A mű tartalma együtt és részleteiben is, szerzői jogi védelem alatt áll (1999. évi LXXVI. tv. alapján). A műhöz tartozó valamennyi jog a Szerző által fenntartott. A mű nem módosítható, nem dolgozható át és nem készíthető belőle más mű (származékos mű), illetve más művel nem kapcsolható össze. A mű kereskedelmi, illetve üzleti célú felhasználása a felhasználási formától és módtól függetlenül nem megengedett. A műből idézni csak a szerző és a forrás pontos megjelölésével lehet, az idézés szabályainak betartása mellett. A termékről tilos bármilyen másolatot készíteni, bármilyen módon sokszorosítani, fájlmegosztó portálokra feltölteni.
Bibliatanulmány a gyógyulásról Kenneth E. Hagin AITHLINE KIADÓ ÉS KÖNYVÁRUHÁZ
Bible Healing Study Course / Hungarian Language Ahol másként nem jelöltük, a könyvben szereplő bibliai idézetek alapjául Károli Gáspár fordítását használtuk, a mai magyar nyelvhasználat és a helyesírás szabályaihoz alkalmazkodó kisebb módosításokkal. Egyes igeverseket, részleteket saját fordításban közlünk, továbbá különbséget teszünk a szellem és lélek szavak között az eredeti szövegnek megfelelően. A mű eredeti, angol nyelvű címe: KENNETH E. HAGIN: Bible Healing Study Course KENNETH E. HAGIN: Bibliatanulmány a gyógyulásról ISBN: 978-615-5989-02-5 Magyarországon kiadja: Faithline Kiadó Fordította és a kiadásért felel: Mile Nikolett Lektorálta: Gulyás Csilla Budapest, 2019. www.faithline.hu Copyright 2019. Rhema Bible Church AKA Kenneth Hagin Ministries, Inc. Minden jog fenntartva. In the U.S. write: Kenneth Hagin Ministries P.O. Box 50126 Tulsa, OK 74150-0126 1-888-28-FAITH rhema.org A hit pajzsa logó a Rhema Bibliai Gyülekezet, más néven a Kenneth Hagin Ministries Inc. az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatalában bejegyzett védjegye, ezért ennek másolása nem megengedett.
Tartalom 1. A gyógyítás Isten munkája... 5 2. A gyógyulásunk Isten akarata... 11 3. A gyógyulás két áramlata... 15 4. Hittel átveheted... 19 5. Meg akar Isten gyógyítani minket?... 25 6. Isten Igéje mindig hatékony orvosság... 29 7. A gyógyulás akadályai első rész... 35 8. A gyógyulás akadályai második rész... 41 9. Szellemi gyógyulás?... 47 10. Járj Isten Igéjének a világosságában!... 53 11. Megismerni és megcselekedni Isten Igéjét... 59 12. Jézus nevében gyógyító erő van... 65 13. Imádkozás gyógyulásért... 71 14. A kézrátétel első rész... 77 15. A kézrátétel második rész... 83 16. Hit és erő a gyógyulás átvételének két összetevője első rész... 89 17. Hit és erő a gyógyulás átvételének két összetevője második rész... 95 18. A Szent Szellem ajándékai... 101 19. A gyógyító kenet... 109 20. A gyógyulás és a szavak kapcsolata... 113 21. Isten hatalmas irgalma első rész... 119 22. Isten hatalmas irgalma második rész... 125
3. FEJEZET A gyógyulás két áramlata Megfigyeltem, hogy keresztény körökben a hívők hajlamosak elnagyolva kezelni olyan fontos témákat, mint a hit és az ima. Szerintem a gyógyulással is ez történik. Az emberek sokszor minden gyógyulással kapcsolatos Igét csak beledobnak egy zsákba, jól összerázzák, majd egyszerre kiszórják őket. Nem csoda, hogy az emberek összezavarodnak. Meg kell tanulnunk minden területen helyesen hasogatni Isten Igéjét. Az imádkozással kapcsolatban például fontos megértenünk, hogy különböző imafajták vannak. Az egyik imafajta nem működik ott, ahol egy másik működik, tehát fontos felismernünk, hogy milyen imára van szükség egy adott helyzetben. Nos, amikor a gyógyulás területét tanulmányozzuk, akkor azt figyelhetjük meg, hogy a gyógyulásnak két csatornája, avagy módja található meg a Szentírásban. JAKAB 5:14-16, Károli revideált 14 Beteg valaki közöttetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. 