II. Az oktatásért felelős miniszter által meghirdetett és támogatott tanulmányi versenyek ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI NEMZETISÉGI TANULMÁNYI VERSENYEK

Hasonló dokumentumok
II. Az oktatásért felelős miniszter által meghirdetett és támogatott tanulmányi versenyek Országos általános iskolai nemzetiségi tanulmányi versenyek

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és támogatott tanulmányi versenyek

II. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és anyagilag támogatott Nemzetiségi Országos Általános Iskolai Tanulmányi Versenyek

II. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és anyagilag támogatott Nemzetiségi Országos Általános Iskolai Tanulmányi Versenyek

Országos nemzetiségi tanulmányi versenyek June 02.

Igazolás. az adott középiskola pedagógiai programja szerint a középiskolai szakaszt lezáró évfolyam tanévét kettővel megelőző évfolyam tanulójáról

Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez

Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT

2018. EüK. 19. szám EMMI felhívás. hatályos

VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. A versenyen olyan diákok vehetnek részt, akik nem matematika tagozatos iskolában, osztályban tanulják a matematikát.

Oktatási Hivatal. 3. A verseny kategóriái korcsoportok szerint: I. kategória: 5-6 évfolyam II. kategória: 7-8 évfolyam

IV. Országos Rendészeti Tanulmányi Verseny Szabályzata 2007/2008-as tanév

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés-ráépülés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2015/2016.

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Oktatási Hivatal. 3. A verseny kategóriái korcsoportok szerint: I. kategória: 5-6 évfolyam II. kategória: 7-8 évfolyam

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2014/2015. tanévre hatályos:

A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása:

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2013/2014.tanévben NTP-TV

Hódmezővásárhely. Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma:

Informatika A versenyzők a feladatlapot mindkét kategóriában a II. kategória első fordulójának kivételével csak elektronikus formában kapják meg

TUDNIVALÓK A FELVÉTELIRŐL

VERSENYKIÍRÁS a 2018/2019.tanévre

Informatika Informatika

KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére

Országos versenyek szabályzat

TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK!

KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM

KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

/2015. (. ) Korm. rendelet. a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. ( VIII. 28. ) Korm. rendelet módosításáról

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny

A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE

Új tagozatok a as tanévben!

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás)

SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET, KAMARAÉNEK KATEGÓRIA HELYI FORDULÓ Nyomtatott betűkkel (olvashatóan) kérjük kitölteni!

I. kerületi forduló: január 26. (csütörtök) 15 óra. Iskola hivatalo s ímélcím e. Iskola irányító száma. Versenyző neve

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2013/2014. tanévre

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Szerb Antal Gimnázium

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2017/2018.tanévben NTP-TMV

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2015/2016.tanévben NTP-TV

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT. Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára

KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma

VERSENYKIÍRÁS A 2014/2015. TANÉVRE EMMI HONLAPJÁN TÖRTÉNŐ MEGJELENTETÉSHEZ. A verseny meghirdetője: Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Országos tanulmányi versenyek meghirdetése a 2013/2014. tanévre

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)

Itthon otthon vagy! Országos földrajzverseny

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola

14. Környezetvédelem-vízgazdálkodás szakmacsoport Környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

Írta: Árvai Erzsébet 2008 november 06., csütörtök 09:49 - Utoljára frissítve 2015 március 08., vasárnap 16:36

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

PEST MEGYEI ALSÓ TAGOZATOS KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019

Tájékoztató az intézményünkben megvalósuló német nemzetiségi oktatásról

CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989

Középiskolai felvételi eljárás tanév

VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019. TANÉVRE ORSZÁGOS ANGOL NYELVI VERSENY ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK Borsod-Abaúj-Zemplén megye

TÁJÉKOZTATÓ. A további órakeret felbontása a nyelvi előkészítő évfolyamon a következőképpen alakul:

