelvű Nemzetiségi Magyar Két Tanítási Nyelvű Budapest III. Kerületi Kerék Beviz Dorottya 5 Szóló Mozsár Lívia Dr. Béres József Bouchal Lili 5 Szóló Varga Klára Magyar Két Tanítási Nyelvű 21

Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítő pedagógus neve neve Helyezés Dunai Petra 8 Kisegyüttes Szomorú Anita Egyedi Boglárka 4 Nagyegyüttes Szomorú Anita Fehér Napsugár Luca 8 Duó Mozsár Lívia Dr. Béres József Gazdag Rebeka 7 Szóló Bakti Éva Pais Dezső Golán Eliza Bianka 8 Kisegyüttes Szomorú Anita Gyulai Blanka 5 Nagyegyüttes Szomorú Anita Hámori Szilvia 4 Nagyegyüttes Szomorú Anita Ignáth Lili 4 Nagyegyüttes Bakti Éva Pais Dezső Ignáth Luca 4 Nagyegyüttes Bakti Éva Pais Dezső Jobb Gergely 5 Szóló Szabó Mária Óbudai Harrer Pál Józsa Bojána 7 Kisegyüttes Szomorú Anita Lampek Lívia Silva 8 Duó Mozsár Lívia Dr. Béres József Lillin Gerda 4 Nagyegyüttes Bakti Éva Pais Dezső Lillin Gerda 4 Szóló Bakti Éva Pais Dezső Magyari Márton 4 Szóló Mozsár Lívia Dr. Béres József Nagy Anna 7 Szóló Szabó Mária Óbudai Harrer Pál Budapest III. Kerületi Zipernowsky Károly Németh Brenda 5 Szóló Preseka Gyuláné Békefi Ágnes Nikola Anna 4 Nagyegyüttes Szomorú Anita Alexandra Pribéli Péter 4 Nagyegyüttes Bakti Éva Pais Dezső Rácz Viktória Flóra 5 Nagyegyüttes Szomorú Anita Réz Levente 4 Nagyegyüttes Bakti Éva Pais Dezső Réz Levente 4 Szóló Bakti Éva Pais Dezső Szántai Marisa Borbála 5 Nagyegyüttes Szomorú Anita Szerényi Domonkos 4 Nagyegyüttes Szomorú Anita Tóth Lili 4 Szóló Radics Rita Úr Szonja Szóló Radics Rita Budapest III. Kerületi Dr. Szent-Györgyi Albert Budapest III. Kerületi Dr. Szent-Györgyi Albert Zakupszky Virág 4 Nagyegyüttes Bakti Éva Pais Dezső Zakupszky Virág 4 Szóló Bakti Éva Pais Dezső Ádám Noémi 5 Nagyegyüttes Szegediné Barna Helga Óbudai Harrer Pál Antók Zerind Ágost 6 Szóló Mozsár Lívia Dr. Béres József 22

Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítő pedagógus neve neve Helyezés Bakos Evelin 8 Nagyegyüttes Mozsár Lívia Dr. Béres József Deleán Kristóf 5 Nagyegyüttes Szegediné Barna Helga Óbudai Harrer Pál Dóczi Soma 5 Szóló Mezeiné Topa Orsolya Szent Péter és Pál Szalézi és Óvoda Fehér Napsugár Luca 8 Szóló Mozsár Lívia Dr. Béres József Hamar Regina 8 Nagyegyüttes Mozsár Lívia Dr. Béres József Jobb Gergely 5 Kisegyüttes Szabó Mária Óbudai Harrer Pál Kanász Hanna 8 Nagyegyüttes Mozsár Lívia Dr. Béres József Kertai Hédi 5 Nagyegyüttes Szegediné Barna Helga Óbudai Harrer Pál Kiss Eszter 5 Nagyegyüttes Szegediné Barna Helga Óbudai Harrer Pál Kojnok Lilla 4 Szóló Rosta Beáta Nemzetiségi Kovács Petra 4 Kisegyüttes Szabó Mária Óbudai Harrer Pál Lorencz Vivien 5 Nagyegyüttes Szegediné Barna Helga Óbudai Harrer Pál Lorencz Vivien 5 Kisegyüttes Szabó Mária Óbudai Harrer Pál Nagy Barbara 5 Nagyegyüttes Szegediné Barna Helga Óbudai Harrer Pál Nagy Barbara 5 Kisegyüttes Szabó Mária Óbudai Harrer Pál Oláh Dóra 5 Nagyegyüttes Szegediné Barna Helga Óbudai Harrer Pál Oláh Dóra 5 Szóló Szegediné Barna Helga Óbudai Harrer Pál Pribéli Péter 4 Szóló Bakti Éva Pais Dezső Sándor Jázmin 5 Nagyegyüttes Szegediné Barna Helga Óbudai Harrer Pál Jobb Gergely 5 Nagyegyüttes Szegediné Barna Helga Óbudai Harrer Pál Sato Himawari 5 Nagyegyüttes Szegediné Barna Helga Óbudai Harrer Pál Sato Himawari 5 Kisegyüttes Szabó Mária Óbudai Harrer Pál Sato Himawari 5 Szóló Szabó Mária Óbudai Harrer Pál Seemann Dorottya 8 Nagyegyüttes Mozsár Lívia Dr. Béres József Szenes Márton 4 Kisegyüttes Szabó Mária Óbudai Harrer Pál Szilágyi Berill 4 Kisegyüttes Szabó Mária Óbudai Harrer Pál Szimcsák Mira 4 Kisegyüttes Szabó Mária Óbudai Harrer Pál Szurov Jessica 8 Nagyegyüttes Mozsár Lívia Dr. Béres József 23