15 És a hitből fakadó imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnöket követett is el, bocsánatot nyer. 16 Valljátok meg bűneiteket egymásnak, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Az igaz buzgó könyörgésének nagy ereje van. MÁRK 5:25-30; 34, Károli revideált 25 És egy asszony, aki tizenkét év óta vérfolyásos volt, 26 sok orvostól sokat szenvedett, és minden vagyonát rájuk költötte, de semmit sem javult, sőt inkább még rosszabbul lett, 27 amikor Jézus felől hallott, a sokaságban háta mögé került, és megérintette a ruháját. 28 Mert azt gondolta: Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok. 29 És azonnal megszűnt vérének folyása, és megérezte testében, hogy meggyógyult bajából. 30 Jézus pedig azonnal észrevette, hogy erő [kenet] áradt ki belőle, megfordult a sokaságban... 34 Ő pedig azt mondta neki: Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és bajodból meggyógyulva légy egészséges. Ezekben az igeversekben látjuk a gyógyulás két metódusát: az egyik az imádság, a másik az, amikor kenet alatt szolgál valaki a betegnek. Mind a kettőnek ugyanaz az eredménye, de meg kell értenünk, hogy a kettő között különbség van. Az imádság folyama Tudjuk, hogy igei dolog imádkozni a betegekért. A Márk 11:24-ben az áll: amit KÖNYÖRGÉSETEKBEN kértek, higgyétek, hogy mindazt megkapjátok, és meglesz nektek. Ebbe a gyógyulás is beletartozik, ugye? Máskülönben a Szentírás azt mondaná: amit könyörgésetekben kértek, kivéve a gyógyulást A Márk 11:23 és 24-be minden beletartozik bármilyen imakérés, ami összhangban áll Isten Igéjével! Kamaszként ugyanez a két igevers emelt ki engem a betegágyból. Tizenhat hónapig feküdtem betegen deformált szívvel és egy gyógyíthatatlan vérbetegséggel. Öt különböző orvos is lemondott rólam, mert az orvostudomány már nem tudott rajtam segíteni. Valami azonban a bensőmben, a benső bizonyosság azt súgta: Nem kell meghalnod ilyen fiatalon. Meggyógyulhatsz. Elmélkedni kezdtem a Márk 11:23-24-en, mert valami a bensőmben azt súgta, hogy ezekben találom meg a választ a gyógyulásomra. Másokat Isten talán más igeversekkel vezet. Nem állíthatunk elő módszereket, és nem mondhatjuk azt, hogy mindenkinek így kell meggyógyulnia. Hozzám a Márk 11:23-24 által szólt az Úr. Miután a fenti igeversek alapján cselekedtem hittem, hogy amikor imádkoztam, megkaptam a gyógyulásomat, akkor meg is gyógyultam! A hit imája Imádság segítségével meggyógyulhatunk. Én a hit imáját mondtam el magamért. Te is megteheted ugyanezt, mert az imádság a gyógyulás egyik, mindnyájunk számára elérhető csatornája! Másrészről azonban, valaki talán nincs abban a helyzetben, hogy imádkozzon. Esetleg a hite nem tart még azon a szinten, vagy lehet, hogy nem kapott tanítást ezen a területen. A Szentírásban azt is olvashatjuk: Beteg-e valaki köztetek? HÍVJA MAGÁHOZ a gyülekezet VÉNEIT, és IMÁDKOZZANAK felette És A HITBŐL VALÓ IMÁDSÁG MEGTARTJA A BETEGET, és az Úr felsegíti őt (Jakab 5:14-15) Három dolgot szeretnék itt kiemelni, ami áldást jelent majd neked. Elsőként azt a tényt, hogy Jakab kérdéséből Beteg-e valaki közöttetek? arra következtethetünk, hogy nem kellett volna betegeknek lennie közöttük.