VERSENYKIÍRÁS A 2017/2018-AS TANÉVRE AZ EMMI HONLAPJÁN TÖRTÉNŐ MEGJELENTETÉSHEZ

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

Országos tanulmányi versenyek meghirdetése a 2018/2019. tanévre

JELENTKEZÉSI LAP KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A HATOSZTÁLYOS KÉPZÉSRE JELENTKEZŐK SZÁMÁRA

3. melléklet. 2018/2019-es tanév május-júniusi vizsgaidőszak

Munkaterv havi bontásban

VERSENYKIÍRÁS. Az Oktatási Hivatal Győri Pedagógiai Oktatási Központja által meghirdetett

Pályázati adatlap. Rotary Mosonmagyaróvár Tanulmányi Támogatás 2017.év. Foglalkozás:

A os TANÉV RENDJE, FELADATAI

1. Iskolánk OM azonosítója:

Itthon otthon vagy! Országos földrajzverseny

Középfokú Intézmények Felvételi Információs Rendszere

DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM

Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

Tiszán innen Dunán túl Kerületi Népdaléneklési Verseny az 5-6. évfolyam 7-8. évfolyam évfolyamok számára

2017. Kitöltési útmutató

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

Középfokú Közoktatási Intézmények Felvételi Információs Rendszere JELENTKEZÉSI LAP Kitöltési útmutató

FELHÍVÁS A GÁL FERENC KÖZÉPISKOLAI HITTANVERSENYRE (GFKH)

PROHÁSZKA OTTOKÁR KATOLIKUS GIMNÁZIUM 2092 BUDAKESZI, SZÉCHENYI U TÁJÉKOZTATÓ A FELVÉTEL RENDJÉRŐL

Továbbhaladási szabályzat a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában a 4 és a 1+4 évfolyamos gimnáziumi képzésben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2017/18-AS TANÉVRE

Tájékoztató a középfokú beiskolázásról. 2015/2016. tanév

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint

OM azonosító: GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20

JELENTKEZÉSI LAP ÉS TANULÓI ADATLAP KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A HATOSZTÁLYOS KÉPZÉSRE JELENTKEZŐK SZÁMÁRA

2017/2018. tanév rendjéről a 14/2017. EMMI rendelete alapján augusztus 31. csütörtök Tanévnyitó értekezlet tanároknak

Középiskolai felvételi eljárás tanév

Oktatási Hivatal. 6. A verseny fordulói: 1. forduló: megyei írásbeli forduló Miskolcon A forduló feladatait a szervező intézmények biztosítják.

A os tanév helyi rendje

Országos tudásverseny koordinátor pedagógus pályázat 2018.

Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre

Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat.

NGM Közlemény. Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés (OKJ azonosító száma: )

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)

Átírás:

II. Az oktatásért felelős miniszter által meghirdetett és támogatott tanulmányi versenyek ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI NEMZETISÉGI TANULMÁNYI VERSENYEK I. Nemzetiségi nyelv és irodalom I/1. Bolgár, görög, horvát, német, román, szerb, szlovák, szlovén nyelv és irodalom A versenyen az anyanyelvű, a kétnyelvű, a nyelvoktató, illetve a kiegészítő nemzetiségi nevelési-oktatási formában részt vevő 7-8. évfolyamos tanulók indulhatnak. A német nemzetiségi versenyek esetében nem indulhatnak azok a tanulók: akik a versenyt megelőző öt évben legalább egy évet német nyelvterületen töltöttek, vagy a versenyt megelőző öt évben legalább egy évig német nyelvterületen iskolai tanulmányokat folytattak. A jelentkezés kizárólag a versenykiírás 1. számú a) mellékletében megadott jelentkezési lap megküldésével történhet. A jelentkezési feltételeknek való megfelelés ellenőrzése, valamint a megfelelő kategóriába sorolás az intézményvezető feladata és felelőssége. A tanulók két kategóriában versenyezhetnek: I. kategória: a nyelvoktató, illetve kiegészítő nemzetiségi nevelési-oktatási formában részt vevő tanulók, II. kategória: az anyanyelvű, illetve kétnyelvű nemzetiségi nevelési-oktatási formában részt vevő tanulók. A verseny kétfordulós. Iskolai forduló: A forduló írásbeli (elérhető pontszám: 100 pont). Az iskolai forduló feladatsora egy 50 pontos nyelvi feladatlapból és egy 50 pontos szövegalkotási feladatból áll. A feladatok az adott nemzetiségi nyelv és irodalom kerettantervi követelményein (nyolcadik évfolyamig bezárólag) alapulnak. Az iskolai forduló időtartama 180 perc. A nyelvi feladatlap megoldásának időtartama 60 perc, megoldásához semmilyen segédeszköz nem használható. A szövegalkotási feladatlap megoldásának időtartama 120 perc, megoldásához kétnyelvű nyomtatott szótár használható. Az írásbeli feladatsort az Oktatási Hivatal által működtetett versenybizottság állítja össze. A feladatsorokat az Oktatási Hivatal a jelentkezési adatok alapján sokszorosítja és eljuttatja a jelentkező tanulók intézményébe. A feladatlapokat az intézmény vezetője a forduló kezdetéig köteles elzárni. A zárt csomagolásban érkező feladatlapok kibontása a csomagon megjelölt időpontban háromtagú, a nevelőtestület tagjaiból álló bizottság előtt történik. A felbontás helyét, időpontját a csomag (sértetlen vagy sérült, felbontott) állapotát és a jelenlévők nevét jegyzőkönyvben (2. számú melléklet) rögzíteni kell. 1

Az írásbeli forduló helyszínén ülésrendet kell készíteni. Az ülésrendet a felügyelő tanár úgy köteles megállapítani, hogy a versenyzők egymást ne zavarhassák és ne segíthessék. Az ülésrendet a jegyzőkönyvben írásban rögzíteni kell. Az írásbeli forduló helyszínén gondoskodni kell folyamatos felügyeletről. Nem lehet felügyelő tanár az, aki az adott tantárgyat a versenyen részt vevő tanulóknak oktatja. Az írásbeli munka alatt a helyiséget csak indokolt esetben, és egy időben legfeljebb csak egy versenyző hagyhatja el. A helyiséget elhagyó versenyző az írásbeli dolgozatát átadja a felügyelő tanárnak, aki a távozás és visszaérkezés időpontját rávezeti a dolgozatra és a jegyzőkönyvre. A jegyzőkönyvet a megírt írásbeli feladatlapokkal egyidőben meg kell küldeni az Oktatási Hivatal Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ címére. A bolgár, görög, horvát, román, szerb, szlovák, szlovén nemzetiségek esetében a megírt feladatlapokat a versenyt követő 5 munkanapon belül kell javítatlanul felterjeszteni az Oktatási Hivatal Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ címére (1117 Budapest, Erőmű u. 4.). A javítást az Oktatási Hivatal által működtetett versenybizottságok végzik. A német nemzetiség esetében az iskolai forduló nyelvi feladatsor részét a szaktanár értékeli az Oktatási Hivatal által küldött javítási útmutató alapján; azoknak a versenyzőknek a teljes munkáját kell felterjeszteni szintén a fent megadott címre a versenyt követő 5 munkanapon belül, akik a nyelvi feladatlapon elérték a javítási útmutatóban meghatározott pontszámot. A nyelvi feladatlap felüljavítását, valamint szövegalkotási feladatok javítását az Oktatási Hivatal által működtetett versenybizottság végzi. Az országos forduló (döntő) időpontja előtt legalább 30 nappal az Oktatási Hivatal Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ megküldi az intézményeknek a döntőbe jutott tanulók névsorát, eredményét, valamint a szóbeli versenyek témaköreit. Országos forduló: A forduló szóbeli (elérhető pontszám: 100 pont). Résztvevői az írásbeli iskolai fordulóban a versenybizottságok által megállapított ponthatárt elért tanulók. Az országos fordulóba a versenybizottságok az iskolai fordulóban legjobb eredményt elért, legfeljebb 20-20 tanulót hívják be. A verseny feladatai: I. kategória: - kötetlen társalgás mindennapi témáról - két részből álló, a tananyaghoz kapcsolódó feladat az adott nemzetiségi nyelv és irodalom kerettanterve alapján (témától függően kép vagy egyéb forrás, szemléltető eszköz segítségével) a) szituációs feladat; b) kommunikációs téma kifejtése, mely tartalmazhat irodalmi vonatkozásokat. 2