Nyelvünk titkai verseny Halápi Flóra 6. Szánáné Misuth Zsuzsanna Óbudai II. Rákóczi Ferenc Általános Boross Eszter 6. Jósvai Mária Dr. Béres József Ozsváth Dorián 6. Jósvai Mária Dr. Béres József Pais Creative English Competition Bánhegyi Dániel 3 Jánosné Bús Márta Óbudai Harrer Pál Földes Kata 6 Udvardy Péter Művészeti Baptista Homályos Réka 5 Dr. Kovács Gáborné Fodros Lővei Vera 8 Pápai Éva Óbudai Árpád Gimnázium Rátkai Zita Dóra 4 Siklós- Szondi Anikó Vörös Boldizsár 7 Lienhardt Krisztina Óbudai Árpád Gimnázium Borbára Délia 3 Kapás Richárd Óbudai II. Rákóczi Ferenc Graf Nóra Regina 6 Udvardy Péter Művészeti Baptista Nagy Villő 4 Kapás Richárd Óbudai II. Rákóczi Ferenc Pelle Tamás 8 Pápai Éva Óbudai Árpád Gimnázium Székely Fanni 5 Kötélné Számadó Erika Csillaghegyi Telek Brigitta 7 Pogány Gabriella Budapest III. Kerületi Bárczi Géza Balázs-Helmeczy Csanád 3 Vámos Rita Dr. Béres József Debrenti Petra 4 dr.gondosné Kovács Anikó Pais Dezső Hévízi Lilla 7 Lienhardt Krisztina Óbudai Árpád Gimnázium Kosaras Zita 8 Cravero Edina Művészeti Baptista Orosházi Bence 6 Forró Barbara Pais Dezső Sípos Szabó Júlia 5 Baranyai Orsolya Művészeti Baptista 24

Rajz, művészettörténet verseny Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítő pedagógus neve neve Helyezés Balla Sára I Belos Ibolya Dr. Béres József Bócz Eszter Hajnalka II Pozsgai Fruzsina Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Csikós Anna Dorka II Polyák Aida Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Hajdú Gabriella 8. I Benczik Judit Óbudai Gimnázium Homályos Réka 5. II Varga Ágnes Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Jónás Hajnalka 5. I Orosz Emese Óbudai Harrer Pál Kun Domán 6. I Kiss Ákos Magyar Két Tanítási Nyelvű Laczkó Regina 7. II G.Kovács ViktóriaTóth Márta Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Lois Izabella 4. II Varga Ágnes Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Mikes Luca Gabriella 7. I Kiss Ákos Magyar Két Tanítási Nyelvű Németh Zsuzsanna 6. II Tóth Márta Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Rajnai Janka Panna 8. II Tóth Márta Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Suppan Emma 4. I Fazekas Zsuzsanna Dr. Béres József Szpuszenik Dóra II Tóth Márta Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Vájlok Réka Zita I Horváth Vince Veres Antónia Julianna I Szilágyi Ildikó Nemzetiségi Besze Viola Zelmira 4. II Varga Ágnes Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Bittsánszky Cecília I Gál Lajos Óbudai II. Rákóczi Ferenc Csiki Anna Rebeka 6. II Varga Ágnes Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Csiliga Viktória 7. II Varga Ágnes Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Drabik Anna 8. II Varga Ágnes Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Gyulai Blanka 5. I Kenderiné Gábor Éva Hoffer Judit 5. II Varga Ágnes Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Holló Csenge II Fenyvesi Edit Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Kertész Borbála 4. I Tremmelné Hudik Katalin Lőrincz Alíz 8. I Kökény János Szent Péter és Pál Szalézi és Óvoda Budapest III. Kerületi Kerék és Gimnázium Martonos Petra II Polyák Aida Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Székely Liliána I Tánczos Rita 25

Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítő pedagógus neve neve Helyezés Tárkányi Dániel Noé I Gátiné Herbály Katalin Vadas Léna Julianna II Fenyvesi Edit Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Zentai Léna 6. I Kemény Kriszta Fodros Zooi Fanni 7. I Kemény Kriszta Fodros Bálint Anita 4. I Bódiné Pintér Erika Fodros Bitte Roland 5. II Polyák Aida Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Csanádi Lorina II Fenyvesi Edit Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Ferenczi Anna 7. I Gál Lajos Óbudai II. Rákóczi Ferenc Holló Eszter II Fenyvesi Edit Kálmán Viola I Némethné Molnár Gyöngyi Budapest III. Kerületi Dr. Szent-Györgyi Albert Magyar Két Tanítási Nyelvű Kelemen Eszter 6. I Karker Andrea Dr. Béres József Kovács Lili 5. I Huszár Péterné Budapest III. Kerületi Kerék és Gimnázium Kuczy Dorottya I Bognárné Szabó Erika Dr. Béres József Lakatos Lili 4. II Varga Ágnes Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Nádaskai Piroch Lilla 6. II Varga Ágnes Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Nagy Richárd Olivér 8. II Fenyvesi Edit Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Osztovits Laura Anna II Tóth Márta Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Pethő Flóra Hella 7. II Varga Ágnes Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Sütő Virág I Bokányi Zsuzsanna Fodros Szabó Dominika 8. I Somogyi Endre Pais Dezső Római Birodalom - Pannónia fővárosa: Aquincum (történelem) Gyulavári Sára Réka 5. Karsay-Bagota Orsolya Nagy Viola 5. Karsay-Bagota Orsolya Pethő Bálint 5. Karsay-Bagota Orsolya 26 Nemzetiségi Nemzetiségi Nemzetiségi Fábián Gergely 5. Szabó Mária Óbudai Harrer Pál Kurucz Balázs 5. Szabó Mária Óbudai Harrer Pál Palásti Marcell 5. Szabó Mária Óbudai Harrer Pál Bertalan Olivér 5. Varga Klára Nagy Arnold 5. Varga Klára Várkonyi Zsombor 5. Varga Klára Magyar Két Tanítási Nyelvű Magyar Két Tanítási Nyelvű Magyar Két Tanítási Nyelvű

Simonyi Zsigmond Kárpátmedencei Helyesírási Verseny Berta Zsófia 6. Dénes Tünde Nagy Viola 5. Lázárné Pócza Ágnes Polonyi Domonkos 7. Lippai Ildikó Vadler Júlia 8. Dénes Tünde Beöthy-Molnár Tekla 5. Tolnai Andrea Békásmegyer Veres Péter Gimnázium Szent Péter és Pál Szalézi Általános és Óvoda Csics Alexandra 8. Kis-Cserny Mária Óbudai Harrer Pál Szabó Viktória 7. Kőváriné dr. Fülöp Katalin Óbudai Árpád Gimnázium Szomolányi Domonkos 6. Szánáné Misuth Zsuzsanna Óbudai II. Rákóczi Ferenc Általános Farkas Panna 8. Willigné Gellay Katalin Csillaghegyi Lehel Kyra 7. Pálné Kristóf Ágnes Szántó Dániel 5. Pálné Kristóf Ágnes Vadler Emma 6. Gelniczky György SNI szépíró verseny Budapest III. Kerületi Kerék Budapest III. Kerületi Kerék Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítő pedagógus neve neve Helyezés Tausz Péter 2 I. László Ágnes Hegedűs Zsófia 3 II. Nahóczky Ilona Georgina Győri Bettina 5 III. Jusztné Németh Noémi Budapest III. Kerületi Bárczi Géza Budapest III. Kerületi Bárczi Géza Budapest III. Kerületi Bárczi Géza Urbán Evelin Dorottya 7 IV. Siegl Judit Óbudai Harrer Pál Horváth Anna 2 I. Siegl Judit Óbudai Harrer Pál Domonkos Anna 3 II. Nahóczky Ilona Georgina Hozsdora Eszter 6 III. Garbainé Boskó Ildikó Rózsa Terka 6 IV. László Ágnes Kozák Dávid 2 I. Sendouangmavanhné Vincze Annamária Budapest III. Kerületi Bárczi Géza Budapest III. Kerületi Zipernowsky Károly Budapest III. Kerületi Bárczi Géza Budapest III. Kerületi Zipernowsky Károly Istoc Grosu Cosmin 4 II. Steve Horvath Óbudai Nagy László Braun Krisztián 5 III. Siegl Judit Óbudai Harrer Pál Oláh Gábor 7 IV. Siegl Judit Óbudai Harrer Pál 27