Bibliatanulmány a gyógyulásról Másodszor, ezek a versek azt is bizonyítják, hogy a gyógyulás mindenkié. Nem azt mondja: Hívassa magához a gyülekezet véneit, és azok, akiket Isten meg akar gyógyítani, meggyógyulnak, azok pedig, akiket Isten nem akar meggyógyítani, nem gyógyulnak meg, hanem azt kérdezi: Beteg-e valaki köztetek? Így tehát a gyógyulás minden hívőt meg kell, hogy illessen. Továbbá azt is megfigyelhetjük, hogy a hit imája tartja meg a beteget. Ugyanaz a szódzó görög szó, amit itt megtart -nak fordítottak, gyógyítást is jelent. Más szóval, így is olvashatnánk: A hitből való imádság meggyógyítja a beteget, és az Úr felsegíti őt... Imádkozhat valaki hittel, és átveheti a gyógyulását ahogy kamaszként én is tettem, amikor a Márk 11:23-24-be vetett hittel felkeltem a betegágyból, vagy magához hívhatja a gyülekezet véneit is, hogy imádkozzanak érte és a hit imája megtartja a beteget (Jakab 5:14-15). A Jakab 5:16 úgy folytatja, hogy a hívők imádkozhatnak egymásért is, hogy meggyógyuljanak, mert az igaz ember buzgó (szívből jövő, folyamatos) könyörgése hatalmas erőt tesz elérhetővé [ami erőteljes munkát végez]. (Bővített Biblia) Keresztényként szükségünk van arra, hogy ez a kijelentés mélyre hatoljon bennünk. A Biblia szerint a hatékony, buzgó imáink elérhetővé teszik Isten gyógyító erejének a megnyilvánulását! A kenet folyama A gyógyulás másik lehetséges módja, avagy csatornája az, amikor valaki tapintható kenettel szolgál a betegeknek (Márk 5:30). Más szóval, nem kell imádkoznunk Isten gyógyító erejéért, mert az már jelen van, hogy szolgáljon az embereknek. Ez a gyógyító erőnek az az áradása, amiben Jézus mozgott a földön. Jézusnak soha nem kellett kimondottan imádkoznia a betegekért, mert már kenetet kapott arra, hogy gyógyítással szolgáljon nekik (Apcsel 10:38). Ne érts félre! Teljesen igei dolog imádkozni a betegekért, és a Szentírás utasít is minket arra, hogy ezt tegyük. De, tudod, Jézusnak szükségtelen volt olyan dologért imádkozni, ami már a birtokában volt a gyógyító kenetért! Jézus azt mondta a János 14:12-ben: Aki hisz énbennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál Nos, ha bármilyen mértékben is tenni akarjuk azt, amit Jézus tett, akkor ugyanazzal a kenettel kell tennünk, ezért meg kell tanulnunk, hogyan működik a kenet. Jézus sokféleképpen szolgált gyógyítással, de úgy tűnik, hogy leggyakrabban kézrátétellel. Ez egy olyan kapcsolódási pontot jelenthetett, amin keresztül átadta a kenetet. A kézrátétellel kapcsolatban a Biblia két olyan esetet is említ, amikor az emberek hozzáértek Jézus ruhájához és meggyógyultak (Máté 14:35-36; Márk 5:30). Ahogy a Márk 5:30-ban láttuk korábban, amikor a vérfolyásos asszony megérintette Jézus ruháját, Jézus azonnal észrevette, hogy ERŐ áradt ki belőle, megfordult a sokaságban, és azt kérdezte: Ki érintette a ruhámat? Milyen erő áradt ki Jézusból? Gyógyító erő. Olyan erő, amivel az Atya felkente Őt. APCSEL 10:38, Károli revideált 38 hogyan kente fel Isten a názáreti Jézust Szent Szellemmel és HATALOMMAL (ERŐVEL az angol nyomán), aki amerre csak járt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, aki az ördög hatalmában volt, mert az Isten volt vele. Tudjuk, hogy Jézus ma is így munkálkodik, mert a Zsidók 13:8 szerint Jézus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Tehát ha a fizikai testben élő Jézust Isten tegnap felkente Szent Szellemmel, hogy jót tegyen és gyógyítson, akkor ma is ugyanezt