II. kategória: - kötetlen társalgás mindennapi témáról - két részből álló, a tananyaghoz kapcsolódó téma kifejtése az adott nemzetiségi nyelv és irodalom kerettanterve alapján (témától függően kép vagy egyéb forrás, szemléltető eszköz segítségével) a) általános témakör; b) irodalmi és/vagy nyelvi téma kifejtése. A verseny végeredményét az első fordulóban szerzett és a döntőben elért pontszámok összesítése alapján kialakult sorrend adja. Pontazonosság esetén a szóbeli forduló eredménye határozza meg a helyezést. A kategóriánkénti 3 legjobb eredményt elért tanuló díjazásban részesül. A versenyek határidői: A jelentkezések felterjesztése az Oktatási Hivatal Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ címére (1117 Budapest, Erőmű u. 4.): 2019. december 20. (péntek). A borítékra kérjük ráírni az adott verseny nevét. Az I. forduló feladatlapjainak eljuttatása az iskoláknak: 2020. január 24. (péntek) Az iskolai forduló megírása: 2020. január 30. (csütörtök) 14.00 óra. Az országos döntő időpontja: 2020. április 15 (szerda) április 30. (csütörtök) 3

II. Nemzetiségi népismeret II. Bolgár, görög, horvát, német, roma/cigány, román, szerb, szlovák, szlovén népismeret A versenyen az anyanyelvű, a kétnyelvű, a nyelvoktató, illetve a kiegészítő nemzetiségi nevelési-oktatási formában részt vevő 7-8. évfolyamos tanulók indulhatnak, a roma/cigány nemzetiségi nevelés-oktatásban részt vevő tanulók esetében az 5-8. évfolyamos tanulók. A jelentkezés kizárólag a versenykiírás 1. számú b) és c) mellékletében megadott jelentkezési lap megküldésével történhet. A jelentkezési feltételeknek való megfelelés ellenőrzése az intézményvezető feladata és felelőssége. Bolgár, görög, horvát, német, román, szerb, szlovák, szlovén népismeret versenyeken a tanulók egy kategóriában, roma/cigány népismeret versenyen két kategóriában versenyezhetnek, ez utóbbi esetében a kategória korosztályt jelez: kategória: 5-6. osztályos tanulók; II. kategória: 7-8. osztályos tanulók. A verseny kétfordulós. Iskolai forduló: A forduló írásbeli (elérhető pontszám: 100 pont). Az iskolai forduló feladatsora egy 50 pontos népismereti feladatsort tartalmazó feladatlapból és egy 50 pontos népismereti témájú szövegalkotási feladatból áll. A feladatok a népismeret tantárgy kerettantervi követelményein alapulnak (a nyolcadik évfolyamig bezárólag), a roma/cigány népismeret I. kategória esetében a feladatok a népismeret kerettanterv adott szakaszára vonatkozó követelményeket figyelembe véve (hatodik évfolyamig bezárólag) kerülnek összeállításra. Az iskolai forduló időtartama 180 perc. A népismereti feladatlap megoldásának időtartama 60 perc, megoldásához semmilyen segédeszköz nem használható. A szövegalkotási feladatlap megoldásának időtartama 120 perc, megoldásához kétnyelvű nyomtatott szótár használható. Az írásbeli feladatsort az Oktatási Hivatal által működtetett versenybizottság állítja össze. A feladatsorokat az Oktatási Hivatal a jelentkezési adatok alapján sokszorosítja és eljuttatja a jelentkező tanulók intézményébe. A feladatlapokat az intézmény vezetője a forduló kezdetéig köteles elzárni. A zárt csomagolásban érkező feladatlapok kibontása a csomagon megjelölt időpontban háromtagú, a nevelőtestület tagjaiból álló bizottság előtt történik. A felbontás helyét, időpontját a csomag (sértetlen vagy sérült, felbontott) állapotát és a jelenlévők nevét jegyzőkönyvben (2. számú melléklet) rögzíteni kell. Az írásbeli forduló helyszínén ülésrendet kell készíteni. Az ülésrendet a felügyelő tanár úgy köteles megállapítani, hogy a versenyzők egymást ne zavarhassák és ne segíthessék. Az ülésrendet a jegyzőkönyvben írásban rögzíteni kell. Az írásbeli forduló helyszínén gondoskodni kell folyamatos felügyeletről. Nem lehet felügyelő tanár az, aki az adott tantárgyat a versenyen részt vevő tanulóknak oktatja. 4