Szent László történelmi vetélkedő Gembela Gergely 6. Tornyay Magdolna Sándor Bálint 6. Tornyay Magdolna Tóth Nikolett 6. Tornyay Magdolna Károlyi Péter 6. Fodor Hilda, Varga Klára Lin Jia Qi 6. Fodor Hilda, Varga Klára Szabó Bianka 6. Fodor Hilda, Varga Klára Matlag Lívia Luca 6. Fetterné Szőnyi Éva Megyesi Máté 6. Fetterné Szőnyi Éva Osztovits Pál József 6. Fetterné Szőnyi Éva Művészeti Baptista Művészeti Baptista Művészeti Baptista Magyar Két Tanítási Nyelvű Magyar Két Tanítási Nyelvű Magyar Két Tanítási Nyelvű Nemzetiségi Nemzetiségi Nemzetiségi Szép Magyar Beszéd verseny Lévay Anna 4. Bódiné Pintér Erika Fodros Mészáros Ádám 4. Dr. Lejtényi Péterné Óbudai Harrer Pál Balázs Eszter 4. Vida Andrásné Tomojzer Lilla 4. Petriné Vajna Katalin Szent Péter és Pál Szalézi és Óvoda Budapest III. Kerületi Dr. Szent- Györgyi Albert Szép Magyar Beszéd verseny Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítő pedagógus neve neve Helyezés Hadnagy Patrícia 7-8. II Dr. Hoózné Szabó Katalin Tóth Nikolett 6. I Bodnár Csilla Mária Magyar Két Tanítási Nyelvű Művészeti Baptista Palásti Marcell 5. I Ligárt Katalin Óbudai Harrer Pál Földi Cintia 7-8. II Márkusné Góczán Gyöngyi Gyulai Blanka 5-6. I Keményné Bánfi Magdolna Budapest III. Kerületi Kerék 28

Technika tantárgyi verseny Kozma Balázs 7-8. Kövesdy Csaba Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium Kötél Balázs 7-8. Kövesdy Csaba Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium Puscsizna Bence 7-8. Kövesdy Csaba Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium Bohuss Ákos 7-8. Jakus Tibor Deák Zsófia 7-8. Jakus Tibor Tánczos Zsolt Márk 7-8. Jakus Tibor Fehér Bence 7-8. Szaplonczay Gabriella Óbudai Gimnázium Gonda Ádám Tamás 7-8. Szaplonczay Gabriella Óbudai Gimnázium Szöllősy Bence 7-8. Szaplonczay Gabriella Óbudai Gimnázium Teleki Pál Földrajz és Földtan Verseny Draskóczi Dóra Boglárka 7. Magosné Kiss Róza Takács Alex 8. Magosné Kiss Róza Bezie Laetitia 8. Bris Ágnes Domonkos Nikolett 7. Bris Ágnes Vincze Katalin 8. Csányiné Horváth Marianne Nyelvoktató Nyelvoktató Nemzetiségi Nemzetiségi Magyar Két Tanítási Nyelvű Volarik Dóra 7. Berta László Pais Dezső Tudomány napja verseny (Hungarikum) Nagy Zsófia Zsuzsanna Tóthné Klica Lambrini Dr. Béres József Neumann Csaba Botond Tóthné Klica Lambrini Dr. Béres József Rokolya-Tóth Tamás Benedek Tóthné Klica Lambrini Dr. Béres József Bartos Laura Anna Fazekas Szilvia Gömbös Bálint Fazekas Szilvia Trauner Ádám Fazekas Szilvia Elek Tímea Zsadányiné Kertész Judit Hargitai Márton Zsadányiné Kertész Judit Szele Péter Zsadányiné Kertész Judit 29 Pais Dezső Pais Dezső Pais Dezső