teszi az Ő Testén, az Egyházon keresztül. Vagyis a Szent Szellem ereje, avagy kenete által továbbra is gyógyítja az embereket! Honnan kapta Jézus az erőt? Isten kente Őt fel vele! Valaki azt mondta: De Jézus Isten fia volt. Jézus a testben megjelent Isten volt. Igen, de Isten Igéjében azt olvassuk, hogy amikor Jézus eljött erre a világra, kiüresítette Önmagát a hatalmas erejétől és dicsőségétől (Fil 2:6-8). A Bővített (Amplified) Biblia szerint: levetkőzte [minden előjogát és jogos méltóságát], (rab)szolgai formát vett fel, és hasonló lett az emberekhez, emberi lényként született meg. (7. v.) Gondolkodjunk el ezen egy pillanatra! Huszonegy évesen Jézus senkit sem gyógyított meg, és nem tett egyetlen csodát sem, mégis ugyanannyira Isten Fia volt, mint harminc évesen. Az Igében azonban azt olvassuk, hogy Isten Fia mellőzte hatalmas erejének és dicsőségének a használatát. Csak azután kezdett a Szellem erejében szolgálni, miután a Szent Szellem rászállt és felkente Őt (Lukács 4:1-14). Jézus egyetlen gyógyító csodát sem tett addig, amíg nem kapott kenetet. Látjuk tehát, hogy a Szent Szellem kenete hozza az erőt! A gyógyulásnak ez a csatornája, illetve módja gyógyulás a Szent Szellem kenetének, avagy erejének szolgálata által napjainkban is elérhető. A hit hozza működésbe az erőt Van itt valami, amit meg kell értenünk a gyógyító kenet kiáradásáról: fogadó félként nekünk is meg kell tennünk a részünket.
A gyógyulás két áramlata Tudod, bár Isten felkent embereket arra, hogy szolgáljanak a betegeknek, meg kell értenünk, hogy a gyógyulásnak különböző mértékei vannak. A gyógyulás mértéke két tényezőtől függ: a szolgálón keresztül kiáradó gyógyító erő mértékétől és a fogadó fél hitének a mértékétől. Amikor a tapintható kenettel szolgál valaki gyógyítással, akkor Isten ereje jelen van a gyógyításra, de a betegnek is meg kell tennie a részét: az ő hite hozza működésbe Isten gyógyító erejét, amit átadnak neki. Ne felejtsük el, mit mondott Jézus a vérfolyásos asszonynak:.leányom, a TE HITED megtartott téged (Márk 5:34)! Valaki talán így beszél: Azt gondoltam, hogy a kenet gyógyította őt meg. Nos, igen, a kenet gyógyította meg, de az asszony hite hozta működésbe a gyógyító kenetet. Hála Istennek, hogy többféleképpen meggyógyulhatunk, hiszen Istennek az a célja, hogy épek és egészségesek legyünk. Az ima és a tapintható kenet átadása a gyógyulás két lehetséges módja. Kellő megértéssel megtanulhatunk együttműködni Isten Szellemével ebben a két áramlatban. Akkor használhatjuk majd a hitünket arra, hogy működésbe hozza Isten gyógyító erejét az életünkben. Isten azonban azt szeretné legfőképp a tudomásunkra hozni, hogy Ő egészségesnek és szabadnak akar látni bennünket!
Kérdések a feldolgozáshoz 1. A gyógyulásnak melyik két metódusát találjuk meg a Szentírásban? 2. Az ima a gyógyulás egyik lehetséges módja, ami kinek a számára elérhető? 3. Írj le két olyan lehetséges tényezőt, ami miatt valaki nem képes imádkozni a saját gyógyulásáért! 4. A Jakab 5:15 szerint milyen imádság tartja meg a beteget? 5. A Biblia szerint milyen haszna lehet a hatékony és buzgó imáinknak? 6. Láthatólag hogyan szolgált Jézus a legtöbbször gyógyítással? 7. Honnan tudhatjuk, hogy Jézus ma is ugyanúgy munkálkodik, ahogy az Újszövetségben leírtak szerint tette? 8. Mit kell megértenünk a gyógyító kenettel történő szolgálatról? 9. Mely két tényezőn múlik a gyógyulás mértéke? 10. Mi hozza működésbe Isten gyógyító erejét?