Az írásbeli munka alatt a helyiséget csak indokolt esetben, és egy időben legfeljebb csak egy versenyző hagyhatja el. A helyiséget elhagyó versenyző az írásbeli dolgozatát átadja a felügyelő tanárnak, aki a távozás és visszaérkezés időpontját rávezeti a dolgozatra és a jegyzőkönyvre. A jegyzőkönyvet az írásbeli feladatlapokkal egyidőben meg kell küldeni az Oktatási Hivatal Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ címére. A népismeret verseny esetében a megírt feladatlapokat a versenyt követő 5 munkanapon belül kell javítatlanul felterjeszteni az Oktatási Hivatal Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ címére (1117 Budapest, Erőmű u. 4.). A javítást az Oktatási Hivatal által működtetett versenybizottságok végzik. Országos forduló: A forduló szóbeli (elérhető pontszám: 100 pont). Résztvevői az írásbeli iskolai fordulóban a versenybizottságok által meghatározott ponthatárt elért tanulók. Az országos fordulóba a versenybizottságok az iskolai fordulóban legjobb eredményt elért, legfeljebb 20-20 tanulót hívják be. A verseny feladata: Az Oktatási Hivatal által megadott témakörök alapján, egyéni kutatáson alapuló, az országos fordulóig elkészített projekt bemutatása. A projekt bemutatásának időtartama legfeljebb 5-7 perc. A projekttémakörök, valamint a projekt kidolgozásával kapcsolatos részletes információk a jelentkezési határidő előtt 30 nappal kerülnek meghirdetésre az Oktatási Hivatal honlapján. A verseny végeredményét az első fordulóban szerzett és a döntőben elért pontszámok összesítése alapján kialakult sorrend adja. Pontazonosság esetén a szóbeli forduló eredménye határozza meg a helyezést. A kategóriánkénti 3 legjobb eredményt elért tanuló díjazásban részesül. A versenyek határidői: A jelentkezések felterjesztése az Oktatási Hivatal Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ címére (1117 Budapest, Erőmű u. 4.): 2019. december 20. (péntek). A borítékra kérjük ráírni az adott verseny nevét. Az I. forduló feladatlapjainak eljuttatása az iskoláknak: 2020. január 24. (péntek) Az iskolai forduló megírása: 2020. február 6. (csütörtök) 14.00 óra. Az országos döntő időpontja: 2020. április 15 (szerda) április 30. (csütörtök) 5

1. számú a) melléklet: Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatási Hivatal NYOMTATOTT BETŰVEL KÉRJÜK KITÖLTENI!... Az iskola fejbélyegzője JELENTKEZÉSI LAP AZ ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI NEMZETISÉGI TANULMÁNYI VERSENYEK NEMZETISÉGI NYELV ÉS IRODALOM VERSENYÉRE 2019/2020. TANÉV A versenyző neve:...évfolyama:... Iskolájának neve:... OM azonosító:... Iskola címe:...megye ir.szám...város... út/utca... szám Iskola telefonszáma:... E-mail:... Tantárgy:... Kategória:. Felkészítő tanár neve:... Iskolai versenyfelelős neve, elérhetősége:... Intézményvezető neve, elérhetősége:. Igazolom, hogy a tanuló a kiírt versenyfeltételeknek megfelel. Dátum:... P.H.... Intézményvezető aláírása 6