Vers- és prózamondó verseny évfolyamon Tanuló neve Kategória Felkészítő pedagógus neve neve Helyezés Nagy Szentesi Máté vers Oláhné Balogh Éva Óbudai Harrer Pál Soltész Vince próza Pálné Hőgye Ilona Dr. Béres József Boncz Ilona próza Vargáné Németh Mária Gölley Kata vers Burucs Erika Mustármag Keresztény Óvoda Budapest III. Kerületi Bárczi Géza Kelemen Boglárka vers Fehérné Dér Judit Csillaghegyi Tenkes Helga próza Oláhné Balogh Éva Óbudai Harrer Pál Vers- és prózamondó verseny évfolyamon Tanuló neve Kategória Felkészítő pedagógus neve neve Helyezés Petrovics Gréta vers Piszman Ditta Mustármag Keresztény Óvoda Általános Szabó Dóra próza Czeglédiné Juhász Ildikó Pais Dezső Svéda Péter vers Buzáné Kecskeméti Éva Titkos Tünde próza Buzáné Kecskeméti Éva Nyelvoktató Nyelvoktató Bálint Bernadett vers Bakró-Nagy Ágnes Fodros Dobrocsi Veronika próza Horváthné Kosznai Júlia Budapest III. Kerületi Dr. Szent-Györgyi Albert Vers- és prózamondó verseny évfolyamon Tanuló neve Kategória Felkészítő pedagógus neve neve Helyezés Holló Eszter vers Sárdy Ágnes Sass Nóra próza Majákné Pálfi Adrienn Gölley Gergely vers Simainé Fenyvesi Judit Morvai Eliza próza Wenzel Réka Budapest III. Kerületi Dr. Szent- Györgyi Albert Óbudai Nagy László Általános Budapest III. Kerületi Bárczi Géza Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Balázs-Helmeczy Csanád vers Belos Ibolya Dr. Béres József Stötzer Hanna próza Molnár Márk 30

Vers- és prózamondó verseny 4. évfolyamon Tanuló neve Kategória Felkészítő pedagógus neve neve Helyezés Gombos Máté vers Nógrádi Szilvia Tiborc Nóra Larissa próza Holdampf Ágnes, Petik Andrea Kálmán Valentin Péter próza Kalmárné Vörös Zsuzsa Sóti Hajnalka vers Dér Mária Juhász Zoltán Olivér próza Tóthné Fürjes Zsuzsanna Kelemen Anna vers Kalmárné Vörös Zsuzsa Budapest III. Kerületi Zipernowsky Károly Magyar Két Tanítási Nyelvű Nemzetiségi Csillaghegyi Nyelvoktató Nemzetiségi Vers- és prózamondó verseny 5-8. évfolyamon Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítő pedagógus neve neve Fejes Bianka 8. II. vers Gyurákiné Borács Éva Óbudai Nagy László Hégen-Szénás Henrietta 6. I. vers Dénes Tünde Kovács Vivien 6. I. próza Várnai Annamária Dr. Béres József Lukács Beáta 8. II. próza Majer Katalin Fodros Beviz Dorottya 5. I. vers Jósvai Mária Dr. Béres József Gáspár Noémi 8. II. próza Lázárné Pócza Ágnes Tóth Balázs 8. II. vers Molnárné Vámos Katalin Óbudai Árpád Gimnázium Trauttwein Péter 6. I. próza Péteri Annamária Angelus Maya 6. I. vers Zólyomi Katalin Jusztusz Dóra 6. I. próza Haider Márta Mustármag Keresztény Óvoda Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Budapest III. Kerületi Dr. Szent-Györgyi Albert Oláh Bálint 7. II. próza Ligárt Katalin Óbudai Harrer Pál Helyezés 31

1