NYILATKOZAT Jelen nyilatkozat aláírásával kinyilvánítom, hogy a versenykiírás előírásait elfogadom, tudomásul veszem a versenybizottság szakmai döntéseit, valamint hozzájárulok a verseny lebonyolításához szükséges személyes adataim szervezők általi kezeléséhez. Továbbá ezúton nyilatkozom arról, hogy döntőbe jutás esetén hozzájárulok / nem járulok hozzá* nevemnek, iskolám nevének, osztályom jelének és versenyeredményemnek az Oktatási Hivatal honlapján való nyilvánosságra hozatalához. valamint hozzájárulok / nem járulok hozzá* a döntő eredményhirdetésén, díjkiosztó ünnepségén készült kép- és hangfelvételek (fénykép, videó) közzétételéhez. Ezzel egyidejűleg tudomásul veszem, hogy hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom, a hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét. Kijelentem, hogy a kezelt személyes adatok körét, az adatkezelés feltételeit, továbbá a jogorvoslati lehetőségeket részletesen tárgyaló, a https://www.oktatas.hu/kozneveles/tanulmanyi_versenyek/nemzeti_orszagos_alt_isk_tanulmanyi_versenyek linken olvasható Tájékoztatás az Országos általános iskolai nemzetiségi tanulmányi verseny során tárolt személyes adatok kezeléséről című tájékoztató tartalmát a jelentkezési lap benyújtását megelőzően megismertem. * Kérjük a választott részt aláhúzni! dátum:......... a tanuló aláírása a szülő (gondviselő) aláírása 7

1.számú b) melléklet: Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatási Hivatal NYOMTATOTT BETŰVEL KÉRJÜK KITÖLTENI!... Az iskola fejbélyegzője JELENTKEZÉSI LAP AZ ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI NEMZETISÉGI TANULMÁNYI VERSENYEK NEMZETISÉGI NÉPISMERET VERSENYÉRE 2019/2020. TANÉV A versenyző neve:...évfolyama:... Iskolájának neve:... OM azonosító:... Iskola címe:...megye ir.szám...város... út/utca... szám Iskola telefonszáma:... E-mail:... Tantárgy:... Felkészítő tanár neve:... Iskolai versenyfelelős neve, elérhetősége:... Intézményvezető neve, elérhetősége:. Igazolom, hogy a tanuló a kiírt versenyfeltételeknek megfelel. Dátum:... P.H.... Intézményvezető aláírása 8

NYILATKOZAT Jelen nyilatkozat aláírásával kinyilvánítom, hogy a versenykiírás előírásait elfogadom, tudomásul veszem a versenybizottság szakmai döntéseit, valamint hozzájárulok a verseny lebonyolításához szükséges személyes adataim szervezők általi kezeléséhez. Továbbá ezúton nyilatkozom arról, hogy döntőbe jutás esetén hozzájárulok / nem járulok hozzá* nevemnek, iskolám nevének, osztályom jelének és versenyeredményemnek az Oktatási Hivatal honlapján való nyilvánosságra hozatalához. valamint hozzájárulok / nem járulok hozzá* a döntő eredményhirdetésén, díjkiosztó ünnepségén készült kép- és hangfelvételek (fénykép, videó) közzétételéhez. Ezzel egyidejűleg tudomásul veszem, hogy hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom, a hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét. Kijelentem, hogy a kezelt személyes adatok körét, az adatkezelés feltételeit, továbbá a jogorvoslati lehetőségeket részletesen tárgyaló, a https://www.oktatas.hu/kozneveles/tanulmanyi_versenyek/nemzeti_orszagos_alt_isk_tanulmanyi_versenyek linken olvasható Tájékoztatás az Országos általános iskolai nemzetiségi tanulmányi verseny során tárolt személyes adatok kezeléséről című tájékoztató tartalmát a jelentkezési lap benyújtását megelőzően megismertem. * Kérjük a választott részt aláhúzni! dátum:......... a tanuló aláírása a szülő (gondviselő) aláírása 9

1. számú c) melléklet: Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatási Hivatal NYOMTATOTT BETŰVEL KÉRJÜK KITÖLTENI!... Az iskola fejbélyegzője JELENTKEZÉSI LAP AZ ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI NEMZETISÉGI TANULMÁNYI VERSENYEK ROMA/CIGÁNY NÉPISMERET VERSENYÉRE 2019/2020. TANÉV A versenyző neve:...évfolyama:... Iskolájának neve:... OM azonosító:... Iskola címe:...megye ir.szám...város... út/utca... szám Iskola telefonszáma:... E-mail:... Kategória:. Felkészítő tanár neve:... Iskolai versenyfelelős neve, elérhetősége:... Intézményvezető neve, elérhetősége:. Igazolom, hogy a tanuló a kiírt versenyfeltételeknek megfelel. Dátum:... P.H.... Intézményvezető aláírása 10

NYILATKOZAT Jelen jelentkezési lap aláírásával kinyilvánítom, hogy a versenykiírás előírásait elfogadom, tudomásul veszem a versenybizottság szakmai döntéseit, valamint hozzájárulok a verseny lebonyolításához szükséges személyes adataim szervezők általi kezeléséhez. Továbbá ezúton nyilatkozom arról, hogy döntőbe jutás esetén hozzájárulok / nem járulok hozzá* nevemnek, iskolám nevének, osztályom jelének és versenyeredményemnek az Oktatási Hivatal honlapján való nyilvánosságra hozatalához. Ezzel egyidejűleg tudomásul veszem, hogy hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom, a hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét. Kijelentem, hogy a kezelt személyes adatok körét, az adatkezelés feltételeit, továbbá a jogorvoslati lehetőségeket részletesen tárgyaló a https://www.oktatas.hu/kozneveles/tanulmanyi_versenyek/nemzeti_orszagos_alt_isk_tanulmanyi_versenyek linken olvasható Tájékoztatás az Országos általános iskolai nemzetiségi tanulmányi verseny során tárolt személyes adatok kezeléséről című tájékoztató tartalmát a jelentkezési lap benyújtását megelőzően megismertem. * Kérjük a választott részt aláhúzni! dátum:......... a tanuló aláírása a szülő (gondviselő) aláírása 11

2. számú melléklet: JEGYZŐKÖNYV ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI NEMZETISÉGI TANULMÁNYI VERSENY (Kitöltendő az írásbeli versenyrészen) A versenyt lebonyolító intézmény neve: Az igazgató neve: Az intézmény OM azonosítója: Az intézmény címe: A verseny helyszíne (terem, előadó): A verseny időpontja: Tantárgy, kategória: 1. Az OÁTV írásbeli feladatlap csomagok felbontása A bontás helye: A bontás időpontja: A feladatlap csomagok állapota sértetlen (db) sérült (db) felbontott (db) szöveges megjegyzés A feladatlapok állapota sértetlen (db) sérült (db) szöveges megjegyzés A feladatlap csomagbontó bizottság tagjai Név Beosztás Aláírás 2. Ülésrend (intézményi pecséttel ellátott papíron folytatható) Tanári asztal 12

3. Feljegyzések a verseny menetével kapcsolatban (intézményi pecséttel ellátott papíron folytatható) A kidolgozás kezdete: óra perc A versenyző neve távozás visszaérkezés A felügyelő tanár aláírása időpontja időpontja 4. Feljegyzések a kidolgozott feladatlapok beadásával kapcsolatban (intézményi pecséttel ellátott papíron folytatható) A versenyző neve Beadás időpontja A felügyelő tanár aláírása 13

5. Rendkívüli események: (intézményi pecséttel ellátott papíron folytatható) 6. Felügyelő tanárok Időtartam A felügyelő tanár neve A felügyelő tanár aláírása dátum:... PH...... a jegyzőkönyvet leadó felügyelő tanár intézményvezető 14